PDF Text
Szöveg
2007. január
XLII. évf., 1. szám
Társadalmi
szerepvállalás
Tartalom
■ Termelési rekord a porszívógyárban
B Egyszerűsítési program
B Elnézést kérünk
B Előkelő helyen az 500 legnagyobb között
B HUNGAROPACK 2006 díjat nyertünk
B Gyárigazgatói díj
B Electrolux Lehel ~ több mint nyereséges vállalat
B Eredményes szervezeti változtatás
B Körkérdés a dolgozókhoz
B Készítse el Ön az Electrolux reklámfilmjét...
B Különleges hobbik: Vámosi József és a fotózás
B Hat hosszú hétvége lesz 2007-ben a munkanap-áthelyezések miatt
B Hűtő-fűtő ételhordó nyert az Electrolux Design Láb 2006 pályázaton
B Új, nagy teljesítményű multifunkcionális takarítógép az AEG-Electroluxtól
B Az üzemorvos válaszol
B Búcsú közel négy évtized után
B Kötelező szűrővizsgálatok
B Szelén, króm, jód
B Ötven év a szakszervezetben
B Melegétkeztetés a büfékben
B Electrolux Kupa
B Programajánló
B Fejtsen és nyerjen velünk!
3
3
3
3
4
5
5
6
7
8
8
8
9
10
10
10
10
11
11
A termelő vállalatok számára természetesen
az elsődleges cél a minél hatékonyabb
és eredményesebb működés biztosítása.
Egy magára valamit adó vállalatnak - legyen
az multinacionális vagy helyi cég - azonban ezen
túl is vannak feladatai abban a gazdasági és
társadalmi környezetben, ahol tevékenykedik.
Az Electrolux ennek szellemében működik
Magyarországon, ahogy az „Electrolux Lehel több mint nyereséges vállalat” című kiadvány
olvasása során is kiderül.
A társadalmi megítélésnek egyik fontos
szempontja a gazdasági sikeresség, de
az a környezet, ahol tevékenykedünk, azt is
elvárja, hogy szűkebb pátriánkban, városunkban
- Jászberényben és most már Nyíregyházán is a köz életében is jelen legyünk. Nos, nyugodtan
kijelenthetem: mi ott vagyunk.
Az elmúlt évben ünnepeltük az Electrolux
Magyarországra érkezésének 15. évfordulóját,
melynek jegyében rendeztük meg tavaly a már
hagyományos Electrolux Díjugrató Lovasversenyt,
ahová az ország minden részéből érkeztek
indulók és nézőkben sem volt hiány. November
végén pedig egy nemzetközi sajtótájékoztató
keretében mutattuk be az Electrolux elmúlt
15 éves magyarországi sikerét. Mindkét kiemelt
esemény remekül sikerült.
Tavaly Nyíregyházán és Jászberényben
- a Porszívógyárban - rendeztünk családi napot,
melyre nagyon sok dolgozónk családtagjai jöttek
el, hogy megismerjék azt a céget, ahol
hozzátartozójuk dolgozik. Mindkét városban
immár játszótér is őrzi nevünket, hiszen
Jászberényben és Nyíregyházán is felújítottunk
egy-egy játszóteret. Jászberényben már évek óta
támogatjuk a sportot és a kultúrát is. Tavaly első
alkalommal rendeztük meg a várossal
az Electrolux Kupa Nemzetközi Ifjúsági
Röplabdatornát, s több gyermeksportesemény
szponzorai is voltunk. Másfél évtizedes
a kapcsolatunk a Maci Alapítványi Óvodával,
melyet minden évben
támogatunk. A sort még
lehetne folytatni,
s remélhetőleg lesz is
folytatása.
11
11
11
12
Az Electrolux magyarországi cégeinek lapja Felelős szerkesztő: Fekete Zsanett A szerkesztőbizottság címe:
5101 Jászberény, Pf. 64, Electrolux Lehel Kft. Kiadja: Electrolux Lehel Kft. Felelős kiadó: Takács János vezérigazgató
Szerkesztési munkák: Szántai Tibor Grafikai tervezés, nyomtatás: Chili-Com Kft. Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1978
2 ELECTROLUX ÚJSÁG
Elnézést kérünk
Termelési rekord
a porszívógyárban
Az óév utolsó hónapjának közepén, azaz 2006. december 14-én
a jászberényi porszívógyárban a szerelősorokról lekerült a két és
félmilliomodik porszívó.
Az elmúlt években a termelési koncentráció
eredményeként Jászberényben jött létre az
Electrolux egyetlen európai porszívógyára.
Ennek és a folyamatos
termékfejlesztéseknek köszönhető az újabb
termelési rekord. Az elmúlt két évben
bevezetett új termékek - a TwinClean,
az Airmax és a CycIoneXL - nagy sikereket
értek el a piacokon, Franciaországtól
Japánon keresztül Ausztráliáig. A teljes
termelés mintegy 40%-át teszik ki ezek
az új termékek, s ez a jövőre nézve is
nagyon biztató.
Természetesen az is fontos, hogy a piaci
igényeknek megfelelően alakítottuk
termelésünket. így tovább növeltük
a porzsák nélküli porszívók gyártását,
ez termelésünk 30%-át teszi ki. Ezek sikerét
mi sem jelzi jobban, mint hogy a porzsák
nélküli termékek piacán egy év alatt
az Electrolux piacvezetővé vált. Több
termék esetén a szerszámok gyártási
kapacitása elérte a maximumát, ezért
a következő évre új beruházásokra lesz
szükség.
A termelési rekord mellett tovább javult
a porszívók minősége is. A szervizhívási
mutató az elmúlt évhez képest több mint
20%-kal javulva elérte a 2,6%-os szintet.
Egyszerűsítési program
Az Electrolux magyarországi porszívógyárában 2006.
márciusában indult az úgynevezett „Simplicity” (Egyszerűsítési)
Lapunk 2006-ban megjelent utolsó
számában közöltük azok nevét, akik
Vezérigazgatói Díj elismerésben
részesültek a tavalyi esztendőben.
A felsorolásban egy sajnálatos
névelírás történt, melyért ezúton is
elnézést kérünk. A Hűtőszekrénygyár
munkatársai közül Csontosné Antal
Sarolta (nem pedig Csontos Antalné)
részesült Vezérigazgatói Díj
elismerésben Csillik Györgyné,
Tamás Pálné és Hajnalné Győri Csilla
társaságában a nyíregyházi gyár
2006. évi záró létszámának - 1723 fő biztosításáért, valamint a 2004-2006ban a munkaerő-forgalom - 3068 fő
- kezelése terén nyújtott kiemelkedő
tevékenységéért.
Előkelő helyen
az 500 legnagyobb
között
A HVG 2007. évi első számában
összeállítást közöl az 500 legnagyobb
forgalmú magyar cégről. A 2005-ös
adatok alapján összeállított listákból
kiderül, hogy az Electrolux Lehel Kft.
igen előkelő helyet foglal el
az árbevétel és a nyereség
tekintetében is. A listákban
a pénzintézetek nem szerepelnek,
miután esetükben az árbevétel nem
értelmezhető.
program, melynek célja a gyártási komplexitás csökkentése
a szállítási pontosság növelése érdekében.
„Az egész csapat keményen dolgozott
az elmúlt 10 hónapban, hogy január elejétől
a tervezett változtatásoknak megfelelően
kezdődjön a gyártás" - nyilatkozta a
Porszívógyár marketingmenedzsere,
Lótos Tibor.
„A program lényege, hogy a lehető
legkevesebbféle alkatrészből állítsuk elő
a lehető legkevesebb fajta készteméket,
és hogy a mennyiséget - inkább nyerve,
mint megtartva mind az egy termékre, mind
az egy alkatrészre eső volument - növeljük."
Külön kiemelendő, hogy nem egyszeri
project-ről, hanem programról van szó,
ami indult most egy tavaszi nagytakarítással
és a jövőben folytatódik negyedévente egy
normál vasárnap délelőtti rendrakással és
kitakarítással.
A tavaszi nagytakarítás várt eredményei
a következők:
a két fő területen, a műanyag alkatrészek és
tartozékok terén a színek és variánsok
számának csökkenése mintegy 50%-kal
a kábelfelcsévélők esetében a kábelszinek,
hosszok és csatlakoztatások egységesítével
harmadára csökken a használt kábeltípusok
száma.
Komoly eredmények születtek az elektromos
és a papíralapú anyagok terén is.
A tervezett változtatásokról természetesen
a vevők is időben tudomást szereztek.
A továbbiakat illetően pedig már készül az új
szoftver, ami az első futam tapasztalatait
felhasználva lehetővé teszi, hogy
háromhavonta egy „új rend születhessék”.
A siker a Simplicity-csapat munkáján túl
belső logisztikai folyamatink javításán, illetve
beszállítóink pozitív hozzáállásán is múlik.
A Simplicity programot nagy figyelem kíséri
az egész termékvonal részéről, hiszen
komoly hatása lehet a készletértéktől
a közvetlen anyagköltségen át
a műszaktörlések számán keresztül
az elvesztett értékesítési mennyiségek
arányának csökkentésére és még számos
más teljesítménymutatóra.
A jászberényi pozitív tapasztalatokon
alapulva a termékvonal hasonló programok
bevezetését tervezi az amerikai kontinensen
található gyáraiban is.
Az árbevétel alapján a MÓL Magyar
Olaj- és Gázipari Nyrt. áll az első
helyen 2 455 164 millió forinttal.
A cég 25%-kal növelte bevételét
az 2004-es évhez képest, s exportja
is nőtt 32%-kal. Második az Audi
Hungária Motor Kft. 1 063 619 millió,
harmadik a Nokia Komárom Kft.,
1 031 973 millió forintos árbevétellel.
Az Electrolux Lehel Kft. 162 098 millió
forintos árbevétellel a 39. helyen áll.
Cégünk 30%-kal növelte árbevételét
a 2004-es évhez képest, míg
az export 28%-kal nőtt.
Az adózott eredmények alapján
összeállított listát a GE Hungary Ipari és
Kereskedelmi Zrt. vezeti 249 819 millió
forinttal. A MÓL Magyar Olaj- és
Gázipari Nyrt. a második 247 999 millió,
az OTP Bank Nyrt. 158 274 millió forinttal
a harmadik. Az Electrolux Lehel Kft.
ebben a rangsorban a 27. helyen áll
15 307 millió forinttal. A 2004-es
évhez viszonyítva (14 590 millió forint)
cégünk adózott eredménye
4,91 %-kal nőtt.
ELECTROLUX ÚJSÁG 3
HUNGAROPACK2006
díjat nyertünk
Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség Titkársága
2006-ban is megszervezte a HUNGAROPACK Magyar
Csomagolási Versenyt. Az immáron 24. alkalommal kiírt szakmai
rendezvényre 43 cégtől 88 nevezés érkezett. A legkiválóbb
yy Urií-U'O i Mi i
AWARD FÓR PACKAGING EXCELLENCE
Electrolux Lehel Kft
Packaging System Fór Combi Refrigerators
2006
pályázatok HUNGAROPACK 2006 díjat nyertek, kiosztottak
különdíjakat és okleveleket is.
/\z Electrolux Lehel nyíregyházi
alulfagyasztós kombi hűtőszekrények
családelvű szállítási és fogyasztási
csomagolásával a 2006. évi Magyar
Csomagolási Versenyen HUNGAROPACK
2006 díjat nyert, s ezzel jogot szerzett arra,
hogy részt vegyen a csomagolási
világversenyen.
A Csomagolási Világszervezet, a World
Packaging Organization, amelyet 1968-ban
alapítottak, 1970 óta rendezi meg minden
évben a csomagolási világversenyt.
A nevezés feltétele a nemzeti csomagolási
versenyen elért helyezés. A 2006. évben
meghirdetett versenyre 265 nevezés
érkezett a világ 35 országából.
Az Electrolux Lehel Kft. a nyíregyházi
alulfagyasztós kombi hűtőszekrények
családelvű szállítási és fogyasztási
csomagolásával WorldStar Award Fór
Packaging Excellence-díjat nyert a háztartási
készülékek csomagolása kategóriában.
A WorldStar-díj a példaértékű csomagolás
innovatív jellegét és kiválóságát díjazza.
A hazai díjazott csomagolás előnye, hogy
környezettudatos csomagolásfejlesztés
eredményeként minimális
anyagfelhasználással maximális védelmet
nyújt a termék számára
Az Electrolux alulfagyasztós kombi
hűtőszekrények családelvű szállítási,
4 ELECTROLUX ÚJSÁG
fogyasztói csomagolásának megújításánál
jelentős fejlesztéseket sikerült elérni:
• a jelentős anyagmegtakarítás jóvoltából
csökkent a termékdíj mértéke,
• a csomagolás teljes mértékben
újrahasznosítható, megfelel a magyar és
európai uniós környezetvédelmi
törvényeknek, direktíváknak, előírásoknak,
• a csomagolás alja - a habosított
polisztirolból kialakított csomagolótálca a gyártósoron szerelőtálcaként is funkcionál,
• a csomagolás felépítése modulrendszerű,
a tömegtermelésből eredően egyszerű
összeállítani, az alkatrészek pontosan
illeszkednek,
• a csomagolás családelvű, tehát a 4-féle
alapmérethez és különböző kivitelű és
felszereltségé készülékekhez is ugyanazok
az alkatrészek használhatók,
• az új csomagolás logisztikai szempontból
is előnyös, közúti szállításakor a külső
méreteket sikerült hozzáigazítani
a fuvareszközök méreteihez, ezért
3 helyett 4 készülék fér el egy sorban, ami
jelentős, átlagosan 25%-os szállítási
kapacitásnövekedést jelent.
A csomagolás kifejlesztésében az alábbi
kollégák vettek részt: Vaszkó Tibor,
Farkas István, Hajcsik Tímea (ők már nem
dolgoznak a csomagolásfejlesztésen),
valamint Smaus Novák Erika, Hopka
József és Molnár Miklós.
Gyárigazgatói Díj
Már hagyomány, hogy a kiemelkedő munkát végző
munkatársaink részére gyárigazgatói díjat adományozunk
a Hűtőszekrény- és Fagyasztóládagyárban.
Fagyasztóládagyár
Az alábbi kollégák részesültek elismerésben,
melyet december 15-én adott át
Szentpéteri Ferenc, az évzáró ünnepség
keretében.
1. Szmida Ildikó
2. Rohonczy Viktor
3. Benke József
Hűtőszekrénygyár
A Gyárigazgatói Díjat Szentpéteri Ferenc
adta át 2006. december 15-én,
az üzleti év értékelését követően.
1. Dósa László
2. Orosz László
3. Metykó Béla
4. Kormányos Antal
5. Lukács Katalin
Electrolux Lehel
- több mint nyereséges vállalat
A fenti címmel jelent
meg egy kiadvány
vállalatunkról,
melyet a Corvinus
School of
Management állított
össze.
A szakemberek annak a vizsgálatnak
az eredményét öntötték formába, amely
során azt kutatták, milyen a vállalat
társadalmi felelőssége. Tavalyi utolsó
számunkban kezdtünk részleteket közölni
a kiadványból, melyet idén is folytatunk.
Humánerőforrás-gazdálkodás
A humánerőforrás-gazdálkodás a vállalati
társadalmi felelősség olyan fontos területeit
öleli fel, mint a következők:
• minőségi foglalkoztatás,
• juttatásprogramok az alkalmazottaknak,
• tájékoztatáspolitika, a dolgozók bevonása,
• esélyegyenlőség az alkalmazottak
valamennyi szegmense számára.
A felsorolt területek többségénél
az Electrolux Lehel az ágazati átlagnál
jobban teljesít, és ami még fontosabb, úgy
tűnik, egyértelmű prioritásai vannak a jövőre
vonatkozóan.
A régió fő munkáltatója
Az Electrolux Magyarországon az egyik
legfontosabb munkáltató. Az alkalmazotti
létszám alapján a magyar vállalatok között
az első 20-ba tartozik. Még fontosabb
a vállalat regionális helyzete, hiszen JászNagykun-Szolnok és Szabolcs-SzatmárBereg megyében a munkanélküliség
az országos átlagnál nagyobb, ezért
a foglalkoztatás társadalmi fontossága
különösen jelentős.
Fluktuáció
Egy másik nagyon pozitív mutatója annak,
hogy mennyire vonzó ennél a vállalatnál
dolgozni, hogy 5 év alatt
az alkalmazottaknak csupán 6%-a távozott
saját akaratából, ami a magyar átlaghoz
viszonyítva nagyon alacsony arány.
Minőségi foglalkoztatás - versenyképes
bérek a régióban, az iparban és
az országban
A régióhoz, az iparhoz és az országos
átlaghoz is viszonyítva az Electrolux
magyarországi bérei versenyképesek.
Magyarország legversenyképesebb régiói
sem fizetnek jelentősen magasabb béreket,
mint az Electrolux Lehel. Az Electrolux Lehel
béreiről ugyan pozitív képet kapunk, de
a fizikai és a szellemi munkások bére között
rendkívül nagy a különbség, állapítja meg
az anyag.
Juttatásprogramok
az alkalmazottak számára
Az Electrolux jól kidolgozott
juttatásprogramokkal rendelkezik, amelyek
elsősorban a kollektív szerződésen, valamint
a szakszervezetekkel kötött
megállapodásokon alapul. Ezek a juttatások
jelentősen meghaladják a törvényekben
előírt szintet.
A legfontosabb elemek a következők:
• 25 és 40 éves folyamatos
munkaviszonnyal rendelkező törzsgárda
tagok jutalmazása (140 000 Ft/fő),
• albérleti támogatás (70 000 Ft/fő),
• munkába járás törvényen felüli támogatása
(25 km fölött),
• csoportos élet- és balesetbiztosítás.
ELECTROLUX ÚJSÁG 5
Eredményes
szervezeti változtatás
Jelentős változások
történtek az elmúlt
évben a Porszívógyár
termékfejlesztésén és
m i nőség biztosításán.
Áprilisban
Koncz Zoltán helyett
Lukáts Ákos lett
a termékfejlesztési
terület vezetője.
Ö a minőség
biztosítás éléről került
új helyre, s felmerült
a kérdés, hogy
a megüresedett
helyet hogyan
töltsék be.
- Mindenképpen belső embert szerettünk
volna találni a minőségbiztosítás élére.
Ennek jegyében kezdtük meg
az egyeztetést. Ekkor merült fel
az a megoldási lehetőség, miszerint
a minőségbiztosítási és a termékfejlesztési
szervezetet vonjuk össze. Ezt az egyesített
szervezetet kellett volna nekem vezetni.
Számomra első pillanatban nem volt
igazán szimpatikus az ötlet. Azt gondoltam,
hogy az egyesített szervezet irányítása
túl nagy kihívás.
Hosszas egyeztetés után végül úgy
döntöttünk, hogy belevágunk, létrehozzuk
a műszaki szervezetet, amelyben egyesült
a termékfejlesztés és a minőségbiztosítás.
Úgy gondoltuk, hogy ezzel a változtatással
hatékonyabban és gyorsabban tudjuk majd
megoldani a felmerülő műszaki és
minőségi problémákat.
Június elsejével jött létre az új szervezet,
s az azóta eltelt időszak alatt már
bizonyította is, hogy jó döntés volt
az összevonás. Fél év tapasztalata
ugyanis az, hogy az eredeti cél teljesült,
az egyik legfontosabb mutatónk
- a szervizhívási mutató - ugyanis
decemberre 2,51 %-ra csökkent a korábbi
3,22%-ról - mondta Lukáts Ákos.
A műszaki szervezeten belül
a minőségbiztosítás vezetője Varga Rita,
a termékmérnökség és a laboratórium
vezetője pedig Soltész László lett.
Varga Rita
(32 éves)
A Miskolci
Egyetemen
1998-ban
gépészmérnöki,
2001-ben mérnök
közgazdászi
diplomát szerzett.
Az Electrolux Lehel
Kft. Fagyasztóláda-gyárának termék
fejlesztésén 1998-ban mint termékfejlesztő
mérnök kezdett dolgozni. Két évvel később
a Porszívógyár értékesítésén
termékmenedzser lett, majd 2004-ben került
a Porszívógyár minőségbiztosítására, ahol
a vevői reklamációkkal foglalkozott.
A Porszívógyár minőségbiztosítási vezetője
2006. június 1-jétől. Angolul beszél, szabad
idejét olvasással, kézimunkázással tölti és
szeret gyermekekkel foglalkozni.
Soltész László
(30 éves)
A Miskolci
Egyetemen
2001-ben gépész
mérnöki, a Kandó
Kálmán Műszaki
Főiskolán
2001-ben
villamosmérnöki,
a Miskolci
Egyetemen 2004ben mérnök közgazdászi diplomát szerzett.
Az Electrolux Lehel Kft. Porszívógyárában
2003-ban a termékfejlesztésen kezdett
dolgozni. Két évvel később
a termékmérnökség csoportvezetője,
majd 2006. június elsejétől a műszaki
szervezet termékmérnökség vezetője lett.
Angolul beszél, szabad idejében
járművekkel, gépjárműtechnikával
foglalkozik szívesen.
6 ELECTROLUX ÚJSÁG
Körkérdés a dolgozókhoz
Az elmúlt év utolsó, összevont számában indítottuk új sorozatunkat, melyben
dolgozóknak teszünk fel aktuális kérdést. Mai lapszámunkban a Hűtőszekrénygyár
és a Porszívógyár néhány dolgozója válaszolt egy-egy kérdésünkre.
A Hűtőszekrénygyárban a következő
kérdésre vártunk választ
Hogyan változtatta meg az EMS
bevezetése a szerelőszalagon
végzett munka hatékonyságát
és minőségét?
Lakatos István,
műszakvezető
- Az új
rendszernek
köszönhetően
jobb lett az
anyagellátás, és
ezzel egyszerűbbé
vált az emberek
munkája. A jobb
anyagellátás a
munka hatékonyságát is javította.
Mindenképpen érdemes megemlíteni
azt is, hogy a szerelősoron és
környékén is nagyobb a rend,
a tisztaság, s a dolgozók az egységes
munkaruha bevezetését is kedvezően
fogadták.
Velkei Károly,
műszakvezető
- Ez az új gyártási
rendszer
a folyamatos
fejlődés
lehetőségét
biztosítja, s nagy
előnye, hogy jól
átlátható a gyártás
folyamata. Mivel
mindenki pontosan tudja, hogy
az általa használt anyagok hol
találhatók, így a tévedés lehetősége
kizárt. A félkész termékek aránya
a gyártás folyamán csökkent, s ez
kevesebb anyagmozgatással jár, ami
megkönnyíti a munkát. Változott
a munkahelyi környezet, s a tisztaság
a dolgozók közérzetét is javította.
intézik a bérleteket. Nekünk pedig
csak a munkára kell figyelnünk.
Rékasi Lászlóné,
a szerelősor
egyik dolgozója
- Sokat változott
a szerelőszalag
az elmúlt
hónapokban.
A munkámhoz
szükséges
anyagok úgy
vannak elhelyezve,
hogy azok kézre esnek, s így
könnyebbé vált a munkám. Ennek
köszönhetően persze gyorsabban is
dolgozom, s az EMS bevezetésének
köszönhetően rendezettebb, tisztább
környezetben végezhetem a munkám.
Kormos Imre
(Jászalsószentgyörgy)
- Sokan csak
a munkaszünetben
tudtak korában
elmenni bérletért,
s nem biztos,
hogy ki is tudták
várni a sorukat,
így az
a lehetőségük volt még, hogy munka
után vagy a délutánosok munka előtt
intézték a bérletet, s ez sem volt
kevés idő. Most ezzel nem kell
foglalkozni, s mindenképpen kedvező
nekünk.
A Porszívógyár munkatársai közül
ezúttal néhányan azok válaszoltak
kérdésünkre, akik vidékről járnak be.
Hogy miért ők, az a kérdésből is
kiderül: A Porszívógyár bejáró
dolgozóinak mit jelent, hogy nem
kell a buszbérletekért sorban
állniuk?
Kovács Erzsébet
(Jászjákóhalma)
- Számunkra nagy
könnyebbséget
jelent, hogy nem
kell sorba állni
a bérletért. Ezt
a gondot léveszik
a vállunkról
a sorvezetők, akik
Nagy Lajosné
(Jászfényszaru)
- Amióta
a sorvezetők
intézik
a bérletünket,
nem kell sorba
állnunk, s nem kell
idegeskednünk
azon sem, hogy
mikor végzünk
a bérletvásárlással Jelezzük
az igényünket, s csak az a feladatunk,
hogy átvegyük a bérletet. Ez sokkal
jobb megoldás, mint amikor mindenki
külön, maga intézte a bérletvásárlást.
Hardik Attila
(Farmos)
- Nem egy
alkalommal órákat
is sorba kellett
állni a bérletért.
Ha valaki több
bérletet is vásárolt,
akkor feltartotta
a sort, s ez is
bosszúságot szült.
Ez most megszűnt, sokkal
egyszerűbb és számunkra jobb ez
a rendszer.
ELECTROLUX ÚJSÁG 7
Készítse el Ön
az Electrolux
reklámfilmjét...
A fenti címmel hirdetünk játékot,
melyben játékos kedvű
olvasóinknak a következő feladatot
kell megoldaniuk:
Az Electrolux reklámfilmjének
az alábbi kép lenne az utolsó
kockája. Találjon ki hozzá egy rövid,
érdekes sztorit, amivel Ön szerint
a legtöbb ember figyelmét fel lehet
hívni az Electrolux új
fagyasztóládájára. A két legjobb
sztori beküldője egy-egy
fagyasztóládát nyer, s természetesen
a nyertes sztorikat lapunk is leközli.
Lehet, hogy Ön a legtehetségesebb
forgatókönyvíró, csak még nem volt
lehetősége megmérettetnie magát.
Próbálja ki magát Ön is
a reklámfilmírók között, s nyerjen
fagyasztóládát!
A sztorikat lezárt borítékban névvel
és elérhetőséggel 2007. február 28-ig
Fekete Zsanett pr-menedzserhez kell
eljuttatni vagy kérjük dobja be
a lezárt borítékot az Electrolux Újság
nyereményjátéka céljából elhelyezett
dobozba, amely az ebédlőben
található.
Új adószám
2007. január 1 -jétől az Electrolux
Lehel Kft. adószáma megváltozott.
Az új adószám: 10566680-2-44.
Főbizalmiak
búcsúztatása
2007. január 29-én tartja a vállalat
szakszervezeti bizottsága
a főbizalmiak ünnepélyes
búcsúztatását.
Különleges hobbik
Vámosi József és a fotózás
Sorozatunk mai vendége a 34 éves Vámosi József, aki 10 éves
korában kezdett érdeklődni a fotózás iránt. Nyíregyházi
gyárunkban a minőségirányításon, dolgozik az okleveles
gépészmérnöki diplomával rendelkező fiatalember.
- Mikor és milyen indíttatásból kezdett
fotózni?
- Tízéves voltam, amikor érdeklődni
kezdtem aziránt, hogyan is kell beállítani
egy gépet és fotózni vele. Természetesen
akkor még nem voltak automatikával
ellátott gépek, mindent manuálisan kellett
állítani. Az indíttatást az adta, hogy
megörökíthetek pillanatokat. Aztán egy
ideig nem foglalkoztam a fotózással, melyet
2001 -ben kezdtem el újra. Akkor
született a nagyobbik fiam és amit csak
lehetett ennek kapcsán megörökítettem.
- Milyen fényképezőgépeket használt,
használ?
- Kezdetekben orosz gyártmányú FED és
ZENIT típusú fényképezőkkel fotóztam
Az utóbbi időben MINOLTA hagyományos,
majd 2003-tól MINOLTA digitális (3,2
Megapixel 10x optikai és 4x digitális zoom)
fényképezőt használok.
- Van-e, s ha igen, akkor mi a kedvenc
témája?
- Kedvenc témám természetesen
a gyerekeim fotózása, de szívesen
megörökítek mindent, ami él és mozog. így
állatokat, növényeket, embereket, tárgyakat
is szívesen fotózok.
- Fotói jelentek-e, jelennek-e meg valahol?
- Feleségem újságíró és a MÚOSZ által
küldött hírlevelekben vannak
fotópályázatokra való felhívások. Ezekre
szoktam a fotóimat „benevezni”. Egy
alkalommal amatőr kategóriában első
helyezett lettem. Egyébként feleségem
cikkeihez is készítettem fotókat, amelyek
internetes újságban, valamint külföldi
újságokban jelennek meg.
- Munkatársai tudnak-e hobbijáról, látták-e
képeit, mit szólnak hozzá?
- Igen, tudnak róla, hiszen gyakran készítek
oktatási és reklamációs célokból is fotókat.
- Mit jelent Önnek a fotózás?
- Olyan hobbi, amely nekem az abszolút
kikapcsolódást adja.
Hat hosszú hétvége lesz 2007-ben
a munkanap-áthelyezések miatt
2007-ben hat alkalommal tér el a munkarend a szokásostól: március 15., május 1.,
október 23., november 1., karácsony és szilveszter körül. Márciusban 10-én,
szombaton dolgozzuk le a 16-i pénteki pihenőt, míg a május 1. előtti hétfőt április 21-én,
szombaton. Az október 23. előtti hétfő helyett az október 20-i szombat lesz
munkanap. A november 1. utáni pénteki pihenőnapot október 27-én, szombaton
dolgozzuk le. Karácsonykor december 24., hétfő helyett 22-én, szombatot jelölték
meg munkanapként. A hétfőre eső szilvesztert 2007-ben pihenőnapnak nevezték
meg, de helyette 29-én, szombaton kell dolgoznunk.
A szociális és munkaügyi miniszter rendelete kiterjed minden munkáltatóra,
közigazgatási szervre és az általuk foglalkoztatott munkavállalókra,
közalkalmazottakra, közszolgálati jogviszonyban állókra. Nem érinti azonban
a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is
működő munkáltatónál, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott
munkavállalók munkarendjét. A lakossági ellátást és szolgáltatást végző, valamint
az általánostól eltérő munkaidő-beosztásban foglalkoztatott munkavállalók
munkarendje eltérően is meghatározható.
Hűtő-fűtő ételhordó nyert
az Electrolux Design Láb 2006 pályázaton
A negyedik
alkalommal
meghirdetett
Electrolux Design
Laboratórium nyílt
pályázaton 2006-ban
jövőutazásra hívták
a világ fiatal
designereit.
Arra biztatták
az alkotókat,
tervezzék meg,
milyenek lesznek
az egészséges
étkezést kiszolgáló
háztartási eszközök
tíz év múlva.
A pályázaton 343-an
vettek részt a világ
minden részéről.
A Barcelonában megrendezett döntő zsűrije
a leginnovatívabbnak az isztambuli
Műszaki Egyetem ipari formatervező
hallgatója, Metin Káplán
tervét, a hűtő-fűtő
ételhordót értékelte,
amelynek segítségével
bárhová magunkkal vihetjük
otthon készített, egészséges
ételeinket.
Metin Káplán azt az ötletet
hasznosította, amely szerint
az emberek szívesen vinnének
magukkal egészséges ételeket, ha
megtalálnák a módját annak, hogy a meleg
ételeket melegen, a hidegeket pedig
hidegen tartsák. Olyan ételhordót készített,
amely az étkezés pillanatáig a kívánt
hőfokon tartja az ételt. Káplán szerint ezzel
elősegíthető az egészséges étkezés, és
csökkenthető a gyorséttermek iránti igény.
A győztes termékének a Nevale nevet adta,
amely egy ókori ételtároló, a „sefertas”
alakjából ered. A sefertas olyan, több
szintből álló ételtároló, amelyet a közel-keleti
országokban évszázadokon keresztül
használtak a házilag készített ételek
szállítására. Káplán terméke is szintekből áll,
amelyek négy különböző meleg és/vagy
hideg étel tárolására alkalmasak, a tetején
pedig egy digitális ellenőrző kijelző található.
A digitális kijelző az ételek tárolási állapotáról
nyújt információkat, és beprogramozható,
hogy egy adott időpontban (például
ebédidőben) automatikusan megmelegítse
az ételt. A hideg ételek esetében pedig
a Nevale az eltartáshoz megfelelő
hőmérsékletről gondoskodik. A szintek
működése egymástól független, így a meleg
vagy hideg ételekből álló fogások együtt is
szállíthatók.
A második helyet Brian Chuan Chai Law
(National University of Singapore, Szingapúr)
Organic Cook koncepciójának ítélte a zsűri,
amely alkalmas grillezésre, párolásra,
és zsiradékmentes főzésre is, köszönhetően
a vákuumtechnológia egy új, innovatív
felhasználásának. Eduardo Altamirano
Segovia (Universidad La Salle,
Mexikó) Vessto elnevezésű
hordozható kerámia fűzűlapja
végzett a harmadik helyen.
A megújuló energiával
működő hordozható főzőlap
a lakás bármely pontján
használható, s még kerti
partiknak is látványos elemét
képezheti.
A közép- és kelet-európai
régióból érkezett 21 pályaműből két alkotás
magyar tervezők ötletességét dicséri.
Mindkét pályázó a budapesti Moholy-Nagy
Művészeti Egyetem falai közül került ki.
Miiléte Balázs, egy hűthető gyümölcstároló
készülékkel - Cool Vitality - nevezett
a versenyre. A szerkezet formája
a hagyományos gyümölcsöstálból
következett, ami gyümölccsel feltöltve
a konyhapult vagy az asztal díszévé válhat.
A koncepció része volt még az is, hogy
a színes gyümölcsök látványa vizuális vágyat
gerjesszen fogyasztásuk iránt, ezzel is szem
előtt tartva az egészséges táplálkozást.
A hűtő azonban kikapcsolt állapotban is
funkcionálhat, ekkor egyszerű
gyümölcsöstálként. Ebben az állapotban
az átlátszó tető a gép belsejébe húzódik be,
arra várva, hogy megint bekapcsolják.
A másik magyar pályázó Szabó Levente,
egy különleges mixer tervével, a WIM-mel
készült a megmérettetésre. Olyan mixert
képzelt el, ami gombnyomásra, szenzorok
segítségével feltérképezi használója
szervezetét, és ennek függvényében állítja
elő az egészséges italt. A memóriában tárolt
adatok és a beállítások között az aktiváló
gomb körül elhelyezett kezelővel
keresgélhetünk. A formai kialakításnál
a rengeteg technikai tartalommal feltöltött
eszköz barátságos megjelenítése volt a cél,
amely nem túl hivalkodó, érzéki része
a konyhának.
ELECTROLUX ÚJSÁG 9
Új, nagy teljesítményű multifunkcionális
takarítógép az AEG-Electroluxtól
Az AEG-Electrolux Vampyr Multi Plus Pro 3in1 nevű új, nagy
teljesítményű multifunkciós takarítógépével jelenik meg a magyar
piacon, amelyet a száraz porszívózáson túl nedves, továbbá
szóró-szívó üzemmódban is használhatunk.
A három funkció lehetővé teszi, hogy
a készülék nemcsak szőnyegek, kárpitozott
bútorok és kemény padlózat tisztítására, de
por, homok, kavics, forgács vagy akár
falevelek, sőt nedvesség felszívására is
használható, sőt akár az eldugult
mosdókagyló kitisztítására is alkalmas.
Funkcionalitása és könnyű
manőverezhetősége lehetőséget biztosít
arra, hogy a készüléket akár
a lakóhelyiségeken kívül, szerelőműhelyben,
kertben vagy a garázsban történő
tisztítási munkákhoz is igénybe vegyük.
Az üzemorvos válaszol
- Mit tegyünk a szív- és érrendszeri
betegségek okozta halálozás
megelőzésére?
III. rész
Dr. Szabó
Erzsébet:
- A szív- és
az érrendszeri
betegségek
rizikófaktora még néhány káros
szenvedély is. így a dohányzás.
Érszűkítő hatása van például - sok
egyéb mellett. Okozója lehet fiatal
felnőttek érelmeszesedésének,
mellkasi nyomófájdalomnak koszorúérgörcsnek, szívinfarktusnak,
érszűkületnek a lábakban, mely jó
esetben érműtéthez vezet, rossz
esetben pedig amputációhoz, illetve
agyi érszűkülethez. Legjobb lenne nem
rászokni, illetve minél előbb leszokni
a dohányzásról (még akkori is, ha
köztudottan óriási akaraterő szükséges
hozzá). Vannak, akik attól tartanak, ha
leszoknak, akkor híznak. Ezt meg lehet
előzni kellő odafigyeléssel az étkezésre,
valamint több testmozgással.
A túlzott kávéfogyasztás. Javítja
a szellemi működést, csökkenti
a fáradtságérzetet. Két-három kávé
elfogadható naponta. Több, pl. öt
kávé tartós fogyasztása a szervezet
tartalékerőinek kimerítéséhez
vezethet, így növelheti a szívinfarktus
veszélyét.
A túlzott alkoholfogyasztás sem
tanácsos.
A Vamoyr Multi Plus Pro 3in1 adatai:
• maximális teljesítmény: 1600 W
• kábel hossza: 6,8 m
• súly (készülék): 9 kg
• szín: bordó/fekete
• porzsák: 6 literes papír/+1 grátisz
• tartály mérete: 20 liter
• sampontank mérete: 10 liter
Tartozékok: Wessel 262 szívófej, résszívó-,
kárpittisztítófej, kárpittisztítófej-adapter,
portalanító kefe, vízelszívófej, mosható
motorfilter, teleszkópos cső.
Búcsú közel négy évtized után
Sándor Attila 1968. február 1-jén kezdett
dolgozni a Lehel Hűtőgépgyárban.
Az energetikai főosztályon előbb
energetikusként, majd 1978-tól energetikai
művezetőként, míg 1991-től energetikai
koordinátorként végezte a munkáját. Több mint
38 évet dolgozott vállalatunknál, s munkájáról
az elismerés hangján szólt főnöke, Hlavacska
András is. Kollégáival mindig kiegyensúlyozott
volt a kapcsolata.
A tavalyi év végén döntött úgy, hogy idejét
a továbbiakban családjával, unokával kívánja
tölteni. Nyugdíjba vonulása alkalmából - 2006.
december 1. - Vezérigazgató Díj elismerésben
részesült. Az operatív szolgálat dolgozói
december 8-án, a Vincellér Étteremben
búcsúztatták kollégájukat.
Kötelező szűrővizsgálatok
A Vállalati Munkavédelmi Szabályzatban
rögzített időszakos kötelező szűrővizsgálatok
szervezeti egységenkénti ütemezése elkészült.
A vizsgálatokra a dolgozóknak magukkal kell
vinnie a vizsgálatra utaló lapot - melynek
minden pontját kitöltötte a munkahelyi vezető -,
valamint - ha van - az utolsó alkalmassági
vizsgálat óta kapott leleteket, zárójelentéseket.
Az első féléves szűrővizsgálatok ütemezése
Kombinált Hsz. Üzem CCA 60: február 16. március.
Műanyag alkatrészgyártás: január 15-től 3 héten át.
Energiaszolgáltatás: február.
Ingatlan karbantartás: február.
Porszívógyár: január 22-től.
Fagyasztóládagyár CCC 50,
Szerelőüzem 5.: február.
Hűtőtechnikai Labor: március.
Központi logisztika CLX: április.
Hűtőszekrény alkatrészgy. CCC 70: április.
Anyaggazdálkodás, Raktárgazdálkodás: április.
Kisfagyasztóbox CCA 30: május.
Technológiai Labor: május
TT Üzem (szerelés II.) CCA 70: május 4. hetétől
-június.
Gép. Szersz. Berendezés, karbantartás: június.
Képernyős munkakörök: 2 évente január 1 -jétől
- február 15-ig.
Marketing: februártól egészen novemberig.
Targoncavezetői jogosítványok érvényesítése:
április-május, illetve az időszakos
munkaalkalmassági vizsgálatokkal együtt.
Szelén, króm, jód
Szelén
Az emberi szervezetben nagyon kevés, mintegy hat
milligramm szelén van összesen, s ennek nagy része
is a májban, a fogzománcban és a körömben
található. A szelén a sejtmembránok épségének
megtartásához szükséges. A szükségletek
meghatározásához egyelőre elég kevés emberi
megfigyelés áll rendelkezésünkre. Tudjuk, hogy
az élelmiszerek szeléntartalma nagymértékben függ
a talaj szeléntartalmától. A legjobb szelénforrások:
a tengeri állatok húsa, illetve a vese, a máj és a teljes
kiőrlésű gabona
Króm
A króm a szövetekben fordul elő kis koncentrációval,
de az öregedés hatására még csökken is. A króm
szerepe még ma sem tisztázódott, feltételezik, hogy
szerepe lehet a koszorúér-betegségek és az l-es
típusú, fiatalkori cukorbetegség elkerülésében.
A króm a szénhidrát-anyagcseréhez szükséges.
Felszívódása nagyon rossz: a nem szerves króm alig
0,6-0,7%-ban, a szerves kötésben lévő króm ennél
csak egy kicsivel jobban szívódik fel. A króm legjobb
forrása a teljes kiőrlésű gabona, illetve a korpa,
a hüvelyesek, a hús, a máj és a sajt.
Jód
A jód a pajzsmirigyhormonok egyik alkotója, és
a káros környezeti radioaktív sugárzások kivédésében
is szerepe van. A pajzsmirigyhormonok termelésében,
az anyagcsere szabályozásában, az idegrendszer
működésében és a vérkeringés szabályozásában van
szerepe a jódnak. A jód felszívódása függ a szervezet
jódtelítettségétől. A jód legjobb forrása a tengeri hal,
a tengeri só, a kagylók és a jódozott só, bár ez utóbbi
fogyasztása az amúgy is magas nátriumbevitel miatt
nem igazán ajánlatos.
Melegétkeztetés a büfékben
Január 8-tól indult a melegéttazMás a büfékben.
HÉttfiöl p^ekig,
naponta 10.15 órtáól
12.15-ig lehet nwlsj
ételt váöreini
a dobozosaiéi ártufl
megegyező áron, a2az
324 forintért.
Januárt® az alábbi termékek
vásárolhatók meg kedvezményesem
• kenyérszelet 16 helyett 14 forint,
• füstölt lapocka 1398 helyett 1350 forint,
• hamburger 303 helyett 295
ájkrém 65 gr,
Jtt'55 forint,
Oi’Ö^^ávé 250 gr
36 helyett ■té^forint,
yőrt nápoly» 223 .
lyett 2Í Ö fópnt,;
• dó reggelt szelet-' . “
98 helyett 95 fori^^íj.;- • Boci Napolinl 79 helyett 73 forint^.
• sajtos pogácsa P&P 10 dkg 83'hel^fett; f
73 forint,
• Túró rudi 63 helyett 59 forint.
II. Electrolux Kupa
Gyerekekből álló öt csapat mérte össze
tudását. A JSE-Vasas 1996-os, illetve
1997-es születésű két együttesének
a hatvaniak, a gyöngyösiek és
a tápiószentmártoniak ellen kellett
bizonyítani felkészültségét.
A remek hangulatú és jó mérkőzéseket
hozó torna a JSE-Vasas 1996-os
csapatának sikerét hozta. Minden
ellenfelüket legyőzve végeztek az első
helyen Rédei István tanítványai.
A további sorrend: 2. Hatvan, 3. Gyöngyös,
4. JSE-Vasas ’97, 5. Tápiószentmárton.
Az első három helyezett kupát,
valamennyi résztvevő csapat oklevelet,
és a csapatok legjobb teljesítményt
nyújtó játékosai különdíjat - sportkönyvet
- kaptak az eredményhirdetés során.
Mellékelt fotónkon az álló sorban
a tornagyőztes, a guggoló sorban
a negyedik helyen végzett JSE-Vasas
’97-es csapat látható.
Programajánló
Ötven év
a szakszervezetben
Különleges
ünnepségre került
sor még a tavalyi év
utolsó hónapjában.
December közepén
az Electrolux
Nyugdíjas
Szakszervezete 50
éves tagságuk alkalmából köszöntötte azt a hat
tagját, akik immár fél évszázada hűséges tagjai
az érdekvédelmi szervezetnek. Az ünnepeltek:
András Péterné, Veres Sándorné, Ilonka Elemérné,
Kiss István, Pintér Jánosné és Kerekes András.
Az ünnepi hangulatot a szakszervezeti vezetők
elismerő szavai és az átadott ajándékok fokozták.
4
2007. február 03.
Madách Stúdió, Arthur Miller:
Édes fiaim (dráma)
2007. február 17.
Magyar Színház
Szikora Róbert, Valla Attila:
Macskafogó (musical)
2007. március 11.
Szépművészeti Múzeum,
Van Gogh-kiállítás
2007. március 30., Operett Színház,
Gary Adler, Michael Patrick Walker:
Oltári srácok (koncertmusical),
európai bemutató
További információért kérem,
forduljon Kun Erzsébethez az (57) 416-232-es telefonszámon.
'
Fejtsen és nyerjen velünk!
Mostani lapszámunkban egy
újabb kétfordulós pályázatot
indítunk. A januári és
a februári lapszámokban
megjelenő rejtvényeink
megfejtését egyszerre, 2007.
március 15-ig kell
az étkezdében elhelyezett
dobozba bedobni.
A megfejtések mellett kérjük
feltüntetni a beküldő nevét és
elérhetőségét. Ezúttal is olyan
rejtvényt kell megfejteni,
melynek az ábrája mellé
megadjuk azokat a szavakat,
szócsoportokat, melyeket
abba el kell helyezni.
Amennyiben ezt sikerrel
teszik, akkor a világoskék
színnel jelölt sorokban
a beküldendő megfejtést
olvashatják. A megfejtés
természetesen kapcsolódik
az Electrolux Lehel Kft.-hez.
A helyes megfejtést
beküldők közül ketten
- egyenként - egy-egy
értékes Electrolux háztartási
készüléket nyernek.
A megfejtés első részének
zárt betűi: E, E, H, E, N
A megfejtés második
részének zárt betűje:
T, H, E, T, É, Y
A megfejtés negyedik
részének zárt betűi: T
A rejtvény ábrába
elhelyezendő szavak,
szócsoportok
2 betűsek: AO, BL, BŐ, BT,
CT, DS, ÉL, GO, KÖ, LA,
LT, NÉ, NG, NU, OG, OR,
RD, TA, TÉ, TP,
3 betűsek: ATO, BÉR, DIA,
DÓR, HAI, HÍV, IDN, IRA, KÁT,
NKO, RAG, RTE, TAB, TEÁ,
TEN, TEV, TRÉ, TST, ZEL,
4 betűsek: ANTI, ARAD, ERED,
EVET, ÉDEN, FAPÁ, HENK,
IKTO, LÉVA, ÓTOK, ÖTEM,
RALF, TERI, TINA, UDRI,
5 betűsek: ALENA, ALKAR,
BORÁT, CÁPÁK, KIRÁZ,
LANIO, LÉÍRÓ, TERRA,
YRATA,
6 betűsek: CSERFA,
MUFLON, OBORSA, XIANTI,
7 betűsek: KAKASKA,
KATINKA, KNORIKA
8 betűs: TRAGÉDIA
9 betűsek: PATETIKUS,
KASZÁRNYA
2007.február
XLII. évf., 2. szám
A tudás hatalma
••
■ Megszületett a 2007. évi bérmegállapodás
B Új
évi vacsora
3
3
■ Tízéves a jászberényi Fagyasztóládagyár
3
■ Cél: a hatékonyság javítása minden területen
4
■ Jól kezdődött az év a jászberényi hűtőszekrénygyárban
és fagyasztóládagyárban is
4
B Porszívógyár: kedvezően indul az év
B EMS jutalmazás a Porszívógyárban
5
■ Termékeink kedvezményes vásárlásának új szabályozása
6
■ Electrolux Lehel - több mint nyereséges vállalat
7
■ Az Electrolux új receptes sütője
8
B Vasalás, a legkevésbé kedvelt házimunka
B AEG-Electrolux: tökéletes forma,
8
tökéletes működés, már az interneten is
B Különleges hobbik - a bűvöskocka bűvöletében
B A rekordok éve: 2006
B Állásbörzék
B A 13-as szám bűvöletében - Műszaki Bál 2007
B Bioélelmiszerek éttermünkben
B Az üzemorvos válaszol
B Fejtsen és nyerjen velünk!
