Fájl #728: "Electrolux_2005.pdf"

Electrolux_2005.pdf

PDF Text

Szöveg

2005. január 31.

a

The Electrolux Group. The world’s No. 1 choice.

Vezérigazgatói-díj
2004
*** k

5. oldal

Gyáravató
Nyíregyházán
Egy évvel az alapkőletétel után, ja­
nuár 18-án ünnepélyes keretek között
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök,
Hans Stráberg, az Electroluxcsoport elnök vezérigazgatója és
Csabai Lászlóné, Nyíregyháza pol­
gármestere adta át az Electrolux új
gyárát a Nyírség fővárosában. A
gyártócsarnokban Takács János,
az Electrolux Lehel Kft. vezérigazga­
tója köszöntötte a meghívott vendé­
geket, a gyár dolgozóit.
- A nyíregyházi gyár hivatalos
megnyitásával tovább erősödik az
Electrolux vezető ipari szerepe Ma­
gyarországon. Az Electrolux Lehel
Kft. ma az ország egyik legna­
gyobb ipari vállalata és meghatá­
rozó szerepe van Magyarország
ipari exportjában - mondta Takács
János.
A gyáravatón köszöntötte a megje­
lenteket Hans Stráberg is. Az
Electrolux-csoport elnök-vezérigaz­
gatója többek között a következőket
mondta:
- Az Electrolux életében nem
minden nap történik ilyen jelentős
esemény, ezért is örülök, hogy itt
lehetek ennek az új gyárnak az
avatásán. Egy évvel ezelőtt talál­
koztunk ugyanitt, amikor leraktuk a
gyár alapkövét. Akkoriban egy egy­
szerű sátorban voltunk együtt, és
stílszerűen egy nagyon hideg na­
pon kezdődött meg a gyárépítés.

AEG

Takács János Jj
Svéd Kere
Kamara

"Erzsi mama"
nyugdíjba ment

6. old

8. oldal

Ma pedig azért jöttünk össze, hogy
ezt az új gyárat átadjuk. Ez sok
ember munkájának eredménye.
Mindenekelőtt had mondjak köszünetet mindazoknak, akik részt
vettek az üzem létrehozásában,
építésében, a helyi hatóságoknak,
az építőknek, a projektvezetőknek,
s nem utolsó sorban a beszállítók­
nak. Mindannyian remek munkát
végeztek.

tós hűtőszekrények iránti kereslet
kielégítését szolgálja majd ez a ter­
melés. Az itt gyártott termékek Közép-Európában, Nyugat-Európában,
Oroszországban, a balti államokban
és nem utolsó sorban Magyarorszá­
gon kerülnek majd a piacra.
-Az Electrolux 1991-ben vásárolta
meg a Lehel Hűtőszekrénygyárat,
s azóta jelentősen megerősödött
Magyarországon. Jók a tapasztala­

- Összesen 65 milliós beruhá­

taink, elköteleztük itt magunkat, bí­
zunk Magyarországban. Jászberé­
nyi üzemünk a porszívógyártás
központja Európában. A nyíregyhá­
zi új üzemmel a hűtőszekrények és
a fagyasztóládák gyártásának eu­
rópai központja is lesz a csoporton
belül Magyarország. Jászberény-

zást valósítottunk meg Nyíregyhá­
zán. Hatszáz új munkahely jött ez­
zel létre, s ennek közvetett hatása
is lesz. A beszállítók jóvoltából
ugyanis további új munkahelyek
jöhetnek létre. Az új gyár kapacitá­
sa évi 560 ezer darab lesz. Az egy­
re növekvő kombinált, alulfagyasz-

BJ Electrolux

ZANUSSI

(folytatás a 2. oldalon)

©Husqvama

BJ Electrolux
(folytatás az 1. oldalról)

ben egyébként kutatással és fej­
lesztéssel is foglalkozunk, s az ott
szerzett kedvező tapasztalatoknak

köszönhetően döntöttünk arról,
hogy új gyárunkat Nyíregyházán
építjük fel.
- Ma Magyarországon 3 500
munkatársat alkalmazunk, s szá­
muk a nyíregyházi gyár üzembe
helyezésével 4 100-ra nő. Az
Electrolux által gyártott 55 millió
termékből mintegy 4 millió készült
Magyarországon. Ez a szám idén
már meghaladja a 4,5 milliót.
Évente körülbelül 7 ezer teherautó

és 4 500 vasúti vagon hagyja majd
el nyíregyházi üzemünk területét
az itt készült termékekkel. Magyar­
országon nagyon jó beszállítói hát­
teret is sikerült kialakítanunk. Ennek
köszönhetően ma már elmondhat­
juk, hogy a Jászberényben gyártott
termékeinkben 50%-os a magyar
érték.
- Mindezek alapján bízunk Ma­
gyarországban, mert az ország jó
partner számunkra, megtartja ígé­
reteit. Magyarország volt az első, a

2

legmegbízhatóbban, a leggyorsabbán haladó Kelet-európai ország,
amely megnyitotta gazdaságát. Ma
már az ország megbízható, bizton­

ságos környezetet biztosít munkánkhoz, mint az Európai Unió országai.

- Végezetül szeretnék köszönetét
mondani a magyar kormánynak, a
nyíregyházi önkormányzatnak, azért
a segítségért, támogatásért, melyet
a projekt megvalósítása során szá­
munkra nyújtottak. Őszinte öröm­
mel várom azt a napot, amikor
elhagyhatja az üzem területét az
első termék, melyet itt gyártottunk,
s valahol Európában egy vevőnk
életét könnyebbé, jobbá teszi.
A magyar kormányt a miniszterel­
nök képviselte az ünnepi eseményen.
A gyáravatás kapcsán Gyurcsány
Ferenc is megosztotta gondolatait a
megjelentekkel:
- Borzasztóan nehéz olyan han­
gulatban, sokak megelégedésére
okot adó politikát csinálni, közös
ügyeinket intézni egy országban,
amikor a gazdaság, a munka, a vál­
lalatok dolgai nem kaphatnak kel­
lő figyelmet. Olyan, mintha két
különböző világban élnénk. A hét­
köznapok a maguk természeténél
fogva elsősorban arról kell, hogy
szóljanak, hogy van tisztességes

SJ Electrolux

(

UJ3Í11]

munkánk, a munkahelyünkön tisz­
tességgel bánnak velünk, s van
arra remény, hogy jól és nyugalom­
ban éljünk családunkkal egy tisz­
tességes lakásban. Ehhez képest
az ember, ha politikusként, meg
talán nem csupán politikusként is
belehallgat a közbeszédbe, hogy
miről szól ma Magyarországon a
legtöbb nyilvános vita, akkor
megállapítja, hogy valami nagyon

másról.
- Az elnök-vezérigazgató úr emlí­
tette, hogy az Electrolux magyaror­
szági termékeinek 50%-a magyar
termék. Ezt élni, jól élni akaró,
többre vágyó, tehetséges, okos
magyar emberek csinálják. Ez a
fantasztikus eben a történetben, s
ha ebben ők sikeresek, s ha ők
ebben a munkában legalább rész­
ben megtalálják saját maguk élet­
történetének értelmét, akkor sike­
resek leszünk mindenben. Azt
szeretném, ha ezekről a sikerekről
szólna a mi közös történetünk.
- Nem szeretnék sem udvariat­
lan, sem ünneprontó lenni, de
tennem kell egy megjegyzést.
Miközben mi örülünk, Svédország­
ban velünk párhuzamosan nagyon
sokan éppen hogy nem örülnek,
sőt kritizálják azt a döntést, hogy
ez a gyár nálunk épült meg. De
van egy rossz hírem. Ha nem
vigyázunk, nem tudunk versenyké­
pesek lenni a következő 10 évben,
akkor a mai mosolygós szemekből
aggódó, könnyes szemek lehet­
nek. Egy versenyképesebb ország
ugyanis
ugyanúgy
vonzhatja
magához ezeket a befektetéseket,
ahogy ezt most mi tettük.
- Elnök-vezérigazgató úr! Köszö­
nöm és sokra tartom azt a döntést,
melyet a sok-sok éves jó együtt­
működés után hoztak meg, s a
kapcsolatok újabb állomásához
érkezhettünk ezen a napon.

- Mi most ezt az összeszerelő
üzemet ünnepeljük, de jól tudjuk,
hogy ennél sokkal többről van szó.
Itt látom a meghívottak között a
Bakony Művek egyik vezetőjét, tu­
lajdonosát. Bár nem ismerem, de
tudom, hogy itt vannak a JászPlasztik vezetői, és a Trend Kft. ve­
zetői, munkásai is. Beszállítókról
van szó, akiknek nem csupán
munkát ad az Electrolux, hanem új
fejlesztéseket is elindít. Példa erre
a Bakony Művek, amely a régió­
ban, Hajdúnánáson is megjelenik.

gi szabályozás versenyképes, s
önök kék és fehér munkaköpeny­
ben legalább olyan jól teljesítenek,
mint mások bárhol Európában.
Mert igazából a titok abban van,
amire Önök képesek. Önöktől lesz

- Az idei évben mintegy 3 milliárd
euró működő tőke érkezik hazánk­
ba. Ez az elmúlt évek legjobb telje­
sítménye lesz. Mégpedig olyan
időpontban, amikor már kézzel
foghatóan jelentős mértékű a ma­
gyar tőke exportja is. A 3 milliárd e
kettő egyenlege. Mindez azért tör­
ténhet meg, mert azt gondolom,
hogy a magyar befektetés ösztön­
ző rendszer egyre versenyképe­
sebb. Köszönöm azoknak, akik
ennek érdekében tevékenyked­
nek. A magyar pénzügyi, gazdasá­

vállalatot, hogy nem máshol, ha­
nem itt, nálunk van a legjobb helye
ennek a beruházásnak. Sok sikert
kívánok a vállalatnak, a munkások­
nak, az alkalmazottaknak, sok sikert
Magyarországnak!
A nyíregyháziak örömét Csabai
Lászlóné osztotta meg a gyáravatón
megjelentekkel:
- Nyíregyháziak megkülönbözte­
tett szeretetével köszöntőm azokat,
akik Svédországból, Németország­
ból, Magyarország más települése-

sikeres és nagy Magyarország.
- Gratulálok az Electroluxnak új
gyárához. Gratulálok a városnak,
hogy a befektetőkért folyó nagy
harcban képes volt a svéd világcé­
get ide vonzani. Gratulálok Önök­

nek, akik eddigi munkájukkal meg­
győzték arról ezt a nagy globális

(folytatás a 4. oldalon)

3

(folytatás a 3. oldalról)

iről jöttek el ma hozzánk, hogy
velünk együtt ünnepeljék ennek a
gyárnak az átadását.
- Egy rövid mesét mondok el
Önöknek. Az 1990-as évek elején

az akkori önkormányzat megvásá­
rolt egy 250 hektár nagyságú tel­
ket. A következő önkormányzat öt
éven át dolgozott azon, hogy a te­
rületet infrastruktúrával lássa el.
Már azt gondoltuk, hogy ebből so­
ha semmi nem lesz, amikor végre
kezdett munkánk gyümölcs beér­
ni. Ma pedig már azt mondom, ha
sikerül még fákat is ültetni ipari
parkunkba, akkor bármelyik ipari
parkkal versenyre tudunk kelni.
- Örülök annak, hogy a képviselő­

testület sem az első beruházásnál,
amely itt megvalósult, sem az
Electrolux esetében nem azt mér­
legelte, hogy egyébként mi a vita
közöttünk, hanem a város érdekét
tekintve egységesen támogatta e
beruházás megvalósulását. Ez azt
mutatja, hogy közös ügyért lehet
egységet teremteni. Örülök az
Electrolux jövetelének, hiszen a

4

svéd cég számunkra a minőséget
és az emberséget is jelenti. Remé­
lem, hogy mintát mutatnak a város
számára mindkettőben.
- Amikor egy évvel ezelőtt az
alapkő letétele volt, akkor mind­

azoknak mondtam köszönetét,
akik a beruházás megvalósítását
előkészítettek. Most pedig azoknak

köszönöm meg a munkáját, akik a
beruházás megvalósításában vál­
laltak szerepet.
Az ünnepi köszöntőket követően
Csabai Lászlóné, Gyurcsány Ferenc
és Hans Stráberg - formabontó mó­
don - nem szalagátvágással adta át
az új gyárat, hanem egy magyar és
egy svéd nemzeti színű szalagot
kötött össze. Ezzel is jelképezve,
hogy milyen szoros kapcsolat alakult
ki az elmúlt több mint egy évtized
alatt az Electrolux és Magyarország
között. A gyáravatók ezt követően
aláírásukkal látták el a nyíregyházán
gyártott első hűtőszekrényt, majd
gyárlátogatáson vettek részt.
Az Electrolux nyíregyházi telep­
helyének alapterülete 296 000
négyzetméter, melyre egy 36 000
négyzetméteres gyárat és egy 8 000
négyzetméteres raktárát építettek. Az
épület 550 előre gyártott beton­
elemből áll össze, melyek 650 előre
gyártott acélváz elemet tartanak.
Összességében a teljes acélszerke­

zet mintegy 1 500 tonnát nyom.
Szántai Tibor

SÍ Electrolux
LJJ^ÍJLJ

Vezérigazgatói-díj
2004

"Már fiatal korban bizonyos boldog­
ság, gazdagság érzése tölti el. Nem
kér senkitől semmit, mert érzi, hivatá­
sa adni, és egyre adni. Önmagában

mas a későbbi zsugorfóliás csoma­
golás bevezetésére, ami Electrolux
standard.

A Vezérigazgatói-díj alapításának
elsődleges célja az volt, hogy az
adott évben kiemelkedő teljesít­
ményt nyújtó munkavállalók nyilvá­
nos elismerésben részesüljenek.
Ezzel a mondattal kezdte ünnepi

érez egy életre szóló energiákat és
forrást: nem vár kívülről, másoktól.
Ezért bizonyos mértékig egocentri­
kus, mert ő valóban egy világ közép­
pontja. Ezért az átlagember könnyen
önteltnek, szerénytelennek, stb. fogja

A poliuretán habosítás és a mű­
anyag-feldolgozás területén évek óta
eredményesen dolgozik: az új alap­
anyagok minősítésével, új beszállítók
alkalmazásával kapcsolatos laboratóri­
umi és üzemi alkalmazástechnikai kí­
sérletek és mérések végzésével fog­
lalkozik. Nemzetközi projektekben is
eredményesen dolgozik. Folyamato­
san új mérési módszereket dolgoz ki,
a Technológiai Laboratórium több
olyan mérést végez, amely csoport­
szinten is követésre talált.

Bujáki Tibor

Rohonczy Viktor, Fehér Tamás
és Kollár Sándor

köszöntőjét
december
17-én
Takács János azon a rendezvé­
nyen, melyen a 2004. évi elismeré­
seket adta át. Az Electrolux Lehel
Kft. vezérigazgatója elmondta, hogy
az alapítók szándéka szerint a díjat
egyének és csoportok egyaránt el­
nyerhetik.
- Olyan munkatársak vehetik át ma
a Vezérigazgatói-díjat, akik napi
munkájukon felül, jelentős többlet­
munka árán, átlagon felüli, rendkívüli
teljesítményt nyújtottak ebben az év­
ben. Nagy örömömre szolgál, hogy
idén három - eredményes vállalati
projektben kiemelkedő teljesítményt
nyújtó - projekt tagjainak nyújthatom
át az elismerést - mondta Takács
János, aki Wagner egy tehetségről
(Beethowen) írott soraival zárta kö­
szöntőjét:

tartani a tehetségét, aki pedig belső­
leg annál alázatosabb, szerényebb,
mennél igazibb, mert annál inkább
tudja, mily nehéz a célt elérni."
A 2004. évben Vezérigazgatói-díj
elismerésben részesült:

Vaszkó Tibor
A csomagolás fejlesztésében és a
csomagolás technológiai és konst­
rukciós tevékenység irányításában
(szabadonálló és fagyasztóládás ter­
mékek) végzett kiemelkedő munkát.
Helyi és nemzetközi projektekben
ért el jelentős költségcsökkentése­
ket.

Molnár Miklós és Gerner Ferenc
A teljes csomagolási design-t
átalakították, a fa részeket eltávolí­
tották és csak az EPS habpárnákra
és kartonlemezekre helyezték a
hangsúlyt. Az új csomagolás alkal­

A 100 literes fagyasztóláda a leg­
alacsonyabb profittal rendelkezik a
fagyasztóláda termékvonalon, és ez
az a termék, amely a fagyasztóláda
piacon a legnagyobb árversenynek
van kitéve. A CF 100 költségcsök­
kentő és termékdesign-t javító pro­
jekt a tervezettnél hatékonyabban
sikerült. A projektmunka gyorsan és
hatékonyan - 1 év alatt - valósult
meg, amely több szervezet össze­
hangolt munkájának eredménye.

Nagy József, Kuti Zoltán,
Szebenyi Zsolt, Kiss Zoltán és
Vincze Zoltán
A végfelhasználó részére a
fagyasztóládával kapcsolatban a
legnagyobb gondot a leolvasztás
jelenti, amely időpazarlás és fárasz­
tó feladat. A piaci felmérések is azt
igazolják, hogy a jégképződésmentesség alapvető elvárás a fagyasztólá­
dákkal szemben. A frost free technoló­
giát a szabadonálló hűtőkészülékek
esetében már jó ideje használják,
míg a fagyasztóládák esetében ezt a
világon elsőként az Electrolux jász­
berényi Fagyasztóládagyárában fej­
lesztették ki.
Szántai Tibor

S Electrolux
IJJSÍig

Sikeres és
eredményes
választások
cégünknél
Amint az olvasóink számára köztu­
dott, az év második felében került
sor cégünknél az üzemi tanács jász­
berényi, és budapesti képviselői­
nek, a munkavédelmi képviselők és
az Electrolux Európai Üzemi Tanács
képviselőjének, illetve póttagjának
megválasztására. A választási bizott­
ság hivatalos eredmény hirdetése
alapján a választások sikeresek és
eredményesek voltak. A választásra
jogosultak 56,7% -a élt a szavazás
lehetőségével.
A megválasztott 13 tagú üzemi ta­
nács (Jászberény) tagjai a követke­
zők (A nevek után a zárójelben lévő
számok a megszerzett szavazatok
százalékos arányát mutatja.):
Bárányi Ferenc (72,3%), Bujdosó
András (71,4%), Eszes Béláné
(70,7%), Horti Zsolt (80,2%),
Kovács Mátyás (68,9%), Kovács
József (78,9%), Oláh Györgyné
(69,9%), Ötvös Béla (71,4%),
Tábori Jánosné (70,1%), Tóth Zol­
tán (71,9%), Treba K. Sándorné
(72,6%), Szécsi Imréné (72,2% )
Zsótér András (58,8%).
Az üzemi tanács 2004 november
2-án megtartott alakuló ülésen
Zsótér Andrást választotta meg az új
testület elnöknek.
A megválasztott 3 tagú üzemi tanács
(Budapest) tagjai a következők: Gás­
pár Sándorné (75,0%), Szívós István
(85,7%), Tóth Lajosné (87,5%}
A Budapesti Üzemi Tanácsot a
jászberényi szervezetben Szívós
István képviseli.
A törvényi előírás szerint 2004.
május elseje (Magyarország Európai

6

Unióba való belépése) után a mun­
kahelyeken már nem lehetőség,
hanem kötelezettség a Munkavédel­
mi Képviselők megválasztása. Ennek
értelmében cégünknél az ÜT válasz­

tással egyidejűleg került sor az emlí­
tett képviselők megválasztására. Hat
jászberényi szavazókörzetben, Buda­
pesten és Nyíregyházán volt munka­
védelmi képviselő választás.
A megválasztottak névsora szava­
zókörzetenként:
I. szavazókörzet Bende Béla
(82,5% ), II. szavazókörzet Tóth La­
jos Zoltán (59,5%), III. szavazókör-

Takács János lett a
Svéd Kereskedelmi
Kamara elnöke
A Svéd Kereskedelmi Kamara
1995-ben alakult meg a Svéd Me­
nedzsment Fórum utódjaként. A
szervezet megalakulását néhány

Magyarországon is jelenlévő vállalat
szorgalmazta, amit a Svéd Kereske­
delmi Tanács és a Skandinaviska
Enskilda Bankén is támogatott, a
két ország között egyre inkább
bővülő gazdasági és kereskedelmi
kapcsolatok érdekében. A kamara
célja, hogy képviselje és elősegítse
a svéd üzleti érdekeket Magyaror-

zet Varga Tamás (100%), IV. szava­
zókörzet Kovács József (83,5%), V.
Szavazókörzet Vad Istvánná (85,8%),
VI. szavazókörzet Lukácsi Antal
(91,0%), VII. szavazókörzet (Buda­
pest) Szívós István (89,4%), Vili,
szavazókörzet (Nyíregyháza) Cson­
ka György (94,4%)
Az Electrolux Európai Üzemi Taná­
csába cégünk munkavállalóinak
megválasztott képviselője Zsótér
András lett (80,5%), póttag: Szécsi
Imréné (85,3%)

Bojtos József

szágon. Alapító tagjai: ABB, ASTRA,
ATLAS COPCO, ELECTROLUXcsoport, ERICSSON, MÖLNLYCKE,

PHARMACIA, SAAB, SCAU\ ECE,
SECAB, SEMIC INTERPRINT, SKANDINAVISKA ENSKILDA BANKÉN,
SKF, SVÉD MATCH, SVÉD KERES­
KEDELMI TANÁCS, TETRA LAVALcsoport, és a VOLVO.
Ma már az összes jól ismert svéd
vállalat és híres márkáik megtalálha­
tóak Magyarországon. A kamarának
56 vállalat tagja, közel 12 000 alkal­
mazottal. Az utóbbi 12-14 évben
egymilliárd eurót fektettek be hazánk­
ban, miközben e cégek éves forgal­
ma eléri a 2 milliárd eurót. Ebből is
látszik, hogy a svéd-magyar kapcso­
lat igen jól működik.
A Svéd Kereskedelmi Kamara
nemrég választotta meg új elnöké­
nek Takács Jánost, az Electrolux
Lehel Kft. vezérigazgatóját, az
Electrolux Kelet-Európai Holding
vezetőjét, aki Gussi Emrit váltotta
ezen a poszton. Az egyik alelnök dr.
Majorosi Emese, az AstraZeneca
gyógyszergyár
kommunkiációs
vezetője - 2002-ben a Svéd Keres­
kedelmi Kamara igazgatói posztját
töltötte be -, míg a másik alelnök
Rikard Jonsson, az ABB Kft. gazda­
sági igazgatója lett.

SJ Electrolux
IJJSÍJíJ

Titkokfejtés ...
Műszaki Bál 2005
Az új esztendő kezdetén nehéz
elrugaszkodni az ilyenkor szokásos
megnyilatkozásoktól. Az új évben legalább az első napokban - minden
más, szebb is, jobb is, igazabb is.
De elmúlik néhány hét és rádöbbe­
nünk, hogy minden ott folytatódik,

feloldott önfeledt öröm - kell ennél
több?
Azok számára, akik már megfor­
dultak az elmúlt tíz év folyamán ebben
a bálban, a részletekről nem kell
beszélni. Akik viszont most szeret­
nének "első bálosok" lenni, azoknak
a következő gondolatokat ajánlom.
Az ember életében - sajnos egyre
ritkábban ugyan -, de vannak pillana­
tok, amikor szüksége van társas

megjelenésben teljesüljön be a rej­
tegetett érzelmesség, a nőies báj,
vagy a férfiúi gáláns viselkedés.
Igazságtalanok lennénk, mindenek
előtt önmagunkkal szemben, ha a
tartalmas és színvonalas szórakozás
utáni vágyunkat elfojtanánk, ha tagad­
nánk, hogy kell az önfeledt kikap­
csolódás, hogy fel kell ébreszteni
fiatalságunkat, ha az illúzió csak né­
hány óráig tart akkor is. Át kell adni
magunkat a zene pezsdítö ritmusá­
ban a tánc magasztos kultúrájának,
hogy a hajnali jóleső fáradtságból is­
mét erőt meríthessünk.
A báli nemes hagyományokat és e
téren már kimunkált kultúrát megva­
lósító Műszaki Bál sajátosan vonzó
minden korosztály számára.
A Jászságban évről évre megren­
dezett bálok sorában elfoglalt rang­
ját, országos hírnevét, a több mint
tízéves sikertörténet titkát feltárni
csak az képes, aki részese lesz
ennek az éjszakának.

ahol abbahagytuk. A bennünk rejlő
láthatatlan változás - amely mégis­
csak létezik - csupán annyi, hogy viselt
dolgainkat talán igyekszünk jobban,
körültekintőbben megcselekedni.
Ezért hát nem írnék ábrándokat
keltő mondatokat, inkább a tényekre
szorítkoznék, amikor a Műszaki Bál­
ról kell híradással lennem. Arról sem
beszélnék, hogy pazarabb lesz,
mint elődje a tizedik volt. Miért is
tenném, hiszen a rendezőknek a GTE
(Gépipari Tudományos Egyesület)
Háztartási Gépek Szakosztályának
és a Jászberényi Szervezetnek min­
dig is ez volt a törekvése és biztos
vagyok abban, hogy február 19-én
este ismét a szokásos vendégszere­
tet fogadja a bál leendő résztvevőit.
Zene, színvonalas műsor, kitűnő va­
csora, egy éjszakán át tartó táncban

kapcsolatokra, ismerkedni és barát­
kozni szeretne. Tudjuk, hogy a hét­
köznapok rideg valóságában nincs
elbűvölően dekorált környezet, mámorító dallam, amely csodás környe­
zetet varázsol körénk, hogy ízléses

a titokfejtés önmagában is
izgalmas dolog, ezért - az elmúlt
évek tapasztalatai alapján - minden
érdeklődőnek bátran, jó szívvel
ajánlom ezt az éjszakát.
Bojtos József

7

„Erzsi mama”
nyugdíjba ment
Kedves kis ünnepséggel zárták az
évet a ll-es üzemben. Csillag
Györgynél (fotónkon jobbról a má­
sodik) búcsúztatták nyugdíjba vonu­
lása alkalmából. Erzsi mama - az
üzemben legtöbben csak így szólí­
tották - 13 éven át volt tagja a kollek­
tívának. Mégpedig - ahogy az a
megszólításból is kitűnhet - az egyik
olyan tagja, akire figyeltek, akit sze­
rettek a többiek. Példája már csak
azért is érdekes, mert viszonylag ké­
sőn kellett munkahelyet váltania.
- Mikor és hogyan került az
Electrolux jászberényi gyárába?
-Több mint 20 éven át a Műszeripa­
ri Szövetkezetnél dolgoztam, sze­
mélyzeti vezetője voltam a cégnek,
ám a 90-es évek elején ott jelentős
változások történtek és munkahelyet
kellett keresnem. Az Electrolux-Lehel
Kft.-nél volt felvétel, s a ll-es üzembe
kerültem. Itt meósként kezdtem dol­
gozni, hátsó esztétikus voltam, a
szekrényeket kódoltam és a szüksé­
ges papírokkal láttam el. Szerettem
ezt a munkát, s nyugdíjba vonuláso­
mig ezt a feladatot láttam el. Egyéb­
ként nem volt nehéz számomra a
váltás, ugyanis nagyon szeretek dol­
gozni. Azért is az Electrolux Lehel
Kft.-t választottam, mert itt lakunk a
hűtő lakótelepen, s közel van a gyár.
- Úgy tudom, hogy az üzemben a
legtöbben Erzsi mamának szólítot­
ták.
- Főleg a fiúk, de a fiatalabb lányok
is így nevezetek. Korelnök voltam a
csomagolószalagon, s próbáltam se­
gíteni a fiatalokat. Úgy gondolom, jó
hatással voltam rájuk. Volt például
néhány fiatal, aki egy kicsit szabad­
szájú volt. Előttem viszont nem be­
szélhettek így, mert tudták, hogy
nem szeretem. Egy idő után azután

8

már egymás között is másként be­
széltek. Mindig arra törekedtem,
hogy jó kapcsolatom legyen munka­
társaimmal, s úgy gondolom, mindig
sikerült megtalálnom a közös hangot
a főnökeimmel és a fiatalokkal is.
- Férje is a gyár dolgozója volt.
Mit jelentett a család számára az
Electrolux Lehel Kft. ?
- Nagyon sokat jelent a család szá­
mára a gyár. Nem csak munkahelyet,
hanem azt a környezetet is, melyben
a gyerekeket felnevelhettük. Az állat­
kert, a jégpálya, a strandfürdő, azaz
a sportlétesítmények a szabadidő
hasznos eltöltését is biztosította. Az
uszodát hetente két alkalommal a
mai napig is felkeresem, mert egy
kis úszás mindig jót tesz. Az ember­
nek ugyanis a napi munka mellett
mindenképpen kell egy kis kikap­
csolódás is. A regenerálódáshoz
pedig a mozgás, a sport a legjobb
módszer.

szólnak, akkor tudok hozzájuk men­
ni. Már előre be vagyok táblázva, s
az unokák nagyon sok örömet okoz­
nak. Viszont azt is érzem, hogy egy
idő után hiányozni fog a rendszeres
munka. Ezért azt tervezem, hogy
később még valahol félállást vállalok,
ha erre lesz lehetőségem. Egyéb­
ként mindenkinek azt ajánlom, aki
elérte a nyugdíjkorhatárt, hogy men­
jen nyugdíjba. A sok-sok munkával
töltött év után ugyanis kell a pihe­
nés, melyet meg is érdemel az, aki
3-4 évtizeden át dolgozott.
- Azt hallottam, hogy remekül
sikerült a búcsúztatója.
- Kollégáim nagyon kedvesek volta,
szinte minden műszak elbúcsúzott
tőlem. A munkatársaimtól kapott
ajándék - egy csobogó - a konyhába
került, ahol sokszor megfordulok, s

- A nyugdíjba vonulás sokak szá­
mára nehezen kezelhető. Kizök­
kennek a megszokott életritmu­
sukból, s nehezen törődnek ebbe
bele.
- Ez valóban így van. Alig egy hó­
napja búcsúztattak el, de a közös­

mindig eszembe jut a gyárban eltöl­
tött közel másfél évtized. A fiataloktól
azzal búcsúztam, hogy szeressék a
munkát, mert akkor sokkal könynyebb lesz az életük. Ezt saját ta­
pasztalatom alapján állíthatom.
Szántai

ség már most is hiányzik. Ezzel
együtt nagyon jól telnek a napjaim.
Élvezem azt, hogy amikor a fiaim

BJ Electrolux

(

UJSÍJíJ

AEG
SJ Electrolux
Az Electrolux
megkezdi az első
AEG-Electrolux
márkájú termékek
forgalmazását

mellett megjelenik az Electroluxsoport is, amitől az AEG márka
további erősödését várjuk.
Most érkezett el az az idő, amikor az
első AEG-Electrolux márkájú termékek
megjelennek a hazai piacon. A
termékcsoportok márkaváltása egy
néhány hónapos folyamat keretében
zajlik. Ezzel egyidejűleg a csak AEG
márkájú termékek forgalomba hozatala
megszűnik. Az első termékkör, melyet
a váltás érint a hűtőszekrények és
kombinált hűtők kategória.

A termékeken megjelenő AEGElectrolux márkával egyidejűleg a
kommunikációs eszközökön, így
katalógusokon, bolti táblákon is már
az új AEG-Electrolux márka fog
megjelenni.
Rohrböck András
Electrolux Lehel Kft.
Belföldi Értékesítési

Divízió Igazgató

Az AEG-Electrolux márkájú termékek
bevezetésének ütemterve:
Tavaly júniusban jelentettük be,
hogy az Electrolux Csoport straté­
giai döntés alapján megvásárolta az
AEG márka teljeskörű tulajdonjogát,
míg korábban csak egy koncessziós
megállapodás alapján használhatta
a márkát.
A fenti lépés lehetővé tette és
teszi, hogy jelentős és hosszútávú
befektetéseket eszközöljünk az AEG
márka erősítése érdekében és
egyben jelzi azt is, hogy az AEG kie­
melten fontos a Csoport márkaportfóliójában.
Döntés született arról is a márka
megvásárlásával egyidejűleg, hogy
2005-től a termékeken és kommu­
nikációs anyagokon az AEG márka

jan

feb

márc

ápr

Mosógépek, szárítógépek

Mosogatógépek

Hűtők, fagyasztók

Sütők, tűzhelyek,
főzőlapok
Kisháztartási készülékek

porszívók

9

BJ Electrolux
Új Electrolux Oxy3
porszívócsalád
Az új Electrolux Oxy3 porszívócsa­
lád számos technológiai újításának
köszönhetően tökéletes tisztaságot
teremthetünk környezetünkben.

Az asztmában és más légúti aller­
giában szenvedők száma tízévente a
duplájára nő az egész világon. Az al­
lergiásokon sokszor az sem segít,
ha zárt helyen maradnak, hiszen a
mikroszkopikus méretű pollenek
könnyen bejutnak az épületbe, szá­
muk bent akár nagyobb lehet, mint a
szabadban. A benti levegő tisztán­
tartása kulcsfontosságú, ha figyelem­
be vesszük, hogy időnk átlag 90 szá­
zalékát zárt térben töltjük, és naponta
23 ezerszer veszünk lélegzetet.
Az Electrolux nemcsak azok szá­
mára fejlesztette ki az új Oxy3 por­
szívócsaládot, akik allergiában szen­
vednek, hanem azoknak is, akik
szeretnének családjuknak egészsé­
ges otthont teremteni, lehetőség

10

szerint tenni valamit azért, hogy ne
alakuljon ki az allergia.
Az Oxy3 porszívócsalád az
Electrolux Oxygen termékcsaládnak
a továbbfejlesztett változata. Az Oxy3
porszívók igen hatékonyak a por és
a poratkák ellen. Valójában a leg­
több porszívó használat közben több
millió kicsi porrészecskét bocsát ki
és a helyzet annál rosszabb, minél
piszkosabb a szűrő. Ezek a káros
részecskék gyakran szabad szem­
mel is láthatóak. Az Oxy3 rendszer­
nek köszönhetően, a por és más
allergiát okozó anyagok a készülé­
ken belül maradnak, és nem kerül­
nek ki a levegőbe, a készülék kiala­
kításának köszönhetően. Az Oxy3
rendszerrel rendelkező készülék, a
világon az első olyan porszívók egyi­
ke, amely nem csak a szőnyegek és
a kemény padlók tökéletes tisztítá­
sáról gondoskodik, hanem arról is,
hogy működés közben 99,95%-ban

tiszta levegőt juttasson az egész
szobába.
Az újítást a tisztítási hatékonyság
növelésének érdekében a "Max
Pick-Up" rendszer jelenti. Ez egy
szélesebb, ütésálló és légmentes
illesztésű csövet és fogantyút jelent,
melynek mindegyike optimális a légbeszíváshoz. Még a cső belső felüle­
te is egyenletesebb, hogy meggyor­
sítsa a levegő optimális áramlását.
Az s-bag meggátolja, hogy a por
megszökjön a porzsák cseréje során.
Talán a legfőbb újítás a forgó nyakú
szívófej, mely egyike a legalacso­
nyabb szívófejeknek, és amely maga
felé szívja a port, ahelyett hogy ma­
ga előtt tolná azt.
Ahhoz, hogy a készülék mindig
optimális teljesítménnyel működjön
az Oxy3 kijelzőjén leolvasható, hogy
a filtert vagy a porzsákot mikor kell
cserélni.

K Electrolux
UJSÍJg

A konyhába
csábítanak az AEG
szabadonálló
mikrohullámú sütői

egyebek között gyorsindító gomb,
és biztonsági gyermekzár található.
A VFD (vákuumos, fluoreszkáló) kijel-

(

C

funkcióval, automatikus súlyérzékelö
felolvasztó és fözöprogrammal felsze­
relten kapható, maximum 99 perc

'i

A mikrohullámú sütök mára elen­
gedhetetlen segítőivé váltak a modern
háztartásban tevékenykedő háziasz-

s

•y
■'<

IURBO

»

főzési időre programozható be.
Az AEG MCC 247 kombinált mik­
rohullámú sütő ajtaja gombnyomás­
ra nyílik, továbbá grill funkcióval is
rendelkezik. A rozsdamentes készü­
léken hét különböző automatikus főzöprogramot lehet beállítani, hogy

szonyoknak. Már nem csupán főzés­
re vagy melegítésre használhatják e
berendezéseket, hiszen ezek számos
időigényes munkafolyamatot is elvé­
geznek helyettük egy gombnyomásra.
Az AEG első szabadonálló, mikro­
hullámú sütői modernek, formaterve­
zettek és könnyen kezelhetőek. Haté­
konyságukkal jelentősen meggyorsít­
ják a konyhai munkafolyamatokat.
Az AEG MCD 242 készülék 24 liter
ürtartalmú, automata kiolvasztó
programmal és további 6 automata
programmal rendelkezik. Képes a
mikro és grill funkciók kombinálására
is, így az ételek kellőképpen megpu­
hulnak, a grilltöl pedig felületük bar­
nára pirul. A készülék kívül festett
ezüst színű, a belseje rozsdamentes
acélból készült. A kezelöpanelen

zö napfényben és sötétben számos
szögből torzulás nélkül egyaránt jól
látható.
Az AEG MC 175 típus rozsdamen­
tes acélborítású, 26 liter űrtartalmú,
900 wattos készülék. Melegen tartó

az elkészített étel pontosan a megfe­
lelő minőségű legyen. Az LCD moni­
toros kijelzőn pedig nyomon követ­
hetjük, hogy mennyi idő van még
hátra a maximum 90 perces főzési
időből.

11

SÍ Electrolux
Lljülig

A szökőár
károsultjainak
megsegítése

különböző segélyszervezetek azon­
nal gyűjtést kezdtek, s rövid időn belül
elindulhattak az első segélyszállít­
mányok a természeti katasztrófa
által érintett területekre.
A Magyar Ökumenikus Segély­

A délkelet-ázsiai szökőár közel
300 ezer áldozatot követelt. Az írott
és az elektronikus sajtó által közölt
hírek és képek az egész világot
megdöbbentették. A katasztrófa öszszefogásra késztette az embereket
határainkon belül és túl is. A

szervezet munkatársai az elsők
között érkeztek a helyszínre, s ott
segédkeztek a magyar kormányzati
segély fogadásában, továbbszállí­
tásában és elosztásában. Január
19-én Gresham-palotában jótékony­
sági estet rendeztek, melyen a

Támogatás a Maci
Alapítványi
Óvodának

dőben 1 560 000 forint volt a
támogatás összege, melynek egy
részéből - 250 000 forint - játékokat
vásároltak. Ezeket adta át az óvoda
karácsonyi ünnepségén Takács
János, az Electrolux Lehel Kft.
vezérigazgatója.

A Lehel Hűtőgépgyár privatizá­
ciója több jelentős változást is hozott
Jászberény életében. Az új tulaj­
donos, az Electrolux-csoport a világ­
szintű svéd termelési kultúra meg­
honosítása mellett figyelt, figyel arra
is, hogy a várossal jó kapcsolatot
ápoljon.
Ennek részeként az
Electrolux Lehel Kft. - elődjének
örökségét folytatva - minden évben
támogatja az egykori hűtőgépgyári
óvoda
helyén
működő
Maci
Alapítványi Óvodát. A tavalyi eszten­

12

délkelet-ázsiai térséget pusztító
szökőár károsultjait segítő támo­
gatókat köszöntötték. A Gazdasági
és a Közlekedési Minisztérium és a
Magyar Ökumenikus Segélyszer­
vezet emléklappal köszönte meg az
Electrolux Lehel Kft. önzetlen
segítségét is. Cégünk mintegy fél­
millió forintot adományozott a
segélyszervezetnek,
melyet
a
szökőár által elpusztított lakóé­
pületek újjáépítésére használnak
majd fel.
Az Electrolux magyarországi
cégeinek lapja

Felelős szerkesztő:
Fekete Zsanett
A szerkesztőbizottság címe:
5101 Electrolux Lehel Kft., Pf. 64
Kiadja:
Electrolux Lehel Kft.

Felelős kiadó:
Takács János vezérigazgató
Szerkesztési munkák:
Tuti-Peso Kft.
Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1987

Nyomdai előkészítés:
Magna Produkció Kft.
Nyomtatás:
Chili Communications

A

Túl az 50 milliárdnyi
beruházáson
Szokásos évzáró - évnyitó sajtótá­
jékoztatóját febr uár 22-én Budapes­
ten, a KOGART Házban tartotta
Takács János, az Electrolux Lehel
Kft. vezérigazgatója és Rohrböck
András, a belföldi értékesítési diví­
zió igazgatója. A 2004-es eredmé­
nyek értékelése és a 2005-ös ter­
vek ismertetése során sok érdekes
információ, adat elhangzott.
Takács János a 2004-es év érté­
kelését az Electrolux-csoport ered­
ményeinek ismertetésével kezdte. A
csoport árbevétele 121 milliárd, mű­
ködési eredménye 6,7 milliárd svéd
korona volt. Hatvan országban a cég
72 ezer munkatársa 55 millió termé­
ket állított elő, melyeket több mint
150 országban értékesítettek. Az
eredményesség növelése érdekében
a következő négy évben igen jelen­
tős gyáráttelepítésekre kerül sor a
csoporton belül. Becslések szerint
a magas költségű országokban talál­
ható Electrlux gyárak felének áttele­
pítése jöhet szóba. Jelenleg 43
gyártóegysége van a fehérárúk és
porszívók területén az Electroluxcsoportnak, s ezek közül 16 termel
alacsony költségű országokban.
Amint azt Takács János elmondta,
az átszervezés költsége a számítá­
sok szerint 8-10 milliárd svéd koro­
na lesz, s 2009-töl évi 2,5-3,5 milli­
árd svéd korona megtakarítással
számolnak. A nagyobb áttelepítések

AEG

várhatóan 2008-ra fejeződnek be,
ám a gyárakat illetően konkrét dön­
tés még nincs. Az viszont már eldőlt,
hogy Mexikó, Oroszország, Len­
gyelország Tahiföld és Kína a ked­
vezményezettek között szerepel.
Ezekben az országokban épít új
gyárakat az Electrolux-csoport. Eb­
be a körbe tartozik egyébként Ma-

14,5 milliárd forintot fordítottunk be­
ruházások kivitelezésére. Amint az
köztudott, tavaly építettük fel, s idén
januárban adtuk át új gyárunkat Nyír­
egyházán. A magyarországi fejlesz­
tés mellett szólt, hogy stabil az or­
szág politikai és gazdasági helyzete,
fejlett a beszállítói háttér, rendelke­
zésre áll a szükséges humán töke,

gyarország is, ahol már megkezdte
a termelést az új nyíregyházi gyár, s
a porszivógyártás áttelepítése Vástervikből Jászberénybe a terveknek
megfelelően történik.
Takács János ezt követően a ma­
gyarországi Electrolux beruházások­
ról szólt:
-Az Electrolux Magyarországra ér­
kezése óta több mint 50 milliárd fo­
rintot fordított beruházások megva­
lósítására. A tavalyi év ebből a szem­
pontból rekordot hozott, hiszen

valamint infrastruktúra és a beruhá­
záshoz támogatást is kaptunk. Nyír­
egyháza mellett pedig azért döntöt­
tünk, mert logisztikai szempontból
kedvező helyen van, ipari parkkal
rendelkezik, jó a beszállítói háttér,
van munkaerő, a környezetvédelmi
előírásoknak eleget tudtunk itt tenni,
s az önkormányzat is segítőkész
volt. Az új gyár indításával Magyaror­
szág az Electrolux egyik központi
gyártóbázisa lett.

