PDF Text
Szöveg
□ Electrolux
Új év - új kihívások
Bár hivatalosan februárban tesszük majd
közzé a 2005-ös év eredményeit, annyit
előzetesen már elmondhatok, hogy
az Electrolux magyarországi érdekeltsége
ismét sikeres esztendőt zárt. „Csapatunk”
az elmúlt évben jelentősen bővült, hiszen
a nyíregyházi új gyár indításával vállalatunk
az Electrolux legnagyobb európai gyártóbázisa
lett a hűtő- és a fagyasztóláda-gyártásban.
Ma már Jászberény az Electrolux európai
porszívógyártásának központja is. Nagyon
komoly kihívásoknak kellett eleget tennünk,
hogy idáig eljussunk, és most sem ülhetünk
babérjainkon.
A piacon a verseny soha nem látott méretet
öltött. Verseny van az alapanyagok
beszerzése, a költséghatékonyság és
az értékesítés területén is. Mi eddig minden
Tartalom
téren álltuk a versenyt, s ez köszönhető annak
a jól felkészült kollektívának, mely
■ Évértékelés, tervek, díjátadás
3
B Bencs Kálmán-díj
B Elkészült a 1OOOOOOO. porszívó!
B „Harc a piacvezető pozícióért”
B Új igazgató a budapesti Belföldi Értékesítési Divízió élén
B Évzárás és búcsú
B Aki 45 éve tanulta a szakmát - IV.
B Az Electrolux új mosogatógépgyáratavatott 2arówban
B A dolgozói elégedettségről
B Befejeződött a belső kommunikációhatékonyságának felmérése
B A számítástechnika 2005-ös éve
B A számítástechnika 2006-os tervei
B Elektronikus fizetési eszköz
B Az üzemorvos válaszol
B Programajánló
B Hideg pezsgő 20 perc alatt
B Sportcipőprogram az új Electrolux mosógépekben
B Electrolux támogatás sportra
B Vállalati sportsikerek 2005-ben
B Karácsony a Maci óvodában
B Egy különleges ajánlat farsangra...
B Fejtsen és nyerjen velünk!
3
4
magyarországi vállalatunknál tevékenykedik.
Ahhoz, hogy piaci részesedéseinket
4
megtartsuk, valamint növeljük, továbbra is ilyen
5
csapatmunkára van szükség, arra, hogy saját
5
munkahelyén mindenki a legjobbat nyújtsa.
6
6
Akkor ugyanis sikeres lesz a cég, vele együtt
7
Magyarország és mi mindannyian. Új év,
7
új kihívások várnak tehát ránk idén is. Annak
8
8
9
10
10
10
a reményében kívánok mindenkinek jó munkát
2006-ra, hogy egy év múlva hasonlóan sikeres
évről számolhatunk
majd be.
10
11
11
11
11
12
Az Electrolux magyarországi cégeinek lapja Felelős szerkesztő: Fekete Zsanett A szerkesztőbizottság címe:
5101 Jászberény, Pf. 64, Electrolux Lehel Kft. Kiadja: Electrolux Lehel Kft. Felelős kiadó: Takács János vezérigazgató
Szerkesztési munkák: Szántai Tibor Grafikai tervezés, nyomtatás: Chili-Com Kft. Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1978
2 ELECTROLUX ÚJSÁG
Evértékelés, tervek, díjátadás
Az Electrolux Lehel Kft. jászberényi hűtőszekrénygyárában már
hagyomány, hogy a gyárigazgató évente tájékoztatót tart
a szellemi állomány számára. A tavalyi esztendőben - első
alkalommal - két tájékoztatót is tartott dr. Gönczy Sándor,
a másodikat néhány nappal az év zárása előtt.
Évértékelés
A december végi tájékoztatón két
csoportban 130-an vettek részt. Ezen
többek között elmondtam, hogy az év
során milyen tendenciák érvényesültek
iparágunkban, milyenek előzetes
eredményeink. Az alapanyagárak ugyan
a vártnál kisebb mértékben emelkedtek, de
így is jelentős mértékben hatottak
eredményünkre. A hatékonyság
növelésével - a bérhatékonyság, az SOR
és a működési költségek tekintetében is
teljesítettük célkitűzéseinket - ezt 2005-ben
is részben kompenzálni tudtuk, azaz
sikeres évet zártunk. A 2005-ös évben
1 247 600 terméket gyártottunk
Jászberényben, s ez a szám egy kicsivel
magasabb lett, mint azt néhány hónappal
ezelőtt vártuk. Nyíregyházán a tervezett
206 ezer helyett 280 ezer darab termék
készült el. Olyan nagy volt az igény az ott
gyártott termékek iránt, hogy azt nem is
tudtuk kielégíteni, pedig a gyártósorokon
a tervezettnél korábban indultak az újabb
műszakok. Áprilisban indul a harmadik
gyártósor, s a már működő kettőn pedig
6 műszakban folyik majd a termelés. így
2006-ban kb. 640 ezer darab készüléket
gyártunk Nyíregyházán. A 2005-ben
kivitelezett beruházások mértéke a korábbi
éveknek megfelelő 1,3-1,4 milliárd forint
volt, tehát a folyamatos fejlesztés ebben
az évben sem maradt el. Természetesen
az elmúlt év értékelésének végén is, de
ezúton is szeretném megköszönni minden
dogozónk munkáját, amellyel hozzájárult
ahhoz, hogy céljainkat elértük. Talán
a legnehezebb év volt ez a privatizáció óta,
hiszen a mindennapi munka mellett
a nyíregyházi gyár indításán is dolgoznunk
kellett, ám feladatainkat sikeresen oldottuk
meg. Ezt bizonyítja az is, hogy a cégen
belül európai szinten is komoly
elismeréseket kaptunk.
Tervek
Röviden a 2006-os évről is szóltam.
Jászberényben megszűnik
az alulfagyasztós készülékek gyártása.
Január 16-ra a szerelősorok átalakítása
megtörténik, s három felülfagyasztós
alaptípust fogunk gyártani. A kombi
üzemben az alulfagyasztós termékek
gyártásának megszűnése miatt
volumencsökkenéssel számolunk, míg
a TT üzemben az új készülékek gyártása
növekedést jelent. Első ízben kaptak
tájékozatót az EMS-ről (Electrolux Gyártási
Rendszerek) a szellemi állományba tartozó
dolgozóink, mivel ez lesz a 2006-os évünk
egyik legnagyobb programja. Már
kijelölésre került a három mintaprojekt is.
Az első a TT Üzem előszerelősorának
átalakítása lesz, a második a jelenlegi
vasraktár megszüntetése, a harmadik
pedig az új szállítóeszközök bevezetése
a selejtcsökkenés érdekében. Ezek mind
a hatékonyságunk javítását szolgálják.
Bencs Kálmán-díj
Nyíregyháza Megyei Jogú Város
közgyűlése a Nyíregyháza Városért
Bencs Kálmán-dijat adományozta
Takács Jánosnak, az Electrolux Lehel
Kft. vezérigazgatójának, az Electrolux
Kelet-Közép-Európai Régiója holding
vezetőjének a 2005-ben
Nyíregyházáért végzett kimagaslóan
eredményes tevékenységéért. A díjat
a város karácsonyi ünnepi fogadásán
adták át.
A 2005-ös évben öten, Hubanov Mihályné,
Szálkai József, Nagy Jánosné, Kispálné
Albert Gabriella és Orosz Sándor részesült
ebben az elismerésben.
Amint azt lapunk megtudta, a nyíregyházi
gyárban is sor került a gyárigazgatói díjak
Díjátadás
A tájékoztató végén immár
hagyományosan átadtam a gyárigazgatói
díjat. Amikor ezt alapítottuk, az volt
a célunk, hogy azoknak a munkáját
ismerjük el, akik tartósan kiemelkedően
dolgoznak, sokszor a háttérben végzik
a munkájukat nagyon megbízható szinten.
átadására. Ott első alkalommal vehették át
ezt az elismerést öten egész éves
munkájuknak köszönhetően. A díjazottak:
Molnár János, Tóth István, Ungvári László,
Juhász Sándor és Pócsik Ferenc.
ELECTROLUX ÚJSÁG 3
Elkészült a 10 000 000. porszívó!
December 15-én
az Electrolux Lehel
Kft. jászberényi
porszívógyárában
hármas ünnepet
tartottak.
Az ünnepség apropóját a gyár történetének
tízmilliomodik legyártott porszívója,
a 2005-ös évben gyártott több mint 2 millió
porszívó, valamint a november havi eladási
csúcs - 306 551 darab - adta. A dolgozókat
és Óla Carlssont, az Electrolux Padlóápolási
Termékvonal Európai Szervezetének
a termelésért és a termékbeszerzésért felelős
alelnökét, valamint Curt Nyberget,
az Electrolux Padlóápolási Termékvonal
kutatásfejlesztési vezetőjét Vass Attila
gyárigazgató köszöntötte.
- Az évközi nehézségek ellenére a 2005-ös
évi eredményeink közel lesznek ahhoz, amit
erre az esztendőre terveztünk - mondta
Vass Attila, majd átadta a szót Óla
Carlssonnak.
- Nagyon közel vagyunk már ahhoz, hogy
elérjük a kitűzött pénzügyi eredményt, annak
ellenére, hogy a tervezettnél kevesebb
terméket gyártottunk. Ez elsősorban annak
köszönhető, hogy igen anyagtakarékosan
dolgoztunk. Az Electrolux más üzletágaiban
a közvetlen anyagköltségek emelkedtek, míg
mi jelentős csökkentést értünk el. Ezzel
együtt számos problémával kellett
szembenéznünk az év során. Jövőre
mindenképpen tovább kell erősíteni
a vevőink bizalmát. Ezt úgy kell elérnünk,
hogy a kiszállítási pontosságunkat,
a flexibilitásunkat, a minőséget és
a termelékenységet is növeljük, miközben
tovább csökkentjük a közvetlen
anyagköltségünket. Ezek a legfontosabb
feladataink 2oo6-ra. Mindenkit arra kérek,
hogy dolgozzunk együtt ezeknek a céloknak
az eléréséért. Ez a legnagyobb porszívógyár
Európában. Jövő ilyenkor szeretném azt
mondani, hogy a világ legjobb porszívógyára
is - mondta Óla Carlsson.
Az ünnepi köszöntőt követően Vass Attila
gyárigazgató megnevezte azokat
a kollégákat, akik a legtöbbet tették
a kiemelkedő eredmények eléréséért:
Bakos Noémi, Ivanics Judit, Csontos
Péter, Varga Rita, Pataki Attila, Liptai
Tiborné, Magyar János, Bálint Ernő,
Kispál István, Radics Gábor, Szeremi
Zoltán, Csikós Sándor, Szatmári
Sándor, Csizmadia Andrea, Nagy
Róbert, Hajcserné Darabont Zsófia.
Vass Attila azt is bejelentette, hogy
a porszívógyár minden dolgozója
5000 forintos vásárlási utalványt
kap munkája
elismeréseként.
„Harc a piacvezető pozícióért”
Ez volt a szlogenje az Electrolux Padlóápolási Termékvonal értékesítési konferenciájának,
melyet január 9-én és 10-én, Budapesten és Jászberényben rendeztek, s melyre
Európán kívül - Észak-Amerikától Ausztráliáig - érkeztek résztvevők.
Ezt a találkozót minden évben más
helyszínen rendezik. Magyarországra,
s ezen belül Jászberényre azért esett most
a választás, mert Európában már csak itt
található porszívógyára az Electroluxnak.
A konferencia nyitónapján Magnus Yngen,
a Padlóápolási Termékvonal Szektorának
elnöke szólt a megjelentekhez.
- Várhatóan 2005-ben is sikeres évet zár
szektorunk, amely minden régióban, így
Európában is jól teljesített. A termelés
átszervezésének konszolidációját sikerrel
megvalósítottuk, s az új termékeink, mint
a Twin Clean, az AirMax és a CycioXL is
sikeresen mutatkoztak be a piacon.
Az év második felében növelni tudtuk
a piaci részesedésünket az európai
piacokon is - mondta Magnus Yngen.
A konferenciának az is célja volt, hogy
az értékesítési szervezetek képviselői
megismerjék azokat az új készülékeket,
melyek idén kerülnek a piacokon
4 ELECTROLUX ÚJSÁG
bevezetésre. Erre speciális csoportmunka
keretében került sor, ahol a termékeket ki
is lehetett próbálni.
Jászberényben a vendégeket Vass Attila,
a porszívógyár igazgatója köszöntötte.
A porszívógyárban mindenki részese volt
egy szerelési gyakorlatnak, melynek
keretében 10 szerelősoron dolgoztak
a kollégák. Mintegy másfél órát vett
igénybe, míg valamennyien összeszereltek
egy-egy porszívót. A szerelősoron dolgozó
kollégák segítségével minden szerelési
műveletet elvégeztek. Ezt követően pedig
szintén az üzemben egy látványos show
keretében - egy divatbemutatóhoz
hasonlóan - porszívó-bemutatóra is sor
került.
A konferencia végén a 2006. évre szóló
tervekről is szó esett. Elhangzott többek
között, hogy Jászberényben 2,5 millió
darab porszívó legyártása és értékesítése
a cél.
Uj igazgató a budapesti Belföldi
Értékesítési Divízió élén
Belényesi Zsolt vette
át 2006. január
1 -jétől az Electrolux
értékesítési
részlegének
irányítását Rohrböck
Andrástól.
Mióta dolgozik az Electroluxnál és mi
volt eddig a feladata?
- 2001. november elsejétől töltöttem be
az Electrolux Belföldi Értékesítés
Divíziójának kereskedelmi igazgatói
posztját és ebben a funkciómban
irányítottam az AEG, Electrolux és Zanussi
márkájú szabadonálló és beépíthető nagy
háztartási készülékek, valamint porszívók
és kis háztartási készülékek belföldi
értékesítéséért felelős csapatát.
Mondana pár szót az Electroluxot
megelőző szakmai életéről?
- Az eddigi teljes szakmai pályafutásom
a tartós fogyasztási cikkekhez kötődik,
ráadásul ez mindössze három vállalatot
jelent az Electrolux előtt. A közgazdasági
egyetem után a Videotonnál kezdtem
üzletkötőként. 3 év után a főosztályvezetői
posztot hagytam ott az LG Electronics
kereskedelmi igazgatói székéért, ami aztán
6 évig töltötte ki a mindennapjaimat. Végül
a Merloni magyarországi képviseletének
ügyvezető igazgatója voltam három és fél
évig. Szerencsésnek mondhatom magam,
mert így teljes képet kaptam mind
Évzárás és búcsú
December 13-án munkásgyűlést
tartottak a TT&Cabinet Üzemben,
ahol dr. Gönczy Sándor,
a Hűtőszekrénygyár igazgatója
értékelte a 2005-ös évet.
Elmondta, hogy egy újabb sikeres
évet zárnak, s a jó eredményeknek
köszönhetően a dolgozók
a tavalyinál nagyobb mértékű anyagi elismerésben
részesülnek. Azaz a bonusz mértéke meghaladja
az előző évit.
- Ez az év számunkra nem éppen kedvezően indult,
hiszen az alapanyagárak jelentősen emelkedtek. így
az idei év az eredmények szempontjából nem volt olyan
sikeres, mint a tavalyi, a 2004-es esztendő. Azok
a mutatók viszont, amelyekre ráhatásunk van,
kedvezőbben alakultak. Tavaly összesen 1 247600
hűtőszekrényt gyártottunk, a minőségi paraméterek
a tervezettnek megfelelően alakultak. Ennek is
köszönhető, hogy a jövő évben Firenzéből több mint
100000 hűtőszekrény termelése kerül hozzánk.
A tervek szerint ez a darabszám Törökországból került
volna beszerzésre, viszont a török kollégák nem voltak
versenyképesek velünk szemben, így ezt a volument is
mi gyárthatjuk majd le - mondta dr. Gönczy Sándor.
A gyárigazgató azt is bejelentette, hogy a kedvező
a szórakoztatóelektronikai termékek, mind
a háztartási gépek értékesítéséről.
Mit tekint a legnagyobb kihívásnak
a mostani új pozícióban?
- Az Electrolux kiemelkedő piacrésszel
rendelkezik a hazai piacon. A legnagyobb
kihívás ezen piacrész megtartása, sőt
a profitabilitás növelése, illetve a vállalat
jövedelmezőségének megtartása a negatív
piaci hatások (árerózió, koncentráció, új
versenytársak) ellenére. Hasonló
kihívásnak ígérkezik az a célkitűzés, hogy
az Electrolux márkanév legyen a csoport
domináns, piacvezető márkája.
Mivel tölti szabad idejét, amikor épp
nem a háztartási készülékek
értékesítésével bajlódik?
- Nem túl sok idő az, így viszonylag kevés
felé igyekszem osztani. A legnagyobb részt
a család kapja, hiszen egy 13 éves
nagylány és egy 10 éves fiú büszke
apukája vagyok. A maradék pedig
leginkább sportra, olvasásra megy el:
a heti tenisz és foci kihagyhatatlan, és
időnként még egy-egy könyv is kerül
a kezembe.
eredmények alapján a tavalyi 1 o nappal szemben
2oo5-ben 12,5 nap lett a bónuszkifizetés alapja, s
átlagban 15 napot fizetnek ki. Kimutatásaink szerint
a munkatársak mintegy 4o%-a ennél is több, legalább
2o nap bonusszal lesz honorálva, mely nagyrészt függ
a hiányzásoktól is.
A hagyományos munkásgyűlés ezzel véget is ért volna,
ám ezúttal volt még egy különleges pontja is
a találkozónak. Ezúttal búcsúzott el kollégáitól
a TT&Cabinet Üzem vezetője, Orosz Sándor, aki 45 év
és 133 ledolgozott nap után ment nyugdíjba.
- A közel öt évtized alatt nagyon sokat tanultam.
Többek között azt is, hogy csak csapatmunkával lehet
sikereket elérni. Szerencsés voltam, mert mindig jó
csapatban dolgozhattam, s ezt köszönöm nektek is.
Egyben arra kérlek benneteket, hogy egymástól
tanulva, mindig igényes, következetes munkavégzésre
törekedjetek. Dolgozzatok együtt a cégért, egymásért,
mert ez a siker titka. A kudarc kerüljön el benneteket,
de ha nem, akkor abból is tanuljatok, s próbáljatok
sikert kovácsolni - mondta Orosz Sándor, aki
meghajlással mondott köszönetét munkatársainak azért
a támogatásért, mellyel munkáját segítették.
Az üzem vezetését január 6-tól ideiglenesen Majoros
Sándor vette át. A poszt végleges betöltésére
pályázatot írnak ki, s várhatóan március-április körül
derül ki, hogy ki pályázott sikeresen, ki lesz
a TT&Cabinet Üzem új vezetője.
ELECTROLUX ÚJSÁG 5
Aki 45 éve tanulta a szakmát - IV.
Sorozatunkban bemutatjuk azt a kilenc dolgozót, akik 45 éve kerültek
a Fémnyomó- és Lemezárugyárba, majd a Lehel Hűtőgépgyár, s a privatizációt
követően az Electrolux Lehel Kft. munkatársai lettek.
Most Tereba K. István életpályájával ismerkedhetnek meg olvasóink.
„Nekem mindig jó
vezetőim voltak.”
„Egymás tisztelete,
az emberi hang
sokszor átsegített
bennünket
a nehézségeken is.”
Valamennyien 1960 szeptemberében
kerültünk a gyárba. Én a géplakatos
szakmát tanultam meg itt, és 1963-ban
mint szakmunkás, felszabadultam. Rövid
ideig a ll-es üzemben az alkatrészgyártás
területén dolgoztam, mint beállító lakatos.
Innen az akkori Daraboló Üzembe kerültem,
miután megüresedett egy hely. Ott 28 évig
dolgoztam. Amikor 1970-ben új helyre
költöztünk, csoportvezetői beosztásba
kerültem. Hat évvel később művezető
lettem, és egészen 1991-ig itt dolgoztam.
Ekkor a K-7-es raktárba, a Bosch Üzembe
kerültem raktárgazdálkodási művezetőnek.
Mint köztudott, ez az üzem néhány év
múlva leégett, s újjáépítése után ott ez
a raktár megszűnt. Ma a központi raktárhoz
tartozunk, és a beszállítók által szállított
alkatrészeket tároljuk.
A 45 év alatt lett volna lehetőségem
elhagyni a céget, ám amint az az előbb
elmondottakból kiderült, nem voltam
vándormadár típus. A gyáron belül is csak
két területen dolgoztam. Úgy értékeltem,
hogy nekem mindig jó vezetőim voltak.
Igyekeztem azt teljesíteni, amit
megköveteltek, elvártak tőlem. Erre kellene
törekedni a mai fiataloknak is. Nem szabad
türelmetlennek lenni. Nekem volt közvetlen
főnököm dr. Gönczy Sándor is, aki ma már
a Hűtőszekrénygyár igazgatója. Amikor
hozzánk került, ő volt a legfiatalabb
köztünk. Tanult fiatalemberként jött, s mi
a tapasztalatunkkal tudtuk őt segíteni.
Megtaláltuk egymással azt a hangot, amely
az eredményes munkához kellett.
A szakmai hozzáértés mellett ez
elengedhetetlenül szükséges, hogy
céljainkat elérhessük. Egymás tisztelete,
az emberi hang sokszor átsegített
bennünket a nehézségeken is, melyeket
e nélkül nem tudtunk volna megoldani.
A családból egyedül én kerültem a gyárba,
és Jászfelsőszentgyörgyről járok nap mint
nap Jászberénybe. Egy időben felmerült,
hogy ideköltözünk, ám olyan nehézkes volt
a közlekedés a városon belül, hogy
Jászfelsőszentgyörgyről kényelmesebb volt
bejárnom.
Már tavaly novemberében elmehettem
volna nyugdíjba, de a nyugdíjkorhatár
62 évre történő emelése miatt még két évig
dolgozhatom. Nem döntöttem még el, hogy
korábban nyugdíjba megyek-e. Nagyon sok
szál köt a gyárhoz, s hogy jó csapatban
dolgoztam, az is bizonyítja, hogy nagyon
sok kitüntetést kaptam a pályafutásom
során.
Az Electrolux új mosogatógépgyárat avatott
a lengyelországi Zarówban
Az új gyárban
a tervek szerint idén
160 000 terméket
gyártanak majd, és
145 főt
foglalkoztatnak.
A zarówi gyárat
január 13-án
Hans Stráberg,
az Electrolux Csoport
elnök-vezérigazgatója nyitotta meg. Az ünnepi
eseményen többek között részt vett Michael Drozdek,
a lengyel gazdasági minisztérium politikai államtitkára is.
Az Electrolux 2004 októberében vásárolt 26 hektáros
ingatlant Zarówban, ahol a következő év márciusában
kezdődött meg a 22 500 négyzetméter alapterületű gyár
építése. A helyszínválasztást befolyásolta a megfelelő
infrastruktúra, a meglévő út- és vasúthálózat, valamint
Electrol
6 ELECTROLUX ÚJSÁG
a Walbrzyska Gazdasági Zóna és a zarówi hatóságok
közreműködése. Az Alsó-Szilézia Wroclaw régiójában
található zarówi gyár az Electrolux Csoport második
beruházása Lengyelországban, ahol Siewerzben 1966
óta felültöltős mosógépeket, 2002 óta pedig
szárítógépeket gyártanak. Három év elteltével, amikor
a zarówi gyár már teljes kapacitással működik majd,
összesen 350 embert foglalkoztat és évente 400 000
mosogatógép gyártására lesz képes.
Befejeződött a belső
kommunikáció
hatékonyságának
felmérése
A dolgozói elégedettségrő
Amint arról korábban már beszámoltunk, az Electrolux Lehel Kft.
is részese volt annak az országos dolgozói elégedettség
felmérésnek, melyben 120 magyarországi vállalat 33 ezer
munkavállalója nyilvánított véleményt. Már akkor jeleztük, hogy
a felmérés legfontosabb megállapításait közzétesszük, amint
azok rendelkezésre állnak.
A felmérés
eredményéről Király
Éva, az Electrolux
Lehel Kft.
HR-igazgatója
tájékoztatta lapunkat.
- Cégünknél 1 141-en
töltötték ki a kérdőívet.
A jászberényi Hűtőszekrénygyárban 294,
Nyíregyházán 217, a Porszívógyárban 234,
a Szerszám- és Célgépgyárban 76,
a Fagyasztóláda-gyárban 140, a kiszolgáló
területekről pedig 180 fő nyilvánított
véleményt. Fontos nekünk az is, hogy
az egyes termelőhelyeken mivel elégedettek
és mivel nem a dolgozók. Ennek
az értékelése a közeljövőben megtörténik.
Az összvállalati eredmények viszont már
a rendelkezésünkre állnak.
A véleményt nyilvánítók 86%-a
büszke arra, hogy az Electrolux Lehel
dolgozója lehet
- Alapvetően arra voltunk kíváncsiak, hogy
mivel és mennyire elégedettek
a dolgozóink, mennyire ragaszkodnak
munkahelyükhöz, illetve mivel lehetne
elégedettségüket növelni. Általános
megállapítás Magyarországon, hogy
a munkavállalók egyre kevésbé kötődnek
és ragaszkodnak munkahelyükhöz. Ezzel
szemben nálunk a véleményt nyilvánítók
86%-a büszke arra, hogy az Electrolux
Lehel dolgozója lehet, elismert és jó
hírnévnek örvendő cégnél dolgozhat.
Ahol elégedettebbek a dolgozók,
ott ez hatással van
a cég teljesítményére is
Az is kiderült a felmérésből, hogy a magyar
munkavállalók számára kiemelten fontos
a teljesítmény jutalmazása. A mi dolgozóink
azt a véleményüket fogalmazták meg, hogy
örömmel vennék, ha a teljesítményük
közvetlenebb hatással lenne a fizetésükre.
Az üzleti eredmény és a dolgozói
elkötelezettség összefüggését tekintve
megállapítható, hogy ott, ahol
elégedettebbek a dolgozók, ott ez hatással
van a cég teljesítményére is.
A megkérdezettek többsége szereti
a szakmáját és azt a munkát, amit
vállalatunknál végez
- Dolgozóink egyharmada - a nyíregyháziak
esetében ez a szám még magasabb ragaszkodik a munkahelyéhez, s nem
menne el dolgozni máshová annak ellenére
sem, hogy főnökeik egyre magasabb szintű
munkát várnak el tőlük. A megkérdezettek
többsége szereti a szakmáját és azt
a munkát, amit vállalatunknál végez,
s meggyőződése, hogy az ő munkája is
hozzájárul ahhoz, hogy üzleti partnereink
elégedettek velünk. Nagyon érdekes és
fontos információ számunkra, miszerint
cégünknél a felmérésben résztvevők 89%-a
tisztában van azzal, hogy mit várnak el tőle
munkahelyén. Általánosságban
A legtöbb kritika
a fizetéssel kapcsolatos
Az Electrolux Lehel Kft.-nél jelenleg is
működő kommunikációs eszközök és
csatornák (Electrolux újság, e-gate,
faliújságok, munkásgyűlések,
szakszervezet, ötletláda)
hatékonyságának felmérésére történt
meg tavaly októberben.
Az eredmény azt mutatta, hogy
az Electrolux Lehel Kft. jászberényi
dolgozói melyik eszközt, illetve
csatornát tekintik a legfontosabb
információforrásnak, valamint honnan
értesülnek leggyakrabban.
A dolgozók közel 90 százaléka
olvassa rendszeresen az Electrolux
újságot és szerzi be a mindennapi
munkavégzéshez szükséges és
a vállalatról,
kollégáiról,
az Electrolux
új termékeiről
szóló
információkat.
A többi
csatornát
különböző
mértékben
veszik
igénybe a dolgozók, attól függően,
hogy fizikai vagy szellemi területen
végzik munkájukat.
A felmérés eredményeként
elmondható, hogy a vállalat dolgozói
fontosnak tartják a tájékoztatást, és
általában úgy vélik, hogy a jól
tájékozott alkalmazott jobban is végzi
munkáját.
elmondható, hogy a fizetés- és a karrier
lehetőségek a leggyakrabban kritizált
területek a vállalatok többségénél. A mi
esetünkben is a legtöbb kritika a fizetéssel
kapcsolatos. A dolgozók nagy többsége
úgy érzi, hogy a fizetésük nem arányos
az elvégzett munkával és a felelősséggel.
Összességében elmondhatom, hogy
a vállalat vezetése büszke arra, hogy
dolgozóink úgy ítélik meg, jó csapatban
dolgoznak, a kollégák közötti összetartás
erősödik és szeretik munkájukat. Mivel
a legértékesebb erőforrásunk a dolgozó, így
közel sem mellékes, hogy milyen
munkakörülményeket és milyen anyagi
■ Electrolux újság
a legjobb munkahelyek
nem születnek, hanem azzá válnak
■ Kollégák
Pletyka
elismerést tudunk számukra biztosítani.
Igaz az a megállapítás, miszerint a legjobb
munkahelyek nem születnek, hanem azzá
válnak, s ehhez a vezetők és a dolgozók
évekig tartó munkája szükséges.
Faliújság
■ Munkásgyűlés
■ Szakszervezet
ELECTROLUX ÚJSÁG 7
A számítástechnika 2005-ös éve
Az informatika zaklatott világában az évváltás az egyik legmozgalmasabb időszak,
a napi problémák megoldása kitölti minden percünket, mégis szükség van arra, hogy
a 2006-os év feladatainak átgondolása előtt egy kicsit visszatekintsünk, ne veszítsük
szem elől azokat az eredményeket, amelyeket 2005-ben elértünk.
A számítástechnika a legkevésbé az a terület, ahol bármit is
be lehetne betonozni, a 2005. év pedig kivételesen sok
változást hozott. A bonyolult infrastruktúra és alkalmazás
kapcsolatok folyamatos üzemeltetése, támogatása mellett
a változások dinamikája is keményen próbára tette
az informatikusokat. Amikor áttekintettem a 2005 során
megvalósított feladatok listáját, magam is meglepődtem
milyen terjedelmes. Sajnos, a tervek közül néhány fontos
kezdeményezés még így is háttérbe került a szinte havonta
prioritásokat váltó szoros projekthatáridők, sürgősen
megoldandó problémák napi versenyében. A teljesség
igénye nélkül a jelentősebb fejlesztések:
költségoptimum), telefonhasználat szabályozása, azaz
a telefonhasználat szabályozott és költséghatékony
lehetőségének megteremtése.
Nem valószínű, hogy az IBM kiszervezés megvalósítása
valaha is bekerül az Electrolux sikertörténetei közé.
2003 óta nincs egyértelmű helyzet. A korrekt megoldást
kikényszerítő eszközök hiányában folyamatos
megpróbáltatás, helyi erőfeszítés a szolgáltatások
elfogadható szinten tartása.
Infrastruktúra
Projektek, fejlesztéj
• A budapesti kommunikációs vonal és az internet
sávszélességének duplázása.
• A szűk kapacitású nyíregyházi vonal bővítését nem
engedélyezték, itt adattömörítéssel próbálunk segíteni.
• Helyi hálózatbővítések - problémásán hosszú átfutási
idők az IBM bonyolult jóváhagyási folyamata miatt.
• A számítástechnika épületének teljes elektromos és
hálózati kábel felújítása.
Telefon
Új alközpont Nyíregyházán, alközpontcsere Jászberényben,
vezetékes és mobil szerződések újratárgyalása (integrált
A számítástechnika 2006-os tervei
A számítástechnika ugyan folyamatos üzem, de egy új év
indulása bizonyos mértékig mindig lehetőség annak
átgondolására, hogy mit tartunk fontosnak. Nem egyszerű
megérteni, vagy akár csak hónapokkal előre látni
az Electrolux informatikával kapcsolatos irányváltásait,
történéseit. Még nagyon kevés információnk van ahhoz,
hogy részletes tervet készítsünk, inkább csak az általunk
érzett fontossági sorrend alapján csoportosítottuk 2006
kiemelt területeit:
- Tovább folytatódik az infrastruktúra és
az alkalmazások egységesítése. Mindenképpen
szükséges az egyre több erőforrást igénylő heterogén
alkalmazás kapcsolatok egyszerűsítése, a globális és helyi
alkalmazások megbízhatóbb együttműködésének
kialakítása. Reményeink szerint 2006-ban megismerhetjük
az Electrolux IT stratégiát. Rengeteget kell tanulnunk,
informálódnunk.
8 ELECTROLUX ÚJSÁG
• A helyi fejlesztésű, Növel operációs rendszer alatt futó
programok az Electrolux szabványelőírásainak
megfelelően Windows operációs rendszer alá kerülnek,
az átállás minden számítógép-felhasználót érint.
• Outdoor szektor (Husquarna, Flymo) üzleti egységeinek
kiszervezése, 2006. január 1 -jétől teljes elkülönítés (külön
szerver) az Electrolux adminisztrációjától.
• Beérkező számlák archiválása, az elektronikus
számlaigazolási folyamat lehetőségének megteremtése.
• A vállalat minden területe által használt Állományvezetés
Windows változatának bevezetése, a Jelenléti ív-kiváltás
lehetőségének biztosítása.
• Electrolux készáru raktározási rendszer (WMS/LPS).
- Igyekszünk több erőforrást fordítani az informatikai
rendszerek biztonságos üzemeltetésére, a biztonsági
kultúra kialakítására, terjesztésére. Figyelembe véve
a fenyegetettségek fajtájának fejlődését, a kockázat
sajnos, soha nem lesz nulla, minden tevékenységben
tudatosan kell tervezni a kockázat kezelését.
- Három évvel a központi szerződés aláírása után talán
befejeződik az IBM számítógép támogatás
kiszervezés. A megbízható és magas szintű hálózati és
számítógép támogatás az alapja a számítástechnikai
működésének, erre most már igazán nagy szükség lenne.
Az IBM transzformáció részeként szabványosítani és
csökkenteni kell az alkalmazások számát, segíteni
az üzleti területeket a programok jogtisztaságának
nyilvántartásában.
A nehézségek és bizonytalanságok ellenére az informatika
csapata a jövőben is sikeresen megoldandó fejlesztések
„előszelét” érezve vág neki a következő évnek.
,
bevezetése a Logisztika területén, porszívók paletta
követése - a NETINV számlázó rendszer átalakítása.
Minden erőfeszítés ellenére az üzemeltetése
a legidőigényesebb és legkockázatosabb terület.
• A nyíregyházi gyár szerelősorain is megtörtént
a vonalkódos gyártáskövetés bevezetése annak
érdekében, hogy hibás készülék ne hagyja el az üzemet.
• 2005-ben valósult meg a COPICS rezsi anyagkezelés,
a Sodexho pénztár interfész, a szerviz adminisztrációs
rendszer (SA) áttelepítés Stockholmba, a belföldi
számlázási rendszerből automatikus e-mailküldés
a szállításokról, az interaktív beszállítói honlap, globális,
az európai tűzhelygyárak által használt Notes adatbázis,
az új HR-rendszer integrálása, az elektronikus beszerzés
egyre több területre történő kiterjesztése.
Electrolux IT szervezeti változásai
A magyarországi számítástechnikai szervezet mind
a programozás, mind az üzemeltetés területén lassan
a globális Electrolux számítástechnikai szervezet (Electrolux
IT) szerves részévé válik. Gyötrelmes, de elkerülhetetlen
változás.
Az elmúlt év nehéz volt, ezt tudva talán még inkább
felértékelődik az a köszönet, amelyet a különböző
fejlesztésekben, projektekben részt vevő munkatársaknak
szeretnék ezúttal is mondani.
A 2005-ös esztendő során végzett kiemelkedő munkájáért
decemberben négy informatikus kapott vezérigazgatói
dicséretet:
- Dányi Borbála a SÁP R/3 főkönyv, számviteli rendszerben
végzett fejlesztések és az Outdoor kiszervezés határidőre
történő megvalósításáért,
- Illésné Lázár Mária az állományvezetés Windows
verziójának fejlesztésért és bevezetéséért,
- Erős István a készáru raktározási rendszer (WMS/LPS)
bevezetéséért,
- Tóta József a készáru raktározási rendszer (WMS/LPS)
bevezetéséért.
Elektronikus fizetési eszköz
Korábban már írtunk arról, hogy az étkezési utalványokat
az idei évben elektronikus fizetési eszköz váltja majd fel.
Ezzel is egyszerűsíteni, gyorsítani kívánják a vásárlás
folyamatát az étteremben és a büfékben. A tervek szerint
ennek bevezetésére a januári fizetéssel egy időben, tehát
február 10-től kerül sor. A részletekről Király Éva
HR-igazgató a következőket nyilatkozta:
- Február 10-től dolgozóink Jászberényben már nem
kapnak étkezési utalványt, hanem belépőkártyájuk
használatával tudnák
igénybe venni a büfék
és az étterem
szolgáltatásait
a jelenlegi 4000
forintos vállalati
támogatás mértékéig.
Ez gyakorlatilag
annyit jelent, hogy
február 10-től a jelzett
helyeken történő
vásárlás során
a belépőkártyát egy
leolvasóhoz kell
hozzáérinteni.
Az leolvassa
a munkavállaló adatait
és a 4000 forintos
hozzájárulásból
a vásárlás tényét rögzíti. Minden esetben egy nyugtát
kap a dolgozó, amely tartalmazza a nevét, azt, hogy mit
és mennyiért vásárolt, s azt az összeget is, melyet
a későbbiek során még felhasználhat. így pontosan tudja
követni, hogy mennyi az egyenlege. Nem kötelező
a 4000 forintos étkezési hozzájárulást havonta
levásárolni. A következő év január 1 -jéig viszont
mindenképpen le kell vásárolni a rendelkezésére álló
összeget. Amennyiben az étkezési hozzájárulás elfogy
a kártyájáról, úgy további vásárlásokat már csak
készpénz ellenében tehet meg. Hamarosan kiadunk egy
részletes útmutatót, hogy mi a teendő akkor, ha a kártya
megsérül, ha elvész, mi történik akkor, ha a dolgozó
kilép a cégtől. Az eddigi gyakorlathoz képest nem
szeretnénk sokat változtatni, s számítunk
az állományvezetők segítségére az ilyen problémák
kezelése során. Ezúton is szeretném megköszönni
a helyi informatikusoknak a közreműködését, segítségét,
melyet a rendszer felállításához és működtetéséhez
nyújtottak.
ELECTROLUX ÚJSÁG 9
Az üzemorvos válaszol
Hogyan lehet megelőzni
a meghűléses megbetegedéseket?
Dr. Szabó
Erzsébet:
- Mielőtt
a kérdésre
válaszolnék, egy
aktuális jó
tanács, ünnepek
után, amikor a kevés mozgás és
a sok evés miatt sokaknak nőtt
a súlya, fontos a visszafogottabb
táplálkozás és a több mozgás.
Ajánlott a gyakori, kis kalóriatartalmú
étkezés. Fogyasszunk elsősorban
kalóriaszegény, de rostban gazdag
gyümölcsöt, zöldséget és legalább
2 liter folyadékot naponta.
Ami a meghűléses betegségek
megelőzését illeti, a következőket
tudom javasolni:
• réteges öltözködés,
• a kéz, a láb melegen tartása,
• C-vitaminban gazdag táplálkozás
(savanyú káposzta, alma, citrom,
narancs, mandarin, kivi, banán),
• kellő mennyiségű folyadék
fogyasztása - kb. 2 liter naponta -,
amely lehet: csapvíz, gyógyteák,
ásványvizek levesek,
• megfelelő öltözékben friss levegőn
való mozgás,
• elegendő pihentető alvás.
A tömegközlekedésben igen fontos
lenne, a fertőzések megelőzése
érdekében, pl. kesztyű viselete,
valamint zsebkendőbe köhögés és
tüsszentés. Bárhonnan, bármikor
hazaérünk, első dolgunk legyen
a kézmosás.
Ha már náthás és köhög valaki, akkor
ajánlott nagyobb adagú C-vitamin
fogyasztása, a 2 liter folyadék és
a gyógyteák. Lázas meghűléses
panaszok esetén fontos, hogy időben
a háziorvoshoz forduljunk. Első
időben fontos az ágynyugalom
(gyorsabb a gyógyulás és nem
fertőzzük környezetünket). Sürgős
esetben természetesen
a Foglalkozás-egészségügyi
Szolgálatot is felkereshetik.
Programajánló
2006. február 05. Kongreszusi
Központ: „Szívből szeretni” Valentin-napi musicalgála
2006. február 17. József Attila
Színház: Kaviár - zenés vígjáték
2006. március 28. Papp László
Budapest Sportaréna: Szörényi
Levente: Árpád Népe - rockopera
2006. április 22. Magyar Állami
Operaház: Puccini: Bohémélet opera
További információért kérjük,
forduljon Kun Erzsébethez,
telefon: 57/416-132
Hideg pezsgő
20 perc alatt
Az Electrolux hűtőkben található
innovációval, a dinamikus hűtésfunkcióval
a pezsgőt és bort is húsz perc alatt
lehűthetjük. Idén nyugodtan csaphatunk
spontán házibulit, ha Electrolux hűtővel
rendelkezünk, hiszen a dinamikus
hűtésfunkcióval felszerelt Electrolux hűtőkben
az átlagos hűtőszekrényekhez képest
feleannyi idő alatt a megfelelő hőmérsékletre
hűl a koccintásra szánt pezsgő, illetve bor.
- Ez a funkció ideális a pezsgő szervírozási
hőmérsékletének eléréséhez - nyilatkozta
Dániel Lim, a világhírű szeszes italokat
forgalmazó Maxxium cég pezsgőszakértője.
Szerinte a pezsgő ideális fogyasztási
hőmérséklete 8 és12 °C között van.
Ez a hűtési funkció a bulikból megmaradt
ételek tárolására is optimális. A gyorsan
lehűtött ételeknél kisebb az esély arra, hogy
baktériumok alakuljanak ki rajta.
Sportcipőprogram
az új Electrolux
mosógépekben
>***)*>»/)
»»»*
'WÍ
ívn* - ‘
Mindannyian tapasztalhattuk már, hogy
sportcipőink - akár bent, akár kint
használjuk őket - hamar koszolódnak,
valamint a gyakori használat miatt elég
körülményes tisztán tartani. Azonban
az új Sportcipő
funkcióval
hatékonyabban és
kíméletesebben
válhatnak
sportcipőink újra
tisztává. Ez a kímélő
program alaposabb
mosást biztosít, mert
tulajdonképpen egy
finommosási ciklust
kombinál több
vízfelhasználással,
és egy
meghosszabbított
mosási ciklussal.
A magas
fordulatszámú (1000
fordulat/perc) centrifugálás által pedig
hamarabb száradnak meg sportcipőink.
A Sportcipő funkcióval rendelkező
Electrolux mosógépekhez két darab
durva szövésű hálót kapunk, amikben
a sportcipőket
betehetjük a gépbe,
s így az megvédi
a cipőket a sérülésektől,
illetve csökkenti
a zajszintet.
A Sportcipő funkciót
a felültöltős EWT 1346,
az EWT 1326, az EWT
1216, az EWT 1026, és
az EWT 1016, valamint
az elöltöltős EWF 1240,
EWF 1040 és EWF 840
mosógépekben
találhatjuk. Ajánlott
bruttó fogyasztói áruk
100000 és 150000 Ft
között van.
Electrolux támogatás sportra
Többéves hagyomány már, hogy
az Electrolux Lehel Kft. támogatja
Jászberény város sportját.
A támogatás elosztásának alapelve
az volt, hogy abból elsősorban
az utánpótláscsapatok, sportolók
részesüljenek. A város legnagyobb
nemzetközi sporteseményének,
a Rétsági Gyula Nemzetközi
Utánpótlás Labdarúgótorna
megrendezéséhez 200 000 forintot
használtak fel az Electrolux Lehel
Kft. támogatásából. Ezen a kétnapos
mérkőzéssorozaton, mellyel
az egykori kiváló jászberényi
labdarúgó, majd utánpótlásedző
emléke előtt tisztelegnek, a jászsági
települések csapatai mellett indult
még Conselve, Vechta, Sucha
Beskidzka - Jászberény
testvérvárosai - és Marosvásárhely
csapata is. Jutott az Electrolux Lehel
Kft. által biztosított támogatásból
a JTF DSE utánpótlásának is.
Felszerelés vásárlására 250 000
forintot kapott az egyesület, melyből
az ifjúsági csapatot „ruházták” fel.
A Jászberényi SE is részese
a Bozsik-programnak, amely
a labdarúgó utánpótlásnevelést
szolgálja. A 7, 9 és 11 éves
csapatok számára vásároltak
egy-egy garnitúra szerelést
az Electrolux Lehel Kft. által
biztosított támogatásból. A mezeket
felszámozva kapták az ifjú
aranylábúak, s azokon az Electrolux
neve is olvasható.
Az ősz folyamán egy angol leány
labdarúgócsapat is vendégeskedett
Jászberényben. A számukra
rendezett Barátság Kupa díjazására
lett felhasználva a támogatásból
megmaradt összeg.
Vállalati sportsikerek 2005-ben
Április 17-én a 21. MATÁV Vivicitta
városvédő futáson 12 futó - Máté
Tihamér, PáWrtfc Judit, Jakab
Erzsébet, Mészáros Judit, Lékó
Andrea, Kocza István, Máté Tihamér,
Csipkés István, Nagy Róbert, Szabó
Zoltán, Jászgulyás András és Ali
László - képviselte az Electrolux
Lehel Kft.-t. Júniusban a Kékes
Futóexpedíció 11 £ kilométeres
távját teljesítette Kocza István és
Takács László. A hónap végén
a 2. Gatorade Futógálán indult
Simonváros Katalin, Lékó Andrea,
Mészáros Judit, Kocza István,
Szabó Zoltán, Takács László és
Jászgulyás András. Júliusban
a Hortobágy volt a következő
állomás, ahol Simonváros WKalin,
Kocza István, Csipkés István, Szabó
Zoltán képviselte cégünket.
Szeptember 4-én a 20. Niké
Budapest Nemzetközi Félmaratonon
vettek fezt fuWtok, majd október
2-án a 20. Jubileumi Plus Budapest
Nemzetközi Maratonon. Utóbbin
három csapatunk - Szabó Katalin,
Simonváros Katalin, Pálcteúk Judit,
Mészáros Judit és Jakab Erzsöset,
Takács László, Lékó Andrea és Ali
László, Szabó Zoltán, Goiphée István
és Szálka Hajnalka— is Bájthoz állt és
teljesítette a távot A futatameltett
a már hagyományos
sárkányhajéversenyen tavaly is
indult oégünk csapata, s itt-rs jól
teljesítettek képviselőink. Egy
országos és egy kistérségi
jelentőségű versenyt rendeztünk is
az elmúlt évben. A jubileumi,
X-. Electrolux Díjugrató
Lovasversenyen ezúttal is igen
népes, rangos mezőny állt njthoz,
melyen vezérigazgatónk, Takács
JSb a tedő lovas katagÉtittoan
a 3. lőtt, míg s feszel K&rcsjon
megyei hajnt^i ctaet szerzett.
Cégünk Szabadidősport Bizottsága
: méesiuaban immár & alkatommal
renrtete meg az Efecbrtux Lehel
Fiiti'ifri.'i/tivált, melyen évről évre
egyre többen vesznek részt. Tavaly
az indulók száma már a 600-at is
meghaladta.
Karácsony
a Maci óvodában
Kedves meghívásnak tett eleget
december 20-án délután
Takács János, az Electrolux
Lehel Kft. vezérigazgatója, aki
a Maci Alapítványi Óvoda és
Egységes Pedagógiai
Szakszolgálat által rendezett
karácsonyi ünnepségen vett
részt. A meghívás
természetesen nem a véletlen
műve volt, hiszen az Electrolux
jászberényi érdekeltsége már több mint egy évtizede
támogatja az intézményt.
A szülőket, az alapítvány kuratóriumának tagjait és
a támogatókat Csernátoni Katalin, az óvoda vezetője
köszöntötte, majd Takács János szólt az ünnepség
résztvevőihez.
- Mindig örömmel jövök a Maci óvoda karácsonyi
ünnepségére, mert itt mindig sok csillogó arcot láthatok.
Bennünket a hagyományok és az itt folyó munka is
kötelez, hogy támogassuk az intézményt, az egykori gyári
óvodát. A 2005-ös esztendőben egyrészt anyagiakkal,
másrészt termékekkel segítettük az óvodát.
Megbizonyosodhattunk róla, hogy ezt a támogatást jól,
a gyermekek érdekében és a minél komfortosabb
környezet kialakítása érdekében használták fel.
További jó
munkát kívánok
az itt
dolgozóknak,
s ígérem, hogy,
lehetőségeinknek
megfelelően
a jövőben is
támogatjuk majd
az óvodát mondta Takács
János.
Egy különleges ajánlat
farsangra...
A GTE (Gépipari Tudományos Egyesület) Háztartási Gépek
Szakosztálya 2006. február 18-án rendezi meg
a XII. Műszaki Bált Jászberényben a Déryné Művelődési
Központ dísztermében. Az országos hírnévnek is örvendő
bál szervezői - a hírek szerint - változatlanul arra
törekednek, hogy minden korábbi alkalmat felülmúló
szórakoztatásban részesüljön minden leendő kedves
vendégük. Amint az elmúlt évek tapasztalatai
bizonyították, a fiatalok körében egyre népszerűbbé váló
esemény a 2006. évben is remek programot kínál
résztvevői számára.
íme, az ajánlat nagy
vonalakban:
az est atmoszférájához
illő külsőség, pazar
vacsora, hangulatos
műsor, jó talpalávaló,
látványos nyitótánc,
bálkirálynő-választás,
tombola - számtalan,
valóban értékes
nyereménnyel - és tánc
reggelig.
Fejtsen és nyerjen velünk!
Az idei évben folytatjuk tavaly
megkezdett játékunkat. Minden
lapszámunkban közlünk egy-egy
keresztrejtvényt, melyek megfejtéseit
negyedévenként, együtt kell bedobni
az étteremben elhelyezett ládába,
feltüntetve a megfejtő elérhetőségét.
Megfejtéseink természetesen továbbra
is kapcsolódnak az Electroluxhoz.
Az októberi számban közölt
rejtvényünk megfejtése: Electrolux, vele
könnyebb az élet. A november
decemberi számban közölt rejtvényünk
megfejtése: Magyarország mind piaci,
mind termelési szempontból stratégiai
szerepet élvez.
A helyes megfejtést beküldők közül
AEG-Electrolux kis háztartási
készüléket nyert Kozma Józsefné
(TT és Cabinet üzem), Major Zoltánná
(Box és miniláda üzem), Herczeg
József (Fagyasztóláda üzem).
Vízszintes:fi) A beküldendő megfejtés
első része (zátí betűk: M,' €>; ArE/E)
Bt-X). 13. Közkedvelt medvefajta.
14. Keverék. 15. Létezik. 17. ... Malév,
egykori asztalitenisz-csapat. 18. Eledel.
19. Ákos fele! 21. Értékesít. 23.
Csopak része! 24. Nagy kópé
másként: nagy ... 26. A Gangesz
része. 27. Tizenegy németül.
28. Polgári Tön/énykönyv. 30. Nem
enged. 31. Nőmén nescio. 32. Keres.
34. Hibáztat. 36. Török katonai vezető
volt. 38. Ismert magyar ellenzéki
politikus. 40. Kutyatartók fizetik.
42. Sportolók izmait lazítja. 43. Hiba
megszűnik. 45. Fagyos fele! 46. Híres
ókori filozófus. 49. A rubídium vegyjele.
50. Csont latinul. 51. Majdnem
bársony! 52. Koreai férfinév.
54. Magyar település. 55. Zénó azonos
hangzói. 56. Híres magyar zeneszerző.
•58. Belga, osztrák és spanyol
gépkocsik nemzetközi jelzése.
60,. Énekhang. BT, Ez a szél vizet
áraszt. 63. Észak-amerikai tó.
66. Egyesült Arab Köztársaság.
6Z..A hokihoz nélkülözhetetlen
kellékek. 69. Magyar női név.
71. Regényújság volt: Ra-... 72. Nem
jó az ilyen szalonna.
Függőleges: 2. Trakta része!
3. Fennsík. 4. Rendőrség idegen
szóval. 5. Keleti férfinév. 6. Radon
vegyjele. 7. ... román. 8. Ismert
emberekhez csapódott „csapat”.
9. Zeller fele! 10. Fa része.
11. A beküldendő megfejtés negyedik
ré§ze (zái+-betft-Z)^12. Betű kiejtve.
CB. A beküldendő megfejtésjnásodik
része (zártbetűk TETEI, T, S, Üp
18?A~beküldendő megfejtés harmadik
része (zárt betűk: Y, Ó). 20. Alarik
keverve. 22. Nem hideg, de nem is
meleg. 23. Colt keverve. 25. Holland
gépkocsik nemzetközi jelzése.
27. A beküldendő megfejtés ötödik,
utolsó része. 29. A Balaton is ez.
33. Az egyik morzejel. 35. Állatok
betegsége. 37. Ausztrália rövidítése
az olimpiákon. 39. Nemesgáz.
41. Kandúr fele. 44. Természetes
logaritmus. 47. Lóra azonos hangzói.
48. ízletes tengeri hal. 51. Abba fele.
52. Fizikailag kikészült. 53. Az egyik
érzékszerv keverve. 54. Vissza: főétel
mellé tálalják. 56. Vízi közlekedési
eszköz. 57. Trisztán .... költő.
59. Gépjármű felesleges ékezettel.
61. Ritka magyar férfinév. 62. Ilyen ige
is van. 64. Rendben van. 65. Talál.
68. Állatot kerget. 70. Dupla
magánhangzó.
2006.február
XLI. évf., 2. szám
rf-
□ Electrolux
Jó érzés...
Jó érzés minden esztendőt úgy kezdeni, hogy
az „évnyitó” sajtótájékoztatón az ember
sikerekről számolhat be. Nekem ez az utóbbi
években rendre megadatott, amióta
az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója
vagyok.
így volt ez idén is, amikor február 23-án
a Malomtó Étteremben adtam számot arról,
hogyan, milyen eredményesen dolgoztunk
a tavalyi évben. A többes szám természetesen
nem véletlen, hiszen a siker nem egyedül
az első számú vezetőé, nem csak
a menedzsmentté, hanem a vállalat minden
dolgozójáé. Ahhoz ugyanis, hogy rekord
volumenről, rekord árbevételről beszélhessünk,
nagyon sok összetevő kell. Alapvetően fontos,
hogy a cégen belül mindenki a saját helyén
a legjobbat nyújtsa. Ebben pedig úgy tűnik,
hogy a mi kollektívánk nagyon jó.
A 2004-es évhez képest nőtt a gyártási
volumenünk, nőtt az árbevételünk.
A tervezettnél nagyobb értékű beruházásokat
valósítottunk meg, s ma már több mint 4000
tagja van az Electrolux magyar családjának.
Mindez egyrészt annak köszönhető, hogy
Magyarországon érdemes befektetni, mert
Tartalom
B Nyíregyházán felvettük az ezredik munkavállalót
3
■ Takács János lett a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöke
3
B Az Electrolux Csoport új, globális szlogenje
B Új rekordok után és előtt...
B Takács János lett az év menedzsere 2005-ben
B 2006 a konszolidáció éve lesz...
B Programajánló
B Miért választották az Electrolux Lehel Kft.-t?
B Fontosak számunkra a friss diplomások...
B Sikeres év után, sikeres év előtt a Fagyasztóládagyár
B Tűzvédelem az Electrolux jászberényi gyárában
B Aki 45 éve tanulta a szakmát - V.
B Különleges hobbik - pétanque
B Az üzemorvos válaszol
B A kondenzációs szárítógép
B Tavaszi fagyasztóláda AKCIÓ!
B Jászberényi siker az Electrolux Kupán
B Sporttámogatás
B XI. Electrolux Kupa
B XII. Műszaki Bál
B Fejtsen és nyerjen velünk!
3
4
4
5
5
6
7
8
8
9
9
10
10
10
az ehhez szükséges gazdasági és politikai
körülmények biztosítottak. Másrészt pedig
az eredményes befektetéshez szükséges
kvalifikált munkaerő rendelkezésre áll,
s megfelelő színvonalú munkát is végez.
Az Electrolux Lehel Kft. munkatársai az elmúlt
évek során, így tavaly is bizonyították, hogy
világszínvonalú munkavégzésre képesek.
Ennek köszönhetőek eredményeink, s ennek
köszönhető, hogy a tulajdonosok elégedettek
velünk, Magyarországon fejlesztenek,
itt növelik a termelést.
Ezt a hozzáállást, ezt a munkát köszönöm
meg az Electrolux Lehel Kft. valamennyi
munkatársának,
s kérem, hogy
a jövőben
is ez jellemezzen
valamennyiünket!

Takács János lett
a Magyar Európai Üzleti
Tanács elnöke
Nyíregyházán felvettük
az ezredik munkavállalót
Az Electrolux január 2-án felvette az ezredik munkavállalót
a nyíregyházi gyár kapacitásbővítésének köszönhetően. Idén
várhatóan 650 000 alulfagyasztós kombinált hűtőszekrény kerül
le a gyártósorokról a Nyírség fővárosában.
Az Electrolux egy éve kezdte meg
a termelést nyíregyházi hűtőgépgyárában.
A januári megnyitót egy 65 millió euró
értékű befektetés előzte meg, mellyel
a vállalat induláskor 600 munkahelyet
teremtett. A terveknek megfelelően
a beruházás második szakaszaként tavaly
júniusban elkezdődött az üzem bővítése,
így májusban elindulhat a gyártás az új
szerelősoron is. A beruházás összege így
már meghaladja a 85 millió eurót.
Az Electrolux nyíregyházi gyárába felvett
dolgozók 51%-a munkanélküli volt.
A válialat az alkalmazottak utaztatásáról is
gondoskodik, hiszen összesen
109 településről, négy útvonalon,
12 szerződéses buszjárattal érkeznek
a munkatársak.
Az Electrolux Lehel Kft. célja, hogy még
vonzóbb munkáltatóvá váljon. Jelenleg
három telephelyen, Jászberényben,
Budapesten és Nyíregyházán valamint
vonzáskörzetükből alkalmaz
munkavállalókat. A dolgozók nagy része
ragaszkodik a munkahelyéhez, annak
ellenére is, hogy egyre magasabb
követelményeknek kell megfelelniük
a munkavégzés során.
A munkavállalók körében tavaly végzett
felmérés során a dolgozók úgy ítélték meg,
hogy jó csapatban dolgoznak, és a kollégák
közötti összetartás is erősödik. Az is
bebizonyosodott, hogy a válaszadók
86 százaléka büszke arra, hogy
az Electrolux Lehel Kft. munkavállalója
lehet, elismert és jó hírnévnek örvendő
vállalatnál dolgozhat.
- Nagy hangsúlyt fektetünk alkalmazottaink
továbbképzésére, hiszen Nyíregyházán nem
volt kialakult kultúrája a hűtőgépek
összeszerelésének. A nálunk dolgozó fizikai
munkások ezzel a jövőben is
versenyelőnyre számíthatnak
a foglalkoztatási piacon - mondta Gönczy
Sándor, a hűtőszekrénygyár igazgatója.
A Magyar Európai Üzleti Tanács
(HEBC) nyolc éve működő
magyarországi szervezete a brüsszeli
Európai Gyáriparosok Kerékasztalának
(ÉRT). Tagjai kizárólag európai
multinacionális vállalatok
magyarországi legfelső vezetői, akik
célul tűzték ki, hogy a HEBC
keretében kifejtett tevékenységükkel
segítsék Magyarország sikeres európai
integrációját. A szervezet alapítása óta
éves rendszerességgel országjelentést
ad ki, melyben a HEBC
megfogalmazza független,
politikamentes véleményét
Magyarország társadalmi-gazdasági
helyzetéről és kilátásairól a kibővített
Unióban. Tavaly az Üzleti Tanács
soros elnöki tisztét Pécsi-Szabó
Miklós, az OMV Hungária ügyvezető
igazgatója töltötte be, aki az OMV-n
belüli feladatkörének bővüléséből
következő elfoglaltságai miatt
2006. január 1 -jével lemondott erről
a tisztségéről. A tagság egyhangúlag
Takács Jánost, az Electrolux Lehel Kft.
vezérigazgatóját bízta meg az elnöki
poszt beöltésével, aki a HEBC
tagjaként eddig is aktívan járult hozzá
a kitűzött célok megvalósításához.
ED Electrolux
Az Electrolux Csoport
új, globális szlogenje
A cégcsoport új szlogenje
az átgondolt design megalkotójaként
pozícionálja a vállalatot. Az Electrolux
új alapokra helyezi kommunikációját
az „Electrolux - Thinking of you"
szlogennel. Az „Önre gondoltunk”
szlogen kifejezi azt, hogy a cég
kutatásainak, termékfejlesztésének,
termelési és piaci stratégiájának, azaz
üzleti filozófiájának a középpontjában
a fogyasztó áll, annak minél alaposabb
megismerése, megfigyelése és valós
igényeinek feltárása.
Az idei esztendő februárjától már
ez a szlogen fejezi ki a Csoport
Electrolux márkájának hitvallását is.
Ez az első alkalom, hogy a vállalat
azonos kommunikációt folytat
a csoportszintű kommunikáció
és az Electrolux termék márka
esetén.
A „Thinking of you” szlogen
megjelenik az év során
a kommunikáció minden területén,
így a tévé- és sajtóhirdetésekben,
az interneten, a PR-ben
és az eladáshelyi anyagokon is.
ELECTROLUX ÚJSÁG 3
Új rekordok után és előtt...
A budapesti
Malomtó
Étteremben
rendezte február
23-án immár
hagyományos
évzáró-évkezdő
sajtótájékoztatóját
az Electrolux Lehel
Kft.
Takács János
vezérigazgató
az Electrolux Lehel
Kft. eredményei
mellett az Electrolux
Csoport tavalyi
évéről, Belényesi
Zsolt belföldi
értékesítési divízió
igazgató pedig az új
szlogenről, illetve
a cég piaci
részesedésének
alakulásáról szólt.
Takács János bevezetőjében elmondta,
hogy az Electrolux Csoport tavalyi nettó
árbevétele megközelítette a 130 millió
svéd koronát, s a korrigált nettó eredmény,
valamint az üzleti eredmény is néhány
százalékkal meghaladta a 2004. évit. Külön
megemlítette a 4. negyedévet, amikor
az üzleti eredmény 28%-kal nőtt.
Az Electrolux Lehel Kft. tavalyi évéről
szólva kiemelte, hogy a 2004-es
110 milliárd forintos árbevétellel szemben
133 milliárd forintos árbevételt realizáltak,
s idén a 150 milliárdos határt is át kívánják
lépni. A privatizáció óta - akkor
4557 alkalmazottja volt a cégnek - az idei
lesz az első esztendő, amikor
az alkalmazottak száma ismét meghaladja
a négyezret - derült ki Takács János
szavaiból.
- Az Electrolux Lehel Kft. mára már
Magyarország egyik legnagyobb ipari
vállalata, melynek meghatározó szerepe
van az ország gazdasági életében.