5
8
9
9
9
10
11
Manapság sokszor halljuk, hogy a tudásalapú
társadalomnak van jövője. Mivel tudást tanulás,
kutatás útján lehet szerezni, illetve
továbbfejleszteni, ezért napjainkban az egyik
legfontosabb kérdés az oktatás és
a kutatásfejlesztés. így vannak ezzel az országok,
a cégek és az emberek is. így vagyunk mi is ezzel
az Electrolux Csoportnál, s ezen belül
a magyarországi érdekeltségnél, az Electrolux
Lehel Kft.-nél is. Cégünk, amint az a Corvinus
School of Management által készített vizsgálat is
megállapítja, a magyar átlag háromszorosát költi
alkalmazottanként képzésre. Munkatársaink
az iskolarendszerű és azon kívüli képzéseken is
részt vehetnek. Utóbbihoz tartoznak a csoporton
belüli képzések is, melyek közül kiemelkedik
az „International Leader” tréning, valamint
a „Welcome to Electrolux” tréning.
Mivel a világ állandó mozgásban, fejlődésben van,
ezért mindazon vállalatok, amelyek meg szeretnék
tartani, illetve javítani szeretnék piaci
részesedésüket, nagy hangsúlyt fektetnek
az oktatásra, a képzésre. Nem véletlen, hogy
az Európai Unióban az élethosszig tartó
képzésről, tanulásról beszélnek, s ez a szemlélet
egyre nagyobb teret nyer Magyarországon is.
Az Electrolux Csoporton belül az oktatás,
a képzés mindenkit érint, a vezetőket,
a középvezetőket, a különböző szakterületeken
dolgozó kollégákat. Sikert ugyanis csak
együttesen tudunk elérni, mégpedig úgy, hogy
saját területén mindenki a lehető legjobb
teljesítményt nyújtja. Ehhez pedig elengedhetetlen
a megfelelő szakmai felkészültség, és
az összehangolt munkavégzés. Egy olyan nagy
„gépezetben”, mint az Electrolux Csoport,
a legkisebb „fogaskeréknek” is fontos szerepe
van. A mondást, hogy a tudás hatalom, már
sokszor bizonyították. Bizonyítottuk mi is, hiszen
nem véletlenül vagyunk piacvezetők a világon
saját területünkön. Az élet azonban nem áll meg,
s mi sem elégedhetünk meg azzal, amit ma
tudunk, mert holnap
ennél már több kell.
Mi az Electroluxnál
tudjuk ezt és teszünl
is érte.

Megszületett a 2007. évi
bérmegállapodás
Az Electrolux Lehel Kft. vezetése és az Electrolux Lehel Kft. cégeinek
Szakszervezeti Szövetsége többfordulós tárgyalási sorozatot
követően 2007. március 8-án megállapodást kötöttek a 2007. évi
bérfejlesztésről.
1. Átlagos személyi alapbérfejlesztés
A felek egységesen minden
állománycsoportra vonatkozóan 5,5%-os
átlagos személyi alapbér-fejlesztési
mértékekben állapodtak meg, 2007. január
f-jei visszamenőleges hatállyal.
2. Béren kívüli juttatások:
- az év végi - teljesítményhez kötött jutalom mértékét 12,5 napról 14,5 napra
emelik meg,
- az étkezési hozzájárulás mértékének
növelése 2007. január 1-jei visszamenőleges
hatállyal 4500 Ft / hó / főről 5000 Ft / hó /
főre emelkedett.
3. Szociális juttatások:
- a szociális juttatások mértékének növelése
7000 Ft / fő / évről 7500 Ft / fő / évre,
- a munkavállaló nyugdíjba vonulása esetén
- amennyiben a munkáltatónál folyamatosan
ledolgozott munkaviszonya eléri a 35 évet a jutalom mértéke háromhavi alapbérének
megfelelő összeg,
- törzsgárdajutalom mértékének emelése
140 000 Ft-ról 150 000 Ft-ra.
új évi vacsora
Cégünk életében már hagyománynak
számít, hogy azoknak az írott és
elektronikus médiáknak a képviselőit,
akik egész évben figyelemmel kísérik
munkánkat, év végén egy műsorral
egybekötött fogadáson látjuk
vendégül. Ez az eddigi évek
gyakorlatához lépest idén egy picit
változott, mivel most 2007. január
23-án, a Műcsarnokba vártuk a sajtó
munkatársait, ahol Takács János
vezérigazgató és Belényesi Zsolt
értékesítési divízióigazgató
köszöntötte a megjelenteket.
A köszöntőket követően a vendégek
rövid tárlatvezetésen vettek részt,
melynek keretében megtekintették
a Nordic Art Show 2006 átfogó,
több mint 30 skandináv
képzőművész munkáit bemutató
kiállítást. Ezt egy meglepetéskoncert
követte, melyen az újjászerveződött
Cotton Club Singers lépett fel nagy
sikerrel. A műsort jó hangulatú
vacsora és kötetlen beszélgetések
sora zárta.
Tízéves a jászberényi
Fagyasztó I ád agyár
Az első fagyasztóláda 1997. január 23-án gördült le az akkor még
egyetlen szerelőszalagról a jászberényi Fagyasztóládagyárban.
Egy évvel később máris egy új konstrukció,
a 100 literes láda bevezetése következett,
majd 1999-ben a fejlesztési ütem a 90 mm
falvastagságú modellek gyártásával
folytatódott, öt méretben. A következő
mérföldkő 2000-ben a kereskedelmi
üvegtetős fagyasztó- és hűtőládák
bevezetése volt. Nem sokkal később 2004-ben elsőként Európában a Fagyasztóládagyár elérte az 1 százalékos
szervizhívási mutatót (SCR), és szintén
ebben az esztendőben került piacra
a világelső jegesedésmentes (frost free)
fagyasztóláda-család. Tavaly kezdődött
az Electrolux Gyártási Rendszer (EMS)
bevezetése a stabil gyártás és a folyamatos
fejlődés biztosítása érdekében.
10 év után ebben az évben is
jelentős esemény előtt áll a gyár,
a teljes nagyláda-család új,
lekerekített tetővel és a tetőbe Integrált
vezérléssel kerül gyártásba márciusban.
Az új design az Electrolux Global
Designnal összehangolva kerül piaci
bevezetésre minden európai országban.
Az elkövetkezendő napokban gyártjuk le
az ötmilliomodik fagyasztóládát (1997-től
halmozottan számítva).
A Fagyasztóládagyár vezetése ezúton
szeretné megköszönni minden
dolgozójának az eredményes munkát.
A gyár tízéves fennállását egy családi nap
keretében, június elején fogjuk
a kollégákkal közösen megünnepelni.
ELECTROLUX ÚJSÁG 3
Nyíregyházán
január 5-én
kezdődött
az alkatrészgyártás,
majd három nappal
később a termelés.
A késői indulás
oka az év végi
karbantartás volt,
melynek keretében
a főbb és
meghatározó
gépek, így például
a porfestő
berendezés
karbantartása is
megtörtént.
Cél: a hatékonyság
javítása minden területen
A terveknek megfelelően három
szerelősoron három műszakban kezdődött
a termelés, s várhatóan ez így lesz az egész
év során. Jelenleg 1768 fő dolgozik
a nyíregyházi gyárban, közülük 1524 fő
produktív, 192 fő inproduktív, míg 52 fő
szellemi foglalkozású. Idén nem várható
nagyobb létszámfelvétel, hiszen a gyár már
az indulástól maximális kapacitással
működik.
A 2007-es évben 905 ezer alulfagyasztós
hűtőszekrény gyártása a cél Nyíregyházán.
Készülnek itt statikus készülékek, részben
és teljesen frost free készülékek ezüst,
szürke és fehér színekben. Az idei évben
várhatóan újabb színek is megjelennek
a palettán, így bronz, sárga és egy eddig
nem alkalmazott szürke színben készülnek
majd a hűtőszekrények.
Az év elején két új nagy projekt indult
a nyíregyházi gyárban.
Az egyik egy logisztikai projekt, melynek
célja a teljes anyagáramlási folyamat
felülvizsgálata, jobbá tétele, a javasolt és
elfogadott változtatások bevezetése.
Ez a projekt a tervek szerint április 30-ig
befejeződik.
A másik projekt a gyártásban
megvalósítandó egyszerűsítési folyamatokról
szól. Egy speciális modellt - No Frost
hűtőkészülékek - érint ez a projekt, melynek
célja, hogy hatékonyabb legyen a gyártás.
Egyébként a hatékonyság javításának
eredményeként várhatóan kevesebb
szombati napon fognak dolgozni
a nyíregyházi gyárban, mint a tavalyi évben.
A tervek szerint március elején a konyha
üzemeltetése is megkezdődik az Electrolux
nyíregyházi gyárában. Az előzetes igények
leadása alapján meleg ételek fogyasztására
is lehetőség nyílik majd. Az ételeket
az Electrolux professzionális
konyhafelszerelésekkel felszerelt konyhában,
helyben fogják előállítani.
Jól kezdődött az év a jászberényi hűtőszekrény
gyárban és a fagyasztóládagyárban is
A címben jelzett tényről Szentpéteri Ferenctől,
a Hűtőszekrény gyár és a Fagyasztóládagyár
igazgatójától kaptunk információt, aki az évkezdetről,
a januári eredményről, a gyárban történt változásokról,
valamint a dolgozói bónuszok alakulásáról is
tájékoztatta lapunkat.
- A terveknek megfelelően a TT Üzemben január 3-án,
a Combi Top Üzemben január 8-án kezdődött
a termelés. Utóbbi helyen a csomagolószalag
áthelyezése miatt kezdtünk később. Ez a beruházás
egyébként jól sikerült, s azt eredményezte, hogy
optimális logisztikai folyamat alakult ki az üzemben.
A Combi Top Üzemből egy műszak 4 hétre átkerül
a 100 literes fagyasztóláda/box üzembe, majd február
26-tól visszaáll a 3 műszakos rend és ez
megmarad egész évben. A TT és Cabinet üzemben
2+2 műszakos munkarend lesz az év hátralévő
részében, vagyis 2 szerelőszalagon 2 műszakban folyik
a termelés, természetesen ez még az aktuális piaci
igények alapján változhat.
- Idén januárban többet gyártottunk, mint a tavalyi
esztendő első hónapjában. Tavaly 82 000, idén pedig
109 000 darab hűtőszekrény készült januárban
gyárunkban. Az úgynevezett gyártási
megbízhatóságunk a tervezett 87%-kal szemben 92%
lett. Ezek a számok is azt bizonyítják, hogy
a gyártásindulás zökkenőmentes volt. A TT Üzemben
4 ELECTROLUX ÚJSÁG
a visszaforgás jelentősen csökkent az akciók
következtében, így a gyár összességében a tervnél
jobban teljesített, míg a Combi Top Üzemben jelentős
darabszám-növekedés várható a piaci igényeknek
köszönhetően. A januári zökkenőmentes gyárindítást
ezúton is megköszönöm mindenkinek
a Hűtőszekrénygyár vezetése nevében.
- Március elsejétől, a sorban állás megszüntetése
érdekében, a bérletvásárlást az állományvezetők
intézik, és bevezetésre kerül mindkét gyárban
az internetes értékesítés, melyről egy külön cikkben
adunk tájékoztatást.
- A jászberényi Fagyasztóládagyárban a termelés
január 3-án indult és minden szombaton dolgoztunk.
A tavaly januári 39 000-rel szemben idén 60 000
termék készült el. A gyártási megbízhatóság is javult
(87%-92%), míg a visszaforgatás a tervezett szinten
alakult. A Fagyasztóládagyárban a termelés február
8-tól március 5-ig szünetel, mivel az új fejlesztésű
fagyasztóládák gyártásához szükség lesz beruházásra,
főleg a tetőgyártás átalakítására.
- A tervezett 12 és fél napos bonusz helyett
a Fagyasztóládagyárban 13,3, a Hűtőszekrénygyárban
pedig 13,6 bonusz lett a dolgozóknak kifizetve.
A két gyárban közösen kerül megrendezésre a Családi
nap, melynek pontos időpontját hamarosan
ismertetjük.
Porszívógyár: kedvezően indul az év
Idén január 3-án kezdődött a termelés
a Porszívógyárban, és az első hónapban
210 000 darab porszívó készült, ami 3%-kal
több, mint az előző esztendő hasonló
időszakában. Az év indításáról Vass Attilát,
a Porszívógyár igazgatóját kérdeztük.
- A kedvező piaci igényeknek megfelelően
készült januárban mintegy 30 000 darabbal
több porszívó a gyárunkban, mint ami
terveinkben szerepelt. Ezt a remek
eredményt ráadásul úgy sikerült elérnünk,
hogy a legnagyobb műanyagalkatrész
gyártó beszállítóval megszüntettük
a kapcsolatot, és helyette már meglévő,
illetve új beszállítókhoz helyeztük át
a termelést. 80 szerszámot telepítettünk át,
ami a gyártott termékeink felét érintette.
Ezúton is megköszönöm minden
kollégának, elsősorban azonban a termelési
mérnököknek, beszerzőknek,
logisztikusoknak és a minőségbiztosításon
dolgozóknak az átlagon felüli teljesítményt,
amely kellett ahhoz, hogy az évet ilyen
sikeresen indítsuk. Egyébként a tavalyi évre
sem panaszkodhatunk, hiszen
dolgozóinknak 12,5 nap helyett 13,6 napot
fizettünk ki bonuszként.
- Az idei évben megjelennek-e új termékkel
a piacon?
- Az európai szervezet megtartotta
hagyományos értékesítési konferenciáját,
ahol bemutatásra kerültek az idei évben
piacra kerülő új termékek. Ezen a fórumon
az értékesítés, a marketing, a termelés és
a logisztika területén dolgozó vezetők
találkoztak és tekintették át a 2007-es
évben várható feladatokat. Nálunk is
gőzerővel folynak az új termékek
gyártásának előkészületei. Októberben
jelentkezünk majd egy új termékkel, s azt
követően 2008 első negyedévében egy
újabb porszívó sorozatgyártását kezdjük
meg. Több meglévő termékünk esetében
úgynevezett „ráncfelvarrást’’ végzünk, hogy
vásárlóinknak még több kiváló porszívót
ajánlhassunk. A 2007-es évben 2 661 000
termék legyártása a tervünk, s ez ismét egy
új termelési és értékesítési rekord lehet
majd.
- Történt-e még olyan változás a gyárban,
melyről mindenképpen érdemes szólni?
- Igen. Gyárunk egyik szerelősorának
vezetője, Nagy István, az ötletláda
keretében javasolta, hogy a bérletvásárlást
az állományvezetőkön keresztül oldjuk meg.
Ezt az ötletet elfogadtuk és szokás szerint
pénzjutalommal honoráltuk. így a környező
településekről bejáró dolgozóinknak nem
kell sorban állni bérletük megvásárlásakor.
Az ötlet annyira sikeres volt, hogy az egész
vállalatnál bevezetésre kerül.
EMS jutalmazás a Porszívógyárban
A 2006-os gyártási év folyamán
a Porszívógyár is csatlakozott az Electrolux
Gyártási Rendszerhez (EMS). Ez az év elején
„pilot project" keretében kezdődött, majd
a hivatalos Kick-off meetingen jóváhagyott
módon, a teljes üzemre kiterjesztve
fokozatosan került bevezetésre.
A gyártósorok 5S szerinti átalakítása,
a veszteségcsökkentési (7W) szemlélet,
valamint a gyártósori folyamatok
kiegyenlítése lehetővé tették a termelés
stabilizálását. Ezen komplex folyamat
eredményeképpen sikerült az üzemet
a versenyhelyzet követelte szintre
(világszínvonalra) alakítani.
Jelentősen csökkent az anyagkezelés,
fejlődött a rend, a tisztaság, az átláthatóság.
Ennek köszönhető a 17,3%-os
produktivitásnövekedés és az új termelési
rekord (2,62 millió darab).
A munkatársak bevonása Workshop
rendszerben történik, javaslataik figyelembe
vételével valósulnak meg a folyamatos
fejlesztési lépések. A szerelősori munka
ezáltal érezhetően szervezettebbé és
hatékonyabbá vált. A kialakított rendszer
működtetése elsősorban a dolgozói
aktivitáson, valamint az ellenőrzés
hatékonyságán múlik. Egyfajta sajátos
versenyhelyzet megteremtésével a motiváció
fenntartható.
A tavalyi évben bevezetett ellenőrzési
rendszer alapján az idei első Workshop
során jutalmazásra kerültek az év folyamán
kiemelkedő EMS tevékenységet folytató
gyártósorok.
A legjobb EMS gyártósor a tavalyi évben
a 3. sz. (5000-es gyártmánycsalád) sor lett,
Csonka Tímea és Géczi László sorvezetők
és szerelőcsoportjuk munkájának
köszönhetően. A jutalmakat Vass Attila
gyárigazgató, valamint Szilágyi László
termelésvezető adták át.
ELECTROLUX ÚJSÁG 5
Termékeink kedvezményes
vásárlásának új szabályozása
Az Electrolux Lehel Kft. saját
üzemeltetésű mintaboltja (Budapest,
Sütő u. 2.) 2006. december 31-én
megszüntetésre került. Az Electrolux
dolgozói kedvezményes vásárlási
lehetőségét 2007. február 1-jét
követően a Domotherm Kft. által
üzemeltetett, budapesti Electrolux
márkaboltok biztosítják. A szolgáltató
váltása miatt módosításra került
a dolgozói vásárlás szabályozása.
Az új rendszer kialakítása során
elsődleges cél volt, hogy az Electrolux
dolgozóinak biztosított kedvezményes
ár kedvezőbb legyen
a kereskedelemben fellelhető jellemző
áraknál, illetve, hogy a kedvezmény
igénybevétele egyszerű és
vásárlóbarát legyen. Az ezzel
kapcsolatos tudnivalókról az alábbiak
adnak részletes tájékoztatást.
1. Electrolux márkaboltok
Az Electrolux márkaboltok
az Electrolux Lehel Kft. által
Magyarországon forgalmazott
Zanussi, Electrolux, AEG-Electrolux
szabadonálló, illetve beépíthető nagy
háztartási gépek, porszívók, kis
háztartási gépek teljes választékát
értékesítik. A termékek két budapesti
márkaboltban tekinthetők meg:
1117 Budapest, Fehérvári út 50-52.,
1085 Budapest, József körút 10-12.
A Fehérvári úton gyakorlatilag a teljes
termékválaszték bemutatásra kerül,
így ez a bolt lett kijelölve az Electrolux
dolgozói vásárlás lebonyolítására.
A teljes termékválaszték, valamint
a mindenkori fogyasztói árak, akciók
megtalálhatóak
a http://www.markabolt.hu honlapon is.
Kapcsolattartók: Téglás Zoltán
boltvezető, telefon: 06-20-922-3355,
illetve távollétében Szabó Ákos
boltvezető-helyettes.
További bolti telefonszámok:
382-0112, illetve 382-0113.
2. A kedvezmény mértéke
Az Electrolux dolgozóinak
a http://www.markabolt.hu oldalon
található mindenkori fogyasztói árból
10% kedvezmény jár belső dolgozói
6 ELECTROLUX ÚJSÁG
vásárlás címén. A kedvezmény
az akciós, illetve kifutó termékek
fogyasztói árából is érvényesíthető.
Mivel a honlapon feltüntetett
fogyasztói árak időközönként
változhatnak, az adott vásárlásra
a megrendelés leadásakor érvényes,
a márkabolt által visszaigazolt ár
alkalmazandó.
3. A vásárlás menete
Az Electrolux-os e-mailcímmel
rendelkező dolgozók
megrendelésüket közvetlenül adhatják
le a márkabolt felé. Jogosultságukat
az e-mailcím megléte igazolja.
Az e-mailcímmel nem rendelkezők
számára minden szervezeti egység
részéről 1 kijelölt felelős intézi
az adminisztrációt. A márkabolt
ezektől a felelősöktől fogadja
elektronikus úton a megrendeléseket.
A dolgozói vásárlás kedvezményének
igénybevételére általános szabály
szerint azok a dolgozók jogosultak,
akik legalább 3 hónapja dolgoznak
a vállalatnál és nem állnak felmondás
alatt. A dolgozói vásárlás
kedvezményével élni kívánó Electrolux
alkalmazott a termékekről
tájékoztatást kaphat személyesen
a márkaboltban, az Electrolux
hivatalos honlapjain, illetve részletes
termékkatalógust biztosítunk az adott
szervezet kijelölt felelősének is.
A dolgozó az általa kiválasztott termék
elérhetőségét, illetve fogyasztói árát
(internet-hozzáféréssel nem
rendelkező dolgozók a kijelölt felelős
segítségével) ellenőrizze le
a http://www.markabolt.hu honlapon.
Előfordulhat, hogy bizonyos
termékeket kizárólagos joggal
forgalmaznak más kereskedelmi
vállalatok, így ha a termék nem
található meg a honlapon, illetve
minden egyéb kérdés esetén
forduljanak a fent megadott
kapcsolattartóhoz. A márkabolt
felvilágosítást csak azon termékekről
tud adni, amelyeket a bolt forgalmaz,
vagy a www.markabolt.hu oldalon
megtalálhatóak.
A kiválasztott termék megrendelését
a mailto:edv@markabolt.hu
(edv = Electrolux dolgozói vásárlás)
e-mailcímre elektronikus levél
formájában kell eljuttatni.
A rendelésnek tartalmaznia kell
a dolgozó nevét, közvetlen
elérhetőségét (lehetőség szerint
mobilszámát), a kiválasztott termék
márkáját, megnevezését és
típusszámát, a fogyasztói árát
(kedvezmény nélküli), a fizetés módját,
valamint, hogy a dolgozó a házhoz
szállításra igényt tart-e.
Fontos: Electrolux dolgozói vásárlási
kedvezmény igénybevétele esetén
csak és kizárólag természetes
személy nevére szóló számla
kiállítására van lehetőség, cégnévre
történő vásárlásra nincs mód.
Fizetési mód: a fizetés történhet
a márkabolt által kiállított elektronikus
számla alapján előre átutalással,
a márkaboltban készpénzzel, illetve
lehetőség van házhoz szállítás esetén
a lakáson készpénzben történő
fizetésre a termék átvételekor.
Saját szállítás: amennyiben
a dolgozó maga kívánja elszállítani
a megrendelt árut, a Fehérvári úti
üzletben kell intézni a termék
kifizetését, majd a termék az eredeti
számlával vehető át a IV. kér., Madridi
út 5. szám alatti raktárban.
A raktár nyitva tartása: h-p: 8-18.30
óráig, sz: 8-14.30 óráig!
Házhoz szállítás: a dolgozó kérheti
a kiválasztott termék házhoz szállítását,
ennek költsége Budapesten
1900,- forint + áfa, Budapesten kívül
a bruttó fogyasztói ár 3%-a
(de minimum 1900,- forint + áfa)
az ország teljes területén (azaz
megrendelhető Jászberénybe és
Nyíregyházára, valamint a környező
településekre is). Amennyiben a termék
raktáron van, a házhoz szállítás
a megrendelés visszaigazolásától
számítva Budapesten 1 -2 munkanap,
Budapesten kívül pedig 1 -3
munkanap, a konkrét szállítási napot
a márkabolt a megrendelés
visszaigazolásakor megadja.
Folytatás a 11. oldalon
Electrolux Lehel
- több mint nyereséges vállalat
A fenti címmel jelent meg egy kiadvány
vállalatunkról, melyet a Corvinus School
Management állított össze. A szakemberek
annak a vizsgálatnak az eredményét
öntötték formába, amely során azt
kutatták, milyen a vállalat társadalmi
felelőssége. Tavaly decemberben kezdtünk
részleteket közölni a kiadványból, s ezt
folytatjuk idén is.
Tehetséggondozás a magyarországi Electroluxnál
Kezdetektől fogva az Electrolux stratégiájának része volt,
hogy évente 5-10 napos intenzív képzési és fejlesztési
programokkal segítse a munkaerő képzését.
Az Electrolux bevezetett egy képzési politikát és programot,
amely a személyi állomány számára lehetővé tette
a részvételt az egyéni fejlesztési igényektől függően
a legkülönbözőbb tanfolyamokon. A jelenlegi képzés négy
fő kategóriája a következő:
- angol nyelvtanfolyamok,
- vállalatvezetési tanfolyam,
- minőségkezelő és műszaki vezetői tanfolyam,
- vezetőképzés.
A képzési órák száma 1991 és 2005 között 45 000 óráról
81 350 órára nőtt.
Az iskolarendszeren kívüli képzésre Magyarországon
átlagosan hozzávetőlegesen 8000 forintot költenek
alkalmazottanként és évente. Az egy alkalmazottra eső
mintegy 20 órával az Electrolux sokkal többet fordít
a képzésre, mint az átlag, mivel az iskolarendszeren kívüli
képzésre 2004-ben mintegy 70 millió forintot költöttek, ami
alkalmazottanként majdnem 24 000 forint, vagyis a magyar
átlag háromszorosa.
Tájékoztatáspolitika, a dolgozók bevonása
Az Electrolux Lehel belső tájékoztatáspolitikája három jól
meghatározható pilléren áll:
- a vezetők oktatása arra, hogyan kommunikáljanak
konkrét helyzetekben,
Nemi megoszlás 2005-ben
■ Férfiak
5. ábra - Nemi megoszlás az Electrolux vezetésében és az egész csoport szintjén, 2005 14
- az alkalmazottak tájékoztatása a folyamatban lévő
tevékenységekről,
- belső felmérések és véleménykérő foglalkozások.
Esélyegyenlőség minden alkalmazott szegmensnél
A vállalati társadalmi felelősség humán erőforrás
dimenziójában a nők karrierépítési esélyegyenlősége
alapkérdés.
Az Electrolux teljes alkalmazotti állománya 2005-ben
átlagosan 69 522 fő volt, amiből 45 327 férfi és 24 195
nő volt. Az Electrolux Lehelnél a nők számaránya
jelentősen magasabb, közel 40%. Emellett a felső vezetői
pozíciókban lévő nők Skandináviára általánosan jellemző
magas számaránya a magyar Electrolux Lehelnél is
érvényes.
Az Electrolux Lehel mintegy 50
munkahelyet tart fenn fogyatékkal élők
számára, ami 1 -2 százalékos
■ Nők
részaránynak felel meg. Ha ezt
összehasonlítjuk a magyar
foglalkoztatási átlaggal, amely 2,25%,
akkor itt még van javítási lehetőség.
Az etnikai kisebbségekkel szemben
nincs hátrányos megkülönböztetés.
A teljes munkaerő 10%-a roma
származású, ami az országos
átlagnál sokkal magasabb.
ELECTROLUX ÚJSÁG 7
Electrolux új receptes sütője
Az Electrolux
receptes sütői
beépített
receptprogramokkal
segítik a kezelő
háziasszonyok, és
az aktív életet élő,
kevés szabad
idővel rendelkező,
ám konyhájukra
odafigyelő nők és
férfiak munkáját.
A programozott receptek mellett mind
a három típusban megtalálhatók
a hagyományos hasznos funkciók szabályozható alul-felül sütés, grillezés,
hőlégkeverés -, két modellben megtalálható
az öntisztító rendszer, egy pedig
mindezeken felül gőzsütő funkcióval is
rendelkezik. A receptes sütők kezelése
rendkívül egyszerű.
A sütő felhasználóbarát kijelzőjén
beállítható a feliratok nyelve.
Az előkészített ételt a sütőbe helyezve
csupán ki kell választani a 10 rögzített
program közül a megfelelőt, s a bevitt
adatok alapján a készülék javaslatot tesz
a sütés hőmérsékletére, módjára és
a tepsi sütőtérben történő elhelyezésének
szintjére vonatkozóan.
A kijelzőn nyomon követhető az étel
elkészüléséig hátralévő idő, de a program
végén hangjelzéssel is figyelmeztet
a készülék.
A hús tökéletes sülősének biztosításához
a receptes sütő nyársforgatót is tartalmaz,
amely grillezés és sütés közben forgatja
a húst. Másik fontos eszköz a hússzonda,
amely a hús belső hőmérsékletét figyeli.
Ezáltal szükségtelenné válik az étel
állapotának folyamatos ellenőrzése, a sütő
ajtajának többszöri nyitogatása.
A pirolitikus tisztítórendszerrel rendelkező
modellek esetében (EOC 6697X, EOB
9897X) a készülék takarításával sem kell
sokat fáradni. A belső hőmérséklet
500 °C-ra hevítésével a legmakacsabb
szennyeződések is hamuvá égnek
A vasalás a legkevésbé kedvelt
házimunka
Az Electrolux 2006 novemberében
felméréssel egybekötött online
nyereményjátékot indított a Nők Lapja
Cafén, melynek célja az olvasók
házimunkával kapcsolatos attitűdjének
vizsgálata volt. A több mint 10 000
válaszadó 89 százaléka 18-50 év
közötti nő volt. A felmérésben részt
vevők 44 százaléka állította, hogy
a vasalásnak áll neki a legnehezebben
a házimunkák közül. A válaszadók
38 százaléka hetente átlagosan
1 -2 órát tölt vasalással. 26 százalékuk
kettő, 15 százalékuk pedig hetente
3 órát vasal. Voltak olyanok - 475-en
akik azt jelezték, hogy csak végszükség
esetén veszik kezükbe a vasalót,
amikor már nincs olyan ruha
a szekrényben, amit felvehetnének.
A kérdőívet kitöltők 59 százaléka
szerint ingből gyűlik össze a legtöbb
vasalatlan egy hónap alatt, s a többség
- 71 százalék - ezt tartja
a legnehezebben vasalható
ruhadarabnak, ők valószínűleg külön
örömmel fogadják majd az Electrolux
vasaláskönnyítő kondenzációs
szárítógépét. A háztartási készülékek
vezető fejlesztője Iron Aid néven
bevezette azt az egyedülálló
technológiai újítást, melynek
segítségével a szárítógép gőz
használatával csökkenti a vasalás
szükségességét vagy legalábbis
időigényét.
a sütőtérben, így a folyamat végén egy
nedves törlőkendővel egyszerűen
eltávolítható a hamu. A receptes sütőt
három modellváltozatban vezette be
az Electrolux a magyar piacra, melyek
közül az EOB 6697X típus 189 900
forintos, az EOC 6697X 209 900 forintos,
az EOB 9897X pedig 259 900 forintos
ajánlott fogyasztói áron vásárolható meg.
AEG-Electrolux:
tökéletes forma,
tökéletes működés
már az interneten is
Az Electrolux 2007. elején elindította prémium
márkájának, az AEG-Electroluxnak magyar nyelvű
honlapját (www.aeg-electrolux.hu).
Az oldalon bemutatásra kerül a teljes
termékválaszték - alkalmazási területek szerint
csoportosítva. Az AEG-Electrolux szabadonálló
és beépíthető termékeinek katalógusa letölthető
a site-ról, így bármikor könnyen hozzájuthatunk
a készülékekkel kapcsolatos rendszerezett
információkhoz, a boltkeresőben pedig részletes
tájékoztatást kapunk a márkát forgalmazó
üzletekről. Az AEG-Electrolux honlapja a márkára
jellemző letisztult, igényes megjelenéssel, átlátható
és egyértelmű kezelőfelületen, hasznos
információkkal várja látogatóit.
A rekordok éve: 2006
Különleges hobbik
- a bűvös kocka
Szűkebb környezetünkben van egy
fiatalember, aki ma is a bűvös kocka
bűvöletében él. Mégpedig nem is
akárhogyan, hiszen a különböző nemzetközi
versenyeken is remek eredményeket ér el.
A Cube 21 versenyszámban például a tavalyi
évben Európában a második legjobbnak
bizonyult.
Kocza Istvánról, az Electrolux Lehel Kft. IT
Szervezetének programfejlesztőjéről van szó.
Amikor a bűvös kockával kapcsolatban
érdeklődtünk nála, a következőket
nyilatkozta:
- Tizenöt éves koromban a szolnoki
középiskolás társaim tanítottak meg
a kockaforgatásra. Ez akkor annyira
megtetszett nekem, hogy saját
kedvtelésemre, úgy amatőrként azóta is
rendszeresen kézbe vettem a bűvös kockát.
Amikor 2005 novemberében 23 éves
kihagyás után ismét versenyt rendeztek
Budapesten, akkor oda én is beneveztem.
Napi egy-két órát forgatom
a bűvöskockámat, illetve versenyek előtt
természetesen több időt fordítok
a gyakorlásra. A magyar válogatottnak 2006
óta vagyok tagja, mi rendszeresen részt
veszünk a különböző országos
bajnokságokon, valamint a 2006-os Európabajnokságon is ott voltunk. Egy-egy
versenyen általában 10-15 versenyszámban
mérjük össze tudásunkat. A bűvös kocka
forgatása mellett - ennek is több
versenyszáma van - a 12 elemű karikavarázs
és a bűvös kígyó kirakásában is versengünk
egymással. Eddigi eredményeim közül
természetesen kiemelkedik az Európabajnokságon szerzett második hely, de igen
emlékezetes verseny volt számomra a tavalyi
cseh nyílt bajnokság, ahol Cube 21-ben
harmadik lettem, s egyben országos csúcsot
értem el. Ezt az időmet azóta kétszer is
megjavítottam, így ma is én vagyok a magyar
csúcstartó. Ez egy olyan kocka egyébként,
amely forgatás közben változtatja az alakját,
s ez további nehézséget okoz a kirakásnál.
Az országos csúcsomat minél tovább
szeretném megtartani, s lehetőség szerint
a legtöbb rangos versenyen részt venni. Idén
is lesz több nyílt bajnokság Európában,
melyen indulni szeretnék, s az idei év csúcsát
az októberi, Budapesten megrendezésre
kerülő világbajnokság jelenti. A bűvös kocka
hazájában 25 év után lesz ismét a világ
legjobbjainak a találkozója.
Ezekre a versenyekre készülök, s remélem,
hogy a tavalyi évhez hasonló eredményeket
tudok majd elérni. Nekünk magyaroknak
egyébként jó esélyeink vannak, hiszen van
világcsúcstartónk, s több olyan versenyzőnk
is, aki a világ legjobbjai közé tartozik.
Egyébként az idei évben egy újabb
versenyszámban is rajthoz állok majd.
Megtanultam a kockát vakon kirakni, hiszen
ebben is rendeznek versenyt.
Állásbörzék
Követve az előző évek gyakorlatát,
vállalatunk 2007 tavaszán is részt vesz
az ország két legrangosabb egyetemi
állásbörzéjén:
2007. április 11-én a Miskolci Egyetem
2007. április 25-26-án a Budapesti Műszaki és
Közgazdaságtudományi Egyetemen
Február 28-án a budapesti Club
Creolban tartotta immár
hagyományos, fogadással
egybekötött évértékelő-évindító
sajtótájékoztatóját cégünk
vezérigazgatója, Takács János
és Belényesi Zsolt, az
értékesítési divízió igazgatója.
A 2006-os esztendőt a rekordok
évének aposztrofálták, míg
az idei évre újabb álomhatár
elérését ígérték.
- Az Electrolux 2006-ban 24,6%-os
növekedést ért el Magyarországon,
s ez 180,9 milliárd forintos
árbevételt jelentett. A termelés
tekintetében is rekordokat döntött
a jászberényi és a nyíregyházi
gyárunk. A Jászberényi
Hűtőszekrénygyárban több, mint
1,3 millió, a Fagyasztóládagyárban
közel 570 ezer termék hagyta el
a gyártósort, s ez 6,5%-kal, illetve
5,1 %-kai több, mint amennyit
az előző évben gyártottunk.
A nyíregyházi gyárunkban 703 ezer
darab hűtőszekrény készült.
Termelési rekord született
az Electrolux egyetlen
porszívógyárában, Jászberényben
is, ahol tavaly 7,7%-kal több
porszívó készült, mint egy évvel
korábban - mondta Takács János.
Vezérigazgatónk szólt arról is, hogy
a termelésnövekedés munkahelyeket
is teremtett. Míg 2004-ben 3294,
2005- ben 3736, addig 2006-ban
már 4437 fő volt az Electrolux Lehel
Kft. éves átlaglétszáma.
Belényesi Zsolt a belföldi piac,
valamint a belföldi értékesítés
alakulását elemezte. Megállapította,
hogy a tavalyi évben várakozáson
felül, 7,9%-kal nőtt a magyar
háztartási készülékek piaca a GfK
piackutató intézet szerint. A piacra
az átlagárak enyhe növekedése,
a szakkereskedések további
térnyerése, a kereskedelem
folytatódó koncentrációja,
a nagyobb energiahatékonyságú
termékek és a magasabb műszaki
tartalmú, márkás készülékek iránti
kereslet növekedése volt a jellemző
a tavalyi évben. Mivel az Electrolux
Csoport időben és megfelelő
termékekkel reagált a kereslet
növekedésére, így némileg a piac
növekedése feletti értékesítési
eredményeket ért el. A sikeres
2006- os év értékelését követően
Takács János egy újságírói kérdésre
kijelentette, hogy számokat nem
mondhat, de az idei esztendőben is
szeretnének újabb rekordokat elérni.
Az árbevétel tekintetében ez egy
újabb álomhatár - vélhetően
a 200 milliárd forint - elérését
jelenthetné.
A 13-as szám
bűvöletében
Műszaki Bál 2007
A farsangi mulatságok országszerte az év elejétől február végéig tartanak.
Városunk esetében, a Műszaki Bál ennek a sorozatnak az egyik
kiemelkedő állomása. Igazolja ezt az a tény, hogy a bál jellemző sajátságai
vonzóak maradtak történetének 13 éve alatt, a szórakozásra vágyók
körében.
Sokan keresik e vonzerő titkát. Ki ebben, ki abban véli felfedezni
különleges varázsát. Talán a jól összeállított programban, a neves
vendégművészek fellépésében, az igen értékes tombolatárgyak
sokaságában, a különleges ételekben keresendő-e a válasz?
Vagy egyszerűen küllemében, bájában, kulturált voltában? Ki tudhatja?
Bizonyára néhányan tudják a választ, de szigorúan őrzik a titkot!
Ha már nyomára nem is juthatunk, mégis van valami, ami biztos.
A fotókon megörökített pillanatok tovább fokozzák kíváncsiságunkat!
Bioélelmiszerek éttermünkben
A biotermék szinonimája az ökológiai termék
kifejezésnek, azt jelenti, hogy az adott áru
vegyszermentesen előállított alapanyagok
felhasználásával készült, illetve a termesztés
során csak biológiailag lebomló vagy
természetes szereket használtak.
Az igazi biotermékeknek különösen gazdag
a tápanyag-, ásványianyag- és
vitamintartalmuk, és ízletesebbek is, mivel
a nagy hozamok helyett a hangsúly
a magasabb táplálkozási értékek elérésén van.
A biotermékek jellemzői, előnyei
■ Vitamin-, nyomelem- és ásványianyag
tartalom, nehézfémek. A biozöldségek,
gyümölcsök vitamintartalma magasabb, amit
a kutatók részben az ökológiai gazdálkodás
tápanyag-utánpótlási rendszerének, részben
pedig a gyomirtó szerek kiiktatásának
tulajdonítanak. Az ökotermékekben több
ásványi anyagot és nyomelemeket, de
kevesebb nehézfémet lehetett kimutatni.
■ Több száraz anyag, kevesebb nitrát.
Az ökológiai növénytermesztésben tilos
a nitrogén műtrágyák és a kémiai eljárásokkal
oldhatóbbá tett egyéb tápanyagforrások
felhasználása, ezért a növények lassabban
növekednek, és a szövetek kevesebb vizet
tartalmaznak. A biozöldségek alacsonyabb
nitráttartalma egyértelműen a nitrogén
műtrágyák mellőzésére vezethető vissza.
■ Növényvédöszer-maradékok. Nem
ökológiai előállítású élelmiszerekben gyakran
kimutathatók növényvédőszer-maradványok
■ Génmanipuláció, adalékanyagok.
Az ökotermék-előállítás feltételrendszere
■ Érzékszervi tulajdonságok. A kóstolási
próbákon általában a zöldségek és gyümölcsök
ökológiai változatát találták ízletesebbnek.
Almánál ehhez járult a nagyobb hússzilárdság
és a kellemes cukor-sav arány. A kisebb
víztartalom miatt a biozöldségekben,
gyümölcsökben magasabb az íz- és
illatanyagok töménysége.
■ Egészségvédő anyagok
a zöldségekben, gyümölcsökben.
Másodlagos növényi anyagok, például fenolok,
nagyobb mennyiségben keletkeznek az
ökológiai termesztésű növényekben.
Az üzemorvos válaszol
- Mit tegyünk a szív - és
érrendszeri betegségek
okozta halálozás
megelőzésére?
IV. rész
Dr. Szabó Erzsébet:
- Igen komoly rizikótényező
a mozgásszegény életmód.
Ezen rendszeres testmozgással
lehet segíteni, melynek megfelel
legalább heti háromszor úszás,
kocogás, futás vagy legalább
15 kilométer folyamatos
kerékpározás, valamint napi fél
vagy egy óra séta is.
A rendszeres sporttevékeny
ségnél a fokozatos terhelés
igen lényeges. Mindebben
munkahelyünk is segít.
Az Electrolux Lehel Kft.
Jászberényben lehetővé teszi
dolgozói számára a Lehel Sport
Kht. uszodájában hétfőn és
szombaton egész nap, hétfőtől
péntekig, reggel 6-tól 8-ig
az úszást ingyenesen, gyári
belépővel. A tömegsport
bizottság által a férfi dolgozók
számára tavaszi-őszi fordulós
kispályás labdarúgó
bajnokságot rendeznek
a sport csarnokban. Több mint
tíz éve heti két alkalommal
(egy-egy óra) kondicionáló női
tornára is lehetőség van.
Jelenleg ez az irodaház
nyolcadik emeletén, a 86-os
szobában zajlik. Évente több
alkalommal szervezett
keretekben túralehetőség is áll
a dolgozók rendelkezésére.
Ezenfelül természetesen otthon
is tornázhatunk, például
videokazettáról vagy
rendszeresen mozoghatunk,
házi- és kerti munkát végezve.
Mindez sokat segít abban, hogy
egészségesebben, hosszabban
élhessünk.
szabályozza az alkalmazható adalék(E-számok szerint felsorolva) és segédanyagok
és a felhasználható, nem ökológiai eredetű
alapanyagok körét. A felhasználható adalékés segédanyagok köre szűk, közös jellemzőjük,
hogy a közvélekedés szerint is ártalmatlanok,
de még ezek is csak akkor alkalmazhatók,
ha nélkülük nem lehet az adott élelmiszert
(biztonságosan) előállítani.
Folytatás a 6. oldalról
A február 1 -jétől érvényes
szabályozás szerint az Electrolux
e-mailcímmel rendelkező
dolgozók megrendelésüket
közvetlenül adhatják le
a márkabolt felé.
Jogosultságukat az e-mailcím
megléte igazolja.
Az e-mailcímmel nem
rendelkezők számára a dolgozói
vásárlás egyszerűbbé és
gyorsabbá tételéhez a szervezeti
egység vezetői kijelölték
a felelős munkatársat
az ügyintézésre. A márkabolt
ezektől a felelősöktől fogadja
elektronikus úton
a megrendeléseket ez lehetővé teszi a dolgozók
teljes körű előzetes
tájékoztatását, illetve igazolja,
hogy a dolgozó jogosult
a kedvezmény igénybe vételére.
A dolgozói vásárlási kedvezmény
igénybevételére általános
szabály szerint azok a dolgozók
jogosultak, akik legalább
3 hónapja dolgoznak
a vállalatnál és nem állnak
felmondás alatt.
Tájékoztatásul közöljük, hogy az alábbi szervezetek vezetői kiket
jelöltek ki a kedvezményes termékvásárlás ügyintézésére:
Hűtőszekrénvgvár
Combi üzem
TT&Cabinet
Al katrészgyártás
Karbantartási szervezet
Fagyasztóládagvár
Nagy Enikő
Trebáné Katika
Tóthné Dányi Judit
Hajós Edit
Kalmárné Hajdú Anita
Központi Logisztika
Pénzügyi és Adm, Igazgatóság
Szívós Istvánná
Fehér Gyuláné
Fejtsen és nyerjen velünk!
Fejtsen és nyerjen velünk!
Januári számunkban egy
újabb kétfordulós pályázatot
hirdettünk. A januári
és a mostani lapszámunkban
található rejtvények
megfejtését együtt,
legkésőbb 2007. március
30-ig kell az étkezdében
elhelyezett dobozba bedobni.
Ezúttal ismét egy
hagyományos rejtvényt kell
megfejteni játékos kedvű
olvasóinknak.
A megfejtések mellett kérjük
feltüntetni a beküldő nevét
és elérhetőségét.
Természetesen a megfejtés
ezúttal is kapcsolódik az
Electrolux Lehel Kft.-hez.
A tavalyi év egyik örömteli
eredményét tudhatják meg
azok, akik helyesen fejtik meg
rejtvényünket.
A helyes megfejtést beküldők
közül ketten - egyenként egy-egy értékes Electrolux
háztartási készüléket nyernek.
Az előző kétfordulós
pályázatunk megfejtései:
Október: a gépipari cégek
toplistáján vállalatunk a
hetedik helyen áll.
November-december: az új
designkoncepció elnevezése:
Globai Design.
A helyes megfejtést
beküldők közül egy-egy
Electrolux porszívót nyert
Kárpáti Zoltán és Fodorné
Kovács Éva.
Meghatározások
Vízszintes: 1. A beküldendő
megfejtés első része (zárt
betűk: P, T, Z). 14. Kozák
katonai vezető volt, egy fölös
t betűvel. 15. Nem kell neki
különösebb reklám. 16. Az
egyik legtöbbet alkalmazott
fém. 17. Nevére vevő.
19. Mikes közepe!
20. ...Roma, olasz
futballcsapat. 21. Oda és
vissza is igekötő. 22. Elüt
a környezetétől. 23. Gyakori
igevégződés. 24. Ennek
jelentős változását éljük.
26. Hátra ellentéte. 28. Meleg
évszakban üdül. 30. Kedves
női név. 32. Errefele!
33. Kedvelt közlekedési
eszköz. 34. A vékony, szívós
emberre mondják. 36. A kén,
a nitrogén és a hidrogén
vegyjele. 37. Kicsinytő képző.
38. Névelővel, a nem régi!
39. Középkori büntetőeszköz
volt. 41. Ö következik.
43. A gondozatlan utak
mellett nő. 45. Ez a csapat
nyerte a 2007. évi férfi
kézilabda világbajnokságot.
46. Hoznak része! 47. Ilyen
osztályba is járhat a gyerek.
49. Sokak által fogyasztott
hal. 51. Lolka része! 52. Séta
helye lehet. 54. Bírósághoz
adható be. 57. A beküldendő
megfejtés harmadik része
(zárt betű: K). 59. Gubós
növény. 60. Az egyik
személyes névmás. 61. Ilyen
nő is van. 62. Magát.
63. Az összeadás szava.
65. Személyes névmás.
66. Férfinév. 67. Akinek a kárt
„köszönhetjük”. 70. Utána
ellentéte. 71. Ideák.
Függőleges:
1. Kuba fővárosa 2. Vonaton,
buszon közlekedő személy.
3. Menség része!
4. Kétharmad aga. 5. Női
név. 6. Barátom közepe.
7. Kevert Anikó. 8. Erőszakos
ember. 9. Hiányos cetli.
10. Klóros fele. 11. Az egyik
kicsinyítő képző. 12. Női név.
13. Ilyen magnókazetta is
van. 18. Sír, régiesen.
21. Majdnem elront.
23. Becézett női név.
24. Ázsiai ország. 25. Magyar
Labdarúgó Szövetség.
26. Nas .... televíziós műsor
volt. 27. Előírás. 29. Folyó
Alaszkában.
30. A beküldendő megfejtés
második része. 31. Ollós
víziállat. 35. Nagy szélbe teszi
a fenyves. 36. ... kőújfalu.
38. Az orrát felhúzó,
névelővel. 40. Ép testben,
ép ... .41. Akarat. 42. Finom
nedű. 44. Ilyen szó is van.
48. Iskolában 45 percenként
van. 50. ... István, közismert
magyar író. 52. Az élesztő
hatására ... a tészta.
53. Nagyszámban kibocsát.
55. Ilyen a nem jól elkészített
hús. 56. Ha ketten tudják,
már nem az. 58. Japán
fizetőeszköz. 63. Minden
Mária kezdete. 64. Híres
a Kölnben található. 66. Kelő
közepe. 67. A -ka párja.
68. Az Újpest válogatott
csatárának monogramja.