BJ Electrolux

ZANUSSI

(folytatás a 2. oldalon)

©Husqvarna

SJ Electrolux
ujmí/

(folytatás az 1. oldalról)

Az Electrolux jászberényi gyárának

eredményeiről szólva Takács János
elmondta, hogy az árbevételük a
kedvezőtlen piaci hatások miatt vala­
melyest csökkent. Míg 2003-ban
113,4 milliárd, addig 2004-ben 110
milliárd forint árbevételt realizáltak,
miközben továb javult a jövedelme­
zőségi mutató. Idén jelentős növe­
kedéssel számolnak, hiszen a nyír­
egyházi gyár megkezdte a terme­
lést, s a porszívógyártás áttelepítése
is jelentős hatással lesz az értékesí­
tésre. A tervek szerint 2005-ben
145 milliárd forintos árbevétellel szá­
molnak. A számított statisztikai lét­
szám is nő az előbbi okok miatt. Míg
tavaly átlag 3 294 fő, addig idén 3
791 fő dolgozik az Electrolux ma­
gyarországi gyáraiban. A hazánkban
gyártott termékek nagy részét porszívók 97%-át, fagyasztóládák
95,6%-át, hűtőszekrények 87%-át külföldi piacokon értékesítik. A tava­
lyi évben 1 395 746 hűtőszekrény,
547 200 fagyasztóláda és 1 885 000
porszívó készült Magyarországon. A
tervek szerint idén a legyártott hűtő­
szekrények száma 1 584 000-re, a
porszívók száma 2 555 000-re
emelkedik, míg fagyasztóláda ter­
melés darabszáma nem változik. Az
adatok részletezése során az is ki­
derült, hogy Kelet-Európán belül
Magyarország milyen jelentős piac­
nak számít. Az Electrolux gyárak ál­
tal készített hűtőszekrények 13%-a,
fagyasztó ládák 4,4%-a, porszívók
3%-a kerül Magyarországon értéke­
sítésre.
- A kedvezőtlen piaci hatások elle­
nére Kelet-Európábán erősödött az
Electrolux jelenléte, s ezen belül
Magyarország mind piaci, mind ter­
melési szempontból stratégiai szere­
pet élvez. Ezt bizonyítja az a tény,
hogy az Electrolux-csoport egyik
legfontosabb európai gyártóbázisa

2

ma már hazánkban van - mondta Ta­
kács János.
A sajtótájékoztató második felé­
ben Rohrböck András a piaci tren­
dek alakulásáról tájékoztatta a mé­

elérni - mondta Rohrböck András,
aki hangsúlyozta, hogy a teljes
portfolión belül kiemelkedő növeke­
dést sikerült elérniük a szárítógépek
(66%), a kisháztartási készülékek

dia megjelent képviselőit. Szavaiból
kiderült, hogy a tavalyi évben a csök­
kenő piac mellett az átlagárak csök­
kenésével is számolniuk kellett.
Ugyanakkor nőtt az alacsonyabb fo­
gyasztású, jobb energiahatékonysá­
gú készülékek iránti kereslet. A ke­
reskedelem tovább koncentrálódott,
az Electrolux forgalmának 77%-át
10 kiemelt partneren keresztül reali­
zálta. Újabb magyar kereskedelmi

(29%) és a szabadonálló tűzhelyek
(9%) esetében.
Stratégiailag még ezekénél a szá­
moknál is jelentősebbnek értékelte,
hogy az Electrolux néven értékesí­
tett nagyháztartási készülékek el­
adása 25%-kal nőtt az előző évhez
képest, míg az AEG márka értékesí­
tése 28%-kal haladta meg a 2003.
évit. Ez, mint mondta, összhangban
van a csoport globális stratégiájával,
amely az Electrolux márkát helyezi
fókuszba, s kiemelt növekedést vár
a kelet-európai régiótól.
- Legfőbb idei célunk, hogy a már
meglévő piaci pozícióinkat tovább
erősítsük, az Electrolux márka még
szélesebb körben váljon ismertté.
Ebben komoly szerepet szánunk a
nyíregyházi új termékek bevezetésé­
nek. Fontos, hogy a piac elfogadja
az AEG-Electrolux márka megjele­
nését, s még hatékonyabb értékesí­
tést tudjunk elérni olyan termékcso­
portoknál - például szárítógépek és
mosogatógépek -, amelyekben a
növekedés átlagon felüli lehet mondta Rohrböck András.
Szántai Tibor

láncok tűntek el - Keravill, SkálaCentrum, Herta -, s a szakkereske­
dők térnyerése is megfigyelhető volt
a tavalyi évben a hipermarketek ro­
vására.
- A tavalyi évben közel 600 ezer,
az Electrolux gyáraiban készült ter­
méket értékesítettünk Magyarorszá­
gon. Ez azt jelenti, hogy átlag min­
den ötödik magyar családhoz került
egy-egy Electrolux termék. Ez na­
gyon komoly mennyiség, melyet
csak hatékony logisztikai háttérrel,
pontos, megbízható gyártásterve­
zéssel, vevőszolgálati háttérrel és
nem utolsó sorban együttműködő, a
miénkhez hasonlóan professzionális
kereskedelmi partnerekkel lehetett

SJ Electrolux
ujxjg

Több mint 600
millió forint
iparűzési adó
Jászberényi
tavalyi
iparűzési
adóbevétele 100 millió forinttal lett
kevesebb a tervezettnél. Az önkor­
mányzat ülésén elhangzott, ennek
elsődleges oka az volt, hogy az
Electrolux Lehel Kft. ennyivel keve­
sebbet fizetett be a város kasszájá­
ba, mint egy évvel korábban. Hogy
ez valóban így van-e, arról a legille­
tékesebbet, Takács Jánost az
Electrolux Lehel Kft. vezérigazgató­
ját kérdeztük.
- Ha valaki, akkor Ön pontos ada­
tokkal szolgálhat az érdeklődők
számára arról, hogy valóban keve­
sebb iparűzési adót fizetett-e az
Electrolux Lehel Kft. 2004-ben,
mint 2003-ban.
- Csakúgy, mint sokan mások a
sajtóból értesültem arról, hogy a vá­
ros 2004-re tervezett helyi adóbevé­
tele nem teljesült, s ennek okaként
első helyen az Electrolux Lehel Kft.
csökkenő iparűzési adóbefizetését
jelölték meg. Azt gondolom, hogy ez
csak valamilyen sajnálatos félreértés
miatt történhetett így. Esetünkben
elég lett volna, ha a bejelentés előtt
két adatot összehasonlítottak volna
a városházán. Az Electrolux Lehel
Kft. Jászberény város kasszájába
ban
2003és 2004-ben is 622 mil­
lió 270 ezer forint iparűzési adót fi­
zetett be. Az viszont igaz, hogy a
2003-as adatok alapján számított,
2004- re vonatkozó iparűzési adónk
kapcsán túlfizetés várható, mégpe­
dig mintegy 80 millió forint érték­
ben. Ez azonban a 2004-es befize­
tésünket nem érintette, viszont az
idei évet igen. Május végén már
pontosan tudni fogjuk, hogy mennyi
is pontosan ez a túlfizetés, s ezt ter­

mészetesen beszámítjuk majd a
ös
2005befizetésünkbe. Remélem
egyébként, hogy számításaink való­
ra válnak, s akkor a porszívógyártás
áttelepítéséből származó termelés­
növekedés érezteti hatását az ipar­
űzési adóban is. Tehát egyértelmű­
en cáfolnom kell a hírt, miszerint az
Electrolux Lehel Kft. csökkenő befi­
zetése miatt lett volna a tervezettnél
kevesebb a város helyi adóbevétele

a tavalyi évben.

- Többször esett szó arról is,
hogy a cég iparűzési adóbefizeté­
se azért csökkent, mert Nyíregyhá­
zán megépült és megkezdte a
gyártást az Electrolux új gyára.
- Ez is téves megállapítás. Nyíregy­
házi gyárunkban csak az idén kez­
dődött meg a gyártás, ráadásul ez
nem azt jelentette, hogy Jászbe­
rényből helyeztünk oda termelést.
Az igaz, hogy olyan termékeket is
gyártunk a Nyírség fővárosában,
amilyenek a jászberényi szalagokon
is készültek, ám ezeket egyéb ter­
mékekkel pótoljuk. Az időtényező itt
sem elhanyagolható, hiszen mindez
az idei évre igaz, tehát a tavalyi ered­
ményeinket nem befolyásolta az ak­

kor még csak épülő nyíregyházi
gyár. A profiltisztítás következő lépé­
seként a nyírségi gyárban készülnek
az alulfagyasztós hűtőszekrények,
míg Jászberényben egyéb terméke­
ket gyártunk nagyobb volumenben.
A svédországi porszívógyár áttelepí­
tése az első negyedév végére befe­
jeződik, s ennek pozitív hatása idén
már jelentkezik.
- Minden bizonnyal az iparűzési
adóbevétel pontosabb megterve­
zéséhez segítséget jelenthetne a
városháza szakemberei számára,
ha Önök ehhez adatokat tudnának

biztosítani. Van-e erre lehetőség?
- Amennyiben ebben a kérdésben
megkeresnek bennünket, akkor na­
gyon szívesen szolgáltatunk adato­
kat az iparűzési adóbefizetésünk
várható alakulásáról. Természete­
sen váratlan piaci hatások módosít­
hatják a számokat, ám nagy bizton­
sággal tudjuk tervezni ezt a költsé­
günket is. Akkor talán elkerülhetnék
a mostanihoz hasonló esetet.
- Arról esetleg van-e információ­
ja, hogy jászberényi beszállítóik
termelésüket vagy annak egy ré­
szét Nyíregyházára telepítik?
- Konkrétumokkal ugyan nem szol­
gálhatok, mert hozzám ilyen infor­
mációk nem jutottak el, ám ettől ez
még elképzelhető. Amennyiben egy
beszállítónak jobban megéri, hogy
ott, helyben készítse el a szükséges
alkatrészeket, akkor minden bizony­
nyal ezt a lépést meg is teszi. A gaz­
dasági környezet alapvetően meg­
határozza, hogy beszállítóink ebben
az esetben például hogyan dönte­
nek. Amennyiben ott például adó­
vagy egyéb kedvezményeket kap­
nak vagy a munkaerő könnyebben
biztosítható, s olcsóbb is, akkor min­
den bizonnyal a váltás mellett dönte­
nek, de erről nekünk nincs informá­
ciónk.
Szántai Tibor

3

Tűzvédelem
Az Electrolux jászberényi gyára
termelési sikerei mellett két nagy
tűzeset kapcsán is a figyelem közép­
pontjába került az elmúlt néhány év
alatt. A gyártócsarnokok újjáépítése
során természetesen kiemelt figyel­
met fordítottak arra, hogy hasonló
esetek ne forduljanak elő. A gyár
területén azóta jelentős tűzvédelmi
fejlesztések történtek, s ezek ered­
ményeként a jászberényi tűzoltók
folyamatosan figyelemmel kísérik az
ottani eseményeket. Többek között
erről is tájékoztatta lapunkat Nagy
István, a Jászberény Városi Tűzoltó­
ság parancsnoka.
- Szolgáltatási szerződés alapján
végzünk főleg tűzvédelemmel öszszefüggő tevékenységet az Electro­
lux Lehel Kft. jászberényi gyárában.
Ezen túl alapvető feladatainkat, így a

hatósági, szakahatósági munkavég­
zést, a tűz- és káresetekhez való ki­
vonulást természetesen szükség
esetén a törvényi előírásoknak meg­
felelően végezzük.

4

A szerződésben foglaltak szerint a
tűzjelző-rendszer monitoring állomá­
sát nálunk, a tűzoltólaktanyában lét­
rehoztuk. Ez 24 órás üzemmódban
működik, s természetesen folyama­
tosan figyelemmel kísérjük. Amenynyiben ezen a rendszeren tűzre uta­
ló jelzést észlelünk, akkor azonnal

kivonulunk a helyszínre. Ott, ha tűz­
re utaló jelenséget nem találunk,
akkor is jegyzőkönyvet készítünk a
gyár és az őrzővédő szolgálat képvi­
selőjével közösen. Ebben rögzítjük
az okot, ami a jelzést kiváltotta.
Tavaly 89 alkalommal kaptunk ilyen
jelzést. Néhány külső munkavégző
tevékenysége miatt többször is a
helyszínre kellett vonulnunk, amikor
a tűzjelző a keletkező por miatt jel­
zett be. Ugyanígy gőzre is érzékeny
a rendszer, valamint - talán hihetet­
lennek tűnik -, de muslinca rajzás
miatt is bekövetkezett már riasztás.
A rendszer annyira érzékeny, hogy
még a mikrohullámú sütőből kivett

pattogatott kukorica olajos gőzére is
azonnal jelez. A téves riasztások
ellenére éppen ez a legnagyobb elő­
nye, hiszen mára legkisebb füstre is
riaszt, s így a gyorsan helyszínre
érkező tűzoltók még viszonylag kis
eseménnyel találják szembe magu­
kat. A gyárvezetőivel közösen igyek­

szünk csökkenteni a téves riasztá­
sok számát, annak ismeretében,
hogy azok miért következtek be.
Az Electrolux Lehel Kft. évről évre
komoly összeget fordít arra, hogy
minél szélesebb körben kiépüljön a
gyár területén a tűzjelző hálózat. Az
új létráskocsink, amely 39 méter
magasságig használható nagymér­
tékben javítja a mentés és a tűzoltás
lehetőségét a gyár területén, külö­
nösen az irodaépület esetében.
Erről a május 10-i nagyszabású
mentési gyakorlaton is meggyőződ­
hetnek a tüzoltószakemberek és a
gyárvezetői,
Szántai Tibor

SÍ Electrolux
LIJSUíl

kz. Electrolux
Európai Üzemi
Tanácsának (EWC)
teljeskörű ülése
Az EWC tizedik éves találkozóját
az elmúlt év novemberében rendez­
ték Stockholmban. Magyarországot
Zsótér András, az Electrolux Lehel
Kft Szakszervezeti Szövetségének
és Üzemi Tanácsának az elnöke
képviselte.
A tanácskozás első napján az
alkalmazottak képviselői teljeskörű
zárt ülésre gyűltek össze, hogy átte­
kintsék minden egyes ország hely­
zetét. Másnap délelőtt Háns Straberg
(fotónkon), az Electrolux-csoport
elnök-vezérigazgatója ismertette a
csoport harmadik negyedéves ered­

Elindult az első
exportszállítmány a
nyíregyházi gyárból
A gyár január 11-i megnyitóját
követően mára a terveknek megfele­
lően - a magyarországi forgalomba
kerülést kővetően - elkészültek az
első kombinált hűtőszekrények,
melyeket az Electrolux a Cseh
Köztársaságba exportál. Ettől a
pillanattól kezdve a világ legnagyobb
háztartási gépeket gyártó vállalata
folyamatosan szállítja külföldre főleg Nyugat-, Közép és Kelet-Euró­
pába, valamint Oroszországba és
Ukrajnába - az exportra gyártott
kombinált hűtőszekrényeket. Az
első szállítmányt, összesen 120
terméket, március 2-án indították
útnak, melyet a Waberer's cégcso­
port szállított. A nyíregyházi gyárban

ményeit, helyzetét a piaci verseny­
környezetben, valamint a versenyké­
pesség megőrzéséhez szükséges

átveszik a piaci részesedést,
• forgalmazás eltolódik a növekvő
értékcsatornák irányába.
Stratégiánk:
• a legalacsonyabb gyártási és
szolgáltatási költség biztosítása,
• a legalacsonyabb beszerzési költ­
ség biztosítása,
• a nagy precizitást igénylő újítások
felgyorsítása a megfelelő terüle­
teken,


teendőket. Előadásának leglénye­
gesebb pontjai az alábbiakban foglalhatóak össze.
Iparágunk a gyors változás fázi­
sában van:
• a kirakási költségek 20%-kal
alacsonyabb szinten tartása,
•az árak 15-20% -kai csökkenni
fognak az el következendő években,
• az alacsony költségen gyártók

várhatóan áprilistól kezdődik meg a
vasúti szállítás, mivel a vasúti pálya
teljes kiépítése ekkora fejeződhet
be. A további szállítmányok így
többségében vasúttal kerülnek majd
az adott célországba, mivel ez a
szállítási mód költséghatékonyabb.
A tervek szerint idén 700 kamion
és 800 vagon szállítja majd a hűtő­
ket főleg Svédországba, az Egyesült
Királyságba,
Lengyelországba,
Csehországba és Romániába. A
szállított termékek mennyisége vár­
hatóan júniustól fog megnőni, amikor

költséghatékony vezető pozíció
biztosítása a növekvő értékcsator­
nákban,

• a márka és a precizitás fejlesztése.
• A tempó egyre nagyobb jelen­
tőséggel bír - jegyezte meg végül
Hans Straberg.
Az ülésen felszólalt még Magnus
Yngen, a a Padlóápolási és Háztar­
tási Kisgépek igazgatója, valamint
Johan Bygge, az Electrolux Major
Appliances vezetője.

beindul a harmadik és a negyedik
műszak is a 36 000 négyzetméter
alapterületű gyárban. A második
félévben beinduló teljes gyártókapa­
citással előreláthatóan heti 25
vagon és 20 kamion indul majd
útnak.
A legyártott termékeket a 8 000
négyzetméter alapterületű raktárban
tárolják, ami 20-22 000 darab
késztermék egyidejű tárolására
képes. A logisztikai folyamatokat
továbbra is a Jászberényben műkö­
dő logisztikai központ irányítja.

5

SJ Electrolux
Zökkenőmentesen
kezdődött a
termelés
Nyíregyházán
Amint arról előző számunkban be­
számoltunk, januárban ünnepélyes
keretek között átadták az Electrolux
új magyarországi gyárát Nyíregyhá­
zán. Az ünnepi eseményt követően
megkezdődtek a munkás hétköz­
napok. Az átadás óta eltelt időszak­
ról, és a jövő terveiről Gattyán
Lászlót, a nyíregyházi gyár vezető­
jét kérdeztük.
- A gyár ünnepélyes átadását kö­
vetően zökkenőmentes volt-e a
termelés indítása?

-Az új hűtőkészülékek gyártását a
terveknek megfelelően pontosan el
tudtuk kezdeni a tavalyi sikeres pró­
bagyártás után, köszönhetően a
jászberényi és az új nyíregyházi
munkatársaink ragyogó munkájá­
nak. Jelenleg a termelés felfuttatása
folyik, egy gyártósoron egy műszak­

ban dolgozunk. Ezzel párhuzamo­
san megkezdtük a második össze­
szerelő sor telepítését, illetve a hű­
tőszekrény szerelők kiválasztását és
felvételét a második műszakra.

- Hányféle terméktípust és mi­
lyen mennyiségben gyártanak?
- Úgy tervezzük, hogy idén 241
000 alulfagyasztós hűtőszekrényt
fogunk gyártani. Mindegyik készü­
lékünk A és A+-os energiaosztályba
van sorolva. Termékeink jelenleg
290, 340, 360 és 400 literes mé­
retben egy-, illetve kétkompresszoros változatban készülnek. A jövő év
végére már évi 560 000 db hűtő­
szekrényt fogunk gyártani.

Új munkatársaink kiválasztása már
több hete tart, a kiválasztási folya­
matban megfelelt hűtőszekrény sze­
relők hamarosan megkezdik felké­
szülési tréningjüket. További fontos
feladatunk az új típusok sorozat­
gyártásának bevezetése adja. Ilye­
nek lesznek a digitális kijelzővel fel­
szerelt hűtők, az 550 mm-es készü­
lékek, illetve a speciális, No Frost
technológiájú készülékek.

- Milyen aktuális feladatok meg­
oldásán dolgozik jelenleg a gyár
vezetése?
- Mint korábban említettem a má­
sodik szerelősor telepítésén dolgo­
zunk. A folyamat előrehaladott álla­
potban van, már megtörtént néhány
berendezés próbája. Mire ez az írás
megjelenik, berendezéseink jó ré­
sze már üzemkész állapotban lesz.

A munkakörülményekről Balázs
József (fotónkon) minőségellenőri
csoportvezetőt kérdeztük:
- Úgy gondolom, hogy mindenki

kiváltságos helyzetben érezheti ma­
gát, hogy ilyen szép, új gyárban dol­
gozhat. Nagyra értékeljük az új gyár
kínálta munkakörülményeket. A mi­
nőségi munkavégzéshez nagy se­
gítséget jelentenek számunkra a tel­
jesen új munkaeszközök, a munka­
ruha, a tisztaság és természetesen
a megfelelő szakmai irányítás. Fon­
tos, hogy úgy érezzük, a vezetőség
minden igényt igyekszik kielégíteni
(szerszámok, gumiszőnyeg, stb.).
Örülünk annak, hogy a munkába já­

rás is megoldott. Az étkező bána­
tunkra még nem készült el, de re­
méljük, hamarosan már azt is igény­
be tudjuk venni.
Szántai Tibor

6

BJ Electrolux
Ujüíjg

Számítástechnikai
csapatmunka
Nyíregyházán
A számítástechnikai csapatmunka
igen jelentős szerepet töltött be a
nyíregyházi gyár felépítésében. Kö­
rültekintő tervezésre volt szükség az
infrastruktúra kialakításához, a gyár­
tóeszközök és IT megoldások integ­
rálásához, mivel a gyártás nagyon
érzékeny a költségekre és az IT leál­
lásokra.
A nyíregyházi gyár úgynevezett
szatelitként működik. Az IT szem­
pontjából ez azt jelenti, hogy az al­
kalmazások nagy részét a jászberé­

az új felhasználók betanítása, tá­
voli támogatása.
A helyi hálózat kialakítását nehezí­
tette, hogy a PC támogatás IBM ki­
szervezés szerződés semmilyen út­
mutatást nem tartalmazott egy új
gyár beindítására. Minden lépést
egyenként, hosszas egyeztetéssel
kellett megtervezni. Kitartó erőfeszí­
téssel az infrastruktúra az építkezés
üteméhez igazodva határidőre és jó
minőségben elkészült.
Az új gyár indítása szinte minden
alkalmazás módosítását, fejlesztését
igényelte.
Minden IT megoldás valódi értéke
nagymértékben függ attól, hogy az
üzleti területen hogyan használják
és alkalmazzák őket. A nyíregyházi

nyi számítógépteremből
irányítjuk
és csak egy szervert helyeztünk el
Nyíregyházán, aminek eredménye­
képpen az IT költségeit minimum
szinten tudjuk tartani.
Nyíregyháza számítástechnikai
hátterének megvalósításában a leg­
kritikusabb területek:
• a helyi hálózat (U\N) és a kom­
munikáció (WAN) tervezése, illet­
ve kivitelezése, a gyártás speciá­
lis számítástechnikai szükségle­
teinek megértése,
• az alkalmazások távoli használa­
tának biztosítása,

alkalmazottak, felhasználók többsé­
ge néhány hónapja került a gyárhoz,
számukra teljesen ismeretlenek vol­
tak az Electrolux folyamatai és alkal­
mazásai. A jászberényi nagy gyakor­
lattal rendelkező felhasználók döntő
fontosságú szerepet játszottak és ki­
emelkedő erőfeszítést tettek, hogy
átadják tudásukat és szakértelmüket
az IT alkalmazások használata terén.
Mivel az alkalmazások nagy részét
mind a jászberényi, mind az egyéb
magyarországi részlegek közösen
használják, a fejlesztések és az új al­
kalmazások nemcsak az új gyárnak,



hanem a többi területnek is hasznot
hoznak és megteremtik a további fej­
lesztés alapjait. Ily módon a bevezeté­
si költség egy része is megosztható.
A helyi IT, az Electrolux Major
Appliances Factory IT, a gyári veze­
tés, a jászberényi részlegek vezetői, a
kiemelt felhasználók és külső partne­
rek (mint IBM, Equant) közötti együtt­
működés döntő fontosságú volt a pro­
jekt sikeres megvalósításában.
- Nagyon örülök, hogy a munka
időben és a tervnek megfelelően va­
lósult meg - nyilatkozta Malcolm
Taylor, az Electrolux Major Appli­
ances Factory IT vezetője.
- A projekt sikere a csapatmunka és
az egyének nagyfokú szakértelmének
köszönhető. A magyar IT csapat erő­
feszítése rendkívüli volt. Csak dicsérni
tudom az IT csapatot a szakértelmé­
ért, rugalmasságáért és az együttmű­
ködéséért egy ilyen összetett feladat
megvalósításában - tette hozzá GerdUwe Becker-Biskaborn, az új gyár
termeléséért felelős vezető.
Az ünnepélyes gyáravató csak elő­
szele volt egy új korszak kezdetének.
A számítástechnikai fejlesztő munka
sosem érvéget az átadással, nem kö­
szönünk el a felhasználóktól, pusztán
az együttműködés jellege változik.
Most a megoldások csiszolására és
finomítására fogunk összpontosítani.
A nyíregyházi tapasztalatot hasznosí­
tani fogjuk és továbbfejlesztjük a jász­
berényi központi gyárban. Nyitottak
vagyunk a tapasztalataink egyéb
országokkal való megosztására is.
Összességében az új gyár a szá­

mítástechnikai hátterét nem volt
könnyű megvalósítani, s ezt tudva ta­
lán még inkább felértékelődik az a
köszönet, amelyet a különböző terü­
letekről résztvevő munkatársaknak
szeretnék ezúttal is mondani. Az
együttműködési készség nélkül ez
nem sikerült volna.
Bárkányi Mária IT vezető

7

BJ Electrolux
XI. Műszaki Bál
Egy hangulatos éjszaka
A Gépipari Tudományos Egyesület
Háztartási Gépek Szakosztálya feb­
ruár 19-én rendezte meg a XI. Mű­
szaki Bált. Az egyesület fö tevékeny­
sége a műszaki élettel kapcsolatos,

dé tagjai esetenként más, az imént
jelzett területen is jeleskednek. Az
állítás igaz voltát bizonyítja, hogy a
jól megkomponált báli program ezút­
tal is sikerhez vezetett. Már a ven­
dégfogadás első pillanatai, ami
borkínálással egybekötött üdvözlés
volt, nem várt meglepetést tartoga­
tott. Számos elismerő kinyilatkozta­
tás után hamarosan kiderült, hogy a
kínált borok a KOMPOLT Tóth
Pincészettől (Gyöngyös - valamikori
Gróf Károlyi Pincészet) származnak.
A dolog különlegessége, hogy az
angol királyi borlapon is szerepel
az aranyszínű nedű, amelynek külön­
leges ízét és hatását ezúttal a
Műszaki Bál közönsége is megis­
merhette. A dekorációt - élővirág
kompozíciók alkották - az Ibolya Vi­
rágüzlet készítette.
Az ünnepélyes megnyitót a vacso­
ra követte. Horváth Sándor vezető­
prímás és cigányzenekara - bejárták
Dél-Amerikától kezdve, szinte egész

8

Európát - kitűnő hangulatot terem­
tett. A vendégvárás első percétől a
vacsora befejezéséig egyre fokoz­
ták - ifjú Horváth Sándor korosztá­
lyos prímás és Fehér Ödön cimba­
lomművész közre működésével - vir­
tuóz játékukat, ennek következté­
ben a vendégek jókedvét, oly annyi­

ra, hogy a dalolós jókedv lett úrrá az
asztaltársaságokon. Már nem is kel­
lett más mint, hogy a Lehel Melody
Táncklub fiatal táncosai lüktető rit­
musú zenére koreografált program­
jukkal előkészítsék a terepet a tán­
colni vágyók számára.
A hajnalig tartó talpalávalóról a
Silver trió gondoskodott. A szalon­
zene mesterei Tóth Csaba zenekar­
vezető irányításával kellemes zenét
varázsoltak a teremben. Ez nem volt
csoda, hiszen a Vállalkozók buda­
pesti Szféra Estjének, és a Nemzet­
közi Diplomatabálnak zenei válasz­
tékából a jászberényi közönség is
ízelítőt kapott.
A beszámoló közepette nem feled­
kezhetünk meg arról sem, hogy a
Kukta Kft. különlegesen finom va­
csora kompozícióját röviden bemu­
tassuk. Előétel: zöldséges sajtkok­
tél füstölt marhanyelv csíkokkal. A fö
fogás: fokhagymás tejszínben sült
tarja ropogós kacsacomb aszalt szil­

(

vával párolt vöröskáposzta, héjában
sült burgonya fűszervajjal. A menü­
sor záró fogása: máktorta narancs­
mártással. Éjfél után roston sült csir­

kemell pirított szezámmaggal és
zöldséges rizottó, rántott hagymaka­
rikákkal tette teljessé az étrendet.
Nagy sikert aratott A szerelem
örök címmel világhírű dalokat meg­
szólaltató két jászsági kötődésű mű­
vész, Túri Melinda és Nagy Attila,
akiket Balogh József kísért zongorán.
Az éjszaka varázsához tartozik az a
tény is, hogy tizenkét csodálatosan
szép hölgy versengett a Bálkirálynöi
címért. A győztes Velkei Lilla (fotón­
kon) lett, aki a jászberényi Lehel Ve­
zér Gimnázium végzős hallgatója.

Az éjszaka mindenki által nagyon
várt eseménye a tombolasorsolás
volt. Nem véletlenül, hiszen nagyon
értékes tárgynyeremények találtak
gazdára a kombinált hűtőkészüléktől
a fagyasztóládán át a mikrohullámú
sütőkig és a DVD lejátszókig. Ez
nem is volt csoda. A 2005. évi Mű­
szaki Bált 32 cég, illetve vállalkozó
támogatta.
A hajnalban kissé megfáradt ven­
dégek a rendezők várt reményei
szerint távoztak azzal: Viszontlátásra
2006-ban!
Bojtos József

BJ Electrolux
Főzzünk
könnyedén és
szakszerűen
Az Electrolux mindig is fontosnak
tartotta, hogy a főzés ne csupán
kötelesség, hanem szórakozás,
kikapcsolódás is legyen. Ezért a
világ legnagyobb háztartási készülé­
kek gyártója olyan készülékeket fej­
leszt ki és állít használatba, amelyek
a háztartási munkát könnyűvé, oly­
kor élvezetessé, de mindenképpen
szakszerűvé teszik. Bár a legtöbb
terméknél az elsődleges szempont
a munka kiváltása, a kényelmi szem­
pontok kiszolgálása, de mindeköz­
ben hasznos tanácsok és háztartási
praktikák is születnek. Erre alapozva
a cég úgy döntött, hogy ez évtől kez­
dődően megosztja e tanácsokat,
praktikákat a nagyközönséggel, és
kéthavonta ismétlődő főzöshowt
indít újságírók számára. A finom éte­
leket minden alkalommal más neves
szakács készíti el egy konyhastúdió­
ban, a Hanák Márkaboltban.
Az első alkalommal az üvegkerá­
mia főzőlappal és működésével
ismerkedhetünk meg. Manapság
egyre fontosabb, hogy rohanó éle­
tünkben az ételek elkészítése kelle­
mes környezetben történjen, így a
könnyen használható, esztétikus
külsejű készülékek egyre inkább
előtérbe kerülnek. Ilyen például az
Electrolux főzőlapok üvegkerámia
fözöfelülete, mely jelentősen meg­
könnyíti a főzést egészen a tisztítási
folyamatig.
Az üvegkerámia főzőlapon is
ugyanúgy elkészíthetünk minden
ételt, mint a gáz fözöfelületen. Nagy
előnye, hogy a hőmérséklete ponto­
sabban szabályozható, sokkal ala­
csonyabb hőmérsékleten főzhetünk
vele és jobban védi edényeink épsé­

gét. Az üvegkerámia főzőlapot vas­
tag fémdrótok fütik úgy, hogy elekt­
romos áram fut keresztül rajtuk, ami
fényt fejleszt s ezáltal felmelegsze­
nek a főzőlappal együtt. Tulajdon­
képpen ugyanazon az elven műkö­
dik, mint a villanyégők. A fűtöszálak
felett jelzéssel szimbolizálják a főző­
zónákat, ahol a felületi hőmérséklet
akár a 200 fokot is elérheti.

donálló tűzhelyek egy része is ilyen
főzőfelülettel kapható. A beépíthető
készüléket a felületen található
kezelőszervekkel vagy a sütőről tud­
juk működtetni. E főzőlapok másik
nagy előnye, hogy sokkal könnyeb­
ben tisztítható, mint a gázrózsákkal
működő főzőlap.
Az üvegkerámia főzőlapok egy ré­
sze könnyen tisztítható érintőgom­
bokkal vezérelhető. Biztonságunkat
szolgálja, hogy kijelző figyelmeztet,
ha a lap még meleg, vagyis hőmér­
séklete 60 fok felett van, bár egy idő
után automatikusan ki is kapcsol.
Ezen kívül az elektronikusan vezérelt
főzőlapok szenzora felismeri, ha
nincs edény a főzőfelületen és ilyen­
kor be sem kapcsolnak.
A kétkörös fözözónák energiata­
karékos megoldást nyújtanak, mert
csak ott melegednek fel, ahol az
edénnyel érintkeznek, ezáltal kisebb
a höveszteség és jobb a hatásfok. A

Nevüket arról az üveg-jellegü (szilícium-dioxid) kerámia felületről kap­
ták, ami eltakarja a fémdrótokat, s
ezáltal esztétikus külsőt kölcsönöz a
készüléknek. Ezek a főzőlapok mun­
kalapba építhetők, illetve a szaba-

különböző variációjú Electrolux fő­
zőlapokkal pedig egyéni igényekre
szabható a konyha: professzionális
élménykonyha alakítható ki pl. a tra­
péz alakú, egyedi formatervezésű
főzőlappal.

9

ED Electrolux
UJSÍJÍJ

Viva Space
kombinált
hütőcsalád
Tágas belső optimális
térkihasználással
Az Electrolux a kombinált alulfagyasztós hűtők iránt megnövekedett
kereslet ismeretében 2003 júliusá­
ban úgy döntött, hogy új gyárat épít
Nyíregyházán, mely idén januárban
megkezdte a termelést. A 16 tagú új
Viva Space alulfagyasztós kombinált
hütőcsalád, melyet az Electrolux új

szint. A megnövekedett űrtartalom,
a praktikus zöldségtároló fiókok,
valamint az alacsony energiafo­
gyasztás mind azt a célt szolgálja,
hogy élelmiszereinket szakszerűen
tároljuk és könnyebben éljük életün­
ket. Az Electrolux által indított online
felmérésből, mely a hazai hűtési és
fagyasztási szokásokat kívánta meg­
ismerni ugyanis kiderült, hogy a fo­
gyasztók igényt tartanak ezekre az
újításokra.

12-15 százalékkal nagyobb
bruttó belső tér
A Viva Space termékek tervezése­
kor a fejlesztők a belső tér maximali­
zálására törekedtek, melynek ered­
ményeképpen az űrtartalom a
korábbi Electrolux modellekhez
képest 12-15 százalékkal nagyobb.
Ez annak köszönhető, hogy az
oldalfalak teljes magasságig érnek,
a hagyományos tetőpanel helyett
csak első panelt használtak, vala­
mint az alsó elemeket is csak 5 cm
magasra tervezték. A felmérésben
résztvevők 73 százalékának a hűtő
mérete volt a legfontosabb termék­
jellemző.

Alacsony energiafogyasztás
Az Electrolux fejlesztői az új ter­
mékcsaládnál is az energiatakaré­
kos modellek kifejlesztésére töre­
kedtek. Valamennyi Viva Space
készülék "A" vagy "A+" energiaosz­
tályba tartozik, azaz alacsony fo­
gyasztású és környezetbarát. Az ala­
csony energiafogyasztás a megkér­
dezettek 91 százaléknak volt fontos
tényező.

Újdonságok
gyárában gyártanak, számos újdon­
sággal szolgál. Olyanokkal, mint a
minimálisan 12 százalékkal megnö­
velt belső tér vagy a rendkívül csen­
des, egyes modelleknél 38 dB zaj­

í

hogy saját rendszert alakítsunk ki
zöldségek és gyümölcsök kavalkádja között. Egy fémsín könnyíti meg e
rekesz kihúzását, kiemelését.

A zöldségtároló fiókok extra nagy
méretűek igazodva az egészséges
életmód egyre szélesebb körben va­
ló elterjedéséhez. A fiókban lévő
praktikus elosztó lehetővé teszi,

Az extra nagy fagyasztófiók 40 liter
űrtartalmú, így akár egy egész puly­
ka is könnyedén elfér benne.
Az A+ energiaosztályú modellek­
nél a fagyasztófiókok felett lévő,
kihúzható fagyasztótálcán a kis mé­
retű fagyasztott ételeket és a jég­
kockákat is el tudjuk rendezni, így
minden könnyedén megtalálható.
Az italokat az ajtóban elhelyezett
üvegtartón kívül a biztonságos és
kimondottan az üvegek tárolására
kialakított, praktikus rácspolcokon
is elhelyezhetjük, ahol akár 9 üveg is
elfér.
A kétkompresszoros, A+ energia­
osztályú modelleken található digitá­
lis kijelzőnek és egyszerűen kezel­
hető vezérlésnek köszönhetően
rendkívül könnyű ellenőrizni és meg­
változtatni a belső térben lévő hő­
mérsékletet.
Egyes modelleknél ajtózáró aka­
dályozza meg, hogy a készülék ajta­
ja véletlenül 1-2 centimétert nyitva
maradjon.

BJ Electrolux

Újdonság:
vízszintes
beépíthető
mosogatógép az
Electroluxtól
A hagyományostól eltérő dimenzi­
óinak köszönhetően az innovatív
mosogatógép igazodik a modern
konyhák formatervezéséhez.
A csúcskategóriás konyhadesign­
ban egyre gyakrabban használt víz­
szintes design - a konyha padlóját
szabadon hagyva helyezkednek el
az egyes elemek - jegyében készült
az Electrolux új mosogatógépe is.
Ez igazolja, hogy az Electrolux inno­
vatív megoldások kifejlesztésére tö­
rekszik, és így a tér és design meg­

szorításait követve jövőbe mutató
készüléket gyárt a fogyasztók igé­
nyeinek megfelelően.

A mosogatógép követi a modern
"szabadon hagyott padlóvonal"
konyhadesignt azzal, hogy nincsen
lábazata. A hagyományostól eltérő
formának és méretnek köszönhető­
en hangsúlyt kap a konyha vízszin­
tes és függőleges vonalvezetése. A

készülék kreatív formája és bármely
magasságba helyezhetősége azon
fogyasztók számára készült, akik
igénylik az egységes konyhade­
signt.
A vízszintes mosogatógép forma­
tervezése nem vonja maga után ka­
pacitásának csökkenését, hiszen
12 terítékes, mint hagyományos mé­
retű társai. Egyedülálló formájának
köszönhetően extra nagy méretű
edényeket, tálakat és egyéb moso­
gatható eszközöket is könnyedén el
tudunk helyezni benne. Egyetlen
nagy rozsdamentes acélkosárba he­
lyezhetjük a kicsi és nagy méretű
evőeszközöket. A mosogatógép há­
romféle rozsdamentes kivitelben ké­
szül, hogy a csúcskategóriát igénylő
fogyasztók a konyhájuknak és igé­
nyeiknek legjobban megfelelő ké­
szüléket választhassák.

11

BJ Electrolux
uj-dfj

összes eladásnak csak a 2,3 száza­
lékát teszik ki, a tűzhelyek piacán
elért részesedésük 25 százalék.
Összejövetelünk elsődleges célja,
hogy nyomatékot adjunk ennek a
fontos tényezőnek és ennek függvé­
nyében közösen tervezzünk erre az
évre." - mondta Belényesi Zsolt,
kereskedelmi igazgatónk a szakmai
programon résztvevőknek.
A szép számmal jelenlévő konyha­
stúdiós partnereinket a szakmai elő­
adást követően farsangi bálra invitál­
tuk, melyen minden résztvevőnek
kötelezően farsangi jelmezben kel­
lett megjelennie. A bál ideje alatt, a
Smile zenekar gondoskodott a jó
hangulatról és jósnö fogadta azokat,
akik arra voltak kíváncsiak, hogy mit
hoz a jövő. A farsangi jókedvet a
szerencsejátékokat kedvelőknek a
szomszédos teremben roulett asztal
és blackjack biztosította. A követ­
kező napon szabadtéri csapatépítő
játékokon vehettek részt partnere­
ink, melynek fáradalmait a délutáni
szabadprogram alatt és az esti
karaoke partin pihenhették ki.

Electrolux
konyhastúdiós
partnertalálkozó
Parádsasváron
Az Electrolux vendégül látta 30
kiemelt, konyhastúdiót üzemeltető
partnerét Parádsasváron, akik ki­
emelt szerepet töltenek be beépít­
hető termékeink forgalmazásában.
A 2005. január 21-23. között
megrendezett partnertalálkozó elsőd­
leges célja az volt, hogy ismertessük
partnereinkkel a 2005-ös legfris­
sebb terveket, valamint hosszabb
előadást tartottunk a cégünk életé­
ben egyik legfontosabb változásnak

12

számító AEG-Electrolux márkavál­
tásról. Kihasználva az alkalmat
beszámoltunk a hulladékdíj kezelé­
sének szabályairól, valamint partne­
reink részletes információkat kaptak
a magyarországi beépíthető termék
piac helyzetéről. "Magyarországon a
beépíthető termékek piaca a 2004.
év végi megtorpanás ellenére is egy
dinamikusan növekvő szegmens,
amelyen az Electrolux 38 százalé­
kos piacrészesedésével piacvezető­
nek számít. A magyarországi 10
százalékos beépíthető piacrész
arány azonban a nyugat-európai
piacrészekhez képest még mindig
igen kis tortaszeletnek számít. A tűz­
helyek piacán a sütők és főzőlapok
eladása 22 százalékos részarányú.
Míg a konyhastúdiók eladásai az

Az Electrolux magyarországi
cégeinek lapja

X

Felelős szerkesztő:
Fekete Zsanett
A szerkesztőbizottság címe:
5101 Electrolux Lehel Kft., Pt. 64
Kiadja:
Electrolux Lehel Kft.

Felelős kiadó:
Takács János vezérigazgató
Szerkesztési munkák:
Tuti-Peso Kft.
Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1987

Nyomdai előkészítés:
Magna Produkció Kft.

Nyomtatás:
Chili Communications

<

_______)

a

The Electrolux Group. The world’s No. 1 choice.

