Fájl #731: "Electrolux_2008.pdf"

Electrolux_2008.pdf

PDF Text

Szöveg

2008. január
XLIII. évf., 1. szám

r—---------

[
r—"

i f
pA WV7> 'í' • /-t ■ ■

BJ Electrolux

Új év - új kihívások
Remélem, hogy mindannyiuknak jól teltek
az ünnepek és az egész éves kitartó munka

után kicsit pihentek és kikapcsolódtak
családjuk és barátaik társaságában.

A vállalat gazdasági számairól még nem
tudunk pontosan beszámolni, de annyi biztos, hogy
a 2007-es évben is töretlen volt vállalatunk fejlődése.

A gépgyártás területén az ország legnagyobb árbevételű
cége vagyunk, amely meghatározó szerepet játszik

környezete alakulásában is, hiszen kiemelt adófizetői
vagyunk mind Jászberénynek, mind Nyíregyházának.

Talán elcsépelten hangzik, hiszen évek óta mondjuk,
de újabb és újabb piaci kihívások várnak ránk idén is.





Az alapanyagok és az energia ára folyamatosan

emelkedik, s ezt gyártóként egészében nem tudjuk
a kereskedelmen keresztül a vásárlókra terhelni. Ebből

pedig adódik, hogy továbbra is fontos célunk

a költséghatékonyság javítása, a minőség folyamatos
emelése, s a vásárlói igényeknek megfelelő fejlesztések

Tartalom

megvalósítása. Piaci pozícióinkat csak így tudjuk

megtartani és erősíteni.
Az Electrolux magyarországi története sikertörténet,

• Gyáraink 2007-ben

3

• Előttem az utódom

4

szakértők, s szerencsére ezt a megállapítást minden

• Bemutatjuk a regionális termékcsoport-menedzsereinket

5

évben újra és újra megerősítjük. Ehhez persze alapvetően

• Mi kérdezünk, Ön válaszol

6

szükséges az a jó kollektíva, amely Jászberényben,

• A Klapka ajánlata fiatalok számára

7

Nyíregyházán és Budapesten dolgozik, s rendre megfelel

• Megújulhat az együttműködés a Miskolci Egyetemmel

8

az új és újabb piaci kihívásoknak.

• Szakmai Kör a Miskolci Egyetemen

9

Jó évünk volt a tavalyi is, hiszen az eredményes termelési

mondták ezt már a kilencvenes évek elején is a gazdasági

10

munka mellett számos elismerést is átvehettünk.

• Esélyegyenlőségi Terv az Electrolux Lehel Kft.-nél, V. rész

10

Termékeink jelentős része már a Környezetbarát

• Pályaválasztás, beiskolázás

11

• Electrolux Green Spint, a fenntartható fejlődés útján

védjegyet is viselheti, s jól halad az EMS bevezetése,
valamint az energiacsökkentési programunk, melynek

• A 2008. évi munkaszüneti napok körüli munkarend

11

• Kezdje lazán az új évet!

12

• Caffé Silenzio, csak csendben, csak halkan

13

• Electrolux Insight tűzhely

13

• Sikeres beszállítóink

14

zárult.

• Az üzemorvos válaszol

14

Vállalatunk idén is újabb kihívások elé néz, sok munka

• Nyugdíjas-búcsúztatás

14

és remélem, sikerélmények várnak majd ránk 2008-ban

• TOP 500: egy év alatt öt helyet léptünk előbbre

14

is. Mindezek reményében kívánok sikerekben gazdag

• A sokszoros véradókat köszöntötték

15

boldog új esztendőt az Electrolux magyarországi

• Negyvenkét éves Electrolux hűtőszekrény

15

telephelyein dolgozó minden munkatársunknak.

• Ötvenéves jubileum

15

keretében Green Spirit információs pontokat Is átadtunk

gyárainkban. A munka mellett egy-egy nap jutott

a szórakozásra is. A jászberényi családi napok vagy
az Electrolux Díjugrató Lovasversenyünk is nagy sikerrel

• Megleptük Dávid Beckhamet egy „diamond sand”

Ergorapido porszívóval

15

• Gondoskodj a Valentin-nap romantikájáról!

15

• Totózzon és nyerjen velünk!

16

Az Electrolux magyarországi cégeinek lapja Felelős szerkesztő: Fekete Zsanett A szerkesztőbizottság címe: 5101 Jászberény, Pf. 64,
Electrolux Lehel Kft. Kiadja: Electrolux Lehel Kft. Felelős kiadó: Takács János vezérigazgató

Szerkesztési munkák: Szántai Tibor Grafikai tervezés, nyomtatás: Chili-Com Kft. Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1978

Gyáraink 2007-ben
Nyíregyházi Hűtőszekrénygyár
Nyíregyházi Hűtőszekrénygyárunkban
december 14-e volt az utolsó munkanap.
A szellemi munkakörben dolgozó
kollégák részére három nappal korábban
tartottak tájékoztatót a 2007-es tervek
teljesítéséről, valamint átadták
a gyárigazgatói díjakat. A fizikai munkakörben

Jászberényi
Porszívógyár
A jászberényi Porszívógyárban december
18-án volt az utolsó munkanap. Az év
végi leltár viszont ezúttal csak a szokásos
negyedéves üzemi leltár végrehajtását
jelentette, ugyanis a gyárban az auditált
leltár 2007. június végén már megtörtént.
Az év értékelésére és a gyárigazgatói
díjak átadására december 17-én és 18-án
került sor. A kollégák tájékoztatást kaptak
arról, hogy a legfontosabb célkitűzések
megvalósultak. Költséghatékony
munkavégzéssel és jelentős
anyagmegtakarítással sikerült a pénzügyi
célokat teljesíteni. A 2007-es év
egyébként mind a minőségi mutatókban,
mind a logisztikai eredményeket tekintve
kiváló év volt. Az alapanyagkészletet több
mint 25%-kal csökkenteni tudták, míg
készárukészletük 2004-ben volt ilyen
alacsony szinten, mint most. A kiszállítás
pontossága meghaladta a 90%-ot.
Több termelési rekordot is megdöntött
2007-ben a jászberényi Porszívógyár.
A napi termelési rekord immár 17 004
darab, a havi termelési rekord 295 311
(október), s az éves termelési mennyiség
meghaladja a 2,6 millió darabot.
A szervizhívási mutató 2,4%, s ez ilyen jó
csak a vasterviki áttelepítés előtt volt.
Azóta azonban sokkal bonyolultabb
készülékek készülnek a gyárban. Az előző
évhez képest majd 80 ezer darabbal
nagyobb termelési eredményt azonos
létszám mellett gyártották le, azaz
jelentősen javították a produktivitást.
Két gyárigazgatói díjat adtak át
az ünnepségek keretében
a Porszívógyárban. Dr. Horváthné Bóta
Erika, a Porszívógyár folyamatainak
felülvizsgálatáért és a Minőségirányítási
és Környezetvédelmi irányítási rendszer
auditjára való felkészülés irányításáért
kapott elismerést. A másik gyárigazgatói
díjat Sándor Szilvia vette át az SÁP
projekt sikeres befejezéséért.

dolgozó kollégák december 12-én kaptak
tájékoztatást a 2007-es évről.
A 2006. évi 703 000 ezer darabbal szemben
2007-ben 907 000 hűtőszekrény készült
Nyíregyházán. Nőtt az alkalmazotti
létszám is, 1511 főről 1711 főre.
Gyárigazgatói díjakat kaptak:

a termelés területéről Májer Kornél termelési
koordinátor, Németh Zsolt főművezető,
Macsuga Tamás főművezető, Szmolka Mária
selejtkezelő, a karbantartás, műszaki szerviz
területéről Juhász Tamás technikus, Pócsi
Ferenc karbantartó, a logisztika területéről
Barabás Tibor.

Jászberényi Hűtőszekrénygyár
és Fagyasztóládagyár
A Hűtőszekrénygyárban december 14-én,
a Fagyasztóládagyárban december 13-án
volt az utolsó munkanap a szerelősorokon.
Majd kezdődtek az év végére tervezett
karbantartások és beruházások. Mindkét
gyárban 2008. január 7-én indítottuk az új
esztendőt és a gyártásindításról
elmondhatjuk, hogy zökkenőmentesen
sikerült.
A Hűtőszekrénygyárban 2007-ben gyártott
termékek 59%-a a TT/Cabinet, 35%-a
a Combi, míg 6%-a a Box Üzemben készült.
Míg 2006-ban 1 329 900, addig 2007-ben
1 361 112 darab hűtőszekrény készült
Jászberényben.
Az év során számos fejlesztés is
megvalósult. így megtörtént a beépített
TT sor kifejlesztése a kelet-európai piacra,
valamint a többi 2007-re tervezett
termékfejlesztési projekt is.
A termékfejlesztéshez kapcsolódó
fejlesztések során felújításra került
a 40-es épület, s új panelgyártó lett telepítve
az 55-ös épületbe. Új lineáris, belső kamra
vákuumformázó gépsor is megkezdte
működését ebben az évben, miközben
2008-ban kezdődő - új termékek gyártásának előkészületei is folytak. A tavalyi
évben összesen 2,808 milliárd forintos
beruházás - termék: 1,007milliárd, gyártás
1,801 milliárd forint - történt a gyárban.
A szervizhívási mutató december végére
2,32%-ra csökkent, ami európai szinten is
kiváló eredmény, az összes európai gyár
közül nekünk a legalacsonyabb az SCR
mutatónk.
Az EMS célok is a tervezettnek megfelelően
alakultak, 15 folyamatos fejlesztő
tevékenység fejeződött be, melyek
eredményeként a vállalat több mint 220 000
euró megtakarítást ért el.
Mind anyagköltségben, mind LCC-ben és
a mérnöki munkákban teljesültek a tervezett
megtakarítások, így a dolgozói bónusz
mértéke 15,4 nap a 14,5 tervezettel

szemben, amelyből 15 napot a decemberi
bérrel együtt már kifizettünk.
Gyárigazgatói díjat a Hűtőszekrénygyárban
az alábbi munkatársaink kaptak: Békefi Jenő,
Dósa Lászlóné, Kaszab Árpádné, Kméczik
János, Rékasi Róbert, Tamás Pálné
és Túróczi Antal.
A Fagyasztóládagyárban tavaly 490 700
darab termék készült, amelynek 77%
nagyméretű és 23% a 100 literes
fagyasztóláda. A gyárban tavaly mintegy
550 millió forint értékben valósultak meg
beruházások. A szervizhívási mutató
az utolsó negyedévben 2,85% volt.
Az EMS tréningek során minden dolgozónk
kapott oktatást. A cél a 90%-os oktatási
arány elérése volt, a teljesítés 92%-os.
A folyamatos fejlesztő tevékenységek
eredményeként több mint 155 000 euró
megtakarítást értek el. A hatékonysági
mutatók, mint pl. anyaghatékonyság,
bérhatékonyság és selejt, a tervezett
szinten alakultak, így a dolgozói bónusz
mértéke itt is 15,4 nap, amelyből 15 napot
már kifizettünk.
A Fagyasztóládagyárban gyárigazgatói díj
elismerést kaptak: Benke József, Csáki
Zsuzsanna, Kókai Béla, Pesti Sándor, Sípos
Róbert, Tanczikó Tibor és Vágó József.
A múlt év májusában ünnepeltük
a jászberényi fagyasztóláda-gyártás 10 éves
jubileumát, majd az EQE kamion
segítségével mindkét gyár minden dolgozója
rövid és játékos formában minőségi
oktatáson vett részt, szeptemberben családi
napot szerveztünk mindkét gyár dolgozói
és családtagjai részére, majd novemberben
került sor a „Green Spint” indító
rendezvényére.
Végezetül szeretném megköszönni mindkét
gyár összes dolgozójának a 2007. évi
eredményes munkáját és jó egészséget,
hasonlóan eredményes új évet kívánok
mindenkinek.
Szentpéteri Ferenc gyárigazgató

Lassan nyugdíjba vonulnak azok
a munkatársaink, akik egykoron még a Lehel
Hűtőgépgyárban kezdtek dolgozni,
s a privatizációt követően is vállalatunknál
maradtak. Közülük néhányan első

munkahelyükről mennek nyugdíjba, életük

nagy részét cégünknél töltötték el. Matula

József, a Szerszám- és Célgépgyár igazgatója
december elsején adta át helyét utódjának,

Kelemen Gábornak.

Előttem az utódom
Matula József 1971-ben szerzett gépészmérnöki diplomát
a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, s július 5-én lett
a Lehel Hűtőgépgyár alkalmazottja. Az első néhány évet
a szerszámszerkesztésen töltötte, majd 1975-ben
a Szerszámüzem vezetőjének nevezték ki. - Ez abban az időben
nagyon izgalmas feladat volt, hiszen a cégek nagy része szinte
önfenntartó volt, így mi is. Azaz dolgoztunk a fejlesztéseken
és a gyártást is felügyeltük. Abban az időben mintegy
170 embert foglalkoztattunk csak a Szerszámüzemben
és rengeteg munkánk volt. A 80-as évek elején elsőként nálunk
alakultak VGMK-k - hét is -, s ebben 90-100 fő dolgozott mondta Matula József, akit 1984 nyarán gyártás-előkészítési
főosztályvezetőnek neveztek ki. Mozgalmas másfél év
következett életében, hiszen részese volt az önálló gyáregységek
kialakításának, majd 1986. január 1 -jétől a Szerszámfőosztály
vezetője lett. Ekkor is összetett feladatot kapott, hiszen
a Szerszámterveztés, a Gyártóeszköz-gazdálkodás
és a Szerszámüzem tartozott irányítása alá.
A privatizációt követően a Szerszám- és Célgépüzem vezetője
lett, s itt sem unatkozott. - Izgalmas időszak volt, amikor
a Célgépüzem összes dolgozója a Szerszámüzembe „költözött”,
azaz a két telephelyből egy lett. Ekkortájt szűnt meg a tmk,
s az ott felszabadult jó szakemberek közül néhányat sikerült
meggyőznöm, hogy jöjjön hozzánk dolgozni. Amikor 1991-ben
a Szerszám- és Célgépgyár létrejött, bizony sokan választották
a végkielégítést és elmentek tőlünk. Nagyon sok munkánk volt
ebben az időszakban is, s bizony sok embert kellett lebeszélnem
arról, hogy elhagyja a gyárat - emlékezett vissza erre
az időszakra Matula József. Az újabb és utolsó váltás hűtőselectroluxos életében 1998-ban következett be, amikor
a Szerszám- és Célgépgyár igazgatója lett, s innen vonult
nyugdíjba.
- Szerettem a szakmát, szerettem azt a munkát, amit végeznem
kellett. Szerencsém volt, mert rendre új és új kihívásoknak kellett
megfelelnem, ahogy beosztásaim változtak. Igen emlékezetes
időszak életemben az 1998-as Bosch üzemi tűz. Ezt követően

nagyon fontos szerepünk volt az újjáépítésben, melyet magas
szinten is elismertek. Ugyanígy a ll-es üzem újjáépítése is
emlékezetes feladat volt. Az utolsó években a nyíregyházi gyár
elindítása jelentett nagyon komoly pluszfeladatot. Az elmúlt
37 év alatt alaposan megismerhettem a gyártást és a fejlesztést
is, amely cégünknél folyt. Szóval óriási kihívásoknak kellett
megfelelni, s ez mindig többre és többre inspirált - mondta
Matula József, aki nyugdíjas napjait megkezdve minél több időt
szeretne tölteni családja, szerettei körében. Hobbija
a kertészkedés és a horgászat, valamint az olvasás, s ezekre is
több ideje van most, mint volt korábban.
Matula József úgy ment nyugdíjba, hogy közel két és fél
hónapot együtt dolgozhatott utódjával, a jászberényi Kelemen
Gáborral. Ezt a közös időszakot mindketten nagyon hasznosnak
ítélték meg, s így az új vezető felkészülten, a terület teljes
ismeretében vette át a munkát.
Kelemen Gábor a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen
gépészmérnöki, a Budapesti Műszaki Egyetemen pedig ipari
formatervező mérnöki diplomát szerzett. 1990-1996 között
a Miskolci Egyetem Gépelemek Tanszékén tanított, innen került
1996-ban cégünkhöz, ahol kellő gyakorlati tapasztalatokat
szerzett a fagyasztóláda- és a porszívóvonalon is.
A termékfejlesztés volt a területe, s ezt tekinti szakmai
fővonalának is. Hét év után elhagyta vállalatunkat, s egy
budapesti gumi- és műanyag fröccsöntő szerszámokat gyártó
cég CAD-CAM igazgatója lett. Pályázat útján került vissza
vállalatunkhoz, s lett Matula József utódja, a Szerszámés Célgépgyár igazgatója.
- Hét évet töltöttem el a sorozat-, ötöt az egyedi gyártásban.
A termékfejlesztés mellett a szerszámtervezés és gyártás
mindkét oldalát is jól ismerem, hiszen voltam megrendelő
és gyártó is. Nagyon szerencsés volt, hogy Matula Józseffel két
és fél hónapot együtt dolgozhattam, úgy, érzem sikerült teljes
képet kapnom az itt folyó tevékenységről - mondta Kelemen
Gábor, akinek jó munkát, Matula Józsefnek pedig jó pihenést
kívánunk olvasóink nevében is.

Farsangi ajánló - XIV. Műszaki Bál
A Gépipari Tudományos Egyesület (GTE)
Háztartási Gépek Szakosztálya 2008. február
16-án rendezi meg a XIV. Műszaki Bált
Jászberényben, a Déryné Művelődési Központ
dísztermében. Az immár országos hírnévnek
örvendő bál szervezői változatlanul arra
törekednek, hogy kitűnő szórakoztatásban
részesüljön minden leendő kedves vendégük.

Amint az elmúlt tizenhárom év tapasztalatai
bizonyították, a fiatalok körében egyre
népszerűbbé váló Műszaki Bál a 2008. évben is
remek programot kínál résztvevői számára.
Az est atmoszférájához illő külsőség, pazar
vacsora, hangulatos műsor, jó talpalávaló,
látványos nyitótánc, bálkirálynő-választás,
tombola - számtalan, valóban értékes

nyereménnyel - és tánc reggelig. A GTE
Háztartási Gépek Szakosztálya által szervezett
rendezvény szeretettel vár minden szórakozni
vágyó hölgyet és urat, baráti társaságot
városunkból és az ország minden részéből.
Jelentkezés: Kuzén Zoltán (tel.: 57/416-543),
illetve Bojtos József (tel.: 57/416-521).