69. Mássalhangzó kiejtve.
K <
□ Electrolux
1
Együtt a várossal
Tartalom
B Tízéves a Fagyasztóládagyár
B Az első negyedévben 632 000 porszívó készült
B Stabil és eredményes első negyedév
B Képzések, tréningek vállalatunknál, I.
B Egy fiatalember, aki a vendéglátóipari berendezések
B Electrolux Lehel - több mint nyereséges vállalat
B Munkahelyi Etikai Kódex, I. rész
B Bemutatjuk fiatal munkatársainkat
B Electrolux receptes sütő - önálló segítség, amire mindig
5
5
8
8
9
10
számíthat
10
kezdőcsomaggal
B Indukciós technológia a modern konyhában
B Porszívókkal bővül a Zanussi választék
B A néptánctól a hastáncig
B Mosás hatékonyan, a Víz Világnapján
B Megnyílt az étkezdénk Nyíregyházán
B 23. Pécs-Harkány Futóverseny
B Méltó helyen vállalatunk
B Látogatás a győri AUDI gyárban
B Útfelújítások
B Az üzemorvos válaszol
B Magyar-svéd hokicsúcs
B Fejtsen és nyerjen velünk!
4
6
értékesítését irányítja
B Kettős siker
B Zanussi mosogatógépek Calgonit
3
11
11
12
13
13
14
14
15
Egy olyan régen várt városi beruházás kezdődik
hamarosan, amely alapvetően érinti
az Electrolux Lehel Kft. jászberényi telephelyét.
A bekötőút felújítása, ívkorrekció kivitelezése,
buszperonok átalakítása című pályázatával
Jászberény Város Önkormányzata egy
800 milliós beruházást valósíthat meg. Ez több
szempontból fontos számunkra is, s már
az előkészítő munkák során rendre
egyeztettünk arról az önkormányzat
szakembereivel, miként lehetne mindenki
számára a legjobb megoldást megtalálni.
Úgy gondolom, hogy ez sikerült.
Fontos számunkra ez a beruházás, hiszen
annak megvalósítását követően dolgozóink
munkába járása lényegesen biztonságosabb
lesz. A jó idő beköszöntével sokan járnak
kerékpáron munkába, s a megépítésre kerülő
kerékpárút a nap minden szakában biztosítja,
hogy a személy- és teherforgalomban részt
vevő gépjárművektől elkülönítetten
közlekedhessenek.
A buszperonok átalakítása - kétszer olyan
hosszan lesznek kialakítva - mindazok
kényelmét szolgálja, akik autóbusszal érkeznek
hozzánk, illetve azon utaznak haza a műszakok
után.
Az út felújítása és az ívkorrekció a személyés teherforgalom számára jelent minőségi
előrelépést. A hozzá kapcsolódó zajvédő fal,
amely meghosszabbításra kerül, a lakótelepen
élők nyugalmát biztosítja majd.
E néhány sorból talán mindenki számára
kiderült, hogy milyen jelentős beruházásról van
szó, amely valóban nagyon sokakat érint.
Megvalósulását követően az általam említett
területeken jelentős minőségi változás történik.
Ezúton is köszönöm mindazok munkáját, akik
a beruházás előkészítésében részt vettek,
s kívánom, hogy
az a tervezett
határidőre,
valamennyiünk
örömére elkészüljön.
15
15
15
15
16

Tízéves a Fagyasztóládagyár
Április 4-én, szerdán délelőtt ünnepelte tízéves születésnapját
az Electrolux Lehel Kft. jászberényi Fagyasztóládagyára.
Az első Jászberényben
készült fagyasztóláda
ugyanis 1997-ben gördült le
a herényi gyár
szerelőszalagjáról, miután
a dániai fagyasztóláda
gyártást a Jászság
fővárosába telepítették.
Az ünnepségre meghívott
vendégeket és a gyár
dolgozóit Takács János,
az Electrolux Lehel Kft.
vezérigazgatója
köszöntötte.
- Minden bizonnyal önök
közül többen is itt voltak
10 évvel ezelőtt, amikor
Göncz Árpád köztársasági
elnök avatta fel
a Fagyasztóládagyárat
Jászberényben. Akkor
mindössze néhány hónap
alatt telepítettük át
a fagyasztóládák gyártását
Dániából. Hogy az elmúlt tíz
év alatt meddig jutottunk,
arról majd Szentpéteri
Ferenc tájékoztatja önöket,
ám azt már én is
elmondhatom, hogy
az Electrolux sikeres
magyarországi tizenöt évén
belül a tízéves
fagyasztóláda-gyártás is
sikertörténet - mondta
Takács János.
Szentpéteri Ferenc
gyárigazgató rövid
áttekintését adta az elmúlt
10 évnek. Tájékoztatójából
kiderült, hogy 1997-ben
137 dolgozója volt
a gyárnak, s az első évben
73 404 darab fagyasztóláda
készült az egyetlen
gyártósoron. Ezzel szemben
ma már 650 ember három
szerelősoron dolgozik,
és naponta 2400
fagyasztóládát készít.
Az új termékcsaládról
Szmida Ildikó tartott rövid
ismertetést, majd
a meghívottak
gyárlátogatáson vettek
részt.
ELECTROLUX ÚJSÁG 3
Az első negyedévben
632 000 porszívó készült
Az elmúlt években az első negyedévben rendre jobb
eredményeket értünk el a tervezettnél. így volt ez idén
is, hiszen a tervezett 611 ezer darabbal szemben
632 ezer porszívó került le a gyártószalagokról.
Az első negyedév alapján elkészült
a 2007-es várható eredmény is, amely
szerint a tervekhez képest várhatóan
magasabb gyártási mennyiséget tudunk
majd realizálni. Az első negyedévet követően
kifizetésre került a minőséghez,
mennyiséghez, termelékenységhez
és a jelenléthez kapcsolódó bonusz, ami
továbbra is azt mutatja, hogy ennek
a működtetése pozitívan hat a dolgozók
teljesítményére.
Egyre nagyobb a kereslet a porzsák nélküli
porszívóink iránt az európai, illetve
az Európán túli piacokon. A már Európában
és Távol-Keleten sikeresen debütált
TwinClean, CycIonXL és AirMAx
4 ELECTROLUX ÚJSÁG
értékesítését májusban megkezdjük
az amerikai piacon is, ahol várhatóan évi
80 000 darab terméket fogunk értékesíteni.
A Porszívógyár nagy hangsúlyt fektet
dolgozói képzésére, így a májusban
megrendezendő Electrolux Leader
Tréningen hat vezető kolléga vesz részt, míg
a szintén májusi „HIPO” tréningen öt fő.
A fizikai dolgozóink részére immár
hagyományosan megtartott egynapos
tréninget idén is megrendezzük, várhatólan
június és július hónapban.
Június közepén családi napot rendezünk,
ahol dolgozóinkat és azok családtagjait
látjuk vendégül, idén egy picit másként, mint
a tavalyi évben.
Idén májusban lesz az úgynevezett „tervező
megbeszélés” (TPS), ahol a tavaly elkészített
3 éves terv felülvizsgálatára kerül sor.
Az ISO 9001-2000 auditra készül
a Porszívógyár, ami várhatóan június elején
lesz, az eredményekről majd a lap hasábjain
is beszámolunk.
Stabil és eredményes
első negyedév
Az Electrolux
jászberényi
Hűtőszekrény
gyárában sikeres
első negyedévet
zártak.
Ez derül ki Szentpéteri Ferenc gyárigazgató
szavaiból, aki érdeklődésünkre a következőket
nyilatkozta az év első három hónapjáról.
- Az idei év első negyedévében
a tervezettnél is jobb eredményeket értünk
el. Összességében a tavalyi 257 553
darabbal szemben idén 314 142 darab
hűtőszekrényt gyártottunk az év első három
hónapjában. Az egyes üzemek számai
a következőképpen alakultak. (Az első szám
a 2006. I-III. havi, a második szám a 2007.
I-III. havi darabszám.)
TT&Cabinetüzem: 173 716 db - 186 744 db
Combi TOP Üzem: 64 935 db - 106 594 db
Box Üzem: 18 902 db - 20 804 db
Jól alakultak az egyéb mutatóink is. A gyártási
megbízhatóság (DSA) 90% felett van,
és az anyaghatékonyság, valamint
a bérhatékonyság is a tervezett szinten van.
Már látszik, hogy a távol-keleti fő
alkatrészbeszerzések miatt
a költséghatékonyságunk a tervezettnél is
jobban alakul.
- Az Electrolux leader képzésre (vezetői
tréning) 2 fő, a „HIPO" tréningre 4 főt küldtünk
a jászberényi Hűtőszekrénygyárból.
A művezetőknek és a csoportvezetőknek
pedig EMS tréninget szervezünk. Jelentős nap
lesz az életünkben június 2-a, amikor
a Fagyasztóládagyárral együtt rendezünk
családi napot.
- Két személyi változásról is tájékoztatni tudom
a lap olvasóit. Az ellátási lánc vezetője
Jászberényben Veress Zsolt lett, míg
Nyíregyházán ugyanezt a feladatot Balog Imre
látja el, aki eddig a jászberényi gyárunkban volt
kontroller vezető.
- Az Electrolux újság adta lehetőséget
kihasználva, ezúton is megköszönöm
a jászberényi Hűtőszekrénygyár valamennyi
munkatársának eredményes első negyedévi
munkáját, s hasonlóan sikeres következő
negyedévet kívánok.
Képzések, tréningek vállalatunknál I.
Az Electrolux Lehel - több mint nyereséges
vállalat című kiadványban a Corvinus School of
Management munkacsoportja megállapította,
hogy cégünk a magyar átlag háromszorosát
fordítja alkalmazottanként az iskolarendszeren
kívüli képzésre. Hogy ez pontosan mit jelent,
milyen képzéseken vehetnek részt
munkatársaink, az kiderült a mostani és
következő lapszámunkban készült
összeállításból.
Fizikai dolgozóink képzései:
1. A robbanásbiztos technológiával
összefüggően három képzést indítunk
- robbanásbiztos térségben dolgozók számára
(55 óra, Jászberényben és Nyíregyházán
a képzésben résztvevők száma meghaladja
a 160 főt).
- robbanásbiztos villamos berendezések
üzemeltetése-karbantartása (55 óra,
Nyíregyházán 17 fő képzése folyik),
- robbanásbiztos villamos berendezések
műszaki vezetői tanfolyama (120 óra,
Nyíregyházán 7 fő végzi).
2. Hűtéstechnikai szakmai továbbképzés
(forrasztási technológiák)
(12 óra, a Hűtőszekrénygyárból és
a Fagyasztóládagyárból 57 fő vesz részt
a képzésben).
3. Villamosátütés-vizsgáió tanfolyam
(8 óra, a Hűtőszekrénygyárból
és a Fagyasztóládagyárból 49-en vesznek
részt a képzésen).
4. PLC7 tanfolyam (40 óra, 2006-ban
a Hűtőszekrénygyár jászberényi és nyíregyházi
munkatársai részsültek ebben a képzésben,
most a Fagyasztóládagyárból 5 fő részese
a képzésnek).
5. Direktívák és szabványok hűtőkészülék
gyártóknak (16 óra, a Hűtőszekrénygyár
és a Fagyasztóládagyár 25 munkatársa
részesül majd ebben a képzésben).
Giczi Csaba (32 éves)
Családi állapota:
nős, két gyermek - Ádám 5 és fél éves, Gyöngyi
2 éves - édesapja.
Végzettsége:
kereskedelmi szakos közgazdász.
'
Diplomáját Tatabányán, a Modem Üzleti
;
Tudományok Főiskoláján szerezte.
Az Electroluxnál 1994. június 27. óta dolgozik.
;
Beosztása:
értékesítési vezető.
Feladata:
az Electrolux Csoport vendéglátó-ipari gépeinek
magyarországi értékesítése.
Idegen nyelv ismeretei
angol felsőfok (írásban és szóban), német középfok
(írásban, szóban).
Kedvenc időtöltése:
olvasás, foci, utazás, kirándulás.
Giczi Csaba
Egy fiatalember, aki a vendéglátó-ipari berendezések
értékesítését irányítja
Az Electrolux
Csoport 1999-ben
kezdte meg
a vendéglátó-ipari
berendezések
értékesítését
Magyarországon.
Az értékesítésért
Giczi Csaba a felelős.
Őt kérdeztük arról,
hogyan alakult
a piac, milyen
változások történtek
az elmúlt években
és milyen célokat
fogalmaztak meg
az idei esztendőre.
6ELECTROLUX ÚJSÁG
- A nagykonyhai berendezések terén
az Electrolux milyen piaci részesedést
szerzett az elmúlt években Magyarországon?
- Magyarországon négy márkanév alatt
forgalmazunk termékeket: Electrolux,
Zanussi, Dito és Molteni. Az 1999 és 2005
között időszakban az Electrolux márkanevű
termékek értékesítésére fókuszáltunk.
Célcsoportunk a luxusszállodák, első
osztályú éttermek, illetve olyan intézmények,
ahol folyamatosan - akár a nap 24 órájában
- nagy igénybevételnek vannak kitéve
a berendezések, például repülőtéri éttermek,
nagy kórházak, konferenciaközpontok. Ezen
a területen remek eredményeket értünk el.
A magyar szállodák jelentős része Electrolux
konyhával lett felszerelve az elmúlt
5-6 évben. Az Electrolux legjelentősebb
hazai partnerei között megtalálható a két
legfontosabb nemzetközi szállodalánc,
a Danubius Hotels Rt. és az Accor-Pannonia
(ennek a láncnak a tagjai a Sofitel, a Novotel,
a Mercury, az Ibis szállodák). Az elmúlt
néhány évben három új ötcsillagos szálloda
nyílt Budapesten és egy ötcsillagos szálloda
konyhája lett felújítva. E négy konyhából
háromban (Royal Corinthia Grand Hotel,
Sofitel Budapest, Boscolo New York
Palota) az Electrolux szállította
a konyhatechnológiát. Most tavasszal
adtunk át egy négycsillagos wellnessszállodát Balatonfüreden, és nemrég
kötöttünk szerződést egy szintén
négycsillagos wellness-szálloda konyhájára,
ami Tiszafüreden nyílik, idén augusztusban.
A szállodapiacon tehát véleményem szerint
az Electrolux a vezető márka.
A jó nevű éttermek közül is sokban Electrolux
gépeket használnak. Néhány példa: a Gundel
étterem, a Tanyacsárda Lajosmizsén
(a legjobb vidéki étteremnek választották).
Electrolux gépeket vásárol a legismertebb
amerikai gyorsétteremlánc, a McDonald’s
és Electrolux konyha van a MÁV Kórházban,
a Kútvölgyi Kórházban, a Magyar Honvédség
Központi Kórházában, az RTL Klub
székházában, az Astra Zeneca
gyógyszergyárban, a soproni Liszt Ferenc
Konferenciaközpontban, aT-Mobil
és a Vodafone székházában
és természetesen a svéd nagykövetségen is.
Tény, hogy azért ez egy viszonylag szűk
réteg, a vendéglátóegységek nagy része nem
ilyen magas minőséget keres. Ez utóbbi
piacot szolgálja ki a Zanussi, amely
az éttermi szektorban nagyon erős.
A célcsoport a kis- és nagyvendéglők,
éttermek, csárdák, szállodák. A Zanussi
termékválasztéka rendkívül széles körű,
hiszen 3000 különböző modell közül
választhat az érdeklődő. Véleményem szerint
a Zanussi a legjobb ár-érték arányú márka
Magyarországon. Az elmúlt 1,5 évben
keményen dolgoztunk a Zanussi
bevezetésén, és nagyon komoly sikereket
értünk el.
- Az Electrolux milyen lépéseket tett, hogy
növelje piaci részesedését?
- Mint említettem, bevezettük a Zanussi
márkát, amivel hatalmas sikereket értünk el.
Ahol már jelen vagyunk...
Éttermek Budapesten:
CYRANO
TÓM & GEORGE
KYOTO
DUNAPARK
ABSZINT
MANNA LOUNGE
LEROY éttermek
WHITE CAFE
TRÓFEA ÉTTEREM
Éttermek vidéken:
KULACS CSÁRDA, EGER
KARMA ÉTTEREM, GYÖNGYÖS
TRENDO ÉTTEREM, PÉCS
BARICSKA CSÁRDA, BALATONFÜRED
NÁDOR ÉTTEREM, GYŐR
TANYACSÁRDA, LAJOSMIZSE
Szállodák:
BOSCOLO HOTELS NEW YORK PALACE
HOTEL CORINTHIA AQUINCUM
HOTEL CORINTHIA ROYAL
SOFITEL BUDAPEST
DANUBIUS HOTEL ASTORIA
DANUBIUS HOTEL AQUA HÉVÍZ
DANUBIUS HOTEL GELLÉRT
DANUBIUS HOTEL HUNGÁRIA
HOTEL MERCURE BUDA
HOTEL MERCURE KORONA
NOVOTEL DANUBE
NOVOTEL PALACE
TERMÁL HOTEL VISEGRÁD
Üzemi étkezdék:
\
WESTEL (T-Mobil)
VODAFONE
KINNARPS
ING BANK
ELMŰ
ASTRA ZENECA
CIB BANK
GENERÁL MOTORS OPEL GYÁR,
SZENTGOTTHÁRD
LISZT FERENC KONFERENCIAKÖZPONT,
SOPRON
HONVÉD KÓRHÁZ
MÁV KÓRHÁZ
RÓMAI TENISZAKADÉMIA, BUDAPEST
SEMMELWEIS EGYETEM I. SZ. NŐI KLINIKA
SVÉD NAGYKÖVETSÉG
EURÓPA KONFERENCIAKÖZPONT, BUDAPEST
KÖLCSEY KONGRESSZUSI KÖZPONT,
DEBRECEN
Az országos viszonteladói hálózat kiépítésén is
folyamatosan dolgozunk. Idén Magyarország
észak-nyugati, valamint dél-keleti régiójában
szeretnénk megbízható partnereket találni, így
az ország nagyjából le lesz fedve.
Termékoktatásokat tartunk a partnereknek mind
a gyárakban külföldön, mind Magyarországon.
Idén tavasszal megpróbálkoztunk a direkt
marketinggel is. Március végén 3500 étterembe
és szállodába küldtünk ki Zanussi hírlevelet
Mesterkonyha címmel. Folyamatban van
az éttermek „szondázása”, azaz felhívunk
számos éttermet, ahová küldtünk hírlevelet, és
kikérdezzük a tulajdonost, étteremvezetőt, hogy
mi a véleménye az újságról, milyen javaslatai
vannak, miről szeretnének olvasni, stb. Ezt
természetesen figyelembe vesszük a következő
számnál, amit szeptemberben küldünk ki.
Főzőbemutatókat is fogunk tartani
szakácsoknak, étteremtulajdonosoknak.
- Milyen célokat fogalmaztak meg az idei
évre?
Idén 30 százalékkal szeretnénk többet
eladni, mint a tavalyi évben. Ez nem könnyű,
mert természetesen a piac megközelítőleg
sem nő ennyivel, ráadásul nagy a kereslet
mind a nagyon olcsó új termékek iránt kínai termékek -, mind a használt termékek
iránt. Ezt a nagy növekedést csak más
gyártók, illetve forgalmazók rovására tudjuk
elérni. Ehhez a meglévő partnereket
megfelelően kell ösztönözni, illetve jól kell
kiválasztani az új partnereket. Nagyon fontos
a marketing is, erre is sokat költünk. Aktívan
kell szerepelni a vendéglátós médiában,
hogy az emberek tudatába beépüljön, hogy
az Electroluxnak és a Zanussinak nemcsak
háztartási gépei vannak, hanem vendéglátó
ipari gépei is, melyek szintén jó minőségűek,
tartósak, megbízhatóak, energiatakarékosak,
és megfizethetőek. Gyári képviselet vagyunk,
tehát, ha egy viszonteladó cég tönkremegy,
akitől a mi gépeinket vették, akkor
sem kell aggódni, mi tudunk szervizt
és alkatrészellátást biztosítani.
Ezek fontos érvek, amiket tudatosítani kell
az érdeklődőkkel.
- Hogy érzi magát az Electroluxnál,
megtalálta-e számításait, amiért ide jött
dolgozni?
- Igen, nagyon jól érzem magam, különben
nem lennék itt már majdnem 13 éve. Akkor
tizenkilenc éves voltam, úgy gondoltam, hogy
egy évig dolgozom, keresek egy kis pénzt,
élem az életem, és utána továbbtanulok. Aztán
másképp alakultak a dolgok. Jól éreztem
magam az Electroluxnál, nem akartam
elmenni. Persze a továbbtanulás megtörtént,
csak nem nappali tagozaton, hanem levelezőn.
Szombatonként jártam iskolába. Bár 13 év
hosszú idő, nekem volt szerencsém az
Electroluxon belül több területen dolgozni, így
soha nem untam meg. Jelenlegi
munkakörömben 2000 március elseje óta
dolgozom, s ez tetszik a legjobban, amit eddig
az Electroluxnál csináltam. A jelenlegi főnököm
egy nagyszerű ember, aki minden segítséget
megad nekem. A kollégáim mind Budapesten,
mind Jászberényben nagyon rendesek
és segítőkészek. A viszonteladó partnereimmel
is nagyon jó a kapcsolatom. Nagyon sokrétű
és érdekes a munkám. Sokat kell utaznom
belföldön és külföldön, ami nekem nem teher,
mert szeretek utazni.
Lapzártánk után érkezett a hír, hogy
megnyertük a Parlament teljes
konyhájára kiírt pályázatot.
ELECTROLUX ÚJSÁG 7
A fenti címmel jelent
meg egy kiadvány
vállalatunkról, melyet
a Corvinus School
Management állított
össze. A szakemberek
azt kutatták, milyen
a vállalat társadalmi
felelőssége. Tavaly
decemberben
kezdtünk részleteket
közölni a kiadványból,
s ezt folytatjuk idén is.
Electrolux Lehel - több mint
nyereséges vállalat
Munkahelyi egészség- és balesetvédelem
A vállalati társadalmi felelősség
kulcsfontosságú eleme, hogy
az alkalmazottak számára biztonságos
és egészséges munkahelyi környezetet
biztosítsanak. A munkaés egészségvédelem az Electrolux Lehel
Kft.-nél a balesetek gyakoriságával mérhető.
Ez az Electrlux Lehel Kft.-nél - ahogy
a mellékelt ábrából kiderül - csökkenő
tendenciát mutat. Ez még akkor is így van,
ha a munkaerő létszáma és a munka
intenzitása nő, ahogyan a magyar gyárakból
- Jászberény, Nyíregyháza - kiszállított
termékek mennyisége is.
Munkahelyi Etikai Kódex, I. rész
„Etika, (gör-lat.) 1. erkölcs,
az erkölcsi elvek rendszere.
2. vmely hivatás körében
uralkodó erkölcsi
és magatartásbeli szabályok
összessége.” Az Idegen szavak
és kifejezések szótárából való
az idézet, amely meghatározza,
hogy mi is az etika. Az erkölcsi
és magatartásbeli szabályok
életünk minden területét
behálózzák. így jelen van
életünkben a munkahelyünkön
is. Ennek tudatában alakították
ki az Electroluxnál az Etikai
Kódexet, amelyet a vállalat
valamennyi dolgozójának be kell
tartania. Ehhez persze
szükséges, hogy mindenki
megismerje, hogy abban mi
is foglaltatik. Ebben segítünk
most, és a következő
hónapokban.
Az Electroluxnál az Etikai Kódex
a már érvényben lévő
nemzetközi irányelvek
és egyezmények alapján került
bevezetésre. A kódex szabályai
az Electrolux Csoport
valamennyi egységére,
beszállítójára és alvállalkozójára
kiterjednek. A Csoport számára
ez olyan általános alapelvek
gyűjteménye, amely részletesen
kifejti, hogyan kell viselkednünk,
milyen legyen a hozzáállásunk
olyan területeken, mint
a gyermekek foglalkoztatása,
Ha az Electrolux Lehel Kft.-t
összehasonlítjuk az Electrolux Csoport
zászlóshajójával, az észak-amerikai
Electrolux Major Apliences céggel, akkor
megállapíthatjuk, hogy a 100 vagy
1000 munkásra eső balesetek mennyisége
tekintetében az Electrolux Lehel Kft. jobban
áll. A vállalat beruházásokkal és rendszeres
képzéssel komoly erőfeszítéseket tesz
a munkavédelmi teljesítmény javítása
érdekében. Az elmúlt néhány év során
az Electrolux Lehel Kft. az egészség- és
munkavédelemmel kapcsolatban semmilyen
negatív véleményt nem kapott
a hatóságoktól.
a kényszerű munkavégzés,
az egészség és biztonság,
a hátrányos megkülönböztetés
kiküszöbölése, zaklatás
és durva bánásmód, munkaidő,
a szabad egyesülés joga,
és a környezetvédelem ügye.
A vezetés felel a végrehajtásért
és az alkalmazottak
tájékoztatásáért ezen
munkahelyi Etikai Kódex hatálya
alá eső jogaikról,
kötelességeikről és felelősségi
körükről.
Várhatóan egyre több
leányvállalat válik követőjévé
és támogatójává a „Global
Compact lnitiative”-nek,
a Globális Egyezmény
Kezdeményezésének.
A munkahelyi Etikai Kódex
hivatalos bevezetése után
az Electrolux is csatlakozott
formálisan az ENSZ Globális
Egyezmény
Kezdeményezésének
támogatóihoz. Ez egy ENSZkezdeményezés, mely arra
keresi a megoldást, hogy
együttműködés és kapcsolat
épülhessen ki az ENSZ
és a globális üzleti világ
közössége között.
Az egyezmény kilenc alapelvből
tevődik össze, az emberi
jogokra, munkaügyi
alapszabályokra
és a környezetre vonatkozólag.
Az elvárás az minden
leányvállalattal szemben, hogy
kövesse ezeket az alapelveket
és váljon közösségi pártolójává,
védelmezőjévé a Globális
Egyezménynek.
kollégákat, akik néhány hónapja kerültek az Electrolux magyarországi gyáraiba.
Ezt a hagyomány folytatjuk most. A fiatalok elmondják, hogy milyen diplomával
rendelkeznek, s azt hol szerezték, mióta, hol és milyen beosztásban dolgoznak
az Electrolux Lehel Kft.-n belül, milyen idegen nyelvet beszélnek, milyen hobbijuk
van, hogyan kerültek cégünkhöz, és hogyan érzik magukat nálunk.
Hajós Magdolna (26 éves)
közgazdász-gazdálkodási egyetemi
diploma, közgazdász külgazdasági
szakon főiskolai diploma
BME-GTK, Szolnoki Főiskola
2007. febr. 1.
Hűtőszekrénygyár, Termelés és
kiszállítás-tervezés
kiszállítás-tervező
angol, német és orosz középfokú
nyelvvizsga
tánc, aerobik, kirándulás, olvasás
• Internetes pályázat útján kerültem
a céghez. Egyre kellemesebben érzem
magam, mivel napról napra több
az ismerős, már nem mozgok
idegenként a munkahelyi
környezetben, s a folyamatokat is
világosabban látom.
Pazdera Szandra (23 éves)
informatikus közgazdász
Gábor Dénes Főiskola, Budapest
2007 januártól
Fagyasztóládagyár, kiszállítás-tervezés
kiszállítás-tervező
német, angol
• Internetes álláshirdetésre
jelentkeztem. Szeretem a munkámat,
a kollégáim sokat segítenek mind
a munkában, mind a beilleszkedésben.
Jól érzem magamat itt.
Krisztné Merva Eszter (26 éves)
szociológus, közgazdász
Miskolci Egyetem
2006. 11. 27.
Fagyasztóládagyár, kutatásfejlesztés
műszakidokumentáció-kezelő
angol, német
túrázás
• A diploma megszerzését követően
adtam be a jelentkezésemet
az Electroluxhoz. Interjúra hívtak,
majd olyan ajánlatott tettek, melyet
elfogadtam. Jól érzem magam
a Fagyasztóládagyárban, érdekel,
amit csinálok és nem unatkozom.
Markó Tamás (27 éves)
gépészmérnök
Miskolci Egyetem
2006. 07. 03.
Szerszám- és Célgépgyár
szerszámkészítő mérnök
angol
autók, motorok, internet
• A cég humánerőforrás
munkatársaival a miskolci állásbörzén
találkoztam, s ezt követően, még
a diploma megszerzése előtt beadtam
a jelentkezésemet. Már e rövid idő
alatt is sokat tanultam
munkahelyemen, ahol végig tudom
követni a termelési folyamatot,
a tervezéstől a gyártásig.
Kriszt Ádám (24 éves)
okleveles gépészmérnök, általános
géptervező szakirány
Miskolci Egyetem
2006. 07. 24.
Hűtőszekrénygyár, Jászberény
kutatásfejlesztés,
termékfejlesztő mérnök
angol, spanyol
túrázás, akvarisztika, fotózás
• Két évfolyamtársam már a diploma
megszerzése előtt dolgozott
az Electroluxnál, s tőlük érdeklődtem,
hogy milyen ott. Kedvező
véleményeket kaptam, s beadtam
a jelentkezésemet, felvettek. Jól érzem
magam, az új termékek fejlesztése igen
komoly feladat, melyet szívesen
végzek.
Harsányi Judit (25 éves)
nemzetközi kapcsolatok szakreferens
Nyíregyházi Főiskola
2007. január 1.
Hűtőszekrénygyár, Nyíregyháza
igazgatói asszisztens
angol felsőfok, német alapfok,
spanyol kezdő
tánc, kerékpározás, túrázás.
• Az interneten találkoztam
az Electrolux álláshirdetésével, amelyre
jelentkeztem. Jól érzem magam, úgy
gondolom, illik hozzám ez a munkakör,
mert mozgalmas és kihívásokkal teli,
mely során folyamatosan érdekes
emberekkel találkozhatom.
ELECTROLUX ÚJSÁG 9
Bemutatjuk fiatal munkatársainkat
Lapunk életében már hagyomány, hogy időről időre bemutatunk olyan fiatal
Képzelje el, hogy
anyósa
60. születésnapját
családi körben
fogják ünnepelni.
Bár már jó néhány
éve ismerik
egymást, mégis
mind a mai napig
enyhe
gyomorgörccsel
készül
a vendéglátásra,
hisz a mama főztjét
nehéz felülmúlni.
Electrolux receptes sütő - önálló
segítség, amire mindig számíthat
A különleges alkalomra
különleges étellel készül, így
már előző nap gondosan
beszerzi a hozzávalókat
a piacról.
Vasárnap reggel éppen
megkezdi az előkészületeket
az ebéd elkészítéséhez,
amikor befut egy telefonhívás,
és sürgősen el kell mennie
otthonról. Reménytelen, hogy
időben hazaérjen, és ebédre
tálaljanak. Az összejövetel
persze nem marad el, mert
az Electrolux receptes
sütőjének segítségével
nyugodtan rábízhatja lányára
az ebéd elkészítését. A hús
előkészítése után már csak be
kell helyezni az ételt a sütőbe,
s az előre programozott
receptek közül ki kell
választani a megfelelőt, és
a sütő automatikusan
meghatározza a sütési időt,
a hőfokot, sőt még
a sütőtálca helyét is
a sütőtérben. így biztosítható,
hogy az étel egyenletesen sül
majd. A sütési idő lejártát
a beépített időszámláló jelzi,
így biztosan nem fogja túlsütni
az ételt.
Mire ön hazaér és
az ünnepelt megérkezik,
mindenki elégedetten ül majd
asztalhoz. Lánya pedig
elmesélheti, hogy az ünnepi
ebéd elkészítése
az ő érdeme.
Kettős siker
Az Electrolux és a Szentkirályi
ásványvíz közös, országos kampányt
indított 2007. január és február
hónapokban. A vásárlók minden
1,5 literes Szentkiráyi ásványvíz
címkéjén találkozhattak
a nyereményjátékkal, melynek
keretében három Electrolux konyhát
lehetett nyerni a címkék beküldésével.
Az akció ideje alatt a Szentkirályi
forgalma 20 százalékkal emelkedett
az előző év azonos időszakához
képest, az Electrolux beépíthető
készülékek pedig 11,2 millió palackon
jelentek meg, így mindkét fél
kiemelkedően eredményesnek ítéli
meg a közös akciót.
A Szentkirályi ásványvíz Magyarország
piacvezető ásványvize, közel
20 százalékos részesedéssel,
csakúgy, ahogy az Electrolux is első
a piacon saját kategóriájában.
A 2004-es párizsi Aqua Expón kapott
legjobb külföldi ásványvíznek járó
Eauscar-díj jelentette a magyar
ásványvíz első nemzetközi elismerését
és a piaci siker azóta gyakorlatilag
töretlen.
2006. februárban
minden Zanussi
mosogatógéphez
Igazi ajándék
a mosogatás
Calgonit
kezdőcsomagot
kapnak a vásárlók
ajándékba, ha
az ElektroPont
boltokban
vásárolnak.
wwvu.elektropont.hu
ELEKTROPONT
Igazi ajándék
a mosogatás
Minden Zanussi mosogatógéphez
Cctaonft csomagot adunk
Zanussi mosogatógépek
Calgonit kezdőcsomaggal
Az ElektroPont szaküzletlánc az ország több
mint 60 pontján üzemeltet műszaki boltokat,
így az akciót egy országos
óriásplakátkampány kommunikálja, amellett,
hogy a boltokban reklámtáblákról
értesülhetnek a vásárlók az akcióról.
Indukciós technológia
a modem konyhában
Gyors, biztonságos
és energiatakarékos
- dióhéjban
ezt nyújtják
az Electrolux
indukciós főzőlapjai,
melyek egyesítik
a gáz-
és villanytűzhelyek
számos előnyét.
Az indukciós főzőlap kinézetre olyan, mint
egy szokványos kerámiaüveg főzőlap,
de a felület alatt nem fűtőszálak, hanem
indukciós tekercsek találhatók. Amikor
mágnesezhető edényt helyeznek a főzőlapra,
a tekercs elektromágneses mezőt hoz létre.
Amíg az edény a mágneses mezőben van,
addig annak anyaga melegszik, ami
felmelegíti az ételt. Fontos, hogy az indukciós
főzőlaphoz olyan főzőedényre van szükség,
amely mágnesezhető.
Gyors
Az indukciós főzés gyors. A víz például
háromszor gyorsabban forr fel indukciós
melegítés hatására. A teljesítmény
a másodperc törtrésze alatt szabályozható,
így azonnal beállítható a főzési fokozat.
Biztonságos
Nincs nyílt láng, mint a gáztűzhelyeknél,
és sokkal kevesebb a maradékhő, mint
a villanytűzhelyeknél. Melegnek érezzük
a felületet, de égési sérüléseket semmiképpen
nem szenvedhetünk. A kerámiafelület akkor
sem melegszik fel, ha be van kapcsolva
a főzőlap. Mindaddig, amíg nem helyezünk
edényt az aktív felületre, nem keletkezik hő.
Ennek köszönhetően nem ég rá a főzőlapra
a kifutott tej vagy a heves kevergetés közben
kifröccsent pörköltszaft. Ugyanakkor az edény
eltávolítása után a kerámiafelület gyorsan lehűl.
Energiatakarékos
Korábban a gáz égetésével vagy elektromos
energiával létrehozott hőt a tűzhely
a főzőedénynek továbbította, az edény
felforrósodott és megfőtt benne az étel.
Az indukciós technológia a mágnesességet
felhasználva közvetlenül az edény anyagában
fejleszti a hőt. A hőátadási folyamatból
a fűtőszál 6-700 fokra való felmelegítése
kimarad, ezért lényegesen kisebb
a hőveszteség. A technológia akár 30%-kal
is csökkentheti az energiafogyasztást, és
ezzel a költségeket is, a megfelelő
vastagságú és anyagú edények használata
esetén. Az Electrolux indukciós főzőlapját
március 7-én a Westend Hilton Hotel
báltermében sajtótájékoztatón, működés
közben mutatták be.
ELECTROLUX ÚJSÁG 11
Porszívókkal bővül
a Zanussi választék
Magyarország egyik vezető fehéráru márkája, a Zanussi, porszívókkal bővítette
választékát. A vállalat 1991 óta van jelen hazánkban, s az elmúlt években
folyamatosan erősítette ismertségét, és ezzel együtt piaci pozícióját.
A GfK. felmérése szerint az utóbbi 10 évben
mindvégig ott volt az első két legismertebb
márka között a hazai piacon. Az értékesített
darabszám tekintetében a Magyarországon
első helyen álló Zanussi márka az erős
fehéráru piaci pozíciójára építve lép
a padlóápolás területére. Magyarországon
a három porzsák nélküli és két porzsákos
modell mellett 2 morzsaporszívóval
találkozhatnak a vásárlók a szaküzletekben.
A Zanussi porszívók jó szívóteljesítménnyel,
hatékony szűrőrendszerrel, modern
szín- és formavilággal kerülnek a vásárlók
elé, s mindemellett zsebbarát árakon
(9 900-26 900 Ft) lehet a készülékeket
megvásárolni a hipermarketek és a műszaki
szakáruházláncok üzleteiben. A termékek
bevezetését eladáshelyi kommunikációval
támogatja a vállalat. A porszívók
csomagolásán hangsúlyosan jelenik meg
a Zanussi márkanév, a hagyományos
sárga háttérrel, a termék specifikációkról
feltűnő, könnyen érthető ikonok
tájékoztatják a vásárlókat.
ZAN2245
ZANUSSI
1600W
MICROIFOLTE^
Különleges hobbik
A néptánctól a hastáncig
Harsányi Judit január elsejétől dolgozik az Electrolux Lehel Kft.
nyíregyházi gyárában. A 25 éves gyárigazgató asszisztens egy ma
még nem mindennapinak számító hobbinak szenteli szabad
idejének jelentős részét.
Gyermekkorában néptáncot,
majd jazzbalettet tanult,
s a társastánc különböző
formáit is elsajátította.
Kedvenc tánca a salsa.
Öt éve viszont már
a hastáncnak hódol.
- Mikor és hogyan
ismerkedett meg
a hastánccal?
- Öt éve kezdtem el
hastáncot tanulni, egy
barátnőm, Juhász Ágnes
ismertetett meg a keleti
táncok világával. Azóta nem
csupán a tánc, de a hozzá
tartozó szellemiség, filozófia
is, valamint a keleti kultúra is
magával ragadott. Az elmúlt
két évben több úgynevezett
workshopon vettem részt
Budapesten, melyek során
volt szerencsém hastáncos
körökben nemzetközileg is
elismert, nagy tudású
táncosoktól tanulni, az általuk
tanított koreográfiákkal
gazdagítani tudásom.
- Mi is tulajdonképpen
a hastánc?
- A hastánc kifejezés helyett
talán az orientális tánc
kifejezés a pontosabb
megfogalmazás, mivel ez
a tánc többféle stílusból,
a keleti - arab, török, perzsa
- kultúrkör számos
táncstílusából tevődik össze.
Ezek mintegy keveréke, de
például a flamenco bizonyos
elemeit is megtalálhatjuk az
egyes koreográfiákban,
melynek színesebbé
tételéhez kiegészítőket
használhat a táncos, úgymint
fátyol, mécses, ujjcintányér,
bot, kard stb. Lényegében
tehát több különböző stílusa
létezik a hastáncnak, melyek
közül az egyiptomi stílus
a legismertebb hazánkban.
- Mennyi időt tölt
gyakorlással?
- Egyrészt otthon, a már
ismert koreográfiákat
gyakorolom. Másrészt pedig
Juhász Ágnessel dolgozom
együtt, akinek van egy
csoportja itt Nyíregyházán.
Hetente legalább három
alkalommal úgy 2-2 órát
gyakorolok.
- Csak magának gyakorol,
vagy fellépései is vannak?
- Számos eseményen - bál,
szakest, bankett,
születésnapi, szilveszteri
parti, esküvő - léptem már
fel, duóban és szólóban is.
- Mit szól környezete
a hobbijához?
- Környezetemben kivétel
nélkül mindenki elfogadja
a hobbimat, sőt azt
mondhatom, a családom,
a barátaim, a munkatársaim
érdeklődőek és támogatnak
ez irányú törekvésemben.
Továbbra is célom, hogy
fejlesszem tudásom,
szeretnék még több
stílussal megismerkedni,
minél autentikusabb
forrásból, ezért nagy
álmom, hogy a jövőben
külföldön is részt vehessek
kurzusokon.
Mosás hatékonyan, a Víz Világnao'án
A tavalyi sikeres szereplése után idén újra itt van Forgó Morgó!
Üzenete: medencényi vizet, jelentős áramot, energiát takarít meg, aki A osztályos,
energiahatékony mosógépre cseréli öreg gépét.
A CECED Magyarország Egyesülés
(az Electrolux Lehel Kft. is tagja)
és az Electro-Coord Magyarország Kht. által
elindított Országos Energiahatékonysági
Programban idén először a mosógépek
segítségével mutatja be Forgó Morgó, hogy
energiát, pénzt takarítunk meg, ha
energiatakarékos háztartási gépekre váltunk át.
Ma még Európa-szerte több mint 188 millió
10 évnél idősebb készülék van a háztartások
használatában, amelyeket a legújabb
technológiát alkalmazó gépekre cserélve
44 TWh energiamegtakarítás érhető el, ami
kb. 22 millió tonnás CO2-kibocsátáscsökkenést is jelentene. A 2007. évi Forgó
Morgó mosógépes kampány keretében
három program került meghirdetésre:
1. A nagy sikerű 2006-os öreg hűtők
versenye mintájára idén is lesz Keressük
Magyarország legrégebbi, még működő
mosógépét! játék, amelynek célja, hogy
díjazással ösztönözve hívja fel a fogyasztók
figyelmét arra, hogy nem kell megvárni, amíg
teljesen elromlik a mosó-masina, érdemes
már korábban is lecserélni.
2. A speciális, energiahatékony mosógép
vásárlási akció lényege, hogy ha
a meghatározott akciós időtartam alatt
a fogyasztó a részt vevő boltokban
A kategóriájú mosógépet vásárol
és visszahozza/visszaadja a régi készülékét,
a régi gépét 5000 Ft értékben beszámítják
az új vételárába.
3. A gyerekek számára meghirdetett iskolai
rajzverseny célja, hogy a gyerekek rajzolják
meg, Forgó Morgó mit tesz, mit tanácsol
a környezet védelme érdekében?
A rajzpályázat nyertesei szintén díjazásban
részesülnek. Beküldési határidő május
15, eredményhirdetés a kampányzárón,
június 2-án.
fülért Valaki, stSklk atettetgial
Megnyílt az étkezdénk
Nyíregyházán
Az Electrolux Lehel Kft. nyíregyházi
fióktelepén március 12-én megnyitott
az étkezde. Meleg ételekkel,
A és B menüvel, süteményekkel, üdítővel,
kávéval várják a vendégeket. Az Electrolux
Lehel Kft. nagy gondossággal válogatta
össze a gépeket, berendezéseket
és rengeteget fordított a konyhára,
a - látvány önmagáért beszél.
Az ünnepélyes megnyitón Karácsonyi
Gyula gyárigazgató köszöntötte
a meghívottakat, akik körbenézhettek
a konyhában, majd elfogyasztották az első
ebédet az étkezdében.
A szakács, Jávor András hosszú évek
tapasztalatának köszönhetően, könnyedén
birkózik meg a menü elkészítésének
feladatával, melyet az üzemeltetők
és a személyzet közösen állítanak össze,
törekedve a változatosságra,
a tartalmasságra és természetesen
a minőségre.
23. Pécs-Harkány
Futóverseny
Március 12-én, vasárnap ragyogó tavaszi
napsütés fogadta a 23. Pécs-Harkány
futóverseny résztvevőit. A PVSK atlétái
22 évvel ezelőtt találták ki, hogy
edzésként elfutnak a harkányi
gyógyfürdőig, s a 25 km-es futásból
időközben legendás futóverseny lett,
amely mostanra sokaknak a tavaszi
futószezon kezdetét jelenti.
így volt ez ebben az évben az Electrolux
futói számára is, hiszen a 918 főt számláló
mezőnyben a mi futóink is ott voltak.
A 25 km-es távot 3 fős váltócsapatokban
is lehetett teljesíteni, sőt a céges csapatok
számára külön céges versenyt hirdettek.
Cégünket Kocza István, Kovács Zoltán
és Takács László képviselte, s a céges
váltók mezőnyében a 17. helyen végeztek,
megelőzve többek között a BMIgazságügy és az EON csapatát.
Méltó helyen vállalatunk
Útfelújítások
Az AIESEC Magyarország és a Karrireklub közös
elemzéséből kiderült, hogy az OTP Bank
a legvonzóbb munkahely a fiatalok számára ma
Magyarországon. A legvonzóbb vállalat 2006
felmérés alapján az is kiderült, hogy a pályakezdés
előtt állók szívesen dolgoznának a KPGM-nél (2.),
az Ernts &Youngnál (3.), de a kormányzati szervek
(4.) és a Pricewaterhouse-Coopers (5.) is csábítja
őket.
A legvonzóbb 50 hazai munkahely között ott van
cégünk is. Az Electrolux Lehel Kft.
a 32. a rangsorban, megelőzve többek között
a Samsungot, a Siemens-csoportot, a Pannon
GSM-et, az ING Bankot és az E-On Hungáriát.
Évek óta téma már, s bizony nagyon
sokan várják, hogy az úgynevezett
hűtőgépgyári úttal, a gyárnál lévő
buszmegállóval történjen végre
valami. Nos, úgy tűnik, eljött az ideje
a felújításnak, mert április 11-én
aláírták azt a támogatási szerződést,
amely biztosítja a forrásokat
a beruházás megvalósításához.
A Fémnyomó úton a burkolat teljes
felújítása elkezdődik, s a zajvédő fal
a lakótelep utolsó házáig kiépül.
A meglévő buszperonokat teljesen
átépítik, a buszmegálló kétszer olyan
hosszú lesz a gyár előtt, mint most.
A kerékpárutat tovább építik, s azon
a tehermentesítő út mellett egészen
a Hatvani útig el lehet majd jutni.
Az irodaház mellett az út vonalát
kiigazítják, s az épület mellett
és mögött újabb parkolók épülnek.
Az útfelújítás az állatkert előtti
útszakaszon is megtörténik, ide
közvilágítás is kerül. Az állatkert
melletti buszforduló is megújul,
s a tehermentesítő út mellett nemcsak
kerékpárút épül, hanem zárt
csapadékvíz-elvezető is létesül.
Természetesen a megfelelő
közvilágítás is kiépítésre kerül.
A Hatvani út azon szakaszát is
felújítják, amely a 32-es útra vezet.
Jelenleg már készülnek a beruházás
kiviteli tervei, s kezdődik
a közbeszerzési eljárás is.
A támogatási szerződésben foglaltak
szerint 2008. június 30-ra kell
a beruházásnak elkészülnie.
Látogatás a győri
Audi gyárban
Az EMS regionális csoport munkatársai - Eszik
Róbert (Hűtőszekrénygyár), ifj. Jakab Gábor
(Fagyasztóládagyár), László Róbert (Porszívógyár),
Pinczés Róbert (Nyíregyháza), Constantin Nedelcu
(Szatmárnémeti), Adriana Salagean (Szatmárnémeti),
Alexandru Keresztesi (Szatmárnémeti), Francisc
Szakácsi (Szatmárnémeti) - Alessio Bonfanti EMS
koordinátor vezetésével március 13-án a győri Audi
gyárban jártak.
Dr. Varga István V6 termelési vezető rövid
áttekintést adott az Audi gyár történetéről, majd
a Győrött készülő gyártmányokról volt szó. Jelenleg
5300 dolgozója van a gyárnak, akik Győr 60 km-es
vonzáskörzetéből járnak be naponta dolgozni.
A dolgozók motiváltságát jól jelzi a 98%-os éves
jelenléti arány.
A látogatás elsődleges célja az Audi Production
System (APS) megismerése volt. Az elméleti rész
ismertetése után lehetőség nyílt a gyakorlati
alkalmazások tanulmányozására a V6-os
motorszerelő üzemcsarnokban. A magas szinten
automatizált gyártási terület tisztasága
és rendezettsége volt az első szembeötlő dolog.
Látható volt, hogy a gyártási rendszernek megfelelő
anyagtárolási, anyagfeltöltési megoldásokat
alkalmaznak (Kanban-rendszer). A gyártásközi
minőségbiztosítás szervezettsége és a járatótesztek
a kifogástalan minőség alapfeltételei. A dolgozók
munkavégzése részletes technológiai
dokumentációval, valamint nagyképernyős
kijelzőkkel támogatott. Egyébként is jellemző
a vizualitás és a szervezettség.