Nyíregyháza: indult
a második műszak

Amit a CECED-röl tudni
! érdemes

7. oldal

3. oldal

Electrolux Csoport:
Jászberény
az európai
porszívógyártás
központja

kerül le a gyártószalagokról Jász­
berényben.
Tavaly 1 885 000 Jászberényben
készült porszívót értékesítettek. A
termékek 26%-át Németországba,
12%-12%-át Franciaországba és
Finnországba, 6%-át pedig Hollan­
diába exportálták, de került Jász­
berényben készült porszívó Észak-,

Az Electrolux Csoport vezetése
költséghatékonysági megfontolások
miatt 2004 májusában döntött arról,
hogy svédországi porszívógyárát
(Vástervik) Jászberénybe telepíti. így

és Dél-Amerikába, Dél-Afrikába,
Ausztráliába és Ázsiába is.
A Porszívógyárban rendezett ün­
nepségen először Takács János kö­
szöntötte a gyár dolgozóit, a meghí­
vott vendégeket és a média megje­
lent képviselőt.
- A jászberényi gyár újbóli bővíté­
sével az Electrolux megerősítette
vezető ipari szerepét hazánkban mondta az Electrolux Lehel Kft. ve­
zérigazgatója.

a csoporton belül a Jászság főváro­
sa lesz a porszívógyártás európai
központja. A több hónapos munka
befejezéseként április 7-én, Draskovics Tibor pénzügyminiszter, Dióssy Gábor a Gazdasági és Közle­
kedési Minisztérium politikai állam­
titkára és Magnus Yngen, az Elect­
rolux Csoport Padlóápolási és Kis­
háztartási Készülékek Termékvonal
elnöke nyitotta meg az átalakítót,
kbővített gyárat.
Az áttelepítéshez 10 millió svéd
korona befektetésére volt szükség,
s így 200 új munkahely jött létre a
jászberényi gyárban. A 6 500 négy­
zetméter alapterületű Porszívógyár­
ban 17 összeszerelő szalagon na­
ponta 13 200 termék készül, azaz
egy portszívó öt másodpercenként
kerül le a szerelőszalagról.
Az áttelepítés folyamata a tavalyi
év augusztusában indult. A kibőví­
tett gyárban kilenc új porszívócsa­
lád gyártása kezdődött meg. így

Magnus Yngen a padlóápolás és
a kisháztartási gépek piacán érzé­
kelhető folyamatokról szólt.
- A világban ma megfigyelhető a
globalizáció folyamata. Ez termé­
szetesen érinti az olyan nagy gyártókat
is, mint az Electrolux. A piacon rendkí­
vül kemény harc folyik, s mindenki
próbálja javítani pozícióit. Ezt pedig
alapvetően a költséghatékonyság be­
folyásolja. Mi sem hagyhattuk ezt fi­
gyelmen kívül, s ezért került a csoport
porszívógyártása Jászberénybe.
Magnus Yngen annak a remé­
nyének is hangot adott, hogy a
gyártókapacitás lehetőségeit ki­
használva a közeljövőben akár
3 millió termék is készül majd Jász­
berényben. A legetösége ugyanis
ennek is megvan.
(folytatás a 2. oldalon)

ma már összesen 19 féle porszívó
t

AEG

SJ Electrolux

ZAIHJSSI

(HjHusqvarna

SJ Electrolux
(folytatás az 1. oldalról)
Továbbá köszönetét mondott
mindazoknak, akik a sikeres gyá­
ráttelepítésben részt vállaltak.
Draskovics Tibor pénzügyminisz­
ter a jelen kormányzat új Magyaror­
szág képéről szólt köszöntőjében.
- A világ nagyot változott az elmúlt
15 évben, s nekünk alkalmazkod­
nunk kell e változásokhoz, ha sike­
resek akarunk lenni az országok
közötti versenyben. Meg kell tanul­
nunk a kor igényeinek megfelelően
dolgozni. Szerencsére ennek a kí­
vánalomnak egyre több helyen is
megfelelnek már hazánkban. Ha el­
indulok Budapestről Nyíregyháza
felé, akkor egyre több olyan helyet
találok - például Gyöngyös, Eger,
Jászberény -, ahol már világszintű
termelés folyik. Arra kell töreked­
nünk, hogy ezek a szigetek soka­
sodjanak.
A pénzügyminiszter kitért arra is,
hogy mi a kormány feladata az új
Magyarország megteremtésében.
- Autópályákat kell építeni, az inf­
rastruktúrát fejleszteni, kiszámít­
ható gazdasági környzetet biztosí­
tani, s akkor sok “Electrolux” megje­

lenik nálunk mint befektető. Az új
Magyarország persze nem a külföldi
befektetőkről, hanem önökről szól,
arról, hogy önöknek legyen munka­
helye, s biztos megélhetést adó bért
kapjanak munkájukért. A kormány
ennek szellemében végzi munkáját jelentette ki Draskovics Tibor.
Dióssy Gábor, a Gazdasági és
Közlekedési Minisztérium állam­
titkára példaértékűnek nevezte a
svéd világcég és a minisztérium imár
több mint egy évtizedes kapcsolatát.
- A különböző beruházások kap­
csán sokszor kerültünk kapcsolatba
az Electrolux-szal, s minden alka­
lommal eredményesen zárult a kö­
zös munkánk. A minisztérium egyik
alapvető feladata, hogy segítse, tá­
mogassa a munkahelyteremtést.
Ennek szellemében végezzük mun­
kánkat - mondta Dióssy Gábor.
Az ünnepi beszédeket követően a
vendégek kézjegyükkel láttak el
egy Trilobite porszívót, majd meg­
tekintették a gyárat. A gyártósorok
között Vass Attila, a Porszívógyár
igazgatója kalauzolta a megnyitó

vendégeit.
- Az áttelepítés során a vásterviki
és a jászberényi gyár dolgozói ki­

2

válóan működtek együtt a sikeres
gyáráttelepítés érdekében. Ennek
köszönhetően tudtuk tartani a ha­
táridőket, és a termelés időben el­
kezdődhetett. A tavalyi évben is jó
teljesítményt nyújtottuk és bizonyí­
tottuk hozzáértésünket a porszívó­
gyártás terén. Vevőink kiszolgálá­
sa az áttelepítés alatt is is zavarta­
lanul folyt - mondta Vass Attila.
Az gyárlátogatást követően sajtó­
tájékoztatót tartottak az irodaépület
9. emeleti tárgyalójában. Itt Magnus
Yngen az Electroluxnak a padló­
ápolási és kisháztartási készülékek
piacán elfoglalt helyéről tájékoztatta
a média képviselőit, majd kérdé­
sekre válaszolt.
Egy kérdésre adott válaszából ki­
derült, hogy a gyáráttelepítés össz­
költsége meghaladta a 220 millió
svéd koronát. A költséghatékony­
ság viszont Magyarországon sokkal
jobb, többek között azért is, mert a
a svéd munkaerő bérének 1/8-át
keresik a jászbernyi gyárban alkal­
mazott dolgozók, s az alapanyag­
árak is kedvezőbbek, mint Svédor­
szágban.
Szántai Tibor

SÍ Electrolux

(

UJSÍJLJ

Amit a CECED-ről
tudni érdemes
Ahogy arról már korábban hírt ad­
tunk, 2004. őszén alakult meg a ház­
tartási gépeket gyártó és forgalmazó
vállalatok hazai érdekképviseleti szer­
vezete, a CECED Magyarország
Egyesülés. Rohrböck Andrást (fotón­
kon), a társulás megválasztott igazga­
tóját a megalakulás utáni hónapokról,
az eddig elért eredményekről, illetve a
jövőbeni tervekről kérdeztük.
- Milyen volt a visszhangja a
CECED Magyarország megalakulá­
sának?
- Azt kell mondjam, hogy a szerve­
zet megalakulásának fogadtatása
mind a szakmában, mind az állam ré­
széről nagyon pozitív volt. Ez egyéb­
ként annyira nem lepett meg minket,
hisz a CECED Magyarország egy
olyan alulról szerveződő kezdemé­
nyezés, amely magában foglalja azo­
kat a cégeket, amelyek a magyar fe­
héráru piac nyolcvan százalékát ad­
ják. Tehát a CECED Magyarország
képes arra, hogy egységes erőt sugá­
rozva, markánsan lépjen fel az iparág
érdekképviseletében. Ráadásul azt
sem szabad elfelejteni, hogy a szerve­
ződés tagvállalatai képesek félretenni
az egyéni piaci érdekeiket és együtt­
működni, amely szintén növeli a
CECED Magyarország tekintélyét.
A CECED Magyarország egyik első
és legfontosabb feladata volt a
264/2004. évi kormányrendelet által
szabályozott hulladékkezelésre vo­
natkozó kérdés megoldása. Nálunk
ebben az ügyben a CECED Magyar­
ország jelentős szerepet vállalt. A
CECED Magyarország tagjainak kez­
deményezésére
megalakult
az
ELECTRO-COORD Magyarország
Kht. nevű koordinációs szervezet,
amely a tagjaira háruló feladatokat
maga látja el. Ezzel a lépéssel Ma­

nek, közvetlen üzleti tevékenységet
kell folytatnia. A csatlakozási kérel­
mek elbírálásáról minden esetben az
igazgatótanács dönt, azonban a dön­
tése meghozatalakor a nemzetközi el­
veket követi.
- Melyek a CECED Magyarország
legfontosabb feladatai?
- A CECED Magyarországot legin­
kább egy gyűjtőponthoz tudnám ha­
sonlítani, amelyben összegyűlnek a
nemzetközi, illetve helyi információk.
A szervezet feldolgozza ezeket és ki­
adja a feladatokat azoknak az intéz­
ményeknek, csoportoknak amelyek­
kel kapcsolatban áll. Nagyon fontos,
hogy egy olyan programot dolgoz­
zunk ki, amely lehetővé teszi, hogy
azokkal a dolgokkal, problémákkal
tudjunk foglalkozni nap mint nap,
amelyek az iparágat érintik. Termé­
szetesen komoly jelentősége van an­
nak is, hogy tevékenységünket kom­
munikálni is tudjuk. A működésünk
hogy hogyan is lehet megoldani a fel­ egyébként két fő részből áll. A nem­
merülő problémákat gyorsan, az ipar­ zetközi CECED által meghatározott
ági összefogást megteremtve. El­ feladatokat kell végrehajtanunk, illetve
mondható tehát, hogy a CECED Ma­ a helyi problémákkal kell foglalkoz­
gyarország a nemzetközi színtéren is nunk. Ebbe beletartozik a kereske­
reflektorfénybe került, több ország is dőkkel való folyamatos kapcsolattar­
tőlünk, tapasztalatainkat felhasználva tás éppúgy, mint a fogyasztóvédelmi
várja a megoldásokat számos kér­ szervekkel való intenzív kontaktus
désre. Úgy gondolom, hogy ez na­ megteremtése.
- A CECED Magyarország nem kí­
gyon pozitív dolog.
- Csatlakoztak más vállalatok is a vánja kommunikálni célkitűzéseit,
feladatait a fogyasztók irányába?
CECED Magyarországhoz?
- Azt gondolom, a mi elsődleges
A CECED Magyarországot 11 hazai
háztartásigép-gyártó és -forgalmazó feladatunk az, hogy a gyártók kérdé­
cég hozta létre. Az igazgatótanácsi seit feldolgozzuk és problémáikra
ülés idén januárban jóváhagyta a megoldást találjunk. A későbbiekben
azonban természetesen tervezzük,
Candy csatlakozási kérelmét.
A csatlakozásnak egyébként van­ hogy a vásárlók irányába is folytas­
nak feltételei. Annak a vállalatnak, sunk kommunikációt, hisz szerveze­
amely a szervezethez kíván tartozni, tünknek komoly szerepe lehet ab­
gyártóbázissal kell rendelkeznie vala­ ban, hogy meggyőzzük a vásárlókat,
mely Európai Uniós tagállamban, to­ inkább a márkás termékek mellett
vábbá legalább négy olyan ország­ döntsenek az olcsóbb, ámde roszban, ahol a nemzeti érdekképviseleti szabb minőségűek rovására. De ez
szervezet tagja a nemzetközi CECED- még a jövő zenéje.

gyarország a kérdés megoldásában
utat mutat több uniós tagállamnak is,
hisz szinte az összes nagy európai or­
szág lemaradásban van az uniós sza­
bályok implementálásában, mi vi­
szont már tudunk hasznos informáci­
ókkal szolgálni arra vonatkozóan,

3

SJ Electrolux
UJCHfJ

Husqvarna:
egy remek év után új
útra térnek
A tavalyi, júliusi lapszámunkban szá­
moltunk be arról, hogy sajtótájékoztató­
val egybekötött termékbemutatót tartott
az Electrolux Husqvarna a Parádsasvári Kastélyszállóban június 17-én. A
rendezvény apropóját az adta, hogy a
cég 30 éve folyamatosan jelen van a
magyar piacon. Az ünnepi évről és a
cég terveiről kérdeztük Lázár Gyulát, a
Husqvarna magyarországi igazgatóját.
- A tavalyi év a harmincas szám je­
gyében telt a Husqvarnánál. Milyen
eredményeket hozott a jubileumi esz­
tendő?
- A harmincéves jubileum megün­
neplése remekül sikerült. Az Electrloxszal együtt több ünnepi programot is
szerveztünk, melyek közül kiemelke­
dett a nyíregyházi jubileumi napunk. Öt
környékbéli kereskedőnk bevonásával
és a városvezetés támogatásával ren­
deztük és bonyolítottuk ezt le. Ugyan­
csak az Electrolux-szal együtt rendez­
tünk egy sajtókonferenciát, melyen át­
fogó képet adtunk a Husqvarna 300
évéről, mai tevékenységéről, termékei­
ről és az egész világot átfogó szerveze­

4

téről. Az ünneplés mellett természete­
sen keményen dolgoztunk is. Ennek
eredményeként az elmúlt 10 év leg­
jobb esztendejét produkáltuk tavaly.
Nemcsak forgalmunk és bevételünk
alakult jobban az előzetes terveinknél,
hanem az eredmény tekintetében is a
vártnál jobb évet zártunk.
- Minek volt ez köszönhető?
- Úgy gondolom, hogy a tavalyi év­
ben sikerült azt a termékpalettát Ma­
gyarországra hoznunk, amely legin­
kább megfelelt az itteni igényeknek. Ez
elsősorban a kertészeti gépek eseté­
ben volt tapasztalható. Valószínűleg a
következő években is erre a területre
kell erőinket összpontosítani, hiszen
Magyarország erdőkben nem túl gaz­
dag, azaz erdészeti gépekre nincs ak­
kora szükség. Az erdészet privatizáció­
ja az elmúlt 10 évben ment végbe, s a
tulajdonviszonyok rendeződtek, ám az
ezzel kapcsolatos erdöápolás és faki­
termelés még átalakulóban van. Várha­
tóan az erdészeti fakitermelés nem nö­
vekszik a következő években, s így mo­
torfűrészekből is kevesebbet lehet
majd értékesíteni. A teljes képhez per­
sze az is hozzátartozik, hogy az erdé­
szettel foglalkozó magáncégek egyelő­
re nem eléggé tőkeerősek, s így nem

tudják időről időre cserélni a motorfűré­
szeket. Egyébként a már említett ter­
mékpaletta mellett magas színvonalú
marketingmunkára is szükség volt ah­
hoz, hogy kiemelkedő eredményt ér­
tünkéi 2004-ben. Elsősorban bemuta­
tókat szerveztünk, mert az igényes és
professzionális felhasználók leginkább
használat közben szeretnek meggyő­
ződni arról, hogy mit is tudnak terméke­
ink. Természetesen a szokásos reklá­
mokkal - írott és elektronikus sajtó - is
megjelentünk, s különböző kiadványo­
kat is megjelentettünk termékeinkről.
Tavaly próbálkoztunk először óriáspla­
kátokkal. Ez is egy jó hirdetési eszköz,
ám Magyarországon az “óriásplakát er­
dőben” el lehet veszni, ha nem elég kö­
rültekintően járunk el.
- Hallani arról, hogy a sikerek ellené­
re a Husqvarna kiválik az Electrolux
Csoportból?
-Arról van szó, hogy 2006 első félév­
ében a Husquarna az összes gyárával
együtt leválik az Electroluxtól, s mint
önálló vállalat kerül a stockholmi tőzs­
dére. Erről a váltásról feltehetőleg az el­
múlt 10-15 év tapasztalatainak értéke­
lése alapján döntöttek az arra illetéke­
sek. Az Electrolux azokra a területekre
szeretne koncentrálni a jövőben, me­
lyek a sajátjai. A háztartási készülékek
és háztartási cégek gyártására, vala­
mint az ehhez kapcsolódó marketingre
gondolok. Ugyanakkor arról is kell be­
szélni, hogy bizonyos szinergiák nem
teljesültek úgy, ahogy azt a tulajdono­
sok szerették volna. Azt mindenkép­
pen szeretném kihangsúlyozni, hogy
ez egy rendkívül békés és baráti elvál­
lás lesz, amely ebben a globalizálódó
világunkban példaértékű lehet a nagy­
vállalatok tekintetében. Egy rendkívül
jól együttműködő szervezet fog leválni
az Electroluxról. Úgy tűnik, hogy most
érkezett el az ideje annak, hogy a min­
denki a saját lábán a saját útján halad­
jon tovább.
(folytatás az 5. oldalon)

BJ Electrolux
íjjwg

Magyarországi minta
Az Electrolux Csoporton belül egy­
re több helyen alkalmazzák a maszterszatellit szervezeti formát. így műkö­

dik például a két olaszországi gyár, a
suseganai és a firenzei is. Ezt a szer­
vezeti formát alakították ki Magyaror­
szágon, a jászberényi és a nyíregyhá­
zi gyár esetében is, ám a két eset kö­
zött van egy lényeges különbség. Er­
ről tájékoztatta lapunkat dr. Gönczy
Sándor az Electrolux magyarországi
maszter gyárának vezetője.
- Általánosságban a következőket
lehet elmondani a maszter, illetve a
szatellit gyárról. A master gyár általá­
ban a területén az egyik legnagyobb
gyár. Birtokában mindazon tudásnak,
technológiának amely szükséges en­
nek a szervezeti formának a működ­
tetéséhez, valamint megfelelő háttér
funkciókkal (beszerzés, kontrolling,
értékesítés) rendelkezik. Ennek a
gyárnak a feladata az új technológi­
ák, szervezeti formák bevezetése,
miközben a szükséges információk­
kal el kell látnia a szatellit gyárat. Utób­
bi nagyon rugalmas, gyártással fog­
lalkozó termelőegység. Célja, hogy
minél egyszerűbben és hatékonyab­
ban működjön. A napi működéshez
szükséges feladatokat kell itt ellátni.
- Az Electrolux jászberényi és nyír­
egyházi gyára is maszter-szatellit
rendszerben dolgozik. Ebben a kap­
csolatban a jászberényi a maszter (fő­
gyár), míg a nyíregyházi a szatellit
(gyáregység) gyár. A mi esetünkben
két specialitása is van ennek a szer­
vezeti formának. Egyrészt a két gyár
egy országon belül van, másrészt a
szatellit gyár zöldmezős beruházás­
ként épült meg. Nálunk tehát nem két
meglévő gyár kapcsán kellett az új
szervezeti formát kialakítani, hanem
egy meglévő gyár (maszter) mellé
épült a másik gyártóbázis (szatellit).
Mivel a szatellit gyár a már említett fel­

adatokat a maszter gyár kapcsán is
ellátja, ebből adódóan például Nyír­
egyházán a közel 700 fö menedzse­
lésére mindössze 35 fő szellemi ál­
lományú dolgozónk lesz, a műveze­
tőket is beleértve. Természetesen a
maszter gyár mindenegyes szerve­
zetének feladata és kötelessége,
hogy a nyíregyházi gyár munkáját
segítse.

- A cégcsoporton belül egy, másfél
éve került meghirdetésre ennek az új
szervezeti formának az alkalmazása.
Természetesen más feladatot jelent
két meglévő gyár esetén létrehozni
ezt a szervezetet, illetve egy maszter
gyárhoz építeni egy szatellit gyárat.
Nálunk ez utóbbi történt, s ez mintaér­
tékű lehet a csoporton belül, hiszen
erre még nem volt példa.

Husqvarna:
egy remek év után
új útra térnek

egymástól független további műkö­
déshez.
- A Husqvarna önállóan mekkora
céget jelent majd?
-A Husqvarna éves forgalma 27,2 mil­
liárd svéd korona. Az eladások 60773 az
Egyesült Államokban történik. Ennek

(folytatás a 4. oldalról)
Én immár tíz éve dolgozom a
Husqvarna magyarországi szervezeté­
nek élén és nagyon sok értékes ta­
pasztalattal lettem gazdagabb. Csak a
legjobbakat tudom mondani az
electroluxos kollégákról, akikkel mun­
kakapcsolatba kerültem. Gondolom,
hogy ez a kapcsolat a cégek elválását
követően sem szakad meg.
-A szétválás időpontja akár ideális­
nak is nevezhető, hiszen két sikeres
cég lép önálló útra.
- Valóban így van. Az Electrolux és
a Husquarna is jó évet zárt tavaly, s
ez jó alapot adhat a cégeknek az

megfelelően a legnagyobb gyáraink,
szám szerint hat, is ott található. Itt trakto­
rokat, kertészeti gépeket és professzio­
nális parkápológépeket gyártunk, vala­
mint hobbi motorfűrészek is készülnek.
Svédországban van az alapgyárunk,
ahol elsősorban motorfűrészeket és fű­
kaszákat gyártunk. Olaszországban ker­
tészeti gépeket és hobbi motorfűrészek
gyártása folyik, s Brazíliában is gyártunk
motorfűrészeket. Ezek a fő gyáraink. El­
mondhatom, hogy a meglévő gyártóbá­
zisainkkal és kereskedelmi szerveze­
tünkkel a John Deer mellett a szakterület
legnagyobb cégének számítunk.

5

BJ Electrolux
UJSÍJLJ

Bérmegállapodás
- Az Electrolux Lehel Kft vezetése
és az Electrolux Lehel Kft. cégeinek
Szakszervezeti Szövetsége 2005.
március 16-án megállapodást kötöt­
tek a 2005. évi bérfejlesztésről.
Átlagos személyi alapbérfejlesztés
- A felek az egyes állománycsoport­
okban az alábbi átlagos személyi
alapbér fejlesztési mértékekben álla­
podtak meg 2005. január 1-jei vissza­
menőleges hatállyal.
- A felek a megállapodás során fi­
gyelembe vették mindazokat a ténye­
zőket, amelyek a kereseteket befolyá­
solják: gazdaság versenyképessége,
munkaerőpiac helyzete, vállalat sző­
kébb régiójának munkaerőpiaca, fo­
gyasztói árindex alakulása, vállalat
versenyhelyzete, munkavállalók egyé­
ni teljesítménye, különböző munkakö­
rök valamint a munkavállalók képzett­

ségi szintjei.
Egyéb juttatások
- A felek megállapodtak az év végi
bonusz-alap emelésében 10 napról
12,5 napra.
- A megállapodásra a vállalat ver­
senyképességének megőrzése, és a
munkavállalók motivációjának növelé­
se érdekében került sor a jelenlegi
rendszer fenntartásával egyidejűleg.
- A felek megállapodtak az étkezési
hozzájárulás mértének növelésében,
2005. január 1-jei visszamenőleges
hatállyal (a 2005. március 31-ig kilé­
pett dolgozókat kivéve) 3500,- Ft
/hó/főről 4000,- Ft /hó/főre.
- A megállapodás értelmében az ét­
kezési jegyek felhasználása a jelenlegi
gyakorlatnak megfelelően történik, te­
kintettel arra, hogy a konyhai beruházás
alapfettétele a Sodexho étkezési utalvá­
nyok vállalaton belüli felhasználása volt.
A vállalatvezetés a jövőben is mindent
meg fog tenni annak érdekében, hogy
a szolgáltató a munkavállalók igényinek
figyelembe vételével teljesítsen.

6

Művezetők (M, N, 59, 49 osztály)

4%

Szellemi foglalkozásúak (C, D, E, F osztály)

4%

Szellemi foglalkozásúak (A, B osztály)

5%

Fizikai, közvetlenül nem termelők (improduktív 56, 58 osztály)

4%

Fizikai közvetlenül nem termelők (improduktív 57, 58 osztály)

4%

Fizikai közvetlenül nem termelők (improduktív 51, 52 osztály)

4%

Fizikai közvetlenül nem termelők (improduktív 53, 54 osztály)

4%

Fizikai közvetlenül termelők (produktív 47, 48 osztály)

4%

Fizikai közvetlenül termelők (produktív 41, 42 osztály)

4%

Fizikai közvetlenül termelők (produktív 43, 44 osztály)

4%

A felek megállapodtak a Kollektív
Szerződés módosításában az alábbi­
ak szerint:
- a 25 vagy 40 éves folyamatos mun­
kaviszonnyal rendelkező munkaválla­
lók alkalmankénti törzsgárda-jutalmának 130 000,- Ft-ról 140 000,- Ft-ra
történő emelésében.
- a szociális juttatások mértékének
növelésében 6000,-Ft /fö/évről
6400,-Ft /fö/évre.
- „ A Munkáltatók a nyugdíjba vonu­
lás alkalmával vagy a munkavállaló el­
halálozása esetében a munkavállaló

részére jutalmat fizetnek, ha a nyugdíj­
ba vonulás vagy az elhalálozás előtt a
Munkáltatóknál folyamatosan ledolgo­
zott munkaideje eléri az 5 évet.”
A felek megállapodtak, hogy a nyír­
egyházi üzemben dolgozók esetében
- tekintettel arra, hogy a munkaerő
felvétele szakaszosan, illetve a mun­
kaköri átsorolások egyedileg történ­
nek - a vállalatvezetés nem hajt végre
általános, éves bérrendezést. Az álta­
lános bérrendezésre 2006. évben
kerül sor.
Király Éva, Emberi Erőforrás vezető

Nyugdíjas búcsúztatók
Horváth Istvánnét (balra) és Bodócs Ferencnét búcsúztatták munka­
társai nyugdíjba vonulásuk alkalmából. Mindketten a Porszívógyár alapító
tagjai voltak. Horváth Istvánná 1962-tól, Bodócs Ferencné 1997-től
dolgozott az Electrolux Lehel Kft.-nél.

ED Electrolux
UJ-clLj

Miskolc - Egyetemi
Állásbörze

Az Electrolux Lehel Kft. idén is je­
len volt a március 22-én megrende­
zett Miskolci Egyetemi Állásbörzén.

Vállalatunk immár 11. alkalommal
képviseltette magát Magyarország
egyik legnagyobb és legközkedvel­
tebb börzéjén. A 2005-ös állásbör­
zén több mint 50 cég volt jelen,
többek között az Alcoa, Audi Hun­
gária Motor Kft, Bakony Müvek Rt.,
Borsodchem Rt., Bosch-csoport,
Delphi, Ge Hungary Rt.. A hagyo­
mányos egynapos állásbörzén ha­
sonló volt az érdeklődés mint az el­
múlt években, mintegy 70-80 je­
lentkezőt regisztráltunk. Magyaror­
szágon elsősorban termékfejleszté­
si, termelési, logisztikai és minő­
ségbiztosítási területre kerestünk
pályakezdőket. Idén már az adatla­
pok kitöltésénél nagy figyelmet for­
dítottunk arra, hogy a pályázó a
jászberényi vagy a nyíregyházi gyá­
runkban szeretne-e dolgozni. A XI.
Miskolci Egyetemi Állásbörzén a

Nyíregyháza: indult
a második műszak
Az Electrolux magyarországi két
gyára új szervezeti formában műkö­
dik. A jászberényi maszter gyár bizto­
sítja a nyíregyházi gyár munkájához a
szükséges hátteret. Utóbbiban így
csak a napi feladatok megoldásával
kell foglalkozni a szellemi, illetve a fizi­
kai állománynak. A januárban átadott
nyíregyházi gyárban jelenleg a terme­
lés felfuttatásán dolgoznak a szakem­
berek. Munkájukat dicséri, hogy a ter­
vezettnél gyorsabban haladnak, tud­
tuk meg dr. Gönczy Sándortól. A jász­
berényi maszter gyár vezetője érdek­
lődésünkre a következőket mondta a
nyíregyházi szatellit gyár kapcsán:
- A terveknek megfelelően február
28-án indult a második műszak. Ez azt
jelenti, hogy már 362 fő (26 szellemi,
62 indirekt és 268 fizikai állományú
dolgozó, 6 fő a kutatás-fejlesztésen
és a készárú raktában) dolgozik a
gyárban. A tervezett darabszámot már
az első héten elértük ebben a mű­
szakban is, azaz beindítása jól sike­
rült. A darabszám kapcsán egyéb­
ként el kell mondanom, hogy február­
ban a tervezettnél több terméket sike­
rült előállítanunk, azaz a termelés fel­
futtatása jó ütemben halad. Erre nagy

szükség van, mert a felfutás időszaká­
ban, a szezon indulása előtt minden­
képpen kellene egy kis készletet épí­
tenünk.
- Az első negyedévben alapvetően a
magyar piacot szolgáljuk ki, de a má­
sodik lépcsőben már megkezdtük a
kelet-európai piacokra is a gyártást.
Ide a kiszállítás várhatóan április köze­
pén kezdődik. Egyébként az első ex­
portszállítmányunk is útnak indult már,
melynek célállomása a Cseh Köztár­

saság volt.
- Az első gyártósorunkon tehát már
két műszakban termelünk, miközben
megkezdtük a harmadik műszakra a
létszámfelvételt. Április elején ugyanis
a 2-es szerelősoron elindítjuk a próba­
gyártást, és várhatóan május elejétől
mar a sorozatgyártás is megkezdődik.
Hogy jól haladunk az előkészületek­
kel, azt az is bizonyítja, hogy a negye­
dik műszak indítását egy hónappal augusztusról júliusra - előbbre hoztuk.
- A termelés felfuttatása mellett ter­
mékfejlesztés és az új termékek beve­
zetése is folyik. Március elején kezd­
tük meg a Zanussi modellek mintaké­
szülékeinek gyártását. Ugyancsak el­
kezdtük a különböző Quelle model­
lek, valamint az 55 centiméter széles
kombik mintagyártását és a frost free
készülékek gyártására is folynak az
előkészületek.

jászberényi és a nyíregyházi gyára­
ink iránt egyaránt nagy volt az ér­
deklődés.

7

SJ Electrolux
UJSÍJÍJ

Electrolux - Magyar
Iparművészeti
Egyetem
Az Electrolux immár 4 éve együttmű­
ködik a Magyar Iparművészeti Egye­
tem diákjaival. A Zanussi márkájú al­
katrészekből készítettek 2001-ben a
diákok használati tárgyakat, s 2003ban a Design Laboratórium projekt
győztesei a MIÉ diákjai közül kerültek
ki. Tavaly a Trilobite robotporszívónak
terveztek egyedi külsőt, míg idén a La­
kástrend Itt és most kiállítását támo­
gatja a világ legnagyobb háztartási
gépgyártója.
Az Electrolux a háztartási gépek új
generációjának tervezésében számít a
formatervezők új generációjának friss,
előremutató ötleteire. Az Electrolux

márkastratégiájával összhangban a fi­
atal iparművészek azok számára ter­
veztek, akik a háztartási gépektől
könnyű kezelhetőséget és „ajándékba
kapott” szabadidőt várnak el, illetve
azoknak, akik a gépek rendkívüli tulaj­
donságaiban az önkifejezés egy mód­
ját látják. A cég fogyasztói igényeken
alapuló felfogásának lényege, hogy a
háztartási gépek fejlesztésének fóku­
szába a fogyasztók emocionális szük­
ségleteit állítja. Ezen igények ugyanis
sokkal inkább jellemzik az eszközök
használóit, mint a hagyományosnak
tekinthető technikai elvárások. Az
Electrolux ezen felfogást követve von­
ja be a diákokat a termékek formater­
vezésébe.
Az Európai Design Laboratórium
név alatt futó, 2003 márciustól szep­
temberig tartó projekt résztvevői, köz­
tük a Magyar Iparművészeti Egyetem

diákjai, az Electrolux fogyasztói kutatá­
sának eredményei alapján dolgozták
ki termékkoncepcióikat. A cél az volt,
hogy a hallgatók olyan koncepciókkal
álljanak elő, amely az ő olvasatukban
kielégíti az adott célcsoport igényeit.
Idén a Lakástrend és Design kiállítás
keretében a Magyar Iparművészeti
Egyetem önálló kiállítással és a kiállí­
táshoz kapcsolódó eseményekkel je­
lent meg a Műcsarnokban. A március
10-13. között megrendezett esemé­
nyén a MIÉ a hatodéves design mene­
dzser szakos hallgatóinak szervezésé­
ben vett részt. Élethelyzetek és stílu­

kákat a nagyközönséggel, és kétha­
vonta ismétlődő főzőshowt indítunk
újságírók számára. A finom ételeket
minden alkalommal más neves sza­
kács készíti el egy budapesti kony­
hastúdióban, a Hanák Márkabolt­

merkedhettünk meg. A főzöshow
alatt ki-ki kedve szerint bekapcso­
lódhatott az ételek elkészítésébe is.
A néhány órás sütés-főzés után a szakácsmester az ismert komikus
Selmeczi Tibor volt - elkészült a ka­
kas borban, s ezt, majd a tipikus
farsangi desszertet, a csöröge fán­
kot is elfogyaszthattuk.

sok kiválasztásával négy különböző
karakterű hangulatra reflektálva mutat­
ták be a hallgatói munkákat: Design a
filmben című előadássorozat, divatbe­
mutató, divatszínház. így bemutatásra
került az Electrolux Trilobite pályázatá­
ra készített nyertes pályamunka is.

Electrolux főzöshow
újságíróknak
Az Electrolux mindig is fontosnak
tartotta, hogy a főzés ne csupán kö­
telesség, hanem szórakozás, kikap­
csolódás is legyen. Ezért állítunk elő
olyan készülékeket, amelyek a ház­
tartási munkát könnyűvé, olykor él­
vezetessé, de mindenképpen szak­
szerűvé teszik. Bár a legtöbb ter­
méknél az elsődleges szempont a
munka kiváltása, a kényelmi szem­
pontok kiszolgálása, de mindeköz­
ben hasznos tanácsok és háztartási
praktikák is születnek. Erről szól a
közel 5 éve elindított Élelmiszerek­
kel szakszerűen program, melynek
keretében rendszeresen küldünk
ehhez a témához szorosan kapcso­
lódó cikkeket, sajtóközleményeket
az ebben érdekelt lapoknak. Erre a
folyamatos aktivitásra alapozva úgy
döntöttünk, hogy ez évtől kezdődő­
en megosztjuk e tanácsokat, prakti­

s

ban.
Az első alkalommal az üvegkerá­
mia főzőlappal és működésével is­

SJ Electrolux
UföíJlJ

Amit az üzemorvosi
rendelésről tudni kell
Az Electrolux jászberényi gyárának
dolgozói szerencsés helyzetben van­
nak, hiszen a gyárkapu jobb oldalán ta­
lálható üzemorvosi rendelő a hét min­
den munkanapján rendelkezésükre áll.
Dr. Szabó Erzsébet üzemorvos és Kiss
Ferencné szakképzett ápoló, amint az a
doktornővel készült rövid interjúból kide­
rül, igen sokrétű munkát végez.
- Milyen feladatokat látnak el az
üzemorvosi rendelőben?
- Elsősorban előzetes és időszakos
munkaalkalmassági vizsgálatokat vég­
zünk. Előzetes munkaalkalmassági
vizsgálatra minden új dolgozó eseté­
ben sor kerül, míg időszakos vizsgála­
tokat az egyes munkakörökben előírt
időszakonként - általában a szerelési
műveleteket végzők esetében két­
évenként, bizonyos vegyi anyagok
használata esetén pedig félévenként végzünk. Időszakos munkaalkalmas­
sági vizsgálatról beszélünk akkor is, ha
munkakörváltás kapcsán kell vizsgála­
tot végeznünk. Ezen túl ellátjuk azokat
is akik munkahelyi baleset során sérül­
nek meg, s rosszul lét esetén is fogad­
juk a gyári dolgozókat, s azoknak a
külső cégeknek a munkatársait is, akik
a gyáron belül dolgoznak. Természete­
sen, ha az utcán rosszul lesz valaki, ak­
kor annak az ellátásáról is gondosko­
dunk. Mindezeken túl bizonyos beteg­
ségek gondozása is a feladatunk.
- Milyen körülmények között dol­
goznak?
- Szerencsés helyzetben vagyunk,
hiszen a gyár biztosítja számunkra a
megfelelő munkakörülményeket. Az
épület karbantartása mellett a rendelő
felszereléséről, annak megújításáról is
gondoskodnak, s a gyár vásárolja szá­
munkra a szükséges gyógyszereket és
kötszereket is. Az épületen belül egy la­
bor is rendelkezésünkre áll. Ez ugyan

magánlabor, ám szerződés alapján el­
végzi mindazon vizsgálatokat, melyek
kapcsolódnak a mi munkánkhoz. A
gyár a munkánk elvégzéséhez szüksé­
ges továbbképzéseken való részvételt
is biztosítja számunkra.
- Mennyire leterheltek, a tavalyi év­
ben hány vizsgálatot végeztek?
- Előzetes vizsgálatot 740, időszakos
vizsgálatot 1 644, míg soron kívüli
mintegy 305 vizsgálatot végeztünk, s
az egyéb vizsgálatok száma meghalad­

ta a 800-at. Gondozási esetszámunk
1 654 volt. Balesetesünk összesen 49
volt, míg 63 esetben heveny rosszulléteseket láttunk el. Munkahelyi baleset
egyébként tavaly 38 volt. Tavaly
összesen 8 364 fő fordult meg nálunk.
- A rendelési idő hogyan alakul?
- A hét minden munkanapján reggel
7-töl délután fél 4-ig dolgozunk, s
mondhatom, igencsak kitölti időnket
feladataink ellátása.
- Az önök helyzete a magyar egész­
ségügyet tekintve szerencsésnek ne­
vezhető. Finanszírozásuk megoldott,
munkakörülményeik biztosítottak.
- Igen, ez így van, bár meg kell je­
gyeznem, hogy még egy asszisztensre
nagy szükség lenne.
- Mi van akkor, ha önök szabadsá­
gon vannak? Akkor ki látja el ugyan­
ezen feladatokat?
- Amikor éves rendes szabadságun­
kat töltjük, akkor a mentősök adnak
ügyeletet. A sürgősségi ellátás tehát
ekkor is biztosított.
Szántai Tibor

Munkavédelmi alapképzés
A munkavédelmi képviselők munkavédelmi törvény által előírt alapképzését
a vállalat 2005. március 9-11. között bonyolította le. A képzés keretén belül a
képviselők átfogó képet kaptak munkavédelmi alapismeretékből, amely elsa­
játításával hatékonyan el tudják végezni munkájukat.

9

Dermesztő igazságok
a hűtés világából
Az Electrolux kíváncsi volt arra, hogy
mennyire vagyunk tudatában hűtőké­
szülékünk előnyeinek, illetve mennyire
használjuk ki azokat, ezért online fel­
mérést készített a hűtési-fagyasztási
szokásokról. Az egyik legnépszerűbb
női internetes portálon közzétett kérdő­
ívet több mint négyezren töltötték ki,
többségében 25-49 éves nők, akik
nagyvárosokban élnek, 2-4 fős háztar­
tásban.

életünket. Ezért a cég arra is rákérde­
zett, hogy melyek azok a funkciók, me­
lyeket szívesen látnak egy hűtőszek­
rényben, fagyasztóban. A megkérde­
zettek többsége a kényelmi szempon­
tokat részesíti előnyben, mint az auto­
mata leolvasztást (86 százalék), az
antibakteriális védőréteget (78 száza­
lék) és a gyorshútés funkciót (55 szá­
zalék), amivel az AEG és Electrolux hü-

lékának fontos, és szinte valamennyi
Electrolux hűtő és kombinált készülék
"A" vagy "A+" energiaosztályba tarto­
zik, azaz alacsony fogyasztású és kör­
nyezetbarát. Ugyanakkor 74 százalé­
kuk nem tudott választ adni arra, hogy
valójában mennyi készülékének a fo­
gyasztása.
A felmérésben résztvevők nagy ré­
sze (91 százalék) a készülék fogyasztá­

A felmérésből kiderült, hogy igen­
csak ragaszkodunk hűtőkészülékünk­
höz, mert hazánkban a fogyasztók je­
lentős része (60 százalék) még mindig

csak akkor venne új készüléket, ha a
jelenlegi meghibásodik, s a többség­
nek még az sem indok, hogy új otthont
rendez be.
A harmadik évezred fogyasztójának
már nem elég, ha a hűtője megfelelő­
en funkcionál. A ma embere szinte
társként kezeli - bármilyen furcsán is
hangzik - a háztartási gépeit. Az
Electrolux tervezői ezt a trendet követ­
ve arra törekszenek, hogy új, praktikus
funkciókkal szereljék fel a készüléke­
ket, melyek jelentősen megkönnyítik

10

tők nagy része rendelkezik. Ugyanak­
kor a térkihasználást és a praktikus tá­
rolást is fontosnak tartják, de például
az átlátszó zöldségtároló rekesz (46
százalék), vagy a nulla fokos hűtési (46
százalék) zóna, melyet például az
Electrolux ENB 3669S készülékben
találhatunk, egyesek számára elen­
gedhetetlen funkció.
Az Electrolux tökéletesen belelát a
vásárlói fejébe, támasztja alá ez a fel­
mérés, hiszen az alacsony energiafo­
gyasztás a megkérdezettek 91 száza­

sa alapján hozta meg döntését, melyet
szorosan követett a készülék ára
(84 százalék). Harmadik legfontosabb
döntési szempont a hűtő mérete volt
(73 százalék). További fontos termék­
jellemzők voltak a készülék márkaneve
és formatervezése, míg a részletfizeté­
si lehetőség és a gyártó szervizhálóza­
ta kevésbé számított. Ugyanakkor az
emberek többsége - mintegy kéthar­
mada - nem venne speciálisan forma­
tervezett hűtőszekrényt.
Manapság legtöbben a kombinált,
fagyasztóval rendelkező hűtőszekré­
nyeket részesítik előnyben, és csupán
a válaszadók egynegyede rendelkezik
különálló fagyasztóval. A 32 százaléka
rendelkezik fiatal, 3 évnél fiatalabb ké­
szülékkel, ami valószínűleg a válasz­
adók korából is ered. Csupán kilenc
százalékuk jelölte be, hogy 15 évesnél
öregebb készüléket tartanak otthon.

SÍ Electrolux

f

ujuug

A praktikus
mosógép
Hogyan mossuk kisbabánk ruháit?
Az Electrolux segít megismertetni
a háztartási készülékeink azon funk­
cióit is, melyeknek köszönhetően
még többet tehetünk gyermekünk
egészségéért. A gyermeket váró, fo­
gadó szülők körültekintőbben kez­
dik tervezni mindennapjaikat, mint
azt korábban tették. Egy újszülött ér­
kezése, nevelése a szülök igen sok
idejét veszi igénybe, és bizony, elkel
a segítség a megnövekedett házi te­
endők intézésében. Szerencsére,
ma már olyan korszerű háztartási
készülékek kaphatók, melyek mind
a saját, mind pedig gyermekünk ké­
nyelmét szolgálják. Nem mindig
könnyű készülékeink hasznos funk­
cióinak megtanulása, ezért az
Electrolux ezennel egy sorozatot in­
dít, melyben bemutatja, hogy a kis­
mamák miképpen profitálhatnak e
hasznos funkciókból.
A kisbabák kedvesek és aranyo­
sak, azonban gyakran összemaszatolják ruhájukat tejjel, pürével és
más kecsegtető dologgal. Azonban
könnyedén elkerülhetjük azt, hogy
harmadszorra - vagy akár tizedszer­
re - cseréljük ki gyermekünk ruháját
egy nap. A tovább bennmaradó fol­
tokat nehezebb később kimosni,
ezért a piszkos ruhát mossuk le
azonnal.
A kisbabáknak nagyon érzékeny
bőrük van, és semmi nem jobb ne­
kik, mint a száz százalékos pamut.
Az is igaz, hogy a pamut megy leg­
hamarabb össze az első mosásnál.
Ezt elkerülendő, mindig olvassuk el
a gyártó előírásait a ruhacímkén.
Ráadásul, az új ruha, kevésbé nedv­
szívó és kellemes a bőrnek, tehát
mindig mossuk ki a ruhát, mielőtt rá­

adnánk a babára. A bébiruhákat
nem kell mindig 95 fokon mosnunk
ahhoz, hogy biztosan higiénikusak
legyenek. Ma már olyan mosósze­
rek kaphatók, melyekkel alacso­
nyabb hőfokon is tisztára moshatjuk
a ruhaneműt.
Az allergiás reakció a leggyako­
ribb krónikus állapot, mely a cse­
csemőknél és a kisgyermekeknél
előfordul. Az élelmiszeradalékok,
pollenek, állati szőr, házipor vagy a
környezetszennyező elemek gyak­
ran megbolygatják az immunrend­
szert. Néhány allergén anyag még
többszörös reakciókat is kiválthat.
Például az Electrolux EWF 1060
mosógépen található Viva Sensitive
funkciónak köszönhetően sokkal
kevesebb mosószer marad a ruhák­
ban és ezáltal minimálisra csökkent­
hető a bőr irritációja. E funkció hasz­
nálatával ugyanis nincs extra köz­
benső centrifugálás, s így nem
ágyazódik be a mosószer az anya­
gokba, viszont a két extra öblítés a
mosás végén a leghatásosabban tá­
volítja el a maradék mosószert.
Az ágyneműket és lepedőket
rendszeresen 60 fokon mossuk, ez
segít elpusztítani a poratkákat és le­

csökkenteni az allergia kialakulását.
A gyermekjátékok elömosásával ki­
küszöbölhetjük az allergén anyagok
jelenlétét. Ha azonban gyermekünk
kedvenc játéka nem mosható, van
egyszerű, de biztos módszer a por­
atkák eltüntetésére. Tegyük a játé­
kot műanyag zacskóba, helyezzük
be legalább 24 órára a fagyasztóba.
Utána tisztítsuk meg egy forró, ned­
ves törülközővel, így az elpusztult
poratkákat is eltávolítjuk róla. Az ala­
pos és rendszeres tisztítás garantál­
ja, hogy kis tulajdonosa évekig ölel­
gethesse kedvencét.

11

SJ Electrolux
UJSilíJ

XXIV. Electrolux
Lehel Futófesztivál
Az Electrolux Lehel Kft. Szabad­
idő Bizottsága április 24-én immár
XXIV. alkalommal rendezi meg ha­
gyományos tömegsportrendezvé­
nyét, az Electrolux Lehel Futófeszti­
vált. A felnőttek és a fiatalok számá­
ra is aktív kikapcsolódást, felüdü­
lést, kellemes szórakozást kívánnak
nyújtani ezen a délelöttön.
A futás szerelmesei április 24-én
745-8.55 óra között tölthetik ki a
nevezési lapot a Szabadság téri rajt­
cél helyszínén. A futók pontban 9
órakor vágnak majd neki a közel 4
kilométeres távnak.

Az útvonal:
Szabadság tér - Szövetkezet út Dózsa György út - Vásártér út Jászteleki út - Sz. István körút - Rét
utca - Kórház utca - Attila utca Szövetkezet út - Szabadság tér.
- Az alábbi kategóriákban a leá­
nyok és a fiúk eredményét külön ér­
tékelik (az első három helyezett ok­
levelet kap, a kategória győztese
tárgyjutalmat kap):
- serdülő IV.
(1997-ben és utáni születésűek)
- serdülő III.
(1995-1996-ban születettek)
-serdülői!.
(1993-1994-ben születettek)
- serdülő I.
(1991-1992-ben születettek)
- ifjúságiak
(1987-1990-ben születettek)
- felnőtt II.
(1970-1986 között születettek)
- felnőtt I.
(1969-ben és előtte születettek)
- A családi versenyben 3 vagy en­
nél nagyobb létszámban induló csa­
ládok eredményét értékelik. A csa­
ládi csapatokban legalább az egyik

szülőnek indulnia kell. A családi ver­
seny értékelése: az időfutamok so­
rán elért abszolút helyezési számok
összeadását követően a legkisebb
helyezési számot elérő család vé­
gez az első helyen.

őrizni, hiszen az értékelés a befutást
követően a leadott nevezési lapok
alapján történik.

A
versennyel kapcsolatban
Szórád Bélánál lehet érdeklődni
(telefon: 57/416-480)

Különdíjat kapnak:
- a legeredményesebb család
- a legidősebb futó,
- a legfiatalabb futó.

