Elemek böngészése (5 összesen)
- Címkék: Himnusz
Jász Újság I. évfolyam 18. szám
Címkék: A központi iskolában, A növényvédelemről, A vasutasok új egyenruhája, Alkalmi beszéd, Becsey Gyula kir. tanácsos, Dr. Konrád, Dr. Lőwy, Dr. Neumann városi tiszti orvos, Előadás a kat. körben, és Antal fiai, Fehér Gyula m. kir. h.mv. százados, Gömöri Ferenc, Gróf Széchenyi István, Gugi László, Gyula napok, Haraszthy József gazd. ismétlő iskolai igazgató, Hegedűs Ferenc, Himnusz, Hulla a szemétdombon, Jankovics János csizmadia mester, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászberény, Kaszab Dezső vármegyei írnok, Kaszab Dezsőné, Kecskeméti Pethes Antal megyebizottsági tag, Kenyérgyár Szolnokon, Kereskedő ifjak majálisa, Koncsek Margit, László, Lehel-kávéház, Lehóckzy Mihály, Lusztig Ignácz gabonakereskedő, Madarak és fák védelme, Magyar nyelv, Magyarok hazája, Megdöbbentő öngyilkosság, Miklós, Mindenható, Nagymagyar, Neszűr, özv. Hegyi Józsefné, özv. Hild Károlyné szül. Pethes Márta, özv. kecskeméti Pethes Antalné szül. kerekgedei Makó Erzsébet, Pál József inas, Piffkó Antal tanító, Pócz János, Puskás Antal, Rajnák István, Rovny István állami elemi iskolai igazgató, Simányi Gyula főgyima és tanár, Slklósy István városi tiszti mérnök, St. Kormos Regina tanítónő, Széchenyi első fellépése, Széchenyi Ünnepély, Széchenyi-ünnep Jákóhalmán, Szeressétek az állatokat, Szivós József, Szolnok, Szomorú a kis madárka, Szózat, Talált hulla, testvére Mihály, Tisza, Ujházy Antal tanító, Ujszász, Vaddisznók az erdőben, Válentí Vendel, Válentí Lajos, Vas János, Zakróczy Béla, Zingay Gyula nyomozó és csendőrségi állomás parancsnok
Jász Újság I. évfolyam 17. szám
Címkék: 1000 koronás lopás, 1735, A vitéz huszár, Ács Gábor, Ambrozia nővér, Angyal József fia Alajos, Az est, Balla Balázs fia János, Barta Béla, Bartha Gyula tanuló, Bartháné Pari- zsa Biri, Bató János építőiparos, Bauer S. tanuló, Bazsó Julián- na, Bercsényi utcai iskolák, Boros Balázs fia József, Boros János építőiparos, Braun Ferenc, Budapest, Csernus Molnár István leánya Mária, Csík József tanuló, Czettler Jenő dr. az Országos Széchenyi-Szövetség h. tiszteletbeli elnöke, Danyi Béla, Darányi Ferenc, Donáth Aladár tanuló, dr. Barsy József hittanár, Dr. Szombathy István kir. igazgató, Egri György, Elhaltak a héten Jászberényben, Erdész leány, Erdős András, Erdős András elnök, Farkas Józsefné Balla Juliánna, Földes Imre, Führing A. tanuló, Gerendássy Sándor, Gergely I. tanuló, Gerőcs Imre, Gerőcs János, Gondnoksági ülés, Házasság köttetett 5, Heves, Himnusz, Hivatalnok urak, Hoffmann Vilmos elnök, Horthy Szabolcs dr. főispán elnök, Horti Lásztó építőiparos, Jászárokszállás, Jászberény, Jászkerületi Népbank, Kálmán Miklós szolnoki vállalkozó, Kis János, Kiss László építőiparos, Kohári Dezső fia Dezső, Komlós Andrásné, Korodi József tanuló, Köszönet, Közigazgatási bizottsági ülés, Kozó József, Kurdy Pál, Lakatos Erzsébet Veronika, Lopás a vasútnál, Lukács Ferenc, Mádi zsidó, Magyar nyelv, Meiszler Ignác, Mészáros Etelka, Miklós Andor, Mizsey Péter fia Ferenc, Molnár Gyula, Muhoray Blanka, Muroközy Emilia tanítónő, Nagy Émán, Nagy- káta, Nagycenk, Napoleon, Neuberger-testvérek cég, Novotha Andor, Osgyányi Imre fia Béla, Őszi rózsa, özv. Kovachits Jánosné, Papp István fia Kálmán, Papp István fia Lajos, Paray Imre (Jákóhalma), Partfalazat építés, Pesti Péter, Piaci tudósítás, Piffkó