Az Audi gyárban szerzett tapasztalatok megerősítik
az EMS további működtetését és szükségességét.
Az EMS és az APS gyártási rendszerek hasonló
alapokon szerveződtek. A több mint 10 éves
megalkuvás nélküli fejlesztés és szigorú működtetés
kiemelkedő gyártási kultúrát és profitrealizáló
vállalati működést eredményez.
Az üzemorvos válaszol
- Mit tegyünk a szív- és érrendszeri
betegségek okozta halálozás
megelozesere?
V. rész
Dr. Szabó
Erzsébet
A szív- és
érrendszeri
betegségek
szempontjából
egyes krónikus
betegségek is rizikótényezők
lehetnek. Megfelelő életmóddal,
gyógyszerekkel csökkenthető
a kockázatuk. Magas-vérnyomás
betegség: vérnyomásmérésekkel
derülhet rá fény, mert gyakran nincs
panasz. Igen fontos, hogy
életmód-változtatásokkal
és gyógyszerekkel 140/90
higanymiiliméter vagy ez alatti
legyen az érték. Cukorbetegség:
Sajnos, itt is előfordulhat, hogy
hosszabb ideig panaszmentes
valaki. Vizeletvizsgálattal vagy
vérvétellel diagnosztizálható.
Ez utóbbi esetben éhgyomorra
és másfél órával étkezés utáni
vérvétel útján. Amennyiben
bebizonyosodik a cukorbetegség,
fontos, hogy diétával,
testmozgással, gyógyszeresen
6 körüli értéken tartsuk
a vércukorszintet. Például
a következő könyv segítségével is,
dr. Szövényi József-Papp Rita:
Cukorbetegek új diétáskönyve.
Magas vérzsírok: észrevehető tünetei
ritkák. A koleszterinek, a triglicerid
lehet a vérben magas. Fontos
az állati zsiradékban szegény diéta,
a testmozgás, s ha ezek a kellő
eredményt nem hozzák meg, akkor
a gyógyszeres kezelés. Általában
az összkoleszterin 5,2-ig, míg
a triglicerid 1,9-es értékig
elfogadható.
Magyar-svéd hokicsúcs
Március végén két
mérkőzést játszott
egymással a magyar
és a svéd jégkorong
válogatott. A Magyar
Jégkorongszövetség
megalakulásának
80. évfordulója alkalmából
először a budapesti Papp
László Sportarénában,
majd a Debreceni Főnix
csarnokban mérkőzött
meg egymással a két
együttes. Bár az aktuális
világ- és olimpiai bajnok
svédek keretéből
hiányoztak a NHL-ben,
valamint a svéd bajnoki
elődöntőben szereplő
csapatok játékosai,
a vendégek így is nagyon
erős gárdával érkeztek.
A rendezvényt támogatta
vállalatunk is, hiszen
az üzleti partnereinket
belépőjegyekkel leptük
meg, valamint egy
állófogadáson is
köszöntöttük őket.
Az ünnepi találkozó
remekül sikerült, hiszen
a magyar válogatott 2:1 -re
legyőzte nagynevű
ellenfelét. A másnapi
visszavágón viszont
a svédek nyertek 7:1 -re.
Fejtsen és nyerjen velünk!
Március-áprilisi összevont
számunkban ismét egy
kétfordulós játékot hirdetünk.
A mostani és a következő
számunkban megjelenő
rejtvények megfejtését kell
majd egyszerre, 2007. június
15-ig az étkezdében
elhelyezett dobozba bedobni.
A helyes megfejtést beküldők
közül ketten nyernek.
Ezúttal az általunk megadott
szavakat kell
a rejtvényábrában elhelyezni,
s amennyiben ezt helyesen
teszik, akkor a színes
sorokban kialakul
a megfejtés, az alábbi
mondat hiányzó része:
A tavalyi évben 24,6%-os
növekedést ért el
zárta az évet.
Előző kétfordulós játékunk
megfejtése:
Január: Az Electrolux Lehel
tizenöt év alatt több mint
hetvennégy milliárd forintot
fordított beruházásokra.
Február: Hungaropack
kettőezerhat díjat nyertünk.
Nyertesek: Bodnár Gábor
a Hűtőszekrénygyárból és
Pákái Zsolt
a Fagyasztóládagyárból
egy-egy Electrolux márkájú
háztartási készüléket nyert.
Zárt betűk a megfejtésben:
A, L, U, G, R, G, S, Ö, M, I,
S, Z, L, N, L.
Meghatározások
Kétbetűsek: AL, BD, EB,
EL, EN, ÉT, IG, IU, KÉ, LE,
LL, LY, ML, NO, NŐ, NV,
ÓL, ŐR, PA, RO, SZ, TÁ, TL,
TO, ZÉ.
Hárombetűsek: CID, DEI,
ELS, ETN, INT, ION, KLÓ,
LEN, NÉP, NÉV, OVM, RÉM,
RGL, RID, RIO, TIT, TNI,
TÓN, TOR, URA, VÉG, VÍZ,
ZEK.
Négybetűsek: DÁDÁ, EINY,
ÉDES, GAAL, ÍZEK, LEER,
MIOT, RÁCS, REÁL, TARK,
YALE, ZSAN,
Ötbetűsek: ANTÁR,
ANTON, ENTER, FRANC,
HÁLÁS, IGALI, INOTA,
NÉNIK, REZSÓ, RIUTU,
TONGA, VIENN, ZILIZ,
XENON.
Hatbetűsek: BEKELE,
NINIVE, SZÓTÁR.
Hétbetűsek: CIRMIKE,
NÁTRIUM.
Kilencbetűs: GAMBRINUS.
2007. május
XLII. évf., 5. szám
I
i^iSjgS
>k^Hj5í
J Electrolux
Együtt lehetünk
sikeresek
Tartalom
■ Bemutattuk az új Global Design beépíthető termékeket
3
I Red Dót díjat nyertek az Electrolux Global Design
beépíthető termékei
3
■ Átfogó kommunikációs kampányt indított azElectrolux
4
■ Fejlesztés állami támogatással
5
■ Szeminárium és tudásközpont
5
I 2007 a stabilizáció éve a nyíregyházi Hűtőszekrénygyárban
6
■ Rövid hírek a Hűtőszekrénygyárból és a Fagyasztóládagyárból
7
I Tanműhely: képzés magas fokon, immár 46éve
8
■ Electrolux Lehel - több mint nyereséges vállalat
10
I Munkahelyi Etikai Kódex, II. rész
10
■ „HIPO” tréning egy résztvevő szemével...
11
I „Javaslati lap" - dolgozóink jutalmazása
11
I Szakszervezeti továbbképzés
12
■ Nyugdíjas-találkozó
12
■ Üdültetés 2007
12
■ Gyermeknap
12
I Elbúcsúztak
12
IA hároméves terv felülvizsgálata a Porszívógyárban
13
I Ismét családi nap a Porszívógyárban
14
■ Friss víz az Electrolux hűtőjéből
14
■ Sikeres állásbörzék
15
I Az üzemorvos válaszol
15
I Kiváló hangulat, felejthetetlen élmény
15
I Éljen a város!
15
■ Fejtsen és nyerjen velünk!
16
Magyarország még nem került le a befektetők
térképéről, de egyre szürkül az a folt, amely
e kis ország helyét mutatja a világban.
Az ezredfordulón még büszkén hirdetett
versenyelőny azonban már elolvadt.
Visszaszerzéséhez elengedhetetlen a politikai
elit, a gazdasági szereplők, a civil szféra
és a teljes társadalom összefogása,
együttműködése. Egy olyan átfogó
konszenzuson alapuló nemzeti stratégia
megalkotása szükséges, amely hosszú távon
felvázolja a fejlődés irányait, lehetőségeit.
Ami a fejlődés ívét befogadni képes pozitív
jövőkép mellett a befektetőket érdekli,
az a mindennapi munka nehézségi fokát
meghatározó jogszabályi környezet, a hosszú
távú kiszámíthatóság és a stabilitás. Nem
az adóemelés mértékével van baj ma
Magyarországon, hiszen egy-két százalékos
tehernövekedés nem riasztja el a befektetőket.
Viszont az élőmunkára rakodó terhek ma
Magyarországon riasztóan magasak, még
régiós összehasonlításban is.
A külföldi beruházóknak az sem mindegy, hogy
miként és milyen feltételekkel tudnak hozzájutni
támogatásokhoz és egyéb többletforrásokhoz
az adott országban. A multiknak ma
Magyarországon jó esélyeik vannak arra, hogy
nyerjenek a különféle pályázatokon. A magyar
kis- és középvállalkozásoknak viszont ehhez
szükségük lenne a kormányzat pártfogására.
A magyarországi kis- és középvállalatoknak
a kitörési lehetőséget az üzleti életben
az jelentheti, ha regionális beszállítókká válnak.
A multikon keresztül erre megvan a reális
esélyük, ám ez azt is jelenti, hogy
a nagyvállalatok igényeihez rugalmasan kell
tudni alkalmazkodniuk. A nagyvállalatok ugyanis
éppen azért keresik a kapcsolatot a kisebb
cégekkel, hogy velük szövetkezve gyorsabban
tudjanak reagálni a piac gyors változásaira.
Ez az együttműködés azért fontos, mert
csak együtt lehetünk
sikeresek és ha
összefogunk,
Magyarország is
sikeressé válhat.

Bemutattuk az új Global Design
beépíthető termékeket
Május 15-én, Budapesten, az Aranytíz Művelődési
Központ Lovagtermében láttuk vendégül viszonteladó
partnereinket, hogy bemutassuk nekik az új Global Design
beépíthető termékeket.
Kovács Attila, a cég trénere
látványos prezentáció kíséretében
mesélt a termékvonalakról, melyek
néhány modelljét élőben is meg
lehetett tekinteni a helyszínen felépített
konyhában.
Az előadást követően Pecha László
(értékesítési és termékmenedzser,
beépíthető készülékek) és csapata
válaszolt a viszonteladók kérdéseire.
Másnap este került sor
a sajtótájékoztatóra, mely az érkezés
pillanatában valódi meglepetésként érte
az újságírókat. A teremben japán kert
fogadta őket valódi növényekkel,
kavicsokkal és Masayóval, a japán
sushiszakácsnővel. A díszlet
tökéletesen adta vissza a Global Design
beépíthető termékek hangulatát:
a harmóniát, eleganciát, letisztultságot
és a funkcionális designt.
Az estét Belényesi Zsolt nyitotta meg.
Rövid előadásában beszámolt az új
vendéglátási szokásokról, mely szerint
a kimozdulás új formája az otthon
maradás. Ennek megfelelően a konyha
szerepe felértékelődik a családok
és baráti társaságok életében.
A konyhai eszközök kiválasztásánál
a funkcionalitás mellett egyre fontosabb
szerepet kap a design. Mindezen
fogyasztói igények figyelembevételével
készültek a Global Design beépíthető
termékek.
A szakmai előadást Masayo
sushiiskolája követte, ahol a sajtó
képviselői megtanulhatták
a sushikészítés alapvető fogásait.
A látványos díszlet és az izgalmas program
mellett az újságírók nagy érdeklődéssel
fogadták az est központi szereplőit,
a beépíthető termékeket. Mind
a lakberendezési, mind az életmódlapok
képviselői elismeréssel nyilatkoztak
a bemutatott készülékekről.
Red Dót díjat nyertek az Electrolux
Global Design beépíthető termékei
Az Electrolux Global Design beépíthető
főzőlap, sütő, mosogatógép és páraelszívó
termékvonalak 2007-ben elnyerték
a nemzetközi Red Dót díjat a világ egyik
legnagyobb és leghíresebb tervezési
versenyén.
2007-ben 43 országból 2548 nevezés
érkezett a versenyre. A neves tervezőkből
álló nemzetközi zsűri az innováció,
a funkcionalitás és minőségi szempontok
alapján értékelte a benevezett termékeket.
„A termékfejlesztések során az Electrolux
folyamatosan szem előtt tartja a valós
vásárlói igényeket, melyeket látványosan
ötvöz az ipari formatervezéssel. Reméljük,
Átfogó kommunikációs kampányt
indított az Electrolux
A Global Design tervezési koncepció jegyében
bevezetésre kerülő Electrolux beépíthető készülékek
széles körű kommunikációs kampány kíséretében
kerülnek a hazai piacra.
Az új termékcsalád bevezetése egyszerre
több kommunikációs csatornán indult el,
és év végéig folyamatos jelenlétet
biztosít az Electrolux számára tévé-, sajtóés óriásplakát-kampány, online
megjelenések és eladáshelyi anyagok
formájában.
A Global Design termékcsalád
az elmúlt négy évben a fogyasztók
körében végzett mélyreható kutatások
és a felhasználók valós élethelyzetben
történő megfigyeléseinek eredményeként
jött létre abból a célból, hogy
az Electrolux termékek minden
tekintetben megfeleljenek a fogyasztók
megváltozott igényeinek. A Global Design
filozófia fontos alapelve, hogy
a fogyasztóknak funkcionális designt
alkalmazó készülékeket kínál.
Május elsején indult a két hónapos
tévékampány, amelyben egy
30 másodperces Electrolux beépíthető
termékekről készült reklámfilmet
egy 15 másodperces Electrolux No Frost
rendszerű hűtőket bemutató spot követ
ugyanabban a reklámblokkban.
A reklámfilmek az RTL Klub, Film+,
Cool, National Geographic, Discovery
Channel, AXN és Viasat 3 csatornákon
futnak. Az Electrolux beépíthető
termékek népszerűsítésére először indított
tévékampányt.
Május végéig látható országosan
óriásplakátokon az Electrolux új indukciós
főzőlapja, amely speciális főzőfelületével
4 ELECTROLUX ÚJSÁG
alkalmazkodik az edények formájához.
A legnagyobb hazai tematikus
és keresőoldalakon, hírportálokon,
valamint a női oldalakon november végéig
tartó online kampány indul
az új konyhastílus népszerűsítésére.
Év végén két hónapos intenzív
sajtókampány népszerűsíti majd
az Electrolux receptprogramokkal ellátott
beépíthető sütőjét a lakberendezési és
designlapokban, valamint a női
magazinokban és az életmódlapokban.
Az értékesítés támogatására látványos
eladáshelyi anyagok kerülnek kihelyezésre
az üzletekben. Bolti táblák, katalógusok,
világító displayek hívják fel a vásárlók
figyelmét az Electrolux Global Design
beépíthető termékeire, melyek különleges
formatervezésükkel és hangulatukkal már
önmagukban is vonzzák a tekintetet.
Fejlesztés állami támogatással
Az elmúlt évben január másodikén
támogatási szerződést írt alá
a Gazdasági és Közlekedési
Minisztérium Gazdasági
Versenyképesség Operatív
Program Irányító Hatóság és
a Kutatásfejlesztési Pályázati és
Kutatáshasznosítási Iroda mint
támogatók, valamint az Electrolux
Lehel Kft. mint kedvezményezett.
A szerződés tárgya a cégünk által
készített Háztartási készülékek
kutatásfejlesztési infrastruktúrájának
fejlesztése című pályázat volt,
melynek megvalósításához
a támogatók egyszeri, vissza
nem térítendő támogatást adtak.
A megállapodásban rögzítették,
hogy a támogatás mértéke a teljes
bekerülési költség 30%-a, és ezt
áfaellentételezésre nem lehet
felhasználni. A támogatott, azaz
az Electrolux Lehel Kft. azt vállalta,
hogy a projektben foglalt
fejlesztéseket 2007. június 30-ig
megvalósítja, s a projekt
befejezésétől számított 5 évig
folyamatosan fenntartja és
működteti. A támogatás teljes
összegének 70%-a az Európai
Regionális Fejlesztési Alapból
származó közösségi hozzájárulás,
míg 30%-a a magyar
költségvetésből származott.
A pr ojekt előrehaladásáról jelentést
kellett készíteni a támogatók felé,
melyet idén április 15-ig meg is tett
cégünk. Ebből kiderül, hogy mely
területeken milyen fejlesztések
valósultak meg. Ezek érintették
a Hűtőszekrénygyárat - villamos
labor, technológiai labor -,
a nyíregyházi hűtőtechnológiai
labort, a jászberényi hűtőtechnikai
és zajlaboratóriumot,
a minőségügyi laboratóriumot,
a Porszívógyárat és
a Fagyasztóládagyárat.
A fejlesztések megvalósításából
jelentős részt vállaltak a helyi
fejlesztőmérnökök. A technikai
beruházások tárgyköre és
volumene, valamint a fejlesztő
erőforrások toborzása és
alkalmazása is a kitűzött
céloknak megfelelően történt.
A megvalósított fejlesztések
eredményeként a kutatásfejlesztés
színvonalának emelése mellett
cégünk 40 munkahelyet megőrzött
és 18 új munkahelyet hozott létre.
Magyarország célba ér
NEMZETI
FEJLESZTÉSI
TERV
K^l
KuUU»-f«jl«txt£si Pályázati
íi KátatAshacznathAsi lisda
Szeminárium és tudásközpont
A Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) Háztartási Gépek
Szakosztálya 2007. április 26-án tartotta esedékes összejövetelét
a Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és
Kollégium épületében.
A tanácskozás jelentőségét az adta, hogy
a 2007. évre vonatkozó munkaprogram egyik
jelentős állomása az október 10-11 -én
Jászberényben megrendezésre kerülő
XXI. Háztartási Készülék Szeminárium lesz,
Tudásközpontú együttműködés
a készülékgyártók és a beszállítók között
címmel.
Ez a rendezvény szervesen illeszthető
ahhoz a folyamathoz, amely
a Jászberényben létrehozandó Beszállítói
Tudásközpont megvalósítása érdekében
közel egy éve kezdődött el.
A szeminárium témája, illetve a tudásközpont
megvalósítása azonos érdekcsoportokat
mozgat meg. Ennek a ténynek tudatában
és a téma jelentőségére való tekintettel
a szakosztály meghívta Kuti Gábort,
a KÓD Kft. ügyvezető igazgatóját, egyben
a Beszállítói Tudásközpont Konzorcium
vezetőjét, dr. Gedei Józsefet, Jászberény
város polgármesterét, Takács Jánost,
az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatóját, és
Zelenák Jánost, konzorciumi tagot azzal
a céllal, hogy a Beszállítói Tudásközponttal
kapcsolatban részletes információkat
adjanak a szakosztály tagjai számára.
A meghívottak között foglalt helyet
dr. Igaz Jenő, a GTE ügyvezető igazgatója is.
A tanácskozás során a vendégek
beszámoltak a Beszállítói Tudásközponttal
kapcsolatos szervezőmunka eddigi
eredményéről, amelyet jelenleg egy kétszáz
oldalas előtanulmány testesít meg, ami
az EU-s pályázat alapját fogja képezni.
A szakosztály a szemináriumot - mint
a korábbiakban - nemzetközi résztvevőkkel
szervezi meg. Ez azért fontos, hogy a külföldi
beszállítók is ismeretekhez jussanak és
később esetleg élő kapcsolat
megvalósítására törekedjenek ezzel
az intézménnyel.
A szeminárium tervezett témakörei jelenleg
kidolgozás alatt vannak. Számos területet
érintenek majd a humán erőforrás
fejlesztésétől, a gazdasági igények alapján
történő új technológiák kidolgozásán át
a környezetvédelmi fejlesztésekig.
ELECTROLUX ÚJSÁG 5
2007 a stabilizáció éve
a nyíregyházi Hűtőszekrénygyárban
Az első negyedév eredményei a tervezetteknek
megfelelően alakultak az Electrolux nyíregyházi
gyárában - tájékoztatta lapunkat Karácsonyi Gyula.
A megbízott nyíregyházi gyárigazgató
a következőket mondta az idei évről.
- Január 15-én indult a 9. műszak
(3. szerelősor 3. műszak ), amely azt jelenti,
hogy maximális kapacitással várhatóan
925000 darab alulfagyasztós hűtőszekrényt
gyártunk ez évben. Ez a tény azért is
figyelemre méltó, mert 2005. január 11 -én
indult a termelés Nyíregyházán és 2 év után
több mint 1700 fővel, közel 300 (PNC)
különböző terméket állítunk elő, melyeket
jellemzően kelet-európai országokban
(megközelítően 38%) értékesítünk.
- Az év első három hónapjában 229 411
darab hűtőszekrényt gyártottunk a megfelelő
minőségben és a tervezett
költséghatékonysággal. így a negyedévet
követően kifizetésre került a műszak
darabszámhoz és a jelenléthez kötött
bonusza is.
- Az év hátralévő részében legfontosabb
feladatunk a stabilitás fenntartása,
a folyamatosan maximális kapacitással
történő gyártás. Jobban kell figyelnünk
a minőségi mutatóinkra (mint szervizhívások
száma, elsőre nem jó termékek száma)
és kiemelt figyelmet kell fordítanunk
a selejtképződés csökkentésére.
- A közeli hetekben - a meglévő 3 szín
mellett - újabb színű hűtőszekrényeket
kezdünk el gyártani (egy újabb szürke, sárga
és bronzszínűt).
- Nagyobb esemény lesz június 20-22-e
között a nyíregyházi gyárunkban, amikor
az EMS-t hivatalosan is elindítjuk, melyre
az Electrolux felsővezetőit is várjuk. Erről
később a lap hasábjain is be fogunk számolni.
Személyi változások kapcsán örömmel
számolok be arról, hogy április 19-én Lipták
László, mint gyárigazgató, megkezdte
munkáját, valamint Balog Imre lett az ellátási
lánc vezetője a gyárban. Munkasikereket
kívánunk mindkettőjüknek!
Rövid hírek a Hűtőszekrénygyárból
és a Fagyasztóládagyárból
Mutatók
A jászberényi Hűtőszekrénygyárban
idén áprilisban jelentősen nőtt a gyártott
darabszám, míg tavaly 89 211 darab,
addig idén 111 647 darab termék készült.
A jászberényi Fagyasztóládagyárban tavaly
áprilisban 35 342 darab, míg idén 37 141
darab termék került le a gyártósorokról.
A gyártási megbízhatóság (DSA) mindkét
gyárban 92% felett volt a tervezett 89%-kal
szemben. A jászberényi Hűtőszekrénygyárban
az SRC 18%-kal javult áprilisban.
Munkarend
Május végétől a Fagyasztóládagyár kisbox
üzemében kétműszakos gyártás indul, melyet
80 fő felvétele előz meg. A combi top üzem
folyamatosan hárommüszakos
munkarendben, míg a TT üzem kétműszakos
munkarendben fog dolgozni az év hátralévő
részében.
EMS
Mindkét gyárban nagy intenzitással folynak
a csoportvezetői és középvezetői tréningek
az EMS keretén belül.
Személyi változások
A jászberényi Hűtőszekrénygyárnak
május 14-től Terebesi Sándor személyében
új termelési vezetője van, akit egy későbbi
lapszámunkban bemutatunk majd
olvasóinknak.
Május 1 -jétől Helen Woolly lett
a Fagyasztóláda európai üzletágának
vezetője. Tóth Péter a kombinált
hűtőkészülékek termékprojekt-menedzsere
lett az európai csapatban, míg Szmida Ildikó
a három magyarországi Hűtő- és
Fagyasztóládagyár termékmenedzsere lett.
Családi Nap
A Jászberényi Hűtőszekrénygyár
jelenlegi termelési terve megfeszített
tempójú gyártást igényel, ezért
az eredetileg június 2-re meghirdetett
családi napot szeptember 15-re halasztotta
a Hűtőszekrénygyár és a Fagyasztóládagyár
vezetése. A dolgozók megértését ezúton is
köszönik. A családi nap részletes
programját következő lapszámunkban közük
majd.
Tanműhely: képzés magas fokon,
immár 46 éve
A Fémnyomó- és Lemezárugyár alapítását követően
rövid időn belül, már 1953-ban megkezdődött a cégen belül
a szakmunkástanulók képzése.
Három marós és négy köszörűs tanuló
jelentette a kezdetet, majd évről évre nőtt
a képzésben részt vevők száma.
Kiemelkedően fontos év volt 1961, amikor
átadták az önálló tanműhelyt.
A közel öt évtized alatt 23-féle szakmát
oktattak itt, olyanokat is, melyek mára már
rég feledésbe merültek (pl. bádogos,
fémcsiszoló-galvanizáló). A képzésben
részt vevők számának emelése szükségessé
tette a tanműhely bővítését, amely 1970-ben
meg is történt.
Jelentős változást hozott a tanműhely
életében a rendszerváltás, hiszen
a privatizáció eredményeként a svéd
világcég, az Electrolux lett az új „gazda”.
Az akkor Lehel Hűtőgépgyár Kft. nevet viselő
8 ELECTROLUX ÚJSÁG
cég együttműködési megállapodást írt alá
a Klapka György Szakközép- és
Szakmunkásképző Iskolával a tanműhely
működtetéséről. Egyébként az itt gyakorlatot
teljesítő tanulók korábban is a Klapkában
szerezték meg az elméleti ismereteket.
Azaz a vállalat a tulajdonosváltást követően
sem vonult ki a szakképzésből.
Sőt, 1998-tól jelentős fejlesztések történtek
a tanműhelyben. A műhelyeket szakmai
csoportonként alakították át, s új, korszerű
gépeket is vásároltak és felújították
a kiszolgálóhelyiségeket is. A fejlesztések
eredményeként ma már a modern CNC gépek
használatát is elsajátíthatják itt a tanulók.
A tanműhelyi képzés sikerében nagy részt
vállalt Pásztor László, aki a technikum
elvégzése és az akkor kötelező egyéves
gyakorlat után, 1958-ban került
a Fémnyomó- és Lemezárugyár
Szerszámüzemébe, mint gyártóüzem
gazdálkodási előadó, majd 1980-ban lett
a tanműhely vezetője. Személye biztosíték
volt a folyamatosságra, s arra, hogy a lehető
legmagasabb képzésben részesüljenek
a szakmunkástanulók. Laci bácsi június
30-án nyugdíjba megy, a tanműhely
megbízott vezetője Túróczi Béla lesz, aki egy
éve géplakatosoktatóként vesz részt
a fiatalok képzésében.
- Ezúton is szeretném megköszönni
a támogatást és a segítséget, melyet
az elmúlt évtizedek alatt kaptam munkámhoz
főnökeimtől. Külön köszönet Nagy Pál
HR-vezetőnek és Király Éva
HR országigazgatónak, akik nagyon sokat
segítettek nekem. No és persze nem
utolsósorban munkatársaimnak, a vállalat
dolgozóinak is szeretném megköszöni azokat
az éveket, melyeket együtt töltöttünk el
a cégnél - mondta Pásztor László, aki arról is
tájékoztatott, hogy egyre kevesebben
választják a vasasszakmákat.
- A vasasszakmák ma egyáltalán nem
vonzóak, pedig a jó szakemberekre nagy
szükség van. A fiatalok többsége inkább
a gimnáziumot választja, s úgy van vele,
majd lesz valami az érettségi után. Ráadásul
az a tendencia is megfigyelhető, hogy egyre
több végzős választ más munkahelyet
magának, nem marad nálunk. Pedig
irigylésre méltó helyzetben vagyunk, mert
az Electrolux Lehel Kft., amellett, hogy
támogatja a Klapka iskolát, a tanműhely
felszereltségének folyamatos javítását is
szem előtt tartja. Ennek és a jól felkészült
oktatócsapatunknak köszönhetően az egyes
szakmacsoportokban igen magas szintű
képzés folyik nálunk - mondta Pásztor
László, aki június 30-án átadja a váltóbotot
Túróczi Bélának.
Pedagógusnap alkalmából szeretettel
köszöntjük a Klapka György Szakközépés Szakiskola idén nyugdíjba vonuló
vezetőit:
Dézsi Zoltán igazgató urat, Husznai
Gáborné gazdasági vezető úrhölgyet,
Hulin György igazgatóhelyettes urat és
Pásztor László tanműhelyvezető urat.
Kívánunk nekik jó egyészséget és
élményekben gazdag nyugdíjas éveket!
Köszönjük a színvonalas szakképzés
érdekében kifejtett több évtizedes közös
együttműködést.
ELECTROLUX ÚJSÁG 9
Electrolux Lehel több mint
nyereséges vállalat
A fenti címmel jelent meg egy kiadvány vállalatunkról,
melyet a Corvinus School Management állított össze.
A szakemberek annak a vizsgálatnak az eredményét
öntötték formába, amely során azt kutatták, milyen
a vállalat társadalmi felelőssége. Tavaly
decemberében kezdtünk részleteket közölni
a kiadványból, s ezt folytatjuk idén is.
Alkalmazkodás a változáshoz
Felelős beruházáspolitika
Az Electrolux piaci pozíciói
az elmúlt években jelentősen
romlottak. Ez nagyrészt
a nyersanyagok, mindenekelőtt
az acél áremelkedésének és a piaci
árversenynek volt köszönhető.
Az Electrolux annak érdekében,
hogy versenyképességét megőrizze,
termelőkapacitásainak
az úgynevezett „low cost countries”
(alacsony költségszintű országok)
régióba történő áthelyezése
mellett döntött. Ennek is
az eredménye, hogy az Electrolux
Magyarországon, Nyíregyházán
épített új gyárat. Persze, ehhez
nem lett volna csak annyi elegendő,
hogy nálunk alacsonyabbak
a bérek. Magyarország
gazdasági-politikai stabilitása, a fejlett
beszállítói háttér, a jól képzett
és alacsony költségű munkaerő,
a kedvező infrastruktúra, a piacok
közelsége, és nem utolsósorban
a nyíregyházi önkormányzat
kedvező hozzáállása is kellett ahhoz,
hogy az új Electrolux gyár
a Nyírség fővárosában épült fel.
Magyarországon a munkaerő
nemcsak jól képzett,
de versenyképes és nyitott is
a változásokra, az átképzésre.
Utóbbira az Electrolux Lehel
a magyar átlagnál tényegesen
többet költött.
Munkahelyi Etikai Kódex, II. rész
„Etika gör-lat 1. erkölcs;
az erkölcsi elvek rendszere
2. vmely hivatás erkölcsi és
magatartásbeli szabályainak
összessége...” Az Idegen szavak
és kifejezések szótárából való
az idézet, amely meghatározza,
hogy mi is az etika. Az erkölcsi és
magatartásbeli szabályok életünk
minden területét behálózzák,
így jelen van életünkben
a munkahelyünkön is. Ennek
tudatában alakították ki
az Electroluxnál az Etikai Kódexet,
amelyet a vállalat valamennyi
dolgozójának be kell tartania.
Ehhez persze szükséges, hogy
mindenki megismerje, hogy abban
mi is foglaltatik. Ebben segítünk
most, és a következő hónapokban.
Munkahelyi követelmények
A munkahelyi Etikai Kódex
szabályai az Electrolux Csoporton
belül minden telephelyre és
szervezeti egységre egyaránt
vonatkoznak, amelyeknek
beszállítóinknak is meg kell
felelniük. Az Electrolux egységei
Képzések - tréningek
vállalatunknál, II. rész
Az Electrolux Lehel - több mint nyereséges vállalat
című kiadványban a Corvinus School of Management
munkacsoportja megállapította, cégünk a magyar
átlag háromszorosát fordítja alkalmazottanként
az iskolarendszeren kívüli képzésre. Előző számunkban
a fizikai dolgozók, most pedig a szellemi dolgozók
képzési lehetőségeit ismertetjük.
Szellemi dolgozóink képzései
1. „Welcom to Electrolux1' tréning. A felső vezetők
számára szervezett képzés célja, hogy a vállalaton
kívülről felvett vezetők megismerjék az Electrolux
Csoport szervezetét, kultúráját, történetét, és
meggyorsítsa betanulási folyamatukat. A nemzetközi
tréning 2 napos és mindig Stockholmban kerül
megrendezésre. Ebben az évben 3 fő vett részt ezen
képzésen.
2. „Electrolux Leader” tréning. Idén immár ötödik
alkalommal kerül megrendezésre. A program azonos
tematika szerint zajlik az egész világon, az adott ország
nyelvén. A résztvevők olyan középvezetők, akik egy
adott szervezetet irányítanak, melyen belül már nincs
másik vezető. Eddig 43 vezető vett részt ebben
a képzésben.
3. „International Leader” tréning. Az Electrolux
Vezetőképző Központ 2007 tavaszán már harmadik
alkalommal rendezte meg Magyarországon ezen tréning
első modulját. A résztvevők az európai országokból
érkeztek. A képzés célcsoportja olyan gyakorlott,
több területet irányító vezetők, akik csapatában
beosztott menedzserek is vannak. Az eddigi
tréningeken két vezetőnknek volt lehetősége részt venni.
4. „High Potential” tréning. Az Electrolux az egész
világon stratégiai kérdésként kezeli
a tehetséggazdálkodást, a Talent Managementet.
Magyarországon az idei évben indul ez a képzés,
melynek keretében külső tanácsadók segítségével
feltárjuk és fejlesztjük a résztvevők képességeit.
A képzés neve HIPO, és azok a kollégák vehetnek
részt rajta, akik már szakmai területükön bizonyították
tehetségüket, és elkötelezettségüket is bizonyították
már vállalatunk iránt.
szabadon bevezethetnek és
hatályba helyezhetnek ezen
munkahelyi Etikai Kódex
követelményeitől szigorúbb
szabályokat is.
Általános követelmények
Törvények és szabályok
Az Electrolux Csoport egységeinek,
beszállítóinak és alvállalkozóinak
úgy kell végezniük
tevékenységüket, hogy teljes
mértékben betartják az előírt
törvényeket és szabályokat,
melyek működésükre és
munkaviszonyukra egyaránt
vonatkoznak azokban
az országokban ahol működnek.
Ez a minimális követelmény
vonatkozik ezen munkahelyi
Etikai Kódex minden szakaszára.
Beszállítók és alvállalkozók
A beszállítóknak bele kell
egyezniük, hogy betartják
a munkahelyi Etikai Kódex
szabályait. Amennyiben
a beszállítók alvállalkozókat
alkalmaznak az Electrolux Csoport
termékeinek gyártására, akkor
a beszállító felelős azért, hogy
az alvállalkozó megfeleljen az Etikai
Kódex követelményeinek. Kérésre
a beszállítónak tájékoztatást kell
adni az Electroluxnak arról, hogy
mely alvállalkozókat alkalmaz.
1
„HIPO” tréning
egy résztvevő szemével...
Ismét egy újabb tréning. Sok unalmas
kérdés és feladat. Se vége, se hossza,
nincs sok értelme. Ezek a gondolatok
jártak a fejemben, amikor az egerszalóki
Mesés Shiraz Hotel zsiliprendszerén
átjutva elfoglaltam helyem a számunkra
biztosított szobában. Egerszalók egy
aprócska falu, melynek egyetlen
különlegessége ez a szálloda, amely
a Kelet mesés világát varázsolja
az idelátogató elé. A bejárati zsiliprendszer
még a kinti levegőt is megszűri.
A „Hipo" tréning résztvevőit Király Éva
HR-igazgató köszöntötte, aki Charles
Handy: Az elefánt és a bolha című
könyvéből vett idézettel nyitotta meg
a két és fél napos továbbképzést.
A tréning bemutatkozással vette
kezdetét, amelyből nagyon sok érdekes
dolog kiderült, hiszen azt is el kellett
mondani, mi az, amit senki sem
gondolna rólad. Na, nem is indult olyan
rosszul, gondoltam, s már érdeklődéssel
vártam a további történéseket.
Az első nap fő részében az önismeretről
volt szó. Ennek keretében kiderült, hogy
ki, milyen színkategóriába tartozik.
A viselkedési elemek alapján akár
a főnököd is be tudod „kategorizálni".
Megtudtuk azt is, hogy tisztán piros,
sárga, kék és zöld nincs, mindenkiben
keverednek a színek.
A második napon a motiváció
és a kommunikáció került „terítékre".
Szerencsére kevés volt az elméleti rész,
annál több az érdekes,
gyakorlatorientált feladat. Egy példa:
írd körbe a tárgyat, amit kaptál úgy,
hogy a veled háttal ülő látatlanban le
tudja rajzolni. Ez egy igen nehéz feladat
volt, amely azt is bizonyította, hogy nem
is olyan könnyű bizonyos helyzetekben
a kommunikáció. A tréning egy
konfliktuskezelési feladattal ért véget,
ami számomra a legtanulságosabb volt.
A kompromisszumkeresés, a vitázás,
az előrejutás, az én/ek ütköztetése volt
a középpontban.
A tréning végére alaposan
megváltozott a véleményem. Előzetes
várakozásommal ellentétben
megállapíthattam, hogy ez egy nagyon
hasznos tréning volt, melyen
a résztvevők nagyon jó csapatot
alkottak. A magam (Fekete Zsanett) és
a többiek - Mogyorósi Zoltán, Helmeczi
Ádám, Molnár Miklós, Eszik Róbert,
ifj. Jakab Gábor, ifj. Pesti Sándor,
Szathmári Sándor, Kerekes Attila, Zimonyi
Zoltán, Radics Gábor, Szabó Csaba,
Koncz Károly, Béla Ádám, Major József,
Mike Gyula, Kis-Csatári István, Kocsis
András, Ferencz Katalin, Csíkvári Gábor
- nevében ezúton is megköszönöm
a vállalat vezetésének, hogy részt
vehettünk egy ilyen remek tréningen.
„Javaslati lap” - dolgozóink jutalmazása
A Hűtőszekrénygyárban
az ISO 14001 rendszer keretében
már az indítás óta működött
a „Javaslati lap”, amelyen
a dolgozók javaslatot tehettek
a környezetirányítási rendszer
továbbfejlesztésére, környezeti
feltételeik javítására.
A környezetirányítási javaslatok
legtöbbször összekapcsolódtak
minőségbiztosítással, műszaki
fejlesztéssel és
költségmegtakarítással is, így
menet közben szükségessé vált
egy átfogó dolgozói ösztönző
rendszer kialakítása, amely
2006-ban megtörtént és 2007-től
lép életbe. Ezen rendszer
keretében a dolgozók a javaslatok
által hozott megtakarítások után
meghatározott %-ban részesülnek
a haszonból. A 2006-os évben
23 javaslat került leadásra,
amelyből 4 javaslat 1 -3 millió
forint megtakarítást
eredményezett/eredményez évente,
ami igen jelentősnek mondható.
A 2006-os évben beadott
javaslatok alapján tárgyjutalmak
mellett pénzjutalomban az alábbi
kollégák részesültek:
1. Sas János (Kombi Szerelőüzem),
aki két fontos javaslatot is leadott
az ajtó- és belsőkamra
vákuumszívása során
a kapacitásnövelés,
hulladékcsökkentés,
selejtcsökkentés, így a környezeti
terhelés csökkentése érdekében.
Jutalma a választott tárgyjutalom
mellett 140 000 Ft.
2. Molnár József (Kombi
Szerelőüzem), aki az oldalpalástok
szállítása és rakodása során fellépő
selejtképződést szüntette meg
a hegesztési pont áthelyezésével.
Jutalma a választott tárgyjutalom
mellett 120 000 Ft.
3. Gulyás Zoltán (Kombi
Szerelőüzem), aki a kartonplaszt
hátlapon lévő légáteresztő fólia
méretének változtatásával jelentős
megtakarítást hozott. Jutalma
a választott tárgyjutalom mellett
100000 Ft.
A 4. 5. és 6. helyezett Bende Béla
(TT Üzem), Páldeák Norbert (TT
Üzem) és Farkas István (Kombi
Szerelőűzem) lett, akiknek ötletei
200 000-300 000 Ft évi megtakarítást
(selejt-, alkatrész- és anyagköltség
csökkentést) eredményeztek.
Ók a tárgyjutalom mellett 15 000,
illetvel 0 000-10 000 forint
pénzjutalomban is részesültek.
A következő kollégák
jó ötleteket adtak be, de az ötlet
megvalósíthatóságát és
a megtakarítást csak 2007-ben
tudjuk értékelni. Ök tárgyjutalmat
kaptak, és 2007-ben szállnak
versenybe a pénzjutalmakért:
Vas István (Kombi Szerelőüzem),
Varga Ibolya (TT Üzem), Molnár
Zoltán (TT Üzem), Katona József
(TT Üzem), Kis László
(Alkatrészgyártás), Kis Norbert
(Alkatrészgyártás).
Ugyancsak tárgyjutalomban
részesült a 2006-ban beadott és
értékelt ötlete alapján: Dankó
Zoltánná (Alkatrészgyártás),
Tábi József (Kombi Szerelőüzem),
Nagy Sándor (Kombi Szerelőüzem),
Szabó Sándorné (TT Üzem),
Szórád Tivadar (TT Üzem),
Pető Sándor (Kombi Szerelőüzem),
Borók Károly (Kombi Szerelőüzem),
Mukri Zoltán (Kombi Szerelőüzem),
Bettenbook Károly (Kombi
Szerelőüzem), Kenyeres Sándor
(TT Üzem), Kis Gyula (TT Üzem).
Szakszervezeti
továbbképzés
Április 19-20-án rendezték meg
a szakszervezeti tisztségviselők és
az üzemi tanácstagok továbbképzését
Budapesten, a Vasas Szakszervezeti
Szövetség egykori szállodájában.
A két nap során az Electrolux Lehel Kft.
vezetőivel, valamint Hódi Zoltánnal,
a Vasas Szakszervezeti Szövetség
alelnökével és több biztosítótársaság
képviselőjével is találkozhattak
a rendezvény résztvevői. A két nap
történéseiről Zsótér András, a Vasas
Szakszervezeti Szövetség Electrolux
Lehel Kft.-n belül működő
szervezetének elnöke a következőket
nyilatkozta:
- Megismerkedhettünk a cafeteria
rendszer egyes elemeivel,
bevezetésének esetén várható
előnyeivel hátrányaival. Ha a vállalat
dolgozói ezt megismerik és későbbiek
során választják, akkor a majdani
bértárgyalások során születhet döntés
a bevezetéséről a cégünknél. Ez egyelőre
nem eldöntött kérdés még. Előbb
a dolgozóknak és a szakszervezetnek
kell kialakítani az álláspontját, s ezt
ismertetni a vállalat vezetőivel.
- A Vasas Szakszervezeti Szövetség
jelenlegi helyzetéről, a kongresszus óta
eltelt időszak munkájáról Hódi Zoltán
szakmai alelnök tartott tájékoztatót.
Kiemelt téma volt a szakmunkások,
illetve az 50 év feletti szakmunkásokra
vonatkozó törvényi előírás. Az 50 év
feletti embereknél már nem lehet
vizsgálni például, hogy hány éves
gyakorlata van. Számos vitás kérdést
sikerült tisztáznunk ezzel kapcsolatban.
Természetesen ezúttal is részletes
tájékoztatást kaptunk vállalatunk
vezetőitől arról, hogyan alakult az idei
év eddig eltelt időszaka. Úgy érzem,
hogy tisztségviselőink megfelelő
ismeretanyag birtokába jutottak ennek
a két napnak a során. Létszámában és
tartalmában is az egyik legsikeresebb
továbbképzésünk volt ez.
Nyugdíjas-találkozó
Cégünknél hagyomány már, hogy
a Vasas Szakszervezeti Szövetség
jászberényi szervezete minden évben
rendez egy találkozót a nyugdíjasok
számára. Idén június 20-án, 15 órára
várják a nyugdíjasokat a Lehel Sport
Kht. sportcsarnoka melletti területen
felállított színpadnál. A Szösz Színház
Nosztalgia kabaré című előadását
tekinthetik meg, akik elfogadják
a meghívást a találkozóra, melyben
Boros Karolina, Bor Viktor, Csik Csaba
és Lénárt László szerepel. Az ünnepi
műsort követően a nyugdíjasok együtt
fogyaszthatnak majd el egy délutáni
„vacsorát”, s feleleveníthetik
a jászberényi gyárban töltött évtizedek
emlékezetes pillanatait.
Üdültetés 2007
Az idei vállalati üdültetési szezon
várhatóan június első hete után
kezdődik Zamárdiban, ahol komoly
felújítási munkák történnek, s addigra
várhatóan a stéget is kihelyezik.
A vizes blokkokat és a zuhanykabinokat
kicserélik, teljes körű festést mázolást
végeznek, s várhatóan június első
napjaiban már a stég is a helyére kerül,
így azután valószínű, hogy június
a 12-ével kezdődő héten fogadják majd
itt az első vendégeket,
s az idei nyáron közel 100 család
nyaralhat majd a vállalat zamárdi
üdülőjében.
Közel sem ilyen kedvező a helyzet
az abádszalóki és a tiszapüspöki
üdülők esetében. A gondnokok
felmondtak, s a tavalyi viharkárok és
árvizek után bizony sok tennivaló lenne
mindkét helyen. Várhatóan e két üdülőt
idén nem tudják majd használni, itt
nyaraltatásra nem lesz lehetőség.
Gyermeknap
A Vasas Szakszervezeti Szövetség
cégünknél működő szervezete idén is
megrendezi a gyermeknapot.
Megajándékozza a gyermeknap
alkalmából az Electrolux jászberényi,
nyíregyházi és budapesti telephelyein
dolgozók gyermekeit (10 éves korig).
A jászberényi gyermeknapi program
június 10-én, vasárnap, a Déryné
Művelődési Központ Ifjúsági Házában
kezdődik. A Szöcske és tüske
a tintaerdőben című interaktív zenés
gyermekjátékot tekinthetik meg
a gyerekek, melyet a Szösz Színház
tagjai, Túróczi Éva és Bor Viktor ad elő.
Elbúcsúztak
Kedves kis ünnepség helyszíne volt május
16-án, szerdán kora délután a 3-as üzem,
ahol a közelmúltban nyugdíjba vonult
kollégákkal találkoztak még egyszer együtt
az üzem dolgozói.
A búcsúzók közül Nagy Sándor 42 évet,
Mukri Péterné 39 évet, míg Körtély András,
Sánta Ferencné és Szűcsi Tamásné 21 évet
töltött vállalatunknál. Mindannyiuknak
kellemes nyugdíjas éveket kívánunk olvasóink
nevében is!
A hároméves terv felülvizsgálata
a Porszívógyárban
Mint már korábban jeleztük, a Porszívógyár ebben
az évben is megrendezte a szokásos éves tervező
programját. Ebben az évben május 11-12-én
Noszvajon, a Panoráma Hotel adott helyet a 2006-ban
meghatározott „A Porszívógyár hároméves terve”
középtávú terv felülvizsgálatának.
Idén a vezetői csapaton kívül a részlegek
kulcspozícióban lévő kollégái is résztvettek
a programon.
A hároméves terv három nagy területen
határozott meg célokat, úgymint
a költséghatékonyság, a minőség,
a megbízhatóság és a rugalmasság. Az eltelt
egy év alatt jelentős változások történtek
a folyamatokban, elsősorban a termelés,
a minőségbiztosítás és az új termékek
bevezetése területén. Mérhető és látható
eredményei vannak a változásoknak.
Jelentősen javult a produktivitás, elsősorban
az EMS bevezetésének köszönhetően, míg
a minőségi gyártás eredményeit mutatja
a több mint 20 százalékos szervizhívási
mutatójavulás. Az újtermék-bevezetési
folyamatban a „Simplicity” (egyszerűsítés)
programnak köszönhetően csökkent
a gyártás komplexitása és megteremtődött
az alapja a pontos termékbevezetésnek,
valamint a nem gazdaságosan gyártható
variációk tervszerű leállításának.
Az áttekintés azt mutatta, hogy a gyártás
programozásában, a gyártóeszközök
gyártóképességének magas szinten
tartásában, a beszállítókkal való
együttműködésben vannak a legjelentősebb
lemaradásaink a terveinkhez képest.
Mint már korábban beszámoltunk róla,
a legnagyobb műanyag alkatrész gyártóval
megszűnt a kapcsolat. Új beszállítókhoz
helyeztek át mintegy 80 szerszámot, mely
a termékek mintegy 80 százalékát érintette.
Ennek eredményeként a beszállítók száma
növekedett és a logisztikai tevékenység
jelentősen bonyolódott. Ezért is került
az elmúlt évi három kiemelt terület mellé
negyedikként a „beszállítók fejlesztése"
programpont. A beszállítói kör folyamatos
változása egy teljesen új együttműködési
formát kíván meg, mind a Porszívógyártól,
mind a beszállítótól. Ennek az alapjai kerültek
lefektetésre a kétnapos tréningen. Emellett
az év során az EMS kiterjesztésre kerül
a raktári és laboratóriumi területekre is.