Az Electrolux magyarországi
cégeinek lapja

Felelős szerkesztő:
Fekete Zsanett

Iskolák közötti verseny
- Jászberény Város Önkormányzata
Egészségügyi és Sportbizottságának
50 ezer forintos díját nyeri az az álta­
lános vagy középiskola, amelyik a ta­
nulói létszámához viszonyítva a leg­
több futót indítja. Az iskolák közötti
verseny második helyezettje 30 ezer,
harmadik helyezettje 20 ezer forintos
díjazásba részesül.
- Esős idő esetén vagy egyéb, elő­
re nem tervezhető akadály esetén a
szervezők a versenyt más időpontra
helyezik át.
- A nevezési lapot kitöltését köve­
tően minden résztvevő köteles meg­

A szerkesztőbizottság címe:
5101 Electrolux Lehel Kft., Pf. 64

Kiadja:
Electrolux Lehel Kft.

Felelős kiadó:
Takács János vezérigazgató
Szerkesztési munkák:
Tuti-Peso Kft.
Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1987

Nyomdai előkészítés:
Tuti-Peso Kft.

<

12
A.

Nyomtatás:
Chili Communications
______________

El

BJ Electrolux

2005. április
XI. évf., 4. szám

JC Electrolux

Kedves
Munkatársaim!
Minden bizonnyal egy kicsit
meglepődnek, amikor

átlapozzák az Electrolux újság

áprilisi számát, hiszen

az újságnak csak a mérete és
az oldalszáma maradt
változatlan.
A mostani számtól kezdődően

az új szerkesztési és tördelési
módszereknek köszönhetően

Tartalom

megújult a lapunk. Reméljük,

hogy ez az új arculat gyorsan

■ A jászok ünnepe

3

■ Állásbörze a Corvinus Egyetemen

3

elnyeri az Önök tetszését. Arra

M Európai beszerzési központ Magyarországon

4

törekszünk, hogy egy könnyen

■ Indul az Electrolux reklámkampány

5

H Electrolux óriásplakát-kampány az ElektroPonttal

5

áttekinthető, színes, továbbra

H Nyíregyháza: elindult a második szerelősor

6

is sok információt tartalmazó

■ Tanműhely: képzés magas fokon

7

lapot kapjanak kézhez minden

■ Újabb Electrolux Vezető-képzés

7

H Első ízben ülésezett május 12-én a Sodexho étkezési bizottsága

7

H Mosogatás Zanussi módra

8

■ A takarítás ma már nem női munka

9

H Electrolux játszótér épül Jászberényben

10

■ Férfi váltócsapatunk bronzérmes

10

hónapban.
Kellemes olvasgatást kívánok!

H Új kollégák a budapesti irodában

11

H Nyugdíjas-búcsúztató

11

■ Az év kiemelkedő fiatal műszaki alkotója

11

H Electrolux Lehel Futófesztivál

12

Takács János

H Megkezdődött „A Futás Éve"

12

vezérigazgató

2 ELECTROLUX ÚJSÁG

A jászok ünnepe
Kettős évfordulót ünnepeltek május 8-án Jászberényben.
A jászok és a kunok a jászkun redemptio 260. évfordulójára,

Jászberény Városi Hivatásos Tűzoltósága pedig

megalapításának 110. évfordulójára várta az ünneplőket.

Köztudott, hogy a Lehel Hűtőgépgyár
privatizációját követően az új tulajdonos,
az Electrolux szoros kapcsolatot épített ki
a jászberényi tűzoltósággal, nem egy
alkalommal támogatta azokat
a fejlesztéseket, melyek a lánglovagok
hatékonyabb és biztonságosabb
munkavégzését tette lehetővé. Ugyanakkor
a cég a jászberényi Városvédő és Szépítő
Egyesület támogatójaként is ismert.

Ezen a vasárnapon pedig felavatták a Jász
emlékművet, amelynek létrejöttét
ugyancsak támogatta az Electrolux Lehel
Kft. E szponzori tevékenység
elismeréseként az ünnepség keretében
a támogatók nevében Takács János,
az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója
mondott köszöntőt.
- Nagy megtiszteltetés számomra és
feleségem, Daniella számára, hogy ma itt
lehetünk és együtt ünnepelhetünk önökkel,
hisz mi a Jászságnak nem szülöttei, csak
fogadott gyermekei vagyunk. Nagy
megtiszteltetés ugyanakkor az Electrolux
Lehel Hűtőgépgyár számára, hogy ennek
az emlékműnek a megvalósítását
támogatta, ma egy közel 800 éves
történelemnek lehet részese, ha ezt
a történetet 1239 óta számítjuk, amikor

a jászok és a kunok itt letelepedtek.
Az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. még
csak 53 éves, de egy vállalat életében ez is
sok idő. Nem szeretném most ezt
a vállalatot bemutatni önöknek. Egyrészt
azért, mert sem az idő, sem a hely nem
alkalmas erre, másrészt pedig úgy
gondolom, hogy a Jászságban élők jól
ismerik az Electrolux Lehel Kft.-t. Tudják
azt, hogy sikeres vállalkozás vagyunk. Úgy
gondoljuk, hogy csak azért, és csak úgy
lehetünk sikeresek, ha odafigyelünk
környezetünkre és támogatjuk
az elképzeléseket. Hisszük, hogy segíteni
kell azokon, akik erre rászorulnak.
Segíteni kell a sportot, a művészeteket,
a közösségszépítő törekvéseket. Ezt tettük
most is. Külön köszönöm a Városvédő és
Szépítő Egyesületnek, hogy megtehettük
ezt. Nagyon szépet alkottatok.
Kívánom, hogy ez a Jász emlékmű legyen
minden jásznak az emlékműve, és legyen
elsősorban a fiatal generáció emlékműve.
Legyen egy olyan jelkép, amelyből a fiatalok
erőt merítenek egy sikeres jövő
reményében. Hisz hogy is mondta Batsányi:
„Emlékezzél a múlt időre, ismerjed a jelen
valót, s értvén az újat és az ót, vigyázz,
figyelmezz a jövőre."
A városházi ünnepséget követően a főtér
egyik végén, a banki csomóponthoz közel
szentelték fel és adták át a Jász
emlékművet, amely egy jászkapitányt
ábrázol. A szobor jelképezi a jászok elmúlt
260 évét, jelenét és jövőjét, összetartozását
és egységét.

■ szöveg: Szántai Tibor

ÁLLÁSBÖRZE
A CORVINUS EGYETEMEN
A márciusban Miskolcon megtartott egyetemi
állásbörze után az Electrolux Lehel Kft. részt
vett az ország két legismertebb karrier­
rendezvényén Budapesten. Április 6-án és

7-én a Corvinus Egyetem nagyszabású
integrált állásbörzéjén, a Karrier Expón
képviseltette magát cégünk, majd április
13-án és 14-én a Duna túlsó partján,
a Műegyetemi állásbörzén vettünk részt.
Mindkét eseményre több ezer végzős
hallgató és már néhány éves
munkatapasztalattal rendelkező fiatal
szakember látogatott el. Ezúttal is nagy volt
az érdeklődés, a Corvinuson közel ötven,
míg a Műegyetemen hatvan jelentkezőt
regisztráltunk a helyszínen, de sokan
akadnak, akik elektronikus úton küldik el
pályázatukat a meghirdetett munkakörökre,
a műszaki és termelési, a minőségbiztosítási
és a logisztikai területekre.

Az Electrolux magyarországi
cégeinek lapja
Felelős szerkesztő
Fekete Zsanett
A szerkesztőbizottság címe
5101 Jászberény, Pf. 64
Electrolux Lehel Kft.

Kiadja
Electrolux Lehel Kft.
Felelős kiadó
Takács János vezérigazgató

Szerkesztési munkák
Tuti-Peso Kft.
Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1978
Nyomtatás
Chili-Com Kft.

ELECTROLUX ÚJSÁG 3

Európai beszerzési központ
Magyarországon
Huszár Imre, a termékvonal európai
beszerzési igazgatója érdeklődésünkre
bemutatja divíziójukat:

Az Electrolux
Padlóápolási és

Háztartási Kisgép

Termékvonalának
európai beszerzési
központja

(a HUP divízió)
az Electrolux
magyarországi

szervezetén belül
immár ötödik éve
Budapesten

működik.

■ szöveg: Szántai Tibor

4 Electrolux újság

- Vállalatunk elsődleges feladata a külső,
elsősorban ázsiai beszállítóktól vásárolt
késztermékekkel kapcsolatos
tevékenységek koordinálása. A beszerzés
mellett feladatunk a teljes körű logisztika
megszervezése, a termékek
minőségbiztosítása, a pénzügyi folyamatok
felügyelete, és részt veszünk a termékek
műszaki fejlesztésében is.
Fontos kiemelni, hogy divíziónk virtuális
gyárként üzemel, azaz összefogja
a mintegy 15 beszállító tevékenységét és
közvetetten több mint 15 ezer ember
munkáját irányítja. A 20 fős szervezet
a napi operatív feladatok ellátása mellett
kiemelten foglalkozik a beszállítók
fejlesztési programjával, melynek keretében
partnereinknél bevezetjük az Electrolux
■ által kidolgozott gyártási és irányítási
eljárásokat a folyamatos termék- és
szolgáltatási minőség javításának
érdekében.
2001-ben, a megalakulásunk évében
96 ezer termék beszerzését végeztük,
ám ez a mennyiség folyamatosan
növekedett, s az idei esztendőben
az importált késztermékek száma
megközelíti a 3 milliót. Ennek jelentős
részét a hagyományos porszívók
teszik ki, de emellett a HUP csapat
felelős az akkumulátoros
morzsaporszívók, száraz-nedves
porszívók, multifunkcionális
takarítógépek teljes körű
beszerzéséért is.
Érdekességként említeném meg,
hogy 2005-ben az Ergo Rapido
termékünk elnyerte a rangos Red Dót
formatervezési díjat, és a termék
az Electrolux Csoport egyik
jelképévé vált.

- Mi a divízió sikerének titka?
- Nagyon fontosnak tartom, hogy
az évek során kiváló
szakembergárdát sikerült felépíteni.
Ambiciózus, szakmájukban
kiemelkedő fiatalokkal dolgozunk,
akik közül sokan pályakezdőként

kerültek hozzánk, s a divízió növekedésével
együtt fejlődtek.
Az elmúlt időszak növekvő kihívásainak
problémamentesen eleget tudtunk tenni,
és ennek köszönhetően a svédországi
felsővezetés bizalmát elnyerve
folyamatosan újabb és újabb beszerzési
tevékenységeket kezdhettünk meg. Az idei
esztendőben az Angliába irányuló Upright
típusú porszívók forgalmazását vettük át,
illetve a prémium kategóriába tartozó
automata kávégépek beszerzésében is
fontos szerepet kaptunk. Az európai üzleti
tevékenységünk mellett kiszolgáljuk
az amerikai, afrikai, közel-keleti és ausztrál
Electrolux vállalatok igényeit is és bizonyos
termékkategóriákban globális beszerzési
központként működünk.

Két hónapos
tévékampány

az Electrolux
márkájú termékek
népszerűsítésére

Április végétől július elejéig ismét látható az Electrolux hűtős
reklámkampánya a tévében. A tavalyi évről már ismert „beszélő" készülékek! :■
ismét megelevenednek a képernyőkön, és vásárlásra invitálják

a fogyasztókat. A kampány szlogenje a két éve bevezetett „Vele könnyebb . .
az élet”. Az Electrolux reklámfilm a TV2, az m1, a Viasat3, a Film+, a Sport 1
és a Spektrum csatornákon lesz látható a kampány ideje alatt.

Electrolux óriásplakát­
kampány az ElektroPonttal
Az ElektroPont az Electrolux egyik legnagyobb partnere hazánkban, immár több mint 50 bolttal országosan. A magyar
tulajdonban lévő bolthálózat a tavalyi év végéig elsősorban a vidéki városokra koncentrált, 2005-től azonban megerősítik
budapesti jelenlétüket. A Batthyány téri Vásárcsarnokban már meglévő boltjuk után nemrég nyitották meg új üzleteiket
a Duna Plazában, az Örs vezér téri Sugárban, valamint az óbudai Eurocenter bevásárlóközpontban. Május folyamán
az Electrolux és az ElektroPont közös
óriásplakát-kampányt indít,
a hirdetésekkel országszerte több mint
130 helyen találkozhatnak a vásárlók.
Az akció keretében egy új,
MŰSZAKI S Z A K Ü Z L E T L A N C
Nyíregyházán készült Electrolux
kombinált hűtőszekrényt kínálunk
vásárlásra kedvező hitelkonstrukcióval.

ELEKTROPONT

ingyen
hitel

[

cetelem;

j

Electrolux ERB 3641 hűtőszekrény

THM

Nyíregyháza:
elindult a második
szerelősor
Egy új gyár
életében igen
izgalmas

az indulás

időszaka, amikor
a termelés

felfuttatása
történik.

Az Electrolux új
nyíregyházi gyára

ezt az időszakot
éli, így dr. Gönczy
Sándor, a maszter

gyár igazgatója
szinte minden
hónapban szolgál

számunkra új
információkkal.

■ szöveg: Szántai Tibor

- Márciusban megtörtént a minőségi
auditunk, az ISO 9001 2000 szabvány
szerinti minősítésünk. Ez annyiban volt
különleges, hogy a jászberényi audit
tartalmazta a nyíregyházi auditot is.
Gyakorlatilag a maszter-szatellit gyár
keretein belül ez a rendszer kiterjesztésre
került. Ez is egy jó példája a maszterszatellit kapcsolatnak. A jászberényi gyár
esetében a megújítást, a nyíregyházi gyár
esetében a kibővítést jelentette ez az audit.
Nem kis munka volt ez, hiszen januárban
indult a nyíregyházi gyár, s az audit már
márciusban megtörtént. Nagyon gyorsan
kellett tehát a rendszert kibővíteni,
miközben a szerelősorokat is indítanunk
kellett. Várhatóan júniusban megtörténik
a környezetvédelmi auditunk kibővítése is.
- Ugyancsak említést érdemlő változás
a nyíregyházi üzemünkben, hogy május
2-án immár hivatalosan megindult a gyártás
a második szerelősoron. Már áprilisban
megkezdtük ezen a próbagyártást, a hónap
közepére összeállt a teljes szerelősor,
s néhány száz terméket le is gyártottunk.
A második szerelősor indításával így most
már három műszaknyi csapat dolgozik
Nyíregyházán. Az első szerelősoron két
műszakban, a második szerelősoron egy
műszakban történik a termelés.
Elmondhatom, hogy egyébként áprilisban jó
hónapot zártunk, hiszen a tervezett 10 660
helyett 12 230 darab terméket gyártottunk.
Erre persze szükség is van, hiszen a szezon
elején vagyunk, ilyenkor készletet kellene
építenünk. Azért a feltételes mód, mert
a nyíregyházi termékeink igen jól fogynak.
A második szerelősorunk fokozatosan éri
majd el azt a darabszámot, amit terveztünk,
s ez azt jelenti, hogy egyre több termék
készül majd Nyíregyházán. Áprilisban közel

11 ezer darab volt a terv, míg májusban már
17 ezernél is több terméknek kell készülnie.
A későbbiekben pedig tovább nő majd ez
a szám is. Mivel a különböző műszak­
kezdéseket előbbre hoztuk, így a tervezett
226 ezerrel szemben az év végéig mintegy
250 ezer termék készülhet el.
- A kiszállítás területén is történt változás
áprilisban. Míg a hónap közepéig csak
a magyar piacra jutottak ezen termékeinkből,
addig a hónap második felében már Keletés Észak-Európába is szállítottunk. Ezek
Electrolux márkájú termékek. Április végén
egyébként már elkezdtük a Zanussi márkájú
hűtőszekrények gyártását is. Ezek az első
időszakban a román piacon kerülnek
értékesítésre, majd később más területekre
is»szállítunk belőlük.
- A termékfejlesztés eredményeként jelenleg
az 55 cm széles kombinációs
hűtőszekrények nullszériás gyártása történik.
A nyári időszakban már ezen típusokat is
elkezdjük gyártani. Az év vége felé olyan
kombinációs hűtőszekrények gyártását is
megkezdjük, melyeknél a fagyasztó rész
dérmentes, azaz nem kell majd a leolvasz­
tással bajlódnia a használónak. A létszám
tekintetében is a terveknek megfelelően
haladunk. Április végén összesen
528 dolgozónk volt a nyíregyházi gyárban
(33 szellemi és 495 fizikai állományú
dolgozó). Az év végére a 700 főt is elérjük
majd. Az általunk felvett első 200 emberre
eleve úgy számítottunk, hogy ők
kulcsfeladatokat látnak majd el. Ez a tervünk
is megvalósult, hiszen a második és
a harmadik műszak indításakor ezek
az emberek már fontosabb feladatokat
láttak el, azaz előmenetelük biztosított volt.
Dolgozóink fele nyíregyházi, másik fele pedig
a környékbeli településeken él.

Tanműhely:
képzés magas fokon
A Fémnyomó- és
Lemezárugyár alapítását

követően rövid időn belül, már
1953-ban megkezdődött itt
a szakmunkástanulók képzése.

Az első fecskék marósok (3 fő)

és köszörűsök (4 fő) voltak,
majd évrői évre egyre nőtt
a képzésben részt vevők
száma. Mérföldkőhöz érkezett
a képzés, amikor 1961-ben

átadták az önálló tanműhelyt.
Az elmúlt időszakban itt 23 féle szakmában
folyt az oktatás. Olyanokban is, melyek
mára már feledésbe merültek (pl. bádogos,
fémcsiszoló-galvanizáló). Közben
az oktatásban részt vevők száma tovább
nőtt, így szükségessé vált a tanműhely
bővítése. Ez 1970-ben meg is történt.
A végzősök közül sokan helyben
helyezkedtek el, a vállalat szakmunkásainak
90%-a a tanműhelyben sajátította el
a gyakorlati ismereteket, míg az elméletet
a Klapka György Szakközép- és
Szakmunkásképző Iskolában tanulta meg.
Mindezt Pásztor Lászlótól tudtam meg, aki
1980-tól a tanműhely vezetője, s azt
megelőzően is a gyárban,
a szerszámüzemben dolgozott.
Újabb jelentős változást a rendszerváltás,
majd a privatizáció hozott életükben. Erről
Pásztor László a következőket mondta:
- Miután a Fémnyomó- és
Lemezárugyárból létrehozott Lehel
Hűtőgépgyárat egy tőkeerős világcégnek,
az Electroluxnak az Állami
Vagyonügynökség eladta, több területen is
változások történtek. A Lehel Hűtőgépgyár
Kft. és a Klapka György Szakközép- és
Szakmunkásképző Iskola 1993-ban
együttműködési megállapodást írt alá
a tanműhely működtetéséről. A vállalat
tehát nem vonult ki a szakképzésből, sőt
1998-tól jelentős fejlesztések kezdődtek és
valósultak meg. A műhelyeket szakmai
csoportonként alakítottuk át, korszerű
gépeket vásároltunk és felújítottuk

a kiszolgálóhelyiségeket is. A gépi
forgácsoló műhelyben például ma már
a hagyományos gépek mellett
megtalálhatóak a modern CNC vezérlésű
gépek is. Ugyanilyen fejlesztések valósultak
meg a hegesztő-, a géplakatos,
a szerszámkészítő és a villanyszerelő
műhelyekben is. Pedig a privatizációkor
sokan azt gondolták, hogy az Electrolux
felszámolja majd a tanműhelyt.
Hogy milyen nagy szükség van erre
a tanműhelyre, azt mi sem bizonyítja
jobban, mint, hogy sokan töltik itt gyakorlati
idejüket. Jelenleg szakközépiskolai
gyakorlati képzésben 56, teljes gyakorlati
képzésben 92, szakmai csoportos alapvető
képzésben 44 fő vesz részt.
- A középiskola utolsó évfolyamának
elvégzésére épülő szakképzés­
szakközépiskolai képzés során
a szerszámkészítők és a hegesztő­
technikusok gyakorlati oktatását végezzük.
A tankötelezettség megszűnése után,
az alapfokú iskolai végzettségre épülő
szakképzés-szakiskolai képzés keretében
fémforgácsolók, hegesztők, géplakatosok,
vízvezeték- és központifűtés-szerelők
oktatása folyik - tájékoztatott Pásztor
László.
A fiatalokat az egyes szakmák rejtelmeibe
hat jól képzett oktató vezeti be. A képzés
színvonalára egyrészt ők, másrészt pedig
a folyamatosan korszerűsödő tanműhely
adja a biztosítékot. Az Electrolux Lehel Kft.
a tanműhely fenntartása mellett éves
szakképzési alapjából is támogatja
az iskolát. No meg azzal is, hogy évről évre
javítja a tanműhely felszereltségét. Ennek
köszönhetően az egyes
szakmacsoportokban igen magas szintű
képzés folyik.
- Azt hiszem, hogy irigylésre méltó
helyzetben vagyunk az Electrolux Lehel Kft.
jóvoltából. Sajnos az elmúlt években, s még
ma is tapasztaljuk, hogy a fiatalokat nem
nagyon vonzzák a fémipari szakmák,
miközben a munkahelyek várják a jól
képzett, fiatal szakembereket. Nekünk
az a célunk, hogy ilyen fiatalok kerüljenek ki
a kezünk alól. Ehhez a személyi és a tárgyi
feltételeink is magas szinten biztosítottak mondta Pásztor László.

ÚJABB ELECTROLUX VEZETŐ-KÉPZÉS
Májusban és júniusban immár harmadik
alkalommal ismét megrendezésre kerül
a tavaly elindított kétmodulos „Az Electrolux
Vezető” tréningprogram, amelyben ezúttal is
12 középvezetőnk vesz részt:
Hűtőszekrénygyárból:
Bara Mária - HR-vezető
Balog Imre - kontrolling és admin. vezető
Kármán József - Mérnökségvezető
Fagyasztóládagyárból:
Kövér András - kontrollingvezető
Gerner Ferenc - technológiai vezető
Nyíregyházi Hűtőszekrénygyárból:
Oláh Attila - mérnökségvezető
Tóth István - minőségbiztosítási vezető
Porszívógyárból:
Koncz Zoltán - termékfelelős műszaki
vezető
Lukáts Ákos - minőségbiztosítási vezető
Budapesti Porszívó Értékesítési divízióból:
Pecháné Csömör Marianna - kontrolling­
vezető
Molnár Gergely - minőségbiztosítási
vezető
Sóós László - projektvezető

ELSŐ ÍZBEN ÜLÉSEZETT MÁJUS 12-ÉN
A SODEXHO ÉTKEZÉSI BIZOTTSÁGA
A találkozó témája volt többek között
a vállalati étkezés igénybevételének
kommunikációja, valamint a büfétermékeket
illető, március 1-jétől kezdődő
15 százalékos árcsökkenés ellenőrzése.
A bizottság állandó tagjai az Electrolux
részéről a következők: Király Éva, Czakó
György, Fekete Zsanett, a Szakszervezeti
Szövetség részéről Zsótér András és Szécsi
Imréné, a Sodexho részéről pedig Csík
Mónika, Török Tivadar és Mészáros András.

■ szöveg: Szántai Tibor

ELECTROLUX ÚJSÁG 7

Mosogatás
Zanussi módra
Megérkeztek az új Zanussi mosogatógépek
Sokan azt gondolják, hogy nincs szükségük
mosogatógépre, mert egyedül élnek vagy párjukkal, így
felesleges lenne azért a pár edényért egy gépet beindítani.
A Zanussi mosogatógépek tervezői a szkeptikus
háziasszonyokra is gondoltak és rengeteg hasznos
programmal szerelték fel mosogatógépeiket.
Az új fejlesztésű mosogatógépeknél különös figyelmet
szenteltek az új megjelenésre - melynek legszembetűnőbb
jele az új kezelőpanel és egyes modellek 3 karakteres
kijelzője
valamint az energiatakarékosság jegyében az új
elektronikára. Az új modellek jóval kedvezőbb fogyasztási

8 ELECTROLUX ÚJSÁG

értékkel rendelkeznek, mint a korábbiak, másrészt az új
elektronika már a „rejtett 3in1 ” funkciót is tartalmazza.
A ZDS300 mosogatógép a „miniháztartások” sztárja lehet,
hiszen 45 cm-es szélességével a kisebb konyhákban is
tökéletesen elhelyezhető. Kis mérete ellenére vetekszik
a nagy mosogatógépek teljesítményével. Négy hőmérséklet­
fokozattal és négy különféle programmal rendelkezik, ezáltal
a makacsabb, valamint az enyhébb szennyeződésekkel is
eredményesen képes megbirkózni. A ZDS300
mosogatógép külön előnye a „rejtett 3in1” funkció, amely
speciálisan az igen népszerű 3in1 mosogatótablettákhoz
lett kifejlesztve. A „rejtett 3in1” használatával nincs szükség
a mosogatási programok előtt a 3in1 opció beállítására,
mert a gép automatikusan hozzárendeli a programhoz
abban az esetben, ha az előírásnak megfelelően indítjuk.
A ZDS300 AAB minősítést kapott energiahatékonyság,
tisztítási és szárítási teljesítmény tekintetében.
A ZDF200 és a ZDF210 mosogatógép 60 cm széles,
öt program és három mosogatási hőmérséklet segítségével
tisztítja az edényeket. Arról, hogy az aktuális program
éppen milyen fázisban tart, a kijelzőről értesülhetünk.
A ZDF210 modell különösen hasznos funkciója például
a féltöltet opció, ami lerövidíti a mosogatás időtartamát,
valamint csökkenti a felhasznált víz mennyiségét azáltal,
hogy kihagyja az előmosogatást és csökkenti a tisztítási
hőmérsékletet és időt. Ezzel az opcióval akár 35 perc
megtakarítható a program idejéből. Ezek az új
mosogatógépek AAB minősítést kaptak. A 18 liter öblítővíz
felhasználás miatt pedig nemcsak gazdaságos, de
természetbarát megoldást is kínálnak a mosogatáshoz.
A Zanussi csúcsmodellje, a ZDF500, rengeteg újítást hordoz
magában. Automata programjával elég, ha behelyezzük
az edényeket a készülékbe és beindítjuk a programot, hiszen
a tisztítandó eszközök mennyiségének és
szennyezettségének megfelelően a gép automatikusan
adagolja a vizet és a felhasználandó energiát. Emellett négy
hőmérséklet fokozat és öt különféle program közül
választhatunk, ezáltal a makacsabb szennyeződésekkel
ugyanolyan eredményesen képes megbirkózni,
mint az enyhébb szennyeződésekkel. A mosogatógép
háromkarakteres kijelzője folyamatosan mutatja a programból
fennmaradó időt, az öblítő vagy a regenerálósó esetleges
hiányát, jelzi, ha a három az egyben funkciót aktiváltuk, azt is,
ha extra öblítést szeretnénk, illetve ha későbbi indítást
programoztunk be. A több program és választható
hőmérséklet-fokozat optimális teljesítményt és kedvező
energiafogyasztást biztosít, aminek köszönhetően
a csúcsmodell AAA minősítést kapott.

A takarítás
ma már nem női munka

Végre a magyar modern nőnek is van egy új titkos fegyvere,
amivel ráveheti párját egy kis takarításra. Az Electrolux
ellenállhatatlan tippel áll elő. Immár 1994 óta hivatalosan
Magyarországon is ünnepeljük az apák napját. Ugyanaz
juthat először eszünkbe - az anyák napját felidézve
hogy
ilyenkor az apák kedvében kellene járni, tehát a takarítás
eleve elvetendő ötlet, azonban miért ne fordíthatnánk meg
ezt a gondolatmenetet. Az apák, demonstrálva
rátermettségüket és jóságukat, segíthetnének a családnak
a takarításban, leginkább a porszívózásban. Természetesen
a csemetét sem hagyhatjuk ki az „élvezetekből”.
A por minden háztartásban jelen van. Egy nagyobb
takarítás alkalmával olyan területeket is érdemes alaposan
portalanítani, melyeket a rendszeres takarítások alkalmával
ki szoktunk hagyni.
Mindenekelőtt használva a női rafinériánkat, osszuk fel
a feladatokat. A férfias, nehezebb feladatokat a férjünknek
ajánljuk fel, hangsúlyozva a feladat nehézségét, és azt is,
hogy nélküle nem is tudnánk megoldani ezt a helyzetet.
Gyermekünknek életkorának és ügyességének megfelelően

■ szöveg: Electrolux

válasszunk feladatot. Ha nyugodtan akarunk takarítani,
akkor mindenképp olyan feladatot válasszunk, ami leköti
a gyerek figyelmét.
A család legkisebb tagja ugyanolyan hasznossá tudja
magát tenni a takarítás során, mint - remélhetőleg az életünk párja. Az Electrolux Ergorapido 2in1 porszívója
könnyű, egyszerűen kezelhető, még egy gyermek is
probléma nélkül használhatja. A készülék két egymásba
helyezhető részből áll, egy morzsaszedőből és egy könnyen
mozgatható kis méretű porszívóból, mellyel könnyedén
körbeporszívózhatóak a bútorok, és a nehezebben elérhető
helyek.
A porszívózás fizikailag elég megterhelő, pláne, ha nagyobb
lakásban élünk. Mindenképp hangsúlyozzuk gyenge női
mivoltunkat, az mindig segít a nehéz feladatok
lepasszolásában. Lovagias férfiak előnyben! Kiemelhetjük
azonban a porszívózás szórakoztató oldalait is, mint
például: remek testmozgás, közben nagyszerűen lehet
gondolkozni, egy komplikált készülék mindig technikai
kihívás egy férfi számára. Az Electrolux Ultra Silencer
segítségével pedig - mely a világ leghalkabb porszívója -,
még meccs közben is nyugodtan kiporszívózhatja a tévé
előtti területet, hiszen az nem lehet kifogás, hogy a zaj miatt
nem hallja az eredményt. De a leghatékonyabb ösztönző
feltehetőleg a jó hideg sör a kemény munkavégzés után.
Ha minden próbálkozásunk, erőfeszítésünk, és
meggyőzőerőnk ellenére sem sikerült a családunkat
bevonni a pormentesítő akcióba, akkor kell bevetni
az Electrolux Trilobite robotporszívóját. Ahol Trilobite van
a háztartásban, ott az egész család közösen élvezheti
a hétvégi pihenést. Nincs szükség semmilyen rafinériára,
hiszen a készüléket elég előre beprogramozni, ami
természetesen „férfimunka", és elvégzi a piszkos munkát
helyettünk.

Electrolux
játszótér
épül Jász­
berényben
■ szöveg: Szántai Tibor

Az egyik legrosszabb állapotban lévő
jászberényi játszótér újjáépítését vállalta
magára az Electrolux. A Szövetkezet
út 7. szám előtti, a piac mellett található
játszótér igen népszerű a gyermekek
körében, szinte nincs a napnak olyan
időszaka, amikor valamelyik játékot ne
használnák. Az Electrolux azt vállalta, hogy
a meglévő elavult, balesetveszélyes
játszóeszközöket eltávolítja, a talajt
megfelelően előkészíti és az EUszabványoknak megfelelő fajátékokkal
felszereli a játszóteret. Az önkormányzat
pedig azt vállalta, hogy az újjáépített
játszóteret az átadást követően
karbantartja, a bekerített focipályát felújítja
és a területet parkosítja.
- Napjaink gazdaságát a kemény,
esetenként durva piaci verseny,
a mindennapi küzdelem a talpon
maradásért jellemzi. Rohanunk
a befektetők, a vevők után, megküzdünk
a hatóságokkal, a bürokráciával. Ebben
a felgyorsult világban sem szabad azonban
megfeledkeznünk a környezetünkről,
a számunkra legfontosabbakról:
embertársainkról, településeinkről,
gyermekeinkről, az elesettekről,
a rászorulókról. Mindezek jegyében
az Electrolux Lehel Kft. minden évben
támogatja a jászberényi tömegsportot és
szabadidős tevékenységet, továbbá
szűkebb és tágabb környezetében
a kultúrát, a Maci Alapítványi Óvodát és
a Városvédő és Szépítő Egyesületet.

Ebbe a sorba illik a Szövetkezet út 7. szám
alatti játszótér újjáépítése is, melyet
vállaltunk. Ezzel is hozzá kívánunk járulni
a város e központi fekvésű területének
rekonstrukciójához, a közvetlen és közvetett
lakókörnyezetben élő gyermekek mentális
és fizikai fejlődéséhez, a felnőttek
pihenéséhez - nyilatkozta lapunknak
a játszótéri beruházásról Takács János,
az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója.
Az építési engedélyezési terv beadása
megtörtént, melynek elfogadását követően
a szükséges szerződések is aláírásra
kerülnek, s a kivitelezési munkálatok
az időjárástól függően hamarosan
megkezdődnek.
- Ezúton is köszönetét mondunk a város
vezetésének, hogy pozitívan kezelték
kezdeményezésünket, s a szükséges
engedélyek nem vesztek el a bürokrácia
útvesztőjében. Bízunk benne, hogy a nyári
szünetben a gyermekek már birtokukba
vehetik az új, EU-szabványnak megfelelő
játszóteret - mondta a játszótérépítéssel
kapcsolatban Fekete Zsanett PRmenedzser.

Férfi váltócsapatunk bronzérmes
Idén május 8-án került megrendezésre
az 5. Apenta Hegyi Félmaraton és Váltó
a Csillebérci Gyermek- és Ifjúsági
Központban, illetve a budai hegyekben.
A 21 km-es félmaratoni távon kívül ezen
a versenyen a 316 m-es szintkülönbség,
valamint a hideg, helyenként viharos szél
nehezítette a futók dolgát. A versenyen
céges szervezésben másodszor vettünk
részt, a tavalyi bemutatkozás után viszont
idén már 12 fős csapattal. Mivel egy-egy
váltócsapat 3 fős volt, így 4 csapatot
indítottunk.
Váltóban ismét sikerült bebizonyítanunk
cégünk sportosságát, hiszen a céges
csapatok mezőnyében az „Electrolux Ki-LEHEL-tük" nevű csapatnak (tagjai:
Nagy Róbert, Máté Tihamér, Csipkés
István) sikerült a bronzérmet megszereznie
a 26 csapatból álló mezőnyben. Jellemző
a fiúk jó teljesítményére, hogy az összesített
mezőnyben is a 8. helyet szerezték meg
79 csapat közül. Időeredményük: 1:35:03.
Másik férficsapatunk („Electrolux We’Kings”) tagjai: Szabó Zoltán, Takács
■ szöveg: Kocza István

László, Szappanos Ferenc) a 18. helyet
szerezte meg a céges, és a 49. helyet
az összesített mezőnyben, időeredményük:
1:56:47.
Sajnos, számunkra érthetetlen okból a női
céges csapatokat nem értékelték külön,
pedig „Electrolux - A porszívógyár ciklonjai”
nevű lánycsapatunk (tagjai: Szabó Katalin,
Simonváros Katalin, Páldeák Judit)
nagyszerű, 2:06:20-as idővel teljesítette
a távot, mellyel az összesített női csapatok
39-es mezőnyében a 18. helyen végzett.
A vegyes csapatok mezőnye volt
a legnépesebb, 93 csapattal, hiszen vegyes
csapatot a legkönnyebb kiállítani. Itt
az „Electrolux - Vágtázó karosszékek” nevű
csapat (tagjai: Kocza István, Ali László,
Mészáros Judit) képviselt bennünket,
időeredményü(n)k: 1:51:40. Ez a 34. helyet
jelentette a vegyes csapatok mezőnyében.
Összességében egy nagyon jó hangulatú
futóversenyen sikerült így részt vennünk,
a fiúk bronzérme pedig ismét bizonyította,
hogy cégünknek helye van a magyarországi
sportéletben.

Uj kollégák
a budapesti irodában

Pecha László (41) tölti be 2005. április
15-étől az Electrolux Lehel Kft. AEGElectrolux, Electrolux és Zanussi márkájú
beépíthető készülékek értékesítési vezetői
posztját.
Az új értékesítési vezető a Pénzügyi és
Számviteli Főiskolán végzett, és 1996-ban
került az Electroluxhoz területi
képviselőként. 1999-től a porszívók és kis
háztartási készülékek termékvonal
értékesítési és termékmenedzsere. Egyéves
kitérő után - a Compaqnál üzletfejlesztési

menedzser munkakörben tevékenykedett
2001 óta újra az Electrolux csapatát erősíti,
és nevéhez fűződik számos Electrolux
porszívócsalád sikeres bevezetése a hazai
piacra.
A konyhai beépíthető készülékek
termékvonal a háztartásikészülék-piac egyik
legdinamikusabban fejlődő területe, ahol
cégünk eddig is piacvezető szerepet töltött
be. Pecha László feladata egy hatékony
értékesítési csapat felállítása, a kereskedelmi
stratégia újragondolása a változó piaci
körülményeknek megfelelően, és a piaci
pozíció további erősítése.
Áprilistól két kollégánk - Varjasi Antal és Tóth
Béla - máshol építik tovább karrierjüket. Az ő
munkájukat a jövőben Nagy András - eddig
a mintaboltban dolgozott - és Hon/áth
Károly - a Bosch-Siemens cégtől jött - fogja
átvenni. Mindkettőjük elsődleges feladata
a konyhastúdiókkal és a nagykereskedőkkel
való kapcsolattartás, a hatékony üzletmenet
biztosítása.
A kiemelt ügyfelekkel való kapcsolattartás
a továbbiakban is Kutasi József feladata.

Nyugdíjasbúcsúztató
Április 27-én délelőtt nyugdíjba vonulása
alkalmából köszöntötték Olajos Károlyt,
a Fagyasztóládagyár vezető technológusát,
aki a technológián 1966-ben kezdett
dolgozni a Lehel Hűtőgépgyárban. Négy
évvel később az új jászárokszállási
gyáregységhez került, ahol technológiai
csoportvezetőként vett részt az áruházi
berendezések gyártáselőkészítésében és
a gyártás beindításában. Később a TYLER
Műszaki és Kereskedelmi Osztály vezető
helyettese, majd vezetője lett.
A Jászárokszálláson 1984-ben beindított
fagyasztóláda-gyártásnak felelős
technológusa volt. A Lehel Hűtőgépgyár
privatizációját követően az összevont
műszaki osztály (technológia-, norma-,
GYEK-, termelési osztály) vezetője lett
Jászárokszálláson. Irányító technológusa
volt itt az úgynevezett Kanadai
fagyasztóláda-család gyártás-előkészíté­
sének. A jászberényi Fagyasztóládagyárba
1997-ben került, ahol vezető
technológusként dolgozott. Részese volt
■ szöveg: Szántai Tibor

ELECTROLUX ÚJSÁG 11

a dán láda gyártás-előkészítésének és
a jászárokszállási gyártósor Jászberénybe
történő telepítésének.
Olajos Károly minden beosztásában példát
mutatott munkatársainak. Személyében egy
nagy szakmai tudással és tapasztalattal
rendelkező szakembertől búcsúzott
a Fagyasztóládagyár dolgozói és vezetői
nevében Szentpéteri Ferenc gyárigazgató.

AZ ÉV KIEMELKEDŐ FIATAL
MŰSZAKI ALKOTÓJA
Az Ipar Műszaki Fejlesztéséért Alapítvány 2004ben is meghirdette „Az év kiemelkedő fiatal
műszaki alkotója" pályázatot, melyre 14 pályamű
érkezett. Köztük volt Vaszkó József Tibornak
(már nem az Electrolux Lehel Kft.-nél dolgozik)
és Molnár Miklósnak a pályázata is, amely az Új
fagyasztóláda csomagolásfejlesztése
az Electrolux Lehel Kft.-nél címet viselte. A két
fiatal munkája elnyerte a zsűri tetszését, s így
április 29-én a Gazdasági és Közlekedési
Minisztérium dísztermében dr. Molnár Sándor,
az ipari főosztály vezetője az első dijat adta át
számukra.
Vaszkó József Tibor és Molnár Miklós
pályázatukban nagy figyelmet fordítottak egy
olyan kérdés megoldására, amely ma
a fejlesztések kapcsán az egyik legnagyobb
probléma lehet. A fejlesztések során mérnökként
az ember hajlamos a célokat mint megoldandó,
csak műszaki jellegű problémát kezelni.
Ez sokszor oda vezet, hogy az új megoldás
műszakilag ugyan megállja a helyét, ám
gazdaságilag nem. Hiányzik ugyanis
a megoldásból az a költséghatékony innovatív
lendület, amely javítja a vállalatok
teljesítőképességét és segít elnyerni a vevők,
szállítók és a tulajdonosok bizalmát.
A kifejlesztett új csomagolás moduláris
rendszerű és illeszkedik a fagyasztóláda
termékcsaládhoz (7 alaptípus - 7 hosszúság).
A csomagolás fejlesztése során arra törekedtek,
hogy csak a termék minőségének
megőrzéséhez feltétlenül szükséges mennyiségű
csomagolóanyagot használjanak fel, amely
100%-ban újrahasznosítható, égetéssel
visszanyerhető az energia és gyártása is
alacsony energiát emészt fel.

Electrolux Lehel Futófesztivál
Több, mint hatszázan futottak
az önkormányzat egészségügyi és sportbizottsága
jóvoltából értékes nyeremények vártak a legjobbakra.
A korcsoportok első három helyezettje oklevelet kapott,
s a győztesek még tárgyjutalmat is átvehettek.
A kilenc órás rajtot követően alig valamivel több, mint
12 percet kellett várni az első célba érkezőre. A Budapesti
Műszaki Egyetem színeit képviselő Pleiveisz István már
harmadik alkalommal szerezte meg az abszolút győztes
címet. Jutalma egy 50 literes fagyasztószekrény volt.
Különdíjat kapott a futófesztivál legfiatalabb és
legtapasztaltabb indulója is. Szerdahelyi Gábor, aki
rendszeres indulója a jászberényi futófesztiváloknak,
„rátalált” utódjára, Szőke Péter
Somára, aki a világ minden
kincséért sem adta volna ki
kezei közül különdíját, egy
plüssállatot, amely alig volt
kisebb, mint a 2002-ben
született kis gazdája. A családi
versenyben három fő
eredményét vették figyelembe,
s a Völgyi-Csík család tagjai
három első és egy második
helyezést értek el korcsoport­
jukban. Az összesítés során
az is kiderült, hogy 642-en
teljesítették a XXIV. Electrolux
Lehel Futófesztivál távját, ami
azt jelenti, hogy évről évre nő
az indulók száma.

Az Electrolux Lehel Kft. Szabadidősport Bizottsága március
24-én, vasárnap immár 24. alkalommal rendezte meg
hagyományos futófesztiválját, melyet kegyeikbe fogadtak
az égiek, hiszen az előző napok esős időszaka után
napsütés fogadta a Szabadság téren a futókat.
A szervezők - Szórád Béla és csapata - már a rajt előtt fél
órával elégedetten tekinthetett körbe, hiszen szép számban
gyülekeztek a téren a futás ifjabb és korosabb szerelmesei.
Volt, aki családostól, volt, aki barátaival, s volt, aki
osztálytársaival együtt érkezett. Szóval igen nagy volt
a hangzavar a téren, köszönhetően a futásra
készülődőknek, no meg a Sub Bass Zenegépnek.
A „lemezlovas” szerepét Fazekas József vállalta.
A támogatók, a Trend Kft., a Metálplaszt Kft., a Zsúr Bt.,
a CO-OP Star Rt., az Electrolux Lehel Kft. - Porszívógyár,
Szabadonálló Hűtősz’ekrénygyár, Husqvarna - és

Megkezdődött
A Futás Éve
ki

T MFX

i

Április 17-én a 21. MATÁV
Vivicittá városvédő futással
megkezdődött A Futás Éve
hazánkban. Ezt a címet
adta ugyanis az idei évnek
a Budapest Sportiroda,
mert az év három
legnevesebb futását a tavaszi Vivicittá és az őszi
nemzetközi félmaraton és
maraton versenyek egyaránt 20. alkalommal
rendezik meg. A három
futó-, illetve az egy
gyaloglótáv teljesítésére
összesen 9500-an
vállalkoztak, s ez abszolút
csúcs a Vivicittá
történetében. Természetesen
az évnyitó futóversenyről
nem hiányozhattak
az Electrolux Lehel Kft.
futócsapatának tagjai sem.
Cégünk összesen 11
futóval képviselte magát
a versenyen, akik közül
öten a 6,6 kilométeres
Midicittán, heten pedig
■ szöveg: Kocza István

a klasszikus 12 kilométeres
távon álltak rajthoz, ugyanis
Máté Tihamér mindkét távot
teljesítette. A több mint
4000 futóból álló sor
a Margithíd feljárójában
indult, s jóval
a Centenáriumi emlékmű
mögött végződött. így több,
mint 5 percig tartott, amíg
az utolsó futó is átlépte
a rajtvonalat.
Az Electrolux Lehel Kft.-t
képviselő futók eredményei:
Midicittá - 6,5 kilométer
Máté Tihamér 27 perc,
Páldeák Judit 35 perc,
Jakab Erzsébet 35 perc,
Mészáros Judit 38 perc,
Lékó Andrea 38 perc.
Vivicittá - 12 kilométer
Kocza István 54 perc, Máté
Tihamér 59 perc, Csipkés
István 1 óra, Nagy Róbert
1 óra 4 perc, Szabó Zoltán
1 óra 5 perc, Jászgulyás
András 1 óra 6 perc,
Ali László 1 óra 12 perc.