Bemutatjuk a regionális
termékcsoport-menedzsereinket
Lapunkban legtöbbször a gyártással,
lehetnek. Most a tűzhelyek
Csehországra a kombi, míg a Balkánra
a termelési eredményekkel foglalkozunk.
és a mikrohullámú sütők területén kívánjuk
inkább az elektromos tűzhelyek használata
Kevesebb figyelem övezte eddig azok
legalább az első három piaci pozícióba
jellemző. Természetesen ezt is figyelembe
munkáját, akik a termékek definiálásával
hozni a céget. Magyarországon ugyan már
kell vennünk, amikor piaci ajánlatainkat
most piacvezetők vagyunk, ám a mi
és közvetett eladásával foglalkoznak. Pedig
összeállítjuk - mondja Bartucz Katalin, aki
az ő munkájuk is fontos ahhoz, hogy
munkánkat régiós szinten nézik
2000-től munkatársa Mosonyi Györgynek.
Ám electroluxos múltja jóval korábban
vállalatunk sikeres legyen. Ráadásul
és értékelik. Mivel a 25 országban egészen
- amint az a későbbiekben kiderül - egy
eltérő főzési szokások és hagyományok
kezdődött, hiszen ő 1991-be került
regionális termékcsoport-menedzsernek
vannak, így nem könnyű feladat az éppen
a céghez. Akkor adminisztrátor és eladói
ma már nem csak a termékdefiniálás
arra a piacra legjobb termékcsomag
munkakörben kezdett dolgozni
és a közvetett értékesítés a feladata,
összeállítása. A legtöbb készüléket
az Electrolux budapesti, Sütő utcai
hanem a vásárlói igényeket is jeleznie kell
a magyar határtól 8 kilométerre lévő
mintaboltjában. A Lehel márkával kezdett,
a gyárak felé, hogy versenyképes
Szatmárnémetiből értékesítik - 400-450
majd egy év múlva már az Electrolux márka
bevezetésén tevékenykedett. Öt
termékekkel jelenhessünk meg
a piacon. Mosonyi György
évvel később, 1996-ban egyedül
és Bartucz Katalin e területen
tervezte meg az Electrolux
tevékenykedik, nem is akármilyen
svédországi bútorgyárának
sikerrel.
mintasarkát ugyanitt. Együtt
- Az Electroluxon belül nagyon sok
a beépíthető készülékekkel egy
új projektet én vezettem be.
új kultúrát próbáltunk kialakítani.
Kezdődött ez az Electrolux
Személyre szabott
márkájú háztartási készülékekkel,
konyhabútorokat ajánlottunk
s ez tartalmazta a Jászberényben
beépíthető termékekkel. Ez
gyártott porszívókat is. Utóbbi
akkor még gyerekcipőben járt
hirtelen robbant be a köztudatba,
Magyarországon.
s nagyon sikeres termék lett. Helyi
- A beépíthető csapathoz
termékmenedzserként a Menalux
1998-ban kerültem, mint
porzsákok és porszívótartozékok
termékoktató és a budapesti
bevezetése is az én feladatom volt.
partnerek üzletkötője voltam.
Az igazi áttörést munkámban
A termékcsoport­
az 1995-ös év hozta, amikor
menedzsmenthez 2000-ben
Mosonyi György
Bartucz Katalin
a beépíthető termékek
csatlakoztam és én foglalkoztam
(46)
(34)
piacbevezetése lett a feladatom,
a tűzhelyekkel és a mikrohullámú
Végzettség: kereskedelmi
Végzettség: kereskedelmi
előbb Magyarországon, majd
sütőkkel. Ami érdekes, hogy
üzemgazdász
menedzser felsőfokú
1998-tól Kelet-Európábán.
2000-ben még csak nyolc
(Kereskedelmi Főiskola,
szakképesítés (Károly
Kialakítottam egy kis üzletkötő­
ország tartozott hozzánk, majd
Budapest)
Róbert Kereskedelmi
csapatot és rövid időn belül
az évek során egyre gyarapodott
Beosztás: regionális
Szakközépiskola)
piacvezetők lettünk ezen
ezek száma, s így ma már
termékcsoport-menedzser
Beosztása: regionális
a területen, s ezt a pozíciónkat
25 ország tartozik hozzánk.
Mióta dolgozik
termékfelelős
azóta is tartani tudjuk. Most, az év
Munkánkat néhány országban
az Electrolux Lehel
Mióta dolgozik
végén, ezt a beosztásomat
helyi menedzserek is segítik,
Kft.-nél: 1992 óta
az Electrolux Lehel
leadtam, s ma már „csak”
de van több ország, ahol nincs,
Nyelvismeret: angol
Kft.-nél: 1991 óta
a szabadonálló tűzhelyek
s ott személyesen nekünk kell
és német
Nyelvismeret: angol
ellátni ezt a feladatot - mondja
és mikrohullámú sütők
Hobbi: utazás
Hobbi: utazás
termékmenedzselése a feladatom
Bartucz Katalin.
a kelet-európai régióban Ezen a területen
ezer darab -, s a német és a lengyel
Az Electrolux hét régiójából az egyik
ketten dolgozunk Bartucz Katalinnal gyártóbázis termékeit tudják még ajánlani.
a kelet-európai, ám utóbbiba több ország
kezdi beszélgetésünket Mosonyi György.
A mikrohullámú sütőket a Távol-Keleten
tartozik, mint a másik hatba összesen,
így itt sokkal összetettebb és nehezebb
Tévedések elkerülése végett meg kell
gyártatják, mivel nincs saját gyára
jegyezni, hogy Kelet-Európa az ő
az Electroluxnak. Az utóbbi termék
a feladat. Nem véletlenül büszke arra
esetükben nem a klasszikus kelet-európai
eladását 250 ezer darabra futtatták fel
Mosonyi György, hogy a beépíthető
országokat jelenti. Nem kevesebb, mint
az elmúlt években.
termékeket a csúcson adta át, hiszen évek
- A főzési szokások mellett az sem
25 ország tartozik ide Lengyelországtól
óta piacvezető a területen az Electrolux.
Albánián át egészen Kazahsztánig.
lényegtelen, hogy hol, melyik országban
A három termékcsoport együttes
- Feladatunk igen összetett, hiszen
például milyen energiahordozót
menedzselése viszont mára már olyan
részesítenek előnyben. Van, ahol inkább
az Electrolux gyáraiban és külső gyártóknál
óriási terhet jelentene, amely az eredmény
készült termékekből olyan versenyképes
az elektromos tűzhelyeket, van, ahol
rovására menne. Ezért a jól bejáratott
termékcsaládot kell összeállítanunk,
a gáztűzhelyeket használják inkább.
területet leadták, s a már említett másik két
amelyek az egyes országokban sikeresek
Magyarországra a gáztűzhely,
termékvonal felfuttatására koncentrálnak.

electrolux

5

Mi kérdezünk,
Ön válaszol
Tett-e fogadalmat újévkor,
mit vár a 2008-as esztendőtől?
Körkérdéssorozatunkat az új esztendőben a fent leírt
kérdéssel kezdjük. Választ a Porszívógyár

és a Hűtőszekrénygyár dolgozóitól vártunk.
Kovács Béla, termelési mérnök
Porszívógyár
A fogadalom, az eskü, számomra szent
dolog. A mai, rendkívül gyorsan változó
világban nehéz lenne olyan fogadalmat
tenni, melyet biztos, hogy be tud
tartani az ember. Nagyon sok dolog
ugyanis tőlünk függetlenül változik
környezetünkben. Fogadalmat tehát
nem tettem, de terveim természetesen
vannak az idei évre. Szeretnék aktívan
részt venni minél több új termék
és projekt indításában. Remélem,
hogy számos új, izgalmas feladat
megoldásában lesz részem 2008-ban.
A kihívásoknak szeretnék megfelelni,
s ez nem kis dolog lesz, hiszen nem
tudhatom, hogy pontosan mi is vár rám
ebben az évben.

Emó'di Zsuzsanna, tesztelő
Porszívógyár
Volt, amikor tettem fogadalmat,
de már kinőttem ebből a korból.
Természetesen várom, hogy mit hoz
az új év, s remélem, hogy nem lesz
rosszabb, mint volt az óév. Ezért mi
is sokat tehetünk, de nagyon sok
olyan dolog is bekövetkezhet, amelyet
nem tudunk befolyásolni. Most
reménykedünk csak, hogy sok jót is
hoz a 2008-as év számunkra.

Csikós Sándor, művezető
Porszívógyár
Fogadalmat nem szoktam tenni
az óév végén, az új esztendő elején,
viszont reményeimet megfogalmazom
magamnak. Azt kívánom, hogy jobb
legyen ez az év, mint volt az előző.
Egészséget, boldogságot, békét
és nyugalmat szeretnék és kívánok
mindenkinek. Én azon leszek, hogy

környezetemben ez megvalósuljon.
Azt remélem, hogy a 2007-es gondok
nem jönnek elő újra, s még jobb évünk
lesz. Nagyon fontos az egészség, mert
az alapvetően meghatározza életünket.
Ezért jó egészséget remélek a 2008-as
évben is.

Keresztesi Istvánná, tesztelő
Hűtőszekrénygyár
Nem szoktam fogadalmat tenni,
mert sok minden nem csak az én
elhatározásomtól függ. Azt pedig, hogy
a környezetemben mi hogyan alakul,
nem lehet a mai világban még néhány
hónapra sem előre látni. Az viszont
biztos, hogy tavasszal egy unokával
„gazdagodik” a családunk. Remélem,
hogy ő egészséges lesz. Ez számunkra
most a legfontosabb.
Ő lehet a legnagyobb ajándék

számunkra 2008-ban. Mivel kisfiú lesz,
így kiegyenlítődik a lányok és a fiúk
aránya a családban (2 leány és 2 fiú).
Egyébként pedig azt remélem, hogy
a mostani év jobb lesz, mint a tavalyi.

Nagy Pál, szerelő
Hűtőszekrénygyár
Egy fogadalmat tettem az új esztendő
kapcsán, mégpedig azt, hogy
kevesebbet fogok dohányozni. Az igazi
az lenne, ha leszoknék, de már
az is nagy eredménynek számítana,
ha kevesebb cigarettát szívnék.
Remélem, hogy ezt a fogadalmamat
teljesíteni tudom. Korábban tettem
már fogadalmakat, de azok többnyire
nem jöttek be. A legfontosabb, hogy
egészség legyen, mert akkor tudunk
dolgozni. Éppen ezért szeretném
csökkenteni a napi cigiadagomat. Jó
lenne, ha jobb évünk lenne, mint tavaly.

A Klapka
ajánlata fiatalok
számára
A Klapka György
Szakközép- és Szakiskola
hosszú évek óta áll már

szoros kapcsolatban
cégünkkel, hiszen
vállalatunk tanműhelyében

az iskola tanárai oktatják
a fiatalokat. Az intézménynek
2007. december 1 -je óta új igazgatója van
Tamás Zoltán személyében, akit arra

kértünk, tájékoztassa lapunk olvasóit, hogy
milyen továbbtanulási, képzési

lehetőségeket ajánl az iskola.
Az általános iskola nyolcadikosai 2008. február 15-ig adhatják
be jelentkezésüket iskolánkba a 9. évfolyamra, s olyan
szakmákra, ahol nincs kötelezően előírva a 9-10. évfolyam
befejezése. A felsőfokú jelentkezések lezárását követően több
szakmacsoportban - könnyűipar, közlekedés, kereskedelmi
marketing, vendéglátás és idegenforgalom - is tudunk
tanulókat fogadni. Jelenleg ezen szakmacsoportokon
belül autószerelő, kereskedő, vendéglős és utóelektronikai
műszerész képzés folyik nálunk. Amennyiben megfelelő
számban érkeznek jelentkezések, úgy könnyűipari technikusi
képzést is be tudunk indítani.
Felnőttképzéssel is foglalkozik intézményünk. Az Electroluxszal
közösen már rendeztünk NC, CNC forgácsoló-tanfolyamot.
Ehhez megfelelően felkészült szakembereink, megfelelő
eszközeink és a helyi tantervűnk is rendelkezésre áll, s bár
egyelőre még nincs akkreditálva, kellő számú jelentkező esetén
bármikor be tudjuk indítani. Terveink között szerepel 2008tól a háztartási gépszerelő szakma képzésének beindítása.
Az Electrolux tanműhelyében ilyen jellegű gyakorlati képzés
is megvalósítható, s amennyiben lesz érdeklődés, akkor ez
a képzés is megkezdődik. E képzésben elképzeléseink szerint
azok vehetnének részt, akik elvégezték az általános iskolát,
s betöltötték a 16. életévüket. Ehhez tehát nem kötelező a 10.
évfolyam elvégzése. Ugyancsak érdekes lehet az Electrolux
számára is, hogy a SZIE ABK-val közösen szeretnénk beindítani
a logisztikai, műszakiasszisztens-képzést. Ide már a nyíregyházi
Electrolux gyár dolgozóinak gyermekeit is várjuk, hiszen
kollégiumi elhelyezési lehetőséget biztosítani tudunk.
A gépészeti szakmacsoportokon belül kivételes helyzetben
vagyunk, hiszen az Electrolux tanműhelye a megyében
a legjobban felszerelt gyakorlati oktatóhely. Itt jelenleg is folyik
gépi forgácsolói, géplakatosi, hegesztői és villanyszerelői
képzés. Igény szerint épületgépészeti csőhálózat-szerelő

és szerszámkészítő-képzés is megvalósítható, mint ahogy ez
már volt is, amikor kellő számú jelentkezőt sikerült felvennünk
erre a területre. A szakiskolai képzések nálunk 2, illetve
3 évesek, míg a középiskolai végzettségre, érettségire épülő
szakképzés 2 éves.
A felvételi tájékoztatást - első ízben - közösen
az Electroluxszal rendeztük és tartottuk a Jászság iskolában
az elmúlt év utolsó két hónapjában. Együtt jelentünk
meg ezeken a tájékoztatókon, s mondtuk el a szülőknek
a lehetőségeket. A leginkább rátermett tanulóink, akik már
az iskolai tanulmányaik alatt felhívják magukra a figyelmet,
akár munkaszerződést is kaphatnak az Electroluxtól.
Fontos még megjegyeznem, hogy egy sikeres pályázaton
is túl vagyunk az Electroluxszal, melyet az iskola nyújtott
be a Munkaerő-piaci Alap Képzési Alaprész Decentralizált
keretére. A pályázat eredményeként egy 9,2 milliós fejlesztés
valósult meg - a 3,2 milliós önrészt az Electrolux biztosította
- az Electrolux tanműhelyében, melynek ünnepélyes átadása
hamarosan megtörténik.

electrolux

7

Megújulhat
az együttműködés
a Miskolci Egyetemmel

Cégünknek hosszú évekre
visszamenő, jó

kapcsolata van a Miskolci
Egyetemmel. Igaz

ez a megállapítás
a termékfejlesztés területére

és a logisztikai rendszerek

kialakítására is. Ezzel együtt
a vállalatvezetés azt

gondolta, hogy érdemes
új alapokra helyezni ezt

a kapcsolatrendszert,
s ennek érdekében alakult ki

az a 20 pontos akcióterv,
melynek rövid ismertetésére

Király Évát, cégünk
HR-igazgatóját kértük.
Az általunk összeállított akcióterv
megvalósításával elsősorban az a célunk,
hogy potenciális munkavállalókat
tudjunk biztosítani a Miskolci Egyetemről
vállalatunk számára. Az ismeretes, hogy
nem csak Magyarországon, hanem
Európában is komoly problémák vannak

8

electrolux

a mérnökutánpótlás terén. Akcióink
egyik része éppen erről szól, az egyetem
elsősorban gépészmérnöki karán tanuló
hallgatóit szeretnénk minél korábban
felkészíteni arra, hogy mielőbb hadra
foghatóbb munkavállalók legyenek.
Rendelkezzenek olyan szaktudással
és szakmai tapasztalattal, amelynek
birtokában eredményesebben tudnak
nálunk dolgozni. Tulajdonképpen
azt célozzuk meg, hogy
a munka világára minél jobban felkészült
szakemberek érkezzenek hozzánk
a Miskolci Egyetemről.
Az általunk megfogalmazottak
közül most a leglényegesebbeket
említeném. Vállalatunk vezetői közül
többen személyesen is vállalják, hogy
vendégelőadóként részt vegyenek
az egyetemi képzésben. Az innováció,
a fejlesztés és a kutatás területén
az egyetemi tudásközponttal és magával
az egyetem különböző karaival is
szeretnénk az együttműködésünket
tovább bővíteni. Tényleges ipari
problémák kutatási témaként való
feldolgozása során a hallgatók valós
problémák megoldásában vehetnének
részt. így megismerkedhetnének
a vállalatunknál folyó innovációs,
fejlesztési munkával. Például lehetne
olyan diplomamunka-témákat
meghatározni, amelyek kapcsolódnának
vállalatunkhoz. Tervünk, hogy
az egyetemmel közösen Electrolux
Innovációs Akadémiát indítunk. Ez azt
jelentené, hogy az egyetem cégünk
stratégiai partnereként, az egyetemi
szintű mérnökképzésben olyan
elméleti és gyakorlati oktatást, valamint
angol nyelvi képzést valósítana meg,
amelynek során a friss diplomások
valóban felkészülten kerülhetnek
vállalatunkhoz. A nyelvi képzés

fontosságát azért is hangsúlyoznám,
mert tapasztalataink szerint a Miskolci
Egyetemről szakmailag jól felkészített
fiatalok kerülnek ki, ám alkalmazásuk
során problémaként jelentkezik a nem
megfelelő szintű angol nyelvtudásuk,
így felmerült annak a lehetősége
is, hogy olyan szakmai gyakorlati
lehetőséget biztosítunk az egyetemisták
számára, ahol angol nyelvi környezetbe
kerülnek. Illetve azt is jó megoldásnak
tartanánk, ha a diplomamunkájukat
angol nyelven kellene elkészíteniük.
Van egy olyan programunk is - Start
Egyetemi Ösztöndíjasprogram -, melyet
azért találtunk ki, mert a tavalyi év
során bevezetésre került tandíjfizetési
kötelezettség a tehetséges gyerekek
továbbtanulását akár meg is gátolhatja.
Elsősorban a nálunk dolgozó szülők
gyermekeinek támogatására szeretnénk
ezt a programot kialakítani.
A 20 pontos akciótervünket átnyújtottuk
a Miskolci Egyetem felső vezetésének
és várjuk a visszajelzésüket arra,
hogy javaslataink közül mit tartanak
megvalósíthatónak. Szeretnénk,
ha az egyetem részéről az egyes
akciópontok megvalósításához
kontaktszemélyeket jelölnének ki,
s abban bízunk, hogy minél több
területen megvalósulhatnak majd
elképzeléseink, mert ez jó lesz nekünk,
s az egyetemnek, az ott tanuló
hallgatóknak is.