A hároméves terv sok új tevékenységgel
egészült ki, és a már megoldott feladatok
lezárásra kerültek.
A kemény szellemi munka után csapatépítő,
szabadban eltöltött tréningre is sor került.
A fizikai erőt, ügyességet, kreativitást és
hatékony együttműködést kívánó
feladatoknak köszönhetően, jó hangulatban
fejeződött be tréning.
ELECTROLUX ÚJSÁG 13
Tavaly első ízben rendezett családi napot az Electrolux jászberényi
Porszívógyára, amely nagy sikert aratott. Akkor balesetvédelmi és
biztonsági okok miatt többen nem tudtak részt venni a gyáron belüli
1. Bejárat
19. Emu
34. Óriáskígyó ház
2. Pénztár -büfé
20. Jávorantilop
35. Mqjmok
3.
Igazgatóság
21. Elkülönítő
36. Kajmán
4.
Mosdó és pelenkázó
22. Ló
23. Állatsimogató
37. Mini-golf pálya
5. Játszótér
6. SZÍNPAD
külső helyszínen - a Jászberényi Állat- és Növénykertben - rendezi
meg június 23-án, szombaton 10-től 18 óráig a családi napot.
Ismét családi nap
a Porszívógyárban
Tervezett program
10.00-11.30 óra: gyárlátogatás
a porszívógyárban, 20 fős
csoportokban, a porszívógyári kollégák
vezetésével (mivel álló üzem mellett
és elkerített területen jönnek be
az üzembe, nincs korhatár).
11.50-12.00 óra: köszöntő az állat- és
növénykertben felállított színpadon, ahol
hasznos információk is elhangoznak
majd a nap további programjaival,
játékokkal, ebéddel kapcsolatban, és itt
kaphatnak információkat az Elektroteszt
kitöltéséhez.
friss vízzel látja el a háztartásokat
Az Electrolux, a háztartási
készülékek egyik vezető
fejlesztője és a BRITA,
a vízszűrés területén vezető
vállalat, egy alulfagyasztós
kombinált hűtőszekrényt
mutat be, amely az ajtóba
beépített adagolón keresztül
friss, szűrt vízzel látja el
a fogyasztókat.
A hűtőszekrény akár négy
liter vizet is képes tárolni
a készülékbe épített
tartályban, amely a fogyasztó
14 ELECTROLUX ÚJSÁG
által egyszerűen feltölthető
csapvízzel. A tisztított
víz mellett nincs szükség
az ásványvizes palackok
hazacipelésére
és raktározására, s ezzel
csökkenthető
a környezetterhelés is,
hisz nem kell gondoskodni
az üres műanyag palackok
elhelyezéséről.
A BRITA Maxtra
a szűrőbetétek új generációját
képviseli. Az egyszerűen
40. Sziklapapagájok
7.
ZOO-kuckó
25. Röpdék
Madárház
26. Gímszarvas
41. Fenntarthatósági tanösvény
9.
Mókusmajmok
27. Vaddisznó
42. Mocsári hiúzok
28. Vízimadarak
43. Karmosmajmok
Röpdék
14. Afrika röpde
29. Mosómedve
44. Gibbonok
15. Gyíírífofarkú maki
30. Hiúz
45. Pintyek
16. Japán makákó
31. Medve és Farkas 46. Szurikáták és sülök
17. Ormányosmedve
32. Tigris
18. Benett kenguru
33. Oroszlán
47. Erdészeti tanösvény
12.00-14.00 óra: ebéd az állatés növénykertben, a több helyen
felállított grillszigeteken.
12.00-17.45 óra: gyerekprogramok
folyamatosan az állat- és
növénykertben (félóránként
látványetetés, valamint állatsimogató,
labirintus, egérvadászat, tréfás
vetélkedők a színpadon és még sok
egyéb érdekes játék).
17.45 óra: a program vége, buszok
indulása.
Friss víz az Electrolux hűtőjéből
Az Electrolux új, BRITA szűrővel ellátott kombi hűtője
38. GYEREKPROGRAMOK
39. ÉTKEZÉSI LEHETŐSÉG
8.
10-13.
programokon, ezért most a gyár vezetése úgy döntött, hogy
24. Láma
kezelhető, hatékony betét
lágyítja a csapvizet, kiszűri
a rossz ízű és kellemetlen illatú
anyagokat, például a klórt és
a csővezetékekből származó
nehézfémeket, többek
között az ólmot és a rezet.
A víztartály fedelén található
egy elektronikus szűrőbetét,
amely folyamatosan mutatja
a szűrő állapotát, valamint
azt, hogy mikor kell kicserélni.
Az Electrolux és a BRITA
rendszeres használat esetén
havi gyakorisággal javasolja
a szűrőbetét cseréjét
a maximális hatékonyság
érdekében.
Sikeres állásbörzék
Április 11 -én a Miskolci
Egyetemen mintegy 80 cég,
míg április 25-26-án Budapesti
Műszaki és Gazdaságtudományi
Egyetemen közel 200 cég vett
részt. Az elmúlt évek
hagyományainak megfelelőn
az Electrolux Lehel Kft. is
képviseltette magát.
Az állásbörzék tapasztalatairól
Koncz Károly HR-specialista
tájékoztatta lapunkat.
- Igaz, hogy ezeknek
az állásbörzéknek a végzősök
a célcsoportjai, ám ők az elmúlt
évekhez képest valamelyest
kevesebben vettek részt az idei
rendezvényeken. Az viszont
feltűnő volt, hogy sok alsóbb
éves is eljött, hogy minél több
információt szerezzen
a cégekről, a lehetőségekről.
- Sok cég csak „gyűjti"
az önéletrajzokat
az állásbörzéken, míg mi rendre
konkrét álláshelyeket ajánlunk.
Idén is mindhárom
telephelyünkre - Jászberény,
Nyíregyháza, Budapest kerestünk megfelelően képzett
szakembereket. Idén elsősorban
műszaki végzettségűeket gépészmérnök, villamosmérnök kerestünk, akiket Jászberényben
és Nyíregyházán kívánunk
Az üzemorvos válaszol
alkalmazni. A fiataloknak
a helyszínen egy adatlapot kellett
kitölteni, s egy rövid
angol-magyar önéletrajzot keli
ejjuttatni hozzánk. A tőlük kapott
anyagot áttekintve derül ki, hogy
kiket hívunk majd interjúra.
A meghirdetett munkakörök
többségét legkésőbb
szeptember 1 -jéig töltjük majd
be. Egyébként állásajánlataink
az egyetemek honlapján is
olvashatóak, vagyis
az állásbörzéket követően is
lehet még rájuk jelentkezni.
Kiváló hangulat, felejthetetlen élmény
Mindezt köszönhetjük Takács
János vezérigazgatónknak,
aki benevezett bennünket
az I. Szolnoki Tiszavirág
Sárkányhajó Fesztiválra, amely
2007. május 12-én, szombaton
került megrendezésre
Szolnokon, az élő Tiszán.
A sárkányhajóban 20 lapátos,
két oldalt, arccal előre ülve,
egytollú kenulapáttal, egy dobos
adta ütemre és egy kormányos
irányításával hajtja előre a hajót.
A dobos háttal
a menetiránynak ülve foglal
helyet, a tapasztalt kormányos
pedig a hajó farában állva, egy
rögzített kormánylapáttal
kormányoz és összehangolja
az evezősök munkáját.
Nincs még egy olyan
csapatsport, mint
- Mit tegyünk a szív- és érrendszeri
betegségek okozta halálozás
megelőzésére?
VI. rész
Dr. Szabó
Erzsébet
- Mivel a magas
vérnyomás
betegség,
a cukorbetegség,
a magas vérzsírok
(rizikótényezők) eleinte tünetmentesek
lehetnek, ezért fontos az időnkénti,
például az évenkénti
nagylaborvizsgálat, illetve a rendszeres
vérnyomásmérés. Nagy szerep jut
még a szív- és érrendszeri betegségek
kiváltásában a stressznek. Ezen pedig
a rendszeres életmóddal,
önfejlesztéssel, sok türelemmel,
toleranciával, tűrőképességünk
növelésével, esetleg lemondani
tudásunk fejlesztésével lehet segíteni.
Láthatjuk az előző öt rész alapján,
hogy nekünk magunknak mekkora
szerepünk van a szív- és érrendszeri
betegségek megelőzésében, milyen
sokat tehetünk azért, hogy ezek ne
alakuljanak ki.
Éljen a város!
Április 22-én rendezték meg az idei
a sárkányhajózás, amely
alkalmas csapatépítésre,
közösségi szellem formálására.
Ezen a versenyen újdonság volt,
hogy indultunk a 2000 méteres
maratoni számban is. Ez egy
üldözéses verseny, ami annyit
jelentett, hogy 1 perces
különbséggel indultak a hajók
egymás után. Négy
kategóriában lehetett indulni,
cégek, baráti társaságok,
vegyes csapatok, és profi
versenyzők.
Az Electrolux csapata a cégek
versenyében első lett, elhozta
a vándorkupát. A 2000 méteres
maratoni távon, pedig
a III. helyezést érte el.
Köszönet a csapat régi és
új tagjainak egyaránt: Alpár
Péterné, Kocza István, Takács
László, Kormányos Antal,
Kormányosné Ildikó, és gyerekeik,
Tóth Tamás, Meleg Judit, Kotán
József, Dudás Attila és fia, Fehér
Zoltán, Zöldi Miklós, Hopka
József, Benedek András, Gönczi
Zoltán, Pesti Sándor, Sípos
Imre, Smaus Erika, Tóth Péter
és Varga Balázs.
Vivicittá városvédő futást Budapesten.
A Margitszigeten gyönyörű napsütéses
idő fogadta a több mint tízezer futót,
akik a három különböző futótávból
választhatták ki a felkészültségüknek
legmegfelelőbbet. A 6,5 km-es távon
rajthoz állt például Christopher
Mattheisen, a névadó főszponzor
Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója,
a 3,6 km-es távon pedig az olimpiai
bajnok ökölvívó Kovács Kokó István.
A mezőnyben mi is ismét nemzetközi
csapattal képviseltük cégünket,
Gyephár László, Jakab Erzsébet,
Páldeák Judit és Szappanos Ferenc
a 6,5 km-es távot teljesítette,
a klasszikus, 12 km-es távon pedig
Ali László, Lidsey Brenneman,
Kocza István és Pápai Edit
bizonyították felkészültségüket.
Fejtsen és nyerjen velünk!
Játsszon és nyerjen velünk!
Március-áprilisi összevont
számunkban ismét egy
kétfordulós játékot hirdetünk.
Az akkori és a mostani
számunkban megjelenő
rejtvények megfejtését kell
majd egyszerre, 2007. június
15-ig az étkezdében
elhelyezett dobozba bedobni.
A helyes megfejtést beküldők
közül ketten nyernek majd.
Ezúttal az általunk
megadott szavakat kell
a rejtvényábrában elhelyezni,
s amennyiben ezt helyesen
teszik, akkor a színes
sorokban kialakul
a megfejtés, az alábbi
mondat második fele:
A jászberényi
Fagyasztóládagyárban ma
már...
Zárt betűk a megfejtésben:
A megfejtés folytatásának
1. sorában: Z, T, B, R, R.
A megfejtés folytatásának
4. sorában: T, Ö, É, Z.
A megfejtés folytatásának
5. sorában: Á.
A megfejtés folytatásának
6. sorában: É, Z.
Meghatározások
Kétbetűsek: AD, AH, AS,
AZ, AZ, ÁD, ES, ET, KE, MD,
NÁ, ÓL, TO, VN, VS, Zl.
Hárombetűsek: ADÓ, AGE,
AGR, AZÁ, DÁN, DÁG, EMI,
ENI, GOT, IVÓ, KAR, KAS,
KÉS, KÉT, KIA, NIM, ÖNT,
TIR, TYS, VTF, ZNI.
Négybetűsek: AFRO,
APÓS, ÁDÁT, ÁZIK, DÁDÁ,
EZER, FRED, IGAZ, UXDE,
LETT, LOST, NADE, SZKÖ,
TALP, TATU, VÁGY, ZAVA,
ZKSZ, YGÖZ.
Ötbetűsek: ARIKA, ÁGYAZ,
IGARI, KÖRÍV, LONYA,
REZSI, TAGAD, TAORE,
TATAI, TEGEZ, TUDÓS,
YERAZ, VINIL, ZAKIM.
Hatbetűsek: ASZTAG,
NEMODA, SZENDE.
Hétbetűsek: HITELES,
KAPATOS.
Nyolcbetűsek: TASZÍTÁS.
16 ELECTROLUX ÚJSÁG
á' >
2007. június-július
XLII. évf., 6-7. szám
BIH >'■■>-
\
újság
a
□ Electrolux
A sport szerepe
Tartalom
B Nyíregyháza különdíját kapta vállalatunk
B „A versenyképesség javítása érdekében
konszenzusra van szükség...”
3
4
Hl Karácsonyi Gyula az Electrolux európai
hűtöszekrénygyártásának nemzetközi projektvezetője
5
B A magyarországi Porszívógyár megkapta
az első Sárga szintű EMS-minősítést
Hl Electrolux Gyártási Rendszer (EMS) - út a kiválóság felé
B Az EMS-megvalósítás következő szintje
B Csoportvezetői oktatás
B Újabb sikeres minősítések az EMS-ben
B Selejtcsökkentő akció a Hűtőszekrénygyárban
B A Porszívógyár második családi napja
B Electrolux Lehel - több mint nyereséges vállalat
B Miskolci Egyetem: a legfőbb támogatók között
az Electrolux Lehel Kft.
7
8
8
9
10
12
12
B Törzsgárda tagok
B Rendkívüli véradás
B Az üzemorvos válaszol
B A megfelelő napi folyadékbevitel fontossága
B Munkahelyi Etikai Kódex, Ili. rész
B Az Öko-Zoo nagyprojekt megvalósításáról
B Design Láb 2007: Az Electrolux nemzetközi pályázata
a környezettudatosság jegyében
B Fontos biztonsági figyelmeztetés
B II. Települések közötti Sárkányhajó
5
6
12
12
13
13
13
14
15
15
Bajnokság
- Tisza-régió elődöntő
B A barátság versenye
B II. Electrolux Kupa - Olimpiai Reménységek Tornája
B 4. E.ON Délibáb Futás
B Nyugdíjas-találkozó 2007
B Beiskolázási támogatás
B Vállalati üdülő Zamárdiban
B XII. Electrolux Díjugrató Lovasverseny
B Fejtsen és nyerjen velünk!
16
16
17
Felgyorsult világunkban az egyén számára
egyre fontosabb, hogy a rendelkezésére álló
pihenőidőt jól használja ki, feltöltődjön, hogy
az újabb és újabb kihívásoknak meg tudjon
felelni. Persze az egyén mellett a munkaadóknak
is fontos szerepe lehet ebben a kérdésben,
hiszen a lehetőséget az aktív kikapcsolódáshoz,
amely a mozgásban, a sportolásban ölt testet,
ők is biztosíthatják.
Azt hiszem, hogy mi, itt az Electrolux Lehel Kft.-nél,
szerencsés helyzetben vagyunk. Egyrészt
a vállalat számos lehetőséget biztosít a mozogni,
sportolni vágyók számára, másrészt egyre
többen vannak, akik ezekkel a lehetőségekkel
élnek is. A sort kezdhetem a vállalati futballbajnoksággal, melyen az egyes üzemek
csapatai mérik össze erejüket, s folytathatom
az ingyenes úszási lehetőséggel. E lap hasábjain
rendszeresen olvashatunk futócsapataink
eredményeiről, s egy Magyarországon is
viszonylag újnak számító sportágban,
a sárkányhajók versenyében is rendre szép
eredményt ér el az Electrolux Lehel Kft. csapata.
Mindez annak köszönhető, hogy cégünknél
kialakult egy olyan kör, melynek tagjai
rendszeresen részt vesznek különböző
versenyeken. Természetesen lehetőségeinkhez
mérten az ő szereplésüket is támogatjuk például
azzal, hogy hozzájárulunk a nevezési díjak
befizetéséhez vagy az utaztatás költségeihez.
Vannak persze olyanok is, akik maguk ugyan
nem sportolnak még amatőr szinten sem, ám
mint érdeklődők, nézők, rendszeresen részesei
a különböző sportversenyeknek. Az Electrolux
Díjugrató Lovasverseny immár tizenkettedik éve
nyújt kellemes kikapcsolódási lehetőséget
mindazok számára, akik megtekintik
versenyünket. Idén már másodszor voltunk
névadó szponzorai az Electrolux Kupa
Nemzetközi Leány Ifjúsági Röplabdatornának,
amely ugyancsak nagy sikerrel zárult.
Nyugodt szívvel állapíthatom meg, hogy
dolgozóink közül egyre többen választják szabad
idejükben a kikapcsolódás aktív formáját,
a mozgást, a sportot.
Ehhez próbálunk mi is
hozzájárulni azzal, hogy
lehetőségeink szerint
biztosítjuk a feltételeket.
17
18
18
18
19
20

Nyíregyháza különdíját
kapta vállalatunk
Június 7-10. között immár 17. alkalommal rendezték meg
Nyíregyházán a Kelet-Nyugat Expót, melyen az Electrolux
Lehel Kft. standját is megtekinthették az érdeklődők.
A több mint 200 kiállítót felvonultató
rendezvény megnyitóján ott volt
Parragh László, a Kereskedelmi és
Iparkamara elnöke is. A megnyitó
keretében különböző díjakat is átadtak.
Nyíregyháza megyei jogú város
különdíját - egy új termelési kultúra
meghonosításáért - az Electrolux Lehel
Kft. kapta. A díjat Nyíregyháza
polgármestere, Csabai Lászlóné adta át
Lipták Lászlónak, az Electrolux Lehel
Kft. nyíregyházi hűtőszekrénygyár
igazgatójának.
A polgármester és a kamara elnökének
első útja a megnyitót követően
az Electrolux Lehel Kft. standjához
vezetett. A 42 négyzetméter
alapterületű standot a törökbálinti
T.home Lakberendezési Stúdió
készítette és rendezte be. A beépíthető
termékekre helyezték a fő hangsúlyt.
A látogatók egy nappali étkezőt és
a hozzá tartozó, Electrolux termékekkel
berendezett modern konyhát
tekinthettek meg.
A kiállítás jó alkalmat biztosított
számunkra, hogy a Nyíregyházi
Hűtőszekrénygyár új igazgatójával is
megismerkedhessünk. Lipták László
április 19-től tölti be ezt a pozíciót. Mint
mondta, műszakilag teljesen új területre
került, hiszen korábban nem
foglalkozott hűtőszekrénygyártással,
viszont mint vezető, már sokéves
gyakorlattal rendelkezik.
Az a véleménye, hogy Nyíregyházán
egy jól felszerelt, jól berendezett gyárat
vett át, ahol egy jó csapatot irányíthat.
- Igen izgalmas év közepén járunk,
hiszen mind a mennyiséget, mind
a minőséget tekintve komoly kihívásoknak
kell megfelelnünk, miközben új
termékek gyártását is megkezdjük.
A piaci igények kielégítése nem kis
feladat, hiszen szerencsére termékeink
iránt igen nagy a kereslet. Ennek
megfelelően három gyártósoron, három
műszakban folyik a termelés, s időnként
szombati munkanapokat is beiktatunk
- nyilatkozta lapunknak Lipták László.
Cégünk standján Csabai Lászlóné,
Nyíregyháza polgármestere is válaszolt
két kérdésünkre.
- Mit jelent Nyíregyházának,
a térségnek, hogy az Electrolux jelen
van Nyíregyházán?
- Számunkra nagyon fontos, hogy
az Electrolux „megtalált’’ bennünket,
s nálunk építette fel új gyárát. Egyrészt
munkalehetőséget biztosít a svéd
világcég sokaknak, másrészt egy új
termelési kultúrát is meghonosított
nálunk. Egyfajta biztonságot is ad
az Electrolux, hiszen aki a nyíregyházi
gyárban megfelelően teljesít, annak
biztos a munkahelye. Ugyanakkor azt is
meg kell említenem, hogy a város
lehetőségeit növeli az a helyi
adóbevétel, amely az Electrolux
gyárától érkezik hozzánk.
A szakképzési alap felhasználása is
nálunk történik, s a cég épített már
játszóteret is a városnak.
- Milyen a kapcsolat a város és
az Electrolux között?
- Véleményem szerint jó, s ezt már
akkor megalapoztuk, amikor a gyár
építésével kapcsolatos együttműködést
kialakítottuk. A város vezetése
egyöntetűen döntött az Electrolux
idetelepüléséről, s minden segítséget
megadott a gyár létrehozásához.
Természetesen akkor többször és
többet találkoztunk, mint a gyártás
beindítása után. Nekünk most
az a feladatunk, ami nem kis fejtörést
okoz számunkra, hogy a szakember
utánpótlást biztosítani tudjuk
a városban működő cégek, így
az Electrolux itteni gyára számára is.
ELECTROLUX ÚJSÁG 3
„A versenyképesség javítása
érdekében konszenzusra van
szükség...”
A Magyar Európai
Üzleti Tanács
kilencedik éves
jelentése
4 ELECTROLUX ÚJSÁG
A Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC)
az Európai Gyáriparosok Kerékasztalának
(ÉRT) magyarországi üzleti tanácsa. Az ÉRT
45 európai iparvállalat legfelső vezetőjét
tömörítő fórum, f 500 milliárd eurós
összforgalommal és 4,5 millió alkalmazottal
világszerte. Legfőbb célja az európai ipar
versenyképességének előmozdítása.
AZ HEBC 2007-ben kiegészült
az AstraZeneca, a Heineken és a Magyar
Telekom magyarországi legfelső vezetőivel,
s így most 16 nagy cég alkotja. Az HEBC
elnöke Takács János, cégünk
vezérigazgatója. A Magyar Európai Üzleti
Tanács nem folytat lobbitevékenységet
a tagvállalatok egyéni üzleti érdekeiért,
a tagok tevékenységükkel, nemzetközi
elismertségükkel és befolyásukkal a magyar
gazdaság széles értelemben vett, gyors
fejlődését kívánják elősegíteni. Az HEBC
azokra a kulcskérdésekre szeretné a politikai
és a gazdasági döntéshozók figyelmét
irányítani, amelyek az ország
versenyképességét hosszú távon a leginkább
befolyásolják. A szervezet a teljesség igénye
nélkül, évente éves jelentés formájában
fogalmazza meg független véleményét.
A jelentést a tagok írják, s az konszenzuson
alapul. Az HEBC 2007. évi jelentését, amely
A felelősség közös címet viseli, július 19-én
Budapesten, a Hotel Inter-Continentalban
sajtótájékoztató keretében mutatták be.
A rendezvényen részt vett Kóka János
gazdasági és közlekedési miniszter, valamint
gazdasági vezetők és az Európai Unió
Magyarországon akkreditált nagykövetei.
Az HEBC 2007. évi jelentésének rövid
összefoglalóját a szervezet elnöke, Takács
János prezentálta, aki kiemelte, hogy
a rendszerváltást követően Magyarország
nagyon sokat lépett előre, ám most ismét
fontos döntéseket kell meghozni. Ezekre
pedig azért van szükség, hogy a régióban
visszaszerezzük vezető helyünket.
- Ahhoz, hogy Magyarország visszaszerezze
vezető szerepét a régióban, valamint
helyreállítsa versenyképességét Európában
és a világban, konszenzuson alapuló,
hosszú távú nemzeti stratégiára, világos
jövőképre, stabil jogi és gazdasági
környezetre, kiszámíthatóságra és
átláthatóságra van szükség. Az HEBC
felajánlja segítségét a politikusok számára,
hogy a megfelelő ismeretek birtokában
az ország számára a legjobb döntéseket
meghozzák. Számos példa van
a nagyvilágban és Európában is arra, hogy
a politikusok felismerték felelősségüket és
pártállástól függetlenül közös nevezőre
tudtak jutni, ha az országuk érdeke
azt kívánta. Reméljük, hogy így lesz ez
Magyarországon is, és akkor a következő
években egyre több sikerről is
beszámolhatunk majd. Az biztos, hogy
valami elkezdődött az elmúlt egy évben, ám
a stabilizáció önmagában kevés, meg kell
teremteni a továbbfejlődés lehetőségét is mondta Takács János.
A sajtótájékoztató záró részében az HEBCtagok jelentésük egy-egy témájáról szóltak
röviden, majd a sajtó munkatársainak
kérdéseire válaszoltak.
Karácsonyi Gyula az Electrolux
európai hűtőszekrénygyártásának
nemzetközi projektvezetője
1
i
Néhány hete lett az Electrolux európai hűtőszekrénygyártásának
nemzetközi projektvezetője Karácsonyi Gyula,
aki több mint tíz éve dolgozik már az Electrolux magyarországi
érdekeltségénél. Az alábbiakban röviden bemutatjuk
a szakember eddigi electroluxos útját, s azt, hogy milyen feladatra
vállalkozott.
Karácsonyi Gyula
Családi állapot: nős.
Végzettség: Okleveles gépészmérnök,
logisztikus.
Hol és mikor szerzett diplomát:
Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kar,
anyagmozgatás és logisztika szak - 1994
Milyen utat járt be az Electrolux Lehel
Kft.-nél:
1994: az Electroluxnál termelési
rendszerszervezőként dolgozott
a központi termelés tervezési részlegén.
1995- 1996: termeléstervezés koordinátor.
1996- 1999: üzemáttelepítés
(Fagyasztóládagyár, Dániából
Jászberénybe), az új gyárban fejlesztő
mérnök és üzemvezető-helyettes.
1999-2004: a 4-es üzemben üzemvezető.
2001-2204: a fagyasztóláda-gyártás
logisztikai vezetője.
2004-2006: a jászberényi
Hűtőszekrénygyár termelési vezetője.
2007. januártól májusig: ideiglenesen
a nyíregyházi gyár igazgatója volt.
Nyelvismeret: angol - tárgyalási szinten.
Hobbi: fényképezés, horgászat, úszás.
- Hogyan került az Electroluxhoz?
- Végzős egyetemistaként
az Electrolux Lehel Kft.-nél írtam
a diplomamunkámat, amelynek
témája a készárúraktár elosztó
rendszerének tervezése volt.
A diplomamunka írása során
ismerkedtem meg az Electroluxszal
és Jászberény városával is. Miután
az elkészült anyagot leadtam,
megkerestek az Electroluxtól és
aláírtunk egy előszerződést, melynek
eredményeként itt kezdtem
a pályafutásomat. Az azóta eltelt
több mint tíz év alatt számos
területen megfordultam, mielőtt
jelenlegi munkakörömbe kerültem.
- Mi a feladata, mint nemzetközi
projektvezető?
- Az európai hűtőszekrénygyártás
nemzetközi projektjeit fogom
irányítani. Közvetlenül Gönczy
Sándorhoz, az európai
hűtőszekrénygyártás vezetőjéhez
tartozom, jelenleg nincs beosztott
kollégám. Feladatom, amit
mindenképpen szeretnék megoldani,
a termelési folyamatok
hatékonyságának javítása,
termékeink minőségének fejlesztése
és a vevők elvárásainak
maradéktalan teljesítése. Továbbá
a stratégiai tervek kidolgozásának
segítése.
- Mit gondol, mi a legnagyobb
szakmai kihívás jelenleg az ön
számára?
- Rövid idő alatt meg kell ismernem
a gyárainkban folyó termelési
folyamatokat, a gyártott termékeket,
és meg kell ismerkednem azokkal
a kollégákkal, akik európai
gyárainkban szintén az általam
elmondott célok eléréséért
dolgoznak. Nem kis kihívás most
számomra, hogy megszokjam
a nemzetközi környezetben folyó
munkavégzést.
- Mivel tölti szívesen kevés szabad
idejét?
- Családommal és barátaim
körében töltöm legszívesebben
szabad időmet. Szeretek
fényképezni, horgászni és az úszás
is kedvenc időtöltéseim közé
tartozik. Az első kettő a szellemi,
utóbbi pedig fizikai felfrissülésemet
is segíti.
A magyarországi Porszívógyár megkapta az első Sárga színtű EMS-minősítést
Alessio Bonfanti, Magyarország
és Románia EMS-koordinátora,
Sárga szintre minősítette László
Róbertét, a Porszívógyár EMSfelelősét Jászberényben.
Róbert vezetésével az EMSmegvalósítás terén kiváló
eredményeket értek el az üzemben
az elmúlt egy évben. A Sárga szint
az első lépés az üzemi minősítési
rendszer bevezetéséhez.
Az oklevélátadási ceremónia Vass
Attila, a Porszívógyár igazgatója
részvételével zajlott le.
a gyártási területünk. Dolgozóink
erősen elkötelezettek az EMS iránt.
Év végéig szeretnénk további
Sárga és Zöld minősítésű kollégát
- mondta Vass Attila.
- Számos lehetőség kínálkozik,
hogy megosszuk a legjobb
gyakorlati tapasztalatokat
a Porszívógyár és a Fő Termékvonal
között. Különös tekintettel a remek
példákra az EMS bevezetése terén
a közeli hűtőszekrénygyárakban.
- mondta Alessio Bonfanti.
- Az EMS-nek köszönhetően egy
nagy fejlődésen ment keresztül
ELECTROLUX ÚJSÁG 5
Electrolux Gyártási Rendszer (EMS)
- út a kiválóság felé
Az idei évben a Nyíregyházi Hűtőszekrénygyárban is
bevezették az EMS-t (Electrolux Manufacturing
System), az Electrolux Gyártási Rendszerét.
Az Electrolux kifejlesztette a termelési
alapelvek integrált rendszerét, amely
a leghatékonyabb gyakorlati módszerekre
épül, így biztosítja a vállalat számára, hogy
továbbra is a verseny élvonalában maradjon.
Az EMS egy olyan fejlesztő rendszer, amely
a dolgozóktól származó információkra
támaszkodik.
Az Electrolux Gyártási Rendszert 2005-től
folyamatosan vezetik be a világ különböző
pontjain lévő üzemekben, s 2007 júniusától
a Nyíregyházi Hűtőszekrénygyárban is
alkalmazzák. Az EMS hazai telepítésével
a nyíregyházi gyárban a nemzetközi
tapasztalatoknak megfelelően a közvetlen
munkahatékonyság, valamint a minőség
javulását, a raktárkészlet csökkenését,
valamint a termelékenység növekedését
várják.
A rendszer folyamatos telepítésével 2008-ra
globálisan 22 százalékot meghaladó
termelékenységnövekedést és legalább
30 százalékos raktárkészlet-csökkentést
tervez az Electrolux.
- A vezető cégek folyamatos fejlődésre
törekednek annak érdekében, hogy javítsák
működésüket, és olyan módszereket
alkalmazzanak, amelyek megkülönböztetik
6 ELECTROLUX ÚJSÁG
őket versenytársaiktól. Mi már most is
vezetők vagyunk a választott piacainkon,
ugyanakkor szembesülnünk kell az egyre
erősebb versennyel, a globális egyesüléssel
és az olyan vevőkkel, akik egy időben
csúcstechnológiás termékeket, viszont
alacsonyabb költségeket várnak. Ma
keményebben kell küzdenünk vevőink
igényeinek kielégítéséért, meg kell értenünk
elvárásaikat, sőt túl is kell szárnyalnunk
azokat - ez a sikeres jövő titka - mondta
dr. Gönczy Sándor, az Electrolux európai
hűtőszekrénygyártásának vezetője.
A rendszer három alapelvre épül. A stabilitás,
mint a további fejlődések alapköve
a veszteségek felszámolását, a vállalaton belüli
módszerek egységesítését, a lehető legjobb
munkahelyi körülmények megteremtését és
fenntartását szolgálja. A folyamatfejlesztés
a minőségbiztosítás, a költség és a szállítási
hatékonyság területeire fókuszál. A harmadik
pillér, a kultúraváltozás a jó vezetésre,
hatékony csapatmunkára, az Electrolux
dolgozóinak folyamatos képzésére épül.
Az EMS ünnepélyes indítása, az eddigi
tapasztalatok áttekintése és gyárlátogatás
volt június 20-án az Electrolux Lehel Kft.
nyíregyházi gyárában. A meghívott vendégek
felvételről meghallgathatták Hans Straberg
elnök-vezérigazgató köszöntőjét, majd Horst
Winkler, a Major Appliances európai
gyárainak működéséért felelős vezető is
köszöntötte a megjelenteket.
Az EMS-megvalósítás
következő szintje
A Jászberényi Hűtőszekrénygyár az EMS
megvalósításának következő szintjére lép, ami azt
jelenti, hogy mostantól a dolgozók is aktív részesei
lesznek a gyár folyamatos fejlesztésének.
Május közepén a dolgozók összegyűltek
a csapat faliújságja előtt, hogy
megbeszéljék a kulcsteljesítmény-mutatók
és az 5S státuszát, és véleményt
cseréljenek a szervezeti fejlesztésekkel,
a veszteségek megszüntetésével
Velkei Károly csoportvezető szerint:
„Naponta beszélgetünk a dolgozókkal arról,
hogy hogyan tartsuk rendben
a munkahelyünket és hogyan javítsuk
a minőséget a termelésben. Az, hogy
hetente csapatként összejövünk, jobban
tudatosítja az emberekben a felelősséget
napi feladataikkal kapcsolatban.”
„Ezek az összejövetelek lehetővé teszik,
hogy megismerjük a csoportvezetőnket és
a művezetőt, hogy hozzájáruljunk
a munkahelyünk fejlesztéséhez és hogy
jobban megértsük az EMS fontosságát"
- mondta Csordás Julianna dolgozó.
és a balesetvédelmi kérdésekkel
kapcsolatban.
Az első megbeszélés lebonyolításában
a művezető és a változásmenedzser segített
a csoportvezetőnek A jövőben viszont
a csoportvezetők feladata lesz
a csapatgyűlések megtartása, amelyekre
hetente egyszer, péntekenként kerül sor.
Az összejövetelek kb. 15 percig tartanak majd.
Alessio Bonfanti, Magyarország és Románia
EMS-koordinátora jelen volt
a megbeszélésen és megkérdezte néhány
résztvevő véleményét.
„A sokórás tréning után
a csoportvezetők és a művezetők
készen állnak arra, hogy a saját
területükön átvegyék az EMS
irányítását. A rendszeres csapat
gyűlések nagyszerű lehetőséget
biztosítanak arra, hogy a dolgozók
kommunikáljanak a vezetéssel,
segítenek abban, hogy javuljon
a kapcsolat, és egyre több ismeretet
szerezzenek az EMS-ről. Ez
a folyamatos fejlődés kulcsa" mondta
Eszik Róbert Változás Menedzser.
Csibra József üzemvezető szerint:
„Az EMS-tréningek bizonyos
szempontból befektetésnek
tekinthetők, hiszen a termelési
időből áldozunk
a megbeszélésekre. Én arra
számítok, hogy mindez stabil
alapot teremt a gyárban.
Számomra ez arra is egy jó
lehetőség, hogy látom, mi történik
az üzemben, és közvetlen
kapcsolatban vagyok
a dolgozókkal.”
„Ezek a megbeszélések segítenek, hogy
a tagok jobban megértsék az EMS
módszereit; például az 5S-t, hogy hogyan zajlik
az audit, miért fontos, hogy tiszta és
rendezett környezetben dolgozzunk. Napról
napra látjuk, ahogy az emberek egyre inkább
sajátjukénak érzik a munkahelyüket.”
- mondta Varga József művezető.
ELECTROLUX ÚJSÁG 7
Csoportvezetői oktatás
Az EMS egyik alapgondolata a dolgozók
maximális bevonása a fejlesztő
tevékenységeinkbe, hiszen minden
egyes dolgozó a saját munkaterületén
szakértőnek tekinthető. Ezért nagyon
fontosnak tartjuk, hogy a csoportvezetőket
minél hamarabb megismertessük
az EMS-ben használt eszközökkel,
technikákkal, hiszen ők azok, akik napi
szinten kapcsolatban vannak a vezetőkkel
és a dolgozókkal.
A képzés 5x1 napos (későbbiekben még
+1 nap - kultúraváltás) elfoglaltságot jelent,
melynek során - naponta - egy-egy fontos
EMS-technikával ismerkednek meg elméleti
és gyakorlati téren egyaránt.
Az oktatás tematikája a következő:
1. nap: szimulációs játék (plug game)
2. nap: 5S
3. nap: szabványosított munka,
szabványosított műveletek
4. nap: 7 veszteség
5. nap: vizuális gyártás
Az ötödik nap végén egy záró prezentáció
keretében a csoportvezetők számot adnak
az öt nap alatt elsajátított tudásról
a menedzsment néhány tagjának.
A csoportvezetők számára az oktatás
a hatodik nap elvégzésével zárul, amikor
a kultúraváltásról, ezen belül a dolgozók
fejlesztéséről, a csapatmunkáról és
a vezetésről tanulnak.
Ez az oktatás segítséget nyújt mindenki
számára abban, hogy az üzemeinket szebbé,
jobbá és nem utolsósorban hatékonyabbá
tegyük.
Újabb sikeres minősítések
az EMS-ben
A Zöld szint elérésének feltételei:
Előző alkalommal
beszámoltunk
a Sárga szint
eléréséről az EMS
bevezetését
koordináló
kollégáknál, és
most újabb szint
elérése valósult meg
két jászberényi
kollégánál: Zöld
szint, „Vezető”.
8 ELECTROLUX ÚJSÁG
■ Elsajátítandó készség
- Vezető, irányító szerep az EMS folyamatos
fejlesztésekben.
■ Célcsoport
- EMS-rendszerben dolgozó csapatok
vezetői.
- Csoportvezetők, műszakvezetők.
- Minden a csoportvezetői szintnél
magasabb vezetői szint a gyárban.
■ Szükséges előképzettség
- A Sárga szint megszerzése
előfeltétel.
- Csoportvezetői tréning,
- vagy változásmenedzser képességfejlesztő
tréning.
- Részvétel 2 mesterkurzuson,
- vagy 2 fejlesztési folyamatban.
■ Zöld fokozat megszerzéséhez
szükséges eredmények
- Készségfejlődés.
- 100 000 euró/év (Alacsony költségű
országokban LCC: 30 000 euró/év)
költségvetésű program tervezése
és kivitelezése.
Az EMS-ben való jártasságról, a Zöld szint
eléréséről, számolt be két jászberényi
változásmenedzser, szóbeli vizsga
keretében, minek eredményeként:
- Jakab Gábor (Fagyasztóládagyár) és
- Eszik Róbert (Hűtőszekrénygyár,
Jászberény) kollégák 2007. 04. 11-én
vehették át a sikeres vizsgát tanúsító
dokumentumot és kitűzőt.
„Az, hogy minden vezető kollégának el kell
jutnia erre a szintre, biztosítja
az együttgondolkodás és a közös nyelv
kialakulásának lehetőségét!” - mondta Eszik
Róbert.
„Ahhoz, hogy el tudjuk érni az éves célokat,
köztük a -140 fő Sárga szintre minősített
kollégát, annak előfeltétele volt, hogy mi
eljussunk erre a szintre, mivel így mi már
minősíthetünk a Sárga szintre” - mondta
ifj. Jakab Gábor.
Gratulálunk a minősítés megszerzéséhez
a kollégáknak, amit Szentpéteri Ferenc
gyárigazgató, az EMS Szponzora (támogató
vezetője) adott át, és sok sikert az újabb szint
eléréséhez.
Selejtcsökkentő akció
a Hűtőszekrénygyárban
Július elején selejtcsökkentő akció indult
SELEJT=VESZTESÉG
az Electrolux Lehel Kft. Jászberényi
Hűtőszekrénygyárában. A kezdeményezés célja
az alábbiakban foglalható össze:
- Figyelemfelhívás a képződő selejtre,
veszteségekre.
- A gyártási selejt csökkentése, a kitűzött
éves cél elérése.
- A dolgozók aktív bevonása és
az elkötelezettség növelése.
- Intézkedések megfogalmazása
a selejtképződés megelőzése céljából.
- Minden dolgozó figyelmének felhívása
a selejtköltségek fontosságára.
- Az egyéni felelősség erősítése.
- A képződő selejt elemzése, az okok
feltérképezése és megszüntetése.
A kezdeményezést egy akciócsoport
irányítja, melynek tagjai: Sárosi Endre
projektvezető, Hajdú Attila és Tóth János
(Alkatrészüzem), Garcsik József és Asztalos
Sándor (CT Üzem), Cseh György és Gedei
Attila (TT&Cabinet Üzem). Az ő feladatuk
a selejtcsökkentő akciók koordinálása és
nyomon követése, az egységes selejtügyvitel
megvalósítása és a fajlagos selejtérték
követelése és bemutatása.
Az akcióhoz kapcsolódik egy plakátpályázat,
melynek beküldési határideje július 20-a volt.
Ugyancsak kapcsolódik a kezdeményezéshez
egy Ötletgyűjtő rendszer is. Olyan ötletekkel
lehet pályázni, melyek eredményeként
a Hűtőszekrénygyár területén folyó gyártási
folyamatoknál csökkenteni, illetve megelőzni
lehet a selejtképződést. Az ötletet az erre
a célra rendszeresített formanyomtatványon
kell leadni a művezetőknél, vagy az erre
a célra szolgáló ládába bedobni.
Az ötletgyűjtésben minden fizikai és
improduktív állományban lévő kolléga részt
vehet. Utóbbiak a pontgyűjtésben viszont
nem vehetnek részt. Az ötletek értékelését
az akciócsoport tagjai végzik. Az értékelés
O-tól 4 pontig tart, s a pontszámokhoz
pénzjutalom van rendelve: 2 pont 10 000 forint, 3 pont 15 000 forint, 4 pont
25 000 forint. Csoportos ötlet (3 fő) esetén
az egyéni pontszám 1,5-szerese adható, így
az 5 pontért 35 000, a 6 pontért 50 000 forint
a jutalom.
Az adott évben legtöbb pontot szerző 20 fő
háromnapos kiránduláson vehet részt.
A legtöbb pontot gyűjtő 50 000, a második
30 000, a harmadik 20 000 forint további
jutalomra számíthat. A legértékesebb
csapatmunkát az elbírálók külön jutalmazzák
majd.
ELECTROLUX ÚJSÁG 9
A Porszívógyár
második családi napja
Az Electrolux Lehel Kft. Jászberényi
Porszívógyárában tavaly első alkalommal
rendeztek családi napot, melyen több mint
ötszázan vettek részt. Azért csak ennyien,
mert az üzemlátogatás kapcsán bizonyos
kor alatt gyerekeket nem lehetett a gyár
területére behozni. Ezzel együtt is nagy
sikere volt a rendezvénynek, melynek
folytatását várta mindenki. Vass Attila,
a Porszívógyár igazgatója akkor azt ígérte,
amennyiben a gazdasági eredmények
úgy alakulnak, akkor 2007-ben is lesz
családi nap. Nos, a porszívósok mint arról korábban már beszámoltunk -,
jól teljesítettek, s így június 23-án
megrendezhették a II. Családi napot.
Délelőtt kiscsoportokban gyárlátogatáson
vehettek részt a rendezvény résztvevői.
Elsősorban a dolgozók családtagjainak volt
érdekes ez a séta, akik megtekinthették,
hogy hozzátartozójuk hol, milyen munkát
végez. A program ezt követően nem a gyár
területén folytatódott, hanem az Állat- és
Növénykertben, ahol sok érdekesség várta
10 ELECTROLUX ÚJSÁG
a kicsiket és a nagyokat is. A bejáratnál
egy totó várta az érkezőket. A kérdések
természetesen a Porszívógyárral voltak
kapcsolatosak, s a kihelyezett tájékoztató
táblákon a válaszokat meg is találhatták
mindazok, akik beneveztek erre a játékra.
A délután folyamán az Állat- és Növénykert
területén, több helyszínen, különböző
programok várták a családi nap résztvevőit.
A programokat a megnyitón Takács János
vezérigazgató és Vas Attila gyárigazgató is
a dolgozók és családtagjaik figyelmébe
ajánlották.
- Kell néha egy-két nap, amelyik más, mint
a munkával töltött többi. Időnként nem árt
kikapcsolódni, a jól végzett munka után egy
kicsit szórakozni is. Ez a lehetőség ma az
önök rendelkezésére áll, kérem, használják
ki. Töltődjenek fel erővel és energiával, hogy
az elkövetkező kihívásoknak is meg tudjanak
felelni - mondta Takács János.
- A Porszívógyár az elmúlt egy év alatt is jól
teljesített, amit ezúton is megköszönök
minden dolgozónknak. Munkánk eredménye
az is, hogy ma itt lehetünk, s remélem,
hogy egy év múlva is együtt lehetünk majd
hasonló környezetben. Együtt vagyunk
sikeresek, s ünnepelnünk is együtt kell.
Kívánom, hogy érezzék jól magukat ezen
a napon - mondta Vass Attila.
A rendezvény hivatalos megnyitója után
a kicsiket légvár, arcfestés és különböző
játékok, a nagyobbakat kézműves
foglalkozások várták, miközben lehetőség
volt az állatkert megtekintésére is.
A gyerekek különböző játékokban
ajándékszelvényeket gyüjthettek, melyekkel
sorsoláson vehettek részt. Az ebéd
elfogyasztása után nagy sikere volt
a látványetetéseknek, ahol az állatgondozók
sok érdekes információval is szolgáltak
az egyes állatokról.
A nap végére kiderült, hogy a tavalyi ötszáz
fővel szemben idén több mint ezren vettek
részt a Porszívógyár második családi napján.
Aki eljött, az jól érezte magát, s annak
a reményében távozott, hogy jövőre a III.
Családi napnak is részese lehet.
ELECTROLUX ÚJSÁG 11
Electrolux Lehel
- több mint
nyereséges vállalat
A fenti címmel jelent meg egy kiadvány vállalatunkról, melyet
a Corvinus School Management állított össze. A szakemberek
annak a vizsgálatnak az eredményét öntötték formába, amely
során azt kutatták, milyen a vállalat társadalmi felelőssége.
Tavaly decemberben kezdtünk részleteket közölni
a kiadványból, s ezt folytatjuk idén is.
Környezeti hatások és
természeti erőforrások kezelése
Az Electrolux Lehel azt is
felismerte, hogy a környezetvédelmi
és üzleti teljesítmény kölcsönösen
támogatják egymást.
A környezetvédelmi területen elért
kiválóság javíthatja az erőforrás
felhasználási hatékonyságot,
nem kell környezetvédelmi
bírságokat fizetni, elégedettebbek
a fogyasztók, jobb a kapcsolat
a különböző érdekelt
csoportokkal stb.
A 21. század első évtizedét
a vállalati környezetvédelem
területén az ökohatékonyság
12 ELECTROLUX ÚJSÁG
javítására, illetve a felesleges
kockázatok kiküszöbölésére
irányuló törekvések jellemzik.
A zöldek és az EU-bürokrácia
ugyanakkor egyre erőteljesebben
veti fel a fenntartható fogyasztás
gondolatát, amit a termelőszféra
sokszor fenyegetésnek tekint,
hiszen a piaci lehetőségeik
beszűkülésétől félnek.
1. Erőforrás- és energia
felhasználási hatékonyság
Az ökohatékonyság javítása
közvetlenül összeköti
a környezetvédelmi és
az kiválóságot, mivel
a termelékenységre eső
költségek csökkenésével
párhuzamosan
a környezetterhelés is
csökken.
Bár az elmúlt öt év során
a termelési volumen nőtt,
a villamosenergia-fogyasztás
enyhén csökkent, ami a termelés
villamosenergia-felhasználási
hatékonyságának jelentős
javulásából adódik. Megállapítható
az is, hogy a termelési volumen
növekedése ellenére jelentősen
lecsökkent a földgáz- és
a vízfelhasználás is, s ennek
következtében nagymértékben
javult a termelékenységre eső
erőforrás-felhasználás. Különösen
szembetűnő a vízfogyasztás
csökkenése. Míg a termelés
az elmúlt öt évben kb. 24%-kal
nőtt, addig a vízfelhasználás
abszolút értelemben harmadára
csökkent.
Miskolci Egyetem:
a legfőbb támogatók
között az Electrolux
Lehel Kft.
Június 26-án, kedden rendezte meg
immár hagyományos kerti partiját
a Miskolci Egyetem, melyen első
alkalommal jutalmazták az egyetem
legfőbb támogatóit. Mang Béla stratégiai
rektor kezdeményezése nyomán
a jutalmazottak egy oklevelet és egy szép
ötvösmunkát vehettek át. A díjazottak
közé kerülésre az egyes karok is tehettek
javaslatot, s ebbe a körbe került
az Electrolux Lehel Kft. is.