Kevesen
gondolták...

Tartalom
■ Electrolux Lehel Kft.: a megye 2004. évi vállalkozása

3

■ Törzsgárdatagok

3

■ Az áprilisi bér késéséről

3

■ Negyvenhárom év a gyárban

4

■ Szlovák újságírók jártak nálunk

4

■ Új vezető a logisztika élén a Fagyasztóládagyárban

4

■ Lovagi tornán vettünk részt

5

■ Egyedülálló, innovatív megoldások

6

■ Profi eligazítás a sütők olykor bonyolult világában

7

■ Együtt működünk!

7

■ Nyári üdülés Zamárdiban

8

■ Electrolux gyermeknap

9

■ Csapatmunkában még a maratoni futás is könnyebb

...1991-ben, amikor az Electrolux
megvásárolta a Lehel Hűtőgépgyárat,
hogy 2005-ben a svéd világcég egyik
legfontosabb gyártóbázisa
Magyarországon lesz. Voltak - nem
kevesen -, akik megkérdőjelezték ezt
a privatizációt, mondván, a svédek
csak a piacot kívánták megvenni,
gyártás nem történik majd
Jászberényben, csak raktárbázist
működtetnek majd itt.
Az elmúlt majd másfél évtized nem
igazolta a kétkedőket. Az Electrolux
nemcsak Jászberényben fejlesztett
folyamatosan, hanem egy új gyárat is
épített hazánkban. Az év elején
megkezdődött a termelés
a nyíregyházi gyárunkban is, azaz
egy újabb magyar településen
vagyunk immár otthon.
Természetesen az ottani kiemelt
eseményeknek is részesei vagyunk,
így az idei expón is megjelentünk.
Kevesen gondolták 1991-ben,
hogy az Electrolux hosszú távra
rendezkedik be Magyarországon.
Hogy ez így történt, ahhoz kellett
valamennyi munkatársunk,
dolgozónk kiváló munkája, mely
meggyőzte a tulajdonosokat arról,
hogy érdemes itt fejleszteni. A jó
csapatmunkának köszönhető ez,
amely ma is jellemzi az Electrolux
magyarországi kollektíváját.

9

■ A magyarok a hagyományos ételeket kedvelik

10

■ Részt vettünk a XV. Kelet-Nyugat Expón

11

■ Májusban is büszkélkedtünk rendhagyó főzőshownkkal

11

■ Megkezdődött

11

■ X. Electrolux Díjugrató Lovasverseny

12

■ IV. GKM Sárkányhajó Kupa

12

Az Electrolux magyarországi cégeinek lapja Felelős szerkesztő: Fekete Zsanett A szerkesztőbizottság címe:

5101 Jászberény, Pf. 64, Electrolux Lehel Kft. Kiadja: Electrolux Lehel Kft. Felelős kiadó: Takács János vezérigazgató

Szerkesztési munkák: Tuti-Peso Kft. Nyomtatás: Chili-Com Kft. Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1978

2 ELECTROLUX ÚJSÁG

Törzsgárdatagok

Electrolux Lehel Kft.
- a megye 2004. évi
vállalkozása

Több évtizedet eltölteni egy
munkahelyen nem kis teljesítmény.
Ehhez elengedhetetlen a munkaadó
és a munkavállaló eredményes
együttműködése. A napokban
25 és 40 éves törzsgárdatagokat
köszönthettünk.

25 éves törzsgárdatagok
Babucs József, Bálint Gyula,
Bálint Gyuláné, Bállá Pál Lajosné,
Balogh Csaba, Bóta Kálmán,
Bujáki Tibor, Erős István,
Gálné Bakos Rita, Gáspár Gyuláné,
Halászi Endre, Illés Zoltán,
lllésné Lázár Mária, Klinkó Józsefné,
Kóczián Sándor, Kun Ferenc,
László Éva, Oláh Györgyné,
Pócz József, Rédei István,
Török Szidónia.

40 éves törzsgárdatagok
Balog Andrásné, Bárkányi Donát,
Dósa László, Fábián Rigó Gyula,
Hajnal Béla, Nagy Istvánná,
Nagy Sándor, Oláh János,
Tamás Pálné, Visnyei Ferencné.

Az áprilisi bér késéséről

A Jász Nagykun-Szolnok Megyei
Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége
a gazdaság, illetve szakterületeinek
fejlődését szolgáló kiemelkedő
teljesítmények, valamint az egyes
gazdálkodó szervezetek által elért
eredmények elismerésére pályázatot írt ki,
melyen az Electrolux Lehel Kft. nyerte el
a 2004. év vállalkozása díjat. Az alábbi rövid
összefoglalóból kiderül, hogy miért
döntöttek így a pályázat kiírói.
Az Electrolux Lehel Kft. ma Magyarország
egyik legnagyobb ipari vállalata,
meghatározó szerepe van az ország ipari
exportjában. A tavalyi évben összesen
4,2 millió terméket értékesítettek, s a cég
árbevétele mintegy 110 milliárd forint volt,
miközben tovább javult jövedelmezőségük.
Az Electrolux az észak-alföldi régió
legnagyobb munkaadójaként tavaly több
mint 3300 főt foglalkoztatott. Az Electrolux
Lehel Kft. 1991 óta több mint 50 milliárd
forintot fordított beruházásokra, melyek
megalapozták a cég eredményeit. A tavalyi
esztendő a beruházások éve volt 14,5 milliárd forintot fordítottak fejlesztések
finanszírozására -, s ennek keretében épült
fel az Electrolux nyíregyházi gyára,

miközben a vásterviki porszívógyár
áttelepítése is megtörtént Jászberénybe.
E beruházások megvalósítását követően
Magyarország lett az Electrolux hűtőgépek
legnagyobb termelési központja Európában,
s ma már hazánkban található a cég
egyetlen európai porszívógyára is.
■ szöveg: Szántai Tibor

Az áprilisi bérkifizetés alkalmával sajnálatos módon - a dolgozók egy
részének lakossági folyószámláján
a munkabérek jóváírása egy nappal
később történt meg.
Az OTP Bank Rt. a munkáltató által
határidőben kért jövedelemátutalások
feldolgozását még aznap megkezdte.
A tételek többségénél a lakossági
folyószámlákon a jóváírás megtörtént,
így a munkabérek az előírt időben,
bankkártyával felvehetők voltak.
A dolgozók egy részének jövedelem­
jóváírásához a banknak
előfeldolgozást kell végeznie.
Az előfeldolgozó rendszer
meghibásodása miatt erre csak egy
nappal később kerülhetett sor, így
az esedékes jövedelmek is később
kerültek a lakossági folyószámlákra.
Az okozott kellemetlenségekért
az Electrolux Lehel Kft. dolgozóitól
ezúton kérünk elnézést.
Bízunk abban, hogy a jövőben
zökkenőmentesen biztosítani tudjuk,
hogy valamennyi munkatárs
a megfelelő időben hozzájusson havi
jövedelméhez.
Tisztelettel:
OTP Bank Rt.

ELECTROLUX ÚJSÁG 3

Negyvenhárom év a gyárban
Május utolsó napjainak egyikén nyugdíjba vonulása alkalmából
köszöntötték a Termelés- és Kiszállítástervezésen Sípos Istvánt,
aki nem kevesebb, mint 43 éven át volt a Lehel Hűtőgépgyár és
az Electrolux Lehel Kft. dolgozója. Gyáron belüli pályafutását
1962-ben a Méréstechnikai Laborban kezdte, majd
a konstrukción, azt követően a technológián dolgozott, s onnan
került a termeléshez, ahonnan most nyugdíjba ment.
Sípos István azon ritka kivételek közé tartozik, aki aktív éveit
egyetlen munkahelyen töltötte. Mint mondta, nagyon jól érezte
magát a gyárban, s a konstrukción, illetve a termeléstervezésen
számos izgalmas feladatot kellett megoldania. Felesége is a gyár
dolgozója volt, azaz a család megélhetését a Lehel, majd
az Electrolux biztosította.
- Nagyon jó volt itt lenni, tulajdonképpen több időt töltöttünk
a gyárban, mint otthon. Többnyire minden feladatot
zökkenőmentesen meg tudtunk oldani. Hogy jó volt itt dolgozni,
azt az is bizonyítja, hogy több mint négy évtizeden át eszembe
sem jutott, hogy máshová elmenjek - mondta Sipos István, akit
fiatal kollégái nagy szeretettel vettek körbe utolsó hivatalos gyári
találkozójukon.

Szlovák újságírók jártak nálunk
Május végén szlovák újságírók jártak
az Electrolux jászberényi gyárában. A látogatás
apropóját a vásterviki porszívógyár áttelepítése
adta. A vendégek ugyanis az áttelepített
porszívógyárra, s ott két termékre, az OXY3-ra
és az Ultrasilencerre voltak kíváncsiak.
Az Electrolux Lehel Kft.-t és ezen belül
a Porszívógyárat Vass Attila mutatta be egy
prezentáció keretében. A Porszívógyár
igazgatója ezt követően gyárlátogatásra invitálta
a szlovák vendégeket. Ezt követően Peter
Sokol, az Electrolux Szlovákia
termékmenedzsere tartott termékbemutatót,
melynek keretében a vendégek az 0XY3 és
az Ultrasilencer porszívók jellemzőiről kaptak
információkat.

Uj vezető a logisztika élén
a Fagyasztóládagyárban
Május 18-tól Fehér Tamás
került a logisztika élére
a Fagyasztóládagyárban,
ahol az anyaggazdálkodás,
a beszerzési koordináció,
anyag- és alkatrész­
raktározás, a késztermék­

4 Electrolux újság

tervezés, értékesítés és kiszállítás tervezése
lesz a feladata. Új munkaköre mellett
egyébként a fiatal szakember továbbra is
betölti az 100 literes fagyasztóláda/
fagyasztóbox üzem vezetői tisztét is.
Fehér Tamás a kecskeméti GAMF-on
szerzett automatizálási műszaki mérnöki

diplomát, s 1996 óta az Electrolux Lehel
Kft. munkatársa. Akkor a Fagyasztóláda­
gyár áttelepítése kapcsán került felvételre,
s művezetőként dolgozott. Később
raktárvezető lett, majd termeléstervezéssel
foglalkozott. A tavalyi évben nevezték ki
az üzem vezetőjének.

Lovagi tornán vettünk részt
Az Electrolux Lehel
Kft. életében már
hagyomány, hogy
a céggel szoros
kapcsolatban álló,
rendszeresen
publikáló
újságírókat minden
évben meghívják
egy baráti
találkozóra.

Lehetőséget teremt ez az alkalom
a kikapcsolódásra, a kötetlen baráti
beszélgetésekre is.
A helyszín idén a hévízi Rogner Hotel volt,
ahová június 3-án, pénteken délután várták
a meghívottakat. Miután mindenki elfoglalta
szállását, a csoport Sümegre
autóbuszozott, ahol várprogramon vettek
részt. Ágyúlövéseket követően gyalogosan
vették be a várat, amely sportos öltözetben
sem volt egyszerű feladat, hiszen csak egy
meredek út vezetett felfelé. A vár 25 emelet
magasban tornyosul Sümeg fölé, s többek
között ennek köszönhetően is a nehezen
bevehető várak közé tartozott. Termeiben
az akkor használatos harci felszereléseket,
fegyverzetet ismerhették meg a csoport
tagjai.
A vár bevételében elfáradt csapat ezt
követően borkóstolón, majd királyi lakomán
vett részt a vár tövében.

A lakoma műsorral kezdődött, melynek
keretében lovas íjászok és gyalogos
középkori katonák mutatták be az akkor
használatos fegyvereket. Próba elé állítottak
egy-egy vendéget is, akik közül Takács
János, az Electrolux Lehel Kft.
vezérigazgatója olyan sikeresen szerepelt,
hogy sümegi lovaggá ütötték. Lovas
karusszel- és zászlóbemutató mellett
tűzfújók is szórakoztatták a vendégeket.
A pénteki programot az ízletes királyi
lakoma zárta. Szombaton reggel a korán
kelők vízitornán vehettek részt,
s a szabadtéri, illetve a fedett medencében,
valamint a szaunában regenerálódhattak.
Egy kellemesen eltöltött nap után
a program résztvevői annak a reményében
búcsúztak el egymástól, hogy
munkakapcsolatuk a következő évben is
legalább olyan eredményes lesz, mint volt
az elmúlt egy év során.

Egyedülálló innovatív
megoldások

Még a legfinomabb

otthon főzött
ételnek is van

hátránya: egy

halom koszos
edény. De ez sem

okoz problémát,
ha van
mosogatógépünk.

Az Electrolux

szerint a legtöbben
nem tudják, hogy
a mosogatógéppel
nemcsak időt és

energiát
takaríthatunk meg,
hanem jelentősen
hozzájárul

egészségünkhöz is.

6 ELECTROLUX ÚJSÁG

Az Electrolux legújabb szabadonálló
mosogatógép termékcsaládja egyedülálló
innovatív megoldásokkal szolgál.
Az Electrolux felmérése alapján évente
körülbelül 276 órát, azaz közel két hét teljes
szabadidőt nyerhetünk, ha mosogatógépet
használunk. Nem beszélve arról, hogy
a mosogatógépek olyan magas hőfokon
dolgoznak, amelyek bizonyítottan
elpusztítják a fertőző baktériumokat és
mikroorganizmusokat. Nagyobb ünnepeknél
különösen jól jön a mosogatógép.
Ha összegyűlt az egész család, nem árt, ha
teljesen tiszta edényekben szolgálhatjuk fel
az ünnepi vacsorát. Ezenfelül hangulatunkat
sem kell azzal elrontanunk, hogy míg
a többiek ünnepelnek, mi a konyhában
robotolva mosogatunk, hiszen
a mosogatógép elvégzi helyettünk
a piszkos munkát.
Új elektronika - jobb hatékonysági
mutatók
A szabadonálló ESF 6161 mosogatógép
automata programjával elég, ha
behelyezzük az edényeket a készülékbe
és beindítjuk a programot, hiszen
a tisztítandó eszközök mennyiségének és
szennyeződésfokának megfelelően,
automatikusan adagolja a vizet és
a felhasználandó energiát. Emellett
természetesen több választható
programlehetőséggel is rendelkezik.

Az apró extrák kedvelői különösen értékelik
majd a külön borospohártartót, a nagyobb
szögben megdőlő pohártartókat, és
az állítható magasságú alsókosár-peremet.
Az ESF 6161 AAA minősítést kapott
energiatakarékossági, tisztítási és szárítási
teljesítmény tekintetében.
Az új ESF 6126 és ESF 6128
mosogatógépek, más gépekkel ellentétben,
4 hőmérséklet-fokozattal és 5 különféle
programmal rendelkeznek, ezáltal
a makacsabb szennyeződésekkel
ugyanolyan eredményesen képesek
megbirkózni, mint az enyhébb
szennyeződésekkel. E készülékek szintén
jelzik, ha pótolni kell a regenerálósót vagy
az öblítőt, ezzel is hosszabbítva
a mosogatógép élettartamát. A több
program és választható hőmérséklet­
fokozat optimális teljesítményt és kedvező
energiafogyasztást biztosít, aminek
köszönhetően ezek az új mosogatógépek
AAB és AAA fokozattal lettek kitüntetve.
A kevesebb mint 18 liter vízfelhasználás
miatt pedig nemcsak gazdaságos, de
természetbarát megoldást is kínálnak
a mosogatáshoz.

Rejtett 3in1 funkció
Az ESF 6160 és 6161 mosogatógépek
külön előnye a rejtett 3in1 funkció, amely
speciálisan az igen népszerű 3in1
mosogatótablettákhoz lett kifejlesztve.
Az Electrolux mosogatógépek a cirkuláló
mosogatóvizet egy érzékelővel figyelik, és
maguk adagolnak még tisztítószert, ha
szükséges. Ha a programot a megfelelő
módon indítjuk el, a készülék úgy adagolja
a vizet és választja meg a hőfokot, hogy
a 3in1 tabletta alkotóelemei optimális
időben oldódjanak ki ahhoz, hogy
az edények tiszták és csillogóak legyenek.
A tablettáknak köszönhetően nemcsak
helyet, de hosszú távon pénzt is
megtakaríthatunk.

Profi eligazítás a sütők olykor
bonyolult világában
Elektromos sütő
A villanysütőknek akár 1 °C-os
pontossággal állítható a belső
hőmérséklete, sőt az élelmiszerekben
végbemenő változásokat is figyelemmel
kísérhetjük az élelmiszer-hőmérő
segítségével. Az elektromos sütőben
lehetőség nyílik az alsó és felső sütési
módra, valamint a kettő kombinációjára is.
A forró levegő keringtetése pedig lehetővé
teszi, hogy az étel egyenletesen átsüljön,
illetve hogy egyszerre 2 sütőtálcán, több
szinten is süssünk. Az ételek illata sem
keveredik össze, mivel a sütőtérben a forró
levegő időközönként cserélődik.

Grillfunkció
A grillezés tulajdonképpen a pirítást jelenti,
ilyenkor ajánlatos az ételt a harmadik vagy
negyedik szintre helyezni a sütőben. Ennél
a funkciónál két lehetőség közül

választhatunk. A felületi - vagy kis grillezés az ételek tetejét pirítja meg, míg
a nagy felületű grill a húsok belsejét is
átsüti. A sütőhöz forgónyárs is tartozik,
mellyel az igen kedvelt rablóhúst vagy
egész grillcsirkét is házilag elkészíthetjük.
Az Electrolux EOC 6697 X sütő a fenti
hasznos funkciókon kívül húshőmérővel
felszerelt, melynek használatával a hús
pontosan azon a hőmérsékleten sül, amin
kell.
Pirolitikus sütő
Az Electrolux PYROLUXE® öntisztító
rendszerrel felszerelt beépíthető sütőjénél,
mint az itt bemutatott Electrolux EOC 6697 X,
gombnyomásra beindul a pirolitikus tisztítás,
mely során a szennyeződések magas
hőmérsékleten hamuvá égnek és lehullanak.
A pirolitikus tisztítót évente legfeljebb 2-3-szor
ajánlott használni.

Együtt működünk!
Az Electrolux idén együttműködő
partnerként támogatja az Unilever Cif
tisztítószer márkájának 2005-ös
kommunikációját. Ennek keretein belül
a vásárlók a Cif termékeivel egészen
újszerű, mégis ismerős szituációban
találkoznak: új háztartási készülékek
vásárlásakor.
A Cif felületi garanciát vállal az új felületek
megóvására és hatékony, mégis kíméletes
tisztítására. A Cif súrolókrémek ugyanis
a súrolóporokhoz és az egyéb, felrázandó
súrolókrémekhez viszonyítva kevésbé
karcolják a felületet, a használati utasítás
betartása mellett. A súrolószemcséket
speciális folyadékburok
veszi körül, amely
vigyáz a felületek
épségére. A Cif
súrolókrém
használatával
garantáltan hosszabb
ideig őrizhető meg
a felületek eredeti
állapota, ezért ajánlja

az Electrolux Csoport is a Cif használatát
háztartási készülékeinek tisztításához.
Az együttműködés áprilistól
2005 decemberéig tart.
A fogyasztóknak szóló Cif kampány
sajtóhirdetéseivel májustól novemberig
találkozhatnak a fogyasztók számos
lakáskultúrával foglalkozó havilapban.
A promóció fődíja egy 500 000 forint értékű
Electrolux konyha.
A kampányt eladáshelyi reklámanyagok többek között egy hasznos takarítási
tudnivalókat bemutató füzet - is
támogatják, melyekkel mind
a tisztítószereket forgalmazó boltokban,
mind pedig az Electrolux termékeket áruló
szakkereskedői hálózatokban
találkozhatnak a vásárlók.
Június és július hónapban az Electrolux és
Zanussi fagyasztóládákra kerül egy
termékajánló Cif matrica, a szatmárnémeti
gyárból érkező tűzhelyek
megvásárlásakor pedig egy kis,
250 grammos Cif próbacsomagot kapnak
a vevők.

ELECTROLUX ÚJSÁG 7

Nyári üdülés
Zamárdiban
A hagyományoknak megfelelően az Electrolux Lehel Kft.
Vasas Szakszervezetének jóvoltából idén is jó néhány
„electroluxos” családnak lesz lehetősége Zamárdiban
eltölteni egy hetet. A kedvezményes nyaralási lehetőségről
Zsótér Andrást, a Vasas Szakszervezet elnökét kérdeztük.
- A főbizalmi csoportok között létszámarányosan osztottuk
ki az üdülési jegyeket. Június 15-től a hagyományoknak
megfelelően keddtől keddig tart egy turnus. Kedd 14 órától
a következő kedden 10 óráig használhatja 4-5 fő egy-egy
házunkat. Összesen nyolc házunk van, s a 12 hét alatt
összesen 96 család részére tudunk kellemes nyári
kikapcsolódást biztosítani Zamárdiban. Üdülőnk teljes
felújítása az idény kezdetére elkészül. A nyolc ház festése
már megtörtént, s az ablakok és az ajtók, a különböző
fémszerkezetek felújításával is végeztünk. A térkövezés már
tavaly megtörtént, s így kellemes körülmények között
tölthetnek el egy-egy hetet a családok, amennyiben
az időjárás is kedvező lesz. A családok kiválasztása
a főbizalmi csoportok feladata. Első számú szempont az,
hogy lehetőleg olyanok kapjanak nyaralási lehetőséget, akik
korábban ezt még nem használták ki. Abban az esetben,
ha a főbizalmi csoportok nem tudnak dönteni az igénylők
között, akkor vagy sorsolnak vagy a főbizalmi vezetésével
a bizalmiak szavaznak. Aki kimarad, még jelentkezhet
a szakszervezeti irodánkon, s ha valaki valamilyen oknál
fogva visszamondja a nyaralást, akkor annak helyére
kerülhet. Ez igazán azok esetében jöhet szóba, akik nem
ragaszkodnak egy-egy időponthoz. Jelentkezni még
folyamatosan lehet, bár vannak olyan területek, ahol

8 ELECTROLUX ÚJSÁG

a létszám betelt. Vannak, akik már előző évben, illetve az év
elején szeretnék leadni jelentkezésüket, ám a gyári létszám
változása miatt gyakorlatilag májusban tudjuk csak
szétosztani a nyaralási jegyeket az egyes területek között.
Ez a nyaralási forma igen kedvezményes, hiszen egy ötfős
csapatnak 14 ezer forintot kell fizetnie egy turnusra.
Ez egyénenként 2800 forintot jelent, s körülbelül ennyibe
kerül egy éjszakai szállás most Zamárdiban.

Electrolux gyermeknap
Május utolsó

vasárnapján
a Déryné

Művelődési
Központ

Ifjúsági

Házába várta

az Electrolux
Lehel Kft.-nél
működő
Vasas

Szakszervezet
a cég
gyermekes

dolgozóit.
Reggel 8 órakor kezdődött az ajándékosztás, majd fél tíztől
a budapesti Aranyszamár Színház Vándormesék című
előadását tekinthették meg kicsik és nagyok.
- Immár 16 éve szervezzük a főbizalmiak bevonásával
a gyermeknapot a cégen belül. Most már a kiszervezett
gyárak - Dometic, CR Árokszállás és Nyíregyháza - is
tőlünk kapják meg az ajándékokat. Körülbelül 1500 olyan
gyermeket érint a mi gyermeknapunk, akik az adott év
december 31-ig a 10. életévüket betöltik. Idén tollasütő,

labda, baba és sok más közül választhattak a gyermekek.
Anyagi lehetőségeink ugyan végesek, ám mindig arra
törekszünk, hogy lehetőleg mindenki találjon magának
valamilyen kedves játékot. A lányok között például most egy
kis hátizsák a sláger. Általában, ha a szülő hagyja, hogy
a gyermek válasszon, akkor ez a választás jól szokott
sikerülni - nyilatkozta lapunknak a május 29-i Electrolux
gyermeknapról Zsótér András, az Electrolux Lehel Kft.
Vasas Szakszervezetének elnöke.

Csapatmunkában még
a maratoni futás is könnyebb
Június 5-én gyönyörű, napos időben rendezték meg
a 12. K&H olimpiai maratoni váltót a Parlament körüli
körpályán. A Nemzeti Sporthivatal Mozdulj, Magyarország!
akciójának részét képező versenyen 855 csapat vett részt,
köztük kettő cégünk képviseletében.
Az Ali László, Csipkés István, Gyephár László, Jakab
Erzsébet, Kocza István, Lékó Andrea, Mészáros Judit,
Páldeák Judit, Szappanos Ferenc és Takács László által
alkotott csapatból két váltót szerveztünk, melyek közül
az Electrolux - Vágtázó karosszékek nevű csapat
3:34:06-os idővel, az Electrolux - We'Kings nevű csapat
pedig 3:41:37-es idővel teljesítette a 42 km-es távot.
Sajnos, Magyarország legnagyobb váltófutóversenyén most
nem hirdettek külön céges eredményeket, pedig
a mezőnyben ott volt a legtöbb neves magyarországi cég
csapata, köztük több bank, minisztérium, távközlési és
informatikai cégek futói.

ELECTROLUX ÚJSÁG 9

Melegen ajánljuk: így főz Európa

A magyarok a hagyományos
ételeket kedvelik
Az Electrolux kíváncsi
volt arra, hogy mikor mit

és miért főzünk, ezért

nemzetközi online
felmérést készíttetett
a főzési szokásokról.

A reprezentatív online
felmérést az Electrolux
megbízásából
a Bloomerce Access

Panels cég végezte el

az Egyesült Államokban

és nyolc európai
országban, köztük
Magyarországon.

10 ELECTROLUX ÚJSÁG

A felmérésből kiderült, hogy alapvetően
kétféle szakácstípus létezik: a kényszer- és
az ínyencszakács. Legtöbben mindkét
szerepet betöltjük. A kényszerszakácsot
az idő mindig szorítja, ugyanakkor igényli
az egészséges, finom ételeket.
A válaszadók 70 százaléka teljes
munkaidőben dolgozik, így érthető, hogy
hétköznap kevés idejük marad a főzésre,
ezért olyan készülékeket használnak,
melyekkel speciális funkcióknak
köszönhetően finom, egészséges ételek
készíthetők rövid idő alatt.
Az ínyencszakács hétvégenként bújik elő
belőlünk, ilyenkor több időnk van
a főzésre, amit sokunk kikapcsolódásnak
és egyfajta önmegvalósításnak is tekint
egyben s ezt családjával, barátaival teszi
szívesen.
A 21. században igencsak megváltoztak
a főzési szokások. Egyre több
az egyszemélyes háztartás és a dolgozó
nők száma, egyre kevesebb szabad idővel
rendelkezünk. Hogy ne pazaroljuk
az időnket, egyre gyakrabban végzünk több
dolgot egyszerre nemcsak a munkahelyen,
hanem szabad időnkben is.
Hétköznaponként az európaiak átlagosan
29 perc alatt készítik el főétkezésüket, míg
hétvégén akár 46 percet is képesek
a konyhában tölteni egy étel megfőzésével.
Ehhez képest mi, magyarok, foglalkozunk
a legtöbbet hétvégi ételünk elkészítésével,

akár 63 percet is hajlandóak vagyunk
rászánni. Ennek oka, hogy sokan még
mindig a hagyományos magyar ételeket
kedveljük a hétvégén, családi körben
elfogyasztva, melyek igen lassan készülnek
el. A legkevesebb időt az olaszok töltik
ételeik elkészítésével hétvégenként
(40 percet), ami abból adódik, hogy az ő
hagyományosan fogyasztott ételeik - mint
például a pizza - gyorsan elkészíthetők.
Az európaiak 7,1 százaléka egyáltalán nem
főz hétköznap. A franciák számára fontos
az ebéd, megadják a módját a többfogásos
lakomának. A németek munka közben
gyakran kiugranak a legközelebbi helyre,
ahol elvitelre beszerezhetik ebédjüket
(13,1 százalék). Meglepő, hogy mi
magyarok - akik a hétvégén oly nagy
gondot fordítunk arra, hogy a saját magunk
által főzött étel kerüljön az asztalra 18,9 százalékunk egyáltalán nem főz
a hétköznapokban. Az angolok körében is
igen gyakori, hogy elvitelre készült ételt
fogyasztanak hétköznap.
Hazánkban legtöbben a bőséges, laktató
ételeket kedvelik. Kedvenc alapanyagaink
a főzéshez a különféle - általában vörös húsok, gyökerek és a krumpli, melyeket
a lassú főzés során zamatossá, lággyá
varázsolunk. Hétköznap átlagosan
30 percet töltünk főzéssel. A magyar
konyha nem feltétlenül egészségorientált,
viszont igen laktató és ízekben gazdag.

Részt vettünk a XV Kelet-Nyugat Expón
A Kelet-Nyugat Nemzetközi Kiállítás
és Vásár Magyarország legnagyobb
regionális kiállítása. Az idén
15. jubileumi alkalommal került sor
erre a rendezvényre a nyíregyházi
Bujtosi Szabadidőközpontban. Több
mint 250 kiállító vett részt
az eseményen, ahol az Electrolux
Lehel Kft. is képviseltette magát.
Cégünk 42 négyzetméteren mutatta
be Magyarországon gyártott és
forgalmazott termékeinek egy részét.
Elsősorban az új nyíregyházi gyárban
készült termékeket állítottuk ki.

Májusban is büszkélkedtünk rendhagyó főzőshow-nkkal
Amint arról beszámoltunk márciusi
lapszámunkban, ez év februájától
rendszeresen, az Élelmiszerekkel
szakszerűen program keretében,
kéthavonta főzőshow-t rendezünk
újságíróink részére. Kimondottan
azoknak a szaklapoknak, akik a sütés­
főzés és a konyhai készülékek terén
érdekeltek.
A rendezvény helyszínéül szolgáló
elegáns Hanák Márkabolt és februárban
megismert mesterszakácsunk, Selmeczi
Tibor ismét biztos hátteret nyújtott
ahhoz, hogy kellemes és profi

környezetben kiváló ételek
készülhessenek. Ezúttal az Elecrolux
EOC 6697 X pirolitikus beépíthető
sütővel elkészíthető ételkülönlegességeket
prezentáltuk. A nap témája a grillezés
volt, de az aznapi fogások sütésével is
bemutattuk, hogy az Electrolux
hőlégkeveréses sütő egyszerre többféle
étel elkészítésére is alkalmas. A rövid
termékbemutató és az Electrolux
sütőben elkészített recept ismertetése
után a jelenlévők fenséges rakott
krumplit és cserepes csirkét
fogyaszthattak el.

Megkezdődött
Amint arról előző számunkban
beszámoltunk, az Electrolux vállalta egy
jászberényi játszótér újjáépítését. Nos,
a szükséges engedélyek megszerzését
követően a Szövetkezet út 7. szám előtti,
a piac mellett található játszótéren június
11 -én megkezdődött a munka. Amint azt
mellékelt fotónk bizonyítja, első lépésként
az elavult, balesetveszélyes
játszóeszközöket távolították el.
Pár nappal később - lapzártánk után -

pedig már az EU-normáknak
megfelelő játszóeszközök is a helyükre
kerültek. A játszótér újjáépítését
követően az önkormányzat feladata
lesz a karbantartás, valamint
a bekerített focipálya felújítása és
a terület parkosítása.
Várhatóan mire olvasóink kezébe kerül
ezen lapszámunk, már az új
játszóeszközöket használhatják
a gyerekek.

X. Electrolux Díjugrató
Lovasverseny
Az Electrolux Lehel Kft., Jászberény Város Önkormányzata - Lehel Sport Kht.,
a Zagyvamenti Lovassport Egyesület és a Jászberényi Lovas Baráti Kör július 24-én

immár tizedik alkalommal rendezi meg az Electrolux Díjugrató Lovasversenyt, amely

az évek során országos hírnévre tett szert.
A verseny fővédnöke Takács János, az Electrolux Lehel Kft.
vezérigazgatója, főrendezője Csillag György, a Lehel Sport
Kht. ügyvezetője, a versenyigazgatói feladatokat Orosz
Sándor, míg a technikai igazgató szerepkörét Karádi Andor
látja el. Azaz, a már jól bevált csapat végzi idén is
a szervezést és a lebonyolítást, melynek tagja Fekete
Zsanett PR-menedzser is.
A versenyről Orosz Sándort kérdeztük, aki érdeklődésünkre
a következőket nyilatkozta:
- Terveink szerint július 24-én, vasárnap 8.30-kor a C-1
kategóriával, a kezdő lovasok versenyével kezdünk,
melyben maximum 50 nevezést tudunk elfogadni.
A program szerint a C-2-es versenyszámot bonyolítjuk még
le a hivatalos megnyitó előtt, melyet a C-4, az Electrolux
Nagydíj követ (mindkét számban 75 nevezést fogadnak el).
Ez már a délutáni program része lesz. A versenyre
egyébként interneten lehet jelentkezni. Az egyes
versenyszámok győztesei a hagyományoknak megfelelően
értékes Electrolux termékekkel térhetnek majd haza. Ezek
összértéke meghaladja majd a 2 millió forintot.
Természetesen számos kapcsolódó programmal is várjuk
az érdeklődőket. A C-2 és C-4 versenyszámok között
íjászbemutató lesz, míg a gyermekeket számos különböző
program várja. A Jász-Autóház Kft. Skoda
márkabemutatóját is megtekinthetik mindazok, akik ezen
a napon a mi versenyünket választják. Nagy sikere volt
tavaly is a meghívásos főzőversenynek, melynek győztese
az Electrolux Lehel Kft. főzőbajnoka címet nyeri el. Idén is
céges csapatok versengenek majd egymással.
Természetesen nem marad el a tombolasorsolás sem, azaz
sokan vihetnek majd haza nyereményt egy kellemesen
eltöltött nap végén. Szeretném kiemelni, hogy a belépés
mind a versenyre, mind a különböző programokra ingyenes!

IV. GKM Sárkányhajó Kupa
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium idén immár negyedik alkalommal
rendezte meg a Magyar Sárkányhajó Kupát a tatai Öreg-tavon. A június
11 -én megtartott versenyen több magyarországi nagyvállalat is
képviseltette magát, köztük az Electrolux Lehel Kft. is. A sárkányhajó
egy távol-keleti hajófajta. Jellemzője, hogy az elejét sárkányfej díszíti,
s a hajótest sárkányfarokban végződik. Egy hajóban 20 fő evez, elöl egy
dobos ül, aki az evezés ütemét határozza meg. A hajó végében pedig áll
egy evezős, aki kormányozza a járművet. A tatai verseny távja 200 méter
volt. Idén az időfutamot és az előfutamot megnyertük, a középfutamban
csak a harmadik helyet sikerült megszereznünk, így már nem juthattunk be
a döntőbe.
Az Electrolux Lehel Kft. csapatának tagjai voltak: Fehér Zoltán, Gyephár
László, Fülöp Gyula, Lótos Tibor, Helmeczi Árpád, Karácsony Róbert,
Molnár Miklós, Gazda István, Dóka Róbert, Kormányos Antal, Angyal
Roland, Zöldi Miklós, Galvácsi Zoltán, Demény Csaba, Madarasi Zoltán,
Kocza István, Alpár Gabriella, Takács László, Hajós Edit, Fekete Zsanett.
■ szöveg: Szántai Tibor

2005. június
XI. évf., 6. szám

újság

A fejlesztés
folytatódik

Tartalom
I Az Electrolux újabb 20 millió eurós beruházásba kezd

3

H Oklevélátadással zárult a vezetői tréning

3

■ Szerencsés kimenetelű tűz

3

M A svéd nagykövet járt nálunk

4

H Jutalmazzák a legjobb ötleteket

4

H Törzsgárdavacsora

4

■ Mischa Quinton: A fagyasztóláda üzletág újeurópaiigazgatója

5

I Auditok a Porszívógyárban

5

■ Diákmunka az Electrolux Lehel Kft.-nél

6

M Egészséges mediterrán étrend

6

■ Hazánk takarítási szokásai

7

■ Emberek - hobbik - érdekességek

8

■ Új Electrolux beépíthető termékbemutató

8

H Frostfree fagyasztótér az Electrolux új hűtőszekrényében

9

H A szárítógép használata különösen jó a kisbabáknak

9

H Amerikai hűtő európai hangulatban

10

■ Ismét Superbrand lett az Electrolux és a Zanussi márka

10

■ Koizumi vásár

11

H Sporttámogatás

11

H Tervezd meg a jövő háztartási készülékeit 2020-ra!

11

M A gyermekek már birtokba vették

11

H Futóversenyek júniusban

12

A Lehel Hűtőgépgyár privatizációja
(1991) óta eltelt majd másfél évtized
a fejlesztések jegyében zajlott
az Electrolux Lehel Kft.-nél. Az új
tulajdonos, az Electrolux, évente több
milliárd forintot fordította arra, hogy
jászberényi gyárában a termelés
színvonala folyamatosan növekedjen.
Természetesen nem a véletlen műve,
hogy ez így történt. Az itt dolgozó
szakemberek ugyanis az évek folyamán
bizonyították, hogy világszínvonalú
munkára képesek, és a tulajdonosnak
érdemes itt újabb és újabb
befektetéseket finanszíroznia.
A tavalyi évben egy új dimenzió alapjait
rakta le az Electrolux Magyarországon,
amikor Nyíregyházán gyárat kezdett
építeni. A 65 millió eurós befektetés
eredményeként megépült új
hűtőszekrénygyárban, amely mintegy
600 főnek ad munkát, már meg is
kezdődött a termelés. Sőt,
a cégcsoport vezetése már arról is
döntött, hogy további 20 milliárdos
beruházást valósít meg, s a gyár
bővítésével a termelést 560 ezer
darabról 840 ezer darabra növeli.
A folyamatos fejlesztések
eredményeként az Electrolux egyik
legnagyobb európai gyártóközpontját
alakította ki az elmúlt évek során
Magyarországon. Elmondhatjuk, hogy
ma már Jászberényben és
Nyíregyházán is otthon vagyunk.
Jó érzés, hogy egyre nő az Electrolux
család magyar
tagjainak száma.

H X. Electrolux Díjugrató Lovasverseny

12

Takács János

H Pusztán futás

12

vezérigazgató

Az Electrolux magyarországi cégeinek lapja Felelős szerkesztő: Fekete Zsanett A szerkesztőbizottság címe:

5101 Jászberény, Pf. 64, Electrolux Lehel Kft. Kiadja: Electrolux Lehel Kft. Felelős kiadó: Takács János vezérigazgató

Szerkesztési munkák: Tuti-Peso Kft. Grafikai tervezés, nyomtatás: Chili-Com Kft. Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1978

2 ELECTROLUX ÚJSÁG

Oklevélátadással zárult
a vezetői tréning

Az Electrolux újabb
20 millió eurós
beruházásba kezd
nyíregyházi gyárában

Az Electrolux a gyárbővítésre vonatkozó
döntést 2005 júniusában hozta meg,
a kombinált alulfagyasztós hűtők iránt
megnövekedett keresletnek köszönhetően.
Az újabb 20 millió euró értékű beruházás
a csoport hűtőgépgyártó kapacitását bővíti,
valamint újabb 160 munkahelyet teremt
a régióban. A gyár bővítése 2005
augusztusában kezdődik, az első gépeket
és berendezéseket 2006 januárjában
telepítik. A termelés várhatóan 2006. május
elején kezdődik meg.
Az Electrolux nyíregyházi telephelyének
alapterülete 296 000 négyzetméter, ahol
a jelenlegi 36 000 négyzetméteres gyár
11 200 négyzetméterrel, a 8000
négyzetméteres raktár pedig
6000 négyzetméterrel bővül majd.
A bővítésnek köszönhetően az eddigi
560 ezer darabos kapacitás 280 ezer
darabbal nő, vagyis az üzem évi 840 ezer
darab hűtőkészülék gyártására lesz képes.
Jelenleg két termékcsalád készül
Nyíregyházán, emellett újak is meg fognak
jelenni, például az úgynevezett frostfree
(jegesedésmentes) készülékek. Folyamatos
fejlesztések történnek - többek között - új
funkciók, színek (rozsdamentes),
designelemek bevezetésével
kapcsolatban. A nyíregyházi gyárban
előállított termékek nagy részét Nyugat-,
Közép- és Kelet-Európába, valamint

Oroszországba és Ukrajnába exportálják
majd.
- Gazdasági miniszterként az a célom,
hogy országszerte minél több új munkahely
jöjjön létre. Ennek érdekében nem csak új
befektetőket igyekszem megnyerni
Magyarországnak, hanem fontosnak tartom
azt is, hogy a már megtelepedett vállalatok
elégedettek legyenek elért eredményeikkel,
hogy tovább bővítsék tevékenységüket,
hogy visszaforgassák itt megtermelt
nyereségüket. Az Electrolux újabb
beruházása ékes bizonyítéka annak, hogy
Magyarországon megéri befektetni nyilatkozta dr. Kóka János gazdasági és
közlekedési miniszter.
- Az Electrolux nyíregyházi gyárának
kibővítése azt példázza, hogy itt jó
munkaerő, megfelelő gazdasági környezet
várja a befektetőket, és hogy együtt meg
lehet teremteni a nyugodt élet feltételeit.
Az újabb beruházás élénkíti a régió
gazdaságát is. Közvetlenül munkát ad újabb
160 embernek, és közvetetten (észak-alföldi
beszállító cégeken át) ennél jóval többnek jelentette ki Csabai Lászlóné, Nyíregyháza
megyei jogú Város polgármestere.
- Ez a kapacitásbővítés is tovább erősíti
meghatározó szerepünket és jó hírnevünket
az Electrolux csoporton belül - nyilatkozta
Takács János, az Electrolux Lehel Kft.
vezérigazgatója.

Az Electrolux Vezető Tréningprogram
keretén belül június 23-án
Erdőtarcsán, az MTA Alkotóházban,
ünnepélyes oklevélátadásra került
sor. A 2004. évi őszi csoport
tagjainak - Gera Ágnes - Husqvarna
Divízió, Asztalos Viktória - HUP
Divízió, Rabiné Orbán Ildikó Fagyasztóládagyár, Tanczikó Tibor Fagyasztóládagyár, Huszár László Logisztikai Központ, Németh Csaba Kertigép Divízió, Gattyán László Hűtőszekrénygyár Nyíregyháza,
Szűcs Gyula - Hűtőszekrény gyár
Nyíregyháza, Pecha László Marketing Divízió, Horváth György Marketing Divízió, Kiss Gábor - HUP
Divízió - Takács János vezérigazgató
adta át a képzés sikeres elvégzését
igazoló okiratot. A második modul
részeként az est folyamán a tavalyi és
a jelenlegi csoport tagjaival
vezérigazgatónk, mint meghívott
előadó, beszélgetett, cserélt
tapasztalatot a vezetői munkáról és
felelősségről.

Szerencsés
kimenetelű tűz
Június 25-én szombaton a reggeli órákban
érkezett a beépített tűzjelzőrendszeren
a riasztás a Jászberényi Tűzoltóság
ügyeletére, hogy az Electrolux Lehel Kft.
Porszívógyárának 21 -es épületében az egyik
teszthelyiségben tűz van. Azonnal 3-as
fokozatú, kiemelt riasztást rendeltek el, azaz
a jászberényi tűzoltók mellett a hatvani és
nagykátai tűzoltóságot is riasztották.
Hatvanból egy vízszállító gépjármű is útnak
indult. A tűzesettel kapcsolatban Nagy
Istvántól, a Jászberény Városi Hivatásos
Tűzoltóság parancsnokától az alábbiakat
tudtuk meg.
- A helyszínre érkezett tűzoltóink azt
tapasztalták, hogy a jelzett helyiségben
az asztalokon a járatás alatt lévő porszívók
közül néhány ég. A tüzet pillanatok alatt
eloltották, így a nagykátaiak és a hatvaniak
segítségére nem volt szükség. A kár értéke
nem haladja meg az 1 millió forintot.
Ez köszönhető egyrészt a helyiség
kialakításának (jól leválasztott helyiségről van
szó, ahonnan a tűz nem tudott
tovább terjedni), másrészt pedig a helyszínre
érkezett tűzoltók gyors és szakszerű
beavatkozásának. Ezúttal is bebizonyosodott,
hogy milyen jelentősége van annak a kiépített
tűzjelzőrendszernek, amely a lehető
legrövidebb időn belül jelzi már a legkisebb
füstöt is.

A svéd nagykövet járt nálunk
Takács János vezérigazgató meghívására július 6-án
Svédország magyarországi nagykövete, Bengt Lundborg
feleségével együtt meglátogatta az Electrolux Lehel Kft.
jászberényi gyáregységeit. A jeles vendégeket
a Hűtőszekrénygyárban és a Porszívógyárban Takács
János, valamint Orosz Sándor, a T&T Cabinet üzem
vezetője kalauzolta. Bengt Lundborg, aki az Electrolux
nyíregyházi gyárában már járt, most a svéd világcég
jászberényi gyártóbázisával ismerkedett. A svéd nagykövet
részletes tájékoztatót kapott az Electrolux Lehel Kft.
eredményeiről, az itt megvalósított fejlesztésekről és arról is,
hogy milyen terveken dolgoznak most Jászberényben.