A Figyelő TOP 200 gépipari cégek listáján
a nettó árbevétel alapján a hatodikok,
míg a dolgozói létszámot tekintve
a huszonegyedikek vagyunk.
A Magyarországon működő kétszáz
legnagyobb vállalkozás rangsorában
a nettó árbevétel alapján a 37. helyezett
cégünk. Az Észak-alföldi Régióban mi
vagyunk a legnagyobb foglalkoztatók
és adófizetők. Tavaly 5 millió terméket
értékesítettünk és tovább javult
a jövedelmezőségünk, miközben
beruházásokra a tervezettnél többet,
11 milliárd forintot fordítottunk - mondta
Takács János.
Belényesi Zsolt az új szlogenről - „Thinking
of you” - elmondta, hogy a kialakított
otthon, a design és a működő vállalat
esetében is kiemelten fontos
az átgondoltság. Ennek érdekében
az Electrolux a vásárlói igényeknek
megfelelően fejleszti termékeit.
Az értékesítésről szólva kijelentette, hogy
a magyar háztartásikészülék-piacon
ben
2004tapasztalt csökkenés a tavalyi
évben folytatódott (-6%), és megfigyelhető
volt az átlagárak csökkenése, valamint
a kereskedelem további koncentrációja is.
Ugyanakkor hazánkban is körvonalazódik
az a fogyasztói igény, amely a nagyobb
energiahatékonyságú, magasabb műszaki
tartalmú, márkás készülékeket helyezi
előnybe.
- Az Electrolux márka öt éve került
a középpontba, s a tavalyi évben 36,4%-kal
nőtt az ezen márkanév alatt eladott
termékek száma. Csökkent az egyajtós
hűtőkészülékek iránt az igény, ezzel
szemben a kombinált szekrények további
teret nyertek. A csökkenő piacon is sikerült
megőriznünk, sőt tovább erősítenünk
pozícióinkat - mondta Belényesi Zsolt.
Takács János lett az év menedzsere 2005-ben
A szakmai, érdekképviseleti szervezetként működő
Menedzserek Országos Szövetsége a tavalyi évben már
11. alkalommal írta ki Az év menedzsere pályázatot
a Joint Venture Szövetség, a Magyar Bankszövetség,
a Menedzser Alapítvány és az országos sajtóorgánumok
közreműködésével. Az év menedzsere díj mára
a legrangosabb díjnak számít, amit
vállalatvezető, cégvezető kaphat
hazánkban. A díj odaítélésekor
a társadalmi szerepvállalást, annak
mértékét és milyenségét, valamint
a köz javára végzett tevékenységet
is mérlegelik. Ezek tehát azok
a szempontok, melyek alapján
a díjat 2005-ben is odaítélték.
Az év menedzsere díj egy
4 ELECTROLUX ÚJSÁG
szoborkompozíció, amely az európai kultúra bölcsőjét,
a görög kultúrát, a kreativitást, a szárnyalást, a tenni
akarást jelképezi. Az idei díjátadót a január 28-i XII.
Menedzserbál keretében, a budapesti Marriott Hotelben
rendezték. A 11 tagú zsűri döntése alapján Az év
menedzsere 2005 díjat Takács János, az Electrolux
Közép-Kelet-európai Holdingjának
vezetője kapta. Az indoklásban
kitértek arra, hogy Takács János
vezetői képességeit több területen
is sikeresen kamatoztatja. A világ
egyik legnagyobb háztartási
gépeket előállító cégénél sikerült
azt elérnie, hogy újabb és újabb
gyáraik települjenek
Magyarországra.
2006 a konszolidáció éve lesz...
Az Electrolux Lehel
Kft. jászberényi
porszívógyára
összességében jó
évet zárt és jó évet
is remél. Az idei
esztendő
a konszolidáció éve
lesz, tudtuk meg
Vass Attilától,
a porszívógyár
igazgatójától.
Tavaly a tervezettnél ugyan mintegy
200 ezer darabbal kevesebbet gyártottunk,
ám ennek ellenére a várt pénzügyi
eredményt sikerült megközelítenünk, mivel
közvetlen költségmegtakarítást tudtunk
elérni a beszerzés, a minőségbiztosítás,
a terméktervezés és a logisztika
együttműködésének köszönhetően. Komoly
sikerként könyvelhettük el, hogy a vasterviki
gyár áttelepítése a tervezetthez képest egy
hónappal korábban befejeződött, miközben
a piacokat is sikerült folyamatosan
és zavartalanul kiszolgálnunk. Tavaly két új
termékcsaládot vezettünk be sikeresen
a piacra, s ez is jelentős szerepet játszott
abban, hogy céljainkat az árbevétel terén
sikerült megközelíteni. Az elmúlt évben
a szezonalitás erősebb volt a korábbi
évekhez képest, így júniusban és júliusban
is 130-130 ezer darabot gyártottunk, míg
a szezonban, novemberben 294 ezer darab
termék került le a szalagokról. A kollégák
leterheltsége ebben az időszakban
a megszokottnál is nagyobb volt, de
mindannyian remekül helytálltak. December
közepén hármas ünnepet tartottunk,
melynek apropóját az adta, hogy
legyártottuk a 10 milliomodik porszívót
a porszívógyár működése óta, valamint
ben
2005egy év alatt több mint 2 milliót
gyártottunk, s novemberben 306 551 darab
porszívót értékesítettünk.
A 2006-os év a konszolidáció éve lesz.
Megpróbáljuk a folyamatokat
egyszerűsíteni, a termékek minőségét
tovább javítani, vevőink bizalmát erősíteni,
a közvetlen anyagköltséget csökkenteni,
a termelékenységet és a logisztikai
tevékenységet javítani, valamint
a szervizhívási mutatót 15%-kal
csökkenteni. Idén egy új termékkel
jelentkezünk - júniusban -, továbbá négy új
termék továbbfejlesztése is megtörténik
majd. A versenyképesség javítása
érdekében a beszállítói hátteret is
igyekszünk megváltoztatni, a Vasterviktől
örökölt beszállítókat magyar beszállítókra
cserélni, s növelni a kínai beszerzést. Az új
termék bevezetéséért egyébként komoly
verseny folyt hazánk és Kína között, s ezt
mi nyertük meg. Fontos feladatunk lesz
az idei évben az Electrolux Gyártási
Rendszerének (EMS) bevezetése, melynek
előkészítése már megkezdődött, s indítása
várhatóan márciusban lesz.
Az Electrolux jászberényi porszívógyára
a csoport egyetlen ilyen jellegű
termelőegysége Európában. Közel vagyunk
a meghatározó piacokhoz, ami segít
bennünket a vevőink rugalmas
kiszolgálásában. Ez az egyik meghatározó
versenyelőnyünk, de a legfontosabb, hogy
költséghatékonyan gyártsunk,
s versenyképesek maradjunk. Januárban,
az évértékelő tájékoztatón azt is elmondtam,
hogy az idei évre 2 millió 530 ezer porszívó
gyártása a terv, s ezt a tavalyi létszámmal
kívánjuk elérni. Ügy tűnik, biztosítva van
a lehetősége annak, hogy legfontosabb
piacainkat megtartsuk, és néhány területen
növeljük az értékesítéseinket. Tervezzük,
hogy a nyár elején tartunk egy nyílt napot
a porszívógyárban. Ezzel lehetőséget
kívánunk biztosítani a családtagoknak, hogy
megismerjék a munkahelyet, ahol
dolgozóink az életük egy meghatározó idejét
eltöltik.
Programajánló
2006. március 30. Szolnoki Szigligeti Színház
Harold Pinter-Di Trevis: „Az eltűnt idő nyomában”
- kontinentális bemutató Alföldi Róbert főszereplésével.
■Csak 18 éven felülieknek!
2006. április 22. Magyar Állami Operaház
Puccini: Bohémélet - opera
További információért kérjük, forduljon Kun Erzsébethez.
Telefon: (57) 416-232
ELECTROLUX ÚJSÁG 5
Miért választották
az Electrolux Lehel Kft.-t?
Két kérdést tettünk
Tóth Péter
(Fagyasztóládagyár - gyártmányfejlesztő mérnök)
fel olyan fiatal
kollégáknak, akik
néhány hónapja,
esetleg egy éve
munkatársai
az Electrolux Lehel
- Nagyon jól csengő neve van a cégnek, s a jogelőd, a Lehel is
ismert, elismert márka volt. Otthon Lehel hűtőszekrényünk van, amely
ma is nagyon megbízhatóan működik.
- Minden mérnöknek, aki szeretne olyan multicégnél dolgozni, ahol
nap mint nap új kihívásokkal találja szembe magát. Itt meg lehet tanulni, hogyan kell
csapatban dolgozni, és sok tapasztalatot lehet szerezni. Annak ajánlom az Electrolux
Lehel Kft.-t, aki jó helyre akar kerülni.
Kft.-nek.
- Először arról
érdeklődtünk, hogy
milyen szempontok
alapján döntöttek
az Electrolux mellett,
amikor munkahelyet
Nagy Barnabás
(Hűtőszekrénygyár - termékfejlesztés)
- Azt hallottam, hogy jó pályakezdőknek multicégnél kezdeni,
mert tapasztalatokat lehet szerezni, s a teammunkába is be lehet
kapcsolódni. A másik szempont az volt, hogy itt ajánlottak
gépészmérnöki állást, s az elsők között hívtak vissza
a jelentkezésemet követően. Egyébként pedig a város is tetszett.
- Pályakezdőknek, azért, mert lehet fejlődni, tanulni, ki tudja bontakoztatni a tehetségét.
kerestek.
- Másodikként pedig
Béla Ádám
(Hűtőszekrénygyár - HR-munkatárs)
azt kérdeztük, hogy
kinek ajánlanák
az Electrolux Lehel
Kft.-t munkahelyül.
- Leginkább azért választottam, mert itt képet kaptam arról, hogy
milyen egy multinacionális vállalat szervezeti felépítése, hogyan
szerveződik egy világcég. Ugyanakkor itt teljes körű szakmai
tapasztalatot szerezhetek, s ez kisebb vállalatoknál nem adatik meg.
- Mindenkinek ajánlom, aki szereti a kihívásokat, aki tapasztalatokat kíván szerezni
választott szakmájában, mert az Electrolux Lehel Kft.-nél minden téren van erre
lehetőség.
Nemes József
(Szerszám- és Célgépgyár - kontroller)
Állásbörzék,
ahol találkozhatnak
velünk
Budapesti Corvinus
Egyetem
- Az Electrolux Lehel Kft. által biztosított multinacionális környezet egy
pályakezdőnek nagy lehetőségeket biztosít. Például azt, hogy szép
lassan elsajátíthassa a szakma fortélyait. Mivel pedig a cég méretei
nagyok, ezért van lehetőség váltásra, több területet is ki lehet próbálni.
- Azoknak, akik vállalják a multinál lévő kihívásokat. Akik tudnak gyorsan változtatni, akár
önmaguk elhatározásából, akár a munkáltató elvárásainak megfelelőn.
2006. április 5-6.
Miskolci Egyetem
Nagy Abonyi Tamás
(Hűtőszekrénygyár - termékfejlesztő mérnök)
2006. április 12.
Budapesti Műszaki
és Gazdaságtudományi
Egyetem
2006. április 26-27.
6 ELECTROLUX ÚJSÁG
- Úgy éreztem, hogy az Electrolux Lehel Kft. olyan cég, amely
lehetőséget biztosít, hogy a kreativitásomat fejlesszem, újítási
elképzeléseimet megvalósíthassam. Lehetőség van külföldi
gyárakban is tapasztalatokat szerezni, más tájakat,
más embereket megismerni.
- Aki valami újat szeretne csinálni, azoknak ajánlom az Electrolux Lehel Kft.
Fontosak számunkra
a friss diplomások...
Szász Péter Ádám
(Hűtőszekrénygyár - logisztika)
- A diplomamunkám elkészítése során kerültem kapcsolatba
az Electroluxszal. A logisztikai területen a belső szállítási
forgalom mérésére, a produktivitás mérésére irányuló program
kidolgozásának voltam a részese. Utóbbira egy szoftvert
fejlesztettünk ki. E közel egyéves munka után, a diploma megszerzését követően
szinte természetes volt, hogy idejövök dolgozni, hiszen már ismertem a kollégákat,
s személyes tapasztalattal rendelkeztem az itteni munkáról, a munkakörülményekről.
- Elsősorban mindazoknak, akik egy biztos hátérrel rendelkező cégnél szeretnének
dolgozni. Hosszú távra gondolják az együttműködést a vállalattal, és sok tapasztalatot
szerezhetnek. Jó referenciával bír az Electrolux.
Kis-Csatári István
(IT Szervezet - IT üzemeltetés szerveradminisztrátor)
- Régóta tudtam, hogy az Electrolux minden szempontból a legjobb
cég a környéken. A szakmai kihívás is itt volt a legnagyobb. Sokáig
kerestem munkát, s örülök, hogy ide sikerült jönnöm. Itt nagyon
családias a légkör.
- Olyanoknak, akik hosszú távon akar berendezkedni egy cégnél. Aki itt bedolgozza
magát, annak hosszú távra biztosítva van a megélhetése. Aki teljesít, az nagyon biztos
háttérre lel. Pályakezdőknek is nyugodtan ajánlom, mert segítőkészek
a kollégák, s versenyképes tudást tud itt elsajátítani.
Tóth Zsolt Attila
(Porszívógyár - termékfejlesztő mérnök)
- Az elsődleges szempont az volt, hogy felelős mérnöki állást kapjak,
ahol megfelelő gyakorlatot tudok szerezni. Szerencsém volt, hogy
azonnal sikerült a diploma megszerzése után ide kerülnöm, mert itt
minden lehetőség adott, hogy megfelelő tapasztalatokat szerezzek.
- A Miskolci Egyetemen végeztem, s onnan elég sokan kerültek ide. A miskolci
végzős mérnököknek, közgazdászoknak mindenképpen ajánlanám az Electrolux Lehel
Kft.-t. Már többen érdeklődtek nálam onnan, hogy hogyan jöhetnének ide nyári
gyakorlatra.
Gönczi Zoltán
(Szerszám- és Célgépgyár - szerszámtechnológus)
- Mindenképpen az ország keleti részén akartam elhelyezkedni. Sokat
hallottam korábban az Electroluxról, s a miskolci állásbörzén
találkoztam a cég képviselőivel. Több helyen is próbálkoztam, s örülök,
hogy ide sikerült elhelyezkednem. Itt ugyanis lehetőség van
tapasztalatszerzésre, mert igen összetett feladatokat kell megoldanunk.
- Mindenkinek ajánlom az Electrolux Lehel Kft.-t, aki ezen a területen szeretne
elhelyezkedni. Mind a pályakezdőknek, mind azoknak, akik korábban más helyen
dolgoztak, hiszen sok hasznos ismerettel gazdagodhatnak.
Vas Mária
(Porszívógyár - anyaggazdálkodó, beszerző)
- Jászberényi vagyok, s mindenképpen szerettem volna idehaza
elhelyezkedni. Természetesen az sem volt mellékes, hogy hol.
Az Electrolux az egész világon jól ismert cég, amely biztos hátteret
biztosít.
- Mindenkinek ajánlom, de elsősorban a fiataloknak, hiszen az Electrolux remek
lehetőséget biztosít a szakmai fejlődésre, tapasztalatok szerzésére.
Vállalatunk az előző éveknek
megfelelően 2006 tavaszán is részt
vesz az ország legrangosabb
egyetemi állásbörzéin. A Budapesti
Műszaki és Gazdaságtudományi
Egyetem lesz a sorban az utolsó,
ahol az Electrolux Lehel Kft.
képviselni fogja magát. Ebből
az alkalomból kérdeztük Király Éva
HR-igazgatót.
- Miért tartják fontosnak, hogy részt
vegyenek a Budapesti Műszaki
és Gazdaságtudományi Egyetem
állásbörzéjén?
- A több mint négyezer főt
foglalkoztató Electrolux Lehel Kft.
a kezdetek óta folyamatosan részt
vesz a műegyetemi állásbörzéken.
Multinacionális vállalat lévén, fontos
feladatának tekinti, hogy friss
diplomásokat is alkalmazzon
különböző területeken.
- Milyen pozitív hozadékai voltak
a részvételnek, milyen előnyökkel
számolhatnak a rendezvényen részt
vevő cégek?
- Az állásbörzén közvetlen
kapcsolat jön létre a hallgatók és
a vállalatok között, évente több száz
érdeklődő látogatja meg
az Electrolux standját. Itt
ismerkedhetnek meg az általunk
gyártott és forgalmazott
termékekkel, valamint a HR-es
kollégáink részletes információkat
adnak az aktuális
álláslehetőségeinkről Budapesten,
Jászberényben és Nyíregyházán
egyaránt.
- Mit profitáltak a rendezvényből?
- Évente körülbelül 150-200
jelentkezőt regisztrálunk, vannak,
akiknek szinte azonnal tudunk állást
ajánlani, a többiek önéletrajzát pedig
adatbázisunkba helyezzük el. Ezt
az adatbázist használjuk évközben
a további keresések során.
- Mire számítanak idén, mik
a várakozásaik?
- Tapasztalataink szerint
a Műegyetemi Állásbörze egyre
népszerűbb, mind több cég
jelentkezik a részvételre,
de a hallgatók és a szervezők is
örömmel veszik, a visszajáró
vállalatokat. Azt várjuk, hogy évről
évre növekedjen a hallgatók
felkészültsége, mind szakmai, mind
pedig az idegennyelv-tudás (angol
nyelvismeret) tekintetében. Ez annál
is inkább szükséges, mert már
második éve lesz, hogy friss
diplomás mérnököknek fogunk
kutatásfejlesztés területen végzendő
munkát ajánlani, ami több hónapos
külföldi betanulással kezdődik.
Sikeres év után, sikeres év előtt
a Fagyasztóládagyár
Az Electrolux Lehel
Kft. jászberényi
fagyasztóláda
gyárában is számot
vetettek már
az elmúlt évvel
és megfogalmazták
az idei esztendő
feladatait, terveit.
Ezekről Szentpéteri
Ferenc gyárigazgató
nyilatkozott
lapunknak.
- A 2005-ös év a gyár számára nagyon jól
sikerült. Áprilisban elértük a szervizhívások
1-et, azaz 100 termékünkből csak
egyetlenegy kapcsán volt szervizhívás.
Ezzel ebben a mutatóban a legjobbak
között vagyunk Európában. Ugyanakkor
az anyagárak 8%-os emelkedése és
a Európai Közösségben bevezetett
termékdíj növelte a költségeinket. Komoly
feladat volt számunkra, hogy ezeket
ellensúlyozzuk. Növeltük az
anyagbeszerzést az alacsonyabb árfekvésű
távol-keleti piacról a nyugat-európai
beszerzések rovására, és a hatékonyság
javítása terén is jó eredményeket értünk el.
A múlt év közepén kezdtük bevezetni az
EMS-projektet (Electrolux Gyártási
Rendszer), melynek már érezhetőek
az eredményei. Fontos szerepet játszott
eredményeink alakulásában, hogy
a 90 mm-es termékcsoportnál több ország
piacára bevezettük a frost free ládákat.
Ezzel főleg a nyugat-európai piacokon
növeltük versenyképességünket. így az igen
kemény konkurenciaharc ellenére is sikerült
az értékesítési darabszámot az előző év
szintjén (550 ezer) tartani. Az átlagos
dolgozói bonusz 3 nappal lett több, mint
az előző években (14 nap). A bonuszt
differenciáltan kapták dolgozóink, 37%
az átlagnál többet, 20 napot kapott.
A anyagárak emelkedése és a termékdíj
bevezetése nagyon komoly terhet jelentett,
s azt, hogy az igen jó gyári eredmények
ellenére a pénzügyi eredményünk csökkent.
A 2006-os esztendőben a termékfejlesztésre
helyezzük a hangsúlyt. Az év végére
minden fagyasztóláda új designt kap.
Ennek kialakítása egy internetes fogyasztói
felmérésen alapul. A frost free terméket már
minden alaptípusnál bevezetjük 2007
januárjára. A darabszám növelése az idei
évre szóló tervünk legfontosabb része,
szeretnénk 600 ezer db fölé emelni
az értékesítésünket. Növelni szeretnénk
a direkt kiszállítások arányát, mivel ebben
az esetben csökkenteni tudjuk szállítási
költségeinket. Folytatjuk az EMS-projektet,
hogy hatékonyságunkat tovább
növelhessük. Nagy kihívást jelent
számunkra az Artik nevű török cég, amely
egy 400 ezer kapacitású
fagyasztóládagyárat épített Romániában,
Bukarest mellett. Innen próbálják majd
olcsó fagyasztóládával ellátni Európát.
Fontos feladatunk lesz még az idén
a gyártási rugalmasság növelése a piac
igényeinek megfelelően. A 2005-ös év jó
alapot ad arra, hogy ezeket a céljainkat
ban
2006közösen megvalósítsuk. Ehhez
kívánok eredményes munkát és jó
egészséget minden kollégának.
Tűzvédelem az Electrolux jászberényi gyárában
A kapcsolat a cég
vezetése és
tűzoltóság között jó,
folyamatosan arra
törekszik mindkét
fél, hogy a gyár
tűzbiztonságát
javítsa.
8 ELECTROLUX ÚJSÁG
Az Electrolux jászberényi gyárában
a tűzvédelmet Jászberény Város Hivatásos
Tűzoltósága felügyeli. A tavalyi év
tűzvédelmi szempontból való értékelésére
Nagy Istvánt, Jászberény Város Hivatásos
Tűzoltóságának vezetőjét kértük:
- Alapvetően a szerződés tartalmi része
a tavalyi évhez nem változott, ugyanazokat
a szolgáltatásokat nyújtjuk. A tűzcsapok
és a tartalék oltóvizet tároló medencék
ellenőrzése, a tűzjelzőhálózat számítógépes
rendszeren történő folyamatos figyelése,
és minden jelzésre azonnali kivonulás.
A beruházások esetén soron kívül végezzük
a szakfeladatokat, segítséget nyújtunk
a tervezéshez. Segítséget nyújtunk
a létesítményi tűzoltók képzéséhez is, akik
tűz esetén a mi kiérkezésünkig
az elsődleges beavatkozást végzik.
Amelyik területen problémát észlelünk, azt
jegyzőkönyvben rögzítjük, és a gyár
vezetőinek rendelkezésére bocsátjuk
észrevételeinket. Évente két alkalommal
végezzük a rendszer ellenőrzését,
s a szerződésben foglaltaknak megfelelően
a hiánypótlásokat (tűzoltó tömlők cseréje,
nyomáspróbázása) is elvégezzük. Mivel egy
igen nagy tűzvédelmi rendszerről van szó,
így mindig akad javítanivaló.
A tavalyi évben két tűzesetet regisztráltunk
a gyárban - a porszívójáratóban észlelt
tüzet jelezte a rendszer, illetve a ll-es
üzemben a vészvilágítással volt probléma
- tehát nyugodt évünk volt.
Ennél jóval több riasztást adott a rendszer,
amikor ki kellett vonulnunk, s ezekből
az esetekből a gyár vezetésével közösen
azt szűrtük le, hogy a tűzjelző rendszer
túlterhelt alközpontjait le kell cserélni.
Ez november elejére megtörtént, s azóta
jelentősen csökkent a téves riasztások
száma.
Aki 45 éve tanulta a szakmát - V.
Sorozatunkban
ezúttal Szikra István
életpályájával
ismerkedhetnek
meg olvasóink.
Ö is egyike
azoknak, akik 45
éve kerültek cégünk
jogelődjéhez,
a Fémnyomó és
Lemezárugyárhoz.
Szikra István villanyszerelő tanulóként került
a gyárba. Három évvel később a Villamos
Laboratóriumban kezdett dolgozni. Munka
mellett gépipari technikumot végzett, majd
a kecskeméti Automatizálási Műszaki
Főiskolát. A folyamatos tanulás és
a gyakorlatban szerzett tapasztalatok
eredményezték, hogy néhány év múlva már
mint osztályvezető dolgozott a Villamos
Laboratóriumban, melynek 1972-től
a vezetője.
- Kiváló iskola volt a labor, melyet atyai
tanítómesterem, dr. Molnár László vezetett,
aki a fiatalok példaképe volt. Lehetőségünk
volt kreativitásunkat bizonyítani, s abban az
időben számos, a termékekkel kapcsolatos
szabadalmam fogadták el. Munka mellett
sikerült német és angol nyelvből is középfokú
vizsgát tennem, s ez azért is fontos volt, mert
hazai és külföldi szakemberekkel és cégekkel
is rendszeresen kapcsolatba kerültünk
- mondta Szikra István, aki a Gépipari
Tudományos Egyesület Háztartási Gépek
Szakosztályának titkára, s munkáját Bánki
Donát-díjjal is elismerték. Nélküle nem
rendeznek Hűtőgép Kongresszust és
Háztartási Gépek Szemináriumot, ahol
nemcsak mint résztvevő szerepel, hanem
a szervezésben is oroszlánrészt vállal.
A munka mellett hazai és külföldi
folyóiratokban publikál, s tevékeny részese
volt A Hűtőgépgyár és Jászberény fél
évszázada, valamint az 50 éves a Lehel című
kiadványok létrehozásának, kiadásának.
Természetesen nem maradhatott ki a külföldi
tanulmányutak és a nagy hagyományokkal
rendelkező Műszaki Bál szervezéséből sem.
- Hobbim a jászsági képzőművészek
alkotásainak gyűjtése, kiállítások szervezése,
hogy a jászsági festők életét, alkotásait minél
szélesebb körben ismertté tegyük. A Hamza
Múzeum és Jász Galéria Közalapítvány
alelnöke vagyok, s ebből a tisztemből
adódóan is mindent megteszek azért, hogy
sikerüljön a Jász Galériát létrehozni és
működtetni. Ezzel is hozzájárulni ahhoz, hogy
Jászberényben pezsgő szellemi élet alakuljon
ki - vallott hobbijáról Szikra István, aki úgy
tervezi, hogy az idei év közepén nyugdíjba
megy. Hogy azután mit tervez?
- A munkahelyi és a társadalmi élet területén
elért sikereim nagyrészt a jó családi
háttérnek, megértő és segítő feleségemnek
köszönhető. Szeretnék több időt tölteni
családommal, unokáimmal kirándulni,
gyakrabban színházba és múzeumba járni.
Különleges hobbik - pétanque
Tóth István
az Electrolux
nyíregyházi
gyárának
minőség irányítási
vezetője. A 30 éves
mérnök egy
hazánkban még
kevésbé ismert
játék, a francia
eredetű pétanque
szerelmese.
Korábbi munkahelyén, Sárváron egy
kollégája ismertette meg ezzel a játékkal.
Tóth Istvánnak elsőre nem igazán tetszett
a pétanque, ám később ráérzett annak
lényegére.
A pétanque-ban egy kisméretű fagolyó
kidobásával kezdődik a játék, melyet
6-10 méter közé kell dobni. Azután ezt
a játékosok egy nagyobb méretű vasgolyóval
közelítenek meg, illetve próbálják meg
egymást kilőni. Az is a taktika része, hogy
a célgolyó maradjon-e a kijelölt pályán belül
vagy kerüljön a kijelölt pályán kívülre.
A játékot 2-6 fő játszhatja. Egy meccs
13 pontig tart és sok esetben egy-egy
körben is sokszor változik az eredmény.
Tóth István szerint a jó pétanquejátékosnak
jó szemre, jó ítélő- és stressztűrő
képességre van szüksége, és jó stratégának
is kell lennie, no meg jó csapatjátékosnak
- A pétanque azért lett a hobbim, mert
a játék során teljesen kikapcsolhatok, segít
kilépni a napi mókuskerékből,
kiszabadulhatok a friss levegőre és a játék
összehozza a csapatot. A játékhoz
szükséges pálya szinte bárhol kialakítható,
hiszen csak egyenes terep kell hozzá.
A pétanque nagyon jó játék, főként
a stratégián alapul, s játék közben és után is
remek lehetőséget biztosít a társalgásra
- mondta Tóth István, aki kollégáit is
„megfertőzte” már a pétanque-val,
s rendszeren együtt járnak játszani.
Ezt a sport és saját sikereként is értékeli.
ELECTROLUX ÚJSÁG 9
Az üzemorvos válaszol
- Mit lehet tenni az influenza
megelőzésére?
Dr. Szabó
Erzsébet:
- Amíg nincs
influenza, addig
érdemes
beadatni
az influenza elleni
védőoltást. Ez ugyanis pár héttel
később már kifejti hatását és
védettséget ad az előre várható
vírusok ellen. Az oltóanyagot ugyanis
a várható vírusok ellen állítják össze.
Nagy jelentősége van
az öltözködésnek - hogy ne fázzunk
meg
a társas kapcsolatok során
a higiéniás szabályok betartásának.
A táplálkozás során fontos, hogy
vitaminban gazdag élelmiszereket
fogyasszunk, sok gyümölcsöt,
zöldséget, savanyú káposztát
és táplálékkiegészítőket.
Amennyiben valaki már
megbetegedett, akkor maradjon
otthon, ne látogasson közösségeket
és lehetőleg sok látogatót se
fogadjon. Otthon pedig fontos
a gyakori szellőztetés, s lehetőség
szerint a beteget külön szobában
helyezzük el. Az pedig alapvetően
fontos a gyógyulás érdekében,
hogyha valakinek hirtelen magas láza
lesz, akkor mindenképpen forduljon
orvoshoz.
A kondenzációs szárítógép
Nyugat-Európában és az Egyesült
Államokban már nagyon sok háztartásban
használnak szárítógépet, míg hazánkban
csak most van elterjedőben. Ezért nem árt
tisztában lenni azzal, hogy milyen
szempontokat kell figyelembe vennünk
vásárlásakor. A ma kapható szárítógépek
két típusba sorolhatóak, a légkivezetéses
és a kondenzációs szárítógépekre.
A különbség a belső szerkezetben
és a működési elvben rejlik.
Jóval praktikusabbak a kondenzációs
készülékek, mert ezek működéséhez nem
szükséges külső légkivezetés, nem kell,
hogy a szárítógép egy külső falhoz
csatlakozzon. Beszerelése sokkal
könnyebb, csupán egy konnektorra van
szükség, hogy a készülék működésbe
léphessen. Elhelyezhetjük a mosógép
mellett, de egy megfelelő kerettel akár egy
elöltöltős mosógép tetejére is rakhatjuk, de
léteznek már olyan kisebb, könnyebb
modellek, melyeket falra lehet szerelni.
Működésük energiatakarékos
és környezetbarát. A ruhán meleg
J
levegőt vezetünk keresztül.
A párával teli levegő a készülék
U
levegőt aztán a gép újra felhasználja,
és a körfolyamat ismétlődik. A tévhitekkel
ellentétben a szárítógép nem fogyaszt
rengeteg energiát. Egy jó centrifugálási
hatékonyságú mosógép használata mellett
kifejezetten energiatakarékosak.
Az egyes AEG-Electrolux márkájú
készülékekben - Lavatherm 58 800 vagy
57 800 - található elektronikus
nedvességérzékelő energiatakarékosabbá
teszi a működést, mert figyeli a maradék
nedvességtartalmat, és a kívánt szárazsági
fok elérésekor leállítja a szárítást.
Ez a funkció az anyagot is kíméli.
kondenzációs hőcserélőjén
átvezetve lecsapódik. Ezt a száraz
z
Tavaszi fagyasztóláda AKCIÓ!
980 db fagyasztóláda, 100-tól 500 literig.
Normál és maxi szigetelésű, üvegtetős, frost free kivitelekben a készlet erejéig!!!
Az akció 2006. február 20-tól 2006. április 30-ig tart.
Az akció csak a táblázatban érvényes modellekre terjed ki.
Energiatakarékos, maxi szigetelésű
Normál szigetelésű
Alaptípus
Kérem, azonnal jelentkezzen
Ár (áfával) Ft
Alaptípus
Ár (áfával) Ft
100 literes
14 000
160 literes
21 000
150 literes
16 000
190 literes
25 000
225 literes
18 000
260 literes
280 literes
20 000
330 literes
325 literes
22 000
375 literes
24 000
425 literes
26 000
525 literes
28 000
Italhűtő láda!
Alaptípus
400 literes
Ár (áfával) Ft
26 000
■
Kalmárné Hajdú Anitánál a 6697-es telefonon,
hétköznap 8.00 és 15.00 között,
2006. február 20-tól 2006. április 30-ig!
Köszönettel és üdvözlettel: Fagyasztóláda Gyár
ÜVEGTETŐSEK
Alaptípus
Frost free (jegesedésmentes)
Tetőkialakítás
Ár (áfával) Ft
280 literes
kerekített
22 000
Ár (áfával) Ft
370 literes
kerekített
24 000
200 literes
35 000
420 literes
kerekített
26 000
230 literes
39 000
220 literes
vízszintes
20 000
270 literes
42 000
280 literes
vízszintes
22 000
300 literes
44 000
420 literes
vízszintes
26 000
47 000
500 literes
vízszintes
28 000
Alaptípus
340 literes
Jászberényi siker
az Electrolux Kupán
Január 29-én, a Belvárosi Általános
Iskola Bercsényi úti
játékcsarnokában, 1996. január 1-je
után született gyerekekből álló
labdarúgócsapatok mérkőztek
egymással az Electrolux Kupáért.
A négy együttes - JSE-Vasas,
Tápiószentmárton, Vecsés és
Gödöllő - játékosai élményszámba
menő küzdelmet vívtak a végső
győzelemért. Erre a legnagyobb
esélye az első két fordulót követően
a jászberényi fiúknak volt, ám
a Gödöllői Bikák Futsal Klub elleni
mérkőzésükön alaposan
megizzadtak Rédei István
tanítványai, ám végül 1-0-ra ezt
a mérkőzésüket is megnyerték,
így a JSE-Vasas 100%-os
teljesítménnyel, kapott gól nélkül
nyerte meg a kupát, melyet a torna
főszponzora, az Electrolux Lehel Kft.
képviseletében Takács János adott
át. Cégünk vezérigazgatója
elismerően szólt a fiatalok
teljesítményéről.
- Azt kívánom nektek, hogy néhány
év múltán nagy csapatok
összeállításában olvashassuk
a neveteket. Legyetek sikeresek
a sportban, s emlékezzetek arra,
hogy egykor az Electrolux Kupán is
játszottatok Jászberényben.
A csapatok oklevelet, érmet,
valamint az Electrolux Lehel Kft.
ajándékát is átvehették. A legjobb
teljesítményt nyújtó fiatalok
különdíjat kaptak.
A legjobb kapus Csókási Dániel
(JSE-Vasas), a legjobb védő
Szentimrei Márk (Vecsés), a legjobb
támadó Sárközi Pál
(JSE-Vasas) lett, míg a legjobb
jászberényi játékosnak járó
különdíjat Lékó Gergőnek adta át
Takács János.
Sporttámogatás
Az elmúlt évek gyakorlatának
megfelelően a jászberényi
önkormányzat egészségügyi
és sportbizottsága a 2006-os évre is
megszövegezte azt
a megállapodástervezetet, amely
arról szól, hogy az Electrolux Lehel
Kft. 500 000 forintos támogatásban
részesíti Jászberény város sportját.
Az önkormányzat január végi ülésén
a megállapodástervezetet
előterjesztette a bizottság,
s azt a képviselő-testület
egyhangúlag elfogadta. Azaz,
felhatalmazta a polgármestert, hogy
az Electroluxszal kötendő
támogatási megállapodást aláírhatja.
Az 500 000 forint felhasználásáról
az év során az egészségügyi
és sportbizottság dönt, mégpedig
úgy, hogy egyeztet arról a cég
vezetésével. Az elmúlt években
az utánpótlás és a diáksport
részesült ebből a támogatásból,
s várhatóan ez így lesz az idei évben
is. Az első, az Electrolux Lehel Kft.
által támogatott sportesemény
2006-ban az Electrolux Kupa
Utánpótlás Labdarúgótorna volt.
A Déryné Művelődési Központ emeleti nagytermében február
18-án rendezte meg a Műszaki Bált a Gépipari Tudományos
Egyesület Háztartási Gépek Szakosztálya. A rendezéssel járó
feladatokat hárman - Szikra István, Kuzén Zoltán, Bojtos
József - vállalták magukra. A bál vendégeit a szervezők
nevében Szikra István köszöntötte, majd a bál díszvendége,
dr. Magyar Levente kívánt jó szórakozást a bálozóknak, akik
borkóstolóval kezdték az estét.
A bál hangulatát megalapozta az ízletes vacsora, valamint
Horváth Sándor és cigányzenekara. Nagy sikert aratott
a Rokolya Varróműhely bemutatója, majd örökzöld operaés operettdallamok csendültek fel. A fiatal előadóművészek,
Dörnyei Krisztina (szoprán), Mészáros Adrienn (szoprán),
Baráth Attila (bariton), Vadász Zsolt (bariton), Berki Sándor
(hegedű), Ponó Lili (zongora) méltán kaptak vastapsot,
hiszen ezúttal is bizonyították tehetségüket. Külön is érdemes
szólni Berki Sándorról, aki a Monti-csárdással, majd
a Pacsirtával egészen különleges élményben részesítette
hallgatóságát.
A műsort követően kezdődött a tánc, melyhez a Silver-trió
szolgáltatta a zenét. Közben bemutatkoztak
a bálkirálynőjelöltek, s megkezdődött a szavazás. Ennek
eredményeként Takács János, az Electrolux Lehel Kft.
vezérigazgatója Tarkó Viktóriát koronázta meg a Pető Jenő
ötvösmester által készített koronával. A 12. Műszaki Bál
résztvevői - az előző évekhez hasonlóan - egy kellemes est
és éjszaka eltöltését követően térhettek haza, hogy egy év
múlva újra együtt randevúzhassanak majd egymással
az immár 13. Műszaki Bálon.
Fejtsen és nyerjen velünk!
Januári számunkban egy újabb
kéthónapos játékot hirdettünk. Akik
a januári és a februári számunkban
megjelent rejtvények megoldását
együtt, 2006. március 20-ig
az ebédlőben elhelyezett dobozba
bedobják, nevüket és elérhetőségüket
feltüntetik, azok közül hárman egy-egy
Electrolux porszívót nyernek. Mai
rejtvényünk a következő mondat
második felét rejti: Az Electrolux Lehel
Kft. ma Magyarország...
Vízszintes: 1. A beküldendő megfejtés
első része (zárt betűk: E, L, G, B).
13. Közkedvelt pezsgőfajta.
14. Az egyik madridi futballcsapat.
15. Az időt mérjük vele.
16. Nézeteltérés. 17. A minőségre
„vigyázó” gyári részleg. 18. Van pót,
déd és nagy is! 21. Előadást tart.
23. Megelőző program a drog,
az alkohol, a dohányzás és az AIDS
ellen. 24. Nem az! 25. Négylábú
háziállat. 27. Menyasszony. 28. Lóri
keverve! 29. Francia táj: ... de Francé.
30...... MALÉV, volt sportegyesület.
32. Régi kabát. 34. Nagy víz.
36. Hiányos karosszéria! 38. Vidám
színpadi műfaj. 40. Mennyiségi egység.
41. Liza, keverve! 42. Szó szerint
megtanul. 43. Füves terület.
44. Az ábécé kezdete.
45. Varróeszköz. 46. Az ilyen víz
veszélyes. 47. Perc fele.
48. Sportegyesület. 49. Tangens,
röviden. 50. Magyar Rádió. 51. Sólyom
László. 52. Hiányos kérek! 54. ...
Lumpur, ázsiai főváros. 56. Víznyerő
hely. 57. ... Kok, egykori híres holland
úszó. 59. Magyar hetilap. 63. A beszéd
alapja. 65. Tinó egynemű hangzói.
66. Csont, latinul. 67. Egy magyar
település. 68. Számjegy.
Függőleges 2. Iga, keverve.
3. Európai folyó vég nélkül! 4. Ritka női
név. 5. Elhagyja a szobát: ...megy.
6. Innen indul ki. 7. Ilyen politika is van.
8. Kettőzve: Zola-regény főhőse.
9. Alkoholmentes itóka.
10. Sportszermárka. 11. Oradea fele.
12. A -be párja. 16. A beküldendő
megfejtés második része (zárt betűk:
Á, A, M, H, Á, Z). 17. Marokkói,
osztrák és spanyol autók nemzetközi
jelzése. 19. ... Zsiga bácsi,
a háromszoros olimpiai bajnok Papp
László edzője volt. 20. A beküldendő
megfejtés harmadik része (zárt betűk:
S, V). 22. Vigyáz rá. 23. Kettőzve Dóra
becézve. 24. Játék és bútor is van
ilyen. 26. A beküldendő megfejtés
negyedik része. 28. Válaszol valamire.
29. Igazolvány, röviden. 31. Izabella
fele! 33. Bukkanó része!
35. Tömegében elsősorban Afrikában
élő, onnan származó nagyon sötét
bőrű nép. 37. Duplázva.váratlan
felfedezést fejez ki.
39. Szőlőlé. 42. Irodalmi alkotás.
45. Nagy evés, ivás. 47. Műtrágya.
50. A beküldendő megfejtés záró része
(zárt betű: N). 51. Hiányos savé!
52. Mértani test. 53. Lom, másként.
55. Húros hangszer. 56. Ízesítésre
használható. 58. Dávid becézése.
60. Szerep fele. 61. Orr keverve!
62. Ama, másként.
64. ...-móg.
2006. március
XLI. évf., 3. szám
Pályakezdők
figyelmébe
Az Electrolux Lehel Kft. évente három nagy
állásbörzén - Corvinus Egyetem, Műszaki
Egyetem és Miskolci Egyetem - vesz részt.
Ezeken az egyetemek végzős hallgatói,
a pályakezdők, részletes tájékoztatást kapnak
egyrészt vállalatunkról, másrészt arról, hogy
a közeljövőben milyen terveink vannak,
s ehhez milyen szakemberek alkalmazása válik
szükségessé.
Mindazok számára, akik szeretnének nálunk
dolgozni, érdekes lehet, hogy hogyan működik
az Electroluxnál az Emberi Erőforrás Szervezet.
Érdekes lehet továbbá, hogy a fiatal
szakembereknek milyen előrelépési lehetőségei
vannak, illetve miért marad hű valaki közel
ötven évig első munkahelyéhez. Nos,
mindezekről olvashatnak mostani
lapszámunkban. Kiderül lapunk oldalain, hogy
aki folyamatosan képzi magát, mert szeretne
megfelelni az új és az újabb kihívásoknak,
Tartalom
B Beszállítói Tudásközpont Jászberényben
annak van jövője vállalatunknál. Ugyanakkor
fiatal szakembereinknek arra is lehetősége van,
3
hogy külföldön szerezzenek tapasztalatokat.
■ Állami kitüntetés Takács Jánosnak
3
Az állásbörzéken természetesen rendre sokkal
B Szakszervezeti vezetők látogatása
B Megszületett a 2006. évi bérmegállapodás
3
többen jelentkeznek nálunk - adják le
■ TOP 100 - Előkelő helyen az Electrolux Lehel Kft.
4
B Gyárépítés Oroszországban
B Projektvezető Olaszországban
B Nyitottajtó-politikát folytatunk
5
5
a többiekről sem feledkezünk meg, hiszen
6
bekerülnek az Emberi Erőforrás Szervezet
■ Közel ötven év a gyárban
8
B Jó választás volt számomra az Electrolux
B 500 ezer forint támogatás
B Tavaszi fagyasztóláda AKCIÓ!
B Régiók találkozója
B Nőnap az Electroluxnál
B Norvég vevők látogatása
B Nyugdíjas-találkozó
B Az üzemorvos válaszol
B Caffé Perfetto - az új kávéfőző
B Electrolux Divat Díj
B Fejtsen és nyerjen velünk!
B Új Electrolux kampány
8
4
önéletrajzukat -, mint ahány fiatal szakemberre
éppen akkor szükségünk van. Természetesen
nyilvántartásába és szükség esetén őket is
behívjuk interjúkra. Szóval, mindenkit arra
9
9
biztatok, jelentkezzen
9
nálunk, s ha
9
lehetőséget kap,
9
akkor használja azt ki.

2ELECTROLUX ÚJSÁG
Állami kitüntetés
Takács Jánosnak
Példaértékű projekt lesz
Sajtótájékoztató keretében a városháza tanácskozótermében
írták alá azt a szándéknyilatkozatot, amely a Jászberényi
Beszállítói Tudásközpont létrehozásáról szól.
Az eseményen részt vett dr. Baráth Etele,
tárca nélküli miniszter is.
A megye legnagyobb alapterületű
épületéből, és az ország egyik
legnagyobb méretű fedett lovardájából áll
az az épületegyüttes, amely a jászberényi
huszárlaktanyát alkotja. Az önkormányzat
korábban már döntött arról, hogy oktatási
célra - pl. egyetemi kar elhelyezésére szeretné hasznosítani a huszárlaktanyát.
Az épület állapota azonban ezt csak
komoly beruházást követően tenné
lehetővé.
A Jászberényi Beszállítói Tudásközpont
Munkacsoport néven a közelmúltban
alakult egy csapat - ennek tagja Takács
János, az Electrolux Lehel Kft.
vezérigazgatója is -, amely rövid idő alatt
egy konkrét tervet készített.
Az elképzeléseket Zelenák János,
a munkacsoport tagja ismertette. Mint
mondta, az új követelmények miatt
egységeknek a helyét biztosítaná.
A tudásközpont létrehozását több
forrásból kívánják finanszírozni. Egyrészt
pályázatok útján, uniós források
bevonásával, valamint a térség
multinacionális cégei és a beszállítóipar
nagyvállalatai - a létrehozandó
konzorcium tagjai - is tudnának forrást
biztosítani a munkához.
A sajtótájékoztatón Takács János,
az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója
hangsúlyozta, hogy egy multinacionális
vállalat számára mindig nagyon fontos,
hogy megfelelően képzett, jól felkészített
szakembereket alkalmazhasson. Ehhez
pedig alapvetően fontos a képzés
és a kutatás.
- A projektbe bevont két egyetem Miskolci Egyetem, Iparművészeti Egyetem
- garancia arra, hogy a létrehozandó
tudásközpontban kiemelkedő színvonalú
lesz az oktatás. Erre vonatkozóan ugyanis
A március 15-1
ünnep alkalmából
idén is sor került
állami kitüntetések
átadására.
Vállalatunk
vezérigazgatója,
Takács János,
a Magyar
Köztársasági
Érdemrend Tiszti Keresztjét (polgári
tagozat) vehette át. Ezt az elismerést
a miniszterelnöknek a kormány
hozzájárulásával tett előterjesztésére
a köztársasági elnök adományozza.
A Magyar Köztársasági Érdemrend
Tiszti Keresztjét művészek, tudósok,
gazdasági vezetők, főosztályvezetők,
ezredesek, alezredesek kaphatják.
Évente 140 ilyen elismerés
adományozható, mellyel anyagi
juttatás nem jár. Takács János
a magyar gazdaságban kifejtett,
elkötelezett munkája elismeréséül
- amellyel hozzájárult a hazai ipar
bővüléséhez, innovációjához,
eredményes fejlődéséhez - vehette át
a Magyar Köztársasági Érdemrend
Tiszti Keresztjét (polgári tagozat)
a Parlamentben Sólyom László
köztársasági elnöktől.
Szakszervezeti vezetők
látogatása
Az Electrolux Lehel Kft. vezetésének
meghívására március 9-én a Vasas
Szakszervezeti Szövetség elnöke,
Balogh Béla és a szervezet
nemzetközi titkára, Csurgó Sándor
Jászberényben tett látogatást.
A vendégeket Takács János
vezérigazgató és Zsótér András,
a beszállítóiparnak ma égetően szüksége
van saját kutatásfejlesztési kapacitásra,
tudományos kutatóbázisra, magas
színvonalú saját szakmai kompetenciára.
A laktanya U alakú épületében helyeznék
el az oktatási és kutatásfejlesztési
egységeket, míg a lovarda a közösségi
tevékenységeknek és a kiszolgáló
nagyon jó tapasztalataink vannak. Hiszem,
hogy a Jászberényi Beszállítói
Tudásközpont nem csak Jászberény,
a megye, de az ország számára is egy
nagyon fontos, példaértékű projekt lesz.
- nyilatkozta Takács János, aki maga is
kézjegyével látta el
a szándéknyilatkozatot.
a helyi szakszervezeti bizottság
elnöke fogadta.
Egy kötetlen beszélgetés keretében
Takács János tájékoztatta
a szakszervezeti vezetőket
az Electrolux európai és
magyarországi helyzetéről is.
Továbbá hangsúlyozta, hogy
folyamatosan nő a nyíregyházi gyár
szerepe. Olyan térségben sikerül
egyre több embernek munkát adni,
ahol a munkanélküliség aránya
meghaladja az országos átlagot.
Megszületett a 2006. évi bérmegállapodás
Az Electrolux Lehel Kft. vezetése
és az Electrolux Lehel Kft.
cégeinek Szakszervezeti
Szövetsége többfordulós tárgyalási
sorozatot követően 2006. március
21-én megállapodást kötött
a 2006. évi bérfejlesztésről.
alapbér-fejlesztési mértékekben
állapodtak meg 2006. január 1 -jei
visszamenőleges hatállyal.
Az egyes állománycsoportokba
tartozó munkavállalók esetében
az éves béremelés megállapítása
során differenciálást kell
alkalmazni.
Átlagos személyi alapbérfejlesztés
A felek egységesen minden
állománycsoportra vonatkozóan
4%-os átlagos személyi
Béren kívüli juttatások
A felek megállapodtak az étkezési
hozzájárulás mértékének
növelésében, 2006. január 1 -jei
visszamenőleges hatállyal
4000 Ft/hó/főről
4500 Ft/hó/főre.
A felek megállapodtak a szociális
juttatások mértékének
növelésében 6400 Ft/fő/évről
7000 Ft/fő/évre olyan módon, hogy
ebből 2000 Ft/fő/év összeget
a szakszervezet kifejezetten
a zamárdi üdülő fenntartására
fordíthat.
TOP 100 - Előkelő helyen az Electrolux Lehel Kft.
Melyik a legvonzóbb
vállalat egy
álláskereső
számára? Milyen
szempontok alapján
választanak új
munkahelyet
Az értékelés során kiderül, hogy
a munkavállalók leginkább saját
vállalkozásban szeretnének dolgozni,
valamint hogy a közalkalmazotti szférába
vágyók számára a munkahelytől való
távolság, a munkahely biztonsága
és az intézmény hírneve a többi cégformát
preferálókhoz képest jelentősen fontosabb.
A Hallott már a vállalatról? kérdésre
összesen 1663-an válaszoltak, és az igen
válaszok százalékos aránya alapján állították
fel a sorrendet. A táblázatból látszik, hogy
a legismertebb cégek a lakosság teljes
körét érintő áruházláncok, illetve
az ipari/szolgáltatói szektorba tartozó
cégek. Az itt bemutatott első 40 helyezett
között egyenlő arányban szerepelnek
magyar és külföldi tulajdonú vállalatok is.
Az Electrolux Lehel Kft. ezen a listán is
előkelő helyre került, megelőzve több olyan
vállalatot, céget, amely sokkal régebb óta
jelen van a magyar gazdasági életben.
a magyarországi
munkavállalók?
Top 100
Ezekre a kérdésekre
kereste a választ
a Gordio Tanácsadó
Csoport Kft.
2006 januárjában
befejeződött
kutatása során.
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
18.
19.
20.
Forrás: A Gordio Tanácsadó
Csoport Kft. 2006 januárjában végzett
internetes kutatása alapján
4 ELECTROLUX ÚJSÁG
21.
Auchan Magyarország Kft. 82,08%
Penny Markét Kereskedelmi Kft. 79,86%
Tiszai Vegyi Kombinát Rt. 79,43%
Magyar Suzuki Rt. 79,13%
Paksi Atomerőmű Rt. 78,77%
Magyar Posta Rt. 78,41%
Samsung Electronics Magyar Rt.
78,35%
Spar-csoport 78,05%
Philips Magyarország 77,99%
Shell Hungary Rt. 77,99%
MÁV Rt. 77,87%
Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt.
77,81%
Tesco Global Áruházak Rt. 77,63%
Metró Holding Kereskedelmi Kft.
77,33%
Plus Élelmiszer Diszkont Kft. 77,27%
Fővárosi Gázművek Rt. 77,21%
Budapesti Elektromos Művek Rt.
77,15%
OMV Hungária Ásványolaj Kft. 76,97%
Magyar Villamos Művek Rt. 76,67%
Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft.
76,49%
Szerencsejáték Rt. 76,37%
22. Strabag Építő Rt. 76,25%
23. Vodafone Magyarország Mobil
Távközlési Rt. 76,25%
24. Nestlé Hungária Kft. 76,19%
25. Porsche Hungária Kereskedelmi Kft.
76,13%
26. Pannon GSM Távközlési Rt. 75,71%
27. Henkel Magyarország Kft. 75,11
28. BorsodChem Rt. 74,92%
29. Audi Hungária Motor Kft. 74,86%
30. Videoton Holding Rt. 74,86%
31. T-Mobile Magyarország Távközlési Rt.
73,54%
32. Renault Hungária Kft. 72,94%
33. Magyar Távközlési Rt. 72,88%
34. Dunaferr-csoport 72,22%
35. Egis Gyógyszergyár Rt. 72,16%
36. Magyar Légiközlekedési Rt. 71,74%
37. Mól Magyar Olaj- és Gázipari Rt.
71,68%
38. Coca-Cola Beverages
(Magyarország) Kft. 71,14%
39. Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti
Termékek Gyára Rt. 70,84%
40. Invitel Távközlési Szolgáltató Rt.
70,54%
Gyárépítés Oroszországban
Egy fiatal szakember számára nem akármilyen kihívás, ha egy új gyár építésében vehet
részt. Ez adatott meg Ladányi Zsoltnak, aki 1998-ban a Budapesti Pénzügyi és
Számviteli Főiskola békéscsabai kihelyezett tagozatán szerzett pénzügyszakos
közgazdász diplomát, s ezt követően helyezkedett el az Electrolux Lehel Kft.-nél.
A vállalat kompresszoros divíziójában üzemi
kontrollerként kezdett dolgozni,
az Electrolux Lehel Kft.-vei egy állásbörzén
került kapcsolatba. Sikeres interjúk után
került a szentpétervári csapatba (2004), mint
projektkontroller. A szentpétervári projekt
egy mosógépgyár felépítése, elindítása volt.
Feladata eredetileg a kontrollerrendszer
kiépítése és fejlesztése, valamint a projekt
pénzügyi feladata lett volna, ám amikor
kiderült, hogy a gyári kontrolién feladatra
nem találtak megfelelő személyt,
így ezt is ő vállalta. Az elmúlt két évről
érdeklődésünkre a következőket mondta:
- Mindent a nulláról kellett kiépíteni. Ez
nagyon nagy kihívás volt, hiszen néhányan
voltunk csak, akik electroluxos tapasztalattal
rendelkeztünk. Oroszországban a helyi
kollégákat először meg kellett ismertetni
az Electrolux kultúrájával. Ott eddig annak
a tevékenységnek, amelyet egy átlagos
Electrolux szervezetben végeznek, csak
a töredékét látták el, egy gyár kiszolgálása
számukra szinte teljesen új volt.
A két év alatt elképzeléseink nagy részét
sikerült megvalósítani, bár a kulturális
különbségek, a nyelvi nehézségek is
lassították a munkát. Szerettek volna ugyan
maradásra bírni, s ez minden bizonnyal
annak volt köszönhető, hogy elégedettek
voltak a munkámmal, ám családi okok miatt
végül a hazatérés mellett döntöttem.
Nagyon hasznos volt számomra ez a két
év, sok új tapasztalattal lettem gazdagabb.
Szakmailag nagyon sokat fejlődtem, vezetői
gyakorlatot szereztem.
Projektvezető Olaszországban
Katona Gábor
a Miskolci Egyetem
Gépészmérnöki
Karán szerzett
diplomát 1998-ban
és az Electrolux
jászberényi
gyárában,
a TT és a Cabinet
Üzemben, mint
üzemmérnök
kezdett dolgozni.
Az Electrolux belső adatbázisában
2003-ban talált rá egy érdekes lehetőségre
- nemzetközi mérnökcsapatba kerestek
jelentkezőket
és sikeres meghallgatások
után 2004 nyarától dolgozik az európai
INDOP Engineeringen, az Electrolux
olaszországi, suseganai gyárában.
- Folyamatfejlesztő mérnökként helyi
és központi - minden európai
hűtőszekrénygyárat érintő - feladataim
is vannak. A kartondobozos csomagolás
zsugorfóliára történő kiváltására irányuló
projekt vezetője vagyok - ez meglehetősen
nagy beruházási értéket képvisel és az európai gyárak egységes beszállítói
logisztikájának bevezetésében képviselem
a COLD vonalat.
Munkám közben látom a megközelítésbeli
különbségeket, amelyek részben az adott
gyár „történelméből", másrészt a helyi
lehetőségekből adódnak. Van
összehasonlításom, hogy mik azok, amiket
itt, illetve Magyarországon csinálnak jobban
vagy kevésbé jól. A suseganai gyárban
több központi szervezet is van, ahol főleg
nemzetközi csapat dolgozik. Meg kellett
tanulnom, hogy nem csak a nyelvi
környezet eltérő, hanem adódhatnak
kulturális különbségek is.
Egyelőre nincs meghatározva, hogy meddig
maradok Suseganában. Ez függ
a következő munkáktól és lehetőségektől.
Vannak elképzeléseim, amelyek
természetesen változhatnak. Egy biztos,
az Electroluxot nem szeretném elhagyni.
ELECTROLUX ÚJSÁG 5
Nyitottajtó-politikát folytatunk
A tavalyi évben felvett dolgozói elégedettségi vizsgálatból többek között
az is kiderült, hogy a kollégák közül sokan nem tudják, hogy az Emberi Erőforrás
Szervezet (HR) mivel is foglalkozik. Ennek ugyan lehet az is az oka, hogy
a HR-esek elsősorban a szervezeti egységek vezetőivel állnak kapcsolatban.
Ugyanakkor a HR-szervezetnek vannak olyan tagjai is, akik nap mint nap találkoznak
a dolgozókkal. Utóbbiak számára mindenképpen fontos lenne, hogy tudják, ki
az, akihez fordulhatnak, ha olyan segítségre van szükségük, melyet közvetlen
vezetőiktől nem tudnak megkapni.
A HR-szervezet bemutatásában
segítségünkre volt Király Éva, Bara
Mária, Koncz Károly és Nagy Pál.
- A HR-szervezet az Electroluxon belül
decentralizáltan működik. Ez azt jelenti,
hogy az üzleti vonalakhoz tartoznak
a HR-vezető kollégák. Azért van ez így,
hogy az üzleti tevékenységet minél
hatékonyabban tudják segíteni.
Az Electroluxon belül a HR-szervezet
a következőképpen néz ki - kezdte a
HR-szervezet bemutatását Király Éva.
HR Igazgatóság
Király Éva - HR-országigazgató
Koncz Károly - HR-specialista
Dr. Szabó Erzsébet - üzemi főorvos
Kiss Ferencné - üzemorvosi
asszisztens
Gedei Lászlóné - üzemegészségügyi
adminisztrátor
Zala Jánosné - munkásellátó
(munkásszállítás)
Az EMA-hoz (Európai Háztartási
Készülék Divízió) tartozó üzleti
vonal
Bara Mária - HR-vezető
Kovács Ibolya - HR-munkatárs
Béla Ádám - HR-munkatárs
Bara Mária - HR-vezető
Felvételi iroda
Csillik Györgyné, Csontos Antalné,
Tamás Pál né
Nyíregyháza:
Bíró Katalin, Hajnalné Győri Csilla,
Farkas AS Tamás
Porszívógyár
Nagy Pál - HR-vezető
Kiss imréné - személyzeti asszisztens
Nagy Pál - HR-vezető
6ELECTROLUX ÚJSÁG
A HR Igazgatóság feladatairól Király
Éva és Koncz Károly tájékoztatta
lapunkat.
- A mi feladatunk három nagy területre
bontható. Ezek közül talán
a legfontosabb az Electrolux Lehel
Kft.-hez, mint jogi személyiséghez
tartozó közös ügyletek, politikák, és
bizonyos feladatok kezelése. Utóbbiak
közé tartoznak a kollektív szerződéssel
kapcsolatos ügyek, továbbá
a szakszervezettel, az üzemi tanáccsal
való kapcsolattartás. Olyan bérpolitikai
irányelvek kialakítása is a feladatunk,
amely az éves bértárgyaláshoz
kapcsolódóan a bérfejlesztési
alapelvek megvalósítását jelenti.
Ugyanebbe a körbe tartozik még
a külső kapcsolattartás is. Azokról
a kapcsolatokról van szó, amelyek
nem különíthetőek el üzleti
vonalanként. Ilyen az egyetemekkel,
főiskolákkal, a helyi szakképző
intézményekkel való kapcsolattartás.
A másik nagy területhez azoknak
a szervezeti egységeknek a generális
segítése tartozik - operatív
szolgáltatás, Szerszámés Célgépgyár, Számítástechnika,
Szervizraktár -, melyek sem
a porszívó-, sem az EMA-hoz tartozó
üzleti vonalhoz nem kapcsolhatók.
A munkaerő felvétele, tréningje
és a vezetőképzés is ide tartozik.
A harmadik nagy terület, amely
hozzánk tartozik,
a munkaegészségügy, a vállalati
étkeztetés, a munkásszállítás
és a szakképzési tevékenység. Ezeket
az egész cégre vonatkozóan mi
végezzük, s ennek költségei
megoszlanak az egyes üzletágak
között - mondta Király Éva.
Koncz Károly a saját munkájáról,
feladatairól az alábbiakat mondta:
- Az Electrolux Lehel Kft. egy
nagyvállalat, több telephellyel, ám
nekünk mindenütt végeznünk kell
a támogató tevékenységet, abból senki
sem maradhat ki. Az én
tevékenységem két részre generalista és specialista vonal
- osztható. A generalista vonal lényege
a következő. A hozzánk tartozó
szervezetekben is vannak kilépő,
belépő dolgozók, azaz
munkaszerződéseket kell előkészíteni,
s azokat nyilván is kell tartani. Később
várhatóan tanulni is fognak ezek
a dolgozók, s akkor tanulmányi
szerződést kell kötni velük, de szóba
jöhet lakásbérleti szerződés megkötése
is. A specialista vonal azt jelenti, hogy
van nálunk is emberi
erőforrás-fejlesztés. A stockholmi
vezetőképző központtal állok
kapcsolatban, mivel én vagyok
az Electrolux magyarországi
vezetőképző programjának
a koordinátora. Ezeknek
a tréningeknek az az egyik lényeges
jellemzője, hogy a különböző üzleti
vonalakról mindenhonnan érkeznek
vezetők. Most már a negyedik ilyen
programra készülünk. Nem kevésbé
fontos feladatunk, hogy minden évben
részt vesz a vállalat az ország
legnagyobb állásbörzéin (Corvinus
Egyetem, Műszaki Egyetem, Miskolci
Egyetem). Minden területről bekérjük
a vállalaton belül az állásigényeket
és a szervezőkkel napi kapcsolatban
vagyunk. Jó néhány esetben
közreműködünk olyan szakmai
feladatok megoldásában
(adatszolgáltatás, szervezés stb.),
amikor olyan üzleti vonalakhoz tartozók
keresnek meg bennünket, amelyek
nincsenek az Electrolux Lehel Kft.-ben.