Antal tanító, Pozsgai István, Pozsgay József, Radimecky Margit, Rákóczi Ferenc, Révész Imre, Rovny István, Sánta Mihályné Boda Anna, Sas András, Schwartz Ármin, Simon Ferenc, Sinka János leánya Anna, Smóling Pál, Széchenyi emléke, Széchenyi emlékezete, Széchenyi István gróf, Színház, Szívós János fia János, Szívós Verona tanuló, Szózat, Szűcs Mihályné Gál Mária, Születtek a héten Jászberényben, Tar L. tanuló, Taska János fia Ferenc, Uj lap, Urbán Márkus fia Sándor, Ürmös István, Ürmös József, Váci Pál, Városi közgyűlés, Veisz Józsefné Günvald Száli, Velemi János, Verseghy István, Vidra Mihály leánya Margit, Weiszman Miksa, Zagyva part
Jász Újság I. évfolyam 11. szám
Címkék: A közp. kat. kör, A posta és a közönség, Ács János fia János, Adomány és köszönet, Az utolsó böjti felolvasás, Balogh Péter fia László, Barna István fia István, Barsy József tanár, Bathó rendőrkapitány tűz- oltó parancsnok, Bugyi János fia József, Csák Lajosné Verner Mária, Dobócky József városi számvevő, Dr. Szabó József bankigazgató, Elefánty Sándor, Első Magyar Gazdasági Gépgyár Részvénytársulat, Erdős András plébános-elnök, Gedei András leánya Klára, Gerőcz Ferenc, Gyümölcsoltó Boldogasszony, Hainzl József, Hájos Miklós leánya Erzsébet, Haraszthy József gaz. iskolaigazgató, Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter, Himnusz, Holtzer József, Horti István fia József, Jankovics Sándor, Jászberény, Jászkerületi Népbank, Jászsági Gazdasági Takarékpénztár, Jászsági Hítelintézet, Kadét Tóth Sándor, Káposztás István fia István, Kaszás Mihály leánya Ilona, Kelemen Jánosné Bontovics Mária, Keller Béla leánya Erzsébet, Kis Sándor, Kis István, Kovács József kir. anyakönyvvezető-helyettes, Kövér József leánya Mária, Krisztus, Krupa János leánya Mária, Mag Péter, Magyar Gazdaszövetség, Magyar József leánya Klára, Magyar Mezőgazdák, Mallár József, Mallár Sándor, Márciusi ünnepélyek a reformátusoknál, Maresik Pálné Csirke Anna, Meghaltak a mult héten, Ménkű Mihály leánya Margit, Molnár János fia János. Cserta István fia István, Molnár István leánya Margit, Molnár István leánya Mária, Molnár Mária, Montvai Imréné Babucs Terézia, Nagypéntek, Pannónia-szálloda, Pártány István leánya Rozália, Pege Erzsébet, Piroska András fia József, Polgár Vince m. kir. posta- és távirada s.-ellenőr, Postások bálja, Sas Erzsébet fia László, Segítő Egyesület, Simon Ferenc lelkész, Sisa Márkus leánya Ilona, Szalai Imre fia István, Szalóki Gyula leánya Ilona, Szikra Dezső fia Dezső, Szívós László. Balogh László, Szombathy István kir. igazgató, Született a mult héten, Tábi István leánya Erzsébet, Török István, Tűz, Ünnepáthelyezés, Vadassy Sándor, Vak tűzi lárma, Varga Pál leánya Margit, Velkei Istvánné Rendek Anna
Jász Újság I. évfolyam 9. szám
Címkék: A kis honvédek, Ábrányi E.: Kossuth sirja, Alkalmi beszéd, Amihez minden asszony ért, Ary Károly váltóőr, Bakó Émán ifj. egyesületi tag, Barla Kálmán, Barrier, Belehalt az égésbe, Beszéd, Bezáró, Creiten, Dal a hazáról, Dr. Barsy József a róm. kat. kör alelnöke, Dr. Markovits Pál plébános, Dr. Ürményi József főjegyző, Ébresztő, Egri György igazgató, Egry György tanító, Egy gondolat bánt engemet, Egyenlőség, Egyházy József jákóhalmi malomtulajdonos és községi pénztáros, Eötvös K. Lajos kir. tanfelügyelő, Erdőssy, Erkel Ferenc, Este, Felügyelöbizottsági gyűlés, Gerendássy Gyula cimbalomművész, Gergely A. tanuló, Gugi Béla