Electrolux Magyarországon

Szakmai Kör a Miskolci
Egyetemen
November 28-án, délután, az Electrolux
Lehel Kft. felső vezetése a Miskolci
X Egyetem vendége volt, ahol
a Mechanikai és Anyagtudományi
Kooperációs Kutatási Központ,
a Gépész Valéta Bizottság,
a Logisztikai Szaktanács,
az Informatikai Szaktanács
és a Műszaki Menedzser
Szaktanács „Az Electrolux
Magyarországon” címmel rendezett
Szakmai Kört, melyen az egyetem oktatói
és hallgatói vettek részt.
Az Electrolux Lehel - Több mint nyereséges vállalat címmel
Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója nyitotta
az előadások sorát, majd Szentpéteri Ferenc, a jászberényi
Hűtőgép- és Fagyasztóládagyár igazgatója a világ első No Frost
termékének fejlesztéséről, az újszerű konstrukciós elvekről a EMS projektről tájékoztatta a hallgatóságot.
A Porszívógyárban folyó termék- és technológiafejlesztésről,
a Miskolci Egyetemmel kapcsolatos együttműködési
lehetőségekről Vass Attila a Porszívógyár igazgatója beszélt.
Lipták László, a nyíregyházi Hűtőgépgyár igazgatója a náluk
tapasztalható mérnöki kihívásokról szólt, míg Nagy László
logisztikai igazgató a hatmillió készülék árukezeléséről,
szállításáról, az együttműködés lehetőségéről a raktározásban

és a vevőkiszolgálás logisztikai folyamatainak optimalizálása
témában tartott előadást.
Tájékoztatást kaptak a Szakmai Kör résztvevői a Miskolci
Egyetem Mechanikai és Anyagtudományi Kooperációs
Kutatóközpont által az Electrolux Lehel Kft. részére logisztikai
témában végzett fejlesztési feladatok eredményeiről. Erről
Farkas Attila raktárvezető, dr. Kovács László egyetemi docens
és Tomkovics Tamás szigorló mérnök informatikus hallgató
tartott előadást.
A rendezvény végén a fiatalokat Király Éva, az Electrolux Lehel
Kft. HR-vezetője és Sinka Judit, a Porszívógyár HR-vezetője
várta konzultációra, akik az állás- és karrierlehetőségekről
tájékoztatták a hallgatókat.
- Az előadóteremben megjelent hallgatókat és tanárokat
többek között az érdekelte, hogy milyen jövőbeni elképzelése
van cégünknek a karbantartás kapcsán. A konzultáció során
az érdeklődők képet kaphattak az Electrolux Lehel Kft.-ről, s arról
is, hogy négy magyarországi gyárunkban milyen munka folyik,
milyen lehetőségeket biztosít az Electrolux a friss diplomásoknak
- mondta a rendezvényről Király Éva.
Az Electrolux Lehel Kft. HR-vezetője azt is megjegyezte
a rendezvény kapcsán, hogy a Szakmai Kör programját
megelőzően az Electrolux Lehel Kft. felső vezetése
a jövőbeni, újszerű együttműködés lehetőségeiről egyeztetett
a Miskolci Egyetem műszaki karának, valamint a Mechanikai
és Anyagtudományi Kooperációs Kutatási Központ vezetőivel.

electrolux

9

A 2008. évi
munkaszüneti
napok körüli
munkarend
A Munka Törvénykönyvéről
szóló 1992. évi XXII. törvény
125. §-ának (5) bekezdésében
kapott felhatalmazás
alapján - figyelemmel
a köztisztviselők jogállásáról
szóló 1992. évi XXIII. törvény
71. §-ának (2) bekezdésére
és a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2. §-ának (3) bekezdésére is
a feladat- és hatásköréről
szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm.
rendelet 1. § a) pontjában
foglalt feladatkörében eljárva
a szociális és munkaügyi miniszter
az alábbiak szerint határozta
meg a munkaszüneti napok körüli
munkarendet (27/2007. (IX. 29.)
SZMM rendelet):
1. § (1) E rendelet hatálya - a (2)
bekezdésben meghatározott kivétellel
- kiterjed minden munkáltatóra,
közigazgatási szervre (a továbbiakban
együtt: munkáltató) és az általuk
foglalkoztatott munkavállalókra,
közalkalmazottakra, közszolgálati
jogviszonyban állókra (a továbbiakban
együtt: munkavállaló).
(2) E rendelet nem érinti a megszakítás
nélkül üzemelő és a rendeltetése
folytán a munkaszüneti napokon is
működő munkáltatónál, illetve az ilyen
jellegű munkakörben foglalkoztatott
munkavállalók munkarendjét.

2. § A 2008. évi munkaszüneti
napok körüli - a naptár szerinti
munkarendtől való eltéréssel járó
- munkarend a következő:
a) április 26., szombat - munkanap,
május 2., péntek - pihenőnap,
b) október 18., szombat - munkanap,
október 24., péntek - pihenőnap,
c) december 20., szombat -

munkanap,
december 24., szerda - pihenőnap.

3. § A lakossági ellátást
és szolgáltatást végző, valamint
az általánostól eltérő munkaidő­
beosztásban foglalkoztatott
munkavállalók munkarendje a 2. §-tól
eltérően is meghatározható.
4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő

8. napon lép hatályba, és 2008.
december 31 -én hatályát veszti.

Pályaválasztás,
beiskolázás
Vállalatunk új kezdeményezéssel kereste meg a jászberényi

és a jászsági általános iskolákat. Elsősorban a 8. osztályos
gyerekek és szüleik voltak a célcsoport, de a 7. osztályosokat

is tájékoztatták bizonyos lehetőségekről. Minderről Koncz Károly
HR-specialista tájékoztatta lapunkat.
- Felső vezetői kerekasztal-beszélgetések
során 2006-ban és 2007-ben is felmerült már
egyrészt saját tanműhelyünk „ésszerű”
működtetésének kérdése, másrészt az üzleti
területeink munkaerő-igényének időbeni
felmérése. A 90-es évek közepe óta
tapasztalható - nem csak nálunk, hanem
általánosságban az egész országban is - a jól
képzett szakember-utánpótlás hiánya. Ennek
a helyzetnek a megoldása a vállalat felső
vezetésénél is prioritást élvez, s ezért egy új
kezdeményezéssel kerestük meg a jászberényi
szakképző iskolákat és a jászság általános
iskoláit. Megpróbáltunk olyan jövőképet
kialakítani, amely jó vállalatunknak és
természetesen megfelelő perspektívát nyújt
a fiatalok számára is. Ezért október végén,
novemberben és decemberben több
pályaválasztási fórumon vettünk részt.
- A jászberényi és jászsági iskolák vezetőinek
vezérigazgatónk írt levelet, melyben
tájékoztatta őket kezdeményezésünk lényegről.
Majd egyeztettünk dátumokat, s a Klapka
György Szakközép- és Szakiskola
képviselőivel, valamint tanműhelyünk
vezetőjével együtt mentünk el az iskolákba.
Mint meghívott munkáltató, elmondtuk, hogy
az iskola elvégzését követően milyen
lehetőségeket tudunk ajánlani a fiataloknak.
Egy szakma megszerzése ma már
alapkövetelmény, de van lehetőség később
újabb szakmákat is elsajátítani. A szakképző
iskolákkal közösen szeretnénk a szakmák
becsületét visszaadni. Szeretnénk azt
a lehetőséget is biztosítani a mi
tanműhelyünkben tanuló fiatalok számára,

hogy a termelő területeket, s az ott folyó
munkát is megismerhessék.
- Igen komoly érdeklődés fogadta
kezdeményezésünket, hiszen húsz általános
iskolában jártunk. Ezek többségében szülő
értekezleten adtunk tájékoztatást. Volt, ahol
csak szülőkkel találkoztunk, de volt ahol
gyerekek és az intézmény tanárai is jelen
voltak. Decemberben a Klapkában volt, egy
nyílt nap, ahová szintén a Jászság területéről
érkeztek fiatalok, szülők és pedagógusok.
- Ugyanezen projekt keretében novemberben
a Liska József Erősáramú Szakközépiskola és
Gimnáziumban négy napon, mint munkáltató
tartottunk tájékoztatót a lehetőségekről. Ezen
találkozókra új, innovatív termékeinket is
elvittük, melyek nagy sikert arattak.
A találkozókon olyan munkatársaink is részt
vettek, akik abban az iskolában tanultak.
Ők elmondták, hogyan kerültek tanulmányaik
befejezését követően hozzánk, s nálunk most
milyen területen, milyen munkát végeznek.
- Tisztában vagyunk azzal, hogy ennek
a kezdeményezésünknek első eredményei
2-3 év múlva jelentkeznek majd, ám
mindenképpen el kellett indulnunk ezen
az úton. Nagyon fontosnak tartjuk
a folyamatos kapcsolattartást az
intézményekkel és azt, hogy az éppen aktuális
információkat megkapjuk és mi is megadjuk.
Azt tapasztaltuk, hogy a szülők igénylik
a munkaadók részvételét az ilyen
tájékoztatókon, mert arra is kíváncsiak, hogy
az adott szakiskola elvégzését követően milyen
elhelyezkedési lehetőségei lesznek
gyermekeiknek.

cyeen

Electrolux Green Spirit,
^spínt’
a fenntartható fejlődés útján
Vegyünk részt a megoldásban! - 1. rész
Előző számunkban tudósítottunk arról az eseményről, melyet a jászberényi

Hűtőszekrénygyárban rendeztek az Electrolux Green Spirit, a fenntartható
fejlődés útján projekt keretében még az elmúlt évben, november 29-én.
A rendezvény kapcsán készült egy kiadvány, amely a Vegyünk részt

a megoldásban! címet viseli. A következő hónapokban e kiadvány

tartalmát foglaljuk össze néhány részben.
„A klímaváltozásról szóló híreket már
nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Biztos vagyok abban, hogy nem én
vagyok az egyetlen, aki elgondolkodik
arról, hogy a globális felmelegedés milyen
kihatással lesz életemre, gyermekeink
és a jövő generációk életére. Közvetlen
kapcsolat van a klímaváltozás és a háztartási
gépek energiafogyasztása, valamint a gyáraink
és logisztikai rendszereink működéséhez
szükséges energia között.
Az Electroluxnak üzleti stratégiájában
; és napi tevékenységében figyelembe kell
vennie ezt a realitást. Lehetőségünk van
arra, hogy részesei legyünk a probléma
megoldásának ahelyett, hogy a probléma
egyik okozójának tekintetnének bennünket.” Hans
Strabergnek, az Electrolux Csoport elnök-vezérigazgatójának
fenti gondolata olvasható a kiadvány első lapján, majd
a környezetvédelmi elkötelezettségről olvashatunk
Sokan beszélnek róla, de mi mindig elkötelezettek voltunk
A környezet tisztelete mindig is része volt az Electrolux

Csoport genetikai kódjának. Ez igen komoly kijelentés, melyet
visszaigazolnak a folyamatos növekedés évei, melyek során
sikerült vezető helyre kerülnünk a háztartási gépek, porszívók
és vendéglátó-ipari hűtőberendezések szektorában. Jóval
a Rio de Janeiróban, majd Kiotóban aláírt megállapodások
előtt az Electrolux már olyan termékek és gyártási folyamatok
kidolgozásán fáradozott, amelyek nemcsak a vállalat
működési teljesítményét javítják, hanem mindenekelőtt
csökkentik az energia, a víz és a mosószerek felhasználását,
s minimalizálják a környezeti hatásokat.
Akkor, amikor a fogyasztók még alig foglalkoztak ökológiai
kérdésekkel, s a környezet problémái iránti érzékenység nem
volt ennyire általános és széles körű, az Electrolux úttörő
módon kommunikációs kampányokkal igyekezett felhívni
a közvélemény figyelmét a környezetvédelmi kérdésekre.
Arra, hogy több figyelmet fordítsunk a hulladékcsökkentésre
és az erőforrás-felhasználás optimalizálására.
Az Európai Bizottság 2007-ben az Electroluxnak ítélte
a rangos Fenntartható Energia Díjat a vállalati elkötelezettség
kategóriában, elismen/e a vállalat folyamatos erőfeszítéseit
a termelő létesítmények, a termékek és a szolgáltatások
energiafogyasztásának csökkentése terén

Esélyegyenlőségi Terv az Electrolux Lehel Kft.-nél, V. rész
Mai lapszámunkban folytatjuk a vállalatunknál
megalkotott Esélyegyenlőségi Terv ismertetését,
melynek lényege, hogy a munkavállalók
hátrányos megkülönböztetésének lehetőségét
kizárja és az egyenlő bánásmódot biztosítsa. Ezt
az esélyegyenlőségi tervet az Electrolux Lehel
Kft., mint munkáltató, a VASAS Szakszervezeti
Szövetség Electrolux Magyarországi Cégei
Szakszervezeti Szövetsége, mint
a szakszervezet, együttesen fogadták el.

Közvetlen hátrányos megkülönböztetés
Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül
az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként
egy személy vagy csoport valós vagy vélt
a) neme;
b) faji hovatartozása;
c) bőrszíne;
d) nemzetisége;

e) nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való
tartozása;
f) anyanyelve;
g) fogyatékossága;
h) egészségi állapota;
I) vallási vagy világnézeti meggyőződése;
j) politikai vagy más véleménye;
k) családi állapota;
l) anyasága (terhessége) vagy apasága;
m) szexuális irányultsága;
n) nemi identitása;
o) életkora;
p) társadalmi származása;
q) vagyoni helyzete;
r) foglalkoztatási jogviszonyának vagy
munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyának
részmunkaidős jellege, illetve határozott
időtartama;

s) érdekképviselethez való tartozása;
t) egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője
(a továbbiakban együtt: tulajdonsága)
miatt részesül más, összehasonlítható
helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz
képest kedvezőtlenebb bánásmódban.

Közvetett hátrányos megkülönböztetés
Közvetett hátrányos megkülönböztetésnek
minősül az a közvetlen hátrányos
megkülönböztetésnek nem minősülő, látszólag
az egyenlő bánásmód követelményének
megfelelő rendelkezés, amely az előző pontban
meghatározott tulajdonságokkal rendelkező
egyes személyeket vagy csoportokat más,
összehasonlítható helyzetben lévő
személyhez vagy csoporthoz képest
lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb
helyzetbe hoz.

electrolux

11

Kezdje lazán
az új évet

T

- az Electrolux Ergospace
Twintechnology
porszívójával!
A szilveszteri házibuli méltó lezárása volt az óévnek, a lakás
viszont csatatérré változott a parti végére. Nem könnyíti meg
az ébredést a takarítás gondolata, márpedig a szétszórt
konfettit és a karácsonyfa lehullott tűleveleit össze kell
takarítani. Azért öröm az ürömben, hogy a karácsonyra kapott
Ergospace Twintechnology porszívóval az egész lakást
kényelmesen kiporszívózhatja anélkül, hogy konnektort kellene
váltania.
Jelen helyzetben különösen nagy segítség a készülék
turbószívófeje, mellyel a tűleveleket éppoly egyszerű
feltakarítani a szőnyegről, mint a szilveszteri konfettitengert.
Az igazi meglepetés azonban az, hogy porzsákkal és porzsák
nélkül is használható a készülék. Ennek a megoldásnak
köszönhetően nem lesz probléma akkor sem, ha elfelejt
porzsákot venni. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a kis
porszívó rendkívül könnyű, így nem kell megerőltetni magát,
amikor a küszöbön átsegíti vagy a lépcsőn megemeli.
Egy biztos, mostantól nem lesz nyűg a takarítás!

W Electrolux

,H3m- •

12 electrolux

I* t

Caffé Silenzio,
csak csendben,
csak halkan
Az AEG-Electrolux automata kávéfőzője

árkategóriájában jeles, összesített
értékelésben pedig jó eredményt ért el

a STIWA tesztjén Németországban.
Az AEG-Electrolux új, csendes automata kávéfőzőjével frissen
darált kávészemekből főzhetjük le reggeli kávénkat anélkül,
hogy közben a család többi tagja felébredne a kávégép
hangjára.
A csendes működés mellett élvezhetjük a kávé tökéletes
aromáját, melyet az „előáztatás” tesz lehetővé.
A Caffé Silenzio kávéfőzőben még a forrázás előtt kioldódik
az aroma a megnedvesített kávébabból, így a csészébe
kerülő gőzölgő ital élvezeti értéke jelentősen megnő.
A készülékkel szemes és őrölt kávéból egyaránt elkészíthető
a forró fekete. A vezérlőpanelen egyénre szabottan beállítható
az őrlési finomság, ezzel saját ízlésünk szerint határozhatjuk
meg a kávé erősségét.

A design győzelme a konvenciók felett

Electrolux - a gondoskodó vállalat
Az Electrolux Insight tűzhely modern megjelenésével,
ívelt vonalvezetésével valódi designsarkot teremt
konyhájában! A tűzhely a konyha meghatározó eleme.

Miért kellene a praktikus megoldásokat unalmas külső

mögé rejteni, ha modern tálalásban is esztétikai élmény?
Az Electrolux Insight termékcsaládja optimálisan ötvözi a fogyasztói igényekre
szabott funkciókat a modern designelemekkel. A döntött vezérlőpanel,
a nagyméretű sütőajtó és az erős sütőtér-megvilágítás együttesen sokkal
egyszerűbb használatot tesznek lehetővé. A készülék panorámaüveges ajtajának
és egyedi kialakítású sütőterének köszönhetően nagyobb rálátást biztosít
a sütőben készülő ételekre, így nem kell lehajolni, ha látni szeretnénk, megsült-e
az étel. A húshőmérőnek köszönhetően még csak ki sem kell nyitni a sütő ajtaját
ahhoz, hogy megtudjuk, elkészült-e az étel.
A készülék tervezésénél kiemelt szempont volt a biztonság. A többrétegű
üvegajtó garantálja, hogy a sütő kívülről ne forrósodjon át, így a konyhában
játszó kisgyerekek biztosan nem égetik meg magukat. A sütő és a főzőlap
elektromos vezérlését a gyerekzár funkció aktiválásával blokkolhatjuk, ezzel teljes
biztonságban tudhatjuk a csöppségeket.