Az EMA-hoz tartozó üzleti vonalon
belül folyó HR-tevékenységről Bara
Mária tájékoztatta lapunkat:
- Alapvető feladatunk, hogy a hozzánk
tartozó gyárak üzleti terveinek
megvalósulását segítsük.
Ez a támogató tevékenység magában
foglalja például a munkaerő
biztosítását. Ennek megfelelően az éves
létszámterv elkészítésében
is szerepünk van. Figyelnünk kell azt,
hogy milyen fejlesztések várhatók,
s azt is, hogy hol lesznek
nyugdíjazások. Ide tartozik
a tehetségfejlesztés és a munkaerő
utánpótlás biztosítása - munkaerő
toborzás, -kiválasztás - is. A második
nagy tevékenységi körünk, amivel
rendszeresen foglalkozunk,
a kompenzáció. A bérmegállapodás
az Electrolux Lehel Kft.
és a szakszervezet között évente
megtörténik, ám nekünk a mi üzleti
terveinknek megfelelően támogatni kell
a munkaerő hatékonyságát.
Emberközpontú szervezet
Ez azt jelenti, hogy a keresetek,
az átlagbérek, a különböző címen
történő kifizetések alakulását
folyamatosan figyeljük, elemezzük,
értékeljük. Feladatunk az éves képzési
terv elkészítése és megvalósítása. Ez is
az üzleti terv része. A harmadik nagy
feladatkörünk a vezetők
és a munkavállalók támogatása azon
kérdésekkel, problémákkal
kapcsolatban, amelyekkel ők keresnek
meg bennünket. Talán a vezetők közül
többen fordulnak hozzánk, de ennek
az is az oka, hogy a dolgozók
problémáinak jelentős részét
a munkahelyi vezetők helyben
megoldják A munkavállalók akkor
Kovács Ibolya - HR-munkatárs
fordulnak közvetlenül hozzánk, ha
munkahelyükön nem tudnak nekik
segíteni. Fontos feladatunk az EMA
által kidolgozott módszerek
adaptálása, illetve a meglévő
adminisztrációnk folyamatos fejlesztése
is, ennek részeként az elmúlt évben új
HR-softvert vezettünk be.
Nyíregyházán a HR-feladatkör
a földrajzi távolság miatt kiegészül
a munkába járás szervezésével
és bonyolításával, illetve kereseti
kimutatások, igazolások kiadásával is.
A Porszívógyár HR-tevékenységét
ketten végzik, s feladatuk nagyban
megegyezik azzal, amit Bara Mária
elmondott. Nagy Pál a következőket
mondta még munkájukról:
- Esetünkben nagyon nagy
jelentősége van a szükséges
munkaerő biztosításának. Nem
könnyű feladat olyan helyen
az optimális létszámot folyamatosan
megállapítani, ahol a rendelésállomány
a plussz-mínusz 30%-ot is eléri,
azaz jelentős az eltérés. Tavaly
júliusban 141 ezer, míg novemberben
több mint 290 ezer volt a porszívó
rendelésállományunk. Ezt a munkaerő
oldaláról is tudni kell kezelni.
Éves oktatási terveket mi is készítünk,
s ezeket meg is valósítjuk. Fontos
a saját dolgozóink képzése is,
hiszen a szakképzési alap
egyharmada erre is felhasználható.
Ezt sem könnyű megszervezni, mert
ennek vannak korlátái. Figyelnünk kell
arra, hogy egyszerre ne túl sok
embert vegyünk ki a napi
munkavégzésből, mert akkor
az a teljesítmény rovására megy.
ELECTROLUX ÚJSÁG 7
Közel ötven év a gyárban
A munkámat
elismerték,
megbecsülték, ezért
maradtam hű első
munkahelyemhez.
Juhász Nyitó János 1957. szeptember
1 -jén nyert felvételt a Klapka György
Szakmunkásképző Intézetbe. Heten
kezdtek akkor ott villanyszerelést tanulni.
Az oktatás gyakorlati része a Fémnyomó
és Lemezárugyár tan- és szakműhelyeiben
történt. Sikeres szakmunkásvizsgát tett
1960. május 25-én, s ekkor került
állományba a gyárban, s azóta is ott
dolgozik. Március 31 -én lesz az utolsó
munkanapja.
Munka mellett végezte el a Lehel Vezér
Gimnáziumot, s az érettségi megszerzését
követően három évet végzett a Szolnoki
Gépipari Technikum jászberényi kihelyezett
tagozatán. Ezt követően levelező tagozaton
elvégezte a szegedi Villamosgép- és
Készülékgyártó Szaktechnikumot. Előbb
csoportvezető lett, majd főművezetőnek
nevezték ki az akkori TMK üzem
villamosműhelyében a nyolcvanas évek
közepén. Amikor a vállalati tanács
megalakult a Lehel Hűtőgépgyárban, akkor
annak tagja lett. így irányítási, vezetési
ismeretekkel is gazdagabb lett, s 1991-ben,
közvetlenül a gyár privatizációja előtt,
felkérték egy csoport megalakítására Gép, Berendezés Karbantartó Szervezet
amely az operatív karbantartási
munkálatokat végezte. Azóta is ezt
a szervezetet vezeti, s menet közben újfajta
karbantartási metodikát is bevezettek. Nem
minden esetben volt könnyű mindenkit
megnyerni ehhez, de Juhász Nyitó
Jánosnak sikerült azokat az embereket
kiválasztania, akik megértették
a változásokat és segítették azok
megvalósítását is.
- A privatizáció előtt sok magyar vállalat
működését ismerhettem meg, míg
a privatizáció után a külföldi cégeknél
alkalmazott karbantartási megoldásokat is
volt lehetőségem tanulmányozni. Miközben
folyamatosan tanultam abból, amit máshol
láttam, tapasztaltam, azt állapíthattam meg,
hogy nekünk sincs mit szégyellni. Örültem,
hogy közel 50 éven át tagja lehettem egy
olyan gyári kollektívának, amely minden
kihívásra megtalálta a helyes választ.
Úgy érzem, hogy ebben saját területemen
én is kivettem a részem.
Jó választás volt számomra az Electrolux
Úgy érzem,
hogy jó választás
volt számomra
az Electrolux.
8ELECTROLUX ÚJSÁG
A Gép, Berendezés Karbantartó Szervezet
vezetését Juhász Nyitó János nyugdíjba
vonulásával Kiss Sándor vette át, aki
a gépészmérnöki diploma megszerzését
követően nyolc éven át a budapesti
Ganz Műszer Művek nyírbélteki
leányvállalatánál a termelésirányításban,
majd az Unilever Magyarország Kft.
nyírbátori gyárában beruházóként
dolgozott. A folyékony mosószergyártás
alapjait rakták itt le. Ez egy kétéves projekt
volt, melyben a technológiarendszer teljes
tesztelését végezte. Több hónapot töltött
ekkor a Siemens franciaországi gyárában,
Nizzában, ahol az ott készült szoftvereket
tesztelték. Amikor az Unilever megalapította
Magyarországon ötödik regionális fejlesztési
központját, akkor ott csomagolással,
csomagolástechnológiával, gépfejlesztéssel
foglalkozott. Magyarország Európai Unióba
lépéséig működött ez a központ, majd
felszámolták. Ekkor lehetősége lett volna
a cég olaszországi fejlesztőközpontjában
munkát vállalni. Mivel ez csak három évre
szólt, úgy döntött, hogy inkább idehaza
marad. Egy fiatal, dinamikus vállalathoz,
a Masterfoodhoz került, ahol
a karbantartást irányította. Tavaly nyáron
egy pályázat kapcsán került kapcsolatba
az Electrolux Lehel Kft.-vei, s december
5-étől karbantartás-vezetőként dolgozik
Jászberényben.
- Mindenképpen szerencsésen alakultak
a dolgok itt Jászberényben, hiszen három
hónapom volt arra, hogy elődömtől, Juhász
Nyitó Jánostól a Gép, Berendezés
Karbantartó Szervezet vezetését átvegyem,
így volt időm a technológiát, a kollégákat,
a társosztályokon dolgozókat és
a beszállítókat is megismernem. Egy
nagyon jól kialakított szervezetet vettem át,
ahol nagy tapasztalattal rendelkező kollégák
segítik munkámat. Az új kihívások mindig
inspirálják az embert, s itt nap mint nap
bizonyítani kell, hogy jól értünk ahhoz, ami
a mi feladatunk - mondta Kiss Sándor.
Régiók találkozója
500 ezer forint támogatás
A fagyasztóláda termékvonal a négy európai régió (észak,
kelet, dél és nyugat) termékmenedzserét hívta meg
március elején Jászberénybe. A megbeszélés célja az volt,
hogy közösen áttekintsék az értékesítési darabszámot,
a lehetőségeket és akciótervet fogalmazzanak meg
a 2006-os és a 2007-es évekre.
A négyórás egyeztetés eredményes volt, s lesz folytatása
is. A régiók vezetői havonta telefonon egyeztetnek majd
egymással, hogy az értékesítést ösztönözzék, a piaci
változásokra gyorsan és hatékonyan tudjanak reagálni,
s állják az erős árversenyt - a versenytársak bővítik
fagyasztóláda-gyártásukat 1 -2 alacsony költségű kelet
európai országban - is.
Nőnap az Electroluxnál
Az Electrolux Lehel Kft. az idei
évben is 500 ezer forinttal támogatja
Jászberény város sportját, melyet
az önkormányzat egészségügyi
és sportbizottságával egyeztetve
elsősorban utánpótlás csapatok,
sportolók lehetőségének javítására
használnak majd fel.
A tervek szerint ennek a keretnek
köszönhetően az Electrolux lesz
a főszponzora a Roadshow a Foci
Eb-ért programsorozat jászberényi
állomásának. Június 19-én a Déryné
Művelődési Központ előtti területen
egy 8 négyzetméteres óriáskivetítőn
tekinthetik meg a labdarúgás
szerelmesei a németországi
világbajnokság ezen a napon
megrendezésre kerülő három
mérkőzését (Togo-Svájc,
Spanyolország-Tunézia,
Szaúd-Arábia-Ukrajna). Várhatóan
az idei évben a Jászberényi
RK utánpótlása, valamint a Dance
Fitness SE fiataljai részesülnek még
az Electrolux sporttámogatásából.
Az Electrolux Lehel Kft. életében már hagyomány, hogy
a nőnapon a vállalat hölgy dolgozóit virággal köszöntik.
Idén a munkahelyi vezetőkre várt a feladat, hogy a virágot
átadják. A szokásoknak megfelelően a Vasas
Szakszervezeti Szövetség helyi szervezete is megrendezte
nőnapi ünnepségét, melyen részt vett Csurgó Sándor,
az országos szervezet elnöke is. Ezen a szakszervezet női
tisztségviselőit köszöntötték, s számukra kedves kis
ajándékkal is szolgáltak.
‘ Norvég vevők látogatása
Tavaszi fagyasztóláda AKCIÓ!
980 db fagyasztóláda,
100-tól 500 literig. Normál
és maxi szigetelésű, üvegtetős,
frost free kivitelekben a készlet
erejéig!!!
Az akció 2006. február 20-tól
2006. április 30-ig tart.
Az akció csak a táblázatban
érvényes modellekre terjed ki.
Kérem, azonnal jelentkezzen
Kalmárné Hajdú Anitánál
a 6697-es telefonon, hétköznap
Normál szigetelésű
Alaptípus
Ar (afaval) Ft
8.00 és 15.00 között,
2006. február 20-tól 2006. április 3'
100 literes
14 000
150 literes
16 000
225 literes
18 000
280 literes
20 000
325 literes
22 000
375 literes
24 000
Alaptípus
425 literes
26 000
200 literes
35 000
525 literes
28 000
230 literes
39 000
Köszönettel és üdvözlettel:
Fagyasztóláda Gyár
Frost free (jegesedésmentes)
Ar (áfával) Ft
Az El Price norvég vevő részéről 6 fő Jászberénybe
látogatott március 10-én. A látogatásuk célja a nyíregyházi
alulfagyasztós frost free (dérmentes) kombinált
hűtőszekrény termékskála és a frost free (dérmentes)
fagyasztóláda-család megismerése, valamint
a porszívótermékek megtekintése volt. Az El Price vevő
érdeklődésére-a fagyasztóláda- és a porszívógyárak
is bemutatásra kerültek
Nyugdíjas-találkozó
Már javában folyik a hagyományos nyári nyugdíjas-találkozó
szervezése. Az elmúlt évekhez hasonlóan az Electrolux
Díjugrató Lovasverseny előtti napon, július 21-én, pénteken,
a már megszokott helyen, a Lehel Sport Kht.
tekecsarnokának szomszédságában állítják majd fel
a sátrakat. A program a tervek szerint 15 órakor köszöntővel
kezdődik, majd kulturális műsorral folytatódik, s közös
vacsorával zárul. Az idei nyugdíjasnapra mintegy 600 főt
várnak majd.
Az üzemorvos válaszol
- Mit kell tudni a madárínfluenzáról?
Dr. Szabó Erzsébet:
- A madár
influenza
alapvetően
a szárnyasok
betegsége.
Az influenza
A-vírusának
különböző altípusai okozzák. A vadon
élő víziszárnyasok tünetmentesen is
hordozhatják. A háziszárnyasok közül
a pulyka a legérzékenyebb a vírusra.
Ritkán és különleges körülmények
között az influenzavírus H5N1
altípusával az ember is
megfertőződhet. Ehhez a fertőzött
állattal szoros, közvetlen kapcsolatba,
érintkezésbe kell kerülni.
A madárinfluenza vírusa szárnyasok
ürülékével, váladékával, vérével
terjedhet állatról emberre. A vírus A/H5N1 - 70 C-fokon biztosan
elpusztul, ám bizonytalan eredetű
szárnyashúst nem ajánlott
fogyasztani. Védekezés az A/H5N1
vírussal szemben: be kell tartani
az általános higiéniás szabályokat.
A gyerekek figyelmét fel kell hívni,
hogy beteg vagy elpusztult
madarat nem szabad megfogni.
Az ilyen eseteket jelenteni kell
a 189-es zöld számon. Lényeges,
hogy minden influenzajellegű tünettel
jelentkezzenek az orvosnál.
Caffé Perfetto
- az új kávéfőző' |
ö*
Az AEG-Electrolux új, Caffé Perfetto CP
2500 kávéfőzője kicsi, erős és praktikus
készülék. Modern és könnyen tisztítható
AluTec borítással és csillogó, rozsdamentes
acél csepegtetőtálcával készül. Méretéből
adódóan kis konyhákban is elfér, ám
teljesítménye azonos nagyméretű társaiéval.
Speciális funkciók is helyet kaptak benne,
automatikusan végzi a teljes kávéfőzési
o
Az Electrolux hadat üzen a Fehérségnek
...és az egyediség
lehetőségeit kutatja
a háztartási
készülékek terén.
10 ELECTROLUX ÚJSÁG
Az Electrolux februárban jelentette be, hogy
hadat üzen a Fehérségnek a háztartási
gépek piacán, követve ezzel a tudatos
design innováció irányelvet, s ezáltal eleget
tesz annak a fogyasztói elvárásnak, mely
szerint a háztartási gépek tükrözzék
használójuk egyéniségét. Az új
prototípusokat a Sálon de Prét-á-Porter
kiállításon, Párizsban mutatták be.
A Harc a Fehérség ellen projekt részeként,
az Electrolux a saját kutatásain kívül olyan
iparágakból merít ihletet, mint a divat,
a belsőépítészet és az építőművészet.
Az elmúlt években az Electrolux
65 000 fogyasztótól kapott visszajelzést
Európában, s körvonalazódni látszik egy
olyan fogyasztói csoport, mely egyedibb
termékekre vágyik, olyanokra, amelyek
tükrözik egyéniségüket.
Az Electrolux már megkezdte
termékpalettájának individualizálását több
porszívójánál is, például a vezeték nélküli
Ergorapido porszívócsaládot is több
színben kínálja. A folyamat következő
lépése volt a tavalyi Prét-á-Porter Szalonon
bemutatott mintás hűtőkollekció.
ö § (D
folyamatot
si-l ”/r
mU D B V
a darálástól
• •
• • •
k_XJ
B9 V i
kezdve
a főzésen
keresztül
egészen
a tisztításig.
A profi
15 bar
szivattyúnyomás és
az előfőző
funkció
biztosítja a tökéletes ízű krémkávét.
A könnyebb kezelhetőség érdekében
a készülék elölről működtethető, itt
találhatóak a kézelőgombok, és a kávébab
betöltőnyílása is a gép elején kapott helyet.
Az igazi kávészakértők is élvezhetik a Caffé
Perfetto CP 2500 által kínált sokszínűséget,
mellyel harmincféleképpen variálhatjuk
a kávéfőzést: többek között a ledarált
kávészemek finomsága, a kávé erőssége,
s a felhasznált vízmennyiség és a kávé
hőmérséklete szerint.
Az Inspiré pár Noir különleges sötét színe
titokzatosságot és tiszta, kifinomult ízlést
sugall. A fekete tulajdonképpen
a színtelenséget jelképezi, de ennek ellenére
a mai tervezők gyakran használják a feketét
a kifinomultság, titokzatosság és az erotika
kifejezésére. A fekete optikailag karcsúsít,
így a készülék is keskenyebbnek tűnik.
Az Inspiré pár Bleu kollekció hűvös és tiszta
hatást kölcsönöz a modern háztartásoknak.
A kék szín lélektanilag nyugtató hatású,
mert a vízzel és az éggel
asszociálható. A függőleges
csíkozásé kék hűtő optikailag
karcsúsítja a készüléket, míg
a vízszintes csíkozással
szélesebbnek tűnik.
Az Inspiré pár Blanc kollekció
tisztaságot és ártatlanságot
sugall. Általában a fehér színt
arra használhatjuk, hogy
kontrasztként felerősítsen más
színeket. Ezért a fehér készülék
jól mutat a pasztellszínek
környezetében, melyek így
frissnek és tavasziasnak tűnnek.
Fejtsen és nyerjen velünk!
Játékos kedvű olvasóinknak ajánljuk
újabb két hónapon át tartó játékunkat.
Azok között ugyanis, akik mostani
és áprilisi számukban megjelenő
keresztrejtvényünket megfejtik,
és megfejtéseiket 2006. május 20-ig
az ebédlőben elhelyezett dobozba
bedobják - nevüket és elérhetőségüket
feltüntetik
újabb értékes Electrolux
háztartási készüléket nyerhetnek.
Mai rejtvényünk megfejtése (vízszintes
1 -es sor, függőleges 26-os sor és
függőleges 23-as sor) a következő
mondat része: Az Electrolux Lehel Kft.
létszáma 2005-ben...............................
új gyár indításával.
Januári rejtvényünk megfejtése:
Magyarország az Electrolux
legnagyobb hűtőkészülék és
fagyasztóláda gyártó bázisa.
Februári rejtvényünk megfejtése:
.... egyik legnagyobb vállalata
és meghatározó szerepe van az ország
munkaerőpiacán.'’
A januári és februári helyes megfejtést
beküldők közül hárman egy-egy
Electrolux porszívót nyertek:
Törőcsik Zsuzsanna
és Konka Róbertné (porszívógyár),
Méri Lajos (készáruraktár).
Vízszintes: 1. A beküldendő megfejtés
első része, (zárt betűk: N, E, Y, N, Ö).
11. Az enyv is ez. 12. Véd valamitől.
13. Egyik nagy költőnk. 14. Valamerre
része! 15. Máltai, luxemburgi és spanyol
autók nemzetközi jelzése. 16. Kettőzve
csodálkozást fejez ki. 17. Ilyen félelem
is van. 18. Egy rövid és egy hosszú
magánhangzó. 19. Olvasztókemence.
20. Kimos, keverve! 22. Ritka női név.
24. Filmvetítés gyerekeknek.
25. Döntetlen a sakkban. 27. Meztelen
női testet ábrázoló alkotás. 28. Ismert
nyelviskola. 29. Valamire rámutat.
32. Affér fele! 33. Japán táblás játék.
34. Atléta teszi az edzés végén.
36. Ugyanaz röviden. 37. Hírt küld.
38. Mérkőzés eredményének
megsemmisítését kéri. 39. Váratlanul.
42. ... Turner. 43. A Pál utcai fiúk egyik
alakja. 44. Magyar női név.
Függőleges: 2. Pest megyei város
lakója. 3. ... Lusac, híres kémikus.
4. Fordított kettős betű. 5. Törvény is
van ilyen. 6. Gázkitöréséről elhíresült
magyar település. 7. Kedvelt virág eleje
és vége nélkül! 8. Dunántúli
NB l-es labdarúgócsapat. 9. Nóta fele.
10. A futball sava-borsa.
13. A beküldendő megfejtés harmadik
része (zárt betűk: Y, Y, Á).
15. Bebalzsamozott holttest.
17. Magyar kutyafajta. 18. Nagy
főzőedény. 19. ... sapiens. 20. ...
Ridge, város az USA-ban. 21. Az ősi
inka birodalom uralkodója. 23. Munka.
26. A beküldendő megfejtés második
része (zárt betű: B). 29. Ne ki. 30. Ilyen
bárány is van. 31. Zsíroz. 34. Régi
mértékegység. 35. ... bu kan kempo.
36. Ilyen huncutságot is ismerünk.
38. Rendben. 40. Végtagnak külön
mozgatható része. 41. Leáll része.
42. Idősebb, röviden.
Új Electrolux kampány
Lakberendezési, női, kereskedelmi és szabadidős
magazinokban már láthatóak az Electrolux új
sajtóhirdetései. A környezetükből kitűnő reklámok
fő eleme a gondoskodás. Már az új szlogen,
a „Thinking of you” (önre gondoltunk!) is erről
árulkodik. Üzenete, hogy a gyártó üzleti filozófiája
a felhasználóra való odafigyelés, a tervezésnél
a fogyasztó agyával gondolkodik, szokásainak
megfigyelése, személyiségének megismerése van
a központban.
Az Electrolux lógó fölé kézzel írt angol nyelvű
szlogen „Thinking of you” kifejezi, hogy a gyártó
megérti a fogyasztók kívánságait, szükségleteit,
azaz átgondolt design-t, innovatív terméket kínál.
A nyomtatott és TV hirdetések enyhe humorral
vezetik rá a célcsoportot, hogy melyek a legfőbb
előnyei az Electrolux készülékeknek.
Nem ez az első Electrolux reklámkampány, amely
képileg elgondolkodtató eszközöket alkalmaz.
ELECTROLUX ÚJSÁG 11
$1^/, ■
'í.-c
'
ív
.‘lí-
Azokra gondoltunk,
akik szeretik a gyors bemelegedési,
a hatásos fékezést és a
szenzációs ételeket
Beépíthető indukciós főzőlap. Feleannyi
idő alatt melegszik fel, mint egy öntöttvas
főzőlap és gyorsan lehűl, hogy minden úgy
történjen, ahogyan Ön szeretné - és az
eredmény mindig ínycsiklandóan finom legyen. '
&
re
igg
ÍÖL :
•■-<$&?..■
&
fffw^.alectrolux.hu
BJ Electrolux
tíl
2006. április
XLI . évf., 4. szám
CrtMii
V^r
rf'
SJ Electrolux
Electrolux - 15 éve
Magyarországon
Amikor 1991 -ben a privatizáció során
a magyar gépipar egyik zászlóshajója, a Lehel
Hűtőgépgyár a svéd Electrolux Csoport
tulajdonába került, bizony sokan voltak, akik
pesszimistán fogadták a hírt. A svédeknek
csak a Lehel piaca kell, előbb vagy utóbb
megszüntetik a gyártást és raktárbázist
alakítanak ki Jászberényben, mondták
a borúlátók.
Nos, 15 év távlatából már csak mosolyogni
lehet ezen az előrejelzésen, hiszen a dolgok
szerencsére egészen másként alakultak. Az új
tulajdonos ugyanis nemhogy megszüntette
volna, hanem felfuttatta a termelést. Évről évre
Tartalom
B Innovációs díjat kapott az Elecrolux Lehel Kft.
B Szakszervezeti tanácskozás
B „Az Electrolux Vezető” tréning
B Szakszervezeti kitüntetések
3
■ A jövőnk stabil, sőt fejlődünk
3
B Nyíregyháza
B EMS a Porszívógyárban is
B Mire szolgál a PIN-kód?
3
■ „Időben szállítunk” - a logisztika jelmondata
6
Hl A Szerszám- és Célgépgyár eredményeiés tervei
8
3
3
3
5
5
B Bemutatjuk Lukáts Ákost
9
■ Családi nyílt nap az Electrolux Porszívógyárában, Jászberényben
9
■ Az üzemorvos válaszol
10
■ A XXI. század hűtője
10
■ Háztartási készülékkel az egészségért, I. rész
10
B Az árvíz sem mosta el a Vivicittát
B Kedvezményes Sodexho árak
B Gyermeknap
B Vállalati üdülések
B XXV. Electrolux futófesztivál
B Programajánló
B Fejtsen és nyerjen velünk!
11
milliárdokat fordított az Electrolux a jászberényi
gyár fejlesztésére, s az emlékezetes tűzesetet
követően egy új, modern üzemet is felépített.
Európából számos termék gyártása került
az évek során Jászberénybe, s ma már itt van
a csoport porszívó- és fagyasztóláda
gyártásának központja. A tavalyi évben pedig
egy új gyárat épített az Electrolux
Magyarországon, s a nyíregyházi gyár
beindításával immár a csoporton belül
a hűtőgépek legnagyobb európai termelési
központja is hazánkban van. A privatizációt
követően jelentősen csökkent az Electrolux
Lehel Kft. által alkalmazott dolgozók száma,
ám a fejlesztéseknek köszönhetően ma már
ismét négyezer fölött van a létszám, miközben
a termelés volumene több mint tízszeresére
nőtt. Vállalatunk árbevétele is jelentősen nőtt,
s idén már a 155 milliárdos határt szeretnénk
átlépni. Évről évre új rekordokat érünk el
a termelés, az árbevétel és a hatékonyság
terén is. Köszönhető mindez annak a jól
felkészült kollektívának, amely az évek során itt
kialakult, s elnyerte a tulajdonosok bizalmát.
Szóval, száz szónak is egy a vége: ez bizony
sikertörténet a javából, melyre valamennyien
büszkék lehetünk. Mint ahogy büszkén
ünnepelhetjük
az Electrolux
15 éves jelenlétét
Magyarországon.

Szakszervezeti
tanácskozás
Innovációs díjat kapott
az Electrolux Lehel Kft.
Március végén a Parlament Kongresszusi Termében rendezte
meg a Magyar Innovációs Szövetség által alapított Magyar
Innovációs Alapítvány a Magyar Innovációs Nagydíj átadását.
Május 3-5. között Budapesten lesz
a Monté Cristo Hotelben egy
szakszervezeti továbbképzés
- az üzemi tanácstagok
és a szakszervezeti főbizalmiak
részére amely szerdán kulturális
programmal kezdődik. Csütörtökön
a Vasas Szakszervezet vezetőivel
nyitott párbeszédet folytatnak majd
a tanácskozás résztvevői, ahol
az aktuálpolitika mellett
szociál- és szakszervezetpolitikai
kérdések is felmerülnek. Pénteken
az Electrolux Lehel Kft. vezetői vezérigazgató, gyárigazgatók
- tartanak tájékoztatót az elmúlt
időszak eredményeiről és az idei év
kihívásairól.
„Az Electrolux
Vezető” tréning
Az alapítvány által 14 éve meghirdetett díjat
az az intézmény, illetve vállalat kapja, amely
az adott évben a legnagyobb jelentőségű,
nagy hasznot hozó innovációt valósította
meg
A XIV. Magyar Innovációs Nagydíj
pályázatra 38 jelentős innovációs
teljesítményt bemutató pályamunka
érkezett, derült ki a zsűri elnöke, Kóka
János gazdasági miniszter szavaiból.
A 2005. évi Magyar Innovációs Nagydíjat
a Richter Rt. kapta a Lisonorm elnevezésű,
új, kombinált hatóanyag-tartalmú
vérnyomáscsökkentő gyógyszer
kifejlesztéséért, amelyet már forgalomba is
hoztak. A díjat Sólyom László, a Magyar
Köztársaság elnöke adta át.
Az ünnepi eseményen az Electrolux Lehel
Kft. is képviseltette magát. Cégünk
meghívása természetesen nem a véletlen
műve volt, hiszen egyik termékünk a Twinclean porszívó - a Magyar
Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs
Díját érdemelte ki. Az elismerést Takács
János vezérigazgató vette át. Mellékelt
fotónkon Vass Attila, Páldeák Judit, Mézes ,
Zsolt és Takács János látható a díjjal^<Á''
Parlamentben.
Néhány szó az innovációs díjatk^rdemelt
termékről. A Twinclean pors^/S'egyedi
designnal rendelkező, cikl^Wven alapuló,
porzsák nélküli készülék. f<átegóriájálpán
első és egyedülálló könny^q_hozzáférhető
„öntisztító” szűrőrendszerével. Ezen
túlmenően a Twinclean porszívó a piacot
alkotó átlagos készülékekhez képest
nagyobb hatósugarú, automatikus
szívófejjel, „tűcsapdával” és mosható
szűrőkkel rendelkezik. A porfelszedés
kategória legjobbja.
A 2005 szeptemberi piaci indítása után alig
két hónap alatt már 15 országban
forgalmazták. A gyártásindítás óta eltelt fél
évben Európában közel 70 ezer, míg
a tengerentúlon 7600 darab Twinclean
porszívó készüléket értékesítettek.
Immár negyedik alkalommal rendezi
meg „Az Electrolux Vezető”
tréninget április 19-e és május
19-e között Mátrafüreden
a HR-igazgatóság azon menedzserek
számára, akik már vezetői
munkakörben dolgoznak.
A stockholmi Management
Development Center által kidolgozott
képzést magyar anyanyelvű trénerek
vezetik. A kétszer 3 napos modul
kiegészül a felkészülési programmal
és sok házi feladatot is meg kell
oldania a tréning résztvevőinek.
Az Electrolux Csoporton belül
ez a tréning az első lépcsőfok
a vezetőképző programok közül.
A tréninget sikeresen teljesítők
^oklevélben részesülnek.
Szakszervezeti
kitüntetések
Május 1 -je alkalmából hosszan tartó,
kimagasló munkája elismeréseként
az Electrolux Lehel Kft. Nyugdíjas
Szakszervezeti Bizottságának
helyettes vezetője, Andrási Jánosné,
a Vasas Szakszervezeti Szövetség
Terszász Károly Emlékérmét kapta,
míg a Vasas Szakszervezeti
Szövetség Terszász Károly Emléklap
elismerésben részesült Baranyi
Ferenc, a Darabolóüzem főbizalmija
és Ötvös Béla, a Szerszámüzem
főbizalmi-helyettese. Az elismeréseket
április 27-én, Budapesten, a Vasas
Szakszervezeti Szövetség
székházának dísztermében rendezett
ünnepség keretében adták át.
A jövőnk stabil, sőt fejlődünk
Április 21 -én,
pénteken tartottak
munkásgyűlést
a ll-es üzemben,
ahol dr. Gönczy
Sándor,
a Hűtőszekrénygyár
igazgatója szólt
a dolgozókhoz,
valamint az
ötletláda-akció
eredményét is
kihirdette.
- Mivel azt a tájékoztatást kaptam, hogy
önök bizonytalanok a közös jövőnkkel
kapcsolatban, ezért szeretném elmondani,
hogy az elkövetkező időszakban mi is
várható. Amint azt önök is tapasztalhatták,
a Hűtőszekrénygyárban jelentős
fejlesztéseket kezdtünk el, és további
terveink is vannak.
Ezzel párhuzamosan Európában is
elkezdődött egy átalakítás a csoporton
belül. A spanyol gyárat bezártuk, az olasz
és a svéd gyárban csökkentjük a termelés
volumenét. Ebből adódóan
az alulfagyasztós termékek gyártása
Nyíregyházára koncentrálódik, ahol már
1300-an dolgoznak. Most már
elmondhatom, azért is ott épült ez
a gyárunk, mert ennyi munkaerőt
Jászberényben már nem tudtunk volna
biztosítani. A nyíregyházi gyártás
felfuttatásával az Electrolux Csoporton belül
a hűtőszekrényeknek több mint a fele
Magyarországon készül.
Második lépésként a jászberényi TT Üzembe
Firenzéből került át a hűtőszekrények
gyártása. Ezek a 60 centiméter széles, ívelt
ajtós TT-szekrények. Terveink között
szerepel, hogy a ll-es üzembe további
termékek is kerülnek. Színes - szürke, ezüst
-, rozsdamentes hűtőszekrényeket fogunk
gyártani. Elképzelhető, hogy
a későbbiekben a dérmentes felülfagyasztós
hűtőszekrények gyártása is megkezdődik.
A csoporton belül is a következő évek
tervein dolgozunk, s megnyugtathatom
Nyíregyháza
Jelentős változásokat hozott
a tavasz és hoz a nyár
az Electrolux Lehel Kft. nyíregyházi
gyárában. Erről dr. Gönczy Sándor,
a Hűtőszekrénygyár igazgatója
tájékoztatta lapunkat:
- Március 21-én indult
Nyíregyházán a harmadik
szerelősorunk, s ez újabb 140 fő
alkalmazását jelentette. így
létszámunk már eléri az 1300 főt.
A piaci igények ismeretében július
1-jével újabb műszakot indítunk,
s ez újabb 140 fő alkalmazását
jelenti. Három szerelősoron nyolc
műszakban folyik majd a termelés,
s az idei évben mintegy 700 ezer
darab termék készül Nyíregyházán.
4 ELECTROLUX ÚJSÁG
önöket, hogy a jövőnk stabil, sőt
folyamatosan fejlődni fogunk.
Természetesen a piaci igényeket nem
hagyhatjuk figyelmen kívül. Ez pedig
befolyásolja azt is, hogy éppen melyik
üzemben kell a termelést felfuttatni.
A következő időszakban - júniusban egy
hónapig - a TT Üzemben kell egy újabb
műszakot indítani. Ez azt jelenti, hogy
önöktől egy műszak a 110-es üzembe
kerül. Tudom, hogy ezeket a változásokat
a dolgozók nem szeretik, ám egy hónap
után mindenki visszakerül majd az eredeti
helyére - mondta dr. Gönczy Sándor.
A Hűtőszekrénygyár igazgatója
a munkásgyűlés zárásaként a tavaly indított
ötletláda-akció eredményét hirdette ki,
melynek lényege a költségtakarékosságra
való törekvés volt.
Ötletéért - a csővégzáró dugó
összegyűjtése - Kis László (lll-as Üzem)
75 000, - míg Szabó Róbert (ll-es Üzem)
- a CT280/alsóvezeték-rögzítő elhagyásáért
- 37 500 forint jutalmazásban részesült.
A volumen növelése mellett
a termékszerkezet is jelentősen
változik. A hagyományos
dérmenetes készülékek mellett
a dinamikus, valamint
az elektronikus vezérlésű és
a rozsdamentes hűtőkészülékek
gyártása már néhány hete
megkezdődött. Április közepén
kezdtük egy új AEG család
gyártását, s hamarosan színes
készülékek - ezüst és szürke gyártása kezdődik meg. Ezzel
a fejlesztések első üteme lezárul.
Várhatóan június végén már
megkezdjük a dérmentes
hűtőszekrények 2. generációjának,
majd augusztus elején egy teljesen
új Electrolux családnak a gyártását.
Ezúton is megköszönöm mindazok
munkáját, akik részt vettek az új
szerelősor indításának
előkészítésében, valamint az új
termékcsaládok fejlesztésében
és gyártásának beindításában.
EMS a Porszívógyárban is
Korábban több
lapszámunkban is
foglalkoztunk már
az Electrolux
Gyártási Rendszer
(EMS) bevezetésével.
Április elején az EMS
bevezetésre került
a Porszívógyárban is.
Hogy miért, s pontosan mi is a rendszer
lényege, arról Morten Falkenberget,
a porszívó termékvonal európai elnökét
kérdeztük.
- Miért volt szükség az EMS
bevezetésére a Porszívógyárban?
- Az EMS egy olyan integrált rendszer,
melynek bevezetését követően a gyárak
hatékonyabban tudnak alkalmazni egy
világszintű gyártási technológiát, amely
a csoport minden gyárára jellemző lesz,
függetlenül attól, hogy hol van a világon.
Habár eddig is sok mindent jól csináltunk,
a tavalyi év során kiderült, hogy számos
területen kell fejlesztéseket végrehajtanunk,
hogy még hatékonyabban gyártsunk.
- Mit jelent konkrétan a jászberényi
Porszívógyár számára az EMS?
- Az EMS három alappillérre épül:
1. a termelés minőségére, 2. a termelés
stabilitására, 3. a kulturális változásra.
Az EMS egy nagyszerű „térkép”, amelyből
kiolvashatjuk, hogyan fejlesszük a minőséget
és a hatékonyságot, és arra is szolgál, hogy
a speciális problémákat helyben oldjuk meg.
- Mi a szubjektív véleménye az EMS-röl?
- Szerintem az EMS egy logikus és hatékony
eszköz, melyet rászabnak a gyárakra.
Ami nekem különösen tetszik ebben az új
rendszerben, hogy minden változást és
fejlesztést magunk tudunk kezelni, s nincs
szükség konzulensekre a feladatok
megoldásához. Biztos vagyok benne, hogy
sokat fogunk tanulni az EMS programból,
s nem egy területen jelentős fejlődést érünk
majd el.
- Mikor lesznek láthatóak az EMS
eredményei?
- Szerintem rövid időn belül jelentkeznek
az EMS eredményei. Különösen négy
Mire szolgál a PIN-kód?
Korábban már tájékozattuk olvasóinkat, hogy
cégünknél milyen változások léptek életbe a telefonálás
rendszerében. Ennek keretében jeleztük, hogy
bevezetésre kerül a PIN-kód, melynek használatáról
a vállalat dolgozói részletes tájékoztatást is kaptak.
Ennek ellenére olyan hírek is elterjedtek, miszerint azért
kellett a PIN-kódot bevezetni, hogy a telefonokat
lehallgathassák. A félreértések eloszlatása céljából
megkerestük Bárkányi Máriát, az IT vezetőjét:
- A négyjegyű PIN-kód használatával a díjszámláló
nagyon sok információt rögzít: ki, mikor, melyik
számról, hová, mennyi ideig telefonált. A rendszer tehát
sokat tud, de magát a hívás tartalmát nem figyeli, tehát
nincs szó a telefonbeszélgetések lehallgatásáról.
Vass Attila hozzászólása
- Az EMS bevezetése kapcsán már
az elmúlt évben megkezdtük
a termelési folyamatok, a szerelősorok
fejlesztését. Ezt szeretnénk az egész
gyáron végigvinni, mert ez növelné
hatékonyságunkat. Vannak
természetesen hosszú távú céljaink is.
Szeretnénk megközelíteni a vevők
kiszolgálásában a 100 százalékos
pontosságot. A minőségi célok közül
elsősorban a beszállítók által szállított
alkatrészek minőségében szeretnénk
javulást elérni. Ennek érdekében
bizonyos EMS metodikákat át
is adunk számukra, hogy ezzel is
hozzájáruljunk a minőség növeléséhez.
területen lesznek majd észlelhetőek
a változások: 1. közvetlen anyagraktározás,
2. termelékenység, 3. szállítási
megbízhatóság, 4. minőség.
Nem titok, hogy kitűztünk néhány célt
a 2006-2008-as időszakra, s ezek
teljesülését folyamatosan nyomon követjük
majd.
Kétféle PIN-kód került bevezetésre. Az egyikkel
nyitni és zárni is lehet egy adott telefont, melyet csak
addig lehet használni, amíg az „nyitva” van. Ezt a PINkódot azok kapták, akik egy irodában egyedül
dolgoznak. A másik PIN-kódot azok kapák, akik többen
használnak egy helyiségben egy telefont.
Ez az úgynevezett „eseti” PIN-kód, amely csak egy
beszélgetést engedélyez. Azaz a PIN-kódot minden
telefonálás alkalmával használni kell.
A PIN-kód használata mellett lehetőség van arra, hogy
a gyakran hívott partnerek kódot kapjanak és őket
a PIN-kód használata nélkül is lehet hívni. Ennek
kontrollját a nyilvánosság adja. Szeretném
hangsúlyozni, hogy a telefonközpontot és a díjszámlálót
nem az IT működteti. Mi információt adunk az üzleti
területeknek a telefonköltségeik alakulásáról.
ELECTROLUX ÚJSÁG 5
„Időben szállítunk” A logisztika az Electrolux
Lehel Kft.-n belül
kétlépcsős. Van a központi
logisztikai szervezet, amely
a gyári folyamatokat kezeli
és minden működési
egységet, divíziót kiszolgál,
s vannak a működési
egységeknél,
a termékdivízióknál is belső
logisztikai szervezetek.
Ezek feladata a beszerzés,
az anyaggazdálkodás,
a termeléstervezés.
Az Electrolux Lehel Kft.-nél a központi
logisztikai szervezet feladata a nagy
árufolyamatok kezelése. A cég tavaly
5 millió, idén 5,5 millió terméket
forgalmaz. Az idei évben az Electrolux
magyarországi gyárai - Jászberény és
A logisztikai országigazgató:
Nagy Lászó
1976-ban végzett
a Közlekedési
Főiskolán, s két év
katonáskodás után
került a Lehel
Hűtőgépgyárba.
Az exportosztály vezetője volt, majd
a cég privatizálását követően, 1991
közepétől a logisztika vezetője lett,
s azóta is e területet irányítja.
Mivel a logisztika, mint fogalom
ismeretlen volt korábban
hazánkban, ezért ezt a szakmát
menet közben kellett kitanulnia,
miközben egy új szervezetet épített
ki. Több Electrolux gyár logisztikai
szervezetét is tanulmányozta,
s a helyi sajátosságok ismeretében
alakította ki a jászberényi központi
logisztikai szervezetet. Az Electrolux
Szállítási Csoportnak (ETG) is tagja,
amely koordinálja az európai
szállításokat és az európai szállítási
feladatok ésszerűsítését szolgáló
döntéseket hozza.
6ELECTROLUX ÚJSÁG
Nyíregyháza - mintegy 5 millió
terméket állítanak elő, s ezen túl
az európai Electrolux gyárakból még
500 ezer termék érkezik hazánkba.
Ezek nem mind Magyarországon
kerülnek értékesítésre, ám
a magyarországi központi logisztikai
szervezeten keresztül kerülnek
a későbbi célállomásokra.
A termeléshez persze alapanyagra,
alkatrészekre is szükség van. Nos,
ezek is a logisztikán keresztül kerülnek
a termelőhelyekre. Az ellátási lánc
mindezek alapján a következőképpen
néz ki: beszállítók - Electrolux gyárak vevők.
Az alkatrészek biztosításához
beszállítókra van szükség, s ezeket
az alkatrészeket a beszállítóktól
valamilyen formában be kell hozni
a gyárainkba. E feladat nagy részét
mind külföldről, mind Magyarország
tekintetében a logisztika végzi.
Az alkatrész megérkezik, s bekerül
a divíziók logisztikai rendszerébe raktárakba vagy azonnal a szalagokra
-, majd felhasználását követően
a késztermék a központi logisztika
raktárába kerül. Itt kezelik, tárolják,
majd a vevők számára kiszállítják
a termékeket.
Mindezt Nagy Lászlótól, az Electrolux
Lehel Kft. központi logisztikai
szervezetének országigazgatójától
tudtam meg, aki segítségemre volt
a központi logisztikai szervezet
bemutatásában.
A központi logisztikai szervezet
a funkciójából adódóan négy
alapegységből áll:
1. Raktározási részleg: a késztermékek
raktározását végzi saját, illetve bérelt
raktárakban. Vezetője: Farkas Attila.
2. Belföldi disztribúciós részleg:
az anyagok, alkatrészek beszállítását
szervezi a belföldi beszállítóktól,
valamint a késztermékek szállítását
a belföldi vevőkhöz,
a marketingdivízió instrukciói alapján.
Vezetője: Sápi Gábor.
3. Export-import szállítás és
vámügyintézés részleg: az anyagok,
alkatrészek beszállításának szervezése
külföldi beszállítóktól, ha nem
EU-országból érkezik, akkor annak
vámkezelése, a késztermékek
exportpiacokra szállításának
szervezése - ha nem EU-országba
történik a szállítás, akkor vámkezelés
A kontroliéi".
Fabrizio Falomo
A 35 éves olasz
fiatalember
1997-ben kezdte
pályafutását
az Electroluxnál.
Az olaszországi
Vallenoncellóban egy évig
a beszerzési részlegen dolgozott.
Ezt követően a logisztikai területre
került és két gyár heti termelési
terveit állította össze. Néhány évvel
később, 2003-ban Porciába,
az ellátási lánc menedzsmentbe
került, ahol üzleti elemzőként
tevékenykedett. Jászberénybe
2004 júliusában került. Itt a helyi
központi logisztika adminisztrációs
munkáját irányítja, s egyben
az Electrolux Közép-kelet-európai
Régió üzleti elemzője is. A brüsszeli
központ felé folyamatosan készít
riportokat. Ott ennek alapján
kontrollálják az itt folyó
tevékenységet. Munkája nemcsak
a meglévő költségek felosztására
vonatkozik, hanem a következő
időszakok költségterveit is ő készíti.
is -, statisztikai jelentések havi szintű
összeállítása minden működési egység
részére. Vezetője: Huszár László.
4. Kontrolling részleg: a logisztikai
költségek tervezése, különféle
optimalizálási feladatok,
költséganalízisek elvégzése, valamint
a logisztikával kapcsolatban lévő
cégekkel a szerződést is ők kötik.
Ellenőrzik továbbá a bejövő számlákat
és a divíziók részére
a költségmegbontást is elvégzik.
Vezetője: Fabrizio Falomo.
Mindebből kiderül, hogy a központi
logisztikai szervezet egy kiszolgáló
szervezet, amely az általa termelt
költségeket a működési egységekre
lebontja. így a divíziók pontosan
tudják, hogy milyen logisztikai
költséggel dolgoznak.
A logisztikai szervezet tavaly 114, idén
már 121 fővel dolgozik. A Nyíregyházi
gyár felépítése és üzembe helyezése
jelentős változás volt a tavalyi évben.
A jászberényi és a nyíregyházi gyár
master-satelit gyárként működik,
s ez a logisztikára is igaz.
a logisztika jelmondata
Nyíregyházán egy 14 fős logisztikai
csapat tevékenykedik, akiknek
munkáját Jászberényből irányítják.
Két-három műszakos munkarendben
itt két művezető - Gresu András
és Aranyász Sándor - irányítja
a logisztikai munkát, amely alapvetően
raktári árukezeléssel kapcsolatos
feladatokból áll. Két ügyintéző pedig
a szállítási és vámfeladatokat
koordinálja.
- Az Electrolux Lehel Kft. logisztikai
szervezete szervesen kapcsolódik
az Electrolux európai logisztikai
struktúrájához, melynek központja
Brüsszelben van. Az európai logisztikai
vezető, Walter Koch, az ellátási láncot
és az alkatrészellátást, valamint
a szervizterületet is menedzseli.
A logisztikán belül is régiók vannak összesen öt -, s mi a délkeleti régióba
tartozunk. Ennek vezetője Stefano
Stagni - mondta Nagy László, aki
azokról a projektekről is szólt, melyek
célja a költséghatékonyság javítása
volt. ■
- Az elmúlt évben három nagy
projektet valósítottunk meg. Elsőként
a raktározási, rakodásten/ezési
rendszerünk korszerűsítését említem.
A helyi fejlesztésű informatikai
rendszerünk helyett egy új, logisztikai
rendszert vezettünk be. Ez egy
csoportrendszer - WMS -, melynek
adaptálása több mint hat hónapos
előkészítő munka után a főszezonban,
június közepén különösebb gond
nélkül történt meg. A rendszernek a helyi igényeknek megfelelő fejlesztése is megtörtént. Ennek
eredményeként októberben vezettük
be a palettakövetési rendszert, s azóta
nagyon pontosan végig tudjuk kísérni
a termék útját. A másik nagy projekt
a Nyíregyházán átadott új raktár volt
a tavalyi évben. Ez a 8 ezer
négyzetméteres raktár azóta már
további 6 ezer négyzetméterrel bővült.
Mivel a termelés itt folyamatosan nő,
így egyre több a logisztikai szervezet
feladata is. Nyíregyházán - ebben
a raktárban - belső vasúti rakodás
is történik. A targoncások egyben
vasutasok is, így ők mozgatják
a vagonokat. Egy vagont egy
targoncás másfél óra alatt tölt fel
a raktárban. Egyszerre három
targoncás dolgozik, azaz másfél
óránként három vagont pakolnak meg
termékekkel. A harmadik nagy
projektünk a nemzetközi késztermék
szállításhoz kapcsolódik. Az elmúlt év
végén eldöntöttük, hogy jobban
leszondázzuk a piacot, s az olasz
és a spanyol kollégákkal együtt közös
tendert hirdetünk meg. Ennek
eredményeként több %-kal
csökkenteni tudtuk költségeinket. Míg
a korábbiakban 4, addig ma már közel
20 szállítási céggel vagyunk
kapcsolatban.
Nagy László arról is szólt, hogy
a tavalyi évtől immár az ukránok
és a kazahok által rendelt Electrolux
termékek logisztikai feladatait is ők
látják el. Ezt korábban Finnországban
végezték. Ugyanakkor az Electroluxból
kivált Husquarna Magyarország Kft.
teljes logisztikai feladatát is ellátják.
Az élet persze a logisztika területén
sem áll meg. Mindig vannak új
és újabb kihívások. Ezekről Nagy
László a következőket mondta:
- A jászberényi raktározási struktúránk
továbbfejlesztésén mindenképpen
gondolkoznunk keli. Elképzelésünk az,
hogy saját raktárunkon kívül maximum
egy külső raktárát veszünk csak
igénybe. Tehát elsősorban
a jászberényi raktározási lehetőségek
bővítését szeretnénk elérni. Ugyancsak
foglalkozunk a belföldi disztribúció
újragondolásával. Több lehetőség
felmerült, s jelenleg ezek elemzése
történik. Folyamatban van annak
a vizsgálata is, hogy a szlovákiai
disztribúciós feladatokat is mi
végeznénk. A napi feladataink végzése
mellett tehát mindig felmerülnek új
és új kihívások, melyeknek szintén
szeretnénk megfelelni.
A kamionosok véleménye
Amikor Nyíregyházán jártunk és ismerkedtünk az ottani raktár
működésével, lehetőségünk nyílt kamionosokkal beszélgetni. Őket arról
kérdeztük, hogyan vannak megelégedve a jászberényi és a nyíregyházi
gyár logisztikai részlegével.
Oláh András már 15 éve kamionnal járja a nagyvilágot: - Az Electrolux
magyarországi gyáraiban jól működik a logisztika. Amennyiben a diszpó
le van adva, akkor minden gyorsan megy. Egy fél óra alatt megpakolják
termékekkel a kamiont. Egy fuvar során kb. 160 hűtőszekrényt
szállítunk. A célállomás igen változó, Európába szinte mindenhová
viszünk Electrolux termékeket. Nekem persze az a legjobb, ha
Jászberényből kell szállítanom, hiszen én ott lakom. Egy-egy út
minimum 7-10 napig tart, mert visszafelé sem jövünk üresen.
Oláh András szavait megerősíti Simon Botond, aki másfél éve szállítja
az Electrolux termékeket Európa különböző országaiba.
- Az Electrolux gyárakban nincs különösebb gondunk a be-, illetve
a kirakodással. Minden jól, olajozottan működik. Különösen
Jászberényből jó szállítani, mert ott már ismerősként fogadnak és
mindenben segítenek is - mondta Simon Botond.
ELECTROLUX ÚJSÁG 7
A Szerszám- és Célgépgyár
eredményei és tervei
Kevés szó esik a nagy gyárak mellett a legkisebbről, a Szerszám- és Célgépgyárról,
pedig az Electrolux Lehel Kft.-n belül igen fontos szolgáltatást nyújt.
A gyár alkalmazotti létszáma 23, fizikai
létszáma pedig 66, azaz összesen
89-en dolgoznak a Szerszámés Célgépgyárban. A gyártás alapja
a CAD-CAM rendszer (CATIA V5 3D
tervező munkahelyek, továbbá néhány
korábban vásárolt CNC szerszámgép).
Matula József gyárigazgató munkáját
Furcsa Endre üzemvezető, Kocsis
András művezető, valamint tervezési és
gyártás-előkészítési koordinátorok is
segítik. A gyárról, annak feladatairól,
2005-ös eredményéről és 2006-os
terveiről Matula József gyárigazgató
tájékoztatta lapunkat, aki 1971-ben
szerszámtervezőként kezdett a Lehel
Hűtőgépgyárban, majd
1975-ben a Szerszámüzem vezetője
lett, s azóta is az irányítása alá tartozik
ez a terület.
- Alapvetően az Electrolux Lehel Kft.
gyárainak dolgozunk. Ebbe a körbe már
beletartozik Nyíregyháza is. Egy nagyon
jól összeszokott, kiváló szakmai
csapatot irányíthatok, amelynek
a feladata a következő: szerszámok
és célgépek tervezése, kivitelezése,
ezek módosítása, javítása. Elsősorban
olyan szerszámokról van szó - főleg
a kompresszoros területen -, amelyet
a vállalaton belül használunk.
A porszívógyártás ebből a szempontból
kivétel, hiszen ide továbbra is tervezünk
és kivitelezünk fröccsöntő
szerszámokat, valamint ezek
módosításával és karbantartásával is
foglalkozunk. Tavaly 600 millió forint volt
a tervezett termelési tervünk és ezt
a különböző fejlesztéseknek
köszönhetően sikerült 100 millióval
túlteljesítenünk. Az sem mellékes
persze, hogy közben a betervezett
működési költséget nem léptük túl,
sőt néhány millióval alatta is maradtunk.
- Az elmúlt években számos komoly
fejlesztés részesei voltunk. Tavaly a CT
180 literes gyártásbevezetése történt
meg, s ehhez mi jelentős mennyiségű
szerszámot és néhány célgépet pl. a panelgyártó sorra egy hegesztő
célgépet - készítettünk. Ugyanitt
megkezdődött az ívelt ajtók gyártása is.
Tavaly részt vettünk az elpárologtató
8ELECTROLUX ÚJSÁG
gyártásfejlesztésében, s ehhez nyolc
darab egyedi célgépet terveztünk
és kiviteleztünk. Az elmúlt év tavaszán
egy 100 literes módosított
fagyasztóláda bevezetésében is részt
vettünk. Az év második felében hat új
TT termék bevezetésében
közreműködtünk. A gyártóeszközök
tervezése tavaly októberben kezdődött.
Jelentős erőfeszítések árán az eszközök
kivitelezését az idén márciusban
fejeztük be. Ezek mellett a Porszívógyár
tevékenyen részt veszünk.
Az elpárologtatógyártás fejlesztésében
is érdekeltek vagyunk, továbbá részt
veszünk néhány nyíregyházi új
projektben is.
- Külön szeretném megemlíteni
és megköszönni a gyárigazgatók
támogatását. Tavaly a gyárigazgatókkal
sikerült megegyeznünk, hogy öt év alatt
az üzemet folyamatosan fejlesztjük.
Ennek első szakasza az elmúlt év végén
kezdődött el: a középső hajó
is folyamatos munkát adott számunkra.
- A 2006-os év első felében a már
említett TT termékek fejlesztésének
befejezése volt a legfontosabb
feladatunk. Ehhez hasonló nagy
program egyelőre nem várható, viszont
szigetelése elkészült, és a felső
ablakokat kicserélték. A nappali fény
a szerszámkészítésben
nélkülözhetetlen, s munkavédelmi
szempontból is fontos volt
ez a fejlesztés, nem beszélve
nagyon sok kis fejlesztés van
folyamatban Nyíregyháza és Jászberény
számára is. Az EMS bevezetése
számunkra is ad feladatot. Ott például,
ahol a habosító berendezéseket egyik
termékről a másikra át kell állítani,
nagyon fontos, hogy ez mennyi időt
vesz igénybe. Ennek optimalizálásában
a hőszigetelt ablakok jelentette
energiamegtakarításról. Idén a tető
szigetelésének kell elkészülnie,
s a villámhárítás és a tűzjelzők kiépítése
is megtörténik. Remélhetőleg az üzem
épülete 2009-re teljesen megújul,
s akkor elkezdődhetnek a technológiai
fejlesztések is.
Bemutatjuk Lukáts Ákost
Új vezetője van
április 1 -je óta
a Porszívogyár
termékfejlesztési
részlegének Lukáts
Ákos személyében,
aki 2003 márciusa
óta dolgozik
az Electrolux Lehel
Kft.-nél.
2003-ban pályázat útján nyerte el
a Porszívógyárban a minőségbiztosítási
vezetői állást, s most ugyancsak pályázati
úton lett a termékfejlesztési részleg
vezetője. A 34 éves fiatalember a győri
Széchenyi István Főiskolán 1995-ben
szerzett gépészmérnöki diplomát
a járműgyártó szakirányon. Ezt követően
több világcég - IBM, Visteon, Philips, GE
Medical - magyarországi érdekeltségeinél
dolgozott. Mindenütt a minőségbiztosítással
foglalkozott, s már 4 éves vezetői
tapasztalat birtokában érkezett
Jászberénybe. A BME MBA képzését
végezte, amikor megismerkedett
feleségével, aki jászberényi, s az Electrolux
Lehel Kft. pályázati felhívása 2003-ban
számára a legjobbkor jött.
- Ha az ember előre szeretne lépni, akkor
időnként mást is ki kell próbálnia.
Számomra kiváló lehetőség volt házon
belül, hogy megpályázzam a Porszívógyár
termékfejlesztési vezetői posztját. Ez más
jellegű látásmódot, szemléletet ad, hiszen
korábban jobbára a napi termelési
problémák és vevői reklamációk
megoldásához kötődött a munkám.
Reményeim szerint most ezektől jobban el
tudok szakadni, s több lehetőségem lesz
arra, hogy a jövőt jobban befolyásoló
tevékenységeket végezhessek.
A termékfejlesztőknek folyamatos
kihívásoknak kell megfelelni, s ez igen
kreatív munkavégzést kíván.
Az Electroluxon belül jó lehetőség van
a karrierépítésre akár egy gyáron, akár
a csoporton belül is. Korlátlanok
a lehetőségek, ám ehhez megfelelő
színvonalú munkát kell végezni. Persze az is
igaz, sokszor nem könnyű eldönteni, hogy
mennyit vállaljon a munkahelyen az ember,
s mennyi ideje marad a családra, illetve
egyéb elfoglaltságaira.
Lukáts Ákos jól érzi magát Jászberényben,
ám valami nagyon hiányzik neki, a Balaton
és a hajói. A székesfehérvári fiatalember
nagy szerelme ugyanis a vitorlázás, két
hajóosztályban is versenyez. Víz hiányában
Jászberényben a fallabdázásnak hódol,
s most ennek hátrányát „élvezi”, hiszen
játék közben Achilles-ínszakadást
szenvedett. Mozgása most ugyan
sérüléséből adódóan kissé korlátozott, de
a munkavégzésben már nem akadályozza.
Családi nyílt nap az Electrolux Porszívógyárában,
Jászberényben
Az Electrolux Lehel Kft. Porszívógyárában családi nyílt napot rendeznek június 24-én, szombaton. A gyár vezetése
ezúton biztosít lehetőséget a Porszívógyárban dolgozó kollégák családtagjainak, hogy megismerjék, hol, milyen
körülmények között, milyen munkát végeznek hozzátartozóik a gyárban. Ezúton kérjük a Porszívógyár
munkatársait, hogy az állományvezetőknél jelezzék a részvételi szándékot, a családtagok nevének
megadásával. A gyermekek közül a hetedik életévüket betöltötték jöhetnek be a gyár területére.
Tervezett programok
10.00-11.00 gyárlátogatás kiscsoportokban
11.00-11.30 tájékoztató a Porszívógyár történetéről,
mindennapjairól
11.30-11.40 Takács János, az Electrolux Lehel Kft.
vezérigazgatója és Vass Attila, a Porszívógyár
igazgatója köszönti a dolgozókat és a megjelent
családtagjaikat
11.40-12.30 játékos vetélkedő a felnőtteknek
és a gyerekeknek
12.30-14.00 ebéd a Porszívógyár melletti területen
felállított sörpadoknál és sörasztaloknál
ELECTROLUX ÚJSÁG 9
Az üzemorvos válaszol
- Mit tegyünk a tavaszi fáradtság
ellen?
Dr. Szabó
Erzsébet:
- Ebben
az időszakban
gyakran érezhetjük
fáradtnak
magunkat akkor, is,
ha erre nem igazán van okunk. Ekkor
szoktunk a tavaszi fáradtságról
beszélni. Ennek „legyőzéséhez”
számos dolog ajánlható. Fontos
például a napi 7-8 óra alvás.
Ugyanakkor az étrendünk alakításával
is tehetünk a tavaszi fáradtság ellen.
Fontos, hogy megfelelő mennyiségű
vitamin kerüljön a szervezetbe.
Fogyasszunk sok zöldséget,
gyümölcsöt, főzeléket, étkezzünk
változatosan. A vitaminok
szervezetbe való bevitelére
használhatunk tápláiékkiegészítőket,
multivitaminokat. Nagyon fontos a kellő
mennyiségű aktív kikapcsolódás, friss
levegőn való tartózkodás, mozgás.
Van, akinek ezt a kerti munka, van,
akinek a kirándulás jelenti. A napfényen
való tartózkodás is jó a tavaszi
fáradtság ellen, de ezt csak
meghatározott időben ajánlom, az erős
UV-sugárzás miatt. A tavaszi fáradtság
elleni „küzdelem” lehetőséget biztosít
arra is, hogy megszabaduljunk a télen
felszedett kilóinktól.
A XXI. század hűtője
/Az Electrolux új - Screenfridge néven
forgalmazott - érintőképernyős hűtőjének
köszönhetően akár a konyhából is
intézhetjük mindennapi ügyeinket. Modern
világunkban a konyha meghatározó,
központi helyiséggé vált. Általában itt gyűlik
össze a család, a gyerekek a házi feladatot
írják, a szülők a reggeli lapokat olvassák
vagy rádiót hallgatnak, a családtagok
kedvenc műsoraikat nézik, e-maileznek
vagy telefonálnak, miközben készül
a vacsora. A konyhában végzett
szórakoztató tevékenységekhez rengeteg
elektronikus kiegészítőt, és üzenetekkel
teleírt sajtcédulákat halmoztunk fel, melyek
nem sok helyet hagynak a konyha eredeti
funkciójának betöltéséhez.