tanuló, Gyászhír, Gyermekek réme, Hazafiság és magyarság, Hebrony István tanuló, Hebrony Kálmán plébános, Himnusz, Hungária, Induló, Jász- fényszaru, Jászapáti, Jászberény, Kedves hon, Kertész Gusztáv, Kertész János tanító, Kertész Károly, Kertész Károly énektanitó, Ketté szelte a vonat, Kisújszállás, Kölcsey Him- nusza, Koncsek Demeter tanító, Kunhegyes, Legeza Mihály, Legeza Mihály igazgató, Magyar egyveleg, Márkus János tanító, Márton Károly tanító, Megnyitó, Mosó József tanuló, Műkedvelő előadás, Műsor, Nemzeti himnusz, Nemzeti Színház, Népdalegyveleg, Pethes Imre, Petőfi, Pósa, Premier, Reiner J. tanuló, Részvétlenség miatt, Riadó, Rimóci Teréz, Rovny István igazgató, Rovny István tanító, Simon Gyula nyomdász tanonc, Tábory János, Talpra magyar!, Tarkos I.: A vén cigány, Tavasz elmúlt, Török bársony, Ujházy Antal, Ujházy Antal tanító, Ünnepi beszéd, Végh Ferenc káplán, Véninger Kálmán tanító, Vidra Valéria, Vörösmarty Szózata
Jász Újság I. évfolyam 8. szám
Címkék: a fiumei kikötő révbiztosa, A közművelődési mozgalom, Acsay Mihály állami tanító brácsás, Air-varie, Antal Elza, Auguszta főhercegnő, Az iparos Tanonc Otthon, Balatonmellék, Bankmegnyitás, Baráth Árpád áll. tanító, Biró Ferenc, Bolemann Zsigmond várm, Budapest, Dr Barsy alelnök, Dr Kele József, Dr. Almásy László, Dr. Benkó Albert alispán, Dr. Bolemann István, Dr. gróf Almásy Imre, Dr. Kele József várm. főügyész cimbalmos vajda, Dr. Kele József vármegyei főügyész, Dr. Küry Albert vm. főjegyző, Dr. Pintér Jenő, Dr. Szombathy István kir. igazgató, Egy gondolat bánt, Előre!, Eötvös K. Lajos vármegyei kir. tanfelügyelő, Felolvasás, főgymn. tanár, Gazdák-Kereskedők és Iparosok bank-ja, Gellért-kórház, Gerendásy Géza, Gyűlés, Hábor Antal várm. árv. ülnök prímás, Háfra Mihály, Hajtai Ferenc tanár, Hangya sógor, Hertzl-szanatórium, Himnusz, hivatalnok kontrás, Hulló lombok, Ipariskolai taní- tóválasztás, Iskolai ünnepély, Jászapáthi, Jászapáti, Jászberény, Jászberényi emlék, Jászkun búcsúinduló, Jéggyár, Jelen Gusztáv 68. gyalogezredben főhadnagy, Jelen Gusztáv főhadnagy nagybőgős, Józsa János várm. jegyző fuvolás, József kir. főherceg, Kardos László tengerész-kapitány, Kiss Verona cselédlány, Kisújszállás, Kiütéses tífusz, Komor Arnoldné, Komor Arnold a m. kir. államépitészeti hivatal főmérnöke, Közigazgatás Reformja, Legeza Mihály igazgató, Leiner János kántor fuvolás, Lobor tata, Magyarország, Marcell Gusztáv fögimn. tanár tercprimás, Március 15., Március 15. dicsőítése, Megnyitó beszéd, Miniszteri biztos látogatása a zárdában, Mocsáry Géza várm. árv. ülnök kontrás, Mocsáry Gézáné, Molien Lajos épitész-mérnök nagybőgős, Nemzeti dal, Nyitány, Ocskay brigadéros, Országos Gyermekszana- tórium Egyesület, özv. Kudora Ödönné, Palotásy János, Perényi Ferencz, Pusztai Bathó János, Rissner bácsi..., Sándor József, Scherer Gyula budapesti polgáriskolai igazgató, Schunda W. József a pedálos cimbalmok feltalálója, Simonyi Gyula főgymn. tanár, Stiassny Nándor 68. gy. ezredbeli kapitány, Szalay Zoltán, Szalay Zoltán karmester, Szalay Zoltán zenetanár karmester, Szőke-kert, Szolnok, Szövetkezeti gyűlés, Szózat, Talpra magyar, Tasi László, Tiszaház előtt, Törökszentmiklós, Tóth László, Tűz, Vallásosság és hazafiság, Vármegyénk alispánja — min.tanácsos, Vieuxtemps, Vigh A. Béla várm. hivatalnok kisbögős, Vigh Gyula ügyvédjelölt prímás, Világhy Alfréd kir. tszéki bíró primás