Az ünnepi eseményen cégünk
képviseletében Vass Attila, a Porszívógyár
igazgatója vette át a Miskolci Egyetem
által adományozott jutalmat. Cégünk és
az egyetem kapcsolata több évre
visszatekint már. Számos Miskolcon
végzett fiatal szakember tagja már
az Electrolux Lehel Kft. csapatának,
s várhatóan a jövőben is több pályakezdő
érkezik majd hozzánk a Miskolci
Egyetemről.
Törzsgárda tagok
Cégünknél már hagyomány, hogy
köszöntjük azokat, akik több évtizede
dolgoznak nálunk. Egykoron
a Fémnyomó- és Lemezárugyárban
kezdtek, majd a Lehel Hűtőgépgyár,
16. éve pedig már az Electrolux
Lehel Kft. dolgozói.
Idén tizenhatan vannak azok, akik
immár negyedszázada, azaz 25 éve
a jászberényi gyár dolgozói: Bobák András,
Csépán Sándor, Faragó Emánuel, Fülöp
Istvánná, Gedei Miklósné, Keszthelyi
Zsolt, Lestákné Túróczi Magdolna, Lóié
Lászlóné, Nagy János, Patró István,
Pintér Béláné, Sárközi Ferenc,
Szappanos László, Bús Sarolta,
Tógyerné Nyíri Mária, Velkei Ferenc.
Tizennégyen viszont már 40 éves
jubileumukat ünnepelhetik az idén: Badari
Imre, Baranyi Ferenc, Bató Istvánná,
Bódy János, Csáki Pál, Dósa Lászlóné,
Dudás Béláné, Fábián Imre Tiborné,
Fehér András, Forgó Gyula, Gedei
András Antal, Horváth István, Muhari
Gáborné, Németh Lehel.
Rendkívüli véradás
Ezúton szeretnénk megköszönni minden
donornak, akik a július 2-i rendkívüli
véradáson megjelentek, és segítetséget
nyújtottak embertársaiknak. 98 fő jelent
meg véradásra, és 37 liter vért vehettek
le a véradó állomás dolgozói.
Szervező
Az üzemorvos válaszol
Mit tegyünk a nyári nagy melegben?
VII. rész
Dr. Szabó
Erzsébet
- Eljött a nyári
nagy meleg, íme
néhány jó tanács
a munkába járó
munkatársainknak.
Fontos lenne
otthonról úgy
eljönni mindennap munkába, hogy
előtte esznek és isznak is. Hozzanak
nem romlandó ennivalót, mely könnyű,
alacsony kalóriaértékű étel.
Gyümölcsöt, zöldséget alaposan
megmosva, bőségesen lehet enni.
Gyakran kellene étkezni, egyszerre
keveset, és sok folyadékot
fogyasztani, pl. gyümölcslevet,
ásványvizet. Ne vigyék túlzásba a napi
kávéfogyasztást, átlagban kettő
elegendő. Öltözködni a nyári
időszakban is rétegesen érdemes,
hogy a hirtelen időváltozáshoz
alkalmazkodni lehessen. Nagyon
praktikus dolog a táskában egy
vékony, kicsire összehajtható
esőkabátot hordani, mert a hirtelen
támadó szeles esőben az esernyő
nem sokat ér a műszakváltásnál
a buszhoz sietve. A rovarcsípések
ellen tanácsos Fenistil gélt magunknál
tartani, s mielőtt a csípés helyét
elvakarnánk, jól bekenni a bőrt.
Jó szolgálatot tesz az UV-védős
napszemüveg munkába menet és
jövet is. Nagyon fontos lenne annak,
aki gyógyszert szed, otthon bevenni
a napszaknak megfelelőt elindulás
előtt. Ha naponta többször kell szedni,
akkor ne felejtsék el magukkal hozni.
Ha valaki már otthon lázas, rosszul
érzi magát, forduljon háziorvosához,
és távoli helységből ne buszozzon
munkahelyére, de a munkahelyi
főnökét semmiképp ne felejtse el
telefonon időben értesíteni.
A megfelelő napi
folyadékbevitel fontossága
A korszerű, kiegyensúlyozott táplálkozás része
a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása is.
Egészséges felnőtt embernek kb. 1,5-2 liter
folyadék fogyasztására van szüksége naponta.
A szervezet víztartalma a korral előre haladva egyre
csökken. A kiszáradásra leginkább a gyerekek és
az idősek érzékenyek. A nyári nagy melegben
különösen nagy figyelmet kell szentelni a megfelelő
mennyiségű folyadék pótlására. A fokozott
izzadással járó nyári elfoglaltságok, pl. napozás,
kirándulás, túrázás, megnövelik a szervezet
folyadék- és ásványianyag-szükségletét.
A csapvízzel csak folyadékot, az ásványvizekkel
folyadékot és ásványi anyagokat juttatunk
a szervezetünkbe. A gyümölcs- és zöldséglevek,
valamint a tej azon kívül, hogy szerepet játszanak
a folyadékpótlásban, vitaminokat, energiát,
Alternatív folyadékbevitel
Az italokon kívül vannak olyan ételcsoportok is,
amelyek folyadéktartalma jelentős. Ide tartoznak
elsősorban a levesek, valamint a főzelékek,
mártások. A levesek a magyar táplálkozási
szokásokat figyelembe véve fontos szereplői
az étkezésnek, sokféle alapanyagból, hidegen
vagy melegen fogyasztva, változatos elkészítési
módokkal szerepelnek táplálkozásunkban.
Nyáron általában a hidegen is fogyasztható
gyümölcsleveseket részesítjük előnyben, ami
tartalmazhat idényszerű gyümölcsöket,
pl. meggy, cseresznye, málna, eper, őszibarack
stb. vagy befőtteket, illetve konzervgyümölcsöket is. Ezek a levesek amellett, hogy
segítenek az elvesztett folyadékot pótolni, a nagy
melegben még frissítőleg is hatnak.
Készült a Sodexho ajánlása alapján.
Munkahelyi Etikai Kódex, III. rész
„Etika gör-lat 1. erkölcs, az erkölcsi
elvek rendszere 2. vmely hivatás
körében uralkodó erkölcsi és
magatartásbeli szabályok
összessége.” Az idegen szavak és
kifejezések szótárából való az
idézet, amely meghatározza, hogy
mi is az etika. Az erkölcsi és
magatartásbeli szabályok életünk
minden területét behálózzák,
így jelen van életünkben
a munkahelyünkön is. Ennek
tudatában alakították ki az
Electroluxnál az Etikai Kódexet,
amelyet a vállalat valamennyi
dolgozójának be kell tartania.
szénhidrátot, valamint a tej esetében fehérjét és zsírt
is tartalmaznak. Az alkohol, ha halmazállapotát
tekintve folyadék is, nem alkalmas
folyadékpótlásra, sőt folyadékot von el a sejtektől.
Többek között ennek a következménye a másnapi
fejfájás. Tehát, ha alkoholtartalmú italokat
fogyasztunk, a megnövekedett folyadékszükséglet
biztosításáról is gondoskodni kell.
Ehhez persze szükséges, hogy
mindenki megismerje, hogy abban
mi is foglaltatik. Ebben segítünk
most, és a következő hónapokban.
Specifikus követelmények
Gyermekmunka
Gyermekek alkalmazása semmilyen
formában nem megengedett.
Feltéve, ha a helyi törvény nem
határoz meg magasabb
életkorhatárt, senkit nem szabad
alkalmazni, aki fiatalabb
a törvényileg kötelező tanköteles
életkornál vagy 15 életévnél (vagy
a 138. sz. ILO megállapodás
szerint 14 életévnél). Az engedéllyel
alkalmazott kiskorú számára
a vezetés köteles a fiatal személy
életkorának megfelelő
munkakörülményeket, munkaidőt
és bért biztosítani, amely megfelel
a helyi vonatkozó törvénynek, mint
minimum. Ha bármely olyan
munkahelyen dolgozó gyermeket
találnak, ahol Electrolux termékeket
és/vagy alkatrészeket gyártanak,
akkor az Electrolux olyan
jogorvoslatot támogat, amely nem
rontja a gyermek szociális helyzetét.
Kényszerített munka
A kényszerített, nem önként vállalt
munkavégzés semmilyen formában
nem megengedett. Ez magába
foglalja a börtönben végzett,
tanulmányi szerződéses és kötött
munkavégzést, továbbá
a munkavégzés olyan formáit,
amelyek az egyén saját akaratával,
illetve szabad választásával
ellentétben állnak.
Egészség és biztonság
Minden alkalmazott számára
biztosítani kell a biztonságos és
egészséges munkakörnyezetet
és körülményeket, és ahol
alkalmazható, ott belső biztonsági
és egészségügyi létesítményeket
is, a vonatkozó helyi törvényeknek
megfelelően, mint minimum.
A munkáltatónak megfelelő
intézkedéseket kell tennie
a munkahelyi balesetek
és egészségkárosodások
megelőzésére.
Az Öko-Zoo nagyprojekt
megvalósításáról
Május 21-én a Lehel Sport Kht. és az Állat- és
Növénykert kezelésében lévő területek turisztikai
fejlesztési lehetőségeiről, Jászberény turisztikai
fejlesztéséről tanácskoztak városunk meghatározó
gazdasági vállalkozásainak a vezetői.
A megbeszélésen az Aquaprofit Zrt.
ügyvezető igazgatója, Nádasi Tamás, a téma
felelőse, Károly Anett és az Állat- és
Növénykert igazgatója, Sárközy Tamás volt
a meghívott előadó. A Sinka Tibor
(Trend Kft.) kezdeményezésére összehívott
találkozón Takács János (Electrolux Lehel
Kft.), Vass Attila (Porszívógyár), Szatmári
Zoltán (Szekuritás Kft.), Kuti Mihály (Kód Kft.),
Prohászka Balázs (Aprítógépgyár Rt.)
Birgés Tibor (Ferro-Press), Szatmári Zoltán
(Szatmári Kft.) és Durucz Zoltán (H-Generál)
vett részt.
Az Öko-Zoo nagyprojekt előzményeit
Sárközy Tamás ismertette, majd Nádasi
Tamás mutatta be az Aquaprofit Zrt.-t.
Elmondta, hogy Jászberény megfelelő
minőségű termálvízzel rendelkezik, amely
beltartalmi értékei alapján igény szerint
gyógyvízzé is minősíthető. Külön kiemelte
14 ELECTROLUX ÚJSÁG
Jászberény kedvező elhelyezkedését.
Szavaiból kiderült, a Lehel Sport Kht.-től arra
kaptak megbízást, hogy a Hűtőgépgyár és
a Zagyva melletti önkormányzati kezelésű
területrészek fejlesztésének lehetőségeit
tárják fel, adjanak javaslatot azokra, valamint
dolgozzák ki az elfogadásra kerülő fejlesztési
terveket. Az Aquaprofit Zrt. ügyvezető
igazgatója arról is tájékoztatást adott, hogy
jelenleg a lehetőségek és igényfelmérések
utolsó szakaszánál tartanak, s ennek
keretében fontos ez a találkozó, hogy
Jászberény legfontosabb gazdasági
szereplőinek igényeit és elvárásait is
megismerjék a projekttel kapcsolatban.
Károlyi Anett témavezető ismertette az eddigi
felmérések eredményét, szólt azokról
a lehetőségekről, melyeket javasolnak
továbbfejleszteni, s arról is, melyek
a legégetőbb hiányosságok a város életében.
Az általa említett legfontosabb fejlesztések
közül egy csokor: megfelelő minőségű
szálláshelyek és vendéglátó egységek
biztosítása, az erdei iskola létrehozása
az Állat- és Növénykertben,
a sportlétesítmények és a termálvízkészlet
kihasználását szolgáló wellness- és többcélú
sport- és kulturális rendezvények
megtartására alkalmas csarnok kialakítása.
Takács János, cégünk vezérigazgatója
kijelentette, a legnagyobb
munkáltatók számára egyformán
fontos vendégeik elhelyezése szempontjából
a szállodaipar és a vendéglátás fejlesztése,
valamint az is, hogy dolgozóik szabad
idejükben megfelelő színvonalú sportolási
és kulturális lehetőségek közül
választhassanak. Utóbbi kapcsán kiemelte
az Állat- és Növénykert fejlesztésének
elsődlegességét. Az Electrolux Lehel Kft.
vezetője azt is megjegyezte, hogy a város
egyéb fejlesztési programjait ez a projekt
jól kiegészíti, hiszen az élhető város
megteremtését tűzi ki feladatul.
A tanács többi tagja is elmondta, hogy
cégük szempontjából milyen elvárásaik
vannak a tervezett fejlesztésekkel szemben.
Az elhangzott véleményeket az Aquaprofit
beépíti munkaanyagába. A résztvevők
a megbeszélés végén egyöntetűen
leszögezték, hogy ezt a programot
mindenképpen meg kell valósítani, valamint
az önkormányzatnak elfogadásra javasolni.
A programot mindannyian támogatják,
s mindent megtesznek annak sikeréért.
Design Láb 2007:
az Electrolux nemzetközi pályázata
a környezettudatosság jegyében
Az évente megrendezésre kerülő Electrolux Design Láb
2007-ben ötödik alkalommal hirdeti meg terméktervező
versenyét. A formatervező hallgatók 2020 háztartási
készülékeinek tervével pályázhatnak, amelyek megfelelnek
a fenntartható fejlődés és környezettudatosság kritériumainak.
Az Electrolux, az innovatív háztartási
készülékek vezető fejlesztője ismét arra
biztatja a világ diákjait, hogy engedjék
szabadjára fantáziájukat, és valósítsák meg
kreatív ötleteiket. A pályázat idei témája
a környezettudatosság és a fenntartható
fejlődés. A zsűri olyan pályaműveket vár
a diákoktól, amelyek lehetővé teszik, hogy
az ember magasabb szintű harmóniában
éljen a környezettel. A cél, hogy
az egyszerű energia- és víztakarékosságon
túllépve új lehetőségeket javasoljanak
a fenntartható működés és termékhasználat
kialakítására.
- Számunkra ez a verseny lehetőség arra,
hogy az Electrolux teret adjon a fiatalok
kreativitásának, és egy olyan globális
éghajlati problémára irányítsa figyelmüket,
amely mindenkit érint - nyilatkozta
Hans Stráberg, az Electrolux elnök
vezérigazgatója.
Az évek során több ezer diák vett részt
az Electrolux globális Design Láb
versenyén, amelynek döntőit korábban
Budapesten, New Yorkban,
Stockholmban és Barcelonában tartották.
A pályázathoz számos nemzetközi
workshop és sajtóesemény kapcsolódik.
Az idei Design Láb döntőjének Párizs
ad otthont.
- A formatervezés kiemelkedően fontos
az Electrolux készülékeinek fejlesztésekor.
Izgatottan várom, hogy az idei verseny
milyen innovatív fenntarthatósági
ötleteket hoz számunkra, amelyek egy
nap talán a fogyasztókhoz is eljutnak mondta Henrik Ottó, a design részleg
alelnöke
A Design Láb 2007 első díja 5000 euró
és egy hat hónapos gyakornoki állás
az Electrolux valamelyik globális
terméktervező központjában. A pályázatokat
nemzetközi zsűri fogja értékelni az intuitív
formaterv, az innováció, a fogyasztói
szempontok és a fenntartható fejlődés
jövőbeli elősegítése szempontjából.
A pályázattal kapcsolatos részletes
információk elérhetők
a www.ElectroluxDesignLab.com címen.
A pályaműveket 2007. augusztus 1-jéig
kell beküldeni, ugyanezen az oldalon.
Szeptember végéig választják ki
a döntősöket, akik meghívást kapnak
Párizsba, hogy a zsűri előtt is bemutassák
műveiket november végén. Itt kerül sor
az eredményhirdetésre és a díjátadásra is.
Fontos biztonsági figyelmeztetés az AEG-Electrolux
és az Electrolux márkájú mosogatógépek tulajdonosainak
Az Electrolux kéri azokat a fogyasztókat, akik
2006 júliusa után a táblázatban meghatározott
termékkódú, beépíthető vagy szabadonálló
Electrolux vagy AEG-Electrolux mosogatógépet
vásároltak, hogy vegyék fel a céggel
a kapcsolatot egy, a készülék használata során
potenciálisan felmerülő probléma megoldása
miatt. A meghibásodás lehetősége csak bizonyos
szériaszámú modelleknél áll fenn, de a hiba
beazonosítását csak szakember végezheti el.
A termékben felhasznált, beszállítótól származó
egyik alkatrész túlmelegedhet és legrosszabb
esetben tüzet is okozhat.
- A kockázat igen csekély, azonban szeretnénk
megtenni az elővigyázatossági intézkedéseket.
Ezért arra kérjük vásárlóinkat, lépjenek kapcsolatba
telefonon szervizünkkel (Hotline: 06-30-239-0517),
hogy ellenőrizhessük a terméket, és szükség
esetén elvégezhessük a javítását. A szóban forgó
hiba elhárítását természetesen térítésmentesen
végzik a cég szakemberei - mondta Belényesi
Zsolt, az Electrolux értékesítési igazgatója.
A cég arra kéri a vásárlóit, hogy amíg
szakemberük nem vizsgálta meg a készüléket,
ne használják azt, és ne próbálják megjavítani
sem. Kapcsolják ki a készüléket, a fali
konnektorból azonban nem kell kihúzniuk
a mosogatógép csatlakozóját.
A 2006 júliusa előtt vásárolt termékeket nem
érinti a probléma.
A következő termékkóddal ellátott készülékek
esetében merülhet fel ez a veszély:
AEG Electrolux
Electrolux
Favorit 50777
ESF 65010
Favorit 50870
ESF 66020
Favorit 55090 i-m
ESI 64010 X
Favorit Control i-m
ESI 65010 X
Favorit 65080 i-m
ESI 66010 X
ESI 66050 X
II. Települések közötti Sárkányhajó
Bajnokság - Tisza-régió elődöntő
A Magyar Kajak-Kenu
Szövetség települések
közötti Sárkányhajó
Bajnokságot rendez,
amelynek döntőjére
szeptember 8-9-én,
a Maratoni Kajak-Kenu
Világbajnokság keretében
kerül sor. Ezzel lehetőséget
kívánnak teremteni, hogy
minden település
megmutathassa összetartását,
csapatszellemét,
világklasszis kajak
kenusainkkal azonos pályán
versenyezve.
A települések csapatai
régiós elődöntőkön
bizonyíthatták
felkészültségüket.
Mivel a céges kupáknak
évek óta rendszeres
résztvevői vagyunk, nekünk
jutott a megtiszteltetés,
hogy a városi válogatott
magját alkossuk, így
a városi csapat kb. 2/3-a
az Electrolux dolgozóiból és
családtagjaikból került ki,
s városunk további fiaival,
lányaival kiegészülve
a június 10-én a Szegedi
Olimpiai Központban
megrendezett Tisza-régió
elődöntőjén vett részt.
Az elődöntőben 3 város
csapata versengett
egymással, Tiszaújváros,
Orosháza és Jászberény.
A futamot a félprofinak
vagy profinak mondható,
néhány jelenlegi és
többnyire volt kajak-kenu
versenyzőkből álló
tiszaújvárosi csapat nyerte.
A kemény versenyzésben
városunk legénysége
a második helyezést
szerezte meg, megelőzve
Orosháza csapatát.
A csapat tagjai, Angyal
Roland, Csapó Judit,
Csipkés István, dr. Dékány
Erika, Fülöp Kornél, Illés
Zoltán, lllésné Lázár Mária,
Kiss Ferenc, Kocza István,
Kormányos Antal, Kofán
József, dr. Pap Réka,
Sánta Adrienn, Sipos
Imre, Székely Bertalan,
Székely Edit, Szelei Anikó,
Szelei Ildikó, Takács
László, Takácsné Buda
Krisztina és Zöldi Miklós
ezúton is szeretnék
megköszönni
az önkormányzat és
az Electrolux támogatását,
remélve, hogy
a szeptemberi döntőben
való részvételhez is
hozzásegítik a csapatot.
A barátság versenye
Minden idők legnépesebb mezőnye gyűlt
össze idén Magyarország legnépszerűbb
váltófutóversenyén, a 14. K&H olimpiai maraton
váltón, a budapesti Kossuth téren. A barátság és
kollegialitás jegyében ezen a versenyen a futók
egy maratoni távot teljesítenek hatan, egyenlő
részekre elosztva. így a spontán baráti
társaságok mellett munkahelyi, iskolai,
sportegyesületi csapatok is szép számmal
előfordulnak a népes mezőnyben. Sok munkahely
nyilván egyfajta csapatépítésnek fogja fel ezt
a versenyt. Nem voltunk ezzel másképp mi sem,
egy női és egy férfi váltóval képviseltük cégünket
a versenyen.
Az „Electrolux - A porszívógyár
ciklonjai” nevű női csapatunk
4:10.48-as idővel teljesítette
a maratoni távot, s így a lányok
korcsoportjukban a 24. helyezést
szerezték meg a 37 csapatot
felvonultató mezőnyben.
Az „Electrolux - S-Team SE” nevű férfi
csapatunknak 3:24.23-as idővel a 93.
helyezést sikerült megszereznie 450 csapat közül.
Ezek az abszolút mezőnyben elért helyezések.
A Budapest Sportiroda külön versenyt hirdetett
a céges csapatok számára, ennek eredménye
a cikk írásának időpontjában még nem ismert.
II. Electrolux Kupa
- Olimpiai Reménységek Tornája
A hetvenes-nyolcvanas években
az Európa-bajnokság után a második
legrangosabb ifjúsági leány
röplabdamérkőzés-sorozat volt a Lehel
Kupa, melyet a Lehel Hűtőgépgyár
rendezett. Sokéves kihagyás után
a tavalyi esztendőben a Magyar
Röplabda Szövetség, a Jászberényi
Röplabda Klub és Jászberény Város
Önkormányzata az Electrolux Lehel Kft.
segítségével első alkalommai rendezte
meg az Electrolux Kupát. Idén
a mieinknek a cseh, a szerb és
a szlovák nemzeti csapattal kellett
megmérkőznie.
Június 28-án, este, a Déryné
Művelődési Központ előtt Szántai Tibor,
az önkormányzat egészségügyi és
sportbizottságának elnöke nyitotta meg
a tornát. A torna részvevőit köszöntötte
Sándor Péter, a Magyar Röplabda
Szövetség utánpótlás szakágvezetője
is. Pénteken és szombat délelőtt
a csoportmérkőzéseket rendezték.
A papírformának megfelelően
a világbajnoki résztvevő szerb
válogatott mindhárom ellenfelét
legyőzve végzett az élen. A második
a cseh, a harmadik a szlovák, míg
a negyedik a magyar válogatott lett.
Pénteken este a Lehel Gyöngye
étteremben a csapatvezetők részére
adott fogadáson Takács János,
az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója
köszöntötte a megjelenteket.
Szombaton délután
az első elődöntőben a szerb válogatott
igencsak megszenvedett a mieinkkel.
Németh Lajos lányai remek
teljesítményt nyújtva kiharcolták
az ötödik szett lehetőségét, s ebben
már 10:7-re vezettek. A szerbek
azonban innen is fordítani tudtak,
s a lehető legkisebb különbséggel,
16-14-re, megnyerték a döntő szettet,
s ezzel 3:2-re a mérkőzést is. A másik
elődöntőben a csehek 3:1-re győztek
a szlovákok ellen.
Vasárnap előbb a harmadik helyért
a két vesztes mérkőzött meg. A magyar
válogatott előző napi jó játékát
megismételve, óriási küzdelemben,
3:2-re verte a szlovákokat, s megszerezte
a torna harmadik helyét. A döntőben
a csehek visszavágtak a szerbeknek
a csoportmérkőzésen elszenvedett 3:2-es
vereségért. A cseh válogatott a látottak
alapján teljesen megérdemelten nyerte
meg 3:1-re a döntőt, s lett a 2007. évi
Electrolux Kupa - Olimpiai Reménységek
Tornája győztese.
Az eredményhirdetés során a cseh
válogatott kapitánya Vass Attilától
vehette át a kupát. A Porszívógyár
igazgatója egy-egy porszívót is átadott
a csapatokból legjobb teljesítményt
nyújtó játékosoknak.
4. E.ON Délibáb Futás
A 2007-es tavaszi-nyári időszakban
a BSI minden rendezvényén megdőlt
az előző évi nevezési rekord - így volt
ez a szezon utolsó versenyén, a 4.
E.ON Délibáb Futáson is. A Hortobágyi
Nemzeti Park területén, június 30-án
megrendezett, különleges hangulatú
versenyen csaknem 1200 sportolni
vágyó vett részt.
A hortobágyi Kilenclyukú híd
szomszédságában zajló versenyen
a már szokásos futás és gyaloglás
mellett idén először egy 16 kilométeres
teljesítménytúrán is rajthoz állhatták
a vállalkozó kedvűek. A helyszín
magával ragadta a résztvevőket, hiszen
az utcai versenyekhez szokott
sportolóknak csak ritkán van
lehetőségük ilyen csodálatos
környezetben, és ennyire szokatlan
terepen futni. Az időjárás kedvezően
alakult, az igazi hortobágyi nap ezúttal
megkönyörült a futókon, és a verseny
előtti éjjel esett eső sem változtatta
mocsárrá a pusztán kijelölt pályát.
Mind a hosszú, mind a rövid távot teljesítő
futók, mind a gyaloglók 14 órakor
startoltak a Pásztor-szoborcsoport előtti
térről, hogy teljesítsék a távot és közben
megismerkedjenek a Hortobágy
szépségével, megcsodálják a páratlan
állat- és növényvilágot. Bár az előzetes
időjárás-jelentések alapján tikkasztó
hőségre lehetett számítani,
a résztvevőknek végül csak a szokatlan
tereppel kellett megküzdeniük.
A versenynek évek óta stabil résztvevői
az Electrolux futói, így arról most sem
hiányozhattunk. A rövid távon Csillik
Anett, Mészáros Judit és Szabó Katalin
képviselt bennünket, a hosszú távon
pedig Kocza István és Takács László.
Forrás: www.futanet.hu
ELECTROLUX ÚJSÁG 17
Beiskolázási
támogatás
Nyugdíjas-találkozó 2007
A hagyományoknak megfelelően július
20-án, pénteken, megrendezésre került
cégünk idei nyugdíjas-találkozója, melyre
a rekkenő hőség ellenére sok egykori
dolgozónk elfogadta a meghívást. Zsótér
András, a Vasas Szakszervezeti Szövetség
vállalati vezetője mondott rövid bevezetőt,
majd felkérte Babucs József gazdasági
igazgatót köszöntője elmondására.
- Az Electrolux Lehel Kft. tavaly is sikeres
évet zárt, s idén is jól haladunk a tervek
teljesítésével. Cégünk létszáma elérte
a 4500 főt, ami a privatizációt követő
leépítések utáni építőmunka eredménye.
Sikereink alapjait önök rakták le, s erre
18 ELECTROLUX ÚJSÁG
büszkék lehetnek. ígérem, hogy mi
folytatjuk az építőmunkát, s remélem,
hogy sokszor találkozunk még ebben
a körben. Zsótér Andrással nem tudtuk
pontosan kiszámolni, hogy mióta is
rendezzük ezeket a nyugdíjas-találkozókat,
de az biztos, hogy ez a mai már több mint
a harmincadik vállalatunk életében mondta Babucs József.
Az ünnepi köszöntőt műsor követte,
melynek keretében a Szösz Színház négy
művésze - Zala Lídia, Túróczi Éva,
Nádházy Péter és Imre István - Nevető
20. század című előadását tekinthették
meg nyugdíjasaink.
A beiskolázási támogatás igénylésére
a főbizalmiaknak augusztusi 0-ig kell
eljuttatni az adatokat, s ezt követően
tudjuk megrendelni a szükséges
utalványokat. Mivel nálunk erre külön
keret nincs, ezért a segélykeret terhére
biztosítjuk a szükséges anyagiakat.
A beiskolázási támogatás gyermekenként
várhatóan körülbelül 2000 forint lesz.
A 7-18 éves iskolás gyermekek adatait
külön-külön kell megadni, mert csak így
kaphatnak támogatást. Várakozásaink
szerint mintegy 1800-2000
gyermeknek tudunk idén beiskolázási
támogatást biztosítani, melyet
augusztus végén vehetnek majd át
az igénylők. Segélykeretünkből így
körülbelül négymillió forintot fordítunk
erre a célra 2007-ben - nyilatkozta
lapunknak Zsótér András, a cégünknél
működő Vasas Szakszervezeti
Szövetség elnöke.
Vállalati üdülő
Zamárdiban
Idén is sokan élnek, éltek a vállalat
adta azon lehetőséggel, hogy a cég
Zamárdiban lévő üdülőjében
kedvezményesen tölthessenek el egy
hetet. A nyaraltatás már javában tart,
az eddigi tapasztalatokról Zsótér
András, az Electrolux Lehel Kft. Vasas
Szakszervezeti Szövetségének elnöke
a következőket nyilatkozta:
- Idén is nagyon sokan jelentkeztek
a vállalati nyaralásra, így most is teljes
kapacitással működik a zamárdi
vállalati nyaralónk, melyet a szezon
előtt jelentősen felújítottunk. Ennek
köszönhetően remek körülmények
fogadták dolgozóinkat és
családtagjaikat. Az időre sem lehet
eddig panasz, hiszen régen volt már
ilyen meleg a Balaton. A tavalyi esős
időnek most se híre, se hamva sincs.
A befizetések nagy része már
megtörtént, s egészen szeptember
másodikáig tart az idei szezon.
Természetesen idén is többen
jelentkeztek, mint amennyi lehetőséget
biztosítani tudtunk. A területi
főbizalmiak feladata volt, hogy
megfelelően elosszák az
üdülőjegyeket, s ez úgy gondolom, jól
sikerült.
XII. Electrolux Díjugrató
Lovasverseny
Az Electrolux Díjugrató Lovasversenyek tortenetebe
minden bizonnyal különleges évként vonul be
a 2007-es esztendő. Olyan hőségre ugyanis,
amelyet ezen a napon Jászberényben
tapasztalhattak a lovasok, a lovak és az érdeklődők,
a korábbi versenyek során nem volt példa.
A 40 Celsius-fok körüli hőmérséklet
- a pályán, a tűző napon még ennél is
melegebb volt - bizony igen megviselte
a rendezvény minden résztvevőjét.
Természetesen a szervezők, az Electrolux
Lehel Kft., Jászberény Város
Önkormányzata, a Lehel Sport Kht. és
a Zagyva menti Lovassport Egyesület sem
hagyhatta figyelmen kívül a rendkívüli
körülményeket, ezért a megszokottnál jóval
rövidebb, technikás pályát kellett teljesítenie
a három versenyszám öt kategóriájában.
Ahogy az már a korábbi években is
megszokott volt, külön játékbirodalom várta
a gyerekeket, akik kaland- és akadálypályát
teljesíthettek, kézműves foglalkozáson
sajátíthattak el ügyes dolgokat,
s az arcfestés és a lufihajtogatás
eredményeként még a szépnél is szebbek
lehettek. Nagy érdeklődés kísérte
a főzőversenyt is, melyen többek között
a mentősök és a rendőrök csapata is
harcba szállt az Electrolux Lehel Kft.
2007. évi főzőbajnoka címért. A Bobák
József által vezetett zsűrinek idén sem volt
könnyű dolga, hiszen ízletes finomságok
készültek a bográcsokban.
Az eredményhirdetés során a Jászsági
Vendéglátósok Egyesületének elnöke
először az általuk felajánlott különdíjat adta
át a legfiatalabb főzőmesternek, Baráth
Lászlónak, majd következtek a nap
győztesei. A harmadik díjat az Eurokapu,
a másodikat a Porszívógyár kapta, míg
az Electrolux Lehel Kft. 2007. évi
főzőbajnoka az Amond Kft.
Időközben persze a lovaspályán is
zajlottak az események. Az eredetileg
nevezett több mint másfél száz versenyző
közül többen - minden bizonnyal a nagy
meleg miatt - nem jöttek el Jászberénybe,
de így is több mint százan álltak rajthoz.
A B/1 a stílusversenyt a kezdő
lovasoknak rendezték, s ezt Bölcskei Márk,
a Faház Kft. LSE versenyzője nyerte
Olga nyergében. Ugyancsak a délelőtt
folyamán versenyeztek a B/1
stílusversenyben a kezdő lovak.
Ez a versenyszám jászberényi sikert hozott,
hiszen a Jászberényi LBK lovasa, Agócs
László (Lord) vehette át az első díjat.
A nézők számára is rendkívül látványos
staféta az M és Társa Szabadidő
Sportegyesület lovasainak, Makai Zsoltnak
(Rénó) és Kocsis Flórának (Rió) a sikerét
hozta.
A C2 ifjúsági kategóriája fiatal hölgyek
versengését hozta, s ebben Orbán Donna,
a Medinp. Kft., Csinos Farm versenyzője
(Baccara) bizonyult a legjobbnak.
Ugyanebben a versenyszámban a nyitott
kategória Apró József (Heves Lovas Baráti
Kör) teljes sikerét hozta, aki Fenstherm Styx
nyergében az első, Fenstherm Cata
nyergében a második helyet szerezte meg.
Teljesítményét lemásolta az Electrolux
Nagydíj ifjúsági kategóriájában Körvélyessy
Péter (Heves Lovas Baráti Kör), hiszen
Fenstherm Kánnal az első, Fenstherm
Corral pedig második lett. A nyitott
kategóriában egy legendás magyar lovas
sikerének tapsolhattak a nézők. Az 1951-es
születésű Göttler Vilmos az elmúlt
évtizedekben nagyon sok szép eredményt
ért el, s ezúttal Jászberényben is
legyőzhetetlennek bizonyult. Az Állatorvos
tudományi Kar TLC versenyzője KajászóMasnival az összevetésben is hiba nélkül,
s a leggyorsabban teljesítette a pályát.
Az eredményhirdetés során több
különdíj átadására is sor került. Takács
János, cégünk vezérigazgatója - aktív lovas
- a megyei lovasszövetségtől kapott
díjat a lovassport támogatásáért.
A jászberényi versenyzők közül Ugrin Ildikó
az elmúlt hetekben, hónapokban elért
eredményéért részesült díjazásban, míg
Agócs László a legeredményesebb
jászberényi lovasnak, Fülöp Petra pedig
a legfiatalabb helyi lovasnak a különdíját
kapta.
Miután az értékes díjak - mintegy 2,5 millió
forint értékű tárgyjutalmak - gazdára
találtak, a napot ezúttal is
a tombolasorsolás zárta. Persze nem csak
azok mondhatták magukat szerencsésnek,
akiknek a tombolán kedvezett a szerencse,
hiszen a rekkenő hőség ellenére
az érdeklődők idén is színvonalas, jó
verseny részesei lehettek.
ELECTROLUX ÚJSÁG 19
Fejtsen és nyerjen velünk!
Június-júliusi összevont
számunkban ismét egy
kétfordulós játékot
hirdetünk. A mostani és
az augusztusi számunkban
megjelenő rejtvények
megfejtését kell majd
egyszerre (2007.
szeptember 15-ig)
az étkezdében elhelyezett
dobozba bedobni. A helyes
megfejtést beküldők közül
ketten nyernek majd egyegy Electrolux terméket.
Ezúttal az általunk
megadott szavakat kell
a rejtvényábrában elhelyezni,
s amennyiben ezt helyesen
teszik, akkor a színes
sorokban kialakul
a megfejtés, az alábbi
mondat második fele:
A Global Design tervezési
koncepció jegyében
bevezetésre kerülő
Electrolux beépíthető
készülékek...
A március-áprilisi összevont
számunkban megjelent
rejtvény megfejtése:
...az Electrolux
Magyarországon, s így több
mint száznyolcvan milliárd
forint árbevétellel...
A májusi számunkban
megjelent rejtvény
megfejtése: ...hatszázötven
ember három szerelősoron
naponta kettőezer-négyszáz
fagyasztóládát készít.
Zárt betűk
a megfejtésben:
A megfejtés folytatásának
első sorában: S, S, K, U, Á
A megfejtés folytatásának
második sorában: Y.
A megfejtés folytatásának
harmadik sorában: K, T, K,
R, K.
A megfejtés folytatásának
negyedik sorában: A, C.
Meghatározások
Kétbetűsek: AL, ÁS, BO,
EB, EM, ES, IM, IP, LS, NC,
OJ, OK, ÖK, RN, TA, TM,
TÜ, ZA, ZT.
Hárombetűsek: ADU, ÁSÓ,
DÁK, EPE, ÉLE, ÉTI, HEJ,
KAL, MEL, ÓAA, RÓJ, SEE,
SIÓ, TSN, VÁC.
Négybetűsek: ALLÉ,
ALOM, AKAD, ANÓD, BELS,
DEAN, ESTE, ÉDEN, ÉHES,
HÚZÓ, ITAL, ÍZES, MANÓ,
ÖNTŐ, ÖVES, RATR, TART,
TERI, TULA, ZANA.
Ötbetűsek: ÁRIÁK, ALAKI,
DLUPA, HÍMEZ, MÓDOS,
ODETT, REPCE, SZINT,
ÜDÜLŐ,
Hatbetűsek: ANTIKA,
ÉRLELE, LOBBAN, PÁRLAT,
Hétbetűsek: MADARAK,
PISZKÁL, SZIDÓNIA, TÜZELNI
Nyolcbetűsek: SÓHAJTÁS.
2007. augusztus
XLII. évi., 8. szám
IMJsag
o
f
□ Electrolux
Sikeres első fél év
Tartalom
B X. Jubileumi Jász Expo
B Főbizalmiak és üzemi tanácstagok képzése
B Bemutatjuk Terebesi
3
3
Sándort,
a Hütőszekrénygyár új termelési vezetőjét
4
B Sikeres első fél év a Porszívógyárban
5
B Előkelő helyeken vállalatunk
6
■ A Jászberényi Hütőszekrénygyár és Fagyasztóládagyár
első féléves eredményei
6
B XXI. Háztartási Gépek Szemináriuma
B Esélyegyenlőségi terv az Electrolux Lehel
7
Kft.-nél, I. rész
7
B Az üzemorvos válaszol
7
B Oktatás a hőségről
B Electrolux Lehel - több mint nyereséges vállalat
8
B Munkahelyi
8
Etikai Kódex, IV. rész
B Új közbeszerzési eljárás
B „Amerikai" hűtő európai méretben
7
8
az Electroluxtól
9
B Porszívózás? Kipipálva!
B Modern köntösben a megújult Zanussi sütők
10
B Flexi
10
Form kosarak az Electrolux mosogatógépében
B Erdélyben jártak
B I.
10
A 2007. év első fél évének eredményei
ismeretében nyugodtan állíthatom, hogy
folytatódik az a trend, amely évek óta jellemző
cégünkre: új és új termelési és bevételi rekordot
érünk el. Az első féléves árbevételünk az idei
esztendőben 98 milliárd forint volt, amely
25%-kal haladja meg az előző év hasonló
időszakát. Az első féléves adatok ismeretében
megállapítható, hogy az idei évre tervezett
205 milliárd forintos bevételi tervet teljesíteni
fogjuk. Az első fél évben egyébként társaságunk
minden pénzügyi mutatója javult, miközben
az előállított termékek száma is nőtt.
A jászberényi hűtőgépgyárunkban 20%-kal
többet gyártottunk az előző év első félévéhez
képest és nőtt a termelés volumene
a nyíregyházi gyárban is. Utóbbiban egy új,
harmadik szerelősor üzembe állításával a tavalyi
700 ezer után az idén több mint 900 ezer darab
hűtőszekrényt gyártunk. Jászberényi
Porszívógyárunkban pedig 1,3 millió porszívó
készült 2007 első hat hónapjában, s ez
f 3%-kal több, mint amennyit az előző év első
felében gyártottunk.
A termelés volumenének növelése, a pénzügyi
mutatók javulása csak úgy volt elérhető, hogy
minden munkatársunk, dolgozónk a saját
helyén tudása legjavát adta. Közös sikerünk
tehát az idei első fél évben elért eredmény,
amely előrevetíti, hogy a 2007-es terveinket
teljesíteni tudjuk. Ez pedig azt jelenti, hogy
ismét átlépünk egy álomhatárt, több mint
200 milliárd lesz az árbevételünk. Ehhez az kell,
hogy az év második felében is hasonló
teljesítményt nyújtsunk, mint az első fél évben.
Amikor megköszönöm munkatársaim, dolgozóink
első féléves eredményes munkáját, azt kérem
tőlük, hogy ugyanilyen elkötelezettséggel
dolgozzanak tovább, s akkor az egész évünk
olyan sikeres lesz, mint volt az első hat hónap.
Kilátásaink jók, s mivel már többször is
bizonyítottuk, hogy meg tudunk felelni az elénk
állított új és új kihívásoknak, így biztos vagyok
benne, hogy idei céljainkat is elérjük.
11
Tiszafüredi Tisza-tó Kupa
Sárkányhajózás
B Új
11
büfészolgáltatás

X. Jubileumi Jász Expo
Idén a tizedik,
jubileumi expót
rendezték, amely
július 27-én,
pénteken nyílt és
29-én, vasárnap
estig várta
az érdeklődőket.
A Compexpo Kft. szervezésében a Belvárosi
Általános Iskola Bercsényi úti
Tagintézmények épületében, udvarán és
játékcsarnokában nem kevesebb, mint
120 cég, civil szervezet, intézmény, egyéni
és társas vállalkozás mutatta meg magát
a látogatóknak. Természetesen a kiállítók
sorából nem hiányozhatott cégünk,
az Electrolux Lehel Kft. sem.
Standunk ezúttal a megnyitó során is
főszerepet kapott, hiszen a megnyitót ezúttal
nem az udvaron, hanem a játékcsarnokban,
éppen az Electrolux Lehel Kft. standjánál
rendezték. Itt köszöntötte a kiállítókat és
a látogatókat Pongrácz Antal, az OTP Bank
igazgatóságának tagja, aki arról is szólt, hogy
miért van értelme a globalizáció korában egy
kistérségi expónak. A vállalkozásoknak,
a vállalkozóknak nagyon fontos
az a környezet, melyben dolgoznak, ahol
az értékeket létrehozzák, amely
lehetőségeiket is meghatározza, derült ki
Pongrácz Antal szavaiból, aki a Jász Expót
Főbizalmiak és üzemi
tanácstagok képzése
Vállalatunknál már
hagyomány, hogy évente
két alkalommal szervez
továbbképzést a főbizalmiak
és az üzemi tanács tagjai
részére a Vasas
Szakszervezeti Szövetség
cégünknél működő
szervezete. Az áprilisi
találkozó után most
szeptember 6-8. között
Zamárdiban lesz az idei
második továbbképzés.
Az első napon Balogh Béla,
a Vasas Szakszervezeti
Szövetség elnöke
a jászok világkiállításának nevezte.
Köszöntötte az expo vendégeit Kovács
Sándor, a Jasz-Nagykun-Szolnok Megyei
Közgyűlés alelnöke is, majd a X. Jász Expót
dr. Gedei József, Jászberény polgármestere
nyitotta meg.
A megnyitót követően cégünk standjánál
Takács János vezérigazgató fogadta
a vendégeket. Köszöntőjében kiemelte,
az Electroluxnak, amely a kistérség
legnagyobb cége, kötelessége, hogy
megjelenjen és kiállítson a Jász Expón.
- Itt élünk, itt hozzuk létre világszínvonalú
termékeinket, melyeket mindenképpen be
kell mutatnunk szűkebb pátriánkban is.
Van mit megmutatnunk, hiszen
a Jászberényben gyártott hűtőszekrények,
fagyasztóládák és porszívók a világ minden
részébe eljutnak. Termékeink kelendőek,
az elmúlt években rendre kiemelkedő
eredményeket értünk el. Kérem, hogy
tekintsék meg standunkat, s vigyék jó
hírünket - mondta Takács János.
a magyarországi
szakszervezetek helyzetéről,
a Vasas Szakszervezeti
Szövetség jövőjéről tart
előadást, míg Csurgó Sándor,
a szövetség nemzetközi
kapcsolatokért felelős
vezetője az üzemi tanácsok
közelgő választásáról
- nálunk várhatóan
novemberben végén lesz ad tájékoztatást. A képzés
második napján cégünk
topvezetői, Takács János
vezérigazgató és a gyárak
igazgatói, az elmúlt időszak
eredményeiről,
tapasztalatairól, valamint
az év hátralévő időszakának
feladatairól is szólnak.
Természetesen lesz lehetőség
konzultációra is, amikor
kérdéseiket, javaslataikat is
megfogalmazhatják
a főbizalmiak és az üzemi
tanács tagjai.
ELECTROLUX ÚJSÁG 3
Bemutatjuk Terebesi Sándort,
a Hűtőszekrénygyár új termelési
vezetőjét
Olvasóink már megszokhatták, hogy
lapunk hasábjain rendre bemutatjuk
azokat a szakembereket, akik
a közelmúltban kerültek cégünkhöz,
s gyárainkban vezető pozíciót töltenek be.
A sorban ezúttal Terebesi
Sándor következik, aki május
14-e óta a Hűtőszekrénygyár
termelési vezetője. Egy
fejvadász cég talált rá, s bár
eredetileg más feladatra
„szemelték” ki, végül ezt
a beosztást fogadta el.
- Győrben, a Széchenyi
István Főiskolán 1996-ban
szereztem villamosmérnöki
diplomát automatizálási
szakirányon, és a Sony
gödöllői gyárában kezdtem
dolgozni. A mérnökségi,
illetve a termelési divíziót
vezettem, amikor egy
fejvadász cég megkeresett
egy, az Electrolux Lehel
Kft.-nél megüresedett vezetői
hely kapcsán.
- Mi volt annak az oka,
hogy több mint egy évtized
után váltott és elfogadta
az Electrolux Lehel Kft.
ajánlatát?
- Majdnem tizenegy év után
úgy éreztem, hogy új
kihívásokra van szükségem.
A Sony gödöllői gyárában
már mindent elértem, amit
elérhettem, így ott nem volt
előttem új cél. Ezért akartam
mindenképpen váltani.
Persze a döntés nem egyik
pillanatról a másikra született
meg. A fejvadász cég
megkeresését követően több
hónapos egyeztetést,
interjúsorozatot követően dőlt
el, hogy a Hűtőszekrénygyár
termelési vezetője leszek.
Szádéról járok minden nap
Jászberénybe, s a váltás
4 ELECTROLUX ÚJSÁG
mellett szólt az is, hogy
feleségem is támogatta azt.
Négyéves Zsófi lányomat
megnyugtatta, hogy minden
nap hazamegyek, azaz
mindennap látni fog.
Kisfiúnk, Mátyás még csak
15 hónapos, így ő még nem
vett részt a döntés
meghozatalában.
- Mennyiben jelentett
önnek új feladatot a termelés
irányítása
a Hűtőszekrénygyárban?
- Tulajdonképpen a termelés
- függetlenül attól, hogy
milyen termékről van szó lényege nagyjából ugyanaz:
jó minőségű terméket kell
létrehozni megfelelő
költségkeretek között, adott
időre. Itt persze egészen más
termelési kultúrába
csöppentem, s ez igazi
kihívást jelent. Termelési
tapasztalatokkal érkeztem, de
az itteni termelési technikával,
technológiával, a termelési
folyamattal természetesen
meg kell ismerkednem.
- Milyen tapasztalatokat
szerzett eddig
a Hűtőszekrénygyárban?
- Előzetes várakozásaim
beigazolódtak. Teljesen más
termék és termelési kultúra
várt rám Jászberényben.
A kollégák részéről nagyon
kedves volt a fogadtatás,
s az elmúlt három hónapban
sikerült őket is megismernem.
Elmondhatom, hogy nagyon
jó csapatba kerültem. Persze
ahhoz, hogy egy-két szóból
megértsük egymást, még kell
idő. A csapatban vannak
nagy tapasztalattal
rendelkező idősebb és
lendületes, fiatalabb kollégák,
akik között nagyon jó
az összhang. Ugyanakkor
az is igaz, hogy nagyon sok
területen van még mit
fejlődnünk, azaz rengeteg
feladat megoldása vár ránk.
- Lehel azt mondani, hogy
körülbelül azt kapta, amit
várt?