Az Electrolux egy egyszerű és elegáns
megoldást fejlesztett ki: a 21. század
érintőképernyős hűtőszekrényét. Ez a hűtő
egy készülékbe integrálja a különböző,
mindennapi használathoz szükséges
technológiákat, melynek köszönhetően
a készülék a modern háztartások
kommunikációs központjává válhat. Az igazi
újdonság: a beépített 15 colos monitor és
egy lenyitható digitális billentyűzet. A hűtőn
található monitor állandó készenléti
állapotban van, egy érintéssel bármikor
újraindítható az alvásüzemmódból.
A monitoros hűtővel nyomon tudjuk követni
a mindennapi élethez szükséges
információkat, mint például a híreket,
az időjárás- és közlekedésjelentéseket,
miközben a klasszikus időtöltést is
biztosítja, így a tévézést vagy a rádiózást.
Ráadásul internetezni, e-mailezni is lehet
rajta, sőt, még videokonferenciát is
tarthatunk. Az Electrolux kommunikációs
központnak tervezte a monitoros hűtőt,
így nem hiányozhat belőle az egyedi
üzenetküldő rendszer és a modern naptár
sem.
Háztartási készülékkel az egészségért, I. rész
Praktikusak, gyorsak, takarékosak és
megkímélik használójukat a nem szeretem
háztartási munkáktól. Ráadásul
egészségesek is lehetnek? Az Electrolux
az Egészségügyi Világnap - április 9. alkalmából összeállítást készített arról,
hogyan segíthetnek a háztartási készülékek
az egészségesebb otthon kialakításában.
Hibernált egészség a hűtőben
Mindenki számára evidens, hogy a hűtőbe
azért tesszük az ételt, hogy sokáig friss
maradjon, megelőzendő ezzel
az ételmérgezést is. De ezen túl is
egészségessé tehetjük vele a táplálékot.
Jó minőségű gépben a gyorsfagyasztással,
intenzív, nagyon alacsony hőmérsékleten
az élelmiszerben nem alakulnak ki
jégkristályok, amelyek a sejtfalat rombolják
és kiolvasztáskor a vitaminok, tápanyagok
eltűnnek. Azzal is egészségesen tárolhatjuk
az ételt, ha a különböző rekeszekben,
dobozokban külön tároljuk őket, így
az esetleges szennyeződések nem jutnak
például a zöldségekről a húsra vagy
a tejtermékekre.
10ELECTROLUX ÚJSÁG
Hadüzenet a kórokozóknak
A készülék tehermentesíti használóját
a nagyon utált mosogatástól, miközben
rendkívül takarékos, hiszen 13-17 liter vizet
használ egy család egynapi edényének
megtisztításához. (Ennyi víz 3-4 perc alatt
folyik ki a csapból.) Ezenkívül egészséges
is a használata, hiszen hosszú ideig, a kézi
mosogatással ellentétben igen magas
vízhőfokon mosogat és forró levegővel
szárít. Az ételmaradékon elszaporodó
baktériumok 90 százaléka elpusztul. A gépi
szárítás pedig elkerülhetővé teszi
a csöpögtetőtálcán való újraszennyeződést.
Befőzés előtt igen
eredményes az üvegek
sterilizálása
a mosogatógépben.
Nemcsak látványnak jó
a gépben eltüntetett
szennyes edény, hanem
elkerülhető vele, hogy
a mosogatómedencében
az ételmaradék
összepiszkítsa a lemosás
közben hozzáérő ételt.
Az árvíz sem mosta el a Vivicittát
Gyermeknap
Vállalatunk szakszervezeti szövetsége idén is
megrendezi hagyományos gyermeknapját a Déryné
Művelődési Központ Ifjúsági Házában május 28-án,
10 órakor. A játékosztás már 8 órakor kezdődik,
majd 10 órakor műsort tekinthetnek meg
a gyermekek és szüleik. Mintegy másfél ezer
kisgyermek - O-tól 10 éves korig - számíthat
szakszervezeti ajándékra.
Vállalati üdülések
2006. április 8-án délután, gyönyörű
napsütéses időben került
megrendezésre a 21. Vivicittá
városvédő futás. A szokásos vasárnap
délelőtt helyett a választások miatt
szombat délutánra került verseny
megrendezését az árvíz tette még
kérdésessé, de a szervezők végül
a Margitsziget helyett a Városligetben
rendezték meg a versenyt.
A Vivicittá városvédő futás alapötlete,
hogy a város szépségeit futva tekintsük
meg, így a Duna-parti nevezetességek
helyett most az Andrássy út
szépségeiben gyönyörködhettünk futás
közben. A friss, tavaszi időben több
Ha az égiek is úgy akarják, akkor június 6-án
kezdődik a szakszervezeti nyaralási szezon
az Electrolux Lehel Kft.-nél. Erre a zamárdi
üdülőben már javára készülnek. Jelenleg
az épületek belső festése folyik, s a szezon
kezdetére a vizesblokkok felújítása is megtörténik.
A gáz- és vizes vezetékek felülvizsgálata, javítása is
megtörténik, a tervek szerint felújítják az ágynemű
garnitúrákat is. A tiszapüspöki és az abádszalóki
üdülőkben ugyanezeket a munkálatokat jelenleg
az árvíz akadályozza, (gy ott várthatóan július
1-jétől indul a szezon, amennyiben az ár levonul,
s a felújítást meg tudjuk kezdeni.
mint tízezren választották a 3 futó- és
egy gyaloglótáv valamelyikét, ami
a Vivicitták történetében rekordnak
számít. Most először lépte át
az indulók száma a tízezret. A népes
mezőnyhöz mi is hozzájárultunk egy
nemzetközi csapattal. Ali László
az ezúttal a módosított útvonal miatt
10,5 km-t jelentő Vivicittát teljesítette
57 perc alatt, míg családjának többi
tagja a rövidebb távokon indult.
Gyephár László a 6 km-es Midicittát
futotta végig fia kíséretében. Szabó
Katalin 59 perc, Henrik Sundström
52 perc, Kocza István pedig 49 perc
alatt teljesítette a távot.
XXV. Electrolux
futófesztivál
i
Kedvezményes Sodexho árak
Április 1-jével csökkentette árait a Sodexho. Az alábbi összeállításunkból kiderül,
hogy mi és mennyivel kerül kevesebbe.
Termék
Dobozolt ételek
Nagy bécsis zsemle
Napi menü ára
Régi ár
Új ár
330 Ft
200 Ft
396 Ft
310 Ft
180 Ft
376 Ft
Új szociális terméklista
Termék
Régi ár
Új ár
Zsemle
Tej, 0,5 I
Kefir, 0,2 I
Füstölt főtt tarja
Füstölt főtt lapocka
Paloma kávé, 250 g
Sertés májkrém, 65 g
Nagy szendvics vagdalttal
CBA nápolyi, 200 g
15 Ft
87 Ft
58 Ft
2160 Ft
1400 Ft
386 Ft
59 Ft
140 Ft
195 Ft
12 Ft
72 Ft
52 Ft
2050 Ft
1330 Ft
368 Ft
50 Ft
155 Ft
180 Ft
Az egészséges táplálkozás érdekében
az étteremben az asztalokon minden
kancsóban - ebédidő alatt Theodora szénsavmentes ásványvizet
szolgálnak fel. Az étkezés árához
ezért 10 forintot hozzáadnak.
Minden héten csütörtökön a büfékben
friss forró lángost árulnak a piaci ár
alatt, 80 forintért!
!
!
i
Az Electrolux Lehel Kft. Szabadidő Bizottsága
május 7-én (vasárnap) immár huszonötödik
alkalommal rendezi meg az Electrolux
Futófesztivált. A futás szerelmeseit ezen
a délelőttön a Szabadság térre várják, ahonnan
indulnak, és ahová érkeznek is majd a futók.
Az útvonal: Szövetkezet út - Dózsa Gy. út
- Vásártér út - Jászteleki út - Szt. István krt. - Rét
utca - Kórház utca - Attila utca - Szövetkezet út.
A versenyt 9 órakor indítják - nevezni a helyszínen
7.45 és 8.55 óra között lehet -, s a futók a fiúk
és a lányok, a hölgyek és az urak - összesen hét
korcsoportban versengenek egymással.
A kategóriák első helyezettjei tárgyjutalomban
részesülnek. A családi versenyben azok vehetnek
részt, akik legalább 3 főt indítanak, s ebből
legalább egy fő szülő. Különdíjat kap
a legeredményesebb család, a legidősebb
és legfiatalabb versenyző.
Programajánló
2006. május 14., vasárnap
Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond
korában a Szépművészeti Múzeumban, illetve
Három Testőr a Vígszínházban
2006. május 18., csütörtök
Gálvölgyi Kabaré a Mikroszkóp Színpadon
2006. május 28., vasárnap
Jövő Háza megtekintése, illetve a János Vitéz
az Erkel Színházban
További információért forduljon Kun Erzsébethez.
Telefon: 57-416-232
Fejtsen és nyerjen velünk!
Márciusi számunkban újabb két
hónapos játékot indítottunk. Azok
közül, akik a márciusi és az áprilisi
számunkban megjelent rejtvények
megoldását együtt, 2006. május 20-ig
az ebédlőben elhelyezett dobozba
bedobják, nevüket és elérhetőségüket
feltüntetik, értékes Electrolux
készüléket nyernek. Természetesen
mostani rejtvényünk megfejtése is
kapcsolódik az Electroluxhoz.
Meghatározások
Vízszintes: 1. A beküldendő megfejtés
első része (zárt betűk: T, N, Z, R, X).
13. Erre épül a ház. 14. Marhák
nyakában lóg. 15. A -ke párja. 17. Olaj
van ilyen. 19. Népszerű kártyajáték.
20. Vízben élő állat. 21. Ízesítőszer.
23. Idegen férfinév. 25. Rajt fele!
26. Vissza: véredények. 27. Ketyegő
szerkezet. 29. Nyert, keverve! 31. Fiatal
disznó. 32. ... Péter, főügyész.
34. Hiányos kádi. 35. Frizuraféle.
36. Nem az eszéről híres.
38. Szódakészítéshez is használják.
40. Őrző azonos hangzói. 41. Duplán:
nagypapa becézve. 42. Alkatrész is
van ilyen. 43. Mesés része!
44. Gyerünk, angolul. 45. A rádium
vegyjele. 46. Vékony ellentéte.
48. Település Heves megyében.
49. Erre kerül az aszfalt. 52. Lovak
kedvenc eledele. 53. Örvös állat.
54. Ezt tanulják az ügyvédek.
55. Részvénytársaság. 56. Vadászeb.
58. Mágnes része. 59. Viktória,
becézve. 61. Tehergépkocsi, röviden.
62. Biztonsági Tanács. 64. Fokozó
szó. 66. Borsot is törnek benne.
68. Amorf.
Függőleges: 2. Feltételes kötőszó.
3. Ilona, becézve. 4. Virág mellé is
szúrják. 5. Magyarországi folyó.
6. Gépkocsi, röviden. 7. Olasz arany,
keverve. 8. Szerelmi kaland.
9. Sportszer márka. 10. Háromnegyed
Tomi. 11. Pupák része. 12. Nehéz
helyzetben kisegít az erős ...
16. A beküldendő megfejtés második,
befejező része (zárt betűk: C, T, O, L,
G). 18. Enyhén lejtős domboldal.
20. Idegen női név. 22. Nép és torta is
van ilyen. 24. Letakar. 26. Nyugat
magyarországi folyó. 28. Női
énekhang. 30. Vívásban és vitába is
használják. 31. Élet kioltására alkalmas
szer. 33. Világhírű sakkozó.
35. ... és Cabinet Üzem. 37. Balázs
Anna. 39. ...Troli, ismert regény.
42. Péterbence Anikó. 44. Árvíz ellen
építik. 45. Nyelvtani fogalom. 46. Vépi
azonos hangzói. 47. Habaró, keverve.
48. Szén. 50. Beton, keverve.
51. Névelővel, becézett női név.
53. Az egyik morzejel. 55. Tejben
főzve a gyerekek kedvenc étele.
57. Azonos mássalhangzók.
60. Kemény fejű állat. 61. Tálaláskor
tesszük az asztalra. 63. Matrjoska
része. 65. Beszél a liba.
67. Kettősbetű. 68. Az egyik
személyes névmás. 69. Kezel része.
Költséghatékonyság
Tartalom
■ Sikeres telekommunikációs projekt vállalatunknál
3
B Új ügynökség
B Oklevélátadás
B Új üzemvezetője lesz a TT&Cabinet Üzemnek
B Új termékek gyártása indult Jászberényben
B Hűtőszekrénygyár: jól halad az EMS bevezetése
B Középtávú célok megtervezése
B Családi Nyílt Nap a Porszivógyárban
B Állásbörzék: nincs hiány jelentkezőkben
B Az informatika szerepe az Emberi Erőforrás tevékenységében
B No Frost tv-kampány
B Electrolux Design Laboratórium
B Electrolux gőzsütőoktatás főzőnappal
B Az üzemorvos válaszol
B Háztartási készülékkel az egészségért, II. rész
B Porszívó-értékesítési akció!
B Fagyasztóláda AKCIÓ!
B Electrolux Futófesztivál
B Százéves a Jászberényi SE
B Teremlabdarúgás
B Díjugrató Lovasverseny
B Futómajális
B Fejtsen és nyerjen velünk!
3
3
4
4
5
6
6
7
7
8
8
9
9
9
10
10
Az egyik legtöbbet használt szó a gazdaság
világában. Nem véletlenül, hiszen a piaci
verseny egyik meghatározó alapeleme. A nagy
gyártók versengésében előnyre tesz szert az,
aki ugyanazt a kategóriájú terméket olcsóbban
tudja előállítani. A közvetlen gyártási költségek
mellett közel sem elhanyagolható
az úgynevezett járulékos költségek mértéke.
Ilyen például egy szervezeten belül
a telekommunikációs költség is.
Amint arról lapunk már korábban beszámolt,
az Electrolux Lehel Kft.-nél ezen a téren is
jelentős előrelépés történt. Sikerült olyan
partnereket bevonni a telekommunikációs
rendszerünk átalakításába, akik az Electrolux
Csoporton belül velünk együttműködve úttörő
munkát végeztek. A projekt során
megvalósított fejlesztések költsége fél év alatt
megtérült, s az éves megtakarítás az előző
évekhez képest a 40 százalékot is eléri.
Mindezt úgy értük el, hogy közben
telekommunikációs rendszerünk
korszerűsödött. A fejlesztés mindhárom
telephelyünket - Jászberény, Budapest,
Nyíregyháza - érintette.
Az Electrolux Csoporton belül ennek
a projektnek köszönhetően mi vagyunk
az elsők, akik ezen a területen is jelentős
megtakarításokat értünk el, s ezzel javítottuk
költséghatékonyságunkat.
Természetesen egy-egy fejlesztés kapcsán
nélkülözhetetlen, hogy az érintettek
is elfogadják a változásokat. Különösen igaz
ez a telekommunikációs rendszer átalakítására,
hiszen az a kapcsolatteremtés, az információ
áramoltatás legfontosabb eszköze,
s ezt bizony sem a gyártásban, sem
az értékesítésben érdekeltek nem
nélkülözhetik.
Ezúton szeretnék gratulálni mindenkinek, aki
rész vett a projekt sikeres megvalósításában,
és arra kérnék
minden kollégát, hogy
maximálisan használja
ki az új rendszer adta
lehetőségeket.

Szerkesztési munkák: Szántai Tibor Grafikai tervezés, nyomtatás: Chili-Com Kft. Eng. sz.: III/UHV/130/Szo/1978
2ELECTROLUX ÚJSÁG
Új ügynökség
Sikeres telekommunikációs
projekt vállalatunknál
Előző lapszámainkban már többször foglalkoztunk azzal
a projekttel, melynek célja a cégen belüli telekommunikációs
költségek csökkentése, valamint a hang- és adatkommunikáció
integrálása volt.
A 2006 áprilisában lezajlott tenderen
a Morpho Communications nyerte
el az Electrolux megbízását, így
ez a cég látja el május 1 -jétől cégünk
PR-tevékenységét.
A Morpho Communications,
Magyarország vezető technológiai
kommunikációs ügynöksége,
2002-ben alakult, 100%-ban magyar
tulajdonú és vezetésű
kommunikációs ügynökség.
A cég tevékenysége lefedi a PR- és
marketingkommunikációs tanácsadás
minden területét. Ügyfelei többek
között az Albacomp Rt., az American
Power Conversion (APC), az Apple,
a Miniszterelnöki Hivatal EDR
Titkársága, az F-Secure Corporation,
az IKO-Telekom Média Holding Rt.,
a Logitech, a Novell Magyarország,
a Trend Micro GmbH, a 2F 2000 Kft.,
a Média Hungária, a NetLock Kft.
és a NextiraOne Magyarország.
Oklevélátadás
A több mint 30 millió forintos beruházás alig
fél év alatt megtérül a rugalmas és magas
szintű technikai háttérnek, valamint
a komplex megoldás által biztosított
költségoptimalizálásnak köszönhetően.
Ennek kapcsán május 2-án közös
sajtótájékoztatót tartott Budapesten
az Electrolux Lehel Kft., a SciamuS,
a T-Systems és az Ericsson
Magyarország.
Takács János, az Electrolux Lehel Kft.
vezérigazgatója egyértelműen sikeresnek
nevezte a telekommunikációs projektet,
amely féléves előkészítés után ez év
januárjától már bizonyítható eredményeket
hozott. A vonalas telefonok esetében közel
50%-os, a mobiltelefonoknál több mint
25%-os költségmegtakarítást
eredményezett a projekt, amelynek
köszönhetően a telekommunikációs
költségek évente harmadával csökkennek.
A 32 millió forintos beruházás a számítások
szerint évente 50 millió forint megtakarítást
hoz. Az Electrolux Csoporton belül
egyébként Magyarország az első az Electrolux jászberényi, nyíregyházi
és budapesti kirendeltsége -, ahol ilyen
integrált telekommunikációs projekt
megvalósult.
Bedő Erik, a SciamuS ügyvezető
igazgatója, a projekt telekommunikációs
tanácsadója is kiemelte az érdekelt négy
cég együttműködését. Elmondta, hogy
a 9 hónapos munka a vers
a szolgáltatókkal való tára^áSsok
lebonyolítását, a technik/^ttér
versenyeztetését, besz eset, be
és az Electroluxnál dől
tájékoztatását, oktatását
foglalta.
Ablonczy Balázs, a T-Systems
üzletágvezető-helyettese elmondta, hogy
cége biztosítja a komplex hangés adatkommunikációs szolgáltatásokat a hang-, a bérelt vonali adat-, az internetés a mobilkommunikációt egyaránt az Electrolux jászberényi, budapesti
és nyíregyházi telephelyén. A T-Systems
az Electrolux igényeinek szem előtt
tartásával olyan komplex és értéknövelt
szolgáltatásokat nyújt, amelyek egyszerre
biztosítják az infokommunikációs költségek
jelentős csökkenését, valamint a vállalat
ügyfeleinek elégedettségét.
Monszpart Zsolt, az Ericsson Magyarország
vezérigazgató-helyettese a projekt műszaki
hátterét ismertette. A legérdekesebbnek azt
a 300 mobiltelefonra kiépített mobilmellékrendszer alkalmazását nevezte, amelynek
köszönhetően a mobilkészülékeket
integrálni lehet a teljes kommunikációs
struktúrába. így a felhasználó számára már
mindegy, hogy vezetékes vagy
mobiltelefont használ. Ennek
költségszempontból igen nagy
a jelentősége.
Tervezni, szervezni, delegálni,
számon kérni, irányítani, támogatni,
motiválni, teljesítményt értékelni,
visszacsatolást adni, kreatívan
gondolkodni, azonnal dönteni...
- Mindennapos feladatok egy vezető
életében, - mondta Király Éva,
az Electrolux Lehel Kft. HR-vezetője,
amikor azokat köszöntötte, akik
sikeresen elvégezték az Electrolux
Vezető tréninget.
Tizenegyen érdemelték ki
az oklevelet, ám különböző okok
miatt csak öten vették azt át, egy
a képzést „rögzítő” CD, valamint
tárgyjutalom kíséretében Takács
Jánostól, az Electrolux Lehel Kft.
vezérigazgatójától.
A The Electrolux Way egy olyan
vezetési szemlélet, amely azonos
vezetési eszközök használatával arra
hivatott, hogy biztosítsa az Electrolux
Csoportban dolgozó emberek
motiválását, a konfliktusok kezelését,
a delegálást és a támogatást mondta Király Éva.
A tréning sikeres elvégzéséért
oklevelet kapott: Balog Imre, Bara
Mária, Gerner Ferenc, Kármán
József, Kövér András, Lukáts Ákos,
Molnár Gergely, Oláh Anita, Pecha
Marianna, Soós László, Tóth István.
Új üzemvezetője lesz
a TT&Cabinet Üzemnek
Június 19-től Csibra
József személyében
új üzemvezetője
lesz a TT&Cabinet
Üzemnek, aki
Karácsony Gyula
termelési vezetőnek
tartozik majd
beszámolási
kötelezettséggel.
Kinevezésével egyidejűleg dr. Gönczy
Sándor köszönetét mond Majoros
Sándornak, aki az új vezető kiválasztási
időszaka alatt eredményesen biztosította
az üzem működését.
Csibra József a Kandó Kálmán Műszaki
Főiskolán szerzett villamosmérnöki diplomát,
s már 1988-ban kapcsolatba került az akkor
még Lehel Hűtőgépgyárral. Szünidei
munkásként dolgozott a Bosch Üzemben,
és nyári gyakorlatát töltötte a II. Üzemben.
A főiskola utolsó évében jelentkezett
az akkori toborzásra és felvételt nyert.
A Bosch Üzemben - ma TT&Cabinet Üzem
- 1995. augusztus 1-jével kezdett dolgozni,
mint üzemmérnök. Négy évvel később
a TT&Cabinet Üzem és a IV-es Üzem hűtőés fagyasztóboxrészlegének vezető
technológusa lett. Két évvel ezelőtt
az Elecrolux kínai hűtőszekrénygyárában lett
projektmenedzser. Ezt az állást 2003-ban
pályázta meg, s interjúk, majd egy egyhetes
látogatás után ő lett a kiválasztott. Kínából
tér most vissza és lesz a TT&Cabinet Üzem
vezetője.
- Milyen tapasztalatokat szerzett Kínában?
- Projektvezetőként a transzparens
csomagolás kifejlesztése és gyártásba
helyezése volt a feladatom, amit
a szerződésem lejárta miatt nem sikerült
befejeznem, de büszke vagyok arra, hogy
Kínában elsőként mi küldtünk - fieldteszt
céljából - a belföldi piacra zsugorfóliás
csomagolású hűtőszekrényeket, valamint mi
készítettünk elsőként sztreccsfóliás
hűtőszekrény-csomagolást. Remélem
távozásom után lesz olyan, aki befejezi
a projektet, mivel a szállítási sérülések nagy
anyagi és márkaveszteségeket okoznak.
A gyártóberendezések és a technológiai
folyamatok terén új ismeretet nem szereztem,
a kínai gyárnak sokat kell még fejlődnie, hogy
megközelítse azt a gyártási kultúrát, ami
az itthoni üzemekben van. Nem szorosan
a munkához kötődően, de megtanultam élni
egyedüli magyarként egy igazi kínai városban,
egy németországnyi tartományban, távol
a családomtól és a barátaimtól, ahol
legközelebbi általam ismert magyarok
950 km-re Shanghaiban voltak. Megtanultam
együtt dolgozni különböző nemzetiségű
emberekkel, akikkel nemcsak
a kommunikáció jelentett kihívást, hanem
az is, hogy megismerjem és alkalmazkodjak
gondolkodásmódjukhoz és szokásaikhoz.
- Mit jelent önnek, hogy hazatérése után
a TT&Cabinet Üzem vezetője lesz?
- Kikerülve a főiskoláról én abban
az üzemben nőttem fel, az első
munkahelyem, s az alma materem is, ahol
sokat tanultam az ott dolgozó kollégáktól,
és sok élmény köt oda. Nehéz volt 9 év után
otthagynom és jó érzés visszatérni. Az elmúlt
két év alatt, míg távol voltam sok változás
történt, amik új kihívások elé állították
a kollégáimat, s ezeknek leküzdéséhez
a legjobb tudásom és képességeim szerint
fogom őket segíteni.
Új termékek gyártása indult Jászberényben
Új termékcsaládot fejlesztett ki
25 magyar mérnök bevonásával
az Electrolux. A jászberényi
Hűtőszekrénygyárban az új
készülékekből idén megközelítőleg
100 ezer darab készül majd.
Az új termékcsalád fejlesztése
2005 szeptemberében kezdődött
Magyarországon. A fejlesztésben
és a gyártás indításában
25 jászberényi mérnök vett részt.
A jászberényi Hűtőszekrénygyárban
folyamatosan zajlottak az új termék
gyártásához szükséges
átalakítások. Az alkatrészek döntő
többségét - mintegy 70%-át -
4 ELECTROLUX ÚJSÁG
a régióban található magyar
beszállítók készítik. A kompresszor
és néhány műanyag alapanyag
beszerzése történik külföldről.
Az új termékcsalád 60 centiméter
széles, egyajtós, asztali magasságú
hűtőszekrényekből áll, s a felső
kategóriába tartozik mind
az energiafogyasztás, mind
a felszereltség és a design
tekintetében is. Az új
termékcsaládon belül nyolc
alaptípusú termék található, melyek
manuális és digitális vezérlésűek.
Ezek a hűtőszekrények egyelőre
fehér színben készülnek, ám
a későbbiekben színes kivitelben
- szürke, rozsdamentes is megvásárolhatóak lesznek,
és a család egyes „tagjai” frostfree,
azaz dérmentes változatban
is készülnek. Az új hűtőszekrényeket
az Electrolux nyugat-európai
és kelet-közép-európai piacokra
szállítja.
Hűtőszekrénygyár:
jól halad az EMS bevezetése
Május 3-án a jászberényi
H űtőszekrénygyárban
járt Horst Winkler,
az Electrolux európai
fehéráru-gyártás
termelésének vezetője,
Fulvio Camilli,
az Electrolux európai
hűtőszekrénygyártásának
vezetője és Carsten Franké,
az EMS európai
projektvezetője.
Látogatásuk célja a tavaly év végén
indított EMS-hez kapcsolódó projektek
áttekintése-felülvizsgálata volt.
A gyár vezetőivel történt
megbeszélésen Karácsonyi Gyula,
a Hűtőszekrénygyár termelési vezetője,
a gyáron belüli EMS vezetője mutatta
be az elmúlt négy hónap történéseit.
- A megbeszélés során, amikor az
egyes projektekkel foglalkoztunk,
akkor az adott helyszíneken azok
megvalósítását is bemutattuk.
A következő projektekről esett szó:
- 1 -es minta projekt: TT@Cabinet
Üzemben az 1 -es előszerelő sor
teljes körű átalakítása (megvalósult),
- 2-es mintaprojekt: acéltekercseket
a raktárból a felhasználás helyére
telepítették át (megvalósult),
- 3-as mintaprojekt: az elpárologtatók
üzemközi szállításának fejlesztése
(tesztelés megtörtént,
a költségnövekedés miatt egyelőre
nem került bevezetésre)
A vendégeknek bemutattuk a Combi
Top Üzemet, ahol a 2005. év végén
gyártásfejlesztést hajtottunk végre.
Ennek keretében a hatékony gyártás
alapelveit már figyelembe vettük.
A megbeszélés során az EMS kapcsán
bevezetett új mutatószámokat is
áttekintettük.
- Egy nagyon jó négy hónapos
periódus áll mögöttünk, mert két
mintaprojektet teljesen befejeztünk,
s ezekben már alkalmaztuk
az EMS alapgondolatait. Ezek
a következők: a hatékony gyártás
bevezetése, az egységes
és könnyen áttekinthető üzemi kép
kialakítása, valamint a dolgozók
bevonása a projektek
megvalósításába. Mindennap
láthattunk újabb fejlődést, amelyet,
mind a vezetői, mind a dolgozók
pozitívan értékelnek - nyilatkozta
lapunknak Karácsonyi Gyula.
- A mintaprojektek igen hatékonyak
voltak. Ebből adódóan nagyon
motiváltak vagyunk, hogy újabb
és újabb lehetőségeket találjunk
az EMS teljes bevezetése kapcsán fogalmazott dr. Gönczy Sándor,
a Hűtőszekrénygyár igazgatója.
Elismeréssel szólt a Jászberényben
tapasztaltakról Horst Winkler: - Ismét
egy nagyszerű napot töltöttem
Magyarországon. A jászberényi
Hűtőszekrénygyárban magas szinten
alkalmazzák a hatékony gyártás
módszereit. Megvalósultak azok
az álmaim, amelyekre az első
látogatásom során tavaly márciusban
gondoltam. Megállapítottam, hogy
ez egy nagyon hatékony gyár.
Horst Winkler a látogatás
tapasztalatairól tájékoztatta Johan
Bygget, az Electrolux európai
fehéráru-gyártásának vezetőjét is,
aki válaszában többek között
a következőket írta: - Nagy hatással
van rám az az erőfeszítés, amit
Magyarországon az EMS bevezetése
kapcsán tesznek. Az a dolgozói
elkötelezettség, amire a helyi vezetés
bátorítja őket, biztosítéka lehet az EMS
minden területre kiterjedő sikeres
bevezetésének. Ez pedig kulcskérdés,
mert az EMS sikere nemcsak attól
függ, hogy egy csapatban dolgozunk,
hanem attól is, hogy egy csapatként
gondolkodunk.
ELECTROLUX ÚJSÁG 5
Középtávú célok megtervezése
A Porszívógyár
vezetése minden
évben megszervezi
az úgynevezett
tervező
megbeszélést,
amelynek keretében
az adott évre,
valamint rövid,
közép- és hosszú
távra tervezi meg
a tennivalókat,
amelyet idén egy
csapatépítő
programmal
is egybekötött.
Az elmúlt években a gyáráttelepítések voltak
a kijelölt témák. Idén pedig megtervezték
a Porszívógyár rövid és középtávú céljait.
Május 4-5-6-án, mint az korábban már
gyakorlattá vált, nemcsak a Porszívógyár
vezetése vett részt ezen a tanácskozáson,
hanem a különböző területeken
kulcspozícióban dolgozó kollégák is.
Természetesen a tervezés során figyelembe
kellett venni az Európai Padlóápolási
Termékvonalnak a Porszívógyárral
szembeni elvárásait, így az eseményen
részt vett Óla Carlsson, a termékvonal
európai termelési, beszerzési és logisztikai
alelnöke, valamint Lars Jansson, európai
beszerzési vezető is. A program során
áttekintették az elmúlt időszak eredményeit
és a hiányosságokat, valamint a várható
piaci és beszerzési kihívásokat is.
Három nagy részterületet jelöltek
ki és vitattak meg: költség, minőség,
megbízhatóság és rugalmasság.
A résztvevők három csoportban dolgozták
ki a részterületeket, amiről prezentációkat
készítettek és adtak elő. A prezentációkat
közösen megvitatták, és a csoportok azt
a feladatot kapták, hogy határozzák meg
a prioritásokhoz tartozó
erőforrás-szükségleteket, valamint
a felelősöket és a határidőket.
A Porszívógyár vezetésének lesz a feladata,
hogy a TPS alatt kidolgozott területekből
egy összegzett tervet, stratégiát állítson
össze, amelyet a porszívó termékvonal
európai vezetésével is el kell fogadtatni.
A Porszívógyár minden részlege részese volt
az éjszakába nyúló komoly munkának.
A résztvevők nagyon hasznosnak ítélték
a tervező megbeszélést. A legtöbben azt
hangsúlyozták, hogy jó, hogy a csoportok
nagyon közel állóan értékelték az eddigi
eredményeket és megoldandó feladatokat.
Családi nyílt nap a Porszívógyárban
Amint arról már
áprilisi számunkban
is írtunk,
az Electrolux
jászberényi
Porszívógyárában
június 24-én,
szombaton, családi
nyílt napot tartanak.
Erről szerettünk
volna többet
megtudni, és ezért
Vass Attilát,
a Porszívógyár
igazgatóját kérdeztük
a rendezvénnyel
kapcsolatban.
6 ELECTROLUX ÚJSÁG
- Honnan jött az ötlet, hogy családi napot
tartsanak a Porszívógyárban?
- Két vagy három éve tervezzük már
Fekete Zsanett PR-menedzserrel, hogy
szervezünk egy ilyen rendezvényt.
Többször beszéltünk arról, mi lenne
a legjobb megoldás arra, hogy dolgozóink
hozzátartozói, családtagjai megismerjék,
hogy hol, milyen körülmények között
dolgozik édesanyjuk, édesapjuk, testvérük,
fiuk, lányuk.
- Mi a céljuk a rendezvénnyel?
- A jászberényi Porszívógyár az elmúlt
4 hónapot sikeresen zárta, úgy volumen,
mint eredményesség szempontjából.
Az elmúlt évek erre az időszakra vonatkozó
adatai mindig elmaradtak a tervezettől,
de ez most idén máshogy alakult. Ezzel
az eseménnyel szeretnénk megköszönni
az eddigi munkát, valamint egy kicsi
feltöltődési lehetőséget nyújtani
a dolgozóinknak a szezon előtt. Kemény
feladatok várnak ugyanis még ránk az év
hátralévő részében úgy a termelékenység,
mint a költséghatékonyság terén.
Az előbbieken túl azt gondolom, hogy egy
ilyen jellegű eseménnyel lehet erősíteni
a dolgozók kötődését vállalatunkhoz.
- Valamit megtudhatunk a tervezett
programról?
- Lesz olyan feladat - Electrolux-teszt -,
amely megoldásához érdemes figyelni
a gyárlátogatás, valamint a tájékoztató
során, mivel az előbbiekben kapott
információkra fognak a kérdések
vonatkozni. Lesz csőlabirintus, egérvadászat
és még sok érdekesség. A legtöbb feladat
természetesen a porszívózáshoz,
a porszívógyártáshoz, a porszívókhoz fog
kapcsolódni. A játékok során sorsjegyeket
lehet gyűjteni, s ezekkel sorsolás útján
kisebb-nagyobb ajándékokat lehet majd
megnyerni.
Állásbörzék:
nincs hiány jelentkezőkben
Az elmúlt időszak
igen mozgalmasan
telt a HR-szervezet
munkatársai
számára, hiszen
a három
legnagyobb
állásbörzén vettek
részt.
electrolux
Az állásbörzén tapasztaltakról Koncz Károly
HR-specialista a következőket nyilatkozta
lapunknak:
- Április 5-6-án Budapesten, a Corvinus
Egyetem által szervezett Karrier Expóra
belföldről és külföldről is érkeztek
érdeklődők. Közel 8 ezer hallgató fordult itt
meg, akik mintegy 80 céggel
ismerkedhettek meg. Ezen cégek többsége
konkrét állásokat is ígért a hallgatóknak.
Április 12-én a következő állomás
a miskolci egyetem állásbörzéje volt.
Itt közel 60 cég állt a hallgatók
rendelkezésére. Április 26-27-én
a Budapesti Műszaki és
Gazdaságtudományi Egyetem állásbörzéjén
voltunk. Ez az ország legnagyobb
állásbörzéje, ahol közel 130 cég és több
mint 10 ezer hallgató vett részt.
Mi már 1995 óta veszünk részt ezeken
az állásbörzéken, és minden évben konkrét
állásajánlatokkal érkezünk ezekre
a rendezvényekre. Az egyes üzleti területek
igényei alapján állítjuk össze a listát, hogy
milyen munkakörökre keresünk fiatal
pályakezdőket. Hasonlóan a korábbi
évekhez, idén is elsősorban
gépészmérnököket, villamosmérnököket
kerestünk, akik közvetlenül a termeléssel,
a termékfejlesztéssel foglalkoznak. Amíg
az elmúlt esztendőkben főleg Jászberénybe
kerestünk felsőfokú végzettségű fiatalokat,
addig most már nyíregyházi gyárunkba
is vártunk jelentkezőket.
Az érdeklődés évről évre változó, mi idén
sem panaszkodhattunk a jelentkezők
hiányára. A három állásbörzén közel 200-an
adták be pályázatukat az általunk
meghirdetett állásokra. A többség több
munkakört is megjelölt, melyet vállalna.
Általános a tapasztalat, hogy a nyelvtudás
hiánya sok esetben továbbra is problémát
jelent az elhelyezkedésnél. Ebben
mindenképpen fejlődnie kellene a frissen
végzetteknek.
Az informatika szerepe az Emberi Erőforrás tevékenységében
Márciusi számunkban az Emberi
Erőforrás Szervezet bemutatásakor
Bara Mária említette, hogy fontos
feladatnak tekinti a munkavállalókkal
kapcsolatos adminisztrációs
tevékenység fejlesztését. Ezzel
kapcsolatban a HR-vezetőtől
a következő tájékoztatást kaptuk:
- Az adminisztrációs
tevékenységünk fejlesztéséről több
mint másfél évvel ezelőtt döntöttünk,
amikor meghívásos pályázaton
a Perbitviews Integrált HR-rendszert
választottuk. (A napokban kaptam
információt, hogy
a Belügyminisztérium is ezt
a rendszert választotta, mintegy
60 ezer munkavállaló adatainak
nyilvántartására.)
A rendszer bevezetését a nyíregyházi
gyár indulása is sürgette, ugyanis
az új gyár indításával együtt több
mint négyezer munkavállaló adatát
kell fizikailag Is elkülönülten kezelni
és a legfontosabb személyi adatok
automatikus átadását
a bérelszámolás részére.
Néhány fontos jellemző, ami
alátámasztja, hogy ez a rendszer
a mai korszerű üzleti elvárásoknak
megfelel:
1. A humán erőforrás funkciókat
támogatja (képzés, toborzás,
kiválasztás, munkakörelemzés)
2. Modulszerű - mely lehetővé teszi,
a szakaszos bevezetést.
Vállalatunknál két modul bevezetése
történt meg a Munkavállaló-kezelő
és a Toborzás/kiválasztás modul.
3. Objektumorientált,
felhasználóbarát felület.
4. Kompetencia alapú.
5. Bevezetése gyors, az eredmény
motiválja a felhasználókat.
6. A lekérdezések, jelentések
készítése megoldott.
Az eddigi tapasztalataink
a rendszerrel kapcsolatban
kedvezőek, további modulok
bevezetését is tervezzük
és a már bevezetett modulok
lehetőségeinek a kihasználása
is folyamatos feladat. A kollégák
munkáját és hozzáállását ezúton
is köszönöm és természetesen
az IT szervezet támogatását
és közreműködését is.
ELECTROLUX ÚJSÁG 7
No Frost tv-kampány
Televíziós reklámkampánnyal erősíti No Frost (jegesedésmentes)
kombinált hűtőinek bevezetését az Electrolux.
Ma már nem luxus a No Frost (jegesedésmentes) technológia
az Electrolux kombinált hűtőszekrények körében.
A No Frost technológia lényege, hogy nincs szükség
a készülék fagyasztórészének időszakos leolvasztására,
mivel nem képződik jég a belső térben. Az Electrolux
a Nyíregyházán gyártott új termékcsalád bevezetését intenzív
televíziós kampánnyal támogatja, melyhez a kreatív munkát
a svéd LOWE Brindfors ügynökség készítette, míg a magyar
adaptáció a PanMedia munkája. A reklámkampány
20 és 30 másodperces változatokban fut május 1 -jétől
július 3-ig a TV2, a NapTV, a Viasat 3, a Film+ és
a Discovery csatornákon. A médiakampányt a kereskedelmi
partnerekkel történő közös hirdetések, továbbá eladáshelyi
kommunikáció és PR-tevékenység is erősíti. A humoros és
hatásos vizuális elemeket tartalmazó reklámfilm fő motívuma
a jégkaparó, mely több marketingkommunikációs eszközön
is megjelenik.
Electrolux Design Laboratórium
Negyedik alkalommal hirdeti meg globális formatervezői pályázatát az Electrolux.
A cég idén a Design Laboratórium 2006 nyílt pályázatán arra biztatja az alkotókat, hogy
tervezzék meg, szerintük vajon milyenek lesznek az egészséges étkezési szokások
tíz év múlva, azaz 2016-ban.
Az Electrolux olyan háztartásieszközötleteket vár, melyek az ételek tartósításán
túl támogatják az egészséges étkezési
szokásokat is. A 2003-ban meghatározó
magyarországi szerepléssel útjára indított,
mára már hagyományokkal rendelkező
tendert egyre nagyobb érdeklődés kíséri
az ipari formatervezést tanuló diákság
körében. A tavalyi évben nyolc rendkívül
ötletes pályamunka került a nemzetközi
zsűri elé Magyarországról. A győztes
a 3040 beadott pályázat közül végül egy
szingapúri csapat lett. A nyertes termékötlet
az „Airwash” elnevezésű mosógép volt,
amely víz helyett negatív töltésű ionokat,
sűrített levegőt és illatosítót használ
8ELECTROLUX ÚJSÁG
a ruhatisztításhoz. Formáját a vízesés
ihlette, amely természetes úton állít elő
negatív töltésű ionokat.
A verseny a világ valamennyi formatervező
tanulója számára nyitott. A pályázatokat
idén első körben minden országban egy
helyi választott zsűri fogja
értékelni. Az értékelés
szempontjai: a design,
az innovációs tartalom,
a fogyasztói igények
figyelembevétele és
az egészséges táplálkozás
elősegítése. A neves
szakemberekből álló
bírálóbizottság három
kiemelkedő pályázatot fog
továbbjuttatni a 2006.
augusztus 18-i beadást
követően szeptember
15. és 20. között. Az utolsó körbe bekerülő
9 legjobb pályázó csapat pedig már
nemzetközi versenytársaikkal
a spanyolországi Barcelonában vetheti
össze tudását a globális döntőn november
26. és december 1. között. A végeredményt
december 1-jén hirdetik majd ki.
Az üzemorvos válaszol
Electrolux gőzsütőoktatás
főzőnappal
Az Electrolux budapesti központja május
közepén főzőnapot szervezett kereskedelmi
partnereinek, melynek célja az volt, hogy
bemutassa, mennyivel finomabb, ízletesebb
a gőzsütőben készült étel a hagyományos
sütőkben sülteknél.
A hangulatos étteremben megrendezett
kétnapos főzőnap alatt egy, a "TV Paprika
műsorából ismert és profi szakács mutatta
be az Electrolux gőzsütö használatát
a konyhastúdiós szakembereknek.
Az elkészített ételek az alábbiak voltak:
kaporral fűszerezett lazacfiié gőzben
párolva, Ratatouille körettel;
libamájjal töltött szűzfiié zöldfűszerekkel
gőzölve, gőzben puhított zöldkörettel.
A közös főzés eredményeként elkészült
finomságokat a résztvevők együtt
fogyasztották el. Beigazolódott, hogy
az új gőzsütő valóban képes megőrizni
a tápanyagokat, így ízletesebb
és egészségesebb ételeket készíthetők.
Ráadásul a kényes étel - mint amilyen
például a hal - sütésével is sikeresen
megbirkózik, mivel az nem szárad ki.
Ezt a profi eredményt kisebb
energiafelhasználás mellett bizonyította
a készülék, mint a hagyományos sütők.
- Hogyan és mikor napozzunk?
Dr. Szabó Erzsébet:
- Az erőteljes
ultraibolya
sugárzás miatt például
a bőrelváltozások
megelőzése
érdekében is fontos, hogy délelőtt 10 órától
délután 3-4 óráig a tűző napon
lehetőleg ne sokat tartózkodjunk.
Ajánlott különböző védőfaktorszámú
naptejekkel, napolajokkal védeni
bőrünket az erős napsugárzástól.
Különösen azoknak kell ügyelni,
akiknek már valamilyen festékes
bőrelváltozása van, illetve nagyon
fehér bőrűek, továbbá először
napoznak. A bőr ugyanis gyorsabban
öregedik, ráncosodik az erős
napsugárzás hatására, míg bizonyos
bőrelváltozások pedig rossz irányba
is elfajulhatnak. Természetesen nagy
figyelmet kell fordítani a gyermekekre.
Náluk nagyon fontos a fejük védelme
is (vászonkendő, vászonsapka).
A meleg időben a megszokottnál
is több folyadékot kell fogyasztani,
és ez napozás közben is ajánlott.
Mindezek betartása mellett nagyon
jó pihenést kívánok a nyárra
az Electrolux Lehel Kft. valamennyi
munkatársának.
Háztartási készülékkel az egészségért, II. rész

Essünk túl mikróval a kiolvasztáson.
Ha a mélyhűtött nyersanyagot a mikrobán
olvasztjuk ki, majd azonnal felhasználjuk,
nincs ideje a kórokozóknak elszaporodni
főzés, sütés előtt. Szabad levegőn vagy
hűtőben a felületen vígan tenyésznek
a baktériumok, gombák, míg az étel belseje
fagyott. Természetesen a kiolvadt húslét
nem szabad felhasználni.
Friss levegőt a porszívóból. A porszívót
leginkább a piszok eltávolítására használjuk,
pedig a felsőbb kategóriás készülékek,
HEPA filterrel és hatékony szűrőrendszerrel
a levegőt is tisztítják. Az emberek idejük
nagy részét (akár 90 százalékát) zárt térben
töltik, naponta átlagosan 23 ezerszer
vesznek levegőt. Ennek tudatában kétség
sem férhet ahhoz, hogy a tiszta levegőjű
környezet maga az egészség. A sarkokban
összegyűlő porcicák figyelmeztetnek
a porszívózás szükségességére, de
a levegőben keringő por alkotóelemeinek
(pollen, cigarettafüst, baktérium stb.)
99,9 százaléka 1 mikronnál kisebb, azaz
nem látható. Az Electrolux Oxy3 porszívója
alaposan összegyűjti a felületekre tapadt
port, ráadásul olyan tiszta levegőt fúj ki,
ami egy légtisztítónak is becsületére válik.
A rendszeres levegőtisztításhoz, főleg
allergikus vagy légúti megbetegedésben
szenvedőknek vagy azoknak, akik
egészségtudatosán élnek, a cég
a szupercsendes Oxy3silence Air Cleaner
légtisztítót is javasolja.
ELECTROLUX ÚJSÁG 9
Porszivo-ertekesitési akció!
TERMÉKCSALÁD
MODELL
WATT
SZÍN
SZÍVÓFEJ
ÁFÁSA
V5000
Vampyr 5200 Red
2000
Luxor Red
Vario 500
10 000
CE
VAMPYR Mega Power 3
1800
Savannah Gold
Vario 500
8 000
Red Fox
U4441
1700
Ebony Black
Vario 600
14 000
Eagle
T2.6Turbo
1800
Red Transparent
Vario 6000
13 000
További információ a 6405-ös melléken kérhető.
Az akció a készlet erejéig tart.
Fagyasztóláda AKCIÓ!
Tavaszi árakon meghosszabbítva
Még közel 80 db No Frost, energiatakarékos, normál szigetelésű és italhűtő
láda, a készlet erejéig kedvezményes árakon!
Az akció 2006. június 20-ig meghosszabbítva.
Az akció csak a táblázatban érvényes modellekre terjed ki.
Kérem, azonnal jelentkezzen Kalmárné Hajdú Anitánál a 6697-es telefonszámon
hétköznap 8.00 és 15.00 óra között, 2006. június 20-ig!
Alaptípus
Ár (áfával) Ft
Alaptípus
Ár (áfával) Ft
280 literes üvegtetős
22 000
225 literes
18 000
280 literes telitetős
20 000
280 literes
20 000
425 literes
26 000
Alaptípus
Ár (áfával) Ft
i" :S!
Ár (áfával) Ft
230 literes
27 000
Alaptípus
260 literes
28 000
230 literes
33 000
300 literes
33 000
270 literes
35 000
370 literes
35 000
340 literes
39 000
10 ELECTROLUX ÚJSÁG
Köszönettel és üdvözlettel: Fagyasztóládagyár
Electrolux Futófesztivál
Teremlabdarúgás
Az Electrolux Lehel Kft. Szabadidő
Bizottsága május 7-én immár
25. alkalommal rendezte meg
az Electrolux Futófesztivált. Hét
kategóriában - külön a lányok
és a fiúk, a hölgyek és az urak versengtek egymással. A 3,8
kilométeres távnak közel ötszázan
vágtak neki és 486-an értek célba.
Az Electrolux Lehel Kft., a Szuper
Zenegép, a Trend Kft., a Metalplaszt
Kft., a Hotel Lehel Gyöngye Kft.
és a Coop Star Rt. által támogatott
versenyen a kategóriák első három
helyezettjei oklevelet és tárgyjutalmat
kaptak, és díjazták az abszolút
győztest, a legfiatalabb
és a legidősebb résztvevőt, valamint
Az Electrolux Lehel Kft. Szabadidő Bizottsága idén
is megrendezi a vállalati teremlabdarúgó
bajnokságot. A mérkőzéssorozatra öt csapat 110-es üzem, Ládaüzem, Boxüzem, Dometic
és ll-es üzem - jelentkezett. Az első fordulót május
16-án rendezték, és a körmérkőzés június 1-jén
ér véget. A találkozókat a volt hűtőgépgyári
sportcsarnokban rendezik. Következő
lapszámunkban már a bajnokság eredményét
és a különdíjasok nevét is közölni fogjuk.
a legeredményesebb családot is.
Az égiek szerencsére kegyeikbe
fogadták a versenyt, hiszen ideális
futóidőben tehették meg a közel négy
kilométeres távot a futók.
A leggyorsabbnak Sebestyén Róbert
bizonyult, aki így nemcsak
kategóriájában győzött, hanem
az abszolút versenyt is megnyerte.
A családok közül a Novák család
végzett az első helyen,
és a legfiatalabbnak járó különdíjat Novák Áron - is ők vihették haza.
A futófesztivál legidősebb résztvevője,
aki teljesítette a távot, Szerdahelyi
Gábor volt.
Százéves a Jászberényi SE
A Jászberényi SE idén ünnepli
fennállásának századik évfordulóját.
Ennek jegyében május 19-21. között
háromnapos ünnepi programot
szerveztek.
Az Electrolux Lehel Kft. is támogatta
a programsorozat két nagy eseményét,
a 24 órás úszóversenyt
és a centenáriumi futsal nosztalgia
labdarúgótornát. Az Electrolux
filozófiájáról Takács János
vezérigazgató már többször is beszélt:
elsődleges feladat, a termelés
és értékesítés mellett nagy figyelmet
fordítani arra a környezetre is,
amelyben gyárai működnek, dolgozói
élnek. Ennek jegyében támogatta a két
rendezvényt összesen 650 ezer forinttal
a vállalat. A 24 órás úszóverseny
érdekességét az adta, hogy ezúttal
nem egymás ellen, hanem együtt,
az óra ellen úsztak a nevezők. Félórás
etapokat lehetett teljesíteni, és volt,
aki többet is vállalt. Közülük Szöllősi
Boglárka vitte el a csúcsot, aki ’ ■
17 és fél órát töltött úszással.
A nosztalgia futsaltornán négy csapat
mérkőzött meg egymással, és
a győzelmet a Jász SE felnőtt csapata
szerezte meg. A program része volt
még egy teniszverseny is, melyen Illés
Zoltán, a számítástechnika munkatársa
a felnőttek között a harmadik helyet
szerezte meg.
Díjugrató Lovasverseny
Július 22-én, szombaton, immár tizenegyedik
alkalommal lesz lovasverseny a Lehel Sport Kht.
füves labdarúgópályáján.
Délelőtt fél tízkor a „C1" kategória kezdő ló
és kezdő lovas versenyét rendezik, majd 11.15-kor
a „C2” kategória nyitott és ifjúsági versenye
kezdődik. Délután két órakor Takács János,
az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója nyitja meg
a versenyt, és a Jász Lovas Bandérium bemutatója
után a nap főversenye, az Electrolux Nagydíj
„C4” kategória - nyitott és ifjúsági - veszi kezdetét.
A lovasversenyhez ezúttal is számos kiegészítő
program kapcsolódik.
Futómajális
Május 7-én rendezte meg a 6. Klubrádió Hegyvidék
Félmaraton és Váltó elnevezésű versenyét
a Budapest Sportiroda. A futás szerelmesei
különböző futó- és gyaloglótávokat teljesíthettek,
és a célba érkezést követően a versenyközpontban
rendezett majálison kapcsolódhattak ki.
A nap főszáma a félmaratoni futás volt, melyen
316 méternyi szintkülönbség nehezítette a futók
dolgát a 21 kilométer során. Mivel már évek óta
résztvevői vagyunk az eseménynek, így
természetesen idén is rajthoz álltunk.
A futómezőnyben három egyéni félmaratonistával
és két váltócsapattal képviseltük cégünket.
Az Electrolux - S-Team SE nevű csapatunk
(Ali László, Csipkés István, Dékán Imola) 2:03:05-ös
idővel teljesítette a távot, míg az Electrolux A porszívógyár ciklonjai nevű csapatunk
(Szabó Katalin, Simonváros Katalin, Mészáros
Judit) eredménye 2:12:26. Egyéni versenyzőink
közül Kocza István ideje 1:43:01, Takács Lászlóé
2:01:15, Szabó Zoltáné pedig 2:09:50.
Fejtsen és nyerjen velünk!
Márciusi lapszámunkban meghirdetett
kétfordulós játékunk nyertesei: Bodnár
Gábor, Hűtőszekrénygyár és Pethes
Zoltán, Fagyasztóládagyár.
Nyereményük egy-egy Electrolux
mikrohullámú sütő.
A márciusi megfejtés:
„...négyszáznegyvenkét fővel bővült
a nyíregyházi...”
Áprilisi megfejtésünk: Thinking of you Az Electrolux Csoport új globális
szlogenje. (A rejtvényábra megfejtése
során a Thinking szóból az első n betű
sajnos, kimaradt.)
Mostani lapszámunkban ismét egy
kétfordulós játékot hirdetünk. Aki
májusi és júniusi keresztrejtvényeink
helyes megfejtését legkésőbb 2006.
július 15-ig az ebédlőben elhelyezett
dobozba bedobja - nevét
és elérhetőségét feltünteti
a megfejtésen -, két fagyasztóládát
sorsolunk ki. A májusi megfejtés
a következő mondat folytatása lesz:
A No Frost technológia lényege, hogy
nincs szükség a készülék...
Meghatározások
Vízszintes: 1. A megfejtés első része
(zárt betűk: F, T, É, N, S). 13. Könnyen
alakítható anyag. 14. Idős ember
megszólítása falun. 15. Az egyik
művészeti ág. 16. Nem igazán
hozzáértő személy.
17. A menyasszonyt akarja. 19. A -nak
párja. 20. Ilyen csillagkép is van.
21. A megfejtés negyedik része (zárt
betű: E). 22. Nem be. 23. Csont,
latinul. 25. Patak, keverve. 26.
Luxemburgi, belga, spanyol és német
autók nemzetközi jelzése. 28. Alapos
azonos hangzói. 27. Al és fő is van
a hadseregben. 30. Össze, keverve.
31. Minden vonat kezdete. 32. A virág
része. 33. Ázik: ... áll. 34. Termést
betakarító. 36. Idióta, keverve.
38. Az egyik határozott névelő.
39. Statisztika, röviden. 40. Ökölvívó
„pálya”, vissza. 41. Tréfa, keverve.
43. Állatkert. 44. A szén és az ittrium
vegyjele. 45. Elviselték. 47. Telt
páratlan hangzói. 48. Egy közismert
istennő. 50. Nép a Közel-Keleten.
51. Idegen nem. 52. Indián nemzetség.
54. Hegység része. 56. Szénfűtés
maradványa. 58. ... de Janeiro.
60. Huszonöt tagú szervezet: Európai
... 61. Autómárka.
Függőleges: 2. Török tiszt volt.
3. A varánusz is ez. 4. Alaszkai folyó.
5. Könnyű lábbeli, keverve. 6. Üzenet
mobiltelefonról. 7. Haza fele.
8. Ordibál. 9. Rátesz. 10. Kettős betű.
11. A buddhizmus egyik ága. 12.
Dalos. 16. A megfejtés második része
(zárt betűk: E, Á, Á, V, E). 17.
A megfejtés harmadik része.
18. Puskák kaliberének mértéke.
21. Keleti női név. 24. Edzéseken vesz
részt. 25. Felirat kamionokon. 27. ...
Húr, nagy sikerű film volt. 29. Becézett
Teofil. 30. Magyar női név. 32. Tízen
Túliak Társasága. 33. Tojás, németül.
35. Takaró azonos hangzói.
37. Ékezethiányos betétdal
az operákban. 38. Mértéktartó.
40. Hüllő. 42. ...&Cabinet Üzem.
44. Kedvelt édesség.
46. Háromnegyed bróm. 48. Lehet
öldöklő is. 49. Sérelem része.
52. Becézett női név.
53. Teherautó-márka. 55. Tömény ital.
57. Arra fele. 59. Bont közepe.
60. Usztics Mátyás.
Expo után,
expo előtt
Június 2-5. között Nyíregyházán
16. alkalommal rendezték meg a Kelet-Nyugat
Expót, melyen második alkalommal vettünk
részt és megnyertük a vásári nagydíjat. Július
végén pedig - 28-30. között - Jászberényben,
a Jász Expón állítunk ki. Tehát a nyár - amely
nálunk a főszezon -, a munka mellett
a kiállítások és vásárok jegyében is telik.
A jászberényi expón idén egy
42 négyzetméteres standon mutatjuk be
elsősorban azon termékeinket, melyeket itteni
gyárainkban - Porszívógyár,
Fagyasztóládagyár, Hűtőszekrénygyár -
állítunk elő. Természetesen más,
Magyarországon készült termékeink is
megtekinthetőek lesznek a Belvárosi Általános
Iskola Bercsényi úti játékcsarnokában.
Fontos számunkra ez a lehetőség annak
ellenére is, hogy Jászberényben, a Jászságban
jól ismerik tevékenységünket, hiszen több mint
háromezer dolgozónk nagy része itt él.
Azoknak viszont, akik nincsenek mindennapos
Tartalom
kapcsolatban cégünkkel, ez egy jó alkalom
■ Vásári Nagydíjat kaptunk Nyíregyházán
3
termékeinkkel.
M Törzsgárda
3
Már az elmúlt években is sokan tekintették
■ Búcsú 45 év után
3
■ Jászberényi Fagyasztóládagyár: jó példa az EMS bevezetésére
4
H V. Sárkányhajó Kupa
5
Hl Sikeres félévet zárt a Porszívógyár
5
■ Családi nap a Porszívógyárban
6
■ Különleges hobbik - antik bútorok felújítása
8
H Tizenötezer-ötszáz nap a gyárban
8
H Csúcskombik Nyíregyházáról
9
arra, hogy megismerkedhessenek új
H Az üzemorvos válaszol
9
Hl Háztartási készülékkel az egészségért, III. rész
9
■ Az Electrolux az év beszállítója
10
H XI. Electrolux Díjugrató Lovasverseny
10
H Futóversenyeken szerepeltünk
11
■ Univerzális porzsák az Electroluxtól
11
Hl Ismét sporttámogatás
11
H Fociroadshow a város főterén
11
Hl Focijuniális
11
H Fejtsen és nyerjen velünk!
12
meg standunkat a Jász Expón, s most is sok
érdeklődőre számítunk. Szerencsés helyzetben
vagyunk, mert a folyamatos fejlesztések
eredményeként minden évben tudunk valami
újat bemutatni. Nyíregyházán a no frost
(dérmentes) termékeink nagy sikert arattak,
s ezt reméljük Jászberényben is.
Érdemes lesz tehát idén is megtekinteni
az Electrolux Lehel Kft. standját a Jász Expón,
melyre ezúton is
tisztelettel meghívom
az érdeklődőket.

Törzsgárda
Vásári Nagydíjat kaptunk
Nyíregyházán
Immár tizenhatodik alkalommal rendezték meg Nyíregyházán
a Kelet-Nyugat Expót, melyen már második alkalommal vett
részt az Electrolux Lehel Kft.
A 180 kiállító standjait június 2. és 5.
között közel 20 ezren tekintették meg.
Rendeztek konferenciát a logisztikai
költségek csökkentéséről, volt építőipari
fórum, s második alkalommal rendezték
meg a Határon Túli Magyarok
Konferenciáját is.
A rendezvény díszvendégei Nyíregyháza
testvérvárosai - Rzeszów (Lengyelország),
Kajaani (Finnország), St. Albans (Anglia) -,
valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
testvérmegyéje, Hargita volt. A kiállítást
Gilyán György, a gazdasági és
közlekedési minisztérium közigazgatási
államtitkára nyitotta meg. A megnyitó
keretében adták át a vásári díjakat,
melyek közül a Nagydíjat az Electrolux
Lehel Kft. kapta. A bírálók a díj
adományozásával egyrészt elismerték
nyíregyházi gyárunk eredményeit, azt,
hogy több mint 1100 embernek ad
munkát, hogy a szalagokról világszintű
termékek kerülnek piacra, másrészt pedig
azt, hogy immár második alkalommal
színvonalas standon mutattuk be
termékeinket.
A mai felgyorsult világban bizony
lassan már különlegességnek számít,
ha valaki 25 évet tölt el egy
munkahelyen. Nem is szólva azokról,
akik 40 évet dolgoznak egy cég
alkalmazásában. Amikor a munkaadó
és a munkavállaló ennyire
ragaszkodik egymáshoz, annak
minden bizonnyal az a legfőbb oka,
hogy mindketten elégedettek azzal,
amit a másik nyújt neki. Azaz
a dolgozó elégedett munkahelyével,
munkakörülményeivel, míg
a munkaadó elégedett alkalmazottja
munkájával.
Úgy tűnik, cégünk szerencsés
helyzetben van, mert évről évre nő
azok száma, akik a törzsgárdához
csatlakoznak. Idén 14 olyan dolgozót
köszönthettünk, aki immár 25 éve,
és 9 olyan dolgozót, aki már 40 éve
tagja cégünk kollektívájának.
Köszönet eddigi munkájukért,
s remélhetőleg sok közös sikerben
lesz még együtt részünk.
25 éves törzsgárdatag lett: Bobákné
Darabont Erzsébet, Dobóczki
Istvánná, Farkas Éva, Konkoly Albert,
Nemoda Zoltán Józsefné, Sarkadi
György, Suba Ágnes Beatrix, Szabó
László, Szikszai Sabine, Tamás
Sándor, Tasnádi Judit, Tóth János,
Tukacs János, Túróczi Ferenc.
40 éves törzsgárdatag lett: Bathó
Tibor, Burka Sándor, Csillik István,
Inges József, Kisnémet Péter, Nemes
József, Péter Sándorné, Rohonczy
Viktor, Sass Tibor.
Búcsú
45 év után
Július 5-én - több mint 45 éves
munkaviszony után - köszönt el
kollégáitól a Bosch Üzemben Horváth
József, akinek első és utolsó
munkahelye volt a Fémnyomó
és Lemezárugyár, majd a Lehel
Hűtőgépgyár, s végül az Electrolux
Lehel Kft. Műszakváltáskor az üzem
dolgozóitól búcsúzott el, akikkel
az elmúlt évek során
munkakapcsolatban volt. A kollégák
részéről Majoros Sándor művezető
köszöntötte a nyugdíjba vonuló
Horváth Józsefet, akit közvetlen
munkatársai egy esti összejövetelen
búcsúztattak el, ahol ajándékokkal is
meglepték.