Jutalmazzák a legjobb ötleteket
Az ISO 14001 környezetirányítási
rendszer működtetéséhez
kapcsolódóan a Hűtőszekrény­
gyárban egy új akciót hirdettek meg,
melynek során a rendszer
továbbfejlesztése érdekében
jutalmazni fogják azokat
a munkatársakat, akik a legjobb
ötleteket, javaslatokat adják.
Utóbbiak minden olyan témához
kapcsolódhatnak, amelyek a termék
vagy a tevékenységi hatásait érintik.
Az akcióról Karácsonyi Gyula,
a Hűtőszekrénygyár termelési
vezetője a következőket nyilatkozta:
- Környezetirányítási rendszerünk
része a kommunikáció fejlesztése,
melyet auditálnak is. Már tavaly is
volt egy jó ötlet, melyet
megvalósítottunk - környezetvédelmi
totó -, s az egész rendszert
felügyelő kolléganőnk állt elő azzal
a javaslattal, hogy dolgozzunk ki egy
új rendszert. Egy olyan rendszert,
amely során dolgozóink ötleteit
várjuk annak érdekében, hogy
fejleszteni tudjuk működésünket,
gyártásunkat. Természetesen

a legjobb javaslatokat ezúttal is
díjazzuk. A Hűtőgépgyáron belül
három helyen - a 2-es, a 3-as és
a 110-es üzemben - helyeztünk el
ötletládákat, ahová dolgozóink
névvel, de akár név nélkül is
elhelyezhetik javaslataikat.
A környezetirányítási rendszerhez
kapcsolódó ötleteket, egy a gyárban
dolgozókból összeállított csapat
értékeli, s a legjobbaknak tartottak
kiötlői tárgyjutalomban részesülnek.
Ezek a tárgyjutalmak az ötletládák
közelében elhelyezett vitrinekben
láthatók. Évente egyszer - valamikor
az év vége felé - pedig az év során
összegyűjtött ötletekből a három
legjobb javaslat szerzője
pénzjutalomban részesül. Az első
helyezett 75, a második 50,
a harmadik 25 ezer forintot kap
majd.
A KRB-03-05. számú Javaslati lapot
- a faliújságon találják meg
a dolgozók, illetve művezetőiktől,
csoportvezetőiktől kérhetik - kitöltve
kell a már említett helyeken
elhelyezett ötletládákba bedobni.

Törzsgárdavacsora
Július 6-án este a Lehel Gyöngye
Étteremben Takács János
vezérigazgató köszöntötte
az Electrolux Lehel Kft. azon
dolgozóit, akik tavaly, illetve idén
kerültek be a 25 vagy 40 éves
törzsgárdába. Megköszönte több
évtizedes munkájukat és reményét

4 Electrolux újság

fejezte ki, hogy sok közös sikerben
lesz még együtt részük. Az új
törzsgárdatagok a pénzjutalom
mellett tárgyjutalmat is átvettek, majd
jó hangulatban fogyasztották el
a tiszteletükre készített vacsorát.
■ szöveg: Szántai Tibor

Mischa Quinton: A fagyasztóláda
üzletág új európai igazgatója

Nyugat-Európában
nőttem fel és sokat

utaztam. Úgy

tekintem magam,

mint egy igazi
európai
állampolgárt.

■ szöveg: Szmida Ildikó

Mischa Quinton három évvel ezelőtt,
2002-ben került az Electroluxhoz. Előtte
több tartós fogyasztási cikket gyártó cégnél
- Philips, Mennesmann és Siemens projektvezetés, marketing és tanácsadás
területen szerzett tapasztalatokat.
Az Electroluxnál a Brüsszelben működő
hűtőszekrénycsapat tagjaként kezdett
dolgozni, ahol az innováció és
termékfejlesztési folyamatok fejlesztése volt
a feladata. A 33 éves, angol nemzetiségű
hölgy négy nyelven - angol, holland,
francia, német - beszél. Új beosztásában
nagy lelkesedéssel kezdett dolgozni. Olyan
ez, mondta, mintha saját vállalatodat
vezetnéd egy csoporton belül.
- Milyen helyzetben vette át az európai
fagyasztóláda üzletágat?
- Jelenleg nagyon kedvező a helyzetünk,
a gyárunk versenyképes környezetben
található és egyedülálló termékújdonsággal
rendelkezünk, a dérmentes
fagyasztóládával (frostfree). Mégis van mit
tennünk. Ki kell használnunk a gyár adta
teljes gyártási kapacitást. Célom az is, hogy
növeljük az eladást a profittermelő
területeken. Most és az elkövetkezendő
évben az értékesítési szervezeteinkre és
kulcsvevőinkre helyezem a hangsúlyt.
Sokkal közvetlenebb módon kell
fagyasztóládáinkat a piacra eljuttatni.

- Munkája kapcsán egyre többet
tartózkodik hazánkban. Mi a véleménye
Magyarországról?
- Az első benyomásaim nagyon pozitívak.
Azok az emberek, akikkel Jászberényben
találkoztam, valamennyien elkötelezettek
munkájuk iránt, motiváltak és megfelelő
kompetenciával rendelkeznek. Ezért is
nagyon várom a további közös munkát.
Budapesten eddig csak nagyon rövid időt
töltöttem, azaz még keveset láttam az önök
országából. Mivel azonban rendszeresen
jövök Magyarországra - kéthetente pár
napra -, így lehetőségem nyílik majd jobban
megismerni az országot.
- A munka mellett mire jut még ideje, mit
csinál szabad idejében?
- Nyugat-Európában nőttem fel és sokat
utaztam. Úgy tekintem magam, mint egy
igazi európai állampolgárt. Nemrég
költöztem családommal Münchenből
Brüsszelbe. Kicsit szomorúak vagyunk,
hogy ott kellett hagyni a München környéki
hegyeket, mert szeretünk túrázni, síelni és
hegyet mászni. Most azonban
családommal felfedezzük Brüsszel
szépségét, melynek része az a nemzetközi
légkör is, amely egyszerűbbé teszi
az emberi kapcsolatok kialakítását,
ápolását. Van egy aranyos 9 hónapos
kislányom, aki teljessé teszi életünket.

Auditok a Porszívógyárban
A termelés, az értékesítés színvonalának emelése
folyamatos kihívás, melynek érdekében egyre nagyobb
követelményeknek kell megfelelni. A Porszívógyárban
a közelmúltban számos sikeres auditot bonyolítottak le.
A Migros vevői minőségügyi audit azért érdemel külön is
kiemelést, mert a Migros a legnagyobb svájci vevője
cégünknek, amely jelentős mennyiségű Electrolux és
saját márkás (Mio Star) terméket vásárol tőlünk. Ennek
megfelelően nagyon fontos volt, hogy jó eredményt
érjünk el ezen az auditon, amely sikerült is, hiszen
a megszerezhető 100 pontból 98-at értünk el. Ezzel
kivívtuk az auditorok és a svájci kollégák elismerését is.
Az elért eredményhez, amellyel megerősítettük
partnerkapcsolatunkat a Migrosszal, a padlóápolási
termékvonal európai vezetése is gratulált.
Az ISO14001 környezetirányítási rendszer tanúsítványt
megújító audit az Electrolux Lehel Kft. egészére kiterjedt,
azaz a Porszívógyárra is. Gyárunkban az auditorok csak
egy nagyon apró javításra tettek javaslatot. A sikeres audit
eredményeként a vállalat ismét megkapta az ISO14001 -es
tanúsítványt, kiterjesztve azt a nyíregyházi gyárra is.

Az éves, szokásos minőségügyi auditunk
- IS009001:2000 minőségirányítási rendszer felülvizsgálata idén is kiválóan sikerült. Az auditorok csak
néhány kisebb javaslattal éltek, s elismerően nyilatkoztak
a gyárunkban az elmúlt évben lezajlott, pozitív
változásokról. Egyben gratuláltak IS009001:2000
tanúsítványunk megtartásához.
A Porszívógyár vezetése nevében is megköszönöm
mindenkinek az auditokra való felkészülés, valamint
az auditok során végzett munkáját.
■ szöveg: Lukáts Ákos

Diákmunka
az Electrolux Lehel Kft.-nél
Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően
az Electrolux Lehel Kft. gyáraiban nyáron
ismét szalag mellé kerültek olyan fiatalok,
akik diákmunka keretében 4-6-8 hetet
dolgoznak a svéd világcég jászberényi
gyártóbázisán. A diákmunkáról Orosz
Sándort, a Hűtőszekrénygyár T&T Cabinet
üzem vezetőjét kérdeztük.
- Ahogy az elmúlt években, idén is szükség
volt, van a diákmunkásokra, hiszen
dolgozóink szabadságolását csak így tudjuk
megoldani. A fiatalok teljes értékű munkát
végeznek, azaz mind mennyiségben, mind
minőségben tartani tudjuk terveinket.
A fiatalokat a Diákmunka Központ Iskolai
Szövetkezet közvetíti ki hozzánk.
A szövetkezettel többéves már
a kapcsolatunk és nagyon meg vagyunk
elégedve munkájukkal, ahogy azokéval is,
akiket hozzánk közvetítenek. A szövetkezet
koordinátora Borics Dániel, mi vele tartjuk
a kapcsolatot. Nálunk, a T&T Cabinet
Üzemben jelenleg 56 fiatal dolgozik. Az első
5-6 fő június közepén állt munkába,
s a jelenlegi létszám marad augusztus
végéig.
Amint azt Katonáné Pethő Anikótól,
a Diákmunka Központ Iskolai Szövetkezet
ügyvezetőjétől megtudtuk, a nyár folyamán
átlagban mintegy 80 fő, általuk közvetített
fiatal dolgozik egyszerre az Electrolux
Lehel Kft. jászberényi gyáraiban.
A T&T Cabinet Üzemben járva
lehetőségünk volt két diákmunkással is
röviden szót váltani. Karaba Krisztina
a jászárokszállási Deák Ferenc
Gimnáziumban végzett és a szolnoki
főiskolára jelentkezett. Június végén kezdett
és két hónapig dolgozik majd itt.
- Jól érzem magam az üzemben,
munkatársaim segítőkészek, barátságosak,
rövid idő alatt befogadtak - mondta Karaba
Krisztina.
Kiss István a jászapáti Mészáros Lőrinc
Gimnáziumban most végzett, s itt is marad
még egy évig, ugyanis a lehetőséget
kihasználva elvégzi az ötödévet is. Tűzkő
Jánosné tanította be arra
a munkafolyamatra, melyet neki kell
végezni. Mint mondta, kellett egy-két óra,
míg belejött, ám azóta semmi gondja nincs.
- Gyorsan belejöttem a munkába, amit
végeznem kell. Jó a hangulat a szalag
mellett, örülök, hogy az Electrolux Lehel
Kft.-hez kerültem nyári munkára - mondta
Kiss István.
■ szöveg: Szántai Tibor

6 ELECTROLUX ÚJSÁG

Egészséges
mediterrán étrend
Júliusban az Electrolux jászberényi
gyárának éttermében az üzemeltető
Sodexho Magyarország Kft.
a görög konyhát szeretné
megismertetni a vendégekkel.
A program apropóját a nyár,
a nyaralás és nem utolsósorban
az egészséges étkezés adja.
Görögországban 75 ezer
hatvanéves emberen végzett
vizsgálatok igazolták, hogy
a mediterrán étrend szerinti
táplálkozás csökkenti a betegségek
kialakulását. Az idős emberek
a gazdag zöldség-gyümölcs étrend
mellett hüvelyes növényekből és
különféle gabonafélékből készült
ételeket, sok tengeri halat és
olívaolajat fogyasztottak. A kutatók
azt találták, hogy a mediterrán
étrenden élő hatvanéves embernek
egy évvel lesz hosszabb az élete,
mint annak, aki a nyugati étrendet
választja. A mediterrán étrenddel
ugyanis sok antioxidáns, A- és
C-vitamin kerül be a szervezetbe,
melyekről köztudott, hogy
csökkentik a szabad gyökök által
okozott sejtsérüléseket.
Az antioxidánsokat egyébként
az orvostudomány a rákos
megbetegedések és a különféle
szívbetegségek elleni küzdelemben
is alkalmazzák.
Amint azt Török Tivadartól,
a Sodexho Magyarország
marketing vezetőjétől megtudtuk,
az Electrolux jászberényi gyárának
éttermében csütörtökönként várják
görög ételekkel júliusban
vendégeiket. Hogy melyik
csütörtökön mi lesz a görög menü,
azt az étteremben lehet megtudni,
illetve a gyár belső
internethálózatán is közzéteszik.

A tisztaság fél egészség

Hazánk takarítási szokásai
Az Electrolux kíváncsi volt arra, hogy
mennyit és hogyan takarítunk, ezért
országos felmérést készíttetett a takarítási
szokásokról. A felmérésből kiderült, hogy
a fogyasztók tisztában vannak vele és
igénylik az olyan lényeges funkciókat egy
porszívónál, mint a szívásteljesítmény,
a hosszú kábel vagy a könnyű
mozgathatóság. Tisztában vannak vele,
hogy ha egy porszívó megfelelő
szívórendszerrel rendelkezik, nemcsak
higiéniát, de allergénmentes környezetet is
biztosít.
A felmérésből kiderült, hogy rendszeresen
használjuk porszívónkat, általában havonta
9-szer takarítjuk ki vele a lakást, a seprű és
a törlőruha már nem népszerű takarítási
eszköz. Ez azt mutatja, hogy porszívónkat
nemcsak a padló, hanem a bútorok és
könyvek portalanítására is használjuk.
- Minden egyes porszívó vagy
porszívócsalád bevezetésekor elmondjuk
Egészséges Otthon projektünk keretében,
hogy készülékeink nemcsak a padló,
hanem a bútorok, polcok, és egyéb tárgyak
portalanítására is alkalmasak. A pormentes
otthon segít megelőzni és enyhíteni
az allergiás tüneteket. A kutatás eredményei
alátámasztják, hogy fejlesztéseink
eredményesek és anyagaink
figyelemfelkeltőek - mondta Rohrböck
András, az Electrolux értékesítési
divíziójának igazgatója.
- Tíz emberből kilenc porzsákos porszívót

használ, s háromhavonta cseréli ki
a porzsákot. Ugyanakkor igen kevés
háztartásban található vizes vagy porzsák
nélküli készülék. A kutatás bebizonyította,
hogy a HEPA szűrő igen fontos tartozéka
manapság egy porszívónak, hiszen
a megkérdezettek 68 százaléka olyan
háztartásban él, ahol legalább egy személy
valamilyen allergiában szenved. Erre ad
választ az Electrolux Oxy3 porszívócsalád,
mely számos technológiai újításának
köszönhetően tökéletes tisztaságot teremt
környezetünkben.
Kiderült, hogy porszívónkhoz nem
ragaszkodunk annyira, mint
hűtőkészülékünkhöz, mert
a megkérdezettek nagy része átlagosan
5 évig használja készülékét, 59 százalékuk
5 évnél fiatalabb készüléket használ, míg
6 százalékuk több mint tízévesnél öregebb
porszívót működtet. A válaszadók számára
a legfontosabb jellemzők új készülék
vásárlásakor a szívásteljesítmény, a könnyű
mozgatás és a hosszú kábel. A márkanevet
és a színt a legkevésbé fontos jellemzők
között említették. Ez is mutatja, hogy
az Electrolux belelát vásárlói fejébe, mivel
az Ergospace készülék kilencméteres
kábelével - a szokásos hat méter helyett jelentősen megnöveli a porszívó hatókörét.
Az akkumulátoros Ergorapido termékcsalád
pedig könnyen irányítható, hatékony
szívóerejű, tökéletes a mindennapi
használatra.
■ szöveg: Electrolux

ELECTROLUX ÚJSÁG 7

Emberek - hobbik érdekességek
Sokszor csak a véletlenen múlik, hogy egy-egy közeli
ismerősünkről, munkatársunkról kiderüljön, hogy milyen
különleges hobbija van. Bató Istvánról, aki több mint
30 évvel ezelőtt kezdett a Lehel Hűtőgépgyárban dolgozni,
s ma a Hűtőszekrénygyár minőségbiztosítási munkatársa,
sokáig nem tudták munkahelyén, hogy immár 10 éve
repülőgép-miniatűrök készítése a hobbija.
Az 1:200 arányban kicsinyített gépek megalkotása nem kis
ügyességet, precizitást és nem utolsósorban türelmet
igényel. Mert bizony egy-egy repülőgép miniatűr elkészítése
több hetet is igénybe vehet. A több mint 60 főt számláló
„repülőhadtestben” az 1920-as évektől kezdve
a repüléstörténet fontosabb típusai, valamint híres
I. világháborús vadászok találhatók meg.
Egy-egy miniatűr elkészítése az adott gépről szóló ismertető
felkutatásával kezdődik, majd tervrajz elkészítésével
folytatódik. Utóbbi sokszor több időt igényel, mint magának
a makettnek az elkészítése. A miniatűrök anyagigénye
minimális, s ez különösebb költséget sem jelent, hiszen
hulladékanyag, elsősorban alumínium felhasználásával
készülnek. Egy-egy gép minden darabját saját kezűleg
készíti, ez teszi még izgalmasabbá számára ezt a munkát.
A repülőgépmakettek készítése régi hobbija már Bató
Istvánnak. Az 1:200-as méretarányú miniatűrök első
példányát 1995-ben alkotta meg, s azóta már csak ezek
elkészítésével foglalkozik. Természetesen mindent tud
az egyes miniatűrök történetéről is. Azaz, azt is állíthatnánk,
hogy a miniatűrök elkészítése mellett a repüléstörténet is
a hobbija.
Számára a makettek elkészítése a teljes kikapcsolódást
jelenti. A család tolerálja hobbiját. Amikor félrevonul és
a miniatűrök alkatrészeit készíti, majd összeállítja a kis
gépeket, nem zavarják.

■ szöveg: Szántai Tibor

Új Electrolux beépíthetőtermék-bemutató konyhastúdiós partnerek részére

A júniusban Budapesten megrendezett VIP-vacsorán és
az azt követő 2 napos termékoktatáson bemutatkozott
az új, beépíthető termékekért felelős csapatunk.
A rendezvény keretében bemutattuk és részletes
termékoktatást tartottunk az új Electrolux és AEG

8 ELECTROLUX ÚJSÁG

beépíthetőtermék-választékunkról. Az új AEG
Avantgarde sütő és főzőlap, valamint a piacon
egyedülálló Electrolux gáz kerámia főzőlapon kívül
bemutattuk az új beépíthető AEG mosogatógépet és
a legújabb Electrolux beépíthető hűtőt.
Az AEG Avantgarde család a tavaly bevezetett Neue
Klasse termékcsalád design és technológiai színvonalát
követi. A beépíthető piacon jelen lévő kerámialapok
között egyedülálló technológiai megoldásokkal
rendelkező Electrolux gáz kerámia főzőlapnak igen nagy
sikere volt. Az új beépíthető hűtőkészülék olyan,
a szabadon álló hűtőkészülékek tulajdonságaival
rendelkező modell, mely eddig nem volt a választékban.
A Hotel Normafában megtartott termékbemutató és
oktatás első napján kiemelt konyhastúdiós partnereinket
láttuk vendégül egy VIP-vacsora keretében. A következő
két napban pedig partnereink egész napos
termékoktatáson vettek részt.

Frostfree fagyasztótér
az Electrolux új hűtőszekrényében
Az új Electrolux kombinált hűtőszekrény segítségével
élelmiszereinket jobban tudjuk rendszerezni és a készülék
használata is pofonegyszerű. Az új jegesedésmentes
technológiának köszönhetően pedig búcsút inthetünk
a fagyasztótér belsejében kialakuló jégrétegnek, és ezzel
együtt annak rendszeres lekapargatásának.
Az Electrolux által tavaly készített felméréséből kiderült,
hogy Európában évente 49 millió köbméternyi lejárt vagy
megromlott élelmiszert dobunk ki a hűtőszekrényből,
legtöbbször a rosszul rendszerezett hűtőbelső miatt. Ennek
elkerülésére az Electrolux egy továbbfejlesztett belső
hűtőteret kínál új készülékében, így kisebb az esély arra,
hogy szemét váljon a lejárt élelmiszerekből. Ötletes
újdonság a 4 darab 0,33 literes üdítősdoboz tárolására
alkalmas tartórekesz, mely praktikus helykihasználást
biztosít. Ebben a termékben is megtaláljuk az állítható
magasságú biztonsági üvegpolcokat. A fiókban tárolt
zöldségeket és gyümölcsöket a hideg levegő közvetlenül
nem éri, ezáltal megőrzik frissességüket, nem száradnak ki
és higiénikusabb a tárolásuk. Újdonság még, hogy
a fagyasztó ajtajában eddig kihasználatlanul hagyott helyet

ezután ugyanúgy használhatjuk, mint a hűtőben. Elférnek
benne a kisebb fagyasztott termékek, pl. jégkrémek vagy
gesztenyepüré.
A „frostfree”, vagyis jegesedésmentes technológiának
köszönhetően többet nem kell leolvasztani készülékünket,
ami nem igazán tartozik kedvenc időtöltéseink közé,
így a termékek csomagolásán olvasható marad a címke,
mivel nem fagy rá a jég és az étel sem tapad többé a hűtő
falához. Ez a technológia a hideg levegő keringetése révén
biztosítja a hőmérséklet egyenletes eloszlását,
megakadályozza jégréteg képződését a fagyasztó falán és
a már lefagyasztott termékeken. A hűtő és a fagyasztó
automatikusan leolvad, a kicsapódott nedvesség
a készüléken kívül elpárolog. Az egyenletes hőmérsékletnek
köszönhetően a termékek a hűtőtér bármely részében
elhelyezhetők. Az egyszerű használatot biztosítja a könnyen
olvasható termosztát is.
Továbbá a készülékben található gyorsfagyasztás és
gyorshűtés funkcióval a nagybevásárlás során behelyezett
nagyobb mennyiségű étel nem melegíti fel a fagyasztó-,
illetve hűtőteret.
■ szöveg: Szántai Tibor

A szárítógép használata különösen jó a kisbabáknak
Ha kisbabánk van, akkor a szárítógép nagyon hasznos,
mert nemcsak gyors, kényelmes, hanem egészséges is.
A magas hőmérsékleten ugyanis elpusztulnak azok
a mikroorganizmusok, amelyek a mosás során jól bírták
a vizet és a mosószert. Tehát egyfajta fertőtlenítő
szerepe is van a szárítógépnek.
A friss levegőn, napsütésben száradt ruha nem mindig
egészséges a kisbabáknak, mert a nedves ruhába
a szabadban beleragadnak a pollenek, a lakásban
száradókba pedig a házi porban keringő allergének.
Ezek hordás során irritálják a bőrt, a légutakat.
Az Electrolux ezért azt javasolja a családoknak, hogy
használjanak télen-nyáron szárítógépet.

ELECTROLUX ÚJSÁG 9

Amerikai hűtő
európai hangulatban
Az Electrolux

az amerikai típusú
hűtőkészülékkel egy új,

lenyűgöző designt juttat
el az európai

háztartásokba.

Az új, amerikai stílusú hűtő nagy előnye,
hogy a hűtőszekrény és
a fagyasztószekrény összeillesztésének
köszönhetően az élelmiszerek nagyobb
mennyiségben való tárolását kisebb helyen
oldhatjuk meg.
Külcsín és technológia
A 68 cm mély készülék az európai
háztartásokba is tökéletesen illik.
A krómacél ajtón a különleges
felületkezelésnek köszönhetően nem
látszanak meg az ujjlenyomatok.
A pompás külső mögött a legfejlettebb
„frostfree” hűtési technológia rejlik,
tehát nincs többé szükség a készülék
teljes leolvasztására, így jégmentes belső
teret és élelmiszereket nyerünk.
Alacsony energiafogyasztás
Az Electrolux az energiatakarékos
modellek kifejlesztésére törekszik, így ez
a készülék is 1,44 kWh fogyasztásával
„A" energiaosztályba tartozik, azaz
alacsony fogyasztású és környezetbarát.
Express Ice funkció
Az Electrolux amerikai típusú
hűtőszekrényét még egy hirtelen

szervezett koktélparti sem szoríthatja
sarokba, mivel az Express Ice funkció
24 óra alatt 3,6 kg jeget képes előállítani.
Vízadagoló és szűrőrendszer
A beépített szűrőrendszernek
köszönhetően valóban tiszta vizet
önthetünk a pohárba. A tökéletes
vízminőség biztosítása érdekében
a készülék jelzi, ha a filtert cserélni kell,
így a tiszta és hideg víz csak egy
karnyújtásnyira van.
Professzionális zöldségtárolás
Az egészséges életmódot egyre inkább
követő és állandóan fogyókúrázó
fiataloknak nagyon fontos, hogy
a zöldségek, gyümölcsök sokáig
megtartsák frissességüket, eredeti ízüket.
Egy különleges hidratálási eljárás
segítségével a zöldségpolcokon tárolt
zöldségek és gyümölcsök sokkal tovább
megőrzik természetes
nedvességtartalmukat és frissességüket.
Ez a speciális bevonat arról is
gondoskodik, hogy a hűtőben és
a fagyasztóban tárolt víz és jég minősége
tökéletes maradjon.

Ismét Superbrand lett
az Electrolux és a Zanussi márka
A Superbrand Program
keretében idén
másodszor hirdettek
győzteseket
Magyarországon.
A 15 tagú független
marketing- és
kommunikációs
szakemberekből álló
bizottság döntése
értelmében Superbrand
minősítést kapott
az Electrolux és
a Zanussi.

10 ELECTROLUX ÚJSÁG

Az Electrolux csoport két márkája
1600 márka közül nyerte el a Superbrand
(„legjobb márka”) kitüntetést
Magyarországon 2005-ben is.
A díjazás a márkaépítést hivatott szolgálni,
bemutatja, hogy mely márkák
a legsikeresebbek fogyasztói és szakmai
szempontok alapján. Superbrand
az a márka, amely a saját területén kitűnő
hírnevet szerzett. A fogyasztóknak
a konkurens márkákhoz képest olyan
érzelmi és kézzelfogható előnyöket nyújt,
amit a vevők elvárnak és elismernek.
Az 1600 márkából a zsűri döntése alapján
összesen 400 nyerte el a Superbrand
titulust. Az év végi gálán az is kiderül, mely
márkák lesznek díjazottak, azaz
kategóriájuk legjobbjai. A győztes márkák
teljes listája a november végén megjelenő
Superbrands Magyarország 2005 című

könyvben lesz megtalálható.
Ez a második év, hogy a hazánkban jelen
lévő márkák megkaphatták a hazai
szakértői bizottság rangos elismerését.
A bizottság az Electrolux csoport
Electrolux és Zanussi márkáját ismét olyan
felelősségteljes márkának ítélte, mely
nagymértékben megkönnyíti a vásárlók
életét. Az elmúlt 85 évben a vállalat
következetesen törekedett arra, hogy
vevőinek kézzelfogható előnyöket nyújtson.
Magyarországon mindkét márka
a kilencvenes évek legelején az Electrolux
csoport megjelenésével - az 1991-ben
történt Lehel Hűtőgépgyár privatizáció
után - került bevezetésre. Ennek
az elhatározásnak a sikerét ismeri el
második alkalommal Magyarországon
a Superbrand kitüntetés.
■ szöveg: Electrolux

Fagyasztóládáink a Koizumi vásáron
A Koizumi vásár minden évben
megrendezésre kerül Japánban a Koizumi
Seiki kereskedőhálózat által.
Ezen a kiállításon a Koizumi bemutatja
a következő évi
termékválasztékát, de
a hangsúly az új termékeké.
A Koizumi Seiki hálózat
exkluzívan képvisel Japánban
az Electroluxon kívül több
világmárkát is, mint például
Philips, Seiko, Omron.
A termékskála hűtő- és
fagyasztókészülékekből,
fagyasztóládákból,
mosógépekből és kis háztartási
gépekből áll össze. A kiállítást
2x2 napig rendezték meg: 2 nap
Tokióban, 2 nap Osakában.
A Koizumi Seiki meghívta erre
a vásárra a 100 legjelentősebb
japán kereskedőhálózat
képviselőit, amely számokban
kifejezve 1000 látogatót
jelentett. A vásáron a fehér áru
kategóriában a dérmentes
fagyasztóládák is bemutatásra
kerültek Electrolux márkanév

Sporttámogatás
Az elmúlt évek gyakorlatának
megfelelően az Electrolux Lehel Kft.
az idei évbe is támogatja a város
sportját. Takács János vezérigazgató
dr. Magyar Levente polgármesterrel egy
650000 forintos támogatási
megállapodást írt alá, melynek
felhasználásáról a képviselő-testület
egészségügyi és sportbizottsága dönt.
Információink szerint a bizottság
elsősorban az utánpótláscsapatokat
- versenyeztetés, felszerelésvásárlás kívánja támogatni a jelzett összeg
elosztása során. Az előző években kapott
500 000 forintos támogatást is nagyrészt
erre a célra használták fel.
szöveg: Szántai Tibor

alatt. Ez a világújdonság nagy sikert aratott,
a készülék piaci bevezetését előrehozták
2006. első negyedévéről 2005 őszére.

Tervezd meg a jövő háztartási
készülékeit 2020-ra!
Az Electrolux harmadik éve hirdeti meg
formatervezői pályázatát, melyben diákokat
kér fel arra, hogy megtervezzék a jövő
háztartási gépeit. Idén az Electrolux Design
Laboratórium a 2020-as év otthonához
keresi az elképzeléseket. Az Electrolux
az alábbi témákban keres termékötleteket:
ruhatisztítás, mosogatás, padlóápolás,
italok tárolása, ételek tárolása, főzés.
A zsűri a beérkezett pályázatok
funkcionalitását és technológiáját értékeli
majd design és innovációszempontok
szerint, miközben a fő szempont a valós
probléma megoldása marad. Az idei
pályázatot az Electrolux a designboom.com
weboldallal közösen indítja el, melyre
a világ összes országából várja

a formatervező szakos diákok
jelentkezését.
- Az Electrolux Design Laboratórium
pályázat lehetőséget nyújt a diákoknak és
a saját formatervezőinknek arra, hogy pozitív
befolyások érjék mindennapi feladataik
mellett - nyilatkozta Henrik Ottó, az
Electrolux globális formatervezés alelnöke.
A zsűri 12 döntőst választ majd ki, akik egy
hatnapos designeseményen vehetnek részt
Stockholmban, ahol a programok közt
szerepelnek tréningek, modellépítés,
valamint egy pénzben) juttatásért,
készülékekért és más értékes tárgyakért
zajló verseny. A nyertest a Future Design
Days rendezvény keretében hirdetik ki
2005. november 14-én, Stockholmban.

A gyermekek már birtokba vették
Bár az Electrolux Lehel Kft. által felújított
Szövetkezet úti játszótér hivatalos átadása
csak július közepén lesz, á gyermekek már
birtokukba vették a játékokat. A játszótér
néhány nap alatt látványosan megújult.
Az elavult, balesetveszélyes vasjátékok
eltávolítása után az EU-szabványoknak
megfelelő fajátékok kerültek telepítésre.
A talajrendezést követően pedig már
a környék apraja-nagyja megfordult az új

játszótéren, ahol a déli forró órák
kivételével egész napos a nagyüzem.
A kislányok és kisfiúk fáradhatatlanul
nyűvik az új játékokat, melyek állják
a rohamot. A tervek szerint a megújult
játszótér hivatalos átadása július
19-én, kedden lesz, amikor
az Electrolux Lehel kft. további
meglepetéssel várja majd
a gyermekeket.

Futóversenyek júniusban
A 8. Kékes futóexpedíciót 18-án rendezték, melynek
kapcsán a mátrafüredi alaptáborból indulva kell futva
megtenni a 11,6 km-es távot. A futók dolgát a 671 m-es
szintkülönbség is nehezítette. A versenyen évről évre egyre
többen indulnak, idén már mintegy 1400 futó vágott neki
az extrém kihívást jelentő próbának. Húszán már nyolcadik
alkalommal álltak a rajtvonalhoz, míg több mint ^százarjelőször neveztek.
■ ú
Céges szervezésben másodszor vettünk részt
az eseményen. Idén Kocza István és Takács László
képviselt bennünket, mindketten egyéni csúcsot értek el.
Takács László tavalyi eredményén csaknem 10 percet
javítva, 1:20:16-os idővel ért célba, míg Kocza István
1:06:28-as időt futott.
A legmagasabb hazai hegycsúcs után a teljesen sík pesti
aszfalton folytatódott a futóversenyek sorozata 26-án,
a 2. Gatorade Futógálával. A Budapest Sportiroda úgy
találta, hogy a hazai futóversenyek kínálatából hiányzik egy
klasszikus, 10 km-es távú futóverseny. Emellett egy
5 km-es versenyt is rendeztek, így a 10 órakor induló
5 km-es futók melegíthették elő az aszfaltot a 11 órakor
rajtoló 10 km-es táv versenyzőinek. A két távon közel
1300-an álltak rajthoz, közülük heten a mi színeinkben.

Eredményeink

Simonváros Katalin 29:20
Lékó Andrea 31:40
Mészáros Judit 31:50
10 kilométer Kocza István 42:57
Szabó Zoltán 52:20
Takács László 54:49
Jászgulyás András 56:12

5 kilométer

X. Electrolux Díjugrató
Lovasverseny

Az Electrolux Lehel Kft., Jászberény Város Önkormányzata
- Lehel Sport Kht., a Zagyvamenti Lovassport Egyesület és
a Jászberényi Lovas Baráti Kör július 24-én immár tizedik
alkalommal rendezi meg az Electrolux Díjugrató
Lovasversenyt, amely egész napos programot kínál
Jászberény város lakóinak és az éppen ez időben
a városban tartózkodó vendégeknek is.
A tervek szerint 9.30 órakor a C1 kategória versenyével
kezdődik a program, majd a C2-es versenyt bonyolítják le.
A hivatalos megnyitót követően délután a C4, az Electrolux
Nagydíj versenyét tekinthetik meg az érdeklődők.
A versenyhez számos kiegészítő program is kapcsolódik.
A gyerekeket játszóház várja, míg a felnőttek a Skoda
márkabemutatóját tekinthetik meg. Természetesen
megrendezik azt a főzőversenyt is, melyen az Electrolux és
partnereinek csapatai mérik össze ízeiket. A program végén
pedig a tombolasorsoláson értékes ajándékok kerülnek
kisorsolásra.

Pusztán futás
Július 2-án a Hortobágyon vehettek részt egy
futóversenyen azok a futók, akiknek még a pesti rakpart
sem volt elég sík. A verseny sikerét mutatja, hogy - bár
még csak második alkalommal került sor
a megrendezésére - a tavalyi létszám máris közel
megduplázódott. Igaz, hozzájárult ehhez az is, hogy
a 15 km-es nagytáv mellett 6 km-es kistávot is rendeztek.
Ezen verseny sajátossága, hogy az útvonalat mindig csak
a verseny hetében jelölik ki a terepviszonyok függvényében.
Idén nem futhattunk a tavalyi útvonalon, mert a nagy
esőzések miatt tócsákkal volt tele, így egy másik útvonalat
jelöltek ki a szervezők. A rajt ugyanúgy a kilenclyukú híd

lábától indult, majd a hídon átfutva egy kör északra,
s a végén a kilenclyukú híd alatt vezetett át a célegyenes.
A pálya így majdnem 16 km hosszú lett, de a táj szépsége
ezt feledtette velünk.
A verseny után Falusi szpartakiád néven különböző játékos
feladatokat felvonultató vetélkedőt nézhettünk meg, majd
következett a tavalyról megismert gulyás- és slambucparti.
Eredményeink: Simonváros Katalin (6 km) 41'
Kocza István
1:13'
Csipkés István
1:23'
Szabó Zoltán
1:29’
A Budapest Sportiroda tavaszi futószezonja ezzel véget ért.
Egy rövid, 2 hónapos pihenőt követően szeptember 4-én
a 20. Niké Budapest Nemzetközi Félmaratonon dördül el
a rajtpisztoly, ahol remélhetőleg mi is részt veszünk.
■ szöveg: Electrolux

2005. július-augusztus
XI. évf., 7-8. szám

újság

K Electrolux

□ Electrolux

Tisztelt kollégák!
Amint arról lapunk harmadik oldalán
olvashatnak (Véleményt nyilváníthatnak

című cikkben), szeptemberben egy
felmérés keretében Önök véleményt

alkothatnak vállalatunkról. Arról, hogy

mit tartanak jónak, s hogy milyen
területeken kellene továbbfejlődnünk.
Ahhoz, hogy az Önök által

szükségesnek tartott lépéseket
megtegyük, mindenképpen szükség
van arra, hogy minél többen

nyilvánítsanak véleményt.
Mivel az Electrolux számára mindig
fontos volt, és ma is az, hogy megfelelő
munkahelyi légkört biztosítson

dolgozóinak, így feltétlenül számítok
az Önök véleményére.

A kérdőívek kitöltése önkéntes és név
nélküli, mindössze 40-50 percet

igényel. Az adatok kezelése szigorúan
bizalmasan történik, azokat a felmérést
végző tanácsadó cég csak csoportos
elemzésekhez használhatja fel.

A kérdőívek felvétele külső cég

Tartalom

közreműködésével készül, azaz
az Önök által adott válaszokat senki

■ Út az eurózónához

3

H Együtt, jobban, eredményesebben

3

Hl

3

Véleményt nyilváníthatnak

■ Tanulmányúton járt...

3

H Ülésezett az Electrolux Európai Üzemi Tanács

4

M Az Electrolux jégmentes fagyasztóládája kapta alegjobbminősítést 4

sem láthatja vállalatunknál.

Kérem, szánjon egy szűk órát arra,

hogy kitöltse a kérdőívet. Véleményével
segíti munkánkat, de saját környezetét
is, hiszen az eredmények tükrében

6

dönthetünk majd arról, hogy hol és
milyen változtatásokat szükséges
megtennünk azért, hogy Önök még

H Az első díjazottak

7

jobb körülmények között végezhessék

■ Nyugdíjas-találkozó

7

munkájukat.

■ Mosogatógépek használatával megóvhatjuk környezetünket!

8

H Új Electrolux beépíthető hűtőszekrény

9

Feltétlenül
számítok az Önök

H Tréning fizikai dolgozók számára

5

■ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazdasági díjat kaptak

5

H Új projekt a veszteség csökkentésére

■ Electrolux Divat Díj a Sálon de Prét-á-Porter-en

10

■ Az új Electrolux panorámaüveges sütő a modernkonyhadísze

10

véleményére!

H Jász-Nagykun-Szolnok megye díját az Electrolux LehelKft.kapta 11
H A gyermekek már birtokba vették

11

■ Remek versenyek - egész napos szórakozás

12

TÖ./
Takács János
vezérigazgató

Az Electrolux magyarországi cégeinek lapja Felelős szerkesztő: Fekete Zsanett A szerkesztőbizottság címe:

5101 Jászberény, Pf. 64, Electrolux Lehel Kft. Kiadja: Electrolux Lehel Kft. Felelős kiadó: Takács János vezérigazgató
Szerkesztési munkák: Tuti-Peso Kft. Grafikai tervezés, nyomtatás: Chili-Gom Kft. Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1978

2 ELECTROLUX ÚJSÁG

Véleményt
nyilváníthatnak

Út az eurózónához

Ezt a címet adta 7. éves jelentésének
a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC),
melyet július 21-én sajtótájékoztató
keretében mutattak be a Hotel
Intercontinentáiban. A Magyar Európai
Üzleti Tanács 1998-ban alakult az Európai
Gyáriparosok Kerekasztala (ÉRT)
kezdeményezésére. Az ÉRT 45 európai
iparvállalat vezetőjét tömörítő fórum,
1500 milliárd eurós összforgalommal és
4,5 millió alkalmazottal. A szervezet legfőbb
célja az európai ipar versenyképességének
előmozdítása. A HEBC az alábbi ÉRT
vállalatok magyarországi legfelső
vezetőjének üzleti tanácsa: ABB, Akzo
Nobel, BAT, BT, Electrabel, Electrolux,
Ericsson, MÓL, Nestlé, OMV, Philips, Shell,
Siemens, Suez Environnement és Unilever.
Az Electroluxot Takács János vezérigazgató
képviseli a szervezetben. A nagy
médiaérdeklődéssel kísért eseményen részt
vett Kovács László EU-biztos és Michael
Ward, az EU soros elnökségét adó NagyBritannia magyarországi nagykövetségének
nagykövet-helyettese, valamint az Európai
Unió országainak magyarországi
nagy követségének képviselői is.
Az éves rendszerességgel kiadott jelentések
lehetőséget adnak arra, hogy a HEBC
megfogalmazza független véleményét
Magyarország társadalmi-gazdasági

helyzetéről és kilátásairól a kibővített
Európai Unióban. A szervezet korábbi
jelentéseiben is felhívta a figyelmet azokra
a kulcskérdésekre, amelyek az ország
versenyképességét hosszú távon leginkább
befolyásolják. Némi haladást ugyan
érzékeltek az elmúlt évek során, ám jelentős
változások nem történtek. A HEBC 2005.
évi jelentését, melyet 10 pontban foglaltak
össze, a szervezet elnöke, Pécsi-Szabó
Miklós, az OMW Hungária ügyvezető
igazgatója ismertette.
A szervezet az eurozónához való
csatlakozást kulcskérdésnek tartja
az ország fejlődése, versenyképessége
szempontjából. A HEBC úgy véli, hogy
az euro bevezetése nemzeti érdek.
A jelentésben kitérnek az intézmény­
rendszer szükséges átalakítására,
az adópolitikában, az adóhatóságok
működésében és az adózási fegyelemben
szükséges változtatásokra.
A kiszámíthatóság, átláthatóság, hitelesség
és hosszú távú tervezés lehetősége
létfontosságú az üzleti élet számára.
Ez pedig jelenleg számos vonatkozásban
nem áll fenn hazánkban. Fontos
az országimázs is állapítja meg a jelentés,
amely kitér az ázsiai piacok hatására is.
Az infrastruktúra fejlesztése politikai­
gazdaságpolitikai konszenzust igényel és
a jövő generációk életét is meghatározó
környezetvédelem és energiakérdés is
alapvetően fontos Magyarország további
fejlődése szempontjából. Fogalakozik
a jelentés a társadalommal és
a népesedéspolitikával, s utószavában
megjelöli azokat a területeket, ahol
a politikai pártok között „minimális szintű”
konszenzusra van szükség: oktatás,
egészségügy és nyugdíjrendszer,
tudománypolitika, iparpolitika,
államigazgatási és önkormányzati reform,
korrupció, romakérdés, országimázs.

Együtt, jobban, eredményesebben
Ez a mottója a XX. Háztartási Készülékek
Szemináriumának, melyet október 13-14-én
az Electrolux Lehel Kft. X. emeleti
előadótermében rendez meg a Gépipari
Tudományos Egyesület Háztartási Gépek
Szakosztálya. A háztartásikészülék-gyártók
és alkatrészgyártók' közötti együttműködés
jegyében zajló tanácskozás során három
témával foglalkoznak majd a szakemberek.
A műszaki együttműködés keretében szó
lesz többek között új technológiák
bevezetéséről, környezetbarát megoldások

közös kidolgozásáról. A logisztika kapcsán
új partneri viszony kialakításáról, komplex
gyártáskiszervezésről, továbbá a közös
hazai és EU-pályázatok mellett az állami
szervezetekkel, a helyi önkormányzatokkal,
az egyetemekkel és a kutatóintézetekkel
való együttműködésről is véleményt
cserélnek majd. Az Electrolux Lehel Kft.
aulájában lehetőség lesz termékek,
műszerek, berendezések, szakmai
ismertetők kiállítására is.

Tíz évvel ezelőtt volt utoljára
az Electroluxon belül olyan felmérés,
melynek keretében a dolgozók
véleményt nyilváníthattak arról,
hogyan ítélik meg a céget.
Hamarosan az Electrolux Lehel Kft.
dolgozóinak lesz hasonló lehetősége.
Egy kérdéssorra válaszolván ugyanis
kiderül, mivel elégedettek, s milyen
változtatásokat tartanak szükségesnek.
A felmérésről
Király Évát,
az Electrolux
Lehel Kft. HR
igazgatóját
kérdeztük.
- A felmérésben
való részvétel
önkéntes és név

nélküli.
Szeretnénk, ha minél többen
véleményt nyilvánítanának arról is,
miért szeretik munkahelyüket. Egy
külső tanácsadó cég bevonásával
végezzük a felmérést, ők segítenek
a kérdőívek kiosztásában,
az adatfelvételben és az értékelést is
ők végzik. Ez a cég készít ugyanis
összefoglalót a kitöltött adatlapok
alapján arról, hogyan ítélik meg
a vállalatot a dolgozóink. Terveink
szerint szeptember közepéig
megtörténik az adatfelvétel
Jászberényben, Nyíregyházán és
Budapesten is. A felmérés időpontját
az egyes munkahelyeken a közvetlen
vezetők fogják majd a dolgozókkal
ismertetni. Októberben pedig már
olyan eredményt kapunk, amely
a felmérésben részt vevő 100 vállalat
sorrendjét is meghatározza.