- Igen. Ez egy nagy kihívás
számomra. Több üzemben,
sok embert kell irányítani, s itt
nem tűzoltás, hanem tudatos
építő, fejlesztő munka folyik.
Az egyik fő feladatom
a standardizálás az üzemek
között. Mindenhol vannak jó
gyakorlatok, s ezeket
alkalmazni kell más
területeken is. Nem biztos,
hogy minden változtatás
nélkül lehet adoptálni, de
mindenképpen érdemes.
Tulajdonképpen erről szól
az EMS is. Minden kollégát,
üzemvezetőt bevonva
kívánjuk kialakítani az ezt
szolgáló stratégiánkat.
Az üzemeket tehát ebből
a szempontból is vizsgáljuk.
A standardizálás ugyanis
a szervezeti felépítéstől
kezdve mindenre kiterjed.
- A napi termelési feladatok
mellett mi az, ami
a munkahelyén leginkább
foglalkoztatja még
a Hűtőszekrénygyár termelési
vezetőjét?
- A már említett
standardizálás mellett
a selejtcsökkentő kampány
az, ami leginkább
foglalkoztat. Sok kolléga
sok jó ötletet adott már be,
s ezek között van olyan is,
amely nem a selejtcsökkentést
szolgálja. Terveim szerint
szeptembertől ezt az akciót
kibővítjük, mégpedig
a minőségjavító és
költségcsökkentő ötleteket is
díjazni fogjuk. Egyébként
most az üzemvezetőkkel és
a művezetők bevonásával is
az 5S bevezetésén dolgozunk.
Vallom, hogy a jó minőség
alapja a rendezett, tiszta
körülmények között zajló
gyártás. Ennek a feltételeit
kívánjuk megteremteni, és ez
a munka júniusban már el is
indult. Megemlítem még,
hogy a 110-es üzemben
az előszerelő területen már
fejlesztő tevékenységet
végeztünk, s ott
megfogalmaztunk
9 alapszabályt, melyet gyári
szinten is szeretnék
bevezetni. Nem szerencsés,
ha túl sok szabályhoz kell
alkalmazkodni, de vallom,
hogy ilyen nagy területű, nagy
létszámú termelés során
bizonyos alapszabályokat
meg kell fogalmazni és azok
betartását, betartatását meg
kell követelni. Ez még egy
nagy lélegzetű dolog lesz,
ami egyébként a dolgozók
érdekeit fogja szolgálni
munkavédelmi, higiéniai
és munkafegyelmi
szempontból is.
Sikeres első fél év
a Porszívógyárban
Az Electrolux
Lehel Kft.
Jászberényi
Porszívógyára
sikeres első fél évet
zárt 2007-ben.
Erről Vass Attila,
a gyár igazgatója
tájékoztatta
lapunkat.
- A tervezettnél 12%-kal, a tavalyi első fél
évhez viszonyítva 13%-kal nőtt
a termelésünk, összesen 1 334 000 darab
porszívót gyártottunk az idei év első hat
hónapjában. Új termékeink, a Cyclon XL,
a Twin Clean, az AirMax és az Accelerator,
remek fogadtatásban részesültek a piacon,
értékesítésük jól halad. Piacaink
sorrendjében Németország, Franciaország és
Oroszország foglalja el az első három helyet,
de nőtt a svájci eladások száma és
az amerikai piacokon is sikeresek vagyunk.
Az első fél évben több termékünk megújítása
is megtörtént - pl. Ultra Silencer s ez is
hozzájárult piaci sikereinkhez. Annak ellenére
tudtunk sikeresek lenni a piacon, hogy
az anyagárak folyamatosan emelkedtek.
Több új projektet elindítottunk, de
a korábban elindított „Simplicity project" is
sikeresen folytatódott. Ezeknek
az eredményei már jelentkeznek. Sokatmondó
adat, hogy termelékenységünk a tavalyi év
hasonló időszakához képest 7,2%-kal nőtt.
- Többször is hírt adtunk már arról, hogy
az EMS nálunk milyen eredményeket
hozott. Dolgozóink sok remek ötlettel álltak
elő - 156 javaslat érkezett, melyek közül
73 bevezetésre került, 53 bevezetés alatt
van. Ezek a javaslatok is hozzájárultak,
a több mint 20 millió forintos
költségcsökkentéshez. Sikeresen
elindítottuk a SÁP projekt első fázisát automatikus számlaigazolás -, ami
jelentősen segíti és gyorsítja a pénzügyi
folyamatainkat. Ezúttal is megköszönöm
a központi IT-s, a porszívógyári IT-s,
valamint a SAP-os kollégáknak, hogy
sikerült időben bevezetni ezt az új
rendszert. Egyébként ebben a fél évben egy
új logisztikai folyamat is bevezetésre került,
melynek keretében három részletben
beszállítói napot is tartottunk. Azokkal
a beszállítókkal találkoztunk, akik potenciális
Just in Time beszállítóink lehetnek, ugyanis
célunk, hogy erre a rendszerre állunk át.
Az új rendszernek köszönhetően egyébként
szállítási megbízhatóságunk jelentősen
javult, és ez mondható a szervizhívási
mutatónk alakulásáról is. Az elmúlt fél év
értékelésénél nem hagyhatom ki családi
napunk megrendezését sem, amely nagyon
jól sikerült. Nem véletlen, hogy csupa pozitív
visszhang érkezett a rendezvénnyel
kapcsolatban - mondta Vass Attila.
ELECTROLUX ÚJSÁG 5
Előkelő helyeken vállalatunk
A megelőző évi közel 20%-os ütemnél
lassabban, átlag 16-17%-kal növelte
árbevételét 2006-ban az ötven
legnagyobb magyarországi cég. A top
50 cégei összességében a gazdaság
egészéhez hasonlóan teljesítettek: nem
rosszul, de nem is kiugróan.
Az árbevétel tekintetében
(pénzintézetek nélkül) továbbra is
a MÓL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
vezeti a listát. Az Audi Hungária Motor
Kft. őrzi második helyét, míg
a harmadik helyre a korábban negyedik
Magyar Telekom Távközlési Nyrt. lépett.
Az Electrolux Lehel Kft. hét helyet
javítva, a 2006. évi listán a 31. helyet
szerezte meg.
Az adózott eredményeket figyelembe
véve a Mól Magyar Olaj- és Gázipari
Nyrt. az első, az Országos
Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank
Nyrt. a második, és a Magyar Villamos
Művek Zrt. a harmadik. Az Electrolux
Lehel Kft. ezen a listán megőrizte
25. helyét. Ezen belül az eredmény
változása alapján cégünk a 43.,
az árbevétel arányos eredmény
tekintetében a 24.
A létszám alapján a Magyar Posta Zrt.
a listavezető a MÁV Magyar
Államvasutak Zrt.-t és az Országos
Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank
Nyrt.-t megelőzve. Az Electrolux Lehel
Kft. az előző évi 23. helyről a 20-ra
lépett előre a 2006-os adatok alapján.
Cégünknél 19%-kal dolgoztak többen
2006-ban, mint 2005-ben.
Az exportárbevétel tekintetében a MÓL
Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
a 2006-os listavezető az Audi Hungária
Motor Kft. és a GE Hungary Ipari és
Kereskedelmi Zrt. előtt. Az Electrolux
Lehel Kft. a 2005-ös évhez épest egy
helyet javítva a lista 18. helyezettje.
Cégünk 33%-kal növelte 2006-ban
exportárbevételét az előző évhez
képest.
A saját tőke alapján elkészített rangsort
is a MÓL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
vezeti. Második az Országos
Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank
Nyrt., míg harmadik a Magyar Telekom
Távközlési Nyrt. Az Electrolux Lehel Kft.
ebben az összehasonlításban
a 35. (2005-ben 19. volt). A saját
tőkearányos nyereség alapján cégünk
a 25. az ötven legnagyobb cég
rangsorában.
(Forrás: a HVG 2007. július 28-i száma.)
A Jászberényi Hütőszekrénygyár és
Fagyasztóládagyár első féléves eredményei
A Jászberényi Hütőszekrénygyár és
a Fagyasztóládagyár idei első féléves
teljesítményéről a két gyár
igazgatóját, Szentpéteri Ferencet
kérdeztük, aki érdeklődésünkre
a következőket nyilatkozta.
- A Hűtőszekrénygyárban a legtöbb
mutató a terveinknek megfelelően
alakult. Míg tavaly 565 036 terméket
értékesítettünk, addig idén 672 313
darabot. Jelentősen emelkedett
a gyártott termékeink száma is.
Az elmúlt esztendő első fél évében
580 659, az idei év első hat
hónapjában 697 742 darab
hűtőszekrényt gyártottunk.
A szervizhívási mutatónk
10,5 százalékkal javult, és
a produktivitás is a tervezett mértékben
alakult. A gyártási megbízhatóság
(DSA) 90 százalék felett van. Sajnos,
a selejtfelhalmozódás terén nem
sikerült terveinket megvalósítani, hiszen
az 204,1 forint/darab helyett
6 ELECTROLUX ÚJSÁG
220 forint/darab lett. Ezért
Selejtcsökkentési Akciót indítottunk,
melyről már az Electrolux újság előző
számában is olvashattak
az érdeklődők. A TT Üzemben
szeptemberben 3+2 műszakos
munkarendben, míg októberben
2 műszakos munkarendben folyik majd
a gyártás. A Combi Top üzemben
szeptember végéig minden szombaton
dolgoznak majd a kollégák kivéve
szeptember 22-én. A 60 cm-es
TT készülékeknél a tetődesignban
hajtottunk végre bizonyos
fejlesztéseket, s augusztustól újabb
TT típusok gyártását kezdjük meg
a kelet-európai piacokra.
- A Fagyasztóládagyárban a termelés
volumene a terv szerint alakult az első
fél évben, a szervizhívási mutató
1,66 volt a fél év végén, míg a DSA
90% felett van és megtörtént az új
design bevezetése. A kisláda/kisbox
üzemben megszűnik a két műszakos
munkarend, a dolgozókat a TT
üzemben alkalmazzuk, októbertől
pedig az aktuális igények alapján
a különböző üzemekben helyezzük el
- mondta Szentpéteri Ferenc, aki arról
is szólt, hogy mindkét gyár esetében
jelentős lépések történtek az EMS-ben
a tréningek kapcsán az 5S módszer
bevezetésével, és a selejtcsökkentő
kampány is sikeresen elkezdődött.
A Családi Nap megrendezésére
az előzőekben említett
szeptember 15. helyett szeptember
22-én kerül sor.
XXI. Háztartási Gépek
Szemináriuma
A Gépipari Tudományos
Egyesület Háztartási Gépek
Szakosztálya október 10-11 -én
Jászberényben, a Déryné Művelődési
Központban rendezi meg immár
huszonegyedik szemináriumát,
melyre az ország minden
részéből várnak résztvevőket.
A szeminárium témája:
Tudásközpontú együttműködés
a készülékgyártók és a beszállítók
között.
A két nap során számos előadás
hangzik el. Ezek között lesz olyan,
amely a kormányzati, valamint
az uniós támogatások
megszerzéséről szól
a tudásközpontú
együttműködéshez. Téma lesz
a kutatásfejlesztés közös
finanszírozása hazai és uniós
támogatások segítségével, valamint
azon fejlesztési programokról is szó
lesz, amelyek a gazdaság
versenyképességének növelését
szolgálják. Minden bizonnyal nagy
érdeklődés kíséri majd a magas
fokú, célorientált szakmai képzésről,
valamint a környezetbarát
kontsrukciók, technológiák közös
fejlesztéséről szóló előadásokat is.
A tanácskozás második napján
a résztvevők az Electrolux Lehel
Kft. jászberényi porszívó-, illetve
hűtőszekrénygyárában is tehetnek
látogatást.
A kitöltött jelentkezési lapot 2007.
szeptember 5-ig kell Kuzén
Zoltánhoz (fax: 57/415-844) vagy
az alábbi e-mail címekre:
zoltan. kuzen@electrolux. hu,
andrea.leko@electrolux.hu eljuttatni.
Esélyegyenlőségi terv
az Electrolux Lehel Kft.-nél, I. rész
A Magyar Köztársaság Országgyűlése
2003. december 22-i ülésnapján
elfogadta az egyenlő bánásmódról és
az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló,
2004. január 27-én hatályba lépett
2003. évi CXXV. törvényt (a továbbiakban:
törvény vagy tv.). A törvény 41. §-a,
módosítva a Munka Törvénykönyvét
(Mt., 1992. évi XXII. tv.) felhatalmazást ad
a munkáltatónak és a munkáltatónál
képviselettel rendelkező szakszervezetnek
arra, hogy együttesen, meghatározott időre
szóló esélyegyenlőségi tervet fogadjon el.
A törvény előírásainak megfelelően cégünk
vezérigazgatója, Takács János
vezérigazgatói utasítást adott ki
az Electrolux Lehel Kft.-nél az egyenlő
bánásmódról és az esélyegyenlőség
előmozdításáról. Az utasítás célja, hogy
a jogszabály rendelkezéseinek megfelelően
az Electrolux Lehel Kft.-nél olyan
esélyegyenlőségi terv kerüljön kiadásra,
amely alapján a munkavállalók hátrányos
megkülönböztetésének lehetősége
kizárható és az egyenlő bánásmód
biztosítható. Ezt az esélyegyenlőségi tervet
az Electrolux Lehel Kft. mint munkáltató,
a VASAS Szakszervezeti Szövetség
Electrolux Magyarországi Cégei
Szakszervezeti Szövetsége mint
a szakszervezet együttesen fogadták el.
A mai lapszámunkban kezdődő
sorozatunkban az esélyegyenlőségi tervet
ismertetjük.
Az esélyegyenlőségi terv hatálya
Az esélyegyenlőségi terv:
- a munkáltatónál munkaviszonyban álló
valamennyi munkavállalóra kiterjed,
- 2007. július 20-án lép hatályba, kétéves
időtartamra.
Az esélyegyenlőségi terv módosítása,
kiegészítése
Az esélyegyenlőségi terv megalkotásában
részt vevő bármelyik fél a többi félhez
intézett írásbeli nyilatkozattal
kezdeményezheti az esélyegyenlőségi
terv módosítását, kiegészítését.
A kezdeményezésnek tartalmaznia kell
a javasolt szövegváltozatot és annak
indokolását. A kezdeményezést, ha
a formai feltételeknek megfelel, 30 (harminc)
napon belül érdemben meg kell vizsgálni.
Az üzemorvos válaszol
Hogyan napozzunk, fürdőzzünk
a nyárvégi melegben?
Dr. Szabó
Erzsébet
- Bár lassan
a nyár vége
közeledik, ám
az előrejelzések
szerint még jó
néhány meleg
napra
számíthatunk,
s a hőség hullámokban érkezhet. Nem
árt ezért átismételni, hogy ilyenkor
hogyan napozzunk, hogyan
fürdőzzünk. Napozni 11 és 15 óra
között a nagyon erős ultraibolya
sugárzás miatt semmiképpen nem
ajánlott. Általában vékony, világos,
szellős ruházatban, vászon- vagy
szalmakalapban jó lenni. Fontos
a szemünk védelme is, biztonságos,
kellően nagy méretű, UV-védős
szemüveggel. Elengedhetetlen
a napozásban a fokozatosság.
A világos bőrű, szőke, kék szemű
emberek érzékenyebbek
a napsugárzásra, ennél jobban már
csak a fehér bőrű, vörös hajúaknak
kell védeni magukat. Használjunk
magas faktorszámú kenőcsöket,
olajakat bőrvédelemre, de tudni kell,
hogy a bekenést gyakran ismételni
szükséges. Jóllakottan, feihevült,
kimelegedett testtel hirtelen hideg
vízbe ugrani meggondolatlanság.
Előtte tusoljunk vagy egyéb
bevizezéssel hűtsük testünket.
Oktatás a hőségről
Július 23-án három alkalommal
csoportvezetőknek, művezetőknek
tartott tájékoztatást dr. Szabó
Erzsébet üzemorvos arról, hogy
a hőségriadó kapcsán mi a teendő.
A rosszulléteseket hűtött helyiségbe
- klimatizált hely, amely ki volt jelölve kellett vinni, ahol fektették, folyadékot,
hűtött ásványvizet adtak nekik és
a sóveszteséget pótolták. Amennyiben
nem jött rendbe, úgy a rendelőbe
kísérték. A nagy hőség ellenére
utóbbira csak néhány alkalommal volt
szükség. Az év legmelegebb napjain
az orvosi ügyelet 18 óráig tartott, s azt
követően 22 óráig a mentősök
ügyeltek. Az elmúlt években erre nem
volt példa. A nagy hőség idején
az üzemekben hosszabb szüneteket
tartottak és lehetőséget biztosítottak
tusolásra is.

:■te, természeti erőforrások
' kezelése
2. Hulladékgazdálkodás
Az Electrolux Lehelnél
a környezetvédelmi
tevékenységek egyik
kulcseleme
a hulladék• gazdálkodás, mivel
a termelés során különböző
hulladékok keletkeznek a felhasznált
csomagolóanyagokból, de a termék
életciklusának különböző fázisaiban is.
3. Veszélyes hulladékok
Az elmúlt években - bár a termelési
volumen folyamatosan növekedett a veszélyes hulladékok mennyisége
abszolút értékben is csökkent. Ezt olyan
innovációkkal érték el, amelyek hatására
csökkent a veszélyes anyagok használata.
A veszélyes hulladékok ártalmatlanítási
költségeinek fajlagos növekedése ellenére
sikerült ezt a költséget csökkenteni, ami
a termékek versenyképességét és
környezeti hatását egyaránt kedvezően
befolyásolja. A veszélyes hulladékok
mennyiségének növekedését elkerülendő
az Electrolux már a gyártmánytervezés
fázisában megfelelő lépéseket tesz az EU
jogszabályainak megfelelően. Az Electrolux
folytatja azt az átfogó programját, amelynek
keretében költséghatékony alternatív
alkotórészeket és gyártási módszereket
keresnek a direktíva előírásaival
összhangban.
Csomagolási hulladék
Az Electrolux Lehel Kft. komoly
erőfeszítéseket tett annak érdekében,
hogy csökkentse a csomagolási
hulladékok által okozott negatív környezeti
hatásokat. A hűtőládák
kartoncsomagolásával - újrahasznosítás
megvalósítása - a WorldStar 2004 díjat
az Electrolux Major Appliances Europe
jászberényi üzeme nyerte el. Ennek előnye
az is, hogy a korábbi csomagoláshoz
képest kevesebb a sérülés a szállítás
során, míg nagyobb a tehelhetőség és
a stablitás.
Munkahelyi Etikai Kódex, IV. rész
„Etika gör-lat 1. erkölcs, az erkölcsi
elvek rendszere 2. vmely hivatás
körében uralkodó erkölcsi
és magatartásbeli szabályok
összessége.” Az idegen szavak
és kifejezések szótárából való
az idézet, amely meghatározza,
hogy mi is az etika. Az erkölcsi és
magatartásbeli szabályok életünk
minden területét behálózzák,
így jelen van életünkben
a munkahelyünkön is. Ennek
tudatában alakították ki
az Electroluxnál az Etikai Kódexet,
amelyet a vállalat valamennyi
dolgozójának be kell tartania. Ehhez
persze szükséges, hogy mindenki
megismerje, hogy abban mi is
foglaltatik. Ebben segítünk most, és
a következő hónapokban.
Diszkrimináció kizárása
Az Electrolux Csoport elismer és
tiszteletben tart minden kulturális
különbséget. Azonban minden
alkalmazottat szigorúan
képzettségei és képességei szerint
kell kezelni minden
munkaviszonnyal összefüggő
döntésnél, beleértve, de nem
korlátozva a felvételre,
előléptetésre, kompenzációra,
juttatásokra, képzésre,
létszámleépítésekre és
munkaviszony megszüntetésére.
Zaklatás és durva bánásmód
Egyetlen alkalmazott sem lehet
kitéve vállalati büntetésnek vagy
fizikai, szexuális, pszichológiai,
szóbeli zaklatásnak vagy durva
bánásmódnak. Keresett
munkabérből nem vonható le
pénzbírság vagy büntetés semmilyen
fegyelmi vétség miatt sem.
Munkaidő
Az Electrolux minden alkalmazottjára
vonatkozóan elismeri a munkaidő
és szabad idő közötti egészséges
egyensúly megteremtésének és
fenntartásának szükségét. Feltéve,
ha az adott ország törvénye nem ír
elő kevesebb maximális munkaórát,
Új közbeszerzési
eljárás
A Regionális Fejlesztési
Program keretében Hátrányos
helyzetű régiók és kistérségek
elérhetőségének javítására kiírt
pályázaton az EU-s tagságunk
első időszakában 14 projekt került
a támogatottak közé. Ezek
között található a Hűtőgépgyári
bekötőút felújítása, ívkorrekció
kivitelezése, buszperonok
átalakítása címmel beadott
jászberényi pályázat is, amely
ebben a kategóriában az öt
legnagyobb beruházás egyike.
A tervezett 800 millió forintos
beruházáshoz 10%-os önerőt
kellett biztosítani Jászberény Város
Önkormányzatának, ám ezt
a 80 milliós részt 32 millióra tudták
csökkenteni egy újabb pályázati
sikerrel.
Sajnos, a beruházás
megvalósítására kiírt közbeszerzési
eljárás első körben eredménytelenül
zárult, így új eljárást kellett kiírni.
Augusztus 31-én tárgyalnak
azokkal a cégekkel, amelyek
az első körben pályáztak,
s várhatóan szeptember első
felében már a szerződés
megkötésére is sor kerülhet.
és kivéve rendkívüli üzleti
körülmények miatt az alkalmazottak
nem kötelezhetők - rendszeresen
ütemezett alapon - munkavégzésre
a hetente a szabványos 48 órát
meghaladó munkaidőn túl vagy
a teljes munkahétben a 60 órát
meghaladó munkaidőn túl (beleértve
a túlórát is). A rendkívüli üzleti
körülmény kivételével, minden
alkalmazottat megillet legalább egy
szabadnap minden hétnapos
időszakban.
Kompenzáció
A béreknek, beleértve a túlórákat
és a juttatásokat is, egyenlőnek
vagy magasabbnak kell lenniük
a vonatkozó törvény által kötelezően
meghatározott szinttel/szintnél.
Végre
Magyarországon
is kapható
az európai
igényeknek
megfelelően
kialakított négyajtós
hűtő, amely
egyetlen, a magyar
konyhákba
kényelmesen beférő
készülékben egyesít
egy nagy
fagyasztót, egy
hűtőt és egy
borhűtőt.
A sióé by side
hűtőszekrények
iránt növekvő
igény mutatkozik
a fogyasztók
részéről, 2003 óta
Európában évente
átlagosan 35%-kai
nő az ilyen típusú
készülékek eladása.
Az Electrolux
továbbra is
folyamatos
növekedést
szeretne felmutatni
e felső kategóriás
piacon, ezért dobta
piacra új, négyajtós
hűtőjét.
„Amerikai” hűtő európai
méretben az Electroluxtól
- A készülék 2x60 centiméteres méretével
igazodik az európai konyhabútor- és
készülékszabványokhoz. Nagy raktere
lehetővé teszi, hogy a hétköznapi használat
és a különleges események során szükséges
étel és ital mindig hűtött helyen, tálalásra
készen álljon. Ez az új termék még a borok
megfelelő hőmérsékletéről is gondoskodik mondta Belényesi Zsolt az Electrolux
értékesítési igazgatója.
A hűtőszekrény egy részét borhűtőnek
alakították ki a tervezők, melyet önálló
hőmérséklet-szabályozóval láttak el, így
a bor mindig megfelelő hőmérsékletű lehet.
A hűtőtér polcai dönthetőek, és magasságuk
is állítható, így akár 80 szabványos palack
is tárolható a hűtőben. Leleményes, extra
kényelmi szolgáltatás a készülék alján
található fatálca, amelyen stílusosan
szolgálható fel a bor.
A fagyasztó bal alsó része sokoldalúan
használható: beállítható olyan hőmérsékletre,
hogy a fagylaltok és a desszertek azonnal
felszolgálhatóak legyenek vagy választható
a szokványos fagyasztási hőmérséklet.
Az enyhe fagyasztási fokozaton a hús és
a hal több napig is tárolható, és kiolvasztás
nélkül bármikor azonnal felhasználható.
A fagyasztó No Frost rendszerű, így
a leolvasztással sem kell bajlódni. A készülék
rozsdamentes acélfelülettel készült, amely
ujjlenyomat-taszító bevonatot kapott.
A borhűtő és a hagyományos hűtőtér
megvilágításáról egy új, nagy fényerejű LED-es
megoldás gondoskodik. A fényerő tíz
különböző fokozatban állítható, hogy
a megvilágítás mindig megfeleljen
a tulajdonos igényeinek. Ezzel
a megvilágítással a borok valódi kincsekként
tündökölnek az üvegajtó mögött.
ELECTROLUX ÚJSÁG 9
Porszívózás? Kipipálva!
Nem kell többé
porszívóvásárlás előtt azon
gondolkodni, hogy
otthonunk takarításához
porzsákos vagy porzsák
nélküli készüléket
válasszunk. Az Ergospace
Twin Technology a két
technológia ötvözésével
megoldotta a problémát.
Bármikor könnyedén
válthatunk a porzsákos és
a porzsák nélküli működés
között.
A készülék jelentősen
megkönnyíti a takarítást. Kis
méretének és súlyának
köszönhetően bárhol
kényelmesen mozoghatunk
vele. Nem okoz gondot az
sem, ha a porszívót fel- vagy
le kell vinnünk a lépcsőn.
A 9 méter hosszú, kihúzható
kábelnek köszönhetően
jelentősen megnő
a mozgásterünk takarítás
közben, így a helyiségek
legtávolabbi pontjait is
könnyen elérhetjük anélkül,
hogy konnektort kellene
váltanunk.
A porszívó burkolatát
ergoshock gumigyűrű védi,
hogy használat közben ne
sérüljön, illetve ne okozzon
kárt a bútorokban, ha
esetleg nekiütődik. Kiváló és
rugalmas teljesítménye
mellett az Ergospace
Twin Technology
szűrőrendszere is említést
érdemel: porzsákos
használat esetén a porzsák
mellett egy HEPA szűrő
biztosítja, hogy a
porszemcsék a
készülékben
X maradjanak.
i Porzsák nélküli
működtetésnél
' dupla HEPA
filter
gondoskodik
a kiáramló levegő
tisztaságáról.
Modern köntösben
a megújult Zanussi sütők
Februártól megújult
tűzhelyválasztékkal várja a vásárlókat
a Zanussi. Az új designelemek
látványosan jelennek meg
a kezelőpanelen,
az edénytartórekeszen és
a tükörüveges sütőajtón.
A sima, lapos felületek,
a kifinomult vonalvezetés modern
megjelenést kölcsönöz
a tűzhelyeknek.
Az új külső várhatóan tovább
erősíti a Zanussi márka
piacvezető pozícióját,
melyhez hozzájárul a tűzhely
kategóriában egyedülállóan széles
választék. A különböző méretű
tűzhelyek kaphatóak gáz,
elektromos és kombi kivitelben,
fogyasztói igényekre szabott
felszereltséggel.
Az új formatervezésnek és
anyagfelhasználásnak
köszönhetően még egyszerűbbé
vált a készülékek tisztítása,
ami nem elhanyagolható szempont
a mindennapos használat során.
Flexi Form kosarak
az Electrolux
mosogatógépében
A Global Design
szabadonálló
mosogatógépek rugalmasan
alakítható kosarakkal
készülnek, így egyszerű
elhelyezni bennük
a különböző méretű
edényeket.
A forradalmian új módon
tervezett Flexi Form kosarak
jelentősen megkönnyítik
az ember életét. Az alsó
kosár különböző elemeit
az edények méretéhez
alkalmazkodva lehet
hajtogatni, így maximálisan
kihasználható az adott raktér.
Az evőeszköztartó kosár
szintén az igényeknek
megfelelően, különböző
helyekre tehető, és a felső
kosár is rugalmasan
alakítható. A csészetartók
nem csak hajtogathatok,
de eltérő magasságba is
helyezhetők, hogy a kis- és
nagyméretű csészék is
elférjenek rajta.
A hajtogatható csészetartók
átalakíthatok
borospoharakhoz.
A mosogatógép egy extra
borosüvegtartó állvánnyal is
rendelkezik. Szükség esetén
az evőeszköztartó kosár egy
része a felső polcon is
elhelyezhető. A készülék
használata a kezelőpanel
egyértelmű grafikáinak
köszönhetően rendkívül
egyszerű. A széles
programválaszték mellett
a mosogatógép beállítható
késleltetett indításra is.
A felső kategóriás modelleken
az LCD-kijelzőn folyamatosan
nyomon követhető a program
lejártáig hátralévő idő.
A Global Design szabadonálló
mosogatógépek 2007-ben
elnyerték a nemzetközi Red
Dót díjat, a világ egyik
legnagyobb és leghíresebb
tervezési versenyén.
Erdélyben jártak
A Vasas Szakszervezeti
Szövetség vállalatunknál
működő szervezete
az igényeknek megfelelően
az elmúlt évtizedekben
számos kirándulást
szervezett már. Ezek lényege
az, hogy a résztvevők
határozhatják meg
a célállomást. így volt ez
idén is, amikor két csoport
erdélyi kirándulását szervezte
meg a szakszervezeti
Szabadidő Bizottság, tudtuk
meg Kun Erzsébet igazgatási
előadótól, aki a szervezés
nem könnyű feladatát
vállalta. A kirándulás
részleteiről is ő tájékoztatta
lapunkat.
- Július 12-19. között
harminc, augusztus 9-16.
között núsz electroluxos
dolgozó erdélyi kirándulását
szerveztük meg.
A nyolcnapos utak résztvevői
nem panaszkodhattak
programok hiányára, hiszen
Erdély legszebb tájaira vittük
el őket, ahol nagyon sok
élményben volt részük mondta Kun Erzsébet, aki
a részletekbe is beavatta
lapunkat.
A teljesség igénye nélkül
idézzük fel, hogy merre is
jártak Erdélyben a két
csoport tagjai.
Nagyváradon
megtekintették a püspöki
székesegyházat és jártak
az Ady Endre
Emlékmúzeumban is.
A Királyhágónál megálltak
egy fotózásra, majd
Bánfihunyadon
a kaloteszegi templomba is
betértek. Kolozsvár
természetesen nem
maradhatott ki
az útvonalból. Itt jártak
a Szent Mihály-templomban,
a Bánffy-palotában és
megtekintették Mátyás király
lovas szobrát és szülőházát.
Marosvásárhelyen
a kultúrpalotát, a Teleki
Tékát és a Bolyai Múzeumot
látogatták meg, míg
Brassóban a Fekete
templom - Erdély
legnagyobb temploma keltett csodálatot
a csoportok tagjaiban.
A Gyilkos-tó, a Békás-szoros
és Gyimesbükkön az ezeréves
határ megtekintése is része
I. Tiszafüredi Tisza-tó Kupa
Sárkányhajózás
2007. július 21-én, Tiszafüreden
került megrendezésre a kelet
magyarországi sárkányhajós
kupasorozat következő
versenye. A Tisza-tavon oktatási
intézmények, baráti társaságok,
közintézmények és céges
csapatok mérhették össze
sárkányhajózási tudásukat
a szokásos 200 m-es futam
mellett ezúttal ismét 2000 m-en
is. A sárkányhajóversenyeken
már rendszeres résztvevőnek
számít az Electrolux, így ezúttal
is képviseltük cégünket
a megmérettetésen
csapatunkkal.
A céges csapatok küzdelme
a dobogós helyezésekért
kiélezett küzdelmet hozott.
A szolnoki Mondi Kft. csapata
rendszeresen edz
a sárkányhajóversenyekre, így
esélyesként mindkét távot
megnyerte. A második helyért
viszont jászberényi külön harc
volt a programnak. Jártak
az electroluxosok
Sepsiszentgyörgyön
a Székely Nemzeti
Múzeumban, Kölöspatakon
a Kálnoki-kastélyban.
A Vöröstorony-szoroson át
jutottak el Nagyszebenre,
s az utolsó szálláshely
Szászsebesen volt.
A kirándulás zárónapja is
tartogatott még látnivalót,
hiszen ekkor tekintették meg
Vajdahunyadvárát,
alakult ki. A 2000 m-es távon
a Ruukki (Aprítógépgyár)
csapata bizonyult jobbnak, így
itt legénységünk a bronzérmet
gyűjthette be.
A visszavágásra a 200 m-es
távon került sor, itt mi eveztünk
gyorsabban, így a 2. helyezést
sikerült megszereznünk a céges
csapatok versenyében.
A csapat tagjai, Angyal Roland,
Csapó Judit, Csipkés István,
Dékány Erika, Fülöp Kornél,
Illés Zoltán, lllésné Lázár Mária,
Kocza István, Kotán József,
Pap Réka, Sánta Adrienn,
Sipos Imre, Suba Beatrix, Suba
Viktória, Székely Bertalan,
Székely Edit, Szelei Anikó,
Szelei Ildikó, Szikráné Nádas
Judit, Tamás Péter és Tamásné
Németh Franciska.
Máriaradnán a híres
búcsújáró templomot,
Aradon pedig az aradi
vértanúk emlékművét.
- Ilyen program ismeretében
nem volt egyébként nehéz
a szükséges létszámot
megszervezni. Alig egy hét
alatt betelt a létszám, s
azok, akik részese' lehettek
a kétszer nyolc napnak,
csodálatos élményekkel
gazdagon térhettek haza mondta Kun Erzsébet.
Új büfészolgáltatások
2007. szeptember 1 -jétől az alábbi
szolgáltatásokkal bővítjük kínálatunkat.
A büfékben 4 hetes étlapról
a készételekre előrerendelést felveszünk.
Amennyiben a melegen tálalt ételt
2 órán belül nem tudják átvenni - és
ezt a büfésnek előre jelezték -, akkor
azt ételdobozban félretesszük.
Az étteremben 13.20-14.30 között
(műszakváltáskor) frissensült menü
kapható (elvitelre is):
rántott szelet rizskörettel - 380 Ft,
burgonyakörettel - 490 Ft;
rántott sajt rizskörettel - 430 Ft,
burgonyakörettel - 550 Ft.
Jó étvágyat kívánunk!
Érsekné Csík Mónika
üzletvezető
Fejtsen és nyerjen velünk!
Június-júliusi összevont
számunkban egy
kétfordulós játékot
hirdetünk. Az akkori
számunkban megjelent és
a mostani számunkban
közölt rejtvények
megfejtését kell majd
egyszerre, 2007.
szeptember 20-ig,
az étkezdében elhelyezett
dobozba bedobni. A helyes
megfejtést beküldők közül
ketten nyernek majd egyegy Electrolux termékeket.
Ezúttal az általunk megadott
szavakat kell
a rejtvényábrában elhelyezni,
s amennyiben ezt helyesen
teszik, akkor a színes
sorokban kialakul
a beküldendő megfejtés.
Zárt betűk
A megfejtés első sorában: K,
O, Y, A, E, T, X.
A megfejtés második
sorában: U, P.
A megfejtés harmadik
sorában: H, Z, É, Y, Y, Á, K.
A megfejtés negyedik
sorában: E.
A megfejtés ötödik sorában:
P, T, 0, J, E.
Kétbetűsek: AD, AR, DA,
DE, ES, ÉG, FA, IC, JT, KA,
LA, LR, NA, NÉ, OK, OL,
OT, PA, RÖ, SO, SÓ, ŰR,
ZZ.
Hárombetűsek: ALÁ, EOY,
FAL, INT, ISM, NET, ORZ,
RÉT, RIÓ, RLS, RON, SIZ,
TÓN, UEI, UFI, TAR.
Négybetűsek: AIDA, ÁMEN,
EHOL, EURO, FRÍZ, INNÁ,
KOÓS, LIÁN, NEMO, ÖDÖN,
PERC, RADÓ, SZÓL, YOKO,
YORK.
Ötbetűsek: ARCOK,
AZELU, CAMAY, CSEHÓ,
EMBER, GYŐRI, KABIN,
LENNE, NAKOS, RÓMAI.
Hatbetűsek: AKARAT,
KECSES, TRAVER.
Hétbetűsek: KORTÁRS.
Nyolcbetűs: KAKASSZÓ.
Szeptemberi sikereink
Tartalom
I Fordítva ülünk a lovon
3
■ A svéd nagykövet asszony látogatása
3
I Lipták László, az Electrolux nyíregyházi
Hűtőszekrénygyárának igazgatója
4
I Sinka Judit, a Porszívógyár új humánerőforrás-vezetője
5
I A Tanműhely új vezetőjének tervei
6
■ EMS Roadshow Jászberényben és Nyíregyházán
7
■ Az első Családi nap a jászberényi Hűtőszekrény-
és Fagyasztóládagyárban
8
I Selejtcsökkentő Kampány Plakátpályázat
10
■ „Sárgállik a...” az EMS Jászberényben, a Hűtőszekrénygyárban
10
■ A design és a technológia harmóniája
az Electrolux Twin Clean porszívójában
11
■ Esélyegyenlőségi Terv az Electrolux Lehel Kft.-nél, II. rész
12
I Felhívás az üzemi tanács választására
12
■ Egy tapasztalt nyaraló mondta
12
■ Electrolux Lehel - több mint nyereséges vállalat
13
Hl Az üzemorvos válaszol
13
■ Munkahelyi Etikai Kódex, V. rész
13
■ Bullmastiffok Jászberényben
14
fl 22. Niké Budapest Nemzetközi Félmaraton
15
■ Hírlevél
15
■ Porszívók támogatásként
15
I Programajánló
15
■ 12. K&H olimpiai éjszakai futás
15
I Totózzon és nyerjen velünk!
16
A szeptember idén három fontos eseményt is
tartogatott számunkra. A hónap elején kapott Magyar
Termék Nagydíjat jászberényi Porszívógyárunk Twin
Clean porszívója, ekkor járt nyíregyházi gyárunkban
Cecília Björner, Svédország nagykövete, míg a
hónap végén Családi napot tartottunk a jászberényi
Hűtőszekrénygyár és Fagyasztóládagyár dolgozói
számára.
Jeles nap volt cégünk életében szeptember 5-e,
hiszen ezen a napon adták át az Országházban
a Magyar Termék Nagydíjat. Idén 100-an pályáztak,
s 22 termék érdemelte ki ezt az elismerést, míg
38 pályázó elismerő oklevelet kapott. Nagy
örömünkre a 22 nagydíjas termék közé került
jászberényi Porszívógyárunk Twin Clean porszívója is.
A svéd szakemberek vezetésével, magyar mérnökök
közreműködésével kifejlesztett porszívónkkal,
melynek gyártása 2005-ben kezdődött, a piacon is
jelentős sikereket értünk el.
Ugyanezen a napon nyíregyházi Hűtőszekrény
gyárunkban járt Cecília Björner, Svédország
nagykövete. „Évi 1,2 milliárd euróra nőtt
a Magyarország és Svédország közötti kereskedelmi
forgalom, s azon belül 2001 óta a magyar kivitel
értéke megduplázódott. Elsősorban
a környezetvédelem és a megújulóenergia
termelésben látok további beruházási lehetőségeket”
- mondta Cecília Björner. A nagykövet kiemelte,
hogy az Electrolux nyíregyházi Hűtőszekrénygyára,
amely a város ipari parkjában létesült, a tervezett
1050-nel szemben már 1800 dolgozót foglalkoztat,
s ezzel jelentősen hozzájárul a térségben
a munkanélküliség csökkentéséhez.
Az idei szeptember harmadik jelentős eseménye
cégünk életében a jászberényi Hűtőszekrénygyár és
Fagyasztóládagyár által első alkalommal
megrendezett Családi nap volt. Ezen több mint
3500-an vettek részt. Dolgozóink családtagjai közül
sokakat érdekelt, hogy hozzátartozójuk hol, milyen
körülmények között végzi mindennapi munkáját.
A gyárlátogatások mellett nagy sikert arattak
a kapcsolódó programok is, így a munkával töltött
napok közepette sikerült jó kikapcsolódási
lehetőséget biztosítanunk a nap résztvevőinek.
Ez volt tehát a szeptember,
s remélem, hogy az év
hátralévő hónapjai is
hasonló sikereket
tartogatnak még számunkra.

Jászberényi Beszállítói Tudásközpont
Fordítva ülünk a lovon
A címben jelzett
mondást Takács
János, cégünk
vezérigazgatója
használta augusztus
28-án, azon
a sajtótájékoztatón,
melyet dr. Magyar
Leventével,
az SZDSZ helyi
elnökével,
Jászberény volt
polgármesterével
közösen tartott.
A találkozó
apropóját két
projekt adta,
melyek közül
az egyikre,
a Jászberényi
Beszállítói
Tudásközpont
projektjére
vonatkozott
a címbeli kijelentés.
- Azt mondtam az elnök úrnak, hogy rossz
döntések, rossz irányok miatt kár volna
kockára tenni mindazt, amit az elmúlt 16 év
alatt együtt, elég sok munkával
összehoztunk. Márpedig most egy nagyon
komoly döntés előtt áll a város.
A tudásközpont kapcsán én szűk körben már
eddig is elmondtam a véleményemet, s ezért
örültem a megjelent tudósításnak, melyben
dr. Magyar Levente elsőként nyilatkozott
konkrétan arról, hogy milyen fejlesztésről van
szó - mondta Takács János.
- A gazdaságossági számítások
teljességgel hiányoznak, s azt sem lehet
tudni, hogy kik fogják működtetni
a tudásközpontot. Amennyiben a város
polgármestere és képviselő-testülete
komolyan gondolja a projekt
megvalósítását, akkor a felmerült
gazdasági kérdésekre sürgősen választ
kellene adni, s létrehozni azt a szervezetet,
amely a tudásközpontot működteti mondta dr. Magyar Levente, aki arról is
tájékoztatta a sajtó munkatársait, hogy ő is
támogatja az Észak-alföldi Regionális
Fejlesztési Tanácsban a projektet.
- A probléma az, hogy jó magyar módra
fordítva ülünk a lovon. Nem a huszárlaktanya
felújítására kellett volna a hangsúlyt tenni,
hanem előbb meg kellett volna határozni
a tudásközpont céljait, hosszú távú
stratégiáját. Pár száz négyzetméter is elég
ugyanis a tudásközpont létrehozásához,
ahhoz nem kellene a huszárlaktanyában
tervezett több milliárd forint értékű
beruházást megvalósítani, amely a városra
nagyon nagy terheket róna. Sajnálom, hogy
gazdaságossági okok miatt nem tudom
támogatni, hogy a tudásközpont
a huszárlaktanyában jöjjön létre - jelentette ki
Takács János.
Cégünk vezérigazgatója azt is megjegyezte,
hogy talán az itt működő multi cégek és
beszállítóik véleményét is ki kellett volna kérni
arról, hogy hogyan valósuljon meg
Jászberényben a tudásközpont, hiszen
ez őket közvetlenül érintheti. Takács János
a tudásközpont projekt kapcsán szólt még
az áltanácsadók szerepéről, s arról is, hogy
a felröppenő kósza hírek nem segítik
a projekt megvalósítását.
Sokkal kevesebb szó esik - méltatlanul - egy
másik nagy projektről, amely a volt
hűtőgépgyári sportlétesítményeket, azok
környékét és az állat- és növénykertet érinti,
hangzott el a sajtótájékoztatón. Takács
János elmondta, hogy a vezetésével létrejött
gazdasági tanács, amely a város
gazdaságilag legbefolyásosabb cégeinek
vezetőit tömöríti, egyértelműen támogatja
az úgynevezett Öko-zoo projekt
megvalósítását, amely a turisztikai célok
mellett az itt élők számára is magas
színvonalú szolgáltatásokat biztosítana.
Mind Takács János, mind dr. Magyar
Levente megerősítette, hogy a tudásközpont
létrehozásával egyetért, azt támogatja, ám
nem a most ismert formában,
a huszárlaktanya felújítása keretében.
Ugyanakkor azt is kijelentették, hogy a két
projekt erősítené egymást, s azok
megvalósítása Jászberény számára is
nagyon fontos lenne.
A svéd nagykövet asszony
látogatása
Cecilia Björner, Svédország magyarországi
nagykövete szeptember 5-én és 6-án
Nyíregyházára látogatott. Az első napon
találkozott Csabai Lászlóné polgármester
asszonnyal, majd este egy vacsorán vett részt
a város és az Electrolux vezetőinek
társaságában. Látogatásának második napján
az Electrolux nyíregyházi gyárát tekintette meg,
ahol sajtótájékoztatót is tartott, s elmondta,
hogy milyen jól működnek a svéd-magyar
kapcsolatok. Szólt arról is, hogy milyen további
svéd vállalatok beruházásai valósulhatnak majd
meg a kibővített nyíregyházi ipari parkban.
Ezt követően legnagyobb beszállítónk,
a Jász-Plasztik Kft. nyíregyházi üzemét
tekintette meg.
Lipták László, az Electrolux
nyíregyházi Hűtőszekrénygyárának
igazgatója
Április közepe óta új igazgatója
van cégünk nyíregyházi
Hűtőszekrénygyárának.
Lipták László korábban több
vállalatnál is vezető
beosztásban dolgozott.
Névjegy
Családi állapot: nős
Végzettség: fizikus
Hol, milyen szakon
szerzett diplomát:
Eötvös Loránd
Tudományegyetem,
Budapesti Műszaki
Egyetem MBA
Mióta dolgozik
az Electrolux Lehel
Kft.-nél: 2007. április 19.
Hol, milyen
beosztásban dolgozik
az Electrolux Lehel
Kft.-nél: az Electrolux
Lehel Kft. nyíregyházi
Hűtőszekrénygyárának
igazgatója
Nyelvismeret: angol
felsőfok, orosz (frissítésre
szorul)
Hobbi: horgászat
(nincs rá időm), tenisz
(a lányommal játszom
a hétvégeken)
4 ELECTROLUX ÚJSÁG
- Mielőtt az Electrolux Lehel Kft.-hez került,
hol és milyen pozíciókban dolgozott?
- Minőségbiztosítási és mérnökségi vezető
voltam 1994 és 1998 között Gödöllőn,
az UTA Automotive Hungarynál, majd 1998-tól
2002-ig a Thomas & Betts/Tyco Electronics
műszaki igazgatója, később a gyár igazgatója
voltam Vecsésen. Ezt követően 2003 és
2006 között a tiszaújvárosi Jabil Hungary Kft.
üzletág-igazgatója, 2006 és 2007 között
pedig a Sanmina SCI ügyvezető igazgatója
voltam Miskolc-Alsózsolcán.
- Miért döntött a váltás mellett, miért fogadta
el az Electrolux Lehel Kft. állásajánlatát?
- Ha nagyon tömören akarok fogalmazni,
akkor erre a kérdésre az a válaszom, mert
nagy kihívásnak tartom az Electrolux Lehel Kft.
nyíregyházi Hűtőszekrénygyárának vezetését.
Egyrészt azért, mert ez kétszer akkora
szervezet vezetését jelenti, mint amilyen
méretű gyárakat eddig vezettem, másrészt
pedig a nyíregyházi Hűtőszekrénygyár gyors
fejlődésének eredményeképpen az elért
eredmények fenntartása, stabilizálása, valamint
a hatékonyság további növelése ugyancsak
nagy feladat. Ugyanakkor azt is el kell
mondanom, hogy már az interjúk során
olyan emberközpontú légkört tapasztaltam,
amely számomra szimpatikussá tette
az Electroluxot.
- A nyíregyházi Hűtőszekrénygyár vezetése
mennyiben jelent új kihívást önnek?
- Az itteni gyártástechnológia egy része
(lemezüzem, festőüzem) nem új, hasonló
technológiával dolgoztam a Sanmina SCI-nál
is. A hűtéstechnika viszont új terület
számomra, s ennek megfelelően alapos
tréninget kaptam a jászberényi gyárban.
Mindenképpen új kihívás számomra a gyár
mérete, hiszen jelenleg már 1800-an
dolgoznak itt nálunk, Nyíregyházán.
- Milyen elképzelésekkel, tervekkel érkezett,
s eddig milyen tapasztalatokat szerzett?
- A nyíregyházi gyárban 2005-től kezdve
gyors ütemű termelésfelfuttatás kezdődött.