Electrolux újság
Lapunk következő
- összevont július-augusztusi száma szeptember elején
jelenik meg.
Jászberényi Fagyasztóládagyár:
jó példa az EMS bevezetésére
Május 2-án Horst
Winkler, az Electrolux
európai gyártásért
felelős vezetője,
Carsten Franké,
az EMS
bevezetéséért felelős
európai vezető,
Fulvio Camilli,
a hűtőszekrény
gyártásért felelős
európai vezető
és Gainluca Cricchi,
a mérnöki
tevékenység európai
vezetője járt
az Electrolux
jászberényi
Fagyasztóláda
gyárában.
4 ELECTROLUX ÚJSÁG
A vendégeket Szentpéteri Ferenc,
a Fagyasztóládagyár igazgatója arról
tájékoztatta, hogy a terveknek megfelelően
haladnak az EMS bevezetésével a remélt
megtakarítások hatékonyságában,
a területek összevonásában
és a készletcsökkentésben.
- Áttekintettük, hogy a hatékonyság
növelésére megkezdett három projekttel hol
tartunk. Az első projekt a ládatest
előszerelésének fejlesztését, a második
a tetőgyártás területeinek logisztikai
átszervezését foglalja magában. Ezek
a projektek sikeresen megvalósultak.
Ezek keretében kialakítottuk a „körasztalos”
koncepciót a ládatest-előszerelésnél,
és ez területcsökkentést jelentett, valamint
az itt beépülésre kerülő alkatrészek
(kondenzátor, elpárologtató,
szájnyílástakaró...) tárolása közvetlenül
a ládatest-előszerelés mellett lehetségessé
vált. A harmadik projekt a két legfontosabb
gép - kabinetgyártósor és az alumínium
belsőkád-gyártó gépek - karbantartási
hatékonyságának növelésére lett
meghatározva. Ez egy nagyobb projekt,
amelynek megvalósítása jelenleg is folyik.
Május végére befejeződött az első
masterclass is a gyárban. Ennek lényege,
hogy a termelésben kijelöltünk egy
technológiai részt, ahol a dolgozók
bevonásával átszerveztük a munkahelyeket
hatékonyság, tisztaság és ergonómiai
szempontból is. Tervünk az, hogy ezt
a munkát a teljes gyárban lépésről lépésre
2007 végéig elvégezzük. Az eddigi munka
kapcsán kapott dolgozói visszajelzések
egyébként igen kedvezőek voltak.
A 2006. évre vonatkozó akcióterv is
bemutatásra került, amelyből már több pont
is megvalósult májusban. így például új
ösztönző rendszert vezettünk be dolgozóink
részére, és újabb masterclasst szervezünk
a csomagoló és szerelő területekre.
Erre az évre terveinkben szerepel még
a karbantantás hatékonyságának fejlesztése
minden gépre mind a két üzemünkben,
valamint a vizuális gyár módszer bevezetése,
mint a hatékony kommunikáció
megvalósításának eszköze - mondta
érdeklődésünkre Szentpéteri Ferenc.
A vendégek elégedettek voltak a látottakkal,
hallottakkal. Ezt bizonyítják Horst Winkler
szavai: - A kitűzött célokat, melyeket
korábban meghatároztunk - vizuális gyár,
hatékonyságnövelés, selejt- és
készletcsökkentés - elértük. Nyugodtan
állíthatom, hogy a jászberényi
Fagyasztóládagyár jó példa gyáraink
számára az EMS bevezetésére.
Horst Winkler egyébként tapasztalatairól
tájékoztatta Johan Bygget, az Electrolux
Csoport Európáért és Ázsiáért felelős
vezetőjét is, aki megköszönte a jászberényi
Fagyasztóládagyár vezetőinek
és dolgozóinak eddigi munkáját és annak
folytatáshoz sok sikert kívánt.
V. Sárkányhajó Kupa
2006. június 24-én,
a Velencei-tavon
rendezték meg
az V. Gazdasági
és Közlekedési
Minisztérium
Sárkányhajó Kupát,
melyen
a legnagyobb hazai
cégek 21 fős
csapatai versengtek
egymással.
A sárkányhajó-versenyeken egy 20 fős
evezőcsapat két oldalt, arccal előre ülve,
egytollú kenulapáttal, egy dobos adta
ütemre és egy kormányos irányításával
hajtja előre a hajót. A dobos háttal
a menetiránynak ülve, elöl foglal helyet,
a tapasztalt kormányos pedig a hajó
farában állva, egy rögzített kormánylapáttal
kormányoz és összehangolja az evezősök
munkáját. A sárkányhajó sportág
Dél-Kínából származik. Az első
sárkányhajótestek a hongkongi
és szingapúri utazási irodákon keresztül
érkeztek Európába.
Hazánkban éppen a Gazdasági
Minisztérium játszotta az egyik legfőbb
szerepet a sportág elterjesztésében azáltal,
hogy 2002 óta minden évben megrendezi
a GKM Sárkányhajó Kupát.
Az eseménynek a kezdetektől állandó
résztvevői vagyunk, így idén szintén
kiállítottuk csapatunkat. A csapat tagjai:
Abai Róbert, Ali László, Alpár Péterné,
Angyal Roland, Asztalos Viktória, Fehér
Zoltán, Fülöp Gyula, Gazda István, Gulyás
Attila, Hajós Edit, Illés Zoltán, Jakab
Erzsébet, Kocza István, Kormányos Antal,
Lékó Andrea, Molnár Miklós, Nagy
Barnabás, Nagy Károly, Smaus N. Erika,
Takács László, Urbán Viktor, Zöldi Miklós.
A verseny kieséses rendszerben zajlott,
így a csapatok több futamon keresztül
bizonyíthatták rátermettségüket.
Az első időfutamot megnyertük, megelőzve
a GKM, a Zwack és a Suzuki csapatát.
A nyolcaddöntőben az SÁP mögötti
2. helyezéssel, aT-Mobile legyőzésével
sikerült kivívnunk a legjobb 8 közé kerülést,
ahol végül is a 8. helyezést sikerült
begyűjtenie a csapatnak.
Sikeres félévet zárt a Porszívógyár
A porszívógyártásban a szezon
az év második felében kezdődik.
Ilyenkor egyáltalán nem ritka, hogy
szombaton is két műszakban folyik
a gyártás.
Idén is előfordulhat majd
a szombati munkanap, azzal
a különbséggel, hogy 2006-ban
már az első félévben is
a tervezettnél jelentősen több
porszívót gyártottak az Electrolux
Lehel Kft. jászberényi gyárában,
s az értékesítés mintegy
8 százalékkal haladta meg az előző
év hasonló időszakát. Az első
félévre tervezett 1 098 000 darab
helyett 1 183 000 darab porszívó
készült a jászberényi
Porszívógyárban. Ez pedig
kiemelkedő első féléves
teljesítményt, eredményt jelent.
A tavalyi hasonló időszakhoz
képest 130 000-rel több porszívó
került le a szalagokról.
A gyártásban 600 fő vett részt,
s a termelés két műszakban folyt.
Tavaly június végére, idén már
május végére elkészült
az egymilliomodik porszívó,
és ez is új rekordnak számít.
A sikeres első félév elsősorban
a tavalyi év szeptemberében
bevezetett új termékeknek
köszönhető - TwinClean,
Cyclone XL, AirMax -, melyek
nagyon sikeresek lettek a piacon,
nem csak Európában, hanem
a Távol-Keleten és Ausztráliában is.
A két új terméknek köszönhetően
az európai porzsák nélküli piacon is
megszerezte a piacvezető szerepet
cégünk az elmúlt 7-8 hónap
eredményei alapján. Az új termékek
mellett természetesen a többi
termék is hozzájárult az első félév
sikeréhez.
Az első félévben 0,5 százalékkal
sikerült csökkenteni a szervizhívási
mutatót, amely így most 2,7
százalék lett. Az EMS bevezetése
által elért eredmények - 22%-kal
csökkent az alapanyagraktár
készlete, és szemmel látható
változások is történtek az üzemben
- is javították a féléves
eredményeket. Az év végére ezek
hatásaként a termelékenység
növekedése is várható. A tervezett
árbevétel egyébként a nagyobb
gyártott mennyiség mellett
a számos költségcsökkentő
intézkedés eredménye is.
Előző számunkban arról is
beszámoltunk, hogy
a Porszívógyárban egy 3 éves terv
készül. Ennek részleteiről júliusi
augusztusi összevont számunkban
ad majd tájékoztatást Vass Attila
gyárigazgató.
ELECTROLUX ÚJSÁG 5
Családi nap a Porszívógyárban
Június 24-én, szombaton családi napra várta dolgozóit
és azok családtagjait a Porszívógyár. Ezúttal kivételesen
a felnőttek mellett a gyerekek is beléphettek a gyár
területére, hogy ott megismerhessék, milyen körülmények
között, milyen termékek gyártása folyik. Az Electrolux
gyáraiban ilyen rendezvényre még nem volt példa, azaz
a Porszívógyár úttörő szerepre vállalkozott.
Az első meglepetés a bejáratnál várta
a rendezvény résztvevőit, hiszen itt
mindenki egy karórát kapott
ajándékba. A hivatalos program
10 órakor kezdődött, ám addig sem
unatkozhattak a dolgozók
és családtagjaik, hiszen a gyerekeket
különböző játékok várták, míg
a felnőttek elfogyaszthattak egy pohár
sört vagy üdítőt. A fiatalok között nagy
sikere volt az arcfestésnek
és lufihajtogatásnak is. Különböző
játékokon szerencseszelvényeket
lehetett nyerni, melyek később
sorsoláson vettek részt. Sokan
a családtagok közül is ismerősként
köszöntötték egymást, de voltak
olyanok is, akik most tudták meg, hogy
ismerősük rokona is a Porszívógyárban
dolgozik.
Pontban tíz órakor kezdődött
a csoportos gyárlátogatás. Ez sok
érdekességet tartogatott azok számára,
akik először jártak a Porszívógyárban.
Egyrészt megismerkedhettek a gyártás
folyamatával, másrészt
a munkakörülményekkel
és természetesen az itt készülő
termékekkel is. A gyárlátogatást
követően Vass Attila, a Porszívógyár
igazgatója tartott prezentációt, melynek
során a gyár történetéről és
eredményeiről tájékoztatta
hallgatóságát.
Hagyományt teremtünk
A családi nap vége felé Vass Attila,
a Porszívógyár igazgatója
elégedetten értékelte
a rendezvényt.
- Sokkal többen is lehettünk volna,
hiszen összesen 620
munkatársunk van, ám egészen
kicsi gyerekeket nem lehetett
a gyárba beengedni. E korlát miatt
nem jöhetett el mindenki, de így
is több mint ötszázan voltunk.
Ami engem meglepett, hogy nem
csak a közvetlen hozzátartozók
látogattak el hozzánk, hanem
nagypapák és nagymamák is.
Azt tapasztaltam, hogy a látottak,
hallottak elnyerték vendégeink
6 ELECTROLUX ÚJSÁG
tetszését. A gyárlátogatásnak
a vártnál is nagyobb sikere volt.
Örülök, hogy a családtagok
elismerően szóltak
a munkakörülményekről
és termékeinkről is. Nem titok,
hogy szeretnénk hagyományt
teremteni, s időről időre
megrendezni családi napunkat.
Úgy gondolom, ha háromévente
rendezünk családi napot, akkor
tudunk újat is mutatni
vendégeinknek. Ezúton is
megköszönöm mindazok
munkáját, akiknek köszönhetően
sikeres volt az első ízben
megrendezett családi napunk.
- Remélem, hogy vendégeinknek
tetszett az, amit a Porszívógyárban
láttak, s a gyerekek között van olyan,
aki kedvet kapott ahhoz, hogy
később akár a Porszívógyár
munkatársa legyen. Nekünk nagyon
fontos, hogy a gyártáshoz szükséges
feltételeket biztosítsuk. A sikerek
eléréséhez olyan kollektívára van
szükségünk, amely pontosan tudja,
hogy mit várunk el tőle, s azt
teljesíteni is tudja. A csapatépítés
fontos, és ennek része az olyan
rendezvény is, mint a mai mondta megnyitójában Takács
János, az Electrolux Lehel Kft.
vezérigazgatója.
- Huszonöt éve dolgozom a cégnél,
és a Porszívógyár igazgatójaként már
megszoktam, hogy az év második
felével kezdődik nálunk a főszezon.
Ilyenkor bizony nem ritka, hogy
szombati műszakokat is tartunk, mert
a piaci igényeket csak így tudjuk
kielégíteni. Ezzel a nappal egyrészt
szeretnénk megköszönni
munkatársaink első féléves
tevékenységét is, amely igen sikeres
volt, másrészt pedig reméljük, hogy
feltöltődnek az előttünk álló hetekre,
hónapokra, a főszezonra - mondta
köszöntőjében Vass Attila.
A beszédeket követően ebéd várta sörrel, üdítővel, fagylalttal - a családi
nap résztvevőit,
s a szerencseszelvények sorsolását is
megtartották. Ebéd közben, de a nap
során is volt lehetőség arra, hogy
a vendégek beszélgessenek
egymással. Ennek keretében szó esett
többek között a nagycsaládosok
számára biztosított nyaralási
lehetőségről is. Volt anyuka, aki
a tavalyi, balatoni nyaralás emlékét
osztotta meg közvetlen környezetével.
Kiemelve, hogy csak az étkezésükről
kellett gondoskodniuk, mert a szállást
ingyenesen kapták a vállalattól.
Vélemények...
Fekete József a Porszívógyárban
dolgozik. Amint mondta, több
okból is nagyon tetszett neki
ez a családi nap. Egyrészt
családtagjai most már tudják,
hogy hol, milyen körülmények
között dolgozik, s milyen
világszínvonalú termékeket állít
elő, másrészt pedig a különböző
játékok is elnyerték a tetszését.
- A gyerekeknek és
az idősebbeknek is hasznos volt
ez a nap. A játékok mellett ugyanis
sok hasznos információt kaphattak
arról, hogyan működik egy
világszínvonalú Electrolux gyár mondta Fekete József.
Felesége, Feketéné Végért Ildikó is
elismerően szólt a családi napról:
- Nagyon jó ötlet volt ennek
a napnak a megszervezése.
A gyárban tett látogatás, valamint
a tájékoztató eredményeként már
mi, családtagok is tudjuk, hogy
milyen munka folyik
a Porszívógyárban. Remélem,
hogy lesz folytatása is ennek
a kitűnő kezdeményezésnek.
A csapatépítés nagyon fontos
Takács János, az Electrolux
vezérigazgatója is részt vett
a Porszívógyár családi napján.
Amikor a rendezvény értékelésére
kértük a következőket mondta:
- Nagyon örülök, hogy ilyen sokan
eljöttek az első alkalommal
megrendezett családi napra.
Számunkra nagyon fontos, hogy
az egyes munkahelyeken
megfelelő csapat épüljön,
alakuljon ki, mert nálunk
a csapatmunka az alapja
a sikernek. Az ilyen és ehhez
hasonló rendezvények pedig
a csapatépítést is szolgálják. Azok,
akik figyelemmel kísérik
az Electrolux Lehel Kft. életét,
tudják, hogy számos hasonló
rendezvényt tartottunk már. Nagy
sikere volt a gyár megalakulásának
50. évfordulójára rendezett
programunknak, s minden évben
megrendezzük a nyugdíjasok
találkozóját is. Nem
feledkezhetünk meg ugyanis
azokról sem, akik évtizedeken át
a mi nagy „családunk” tagjai
voltak. Remélem, hogy
a családtagok, a hozzátartozók jól
érezték magukat Európa egyik
legnagyobb gyárában, s ma már
tudják, hogy fiúk, lányuk vagy
unokájuk egy sikeres vállalat
munkatársa, amely saját területén,
a világpiacon is listavezető.
ELECTROLUX ÚJSÁG 7
Különleges hobbik
- antik bútorok felújítása
A 33 éves Demény
Csaba 1993 óta
alkalmazottja
az Electrolux Lehel
Kft.-nek.
A Kecskeméti
Műszaki Főiskolán
szerzett
gépészmérnöki
diplomát, és jelenleg
mint üzemmérnök
a kombinációs
hűtőszerényüzemben
dolgozik.
Munka mellett kedvenc időtöltése, hobbija
az antik bútorok felújítása.
- Mikor kezdtél antik bútorok felújításával
foglalkozni, és miért éppen ezt a hobbit
választottad?
- Feleségem édesapja gyerekkora óta
hobbiszinten régiségeket gyűjt, s az évek
során a régi tárgyak szeretetével engem is
„megfertőzött”. Öt évvel ezelőtt, 2001-ben
elhatároztuk a feleségemmel, hogy leendő
lakásunkat kifejezetten régi bútorokkal
fogjuk berendezni. Ennek jegyében
vásároltunk felújításra szoruló régi bútorokat.
Egyébként az antik bútorok felújítási
technikáját egy restaurátornál tanultam,
s ez bizony elég sok időt igényelt.
- Mit jelent számodra ez az elfoglaltság?
- A bútorok és egyéb régi tárgyak felújítása
számomra egyfajta hivatás, és óriási
sikerélmény, ha egy szinte tűzifának való
régi bútort meg tudok menteni
az enyészettől és felújítva a lakás egyik
legszebb dísze lehet. Természetesen
ez kitartó munkát, no meg nem kevés időt
igényel. Az antik bútorok felújításának
lényege, hogy soha nem szabad feladni.
Sajnos, a munkám és a család mellett egyre
kevesebb időt tudok a bútorfelújításra
fordítani.
- Melyik munkád volt eddig
a legemlékezetesebb?
- Az első önálló munkám, amit egyedül,
külső segítség nélkül végeztem, örökre
emlékezetes marad. A szekrény hátulján
a szállítási felirat a következő volt:
„POPRÁD, Magyar Királyság”. Ebből is
kiderült, hogy egy igen régen készült
darabot kellett felújítanom. Közel egy évet
dolgoztam rajta, amíg teljesen elkészült.
- Most min dolgozol?
- Jelenleg egy XIX. századi karosszék
felújítását végzem. Elég lassan haladok,
mert kevés a szabad időm, de ami késik,
nem múlik, egyszer ezzel is elkészülök.
- A családban mit szólnak a hobbidhoz?
- Korábban sokszor biztattak, s ők is
nagyon örültek, ha egy-egy darab elkészült.
Most azzal cukkolnak, hogy még
karácsonyra sem leszek készen a karosszék
felújításával, ám ez engem nem zavar.
Karácsony még messze van, ezért
nyugodtan folytatom a munkát.
Demény Csaba azt is elmondta, hogy
családon belül van egy segítsége is. Három
és fél éves kisfia, Zsombor, ugyanis nagyon
komolyan érdeklődik a hobbija iránt, mindig
azt szeretné ő is csinálni, amit édesapja
tesz.
Tizenötezer-ötszáz nap a gyárban
Június 22-én munkatársai kedves
kis ünnepség keretében
búcsúztatták Szikra Istvánt, aki első
munkahelyéről ment nyugdíjba.
Az ünnepelt - számításai szerint tizenötezer-ötszáz napot töltött
a gyárban.
- Nagyon sok kedves
munkatársam volt a több mint négy
évtized alatt. Köszönöm a sorsnak,
hogy itt, velük együtt
dolgozhattam. Egy szép
és eredményes korszak zárul le
az életemben most, s csak azt
kívánhatom nektek, hogy
hasonlóan tartalmas, eredményes
szakmai évek után vonuljatok majd
8ELECTROLUX ÚJSÁG
ti is nyugdíjba - mondta
munkatársainak az ünnepelt.
Az együtt töltött évekre Kármán
József, a technológia vezetője
emlékezett.
- A kompresszorok atyjának
dr. Molnár L. Lászlónak az 1-es
számú „gyermeke” voltál, s a tőle
tanultakat jól hasznosítottad.
A munkában - pozitív értelemben mindig türelmetlen voltál. Élen jártál
a szervezésben is, és ennek
legékesebb bizonyítéka a Műszaki
Bálok sora. Nem felejthetjük
a Szikra-féle pezsgőt sem, mellyel
sok sikerre koccintottunk együtt.
A szakmában és emberségben is
példát mutattál a fiatalabbaknak.
A dolgos évek után jó pihenést
kívánunk - mondta Kármán József.
A munkatársak stílszerűen egy
kompresszorral és egy nagybányai
festménnyel lepték meg Szikra
István. Jelezvén ezzel egyrészt,
hogy a kompresszorok nagy tudora
volt, melyek egész munkásságát
végigkísérték, másrészt pedig
a festészet iránti vonzalmát. A gyár
vezetése is elismerte Szikra István
négy és fél évtizedes kiemelkedő
szakmai munkáját és egy TT 10OFF
100 literes no frost
fagyasztószekrénnyel lepte meg
nyugdíjba vonuló munkatársát.
Az üzemorvos válaszol
Csúcskombik
Nyíregyházáról
Már nem luxus a nyíregyházi
gyártású Electrolux jegesedésmentes kombinált
hűtőszekrény.
A középkategóriában is
bevezették ugyanis a no frost
technológiát, melynek lényege,
hogy energiatakarékosabb,
nincs szükség többé
a hűtőszekrény leolvasztására,
nem keletkezik jég a hűtő
fagyasztórészében, ezért nem
rakódik dér az élelmiszerekre.
A no frost rendszer lényege,
hogy a fagyasztót ezután
sohasem kell leolvasztani,
hiszen teljesen
jegesedésmentesen üzemel. A technológia
„titka" a levegő cirkulációja és a pára
eltávolítása, miközben kevesebb
kondenzációs víz keletkezik. A fagyasztás
gyorsabb - így az étel jobban megőrzi
állagát, ízét - és a tárolási hőmérséklet
egyenletesebb az új kombikban.
A zacskókra, dobozokra nem telepszik rá
a dér, nem fagynak össze, nem is veszik át
egymás szagát a különböző élelmiszerek.
Azonkívül, mivel a no frost
rendszer lényege a jégréteg
eltűnése, a címkék is jól
olvashatók. A gyors keresés,
pakolás pedig
energiaforintokat menthet.
A fagyasztó rész és az egész
kombi készülék, kevesebb
áramot fogyaszt, erről
az „A” energiaosztálybeli
besorolás is tanúskodik.
Az Electrolux a no frost
I rendszerű hűtőszekrények
hazai előállítása miatt
rugalmasabban szállít
és versenytársaihoz képest
szélesebb választékkal jelenik
meg a magyar piacon. így már a 90-100
ezer forintos árkategóriára pozícionálva is
kínál modelleket, lehetővé téve
a technológiához való hozzáférést
a szerényebb jövedelemmel rendelkező
fogyasztók számára is.
Az Electrolux hat különböző no frost
rendszerű modellt kínál a magyar piacon
95-155 ezer forint közötti áron, rendkívül
széles igényeket lefedve.
- Hogyan alkalmazkodjunk a gyors
időjárás-változásokhoz a nyári
szabadság ideje alatt?
Dr. Szabó
Erzsébet:
- A szervezetnek
a sűrűn változó
időjárási
körülmények igen
komoly
megterhelést jelentenek. Ezért ebben
az időszakban nagyon fontos, hogy
mindennap megfelelő mennyiségű
időt töltsünk pihenéssel. A nyári
szabadságok ehhez jó lehetőséget
nyújtanak, hiszen ilyenkor aktívan
és passzívan is pihenhetünk.
Túlzásba azonban nem szabad vinni
az aktív pihenést - hirtelen sok úszás
és futás, hosszú túrák -, mert az ilyen
terhelésre nem kellőképpen felkészült
(edzetlen) szervezetet ezzel tovább
terheljük. Sokan helyezik előtérbe
nyáron a vízparti nyaralást, amely
remek kikapcsolódást biztosít, de
nem árt vigyázni. Felhevült testtel
ugyanis nem szabad hirtelen vízbe
ugrani, s vigyázni kell a napozással is.
Különösen a 11 és 15 óra közötti
időszak rejt magában fokozott
veszélyeket, az erős ultraibolya
sugárzás miatt. Nagyon fontos
a kellő mennyiségű folyadékbevitel is
- 2-3 liter naponta - a kánikulai
időjárásban.
Háztartási készülékkel az egészségért, III. rész
Praktikusak, gyorsak, takarékosak és
megkímélik használójukat a nemszeretem
háztartási munkáktól. Ráadásul
egészségesek is lehetnek? Az Electrolux
az Egészségügyi Világnap - április
9. - alkalmából összeállítást készített arról,
hogyan segíthetnek a háztartási készülékek
az egészségesebb otthon kialakításában.
Nem sterilizátor, de mosógép. A kiváló
teljesítményű gépek és jó mosóporok
korában tényleg kifogástalanul tiszta lesz
a ruha már alacsony hőfokos mosásnál is.
Vannak azonban esetek, amikor
egészségesebb 60 °C vagy annál is
magasabb hőfokon mosni. Célszerű
az alsóneműkkel így eljárni, mert ezek
a ruhadarabok jobban ki vannak téve
a bakteriális szennyeződésnek. Ha beteg
van a családnál, az ágyneműt ajánlott
„kifőzni", azaz a legmagasabb hőfokra
állítani a gépet. Perszer, mindez csak akkor
lehetséges, ha a textília alkalmas rá
(általában pamut, len, és ezek alacsony
műszáltartalmú keverékei), illetve nem baj,
ha egy kicsit összemegy.
Kötél helyett szárítógép. Nem véletlen,
hogy a szárítógép, illetve mosó-szárító
egyre több háztartásban feltűnik. Túl azon,
hogy praktikus a készülék, mert gyorsan
szárad benne a ruha, a szárító érzelmileg is
magához köti tulajdonosát. Mert az nagyon
finom érzés, amikor kiveszi az ember
a finom, puha meleg ruhát a gépből.
Azt viszont csak kevesen tudják, hogy miért
egészséges a használata. A lakásban,
szabadban száradó ruhák a környezetükből
felszedik a port, és az allergiások
garantáltan pollennel telt ruhákban tölthetik
amúgy sem gondtalan nappalukat és
éjjelüket. A szárítógépben viszont nincs
szállingózó por, és ha a mosásból
maradtak is
mikrorészecskék
a textilen, a forró
levegő kifújja belőlük
a gépben.
Az Electrolux
fejlesztéseivel
a használati értéken
kívül olyan extra
szolgáltatásokat is nyújt
háztartási gépeivel,
amelyek hozzájárulnak az
egészségesebb otthonhoz.
ELECTROLUX ÚJSÁG 9
Az Electrolux az év beszállítója
Tavalyi
teljesítményének
elismeréseként
az Euronics
Magyarország Kft.
az Electroluxnak
ítélte Az év
beszállítója címet
Magyarországon.
Az Electroluxot választotta az év legjobb
háztartásikészülék-beszállítójának
a Magyarországon 86 városban jelenleg
138 üzlettel rendelkező, magyar tulajdonban
lévő Euronics műszaki szakkereskedés
és beszerzési hálózat. A kiértékelés során
az egyes beszállítókat olyan összetett
szempontok alapján minősítették, mint
a márka profitteljesítménye, az ár-érték
arány, a logisztika, a szállítás pontossága,
a termékek könnyű eladhatósága, az új
termékkülönlegességek és ezek aránya
a választékban, esztétika, a márkák
marketingtámogatása és nem utolsósorban
az értékesítés utáni szolgáltatások.
Az értékelést az Euronics bolti értékesítőktől
a legfelső vezetésig, közel
1000 munkatársat magában foglaló
csoportja végezte.
- Büszkék vagyunk arra, hogy az Electrolux
csoportnak 2004-ben megítélt európai
Euronics elismerés után a nemzetközi
kezdeményezés hazai folytatásaként idén
az Electrolux Háztartási Készülékek
Magyarország önállóan is kiérdemelte
a 2005-ös év legjobb beszállítójának járó
díjat - mondta Belényesi Zsolt, az Electrolux
magyarországi értékesítési divíziójának
igazgatója.
Az Electroluxnak már hosszú évek óta
stratégiai partnere az Euronics műszaki
áruházlánc, ezért a díjat Rune Carnbring,
az Electrolux Kelet- és Közép-Európai
regionális igazgatója tiszteletbeli vendégként
vette át az Electrolux nevében a díjkiosztó
gálán.
XI. Electrolux Díjugrató Lovasverseny
Július 22-én,
szombaton 11.
alkalommal rendezi
meg az Electrolux
Díjugrató
Lovasversenyt az
Electrolux Lehel Kft.,
Jászberény Város
Önkormányzata,
a Lehel Sport Kht.
és a Zagyvamenti
Lovassport
Egyesület.
10ELECTROLUX ÚJSÁG
Az elmúlt egy évtized alatt komoly rangot
vívott ki magának a verseny, amely
kapcsolódó programjaival együtt egész
napos szórakozást biztosít
az érdeklődőknek, a lovassport
szerelmeseinek. Az idei verseny egyben
mindenképpen különbözik az előzőektől.
Erről is tájékoztatta lapunkat Takács János,
vezérigazgató.
- Milyen program várja a XI. Electrolux
Díjugrató Lovasverseny közönségét?
- Electrolux idén 15 éves Magyarországon,
így az idei versenyt ennek jegyében
szervezzük meg, illetve bővítjük ki. Erre
az eseményre ugyanis a jászberényi
gyárainkban dolgozó minden kollégánkat
meghívjuk, és vendégül látjuk egy ebédre.
A gyerekeket díjmentes programok várják.
A felnőttek egy része a meghívásos
főzőversenyünkön az Electrolux főzőbajnoka
címért versenghet egymással, de lesz
lehetőség tesztautó kipróbálására is,
valamint a nap végén tombolasorsolásra is
sor kerül.
- Úgy tudom, hogy a nap végére egy
meglepetést is tartogatnak?
- A 15. „születésnapunkat” Jászberényben
szeretnénk emlékezetessé tenni, s ezért a
napot egy fergeteges 90 perces Pa-Dö-Dö
koncerttel zárjuk.
- Milyen kategóriákban rendeznek
versenyeket ezen a napon?
- A verseny 9 órakor a C1 -kategória
versengésével kezdődik, majd 11.15 órától
a C2-kategória versenyzői teljesítik a pályát.
Az ünnepélyes megnyitó várhatóan 14 órakor
kezdődik, s ekkor lesz egy rövid
huszárbemutató is. Az Electrolux Nagydíj C4kategória kezdési időpontja várhatóan 15 óra.
- A meghívón rendre feltüntetik a támogatók
nevét is, s a lista egyre hosszabb.
- Úgy tűnik, hogy a Jászság legnagyobb
lovasversenye nem csak egyre több nézőt,
de egyre több támogatót is vonz. Minden
bizonnyal ez annak köszönhető, hogy
versenyünk komoly rangot vívott ki
magának. Ezúton is szeretném
megköszönni régi és új támogatóink
segítségét. Külön öröm számunkra, hogy
Jászberény meghatározó vállalkozásai mind
támogatóink sorában vannak.
Futóversenyeken szerepeltünk
Junius 4-én rendezték meg Budapesten
a 13. K&H olimpiai maratoni váltót.
Ezen a versenyen 6, illetve 3 fős
csapatoknak kellett teljesíteni
a maratoni vagy félmaratoni távot, így
egy főre 7 km futás jutott.
Mivel évek óta résztvevői vagyunk
az eseménynek, idén is indítottunk
„másfél” csapatot.
„Az Electrolux ciklonjai” nevű női
félmaratoni csapatunk (Páldeák Judit,
Lékó Andrea, Dékán Imola) 2:05:51-es
idővel teljesítette a távot, ezzel
a 32. helyezést érte el az összesített női
mezőnyben, a céges csapatok
versenyében pedig a 11. helyezést.
Az „Electrolux-S-Team SE” nevű
csapatunk (Szappanos Ferenc, Takács
László, Ali László, Henrik Sundström,
Kocza István) ideje 3:34:41, s ez
a 197. hely megszerzéséhez volt elég
a 2. korosztály 363 csapata között.
A céges versenyben pedig a 78. helyen
végzett csapatunk, megelőzve többek
között a HP, a MÓL, a Ford
és a Budapest Bank csapatát.
Egy héttel később már az egyéni
teljesítményeké volt a főszerep
ugyanazon a pesti aszfalton. Ekkor
a 3. rakparti futógálát rendezték,
amelyen egyéniben lehetett teljesíteni
az 5, illetve 10 km-es távot. A versenyen
4 futóval képviseltettük magunkat,
valamennyien a 10 kilométeres távot
teljesítették. Kocza István 44:02, Henrik
Sundtröm 47:09, Kovács Zoltán 55:58,
Lékó Andrea pedig 58:26 perces idővel
ért célba.
Fociroadshow
a város főterén
A Fociroadshow a foci-Eb-ért országos program
részeként június 19-én, hétfőn, Jászberényben
is óriáskivetítőn követhették a németországi
labdarúgó-világbajnokság arra a napra kisorsolt
három mérkőzését az érdeklődők. A rendezvény
az Electrolux Lehel Kft. támogatásával valósult meg,
hiszen cégünk volt a jászberényi program fő
támogatója.
A 15 órai találkozót még viszonylag kevesen,
a 18 órai mérkőzést már sokan tekintették meg
a Déryné Művelődési Központ előtt. A 21 órakor
kezdődött spanyol-tunéziai meccsen pedig már telt
ház volt. A mérkőzések közötti szünetekben
a cégünk által biztosított tárgyjutalmakért
versenghettek kicsik és nagyok. A kérdések
természetesen a németországi labdarúgó
világbajnoksághoz kapcsolódtak.
Focijuniális
Univerzális porzsák az Electroluxtól
Új, univerzális porzsákot fejlesztett ki
az Electrolux, amely bármely, a piacon
kapható porzsákos készülékhez
illeszthető.
Bizony gyakran megesik
bárkivel, hogy porzsák híján
félbe kell szakítania a hétvégi
nagytakarítást. Most ennek
vége! Az Electrolux S.O.S.
. bagje gyors átmeneti segítség, ha
porzsákra van szükség. Az Európában
kapható 300-féle különböző márkájú
és típusú porszívóhoz illeszthető.
Kezelése egyszerű, csupán a teli
porzsák csőbe vezető kartonját kell
finoman letépni és az S.O.S bag
nyílásánál található öntapadó réteghez
hozzáragasztani.
Az S.O.S bag segítség nem
csak akkor jön jól, ha kifogyott
az eredeti porzsák, hanem
akkor is, ha épp nem lehet kapni
megfelelőt a lakóhely közelében,
vagy ne adj’ Isten már megint
elfelejtették a porzsák típusát.
Az Electrolux rengeteg helyen
elérhetővé teszi az S.O.S. porzsákot,
nemcsak a szakkereskedésekben,
hipermarketekben, hanem a sarki
kisboltokban is.
Ismét sporttámogatás
Hosszú szünet után idén ismét lesz
nemzetközi utánpótlás leány
röplabdatorna városunkban az
önkormányzat és az Electrolux Lehel
Kft. jóvoltából. Július 6-9. között
a belvárosi általános iskola Bercsényi
úti játékcsarnokában a német, a görög,
a román és a magyar válogatott méri
össze tudását. Július 6-án, este
a Déryné Művelődési Központ előtt
rendezik a megnyitót, majd pénteken
és szombaton délelőtt és délután is
2-2 mérkőzés zajlik. Vasárnapra
a harmadik (9 óra), illetve az első
(11 óra) helyet eldöntő találkozók
maradnak. Az első két napon kilenc,
tizenegy, tizenhat és tizennyolc órakor
kezdődnek a mérkőzések.
A Jászberényi Sport Egyesület idén ünnepli
megalakulásának 100. évfordulóját. Amint arról
korábban már beszámoltunk, vállalatunk támogatta
a centenáriumi ünnepségsorozat két eseményét,
a 24 órás úszóversenyt és a futsaltornát. Az ünnepi
program folytatásaként az egyesület labdarúgó
szakosztályának utánpótlás szakága június 18-án
focijuniálist rendezett a városi stadionban, ahol
egész napos programmal várták az ifjú focistákat,
szüleiket és az érdeklődő sportbarátokat.
Délelőtt a 13 és a 16 éves korosztály bajnoki
mérkőzését rendezték, majd volt szülő-gyermek
mérkőzés, büntetőrúgás, focitotó és egy baráti
találkozó egykori, illetve jelenleg is NB l-ben játszó,
Jászberényből indult futballistákkal. Dzurják József,
Pecha László, Rácz Róbert, Vasas Zoltán és Varga
Zoltán sok érdekes történetet mesélt el
pályafutásáról és sok jó tanáccsal is ellátta
a fiatalokat. Az ünnepi program keretében adták
át az U-13-as csapatnak (fotónkon) a bajnoki
aranyérmet, melyet a megyei bajnokság
megnyeréséért érdemeltek ki.
Fejtsen és nyerjen velünk!
Májusi számunkban újabb két hónapos
játékot indítottunk. Azok közül, akik
a májusi és a júniusi számunkban
megjelent rejtvények megoldását
együtt, 2006. július 30-ig az ebédlőben
elhelyezett dobozba bedobják, nevüket
és elérhetőségüket feltüntetik, ketten
egy-egy fagyasztóládát nyernek.
Természetesen mostani rejtvényünk
megfejtése is kapcsolódik az Electrolux
Lehel Kft.-hez. A megfejtésből kiderül,
hogy hol, milyen elismerést kapott
cégünk június elején.
Meghatározások
Vízszintes: 1. A beküldendő megfejtés
első része (zárt betűk: A, R, Z, L, Y).
13. Angol igen. 14. Vegyi elem.
15. Nem arra. 16. Van elemi is!
17. Gép keverve. 18. Traktorfajta.
20. Iktat, röviden. 21. Arra fele.
22. Becézett (ritka) férfinév. 23. A Nagy
........... -horgász. 24. Kánkán része.
26. Finom sütemény. 28. Fényes
égitest. 30. Terepjárómárka.
31. Maga. 32. Magyar település.
33. A beküldendő megfejtés negyedik,
záró része. 36. Kétharmad vas.
37. Virágos rét, másként. 38. Magyar
férfinév. 39. Kút keverve. 41. Egyedül
élő. 43. Nagyon öreg. 45. Antal Gábor.
46. Képző, a -va párja. 48. Ilyen
pályaudvar is van Budapesten.
50. Majdnem gyurma! 52. Nagykáta
vége! 54. Zene fele. 55. Ilyen vadász
is van. 57. Hiányos Anita, keverve!
58. Nyes, keverve. 60. Kivágja a
magas .. ,-t. 61. Nyomdai termék.
63. Kismamára mondják: ...
állapotban van. 65. Ritka férfinév.
66. Oszlopfajta. 68. Reorganizáció
kezdete. 69. Végtelen áruház.
71. Adófizető. 73. Mássalhangzó
kiejtve. 74. Nehézfém.
Függőleges: 2. A mostani évszakra
vonatkozó. 3. Gyermek része!
4. Kötőszó. 5. A beküldendő megfejtés
második része (zárt betű: O, X, K).
6. Színházi bemondás. 7. Fordított
kettősbetű. 8. ... sapiens. 9. Kántor
része. 10. Időszámításunk előtt.
11. Krikett kezdete. 12. Magyar
település. 16. A beküldendő megfejtés
harmadik része (zárt betűk: A, I).
17. Magánhangzó rövid és hosszú
változata. 19. Tömény alkoholos
üvegeken található. 22. Személyes
névmás. 23. A magyar és a portugál
autók nemzetközi jelzése, az ittrium
vegyjele. 25. Hiányos nova!
27. Telesport. 29. Névelős gyíkfajta.
30. Világhírű Verdi-opera. 33. Régen
ebből készült a sátor. 34. Ellentétes
kötőszó. 35. Cabinet Üzem.
37. ... Elek, ismert mesehős.
40. A bankbetét jellemzője. 42. Győri
Rába .... egykori magyar focicsapat.
44. Egy ismert sziget. 47. Ritka magyar
férfinév. 49. Az iridium, a nitrogén
és a bór vegyjele. 51. Alarm. 53. Ismert
hegység. 56. Hiányos vályú. 59. Nyom
közepe. 62. Svéd férfinév.
64. Ti-ti-... 65. Bagolyféle.
67. Angol férfinév. 70. Az -ül képző
párja. 72. Diplomata gépkocsik
jelzése.
2006. július-augusztus
XLI. évf., 7-8. szám
újság
ff'
] Electrolux
Tizenöt év
Ennyi idő telt el a Lehel Hűtőgépgyár
privatizációja óta. Ennyi ideje van jelen
az Electrolux Magyarországon. Történelmi
léptékkel alig mérhető, egy világcég életében
már közel sem elhanyagolható, míg egy ember
aktív pályafutását figyelembe véve már
jelentős idő.
Az elmúlt 15 év igen mozgalmasan telt, hiszen
Tartalom
a privatizációt követően előbb csökkent a gyári
létszám, majd a jelentős fejlesztések
■ Takács János Jászberény díszpolgára lett
3
következtében ismét egyre többen dolgozunk
B Kitüntetés
3
az Electrolux magyarországi érdekeltségeinél,
■ Nemzetközi díj
3
immár nemcsak Jászberényben
■ Jászberény város díját kapta az Electrolux Lehel Kft.
4
és Budapesten, hanem Nyíregyházán is.
B Előkelő helyen az Electrolux Lehel
4
Pedig az elmúlt másfél évtized igencsak
Kft.
■ Itt az idő - a HEBC 2006. évi jelentése
5
■ Elkészült az új középtávú stratégia
6
I EMS a Porszívógyárban
7
■ Számítógépcsere vállalatunknál
7
B Búcsú Horti Jánostól
B Búcsú Hamar Józseftől
8
8
Hl Nyugdíjba vonultak
8
■ Tréning fizikai dolgozóknak
8
■ Fogyasztóelégedettségi felmérés
9
B Beiskolázási támogatás
9
B Családi nap Nyíregyházán
9
B Az üzemorvos válaszol
9
B Lovasverseny a 15. születésnap jegyében
10-11
B Az Electrolux és a Sharp együttműködése
12
B Extra szabadnap az Electrolux No Frostkészülékeinek jóvoltából 13
B Szabadtéri grillsütő az Electroluxtól
13
B Multifunkciós porszívó
14
B Takarítás a centrifugális erő segítségével
14
B Az Electrolux az ÍPodon keresi a jövő tervezőjét
14
B Nagy siker volt az Electrolux Kupa
15
B Vége a nyaralási szezonnak
15
B Megkérdeztük a dolgozókat...
15
B Nyugdíjas-találkozó
15
B Futó „hungarikumok"
15
B Fejtsen és nyerjen velünk!
16
próbára tett bennünket. Elég csak a két nagy
tűzesetre gondolni, melyet követően új
üzemcsarnokot is építettünk. A tulajdonosok
ezekben az időkben is kitartottak mellettünk,
és nem volt kérdéses az újjáépítés.
Ezt a bizalmat persze meg is kellett szerezni.
Ehhez pedig egy olyan „nagy csapatra” volt
szükség, amelyben mindenki a saját helyén
folyamatosan a legjobbját teljesítette.
Ezt a 15 évet, az Electrolux Lehelt ünnepeltük
július 22-én, amikor a már tradicionális
Electrolux Díjugrató Lovasversenyt
e születésnaphoz kötődően rendeztük meg.
Remélem, hogy minden dolgozónk, meghívott
vendégünk jól érezte
magát e szép napon,
és lesz még részünk
hasonló ünneplésben.

2ELECTR0LUX ÚJSÁG
Kitüntetés
Takács János Jászberény
díszpolgára lett
Jászberény városában hagyomány, hogy a képviselő-testület
döntése alapján minden évben augusztus 20-án adják át
a díszpolgári címeket. így volt ez idén is.
Állami ünnepünkön dr. Rigó János,
az orvostudományok kandidátusa,
az MTA doktora, valamint cégünk
vezérigazgatója, Takács János vette át
a díszpolgári címet dr. Magyar Levente
polgármestertől a városháza előtt tartott
ünnepségen.
Takács Jánosnak Jászberény város
gazdasági életének fejlesztésében elért
kimagasló érdemeiért, elkötelezett
társadalmi szerepvállalásáért
adományozta a díszpolgári címet
Jászberény Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete. A méltatásban
kiemelték, hogy Takács János immár
tizedik éve vezérigazgatója a legnagyobb
magyarországi svéd befektetésnek,
az Electrolux Lehel Kft.-nek. Ezen időszak
alatt számos jelentős fejlesztést hajtott
végre a svéd világcég Jászberényben,
míg Nyíregyházán új gyárat építettek.
Jászberény város életében alapvető
szerepet tölt be az Electrolux Lehel Kft.
amely egyben a megye legnagyobb
munkaadója is.
Nagyon büszke vagyok, hogy megkaptam
a Jászberény díszpolgára címet.
Ez a kitüntetés nagyon előkelő helyen van
azon elismerések között, melyeket eddig
kaptam. Azt gondolom, hogy ez a díj szól
vállalatunk minden dolgozójának is,
akikkel együtt értük el azokat
az eredményeket, amelyért ezt a címet
nekem ítélték. Természetesen a családnak
is nagy szerepe van ebben
az elismerésben, hiszen megfelelő
hátteret biztosítanak számomra
az eredményes munkavégzéshez nyilatkozta lapunknak a díszpolgári cím
átvételét követően Takács János.
Az ünnepségen megjelent Kertész Tibor
is (fotónkon), aki a privatizációt követően
az első vezérigazgatója volt az Electrolux
Lehel Kft.-nek. Többéves, kiemelkedő
munkájáért 2000-ben ő is megkapta
a Jászberény díszpolgára címet.
Az ünnepséget követően a városháza
dísztermében fogadáson köszöntötték
Jászberény város új díszpolgárait.
„Számunkra fontos az a környezet,
az a település, ahol gyáraink
működnek. Egyáltalán nem mindegy,
hogy milyen társadalmi környezetben
dolgozunk. Éppen ezért figyelmet
fordítunk arra is, hogy a termelés
mellett hogyan, miként tudunk
környezetünk fejlődéséhez,
fejlesztéséhez hozzájárulni.”
Ezeket a gondolatokat számos
alkalommal elmondta már Takács
János, cégünk vezérigazgatója,
és szavait számos kulturális
és sportrendezvény támogatása,
a Maci Alapítványi Óvoda támogatása
és a játszótér felújítása is
alátámasztja. Ebbe a sorba illik bele
a Szent István Egyetem Jászberényi
Főiskolai Karának támogatása is,
hiszen az Electrolux az egész világon
fontosnak tartja az oktatás
támogatását. Ezt a támogatást
köszönte meg a Szent István
Egyetem Jászberényi Főiskolai Kar
Vezetői Tanácsa azzal
az emlékplakettel, melyet Takács
Jánosnak adott át Barkó Endre kari
főigazgató.
Nemzetközi díj
Az Electrolux kapta az International
Public Relations Association
(Nemzetközi PR Szövetség - IPRA)
által odaítélt rangos Golden World
Award fór Excellence in Public
Relations 2006 elnevezésű díjat,
amely a kimagasló
PR-tevékenységet folytató cégek
elismerésére szolgál. Az IPRA
az „Electrolux Baby Brochure” című
kommunikációs anyagot választotta
a „leghatékonyabb és legkreatívabb
nyomtatványok” kategória
győztesének. A brosúra
a háztartásban előforduló
valamennyi készülékkel
kapcsolatban hasznos tanácsokkal
látja el az új élethelyzetben lévő
párokat. Magyarországon
a brosúrát: Új élet könnyedén
címmel bocsátották ki. Az IPRA bírái
21 kategóriában választottak
győzteseket a 2006-os nemzetközi
verseny 41 országból
323 jelentkezőt számláló
mezőnyéből, akik közül 138-an
jutottak a döntőbe.
Jászberény város díját kapta
az Electrolux Lehel Kft.
Immár kilencedik
alkalommal
rendezte meg
A 134 kiállító közül 42 volt jászberényi,
jászsági telephelyű. Természetesen
visszatérő kiállító volt az expón az Electrolux
Lehel Kft. is, hiszen a cég fontosnak tartja,
hogy szűkebb környezetében
is megmutassa magát, bemutassa új
termékeit.
Az expo péntek délutáni megnyitóján
dr. Magyar Levente köszöntötte
a szervezőket, a kiállítókat
és az érdeklődőket. A hagyományoknak
megfelelően az ünnepélyes megnyitó
keretében adták át a vásári díjakat.
Jászberény város díját dr. Magyar Levente
polgármestertől Takács János, az Electrolux
Lehel Kft. vezérigazgatója vette át.
- Az Electrolux a térség legnagyobb
munkaadója, és minden évben színvonalas
standdal várja a Jász Expón
az érdeklődőket. A cég élete ezer szállal
kötődik a városhoz, és a város is a céghez
- mondta a díj átadásakor a polgármester.
Az ünnepi megnyitót követően Takács János
fogadta az Electrolux Lehel Kft. standjánál
a megnyitó vendégeit. A játékcsarnok
közepén közel 50 négyzetméteren
az Electrolux gyárainak termékeit tekinthették
meg az érdeklődők, akikben nem volt hiány
a három nap alatt.
a Compexpo Stúdió
Kft. a Belvárosi
Általános Iskola
Játékcsarnokában
a Jász Expót.
Előkelő helyen az Electrolux Lehel Kft.
A Heti Világgazdaság 2006. július
29-i számában Gigászjelentés
címmel tett közzé egy írást,
melyben a legnagyobb magyar
cégeket rangsorolták. A cikkből
kiderül, hogy nem volt rossz évük
2005-ben a legnagyobbaknak.
Árbevételük és exportjuk az előző
évinél és az átlagosnál is jóval
gyorsabban nőtt. Foglalkoztatottaik
száma ugyan csökkent, ám
ez elsősorban az ország, nem
pedig a cégek problémája.
Az 50 legnagyobb árbevételű hazai
cég (pénzintézetek nélkül)
rangsorát 2005-ben a MÓL Magyar
Olaj- és Gázipari Rt. vezeti
2 455164 millió forinttal. Ez 26%kal több, mint egy évvel korábban,
és a cég megőrizte előző évi első
helyezését. A képzeletbeli dobogó
4 ELECTROLUX ÚJSÁG
második és harmadik fokán sem
történt változás, „ezüstérmes”
az Audi Hungária Kft., bronzérmes
a Flextronics International Kft.
A rangsorban a 34. az Electrolux
Lehel Kft. 162 098 millió forintos
árbevétellel. Cégünk három helyet
javított az előző évhez képest.
Az alkalmazottak számát tekintve is
rangsorolták az 50 legnagyobb
vállalatot. Ezt a listát a Magyar
Államvasutak Zrt. vezeti 44 553
fővel. Érdekes, hogy az egy főre
eső árbevétel, illetve nyereség
alapján a cég csak a 40., illetve
a 43. helyen áll. Az Electrolux Lehel
Kft. ezen a listán is három helyet
javított az előző évhez képest,
és 3736 fős létszámával
a 19. helyen áll. Az alkalmazottak
száma 13%-kal nőtt az Electrolux
Lehel Kft.-nél egy év alatt. Az egy
főre eső árbevétel alapján a cég
a 20., az egy főre eső nyereség
alapján pedig a 19. a listán.
A saját tőke nagysága alapján
továbbra is a MÓL Magyar
Olaj- és Gázipari Rt. áll az élen,
az Electrolux Lehel Kft. a 2004-es
20. helyezésével szemben
2005-ben a 16. helyet szerezte
meg.
Az Ászok ászai közé is bekerült
az Electrolux Lehel Kft. Ebben
a rangsorban azok a cégek
találhatók, melyek az árbevétel,
az eredmény, a saját tőke
és a létszám alapján is az első
50-be kerültek. Ebből az is
kiderül, hogy az Electrolux Lehel
Kft. a 17. az exportálók
rangsorában.
Itt az idő
a HEBC 2006. évi jelentése
A Magyar Európai
Üzleti Tanács
(HEBC) 1998-ban
alakult az Európai
Gyáriparosok
Kerekasztala (ÉRT)
kezdeményezésére.
Az ÉRT 45 európai
iparvállalatot
tömörítő fórum,
1500 milliárd eurós
forgalommal, 4,5
millió alkalmazottal.
A HEBC tizennégy
ÉRT vállalat
magyarországi
legfelső vezetőinek
üzleti tanácsa,
melynek elnöke
Takács János,
az Electrolux Lehel
Kft. vezérigazgatója.
A Magyar Európai Üzleti Tanács
megalakulása óta minden évben készít
egy jelentést, melyben megfogalmazza
véleményét Magyarország
társadalmi-gazdasági helyzetéről
és kilátásairól. A HEBC a 2006. évi
jelentését, amely az Itt az idő címet viseli,
július 20-án, a Hotel Intercontinentalban
sajtótájékoztató keretében mutatták be.
A rendezvényen részt vett Kóka János
gazdasági miniszter, Kovács László,
a vám- és adóügyekért felelős EU-biztos,
Pekka Kujasalo, az EU soros elnökségét
betöltő Finn Köztársaság magyarországi
nagykövete és Jean Martin, az Európai
Gyáriparosok Kerékasztalának convenorja
és természetesen a HEBC tagjai is.
A nagy sajtóérdeklődés által kísért
eseményen Takács János ismertette
a HEBC 2006. évi jelentésében
megfogalmazottakat.
- A HEBC tagjainak meggyőződése, hogy
Magyarországon széles körű nemzeti
konszenzuson nyugvó, hosszú távú
nemzeti stratégiára van szükség ahhoz,
hogy az ország megragadhassa
a lehetőségeket és teljesítse feladatait.
Ezen stratégia részének kell lenni
az iparpolitikának, a tudománypolitikának,
az oktatásnak és az egészségügynek is,
melyekkel jelentésünk részletesen
foglalkozik. Magyarország még mindig
számos erősségére építhet, ám
az időtényező egyre sürgetőbb - mondta
Takács János.
A HEBC egyébként további adónemek
bevezetése és a járulékok növelése
helyett az adóbeszedés hatékonyságának
növelését - a fekete, szürkegazdaság
visszaszorítását -, valamint a költségvetés
kiadási oldalának csökkentését javasolja.
A jelentés írói szerint Magyarország
versenyképességét növelni kell, hogy
csatlakozhasson az euróövezet fejlett
országainak csoportjához,
és az országstruktúra helyett regionális
struktúrában kell gondolkodni.
Új elemként jelent meg a jelentésben
a versenyképességi tényezők között
a kultúra. A jelentésből egyértelműen
kiderült, hogy a HEBC szerint szükség
van reformokra.
Takács János beszéde végén Romano
Prodit idézte, aki 2000-ben
a következőket mondta: „Ha az intézményi
reformok kicsinyek, akkor Európa is kicsi
marad. Nagy reformokkal lehet egy nagy
Európát építeni.” A HEBC elnöke ehhez
kapcsolódóan kijelentette - Építsünk mi
egy nagy Európán belül egy nagyszerű
Magyarországot.
Kóka János gazdasági miniszter nagyra
értékelte a HEBC 2006. évi jelentését.
Elmondta, hogy az utóbbi egy évben
többször is kezdeményezte közös
állásfoglalás kialakítását a legfontosabb
gazdasági kérdésekben a különböző
politikai erők között. A reformok kapcsán
megjegyezte, hogy a haladók (reformerek)
és a maradók „harca” nem egyenlő
a kormánypártok és az ellenzék
„harcával”.
- Én számítok mindenkire, aki a reformok
mellett áll ki. Ezt a lehetőséget meg kell
ragadnunk. Ha nem ezt tesszük, akkor
bizony lemaradunk, és elbukunk abban
a versenyben, melyet nap mint nap kell
megvívnunk környezetünkkel, a világ más
országaival. A kormány elkötelezett
a reformok mellett, és abban az irányban
indulunk el, melyet a jelentés is jónak lát
- mondta Kóka János.
ELECTROLUX ÚJSÁG 5
Elkészült az új középtávú stratégia
Az Electrolux Újság májusi lapszámában szóltunk arról, hogy a Porszívógyár középtávú
stratégiát készít a következő három évre. A stratégia elkészült, melyről Vass Attila,
a Porszívógyár igazgatója tájékoztatta lapunkat.
A középtávú stratégia három fő pillérből
áll. Az első a költségcsökkentés,
a második a megbízhatóság
és rugalmasság, a harmadik pedig
a minőség. A költségcsökkentést is több
részre bontottuk, ahol az első
legfontosabb a közvetlen
anyagmegtakarítás. Az éves legalább
3%-os anyagköltség - megtakarítás
mellett - melyet a beszállítók között
kialakított és folyamatosan fenntartott
versenyeztetéssel tervezünk elérni
- 2008 végére cél, hogy a beszerzésünk
85 százaléka alacsony költségű
országokból történjen. Ezen belül növelni
kívánjuk a távol-keleti alkatrészek
beszerzését, de nyitottak leszünk KeletEurópa: Bulgária, Ukrajna és Románia
felé is. A fenti beszerzési stratégia
érvényes a gyártóeszközök területére is,
beszállítanak és onnan pedig
a gyárunkba szállítják az alkatrészeket
a heti szükségleteknek megfelelően.
Ezen kívül keressük a lehetőséget
a távol-keleti beszállítókkal, hogy
a számunkra gyártott alkatrészeket
Magyarországon, esetleg Európában
raktározzák és mi a szükséges
mennyiségeket ebből a raktárból hívjuk
le. Ezzel a kedvező költségszerkezet
mellett a számunkra fontos
rugalmasságot is meg tudjuk tartani.
A második fő pillér a megbízhatóság
és rugalmasság. Vevőink kiszolgálása
során a heti kiszállítást 90 százalékos
pontossággal akarjuk betartani, ezért
beszállítóinktól folyamatosan
megköveteljük az alkatrészek
beszállításának megbízhatóságát,
valamint jelentősen növelni kívánjuk
melyen belül a műanyag fröccsöntő
szerszámok különösen kiemelt figyelmet
kapnak.
A második fontos rész a produktivitás
növelése. 2008 végére 20 százalékkal
kívánjuk növelni a produktivitásunkat.
Az EMS bevezetése és az EMS
keretében történő folyamatos
fejlesztések jó alapot nyújtanak ehhez.
A szerelési folyamatok folyamatos
áttekintésével kívánjuk elérni a még
nagyobb hatékonyságot.
A költséghatékonyságon belül utolsó
fontos rész az alapanyag - raktárkészlet
folyamatos csökkentése. Célunk, hogy
2008 végére elérjük a harmincötszörös
forgási sebességet, ezért létrehoztunk
egy úgynevezett raktárkészlet csökkentési csapatot, akik hetente
felülvizsgálják a raktárkészletünket
és javaslatot tesznek a szükséges
intézkedésekre. Továbbá célunk, hogy
egy távol-keleti kikötőben létrehozzunk
egy központi raktárt, ahová a beszállítók
a „just in time” (JIT) beszállított
alkatrészek részesedését.
A beszállítóinkkal való hatékonyabb
együttműködéshez folyamatosan
fejlesztjük az internetes kapcsolattartást
is. A megrendeléseket és előrejelzéseket
interneten keresztül kapják meg
beszállítóink és természetesen
a visszaigazolás is ezen az úton történik.
Az európai porszívó - termékvonal
vezetésének egyetértésével elindult egy
termékszerkezet - egyszerűsítési
program, melynek a legfontosabb célja,
hogy csökkentsük a termékszerkezet
komplexitását és növeljük a felhasznált
alkatrészek standardizációját.
Példaképpen, ezen program keretében
jelentősen csökkenni fog a színvariánsok
száma.
A harmadik fő pillér a minőség.
A szervizhívási mutatót 2 százalék alá
szeretnénk csökkenteni, ezért
folyamatosan fejlesztjük a termékek
minőségét. A termék minősége
6 ELECTROLUX ÚJSÁG
alapvetően a termékfejlesztés
eredményességén, a beszállított
alkatrészek megbízhatóságán és
az összeszerelés minőségén múlik.
Ennek érdekében a szorosabb
együttműködésre törekszünk
a műanyag alkatrészek szerszámozása
során a terméktervezőkkel.
Az alkatrészek és a szerszámok
egyszerűsítése a cél. A beszállítóinkat
folyamatosan fejlesztjük és auditokkal,
javaslatokkal támogatjuk a jobb minőség
elérésében. A beszállítók kiválasztásának
folyamatát ebben az évben újra
fogalmaztuk, melyben a beszerzési
előnyökön túl kiemelt szerepet kap
a minőségbiztosítás, a termelés, illetve
a logisztika véleménye. A termékek
minőségének folyamatos növelése
érdekében a már jól működő Integrált
minőségfejlesztési rendszert automatikus
végtesztelő berendezésekkel fogjuk
kiegészíteni.
A minőség nagyban függ a dolgozóink
képzettségétől, ezért évente elméleti
tréningeket szervezünk. Azt kívánjuk
elérni, hogy a dolgozóink felkészültsége
magasabb színvonalú legyen,
hozzáállása javuljon, munkaismerete,
és termékismerete pedig bővüljön,
így az elméleti ismeretekkel felvértezve,
a gyakorlati tréningek során többféle
termék összeszerelését lesznek képesek
rövidebb idő alatt, jó színvonalon
elsajátítani.
A motivációs rendszerünket is úgy
alakítjuk ki, hogy a dolgozóink érdekeltek
legyenek abban, hogy minél több
terméket, jó minőségi mutatókkal
tudjanak összeszerelni.
Az előbbi célok megvalósításának
érdekében minden szervezetnek
a gyáron belül (logisztika, beszerzés,
marketing, terméktervezés, termelés,
minőségbiztosítás, HR, IT, controlling)
saját akciótervet kell kidolgoznia,
melynek összhangban kell lennie
a középtávú stratégiával. Ebben az adott
szervezetek megfogalmazzák, hogy
hogyan tudnak hozzájárulni a stratégia
megvalósításához.
A végrehajtás folyamatos követése
és az esetleges korrekciók beépítése
a feladatok közé nagyon fontosak, ezért
negyedévente közösen értékeljük, hogy
hol tartunk a program végrehajtásában.
EMS a Porszívógyárban
A hivatalos „Kick-off” meetinget március
31-én rendeztük. Az esemény
fontosságát Morten Falkenberg (elnök,
Floor Care Europe), és Óla Carlsson
(alelnök, Floor Care Product Supply)
személyes jelenléte is hangsúlyozta.
A nap folyamán dolgozóink
megtekinthették Hans Stráberg elnök
videoüzenetét.
A meeting előkészítő fázisában
a Porszívógyár menedzsmentje kijelölte
a pilot projectet, ami az 1 -2 gyártósor
EMS szerinti átalakítását tűzte ki céljául.
A felkészülést a brit Industry Fórum
szakemberei segítségével végeztük
„Master Class” rendszerben.
Dolgozóink oktatása és a közös munka
elkezdődött. A gyártósorokon
elvégeztük az 5S rendszer lépéseit,
fejlesztettük a vizualitást, csökkentettük
a szerelősor! veszteségeket (7W),
folyamatosan ellenőrizzük, és szükség
szerint korrigáljuk a munkahelyek
leterheltségét (Line balancing).