Az üzemorvos
válaszol
- Mi a helyes életmód a szürke,
csapadékos téli időszakban?

Dr. Szabó
Erzsébet:
- A februári
változékony
időjárásban jó,
ha
visszatérünk
a helyes
életmódhoz.
Fontos
a réteges öltözködés mellett az
olyan lábbeli, amelyik nem ázik
át, talpa nem csúszik.
A különböző csapadék miatt jó,
ha a felső ruházatunk sem átázó
anyagból készült.
Az immunrendszerünk
erősítésében a változatos,
rostos, vitamindús,
kalóriaszegény étrend
elengedhetetlen. A napi fél-,
egyórás friss levegőn történő
séták a családdal mind
immunrendszerünket, mind lelki
egészségünket erősítik.

Nyugdíjas
búcsúztatás
December harmadikén a 4-es
üzemben kedves kis ünnepség
keretében búcsúztak az üzem
dolgozói két kolléganőjüktől.
Muhari Károlyné, Marika
és Birgés Mihályné, Irénke több
mint egy évtizeden át dolgozott
ebben az üzemben. A kollégák
nevében Farkas György
üzemvezető helyettes köszönte
meg munkájukat és kívánt nekik
kellemes nyugdíjas éveket.

Sikeres beszállítóink
Sikeres beszállítóink
sorozatunkban ezúttal

a jászberényi központú
Jász-Plasztik Kft.-t mutatjuk be.

A cég bemutatására
a tulajdonost, Kasza Lajos

ügyvezető igazgatót kértük.
- Mikor alakult és milyen tevékenységet
folytatott kezdetben a Jász-Plasztik Kft. ?
- A Jász-Plasztik Kft. 1990-ben alakult, s akkor
még csak műanyag-fröccsöntéssel
foglalkoztunk.
- Az elmúlt közel két évtized alatt hogyan
változott a cég tevékenységi köre?
- Az évek során jelentősen bővült tevékenységi
körünk. Ma már az alábbi hét területen
dolgozunk:
1. Műanyag-feldolgozás:
a) műanyag-fröccsöntés
b) fröccsöntött műanyag termékek utólagos
megmunkálásai:
- feliratozás (tamponozás, prégelés, szitázás),
- festés vízbázisú festékkel,
- műanyag termékek összeszerelése.
c) extrudálás
2. EPS és EPE csomagolóanyag gyártása:
- habosított PS (EPS) formahabosítás,
- habosított PS (EPS) tömbhabosítás,
- habosított PE (EPE) fóliaextrudálás
és konfekcionálás
- Fröccsöntő- és PS habosító termékek
tervezése illetve ezen termékekhez szerszámok
tervezése és gyártása
- Akkumulátorgyártás és értékesítés
5. Komplett hőszigetelő lemez
és vakolatgyártás
6. Nemzetközi és belföldi szállítás,
vámügynökségi tevékenység
7. Mercedes-Benz és KIA Motors
márkaképviselet.
- Hány telephelye van a cégnek, hol, milyen
tevékenységet folytatnak?
- Négy településen folytatunk termelőmunkát.
Jászberényben műanyag-feldolgozással
kapcsolatos tevékenységet folytatunk,
Sülysápon akkumulátorgyártás folyik,
Nyíregyházán műanyag-feldolgozó van, míg

a szlovákiai Galántán műanyag-feldolgozással
foglalkoznak munkatársaink, akiknek száma
jelenleg 1500.
- Mióta van kapcsolatban a Jász-Plasztik
az Elecrolux Lehel Kft.-vel, s milyen termékek
beszállítását végzik?
- A Jász-Plasztik Kft. 1991-től áll kapcsolatban
az Electroluxszal. Különböző fröccsöntött,
extrudált, tamponozott és habosított
alkatrészeket gyártunk és szállítunk
a hűtőszekrényekhez, fagyasztóládákhoz
és porszívókhoz.
- A cég árbevételének hány százalékát adja
az Electrolux megrendelés?
- A 2007-es teljes árbevételünk 43 milliárd forint
volt, és ennek majd 21 százalékát teszi ki
az Electroluxtól származó bevétel. Ezt
a részarányt szeretnénk tovább növelni, már
csak azért is, mert Nyíregyházán gyárunkat,
mint az Electrolux beszállítója létesítettük.
- Milyen partner az Electrolux Lehel Kft. ?
- Eddigi tapasztalataink alapján azt mondhatom,
hogy az Electrolux szigorú feltételeket szab,
de megbízható partner. A cég által támasztott
újabb igények jelentősen inspirálták
fejlesztéseinket. Mi ugyanis arra törekszünk,
hogy teljesítsük vevőink igényeit, s ez sok
esetben csak bizonyos fejlesztések
megvalósításával lehetséges.
- Hosszú távon számítanak az Electrolux
megrendeléseire ?
- Igen, hosszú távra tervezzük az Electroluxszal
kapcsolatunkat. A következő években is
számítunk megrendeléseikre. Ezért létesítettük
például a nyíregyházi gyárunkat is, hogy ott
közvetlenül tudjuk a szükséges alkatrészeket
biztosítani az Electrolux nyíregyházi
Hűtőszekrénygyára számára.

TOP 500: Egy év alatt öt helyet léptünk előbbre
Amint az már hagyomány, a Heti Világgazdaság
idei első számában közzétette a 2006-ban
legnagyobb árbevételt realizált cégek 500-s
listáját, melyen vállalatunk a 2005-höz képest öt
helyet javítva a 35. helyet foglalja el.
Az élen - az első nyolc helyen - nem történt
változás. A listát a 2006-os adatok alapján a Mól

Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. vezeti 2 891 061
millió forintos árbevétellel. A cég 18 százalékkal
növelte bevételét. Cégünk 2006-ban az előző
évhez képest 25 százalékkal növelte árbevételét
és 203 310 millió forinttal a 35. az 500-s listán.
Ez azt jelenti, hogy 2005-höz képest öt helyet
javítottunk helyezésünkön. Ezzel az eredménnyel

a gépgyártás ágazatban cégünk áll az első
helyen, megelőzve a Grundfos Magyarország
Kft.-t (147. az összesített 500-as listán)
és a jászberényi Jász-Plasztik Kft.-t (168.)
az 500-as listán Jász-Nagykun-Szolnok megye
13 céggel szerepel, melyek közül öt jászberényi
vállalkozás.

Negyvenkét éves
Electrolux

Tavaly decemberben Zsótér^^

András köszöntötte azon
munkatársainkat, akik
a véradásban élen járnak.
A cégünknél működő Vasas
Szakszervezeti Szövetség
vezetője kiemelte, hogy milyen
fontos, életmentő szerepe
lehet a véradóknak, akik az év
bármely szakában rendelkezésre
állnak. Akkor is, ha a tervezetten
felül kell véradáson részt
venniük, mert az élet úgy
követeli. A véradók önzetlen
segítségét a szakszervezet a szokásoknak megfelelően
- ezúttal is ajándékcsomaggal
ismerte el.

Electrolux
Hetvenszeres véradó:
Alpár Péterné
Hatvanszoros véradó:

Keszthelyi Zsolt
Hajdú Attiláné
Negyvenszeres véradó:
Kisbalázs Gyula, Herczeg József
Ötvenszeres véradó:
Baranyai László,
Kovács Mátyás,
Gulyás Istvánná
Negyvenszeres véradó:
Kisbalázs Gyula és Herczeg
József

Ötvenéves jubileum
Az egykori hűtőgépgyári, majd Electrolux nyugdíjasok
klubjában ünnepséget rendeztek az elmúlt év utolsó
hónapjában. Azokat köszöntötték, akik már ötven éve
tagjai a szakszervezetnek.
Az ünnepségen Zsotér András mondott köszöntőt.
A vállalat szakszervezeti titkára ajándékokat is átadott
a jubilálóknak.
Az ötvenéves szakszervezeti tagsága alkalmából
köszöntöttek névsora: Vass József, Kiss Kálmán,
Hájas Lászlóné, Varga Károly és felesége Éva asszony,
Erki Ferencné, Sántha Lajosné és Bujdosó Géza.

Harmincszoros véradó:
Győri János,
Tóth Imre,
Inges Sándor
Húszszoros véradó:
Hátra Jánosné,
Inges Béla, Rómer István,
Varga István
Tízszeres véradó:
Polgár Zoltán, Pintér Sándor,
Bocsó István

Megleptük Dávid
Beckhamet egy
„diamond sand”
Ergorapido
porszívóval
Angliában az a hír járja, hogy
az ország leghíresebb
futballsztárja szereti
a porszívókat. Az Electrolux
meglepte Beckhamet egy
homok színű Ergorapidóval.
Nem véletlenül esett a választás
az Ergorapidóra. A vezeték
nélküli, beépített
morzsaporszívóval rendelkező,
többszörös designdíjas
- Red Dót Díj 2005, ÍF design
díj 2007 - készülék egyszerű
kezelhetősége mellett,
a lakás designtárgyaként is
tökéletes. Ennek ismeretében
nem csoda, hogy Dávid
Beckham elfogadta
a készüléket.

Gondoskodj a Valentin-nap romantikájáról!
Évek óta arra vágysz, hogy a Valentin-nap

számodra is igazi romantikát tartogasson?
Vedd kezedbe az irányítást és lepd meg
kedvesedet egy izgalmas estével.
Az Electrolux Iron Aid szárítógépének frissítő
programjával észrevétlenül intézheted
az előkészületeket, így párod nem fog gyanút,
hogy készülsz valamire. Munkából hazaérve rakd
be párod kedvenc öltönyét és gyapjúpulóverét
a gépbe a 20 perces frissítő programra.
A gőzprogram segítségével, rövid idő alatt
eltüntetheted a dohos szagot a régóta nem
használt ruhákból. Amikor hazajön, állj elő az esti
vacsora ötletével a kedvenc éttermetekben,

és add kezébe a friss illatú ruhákat. Azokat,
melyeket az Iron Aid olyan puhára varázsolt,
mintha csak most vetted volna le valamelyik első
osztályú butik polcáról. Látva, hogy ennyit
készültél a kellemes estére, biztosan
nem fog nemet mondani. Azt persze
nem kell az orrára kötnöd, hogy nem
a tisztítóban intézted az öltöny és a pulóver
frissítését, hadd higgye azt, hogy jó ideje
készülsz erre az estére.
Biztos lehetsz benne, hogy az est hátralévő
részében kedvesed igazán ki fog tenni magáért,
hogy valódi királynőnek érezhesd magad.
Boldog Valentin-napot!

Az élet nem egyszer produkál igazán
különleges eseteket. Ilyen az is,
amelyről az alábbiakban beszámolunk.
A közelmúltban az egri Zentai család
új Electrolux hűtőszekrényt vásárolt.
Ekkor jelezték, hogy tulajdonukban
van egy negyvenkét éve gyártott,
még most is jó állapotban lévő
Electrolux hűtőszekrény, melyet
elszállítás ellenében felajánlanak
cégünknek. Mondván, bizonyítsa
ez is, hogy az Electrolux milyen jó
termékeket gyárt.
A negyvenkét éves hűtőszekrényt
egyébként Angliában gyártották,
s Jászberénybe szállítását követően
a 2-es üzemben került kiállításra.

Totózzon és nyerjen velünk!
Idei évben folytatjuk nyereményes
játékunkat, amelyre egyre több megfejtés
érkezett az utóbbi időben. Ezúttal is 13+1
kérdésre várjuk a helyes választ, melyet
három lehetőség közül választhatnak ki
játékos kedvű olvasóink. Annyit segítünk,
hogy a helyes válaszokat egy korábbi
lapszámunkban minden kérdésünkre
megtalálják.
Tippjeiket 2008. február 15-ig dobhatják be
Jászberényben a személyportán,
Budapesten a recepción és Nyíregyházán
a büfében elhelyezett electroluxos ládába.
A helyes megfejtők közül ketten Electrolux
terméket nyernek.
A 2007. évi utolsó összevont számunk
helyes tipposzlopa a következő:
X, 2, 2, X, X/1, 1, X, 2, 1, X, X, 2, X.

1.

2.

3.

4.

5.

6.

16 electrolux

Az Electrolux Lehel Kft. hányféle
típusú kompresszoros háztartási
hűtőszekrényés fagyasztókészüléke, illetve
termékcsoportja kapott
Környezetbarát termék védjegyet
2007. november 6-án?
1 □ 19
x □ 23
2 □ 28

7.

A Miskolci Egyetemmel húsz közös
projektet indított az Electrolux
Lehel Kft. Milyen programmal vette
kezdetét az együttműködés
megkezdése?
1 □ Svédületes
x □ Fagyasztóland
2 □ Electrolux Kaland

8.

Hányadik alkalommal vezette
a tavalyi évben a megyei TOP
50-et az Electrolux Lehel Kft.?
1 □ 10
x □ 11
2 □ 12

Ki ajánlotta tavalyi utolsó
számunkban a Liska szakképzési
lehetőségeit olvasóinknak?
1 □ Szabó László
x □ Hlavacska Andrásné
2 □ Kovács György

9.

Mely testület irányítócsoportjának
lett tagja a tavalyi év végén Zsótér
András, az Electrolux Lehel Kft.-nél
működő Vasas Szakszervezeti
Szövetség elnöke?
1 □ Electrolux Európai Üzemi
Tanácsa
x □ Electrolux Kelet-KözépEurópai Üzemi Tanácsa
2 □ Electrolux Világ Üzemi
Tanácsa

Tavalyi utolsó számunkban hat új
szakembert mutattunk be. Hány
nő és hány férfi került
bemutatásra?
1 □ 6 nő
x □ 4 nő 2 férfi
2 □ 3 nő 3 férfi

10. A nyíregyházi Juhász Erika milyen
hobbinak hódol?
1 □ sportlövészet
x □ talp- és gyógymasszázs
2 □ hosszútávfutás

Az Electrolux Lehel Kft. nyíregyházi
Hűtőszekrénygyárában 2007.
november 8-án gyártási rekord
született. Hány alulfagyasztós
kombinált hűtőszekrény készült
a három műszak alatt?
1 □ 3987
x □ 4564
2 □ 4381

Az Electrolux a Green Spirit,
a fenntartható fejlődés útján
meghirdetett programjában
2009 végére hány
százalékkal csökkenti
az energiafogyasztást
s a vízfelhasználást?
1 □ 18%-kal
x □ 15%-kal
2 □ 20%-kal
Ki lett 2007. május 1-jén
a termékmenedzsment szervezet
új vezetője?
1 □ Király Katalin
x □ Szmida Ildikó
2 □ Kovács Ildikó

11. Szász Péter melyik harcművészeti
ág edzéseit látogatja
Jászberényben?
1 □ taekwon-do
x □ kempo
2 □ aikido

12. Sikeres beszállítónk a Metálplaszt
Fém- és Műanyag-feldolgozó Kft.
Ki a cég vezetője?
1 □ Fülöp Béla
x □ Fülöp Tamás
2 □ Fülöp Tibor
13. Ki nyerte az Electrolux
Design Láb 07 versenyt?
1 □ Szabó Gábor
x □ Szabó Levente
2 □ Szabó Ottó

+1. Honnan érkezett látogatásra
az Electrolux Lehel Kft. jászberényi
Porszívógyárába a hatodik
osztályos Nagy Attila?
1 □ Kiskunfélegyházáról
x □ Kecskemétről
2 □ Mezőberényből

ux

2008. február
XLIII. évf., 2. szám

J Electrolux

A munka és
az oktatás becsülete
Rohanó világunkban, a piacért folytatott

versenyben az egyik fontos tényező a jól
felkészült, minőségi munkára képes

szakmunkások alkalmazása. Az elmúlt
években sokszor, sok helyen esett szó
a szakképzésről, melynek sokkal rugalmasabban kellene

alkalmazkodnia az igényekhez. A szükséges változások
azonban - úgy tűnik - sokkal lassabban következnek be,

mint azt a munkaadók, köztük mi is, reméltük. Az elmúlt

években pedig számos alkalommal, számos helyen
hangoztattuk véleményünket, s várjuk a kedvező

változásokat.
Hazánkban is az egyik legfontosabb feladat, hogy
helyreállítsuk a munka becsületét, hogy a jó szakmunkás
és szakember büszke legyen tehetségére és képességére,
a fiatalok pedig ne mint egyetlen lehetséges útra tekintsenek

a felsőoktatásra. Sajnos, nem elég vonzóak bizonyos

szakmák a fiatalok körében. Pedig olyan szakmák ezek,

Tartalom

amelyek elsajátítását követően könnyebben munkát is
tudnának találni. Ez pedig mindenki számára hasznosabb

lenne, mint diplomával munkanélkülinek lenni. Persze
• Lucia kollekció az Electroluxtól

3

• Előttem az utódom

4

• Ellátási lánc menedzsment a Hűtőszekrénygyárban

5

annak a tanárnak a megbecsüléséről is, aki oktatja ezeket

• Mi a feladata a trénernek? Aki válaszol: Kovács Attila

6

a szakmákat. Sajnos, ebben is igen nagy a társadalom

• Megszületett a 2008. évi bérmegállapodás

7

lemaradása.

7

A munkaadók közül sokan próbálunk ezen a helyzeten

• Megújul a buszmegálló az Electroluxnál

a szakmunka, a szakmunkás becsületéről van itt szó, hanem

javítani. Ennek keretében fejlesztettük a privatizációt

• Több mint 9 millió forintos beruházás az Electrolux

tanműhelyében

összetett ez a kérdés is. Nem csupán a munka,

8

követően mi is a tanműhelyünket, ahol a Klapka György

Szakképző- és Szakiskola tanárai tartják a gyakorlati órákat.
• Miskolci egyetem - beiskolázási tájékoztatók

9

Elsősorban természetesen az a célunk, hogy saját

• Tavaszi állásbörzék

10

• Továbbtanulási lehetőségek a Miskolci Egyetemen

10

szomorkodunk, ha az itt végzett fiatalok beszállítóinknál

• Esélyegyenlőségi Terv az Electrolux Lehel Kft.-nél, VI. rész

10

kapnak munkát. Lehetőségeinkhez mérten tehát

• Electrolux Green Spirit, a fenntartható fejlődés útján

11

megpróbálunk a szakképzésen segíteni, annak gyakorlati

• Electrolux Lehel - több mint nyereséges vállalat

11

oktatásához minél jobb körülményeket teremteni.