Tanulmányúton járt...
A Sodexho étkezési bizottsága
tanulmányúton járt a Coca-Cola
magyarországi központjában.
A látogatás célja többek között
az volt, hogy megismerkedjen
az úgynevezett elektronikus fizetési
eszközzel, amivel a vállalatnál
kiváltották a papíralapú étkezési
jegyeket. A dolgozók így nem
az étkezési utalványokkal, hanem
a belépőkártyájukkal fizetnek, amire
minden hónapban rákerül a havi
támogatás összege, vagyis
a 4000 forint.
Az elektronikus fizetőeszköz
(belépőkártya) lehetővé teszi
a gyorsabb kiszolgálást, valamint
a forintra pontosan történő fizetést,
így egyetlen forint sem vész el, mint
a papír alapúétkezési utalvány
esetében, mely nem engedélyezi
a visszaadást.
A fentiek értelmében a kártyával
történő elektronikus fizetési mód
bevezetését fontolgatja vállalatunk is.

Ülésezett az Electrolux
Európai Üzemi Tanács

Az Electrolux
Csoport kedvező
helyzetben van
a versenyképesség

megőrzése és
a jövedelmezőség

növelése terén is.

Június 27-én Stockholmban tartotta teljes
körű rendkívüli ülését az Electrolux Európai
Üzemi Tanács (EWC), melyen 10 európai
ország 18 delegációja képviseltette magát.
A tanácskozást Hans Straberg, az Electrolux
Csoport elnök-vezérigazgatója és Johan
Bygge, az Electrolux Háztartási Készülékek
Európai és Ázsiai Csendes-óceáni vezetője
nyitotta meg. Beszédükben elemezték
a háztartásikészülék-gyártás globális
tendenciáját, és ismertették az Electrolux
stratégiáját a jövedelmezőségre vonatkozóan
a jelen üzleti környezetben.
Hans Straberg kijelentette, hogy a piacon
egyrészt növekszik az alacsonyabb
árketegóriájú termékek iránti kereslet,
ugyanakkor az is igaz, hogy a drágább
árkategóriájú termékek iránt is nő a kereslet.
Számos gyártó helyezi át termelését
az alacsony költséggel termelő országokba,
s egyre nagyobb mértékben szerzik be
az alkatrészeket is az alacsony költségű
beszállítóktól. A kereskedelemben egyre
keményebb árverseny figyelhető meg.
A fogyasztók egyre inkább tudatosan figyelik
az árakat, s hajlandóak többet fizetni azért
a termékért, amelyek kielégítik igényeiket.
Hans Straberg az említett tendenciák
ismeretében azt állapította meg, hogy az ipar
gyorsan változik. Hangsúlyozta, hogy
az Electrolux Csoport mindezek
figyelembevételével is kedvező helyzetben
van a versenyképesség megőrzése és

a jövedelmezőség növelése terén is.
Ez pedig azoknak a közelmúltban megtett
lépéseknek köszönhető, melyet a beszerzési
piacon tettek meg.
Johan Bygge az Európai Háztartási
Készülékek részlegen belül zajló
átszervezésről - a gyártást, a logisztikát és
az adminisztrációt is érintik - adott átfogó
képet. Az elmúlt hónapokban a Élelmiszer­
tartósítás (hideg) termékvonal volt
a középpontban, amely a legkevésbé
jövedelmező a térségben. Ugyancsak
a figyelem középpontjába került
Németország is, mivel itt az Electrolux piaci
részesedése csökkent. A jövedelmezőség
javítása érdekében vizsgálják például
a nürnbergi gyár bezárásának lehetőségét is.
Bygge hangsúlyozta, hogy
a szakszervezeteknek is lehetősége van
a gyártás hatékonyabbá tételének
befolyásolására.
Háry de Vos, a Humán Erőforrás és
Szervezeti Fejlesztés vezetője azt
a kétlépcsős eljárást mutatta be, melyet
az átszervezési kezdeményezések során
alkalmazni fognak. Az első lépés a vizsgálat,
melyet a kivitelezés követ. A helyi vizsgálatok
lezárultával a központi tervet az ABB vagy
a Szektor igazgatótanács hagyja jóvá.
Ezt követően a kivitelezés során a helyi
igazgatótanács tárgyalásokat kezd
a szakszervezetekkel a végrehajtás módjáról.

Az Electrolux jégmentes fagyasztóládája kapta a legjobb minősítést
Harminchárom fagyasztókészüléket - fagyasztóládákat és
fagyasztószekrényeket - tesztelt Angliában a Which Teszt­
magazin. A tesztelést a következő szempontok alapján vé­
gezték: leolvasztás, zajszint, energiafogyasztás és éves
költsége, fagyasztás! kapacitás, használat, ár. A tesztelt
fagyasztóládák között volt az Electrolux ECS3070-es (300
literes) jégmentes (frost free) fagyasztóládája is, melyet a
szakemberek a legjobbnak találtak. A legmagasabb pont­
számot ugyanis ez a készülék kapta. A Which szakértői
megállapították, hogy az automata leolvasztás hibátlanul
működött, a készülék belső hőmérséklete egyenletes volt.
A több hónapos tesztelés során naponta 16,5 kg különfé­
le élelmiszert fagyasztottak le a fagyasztóládában problé­
ma nélkül. Az Electrolux frost free fagyasztóláda csupán
egyetlen kritikát kapott: kissé zajos működés közben. Ez
azonban nem jelent különösebb problémát, mivel általá­
ban a mosókonyhában, a garázsban vagy a pincében he­

4 Electrolux újság

lyezik el a fogyasztók. A Which Tesztmagazin ajánlása: „Az
Electrolux ECS 3070-es készülék egy kiváló termék, ame­
lyet soha nem kell leolvasztani és nagy mennyiségű élelmi­
szer lefagyasztására alkalmas.”
■ Forrás: angol Which Tesztmagazln, 2005. augusztus 3-ai kiadvány

Porszívógyár

Tréning fizikai dolgozók számára

Korábbi lapszámainkban már nem egy alkalommal hírt
adtunk arról, hogy az Electrolux Lehel Kft.-nél vezetőknek,
szellemi dolgozóknak tartottak csapatépítő tréninget. Arra
azonban egészen július végéig nem volt példa, hogy fizikai
dolgozóknak rendeztek volna tréninget. A Porszívógyár
vezetése úgy döntött, hogy tréninget szervez fizikai
munkavállalói részére. A Porszívógyár vezetője ugyanis úgy
ítélte meg, hogy számos előnye lehet annak, ha a fizikai
állomány képzésére is fordítanak időt és energiát.
A tréningről Nagy Pál a következőket nyilatkozta lapunknak:
- A Porszívógyár fizikai dolgozói számára kidolgozott
tréning július 26-án indult. Egy napon általában 30-40 fő
vesz részt az előadásokon, melyeket a tanműhely
oktatótermében tartunk. Reggel hét órakor munkavédelmi
ismeretekkel kezdődik a program, majd a tűzvédelemről és
a környezetvédelemről esik szó. Ebéd előtt még
a munkaegészségügyről, a minőségbiztosításról és
a minőségi munkavégzésről, valamint a termelési folyamat
ismertetéséről hallgathatnak meg előadást a tréning
résztvevői. Az ebédet a vállalati ebédlőben fogyaszthatják el
a dolgozók, s így közvetlen tapasztalatokat szerezhetnek
a Sodexho által nyújtott szolgáltatásokról is. A tréning záró
részében a csapatépítés szerepel a programban. Ennek
részeként többek között szót ejtünk arról is, hogyan kell
megjelenni a munkahelyen, hogyan kell ott viselkedni, mit
jelent az elkötelezettség, a lojalitás. Természetesen
tájékoztatást kapnak a tréning résztvevői az Electrolux

történetéről és eredményeiről, s ezen belül az Electrolux
Lehel Kft.-ről is. A tréning fél kettőtől két óráig egy kérdőív
kitöltésével zárul, melyben arra vagyunk kíváncsiak, hogy
mennyire elégedettek dolgozóink a látottakkal, hallottakkal.
Nagy Pál azt is elmondta, hogy eddig mintegy f 50 dolgozó
volt már részese a tréningnek. Egy-egy héten három napon
- hétfőn, kedden és szerdán - tartják a foglalkozásokat,
s várhatóan augusztus végére fejezik be ezt a munkát.
Terveik szerint a tréninget minden évben megismétlik.
A Porszívógyárban Szilágyi Lászlót, a termelés vezetőjét
arról kérdeztük, hogy milyen visszajelzéseket kapott
a tréningről azoktól, akik már részesei voltak annak:
- Eddig pozitív visszajelzéseket kaptam. A dolgozók
elmondták, hogy sok új ismerettel lettek gazdagabbak
az igen széles körű oktatásnak köszönhetően.
Rendszerezetten kaptak ismertetést azokról a fogalmakról,
melyekkel munkájuk kapcsán nap mint nap találkoznak.
Remélhetőleg a munkahelyi légkörre is kedvező hatással
lesz ez a 8 óra, hiszen ennyi időt együtt, ilyen környezetben
még nem töltöttek el dolgozóink.
Gulyás Mihály harmadik éve dolgozik már
a Porszívógyárban, s az elsők között vett részt a fizikai
dolgozók számára rendezett tréningen.
- Hamar eltelt a 8 óra, mert érdekes, hasznos előadásokat
hallhattunk. Képet kaptunk például az Electrolux egészéről,
s ezen belül a Porszívógyárról is. Azok, akik csak néhány
hónapja dolgoznak nálunk, meglepődve tapasztalhatták,
hogy mennyit fejlődött a gyár, hogyan bővült a termelés és
a termékek száma.
A tervekről is kaptunk
tájékoztatást,
s megnyugodhattunk,
a fejlesztés folytatódik, azaz
vélhetően biztos lesz
a jövőben is munkahelyünk.
Az ebéd során pedig
mindazok is tapasztalhatták
milyen menüt biztosít
a Sodexho, akik még ezt
a szolgáltatást nem vették
igénybe. Szóval, hasznos
nyolc órát töltöttünk el
a tréning keretében.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazdasági díjat kaptak
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Közgyűlés által alapított díjakat
idén is az augusztus 20-i
ünnepséghez kapcsolóan adták át.
A megyei közgyűlés augusztus
19-én tartott ünnepi ülésén a JászNagykun-Szolnok Megyei
Gazdasági díjat vehette át
az Electrolux Műszaki Fejlesztő

Csoportja a jégmentes (frost free)
fagyasztóláda technológiájának
kifejlesztéséért, kimagasló
színvonalú tudományos
tevékenységéért, azért a munkáért,
amellyel elismertséget szereztek
a megyének.
A fejlesztés igazi csapatmunka volt,
melyet Nagy József, a fagyasztó­

ládagyár kutatás-fejlesztés vezetője
irányított, s a munkának a kutatás­
fejlesztés mellett a gyártás,
a technológia,
a termékmenedzsment és
a minőségbiztosítás szakemberei is
részesei voltak. Fejlesztésük
jelentőségét immár egy újabb
elismerés is bizonyítja.

ELECTROLUX ÚJSÁG 5

Uj projekt a veszteség
csökkentésére
A világpiacon

kiélezett harc folyik
a nagy gyártók

között. Mindenki
arra törekszik, hogy

költségeit

csökkentse, mivel
a vevők kiváló
minőségű

termékeket
igényelnek
a legkedvezőbb

áron.
Az Electrolux
európai gyáraiban

most egy új projekt
megvalósítását

kezdték meg,

melynek célja
a veszteségek

csökkentése.

6 ELECTROLUX ÚJSÁG

A projektről Szentpéteri
Ferenc, a Fagyasztóláda­
gyár igazgatója tájékoztatta
lapunkat.
- Az Electrolux minden
európai gyárában
elkezdődik az EMS
(Electrolux Manufacturing
System) projekt
megvalósítása, melynek
keretében a gyártási
folyamatok egységesítése
(standardizálása) történik
meg, s egyben csökkentjük
a veszteséget is.
Veszteségnek számítjuk
mindazon tevékenységeket,
amelyeknek nincs
a termékhez hozzáadott
értéke.

A projekt keretét a LEANkoncepció adja, melyet
a Toyota dolgozott ki
az autógyártásra.
Európában jelenleg
leginkább az autógyárakban
alkalmazzák (Porsche Németország, Nissan Anglia). Az Electrolux Hűtőés Fagyasztókészülékek
gyárai közül a jászberényi
Fagyasztóládagyár lesz
az első, ahol e koncepció
alapján történik meg
az EMS bevezetése.
A projekt magában foglalja
a gyártás, a logisztika és
a minőségbiztosítás,
valamint a beszállítókkal
történő kapcsolattartás

egységesítését is, miközben
vizsgáljuk az időveszteséget,
az anyagveszteséget,
a selejt arányát,
a készleteket és a szállítási
költségeket. A munka során
a hangsúlyt a csoport­
munkára fektetjük, minden
dolgozó bevonásával.
A koncepció alkalmazása
mellett mindenképpen
érdemes megemlíteni, hogy
a gyártási rugalmasságot is
növeljük a minél jobb
vevőkiszolgálás érdekében.
Hosszú távon tehát ez
a projekt biztosítja majd,
hogy a gyárak egységesen
és a legjobb hatékonysággal
működjenek.

Nt. első díjazottak
A júniusi Electrolux újságban számoltunk be arról, hogy
a Hűtőszekrénygyárban a környezetirányítási rendszerhez
kapcsolódó ötleteket jutalmazni fogjuk.
Az első két ötlet még júniusban, rögtön a rendszer életbe
léptetése után megjelent a TT & Cabinet üzemi
ötletládában, Kasza Csaba és Miháli Krisztián kollégáink
jóvoltából. Tanulmányozva a javaslatokat megállapítottuk,
hogy mindkettő nagyon hasznos, gyárunknak komoly
költség- és selejtcsökkenést eredményez. Nagyon fontos,
hogy a jó ötletek amilyen hamar csak lehet, meg is
valósuljanak. Ebben a két esetben ez így is történt, hiszen
a technológia a két kolléga javaslatai alapján azonnal

előkészítette javaslatuk gyártásba való bevezetését,
a konstrukció pedig július folyamán már be is vezette
a változtatásokat.
Július 22-én müszakváltáskor, rövid ünnepség keretében
adta át a megérdemelt tárgyjutalmakat a környezetirányítási
gyári team vezetője, Pataki Antalné és a TT & Cabinet üzem
vezetője, Orosz Sándor a két kollégának. Természetesen
mindkét javaslat pályázhat az ez évi legjobb három ötlet
valamelyikének elnyerésére is, amelyek komoly
pénzjutalommal lesznek díjazva.
Gratulálunk az első, nagyon hasznos ötleteket beadó
kollégáknak és várjuk a további javaslatokat!

Nyugdíjas-találkozó
A hagyományoknak megfelelően idén is az Electrolux
Díjugrató Lovasverseny hétvégéjén, pénteken találkoztak
egymással az Electrolux Lehel Kft. nyugdíjasai, hogy egy
kellemes délutánt töltsenek el egymással. Július 22-én kora
délután kellemes nyári idő fogadta a volt jégpálya és
a tekecsarnok közötti területen felállított sátrakban a Lehel
egykori dolgozóit, akik ismerősként üdvözölték egymást.
A találkozó lehetőséget biztosított számukra, hogy
felidézzék egykori emlékeiket, melyek a gyárhoz kötötték
őket.
Takács János vezérigazgató köszöntőjében ismertette
az Electrolux Lehel Kft. elmúlt egy évének eredményeit.
Hangsúlyozta, hogy az ázsiai termelők nagy kihívást
jelentenek az Electrolux számára, ám a jászberényi és

a nyíregyházi gyár is állta, állja a versenyt. - Az önök utódai
tehát ugyanolyan elismerésre méltó teljesítményt nyújtanak,
mint nyújtottak önök hosszú éveken keresztül, nyugdíjba
vonulásuk előtt. Ezúton is megköszönöm az önök
munkáját, amely jó alapot teremtett számunkra, hogy
további sikereket érjünk el. Kívánom, hogy nyugdíjas napjaik
kellemesen teljenek, s még sokáig találkozhassunk
egymással a nyugdíjas-találkozók keretében - mondta
Takács János.
Ezúttal is voltak művészvendégei a találkozónak, akik remek
hangulatot teremtettek. A népszerű zenés humorista, Ayala
- Budai Béla kísérte zongorán - mosolyt csalt
a nyugdíjasok arcára, akik tetszését elnyerte a két
magyarnóta-énekes, Demeter Ági és Dócs Ferenc is.

ELECTROLUX ÚJSÁG 7

Mosogatógépek használatával
megóvhatjuk környezetünket
Egy átlagos

család mintegy

60%-kal
csökkenthetné
a mosogatás

költségeit, ha
mosogatógépet

használna.

Ha mosogatógépet használunk a kézi
mosogatás helyett, nemcsak rengeteg időt
takarítunk meg, hanem a víz- és
energiafogyasztás is hatvan százalékkal
kevesebb, a Bonni Egyetem legutóbbi
kutatása szerint. Azonban míg
az amerikaiak 80%-a birtokol már ilyen
készüléket, addig az európaiak csupán
42,3%-a rendelkezik mosogatógéppel.
Egy Electrolux által készített jelentés szerint
az európaiak zöme még mindig
luxusterméknek tekinti a mosogatógépet,
s nem látja annak funkcionális, anyagi és
környezeti előnyeit. Míg az osztrákok
(67,5%) és a svájciak (64%) rendelkeznek
a legnagyobb arányban mosogatógéppel,
addig a kontinens átlaga még mindig csak
42,3%. A holland háztartások 40,7%-a,
a spanyolok 29,2%-a és a britek 24,2%-a
használ csupán mosogatógépet (forrás: Gfk
2004).
- Egy háztartásban az átlagosan 20 liter
méretű mosogatótálcában való
mosogatáskor egy négyszemélyes család
naponta 40-60 liter forró vizet fogyaszt.
A modern, takarékos mosogatógépek
14-17 liter vizet fogyasztanak egy mosás
alkalmával, amely lényeges különbséget
az európai vásárlók jó része még mindig

nem fedezte fel - nyilatkozta Fredrik
Ramen, az Electrolux európai mosogatógép
divíziójának alelnöke.
A Bonni Egyetem kutatói kiszámították,
hogy egy átlagos család mintegy 60%-kal
csökkenthetné a mosogatás költségeit, ha
mosogatógépet használna. Az egyre inkább
megfizethető készülékek megjelenésével,
melyek élettartama a 10 évet is meghaladja,
a mosogatógépek vezető szerepet töltenek
be a környezettudatos háztartási gépek
körében. Ráadásul egy mosogatógép
kb. 1,2 kW energiát használ fel
mosásonként, amíg a kézi mosogatásnál
kétszer ennyi energiára van szükség ahhoz,
hogy a mosogatáshoz használt víz
felmelegedjen. A kutatás azt is kimutatta,
hogy a mosogatógép 25%-kal kevesebb
mosogatószert használ fel ugyanannyi
edény elmosásához.
Az európaiak általában 500 órát (azaz
három hetet) mosogatnak évente, vagyis
az európai családok többsége szabad
idejének 5,8%-át „pazarolja” erre
a tevékenységre. A mosogatógépbe való ki­
ás bepakolással együtt - környezeti és
anyagi előnyeikről nem is beszélve - ezek
a családok 300 órát tölthetnének évente
ennél jóval szórakoztatóbb elfoglaltsággal.

Uj Electrolux beépíthető
hűtőszekrény
Egyedülálló funkciók beépíthető
kivitelben
Az Electrolux beépíthető hűtőkészülékek
közül ez az első, ami olyan újításokkal
rendelkezik, melyek eddig csak
a szabadonálló hűtőkészülékekre voltak
jellemzőek. Az „A++” energiaosztály és
a rendkívül alacsony zajszint mellett
a készülék új elektronikus vezérléssel,
valamint ezüst színű belső elemekkel
büszkélkedhet.
A++ energiaosztály
Az alacsony energiafogyasztás igen fontos
tényező, ezért az Electrolux fejlesztői
folyamatosan az energiatakarékos
modellek kifejlesztésére törekednek.
Az új beépíthető ERN 2929 alulfagyasztós
kombinált hűtő „A++” energiaosztályba
tartozik, azaz rendkívül alacsony
fogyasztású és környezetbarát.

Gyorsfagyasztás- és intenzív hűtés­
funkciók
A gyorsfagyasztás tökéletes megoldás arra
az esetre, ha nagy mennyiségű élelmiszert
akarunk lefagyasztani. Ajánlatos 24 órával
a lefagyasztás előtt bekapcsolni.
A lefagyasztás után a készülék
automatikusan visszaáll normál
üzemmódra. Az idő és hőmérséklet
szabályozásán alapuló gyorsfagyasztás
funkció igazán kényelmes és takarékos.
Az intenzív hűtésnek köszönhetően
a hűtőtér belső tere automatikusan +2 °C
fokra áll be a beállításkor, így rövid időn
belül lehűthetjük az élelmiszert.

Extra nagy méretű fiókok
A zöldségtároló fiókok extra nagy
méretűek, igazodva az egészséges
életmód egyre szélesebb körben való

elterjedéséhez. A fiókban lévő praktikus
elosztó lehetővé teszi, hogy saját rendszert
alakítsunk ki a zöldségek és gyümölcsök
kavalkádja között. Egy fémsín könnyíti meg
a rekesz kihúzását, kiemelését.
Új elektronikus vezérlés
Az új elektronikus vezérlésnek
köszönhetően egymástól függetlenül
állíthatjuk be a hűtő- és a fagyasztóteret.
Az LCD kijelzőn ellenőrizhetjük többek
közt, hogy a fagyasztótér a megfelelő
hőmérsékleten hűt-e. A gyorshűtés- és
gyorsfagyasztás-funkcióknak
köszönhetően nem okoz gondot, hogy
a hétvégi nagybevásárlásnál beszerzett
élelmiszerek megnövelik a hűtő- és
fagyasztókapacitás iránti igényt.
A dinamikus hűtés lehetővé teszi, hogy
a hűtőtér bármely részébe helyezzük
az ételeket, hiszen ennek köszönhetően
az alsó és felső rész közötti különbség
legfeljebb 1 °C.

Fény- és hangriasztás
Riasztó figyelmeztet fény- és
hangjelzéssel, ha a készülék ajtaja
véletlenül nyitva maradna. Szintén fényés hangriasztás jelzi, ha a fagyasztótérben
megemelkedett a hőmérséklet.
Az italokat az ajtóban elhelyezett
üvegtartón kívül, mely a 2 literes üdítőket
is biztonságosan tárolja 9 kg-os
teherbírásával, a kimondottan az üvegek
tárolására kialakított, praktikus
rácspolcokon is elhelyezhetjük, ahol akár
4 üveg is elfér.
A hűtőszekrény belső felületei simák,
egyszerű vonalvezetésűek, így könnyen
tisztíthatóak. Az ezüst színű belső elemek
garantálják, hogy ne csak kívül, hanem
belül is kellemes látványt nyújtson.

ELECTROLUX ÚJSÁG 9

Electrolux Divat Díj
a Sálon de Prét-á-Porter-en

Az Electrolux első
alkalommal vesz részt
a századik Prét-á-Porter
párizsi divatshow-n

Tegyük az életet egy kicsit könnyebbé és
élvezetesebbé - ez a mottója az Electrolux
Divat Díjnak, melyet idén szeptemberben
első alkalommal oszt ki a Sálon de Prét-áPorter párizsi divathét századik
évfordulóján.
2005 szeptemberében századik
alkalommal rendezik meg a Prét-á-Porter
párizsi divathetet, amely fél évszázad
divat- irányzatai, és trendjei előtt kíván
tisztelegni és emlékeztetni a világot arra,
hogy Párizs a divat szülővárosa. Az évente
kétszer megrendezésre kerülő rendezvény
több mint 1600 nemzetközi márkát és
50 000 látogatót vonz a világ
46 országából.
Napjaink elképzelése a modern nőről már
korántsem egyezik az 5-10 évvel ezelőtti
képpel. A mai nők már nemcsak
az öltözködésben követik a divatot,
az esztétikum, a divatos ruhák,
a kiegészítők, és igen, még a háztartási
gépek külseje is fontossá vált. A háztartási
gépek önmagukban is a háztartások díszei
lettek, fontos berendezési tárgyakká
avanzsálódtak. Ennek az irányzatnak
az élharcosa az Electrolux, amely mindig is
törekedett az esztétikailag kifinomult, ám
egyben funkcionális és innovatív háztartási
készülékek megalkotására. Ezért

az Electrolux úgy határozott, hogy a párizsi
Prét-á-Porter divatshow kiemelt
szponzoraként vesz részt e világhírű
eseményen.
A centenáriumi Prét-á-Porter Párizs
divathéten első alkalommal kerül
kiosztásra az Electrolux Divat Díj. A zsűri
a díjat annak a kollekciónak ítéli majd oda,
amelyik leginkább tükrözi az Electrolux
mottóját: Tegyük az életet egy kicsit
könnyebbé és élvezetesebbé. Az innovatív,
jövőbenéző designra törekvő Electrolux
fontosnak tartja, hogy szoros kapcsolata
legyen a divattervezőkkel, akikkel
a jövőben együttműködve különleges
háztartási készülékeket gyárthasson.
- Mindannyiunkra hatással van
a divatirányzatok fejlődése. Az Electrolux
tovább erősítve a kapcsolatát a divat­
iparral, arra törekszik, hogy elmélyülve
a divattrendekben, minél inkább megértse
és kiszolgálja a vásárlói igényeket.
- nyilatkozta Ulrich Gartner, az Electrolux
Csoport európai kommunikációs vezetője.
Az Electrolux Divat Díj zsűrije saját
szakemberei mellett olyan elismert európai
áruházak vezetőiből kerül ki, mint
a spanyol El Corte Inglés, a milánói
Rinascente, a berlini és a párizsi Gallerie
Lafayette, valamint a párizsi Bon Marché.

Az új Electrolux panorámaüveges sütő
a modern konyha dísze
Az Electrolux legújabb szabadonálló
tűzhelye minden lakás dísze lehet újszerű
formatervezésének, sima, letisztult
vonalainak köszönhetően. Az eddigi
szabadonálló készülékek formabeli
szürkeségének vége, ezentúl az új
panorámaüveges Insight Cooker tűzhely is
előkelő helyet kaphat minden konyhában.
A hatalmas panorámaüvegen át
tökéletesen láthatjuk a készülő ételt, így
nem kell többet hajlonganunk és
nyitogatnunk a sütő ajtaját.
Az Insight Cooker minden vásárló igényét
kielégíti. A készülék széles
panorámaüveghez illően letisztult, elegáns
formával rendelkezik, és elektromos, gáz

10 ELECTROLUX ÚJSÁG

és vegyes kivitelben is létezik.
Az elektromos modell sütője 3 másodperc
alatt felmelegszik az ultra gyors
grillfunkcióval; az érintésre üzemelő
kerámia főzőlap pedig 5 másodperc alatt
működésre kész. A készüléken nincsenek
kiálló gombok, érintőkapcsolókkal állítható
be minden, ami a kerámialap könnyebb
tisztítását teszi lehetővé, és kikapcsolt
állapotban akár még munkafelületként is
használható. Az Insight Cooker család
egyes tagjai főzési útmutatóval is
rendelkeznek, ami abban segít, hogy
a kiválasztott sütési-főzési módhoz
a legmegfelelőbb hőmérsékletet
válasszuk.

8. Jász Expo
Jász-Nagykun-Szolnok megye díját
az Electrolux Lehel Kft. kapta
Az idei nyár legmelegebb napjain, július
28-31. között rendezte meg nyolcadik
alkalommal a Jász Expót a Compexpo Kft.
A Jászberényi Nyár 2005 nagy
nyitórendezvényéről a hőség sem
riasztotta el az érdeklődőket, hiszen
a 140 kiállító standját - ez rekord a vásár
történetében - több mint tízezren
tekintették meg. A megnyitót követően
adták át a vásárdíjakat, melyek közül
az Electrolux Lehel Kft. kapta JászNagykun-Szolnok megye díját. Ezt
a megyei közgyűlés elnöke, Tokár István
adta át Takács János vezérigazgatónak.
A 8. Jász Expo megnyitóján dr. Magyar
Levente polgármester köszöntötte
a kiállítókat, az érdeklődőket és a vásár
szervezőit is. Mint mondta, a Jász Expo
az évek során komoly rangot vívott ki
magának a vásárok sorában. Külön
kiemelte, hogy közel másfél száz kiállító
standját tekinthetik meg az érdeklődők,
s ez a gazdasági élet fejlődését is jelzi.
Ez pedig nagyon fontos, hiszen
a gazdaság teljesítménye alapvetően
befolyásolja jövőbeni életünk minőségét.
Tokár István, a megyei közgyűlés elnöke
kijelentette, hogy a megye gazdaságában
immár egy évtizede kiemelkedő
teljesítményt nyújt a Jászság. Pongorné dr.
Csákvári Marianna, a Gazdasági és
Közlekedési Minisztérium helyettes
államtitkára megnyitójában arról szólt,
hogy a magyar gazdaságban milyen fontos
szerepet töltenek be a multi cégek,
s az ország gazdasági teljesítményét
mennyire meghatározza a multik, valamint
a kis- és közepes vállalkozások
eredményes együttműködése.
A hivatalos megnyitó előtt fél órával
az Electrolux Lehel Kft. standjánál fogadta

A gyermekek már birtokba vették
Július 19-én délelőtt a szokásosnál is
nagyobb volt a nyüzsgés a Szövetkezet úti
- a piacnál található - játszótéren és
környékén. Kicsik és nagyok várták
izgatottan az Electrolux Lehel Kft. által
felújított Electrolux játszótér hivatalos
átadását.
A város részéről Bethlendy Béla, a körzet
önkormányzati képviselője és dr. Magyar
Levente polgármester köszönte meg
az Electrolux segítségét, majd Takács
János, az Electrolux Lehel Kft.
vezérigazgatója mondott rövid beszédet.
Kiemelte, hogy az Electrolux számára
fontos az a környezet, az a település, ahol
gyárai, érdekeltségei vannak. - Közel sem
mindegy számunkra, hogy dolgozóink
milyen környezetben élnek. Reméljük,

hogy az általunk felújított játszótér sok
család gyermeke számára jelent majd
örömet, lehetőséget arra, hogy a fiatalok
kulturált körülmények között
játszhassanak. Abból, hogy ilyen sokan
jöttek el az Electrolux játszótér átadására,

és köszöntötte a meghívott vendégeket
Takács János. Cégünk vezérigazgatója
stílszerűen egy borkóstoló keretében mutatta
be azt a borhűtőt, melynek nagy szerepe
lehet borkultúránk további elterjesztésében is.
A borhűtőt, s az Electrolux Lehel Kft. további
kiállított termékeit a négy nap során nagyon
sokan tekintették meg, a stand elnyerte
a vásárlátogatók tetszését.
Mintahogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei
közgyűlés is elismerte az Electrolux Lehel Kft.
teljesítményét, eredményeit, s ezt a megyei díj
odaítélésével tette egyértelművé. A díjat
az ünnepélyes megnyitó keretében adta át
Tokár István, a megyei közgyűlés elnöke
Takács Jánosnak.

- Számunkra természetesen minden
elismerés, díj fontos. A mondás szerint senki
sem lehet próféta saját hazájában, ezért
a szűkebb környezetünktől kapott elismerés
talán a legfontosabb és a legértékesebb.
Itt élünk, itt dolgozunk, így azután közel sem
mindegy, hogy milyen a megítélésünk.
A megyében számos sikeres vállalkozás van,
azaz komoly cégeket megelőzve kaptuk meg
a megyei díjat, s ez a jövőben is arra kötelez
bennünket, hogy kiemelkedő teljesítményt
nyújtsunk - mondta a díjátadást követően
lapunknak Takács János.

arra következtetek, hogy jó ügyet vállaltunk
fel - nyilatkozta lapunknak Takács János.
Szavait igazolták a csemeték, akik megállás
nélkül futkároztak egyik játéktól a másikig,
s láthatóan nagyon élvezték az új játékokat.
Az érdeklődés azóta sem csökkent
a játszótér iránt, ahol a kora délutáni nagy
hőséget kivéve rendre foglaltak a játékok.

X. Electrolux Díjugrató Lovasverseny

Remek versenyek - egész napos

Egész napos szórakozást, remek időtöltést ígértek
a jubileumi, X. Electrolux Díjugrató Lovasverseny szervezői
mindazoknak, akik június 24-én vasárnap az ő
rendezvényüket választották és kilátogattak az egykori
műjégpálya környékére. A füves labdarúgópályán
a díjugratóversenyt tekinthették meg, míg a tekecsarnok
körül további kapcsolódó programokon vehettek részt.
Mivel pedig az időjárás a kegyeibe fogadta a szervezőket,
így jó időben játszhattak a gyerekek, főzhettek a felnőttek,
s még arra is volt lehetőségük, hogy a Jász-Autó Kft.
tesztautóit is kipróbálják.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy érdeklődés
kísérte az Electrolux főzőversenyt, melyen a cég partnerei
állítottak csapatokat. A bográcsokban már javában főtt
a pörkölt, amikor a lovasok még csak bemelegítettek.
Néhány órával később már a Bobák József - a Jászsági
Vendéglátók Egyesületének elnöke - által vezettet zsűri
szorgoskodott a bográcsok mellett. Döntésük értelmében
idén a Hóka Lovastanya csapata nyerte a versenyt a Lehel
Sport Kht. főzőmesterei és az llpea-Profext csapata előtt.
Nagy volt a nyüzsgés néhány a közeli játszótéren is, ahol
a gyerekeket várta sok csoda. Egy pillanatig sem volt üres
a légvár, és sokan kipróbálták a mászófalat is. Több
asztalnál különböző ügyességi feladatok várták az ifjakat,
s volt arcfestés is. Míg a gyerekek játszottak, addig
a felnőtteknek arra is lehetősége nyílt, hogy a Jász-Autóház
Kft. tesztautóit kipróbálják.
A fő program természetesen a díjugrató lovasverseny volt,
melynek során szép jászberényi sikerek is születtek.
A kezdő lovasok között Takács János, az Electrolux Lehel
Kft. vezérigazgatója Nikolien nyergében a harmadik helyet
szerezte meg. A kezdő lovak versenyében pedig már
jászberényi elsőséget ünnepelhetett a szépszámú
közönség. Bánáti Miklós, a Jászberényi Lovas Baráti Kör
versenyzője Bucheplalosszal bizonyult a legjobbnak.
A C-2-es ifjúsági kategóriában Kövesdy Zsolt (Jászberényi
LBK - Tara) végzett a hatodik helyen, s a verseny végén ő
vehette át az önkormányzat egészségügyi és
sportbizottságának különdíját, melyet a legjobb eredményt
elérő jászberényi ifjúsági lovasnak ajánlottak fel.
A délutáni program lovasíjász bemutatóval kezdődött.
Ennek keretében az érdeklődők megismerkedhettek
az egykor rettegett magyar lovasok által használt

fegyverekkel is. Sűrűn felcsattant a taps, hiszen az ifjak
nagyon ügyesen forgatták a régi fegyvereket.
A X. Electrolux Díjugrató Lovasversenyt Takács János
nyitotta meg, aki elmondta, hogy a verseny az egy évtized
alatt komoly rangot vívott ki magának. Minden bizonnyal
köszönhető ez annak, hogy a helyszín ideális és a díjazás is
kiemelt. Az idei évben több mint 1 millió forint értékű díjat
vehettek át a legjobbak.
A magyar bajnokokat felvonultató nagydíj mezőnye
látványos versenyt produkált. A több mint ötven induló
közül tizenhatan teljesítették hibátlanul és a megadott időn
belül az alappályát, s kerültek az összevetésbe. Itt egyedül
Göttler Vilmos volt képes 40 másodperc alatti időre, no
meg természetesen hibátlan teljesítményre, így 2005-ben
ő nyerte az Electrolux Nagydíjat. Az ifjúságiaknál Bandi
Barbara megismételte délelőtti sikerét, így egyedüliként
mondhatja el magáról, hogy két versenyszámot is
megnyert. Az eredményhirdetés során különdíját kapott
az örökös magyar bajnok, a verseny legidősebb
résztvevője, Ákos Ajtony is, aki reményét fejezte ki, hogy
négy év múlva, 65 évesen itt fejezheti majd be hosszú és
sikeres versenyzői pályafutását.
■ szöveg: Szántai Tibor

2005. november-december
XL. évf., 11-12. szám

’J

ujsjag

£3

Q Electrolux

Kellemes
ünnepeket!
Még néhány nap és a 2005-ös esztendőt

búcsúztatjuk. Egy olyan évet, amely sok

kihívást jelentett számunkra. Egy olyan évet,
amely nekünk Magyarországon két gyáravatás
miatt is emlékezetes marad. Egy olyan évet,
amikor kiemelkedő eredményeket értünk el,

mind a termelés volumenét, mind az árbevételt
tekintve. Egy olyan évet, amelyben megőriztük

vezető szerepünket a megye gazdasági

életében, s továbbra is a legnagyobb

munkaadók vagyunk a térségben. Hosszan
lehetne még sorolni, hogy miért is marad
emlékezetes ez az év számunkra, mely annak
az eredménye, hogy az Electrolux Lehel Kft.

minden dolgozója egész évben kiemelkedő
teljesítményt nyújtott.

A sikerhez elengedhetetlen volt, hogy mindenki
tudásának legjavát nyújtsa saját

munkaterületén, ám ez még önmagában nem

Tartalom

elegendő. Csak egy jól szervezett, jól

együttműködő csapat lehet igazán sikeres
■ Vezérigazgatói Díj

3

a mai világban, amikor a verseny a piacon

B Befejeződött az aiulfagyasztós készülékek gyártása Jászberényben

3

soha nem tapasztalt méretet öltött. Örömmel

■ Külföldi újságírók a Porszívógyárban

3

mondhatom, hogy az Electrolux Csoport

B Karácsonyi parti újságíróinknak
B Nyugdíjas-búcsúztató

3

magyarországi érdekeltségei Jászberényben,

4

Nyíregyházán és Budapesten is kiemelkedő

■ Nagy Sándor okleveles gépészmérnök, 1941-2005

4

eredményeket értek el.

■ Ülésezett az Electrolux Európai Üzemi Tanácsa

4

Akkor, amikor megköszönöm vállalatunk

B Új alközpontok - változik a telefonálás rendje

5

valamennyi dolgozójának idei munkáját,

■ Kríziskommunikációs tréning

5

egyben kellemes karácsonyi ünnepeket és

I Aki negyvenöt éve tanulta a szakmát - III.
B Porszívó hátrányos helyzetű családoknak
B EMS - Electrolux Gyártási Rendszer
B Bemutatjuk új munkatársainkat
B Electrolux Design Laboratórium 2005
B Mi kerüljön a fa alá idén karácsonykor?
B Szakmai gyakorlat
B Utánpótlássiker - Electrolux mezben
B Gond nélküli porszívózás
B Jégmentes (frost free) fagyasztóládák sikere Európában
B Fejtsen és nyerjen velünk!

6

sikerekben gazdag boldog új évet is kívánok.

6

Használják ki az év végi szünetet, pihenjék ki

7

magukat és töltsék

8

a lehető legtöbb időt

10

szeretteik körében.

10
11
11
11
11

12

Az Electrolux magyarországi cégeinek lapja Felelős szerkesztő: Fekete Zsanett A szerkesztőbizottság címe:

5101 Jászberény, Pf. 64, Electrolux Lehel Kft. Kiadja: Electrolux Lehel Kft. Felelős kiadó: Takács János vezérigazgató
Szerkesztési munkák: Szántai Tibor Grafikai tervezés, nyomtatás: Chili-Com Kft. Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1978

2 ELECTROLUX ÚJSÁG

Külföldi újságírók
a Porszívógyárban

Vezérigazgatói Díj
Lapzártánkat követően, december 12-én
az Aranysas Vendéglőben adta át az idei
Vezérigazgatói Díjat Takács János,
az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója.
A Vezérigazgatói Díj célja: biztosítani egy
olyan célorientált, gyors és hatékony
ösztönzési folyamat kialakítását, amely
lehetővé teszi a mindennapi munkán felüli,
jelentősebb többletmunka, az átlagon felüli,
rendkívüli teljesítmény elismerését. A díjban
azok részesülhetnek, akik az Electrolux
magyarországi cégeinek valamelyikénél
munkaviszonnyal rendelkeznek. A díj értéke
100 000-500 000 Ft/fő lehet. Ebben
az értéktartományban az elismerés
a pénzjutalmon kívül tárgyjutalom és
külföldi szakmai út is lehet.
A Vezérigazgatói Díjra fordítható éves
pénzösszeg az egyes cégek
bérköltségének 0,3%-áig terjedhet.
A 2005. évben Vezérigazgatói Díj
elismerésben részesültek
A nyíregyházi új gyár beindításában végzett
munkájukért: Balázs Gyula, Balog Imre,
Bara Mária, Cserháti Erika, Horváth József,

Kármán József, Pataki Júlia, Szikra Tóth
Sándor, Szikszai Sabine, Veres Zsolt
(valamennyien Hűtőszekrénygyár), Gattyán
László és Farkas Tamás (Hűtőszekrénygyár
- Nyíregyháza), Kövér András
(Fagyasztóládagyár), Matula József
(Szerszám- és Célgépgyár).
Az SCR lecsökkentése 1 %-ra: Gephár
László, Herczeg István, Hopka Tünde,
Párkányi György, Sipos Róbert
(valamennyien Fagyasztóládagyár).
A „B” energiaosztályos, normál falú
fagyasztóládacsalád kifejlesztéséért:
Paál Attila, Pintér Csaba, Vágó József
(mindhárman Fagyasztóládagyár).
Az Elux WMS/LPS logisztikai rendszer
magyarországi működési környezetbe való
integrálásáért: Farkas Attila, Sápi Gábor,
Forgó Gyula, Jászgulyás András
(valamennyien Logisztikai Központ).
A munkásszállítás tender lebonyolításának
hatékonyabbá tételéért: Karácsonyi Gyula
(Hűtőszekrénygyár), Zala Jánosné
(HR igazgatóság), Vass Attiláné (Operatív
Szolgáltatás), Nagy Pál (Porszívógyár).

November utolsó péntekjének
délelőttjén szlovák és cseh újságírók
jártak az Electrolux jászberényi
Porszívógyárában, ahol elsősorban
a Trilobite robotporszívó gyártására
voltak kíváncsiak. A vendégeknek
Vass Attila, a Porszívógyár igazgatója
tartott prezentációt, melyben szó volt
az Electrolux Lehel Kft., s azon belül

a Porszívógyár történetéről, valamint
a Jászberényben gyártott
termékcsaládokról és azok
értékesítéséről is. Szilágyi László
üzemvezető a gyár előterében lévő
kiállítást, majd László Róbert,
a Trilobite gyártásáért felelős
termelési mérnök a robotporszívó
gyártását mutatta be a vendégeknek,
akik jászberényi látogatásukat
ebéddel zárták.

Karácsonyi parti
újságíróinknak
Befejeződött az alulfagyasztós készülékek gyártása
Jászberényben

Amikor az Electrolux Csoport vezetése
arról döntött, hogy Nyíregyházán új gyárat
épít, akkor az is eldőlt, hogy a Nyírség
fővárosa lesz az alulfagyasztós készülékek
magyarországi gyártóbázisa. Ez egyben
azt is jelentette, hogy ezeknek
a termékeknek a gyártása Jászberényben
megszűnik, s a jövőben már csak
felülfagyasztós készülékek kerülnek le
a jászberényi gyártósorokról.
- A terveknek megfelelően november 7-én
befejeződött nálunk az alulfagyasztós
készülékek gyártása, s a továbbiakban
már csak CT (Combi Top) típusokat
gyártunk, amelyekben a fagyasztórész
felül található. A ll-es üzem gyártósorain
1999-ben kezdődött a gyártás, az elmúlt
7 év alatt összesen 1 041 127 darab
kombinációs szekrény készült. Az utolsó
egy ZLKI 351-es típus volt. A Combi
Bottom gyártása egyébként nem szűnik
meg, hiszen Nyíregyházán már gyártják
az újabb generációs kombi készülékeket.
Mi úgy tervezzük, hogy december 6-a és

január 16-a között megvalósul
az a beruházás, amely szükséges ahhoz,
hogy a gyártósorokat a felülfagysztós
szekrények gyártására alkalmassá tegyük.
A beruházás során új előszerelő-pálya
kerül kialakításra, s a szerelősoron is
bizonyos ésszerűsítések történnek.
A forrasztó munkahelyeket átalakítjuk, míg
a lakkozót és az elpárologtatót
megszüntetjük. A profiltisztítás reményeink
szerint azt is eredményezi majd, hogy a
gyártáshoz szükséges anyagkészlet szintje
csökken, hatékonyabban, kevesebb
selejttel dolgozunk, s csökken a javítások
száma is - mondta Karácsonyi Gyula,
a Hűtőszekrénygyár termelési igazgatója.
A Combi Bottom volt az első olyan
fejlesztés az Electroluxon belül
a Hűtőszekrénygyárban, amely
kooperációban készült. A hűtőkört itt,
Jászberényben fejlesztették ki, míg
a designt az olaszországi designcenter
tervezte. Ezt már Dósa László
üzemvezetőtől tudtam meg, aki további
érdekességeket is elárult erről
a készülékről.
- A hűtőkör fejlesztése, a formatervezett
ajtók és tartozékai jellemezték ezt az új
készüléket 1999-ben. A hűtőszekrény
belső terében történő forrasztás egy külön
szerelődobozba került. Az előzőekhez
képest ez a készülék egy sokkal
designosabb kivitelű tetőt kapott.