Vezetőink a bemutatott sorok
és a prezentációk alapján jónak
és folytatásra alkalmasnak találták
a projectet, egyben kijelölték
a feladatot. EMS keretében átalakítani
mind a 14 gyártósorunkat, még
a szezon beindulása (Q3), de még
inkább a nyári szabadságolások előtt.
A feszített tempóhoz vezetőink
meghatározott prioritás szerint
elkészítették az ütemtervet. Kezdetben
az IF szakemberek támogatásával,
később László Róbert Change Agent
vezetésével folyamatosan haladtunk
végig az üzemen, és tartva az ütemet,
július 7-re el is készültünk. Dolgozóink
örömmel fogadták a tisztább,
kulturáltabb gyártási környezetet,
a munka megkönnyítésére,
egyszerűsítésére tett intézkedéseket,
valamint a naprakész gyártási-minőségi
mutatókat az EMS információs
táblákon. A megvalósítás során
maximálisan figyelembe vettük
dolgozóink javaslatait, melyeket
az „Ötletládában” gyűjtünk immár évek
óta.
A rendszer bevezetése és működtetése
hamarosan megmutatkozott mind
minőségi, mind mennyiségi
szempontból. A szerelősori visszaforgás
(NRFT) kedvező trendet mutatva
a 2006-ra tervezett szint alá (1,04%)
csökkent, míg egyes gyártósorokon
az ésszerű átalakítások darabszám
(produktivitás -10%) növekedést
eredményeztek.
További erőfeszítéseket teszünk
a kialakított rendszer megőrzésére
és dolgozóink minél szélesebb körű
bevonására. A nyár folyamán
megkezdődött logisztikai rendszerünk
feltérképezése és EMS szerinti
átalakítása.
Számítógépcsere vállalatunknál
Szeptember 7. és november 3.
között közel 800 felhasználó asztali
és hordozható számítógépének
cseréje fog megtörténni
a 2003-ban aláírt IBM kiszervezés
keretében. A csereszámítógépek
a felhasználók nevére címezve
szabványos beállítással
és előzetesen telepített
programokkal érkeznek hozzánk.
A számítógépcsere-program
rengeteg technikai háttérmunkát
igényelt mind Electrolux, mind IBM
oldalról. A lebonyolítás
előkészítésén a számítástechnika
és az üzleti területek IT felelősei
kora tavasz óta dolgoznak.
Hónapokig tartó adatgyűjtés
és rendszerezés az előfeltétele
annak, hogy minden felhasználó
a megfelelő gépet kapja a számára
szükséges programokkal.
Szeptember 4-én érkezik az IBM
12 fős speciális telepítő csapata.
Feladatuk naponta 24 számítógép
cseréjének lebonyolítása
a felhasználók munkahelyén.
Október 10-ig Jászberényben
tevékenykednek, majd ezt követi
Nyíregyháza. A budapesti
felhasználók gépcseréje október
23. és november 3. között történik
majd.
A csere előtt kb. két héttel minden
felhasználó a felettesétől kapja
meg napra, órára pontosan
a gépcsere időpontját, amely
körülbelül 2-3 órát vesz igénybe.
A magyar nyelvű E-gate-en
a Számítógépeink egységesítése
címszó alatt található
a Számítógépcsere Útmutató
Felhasználóknak, amelyben
további hasznos információk
találhatóak, illetve - hamarosan idekerül még a felhasználói
adatok mentésével kapcsolatos
útmutató is.
A cserével kapcsolatos kérdéseket
a maria.barkanyi@electrolux.hu
e-mailcímre lehet küldeni,
a Subject: Számítógépcsere
legyen.
A magyar nyelvű E-gate-en
november elejéig hetente frissítjük
a cserével kapcsolatos
információkat és tudnivalókat.
ELECTROLUX ÚJSÁG 7
Búcsú
Horti Jánostól
A Fémnyomó- és Lemezárugyárban
szerszámkészítőnek tanult.
Az üzemi lap, a Hűtőgép szerzői
csapatába tartozott, majd 1980-tól
már főállásban dolgozott a lapnál,
melynek 1985-től főszerkesztője
lett. Folyamatosan képezte magát,
főiskolát is végzett. Jókedvű, vidám
egyéniség volt. A nehéz helyzeteket
mindig nyugodtan, türelmesen
oldotta meg. A 90-es évek közepén
hosszú pályafutása elismeréseként
bronztollat kapott. Egészsége
folyamatosan romlott, és az elmúlt
két évben már csak ritkán tűnt
fel alakja a városban is. Utolsó
útjára 2006. augusztus 17-én
kísérték hozzátartozói, barátai,
ismerősei, egykori munkatársai.
Búcsú
Hamar Józseftől
Életének 69. évében, 2006. június
27-én elhunyt Hamar József, akinek
élete összefonódott az egykori
Fémnyomó- és Lemezárugyárral,
a Lehel Hűtőgépgyárral, a mai
Electrolux Lehel Kft.-vei.
Szakmunkástanulóként került
a gyárba, és nyugdíjba vonulásáig,
sőt azon túl, egészen haláláig, hű
maradt ahhoz. A gyári kollektíva
hasznos és elismert tagja volt.
Munkáját és közösségi
tevékenységét számos alkalommal
elismerték, több kitüntetést
is kapott. Ezek közül kiemelkedik
az az Állami-díj, melyet a vállalat
javaslatára kapott meg. Hamar
Józsefet 2006. július 7-én kísérték
utolsó útjára.
Nyugdíjba vonultak
Az elmúlt hetekben több kedves, bensőséges
ünnepségre is sor került az Electrolux Lehel
Kft.-n belül, melyen a munkatársak nyugdíjba
vonuló kollégájuktól köszöntek el.
Szórád Béla négy és fél évtizede
a Fémnyomó- és Lemezárugyárban kezdett
dolgozni, és azon kevesek egyike - kilencen
vannak -, akik végig kitartottak első
választásuk mellett, és már mint az Electrolux
Lehel Kft. alkalmazottja ment nyugdíjba.
Szórád Béla a munka mellett elvégezte
a Kecskeméti Gépipari Főiskolát,
és ezt követően mint gyártástechnológus
dolgozott a járművízhűtőben
és a kishőcserélőben. A Szerszámés Célgépgyárba 1994-ben került, előbb
kontrollerként, majd koordinátorként
tevékenykedett. A munka mellett 1980 óta
szervezte a gyár tömegés szabadidősportját, s ennek kapcsán is
sokakkal került kapcsolatba. Mindig jól
éreztem magam a gyárban, és ahová szeret
járni az ember, ott jó munkára képes, mondta
egy korábbi beszélgetésben, amikor
lapunkban bemutattuk.
Inges Jánosné 1967. július 21-én a lll-as
üzemben kezdett dolgozni. Két hónappal
később a Műanyag üzembe került, majd
1971-ben férjhez ment. Három gyermeket
szült, ám a gyes után mindig visszatért
a Műanyag üzembe. Az Alkatrészraktárba
1984-ben került, s innen is ment nyugdíjba.
Szívesen gondol vissza a gyárban eltöltött
évekre, mert jó kollektíva tagja lehetett
és főnökeivel is jól kijött. A munka mellett
szabad idejének egy részét a családi
méhészkedés töltötte ki. Nyugdíjba vonulását
követően erre is és természetesen unokájára
is több idő marad.
Horváth József is azon „kilencek” tagja, akik
több mint 45 évet dolgoztak cégünknél.
Szakmunkástanulóként került a Fémnyomóés Lemezárugyárba, és felszabadulását
követően villanyszerelőként kezdett itt
dolgozni. Fiatal korában volt lehetősége, hogy
munkahelyet változtasson, ám miután
megnősült és családot alapított, erre egyre
kevesebb volt az esély. Végül több mint 45 év
után első munkahelyéről ment nyugdíjba.
Sokáig a villamoslaborban dolgozott
a legendás hírű dr. Molnár László keze alatt.
Nyugdíjba viszont már a minőségbiztosításról
ment, ahol késztermékellenőrként dolgozott.
Mint mondta, mindig jó kollektíva tagja volt,
és ezért is maradt hű első munkahelyéhez.
Tréning fizikai dolgozóknak
A fizikai dolgozókat érintő tréning kezdődött
az év 29. hetében, a Porszívógyárban. Amint
azt Szilágyi Lászlótól, a gyár termelés
vezetőjétől megtudtuk, munkahelyenként a szerelősorokon, a belső logisztikán, illetve
az alkatrészraktárban - szervezték meg
a tréninget, amely összesen 500-550 főt
érintett. Ezúttal ugyanis nem csak
az Electrolux állományában lévő, hanem
a kölcsön munkaerőként a gyárban dolgozó
fizikai állomány tagjai is részesei voltak
a tréningnek. A szakmai oktatás keretében
mindenki tájékoztatást kapott
8 ELECTROLUX ÚJSÁG
az Electroluxról, valamint a Porszívógyárról,
a tűz- és balesetvédelemről, a munkahelyi
folyamatokról és dokumentációkezelésről,
továbbá a munkaterületéhez kapcsolódó
egyéb szakmai kérdéseket is megbeszéltek.
Ezt követte a dolgozói elégedettség felmérése,
ahol erre specializálódott szakemberek
kétórás beszélgetés keretében kérték ki
a dolgozók véleményét. A Porszívógyár
vezetése ezzel az akcióval is igyekszik
előkészíteni és megteremteni az ősszel
kezdődő szezonális gyártáshoz szükséges
megfelelő képzettségű dolgozói hátteret.
Családi nap
Nyíregyházán
Fogyasztóelégedettségi
felmérés
A Sodexho Magyarország Kft. ez év
tavaszán fogyasztóelégedettségi felmérést
végzett az Electrolux Lehel Kft. jászberényi
éttermében. Minden dolgozóhoz a megfelelő
csatornákon eljuttatta a kitöltendő kérdőívet,
melyet később feldolgozott és az értékelést
követően az alábbi cikkben számol be
a legfontosabb eredményekről.
A gyár dolgozóinak több mint kétharmada
naponta vásárol a büfék valamelyikében
vagy az étteremben. A fogyasztók több mint
70 százaléka legalább közepesen elégedett
a büfétermékek áruválasztékával és
minőségével. A kidobozolt egytálételek
minőségével, választékával és mennyiségével
hasonló arányban elégedettek a dolgozók.
A felmerült kérésekre és hiányosságokra
az alábbi változtatásokat tesszük
az el következendő időszakban:
Milyen gyakran vásárol a büfében?
• Az áruválaszték növelése érdekében
minden hónapban új termékek jelennek
majd meg a büfétermékek között.
• A büfétermékek frissítése közben több
minőségi terméket fogunk értékesíteni.
• Minden hónapban változtatjuk
a kedvezményes tízes termékek listáját.
• Szeptembertől egy extra dobozolt
ételválasztékkal bővítjük a büfék
terméklistáját.
• Egy napi rendelési ívet fogunk minden
büfében kifüggeszteni a dobozolt ételek
előrendelése érdekében.
• Kibővítettük a büfék terméklistáját
alkoholmentes sörrel, kürtőskaláccsal,
gyümölccsel és friss zöld árukkal.
• Októbertől minden büfében meleg
egytálétel árusítását tervezzük.
Mi a véleménye a büfében kapható
kidobozolt egytálételek minőségéről?
0% soha
nagyon elégedett
A
12%
«%;
i
29% 1
elégedett
32%
néha
68%
minden nap
43%
közepesen
elégedett
F
Mi a véleménye az elektronikus kártyás
fizetési rendszerről?
nem elégedett
Ön szerint elmondható-e a büféről, hogy
az elmúlt 3 hónapban javult a minőség?
Az üzemorvos válaszol
Mire figyeljünk
a nyári
szabadságot
követő munkába
állásnál?
Dr. Szabó
Erzsébet:
0% nagyon
elégedetlen
27%
1
nagyon
elégedett
59%
52%
elégedett
Beiskolázási támogatás
A szeptemberi iskolakezdés nem kis
terhet ró a családokra. Különösen ott,
ahol több gyermek is van. Ezen
családoknak nyújt minden évben
segítséget az Electrolux Lehel Kft.
szakszervezete. Az idén több mint
1700 gyermek szülei igényeltek
beiskolázási támogatást. Az egyes
területeken a főbizalmik rászorultság
alapján osztották el az átlagban
Az Electrolux Lehel Kft. nyíregyházi
Hűtőszekrénygyárában 2006.
október 7-én, szombaton, Családi
napot rendeznek, melyre az ott
dolgozó kollégákat és családtagjaikat
várják. A kapunyitás 9 órakor lesz,
és a program 10 órakor kezdődik.
Két órán át 10-20 fős csoportokban
gyárlátogatáson vehetnek részt
a családtagok, akiket szakavatott
vezetők kalauzolnak majd a gyár
területén. A Családi nap hivatalos
megnyitója 12 órakor kezdődik, majd
egy prezentációt hallgathatnak meg
a résztvevők a gyár történetéről,
életéről és eredményeiről.
Az ebédet - babgulyás és rétes 12 órától fogyaszthatják el
a vendégek körülbelül 14 óráig
és ebben az időpontban különböző
gyermekprogramok is várják
az érdeklődőket. A játékok során
nyereményszelvényt kapnak
a résztvevők, melyek a rendezvény
végén sorsoláson vesznek részt, ahol
különböző ajándékokat sorsolnak
majd ki.
2200 forintos támogatást. Ebben
az évben 3,5 millió forint áll
rendelkezésre erre a célra. Az általános
és középiskolás korú tanulók - 18 éves
korig - kaphattak beiskolázási
támogatást, melyet szeptember első
napjaiban fognak az érintett családok
megkapni, tudtuk meg Zsótér
Andrástól, a vállalati Vasas
Szakszervezeti Szövetség elnökétől.
A nyári szabadságot követően, amikor
ismét munkába állunk, érdemes
a következő tanácsokat megfogadni.
Különösen figyeljünk az étkezésre
és a folyadékfogyasztásra. Munkába
indulás előtt együnk és folyadékot
is igyunk. Aki pedig gyógyszert szed,
az az indulás előtt az akkori adagját
vegye be, míg a munkaidőre jutó
gyógyszeradagját pedig vigye
magával. A munkahelyen is fontos,
hogy a munkaközi szünetekben
a magunkkal hozott élelmet
és folyadékot elfogyasszuk. Nagyon jó
alkalom a szabadságot követő idő
arra is, hogy káros szenvedélyeinkről
leszokjunk, így például
a dohányzásról. A munka végeztével
pedig mindenképpen szükséges
a megfelelő aktív (mozgás) és passzív
(alvás) pihenőidő biztosítása.
Mindezeket betartva jobban helyt
tudunk állni a munkahelyen és jut idő
családunkra is.
Lovasverseny a 15.
születésnap jegyében
Július 22-én, szombaton, immár 11. alkalommal rendezte
meg az Electrolux Díjugrató Lovasversenyt az Electrolux
Lehel Kft., Jászberény Város Önkormányzata, a Lehel
Sport Kht. és a Zagyvamenti Lovassport Egyesület.
A hagyományoknak megfelelően a rekkenő hőség ellenére - idén
is sokakat vonzott a verseny,
és a hozzá kapcsolódó rendezvények.
Ezen a napon ünnepelte
15. magyarországi születésnapját
az Electrolux, és ennek jegyében
a jászberényi gyár dolgozóit ebédre
is invitálták.
Az első lovast 9 órakor hívta pályára
a verseny bíróság, s azt követően
egészen 18 óráig nem volt megállás.
Elsőként a kezdő ló és kezdő lovas C1-kategória - versenyzőit szólították
rajthoz. A kezdő lovasokat Apró
Dorottya egyedül képviselte,
és teljesítményével kivívta a zsűri
elismerését. A kezdő lovak
versenyében Kormos János (Góliát
Boy, Hetényegyházi Hullám) végzett
az élen. Füzér Gábor (Viktória, Csikós
és Tsa.) lett a második, míg
10ELECTROLUX ÚJSÁG
a harmadik helyet Antal Péter (Ékes,
Aranyhomok SE) szerezte meg. A két
jászberényi induló közül Bánáti Miklós
(Jászberényi LBK) Mayával a 7., míg
Ugrin György Twisterrel a 12. helyen
végzett.
Miközben az első versenyszám zajlott,
a tekepálya mögött már javában
sürgölődtek az Electrolux főzőbajnoka
címért harcba szálló céges csapatok
tagjai. Ahogy telt az idő, úgy
csalogatta egyre jobb illat
a rendezvény résztvevőit erre
a területre. Közben a legkisebbeket
különböző játékok várták, és nem is
volt hiány játékosokban. A gyerekek
nagy élvezettel vetették magukat
a kaland- és akadálypályák rejtelmeibe,
de sokan ültek fel a pónik hátára is.
Közben a pályát már a C1-kategória
nyitott versenyszámának indulói
teljesítették. Ez a versenyszám Apró
József (Fenstherm Catabatic, Heves
LBK) elsőségét hozta, s ugyanő
Rádiházi Udvarhölggyel a harmadik
helyezést is megszerezte. Kiss László
(Boleró, Hetényegyházi Hullám)
végzett a második helyen a 30 főt
felvonultató versenyben.
A jászberényiek közül Nagy
Zsuzsanna (Csillagfény, Lehel LE) a 6.,
Kármán Boglárka (Herceg, Lehel LE)
a 14., Fülöp Petra (Daphne,
Jászberényi BLK) a 16., Kövesdy Zsolt
(Roberto, Jászberényi BLK), a 20.
Takács János, az Electrolux Lehel Kft.
vezérigazgatója, a verseny fővédnöke
(Nicolein, Zagyvamenti LE) a 27., míg
Kerekes Gabriella (Viktória,
Jászberényi BLK) a 29. helyen
végzett.
A C2 nyitott és ifjúsági
versenyszámában még többen,
összesen 63-an szálltak nyeregbe.
A fiataloknál Bene Mihály (Lui G, Halasi
LK) győzött, Móricz Virág (Nissan
Pássá, Kincsem Lovaspark) és Muhari
Csilla (Twist, Szolnoki LK) előtt.
A jászberényi Kövesdy Zsolt a 9.,
Fülöp Petra a 10. helyet szerezte meg.
A nyitott kategóriában Szabó György
révén - Castrót lovagolta zagyvarékasi siker született. Fodor
Gábor (Miléna, Equirria LK) a második,
Györgyi Barnabás (Graffiti, Lajosmizsei
LC) a harmadik helyet szerezte meg.
Legjobb jászberényiként Bánáti Miklós
(Maya, Jászberényi BLK) a 16., míg
Nagy Zsuzsanna (Herceg, Lehel LE)
a 22. lett.
Kora délután hirdették ki a főzőverseny
eredményét. A harmadik helyet a Lehel
Sport Kht. szerezte meg, míg
a másodiknak járó díjat a Geogép Kft.
„szakácsai” nyerték. A győzelmet
ezúttal is a Hóka Lovastanya csapata
szerezte meg, akik lassan már
az Electrolux örökös főzőbajnoka címet
is megkaphatnák.
A XI. Electrolux Díjugrató
Lovasversenyt Takács János,
az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója
nyitotta meg.
- Az elmúlt 10 év eredményének
köszönhetően, versenyünk ma már
az egyik legnagyobb érdeklődéssel
kísért verseny Magyarországon.
Köszönhető ez annak, hogy remek
a pálya, gördülékenyen zajlik
a verseny, és a díjazás eléri a 2 millió
forintot. Számunkra külön öröm, hogy
egyre több helyi cég támogatja
versenyünk megrendezését és
beszállítóink közül is többen ajánlottak
fel díjakat - mondta Takács János.
Nagy sikert aratott a Jász Lovas
Bandérium huszárjainak bemutatója,
majd következett a nap főversenye,
melynek keretében az Electrolux
Nagydíjért versengtek a C4-kategória
ifjúsági és felnőtt lovasai. Az ifik
versenyét Bene Mihály (Lui G, Halasi
LK) nyerte Debreceni János (Lady,
DebberTrans Kft.) és Körtvélyessy
Péter (Fenstherm Kán, Heves LBK)
előtt. A nyitott kategóriában heten
teljesítették a pályát időn belül és
hibapont nélkül. Ők indulhattak
az összevetésben. Köztük volt a
62 éves örökös magyar bajnok, Ákos
Ajtony (Dóra, Kincsem Lovaspark SE).
A páros óriási tapsot kapott, amikor
az összevetést is hibátlanul teljesítette,
ám az idő miatt ez is csak a hatodik
helyre volt elég. A legelégedettebb
Götler Vilmos (Állatorvos-tudományi
Kar TLC) lehetett, aki Sodomával
az első, Petyával a harmadik helyet
szerezte meg. A második helyen
Lukács Edina (Airvent LC) végzett
Olgával. Bánáti Miklós ebben a
versenyszámban Athosszal a 21. lett.
Az eredményhirdetés során több
különdíj is átadásra került.
Az önkormányzat egészségügyi
és sportbizottság által a jászberényi
lovasoknak felajánlott
ajándékcsomagokat
a versenybizottság döntése alapján
Fülöp Petra és Nagy Zsuzsanna kapta.
Jutalmazták még a szervezők
a legfiatalabb és legidősebb
versenyzőt, Apró Dorottyát és Ákos
Ajtonyt, valamint a legtávolabbról
(Hódmezővásárhely) érkezett lovast,
Szilágyi Zoltánt is. Egy kupát vehetett
át munkája elismeréseként
a jászberényi lovasokat felkészítő Füzér
Gábor is.
A sportélmény után a szerencséé volt
a főszerep, hiszen a tombolasorsolás
zárta a XI. Electrolux Díjugrató
Lovasversenyt, melynek során mintegy
félmillió forint értékű nyeremény talált
gazdára. A napnak pedig ezzel még
nem volt vége, hiszen este fél kilenckor
a Pa-Dö-Dő együttes adott koncertet,
melyet az eső ellenére is mintegy
800-1000 érdeklődő tekintett meg.
ELECTROLUX ÚJSÁG 11
Az Electrolux és a Sharp
együttműködése
Az Electrolux
és a Sharp
Corporation tavalyi
bejelentését
követően, miszerint
a két vállalat
együttműködésre
lépett,
megkezdődött egy
új, innovatív,
közepes méretű,
jegesedésmentes
hűtőszekrénycsalád
fejlesztése.
Ez a projekt a két vállalat között
a fehéráruk terén kötött szélesebb körű
stratégiai együttműködés része.
A hűtőszekrényprogram tavaly kezdődött,
és kölcsönös információcserét, valamint
know-how és piackutatási eredmények
megosztását foglalja magába.
A termékfejlesztés, illetve a technikai
fejlesztés szempontjából a két vállalat
feladatmegosztási struktúrát alakított ki
a terméktervezés, -gyártás és a termékek
értékelése terén. Az első projekt hat
különböző típusú környezetbarát,
energiatakarékos, kis- és közepes méretű
jegesedésmentes hűtőszekrény közös
fejlesztését foglalja magában.
A hűtőszekrények fejlesztése terén
megvalósított együttműködéssel a két
vállalat megteremtette az alapokat egymás
erősségeinek további kihasználásához,
és így a globális versenyképesség
növeléséhez. A hosszú távú cél az, hogy
a fogyasztóknak innovatív termékeket
kínáljanak, és felgyorsítsák a készülékek
piacra kerülési idejét. Más
termékkategóriák terén is
számos projekt van
folyamatban.
Az együttműködéssel a két vállalat
a beszerzési költségek csökkentésének
lehetőségeit is keresi. A Sharp és
az Electrolux jelenleg több mint 100 millió
dollár értékű üzletet bonyolít egymás közt,
és várhatóan ez az érték növekedni fog.
A két vállalatnak eltérő erősségei vannak.
A Sharp a környezet és egészség
szempontjából élenjáró technológiával
rendelkezik, az Electrolux pedig
a piackutatás és
K ÉiectröluK
a termekfejlesztesi folyamat terén vezető.
Ez az összeállítás egyedülálló, és új,
izgalmas megoldásokat fog eredményezni
a legfontosabb termékcsoportok területén,
mivel mindkét vállalat kiaknázza a másik
erősségéből származó előnyöket nyilatkozta Katsuhiko Machida, a Sharp
elnöke.
- Ez egy olyan kivételes együttműködési
modell két vállalat között, ahol a felek
részben versenytársak is. Egyfajta
nyitottságot alakítottunk ki
a terméktervek és technológiák
megosztásának bizonyos
területein, amelynek előnyeit
mindkét vállalat élvezheti.
Az együttműködés egyértelműen
összhangban van az Electrolux
innovatív stratégiájával - mondta
Hans Stráberg, az Electrolux elnök
vezérigazgatója.
12ELECTROLUX ÚJSÁG
Extra szabadnap az Electrolux
No Frost készülékeinek jóvoltából
A legtöbb európai
háztartásban még
mindig statikus
fagyasztóterű
Az Electrolux legfrissebb felmérése szerint
az európai háztartások jelentős része
minden évben rendelkezhetne egy extra
szabadnappal, ha jegesedésmentes
készülékre cserélné - régi, statikus
készülékeiket. Rendkívül kellemetlen,
időigényes és bonyolult teendőként
jellemezte a legtöbb európai fogyasztó
a készülék leolvasztásának folyamatát,
derült ki a felmérésből.
- A fogyasztóknak eddig számolniuk kellett
azzal, hogy az olvasztás idejére megoldják
az élelmiszerek biztonságos tárolását, de
a No Frost készülékeknél erre nincs
szükség, elég évente egyszer-kétszer
gyorsan áttörölni. Sőt, a jégképződés
megszűnésének egyéb előnyei is vannak.
Mivel a fagyasztótérben nincsen jégréteg,
a vásárlók nem veszítenek értékes helyet
a fagyasztó belsejében, miközben csökken
az energiafogyasztás is. Ezen felül
a jegesedésmentes fagyasztótérben
az ételek csomagolásán a címkék
olvashatók maradnak és az egyes
csomagok sem fagynak össze - mondta
Belényesi Zsolt, az Electrolux értékesítési
divízió igazgatója.
Tehát a hagyományos statikus készülékről
egy No Frost rendszerű modellre történő
váltással megszüntethető az időrabló
leolvasztás. A No Frost rendszerű
berendezésben a dinamikus légáram
csökkenti a levegő természetes
páratartalmát a készülék belsejében megfagyasztva azt az elpárologtatón -,
majd megszabadul tőle az automatikus
leolvasztókörön keresztül. Röviden:
a folyamatos jéghideg légáramlat tartja
az élelmiszert fagyasztott állapotban,
miközben megakadályozza a jég
lerakódását a fagyasztótérben.
Szabadtéri grillsütő
az Electroluxtól
Az Electrolux új termékkategóriában
jelenik meg az európai piacon.
A Magyarországon augusztustól
megvásárolható EGL 3000 X
szabadtéri grillsütővel a kerti főzés
az Electrolux konyhai eszközöktől
megszokott örömet nyújtja
a felhasználók számára.
- A lakás nyári hónapokban a kertre
és a teraszra is kiterjed, amelyek így
szinte a lakás részévé válnak.
Az új kültéri grillsütővel úgy
gondoskodhatnak vendégeikről, hogy
közben velük töltik az időt - mondta
Henrik Ottó, az Electrolux
csoport vezető tervezője.
Az Electrolux EGL 3000 X
modell tartós és tiszta
rozsdamentes acélból, dupla
falú tetővel és ajtókkal készül,
és elektromos
gyújtással rendelkezik.
A sütőfelületet különösen vastag,
és a külön infraégők segítségével
az ételek pirítása gyorsan és
egyenletesen végezhető el.
A termékhez beépített hőmérő is
tartozik.
ELECTROLUX ÚJSÁG 13
Multifunkciós
porszívó
Új dimenziók nyílnak a takarításban
az Electrolux Ergorapido Cyclonic
2in1 továbbfejlesztett multifunkciós
porszívójával. Használhatja ezt
az éppen csak 1 kilós porszívót
a konyhaasztalon, a székeken vagy
a padlón maradt morzsák
eltakarítására. Kényelmes
markolatának és csekély súlyának
köszönhetően igazán könnyű kezelni,
miközben akkumulátora végig
maximális teljesítménnyel működteti
a készüléket. A praktikus eszköz
alkalmas konyhai felületek, kanapék
és padló tisztítására egyaránt.
A készülék forgókeféje és szívófeje
hatékonyan tünteti el a port,
a morzsákat, a hajszálakat a padlóról
és a szövetekből. A több irányban
mozgó, elülső görgőkkel ellátott
szívófej segítségével pedig könnyen
manőverezhet az asztalok és székek
között.
Takarítás a centrifugális
Az Electrolux jászberényi gyárában gyártott
Accelerator porszívója egy átlátszó,
higiénikus tartályban, nagy sebességre
gyorsított levegő segítségével különíti el
a szennyezett levegőrészecskéket a tiszta
levegőtől.
Az Electrolux reprezentatív telefonos
felmérése szerint Magyarországon
a családok hetente 1 -2 alkalommal veszik
elő porszívóikat, és nemcsak a padlót,
hanem a bútorokat és a könyveket is azzal
tisztítják. A porszívó vásárlásakor
a fogyasztók számára kiemelten fontos
szerepet kap a döntésben
a szívásteljesítmény, a hosszú kábel
és a könnyű mozgathatóság. Az elmúlt
években a porzsák nélküli, portartályos
porszívók térnyerése figyelhető meg
a piacon, és erre reagálva fejlesztette
ki az Electrolux a porzsák nélküli Accelerator
termékcsaládot.
Az Electrolux Accelerator porszívóban
300 km/óra sebességre gyorsítják fel
a levegőt, így a centrifugális erő választja
szét akár a legkisebb porszemcséket is
a tiszta levegőtől. A kosz tehát a forgás
segítségével távozik egy könnyen kivehető
és tisztítható tartályba. Mivel a tartály
átlátszó, a tisztulás látványos, és ami jó hír,
hogy porzsákról sem kell gondoskodni.
Ez a működés kíméli a szűrőket, melyeket
így ritkábban kell tisztítani és élettartamuk is
jóval hosszabb lesz. Az Electrolux
Accelerator porszívó
Magyarországon fekete
és kék színekben
kapható. Ajánlott
fogyasztói ára 19 990,
illetve 23 990 forint.
occeterotor
•••••••••
••••••••
•••••••••
••••••••
•••••••••
••••••••
•••••••••
Az Electrolux az iPodon keresi
a jövő tervezőjét
Az Electrolux idén a Design Laboratórium
2006 nyílt pályázatán a legmodernebb
technológiát, az iPodot használja
a versenyzők meghívására. Apple iPodra
tölthető le ugyanis az a két rövidfilm, amely
arra biztatja az alkotókat, hogy tervezzenek
háztartási eszközöket 2016-ra,
az egészséges étkezési szokásokat szem
előtt tartva.
Az egyik kisfilmben Henrik Ottó,
az Electrolux nemzetközi designigazgatója
mutatja be a verseny feladatát. A második
film rövid interjúkat tartalmaz Electrolux
dolgozókkal, többek között Sofia Rudbeckkel, a fogyasztói termékek innovációjáért
felelős projektmenedzserrel, aki arról beszél,
14 ELECTROLUX ÚJSÁG
hogy az Electrolux folyamatosan vizsgálja a
felhasználók szokásait és termékfejlesztését
a leendő fogyasztó életstílusára, attitűdjére,
személyiségjegyeire alapozza.
Mindkét film DOGMA stílusban készült, azaz
kézikamerát használtak és gyors vágást,
viszont nem alkalmaztak sminkest, fodrászt,
nem voltak bevilágítva a jelenetek. A filmek
„független filmes” stílusban készültek
az Electrolux főhadiszállásán, ahol
a háttérben raktárak, folyosók vagy éppen
a büfé látszik.
A filmek megtekinthetőek és letölthetőek
az Electrolux Design Láb pályázat hivatalos
honlapjáról: www.electrolux.com/desianlab
Nagy siker volt az Electrolux Kupa
Hosszú szünet után idén, július 6-9.
között immár az Electrolux Kupa
elnevezésű torna keretében mérkőzött
meg egymással négy ország
válogatottja.
A német, a görög, a román és a magyar
válogatottat a torna csütörtök esti
hivatalos megnyitóján, a Déryné
Művelődési Központ előtt dr. Magyar
Levente polgármester köszöntötte.
A mérkőzéssorozatot a rendezvény fő
támogatójának képviseletében
Takács János, az Electrolux Lehel Kft.
vezérigazgatója nyitotta meg.
A 2006. évi Electrolux Kupa Nemzetközi
Ifjúsági Leány Röplabda Kupa
végeredménye a következő lett:
1.
2.
3.
4.
Németország
Magyarország
Görögország
Románia
Nyugdíjas-találkozó
Vége a nyaralási szezonnak
Az előző évekhez képest idén egy héttel
rövidebb volt a szakszervezeti üdültetés
az Electrolux Lehel Kft.-nél. Ennek oka
a rossz időjárás volt, melynek
„köszönhetően” egy héttel később,
június 13-án indult a szezon a vállalat
Zamárdiban lévő üdülőjében. A 8 házat
a szezon kezdete előtt felújították, és így
a közel száz család igazán jól érezhette
magát. Az üdülők heti turnusonként
váltották egymást, és nagyon meg
voltak elégedve az elhelyezéssel és
az ellátással is - tájékoztatta lapunkat
Zsótér András. Az Electrolux Lehel Kft.
Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke
azt is elmondta, hogy egy hét kivételével
végig telt ház volt az üdülőben, és
az időjárás is - néhány nap kivételével jó volt. Az utolsó turnus augusztus
29-én ért véget, és ezzel zárult az idei
üdülési szezon is. Most a stég kiemelése
és a téliesítés zajlik.
Megkérdeztük a dolgozókat...
...arról, hogy milyen tapasztalatokat
szereztek az elektronikus fizetési
eszköz bevezetése során.
2006. február elején került sor az új
fizetési eszköz bevezetésére
a munkahelyi büfékben
és az étteremben. Azóta az étkezési
hozzájárulásra jogosult munkavállalók
a belépőkártyájuk használatával tudnak
vásárolni. A belépőkártya a munkahelyi
étkezést igénybe vevő azonosítására
szolgál. Ennek használatával válik
lehetővé a munkáltatói kedvezményes
ár alkalmazása is, mivel csak
az Electrolux Lehel Kft. dolgozói
vehetik igénybe a vállalat által
támogatott kedvezményes Electrolux
árat. A fizetés során a belépőkártyát
a kártyaolvasóhoz kell érinteni,
ezt követően a munkavállaló egy olyan
nyugtát kap, amelyen fel van tüntetve
a vásárolt tételek száma és ára,
valamint az aktuális egyenleg.
A nyugta megőrzésével a munkavállaló
figyelemmel tudja kísérni, hogy még
hány forintért tud kártyájával vásárolni.
A véleményt nyilvánított dolgozók
elsöprő többsége (95%-a) az új fizetési
eszköz rugalmas felhasználásával
elégedett. Leginkább a fizetési
eszköz kezelhetőségével
a legelégedettebbek a válaszadók,
mivel ugyanazt a kártyát tudják
használni a belépés és a vásárlások
során, összességében
a felmérésben részt vevők 78,5%-a
teljes mértékben elégedett a kártyás
fizetési rendszerrel.
Az Electrolux Lehel életében már hagyomány, hogy
az Electrolux Díjugrató Lovasversenyt megelőző
napon nyugdíjas-találkozót rendeznek, melyen
Takács János vezérigazgató köszönti
a megjelenteket. így történt ez idén is. Július 21-én,
verőfényes délután, a fák hűs árnyékában várták
a cég első emberét azok, akik több évtizedet
dolgoztak az egykori Fémnyomóés Lemezárugyárban, a Lehel Hűtőgépgyárban,
illetve az Electrolux Lehel Kft.-ben.
- Ismét sikerekről számolhatok be önöknek, hiszen
a 2005-ös esztendőben is újabb rekordokat
döntöttünk meg. Nyíregyházán megkezdte
működését egy új gyárunk, és az előző évben már
több mint 5 millió Electrolux termék készült
Magyarországon. Elmondhatom, hogy Európa
legnagyobb porszívógyára is nálunk, Jászberényben
működik. Nyugdíjasként is büszkék lehetnek tehát
egykori gyárukra, mint ahogy mi is büszkék vagyunk
önökre, hiszen ezeknek a sikereknek az alapjait
önök rakták le - mondta Takács János.
Amint az már hagyomány, a köszöntőt műsor
követte, melynek keretében Madarász Katalin
magyar nótákat énekelt, zongorán kísérte Budai
Béla, és fellépett Bajevszki Tamás bűvész is.
A műsor után a nyugdíjasok együtt fogyasztották el
az ebédet, közben régi történeteket elevenítettek fel.
Fejtsen és nyerjen velünk!
Júliusi-augusztusi számunkból sem
maradhat ki a rejtvény. Ennek
megfejtését majd szeptemberi
rejtvényünk megfejtésével együtt
2006. szeptember 20-ig kell
az étteremben elhelyezett dobozba
bedobni. A megfejtések mellett kérjük
feltüntetni a beküldő nevét
és elérhetőségét. A helyes megfejtést
beküldők közül ketten egy-egy
Electrolux márkájú hűtőszekrényt
nyernek.
A májusi és a júniusi helyes megfejtést
beküldők közül, fagyasztóládát nyert:
Kövér Kálmán, a Porszívógyár
.munkatársa, valamint Gönczi Zoltán
Ferenc, a Szerszám- és Célgépgyár
munkatársa.
Májusi megfejtés: ...fagyasztó
részének időszakos leolvasztására,
mivel nem képződik jég a belső térben.
Júniusi megfejtés: A nyíregyházi KeletNyugat Expón az Electrolux Kft. kapta
a vásári nagydíjat.
Meghatározások
Vízszintes: 1. A beküldendő megfejtés
első része (zárt betűk: R, E, E,Ö).
13. Postai küldemény. 14. Van ilyen
fon és pátia is! 15. Állati, de növényi
eredetű is lehet. 16. Angol főrend.
17. Fürdőzik, másként. 19. Spanyol,
norvég és osztrák autók nemzetközi
jelzése. 20. Ételnél fontos. 21. Híres
országgyűlés volt itt. 22. Melső
közepe. 24. Finom csokifajta.
27. Balogh Nóra. 28. Vékony huzal.
29. Kiejtett mássalhangzó.
31. Becézett magyar női név.
33. Biztonsági ember. 34. Kétharmad
bit. 35. Kor. 37. Természetes. 39. Visz
ellentéte. 40. Katonai szín, kiejtve!
42. Bottal ver. 43. Híres magyar
nagybőgős: ... Aladár.
44. A beküldendő megfejtés második,
befejező része (zárt betű: Y). 47. A -be
párja. 48. Jász-Nagykun-Szolnok
megyében élő nép. 49. A hangskála
része. 50. Világ körüli is van. 53. Ilyen
hadnagy is van. 55. Hadapród.
57. Fotó fele. 58. Papírra vet.
59. Értékesítésre vár. 61. Süiés
közepe. 62. A boltok polcain található.
64. Reális. 66. Egykori török tiszt.
68. Kevély része. 69 Csúcsmérkőzés.
70. Sokat vitatott orvosi munkát végez.
Függőleges: 1. A kormány ellenfele.
2. Idegen férfinév. 3. Idegen név.
4. Cédula fele. 5. Tele azonos hangzói.
6. Azon a helyen. 7. Adót befizet.
8. Mongólia fővárosa. 9. Vegyi elem.
10. A ... elszáll, az írás megmarad.
11. Cukrász készíti. 12. Miki fele.
17. Növény része. 18. Dupla
mássalhangzó. 20. Dunántúli település.
23. Zászló, másként. 25. Duma része.
26. Ehető gomba. 28. Doktor, röviden.
30. Sportolók jutalma. 32. Hadi állat!
33. Láng is van ilyen. 36. Város SzaúdArábia és Jordánia határán.
38. Húzódik része. 39. Népszerű
vonós hangszer. 41. Valóságos.
42. Csongrád megyei község.
43. Vízgőz. 45. Ismert könyv címe: ...
majom. 46. Nyerészkedő kereskedő.
51. Mózes öt könyve. 52. Se apja, se
anyja. 54. Duplázva, becézett férfi és
női név is lehet. 56. Élesít.
59. Háromnegyed meló. 60. Lehet nép
és mű is. 63. Ásít. 65. Juttat.
67. Orosz repülőtípus jelzése.
Jó érzés
Valamennyien tudjuk, hogy nem kevés
azoknak a száma, akik ma Magyarországon
segítségre szorulnak. Szerencsére azok száma
is növekszik, akik, ha lehetőségük adódik,
akkor nagyon szívesen segítenek. Lehet
támogatni egy embert, egy családot, egy
közösséget vagy egy szervezetet is, amely
karitatív feladatokat vállal fel. Mi az elmúlt
időszakban többnyire az utóbbiak munkájának
segítését vállaljuk, vállaltuk fel.
Sokak véleménye, hogy jobb adni, mint kapni.
Mert másnak örömet okozni - az az igazi
boldogság. Ezen a véleményen vagyunk mi is
az Electrolux magyarországi gyáregységeinél.
Ennek jegyében szerveztük meg többek között
három éve és idén is - Jászberényben a jótékonysági műszakunkat. Az idei
esztendőben a 125 éves Magyar
Vöröskeresztet támogattuk 1,5 millió forinttal.
Egy olyan szervezetet, amely számos területen
nyújt segítséget a rászorulóknak.
Jászberényben a Maci Alapítvány Óvodát is
Tartalom
■ Bemutatjuk az Electrolux európai hűtőszekrénygyártásának
új vezetőjét
3
Hl Elismerő Oklevelet kapott
az Airmax és a Cyclone XL
4
H így készül az Accelerator
4
■ Az első MasterClass eredményei
5
■ Továbbképzés Zamárdiban
5
■ Az üzemorvos válaszol
5
H Nyugdíj 40 év után
■ Jótékonysági műszak a jászberényi Hűtőszekrénygyárban
H Bemutatjuk új kollégáinkat
5
6-7
8
■ Electrolux technológiafejlesztések a környezettudatosság
szellemében
■ A Lafayette Galéria után Budapesten a mintás Electrolux hűtők
9
9
M Kedves Vendégeink!
10
■ Szüret napja, szüreti mulatság
10
■ Szakmai tanácskozás
10
M Éjszakai futás
10
H Tenisz Electrolux Kupa
10
I Nyugdíjasok kirándulása
10
H 21. Niké Budapest Félmaraton
10
■ Fejtsen és nyerjen velünk!
11
segítjük immár évek óta. Idén október 6-án,
egy közös szüreti nap keretében, találkozunk
az óvoda dolgozóival, a gyerekekkel és
szüleikkel. Lovas kocsival megyünk szüretelni
a Neszűrbe, hogy a népi hagyományoknak
megfelelő módon dolgozzuk fel a szőlőt.
A nap végén sor kerül az Electrolux márkájú
háztartási készülékek átadására is. Jó érzés
ezeken a rendezvényeken részt venni,
az Electrolux adományait átadni, s látni azt,
hogy ez milyen örömet okoz szülőknek és
gyerekeknek
egyaránt. Mert jó
érzés kapni, de még
jobb adni.

Bemutatjuk az Electrolux európai
hűtőszekrénygyártásának új vezetőjét
Szeptember 1 -jével
dr. Gönczy Sándor
lett az Electrolux
európai
hűtőszekrény
gyártásának
igazgatója. Ilyen
magas pozíciót
eddig kelet-európai
szakember még
nem töltött be
a svéd világcégen
belül. A következő
interjúból kiderül,
hogyan vezetett
dr. Gönczy Sándor
útja a miskolci
egyetemről
az Electrolux felső
vezetői közé.
- Hogyan került Miskolcról az Electrolux
jászberényi gyárába?
- Hat éve dolgoztam már a miskolci
egyetemen, amikor a világcégek kezdtek
Magyarországra érkezni. Az egyetemet
végzett fiatalok előtt abban az időben két út
állt. Vagy elmentek külföldre vagy világcégek
magyarországi érdekeltségeinél
helyezkedtek el. Gondoltam én is külföldi
ösztöndíjra, ám végül a második utat
választottam. Miskolcon 1995-ben
rendezték meg az első állásbörzék egyikét,
s kíváncsiságból elmentem oda. Érdekelt,
hogy egy ilyen börze hogyan zajlik. Ott
kerültem az Electrolux standjához. Akkor
nem tudtam igazán hová elhelyezni a svéd
világcéget, a Lehel márkanevet ismertem.
Elkezdtem beszélgetni az electroluxos
kollégákkal, és abban állapodtunk meg,
hogy lejövök Jászberénybe, mert várhatóan
lesz olyan munka, amely
az érdeklődésemnek megfelel. Eljöttem egy
interjúra, mely nagyon sikeres volt és ezt
követően kerültem ide.
- Az elmúlt 10 év során mely területeken
dolgozott az Electrolux Lehel Kft.-n belül?
- A Hűtőszekrénygyárban a műszaki
szervezeten kezdtem dolgozni, mint
projektvezető. Különböző nemzetközi
projektekben vettem részt, s ez a munka
közel egy évig tartott. Akkor megüresedett
az akkori alkatrészgyártási részleg igazgatói
munkaköre, melyre felkértek, hogy
pályázzam meg. Ez egy kicsit váratlanul ért.
Ebben az időben ez egy 600 fős részlege
volt a vállalatnak, hat különböző üzemmel.
Egy év után ez elég nagy kihívásnak tűnt, és
akkor úgy döntöttem, vállalom ezt
a feladatot. Gyakorlatilag a termelés
irányításának alapjait itt tanultam meg, hiszen
akkoriban nagyon sokrétű volt még
az alkatrészgyártás. Két év múlva
a Hűtőszekrénygyár termelési vezetője
lettem. Annak idején ez az alkatrészgyár,
a kombiüzem és a TT üzem gyártásának
irányítását jelentette. Újabb két év elteltével
a Fagyasztóládagyárba kerültem, ahol
akkoriban kisebb-nagyobb gondok voltak,
és ezeket kellett on/osolni. Műszaki
igazgatóként dolgoztam rövid ideig, majd
a Fagyasztóládagyár igazgatója lettem.
Ez az electroluxos pályafutásom egyik
legemlékezetesebb időszaka volt.
A gyárigazgatói feladatoknak, a szakmának
a szépségeit itt tanultam meg. Szép
eredményeket értünk el, szerettem itt
dolgozni. A következő váltás 2003-ban
történt, amikor a Hűtőszekrénygyár
igazgatója lettem. A jászberényi gyár
munkájának irányítása mellett építettük fel
az Electrolux nyíregyházi Hűtőszekrénygyárát,
és ennek a vezetése is a feladatom volt.
Az idei év ismét jelentős változást hozott,
hiszen szeptember 1 -jétől az Electrolux
európai hűtőszekrénygyártásának a vezetője
lettem, amelyre szintén felkérést kaptam.
- Mennyire volt nehéz az egyetemi évek után
a gyakorlatban megfelelni a kihívásoknak?
- Az egyetemen töltött hat év alatt nagyon
biztos alapot kaptam, s ez megkönnyítette
a helyzetemet. Nem igazán az első lépés volt
számomra az igazi kihívás, hiszen
projektvezetőként sok műszaki témával is
foglalkoznom kellett. Az első nagy lépés
az volt, amikor az alkatrészgyártás vezetője
lettem. Hatszáz főt irányítani már nem kis
kihívást jelentett. Ez már más feladat volt,
mint amit az egyetemen korábban
végeztem.
- Mennyi idejét tölti ki naponta az Electrolux?
- Manapság napi 14 órát töltök munkával.
A korábbi napi 10-12 órával szemben most
különösen kemény időszakot élek, hiszen
átmenetileg a nyíregyházi gyár operatív
irányítása, valamint új munkaköröm átvétele
igen sok munkát ad.
- Az Electroluxon belül kelet-európai vezető
még nem töltött be ilyen magas pozíciót.
Lehet azt mondani, hogy ez az ön eddigi
munkájának elismerése mellett az Electrolux
magyarországi eredményeinek elismerés is?
- így van. Ez egyrészt személyes elismerés,
másrészt pedig a magyarországi sikerek
elismerése is. Ehhez pedig kellett a kollégák
eredményes, kitartó munkája, melynek
eredményeként Magyarország
hűtőszekrénygyártó nagyhatalommá vált.
Mivel pedig a termelés jelentős része
hozzánk került, és sikeresek vagyunk, így
ennek következménye, hogy erre a területre
Magyarországról neveztek ki vezetőt.
ELECTROLUX ÚJSÁG 3
Elismerő Oklevelet kapott
az Airmax és a Cyclone XL
A Magyar Termék
Kereskedelmi
Nagydíj
Pályázatának
eredményhirdetésén
idén is érdekelt
volt az Electrolux
Lehel Kft.
A minőség a piac megtartásának és
bővítésének egyik leghatékonyabb eszköze
- vallják már kilenc éve a Magyar Termék
Kereskedelmi Nagydíj Pályázat kiírói és
támogatói, az Industorg Iparszervezési,
Kereskedelemfejlesztési és Képviseleti Bt.,
a TÜV SÜD KERMI Kft., a Fogyasztóvédelmi
Felügyelőség, a Magyar Exporthitel
Biztosító Zrt., az EXIMBANK Magyar Export
Import Zrt. És a TERC Kereskedelmi
és Szolgáltató Kft., valamint a Magyar
Vállalkozásfejlesztési Alapítvány.
A 2006-os évben több mint 200 cég
jelentkezett a pályázatra, s az utolsó
zsűrifordulóban még 53 cég 62 pályázata
versengett egymással. Közülük 18 pályázat
érdemelte ki a Magyar Termék Nagydíjat,
míg a Kiírók Tanácsa Elismerő oklevelét
és Plakettjét 21 -en vehették át szeptember
6-án, a Parlamentben tartott ünnepségen,
melyen több mint 500-an - gazdasági
szakemberek, nemzetközi diplomaták
és a média képviselői - vettek részt.
Az Electrolux Lehel Kft. Porszívógyára
az Airmax és a Cyclona XL porszívókkal
pályázott és Elismerő oklevélben részesült,
melyet Wittich Tamástól,
a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség
főigazgatójától Vass Attila gyárigazgató,
Agócs Lívia, az új termék bevezetéséért
és marketingtevékenységéért felelős
kolléga, valamint Szabó Ágnes, a porszívók
projektvezetője vett át. Érdekesség, hogy
a két új porszívóból eddig már több mint
500 ezer darabot értékesítettek a TávolKeleten, s hamarosan az amerikai piacra
is bevezetik azokat.
így készül az Accelerator
Előző
lapszámunkban
bemutattuk
az Electrolux
jászberényi
Porszívógyárában
készülő Accelerator
porszívót. A termék
fejlesztéséről,
gyártásáról
szerettünk volna
többet megtudni,
így Mézes Zsolthoz,
az Accelerator
projektvezetőjéhez
fordultunk.
4 ELECTROLUX ÚJSÁG
- Hol és mikor fejlesztették ki a szakemberek
az Acceleratort?
- Az Accelerator fejlesztése egy évig tartott.
Tavaly májusban, Svédországban kezdődött
a munka, majd ott és Magyarországon
kooperációban folyt a termékfejlesztés.
- Milyen munkálatok előzték meg az új
termék gyártását?
- A projektnek része volt a kapacitási
és a gyárthatósági vizsgálatok, s ezt
a megfelelő gyártástechnológia kialakítása
követte. Ennek során történt a gyártósor,
illetve a kiszolgáló berendezések, készülékek
tervezése, kivitelezése és telepítése is.
- Az Accelerator gyártásához
az alkatrészeket honnan szerzik be?
- A termékbe beépülő alkatrészek mennyiségben és értékben is - túlnyomó
része magyar beszállítóktól származik.
Az összes műanyag, gumi- és fém
alkatrészek, a csomagolóanyagok (a dobozt
kivéve), valamint az elektromos vezetékek
és a szűrők is magyar termékek. Külföldről
a motor, az elektronikai panel,
a csomagolódoboz, egy szűrő és egy-két
tartozék kerül beszerzésre.
- Hány szerelősoron készül jelenleg
az Accelerator?
- A készülék gyártása jelenleg egy
szerelősoron, az igénytől függően 2-3
műszakban folyik. Műszakonként tizenhárom
kolléga gyártja az Accelaratort, amely egy
bővülő piaci szegmensben (porzsák nélküli
készülékek piaca) képvisel plusz volument.
A termék gyártása 2006 májusában
kezdődött Jászberényben, s a maximális heti
kapacitás 7500 darab. Az éves tervezett
gyártási volumen 250 000 darab, s idén
140 000 Accelerator készül.
- Mely piacokra készül az Accelerator?
- Elsősorban az európai piacokon
forgalmazzuk, keleten és nyugaton, majd
a későbbiekben a távol-keleti országokban is
megkezdjük az értékesítését.
Az üzemorvos válaszol
Kl első MasterClass
eredményei
Mint arról már korábban is beszámoltunk,
befejeződött az első MasterClass
a Hűtőszekrénygyárban.
- Az elindított változások kapcsán sikerült
elérnünk a réz szívócsövek hegesztésénél
egy 200 db/műszak kapacitásnövelést,
amely 16,7%-os kapacitásnövekedést jelent
(1200 db/műszakról 1400 db/műszakra
emelkedett). Ez nagyszerű eredmény,
gratulálunk a csapatnak a fejlődéshez
-- nyilatkozta Karácsonyi Gyula (termelési
vezető/EMS sponzor).
- Úgy gondolom, hogy azokkal az EMS
eszközökkel, amelyeket alkalmaztunk
a MasterClass folyamán (5S, 7W,
standardizáció), olyan optimális
munkakörnyezetet tudtunk kialakítani, amely
lehetővé tette ezt a mértékű fejlődést mondta Eszik Róbert (Change Agent).
A csapat tagjai: Eszik Róbert, Metykó Béla
(Change Agent), John Dinnie (IF), Szász
Péter (logisztikai mérnök), Tarjányi Árpád
(beállító lakatos), Majorosné T. Adél
(forrasztó), Diemerné Margó (forrasztó),
Sósné Ágnes (operátor), Kocsis András
(csoportvezető), Kis László
(szerszámdiszpécser), Deli Ferenc
(folyamatfejlesztő), Vargáné Katalin (üzemi
termeléstervező), Hajdú Attila
(költségközpont-vezető)
A későbbiekben is folyamatosan be fogunk
számolni a MasterClass eredményeiről.
Továbbképzés
Zamárdiban
Főbizalmiaknak és üzemi tanácstagok
részére - Jászberényből és Nyíregyházáról
mintegy 30-an vettek részt - tartottak
tájékoztatást, képzést az Electrolux Lehel
Kft. vezetői és a Vasas Szakszervezet
országos vezetői szeptember 7-9-én
Zamárdiban.
Csütörtökön a szakszervezet napi
gondjairól, problémáiról volt szó. Szóba
kerültek azok a kormányzati intézkedések,
melyek érintik a munkavállalókat. Pénteken
az Electrolux Lehel Kft. vezetői adtak
tájékoztatót a cég helyzetéről, a várható év
végi munkákról, az év végi bonusz jelenlegi
állásáról, várható alakulásáról. Szombaton
pedig az üdülő téliesítését végezték el
a megbeszélés résztvevői.
- Mit tanácsol a nyári-őszi
átmenetben?
Dr. Szabó Erzsébet:
- Hamarosan itt
az ősz,
a változékony
időjárás, amely
még
az egészséges
szervezetet
is megterhelheti. Fontos, hogy
rétegesen öltözködjünk. Reggel úgy
induljunk útnak, hogy hideg esetén fel
tudjunk valamit venni, meleg esetén
le tudjunk valamit vetni. Arra
is figyeljünk, hogy esetleg mennyire
huzatos a munkahelyünk. Ebben
az átmeneti időszakban arra is fel kell
készülnünk, hogy pár órán belül
a hideg esős idő nagyobb széllel
is beköszönthet. Erre az esetre
tarthatunk magunknál apróra hajtható
esőkabátot, egy pulóvert, melyek
hatásos védelmet nyújtanak a hideg
és az eső ellen. Továbbra is javasolt
a kis kalóriaértékű élelmiszerek
gyakori, és legalább napi két liter
folyadék fogyasztása. Edzettségünket
növelhetjük napi rendszeres
testmozgással, amely lehet fél óra
séta, de akár kutyasétáltatás.
Ez egyben jó kikapcsolódás is.
Nyugdíj 40 év után
Sass Tibor 1966-ban került a Lehel
Hűtőgépgyárba, és a ll-es
aggregátüzemben kezdett dolgozni.
Ez a terület annyira megtetszett
a fiatalembernek, hogy egészen
nyugdíjba vonulásáig itt maradt.
Bár nyugdíjazásáig még lett volna
3 év, ám betegsége korábban
pihenőre kényszerítette. Szeptember
13-án munkatársai búcsúztatták
kedves kollégájukat és kívántak neki
minden jót.
- Hűtős család a miénk, hiszen
testvéreim is itt dolgoztak
a gyárban. Ötünk közül, miután és is
nyugdíjba megyek, már csak
a húgom marad az Electroluxnál.
Nagyon szép negyven évet töltöttem
a gyárban. Olyan jó kollektívában
dolgozhattam, hogy nem is akartam
innen elmenni - mondta Sass Tibor.
Jótékonysági műszak a jászberényi
H űtőszekrénygyárban
Második alkalommal rendeztek jótékonysági műszakot szeptember 6-án az Electrolux
Lehel Kft. jászberényi Hűtőszekrénygyárában. Míg három éve a Porszívógyárban, addig
most a hűtőszekrénygyárban álltak a szalag mellé az Electrolux Lehel Kft. felső vezetői,
valamint ismert közéleti személyiségek, köztük politikusok és a média képviselői.
A rendezvény fővédnöke Habsburg
György, a Magyar Vöröskereszt
elnöke, hazánk európai uniós
nagykövete volt. Természetesen nem
véletlenül esett személyére
a választás, hiszen a jótékonysági
műszak résztvevői által készített
hűtőszekrények értékesítéséből
származó bevételt az Electrolux
Lehel Kft. a Magyar Vöröskeresztnek
ajánlotta fel.
Az adományhoz munkájával
hozzájárult többek között dr. Gedei
József, Felső-Jászság országgyűlési
képviselője, dr. Magyar Levente,
Jászberény város polgármestere,
Kőbán Rita sokszoros olimpiai, világés Európa-bajnok kajakos, Cserháti
Ágnes, Zelinkai Ildikó, Bényi Ildikó
és Dézsi Zoltán televíziós
műsorvezetők.
A jótékonysági műszakra szóló
meghívót elfogadó vendégeket
Takács János, az Electrolux Lehel
Kft. vezérigazgatója és dr. Gönczy
Sándor, az Electrolux magyarországi
hűtőszekrénygyártásának igazgatója
fogadta. Takács János
köszöntőjében elmondta, hogy
az Electrolux Magyarországon milyen
fejlesztéseket hajtott végre az elmúlt
15 év alatt. Kiemelte, hogy már
Jászberényben és Nyíregyházán
is jelentős termelés folyik,
s az alkalmazottak létszáma több
mint négy és fél ezer. Takács János
köszöntőjét követően munkavédelmi
ismertetés következett, majd
a jótékonysági műszak résztvevői
megtekintették a Hűtőszekrénygyárat.
A gyárlátogatás végén csoportokra
osztották a vendégeket, akik
elfoglalták helyüket a szalag mellett,
s kezdődhetett a műszak.
Természetesen a „rendes” műszak
dolgozói minden segítséget
megadtak ahhoz, hogy
a „jótékonyságiak” megfelelő
teljesítményt nyújtsanak. Közvetlen,
baráti volt a hangulat a két műszak
6ELECTROLUX ÚJSÁG
A kajakos
A jótékonysági műszak egyik
legismertebb résztvevője Kőbán
Rita olimpiai, világ- és Európabajnok kajakos volt, aki nagyon
sok örömet okozott
a sportbarátoknak hosszú éveken
át. Számára természetes volt, hogy
elfogadta a meghívást, hogy
munkájával segítse a Magyar
Vöröskeresztet.
- Örömmel fogadtam a felkérést,
s bár napi teendőimet át kellett
szervezni, természetesen eljöttem,
hogy segítsek. A sporttól teljesen
nem szakadtam el, hiszen
az Olimpiai Bizottság tagja vagyok.
Sok társadalmi funkcióm van,
s amennyiben tehetem, úgy
a legtöbb felkérésnek eleget
teszek, miközben a lovaimmal is
sok időt töltök együtt.
- Hosszú és sikeres pályafutásod
volt. Mennyire hiányzik az életedből
a sport?
- Egyáltalán nem hiányzik. Voltak
sikereim, voltak kudarcaim, voltam
fenn és lenn is, azaz sokat
megéltem, mint sportoló. Nincs
hiányérzetem, az én sportolói
történetem így kerek.
- Mi a véleményed a mai kajakos
lányokról, akik úgy tűnik, hogy
méltó utódaid?
- Nagyon jók a lányok, igen szép
eredményeket érnek el,
s azt kívánom nekik, hogy ez
a lendületük tartson ki a pekingi
olimpiáig.
A Vöröskereszt elnöke
dolgozói között, s ennek meg is lett
az eredménye.
A jótékonysági műszak befejezését
követően dr. Gönczy Sándor
elmondta, hogy mindkét szalagon
270 hűtőszekrény legyártását
tervezték, s az egyik szalagon 272,
a másikon 271 hűtőszekrény készült.
Azaz, a jótékonysági műszak
résztvevői megfeleltek
az elvárásoknak. Méghozzá úgy,
hogy egyetlen selejtet sem
gyártottak.
A jó hangulatú és eredményes
jótékonysági műszak közös ebéddel
zárult, melyen a vendégek
találkozhattak Szili Katalinnal,
az Országgyűlés elnökével, aki
éppen ezen a napon járt
az Electrolux jászberényi gyárában.
Habsburg György, a Magyar
Vöröskereszt elnöke, hazánk
európai uniós nagykövete volt
a szeptember 6-i jótékonysági
műszak fővédnöke. Nem véletlenül,
hiszen azt éppen a Magyar
Vöröskereszt támogatására
szervezték.
- Nagyon jó és követendő ötletnek
tartom, hogy az Electrolux immár
második alkalommal rendezett
jótékonysági műszakot.
A Vöröskeresztnek folyamatosan
szüksége van támogatókra, hogy
vállalt feladatait teljesíteni tudja.
Amikor az Electrolux magyarországi
vezetői megkerestek
elképzelésükkel, hogy a Magyar
Vöröskereszt számára rendeznének
jótékonysági műszakot,
természetesen azonnal jeleztük,
hogy ebben partnerek vagyunk.
A Vöröskereszt idén ünnepli
megalakulásának 125. évfordulóját.
Ezen időszak alatt számos
alkalommal bizonyította már, hogy
nagy szükség van rá, s várhatóan
lesz is a következő 125 évben is.
Sokan nem tudják, hogy
a Vöröskereszt milyen széles körű
tevékenységet folytat. Nemcsak
a katasztrófák esetén segítünk,
nemcsak véradásokat szervezünk,
hanem például keresőszolgálatot
működtetünk, elsősegély
tanfolyamokat szervezünk és ezen
túl számos más tevékenységet
is folytatunk. Elég szponzor,
támogató soha nincs, ám
elmondhatom, hogy egyre többen
támogatják munkánkat.