• Sikeres beszállítóink: a Kód Kft.

12

A Klapka iskolával eddig is jó és eredményes volt

a kapcsolatunk, melyet a jövőben tovább kívánunk

• Második családi nap az Electrolux nyíregyházi

gyárában, 2008. május 10-én, szombaton

szakember-utánpótlásunkat biztosítsuk, de akkor sem

12

fejleszteni. Például azzal is, hogy a beiskolázási időszakban
az intézmény szakembereivel együtt látogatjuk meg

• Technológiai labor: hárman búcsúztak

13

• Érdekes emberek, érdekes hobbik

14

• Latin est az Electroluxszal

15

• Sodexo „Stop Hunger” program

15

• Az üzemorvos válaszol

15

befejezését követően. Reményeink szerint

• A múltból örökölt hagyomány: XIV. Műszaki Bál

15

a következő években egyre többen

• Totózzon és nyerjen velünk!

16

a jászsági iskolákat, hogy a fiatalokat tájékoztassuk az itteni
lehetőségekről. Arról, hogy a Klapkában tanulva a mi
tanműhelyünkben gyakorlatot szerezve akár az Electrolux
Lehel Kft. munkatársai is lehetnek tanulmányaik

lesznek majd, akik ezt az utat választják
és sikeresek lesznek.

Az Electrolux magyarországi cégeinek lapja Felelős szerkesztő: Fekete Zsanett A szerkesztőbizottság címe: 5101 Jászberény, Pf. 64,

Electrolux Lehel Kft. Kiadja: Electrolux Lehel Kft. Felelős kiadó: Takács János vezérigazgató

Szerkesztési munkák: Szántai Tibor Grafikai tervezés, nyomtatás: Chili-Com Kft. Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1978

Lucia kollekció
az Electroluxtól
Izgalmas eseménnyel indult az idei év mind
a hazai divatipar, mind pedig az Electrolux
számára. Az ország egyik meghatározó
tervezője, S. Hegyi Lucia és az Electrolux

együttműködésének eredményeként
4 Electrolux készüléken jelentek meg
a tervezőnő 2008-as ruhakollekciójának

fő motívumai.
2008. január 24-én mutatták be S. Hegyi Lucia legújabb, Észak
Legendái elnevezésű kollekcióját, ahol az Electrolux design
kollekció is kiállításra került. A kollekció két hűtőszekrényből,
egy mosogatógépből, két mosógépből és egy szárítógépből áll.
A divatbemutatón jelen voltak a nyomtatott és az elektronikus
média épviselői éppúgy, mint a különböző tv-csatornák stábjai.
S. Hegyi Lucia új kollekciója az Electrolux szellemiségével
összhangban az északi jellegzetességekre épít. Az egyszerű
és letisztult formákra, a minden részletben megmutatkozó
igényességre, megfűszerezve mindezt olyan különös,
a természet formáiból merített díszítőmotívumokkal, amelyek
az északi erdő varázslatos világát idézik meg.
A közel 30 perces divatbemutatón 68 modellt vonultatott
fel a tervezőnő. A vendégek nagy örömére, a színpadon
a megszokott vékony modellek helyett valódi, nőies alakkal
megáldott hölgyek mutatták be a ruhakreációkat. A több
hónapos munka meg is hozta a sikert: a bemutatót hatalmas
tapssal ünnepelték a vendégek.
Az eseményt követő napon már számos on-line portálon hírt
adtak a bemutatóról és az Electrolux design kollekciójáról.
A 6 különleges készüléket február végén jótékonysági árverésre
bocsátja az Electrolux.

A termékekre két héten keresztül lehet licitálni
a www.designkollekcio.com oldalon, ahol a divatbemutatón
készült videókat és fotókat is meg lehet nézni
Az ajánlatokat 4 különálló készülékre - hűtőszekrényre,
mosogatógépre, mosógépre és szárítógépre -, illetve egy
designpárra - hűtő- és mosógép - lehet megtenni 2008.
február 18. és március 2. között.
A jótékonysági árverés időtartama alatt a Jazzy rádió
folyamatosan beszámol az árverés állásáról, az egyes
készülékekre érkező licitekről.
Az aukció technikai hátterét a Vatera, Magyarország
legnagyobb on-line piactere biztosítja,
a www.designkollekcio.vatera.hu oldalon.
A kéthetes árverési időszak alatt befolyó összeget a MoholyNagy Művészeti Egyetem (volt Iparművészeti Egyetem) javára
ajánlja fel az Electrolux, hogy minél több diák lehetőséget
kapjon arra, hogy már egyetemi évei alatt megvalósíthassa
szakmai álmait, tehetségének híre pedig eljuthasson a világ
minden tájára.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vándorkiállítása a kortárs
magyar design legprogresszívebb szereplőinek munkáiból építi
fel látványvilágát. 2008-ban Helsinkiben a Magyar Kulturális Hét
nyitóeseménye lesz. Ezután Berlin, London, Prága, Torino és New
York jelentős designeseményei adnak otthont a kiállításnak, hogy
hírét vigye a magyar iparművészek tehetségének, hogy ezzel is
támogassuk a hazai fiatal tehetségeket.
Az egyetemmel nem újkeletű az együttműködés.
A 2003-ban meghirdetett első Electrolux Design Láb pályázat
díjazottjai között szerepelt az iskola egykori diákcsapata, illetve
a nemzetközi verseny tavalyi győztese, Szabó Levente szintén
a Moholy-Nagy Páholy diákja.

electrolux

3

Előttem az utódom
Előző számunkban - a hasonló címmel

közölt cikkben - azt állítottuk, hogy lassan
mind nyugdíjba vonulnak azok

a munkatársaink, akik egykoron még a Lehel

Hűtőgépgyárban kezdtek dolgozni,
s a privatizációt követően is vállalatunknál

maradtak. Közülük néhányan azzal is
büszkélkedhetnek, hogy első

munkahelyükről mennek nyugdíjba, azaz
életük nagy részét cégünknél töltötték el.

Nos, ezen állításunkat ezúttal is igazoljuk,

hiszen Dósa László már tanulóként a Lehel
Hűtőgépgyárban szerzett gyakorlatot, s majd

45 év után adta át helyét a ll-es üzem élén
Dóka Róbertnek.
Dósa László a 606. sz. MŰM Ipari Tanuló Intézetben
hőtechnikai műszerészként végzett, 1965-ben. Az ezt megelőző
két esztendőben már a Lehel Hűtőgépgyárban töltötte nyári
gyakorlatát, azaz nem idegenként lett az iskola elvégzését
követően a Lehel Hűtőgépgyár alkalmazottja. Műszerészként
a hőkezelő berendezések hőfokszabályozóinak javítása volt
a feladata. Ót év után csoportvezető
lett, majd 1975-ben az akkor indult
Bosch Üzemben a MEO csoport
vezetésével bízták meg. Ezt követően
az egyik szerelőszalag váltó műszakos
vezetője lett ugyanitt, egészen 1993-ig.
Ekkor a ll-es üzemben lett művezető,
majd három évvel később az üzem
megbízott vezetőjeként tevékenykedett.
Egy évvel később kinevezték az üzem
vezetőjének, s egészen nyugdíjba
vonulásáig (2006. december 31.) ezt
a posztot töltötte be. Jászberényi
munkája mellett a nyíregyházi gyár
beindításában is részt vett. Előbb
kevesebb, majd hosszabb időszakokat
töltött a Nyírség fővárosában.
- Egy nagyon jó, fiatal csapatba
kerültem a hatvanas évek közepén.
Jó volt a hangulat, s munka után is
sokat voltunk együtt. A munka, amelyet
végeztem, közel sem volt unalmas,
s díjazták is azt. Többször kaptam Kiváló Dolgozó elismerést,
majd a rendszerváltást követően többször vezérigazgatói
díjat. Egyébként egész leheles, electroluxos időszakomra
jellemző volt az, hogy jó csapatban dolgozhattam, jó csapatot
vezethettem. Nyitott voltam minden dolgozó felé - mondta
Dósa László, aki január 1-je óta ugyan nyugdíjas, ám továbbra
is az Electrolux Lehel Kft.-nél tevékenykedik.

4

electrolux

Jelenleg az alkatrészgyártás vonalon dolgozik és ez
mellett a cég négy üzemében a hermetikus technológiák
felügyelete, ellenőrzése még a feladata. Hetente egy napot így
Nyíregyházán tölt. Azért vállalta ezt az egyelőre hat hónapos
megbízást, mert szerinte nagyon nehéz egyik napról a másikra
átállni a nyugdíjas életre. Hobbija a vadászat, ám mint mondja,
mindig vadászni sem lehet. Természetesen több időt kíván
tölteni majd két unokájával is.
Az utód, Dóka Róbert, szerencsés helyzetben van, hiszen 2007.
július 1 -jétől mint üzemvezető-helyettes együtt dolgozhatott
Dósa Lászlóval, akivel ma is napi kapcsolatban van.
Dóka Róbert 1996-ban szerzett okleveles gépészmérnöki
diplomát Gödöllőn, s szeptember 1-jén kezdett az Electrolux
Lehel Kft.-nél. Korábban, mint a Liska iskola tanulója, nyári
gyakorlaton járt már a gyárban, így hasonlóan elődjéhez, neki
sem volt ismeretlen első munkahelye.
- Üzemi mérnökként Dósa László szárnyai alatt nevelkedtem.
Számos vállalati projekt megvalósításának részese lehettem, így
a selejt ügyviteli rendszer átalakításában is tevékenykedhettem.
Öt év után, 2001 -ben elhagytam az Electrolux Lehel Kft.-t,
s a jászárokszállási Carrier Kft.-nél lettem termelésvezető.
Itt logisztikával is foglalkoztam, majd 2004-ben visszatértem
az Electroluxhoz. Sikeresen pályáztam a 110-es üzem vezető
technológusi állására. Egy évvel később részese voltam
a nyíregyházi gyár harmadik sora telepítésének, míg 2006-ban
ugyanitt új termékek gyártásának bevezetése volt a feladatom.
Újabb pályázati lehetőséget kihasználva 2007. július 1 -jétől
lettem a ll-es üzemben üzemvezető-helyettes. A betanulási
időszakot követően pedig, 2008. január 1 -jén vettem át
az üzem vezetését Dósa Lászlótól, aki mindenben segített
engem - mondta Dóka Róbert.
Az előd és az utód láthatóan jól megértik egymást. Mint
mondták, bizony sokszor előfordult, hogy a napi 8 órán túl is
értekeztek, egyeztettek egymással. Persze megérte, hiszen
az üzem eredményei is ezt bizonyítják.

Ellátási lánc menedzsment
a Hűtőszekrénygyárban
Ma már csak azok a cégek
remélhetnek sikert a piacon,

amelyek a vevői igényeknek

Életkor: 36 éves
Végzettség:

leginkább megfelelő terméket

gépészmérnök (Miskolci
Egyetem, 1995), mérnök
közgazdász (Miskolci
Egyetem, 1999)
Munkahely: Jászberényi
Hűtöszekrénygyár, Supply
Chain Management
Beosztás: supply chain
manager
Nyelvismeret: angol
Hobbi: zenehallgatás

megfelelő minőségben és
áron állítják elő, s ezen
termékeiket az igényeknek

megfelelő időben, a kért
mennyiségben biztosítják

a piac, a vevők számára.

Ez rendkívül összetett feladat,
melyet cégünknél tavaly nyár

óta a gyáranként önállóan működő Supply

Chain Management szervezet végez. Hogy
pontosan mi a feladatuk, arról Veres Zsoltot,
a Hűtőszekrénygyár Supply Chain Managerét

kérdeztük.
Veres Zsolt 1995-ben szerzett gépészmérnöki diplomát
a Miskolci Egyetemen, s rögtön utána pályázat útján
szeptemberben már az Electrolux Lehel Kft. munkatársa lett.
A Combi Üzemben, mint termelési mérnök dolgozott egy évet,
majd 1996 nyarán termeléstervezőként folytatta munkáját. Rövid
időn belül termeléstervezési koordinátor lett. Menet közben
a kelet-európai piacok kezelése, vevőigények fogadása,
kiszállítások szervezése is a feladata lett. Ezekben az években
sok tapasztalatot szerzett, hiszen ekkor kezdődött az értékesítés
növekedése a kelet-európai régióban, és számos kihívásnak
kellett megfelelnie. Termelés- és szállítástervezési vezetőnek
1999 végén nevezték ki, majd 2007 áprilisától
a Hűtőszekrénygyár Supply Chain Managereként tevékenykedik.
- Az ellátási lánc folyamata lényegében a vevőktől a beszállítókig
terjed, magában foglalva a vevői igények fogadását, optimális
termelési tervek kialakítását, beszállítók keresését, a termelési
feladatokhoz az alkatrészek biztosítását, valamint
a késztermékek kiszállítását. Feladatunk igen széles körű és
összetett, három fő folyamatból áll. Az egyik a vevői igények
kezelése, a termelés és a kiszállítások tervezése. Ennek során
fogadjuk a vevői igényeket, az igények alapján megtervezzük
az optimális termelési programokat, majd megszervezzük
a késztermékek kiszállítását. A másik nagy terület a beszerzés,
ahol stratégiai szinten foglalkozunk a beszállítókkal, feladatunk
a beszállítói ártárgyalások, új és alternatív beszállítók keresése,
a beszerzési források elmozdítása alacsonyabb költségű
országok felé. A harmadik fő folyamat a gyári logisztika, ahol
operatív szinten történik a beszállítókkal a kommunikáció.
A termeléshez szükséges anyagok meghatározott időre történő
biztosítása a fő feladat, de kiemelt fontosságú az új és hatékony

logisztikai megoldások bevezetése, melyek a logisztikai
folyamatot rugalmasabbá és hatékonyabbá teszik.
- Az egész ellátási folyamatot a vevők igényei mozgatják, melyek
az elmúlt években jelentősen megváltoztak, ezáltal nagyobb
rugalmasságot, gyorsabb reagálást igényelnek a gyártás és
a kiszállítások területén. Ez új kihívásokat, új feladatokat jelent
minden terület részére. Ezért stratégiánkat, feladatainkat úgy
kellett megfogalmaznunk, hogy minden területen a rugalmasság
és a hatékonyság növelése legyen fókuszban. Áttérünk
a jelenlegi heti tervezésről a napi tervezésre, melynek során
növeljük a gyártási rugalmasságot, ezáltal növelve a különböző
modellek gyártási gyakoriságát. Az új, szezonális
termékbevezetési folyamat adaptálásával az új termékek
bevezetése tervezhetőbbé válik. A logisztika területén kiemelt
fontosságúak az új logisztikai megoldások bevezetései:
e-kanban bevezetése a közeli beszállítókra, JIT arány növelése,
EDI bevezetése, konszignációs raktárak létrehozása a hosszú
átfutási idejű anyagokra, logisztikai szerződések megkötése
a beszállítókkal, az alkatrész-beszállítások optimalizálása
érdekében külső logisztikai partner bevonása. A beszerzés
területén tovább folytatjuk a beszerzési források elmozdítását
alacsonyabb költségű országok felé, de a rugalmasság
fenntartásának érdekében alternatív beszállítók keresése
és fenntartása is kiemelt feladat.
- Munkánk eredményességét többek között azon lehet lemérni,
hogy milyen a megrendelések visszaigazolásának
és teljesítésének pontossága. Az elmúlt időszakban ezen
a területen kiemelkedő eredményeket értünk el, jelenleg 95%
körüli pontossággal dolgozunk. Ilyen eredmény eléréséhez
kiemelten fontos a beszállítók pontossága, a termelés
megbízhatósága és a kiszállításhoz használt fuvareszközök
időben való rendelkezésre állása. Ugyanakkor a rugalmasság
mellett fontos elem a készletek optimális szinten való tartása,
az alapanyag-, az alkatrész- és a késztermékkészleteink
esetében is jelentős eredményeket értünk el.

electrolux

5

Mi a feladata a trénernek?
Aki válaszol: Kovács
Attila J
------------------ ---------------Kovács Attila

Jó bornak is kell a cégér. Ezt az örök

érvényű megállapítást ismerik cégünknél is,

s ennek megfelelően folyik

az a reklámtevékenység, amely termékeink
értékesítését segíti elő. A klasszikus reklám

mellett az értékesítést alapvetően

befolyásolhatja, hogy a vevők milyen
közvetlen tájékoztatást kapnak az Electrolux
termékeiről. Hogy ez az ismertetés minél

szakszerűbb legyen, arról Kovács Attila
tréningvezető gondoskodik.
Kovács Attila jászberényi születésűként már mint diák
is belekóstolhatott a hűtőszekrénygyártásba. A mérnöki
diploma megszerzése után Budapesten keresett állást,
és 2002 januárjában kapóra jött számára az Electrolux
vevőszolgálatának ajánlata, ahol szervizmérnököt kerestek
a porszívó kisgépes termékvonalra. Négy évig mint
vevőszolgálati-mérnök tevékenykedett, a szerződött
szervizek oktatásával és internetes lehetőségeik fejlesztésével
foglalkozott. A tréneri székbe 2005-be került.
- Tréningvezetőként, oktatóként mi a feladata? Kiknek, milyen
tréningeket tart?
- Trénerként a feladatom a kereskedők támogatása, angolosan
„sales support tool” vagyok. Termékeink eladási érveit, műszaki
paramétereit, tulajdonságait kell minél szélesebb körben
megismertetnem. Saját kereskedőinknek és partnereinknek
egyaránt tartok termékismertető oktatásokat, szabadonálló és
beépíthető termékek, porszívók és kiskészülékek témakörében.
Új termékcsaládok érkezésekor ezek bemutatása nagyon

fontos, de időről időre kellenek a régebbi ismereteket felfrissítő
oktatások is. A sajtos és televíziós megkeresések azon
része, ahol műszaki termékinformációra van

szükség, szintén nálam landol.
Életkor: 31 éves
A termékismertető előadások
Végzettség:
képezik a tevékenységem
villamosmérnök (Kandó
alapját. Nagyon fontos, hogy
Kálmán Villamosmérnöki
a termékeket értékesítő
Főiskola), közgazdász
partnerek legyenek tisztában
(Kereskedelmi és
a gépek tulajdonságaival,
Gazdasági Főiskola)
azokkal az előnyökkel, amik
Beosztása: tréner
a fogyasztó számára valóban
Nyelvismeret: angol
hasznosak, megérthetőek.
Hobbi: bor, póker, utazás
Minden Electrolux termékhez
tartozik egy úgynevezett
USP, egyedi eladási érv, amit tudnia kell a kereskedőnek, mert
ezzel tudja legegyszerűbben a vásárló figyelmébe ajánlani
a készüléket. A termékismertető oktatások a 3 fős bolti
oktatásoktól az 50 fős, nagyszabású rendezvényekig terjednek.
- Mennyiben más a házon belüli tréning és az a tréning, amelyet
a kereskedőknek tart?
- Házon belül kötetlenül, élesben érkeznek a visszajelzések,
ha valamilyen termékinformáció, magyarázat nem volt érthető,
a kollégák azonnal mernek kérdezni, véleményezni. A tréner
számára nagyon jó „főpróba" ez egy külsős oktatás előtt, mert
fel tud készülni, milyen kommentárokkal szembesülhet majd
a partnerek részéről.
- Hogyan tudják mérni a tréningek eredményét?
- Az oktatások eredménye közvetlenül nehezen mérhető.
Partnerek és külsős intézetek rendszeresen mérik a beszállítói
oktatások hatékonyságát, a legnagyobb hazai márkanevek
oktatásait vetik össze tartalom, hasznosság, közérthetőség
szempontjából, a részt vevő bolti értékesítők véleménye,
pontozása alapján. Ezekben a megmérettetésekben
rendszeresen jól teljesít az Electrolux. A tavalyi évben például
az Electro World és az Euronics/Bravotech is a legjobbnak
minősítette a tréningjeinket, megelőzve olyan márkákat, mint
pl. a Bosch-Siemens, a Wirlpool, az LG.
- Az idei évre milyen tréningeket terveztek?
- A tavalyi évhez képest változás, hogy a kereskedőcsapatot
és a boltlátogatókat fokozottan bevonjuk a termékoktatásba.
A bolti oktatások számát növeljük, hogy az értékesítők még
tudatosabban tudják ajánlani az Electrolux termékeit.