Ez nagy kihívás a gyár minden dolgozója és
a vezetés részére is. Az elkövetkező időszak
legnagyobb feladata a gyártás stabilizálása
és a költséghatékonyság javítása lesz. Ezen
célok eléréséhez kiváló startpozíciónk van,
de ennek érdekében továbbra is alapos,
következetes, kitartó munkára van szükség
a gyár teljes kollektívája részéről. Többek
között ebben segít majd az idén, június 21 -én,
gyárunkban is elindított EMS projekt. Büszke
vagyok arra, hogy Nyíregyházán egy kiváló,
jól felkészült, elkötelezett csapat tagja
lehetek.
Sinka Judit, a Porszívógyár
új humánerőforrás-vezetője
Március 12. óta Sinka Judit a Porszívógyár új humánerőforrás
menedzsere, aki Nagy Pált - nyugdíjba vonulása miatt - váltja
ebben a pozícióban. Judit 1987 és 2000 között már dolgozott
vállalatunknál. Pályakezdőként a Lehel Hűtőgépgyárban
külkereskedelmi bonyolítóként kezdett dolgozni, majd
a privatizációt követően előbb kommunikációs vezető és
az elnök-vezérigazgató asszisztense volt, később
a kompresszoros Hűtőkészülékgyár humánerőforrás-vezetője lett.
Mintegy másfél évig utóbbi három pozíciót együtt töltötte be.
Névjegy
Végzettség:
külkereskedelmi
üzemgazdász (1987.
Külkereskedelmi Főiskola,
Budapest), humánerőforrás
menedzser (1999.
Nemzetközi Menedzser
Központ, Budapest),
grafológus (2007.
Grafológia Intézet Stúdió,
Jászberény)
Munkahely, beosztás:
a Porszívógyár
humánerőforrás-vezetője
2007. március 12. óta
Mióta dolgozik
az Electrolux Lehel
Kft.-nél: korábban
1987-2000 között is
az Electrolux munkatársa
volt, s 2007 márciusában
jött vissza
Nyelvismeret: angol,
amit napi szinten használ,
orosz felsőfok, de ez
a tudás jelenleg passzív
Hobbi: olvasás, színház,
emberekkel való
beszélgetés, kutyával való
foglalkozás
- Milyen változást hozott az életében,
hogy a Porszívógyár HR-igazgatója lett?
- Előző munkahelyemen, a Carrier CR
Kft.-nél lehetőségem volt az amerikai, illetve
a francia vezetési kultúra megismerésére.
Ezen időszak alatt bebizonyosodott,
hogy a svédek mentalitása,
munkastílusa, emberekkel való
kapcsolattartásának módja sokkal közelebb
áll hozzám. Kevésbé érvényesül
a bürokrácia, rövidebb a jóváhagyási
útvonal, emiatt a döntések is gyorsabban
születnek, ami számomra nagyon fontos
ahhoz, hogy hatékonyan tudjak dolgozni.
Mindig nosztalgiával gondoltam
az Electroluxra, sok kollégával tartottam a
kapcsolatot. Számomra külön öröm, hogy
egy nagyon fiatal, dinamikus, szakmailag jó
felkészültségű csapat tagja lettem, akik úgy
érzem, mára már befogadtak, és
észrevételeikkel, javaslataikkal támogatják
a munkámat. Pozitívan ítélem meg, hogy itt
párhuzamosan több HR-es kollégával
dolgozhatok együtt, lehetőségünk van
egymással konzultálni, sőt, akár segítséget
is kérni egymástól, ha valahol elakadunk.
Végül, de nem utolsósorban időben
könnyebbséget jelent, hogy abban
a városban dolgozhatok, ahol lakom.
- Milyen feladatok várták új beosztásában?
- Szerencsésen sikerült időzíteni
a munkakezdésemet a cégnél, hiszen
három hónapig együtt dolgozhattam
az elődömmel, Nagy Pállal, aki sokat
segített a feladatok átvételében.
Elsőként szerettem volna megismerni
a Porszívógyár vezetőinek a HR-területtel
kapcsolatos igényeit, elvárásait.
Amiben úgy érzem, hogy már sikerült
előrelépnünk, az a tréningek iránti igények
kielégítése. Ez alatt a néhány hónap alatt
már nyolc nagyszabású oktatást
szerveztünk meg, amely érintette mind
a fizikai, mind a szellemi dolgozók körét.
Több területnek volt létszámigénye elsősorban felsőfokú végzettségű
munkatársakra -, melyek nagy részét már
sikerült megoldanunk. Augusztusban
felkérést kaptam egy nemzetközi
projektben való részvételre, melynek célja
az Electrolux globális kompenzációs
politikájának átdolgozása. A többi HRvezetővel közösen dolgozunk különböző
projekteken, például a munkaszerződések
egységesítésén. A jelenlegi egyik
legnagyobb feladat pedig a Porszívógyár
2008. évi létszám- és bértervének
elkészítése.
- Milyen elképzeléseket szeretne
megvalósítani, mint a Porszívógyár HR
igazgatója?
- Az Electroluxnak elég jól szabályozottak
a HR-folyamatai. Amiben lehetne és kellene
is fejlődnünk, az a következő: jobban ki
kellene használni annak előnyeit, hogy itt
a gyárkapun belül több üzleti területhez
tartozó gyár van. Ehhez erősíteni kell
az egymás közötti együttműködést
többek között a személyzeti vonalon is.
A porszívó és a kisháztartási készülékek
üzletág értékesítési szervezete
Budapesten található. Azon túl, hogy
a felvételi és leszámoltatási
adminisztrációban segítjük őket, sokkal
szorosabb kapcsolatot szeretnénk velük
kialakítani, támogatva őket az összes
személyzeti folyamat adaptálásában,
alkalmazásában. Ezenkívül szeretnék jó
együttműködést kialakítani az európai
HR-es vonallal is.
ELECTROLUX ÚJSÁG 5
r
A Tanműhely új vezetőjének tervei
Amint arról korábban már beszámoltunk, új
vezetője van a cégünk jászberényi telephelyén
működő Tanműhelynek. Túróczi Béla gépészmérnök
- a Kecskeméti GAMF-on szerzett 2004-ben
diplomát - 2001-től 2006-ig a Fagyasztóládagyárban,
a Ládaüzemben dolgozott, majd a Klapka György
Szakközépiskola és Szakiskola szakoktatója lett.
Augusztus 1-jétől pedig a Tanműhely vezetője.
Lapunknak arról nyilatkozott, hogy milyen
elképzelései, tervei vannak, melyeket szeretne
megvalósítani.
- Szeretném, ha már a 7-8. osztályos
általános iskolások, akik várhatóan hozzánk
kerülnek és szüleik is minél korábban
megfelelő információkat kapjanak
az Electroluxról, az itt folyó munkáról.
- Fontos, hogy a szakoktatók
feltérképezzék, kiválasszák azokat
a tanulókat, akik később az Electroluxnál
helyezkedhetnek el, s ezzel biztosítani
tudjuk a megfelelő tudással és emberi
magatartással rendelkező szakembereket
a cég gyárainak. A 11-12. osztályban pedig
speciális képzést is kaphatnának a fiatalok,
melynek keretében a forgácsolás,
a pneumatika, a hegesztés és a forrasztás
emelt szintű oktatása valósulhatna meg.
6 ELECTROLUX ÚJSÁG
Ugyanakkor azt is fontosnak tartom, hogy
a gyerekek megismerjék az EMS lényegét.
Az Electrolux igényeinek ismeretében nem
tartom megvalósíthatatlannak, hogy
a kötelező óraszámtól eltérően például
a fiatalok megismerkedjenek
a fagyasztóládák, porszívók,
hűtőszekrények felépítésével, szerelésével,
s gyakorolhatnák is azt. Tehát fontosnak
tartom, hogy tanulóink ismerjék meg azokat
a termékeket, amelyeket gyárt az Electrolux.
Amennyiben pedig elmúltak 18 évesek, úgy
lehetőséget kellene biztosítani arra, hogy
a nyári gyakorlatukat is az Electrolux
jászberényi gyárainak üzemeiben tölthessék.
A tiszta munkaterületet csakúgy
megköveteljük, mint az Electrolux
a munkahelyein. Az akarat és tudásvágy
fokozása és főleg a gondolkodásra való
nevelés a fő célunk.
A Tanműhelyben folyó munka színvonalának
növelését tartom a legfontosabb feladatnak,
mert így érhetjük el, hogy egyre inkább
vonzóbb legyen az itt folyó oktatás.
Amennyiben több tanulónk lesz, mint
amennyit az Electrolux fogadni tud, úgy
a többieket a cég beszállítóinál szeretnénk
elhelyezni. A folyamatos beruházások
eredményeként a mi Tanműhelyünk
a legjobban felszereltek közé tartozik
a régióban, s ez bennünket is arra kötelez,
hogy itt magas színvonalú szakmai képzés
valósuljon meg.
EMS Roadshow Jászberényben
és Nyíregyházán
Az Electrolux
Gyártási Rendszer
(EMS) telepítésének
második lépéseként
vállalatunk
692 workshopból
álló roadshow-t
indított, melynek
keretében
világszerte
9000 alkalmazottal
ismertetik meg
az új gyártási
rendszert.
Az Electrolux jászberényi és nyíregyházi
gyárában is bevezette idén az EMS-t,
a termelési alapelvek integrált rendszerét,
mely biztosítja a vállalat számára, hogy
továbbra is az élvonalban maradjon. Nem
véletlen hát, hogy szeptemberben három
napig Jászberényben, majd két napig
Nyíregyházán vendégeskedett az EMS
roadshow, amely a minőségi termelés
kiemelkedő szerepére hívja fel a Hűtő- és
Fagyasztóládagyár dolgozóinak a figyelmét.
- A kiváló minőségű termékek gyártását
mindenképpen a tömegtermelés elé kell
helyezni. Minden munkatársunknak tisztában
kell lennie azzal, hogy ez fontos szerepet tölt
be a cég sikeres működésében - mondta
a roadshow kapcsán Gönczy Sándor,
az Electrolux európai
hűtőszekrénygyártásának vezetője.
Jászberényben három napon át
30 percenként váltották egymást a dolgozók
harmincfős csoportjai az Electrolux EMS
kamionjában, ahol két csapatra osztva,
játékos formában történt a képzés. Ennek
keretében sajátíthattak el új ismereteket
a Fagyasztóládagyár és a Hűtőszekrénygyár
munkatársai.
- A rendszer három pillérre épül. A stabilitás
a további fejlődés jegyében a veszteségek
felszámolását, s vállalaton belüli módszerek
egységesítését, a lehető legjobb munkahelyi
körülmények megteremtését és fenntartását
szolgálja. A folyamatfejlesztés
a minőségbiztosítás, a költség- és a szállítási
hatékonyság területére koncentrál.
A kultúraváltozás a jó vezetésre, a hatékony
csapatmunkára és az Electrolux dolgozóinak
folyamatos képzésére épül - mondta
Szentpéteri Ferenc, a jászberényi
Fagyasztóládagyár és a Hűtőszekrénygyár
igazgatója, aki bemutatta a média
munkatársainak az Electrolux EMS
kamionját.
- Az Electrolux 22 európai gyára közül
a két jászberényi gyár eddig is a legjobb
volt a minőség területén, ám soha nem
lehetünk elégedettek az eredményeinkkel.
Mindig van fejlődési lehetőség, s ezt ki kell
használnunk. Az EMS nem egy standard
rendszer, hiszen a folyamatos fejlődési,
fejlesztési lehetőséget is biztosítja. Fontos,
hogy gyáraink átadják egymásnak hasznos
tapasztalataikat, s a jó gyakorlatot mindenütt
bevezessék. A dolgozók kedvezően fogadták
nálunk az Electrolux EMS kamion biztosította
képzési lehetőséget. Eddig termeléskiesésünk
sem volt abból adódóan, hogy fél óránként
30 fő a képzés idejére kiesett a termelésből mondta Szentpéteri Ferenc.
Az Elerctrolux EMS kamion a roadshow
keretében az Electrolux minden
európai gyárába eljut. Hozzánk
Lengyelországból érkezett és Romániába
vezet tovább az útja.
Az első Családi nap
a jászberényi Hűtőszekrény- és
Fagyasztóládagyárban
Egy sikeres szabadtéri program alapvető kelléke a jó
idő. Nos, a jászberényi Fagyasztóládagyár és
Hűtőszekrénygyár dolgozói és hozzátartozói számára
szeptember 22-én első alkalommal megrendezett
Családi nap szervezői minden bizonnyal szövetséget
kötöttek az égiekkel. Igaz, kora reggel még a 10 fokot
sem érte el a hőmérő higanyszála, ám néhány órával
később már gyönyörű napsütés és a vénasszonyok
nyarát idéző hőmérséklet fogadta a rendezvény
vendégeit. Előzetesen a szervezők mintegy
3600 - 3800 fő részvételére számítottak, s nem
kellett csalatkozniuk.
A délelőtt gyárlátogatással telt. Fél óránként,
30 fős csoportokban tekinthették meg a két
gyárban dolgozók családtagjai, hozzátartozói
a helyet, ahol fiuk, lányuk, édesanyjuk,
édesapjuk dolgozik. Sokan nem jártak még
ipari üzemben, így nagy érdeklődéssel
hallgatták a csoportvezetőket, s tekingettek
jobbra-balra. Általános volt a vélemény: jó
8 ELECTROLUX ÚJSÁG
körülmények között szervezett munka
folyik mindkét gyárban. Ezt igazolták
a látottak és a hallottak is.
Akik végeztek a gyárlátogatással, azoknak
a volt jégpálya melletti sportpálya felé
vezetett tovább az útja. Az itt felállított
színpadon Hevesi Tamás és barátai fogadták
a Családi nap vendégeit. A zenészek
gyorsan jó hangulatot teremtettek,
s játékukkal meghódították a közönséget.
Játszottak a kicsiknek gyermekdalokat, míg
a felnőttek az örökzöld slágerekből kaptak
ízelítőt. A jó időnek köszönhetően sokan
a fűbe leheveredve hallgatták a fülbemászó
dallamokat. Ugyanitt, tehát a sportpályán volt
felállítva az a nagy sátor, ahol a babgulyást
fogyaszthatták el a nap résztvevői. Az ebéd
mellé jégkrém járt mindenkinek, s aki még
éhes maradt, az megkóstolhatta
a kenyérlángost és a kürtőskalácsot is.
A rendezvényt hivatalosan Takács János,
cégünk vezérigazgatója és Szentpéteri
Ferenc, a Fagyasztóládagyár és
a Hűtőszekrénygyár igazgatója nyitotta meg
13 órakor a színpadon.
- Tisztelettel köszöntőm a mai
rendezvényünk összes résztvevőjét. Nagyon
örülök, hogy ilyen sokan vagyunk. Remélem,
hogy mindenki jól érzi magát, s a programok
között talál olyat, amely érdekli.
Teremtsünk hagyományt ebből a napból.
A hétköznapokon dolgozzunk továbbra is
keményen, hiszen az hozza meg közös
sikerünket, de tudjunk együtt lenni ilyen és
ehhez hasonló eseményeken is.
Beszélgessünk, szórakozzunk, hiszen ez is
része a sikernek. Köszönöm, hogy eljöttek mondta Takács János.
- Örülök, hogy ilyen sokan kíváncsiak voltak
gyárainkra, megnézték, hogy családtagjaik
hol, milyen körülmények között, milyen
munkát végeznek. Dolgozóinknak ezúttal is
megköszönöm az első nyolc hónapban
végzett munkájukat. Augusztus végéig nyolc
százalékkal több terméket állítottunk elő,
mint a tavalyi év hasonló időszakában.
A Hűtőszekrénygyárban a minőségi
mutatónk 12 százalékkal jobb a tavalyinál.
A Fagyasztóládagyárban egy új termék
gyártását vezettük be áprilisban, és az SÖR
még mindig a legjobb az Electrolux európai
gyárai között. A minőség
a Hűtőszekrénygyárban is a terveknek
megfelelően alakult, s itt a napokban kezdjük
meg egy Kelet-Európába szánt új termék
gyártását. Megköszönöm a családtagoknak,
hogy jó hátteret biztosítanak kollégáimnak,
s ez jelentkezik a munkavégzés
mennyiségében és minőségében is. Az év
hátralévő néhány hónapjában még több
kihívás vár ránk, ám ma erről nem beszélek,
hiszen ünnepelni jöttünk ma össze, s azért,
hogy jól érezzük magunkat - mondta
Szentpéteri Ferenc.
Már az ünnepi megnyitó előtt, majd utána is
nagy élet zajlott a volt jégpálya melletti
területen. Ide elsősorban a gyerekeket várták
a rendezők, hiszen sok érdekes program
várta a kicsiket és a nagyobbakat is.
Előbbiek a légvárban ugrálhattak, különböző
mászókákat, játékokat próbálhattak ki tették is nagy örömmel
míg utóbbiak
a kiállított fagyasztóládákat és
hűtőszekrényeket pingálhatták ki. Sokan
vettek a kezükbe filctollat, s rövid idő alatt
sok rajz és felirat került a két gyár termékeire.
Voltak, akik a mamuttal fényképeztették
magukat, míg mások az Electroluxszal, a két
jászberényi gyárral kapcsolatos kérdésekre
válaszoltak. Nagy sikere volt a gyerekek
között az arcfestésnek, számos pókember
és különböző „állatfigurák" szaladgáltak egy
idő után a futballpálya zöld gyepén. Nagy
érdeklődés kísérte az állatkerti
látványetetéseket is. Kicsik és nagyok egyik
ámulatból a másikba estek az állat- és
növénykertben, ahol a jó időnek
köszönhetően láthatóan az állatok is jól
érezték magukat.
ELECTROLUX ÚJSÁG 9
Selejtcsökkentő Kampány
Plakátpályázat
A nyár folyamán
Selejtcsökkentő Kampány
Plakátpályázatot hirdettek
az Electrolux Lehel Kft.
jászberényi
Hűtőszekrénygyárában.
A pályázat célja az volt, hogy
felhívja a figyelmet a gyárban
keletkező selejtre,
s mindenkit arra
ösztönözzön, hogy tegyen
meg mindent annak
mértékének csökkentése
érdekében. A legjobbnak ítélt
plakát készítője bruttó 50
ezer forintos díjazásra
számíthatott, s az általa
készített plakát
a Hütőszekrénygyár
különböző pontjain került
kiállításra, hogy ezzel is
felhívják a figyelmet
a selejtcsökkentésre.
A pályázat
eredményhirdetését
augusztus 28-án tartották,
ahol Sárosi Endre
minőségirányítási vezető
köszöntötte a pályázókat,
majd Szentpéteri Ferenc
gyárigazgató röviden
értékelte a kezdeményezést.
- A selejt mennyiségének
csökkentése több tízmilliós
megtakarítást jelenthet
évente vállalatunknak.
Fontos, hogy ezt mindenki
érezze, s a termelés során
a selejt visszaszorítására
törekedjen. Ezzel
a pályázattal is szerettük
volna erre felhívni
a figyelmet, s a pályaművek
ismeretében szerintem
ez sikerülni is fog - mondta
Szentpéteri Ferenc, aki
minden pályázónak
tárgyjutalmat és oklevelet
adott át.
A pályázat első díját Bíró
Boglárka vehette át, míg
tárgyjutalmat és oklevelet
kapott Vidovich Kálmán,
Baráth Ferenc, Kis László,
Varga Béla, Kis Norbert,
Borsodi Krisztina.
„Sárgállik a...” az EMS Jászberényben,
a Hűtőszekrénygyárban
- Hajdú Attila, alkatrészgyártás
művezető,
- Kocsis András, alkatrészgyártás
műszakvezető,
- Kocsis Andrásné, alkatrészgyártás
minőségellenőr,
- Ragó Gergő, TT és Cabinet
üzem üzemmérnök,
- Varga Gézáné, alkatrészgyártás
termelésprogramozó,
- Vidovich Kálmán,
folyamatfejlesztő mérnök,
Ünnepélyes keretek között
vehették át az EMS alapfokozatát
2007. 08. 30-án azok a kollégák,
akik már részt vettek folyamatos
fejlesztő tevékenységben, és
számot tudtak adni a sárga
minősítésnél elvárt tudásszintről
(5S, 7veszteség, Szabvány
Műveletek, Átlátható Gyár).
2007-ben a dolgozók 10
százalékának kell sárga minősítést
szereznie (kb. 140-fő), ennek
a célnak az eléréséhez járultak
hozzá a következő kollégák:
- Baráth Ferenc, változás vezető,
- Deli Ferenc, folyamatfejlesztő,
- Demény Csaba, technológus,
- Dobák János, TT és Cabinet
üzem művezető,
- Garcsik József, CT üzem
üzemmérnök,
A sárga fokozat megszerzését
igazoló oklevelet, kitűzőt és
pólóra vasalható EMS-jelet
Szentpéteri Ferenc gyárigazgató
adta át. A képen jobbról balra:
Szentpéteri Ferenc, Kocsis
Andrásné, Demény Csaba, Varga
Gézáné, Ragó Gergő, Hajdú Attila,
Garcsik József, Deli Ferenc, Vidovich
Kálmán, Kocsis András, Baráth
Ferenc, Dobák János és Eszik
Róbert, aki a kollégákat minősítette.
A design és a technológia
harmóniája az Electrolux Twin
Clean porszívójában
A világszerte
népszerű Twin
Clean porszívó,
mely számos
technikai újdonsága
mellett látványos
designelemekkel is
rendelkezik, Magyar
Termék Nagydíj
elismerésben
részesült.
Erről is értesülhettek a média munkatársai
szeptember 12-én, amikor rendhagyó
sajtótájékoztató keretében, a budapesti Hotel
Sofitel Bellevue termében, szerdán délelőtt
bemutatta az Electrolux az öntisztító szűrővel
rendelkező Twin Clean porszívóját.
- Folyamatosan figyelemmel kísérjük
a fogyasztói igények változását, erre épül
az Electrolux átgondolt designstratégiája.
Vizsgáljuk szokásaikat, felmérjük igényeiket,
próbáljuk megismerni álmaikat, vágyaikat és
elképzeléseiket, s ezek alapján fejlesztjük
termékeinket. A Twin Clean porszívóban
sikerült megtestesíteni az új Design DNS
esszenciáját, mely sokkal kifejezőbb és
erőteljesebb, mint ezelőtt bármikor - mondta
Thomas Johansson, az Electrolux
padlóápolási divíziójának designigazgatója,
akinek tájékoztatóját követően Vass Attila,
a Porszívógyár igazgatója és Belényesi Zsolt,
az Electrolux értékesítési igazgatója
ismertette meg a média munkatársait a világ
első öntisztító szűrővel rendelkező
porszívójával.
A készülék igazi újdonsága az öntisztító
szűrőrendszer. A Twin Clean két HEPAszűrővel rendelkezik, melyek tisztítását
a rendszer önműködően elvégzi. Amikor
a használatban lévő filter elkoszolódik,
a készülék tetején kigyullad egy piros LED.
Egy egyszerű mozdulattal megfordítható
a két szűrő, s így a koszos filter
a tisztítótartályba kerül, a másik pedig aktív
szűrőként működik használat közben.
A porszívózás folyamata is egyszerűbbé válik
a Twin Clean használatával. A Max Pick up
szívófej minden oldalról vonzza magához
a port, így sokkal hatékonyabb
a takarításban, mint a hagyományos
szívófejjel rendelkező készülékek. A Twin
Clean szívófeje automatikusan alkalmazkodik
a kemény padlóhoz, illetve a szőnyeghez
egyaránt, és kényelmesen befér
az alacsonyabb ágyak és szekrények alá is.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Twin
Clean értékesítése a felső kategóriás
porszívók között az európai piacon az idei
első félévben már elérte a 10%-ot, míg
Ausztráliában 30%-kal kategóriájában
listavezető.
A Twin Clean porszívók két
modellváltozatban készülnek. Az egyik Max
In Turbó szívófejjel, a másik Max In
motorizált szívófejjel. A porszívókhoz tartozó
kábel hatósugara 13 méter, a szokásosnál
jóval hosszabb. így egy jól megválasztott
konnektor segítségével akár egy
80 négyzetméteres lakás is kiporszívózható,
s közben nem kell konnektort váltani.
A Twin Clean porszívók 49 900 és
69 900 forint közötti fogyasztói áron
kaphatók a magyarországi szaküzletekben.
ELECTROLUX ÚJSÁG 11
Esélyegyenlőségi Terv
az Electrolux Lehel Kft.-nél, II. rész
Előző havi számunkban kezdtük közölni a vállalatunknál
megalkotott Esélyegyenlőségi Tervet, melynek lényege, hogy
a munkavállalók hátrányos megkülönböztetésének
lehetőségét kizárja és az egyenlő bánásmódot biztosítsa.
Ezt az esélyegyenlőségi tervet az
Electrolux Lehel Kft., mint munkáltató,
a VASAS Szakszervezeti Szövetség
Electrolux Magyarországi Cégei
Szakszervezeti Szövetsége, mint
a szakszervezet, együttesen
fogadták el. A mai lapszámunkban
folytatjuk az Esélyegyenlőségi Terv
tartalmának ismertetését.
Általános rendelkezések
- A Magyar Köztársaság biztosítja
a területén tartózkodó minden
személy számára az emberi, illetve
Felhívás az üzemi
tanács választására
A Munka Törvénykönyve 43. § 4. bek. alapján
üzemi tanácsot (megbízottat) kell választani
Mire jó az üzemi tanács?
Lehetőség arra, hogy a munkavállalók,
képviselőik által részt vegyenek a vezetésben.
A törvény biztosítja, hogy a munkavállalók
lényeges érdekeit érintő döntések előtt,
a munkáltató kikérje az üzemi tanács
véleményét. A jóléti alap felhasználásáról
az üzemi tanács együttdöntési joggal
rendelkezik. A munkáltató köteles
rendszeresen tájékoztatni az üzemi tanácsot
a cég gazdasági helyzetéről, a tervezett
változásokról, a bérek és a foglalkoztatás
várható alakulásáról, ezzel is csökkentve
a munkavállalók bizonytalanságát. Minden
olyan kérdésben, ami összefügg a dolgozók
szociális és gazdasági érdekeivel, az üzemi
tanács tájékoztatást kérhet és a munkáltató
ezt nem tagadhatja meg. (Az üzemi
tanácsra vonatkozó szabályozást a Munka
Törvénykönyve I. rész IV. fejezete
tartalmazza.) Önnek is érdeke az üzemi
tanács megválasztása! Kérjük aktív
részvételét a jelölésben és a választásban!
Szakszervezeti Bizottság
12 ELECTROLUX ÚJSÁG
az állampolgári jogokat, bármely
megkülönböztetés, nevezetesen faj,
szín, nem, nyelv, vallás, politikai
vagy más vélemény, nemzeti vagy
társadalmi származás, vagyoni,
születési vagy egyéb helyzet szerinti
különbségtétel nélkül. [Alk. 70/A. § (1)]
- Az embereknek az előző bekezdés
szerinti bármilyen hátrányos
megkülönböztetését a törvény
szigorúan bünteti. [Alk. 70/A. § (2)]
- A Magyar Köztársaság
a jogegyenlőség megvalósulását
az esélyegyenlőtlenségek
kiküszöbölését célzó
intézkedésekkel is segíti.
[Alk. 70/A. § (3)]
- Az egyenlő bánásmód
követelményének megsértése
a személyhez fűződő jogok
sérelmét jelentik. (Ptk. 76. §)
- Amennyiben valakit
fogyatékossága miatt jogellenesen
hátrány ér, megilletik mindazok
a jogok, amelyek a személyhez
fűződő jogok sérelme esetén
irányadók. (1998. évi XXVI. tv.
A fogyatékos személyek jogairól és
az esélyegyenlőségről)
- A munkaviszonnyal kapcsolatban
tilos hátrányos megkülönböztetést
alkalmazni. (Mt. 5. §)
Egy tapasztalt
nyaraló mondta
Bojtos József több évtizede
cégünk munkatársa. Ezen idő alatt
családjával többször is megfordult
már a vállalat zamárdi üdülőjében.
Legutóbb éppen az idei nyáron
töltötték ott az időt, s erről
a következőket mondta.
- Ez a vállalat által biztosított
családi nyaralási forma számunkra
nagyon kedvező. Nem vagyunk
időhöz kötve, magunknak
alakíthatjuk a programot, akkor
fürdünk és étkezünk, amikor mi
akarunk, s azt fogyasztunk, amit
mi készítünk. Természetesen az is
fontos, hogy az a környezet, ahol
nyaralunk, rendezett és tiszta.
A Balaton déli oldala pedig kitűnő
pihenési lehetőséget biztosít.
Az elmúlt közel negyven év alatt mi
már több alkalommal eljutottunk
Zamárdiba, de azzal tisztában kell
lennie mindenkinek, hogy
másoknak is lehetőséget kell adni.
- Az utóbbi néhány évben
különösen sokat változott
a zamárdi üdülő. Az épületeket
felújították és a belső berendezések
cseréje is megtörtént, s azok is
minden igényt kielégítenek.
Azt mondhatom, hogy szép és
megfelelően karbantartott
a megújult üdülő, amely ideális
kikapcsolódási lehetőséget biztosít
a nyári pihenésre. Köszönet ezért
a szakszervezetnek és a vállalatnak,
amely kiemelt figyelmet fordít arra,
hogy a nyaraltatás színvonala
az igényeknek megfelelő legyen.
Mi jól éreztük magunkat, s
láthatóan a velünk együtt egy
időben ott nyaraló más családok is
elégedettek voltak az elhelyezéssel,
és azokkal a lehetőségekkel, melyet
a vállalati üdülő számukra
biztosított.
Electrolux Lehel - több
mint nyereséges vállalat
A fenti címmel jelent meg egy kiadvány vállalatunkról, melyet
a Corvinus School Management állított össze. A szakemberek annak
a vizsgálatnak az eredményét öntötték formába, amely során azt
kutatták, milyen a vállalat társadalmi felelőssége. Tavaly
decemberben kezdtünk részleteket közölni a kiadványból, s ezt
folytatjuk idén is.
Környezeti hatások és
természeti erőforrások
kezelése
Kibocsátások
Az Electrolux Lehelnél ipari
szennyvízkibocsátás nincs.
A vállalat 2005-ben 25 millió
forintos beruházással elérte,
hogy szennyvízkibocsátása
megfeleljen az előírt
határértékeknek.
Korában a kibocsátott
víz ammónium-ion
koncentrációja meghaladta
ff a határértéket, s ennek
fa, következtében a vállalat
100-200 000 forint
'-A bírságot fizetett évente.
A légszennyezés
csökkentése érdekében 2001 -ben
500 millió forintos beruházással
leszerelték az utolsó működő
szerves oldószeres festőt, s
helyébe a kor követelményeinek
megfelelő gép került.
Ez a beruházás a szerves
oldószergőzök (VOC)
kibocsátásának radikális
csökkenését eredményezte.
Környezetbarát
terméktervezés
A környezetbarát
terméktervezés jelentősége
Munkahelyi Etikai Kódex, V. rész
„Etika (gör.-lat.) 1. erkölcs,
az erkölcsi elvek rendszere
2. vmely hivatás körében uralkodó
erkölcsi és magatartásbeli
szabályok összessége.” Az Idegen
Szavak és Kifejezések Szótárából
való az idézet, amely
meghatározza, hogy mi is az etika.
Az erkölcsi és magatartásbeli
szabályok életünk minden területét
behálózzák. így jelen van
életünkben a munkahelyünkön is.
Ennek tudatában alakították ki
az Electroluxnál az Etikai Kódexet,
amelyet a vállalat valamennyi
dolgozójának be kell tartania.
Ehhez persze szükséges, hogy
mindenki megismerje, hogy abban
mi is foglaltatik. Ebben segítünk
most, és a következő hónapokban.
Az egyesülés szabadsága és
a kollektív megállapodás joga
Minden alkalmazott szabadon
gyakorolhatja jogát, hogy dolgozói
különösen a hűtőszekrény
gyártásban igen nagy,
merthogy a termékek
életciklus-elemzése azt
mutatja, hogy környezeti
terhelésük legnagyobb része
a használatuk során
jelentkezik. Az Electrolux Lehel
több olyan környezetbarát
termékkel rendelkezik - 2006.
július 11 -én 29 ilyen termék
volt
amelynek odaítélték
a hivatalos magyar ökocímkét.
Ez azt jelenti, hogy
a hivatalosan ökoterméknek
minősített magyar termékek
közel 10%-át az Electrolux
Lehel gyártja.
Hulladék és visszagyűjtése
Az Electrolux a szállítási lánc
irányítási elveit kiterjesztve
a hulladékgazdálkodásra,
lehetővé tette, hogy
a hulladékokat a legértékesebb
formában hasznosíthassa.
A rendszer működtetésével
az Electrolux megtette
alegfontosabb lépést
a fenntartható fogyasztás
támogatása irányába, ami
az EU VI. Környezetvédelmi
Akcióprogramjának egyik fő
célkitűzése.
érdekeket képviselő szervezeteket
alakítson, csatlakozzon hozzájuk
vagy akár távol maradjon tőlük.
Egyetlen alkalmazottat sem érhet
semmilyen megfélemlítés vagy
zaklatás az ezen jogok békés és
jogszerű gyakorlása során.
A munkáltatónak is tiszteletben kell
tartania az alkalmazottak kollektív
egyezséghez való jogát.
Környezetvédelmi előírások
betartása
Az Electrolux Csoport
Környezetvédelmi Politikája és
Állapotjelentése érvényesen
Az üzemorvos
válaszol
Mit tehetünk a parlagfű ellen?
Dr. Szabó Erzsébet
- Jelenleg
a parlagfű
szezon
közepén
járunk.
■ A parlagfű
az a növény,
amely
nagyon
sokak
számára
okoz
kellemetlenséget, rossz
közérzetet. Hatására a következő
tünetek jöhetnek elő: viszket
a szem és könnyezik, náthás
valaki vízszerű orrfolyása van és
sokat tüsszög, viszkethet
a torka és a fülében is viszketést
érezhet. Súlyosabb formában
a parlagfű pollenje asztmás
tüneteket - nehézlégzést,
fulladást - okozhat.
Fontos, hogy a megfelelő
szakrendeléseken - fül-, orr-,
gégészeten, bőrgyógyászaton
vagy tüdőgondozóban - időben
megtörténjen az allergiateszt,
mert ennek birtokában kedvező
áron kaphatnak gyógyszeres
javaslatot a betegek, mely
gyógyszereket fél éven át
a háziorvos a javaslat alapján
felírhat.
Egyébként pedig nagyon
fontos volna mindannyiunk
összefogása, hogy
a parlagfüvet akkor irtsuk,
amikor még a pollenjét nem
szórja, ugyanis ezek a pollenek
az időjárási elemeknek
köszönhetően nagy számban és
nagyon távoli vidékekre is
eljuthatnak.
vonatkozik az Electrolux
Csoport minden egységére.
A beszállítóktól és
az alvállalkozóktól egyaránt
elvárt, hogy megfeleljenek
az állapotmentés „Korlátozott
Anyagok Listája”
követelményeinek, melyek
a helyi törvényen felüli
követelmények,
továbbá ösztönözni kell
valamennyiüket, hogy
kövessék az Electrolux
Csoport Környezetvédelmi
Politikáját.
Különleges hobbik
Bullmastiffok Jászberényben
A kutyabarátok számára minden bizonnyal sokat
mondó a cím, ám az átlagember csak sejtheti, hogy
valamilyen kutyafajtáról lehet szó. Jászberényben
a bullmastiffokról minden bizonnyal Csibra József,
a TT&Cabinet üzem vezetője tud többet mondani,
hiszen ő a címben jelzett kutyusok tulajdonosa és
gazdája. Csibráéknál családi hagyomány a kutyákkal
való foglalkozás - Csibra István német juhászokkal ért
el szép sikert -, és mióta családi házban élnek,
mindig volt otthon kutyájuk.
József 2003-ban talált rá a bullmastiff
fajtára, miután elpusztult a német
juhászkutyájuk. Akkor vásárolta meg
az első bullmastiffját, aki egy magyar
tenyésztésű, magyar vérvonalú kutya
volt. Ezt követően kezdett foglalkozni
behatóbban a fajtával, többször volt
a fajtagazda Angliában, ahol híres,
nagy tapasztalatokkal rendelkező
14 ELECTROLUX ÚJSÁG
tenyésztőkkel ismerkedett meg.
Tőlük hozott haza 2004 őszén két kölyköt,
egy szukát és egy kant. Mivel
a következő két évet Kínában töltötte,
így ez a hobbi szünetelt, hazatérését
követően viszont ismét
a bullmastiffokra fordítja szabad idejének
egy részét.
Ma már öt kutyája van, hiszen 2006
októberében megszületett az első alom
- 1 szuka és 2 kan -, melyek ma már
egyenként több mint 40 kilót nyomnak, de
még mindig kölykök.
- A bullmastiff az angol bulldog és az angol
mastiff fajták keresztezéséből jöttek
létre. Angliában az előző század húszas
éveitől őrző-védő feladatokat láttak el
ezek a kutyák - a vadőrök mellett
teljesítettek szolgálatot. Nagy testű, békés
fajta, amely nagyon szereti az emberek
társaságát. Nekünk nagy sikereink még
nincsenek, hiszen egyrészt még kezdőnek
számítok ebben a „szakmában”, másrészt
pedig nem minden kiállításra cipelem el
a kutyákat. A nyári időszakban a nagy
melegben nem teszem ki semmilyen
kínzásnak az állatot, így a tavaszi és az őszi
kiállításokra fókuszálok, nem szabad
elfelejteni, a kutya nem akar kiállítási
címeket szerezni. Eddigi legnagyobb
sikerünk egy osztálygyőzelem volt a kölyök
kan kategóriában az osztrák molosszer
klub által rendezett kiállításon. Sajnos,
nincs elég időm a kutyákkal való
foglalkozásra, mondani szoktam, hogy
a kennelmenedzserem az édesapám, aki
nélkül nem is tudnám ezt a hobbit űzni és
a napi operatív feladatokat ő látja el. Napi
fél-egy órát tudok a kutyákkal foglalkozni,
illetve hétvégeken valamivel többet.
Időnként bizony lelkiismeret-furdalásom
is van, mert nem tudok annyit foglalkozni
kutyáimmal, amennyit kellene, pedig
a mindennapi munka után, illetve
a hétvégeken remek kikapcsolódási
lehetőség, amikor velük lehetek.
A kutyákkal való foglalkozás kapcsán
egyébként már nem csak angol, hanem
finn barátaim is vannak, és amennyiben
időm engedi, évente ellátogatok Angliába
a Cruftsra, ami a legnagyobb
kutyakiállításnak számít Európában, ahol
4 napon keresztül több mint 22 000 kutya
kerül kiállításra és több mint 120 000
látogató élvezi a show-t - mondta
hobbijáról Csibra József.
22. Niké Budapest Nemzetközi Félmaraton
Hírlevél
2007. szeptember 2-án,
vasárnap került megrendezésre
a 22. Niké Budapest
Nemzetközi Félmaraton. KeletKözép-Európa legnagyobb
félmaratoni versenyén 7000 futó
állt rajthoz, közülük 5600-an
egyéni versenyzőként
teljesítették a 21,097
kilométeres távot, 800 fő
párosban vágott neki
a megmérettetésnek, 600-an
pedig a 3,5 kilométeres Niké
Ligetkört választották. A magyar
futók mellett több mint
1000 külföldi is ellátogatott
a magyar fővárosba, hogy
ebben a csodálatos
környezetben teljesítsék
„a legyőzhető távolságot”.
A 22. Niké Budapest Nemzetközi
Félmaraton egyben a Magyar
Köztársaság Országos
Félmaratoni Bajnoksága volt.
Az időjárás kedvezett
a futóknak, hiszen kellemes,
22-25 fok körüli hőmérséklet és
csapadékmentes idő várta
a Városligetbe érkező magyar
és külföldi versenyzőket.
1. A büfék nyitvatartási rendje
a műszakrendhez fog igazodni.
2. A TT és a 2-es üzem szeptember
10-étől este 10 óra 10 percig lesz
nyitva.
3. Minden büfé közelében október
20-tól szendvicsautomaták lesznek
elhelyezve. A gépekből a kávégépekhez
használatos kis kulccsal is lehet
fogyasztani. A kulcsok a továbbiakban
is a büfékben feltölthetők lesznek.
4. Az egy tál meleg ételek szeptember
3-tól jegy elővásárlással is kaphatóak
lesznek. Mindennap 8 óráig
lehet megvenni az aznapi meleg ételre
a jegyet a büfében. Akár négy hétre
előre is megvásárolható a jegy.
5. Lehetőséget teremtünk a hó elején
nagy tételben vásárló dolgozók részére,
hogy előre rendeljék meg a vásárolni
kívánt termékeiket, amit összekészítünk
és hazamenetel előtt felvehet
a büfében.
6. Az étteremben mindennap 13.20-tól
14.30-ig, akár elvitelre is az alábbi új
menük kaphatók:
rántott szelet rizskörettel - 380 Ft,
burgonyakörettel - 490 Ft;
rántott sajt rizskörettel - 430 Ft,
burgonyakörettel - 550 Ft.
7. Az alábbi akciókat indítjuk:
az étteremben egész adag á la carte
étel; a büfében szendvics vagy
készétel + 0,5 I Coca-Cola termék
vásárlásakor szeptemberben poharat,
októberben tányéralátétet adunk
ajándékba.
10 órakor Kovács Ágnes
olimpiai, világ- és Európabajnok úszó jóvoltából eldördült
a rajtpisztoly, a mezőny pedig
nekivágott a 21,097 kilométer
hosszú versenytávnak.
A csaknem 6000 fős
mezőnynek 10 percre volt
szüksége ahhoz, hogy az utolsó
futó is áthaladjon a rajtkapun,
és megkezdje „a legyőzhető
távolság" teljesítését.
A mezőnyben ott voltak
az Electrolux futói is. Ali László,
Kocza István, Sós Norbert,
Szabó Katalin és Takács
László egyéniben teljesítették
a távot, míg a párosok
versenyében a Tamás
Péter-Csillik Anett páros
képviselt bennünket.
Forrás: www.futanet.hu
Porszívók támogatásként
Szeptember 3-án, hétfőn,
a Belvárosi Általános Iskola
Eltérő Tantervű Tagozatán
a pedagógusok, a gyerekek
és a szülők mellett vendégek is
részt vettek az ünnepélyes
tanévnyitón. Bárcziné Kulcsár
Júlia tagozatvezető dr. Gedei
József polgármestert, az SÁP
Hungary Kft. képviselőit és
Fekete Zsanettet, cégünk PRmenedzserét is köszönthette.
Az iskola életében az elmúlt egy
év jelentős változásokat hozott.
Támogatók segítségével
megújult a tantermek bútorzata
és padozata is. A támogatók
köre ezen a napon cégünkkel
bővült, hiszen Fekete Zsanett
az Electrolux Lehel Kft.
jászberényi Porszívógyára
Programajánló
2007. október 7-én kirándulás
a Millenáris Fogadóba a Titanic
kiállításra, valamint a Mikroszkóp
Színpadra, ahol Az élet lapos oldala
címmel Bajor Imre kabaréműsora lesz
megtekinthető.
képviseletében két porszívót
adott át a tagozat vezetőjének.
Vass Attila, a gyár igazgatója
más irányú elfoglaltsága miatt
nem tudott részt venni
az évnyitón, de lapunknak
elmondta, remélik, hogy
a porszívók megkönnyítik
a felújított tantermek tisztán
tartását, s így ők is
hozzájárulhatnak ahhoz, hogy
az Eltérőben még jobb
körülmények között folyhasson
az oktatás.
12. K&H olimpiai éjszakai futás
Szeptember 8-án este
került megrendezésre
a Budapest Sportiroda
és a Világjátékok alapítvány
közös rendezésében
a 12. K&H olimpiai
nyárbúcsúztató éjszakai futás.
Ezen a különleges
futóversenyen a futók éjszaka
teljesítik a 6,5 km-es távot,
így futás közben a kivilágított
Budapestet csodálhatják
meg, és a bulihangulatot
csak fokozza, ahogy
a Lánchídon átfutó tömeg
az alagútba érve sikoltozni,
fütyülni, tapsolni kezd. A rajtra
este 9-kor került sor, melyet
egy 10 perces tűzijáték
előzött meg.
A versenyen ott voltak
az Electrolux futói is,
Csillik Anett, Jakab Erzsébet,
Kocza István, Kókai Ildikó
és Takács László
képviseltek bennünket ezen
a versenyen.
2007. október 21-22-23-án kirándulás
Prágába.
További információért kérem, forduljon
Kun Erzsébethez, az 57 416 232-es
telefonszámon.
Totózzon és nyerjen velünk!
A már megszokott rejtvény
helyett ezúttal egy totó
kitöltésére kérjük játékos
kedvű olvasóinkat. Hogy
könnyebb legyen a dolguk,
ezért eláruljuk, hogy
a helyes válaszok
megtalálhatók korábbi
számaink egyikében. Ha
tehát nem biztos egy-egy
válaszában, akkor
lapozgassa korábbi
számainkat.
A legtöbb helyes tippet
beküldők közül ketten
értékes Electrolux
termékekkel lesznek
gazdagabbak. Tippjeiket
2007. október 20-ig
dobhatják be
az étteremben elhelyezett
ládába.
1. A tervezetthez képest az idei első
félévben mennyivel készült több
porszívó az Electrolux Lehel Kft.
jászberényi Porszívógyárában?
1 □ 10%-kal
x □ 15%-kal
2 □ 12%-kal
2. A tavalyi első félévhez képest az
idei első hat hónapban mennyivel
több porszívó készült az Electrolux
Lehel Kft. jászberényi
Porszívógyárában?
1 □ 17%-kal
x □ 13%-kal
2 □ 15%-kal
3. Mennyivel nőtt a termelékenység
az Electrolux Lehel Kft. jászberényi
Porszívógyárában az idei első
félévben a tavalyi első félévhez
képest?
1 □ 7,2%-kal
x □ 8,5%-kal
2 □ 6,7%-kal
8. Hány termék készült idén az első
félévben az Electrolux Lehel Kft.
jászberényi Hűtőszekrénygyárában?
1 □ 687 540
x □ 654 671
2 □ 697 742
9. Mennyivel javult a szervizhívási
mutató az idei első félévben
a tavalyi év hasonló időszakához
képest az Electrolux Lehel Kft.
jászberényi
Hűtőszekrénygyárában?
1 □ 12,5%-kal
x □ 10,5%-kal
2 □ 15,2%-kal
10. Hány százalék felett van a gyártási
megbízhatóság az Electrolux
Lehel Kft. jászberényi
Hűtőszekrénygyárában?
1 □ 87%
x □ 90%
2 □ 93%
4. Az EMS kapcsán eddig hány ötlet
érkezett az Electrolux Lehel Kft.
jászberényi Porszívógyárában?
1 □ 182
x □ 156
2 □ 147
11. Mennyi volt az idei év első
félévében a szervizhívási mutató
az Electrolux Lehel Kft. jászberényi
Fagyasztóládagyárában?
1 □ 1,47%
x □ 1,66%
2 □ 1,58%
5. Az EMS kapcsán eddig beérkezett
ötletek közül hány került
bevezetésre az Electrolux Lehel
Kft. jászberényi Porszívógyárában?
1 □ 73
x □ 65
2 □ 87
12. Mikor lesz idén a családi nap
az Electrolux Lehel Kft. jászberény
Hűtőszekrénygyárában és
Fagyasztóládagyárában?
1 □ szeptember 22.
x □ október 22.
2 □ szeptember 29.
6. Az EMS kapcsán eddig bevezetett
ötletek mennyi megtakarítást
jelentettek eddig az Electrolux
Lehel Kft. jászberényi
Porszívógyárában?
1 □ 10 millió forintot
x □ 15 millió forintot
2 □ több mint 20 millió forintot
13. Az ötven legnagyobb magyar
vállalat közül a 2006-os év adatait
tekintve az árbevétel tekintetében
hányadik helyre került az Electrolux
Lehel Kft.?
1 □ 19.
x □ 31.
2 □ 45.
7. Hány termék készült tavaly az első
félévben az Electrolux Lehel Kft.
jászberényi
Hűtőszekrénygyárában?
1 □ 580 659
x Q 567 120
2 □ 597 870
13. A 2006-os évben az előző évihez
+1. képest hány százalékkal növelte
exportárbevételét az Electrolux
Lehel Kft.?
1 □ 25%-kal
x □ 42%-kal
2 □ 33%-kal