Magyarországon mintegy 300 ezer
tagja van a Vöröskeresztnek
és közel 50 ezer önkéntes is segíti
munkánkat. A legfontosabb
az a bizalom, amely megnyilvánul
felénk, ez pedig eddigi munkánk
elismerését is jelenti.
- Tudomása szerint más
világcégek, amelyeknek van
magyarországi érdekeltsége,
rendeztek-e már hasonló eseményt
hazánkban?
- Nem tudok róla. Én legalábbis
nem vettem részt máshol ilyen
rendezvényen, melyet a Magyar
Vöröskereszt számára szerveztek.
Nagyon jól éreztem magam
a jászberényi gyárban, s ezúton is
köszönöm mindenkinek
a segítségét, aki a jótékonysági
műszakban munkájával hozzájárult
a Magyar Vöröskereszt
támogatásához.
ELECTROLUX ÚJSÁG 7
Bemutatjuk új kollégáinkat
Lapunk életében
már hagyomány,
hogy időről időre
bemutatjuk
a cégünkhöz
érkezett fiatal
Hagyományainkhoz híven a név, az életkor,
a végzettség mellett a diplomaszerzés
helyéről és idejéről, az Electrolux Lehel
Kft.-nél betöltött beosztásról, valamint
a nyelvismeretről és a hobbiról kérdeztük
a fiatalokat. No, meg arról, hogyan kerültek
cégünkhöz és hogyan érzik magukat
munkahelyükön.
Gedei Gábor
(23 éves)
gépészmérnök
szakembereket.
Ezúttal az idei év
második felében
az Electrolux Lehel
Kft. jászberényi
gyáraiba került
új munkatársakkal
GAMF Kecskemét
2006.
Porszívógyár termelési mérnök.
Angol nyelv.
Sport (jégkorong, görhoki, labdarúgás)
és számítástechnika
ismerkedhetnek
meg olvasóink.
- Pályáztam arra az állásra, melyet most
betöltők. Az elmúlt két hónap alatt jó
tapasztalatokat szereztem az itt folyó
munkáról. Munkatársaim és a dolgozók
is segítőkészek, s egy pályakezdő
esetében ez nagyon fontos.
Fekete Gyula
(26 éves)
gépészmérnök
Miskolci Egyetem
2005
Porszívógyár termelési mérnök.
Angol nyelv.
Autó, sport, utazás
Éliás László
(26 éves)
Mérnök
informatikus,
energetikus
Miskolci Egyetem
2006
Fagyasztóládagyár
- labormérnök. Angol nyelv.
Tenisz, kerékpározás
- Tanszékvezető tanárom jelezte, hogy
az Electrolux Lehel Kft.-nél van egy olyan
állás, amely számomra megfelelő lenne.
Jelentkeztem, s a meghallgatás után
kerültem felvételre. Olyan munkát
végzek, amilyenre számítottam, ilyen
helyen szerettem volna dolgozni.
Munkatársaim befogadta és segítenek.
Kisnémet Tamás
(27 éves)
Közgazdász
Miskolci Egyetem
2006
Számítástechnika SÁP specialista
angol és francia
nyelv középfokon. Kerékpározás, fotózás
- A Műszaki Egyetemen rendezett
állásbörzére nem tudtam elmenni, így
e-mailben küldtem el jelentkezésemet
az Electrolux Lehel Kft.-hez.
Munkahelyemen jól érzem magam,
barátságosak és segítőkészek
a kollégáim.
- Oroszlányból pályázat útján kerültem
az Electrolux Lehel Kft.-hez. Nagyon jól
kijövök a kollégákkal és a feladatok is
érdekesek, amelyekkel foglalkoznom kell.
Kenyó Szilvia
(23 éves)
Műszaki menedzser
Juhász Judit
(25 éves)
közgazdász
Dunaújvárosi
Főiskola - 2003
Fagyasztóládagyár
- anyaggazdálkodó
Angol nyelv.
Grafológia
- A jászfényszarui Samsung gyárból
jöttem az Electrolux Lehel Kft.-hez.
Munkám van bőven, és a kollégáimtól
sok segítséget kapok. Jól érzem magam
a Fagyasztóládagyárban.
8ELECTROLUX ÚJSÁG
GAMF Kecskemét
2006
Fagyasztóládagyár
- selejtelemző
mérnök.
Angol nyelv. Olvasás
- Tavaly az Electrolux jászberényi
gyárában töltöttem 5 hónapot
gyakorlaton, és már akkor nagyon jó
tapasztalatokat szereztem.
Az államvizsga után számomra
természetes volt, hogy ide jövök
dolgozni. Mivel ismerősök közé kerültem,
így a beilleszkedés már nem okozott
problémát.
Electrolux technológiafejlesztések
a környezettudatosság szellemében
Az energiaárak
gyors növekedése
és a globális
felmelegedés
aggasztó
előrejelzései miatt
a fogyasztók
hatékonyabb
energia
gazdálkodáshoz
való szoktatása
sosem volt még
égetőbb feladat.
Az energiaárak globális növekedésével
a fogyasztók mára már folyamatosan keresik
energiafogyasztásuk csökkentésének
lehetőségeit, mind költséghatékonyság,
mind környezettudatossági szempontok
miatt. Ez nem csupán jelentős
kiadáscsökkentést eredményez, de pozitív
hatást gyakorol a környezetre is.
A technikai fejlődés a háztartási
berendezéseket jóval hatékonyabbá tette
az elmúlt évtizedben. Egy mai modern
„A” kategóriás hűtőszekrény a hatékonyabb
szigetelésnek, a jó hatásfokú
kompresszoroknak és egyéb újításoknak
köszönhetően 45%-kal kevesebb
elektromos áramot használ, mint egy
átlagos 15 évvel ezelőtti modell.
A folyamatos technológiai fejlesztések
legújabb eredményei a No Frost
(jegesedésmentes) rendszerű kombinált
hűtő készülékek. A No Frost rendszer
lényege, hogy a fagyasztót ezután sohasem
kell leolvasztani, a készülék jegesedésmentesen üzemel. A készülék a beépített,
kiemelkedően jó hatásfokú kompresszornak
és a vezérlő elektronikának köszönhetően
kevesebb áramot fogyaszt társainál, erről
az „A" energiaosztály-beli besorolás is
tanúskodik.
Energiatakarékosság a konyhában
Az Electrolux, a technikai fejlesztéseken túl
néhány egyszerű tanáccsal is igyekszik
segíteni a fogyasztókat, hogyan
csökkentsék energiaszámláikat és védjék
a környezetet:
- a mosogatógép hője és párája
intenzívebb működésre serkentheti
a hűtőgépet, így törekedni kell arra, hogy
a két berendezés egymástól távol kerüljön
elhelyezésre,
- célszerű elegendő helyet hagyni
a hűtőszekrény és a fal vagy
a konyhaszekrény között, hogy a levegő
megfelelően áramolhasson a berendezés
körül, hűtve ezzel a készüléket,
- ajánlatos megbizonyosodni arról, hogy
a hűtőszekrény belső hőmérséklete
+5...+8 °C között van, ami nem csak
az ételek számára megfelelő hőmérsékletet,
de akár 25%-os energiafogyasztás
megtakarítást is jelenthet.
Az életciklus-szemlélet az Electrolux-nál
a termékek tervezésénél és fejlesztésénél
kezdődik. Ezt követően a szemlélet tovább
kíséri a termékeket a gyárakban is, ahol
környezetirányítási rendszert alkalmaznak,
figyelembe véve azokat a faktorokat, melyek
csökkentik az energia- és vízfogyasztást,
valamint szem előtt tartják
az újrahasznosítást is.
A Lafayette Galéria után Budapesten
a mintás Electrolux hűtők
Az Electrolux 2005-ben bejelentette,
hogy a War on White projektje
keretében hadat üzen a fehér
készülékeknek. Ez a program jelzi
azt a váltást, miszerint a cég új
tervezési elképzeléseket akar
követni, hogy megfeleljen
az egyéniségüket jobban tükröző
háztartási készülékeket használni
kívánó fogyasztók igényeinek. 2006
februárjában a Sálon de Prét-áPorter Paris kiállításon az Electrolux
új, színes és mintás prototípusainak
bemutatása után nyáron a Berlini
LaFayette Galériában vonultatott fel
a megszokott designon túlmutató
készülékeket.
A Városház téren felállított Design
Konténerben szeptember 25-től
október 1 -jéig azok a mintás,
érintőképernyős hűtőszekrények
voltak megtekinthetők, amelyeket
az Electrolux neves designerei
terveztek és Párizs és Berlin után
kerültek Magyarországon kiállításra.
Az Electrolux világszerte felkarolja
az egyéni elképzeléseket, így
a Design Konténerben magyar
tervezők által készített installációval
voltak láthatók a készülékek.
ELECTROLUX ÚJSÁG 9
Kedves Vendégeink!
Éjszakai futás
Szervezetünk építőelemei közül hajlamosak
vagyunk az úgynevezett nyomelemeket kifelejteni,
pedig ezek pótlása a megfelelő élettani működés
biztosítása érdekében mindenképpen szükséges.
A nyomelemhiányért főképp a hiányos
tápanyagfelvétel okolható. Ezért a következő
hónapokban bemutatjuk a legfontosabb
nyomelemeket, a szervezetben betöltött
szerepüket, és azt, hogy melyik élelmiszerből
tudjuk azokat pótolni.
Október hónapban a cink lesz a soros, amely
szervezetünk természetes „testőre”. Elősegíti
a sebgyógyulást, javítja koncentrációs
képességünket és erősíti immunrendszerünket.
Egy felnőtt napi cinkadagja 15 milligramm. Igen jó
cinkforrás - sorrendben - a halak, a szárnyasok,
a sertés-, a borjú- és a marhahús. Tejtermékek,
gyümölcsök, zöldségek és teljes őrlésű
gabonafélék fogyasztása során szintén jut cink
a szervezetünkbe.
Jó egészséget és jó étvágyat kívánunk! Sodexho
Bár szeptember 9-én este 9-kor sokan
már a lefekvéshez készülődtek, a futás
szerelemesei akkor rajtoltak el
a budapesti Roosevelt térről, hogy
teljesítsék a 11. alkalommal
megrendezett K&H nyárbúcsúztató
éjszakai futás 6,5 km-es távját.
A Lánchíd pesti előteréből rajtoló
futóknak csaknem 7 percre volt
szükségük, hogy átlépjék a rajtvonalat.
A rekordmezőny, miután átfutott
az Alagúton, egy kisebb körben elhaladt
a Budavári Palota alatt, majd visszatért
a Lánchídon át a pesti oldalra.
Természetesen ebből a versenyből mi
sem maradhattunk ki, így Simonváros
Katalin, Szabó Zoltán, Mészáros Judit,
Dékán Imola és Szabó Katalin
képviselte a céget, akiknek
eredményéhez ezúton is gratulálunk,
így tovább!
Tenisz Electrolux Kupa
Szeptember 16-17-én
rendezte meg a JSE
Teniszszakosztálya
az immár hagyományos
Electrolux Utánpótlás
Teniszversenyt, amely
az évek során egyre
népszerűbb lett a fiatalok
körében. Ennek egyrészt az az oka,
hogy ezen a versenyen
ranglistapontokat gyűjthetnek a lányok
és a fiúk, másrészt pedig az, hogy
az Electrolux által biztosított díjak is
igen vonzóak. Idén minden eddiginél
rangosabb mezőny jött össze
... - 14 egyesület teniszezői
álltak rajthoz -, és
ennek eredményeként
kiemelt pontozású volt
a verseny.
A jászberényiek közül
Dobos Bence és
Debreczeni Dorina érte
el a legjobb eredményt. Mindketten
a 10 évesek korcsoportjában
versenyezve a 2. helyet szerezték meg.
A fiúknál ugyanebben a korcsoportban
Dancsó Bálint és Molnár Máté révén
két harmadik hely is jutott Tóth Éva
tanítványainak.
.
Nyugdíjasok kirándulása
Az Electrolux Nyugdíjas Klubjának
tagjai szeptember 7-én Egerbe
kirándultak. A kellemes őszi időben jó
kikapcsolódás volt a fürdőzés,
a városnézés. Az egri kirándulás
a szépasszonyvölgyi borkóstolással
zárult. A fotót is ott készítettük.
Reméljük, jövőre is eljutunk hasonlóan
szép kiránduló- és fürdőhelyre.
Köszönet illeti a szervezőket, Andrásiné
Terikét és Bátor Lászlót.
21. Niké Budapest Félmaratór
Szakmai tanácskozás
Lapzártánk után, szeptember 28-30. között Zsótér
András Budapesten az Elektronika-, Híradás-,
Műszeripari, Villamosgép- és Készülékgyártó
Szakmai Szövetség alelnökeként vett részt egy
háromnapos konferencián, melynek az egyenlő
bánásmód és az esélyegyenlőség volt az egyik fő
témája. Ágazati Párbeszéd Bizottság keretében szó
esett munkaidőről, munkaidőkeretről, pihenőidőről,
- a munkáltató, a munkavállaló, a munkajogász,
a munkaügyi ellenőrzés és a döntőbíró szemével -,
amelyre a munkáltató képviselői is meghívást
kaptak.
Köllems, késő=nyáö időben rendezték
meg szeptember 3-án a 21. Niké
Budapest Félmaratont a Városligetben.
Több mint 6000 futó végett neki
a 21 kilométeres félmáratoni távnak,
hogy egyéniben vagy párban
teljesítse azt. A mezőnyben
ott volt Gyurcsány Ferenc
miniszterelnök, Kóka János
gsralasági miniszter
és László Csaba, volt
pénzügyminiszter is.
A miniszterelnök felesége,
Dobrev Klára és lányuk,
Anna pedig a Ligetkör
3,5 kilométeres távját ;
teljesítette.
Cégünk ezúttal Is népes kis csa^atf
képviseltette magát a versenyen.
A távol egyéniben teljesítő
öt versenyzőnk mellett két vegyes
párost is indítottunk.
Eredményeink:
Kocza István 1:38.20,
TakáGB László 1:4a.13;
Szabó Zoltán 1:49.20,.
Szabó Katalin 2:03.17,
Ali László 2:13.29,
Electrolux-S-Team SE : .
(Henrik Sundström,
Dékán Imola) 1:55.27, í
!! Electrolux-We’Kings:
(Szabó Zoltán,l Simcsiváros^
! Katalin) 24)1:15.
Fejtsen és nyerjen velünk!
Szeptemberi számunkban is velünk
együtt játszhatnak a keresztrejtvényt
kedvelők. Mostani rejtvényünk
megfejését a július-augusztusi
rejtvényünk megfejtésével együtt
2006. október 15-ig kell az étkezdében
elhelyezett dobozba bedobni.
A megfejtések mellett kérjük feltüntetni
a beküldő nevét és elérhetőségét.
A helyes megfejtést beküldők közül
ketten Electrolux terméket nyernek.
A helyes megfejtést beküldők közül
ketten egy-egy hűtőszekrénnyel
lesznek gazdagabbak, amennyiben
Fortuna nekik kedvez.
Mostani rejtvényünk megfejtése
a következő mondat folytatása lesz:
Szeptember 1 -jétől dr. Gönczy Sándor
lett...
Meghatározások
Vízszintes: 1. A beküldendő megfejtés
első sora (zárt betűk: A, T, L, R.)
13. Magyar női név. 14. Lám. 15. Van
só és toll is. 16. A két partot köti össze.
17. Egykori kozák katonai vezető.
20. Miniló, fordítva! 21. Ez is tátonghat!
22. Fő ellentéte. 23. Kék folyadék,
melyet írásra használnak. 25. Az egyik
szülő becézve. 26. Magyar férfinév.
29. Torlódás része! 31. Azonos
hangzók. 32. Ilyen tévedés is van.
35. Kedvelt gyümölcs. 37. Ételízesítő.
39. A -ve párja. 40. Fej, kobak, ...
43. Becézett Erzsébet.
45. A beküldendő megfejtés záró része
(zárt betű: V.) 47. Duplázva egy
Zola-mű főszereplője. 48. Számnév.
50. Női ruhadarab. 51. Vízi állat.
52. Nem be. 53. Disznók lakhelye.
55. Levéltávirat röviden. 56. Ilyen
program is van az általános iskolások
számára. 57. Torz. 59. Kétharmad eső!
61. Csomagolóeszköz, fordítva! 62. Lét.
64. Ilyen eset a beteg. 67. Milói
közepe. 68. Nemzet. 69. Csenger
kezdete. 70. Szégyenletes. 72. Római
ezres és egyes.
Függőleges: 2. Afrikai ország. 3. Endrei
eleje! 4. Kettőzve szép női név.
5. Mérce. 6. Macska angolul.
7. Kedvelt olasz fürdőváros. 8. Ázsiai
ország. 9. Ezen közlekedünk.
10. Maxaibo része! 11. Ritka női név.
12. Álom. 16. A beküldendő megfejtés
második része (zárt betűk: Ö, R, Y, Á,
S.) 18. Hiányos alt! 19. Mentor része.
22. Igazolványokban szerepel.
24. Betakarítja. 27. Vízfolyam
Oroszországban. 28. Rádob. 30. Lelő,
keverve! 33. Enyhül a szorítás, ...
a kötél. 34. Sütemény, becézve.
36. Magyar Köztársaság. 38. Becézett
Oszkár. 41. Váratlan ideghatás.
42. A magyar tengerről származó.
44. Kóter azonos hangzói. 46. Szórná
a magot, vissza! 47. Nagyszerű
argentin teniszező. 49. Hibát követ el.
51. Kemény drog. 54. Négylábú
háziállat. 56. Orosz igen. 57. Gyep,
keverve! 58. Jelenleg. 60. Csak néhány
óra múlva. 61. A legnagyobb ázsiai
ország. 63. Bányákban van sújtó... is.
65. Tetejére. 66. Ezen zakatol a vonat.
69. A króm vegyjele.
71. A következmény kiváltója!
Az Ön hűtőgépe mennyi idős?
Tudta?
Hogy a magyarországi háztartásokban levő hűtőgépek
egy harmada 10 évnél idősebb?
Tudta? Hogy a ma kapható hűtő- és fagyasztógépek energiafelhasználása
az 1995. évi átlagfogyasztáshoz képest C energiaosztályú készülék esetén 90%,
egy B esetén 75%, egy A esetén 55%, egy A+ esetén 42% és egy A++ esetében
mindössze 30% energiafelhasználással működik?
Tudta? Hogy ha például egyajtós, fagyasztó re késszel ellátott, 130 cm magas,
12 éves hűtőszekrényét a legkorszerűbb modellekre cserélné, akkor számításaink
szerint kb. 9600 Ft megtakarítása jelentkezne az áramfogyasztásban évente?
Az Ön hűtőgépe mennyi idős?
Ön mennyit takaríthatna meg?
Számolja ki!
A számításban segít a
www.energiakalkulator.hu
jöjjön vaiQK?.
szökik az energ\a\
Keressük az ország legöregebb még működő hűtőgépét!
Részletek a www.energiakalkulator.hu oldalon.
"W_______________________■_________________________________ ■
Forgó Morgó támogatja az energiahatékony hűtőgépek
vósárlásót! Részletek a www.energiakalkulator.hu oldalon.
2006. október
XLI. évf., 10. szám
t
J
J
újság
ff]"
] Electrolux
TOP-on vagyunk
A napokban látott napvilágot a megyei TOP 50
kiadvány, illetve megjelent a magyar gazdaság
TOP 200-as ranglistája is. A 2005-ös adatok
alapján örömmel állapíthatjuk meg, hogy
megyén belüli első helyünket megtartottuk, míg
az ország 200 legnagyobb vállalata között
az előző évhez képest javítottunk
helyezéseinken. A legnagyobb magyar gépipari
cégek között a 8-ról a 7. helyre léptünk.
Már most jól látszik, hogy az idei évre tervezett
161 milliárd forintos árbevételt nemcsak elérjük,
de túl is teljesítjük, mely elsősorban köszönhető
a megnövekedett piaci igényeknek.
Erre az évre is jellemző volt a hatékonyság
és a minőség javítása, a költségek csökkentése
Tartalom
■ A gépipari cégek között a hetedik helyen állunk
3
Hl Elsők a megyében, 1. Electrolux Lehel Kft.
3
■ Megújulnak az Electrolux termékei egy új design
koncepció jegyében
4
H Bemutatjuk új kollégáinkat
H Az első családi nap az Electrolux nyíregyházi gyárában
H Az üzemorvos válaszol
6
■ November: réz
8
5
8
■ Megkérdeztük a porszivós kollégákat
Mi nehezíti a munkavégzésüket?
8
■ Különleges hobbik. Juhász Tamás és a driftelés
9
■ Törzsgárdatagokat köszöntöttek
9
■ Akciós ajánlatok a Sodexhótól
9
H Partnertalálkozó konyhastúdióknak
10
■ A Time Manager mosógépek televíziós kampánya
10
■ Támogatás a Jász Múzeumnak
11
■ Nemzetközi csapattal vettünk részt...
11
H Az első Gólya- nap
11
■ Electrolux-nap szürettel
11
Hl Programajánló
H Fejtsen és nyerjen velünk!
12
és a megfelelő színvonalú beszállítói kör
biztosítása. Ezek folyamatosan jelentkező
kihívások, melyekre az elmúlt évekhez
hasonlóan idén is rendre jól bizonyítottunk,
és ennek eredményeként idén minden
eddiginél nagyobb árbevételt érhetünk el.
Eddigi eredményeink mindenképpen jó alapot
biztosítanak az év hátralévő két hónapjára.
A piac „várja” termékeinket, melyek az előzetes
vevői vélemények ismeretében időről időre
megújulnak, hogy minél jobban megfeleljenek
azoknak az igényeknek, melyeket használóik
támasztanak velük szemben.
Még két hónap van az évből. Két hónap,
amelynek teljesítménye remélhetőleg legalább
olyan lesz, mint az előzőeké, és akkor egy
sikeres esztendőt búcsúztathatunk majd.
Biztos vagyok benne, hogy Önök mindent
megtesznek azért,
hogy ez így legyen,
és én tudom, hogy
ez így is lesz.

Elsők a megyében
1. Electrolux Lehel Kft.
A gépipari cégek között
a hetedik helyen állunk
A tavalyi év eredményei alapján elkészült
és nyilvánosságra került a legnagyobb
200 magyarországi vállalkozás sorrendje.
A nettó árbevétel szerint az első két helyen
nem történt változás. A Mól Magyar
Olaj- és Gázipari Nyrt. megőrizte vezető
helyét, és az Audi Hungária Motor Kft.
maradt a második helyen. Az Electrolux
Lehel Kft. a 37-ről a 36. helyre került.
A saját tőke nagysága szerint is a Mól
Magyar Olaj és Gázipari Nyrt. az első.
Második a Magyar Telekom Nyrt., míg
harmadik a GE Hungary Ipari
és Kereskedelmi Zrt.. Az Electrolux Lehel Kft.
ezen a listán a 14. helyen áll.
Az exportárbevétel tekintetében is a MÓL
Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. az első.
Második az Audi Hungária Motor Kft.,
míg harmadik a GE Hungary Ipari
és Kereskedelmi Zrt. Az Electrolux Lehel Kft.
a 18. helyezett.
Létszám tekintetében a leépítések ellenére is
a Magyar Államvasutak Zrt. maradt
a legnagyobb munkaadó (44 988 fő).
Második a Magyar Posta Zrt. (38 729 fő),
míg harmadik a Mól Magyar Olaj- és Gázipari
Nyrt. (15 586 fő). Az Electrolux Lehel Kft.
3736 alkalmazottjával a 22. a listán.
A változás tekintetében viszont 12. cégünk,
amely 274 fővel növelte létszámát 2005-ben
a 2004-es évhez képest.
Az adózás előtti eredményt tekintve a Mól
Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. az első,
a Magyar Telekom Nyrt. a második
és az Audi Hungária Motor Kft. a harmadik.
Az Electrolux Lehel Kft. ebben a rangsorban
a 11. A gépipari cégek toplistáját, a nettó
árbevételt tekintve, a GE Hungary Ipari
és Kereskedelmi Zrt. vezeti. Második
a Philips Magyarország, harmadik pedig
a Flextronics International Kft. Az Electrolux
Lehel Kft. a legnagyobb magyarországi
gépipari cégek rangsorában 2005-ben
a hetedik helyre került.
Az Electrolux újság idei utolsó száma - összevont november-decemberi
lapszám - december elején jelenijf5£tf©Áj£j ;
Október 16-án a Szolnoki Galériában
ünnepélyes keretek között mutatta be
a 11. TOP 50 kiadványát
az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési
Hivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Igazgatósága és a Jász-NagykunSzolnok Megyei Kereskedelmi
és Iparkamara. A rendezvényen részt
vett dr. Garamhegyi Ábel, a Gazdasági
és Közlekedési Minisztérium
államtitkára és dr. Parragh László,
a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
elnöke is.
A TOP 50 bemutatására meghívott
vendégeket dr. Sziráki András,
a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
köszöntötte. Elmondta, hogy
a kiadvány megjelentetésével az volt
és az ma is a céljuk, hogy hiteles
képet adjanak a megye gazdaságáról.
Amint az szavaiból kiderült, az első
TOP 50 cégből ma már 21 nincs
a listán. Ez többek között annak
is az eredménye, hogy az elmúlt egy
évtizedben a termelés és a termelés
szerkezete is átalakult a megyében.
Míg 1995-ben - ekkor jelent meg
az első TOP 50 - az első helyhez
22 milliárd forintos árbevétel kellett,
és az 50. helyezett 850 millióval
szerepelt a listán, addig 2000-ben már
81 milliárd 600 millió forint volt az első,
míg 1,6 milliárd az 50. helyezett
árbevétele. Tavaly pedig minden
előzetes rekord megdőlt. Az első
helyezett 162 milliárd forintos, az 50.
2,4 milliárd forintos árbevételt ért el.
- A cégek és az adatok jelentősen
változtak, ám az első helyen az első
TOP 50 kiadása óta nem történt
változás. Az Electrolux Lehel Kft.
„kibérelte” a képzeletbeli dobogó
legfelső fokát, és pozícióját biztosan
tartja. A hagyományoknak megfelelően
a TOP 50 kiadványt a listán elért
helyezések alapján adták át az érintett
cégek meghívott vezetőinek. így
elsőként cégünk vezérigazgatóját,
Takács Jánost szólították. A 2005. évi
TOP 50-ből kiderül, hogy az Electrolux
Lehel Kft. az előző évhez képest
29,9%-kal növelte nettó árbevételét és
162,098 milliárddal került a lista élére.
Az export árbevétel tekintetében is
az Electrolux Lehel Kft. vezeti a megyei
listát (110,222 milliárd forint), a Mondi
Business Paper Hungary Zrt. (39,993
milliárd forint) és a Claas Hungária Kft.
(12,717 milliárd forint) előtt.
Megújulnak az Electrolux termékei
egy új designkoncepció jegyében
Az egységes,
minden
termékcsoportot
átfogó designváltást
október 17-én,
a budapesti
Művészetek
Palotájában mutatta
be az Electrolux
a sajtó és
a forgalmazó cégek
képviselőinek.
4 ELECTROLUX ÚJSÁG
Az európai bevezetéssel egy időben,
2006. októbertől decemberig tartó
időszakban Magyarországon is teljes
designváltáson mennek keresztül
az Electrolux mosógépei, szárítógépei,
mosogatógépei, tűzhelyei
és hűtőszekrényei. Az új designkoncepció
elnevezése: Global Design. A megújulás
a termékfejlesztésben annak az átfogó
vállalati filozófiának a része, melyet az év
elején bevezetett „Thinking of you” mottó
is kifejez.
A Global Design termékcsalád az elmúlt
négy évben a fogyasztók körében végzett
mélyreható kutatások és a felhasználók
valós élethelyzetben történő
megfigyeléseinek eredményeként jött létre
- tájékoztatta a sajtót és a kereskedőket
Belényesi Zsolt, a hazai értékesítési divízió
igazgatója.
A Global Design filozófia fontos alapelve,
hogy a fogyasztóknak funkcionális designt
alkalmazó készülékeket kínál. A technológiai
és ergonómiai újítások közé tartozik többek
között az az „Insight” névre keresztelt
tűzhely, melynek sütőjébe kényelmesen,
lehajolás nélkül be lehet látni, továbbá egy
víztisztítóval ellátott hűtőszekrény, valamint
az az intelligens mosógép, melynek
segítségével a felhasználó határozhatja meg
a mosáshoz szükséges időt. A Global
Design termékek külső megjelenésükben
is egységet képeznek: formatervezési
elemeik között megfigyelhetők a döntött
kezelőpanelek, a döntött lábazati elemek,
az alumíniumfogantyúk
és a dombornyomásos Electrolux lógó,
a vízszintes vonalvezetés, az ívelt ajtók,
valamint „csipetnyi narancssárga”
a kontrollpanelen. Ezek a designelemek
az Electrolux márka alapértékeit - tiszta,
emberi, egyszerű, intuitív, szabad,
megnyugtató - hivatottak kifejezni.
Bemutatjuk új kollégáinkat
Lapunk életében már hagyomány, hogy időről időre bemutatjuk a cégünkhöz érkezett
fiatal szakembereket. Ezúttal az idei év második felében az Electrolux Lehel Kft.-hez
került, a nyíregyházi gyárban dolgozó új munkatársakkal ismerkedhetnek meg olvasóink.
Nevük és életkoruk mellett
végzettségükről, a diplomaszerzés
helyéről és idejéről, az Electrolux
Lehel Kft.-nél betöltött beosztásukról,
valamint a nyelvismeretről
és a hobbiról kérdeztük a fiatalokat.
Illetve arról, hogyan kerültek
cégünkhöz és hogyan érzik magukat
munkahelyükön.
Szűcs János (25 éves)
Gépészmérnök.
Diploma: Miskolci
Egyetem - 2005. R&D,
gyártmányfejlesztő
mérnök. Nyelvtudás:
angol középfok. Hobbija:
a nem dolgozás, sajnos csak keveset
tudja csinálni, egyébként a zene, a film,
a kirándulás.
- Jelentkeztem, felvettek, nagyon jól
érzem magam.
Bartók Csaba (27 éves)
Műszaki menedzser.
Diploma: Budapesti
Műszaki és
Gazdaságtudományi
Egyetem 2004. Logisztikai
szervezet - anyaggazdálkodó.
Nyelvtudás: angol középfok.
Hobbija: síelés, vízisíelés,
kerékpározás, utazás.
- Pályázat útján ez év márciusában
kerültem az Electroluxhoz. Jól érzem
magam, segítőkészek a kollégák,
vidám a kis csapatunk.
Molcsán Hajnalka (22 éves)
Vegyészmérnök.
Diploma: Debreceni Egyetem Műszaki
Főiskolai Kar - 2006. Mérnökség vegyi technológus. Nyelvtudás: angol.
Nincs hobbija.
- Pályázat útján kerültem
az Electroluxhoz és jól érzem magam.
Vámosi József (33 éves)
Okleveles gépészmérnök.
Diploma: Budapesti
Műszaki Egyetem - 1998.
Minőségirányítás - quality
mérnök. Nyelvtudás:
orosz, angol, német.
Hobbija: a digitális fotó.
- Álláshirdetésre jelentkeztem,
a kollégáimmal kifejezetten jó
kapcsolatban vagyok. Örülök, hogy
megismerhettem őket, de néha
másokkal kapcsolatban aggályaim
merülnek fel, hogy mit keresnek itt.
Cseh András (29 éves)
Gépészmérnök.
Diploma: Debreceni
Egyetem Műszaki
Főiskolai Kar - 2004.
Folyamatfejlesztő mérnök.
Nyelvtudás: angol.
Hobbija: horgászat, mozi.
- Fejvadász cégen keresztül kerültem
az Electroluxhoz, ahol jól érzem
magam.
Fürjész Péter (25 éves)
Mezőgazdasági
gépészmérnök,
automatizálás szakirány.
Diploma: Nyíregyházi
Főiskola - 2003.
Karbantartás szerszámügyintéző
Nyelvtudás: angol alapfok.
Hobbija: a horgászat.
- Pályázat útján, ez év júniusban
kerültem az Electroluxhoz. Jól érzem
magam a környezetemben,
a munkakör nem egyszerű, de nem
adom fel.
Bállá Attila (31 éves)
Villamosmérnök.
Diploma: Budapesti
Műszaki Egyetem
- 1999. Mérnökség folyamatfejlesztő mérnök
Nyelvtudás: angol, német.
Hobbija: a horgászat.
- A mátészalkai Cári Zeiss Hungária
Távcsőgyárában dolgoztam
hét évig. Onnan kerültem
pályázat útján a nyíregyházi
Hűtőgépgyárba. Ez a munka
új kihívásokat jelent számomra.
Fiatal, vidám csapattal
dolgozhatok.
Nagy Attila (31 éves)
Humán szervező.
Diploma: Tessedik
Sámuel Főiskola 2002, Pécsi
Tudományegyetem 2004. Nyíregyháza,
HR - HR-vezető.
Nyelvtudás: angol, német.
Hobbija: olvasás a következő
területeken: vallási kultúrák, ősi
civilizációk, ezoterika, pozitív
gondolkodás, rendszeres
sport.
Fárbás Róbert (36 éves)
_
Gépészmérnök,
mérnök-közgazdász,
f
Diploma: Miskolci
'
Egyetem - 1995
és 1998.
K. ..fal Karbantartás-vezető
Nyelvtudás: angol tárgyalóképes.
Hobbija: MMORPG, fantasykönyvek,
kosárlabda.
- Fejvadász cég közvetítésével
kerültem az Electroluxhoz.
Schneider Judit (28 éves)
Magyartanár és
igazgatásszervező.
Diploma: BKÁE-ÁIK,
PTE-IGYPF.
Logisztika anyaggazdálkodó.
Nyelvtudás: német és angol középfok,
francia kezdő.
Hobbija: röplabda, kirándulás, olvasás,
zene.
- Idén júliustól dolgozom itt. Minden
nap új kihívásokkal találkozom, bár
már lassan hároméves beszerzői
tapasztalatom van. Jól érzem itt
magam, szeretek együtt dolgozni
a munkatársaimmal.
Csaholczi Erika (24 éves)
Okleveles gazdasági
agrármérnök.
Diploma: Debreceni
Egyetem ATC - 2006.
Logisztika termeléstervező.
Nyelvtudás: német, angol.
Hobbija: nyelvtanulás, olvasás, utazás,
sport.
- Meghirdetett pályázat útján kerültem
az Electroluxhoz.
Magyar Judit (24 éves)
Okleveles közgazdász.
Diploma: Miskolc, 2006.
június. 24.
Logisztika j anyaggazdálkodó.
Nyelvtudás: angol, német
Hobbija: a kosárlabda.
- Meghirdetett pályázat útján kerültem
az Electroluxhoz.
ELECTROLUX ÚJSÁG 5
kz. első családi nap az Electrolux
nyíregyházi gyárában
Október 7-én, szombaton, zord időre ébredtek az Electrolux Lehel Kft. nyíregyházi
gyárának dolgozói. Az előző napokhoz képest igen hideg volt, és köd is nehezítette
a közlekedést. Ez pedig azért volt lényeges, mert a nyíregyházi Electrolux gyár sok
alkalmazottja a környékbeli településekről jár dolgozni. Ezen a bizonyos szombaton ugyan
nem volt műszak, mégis várták a dolgozókat a gyárban az itteni első családi napra.
A már említett kedvezőtlen időjárási
körülmények sem riasztották el
a dolgozókat és családtagjaikat attól,
hogy útnak induljanak, és részt
vegyenek a családi nap programjain,
melyek 10 órakor kezdődtek. Már
9 óra előtt megérkeztek az első
családok, és a gyerekek gyorsan
felfedezték a számukra felállított
légvárat és a különböző játékokat.
A program egyébként 10 órakor
gyárlátogatással kezdődött, melyen
nagyon sokan vettek részt. Húszas
harmincas csoportokban
ismerkedhettek meg a dolgozók
családtagjai a gyárral,
a szerelősorokon folyó munkával.
A fiatalabbak és az idősebbek is nagy
érdeklődéssel fogadták a szakszerű
ismertetést a gyárban folyó munkáról,
az egyes munkafolyamatokról.
Pontban 12 órakor teljesen megtelt
a nagy sátor, ahol Takács János
vezérigazgató köszöntötte a mintegy
1300-1400 vendéget.
- Köszöntőm önöket az Electrolux
nagy családjában, ahová már több
mint egy éve tartoznak. Számunkra
nagyon fontos, hogy kitűzött céljainkat
elérjük. Ehhez pedig fegyelmezett,
magas színvonalú teljesítményre képes
vezetőkre és dolgozókra van szükség.
6ELECTROLUX ÚJSÁG
Nyíregyházi gyárunk eddigi eredményei
azt bizonyítják, hogy jó döntés volt itt
felépíteni ezt a gyártóbázist. Fontos
továbbá számunkra az is, hogy
dolgozóink jól érezzék magukat
munkahelyükön, mert csak akkor
tudnak megfelelő színvonalú munkát
végezni. A mindennapi munka mellett
időnként kell egy kis idő, amikor
feltöltődhetünk. Ilyen ez a mai nap is,
melyet először, hagyományteremtő
szándékkal rendezünk meg
Nyíregyházán - mondta Takács János.
Az Electroluxról, a nyíregyházi gyárról
dr. Gönczy Sándor, az Electrolux
Európai Hűtőszekrénygyártásának
vezetője szólt.
- Az Electrolux 15 éve érkezett
Magyarországra, és jelenleg már két
telephelyen dolgozunk, Jászberényben
és Nyíregyházán. Az Electrolux
Európában 5 millió hűtőszekrényt gyárt
Svédországban, Olaszországban 2 gyárban - és Magyarországon
- Jászberényben és itt Nyíregyházán
-, és ezek közül minden második
Magyarországon készül. Terveink
szerint a jelenlegi 2,5 milliós gyártási
számot tovább kívánjuk növelni.
Azt lehet mondani tehát, hogy
Magyarország Európában
hűtőszekrénygyártó nagyhatalom.
Fontos azt megemlíteni, hogy
az Electrolux nagyon stabil cég,
és ezt bizonyítja az is, hogy 133
milliárdos saját tőkével rendelkezik
Magyarországon a nyolcadik
legnagyobb ipari vállalat vagyunk.
- mondta dr. Gönczy Sándor, aki
a nyíregyházi gyárépítésről is mondott
néhány adatot.
A nyíregyházi beruházás 23 milliárd
forintba került, és 47 ezer
négyzetméteres gyártócsarnok épült,
14 ezer négyzetméteres raktárral.
Dr. Gönczy Sándor kijelentette, hogy
az Electroluxon belül a legszebb gyár
a nyíregyházi. Jelenleg már 1600-an
dolgoznak itt, és jövőre ez a szám
tovább emelkedik, hiszen a tervek
szerint januárban egy új műszakot
indítanak. Jövőre mintegy 900 ezer
hűtőszekrény legyártása lesz a terv,
miközben egyre újabb és újabb
konstrukciók termelése kezdődik meg.
- Ezúton is megköszönöm eddigi
munkájukat, és megköszönöm
a családok segítségét is, hiszen csak
megfelelő, megértő háttérrel
rendelkező dolgozók tudják a tőlük
elvárt mennyiséget teljesíteni. Az év
hátralévő részére is jó munkát kívánok
mindenkinek - mondta dr. Gönczy
Sándor.
Az ünnepi köszöntőt, majd
a tájékoztatót követően mindenki
jóízűen fogyasztotta el a babgulyást
és a réteseket. A családi nap végére
pedig az is kiderült, hogy kik voltak
a legügyesebbek a totó kitöltésénél,
és kiknek kedvezett a szerencse
a sorsoláson. A családi nap
rendezvényén megjelent Csabai
Lászlóné, Nyíregyháza régi-új
polgármestere, akit Takács János
és dr. Gönczy Sándor fogadott.
ELECTROLUX ÚJSÁG 7
Az üzemorvos válaszol
Mit tegyünk a szív- es érrendszeri
betegségek okozta halálozás
megelőzésére?
Dr. Szabó
Erzsébet:
- Változtatni kell
életmódbeli rossz
szokásainkon, így
a rizikófaktorokat
csökkenthetjük.
Ezek ugyanis érelmeszesedéshez
vezethetnek, például szívinfarktushoz
vagy agyi érelmeszesedéshez.
Vannak olyan rizikófaktorok, melyek
nem változtathatóak - öröklött
tényezők, életkor stb. -, és olyanok is,
amelyek megváltoztathatóak
(súlyfelesleg, káros szenvedélyek,
mozgásszegény életmód, egyes
krónikus betegségek, stressz).
A káros szenvedélyek közé tartozik
például a dohányzás, a mértéktelen
kávé- és alkoholfogyasztás.
A különböző rizikófaktorok
befolyásolhatóságáról részletesen
a következő lapszámokban
tájékoztatjuk olvasóinkat.
November: réz
A réz sokak emlékezetében úgy él,
mint mérgező színesfém. Nagy
mennyiségben valóban az, ám kis
mennyiségben nélkülözhetetlen elem
szervezetünk számára. Egy felnőtt
ember szervezetében kb. 80 mg-ot
találunk belőle, főleg az agyban,
a szemben, a májban, a szívben,
a vesékben és az izmokban.
A cinkhez hasonlóan sok enzim
alkotórésze. Legfontosabb szerepe
a sejtek oxidációs folyamataiban van.
A réznek fontos szerepe van még
a vas felszívódásában
és a hemoglobinmolekulába történő
beépülésébe. Réz hiányában
csontfejlődési zavarok,
vérszegénység, növekedési zavarok,
emelkedő koleszterinszint
tapasztalható. Gyermekkorban kortól
függően 0,6-1,2 mg, felnőttkorban
1,4 mg a napi szükséglet.
Élelmiszereink közül az alábbiak
tartalmaznak nagyobb mennyiségben
rezet: lencse, búzakorpa, szárazbab,
mogyoró, saláta, káposzta, máj.
Megkérdeztük
a porszívós kollégákat
Mi nehezíti a munkavégzésüket?
Augusztus közepén az Electrolux
Porszívógyárának 450 dolgozója vett részt
csoportfoglalkozásokon, amelyeken külső
szakember segítségével összegyűjtötték
azokat a problémákat, amelyekkel
a munkájuk során nap mint nap
találkoznak. Bár voltak, akik a találkozó
elején úgy gondolták, hogy „kár ezzel
foglalkozni, úgyse történik változás”, mégis
a felmérés végére sikerült a termelésben
dolgozókkal elfogadtatni, hogy egy
pillanatfelvétel készül az „itt és most”
helyzetről. A 33 csoportban végzett
felmérés adatait Szilágyi László
termelésvezető egy-egy összesített lista
formájában kapta kézhez.
A csoportokban elhangzott észrevételek
súlyozott számaránya alapján kimutatható,
hogy a logisztikai munka
hatékonyságától nagymértékben függő
Porszívógyárban dolgozóink 27%-a
az anyag ellátásnál vár javulást, amit
16%-kal a szervezés javítása iránti
igény követ.
Tudjuk, hogy a munkahely jövedelmi
lehetőségei határozottan befolyásolják
közérzetünket, kollégáink megítélésében
ez mégis a harmadik helyre került 14%-os
értékkel, ami számunkra azt mutatja, hogy
a felmérésben részt vevők első sorban
hatékonyan kívánnak dolgozni, hisz csak
a jó teljesítés lehet alapja hosszú távú
eredményességünknek. A dolgozók
és vezetők kapcsolatában 10%,
a csapatmunka értékelésében 6% talált
változtatni valót.
Természetesen a csoportok között
más és más az észrevételek súlypontja,
ezért a következő hetekben párhuzamosan az EMS munkahelyi
megbeszélésekkel - területenként is
visszatérünk az ott dolgozók összesített
észrevételeire a területspecifikus problémák
mielőbbi megoldása érdekében. A teljes
üzemet érintő javaslatok feldolgozására
komplex, 6-7 hónapot átfedő megvalósítási
programot dolgozunk ki, aminek részleteiről
havonta tájékoztatjuk munkatársainkat.
Dolgozói elégedettségfelmérés (Porszívógyár, 2006)
A javítást célzó dolgozói észrevételek súlyozott aránya százalékban
■ Anyagellátás
Szervezés
Anyagi
és erkölcsi
elismerés hiánya
Dolgozók
és vezetők
kapcsolata
■ Csapatmunka
Minőségi *
problémák
■ Belső logisztikai
problémák
■ Munkakörnyezet
Szociális
ellátottság
■ Túlóra
■ Norma
H Nem állandó
munkahelyek,
szerelősorok
8ELECTROLUX ÚJSÁG
Különleges hobbik
Juhász Tamás és a driftelés
Korábbi
számainkban már
bemutattuk cégünk
egy-egy olyan
munkatársát, aki
különleges hobbit
űz. Most
újrakezdjük
sorozatunkat, s egy
ma még igen ritka
hobbit űző
fiatalemberrel
ismertetjük meg
olvasóinkat.
Juhász Tamás alig négy hónapja került
az Electrolux Lehel Kft.-hez, ahol folyamat
technikusként dolgozik. Hobbija a driftelés.
- Az a szó, hogy driftelés, sokaknak
semmit sem mond. Pontosan milyen
sportágat rejt ez a szó?
- A driftelés az autósport azon ága,
melynek során az a cél, hogy minél
rövidebb idő alatt kell látványosan
(gumiégetés, gumifüstöltetés,
kocsicsúsztatás) teljesíteni a kijelölt pályát.
Számomra egyébként a verseny utáni
közönségszórakoztatás a legélvezetesebb,
amikor röpdösnek a gumidarabok
és a gumikat a felniig füstöltetjük el.
Kerékcsere után természetesen folytatjuk
a driftelést.
- Hol ismerkedtél meg a drifteléssel?
- Különböző sportcsatornákon láttam
először ilyen versenyeket, melyek azonnal
megtetszettek. Amatőrként versenyzek,
az eddigi legnagyobb sikerem egy negyedik
helyezés, melyet 26 versenyző között
értem el.
- Mi az, ami miatt a driftelést választottad
hobbidnak?
- Nagyon szeretek autót vezetni. Nyolcéves
korom óta hódolok a gépjárművezetésnek.
Többször voltam driftversenyeken, ahol
teljesen rabul ejtett ez a sport. Sajnos, csak
havonta van lehetőségem gyakorolni,
de megéri.
Törzsgárdatagokat köszöntöttek
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egy
vacsora keretében köszöntötték
az Electrolux Lehel Kft. azon dolgozóit,
akik 25, illetve 45 éve tagjai már a gyári
kollektívának. A vállalat iránti töretlen
hűségről, példamutató helytállásról tettek
bizonyságot ezek a munkatársaink, akik
lelkiismeretes munkájukkal jelentősen
hozzájárultak vállalatunk céljainak
eléréséhez. Jövőbeni munkájuk pedig
biztosíték arra, hogy az erősödő piaci
versenyben megőrizzük, erősítsük
pozícióinkat a nagyvilágban. A vacsora
mellett kis ajándékot is átvehettek
az ünnepeltek, akik példaképei lehetnek
a fiataloknak.
Akciós ajánlatok a Sodexhótól
A Sodexho november 15-től az alábbi karácsonyi kedvezményes
ajánlattal várja az Electrolux Lehel Kft. munkatársait:
- kolozsvári töltött káposzta,
498 forint
- halászlé, 560 forint
- torták 1950-3700 forint közötti
áron
- mákos bejgli (500 g), 550 forint
- diós bejgli, (500 g)
670 forint
- szaloncukor 5-féle ízben,
1060 Ft/kg
A mellékelt képen látható hidegtál rendelésére van lehetőség (sült csirkecomb, debreceni karaj, fűszeres pulykamell,
kaszinótojás, franciasaláta) 950 forint/fő.
Ajándékcsomag (1500-3500 forint közötti áron) és Mikulás-csomag is rendelhető (400-550 forintos áron).
Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy az elektronikus fizetőeszközön lévő összeget
2006. december 22-ig tudják levásárolni az étteremben, illetve a büfékben. Megértésüket köszönjük.
ELECTROLUX ÚJSÁG 9
Partnertalálkozó konyhastúdióknak
Az Electrolux
értékesítési csapata
partnertalálkozót
szervezett
a beépíthető
termékeket
forgalmazó
konyhastúdióknak
szeptember 25-én,
a Balaton-parton.
A találkozó fő
témája ezúttal
az indukciós
főzőlapok
működése
és eladásának
segítése volt.
Az Electrolux sajtó- és PR-kampányt is
folytat ebben az évben a Magyarországon
még viszonylag kevesek által ismert termék
bemutatására.
Az eseményen Pecha László értékesítési
vezető és Kovács Attila termékoktató
mellett dr. Jéki László (KFKI) tartott
előadást az indukciós technológiáról, majd
érdekes helyszíni kísérletekkel demonstrálta
a termék előnyeit.
A kísérletek alátámasztották, hogy
a technológia minden korábbi megoldásnál
gyorsabb és takarékosabb. A víz például
háromszor gyorsabban forr fel indukciós
melegítés hatására. Szemléltették azt is,
hogy az indukciós főzés sokkal
biztonságosabb, mint a korábbi
megoldások, mivel nincs nyílt láng, mint
a gáztűzhelyeknél, és sokkal
kevesebb a maradék hő, mint
a villanytűzhelyeknél.
A főzőfelület soha nem forrósodik fel
annyira, mint egy hagyományos kerámialap
esetén.
A Time Manager mosógépek
televíziós kampánya
KI Eteetrohix
i Állítsa be Ön
a mosási időt!
Time Manager'
mosógépek
a? Flectroluxtól
10ELECTROLUX ÚJSÁG
Az Electrolux tévéreklám és eladáshelyi
kommunikációs anyagok segítségével olyan
mosógépcsaládot vezet be a magyar piacra,
amellyel a felhasználók szabadon
meghatározhatják a mosási ciklus idejét,
és nem kell többé kizárólag az előre
beépített programokra hagyatkozniuk.
A Time Manager mosógépek fejlesztése,
hasonlóan az Electrolux legtöbb innovációs
termékéhez, a fogyasztói igények felmérése
alapján történt, így a tévéreklámban
is megjelenik a „Thinking of You”,
alapmotívum, amely immár végigkíséri
az Electrolux összes kommunikációját.
Az új mosógépcsalád intelligens Time
Manager funkcióval rendelkezik, amely
lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy
a mosáshoz szükséges időt a mosni kívánt
ruhatípusok alapján határozzák meg.
Az új termékcsalád bevezetését az Electrolux
intenzív televíziós kampánnyal támogatja.
A reklámkampány 30 és 20 másodperces
változatokban fut október elejétől november
végéig a TV2 csatornán. A médiakampányt
a kereskedelmi partnerekkel történt közös
hirdetések, továbbá eladáshelyi
kommunikáció és PR-tevékenység is erősíti
majd.
Támogatás
a Jász Múzeumnak
A privatizáció előtt a Lehel Hűtőgépgyár volt, majd azt
követően az Electrolux Lehel Kft. lett a Jász Múzeum
egyik főtámogatója. Az évtizedek óta tartó
kapcsolatról Hortiné dr. Bathó Edit, az intézmény
igazgatója érdeklődésünkre a következőket
nyilatkozta.
- Büszkék vagyunk arra, hogy egy multinacionális cég
támogatásra érdemesnek tart bennünket. A tőlük
kapott támogatások jó alapot szolgálnak pályázatok
elkészítéséhez, és így lehetőségeinket tudjuk javítani,
bővíteni. Nyugodtan állíthatom, hogy példa nélküli
az ilyen hosszú idő óta tartó kapcsolat az országban.
Minden évben tavasszal tájékoztatom Takács János
vezérigazgató urat, hogy milyen terveink vannak
az adott évre. Ök választják ki, hogy mi az, amit
támogatnak. Az idei évben egy könyv megjelentetését
segítették. Májusban egy tanulmánykötetet adtunk ki
a Jászok és kunok a magyarok között címmel. Ez egy
500 oldalas kötet, 47 országosan is ismert szerzővel.
Egyébként az ezt megelőző években hasonlóan könyv
megjelentetését, rendezvények megvalósítását,
és a bejáratnál látható míves cégér elkészítését,
valamint a főbejáratunk felújítását is támogatta
az Electrolux.
i
I ...aPlus B^fepró
;Nfcpön.kién a “
'fittel későbbre keliatt líatasziani a t
... az aznap ajló öntarmányaíi
ttttte a sOlwúmj-i rendőri öztasftáö. S
eMSer közepén is ■oyagó n^isfBöran
és faátaffiídlÉfe liűiiiéi'zAletben kerülWatt
m^rendmésre a vecaaBy. Az r^nmóiTjW
-óta bértó rfflWttnWWttjtt aujőniáa idsálie
se táá vsreenyre azonban a szervezők a
választható távval te bővítteék a palettát,
megÖBást jelent a 21 len-es féímaraftn és a
es maiwwn között.
A versenyen szokásunkhoz trón id® is nemzette
_ csapatai Mpvisteettűk maginhzt.
A váltóversenyben cssk 1 c^patot indítottunk,
de ez lésében köszönte® tenak, hogy töftert
indultak kollégáink közűi a hosszabb fásokon.
Á íjaimJkue, 42
maratoni távot Koca István
és Henek Smdstrőm meKt Idén elősair Alt László,
és Takács Láezló * teíjesfWe. Grteiláiunk a két új
maratoni futónknak! Szabó ZBÖn a 3) km-es távot
tte és teletette sikerré.
ciklonjai" nevű női
k (Szabó Katalin, Smonváros
Pápa*Edit) 4:21:06-os
hetyezéfc^erezve
idővel
yben.
H
meg ezzel a női S
Az első Gólya-nap
Október 21 -én, szombaton délután
ugrálóvár, játékvásár, lovaglás, tombola,
családi verseny és táncbemutatók
várták a Református Gólya Óvoda első
Gólya-napján az gyerekeket, a szülőket
és a meghívott vendégeket a Gróf
Apponyi Albert Általános Iskola Bajcsy
úti tagintézményében, melynek fő
támogatja ae Electrolux Lehel Kft.
Porszívógyára volt. Az iskola
tornaterme megtelt, amikor a Dance
Fitness SE, majd a nagykátai általános
iskola és a SZIE ABK Gyakorló
Általános Iskolájának jazztáncosai
bemutatták műsorukat. Remek
hangulatban versengtek egymással
a családok - az első díj egy Electrolux
porszívó volt és ugyancsak Electrolux
porszívó volt a tombola főnyereménye,
s ez volt a jutalma a Református egyház
és Gólya Óvoda labdarúgó
mérkőzésének is. A jól sikerült első
Gólya-nap részese volt Vass Attila,
az Electrolux Lehel Kft.
Porszívógyárának igazgatója is.
Electrolux-nap szürettel
A Maci Alapítványi Óvoda
és az Electrolux Lehel Kft. kapcsolata
immár tizenöt éves. Az Electrolux
a privatizáció során számos olyan
közösségi feladatvállalást örökölt
a Lehel Hűtőgépgyártól, melyet azóta is
folytat. Ilyen a Maci Alapítványi Óvoda
támogatása is.
Október hatodikán, pénteken, első
alkalommal rendeztek Electrolux-napot
az óvodában, melynek apropóját
a szüret adta. A gyerekeket,
az intézmény dolgozóit és a szülőket
lovas kocsi vitte a Neszűrbe, ahol jó
hangulatban folyt a munka, melynek
eredményeként ebéd után már
a mustot fogyaszthatták a szüretelők,
akiket meglátogatott Takács János,
cégünk vezérigazgatója is.
Természetesen ezúttal sem jött üres
kézzel, hiszen itt adta át az Electrolux
Lehel Kft. éves,
1 millió 650 ezer forint értékű
támogatását. Ennek egy részét
pénzben, más részét pedig Electrolux
termékekben kapták meg. Az ovisok
rövid műsorral köszöntötték Takács
Jánost, aki egy - a gyerekek által
készített - lovas képet is kapott
ajándékba.
Programajánló
2006. november 11.
2006. november 25.
Vidám Színpad - Noel Coward:
Vidám kísértet (komédia)
Magyar Színház - Jacques Offenbach:
Orfeusz az alvilágban (operett)
2006. december 17-18.: Kirándulás Sárvárra és Bécsbe
További információért kérem,
forduljon Kun Erzsébethez az (57) 416-232-es telefonszámon.
Fejtsen és nyerjen velünk!
Fejtsen és nyerjen velünk!
Októberi lapszámunkban
újabb kétfordulós játékot
indítunk. A mostani, valamint
a november-decemberi
összevont számunkban
megjelenő rejtvényeink
megfejtését kell egyszerre,
2007. január 20-ig
az étkezdében elhelyezett
dobozba tenni.
A megfejtések mellett kérjük
feltüntetni a beküldő nevét
és elérhetőségét.
A július-augusztusi
rejtvényünk megfejtése:
Electrolux - Sikeres tizenöt
év Magyarországon.
A szeptemberi rejtvényünk
megfejtése:”... az Electrolux
európai hűtőszekrény
gyártásának vezetője.”
A helyes megfejtést
beküldők közül Kövér
Kálmán (Porszívógyár)
és Kozma Józsefné
(Hűtőszekrénygyár Jászberény) nyert egy-egy
hűtőszekrényt.
Mai lapszámunkban
az eddigiektől eltérő
rejtvényt közlünk. Megadjuk
az ábrát és azokat
a szavakat,
betűcsoportokat, melyeket
abban el kell helyezni.
Amennyiben ezt játékosaink
sikeresen teszik, akkor
a színnel jelzett sorok
összeolvasását követően
megismerhetik
a megfejtést, melyet
a november-decemberi
megfejtéssel együtt kell majd
beküldeniük.
A megfejtés első
részének zárt betűi: A, É,
K, T, O, Á, N.
A megfejtés második
részének zárt betűi: V, L,
A, H, E.
A megfejtés harmadik
sorának zárt betűje: H.
2 betűsek: AE, ÁG, CT, EB,
ÉG, GA, GÁ, KE, KM, KO,
LL, NO, OB, PO, RN, TP,
3 betűsek: AKT, ALI, AMA,
ÁSE, BÓL, ÉGI, GAB, GOA,
ION, IRA, KÉJ, LAT, MOI,
NOA, OIL, RÉM, SÓS,
GALL, JEGY, JÓGA, KARI,
KÁIN, KNER, NANA, NOIR,
PAKA, PARA, PARÁ, PEKI,
TOLL, ÚJRA,
POLIP, ROVAT, TARKA,
TOROK, TROLI,
6 betűsek: AMARRA,
AMARRA, BARAKK,
KOALÁK, TÉLAPÓ,
7 betűsek: KATONÁS,
SAVÁLÁS,
9 betűs: AGAMEMNON
2006. november-december
XLI. évf., 11-12. szám
»
tC Llcctroluv
fi ott free
A.
>
BJ Electrolux
boldog új esztendőt!
Tartalom
H Takács János, a Városi Szenátus elnöke
H Tízéves a Porszívógyár
3
■ Lehetőségek és kihívások a Jászságban - 2007-2013
4
3
■ A jászberényi Hűtőszekrénygyár és Fagyasztóládagyár
eredményéről, terveiről
5
■ Számvetés Nyíregyházán
5
H Termelési rekord a Porszívógyárban
5
■ 2007-től rá sem ismerünk a mai fagyasztóládákra!
6
H Electrolux Lehel - több mint nyereséges vállalat
6
■ Vezérigazgatói Dij 2006-ban is
7
Bl Körkérdés a dolgozókhoz
8
■ Munkaügyi naptár
8
H Az üzemorvos válaszol
M Magnézium, mangán, molibdén
9
■ Az utolsó és az első munkanapok az üzemekben
9
■ Étkezési hozzájárulás felhasználása 2006. december 22-ig
9
9
■ 15 sikeres év Magyarországon
10
H EMS-szemle a Hűtőszekrénygyárban
B EMS-szemle a Fagyasztóládagyárban
B Számítógépeink egységesítése
B Iron Aid sajtótájékoztató: amikor minden forgatókönyv szerint zajlik
12
■ Az Electrolux Iron Aid az első vasaláskönnyítő szárítógép
12
13
14
15
B Electrolux indukciós főzőlap:
gyors, biztonságos és energiatakarékos
Még néhány nap és egy igen mozgalmas évtől
veszünk búcsút, hogy megkezdjük a következőt,
amely várhatóan nem kisebb kihívásokkal vár
bennünket, mint az, melyet búcsúztatunk. A világ
állandó változásban van körülöttünk, s nekünk
egyrészt alkalmazkodnunk kell ehhez, másrészt
befolyásolni is, hogy mi hogyan változzon.
Legalábbis azon a területen, melyen dolgozunk.
Bár az év értékelése még hátravan, hiszen ezt
az évzárást követően tesszük meg, az már bizton
állítható, hogy a 2006-ra kitűzött céljainkat elérjük.
Árbevételünk tovább nőtt, s idén újabb rekordot
állítunk fel e tekintetben is. Ehhez elengedhetetlen
volt a folyamatos fejlesztés és a minőségi munka.
A fogyasztói igények kutatása újabb és újabb
feladatot ad a fejlesztőknek, akik remek munkát
végeztek idén is. Új termékeink ugyanis nem csak
piaci részesedésünk megtartását, hanem annak
növelését is eredményezték.
A piaci részesedésünk és árbevételünk növeléséhez
természetesen az is kellett, hogy az általunk
gyártott termékek minősége kiváló legyen.
Márpedig a jászberényi és nyíregyházi gyárainkban
dolgozó jól felkészült munkatársainknak
köszönhetően ennek a kihívásnak is megfeleltünk.
Munkatársaink, ha a piaci igények úgy kívánták,
akkor hétvégén is a gyártószalag mellé álltak.
Köszönöm valamennyiük munkáját, s kellemes
karácsonyi ünnepeket, sikerekben gazdag
boldog új évet kívánok az Electrolux Lehel Kft.
minden munkatársának. Az év végi szünetben
pihenjék ki magukat, és élvezzék az ünnepi
hangulatot szeretteik körében.
16
B Time Manager mosógépcsalád
B Újabb játszótér Electrolux Lehel támogatással
17
■ Rekordgyártás Nyíregyházán
18
B Teremlabdarúgó bajnokság
B Porszívógyár felajánlása
B Programajánló
19
■ Hűtőkészülékek felajánlása
19
B V. Krúdy Karácsony támogatása
B Műszaki Bál

a Városi Szenátus elnöke
Jászberény város
polgármestere
„Egy vonzó és
versenyképes
városért -
Jászberény lakóinak
érdekében"
elnevezésű
programjában
vállalta, hogy Városi
Szenátus
elnevezéssel,
polgármesteri
tanácsadó testületet
alakít.
A Szenátus élére vezérigazgatónkat, Takács
Jánost kérte fel, aki elvállalta a tisztséget.
Idén november 2-án megalakult Jászberény
Várus Szenátusa, egy olyan civil szervezet,
mely a polgármester hatáskörébe eső
stratégiai vagy egyéb, a város működése,
fejlődése szempontjából lényeges
kérdésekkel foglalkozik. A Szenátus
véleményét, javaslatait és tanácsait politikai
irányzatoktól függetlenül fejti ki és semmilyen
politikai tevékenységben nem vesz részt.