Megszületett
a 2008. évi bérmegállapodás
Az Electrolux Lehel Kft. vezetése és az Electrolux Lehel Kft. cégeinek Szakszervezeti
Szövetsége 2008. február 15-én megállapodást kötött a 2008. évi bérfejlesztésről.
1. Átlagos személyi alapbérfejlesztés
A felek egységesen minden állománycsoportra vonatkozóan 5,5 százalékos átlagos
személyi alapbér-fejlesztési mértékekben állapodtak meg, 2008. január 1-jei
visszamenőleges hatállyal.

2. Béren kívüli juttatások
Megállapodás született arról, hogy az étkezési hozzájárulás mértékét 2008. január
1 -jei visszamenőleges hatállyal 5000 Ft/hó/főről 6000 Ft/hó/főre emelik.

3. Szociális juttatások
2008-ban a szociális juttatások mértéke 7500 Ft/fő/évről
8000 Ft/fő/évre növekedik.

z



Megújul a buszmegálló
az Electroluxnál
Jászberény városa sikerrel pályázott a hűtőgépgyári út
felújítására, az ívkorrekció kivitelezésére. Ennek kapcsán nyílt
mód és lehetőség az Electroluxnál lévő buszmegálló felújítására
is, melyet a város és cégünk együttes erővel valósít meg. Hogy
hogyan, arról Horváth Istvánt, az Electrolux Lehel Kft. Operatív
Szolgáltatás vezetőjét kérdeztük.
A város korszerűsíti a gyár körüli elkerülő utat, s ennek
a projektnek szerves része a buszmegálló nagyobbítása,
felújítása. A jelenlegi buszmegálló területe körülbelül
másfélszeresével növekszik. A város felé mintegy 100
méterrel növeljük meg a buszmegálló területét. Az alépítmény
része a városi beruházásnak, míg a felépítmény költségeit
- egy 2004-ben kötött partnerségi megállapodás alapján az Electrolux Lehel Kft. vállalta. A buszmegálló felújítása során
húsz darab, egyenként hatos fedett buszvárót telepítünk a mellékelt számítógépes rajzon ezek kialakítása látható -, hogy
a műszakváltáskor érintett 1000-1200 fő számára eső esetén is
fedett helyet biztosítsunk.
A kerékpártároló területét is érinti a beruházás, hiszen mintegy
másfél méter ebből kell a kerékpárút kialakításához. Ugyanakkor
már azon is gondolkodunk, hogy a kerékpártároló területének
csökkentésével - nincs ekkorára igény -, ott gépkocsik
számára parkolót alakítunk ki. A mostani kerékpártároló, amely
mintegy harminc éve épült, már semmiképpen nem felel meg
a mai kor elvárásainak. így tervezzük, hogy azt is átalakítjuk,
s a buszmegállóhoz hasonló felújítás után reményeink szerint
ennek a területnek az arculatához a következő évtizedekben
nem kell ilyen mértékben hozzányúlni.
A buszmegálló felújításának határideje május 30., ugyanis eddig
a teljes projektnek meg kell valósulnia. Reményeink szerint
egyébként a kerékpártároló átalakítása is megtörténik még
az idei évben.

electrolux

7

Több mint 9 millió forintos beruházás
az Electrolux tanműhelyében
A Klapka György Szakközép- és Szakiskola

az Electrolux Lehel Kft.-vei közösen
- 2007-ben - pályázatot nyújtott be

a Munkaerő-piaci Alap Képzési alaprész

decentralizált keretének felhasználására,

mely kedvező elbírálásban részesült.
A sikeres pályázat eredményeként 9,3 millió
forintos fejlesztést valósítottak meg

az Electrolux Lehel Kft. tanműhelyében,
melyet február 11 -én adtak át.
A beruházás teljes költsége 9,3 millió forint, melyből az elnyert
támogatás 6 millió, az önrész pedig 3,3 millió forint volt, amit
cégünk, az Electrolux Lehel Kft. biztosított az iskolának.
A fejlesztés eredményeként tanműhelyünkben beüzemelésre
került:
- 12 darab számítógép a tanulók részére,
- 1 darab számítógép az oktató részére,
- 7 darab tasztatúramodul, melyek segítségével a Heidenhain
maróprogram használatát sajátíthatják el a forgácsoló
szakmunkástanulók,
- 1 darab úgynevezett 3D - VieW szoftver, melynek
alkalmazásával a tanuló 3 dimenziós leképezést kap az általa
beprogramozott forgácsoló műveletsorról.
A sikeres pályázat alapján megvalósult fejlesztés átadásán
február 11 -én Tamás Zoltán, a Klapka György Szakközépés Szakiskola igazgatója köszöntötte a meghívott vendégeket.
- Köszönet az Electrolux Lehel Kft.-nek, hogy az önerő
biztosításával lehetővé tette számunkra e pályázaton való
részvételt. Remélem, hogy a jövőben is ilyen eredményes lesz
majd az együttműködésünk, s minél jobban felkészült fiatalokat
tudunk majd az Electroluxnak és beszállítóinak biztosítani mondta Tamás Zoltán. Az igazgató szavait követően levetítettek
egy rövidfilmet az intézményről, melyet a diákok készítettek
tanári segítséggel, majd Takács János, cégünk vezérigazgatója
köszöntötte a megjelenteket.
- Hazánkban az egyik legfontosabb feladat, hogy helyreállítsuk

8

electrolux

a munka becsületét, hogy a jó szakmunkás büszke legyen
tehetségére és képességeire. A jól képzett megfelelő
munkavállalási kompetenciákkal rendelkező szakmunkásokból
jelentős hiány van Magyarországon. A jó szakmunkásoknak
ma már nincs elegendő presztízse és elismertsége, pedig
egy helyesen megválasztott szakma egy egész életre biztos
egzisztenciát tudna teremteni. Biztosítani kell a képzési rendszer
rugalmas átjárhatóságát, és a hagyományos szakképzési
rendszert fel kell váltani a moduláris képzési rendszernek.
Az oktatás kapcsán fontos lenne, hogy a tanári pálya presztízse
és a tanárok megbecsülése is növekedjen. Jelentős elmozdulás
az elmúlt időszakban ugyanis nem történt ezen a területen mondta Takács János.
Jászberény városa részéről Juhász Dániel alpolgármester vett
részt a rendezvényen, aki kiemelte, hogy az Electrolux Lehel
Kft. a város legnagyobb adófizetőjeként jelentős mértékben
hozzájárul Jászberény fejlődéséhez. Reményét fejezte ki, hogy
a közös gondolkodás, az együttműködés tovább folytatódik,
s ennek eredményei is lesznek majd. Az alpolgármester
Jászberény minden polgára nevében köszönetét fejezte
ki az Electrolux Lehel Kft.-nek, hogy az önerőt biztosította
e sikeres pályázathoz, melynek eredményeként tovább
korszerűsödött az oktatás a tanműhelyben.
Az Electrolux Lehel Kft. tanműhelye - a folyamatos beruházások
eredményeként - a legkorszerűbb és a legjobban felszerelt
a régióban. 1961 -ben adták át az önálló tanműhelyt, ahol
közel öt évtized alatt huszonháromféle szakmát oktattak.
A privatizációt követően az Electrolux és a Klapka György
Szakközép- és Szakképző Iskola megállapodást kötött
a tanműhely működtetéséről, ahol 1998-tól jelentős fejlesztések
történtek. A műhelyeket szakmacsoportonként alakították
át, valamint új korszerű gépeket is vásároltak. így ma már
a modern CNC gépek használatát is elsajátíthatják a tanulók.
A jól felkészült oktatócsoportnak köszönhetően az egyes
szakmacsoportokban (forgácsoló, géplakatos, hegesztő,
villanyszerelő) igen magas szintű képzés folyik. A 11 .-12.
osztályban pedig speciális képzést is kaphatnak a fiatalok,
melynek keretében a forgácsolás, a pneumatika, a hegesztés
és a forrasztás emelt szintű oktatása valósulhat meg.

Miskolci Egyetem - beiskolázási
tájékoztatók
Cégünk és a Miskolci Egyetem kapcsolata

több évtizedre tekint vissza. Az egykori

Lehel Hűtőgépgyárban, majd az Electrolux
Lehel Kft.-ben is sok olyan szakember

dolgozott és dolgozik ma is, akik

Miskolcon, ebben a felsőfokú intézményben
szereztek diplomát.
Néhány héttel ezelőtt Takács János vezérigazgató vezetésével
járt cégünk küldöttsége Miskolcon, ahol az egyetem
vezetőivel a további együttműködés lehetőségéről tárgyaltak.
E találkozót követően a Svédületes programot bonyolították
le, melyen az egyetemisták játékos keretek között sokat
megtudhattak az Electrolux Lehel Kft.-ről.
Cégünknek folyamatosan szüksége van magasan kvalifikált
szakemberekre, így gépészekre is. Ennek jegyében és
érdekében érkeztek előadók február 7-én városunkba
az egyetemről, hogy a továbbtanulási lehetőségekről
tájékoztassák a jövőre és azt követően végzős fiatalokat,
illetve azokat, akik még nem döntötték el, hogy február
15-ig hová adják be továbbtanulási jelentkezésüket.
A Gépészmérnöki és Informatikai Kar képviseletében
dr. Kamondi László dékánhelyettes, egyetemi docens,
a Gépészmérnöki és Informatikai Kar Anyagmozgatási és
Logisztikai Tanszék képviseletében pedig dr. Kovács László
tartott tájékoztatót a Terplán Zénó Műszaki és Közgazdasági
Szakképző Iskolában, a Liska József Erősáramú
Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégiumban és a Lehel
Vezér Gimnáziumban. Két hallgató is érkezett Miskolcról, akik
elmondták, miért jo a Miskolci Egyetemen tanulni.
A Lehel Vezér Gimnáziumban Koncz Károly HR-specialista
vezette a tájékoztatót, melyen Vass Attila, a Porszívógyár
igazgatója köszöntötte a fiatalokat. A két vendégelőadót és
a hallgatókat követően pedig három olyan szakember - Nagy
József termékfejlesztési vezető (Fagyasztóládagyár), Soltész
László termékmérnökségi vezető (Porszívógyár) és Nagy

László gyártásfejlesztö mérnök (jászberényi Hűtöszekrénygyár)
- is szót kapott, akik a Miskolci Egyetemen végeztek és
az Electrolux Lehel Kft.-nél helyezkedtek el, s jelenleg is
cégünk alkalmazásában állnak.
Dr. Kamondi László a három beiskolázási tájékoztatót
követően érdeklődésünkre a következőket mondta:
- Korábban többször is tartottunk már hasonló beiskolázási
tájékoztatót Jászberényben, ám egy napon három iskolában
még nem jártunk. Az Electrolux Lehel Kft.
HR-igazgatóságának munkatársai szervezték meg ezt
a sikeres programot számunkra. Mert sikeres volt ez a nap,
hiszen mindhárom intézményben sok fiatallal találkoztunk,
s tanárok is részt vettek előadásainkon, melyeken
lehetőségünk volt bemutatni az egyetemet, elsősorban
természetesen a Gépészmérnöki és Informatikai Kart. Nagy
érdeklődést tapasztaltam, s remélem, hogy több fiatal is
kedvet kapott ahhoz, hogy nálunk folytassa majd tanulmányait,
s azt követően az Electrolux Lehel Kft.-nél helyezkedjen el. Erre
jó lehetősége nyílik azoknak, akik komolyan veszik a tanulást,
s már egyetemista korukban kapcsolatba kerülnek a svéd
világcég magyarországi érdekeltségével. Korábban a Lehel
Hűtőgépgyárral, majd az Electrolux Lehel Kft.-vei is nagyon
jó kapcsolatot alakítottunk ki, s számos közös projekten
dolgoztak már tanáraink, hallgatóink. Reményeink szerint ez
így lesz a jövőben is.

electrolux

9

Tavaszi
állásbörzék
Követve az előző évek
gyakorlatát, vállalatunk
2008 tavaszán is részt
vesz az ország két
legrangosabb egyetemi

állásbörzéjén:
2008. április 2.
Miskolci Egyetem

2008. április 9-10.
Budapesti Műszaki és
Közgazdaságtudományi
Egyetem

K Electrolux

Electrolux - a gondoskodó vállalat,

• gépészmérnök • vfllamosrnérnök • termelési mérnök
• minőségbiztosítási mérnök • logisztikus • közgazdász
• SÁP specialista • beszerző

Továbbtanulási lehetőségek
a Miskolci Egyetemen
Vállalatunk és a Miskolci Egyetem kapcsolata
még a leheles korszakban kezdődött és
a privatizációt követően is zökkenőmentesen
folytatódott. Elsősorban jászberényi gyárainkban
sok olyan munkatársunk dolgozik, aki diplomáját
Miskolcon szerezte. Az egyetem a 2008-as
évben is várja a tovább tanulni szándékozó
fiatalokat, köztük az Electrolux Lehel Kft.
dolgozóinak gyermekeit is.
Tisztelet a Gépésznek!
A Gépészmérnöki és Informatikai Kar tanszéki
struktúrája, művelt tudományterületei és oktatási
feladatai a hazai és a nemzetközi ipar számos
területét érintik az elektronikai eszközök gyártásától
és tervezésétől kezdődően a klasszikus értelemben
vett gépek tervezéséig és gyártásáig, az intelligens
gépekig, beleértve a gépészeti tudományokat,
az informatikai, elektrotechnikai-elektronikai
tudományterületeket is.
A kar 2008-ban választható szakjai:
- energetikai mérnök alapszak,
- gazdaságinformatikus alapszak,
- gépészmérnöki alapszak,
- mechatronikai mérnök alapszak,
- mérnök informatikus alapszak,
- műszaki menedzser alapszak,
- programtervező informatikus alapszak,
- villamosmérnöki alapszak,
- gépipari mérnökasszisztens (felsőfokú
szakképzés).
Legyen fényes sikere az Anyagmérnöknek!
Az anyagtudomány napjainkban rohamosan

fejlődik, a szakterület
szinte naponta szolgál
friss információkkal
és tudományos
eredményekkel.
Az elmúlt években
a Műszaki
Anyagtudományi
Kar élen jár
az anyagmérnök-képzés
hazai megteremtésében
ra a képzés országos

és elterjesztésében, s
központja lett.
A kar 2008-ban választható szakjai:
- anyagmérnöki alapszak,
- anyagmérnöki mesterszak, kohómérnöki
mesterszak,
- mérnöktanár mesterszak (anyagmérnök).
Jó szerencsét!
A Műszaki Földtudományos Karon folyó képzés
célja a föld- és környezettudományok területén jól
felkészült mérnökök, illetve a földrajztudományt
jól művelő szakemberek képzése, akik irányítják
és segítik a gazdaság által igényelt ásványi
nyersanyagok és energiaforrások minél
hatékonyabb kiaknázását, figyelembe véve
a természeti és társadalmi környezet védelmét is.
A kar 2008-ban választható szakjai:
- műszaki földtudományi alapszak,
- környezetmérnöki alapszak,
- földrajz alapszak,
- mesterképzés.

Esélyegyenlőségi Terv az Electrolux Lehel Kft.-nél, VI. rész
Mai lapszámunkban folytatjuk a vállalatunknál
megalkotott Esélyegyenlőségi Terv ismertetését,
melynek lényege, hogy a munkavállalók
hátrányos megkülönböztetésének lehetőségét
kizárja és az egyenlő bánásmódot biztosítsa.
Ezt az esélyegyenlőségi tervet az Electrolux Lehel
Kft., mint munkáltató, a VASAS Szakszervezeti
Szövetség Electrolux Magyarországi Cégei
Szakszervezeti Szövetsége, mint a szakszervezet
együttesen fogadták el.

Zaklatás
Zaklatásnak minősül az emberi méltóságot sértő
magatartás, amely az érintett személynek
a 7. pontban meghatározott tulajdonságával
függ össze, és célja vagy hatása valamely
személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges,
megalázó, megszégyenítő vagy támadó
környezet kialakítása.

Jogellenes elkülönítés
Jogellenes elkülönítésnek minősül
az a magatartás, amely a 7. pontban
meghatározott tulajdonságai alapján egyes
személyeket vagy személyek csoportját
másoktól - tárgyilagos mérlegelés szerinti
ésszerű indok nélkül - elkülönít.