Az Electrolux Lehel Kft.-nél már
hagyomány, hogy december első
napjaiban karácsonyi partira hívják
azoknak a helyi és országos
médiumoknak a képviselőit, melyek
az év folyamán rendszeresen
figyelemmel kísérték és beszámoltak
a cég életéről, eredményeiről. A több
mint 30 meghívott december 7-én
a fővárosban, a Dunán álló hajón,
a Spoon Cafe & Lounge-ban
találkozott a cég vezetőivel.
A vendégeket két angyalka és egy
Mikulás fogadta forralt borral és
mézeskaláccsal. A hajó egyik
karácsonyi díszbe öltözött termében
Takács János vezérigazgató
köszöntötte a meghívottakat, akik
Gábriel és Dorogi Gabriella mintegy
háromnegyed órás musicalműsorát
hallgatták meg. Az ünnepi műsort
a karácsonyi ételekből összeállított
svédasztalos vacsora követte, majd
a Smile zenekar gondoskodott
a megfelelő hangulatról.

Nyugdíjas-búcsúztató
Amikor német

vevőinket
gyárlátogatásra
hoztam, ők bizony

meglepődtek, hogy
mennyien
köszöntenek

a gépek mellől is.

Nagy Sándor
okleveles
gépészmérnök
1941-2005
November 1-jén,
életének 64. évében
elhunyt Nagy Sándor
kollégánk, aki
a budapesti
telephelyünkön
az Operatív
Szolgáltatás helyi
vezetőjeként dolgozott.
Vállalatunkhoz
1960-ban került, ahol
a budapesti
gyáregység fenntartási
vezetője volt, majd
a gyáregység eladása
után az Erzsébet
királyné úti
egységünknél
az operatív
szolgáltatásért volt
felelős. 2002. január
1 -jétől már mint
nyugdíjas dolgozott.
November 7-én
a kistarcsai temetőben
kísértük utolsó útjára.

4

ELECTROLUX ÚJSÁG

Kedves kis ünnepség helyszíne volt
november 21-én a Lehel Gyöngye Étterem,
ahol Takács János vezérigazgató búcsúztatta
nyugdíjba vonulása alkalmából Hajnal Bélát,
aki 1965. szeptember 1 -jétől volt a Lehel
Hűtőgépgyár, s a privatizációt követően
az Electrolux Lehel Kft. dolgozója.
Mint ipari tanuló, már 1959. szeptember
1 -jétől a Fémnyomó és Lemezárugyárba
került, s a Budapesti Műszaki Egyetemet
mint a gyár ösztöndíjasa végezte el.
Diplomáját 1965-ben kapta, s első
munkahelye egyben utolsó munkahelye is
lett. Hajnal Béla a hűtőtechnikai kalorikus
laborban kezdte pályafutását, s egészen
1980-ig részese volt a konstrukció­
fejlesztéseknek. Közben 1971 és 1973 között
kétszer másfél évet Svájcban töltött a Lehel
Hűtőgépgyár SIBIR nevű partnercégénél,
ahol nagyon sok tapasztalatot szerzett.
Életében jelentős változást hozott az 1980-as
esztendő, amikor a műszaki területről
a kereskedelmi területre került. Két évvel
később már az IVG BULKA-LEHEL

német-magyar vegyes vállalat ügyvezető
igazgatójának nevezték ki, s Frankfurt am
Mainba került. Jászberénybe 1987-ben jött
vissza, amikor hazahívták és a Lehel
Hűtőgépgyár kereskedelmi igazgatója lett.
A privatizáció újabb változást hozott életébe,
visszament Németországba, s a korábban
említett vegyes vállalatot vezette egészen
nyugdíjba vonulásáig.
- Szerencsém volt, mert kortársaimnál
korábban megismerkedhettem a nyugati
világgal, s így nagyon sok hasznos
tapasztalatra tettem szert. Nagyon érdekesek
voltak a németországi évek, mind a Lehel
Hűtőgépgyár, mind az Electrolux Lehel Kft.
termékeivel komoly sikereket értünk el.
Ugyanakkor arra is büszke vagyok, hogy
egykori munkatársaim nem felejtettek el.
Amikor német vevőinket gyárlátogatásra
hoztam, ők bizony meglepődtek, hogy
mennyien köszöntenek a gépek mellől is mondta négy évtizedes munkássága
összefoglalásaként Hajnal Béla.

Ülésezett az Electrolux Európai Üzemi Tanácsa
November 8-10. között Stockholmban
tartotta az Electrolux Európai Üzemi
Tanácsa idei teljes ülését, melyen
11 ország 20 képviselője vett részt. Nem
voltak jelen a németek és az angolok.
A tanácskozáson történtekről Zsótér
András, az Electrolux Lehel Kft. Vasas
Szakszervezeti Szövetségének elnöke
tájékoztatta lapunkat, aki az Üzemi Tanács
elnöke is a cégnél.
- Az első napon az országbeszámolók
hangzottak el, amelyben a makrogazdasági
adatokat - infláció, GDP, népesség száma,
adófajták stb. - közöltük. A beszámoló
második felében cégünk helyzetét mutattuk
be. Ebben szó esett a termelési
eredményekről, a létszámról,
az Electroluxszal kötött megállapodásról.
Arra is lehetőség volt az első napon, hogy
az egyes országok képviselői a számukra
legfontosabbnak tartott két kérdésre
választ kérhessenek.
- Mi azt kérdeztük, hogy mennyire tervez
hosszú távon Közép-Kelet-Európában
a cégvezetés. Örömmel mondhatom, hogy
a válasz minden vezető részéről pozitív volt.
Hans Stráberg, az Electrolux elnök­
vezérigazgatója kijelentette, hogy hosszú
távú fejlesztésekre lehet számítani.
Természetesen a versenyképesség
alakulása alapvetően

meghatározza, hogy hol, mikor, milyen
változások következhetnek be. A másik
kérdésemre már nem kaptam ilyen
egyértelmű választ. Azt szerettem volna
megtudni, hogyan találja meg az Electrolux
felső vezetése az egyensúlyt az elvárt
eredmények és a bérek kapcsán.
A válaszok között csak utalások voltak,
hiszen ez elsősorban a helyi vezetés
feladata. Ismertettük, hogy a kollektív
szerződésben milyen szociális
juttatásokban sikerült megállapodnunk. így
a hosszú távú alkalmazásnál a 25-40 éves
törzsgárdatagságot, a nyugdíjba vonulási
juttatást, és a Vezérigazgatói Díjat emeltük
ki, megemlítve még a szociális költség
évente felhasználható részét és
a végkielégítés mértékét.
A második napon Johan Hjertonsson,
a fogyasztói innovációs program vezetője,
Anders Rydahl, a termékfejlesztési alelnök,
Nóra Larssen, a piacbevezetési alelnök és
Eric Julliand, a termelőterületek
kontrollingjának alelnöke tartott előadást.
Hans Stráberg pedig válaszolt
az országriportokban feltett kérdésekre.
A fejlesztések kapcsán Magyarországot
külön is kiemelték a nyíregyházi beruházás
kapcsán. Példaértékűnek nevezték az itteni
együttműködést a várossal és
a hatóságokkal.

Uj alközpontok - változik
a telefonálás rendje
A mai világban nem
túlzás azt állítani,

hogy az információ
a legdrágább

árucikk. Ennek

megfelelően
a hatékony

információs
rendszer „aranyat”

ér. Azaz, közel sem
mindegy, hogy
milyen gyorsan és

mennyiért juthatunk

hozzá azokhoz

az információkhoz,
amelyek számunkra

fontosak. Tudják
ezt a multicégek is,
s nem véletlen,
hogy profi

szakemberekre
bízzák információs

rendszereik

kialakítását.

Az Electrolux Magyarország a Sciamus
Tanácsadó és Szolgáltató Kft .-t bízta meg
ezzel a feladattal, melynek munkatársai már
komoly gyakorlattal rendelkeznek ezen
a téren. Az Electrolux Magyarországnál
végzett munkáról a cég képviseletében Bedő
Erik nyilatkozott lapunknak.
- Felülvizsgáltuk és javaslatokat tettünk arra,
hogy az Electrolux Magyarországnál hogyan
lehet hatékonyabbá tenni a telefonálási
szokásokat, a telefonálási rendszert.
Ez vonatkozik a költségekre és arra is,
hogyan lehet olyan megoldásokat
alkalmazni, amelyek eredményeként jobban
és egyszerűbben lehet egymást elérni.
Vizsgálódásunk úgy a vezetékes, mint
a mobil távközlésre is kitért. A kettőt ugyanis
nem lehet szétválasztani, hiszen
összefüggnek egymással, s össze is kell
hangolni azokat.
- Munkánk több részből állt. Egyrészt
újratárgyaltuk az élő szerződéseket,
s versenyeztetést követően újakat is
kötöttünk. A vezetékes szolgáltatók közül
a volt MATÁV-val, ma már T-Systems, kötött
szerződést az Electrolux, míg a mobil
területen a T-Mobile maradt a szolgáltató.
Természetesen az alkalmazott műszaki
megoldásokat is felülvizsgáltuk. Ennek
eredményeként egy teljesen új alközpont
készült Jászberényben, s telepítettünk egy új
alközpontot Nyíregyházára is. Budapesten is
van egy alközpont, melyet nem érdemes
kicserélni, de annak működését szinkronba
hozzuk a másik kettőével. Ezek segítségével
sok olyan funkciót valósíthatunk meg,
melyek a költségcsökkentés mellett
a kapcsolatteremtés lehetőségét, színvonalát
javítja. Egy belső telefonálási szabályzatot is
megalkottunk, amelyből kiderül, hogyan lehet
a legjobban használni a rendszert, amely
decemberben kezdi meg működését.

A szabályzat
azonban csak
jövő év elejétől
lesz érvényben.
Bevezetésre
kerül továbbá
jövő év
februárjától
a PIN-kódhasználat.
Mindenkinek
lesz egy
személyes
kódja, melynek
segítségével a külső partnereket is hívhatja.
Ezen kívül a mobiltelefonálás területén
költségkeret is bevezetésre kerül, amely ma
már Magyarországon egyre több helyen
alkalmazott módszer. Mindenki kap egy
költségkeretet, amellyel szabadon
gazdálkodhat telefonálásai során. Mindezt
pontosan tartalmazza a már említett
telefonálási szabályzat. Fontos hangsúlyozni,
hogy az egész projekt és annak akcióterve
többször is egyezetve lett
a menedzsmenttel, s élvezi annak
támogatását.
Tulajdonképpen az egész
beszédkommunikációt tételesen átvizsgáltuk
az Electrolux Magyarországnál. A munka
már júliusban elkezdődött, s egy részé az év
végén fejeződik be, de lesz, ami a jövő évre
is áthúzódik - mondta Bedő Erik.
Azt, hogy az új telefonközpontok telepítése
32 millió forintba kerül, s a várható éves
megtakarítás ennél több lesz, Bárkányi
Máriától, az IT vezetőjéről tudtuk meg.
Azaz, egy éven belül megtérül a beruházás,
miközben a korábbinál hatékonyabb
kommunikációs rendszert használhatnak
majd januártól az Electrolux Magyarország
munkatársai.

Kríziskommunikációs tréning
November 4-én és 5-én kríziskommunikációs tréningen
vettek részt felsővezetőink a Thermál Hotel Visegrád két
konferenciatermében. A tréning mindkét napon reggeltől
estig tartott. A résztvevők két csoportra osztva oldották
meg a szakemberek által összeállított feladatokat.
A tréninget neves újságírók, szerkesztő-riporterek és
műsorvezetők tartották, többek között Obersovszky
Péter és Nika György is.

A felsővezetőknek krízishelyzetet kellett kommunikálni
televíziós kamerák előtt, valamint rádiós és az írott sajtó
számára kiadott nyilatkozatokban. Sajtóközleményt
kellett írni, amely alapján viszontlátták a különböző
nyomtatott sajtóban megjelent cikkeket. A második nap
végén sajtótájékoztatót kellett szervezni, melyet
megelőzött élő, illetve rögzített televíziós interjú, melyeket
természetesen visszanéztek és értékeltek is.

ELECTROLUX ÚJSÁG 5

Aki negyvenöt éve tanulta a szakmát - III.

Negyvenöt év
a történelemben

rövid, egy ember
életében bizony
nagyon hosszú idő.

Az Electrolux Lehel
Kft. jászberényi

termelőbázisán
kilencen vannak,

akik ennyi ideje

dolgoznak már itt.

Az őket bemutató
sorozat harmadik

részében Orosz
Sándor életútját
ismerhetjük meg.

- Édesapám a Lehel Hűtőgépgyárban
dolgozott, s 1960-ban még lehetőség volt
úgynevezett gyermekmunkára. így kerültem
a nyári szünetben egy hónapig
a nagyhűtőelem gyárba, ahol M12-es
menetet vágtam egy oszlopos fúrógéppel.
Ez volt az első találkozásom a gyárral
és a munkával. Azután szeptember 1 -jétől
mint szerszámkészítő ipari tanuló kerültem
a Lehelbe. Diáktársaimnál 3 hónappal
korábban végeztem 1963-ban Budapesten,
mert a Szakma Kiváló Tanulója címet
megszereztem. Idomszerészként dolgoztam
1968-ig, s közben elvégeztem
Jászberényben a technikum esti tagozatát.
Ekkor technológusi munkakörbe kerültem.
Két évig Pécsett katonáskodtam, majd
visszakerültem a technológiára. A Tisza
nevezetű mélyhűtőpultot Budapestről már
az én irányításommal telepítettük
Jászberénybe. Közben munka mellett
tovább tanultam, 1973-ban kezdtem és
1977-ben szereztem diplomát a kecskeméti
főiskolán, gépgyártás szakon. A Bosch
Üzem 1976-ban indult, s mi már Kármán
Józseffel 1975-ben kezdtük a gyártást
előkészíteni, a technológiát odatelepíteni.
A főiskola elvégzését követően átkerültem
az abszorpciós területre technológusnak.
A következő nagy változást az 1983-as év
hozta számomra. Ekkor a ll-es üzem
vezetőjének neveztek ki, s itt kezdődött
vezetői karrierem. Itt éltem át a privatizációt,
s ezt követően, 1994-ben a Bosch Üzem
vezetője lettem. Ez is egy új kihívás volt.
A munkában az az ars poeticám, hogy
nagyszerű eredményeket csak nagyszerű
emberekkel, csapatmunkával lehet elérni.

Szerencsés vagyok, mert most is sok
nagyszerű emberrel dolgozom együtt,
akiket én választottam magam mellé.
Munka mellett 1995-ben másoddiplomámat
is megszereztem, minőségi szakmérnök
lettem. Szóval az egy életen át való tanulás
nemcsak szólam, ezt saját példámmal is
bizonyíthatom. Arra is büszke vagyok, hogy
sok fiatal továbbtanulását támogattam.
A családomnak a Lehel Hűtőgépgyár, majd
az Electrolux Lehel Kft. nagyon sokat jelent,
hiszen feleségem is itt dolgozik
kontrollerként. A lányom pályát módosított tanító volt, majd a GYES alatt
másoddiplomát szerzett -, s most
a DOMETIC-nél dolgozik kereskedőként.
Remélem, 20 év múlva Máté unokám is
az Electrolux dolgozójává válhat.
- Nagyon szeretem a munkámat, s egy
nagyon jó csapat áll mögöttem, akikkel
az esetenkénti kudarcból is sikert tudtunk
kovácsolni. A siker definíciója számunkra
mindig azt jelentette, hogy „amit akartunk,
azt elértük”. Az örökös
elégedetlenségünkkel és az állandó
fejlesztéssel magas színvonalú gyártási
kultúrát tudtunk meghonosítani amire
nagyon büszkék vagyunk. A sikerek
ellenére mégis úgy döntöttem, hogy 2006.
január 1 -jétől nyugdíjba vonulok. Végezetül
megköszönöm jelenlegi és volt
munkatársaimnak az együtt végzett
eredményes munkát, a volt és jelenlegi
főnökeimnek az ehhez nyújtott támogatást.
Egyúttal kívánok mindenkinek
a magánéletben és a munkában is sok-sok
sikert.

Porszívó hátrányos helyzetű családoknak
- Ebben a felgyorsult világban sem szabad
megfeledkeznünk környezetünkről, a számunkra
legfontosabbakról, embertársainkról, településeinkről,
gyermekeinkről, az elesettekről, a rászorulókról - mondta
már nem egy alkalommal Takács János, az Electrolux
Lehel Kft. vezérigazgatója, amikor az Electrolux Csoport
magyarországi képviselete valamilyen jó ügyet
támogatott. Példaként lehet említeni a Maci Alapítványi
Óvoda, a Jász Múzeum, a város sportjának
támogatását, valamint a Szövetkezet úti játszótér
felújítását. Ebbe a sorba illik a cég jászberényi
porszívógyárának karácsonyi akciója is.
A karácsonyi ünnephez közeledve az Electrolux Lehel
Kft. Porszívógyára 10 Electrolux porszívót ajánlott fel,
hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő
családok számára. A jászberényi Családsegítő- és

6 ELECTROLUX ÚJSÁG

Gyermekjóléti Szolgálattól kértek segítséget ahhoz, hogy
a felajánlott porszívók valóban a legrászorultabb
családokhoz kerüljenek. Elsősorban olyan családokra
gondoltak, ahol valamelyik szülő egyedül neveli
gyermekét, gyermekeit, ahol súlyosan beteg gyermeket
nevelnek, ahol
a munkanélküliség
is sújtja a családot.
December 6-án
a Porszívógyár
igazgatója. Vass
Attila egy családnak
személyesen adta
át ajándékukat,
az Electrolux
porszívót.

EMS - Electrolux Gyártási Rendszer

A címben jelzett

bűvös három betű
- EMS (Electrolux

Manufacturing
System) -

az Electrolux
Gyártási Rendszert

jelenti, amely

az egyszerűsített
gyártási

módszereknek

a koncepciójára

épül, s különböző
iparágakban már

régóta alkalmazzák.
Egy olyan többéves

program ez, amely

az Electrolux
Csoport minden

gyárában
bevezetésre kerül.

Hogy ez a módszer pontosan mit jelent, azt
dr. Gönczy Sándortól, a Hűtőszekrénygyár
igazgatójától tudtuk meg. A jászberényi
Fagyasztóládagyár már túl van a bevezetési
szakaszon, mivel mintaprojektként indult
az EMS náluk ez év közepén,
párhuzamosan három másik európai gyárral
együtt. így Szentpéteri Ferenc gyárigazgató
már annak gyakorlati tapasztalatairól is
tájékoztatni tudta lapunkat.
- Az EMS az Electrolux által összefogott és
az Electroluxra átalakított módszerek
összessége. Egy olyan program, amely nem
csupán a termelésben, hanem gyakorlatilag
a teljes gyártásban, a kutatásfejlesztéstől
a logisztikáig hozhat változást. Az egyre
élesedő piaci versenyben csak úgy tudjuk
piacvezető helyünket megtartani,
megerősíteni, ha a volumen, a minőség
és a költségek terén is javítani tudjuk
teljesítményünket. Ezt szolgálja az EMS,
amelynek három mérföldköve van. Az egyik
a stabilitás kialakítása, amely a veszteségek
csökkentését jelenti minden területen (selejt,
magas készletek, stb). Ide tartozik
a biztonságos munkahelyi környezet,
valamint az átlátható vállalat kialakítása.
Utóbbi azt jelenti: ha bárki ránéz egy
üzemre, akkor érteni fogja, hogy ott mi,
hogyan működik. A másik fontos része
az EMS-nek a folyamatok fejlesztése.
Itt elsősorban nem jelentősebb
beruházásokra kell gondolni, hanem olyan
kisebb ötletekre, amelyek eredményeként
javítható a minőség, növelhető
a mennyiség. A folyamatok fejlesztése
során nagyon fontos annak a láncnak
a kialakítása, egyszerűsítése, melyen
a termék eljut a vevőkhöz. A harmadik
mérföldkő a dolgozók bevonása, képzése.
A program sikere attól függ, hogy
a dolgozókat be tudjuk-e vonni annak
megvalósításába. Saját munkahelyén
ugyanis mindenki jobban tudhatja, hogy
mit, hogyan kellene átalakítani, hogy még
eredményesebb munkát végezzen.
A dolgozók ötletei tehát kellenek a program
sikeréhez. Az EMS lényege röviden tehát
az, hogy egyszerűsíteni, hatékonyabbá kell
tenni a folyamatokat. Mire ez a lapszám
az olvasókhoz jut, már nálunk is
megkezdődik az EMS bevezetése - mondta
dr. Gönczy Sándor.
- Az EMS-hez hasonló rendszerek már sok
világcégnél működik, például a Toyotánál és
az Audinél is. A kérdés az, hogy más
országban és iparágban működő rendszert
hogyan lehet adaptálni, esetünkben
a fagyasztóládák gyártására. A módszer
bevezetése külső szakértők, úgynevezett

konzultáns cégek segítségével történik.
Az Electrolux európai hűtőszekrény- és
fagyasztóládagyárai közül bennünket
választottak ki, s a munkát ez év júliusban
kezdtük. Első lépésként koncepciót kellett
alkotnunk arról, hogyan képzeljük el
a változásokat. Az volt a kérdés, hogy nagy
lépéssel vagy kisebb lépésekkel kezdjük
a változtatást. Előbbi azt jelentette volna,
hogy a teljes gyárat átalakítjuk, hogy
a gyártás legoptimálisabb feltételeit
megteremtsük. Nos, mi a kis lépések mellett
döntöttünk. így a dolgozók bevonásával
különböző munkaterületeket szervezünk át,
s ha ott már a folyamatok jól működnek,
akkor gondolkozunk az egész gyártás
átszervezésében. Egyik ilyen terület volt
a belsőkád-előszerelés, amely alapvetően
meghatározza a minőséget és
hatékonyságunkat Az egyik gyártósorunkon
november 1 -jével már a változtatásoknak
megfelelően dolgozunk. Egy másik kijelölt
hely a tetőgyártás volt, mellyel most
foglalkozunk. Itt elég magas készletszinttel
dolgozunk, ezt szeretnénk csökkenteni.
Arra törekszünk, hogy a gyártási rendszert
egyenlő szintre hozzuk, hogy a dolgozók
terhelése is egyenletes legyen. Nagyon
fontos a jó ergonómiai környezet kialakítása,
a gépek, a szükséges szerszámok és
a munkadarabok legmegfelelőbb
elrendezése a munkahelyeken, s ehhez
a dolgozók segítsége nélkülözhetetlen.
Fontos, hogy megértessük velük
a változások lényegét, s azt, hogy mit
várunk tőlük. Ennek jegyében tartottunk már
és tartunk is még tréningeket. Kiemelten
fontos része az EMS-nek az oktatás, mert
ezzel biztosítjuk a folyamatos fejlődést. Úgy
érzem, hogy az első változásokat követően
a dolgozók egyre inkább elfogadták és
segítik is a program megvalósítását.
A következő lépésként, a jövő év elején,
a karbantartással foglalkozunk majd, mert
ez a rész alapvetően segítheti azt, hogy
növeljük a gyártásunk stabilitását és javítsuk
a minőséget - nyilatkozta Szentpéteri
Ferenc

ELECTROLUX ÚJSÁG 7

Bemutatjuk
új munkatársainkat
Lapunk rendszeres olvasói már megszokhatták, hogy időről időre bemutatjuk azokat
a többségében fiatal, új munkatársakat, akik a közelmúltban kezdtek dolgozni

az Electrolux Lehel Kft.-nél. Hagyományainkat folytatva, most 20 új munkatárs

bemutatására vállalkoztunk.

Garcsik József (25)

Szász Péter Ádám (25)

Tóth Péter (25)

Tóthné Simon Erzsébet (47)

gépészmérnök

informatikai mérnök
Miskolci Egyetem

villamosmérnök
Miskolci Egyetem

üzemgazdász
Salgótarjáni Pénzügyi és
Számviteli Főiskola

Kecskeméti Műszaki Főiskola
GAMF Kar

Hűtőszekrénygyár - logisztikai

Fagyasztóládagyár -

Hűtöszekrénygyár - termelési

mérnök

gyártmányfejlesztő mérnök

Központi Logisztikai Szervezet

mérnök

angol középfok
aikido, zongorázás
- Diplomamunkámat
a Hűtőszekrénygyártói készítettem,
azaz nem ismeretlenként kerültem
ide. Sokakat ismertem már,
nagyon kellemes fogadtatásban
volt részem.

angol társalgási szinten
kajakozás
- Baráti fogadtatásban volt
részem, úgy érzem, nagyon jó
csapatba kerültem.

- logisztikai kontroller

Varga Balázs (26)
januárban államvizsgázik, mint
okleveles gépészmérnök
Budapesti Műszaki Egyetem

Péntek Adrienn (26)
okleveles gépészmérnök
Miskolci Egyetem

Béla Ádám (25)

Hűtéstechnikai gépészmérnök
Kecskeméti Műszaki Főiskola
GAMF Kara

Hűtőszekrénygyár - jelenleg

Hűtöszekrénygyár -

Fagyasztóládagyár -

Hűtőszekrénygyár - jelenleg

Suseganában tréning­

HR-munkatárs

gyártmányfejlesztő

Suseganában tréning­

programon vesz részt

angol alapfok
zene, aikido
- Én már 1998 óta dolgozom
az Electroluxnál. Új munkakörömbe
azt követően kerültem, hogy
főiskolai diplomámat
megszereztem. Nem volt idegen
a terület, ahová kerültem,
változatos a munka, kollégáim jól
fogadtak.

programon vesz részt

gyártmányfejlesztő mérnök

angol alapfok
olvasás, utazás

gyártmányfejlesztő mérnök

angol
kirándulás, akvarisztika
- Kihívásokkal teli, érdekes
munkákat kapok és aktívan reszt
veszek az új termékek
elkészítésében. A kollégáim
nagyon segítőkészek, mind
Jászberényben, mind
Suseganaban problémamentes
volt a beilleszkedés.

angol középfok
kosárlabdázás, labdarúgás
- November eleje óta dolgozom
az Electrolux jászberényi
Hűtőszekrénygyárában, ahol jó
kollektívába kerültem.

Kalmár Krisztián (27)

angol középfok
úszás, numizmatika és utazás
- Úgy érzem, sikerült olyan
munkahelyet találnom, ahol
érdekes kihívások elé állítanak.
A munka izgalmas és jó
a társaság. A jászberényi másfél
hónap után Olaszországban is
hasonló tapasztalatokat szereztem.

angol középfok
túrázás, zene
- Korábban már 11 évet
dolgoztam itt, így jelenlegi
kollégáim többségét ismertem,
így nem idegenként kezdtem
november elején az Electrolux
Logisztikai Központjában
dolgozni.

HR-menedzser
SZIE GATE

- Kollégáim gyorsan befogadtak,
jól érzem magam, s már e rövid
idő alatt is sok újat tanultam.

Kolozsvári Szilvia (28)

Csányi Tamás (26)

Zelena Károly (28)

gazdasági mérnök
SZIE GATE Károly Róbert
Főiskola, Gyöngyös

műszaki menedzser
Kecskeméti Műszaki Főiskola
GAMF Kara

gépészmérnök
Miskolci Egyetem

Katona Zoltán (26)
gépészmérnök
Budapesti Műszaki Egyetem

Hűtőszekrénygyár -

Hűtöszekrénygyár -

Hűtőszekrénygyár - beszerző

Hűtöszekrénygyár - mérnök

gyártmányfejlesztő mérnök

gyártmányfejlesztő mérnök

angol
gyermekével tölti szabad idejének
többségét, kirándulás,
- Nagyon jó csapatba kerültem,
ahová nem volt nehéz
a beilleszkedés.

beszerző

angol középfok
horgászat
- Első munkahelyem
a Hűtőszekrénygyár, ahol egy
fiatal, lendületes csapatba
kerültem.

német és angol középfok
technika, barkácsolás,
sportlövészet
- Nagyon jó légkörű helyre
kerültem. Hamarosan az Electrolux
olaszországi gyárában,
Suseganában dolgozom tovább.

Székely Bertalan (30;

Dalmadi Szabina (24)

kereskedelmi szakos közgazdász
Szolnoki Kereskedelmi Főiskola

Nad Abonji Tamás (24)

angol középfok
olvasás, utazás
- Új munkakört töltök be, amilyen
korábban nem volt. Szeretem
a munkámat, mert igen
változatos.

Nagy Barnabás (24)
gépészmérnök
Budapesti Műszaki Egyetem

Hűtőszekrénygyár -

Hűtöszekrénygyár -

gépészmérnök
Kecskeméti Műszaki Főiskola
GAMF Kara

gyártmányfejlesztő mérnök

gyártmányfejlesztő mérnök

Fagyasztóládagyár -

beszerzési koordinátor

angol középfok,
szerb és horvát felsőfok
röplabdázás, motorozás
- Jó csapatba kerültem, könnyű
volt beilleszkedni. Hamarosan én
is Suseganába utazom, ahol
tréningprogramon veszek részt.

angol középfok
baseball, természetjárás,
strandröplabda, olvasás,
zenehallgatás
- Fiatal csapatba kerültem, ahol
jól fogadtak. Jól érzem magam
a Hűtőszekrénygyárban.

gyártmányfejlesztő mérnök

angol középfok
utazás, szauna, kaktuszgyűjtés
- Jó helyre kerültem, ahol már
eddig is sok új ismerettel lettem
gazdagabb.

angol és német középfok,
olasz kezdő
olvasás, utazás
- Érdekes, új környezetbe
kerültem, ahol jól érzem magam
s már sok újat tanultam.

Benedek András (25)
csomagolásfejlesztő mérnök
Budapesti Műszaki Egyetem

Batta Anita (26)
gazdasági mérnök
SZIE GATE Károly Róbert
Főiskola, Gyöngyös

Vidovich Kálmán (27)

Hűtőszekrénygyár -

Molnár János (35)
gépészmérnök
Kossuth Lajos Tudományegyetem
Műszaki Főiskolai Kara, Debrecen

csomagolásfejlesztő mérnök

Fagyasztóládagyár -

Központi Logisztikai Szervezet

folyamatfejlesztő mérnök

angol középfok
téli sportok (sífutás)
- Munkatársaim jól fogadtak, jól
érzem magam
a termékfejlesztésen.

gyártmányfejlesztő mérnök

- szállítmányozási előadó

angol középfok
kerékpározás
- Igen változatos munkát végzek
egy jó kollektívában, amely úgy
érzem, rövid idő alatt befogadott.

angol középfok
üvegfestés, aerobik, síelés
- Mivel itt írtam a diploma ­
munkámat, így nem ismeretlenként
kerültem a logisztikára.

angol alapfok
cserkészet, ifjúságnevelés
- Munkahelyemen nagyon jól
fogadtak, s munkakörömből
adódóan már eddig is sok helyen
megfordultam.

gépészmérnök
SZIE GATE

Fagyasztóládagyár -

vasúti gépészmérnök
Széchenyi István Főiskola, Győr
Hűtöszekrénygyár -

Electrolux Design
Laboratórium, 2005
Az Electrolux Design Laboratórium
ösztönzi és elismeri a kiemelkedő
tehetségű, formatervezést hallgató
diákokat a világ minden tájáról.
Ez az egyedülálló nemzetközi
esemény nemcsak tapasztalat­

szerzésre nyújt lehetőséget a tanulóknak,
hanem az Electroluxot is arra ösztönzi,
hogy mottójához híven, az életet egy kicsit
könnyebbé tegye a fogyasztók számára.
Idén a diákok feladata az volt, hogy
termékeket tervezzenek a nem túl távoli, de
merész hangzású 2020-as évre. A tervezői
elképzeléseknek szakítaniuk kellett
a hagyományokkal és a diákok saját,
innovatív ötleteit és a fogyasztói igények
alapos ismeretét kellett tükrözniük.
A termékötletek a főzés, mosás, hűtés,
padlóápolás és mosogatás témakörökben
versenyeztek. Az Electrolux által harmadik
alkalommal megrendezett designpályázatra
88 országból 3040 pályázat érkezett.
A 2005-ös év pályázati kiírásának
a kombinálhatóság, alkalmazhatóság,
rugalmasság, fenntarthatóság és tömörség
voltak a főbb irányvonalai.
A nyertes termékötlet az Airwash
elnevezésű mosógép lett, ami képes víz
nélkül mosni. Az Airwash olyan mosógép,
amely víz helyett negatív töltésű ionokat,
sűrített levegőt és illatosítót használ
a ruhatisztításhoz. Formáját a vízesés

ihlette, amely természetes úton állít elő
negatív töltésű ionokat. Az Airwash lehetővé
teszi, hogy vizet takarítsunk meg és
mellőzzük a mosószereket. A légköri levegő
és a negatív töltésű ionok biztosítják, hogy
természetes módon történjék a tisztítás.
A mosógépet úgy tervezték, hogy a lakás
bármely részén elhelyezhető legyen.
A felhasználóbarát kezelőpanel
a készüléken szabadon
áthelyezhető. A zsűri választása
azért esett az Airwashra, mert
formatervezése egyedi és
a termék környezetbarát. Továbbá
ha az Airwasht használjuk, nem
kell többé tisztítóba járnunk,
amely rága és időigényes feladat.
A verseny második helyezettje
a Napfény íze fantázianévre
hallgató termék, amely a kínai
Zheijang egyetem diákjainak
alkotása. A harmadik helyet
a Dél-koreai Műszaki és Oktatási
Egyetem tanulói által tervezett
Boldog Lábak elnevezésű
termékötlet kapta.

Mi kerüljön a fa alá idén karácsonykor?
A karácsonyt mindenki várja, hiszen
kedveskedhetünk szeretteinknek,
különleges meglepetésekkel
ajándékozhatjuk meg őket.
Az Electrolux mindenki számára
kínál valami vonzót és elérhetőt.
Az Ergorapido porszívócsalád
valamennyi tagját érdemes
feltennünk karácsonyi

10 ELECTROLUX ÚJSÁG

ajándéklistánkra, mivel
jelentősen megkönnyíti egy
háziasszony életét. A modern
formatervezésű, vezeték
nélküli Ergorapidóval
' könnyebben és gyorsabban
tudunk takarítani.
Az Ergorapido család tagjai piros színben
kaphatók, ezüstmetál részletekkel.
Az Ergorapido 2-in1 csupán 19900 forint,
a morzsaporszívót és a szőnyegseprűt pedig
külön-külön is megvásárolhatjuk.
Nemcsak a tisztaságmániásoknak, hanem
a konyhatündéreknek is találunk ajándékot
az Electrolux kínálatában. Az AEG-Electrolux
ASSISTENT KM 850 konyhai robotgép
minden konyha „ezermestere”, hiszen
mindent tud, amire a konyhában szükség
lehet: gyalul, vág, aprít, tör, mixel, dagaszt és
kever. Ára mindössze 24 900 forint.
Ha nagyobb értékű ajándékkal szeretnénk
kedveskedni szeretteinknek vagy akár
magunknak, akkor gondoljunk arra, hogy mi
sem könnyíti meg jobban a háziasszony
életét, mint egy szárítógép. A készülék falra
szerelhető, így gyakorlatilag a fürdőszoba

bármely részén elhelyezhetjük és
fogyasztása is alacsony. Az ajánlott bruttó
fogyasztói ára 121 400 forint.
Sorba szedve az ötleteinket, felmerülhet
bennünk a kérdés, hogy mégis mit vegyünk
annak a szerettünknek karácsonyra, akinek
mindene megvan? A legújabb technológiák
szerelmeseinek az Electrolux Trilobite
2.0 robotporszívó az idei karácsony tökéletes
ajándéka. A Trilobite életstílust fejez ki;
díjnyertes, szexi designjának köszönhetően
a szerencsés ajándékozott biztosan nem
tartja majd legújabb szerzeményét
a szekrényben elzárva, hiszen barátai
bizonyára irigykednek majd az új házi segéd
láttán. A Trilobite 2.0 ára 299900 forint.

Szakmai gyakorlat
A 2005-ös évben 25 fő vett részt
az Electrolux Lehel Kft. különböző
szervezeteiben szakmai gyakorlaton.
A hallgatók eltérő időtartamot
töltöttek a vállalatnál - 2-től 15 hétig
- a képző intézmény elvárásainak
megfelelően. Az Electrolux Lehel Kft.
számára a szakmai gyakorlatos
hallgatók fogadása azért fontos
feladat, mert több fiatal a diploma
megszerzését követően a szakmai
gyakorlat kedvező tapasztalatai
miatt cégünknél szeretne
elhelyezkedni. A 25 fiatal tizenegy

felsőfokú oktatási intézményből
érkezett és az Electrolux Lehel Kft.-n
belül hét szervezeti egységben Hűtőszekrénygyár,
Fagyasztóládagyár, Központi
Logisztikai Szervezet, Pénzügyi és
Adminisztrációs Szervezet,
Szerszám- és Célgépgyár,
vezérigazgatóság és nyíregyházi
gyár - töltötte gyakorlati idejét.
A legtöbben, négyen-négyen,
a kecskeméti főiskoláról és
a szolnoki főiskoláról érkeztek
hozzánk gyakorlatra.

Utánpótlássiker Electrolux mezben
A JSE-Vasas 1996. január 1-je után született fiatalokból
álló csapata november közepén Tápiószentmártonban
a Márton Kupán szerepelt. A gyerekek ezen a tornán
avatták fel az Electrolux Lehel Kft. által a városnak
sportcélokra biztosított támogatásból vásárolt mezeket,
melyek - az eredmények ismeretében már elmondhatjuk szerencsét hoztak számukra.
A fináléban a Kispest-Honvéd ellen a visszavágás
reményében léptek pályára a gyerekek, s ez sikerült is,
hiszen 2-0-ra nyerték a döntőt, s ezzel megnyerték
a Márton Kupát. Az aranyérem mellett egy különdíj is
Jászberénybe került, hiszen a torna legjobb játékosának
a JSE-Vasas ifjú labdarúgóját, Bálint Artúrt választották.

!

Gond nélküli porszívózás

Már hazánkban is kapható
az Electrolux jászberényi gyárában
előállított CycIoneXL porszívó,
melynek portartálya extra méretű,
négyliteres. Azoknak, akik nehezen
tudják megoldani a porzsákok
beszerzését, tökéletes választás
lehet az új, Electrolux CycIoneXL
porszívó. A porzsák nélküli

készülékek általában kisebb
tartállyal készülnek, így gyakran kell
kiüríteni. A CycIoneXL maximális
megoldást nyújt erre a problémára,
hiszen négyliteres portartályának
megtöltéséhez igen nagy
mennyiségű port kell
összegyűjtenünk. Az átlagos
porzsák nélkül működő porszívók
tartályával általában hozzávetőleg
400 m2-nyi területet lehet
kiporszívózni, míg a CycIoneXL-lel
akár 1300 m2-t is. Ennek
köszönhetően a készülék jelentősen
kevesebb karbantartást igényel.
Másik nagy előnye a porszívónak,
hogy extra nagy kerekekkel
rendelkezik, melynek segítségével
könnyebben irányítható, így
a bútorokat könnyebben ki tudjuk
kerülni takarítás közben.
A CycIoneXL nemcsak praktikus,
hiszen a formatervezők arra is
figyeltek, hogy jól mutasson.
Az új CycIoneXL novembertől már
kapható hazánkban, grafitszürke
színben.

Jégmentes (frost free) fagyasztóládák sikere Európában
2004 szeptemberében indult el
a világon is egyedülálló frost free
(jégmentes) fagyasztóládák gyártása
elsőként itt, Jászberényben. Több
országban sikeresen bevezetésre
került: Angliában, Svédországban,
Dániában, Franciaországban,
Németországban,
Spanyolországban, Magyarországon
és más kelet-európai országban. Idén
áprilisban a jégmentes termékskálát
kiegészítettük újabb modellekkel,
más szigetelésvastagságban.
A gyártásindulás előtt
a fagyasztóláda-csapat célként
3,8%-os szervizhívási mutatót

határozott meg ez év végére.
Ez mostanra 3,59%-os szinten áll,
ami rendkívüli jó eredménynek
mondható egy ilyen komplex termék
esetében európai viszonylatban is.
A frost free termékcsalád bővítése
tovább folytatódik 2006-ban. Ahogy
már korábban olvasható volt, jövő
nyáron a japán piacon kerül bolti
forgalomba a jégmentes láda
Electrolux márkanév alatt, valamint
beruházások révén elindult a normál
szigetelésű frost free ládák
fejlesztése is, amelyeknek piaci
bezetése 2006. év végén fog
megtörténni a tervek szerint.

Fejtsen és nyerjen velünk!
Azok között, akik a mostani és
az októberi számunkban megjelent
keresztrejtvényeket megfejtik, és
a helyes megfejtéseket névvel, valamint
elérhetőségükkel ellátva 2006. január
15-ig bedobják az étteremben
elhelyezett ládába, értékes Electrolux
háztartási termékeket sorsolunk ki.
Most egy mondat folytatását várjuk,
amely így kezdődik: Az Electrolux
Csoporton belül...
Vízszintes:
1. A beküldendő megfejtés első része.
Zárt betűk: R, I, N, D, C, D.
13. Nemesfém. 14. Jász-NagykunSzolnok megyei település. 15. Ez a nap.
16. Érez, keverve. 17. Alsó közepe!
18. Pató Pál. 20. Ádám fele. 21. Maró
anyag. 22. Ritka férfinév, keverve.
24. A beküldendő megfejtés 4. része.
27. Finom nedű. 28. Kőszikla.
29. A beküldendő megfejtés 5., befejező
része. 31. Méh, amely nem dolgozik.
32. ...marha kór. 34. Személyes
névmás. 35. Európai nemzet.
36. Ma már nem használt gyomirtó
szer. 38. Téli sporteszköz. 39. Orosz
férfinév, keverve. 41. Theofil röviden.
43. Somogy megyei település.
45. ... leányka, jellegzetes magyar bor.
46. Egykori színház. 48. Kémiai
részecske. 50. Lineáris, röviden.
51. Becézett női név. 53. Közismert
medve. 55. Kreol része! 56. Épület van
ilyen. 59. Portugál és spanyol
gépkocsik nemzetközi jelzése.
61. Magyar Nándor. 62. Világhírű
világítótorony. 64. Idegen férfinév.
66. Okos emberre mondják:
...kombájn. 67. Mezőgazdasági terület.
69. Alkotmánybíróság.

2. Menyasszony. 3. A gallium vegyjele.
oszlop is van ilyen. 40. Eszkimók jégből
4. Vissza: a fogak „otthona”. 5. Maya
épült kunyhója. 42. Halászati eszköz.
közepe. 6. Minden rendben.
43. Ifjúsági Magazin. 44. Gyulladás.
7. Tűzrevaló. 8. A beküldendő megfejtés 46. A beküldendő megfejtés 2. része.
3. része. 9. Keszeg része! 10. Nem
Zárt betűk: E, L, É, Z, T, L.
mozog. 11. Az ehető lehet főtt és sült
47. A gyermek és az unoka is ez.
is. 12. Mikes Kelemen. 16. Magyar
49. Fényes égitest. 52. Omszk,
férfinév. 18. Hálót szövő állat. 19. Ázsiai
keverve. 54. Farmermárka.
nép. 20. Kárt okoz. 23. Ételt ízesít.
56. Gabonanövény. 57. Majdnem
24. Szétszórt. 25. Farmer minőségét is
Mosei! 58. Esztétikus. 60. Kollégiumot
jelző szó. 26. Koncepció is van ilyen.
is elneveztek róla: ... István. 62. Marsi
27. Papírmérték. 28. Svéd, magyar és
része! 63. Könyv szerzője. 65. Kóterban
olasz autók nemzetközi jelzése.
csücsül. 66. Kötőszó. 68. Kétharmad
30. Ne fel. 32. Kata azonos hangzói.
bűn.