Politikai felelősséget nem vállal, tagjait
politikai felelősség nem terheli.
A Szenátus teljes erejéből hozzá kíván járulni
Jászberény és a térség gazdaságának gyors
ütemű fejlődéséhez, a társadalmi
élet - sport, kultúra, egészségügy,
oktatás - felvirágoztatásához, egy
jobb, szebb, élhetőbb város
megteremtése érdekében. Célja,
hogy független szakmai
véleményével, ajánlásaival és
tanácsaival segítse a polgármester
és az önkormányzati testület
munkáját. A Szenátus
együttműködik az önkormányzati
testülettel, a polgármesteri hivatallal,
a gazdasági élet képviselőivel,
valamint a városban működő érdekvédelmi
és civil szervezetekkel.
A Szenátus elnökét és tagjait a polgármester
kéri fel és őt illeti meg a jog, hogy bármely
tagot, illetve az elnököt bármikor indoklás
nélkül visszahívja, helyébe más személyt
jelöljön. A tagság személyre szóló és nem
átruházható.
A Szenátus alapító tagjai a következők:
Takács János, dr. Bathó Edit, Zelenák
János, Szatmári Zoltán, dr. Rédei István,
Kuti Gábor, Komlóssy József, dr. Kárteszi
Márta, Kasza Lajos, Gedei Gábor,
Tízéves
a Porszívógyár
Szinte hihetetlennek tűnik, de igaz,
már tízéves az Electrolux Lehel
jászberényi Porszívógyára.
Az 1996. augusztusi döntést követően
az olaszországi gyártás
áttelepítésének első lépéseként 1996.
november 1-jén létrehozták
a Porszívógyárat és december
1-én elkészült az első Jászberényben
gyártott, áttelepített porszívó,
az akkori kis porszívóüzemben.
A „New Stick” gyártásával kezdődött
a termelés, s a gyártás felfuttatása
mintegy másfél évig tartott.
Az Electrolux Lehel jászberényi
Porszívógyárának hivatalos
megnyitóját 1998. február 23-án
rendezték.
ELECTROLUX ÚJSÁG 3
Lehetőségek és kihívások
a Jászságban - 2007-2013
A fenti címmel
rendezett
tanácskozást
a Jászkapu
Turisztikai Egyesület
december 4-én
a Szent István
Egyetem
Jászberényi
Alkalmazott
Bölcsészeti Karának
Apponyi Termében.
A rendezvény
meghívott előadója
cégünk
vezérigazgatója,
Takács János volt.
4 ELECTROLUX ÚJSÁG
Takács János a csináljuk meg Jászberényt,
találjuk ki Jászberényt gondolatkör köré
építette fel előadását. Szólt arról, hogy
milyen lehetőségei vannak Jászberénynek
és a kistérségnek, s ezeket hogyan lehetne
kihasználni. Mondandójából kiderült,
hogy mindennek az alapja a jól működő
gazdaság. Ez biztosíthatja ugyanis a forrását
azoknak a fejlesztéseknek, melyeknek
köszönhetően Jászberénybe, a Jászságba
lehet vonzani a turistákat. Egy ilyen kitörési
pontnak nevezte a termálvíz adta
lehetőséget, melyre komoly termálturizmust
lehetne építeni megfelelő színvonalú fürdő
és szálloda építésével. Megemlítette
a lovasturizmusban rejlő lehetőségeket is.
Kijelentette, hogy csak olyan fejlesztésben
szabad gondolkozni, amelynek nemzetközi
kihatása van. A hazai kereslet ugyanis még
meglehetősen szűk, s nem szabad csak erre
építeni.
Takács János a lehetőségek közül kiemelte
a Jászberénybe tervezett Beszállítói
Tudásközpont megvalósítását, amely
az egész kistérségre komoly hatással lehet.
Az egyszerű - összeszerelési - munka ideje
lassan lejár hazánkban, jelentette ki
az előadó, s azon kell gondolkodnunk, hogy
hogyan lehet hazánkban tartani a nagy
világcégeket. A kulcsszó a tudás, mondta
Takács János. A tervezett Beszállítói
Tudásközpontban az oktatás,
a kutatás-fejlesztés és az inkubátorház jól
megfér egymás mellett. Amennyiben
a kistérségben jelen lévő multicégek, valamint
a magyar kis- és közepes vállalkozások
fejlesztési elképzeléseit itt meg tudnánk
valósítani, úgy akkor ezek a vállalatok
hosszú távra berendezkedhetnének
a Jászságban. Ez pedig alapjaiban
határozhatja meg a kistérség fejlődését.
- Merjünk álmodni, hogy azután az álmok
közül kiválaszthassuk azt, amelyik
megvalósítására van esély. Nem szabad
kishitűnek lennünk, s lépnünk kell, ha nem
akarunk lemaradni abban a versenyben,
melyben a kistérségek, a városok
vetélkednek egymással. Mindenképpen ki
kell használni az európai uniós támogatási
lehetőségeket, melyek 2007-2013 között
óriási fejlesztések megvalósítására is
lehetőséget adhatnak. Nem szégyen tanulni
másoktól. Azoktól, akik már megvalósítottak
olyan fejlesztéseket, melyekre mi most
készülünk - mondta Takács János.
A rendezvényen Kuti Gábor, a Kód Kft.
ügyvezető igazgatója a Beszállítói
Tudásközpont Munkacsoport tagja
a tudásközpontról tartott negyedórás
előadást. Nemzetközi példákat említve
igazolta, hogy egy ilyen központ
megvalósítása milyen jelentőségű lehet
a kistérség életében. Elmondta, hogy
elképzelésük megvalósításához állami
és európai uniós forrásokra is szükség lesz,
s ezek megszerezhetők.
Termelési rekord
a Porszívógyárban
A jászberényi Hútőszekrénygyár és
Fagyasztóládagyár eredményéről, terveiről
Megtörtént a 2006-os év áttekintése
az Electrolux Lehel Kft. jászberényi
Hűtőszekrénygyárában
és Fagyasztóládagyárában is. Erről
a legilletékesebbet, a gyárak vezetőjét,
Szentpéteri Ferencet kérdeztük.
- Bár az évnek még nincs vége, Önök
minden bizonnyal már sejtik, hogyan
zárják a 2006-os esztendőt?
- Az idei évben több mint 2 millió 600 ezer
adódtak kisebb-nagyobb problémák
a folyamatos ellátással.
darab porszívót gyártunk. Ez 3%-kal
haladja meg a tervezettet, s 10%-kal több,
mint az eddigi legjobb éves
teljesítményünk.
- Hogyan alakult a fagyasztóládagyár
termelése 2006-ban?
- Minek köszönhető ez a kiemelkedő
eredmény?
- A Fagyasztóládagyárban idén 563000
darab termék készült, s ez 2%-kal jobb
eredmény, mint amit az idei évre
terveztünk. A gyártás során,
az alapanyagárak emelkedése miatt, egyre
inkább a kínai kompresszorok beépítése
került előtérbe. Nem kis feladatot jelentett
számunkra, hogy a termelés mellett
párhuzamosan folytattuk a 2007-es évre
tervezett nagy összegű beruházásunk
előkészítését, melyről olvashatnak a lap
hasábjain. A dolgozóknak kifizetendő
bonusz a tervezettnek megfelelően,
a fagyasztóládagyárban is 12 és fél nap lesz.
- A 2005-ös és 2006-os esztendőben
bevezetett új termékeink, a TwinClean,
Airmax és CycIoneXL hatalmas sikereket
értek el a piacokon, Franciaországtól
Japánon keresztül Ausztráliáig. Teljes
termelésünk mintegy 40%-át tették ki, s ez
a jövőre nézve nagyon biztató. Az is fontos,
hogy a piaci igényeknek megfelelően
alakítottuk termelésünket. így tovább
növeltük a porzsák nélküli porszívók
gyártását, ez termelésünk 30%-át teszi ki.
Ezek sikerét mi sem jelzi jobban, minthogy
a porzsák nélküli termékek piacán egy év
alatt az Electrolux piacvezetővé vált.
Az új termékek bevezetésében kiváló volt
az együttműködés a jászberényi és
a svédországi kollégák között.
- A tervezetthez képest hogyan alakult
a termelés a Hűtőszekrénygyárban?
- Az idei esztendőre 1 247 000
hűtőszekrény gyártását terveztük, s ezt
az év folyamán 6%-kal tudtuk túlszárnyalni.
Összesen 1 325 000 darab termék hagyja
el a gyárat: egyajtós hűtőszekrények,
felülfagyasztós kombinációk és kisboxok.
Szeretném megemlíteni, hogy az év utolsó
öt hónapjában minden idők eddigi
legnagyobb mennyiségét gyártottuk le.
A legyártott darabszám mellett a többi
eredményünk is nagyon jó például
a produktivitás, a selejtcsökkentés és
megvalósult a tervezett termék önköltség
csökkentés, a mérnöki változtatások
eredményeként, ami azt is jelenti, hogy
a dolgozóknak kifizetésre kerülő bonusz
12 és fél nap körül alakul majd.
- Milyen jelentős változások történtek
az év folyamán a hűtőszekrénygyárban?
- Az idei évben új termékek, a 60 cm
széles egyajtós TT hűtőkészülékek, köztük
a frost free 100 literes fagyasztószekrény
gyártását kezdtük meg. A felülfagyasztós
kombinált hűtőszekrényeket gyártó
üzemben az év végén az EMS keretében
a termelés korszerűsítése érdekében
jelentős átalakítások történnek.
- Az év folyamán akadt-e olyan probléma,
amely nehezítette a gyártást?
- Igen, sajnos a második félévi jelentős
termelésfelfutással néhány beszállítónk
nagyon nehezen tudott lépést tartani, ezért
- A jövő évi tervek?
- A jövő évben 583 000 darab
fagyasztóláda gyártását tervezzük. Valamint
a jövő évre tervezzük, hogy a jászberényi
Hűtő- és Fagyasztóládagyár közös
szervezésben - első ízben - fogja
megrendezni a családi napot. Erre a tavasz
folyamán kerül sor. Végezetül, amint azt
a legyártott darabszámok is mutatják, nagyon
kemény második félév áll mögöttünk, amit
ezúton is szeretnék megköszönni minden
dolgozónknak, és az alkalmat kihasználva
jó pihenést és békés, boldog karácsonyt
kívánok mindannyiuknak és családjuknak.
Számvetés Nyíregyházán
A nyíregyházi Hűtőszekrénygyár 2006.
évi eredményeiről dr. Gönczy Sándor
az európai hűtőszekrénygyártás
vezetője az alábbiakat nyilatkozta
lapunk érdeklődésére.
- A nyíregyházi Hűtőszekrénygyárban
a tavalyi 280 000 darabbal szemben idén
698 000 darab termék került le
a szalagokról. Ez jelentős termelésfelfutást
jelent, s azt, hogy 8%-kal teljesítettük túl
az idei éves tervünket. Csakúgy, mint
a többi gyárban, nálunk is megkezdődött
a Global Design termékek gyártása.
A termelés felfuttatásához természetesen
Az év vége
a visszatekintés
és a számvetés
időszaka. Ennek
kapcsán készült
az alábbi interjú
Vass Attilával,
az Electrolux Lehel Porszvógyár igazgatójával.
szükség volt újabb
dolgozók felvételére is.
Januárban felvettük
az 1000.
munkatársunkat, s ma
már mintegy 1500 fő
dolgozik Nyíregyházán.
Jelentős esemény volt életünkben az idén
első alkalommal megrendezett családi nap,
melyen több mint 1600-an vettek részt.
Fontos még megemlítenem, hogy
a tervezettnél magasabb darabszám
eredményeként az utolsó negyedéves
bonusz meghaladja majd a tervezettet.
- Milyen eredménye van az EMS
bevezetésének?
- Produktivitásunk a tervekben
meghatározottak szerint alakult,
s ez elsősorban az EMS bevezetésének
köszönhető. Ennek során a szerelősorok
átalakításával, a 5S bevezetésével és
a folyamatos fejlesztéssel jelentősen növelni
tudtuk a gyártási darabszámot
és csökkenteni a visszaforgást.
- Milyen mértékben hatottak negatívan
az anyag-áremelkedések?
- Folyamatos nyomás alatt vagyunk
a világpiaci alapanyag-áremelkedések
miatt. Fontos tényező volt a jó
eredményekben az is, hogy az alapanyagár
növekedését a távol-keleti beszerzéseink
arányának növelésével ellensúlyozni tudtuk.
Természetesen az új rekord és a jó
eredmények eléréséhez minden terület,
minden részleg - külön említés nélkül jelentősen hozzájárult.
- Mit jelent a dolgozók számára a rekord
teljesítmény?
- A kiváló eredményeknek köszönhetően
várhatóan a dolgozóknak kifizetődő bonusz
meghaladja majd a tervezett 12 és fél
napot. Továbbá - hasonlóan az elmúlt
évekhez - kis ajándékkal is kedveskedünk
minden kollégánknak, mellyel szeretném
megköszönni az egész éves munkájukat
és kívánni békés boldog karácsonyt és jó
pihenést!
2007-től rá sem ismerünk
a mai fagyasztóládákra!
A Fagyasztóládagyár
mérnökei sohasem
pihennek, tudják,
hogy az éles piaci
helyzet időről időre
újabb termékeket
és fejlesztéseket
követel.
kz itt gyártott készülékek már több mint tíz évet
éltek meg, így időszerővé vált a változtatás.
Egy nyugat-európai fogyasztói kutatás
eredményeit szem előtt tartva fejlesztették ki
az új, a piaci igényekhez jobban igazodó
termékcsaládot, mely a 100 literes
fagyasztóládák kivételével minden kategóriát
felölel.
A sikeres frost free fejlesztés után ismét
nagy lépésnek számít, hogy a fagyasztóláda
kívül-belül megújul. Minden termékcsalád
egységes, új tetőt kap, melyen központi
szerep jut a középen elhelyezett, kilinccsel
egybeépített kontrollpanelnek.
A fagyasztóládák kezelése az új designnak
és a nagy kijelzőnek köszönhetően
egyszerőbb és
'/
kényelmesebb lesz,
1
a modern, letisztult forma
I
pedig mutatóssá teszi
I
a készüléket. A fogyasztó
f
által tetszés szerint variálható
I
/
A 240 millió forintos beruházás keretében
átalakítják a gyártósort, mely miatt január
végétől február közepéig szünetel a termelés
a gyárban. Ez alatt az idő alatt a kiszállításért
felelős kollégák a készleten levő régi
termékeket futtatják ki, hogy a folyamatos
igényeket kielégítsék.
Az új termékek tesztgyártása a tervek szerint
2006. február 19-én kezdődik, s a jövő
évben várhatóan mintegy félmillió darab kerül
a nagyobb piacokra, elsősorban
Franciaországba, Angliába, Németországba
és a dél-európai országokba.
Reményeink szerint az új termékcsalád
bevezetése meghozza a várt eredményt,
és egyre több elégedett fogyasztó dönt
a mi termékünk mellett.
tárolórekeszek segítségével
egyszerőbb a fagyasztani
kívánt élelmiszerek
rendszerezése, és persze jó
a pár hét/hónap múlva
esedékes megtalálása is.
Electrolux Lehel
mint nyereséges vállalat
Klkatolux
Electrolux Lehel
- több mint qyereséges
vállalat
**
w
w
A fenti címmel jelent
meg egy kiadvány
vállalatunkról,
melyet a Corvinus
School of
Management állított
össze.
▲
ÉrtékV teremtés W
■
Veszély
minimalizálás
Sírások teljesítési3
6 ELECTROLUX ÚJSÁG
A szakemberek annak a vizsgálatnak
az eredményét öntötték formába, amely során
azt kutatták, milyen a vállalat társadalmi
felelőssége. Következő lapszámainkban
egy-egy rövid kivonatot közlünk majd
a kiadványból. A vállalkozások társadalmi
és környezeti kérdések iránti elkötelezettségének
szintjét az alábbi illusztrációval mutatja be
a kiadvány. Az Electrolux Lehel kapcsán az alábbi
összegzést teszik közzé az anyag szerzői:
„Vizsgálatunk bizonyítja, hogy az Electrolux
Lehel eljutott a második szintre, sőt sok
vonatkozásban a harmadik szinthez tartozó
tevékenységeket is végez, de vannak még
teendői. Ezektől a szintektől függetlenül
az a felfogásunk, hogy az Electrolux Lehel
legnagyobb CSR-hozzájárulása (CSR: vállalati
társadalmi felelősség) három pilléren nyugszik.
• Színvonalas és stabil munkahelyek
teremtése, biztosítása és kiépítése
V
r
jín * S
strukturálisan gyenge
országrészekben.
•
• Lényeges
beruházások, amelyek szignifikánsan
nagyobbak voltak, mint a tulajdonosnak
fizetett osztalékok. A beruházások
és a fizetett osztalék aránya 1991 és 2005
között több mint 30:1 (beruházások:
kb. 74 milliárd forint, fizetett osztalékok:
kb. 2 milliárd forint), amely egyedülálló
a gazdaságban, és magyar szempontból
lényeges hozzájárulás
a regionális és nemzeti fejlődéshez.
• Abban, hogy - bár az Electrolux
fokozatosan feladta az alaptevékenységhez
nem kapcsolódó „kommunális”
tevékenységeket (állatkert, óvoda, sport stb.)
de nem adta fel a támogatást
és a felelősséget ezekre, illetve más szociális
és környezetvédelmi területekre nézve."
Vezérigazgatói Díj 2006-ban is
Idén is
Szervezeti egység
Név
A megoldott feladat
vezérigazgatói
díjban részesültek
azok a kollégák,
Hűtőszekrénygyár
akik az Electrolux
Barát Péter
IBM transzformáció megvalósítása
Karácsonyi Gyula
EMS-bevezetés projektvezetője
Eszik Róbert
EMS bevezetése
Galvácsi Zoltán
telephelyeinek
Nyíregyházi gyár logisztikai
szervezetének irányítása
Csányi Tamás
valamelyikén
Nyíregyházi gyár termékfejlesztési és
kapacitásbővítési projektekhez
főállású
műszaki beszerzői feladatok ellátása
munkaviszonnyal
Kovács Ibolya
rendelkeznek.
Béla Ádám
támogatásának - 2004-2005. évi
Farkas Tamás
képzési költségeinek összegyűjtése
A díjat egyének és
Nyíregyházi gyár kiemelt képzési
és dokumentálása
csoportok egyaránt
Csillik Györgyné
Nyíregyházi gyár 2006. évi
megkaphatják,
Csontos Antalné
zárólétszámának - 1723 fő -
Tamás Pálné
biztosítása. 2004-2006-ban a
Hajnalné Győri Csilla
munkaerő-forgalom - 3068 fő - kezelése
Lakatos Krisztina
Nyíregyházi gyár logisztikájának
feltétele azonban,
hogy a dolgozó
munkaköréből nem
meghatározó tagjaként példaértékű
következő,
tevékenységet végzett
szokásos napi
Fagyasztóládagyár
tevékenységen felül
Gerner Ferenc
EMS-bevezetés projektvezetője
Ifj. Jakab Gábor
EMS bevezetése
nyújtott szokatlan,
Szappanosné Zsidai
jelentős
Rozália
teljesítményt érjen
el. A díj értéke
Porszívógyár
bruttó 100000-től
Kovács Attila
1996 óta a Porszívógyár
Szebenyi Zoltán
alkalmazottai, akik fizikai munkakörben
kezdtek és felsőfokú végzettséget
500000 forint/fő-ig
szereztek
Fekete Péter
terjedhet. Ebben
az érték
tartományban
1996 óta a vezetői team tagjai
Szilágyi László
IBM transzformáció megvalósítása
Koczka Sándor
Számítástechnika
Kis-Csatári István
IBM transzformáció megvalósítása
ez lehet tárgyjutalom,
Dudás Attila
külföldi szakmai
Dányi Borbála
Outdoor Spin-off megvalósítása
Sápi Gábor
Vállalati Gépkocsi-politika kidolgozása
jutalomút vagy
Logisztika
pénzjutalom.
Molnár Zsuzsanna
Outdoor Spin-off megvalósítása
Gyáfrás László
A számlák archiválásának megoldása
Dudás Éva
Vízi Károly
Nyíregyházi gyár
munkaerő-forgalmának kezelése
Sándor Attila
Energia projekt sikeres végrehajtása
Hlavacska András
ELECTROLUX ÚJSÁG 7
Körkérdés a dolgozókhoz
Év végi, összevont lapszámunkban egy új sorozatot
indítunk. Ezentúl minden hónapban felteszünk egy
aktuális kérdést, melyre dolgozóink válaszolnak majd.
megszűnt a dolgozók fölösleges
mozgása is a szalag mellett. Mindenki
tudja, hogy hol, mit talál meg, s ezzel
sok felesleges mozdulatot kiiktattunk
a gyártásból. Ez pedig javította
a termelékenységet is a soron.
Elsőként a Porszívógyárban jártunk, ahol
a következő kérdésre vártuk a választ:
Hogyan változtatta meg az EMS
bevezetése a szerelőszalagon
végzett munka hatékonyságát
és minőségét?
A kérdésre öt sorvezető válaszolt.
Nagy István
-Az EMS
kialakítása
a dolgozók
bevonásával
történt.
Elmondhatták,
hogy szerintük
milyen
változtatásokra
lenne szükség, hogy eredményesebben
dolgozhassanak. Ennek megfelelően
lettek kialakítva a munkahelyek, hogy
a szerszámok kézre essenek,
az anyagok minél közelebb legyenek.
Ez biztos, hogy jó, ám egy valami még
mindig gondot okoz. Ez nem a rendszer
hibája, ám tény, hogy a hely hiánya még
okoz számunkra gondot. A szerelősor
hossza behatárolja a lehetőségeinket.
Egy olyan komplikált készüléknél - sok
anyagra van szükség -, amelyen én
dolgozom, hely hiányában nem
helyezhető el minden anyag
a munkahelyemhez közel. Ezzel együtt
az EMS a mennyiség és a minőség
tekintetében is sokat segített
a szerelősor munkájában.
Kovács József
- Az EMS és
az úgynevezett 5S
rendszer együttes
bevezetésével
a szalagok
átláthatóbbak
lettek, az anyagok
fölcserélhetősége
megszűnt, s így
a szerelés biztonsága jelentősen javult.
Amennyiben az EMS a logisztikai
részen is bevezetésre kerül, akkor
remélhetőleg az anyagellátás is sokat
javul. Legalább annyit, mint a szerelősor
eredményessége. Ez pedig így igen
jelentős előrelépést hoz.
Géczi László
- Az átláthatóság
mellett a rendet
szeretném
kiemelni, amely
az EMS
bevezetésének
köszönhető.
Ugyanakkor
Nagy Róbert
- Az EMS
bevezetésével
a sor átláthatósága
sokat javult.
A dolgozók munkája
könnyebbé vált,
hiszen nem kell
keresgetniük
az anyagokat,
tudják, hogy hol, mit találhatnak.
A helyhiány minden szerelősoron
behatárolta a lehetőségeket. így
mindent nem tudtunk bevezetni, amit
szerettünk volna. Ha sikerülne még
egy-két alkatrész csomagolásán
változtatni, melyre a beszállítók már
tettek ígéretet, akkor még
eredményesebben tudnánk dolgozni.
Gyárfás Csaba
- Az EMS-nek
köszönhetően van
egy jól kialakított
rendszer, melyben
mindenki tudja, hol
a helye, mi
a szerepe.
A dolgozók között
mindig vannak
olyanok, akik nem agyon szeretik
a rendet. Az EMS-i ak köszönhetően
most ők is rá vannak szorítva, hogy
mindent a saját helyére tegyenek.
Ez pedig sok felesleges bosszúságtól anyagok keresése - megkímél
bennünket, s a hatékonyságot is
jelentősen javítja.
Munkaügyi naptár 2007.
Sz Cs
2
1
p Szó V
H
K
Sz Cs
p Szó V
1
2
3
4
5
6
7
H
8
K
Sz Cs
Sz Cs
p Szó V
p Szó V
24 25 26 27 28
9 10 11 12 13 14
1
2
3
4
5
6
7
8
9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
28
1
2
3
4
5
6
7
8
9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
28 29 30 31
1
2
3
4
5
6
8
9 10 11 12 13 14 15
8
9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
11 12 13 14 15 16 17
3
2
1
7
25 26 27 28 29
4
5
6
7
1
2
3
4
5
6
7
8
9 10
1
2
3
4
5
6
7 .8
4
5
6
7
8
9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
29 30 31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10 11 12 13 14 15 16
26 27 28 29 30
1
2
3
4
5
6
7
9 10 11 12 13 14
24 25 26 27 28
6
7
8
9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
4
5
6
7
10 11 í 12 13 14 15 16
3
2
3
4
5
1
2
3
SZ pihenőnap 52
8
V pihenőnap 52
MUNKANAP-ÁTHELYEZÉS: ELECTROLUX LEHEL KFT.
A szocális és munkaügyi miniszter 4/2006. (IX. 28.) rendelete
8 ELECTROLUX ÚJSÁG
9
9 10 11
8
K
Sz
30
30 31
27 28 29 30
25 26 27 28 29
12 13 14 .15
FÜ munkaszüneti nap 10
H
29 30 31
30 31
29 30 31
28 29 30
26 27 28 29 30
MN munkanap 251
31
NN naptári nap 365
Az üzemorvos válaszol
- Mit tegyünk a szív- és érrendszeri
betegségek okozta halálozás
megelőzésére? (II. rész)
Az utolsó és az első munkanapok
az üzemekben
Dr. Szabó
Erzsébet
- Az elhízás
a vezető halálokok
között kiemelt
helyen szereplő
szív- és érrendszeri megbetegedések
legjelentősebb kockázati tényezője.
A súlyfelesleget leadni kalóriában
szegényebb étkezéssel és
testmozgással lehet. Egy 176 cm
magas férfinak a normál testsúlya
73 kg, ideális testsúlya 68 kg.
Energiaigénye ágynyugalomban
1400, könnyű munkavégzésnél 1850,
közepes munkánál 2300, míg nehéz
munkánál 2750 kalória. Egy 166 cm
magas nő esetében a normál súly
59 kg, az ideális súly 56 kg.
Energiaigénye ágynyugalomban
1150, könnyű munka esetében
1500, közepes munkánál 1900, míg
nehéz munkánál 2250 kalória.
Alábbi táblázatunkból mindenki számára pontosan kiderül, hogy egyes
üzemeinkben, gyárainkban melyik lesz az idei év utolsó munkanapja,
illetve a 2007. esztendőben hol, mikor kezdődik a munka.
Magnézium, mangán,
molibdén
Étkezési hozzájárulás felhasználása
2006. december 22-ig
Magnézium
A magnézium az egyik leghasznosabb
ásványi anyag az élő szervezet
számára. Erőt ad, ösztönös,
felgyorsítja az anyagcserét,
a zsírégetést, biztosítja a sejtek
energiaellátását, szabályozza
a cukoranyagcserét. A magnézium
legnagyobb mennyiségben
a zöldségfélékben, a hüvelyesekben,
a különböző gabonafélékben,
a gyümölcsökben, a tejtermékekben
és a halfélékben található meg.
Mangán
A mangán a felnőtt szervezetben
mintegy 10-20 milligrammnyi
mennyiségben található meg,
és számos enzim felépítésében vesz
részt. Szükséges a szénhidrát- és
zsíranyagcseréhez, a fehérje-, a DNSés az RNS-szintézishez. A legtöbb
mangánt a gabonafélék, a dió és
a mogyoró tartalmazza.
Molibdén
Az emberi szervezetben olyan kis
mennyiségben található, hogy pontos
adattal ennek a mennyiségéről még
nem rendelkezünk. Jó
molibdénforrás a tej,
a hús, a hüvelyesek
és a gabonafélék.
Üzem, gyár
2006. évi
utolsó munkanap
2007. évi
első munkanap
Combi Üzem
december 15.
január 8.
(a szerelősor átalakítása miatt indul később a termelés)
TT&Cabinet Üzem
december 15
január 3.
Fagyasztóládagyár
december 15.
január 3.
(új termék - ebben a lapszámunkban bemutatjuk - indítására
való felkészülés miatt leállás lesz február 5-13. között)
100 literes
fagyasztóláda/BOX Üzem december 14.
január 3.
Porszívógyár
december 21.
január 3.
Hőtűszekrénygyár
Nyíregyháza
december 18.
január 8.
Az elektronikus fizetőeszközre (mely
egyben a vállalat területére történő
belépésre jogosító kártya is) minden
jászberényi munkavállaló jogosult.
A kollégák minden hónap negyedik
munkanapjától az elektronikus
fizetőeszközzel tudnak vásárolni
a vállalat területén lévő büfékben
és étteremben addig, amíg a beléptető
kártyájukon lévő havi 4500 forintos
étkezési hozzájárulás tart. Amennyiben
az adott hónapban nem kerül
felhasználásra mind a 4500 Ft.
a fennmaradt összeg - a következő havi
hozzájárulásokkal - halmozódik és
legkésőbb a tárgyév december 31 -ig
levásárolható. A december 22-i dátum
kijelölése az üzemek mőködéséhez
igazodik, mivel idén a Porszívógyár
dolgozói fognak a leghosszabb ideig
(december 21-ig) dolgozni, így hozzájuk
igazodott az étterem, valamint a büfék
nyitva tartása is.
és a gazdasági év ebben az esetben is
2006. január 1. és december 31. között
tart, így az idei juttatások nem
kerülhetnek át a következő gazdasági
évre. Az adóévi kedvezmény adómentesen - nem lehet több, mint
ahány hónapon át ez adható, ezért
az elektronikus fizetőeszközön lévő
összeg december 31 -ével automatikusan
lenullázódik és 2007. január 4-től csak
a havi 4500 forint lesz megtalálható
a belépőkártyán. A Számvitelről szóló
törvény a ténylegesen igénybe vett
szolgáltatások elszámolását engedélyezi
az adott gazdasági évre.
A Sodexho karácsonyi akciók
bevezetésével szeretné segíteni
az esetlegesen felhalmozott összegek
felhasználását. A részletes ajánlat
az Electrolux újság legutóbbi számában
is olvasható.
Minden munkavállaló saját maga dönt
arról, hogy az elektronikus
fizetőeszközön lévő havi vagy
felhalmozott összeget levásárolja-e
december 22-ig vagy sem. Mivel
a Számvitelről szóló törvény a ténylegesen
igénybe vett szolgáltatások elszámolását
engedélyezi az adott gazdasági évre,
ELECTROLUX ÚJSÁG 9
15 sikeres év Magyarországon
Az Electrolux
1991-ben
privatizálta
a jászberényi Lehel
Hűtőgépgyárat,
s immár 15 éve van
jelen hazánkban.
A privatizáció során
sokan úgy vélték,
a svéd világcégnek
csak a Lehel
Hűtőgépgyár piaca
kell, megszünteti
majd a gyártást
Jászberényben és
raktárbázist alakít ki.
A pesszimistáknak
nem lett igazuk,
hiszen mára az
Electrolux Lehel Kft.
az egyik legnagyobb
ipari vállalattá nőtte
ki magát.
10ELECTROLUX ÚJSÁG
Az Electrolux Jászberényben komoly
fejlesztéseket valósított meg, míg
Nyíregyházán felépített egy új gyárat.
A magyarországi 15 év sikertörténet a vállalat
számára. Ennek jegyében rendeztek
november 30-án a jászberényi telephelyen
sajtótájékoztatót, melyen részt vett Kiss Péter
szociális és munkaügyi miniszter is.
A rendezvényre a sajtó képviselői mellett
meghívót kaptak az Electrolux Lehel Kft.
beszállítói, s megjelent az eseményen
Nyíregyháza és Jászberény polgármestere is.
A sajtótájékoztatót Takács János,
az Electrolux Lehel vezérigazgatója nyitotta
meg. Bevezetőjében elmondta, felgyorsult
világunkban az Electrolux számára az is
nagyon fontos, hogy megfelelő kapcsolata
legyen környezetével. Az adott településsel,
ahol működik, beszállítóival, akik a gyártás
nélkülözhetetlen elemei, dolgozóival, akik
minőségi munkájukkal segíthetik a társaság
terveinek megvalósítását. - Ugyanakkor arra
is figyelnünk kell, hogy szűkebb
környezetünkben - Jászberényben és
Nyíregyházán is - az élet minden területén
segítsük az adott települést és az ott élőket.
Ennek jegyében támogatjuk a kultúrát,
a sportot, az alapítványi óvodát, s felújítottunk
már játszóteret is. Hisszük ugyanis, hogy
egy olyan sikeres cégnek, mint a miénk,
ez is feladata - mondta Takács János.
Lars Göran Johansson, az Electrolux AB
kommunikációs vezetője, aki örömének adott
hangot, hogy ilyen rendezvény aktív részes
lehet Jászberényben, kijelentette, hogy
az Electrolux magyarországi 15 éve igazi
sikertörténet, s ez a nap egyben
a globalizáció ünnepe is. Amikor
a globalizációról beszélünk, amikor
azt megítéljük, azt kell figyelembe venni,
hogy mit hozott számunkra a szabad
kereskedelem, hogyan használtuk ki
a határokon átnyúló lehetőségeket.
- A világban több mint félmilliárd ember
használja termékeinket, melyek egy jelentős
része Magyarországon készül.
Jászberényben és Nyíregyházán ma már
tízszer annyi terméket állítunk elő, mint
amennyi a Lehel Hűtőgépgyár
privatizációjakor készült. Számos termék
gyártása került a 15 év alatt Jászberénybe.
Persze nem mindenki nyertese
a globalizációnak sem. Amikor be kellett
zárnunk a svédországi porszívógyárunkat,
akkor az ott dolgozók ezt nem sikerként
élték meg. Viszont segítettünk nekik új
munkahelyet, új munkát találni. Azért is
örülök, hogy itt lehetek ezen a rendezvényen,
mert a sajtóban legtöbbször csak
a vesztesekről írnak. Magyarországon, itt
Jászberényben és Nyíregyházán viszont
a nyerteseivel találkozhatunk
a globalizációnak, amikor az Electrolux
gyárairól beszélünk. Amikor 12-13 éve
először voltam önöknél, még sok
problémával kellett szembenéznünk.
Akkor még mi tanítottuk az itteni vezetőket,
dolgozókat, s ma már ők a tanítómesterek
a kínai gyárunkban. Szóval nagyot fordult
a világ az elmúlt 15 évben. A legfontosabb,
hogy a világon 3,5 milliárd ember él már
demokráciában. Ám ez még nem
a globalizáció vége. Továbbra is verseny
van a cégek és az országok között, s ebben
a versenyben az Electrolux és Magyarország
is sikeres. Magyarországon stabil
a gazdasági és a politikai háttér, az emberek
képzettek, lojálisak cégünkhöz, s könnyen
szót értünk a hatóságokkal is - mondta Lars
Göran Johansson.
Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter
elmondta, hogy rendkívül fontosak a pozitív
példák az ország számára, s ebben
az Electrolux élen jár. A miniszter
környezettudatos, partnerségre törekvő
cégnek nevezte az Electroluxot. - Ha önök
sikeresek nálunk, az jelzés a további
befektetőknek is, hogy Magyarországra
érdemes jönni. Aki elkerüli a versenyt,
az csak veszíthet, s mi nem lehetünk
vesztesek. A rövid távú kiigazítások
és a reformok is ezt a célt szolgálják.
Ehhez kapcsolódóan rendkívül fontos,
hogy az Európai Unió által biztosított
lehetőségeket jól használjuk ki. Nekünk
ez lehet az óriási esélyünk, amellyel élnünk
kell - mondta Kiss Péter.
Egy kiadványt is bemutattak a rendezvényen.
A Corvmus Egyetem szakemberei által
készített, Electrolux Lehel - több mint
nyereséges vállalat című kiadványt
az egyetem igazgatója, Wetzker Konrad
mutatta be egy prezentáció keretén belül.
A társadalmi felelősségvállalást kutatva
a szakemberek megállapították, hogy
az Electrolux eredményessége ezen a téren
is pozitív, de még nem ideális, azaz van még
előrelépési lehetőség. Az újságírói kérdéseket
követően a Porszívógyárat tekintették meg
a meghívott vendégek, majd a rendezvény
egy ünnepi fogadással zárult.
ELECTROLUX ÚJSÁG 11
EMS-szemle a Hűtőszekrénygyárban
Az EMS a jászberényi Hűtőszekrénygyárban 2005. november 3-án indult egy nyitó
megbeszéléssel a vezetők részére. Itt tájékoztatták vezetőinket az Electrolux új
kezdeményezéséről az Electrolux Gyártási Rendszer bevezetéséről, és arról, hogy
ez más gyárakban már bevezetés alatt van és kecsegtető eredményeket mutat!
2006. 05. 03-án volt az első, és nemrég
2006. 11.16-án volt a második EMS-szemle,
ahol számot adtunk a bevállalt akciók
teljesítéséről, legyen az termelési
hatékonyság- növekedés, selejtköltségcsökkentés, vagy az előbbiekhez vezető 5S
és 7W bevezetése a félkész- és késztermék
gyártásban. Az elvégzett feladatokról Carsten
Frankénak, az EMS Program Igazgatójának
számoltunk be, amit az érintett területek
megtekintése követett a TT és Cabinet, a CT
és az Elpárologtatógyártó üzemekben.
Franké úr elégedettségét fejezte ki a TT
üzem előszerelőjének átalakítása és
a bevezetett EMS-eszközök (vizualizáció,
standard dokumentumok), valamint a TPM
(hatékony karbantartás) felé tett lépéseink
láttán.
Nagy szerepe volt az Elpárologtató
gyártásnak is, mert az a terület teljesen
lefedett az 5S (Szelektálás, Söprés,
Szervezés, Standardizálás, Szinten tartás)
által, ami látványos változást eredményezett
az üzem, konkrétan a szívócsőgyártás
területén.
Összességében sikerült bemutatnunk
a munkánk eredményét, amivel elégedett volt
a vezetés, persze vannak és lesznek is
folyamatban lévő tevékenységek, mivel az
EMS nem egy projekt, hanem egy gyártási
forma, amit mindenhol be kell vezetnünk!
EMS-szemle a Fagyasztóládagyárban
Az EMS, mint egy új gyártási rendszer, 2005 novemberében indult el Európában,
köztük Jászberényben is. Természetesen, mint más tevékenységeknél, itt is szükség
van a folyamatok ellenőrzésére, nyomon követésére.
2006. 11.17-én tartotta idei második üzemi
látogatását Carsten Franké (EMS Európai
Programmenedzser) és Alessio Bonfanti
(kelet-európai gyárak EMS-koordinátora).
A szemle alkalmával bemutattuk az általunk
végzett munkát és azt a folyamatot, amelyen
keresztül bevezetjük üzemünkben az EMS-t
és annak szellemiségét. Ilyen például az 5S
bevezetése az egész üzemben, illetve
a „masterclassok” és azok megvalósítása.
Ezt követően vendégeink üzemlátogatáson
vettek részt, és megtekintették az EMS által
érintett területeket.
A vendégeink nagyon meg voltak elégedve
az itt látottakkal és megerősítettek bennünket
abban, hogy jó úton járunk, amit
természetesen folytatnunk kell.
12 ELECTROLUX ÚJSÁG
Számítógépeink egységesítése
Két hónap alatt három telephelyen közel 700 felhasználó kapott szabvány
beállítással rendelkező IBM tulajdonú számítógépet. Megtörtént a felhasználóknak
és a számítógépek alkalmazásainak európai szintű nyilvántartása.
• Elektronikus banki kapcsolatok
megvalósítása.
• A pénzügyi tevékenységek
kiszervezésének támogatása.
• A logisztikai költségek követésének
kialakítása.
• A kritikus interfészek (WMS, Scala,
COPICS) üzemeltetésének, nyomon
követésének automatizálása.
A számítástechnika
2007-es tervei
hosszú távú számítástechnikai stratégia
(Application Roadmap) készítése:
a közel féléves projekt talán mintaértékű
lehet a többi szektor számára, hosszú idő
óta első alkalommal az üzleti folyamatok
legmegfelelőbb támogatása az alapvető
szempont az alkalmazásfejlesztések
döntéseinél. A projekt eredményeként
jóváhagyást kaptunk a SAP-rendszer újabb
funkcióinak bevezetésére
• Kommunikációs vonalak sebességének
növelése: mind Nyíregyháza, mind
Budapest felhasználói dupla
sávszélességgel férhetnek hozzá
a jászberényi szervereken tárolt adatokhoz.
• A saját fejlesztésű programok
használatának egységesítése, Windows
operációs rendszer alatt.
• Az Outdoor szektor - Husquarna
infrastruktúrájának teljes elkülönítése.
• Elektronikus fizetés az ebédlőben.
• Telefonkönyv.
A 2007-es esztendőben az alábbi
feladatokra helyezzük a hangsúlyt:
• folytatjuk az interfészek, a bonyolult
infrastruktúra egyszerűsítését,
• tervezzük a saját fejlesztésű bérszámfejtő
program cseréjét,
• kiemelt feladat az IBM-támogatás
szolgáltatási szintjének követése,
elfogadható szintre hozása,
• folytatódik a pénzügyi tevékenységek
kiszervezését támogató megoldások
kialakítása.
A 2007. év legnagyobb feladata a porszívó
értékesítés és -gyártás területén a SAPrendszer számlázási, értékesítési
moduljainak bevezetése lesz. A több mint
féléves előkészítés után jóváhagyott projekt
megvalósítása több fázisban, 2008. január
1 -jéig történik.
Jövőre jelentős lépést teszünk
a programváltoztatások nyilvántartásának,
tesztelésnek sokkal formálisabb
megvalósítása érdekében. Ehhez
szükségünk van a felhasználók
együttműködésére: egy Notes alapú, a többi
országban már kötelezően használt és
évente auditált eszközt fogunk közösen
használni.
Az idei év jó együttműködését folytatva
továbbra is számítunk a felhasználók
visszajelzésére, javaslataira annak
érdekében, hogy a számítástechnika
a lehetőségeinkhez képest minél jobb
támogatást biztosítson a feladatok
megoldásában.
ELECTROLUX ÚJSÁG 13
Iron Aid sajtótájékoztató:
amikor minden forgatókönyv szerint zajlik
2006. november
16-án, a
gyönyörűen felújított,
elegáns New York
Palota Rossini
termében került
megrendezésre
az Electrolux új,
csúcstechnológiás
szárítógépét
bemutató
sajtótájékoztató,
amely rekordszámú
újságíró
részvételével zajlott.
A helyszínválasztás már önmagában nagyon
jónak bizonyult, hisz a meghívóban egy
„pazar ebédre” invitáltuk a sajtó képviselőit,
titokban tartva az esemény valódi célját,
mégis pillanatok alatt befutottak a részvételi
szándékot jelző hívások és e-mailek.
Az esemény további része sem nevezhető
rendhagyónak. Az előételt az 5 csillagos
hotel éttermének pincérei gyűrött ingben
szolgálták fel. A főétel tálalására azonban
már a szálloda nevét viselő pólóban került
sor, ami hagyományos körülmények között
megengedhetetlen lett volna a hotel
szabályzata értelmében. Ez a délután
azonban a rendhagyó megoldásokról szólt.
A desszert szervírozása előtt felfedtük
az összejövetel valódi célját. A kétszárnyas
paraván feltárult és a színpadon láthatóvá
vált az Iron Aid szárítógép. Ezzel kezdetét
vette a gép bemutatása. Belényesi Zsolt
- az Electrolux értékesítési divíziójának
igazgatója - az újságírók figyelő tekintetétől
kísérve bepakolta a pincérek gyűrött ingeit
az Iron Aid szárítógépbe és elindította az alig
20 perces programot. S ezzel át is adta
a szót a fiatal divattervezőknek, akik képek,
zenék és modellek segítségével kalauzolták
a sajtó képviselőit a ’70-es, ’80-as és ’90-es
évek divatvilágába, az anyagok tisztításának,
vasalásának rejtelmeibe. Az ABBA, a Queen,
hazai vonalon az Omega, az Illés és a ’90-es
évekből jól ismert Rapülők zenéi mindenki
számára felidézhetővé és személyessé tették
a trapéznadrág, forró short, nylon- és
műszálas ingek, majd később a kevert
szálas textíliák és flanelingek világát.
Az életszerű megjelenéshez nagymértékben
hozzájárult a két modell, akik az éppen
bemutatott korszaknak megfelelő ruhákban
vonultak végig a vendégek között.
15 perc nosztalgia elég volt ahhoz, hogy
mindenkiben felkeltsük az érdeklődést, mit is
tud az Iron Aid szárítógép. Valóban
csökkenthető a vasalásra fordított idő?
Esetenként ki is hagyható a vasalás
mozzanata a készülődésből? A gép
vasaláskönnyítő funkciójának
eredményességéről az újságírók közvetlen
közelről is meggyőződhettek. Belényesi Zsolt
prezentációja után, az időközben átgőzölt
és vállfára akasztott ingek kézről kézre
jártak, s valódi csodaszámba mentek.
Mi pedig ismét kihúzhattuk magunkat, hogy
sikerült egy világújdonságot megfelelő
tálalással átnyújtanunk a nagyközönségnek.
14 ELECTROLUX ÚJSÁG
Az Electrolux Iron Aid az első
vasaláskönnyítő szárítógép
Az Electrolux
vezeti be először
azt a technológiai
újítást, melynek
segítségével
a szárítógép gőz
használatával
csökkenti a vasalás
szükségességét,
vagy legalábbis
időigényét.
Az Electrolux megbízásából a németországi
University of Bonn által nemrégiben elvégzett
kutatás szerint az európaiak csaknem 60
százaléka nem szereti vagy egyenesen utálja
a vasalást. A 2006 májusában végzett
független felmérés során 282, a házimunka
során vasalást is rendszeresen végző
fogyasztót kérdeztek meg. Az így
megszületett terméket a magyar piacon
2006 őszén vezeti be a vállalat.
Az Iron Aid kondenzációs szárítógép gőz
használatával könnyíti meg a vasalást.
A ráncok és gyűrődések csökkentésére
tervezett speciális gőzölési programokkal
képes felére csökkenteni az átlagos vasalási
időt, sőt esetenként szükségtelenné is teszi
a vasalást a textil minőségének,
kidolgozásának és a fogyasztó igényének
függvényében. A készülék további előnye,
hogy a csak vegyileg tisztítható ruhák
esetében is lehetővé teszi a ruhák
felfrissítését
és szagmentesítését. Az Iron Aid szárítógép
rendkívül gyors: mindössze 20 perc alatt
gyűrődésmentesít 5-6 inget, vagy frissíti fel
kosztümjeinket. Az Iron Aid rendszer
kidolgozása során 20 technológia
szabadalmat jegyeztetett be az Electrolux.
- Az Iron Aid program nem csak jelentősen
csökkenti a vasalásra fordított időt, de
az erőteljes gőzbefecskendezés, a gyengéd
légáramlat és a dob kifinomult mozgása
a ruha szövetszálainak fellazítását is segíti.
A fellazított szálak sokkal könnyebbé teszik
a vasalást, ha végül mégis szükség van rá.
Emellett a „csak tisztítóban tisztítható"
címkék sem okozhatnak többé fejfájást, mert
nem kell többé szükségtelenül költeni
a ruhák tisztítóban való felfrissítésére, nem is
beszélve a megtakarított időről - mondta
Belényesi Zsolt, az Electrolux értékesítési
divízió igazgatója.
Az Iron Aid funkció ötféle gőzölési
lehetőséget kínál a fogyasztóknak.
A programok közül kettőt ingekhez, kettőt
ágyneműhöz, térítőkhöz és hasonlókhoz,
egyet pedig a csak tisztítóban tisztítható
anyagokhoz fejlesztettek ki. Az automatizált
érzékelőkkel felszerelt Iron Aid készülék
a gyűrődésmentesítés előtt a nedves
ruhadarabokat automatikusan megszárítja.
Az Iron Aid (vasalássegítő) folyamat a teljes
szárítási és vasalási folyamat részeként is
lefuthat, de működhet önállóan is, amely
a választott programtól függően körülbelül
25 percig tart. A vasalássegítő folyamat
során a gőzölési program a készülék által
összegyűjtött kondenzált vizet használja fel.
ELECTROLUX ÚJSÁG 15
Electrolux indukciós főzőlap: gyors,
biztonságos és energiatakarékos
Az indukciós főzőlap
kinézetre olyan, mint
egy szokványos
kerámiaüveg
főzőlap, de a felület
alatt nem főtőszálak,
hanem indukciós
tekercsek találhatók.
Amikor
mágnesezhető
edényt helyeznek
a főzőlapra,
a tekercs
Gyors
A víz például háromszor gyorsabban forr fel
indukciós melegítés hatására. A teljesítmény
a másodperc törtrésze alatt szabályozható,
így azonnal beállítható a főzési fokozat.
Biztonságos
Nincs nyílt láng, mint a gáztűzhelyeknél,
és sokkal kevesebb a maradékhő, mint
a villanytűzhelyeknél, melegnek érezzük
a felületet, de égési sérüléseket
semmiképpen nem szenvedhetünk.
A kerámiafelület akkor is hideg marad, ha be
van kapcsolva a főzőlap. Mindaddig, amíg
nem helyezünk edényt az aktív felületre,
semmilyen hő nem jön létre. Ugyanakkor
az edény eltávolítása után a kerámiafelület
gyorsan lehűl, így az indukciós főzőlapok
gyermekes családok számára ma a főzés
legbiztonságosabb módját jelentik.
elektromágneses
mezőt hoz létre.
Amíg az edény
a mágneses
mezőben van,
addig annak anyaga
melegszik, ami
felmelegíti az ételt.
Energiatakarékos
Míg korábban a gáz égetésével vagy
elektromos energiával létrehozott hőt
a tűzhely a főzőedénynek továbbította, addig
az indukciós technológia a mágnesességet
felhasználva közvetlenül az edény
anyagában fejleszti a hőt. A hőátadási
folyamatból tehát a fűtőszál 6-700 fokra való
felmelegítése kimarad, ezzel az edény és
a fűtőszál közötti hőmérséklet-differencia
csökken, ezért nagyon kicsi a hőveszteség,
a technológia akár 30 százalékkal is
csökkentheti az energiafogyasztást, így
az üzemeltetési költségeket is - megfelelő
vastagságú és anyagú edények használata
esetén.
Könnyen tisztítható
Miután a főzőfelület soha nem forrósodik fel
annyira, mint a korábbi technológiák esetén,
az étel nem tud ráégni a felületére, ezért
a kerámiafelületet könnyű tisztítani, és
a szakács is sokkal hővösebb, kellemesebb
hőmérsékletű környezetben dolgozhat.
Az Electrolux az indukciós technológia
nagykövete
Az indukció elvét a 19. század közepén
dolgozták ki. James Clark Maxwell fizikus
fedezte fel, hogy ha fémet helyez mágneses
mezőbe, akkor hő keletkezik. A technológiát
főzéshez az 1970-es évek végén használták
először. Mivel a technológia lényege
a mágneses indukción alapszik, ezért
az indukciós főzőlaphoz olyan
főzőedényekre van szükség, ami
mágnesezhető. A legtöbb acél- és öntöttvas
főzőedény ilyen, az alumínium-, réz-, üvegés egyes rozsdamentes acél edények
azonban nem használhatóak. Egy mágnes
segítségével könnyedén ellenőrizhető akár
a megvételre szánt, akár a már meglévő
edények alkalmassága, mivel az indukciós
főzőlapon használható edények vonzzák
a mágnest. Az indukciós főzőlapokon
a milliméter vastag falú 3-5 edényekkel lehet
optimális energiafogyasztást elérni.
16 ELECTROLUX ÚJSÁG
Time Manager mosógépcsalád
Az Electrolux új designkoncepciójának stílusjegyei érvényesülnek a Time Manager
mosógépcsalád tagjain is, amelyek intelligens „Time Manager” funkcióval rendelkeznek,
lehetővé téve a fogyasztók számára, hogy a mosáshoz szükséges időt a mosni kívánt
ruhatípusok, illetve azok szennyezettsége alapján határozzák meg.
A felhasználóbarát funkció nem csak
a felsőkategóriás modellek kiváltsága, hiszen
minden árkategóriában képviselteti magát,
felültöltős és elöltöltős kivitelben egyaránt.
Egyes modellek esetében a folyadék
kristályos kijelzőn keresztül vezérelhető
Time Manager tippeket ad arra vonatkozóan,
hogy a rendelkezésre álló idő alatt hogyan
lehet a legjobban kimosni az egyes
ruhadarabokat, jóllehet, a gép tanácsai
bármikor felülbírálhatok, és a fogyasztók saját
időbeosztásuk alapján futtathatják le
a mosási ciklust. Egy választókapcsoló
segítségével egységenként csökkenthető
a programhoz eredetileg rendelt mosási idő,
de legfeljebb a felére redukálható
az időtartam. A felsőkategóriás modellek
kijelzőjén nyomon követhető, hogy mikor ér
véget a mosási ciklus, az egyszerűbb
modellek pedig azt mutatják, mennyi idő van
még hátra a mosásból - így segítenek
kényelmesebbé tenni a felhasználók életét.
A Time Manager funkció fejlesztésekor
a szakemberek az Electrolux vásárlóinak
visszajelzéseit vették alapul. A vásárlók
jelentős része igényli, hogy szabályozhassa
a mosás programidejét, függetlenül attól,
hogy egyéb funkciók tekintetében milyen
elvárásokkal rendelkezik mosógépe iránt.
Ezért az Electrolux az elöltöltős
(93900 Ft—149900 Ft) és a felültöltős
(76900 Ft-169900) modellek széles
választékában, alapfelszereltségként biztosítja
a Time Manager funkciót, meghagyva
a vásárlóknak a döntési szabadságot
a további műszaki és esztétikai paraméterek
kiválasztásához.
ELECTROLUX ÚJSÁG 17
Újabb játszótér
Electrolux Lehel támogatással
Mikulás napján,
az EU-szabványnak
megfelelő
játszóteret vehettek
birtokba a gyerekek
Nyíregyházán.
Jósavárosban,
a Korányi közben
az Electrolux Lehel
A megújult Jósavárosi játszótér első üteme
az Electrolux támogatásával - 3,5 millió
forintból készült el - a gyerekek örömére
számos izgalmas és ügyességfejlesztő
eszközzel szerelték fel, többek között
kötélpiramissal, kéttornyú várral,
mászólétrával és különböző típusú hintákkal.
A beruházás jó példája annak, hogyan tud
eredményesen együttműködni a város és egy
multinacionális vállalat a legfiatalabbak
örömére.
Az átadási ünnepségen igazi Mikulásváró
hangulat várta a gyerekeket, lehetett Frici
bohóccal lufit hajtogatni és üdvözölni
az éppen arra járó Télapót
támogatásával
megvalósított
beruházást
ünnepélyes keretek
között adták át
a nagyközönség
számára.
Rekordgyártás Nyíregyházán
Az alulfagyasztós kombinált
hűtőszekrényeket gyártó üzemben
november 20-án napi gyártási rekordot,
valamint októberben havi gyártási rekordot
állítottak fel. A gyár egy nap alatt 3650 darab
hűtőszekrényt gyártott, ami napi gyártási
rekordnak felel meg. Szintén a nyíregyházi
gyárban minden idők legnagyobb
darabszámát állították elő októberben
pontosan, 75 082 darabot.
18 ELECTROLUX ÚJSÁG
Teremlabdarúgó
bajnokság
Hűtőkészülékek felajánlása
A korábbi évekhez képest idén csak három csapat
nevezett a 2006. évi teremlabdarúgó-bajnokságra.
Az együttesek három-három alkalommal mérkőztek
meg egymással, s ezt követően alakult ki
a végeredmény. A Dometic csapata (Szőcs Roland,
Forgács László, Kerepesi János, Farkas Lóránt, Kövér
Attila, Radnai István, Seres József, Gombos Béla,
Csányi Tamás, Molnár Tamás) öt győzelemmel és egy
vereséggel zárva, 15 ponttal szerezte meg a bajnoki
címet. A második helyet 10 ponttal az Electrolux
110-es üzemének együttese szerezte meg, míg
1 ponttal az Electrolux ll-es üzemének aranylábúi
lettek a harmadikok. A góllövőlistán Csáki József
(110-es Üzem) és Radnai István (Dometic)
holtversenyben, 16-16 találattal végzett az első
helyen. Mögöttük 8-8 góllal Besenyi Gábor (110-es
Üzem) és Csányi Tamás (Dometic) volt
a legeredményesebb. Holtversenyt hozott a kapusok
versengése is, hiszen Gondos György és Szőcs
Roland egyaránt 25-25 gólt kapott.
December 6-án Szili Katalin,
az Országgyűlés elnöke nyitotta meg
a budapesti Szent László Kórház
V. számú pavilonjában kialakított
Déméter Házat. Ezt azoknak a szülőknek
építették, akiknek gyermekeit
a csontvelő-transzplantációs osztályon
kezelik olykor hónapokon, éveken
keresztül. A ház „megvédi” kis lakóit
a fertőzésveszélytől, s lehetővé teszi,
hogy itt megpihenjenek a vidékről
érkező leukémiások is. A szolgáltatást
díjmentesen vehetik igénybe a családok,
s ezt a Déméter Alapítvány biztosítja
támogatói segítségével.
Az Electrolux Lehel a Déméter Ház
berendezéséhez ajánlott fel különböző
típusú hűtőkészülékeket.
V. Krúdy Karácsony
támogatása
Immár ötödik alkalommal rendezik meg NyíregyházaSóstógyógyfürdőn a Krúdy Vigadó sétányon
december 15. és 17. között a Krúdy Karácsony
elnevezésű hagyományápoló és kulturális
rendezvénysorozatot. Az érdeklődők számos program
közül választhatnak a három nap során, melyek közül
a népi játékokat és a bábjátékot az Electrolux Lehel
Kft. támogatásával rendezik meg.
Műszaki Bál
2007. február 17-én ismét
megrendezésre kerül a Déryné
Művelődési központban
a XIII. Műszaki Bál.
Porszívógyár felajánlása
Vállalatunk egyik jelentős beszállítója, a jászladányi
telephelyű T-Plasztik Kft. országos, pénzdíjas
teremlabdarúgó-kupát rendezett december 1-3.
között a jászberényi Belvárosi Általános Iskola
Bercsényi úti játékcsarnokában. Huszonnégy
kelet-magyarországi együttes - többek között
Nyíregyházáról, Kecskemétről, Miskolcról,
Tiszafüredről - mérkőzött meg egymással
a helyezésekért. A torna végül a rendezők csapatának,
a T-Plasztiknak a sikerét hozta. Az eredményhirdetés
során különdíjakat is átadtak, melyek közül kettőt
cégünk porszívógyára ajánlott fel.
A GTE (Gépipari Tudományos Egyesület)
Háztartási Gépek Szakosztálya és
Jászberényi Szervezete több mint tíz év
óta a Műszaki Bál megszervezésével
biztosítja egy országos hírű rendezvény
sorozatos sikerét. Ez a tény tovább
erősíti a rendezők elszántságát abban
a tekintetben, hogy minden korábbi
alkalmat felülmúló szórakozásban
részesüljön minden leendő kedves
vendégük.
Amint az elmúlt évek tapasztalatai
bizonyították, a fiatalok körében is egyre
népszerűbbé váló esemény szolid
eleganciát, látványt és szórakozást kínál
résztvevői számára. Ezen rendezvények
atmoszférája túlmutat a sablonos
szórakozási lehetőségeken, hiszen
a Műszaki Bálon a társasági viselkedés
szép és nemes megnyilvánulásai
dominálnak a kellemes külsőségek
között.
A rendezők, - mint minden korábbi
alkalommal - abban érdekeltek,
hogy olyan lehetőséget biztosítsanak,
Programajánló
2006. december 30. Vidám Színpad Baráthy György: Szemfényvesztés (Mese
egy berlini kabaréról - zenés vígjáték)
2007. február 24. Operett Színház Jacques Offenbach: Párizsi élet (erotikus
operett)
2007. január 20. Operett Színház Zerkovitz Béla, Szilágyi László: Csókos
asszony (operett)
További információért kérem, forduljon
Kun Erzsébethez az 57-416-232-es
telefonszámon.
ahol a kulturált viselkedési formák
vonzóak, az emberi kontaktusok
közvetlenek és maradandóak.
Úgy gondoljuk, törekvésünk helyes,
ajánlatunk vonzó és színpatikus
mindazoknak is, akiknek ez lesz az első
Műszaki Bálja és akik
önazonosságuknak ezen a téren is hitelt
akarnak szerezni.
Reméljük, üdvözölhetjük a XIII. Műszaki
Bálon, ahová szeretettel hívunk és
várunk minden „műszaki és nem
műszaki” érdeklődőt.
Asztalfoglalás:
Kuzén Zoltán
Electrolux Lehel Kft. (tel: 416-543)
E-mail: zoltan.kuzen@electrolux.hu
Fejtsen és nyerjen velünk!
Fejtsen és nyerjen velünk!
Októberi lapszámunkban
indított kétfordulós játékunk
második rejtvényét fejthetik
meg a keresztrejtvények
szerelmesei. A mostani és
az októberi megfejtést együtt,
2007. január 20-ig kell
az étkezdében elhelyezett
dobozba bedobni.
A megfejtések mellett kérjük
feltüntetni a beküldő nevét és
elérhetőségét.
Az előző hónapihoz hasonlóan
ezúttal is olyan rejtvényt kell
megfejteni, melynek az ábrája
mellé megadjuk azokat
a szavakat, szócsoportokat,
melyeket abba el kell helyezni.
Amennyiben ezt sikerrel
teszik, akkor a világoskék
színnel jelölt sorokban
a beküldendő megfejtést
olvashatják. A helyes
megfejtést beküldők közül
ketten egy-egy Electrolux
porszívót nyernek.
A megfejtés első részének
zárt betűi: A, I, G, N, E, Ó.
A megfejtés második
részének zárt betűje: V.
A megfejtés befejező
részének zárt betűi: G, L.
A rejtvényábrába
elhelyezendő szavak,
szócsoportok
2 betűsek: ED, El, ET, EV,
ÉG, ÉS, FK, GN, IT, KT, NÉ,
Rl, RR, TI, TI, TN, ZE.
3 betűsek: AAR, CSD,
DÉR, DNA, NAO, NRO, ÓIT,
SZÍ, TEN, TKT, TÚL.
4 betűsek: ALOM, CPNT,
EKHO, IHLA, JOTA, KELE,
KONC, LADA, MONO, RIMA,
RIMN, ULOS, ZENE.
5 betűsek: DUDEK, ELÍRÓ,
EVITA, LALUS, NITRO,
NOTON, ORKÁN, TRAPP,
ODETT, RÁDAI, SMART,
UNIDO.
6 betűsek: ANONIM,
APASIN, ATOMIT, CIPELI,
ERTSEN, FRANKÓ,
KATLAN, ZAVART.
7 betűsek: ARABONA,
EREDETI, EREDETI,
RESZKET, TALÁROS.
9 betűsek: VÁLOGATÁS,
SZENÁTORA.
12 betűsek: KELETI
MÁRTON, STATISZTIKAI.