Megtorlás
Megtorlásnak minősül az a magatartás, amely
az egyenlő bánásmód követelményének
megsértése miatt kifogást emelő, eljárást indító
vagy az eljárásban közreműködő személlyel
szemben ezzel összefüggésben jogsérelmet
okoz, jogsérelem okozására irányul vagy azzal
fenyeget.

Előnyben részesítés
Nem jelenti az egyenlő bánásmód
követelményének megsértését az a rendelkezés,
amely egy kifejezetten megjelölt társadalmi
csoport tárgyilagos értékelésen alapuló
esélyegyenlőtlenségének felszámolására irányul,
ha az törvényen vagy törvény felhatalmazása
alapján kiadott kormányrendeleten, illetve
kollektív szerződésen alapul, és határozott időre
vagy határozott feltétel bekövetkeztéig szól.
Az előző pontban meghatározott rendelkezés
nem sérthet alapvető jogot, nem biztosíthat
feltétlen előnyt, és nem zárhatja ki az egyéni
szempontok mérlegelését.

Az egyenlő bánásmód követelményének
érvényesítése a foglalkoztatás során
A munkáltató nem alkalmaz sem közvetlen, sem

közvetett hátrányos megkülönböztetést
a) a munkához való hozzájutásban,
álláshirdetésekben, felvételnél, az alkalmazási
feltételekben;
b) a foglalkoztatási jogviszony vagy
a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony
létesítését megelőző, azt elősegítő eljárással
összefüggő rendelkezésben;
c) a foglalkoztatási jogviszony vagy
a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony
létesítésében és megszüntetésében;
d) a munkavégzést megelőzően vagy annak
folyamán végzett képzéssel kapcsolatosan;
e) a munkafeltételek megállapításában és
biztosításában;
f) a foglalkoztatási jogviszony vagy
a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony
alapján járó juttatások, így különösen - de nem
kizárólagosan - a munkabér megállapításában
és biztosításában;
g) a tagsággal vagy részvétellel kapcsolatban
a munkavállalók szervezeteiben;
h) az előmeneteli rendszerben;
i) a kártérítési, valamint a fegyelmi felelősség
érvényesítése során.

Electrolux Lehel - több
mint nyereséges vállalat

Electrolux Green Spirit,
a fenntartható fejlődés útján
Vegyünk részt a megoldásban! - 2. rész

A fenti címmel jelent meg egy kiadvány
a tavalyi évben vállalatunkról, melyet
a Corvinus School Management állított
össze. A szakemberek annak
a vizsgálatnak az eredményét öntötték
formába, amely során azt kutatták, milyen
a vállalat társadalmi felelőssége.
Sorozatunkat folytatva, most a külső
dimenziókkal foglalkozunk.

Helyi közösségek

A Vegyünk részt a megoldásban! című kiadvány tartalmának

ismertetését előző számunkban kezdtük, s most folytatjuk.
Ezúttal két témakörrel - A fenntartható fejlődés integrált

megközelítése - a szállítási lánc ellenőrzése a világ minden
részén, illetve A háztartási készülékek hozzájárulása a környezeti
problémához - foglalkozunk.

A fenntartható fejlődés integrált
megközelítése - a szállítási lánc
ellenőrzése a világ minden részén
Az Electrolux a fenntartható fejlődést
teljes körűen kezeli, ezért termékei
a tervezéstől a gyártásig, a kiszállítástól
a felhasználásig, a kidobástól
az újrafeldolgozásig terjedő teljes
életciklusára figyelembe veszi az adott
termék környezeti hatását.
Amennyiben igaz, ahogy azt a kiotói
megállapodások 1997-ben bizonyították,
hogy a globális energiafelhasználás alacsony
szinten tartása és az üvegházhatás ebből
eredő csökkentése szükségképpen
megköveteli a háztartási készülékek
energiafelhasználási hatékonyságának
javítását, az is igaz, hogy a probléma átfogó
kezelése nem hagyhatja figyelmen kívül
az adott készülék előállítása, leszállítása és
megsemmisítése során jelentkező környezeti
hatásokat.
Az Electrolux csak a háztartási készülékek
teljes élettartamát befolyásoló és az egész
szállítási láncra kiterjedően pozitív
hatású integrált megközelítéssel tud
valódi környezetvédelmet elérni. Ezért
az Electrolux Csoport megkülönböztetés
és kompromisszum nélkül ezt

a megközelítést alkalmazza minden
országban, ahol jelen van.

A háztartási készülékek hozzájárulása
a környezeti problémához
A háztartási készülékek energiafogyasztása
teljes életciklusukra vonatkoztatva
környezeti hatásuk mintegy 76%-át jelentik.
Európa teljes energiafogyasztásának
15%-át a háztartási gépek üzemeltetése
teszi ki. Ezért a fenntartható fejlődés
logikáját követve egészen nyilvánvaló,
hogy vitathatatlan prioritása van annak
a feladatnak, hogy minimális energia-,
víz- és mosószerfogyasztású készülékeket
tervezzünk és gyártsunk. A helyes
problémakezelés ugyanakkor nem hagyhatja
figyelmen kívül a fennmaradó 24%-ot,
amit az anyagok, a gyártási folyamatok
és a logisztika határoz meg. A környezeti
kihívás eredményes kezeléséhez
mindenképpen teljes körűen kell foglalkozni
a szállítási lánc valamennyi alkotóelemével.

Az Electrolux Lehel Kft. az észak-alföldi
régió legnagyobb adófizetője és fontos
támogatója.
Az Electrolux Magyarországon 5 milliárd
forint helyi és társasági adót fizetett
2005-ben. Az elmúlt 10 év során a vállalat
által befizetett összes adó 32 milliárd
forint volt.
Az Electrolux Magyarországon 1990
és 2000 között az egyik legnagyobb
környezetrehabilitációs programot hajtotta
végre, és folyamatosan figyeli és javítja
a gyárban és környezetében a környezeti
viszonyokat.
Az elmúlt 10 év során az Electrolux Lehel
folyamatosan az első helyen áll
a Jász-Nagykun-Szolnok megye
50 legnagyobb vállalatát felsoroló listán.
A vállalat által fizetett helyi adó
Jászberény városa teljes bevételének
mintegy 5%-át teszi ki, s ez az összeg
a fele annak, amit a többi válallat helyi
adóban a városnak összesen
befizet.

Partnerkapcsolatok közösségekkel,
helyi sport- és kulturális események
támogatása, adományok jótékonysági
célokra
Az Electrolux Lehel esetében a CSR
e területének értékelése összetett kérdés,
mivel a cég 1990-ig az egyik leghíresebb
„szocialista” vállalat volt, s ezért
a legkülönbözőbb intézmények felé
számtalan társadalmi elkötelezettségük
volt.
Ez az örökség az Electroluxot két
kihívással állította szembe:
- a cégnek az alaptevékenységére
koncentrálva „szociális eszközállományát”
(sportcsarnok, jégpálya, uszoda, Maci
és Gólya Óvoda, Állat- és Növénykert)
fokozatosan át kellett adnia a városnak.
Az Electrolux ezt úgy tette meg, hogy
nem kapott ellenszolgáltatásként jelentős
összegeket, és az ütemezéssel
gondoskodtak arról, hogy ne feszítsék túl
a közösség korlátozott pénzügyi
és irányítási erőforrásait;
- másrészt az Electrolux átfogalmazta
a társadalmi kapcsolatokhoz való
hozzájárulását. A saját „szociális
eszközállomány” kezelése helyett egyre
aktívabban támogatta az olyan
területeket, mint az oktatás, a kultúra
és részben a sport is.
Az Electrolux Lehel 2005-ben közel
50 millió forintot költött szponzorálásra,
és ennek több mint 50%-át különböző
szakiskolák kapták.

Sikeres beszállítóink: a Kód Kft
Sorozatunkban ma a jászberényi Kód Kft.-vei ismerkedhetnek
meg olvasóink. A céget 1991-ben Kuti Mihály és családja
alapította, és a tulajdonosi struktúra azóta sem változott. A cég
a családi házuk melléképületében kezdte meg a működését,
s ma már a Jászberényben lévő három mellett Nyíregyházán
és Budapesten további egy-egy telephellyel rendelkezik. A Kód
Kft. a 2006. évi, Jász-Nagykun-Szolnok megyei TOP 50-es
listán a 26. helyet foglalta el, azaz a megye egyik jelentős
vállalkozásáról van szó. A cég bemutatására Kuti Gábort kértük.
- Eredetileg hűtésrendszerek tervezése és kivitelezése volt
a Kód Kft. profilja, amit követett a biztonságtechnikai, majd
az épület- és technológiai villanyszerelés, karbantartás, a mérőés adatgyűjtő rendszerek tervezése és fejlesztése, valamint
2002-től a nagy sorozatú, hűtőszekrény villamos szerelvények
gyártása. Az induláskor, 1991-ben 6 fővel kezdődött a munka,
azonban több mint 5 éve már 200 fölött van a Kód Kft.
alkalmazottainak száma.
- Mikor került a cég kapcsolatba az Electrolux Lehel Kft.-vei?
- A robbanásveszélyes technológiák bevezetésekor, 1992ben kerültünk kapcsolatba az Electrolux Lehel Kft.-vei, s azóta
számtalan megrendelést teljesítettünk már. így a cég végezte
Jászberényben a 2-es, a 105-ös, a 110-es üzem, a készáru
raktár, a Porszívógyár épületvillamossági munkáit, szerelte
az üzemekben lévő technológiák nagy részét. A régebbiek
közül szeretnénk megemlíteni a fagyasztóláda-gyártás
dániai áttelepítését, a legújabbak közül pedig a 2-es és
110-es üzem testhabosító rendszerének komplett villamos
felújítását, a vizualizálórendszer kiépítését a Porszívógyárban.
A nyíregyházi üzem létesítésében is jelentős részt vállaltunk.
24 órás számítógépes felügyelettel biztosítjuk a védelmi
rendszerek közül a tűzjelzőt, a robbanásveszélyes
technológiákat, az ellátó rendszerek közül pedig
a villamosenergiát, a sűrített levegőt, ciklopentánt és izobutánt.
- Milyen partner az Electrolux? Szigorú minőségi
követelményeket támaszt? Határidőre teljesíti-e fizetési
kötelezettségeit?
- Az Electrolux a fehérárugyártásban megszokottnál jóval
szigorúbb minőségügyi követelményeket támaszt, ezért nem
egyszerű megfelelni az igényeknek. A kiélezett árverseny miatt
nem könnyű a megrendelések elnyerése, mivel a szűkén vett
régió más országaiban (Szlovákia, Románia) lévő beszállítók
adózási és élőmunka költségei automatikus előnyt biztosítanak
számukra. Másik oldalról viszont az Electrolux nagyon
megbízható partner, hosszú távra tervez, és stratégiai beszállító
partnereket keres. Nagyon fontos szempont az is, hogy
pénzügyileg az Electrolux nagyon stabil partner.

Második
családi nap
az Electrolux
nyíregyházi
gyárában,
2008. május
10-én,
szombaton

- Történt-e a cégnél olyan fejlesztés, amelyet kimondottan
az electroluxos megrendelések miatt valósítottak meg?
- Számos fejlesztést hajtottunk végre annnak érdekében, hogy
az Electrolux, mint megrendelő igényeinek meg tudjunk felelni.
Néhány ezek közül:
- intelligens villamos végellenőrző család
hűtőszekrénygyártáshoz (1997), újrafejlesztve 2007-ben,
- épületberuházás Jászberény - beszállítói gyártáshoz (2002),
- robotizált vezetékgyártás,
- vállalatirányítási rendszer bevezetése (2003),
- IMFR a beszállítási gyártásban (2004),
- beszállítói gyártóüzem indítása Nyíregyházán (2007),
- LEAN termeléstechnológia bevezetése,
- JIT beszállítás bevezetése (2008),
- SÁP vállalatirányítási rendszer bevezetése (2008).
- A megrendelőik között hol foglal helyet az Electrolux?
A cég árbevételének hány százalékát adja az Electrolux
megrendeléseinek ellenértéke?
- Az Electrolux Lehel Kft. a Kód Kft. legnagyobb megrendelője,
2008-ban a várható árbevétel 32-35%-át az Electrolux adja.
Az Electroluxnak, mint stratégiai megrendelőnknek
bekapcsolódunk az európai beszállításaiba. Ennek első
lépéseként ez év elején Szatmárnémetibe, a tűzhelygyárba
kezdünk beszállítani, valamint egyéb európai beszállításokról is
tárgyalunk. Stratégiai partnerségünk keretében
megkezdjük az általunk gyártott termékek dokumentációjának
az Electrolux által használt CATIA rendszerben történő
kezelését, karbantartását, ezen keresztül a mi szakmai
és gyártási tapasztalatainknak az új termékekbe történő
beépítését.

Technológiai labor: hárman
búcsúztak
Az elmúlt év végén a Technológiai labor
15 fős csapatából hárman mentek
nyugdíjba. Dósa Lászlóné Katika, Kaszab

Árpádné Irénke és Pataki Balázs együtt
közel 120 évet töltött a laborban.

Mindhárman speciális területen dolgoztak,
mégpedig igen magas színvonalon, ezért

utánpótlásuk nem könnyű feladat.
Dósa Lászlóné
A gimnáziumi érettségit követően 1967. július 13-án
segédmunkásként kezdett a Lehel Hűtőgépgyárban. Három
hónappal később került a Technológiai laborba. A munka
mellett tanult, elvégezte a budapesti Petrik Lajos Vegyipari
Technikumot és 2007 végéig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott
a laborban.
- A laborban folyó munka számomra mindvégig nagyon
érdekes volt. Egyrészt a folyamatos kihívások, másrészt
a jó kollektíva miatt is jó volt itt dolgozni. Sokat foglalkoztam
a festékekkel, a felület előkezelésével, végeztem idegenárus
vizsgálatokat, üzemi ellenőrzéseket, és a folyamatosan
jelentkező új és új problémákra kerestem a megfelelő választ,
a megoldást. Az utóbbi évek legnagyobb és legizgalmasabb
kihívása a színes porfestékek bevezetése volt. A négy évtized
alatt végig nagyon jól kijöttem főnökeimmel és kollégáimmal,
szerettem itt dolgozni. Fájó szívvel adtam át a helyem egy fiatal
kollégának, de tudomásul kell
venni, hogy eljött a nyugdíjazás
ideje - mondta Dósa Lászlóné,
aki 1972-ben Kiváló Dolgozó,
míg 2007-ben gyárigazgatói
elismerést kapott. Katika napjai
ugyan alapjaiban megváltoztak,
hogy már nem dolgozik, ám közel
sincs tétlenségre ítélve, hiszen
két kis unokájával tölti idejének
jelentős részét.

Kaszab Árpádné
A miskolci Nehézipari Műszaki
Egyetemen 1972-ben szerzett
kohómérnöki diplomát, s ezt
követően augusztus 1 -jével
kezdett a Lehel Hűtőgépgyár
Technológiai laborjában dolgozni.
Bár az elmúlt év végén őt is
elbúcsúztatták, 2008. március
végéig még szerződéssel tovább
alkalmazták. Az utódját keresik,
sőt kell még betanítania.
- Régebben sokkal összetettebb
volt a feladatunk, hiszen a Lehel
Hűtőgépgyárban nagyon

sokféle termék - például
hőcserélők, söröshordók,
szifonok - is készültek.
Ezek anyagvizsgálata volt
a feladatom. Később már
csak három termékcsoportra
- hűtőszekrények,
fagyasztóládák, porszívók kellett összpontosítanunk.
Igaz, ebben az időszakban
viszont az alkalmazott anyagok változtak igen gyorsa. Számos
anyag felhasználását megtiltották, s a környezetvédelmi
szempontok egyre inkább érvényesültek. Az új termékek
gyártásához kellett a megfelelő - egyre gazdaságosabb anyagokat megtalálnunk, amely igen izgalmas feladat volt.
Én elsősorban az anyagszerkezet vizsgálatával, a forrasztással
és a hegesztéssel foglalkoztam. Nagyon érdekes, változatos
volt a munkám, melyet nagyon szerettem. Bár a létszámunk
az idők folyamán a harmadára csökkent, mindig jó kollektíva
volt itt - mondta Kaszab Árpádné, aki március után sem marad
„munka” nélkül, hiszen három fiúunokája várja, hogy minél több
időt töltsön velük.

Pataki Balázs
Összesen nem kevesebb mint 47 évet töltött a Fémnyomó- és
Lemezárugyárban, a Lehel Hűtőgépgyárban, majd az Electrolux
Lehel Kft.-nél. Mint ipari tanuló 1960-ban került
a Fémnyomó- és Lemezárugyárba. Három évvel később
végzett, majd 1968-ban gépésztechnikusi képesítést szerzett.
A gyárban 1963-tól villanyszerelőként dolgozott, a Technológiai
laborba 1968-ban került. Itt
anyagvizsgálattal foglalkozott
egészen nyugdíjba vonulásáig,
azaz 2007. december 31 -ig.
- Szerettem a munkám,
mint villanyszerelő, s mint
anyagvizsgáló is. Sok érdekes
problémát kellett megoldanunk,
s értékelték is munkánkat.
Többször kaptam Kiváló
Dolgozó elismerést, két évvel
ezelőtt pedig gyárigazgatói
dicséretet. Bár lehetőségem
lett volna elmenni máshová
dolgozni, ám itt egy nagyon jó
kollektívában dolgozhattam,
s folyamatosan új és új
kihívásoknak kellett megfelelni.
A nyugdíjas életet még most
kezdem megszokni. Van
két unokám, akikkel most
már sokkal többet lehetek
együtt, s a kertben is szeretek
tevékenykedni. Aki akar,
az mindig talál magának
munkát, így most sem
unatkozom - mondta Balázs

electrolux

13

Érdekes emberek, érdekes hobbik
Sorozatunknak ezúttal egy jászberényi és egy nyíregyházi kolléga a főszereplője.
Egy hastáncost, és egy fotós-videóst mutatunk be röviden. E két, teljesen különböző hobbi

is bizonyítja, hogy milyen sokszínű lehet életünk, s munkatársaink milyen sokféle érdeklődési

körrel rendelkeznek.
A hastáncos: Sárköziné Pethő
Nikolett
Sárköziné Pethő Nikolett három
hónapja cégünk munkatársa,
a Hűtőszekrénygyár
HR-szervezetében személyügyi
előadó. Korábban öt évig
a szomszédban, a Samsung
jászfényszarui gyárában hasonló
feladatokat látott el. A hastáncot
két éve kezdte.
- Az arab zene, az egyiptomi
kultúra már korábban is érdekelt,
s két évvel ezelőtt kerestem
olyan helyet, ahol hastáncolni
lehet. Szerencsés vagyok, mert
jászberényiként nem kellett
más településre mennem
gyakorolni, hiszen városunkban
már akkor is működött ilyen
csoport. Én a Mashrabia
csoportot választottam, ahol
a gyöngyöshalászi Szalai Anita
és a jászárokszállási Szabó Anita
irányítása mellett gyakorolunk,
tanulunk. Jelenleg heti egy alkalommal ideiglenesen a Tiszti
Klubban vannak a foglalkozások, de kis csoportban - 2-3 fő egy-egy héten többször is gyakorolunk valamelyikünk lakásán.
A hastánc egy életforma. Ebben a rohanó világban belső
egyensúlyt, lelki békét teremt, s az sem mellékes, hogy például
bizonyos gerincproblémákra is jó hatással van. Az is nagy
előnye a hastáncnak, hogy kortól, alkattól függetlenül bármikor
el lehet kezdeni. Az önkifejezés egyik formája, amely önbizalmat
is ad, s ez bizony a mai világban sokakból hiányzik.
A gyakorlások mellett rendszeresen fellépünk különböző
rendezvényeken. A gyöngyösi Malomudvar Étteremben például
havi rendszerességgel találkozhatnak velünk az érdeklődők.
Léptünk már fel legénybúcsún is, s egyre több helyre kapunk
meghívást. Munkatársaim nagy érdeklődéssel fogadják
ezt a hobbimat, többen már egy-egy fellépésünket is
megtekintették - mondta hobbijáról Sárköziné Pethő Nikolett.

Mindenki Őszi bácsija - a fotós, videós
Szladek Oszkár 2005. november 7-én lett nyíregyházi
hűtőszekrénygyárunk dolgozója, az IQC-nál mint
idegenárú-ellenőr tevékenykedik. Szabad idejét a fotózásnak,
a videózásnak szenteli, immár több évtizede kattogtatja éppen
aktuális fényképezőgépét, használja kameráját.
- Mikor, milyen indíttatásból kezdett el fotózni, videózni? Mi az,
amiért e két hobbijának immár évtizedeken át hódol?
- Még nem jártam óvodába - akkor még nem volt kötelező
- és így sokat jártam moziba nagymamámmal. Már akkor
azt mondogattam, hogy milyen jó lenne nekem is filmet

14 electrolux

nézni otthon, főleg olyat, amit én készítettem.
Elkezdtem bújni a filmkészítésről, a fotózásról szóló
szakkönyveket. Az első fényképezőgépemet - Pajtás
boksz - 1961 -ben kaptam, s ezzel nagyon sok képet
készítettem. Az első filmfelvevőmet - Auróra 2x8
mm-es - 1969-ben kaptam, s ezzel forgattam első
filmemet, amely nem az első vonat, hanem egy
páncélvonat beérkezéséről szólt.
- Amióta elkezdett fotózni, videózni, nagyon sokat
fejlődött mindkét terület. A technikai változtatásokat
mennyire tudta követni? Milyen gépekkel fotózott,
videózott?
- Az első, Pajtás boksz fényképezőgépem után
jó néhány, egyre fejlettebb géppel készíthettem
a felvételeket. A teljesség igénye nélkül néhány
fényképezőgép, melyeket használtam: Szmena 8,
Zenit-E-Practica, Yashica. Jelenleg egy Nikon
F-50-essel fotózom. A filmkészítést Quarc géppel
kezdtem, majd használtam például Lada és Canon
gépeket is. Azután jött a videotechnika - Panasonic
M-40-es, VHS -, majd a digitális technika. Most egy
Panasonic MD-9000-est használok. Még a történethez
tartozik, hogy 14 évesen már
otthon laboráltam a fotóimat,
16 évesen pedig a saját filmjeimet
is én laboráltam.
- Mi a kedvenc fotós, videós
témája?
- Szeretem a természetfotózást
és a riportfotózást. Az utóbbit
különböző rendezvényeken
(esküvő, szalagtűző, ballagás,
névadó) tudom gyakorolni.
A filmes témáim közül
kedvenceim az útifilmek (1972-1987) országjárások, valamint
a dokumentumfilmek (Csillebércen 3 éven keresztül ifivezetők
országos képzőtábora). Az utóbbi időszakban baráti körben
esküvői és ballagásról szóló filmek készítése.
- Volt-e, s ha igen, mikor és hol kiállítása?
- A BM Határőrségnél 1979-ben fotókiállításom volt.
1976-ban részt vettem a Kelet-magyarországi Amatőr
Filmszemlén „A gyerek” című filmemmel, amely most is aktuális
lenne (miért születik ilyen kevés gyerek Magyarországon)
- Mit szólnak hobbijához hozzátartozói, munkatársai?
- Sokan ismernek, hiszen meg is mutatom, hogy mit szoktam
elkövetni. A közeli ismerősök azt szokták mondani, hogy amikor
én kezembe veszem a kamerát, akkor egy másik világban
találom magam. Igazuk van, mert ez csodálatos érzés. Ilyenkor
úgy érzem, hogy megvalósul gyermekkori álmom, hiszen
operatőr is szerettem volna lenni.
- Most éppen mire készül?
- A közeljövőben a rokonságban lesz esküvő, ennek
megfilmesítésére készülök.

Latin est az Electroluxszal
Mint az Electrolux Lehel Kft.-vei
már hosszú ideje kapcsolatban
álló újságíró megszoktam, hogy
időnként olyan rendezvényre
is invitál a cég, amelyen
nem az eredményekről,
a fejlesztésekről, a svéd
világcégről vagy annak
magyarországi érdekeltségéről
van szó, hanem kötetlen baráti
beszélgetések keretében,
kellemes zene
mellett tölthetünk
el néhány órát.
Egy időben
karácsony
előtt invitált
bennünket ilyen
kötetlen, baráti
találkozóra
az Electrolux
Lehel Kft., majd az időpont
áttevődött a következő év
elejére. így volt ez most
is. Február 5-én, kedden
a fővárosban, a Feneketlen-tó
mellett található Hemingway
Étteremben gyülekeztünk,
ahová partnerünkkel együtt
hívtak meg bennünket egy
latinos estre.
Belényesi Zsolt, az Electrolux
Lehel Kft. értékesítési
divíziójának vezetője köszönte
meg előző éves munkánkat

és jó szórakozást kívánt
számukra. Utóbbiról a kellemes
vacsorát követően előbb
a Ritmo Latino táncegyüttes
tagjai gondoskodtak. A több
nemzetiségű, hatfős csapat
tagjai sokunkat vittek táncba.
A hangulat tovább fokozódott,
amikor a Gönczi Gábor vezette
Smile Show Time együttes
kezdett el zenélni. Az együttes
időutazásra
hívott
bennünket,
felelevenítették
a 80-as, 90-es
évek nagy
slágereit.
Életre kelt
az est során
Elvis Presley
és a Beatles együttes is.
Gönczi Gáborékkal nem első
alkalommal találkoztunk már
ilyen rendezvény keretében, így
azután nem volt meglepő, hogy
gyorsan egy hullámhosszra
került az együttes
a hallgatóságával. Közös
tánc és éneklés, jó hangulat
jellemezte ezt a néhány órát.
Rövid időre megpróbáltak
bennünket kiszakítani a munkás
hétköznapokból, s ez állíthatom - jól sikerült.

Sodexho Stop
Hunger program
Gyűjtjük az egy- és kétforintosokat
A Sodexho Magyarország 2007
szeptemberében csatlakozott
a Sodexho Csoport által
kezdeményezett nemzetközi
Stop Hunger programhoz. Ennek
keretében a társaság hazánkban
a Gyermekétkeztetési Alapítványt
támogatja. Ez az alapítvány
megalakulása - 1993 - óta segíti
élelmiszerrel, egyéb támogatással
és önkéntes munkával azokat
az éhező gyerekeket, akiknek
családja a létminimum alatt él.
Az együttműködés keretében
a Sodexho Magyarország is gyűjti
a kivonásra kerülő egy- és kétforintos
érméket a pénztárak mellett elhelyezett
gyűjtődobozokban, és a gyűjtött
összeget átadják a Gyermekétkeztetési
Alapítványnak. Mivel az Electrolux
Lehel Kft. jászberényi üzemi éttermét
a Sodexho Kft. üzemelteti, így
dolgozóink is bekapcsolódhatnak
az érmék gyűjtésébe. Ha van ilyen
címletű, kivonásra váró pénzérméje,
akkor azt felhasználhatja e nemes célra.
Kérjük, tegyék meg minél többen,
segítsenek az éhező gyerekeknek!
Támogassa ön is a Gyermekétkeztetési
Alapítványt a Sodexho Stop Hunger
programja keretében!
Az akció 2008. április 15-ig tart.

Az üzemorvos
válaszol
- Mi a helyes életmód
a borús, csapadékos téli
időszakban? II. rész.

Dr. Szabó Erzsébet:

- A mozgás a munka mellett
fontos ahhoz, hogy megfelelő
állapotban tartsuk testünket
és lelkünket is. Akinek
lehetősége van, vegye
igénybe a jászberényi gyár
melletti sportlétesítmény,
az uszoda szolgáltatását,
valamint a női tornát.
Az Electrolux Lehel Kft.
dolgozói és a velük közös
háztartásban élő
családtagjaik részére
meghatározott időpontokban
ingyenes az uszoda
használata a gyári belépővel.
Ezek az időpontok: szombat
és hétfő egész nap,
hétköznap reggel 6-tól
8 óráig. A kellemesebb,
napos időszakokban pedig
a hétvégén már túrázni
is lehet.

A múltból örökölt hagyomány: XIV. Műszaki Bál
A műszaki bál szervezője a GTE
(Gépipari Tudományos Egyesület)
Háztartási Gépek Szakosztálya
- immár tizennegyedik éve változatlan kitartással munkálkodik
azon, hogy a hagyományokat
tovább ápolja.
A rendezvény küllemeiben
a szépséget és az eleganciát,
hangulatában pedig a mértéktartó
vidámságot testesítette meg.
A XIV. Műszaki Bált - amely

2008. február 16-án került
megrendezésre a Déryné
Művelődési Központ dísztermében
- valóban a fenti jelzők illetik meg,
dicsérve Bojtos József, Kuzén
Zoltán és Szikra István, valamint
a mindig profi műsorvezető,
Darázs Melinda munkáját.
A rendezvény a vendégek
fogadásával indult, melynek
keretében különböző koktélok
kerültek felszolgálásra. Miután

megérkezett a bál díszvendége,
dr. Gedei József Jászberény város
polgármestere, kezdetét vette
a hajnalig tartó program.
Szikra István, a GTE Háztartási
Gépek Szakosztály titkára
pohárköszöntőjében üdvözölte
a vendégeket és a jelképes
koccintás után megnyitotta a bált.
Ezúttal is fontos szerephez
jutott a gasztronómia, melyről
az Aranysas Étterem gondoskodott
ételkülönlegességeivel.
A talpalávalót a Flamingó
tánczenekar szolgáltatta, rendkívül
színes zenei repertoárral. A táncot
a budapesti vendégművészek
előadása szakította meg, akik
Sztármusicalek - Musicalsztárok
címmel showműsort mutattak be.
Baráth Attila szervezésében
Juhász Diana, Palotás Ágnes,
Békeffi László, Székely Lóránt
többek között a Hair, Az Operaház
fantomja, a Grease, a Rómeó és
Júlia stb. című musicalekből nagy
sikerrel adtak elő.
Egy kis táncolás után
a vendégsereg pihenésképpen
megválasztotta a XIV. Műszaki
Bál bálkirálynőjét, Kuzén Anitát

és két udvarhölgyét, Molnár
Dórát és Pethő Juditot. A hölgyek
Pethő Jenő ötvösmester nemes
ékszerajándékait kaphatták meg,
Az éjszaka legizgalmasabb
perceit a tombolasorsolás hozta
meg. A tombolatárgyakat több
mint harminc szponzor ajánlotta
fel, amelyek közül a fődíjakat az Electrolux Kft. ajándékait - Vass
Attila és Lipták László igazgatók
adták át.
Mint ahogy a felsorolt
programoknak, úgy a táncnak
is vége szakadt a hajnal
beköszöntével. A korai órában
már csak a búcsúzás maradt hátra
azzal a jelszóval, hogy találkozunk
egy év múlva ugyanekkor ugyanitt.

nyerjen velünk!

Totózzon
Egyre nagyobb érdeklődés
kíséri nyereményes játékunkat,
melynek újabb 13+1 kérdésére
válaszolhatnak majd játékos kedvű
olvasóink. A válaszok, csakúgy mint
előző játékaink során, egy korábbi
lapszámukban megtalálhatók.
Tippjeiket március 15-ig dobhatják
be Jászberényben a személyi
portán, Budapesten a recepción és
Nyíregyházán a büfében elhelyezett
electroluxos ládába. A helyes
megfejtők közül ketten Electrolux
terméket nyernek.

1.

2.

A 2008. évi első számunkban
közölt totó helyes megfejtése:
2, 2, 1,2, X, X, 1, 1, X, X, 2, 1, X, 2.

Hány hűtőszekrény készült 2007-ben

8.

A 2006. évi TOP 500-as listán

a nyíregyházi

hányadik helyre került az Electrolux

Hűtőszekrénygyárunkban?

Lehel Kft. éves árbevétele alapján?

1 □ 897 000

1 □ 35

X □ 907 00

X □ 39

2 □ 943 00

2 □ 42

Jászberényi Porszívógyárunk dolgozói

9.

A 2005-ös évhez képest hány helyet

tavaly új napi termelési rekordot

javított a helyezésén a TOP 500-ban

állítottak fel. Hány porszívó készült

az Electrolux Lehel Kft.?

ezen a bizonyos napon?

1 □3

1 □ 17 004

X□5

XQ 16 973

2□7

2 □ 17 036

10. Az Electrolux milyen háztartási géppel
A 2007. november-december
összevont lapszám nyertesei:
• Puncsák Barbara nyíregyházi
Hűtőszekrénygyár,
• Kékesi Anikó nyíregyházi
Hűtőszekrénygyár.

3.

Hány hűtőszekrény készült 2007-ben

a jászberényi
Hűtőszekrénygyárunkban?

1 □ 1 297 312
X □ 361 112
2 □ 378 972

4.

Hány fagyasztóláda készült 2007-ben
a jászberényi

Fagyasztóládagyárunkban?

1 □ 488 005

X □ 510 312
2 □ 490 700

5.

Ki vette át a Szerszám- és

Célgépgyár vezetését Jászberényben

a nyugdíjba vonult Matula Józseftől?

1 □ Kovács Ervin
X □ Kelemen Gábor

lepte meg a világhírű labdarúgót,

Dávid Beckhamet?

1 □ porszívó

X □ hűtőszekrény

2 □ fagyasztóláda
11. Hányszoros véradóként köszöntötték
decemberben Alpár Péternét?

1 □ 60

X □ 40
2 □ 70

12. Hány éves Electrolux hűtőszekrényt
ajánlott fel cégünknek az egri Zentai

család?

1 □ 35

XQ 42
2 □ 45

2 □ Fekete István

13. Az Electrolux nyugdíjasklubban hány

6.

7.

Mikor rendezték meg a 2008. évi,

főt köszöntöttek abból az alkalomból,

immár XIV. Műszaki Bált

hogy 50 éve tagjai

Jászberényben?

a szakszervezetnek?

1 □ február 16.

1 □8

X □ február 23.

X □ 10

2 □ február 30.

2□6

Sikeres beszállítónk, a Jász-Plasztik

+1. Hány fővel nőtt az alkalmazottak

Kft. mióta áll kapcsolatban

száma a tavalyi évben a nyíregyházi

cégünkkel?

Hűtőszekrénygyárunkban?

1 □ 1993

1 □ 150

XQ1995

X □ 200

2 □ 1991

2 □ 230

2008. március
XLIII. évf., 3. szám

ffi Etectrohn

V

í -

HJ Electrolux

o

>

iwno»»an

'

R) Electrolux

O

9

>

SJ Electrolux

Tíz évvel ezelőtt
született...
Hírek 1998-ból:

Tartalom
• Tízéves a jászberényi porszívógyár

3

• A 2007. évet 200 milliárd fölötti árbevétellel zártuk

5

• Jó évet zártak a kereskedők

6

• Nagykonyhai gépek piaca

7

• A kontrollingről Kövér Andrással

8

• A legjobb pontgyűjtőket jutalmazták

9

• Javasolj és nyerj!

9

• AEG csúcstechnológia csendes kivitelben

10

• Regionális EMS Díjat kapott a jászberényi porszívógyár 11

• Esélyegyenlőségi Terv az Electrolux Lehel Kft.-nél VII.

11

• Az üzemorvos válaszol

12

• Electrolux Green Spirit, a fenntartható fejlődés útján

12

• Megkezdődtek a munkálatok

12

• A zenekarvezető: Répási Róbert

13

• Felkészítő napok Miskolcon

13

• Sikeres beszállítóink: T-Plasztik Kft.

14

• Újabb Electrolux játszótér Jászberényben

15

• XIII. Electrolux Díjugrató Lovasverseny

15

• Megkezdődött a tavaszi futószezon

15

• Jász Múzeum támogatása

15

A Lunar Prospector űrszonda Hold körüli pályára áll, és
később fagyott víz nyomaira bukkan.
Texasi kutatók olyan enzimet találnak, amely lelassítja
az öregedést és gátolja a sejthalált.
Az Egyesült Államokban engedélyezik a potencianövelő
Viagra forgalmazását, az amerikai férfiak az első három
hónapban 411 millió dollárt költenek a termékre.
Megszületik a Windows 98 operációs rendszer.
Leég, majd 9 hónap alatt újjáépül az Electrolux Lehel
jászberényi hűtőgépgyárának egyik egysége.
A Titanic 11 Oscar-díjat nyer és átveszi az elsőséget
az USA mozipiacán a „minden idők legsikeresebb filmje”
címért folytatott versengésben.
Az amerikai tv-ben Bili Clinton nyilvánosan tagadja,
hogy szexuális viszonya lett volna Monica Lewinsky-vel.
A svédországi Kalskroma hadikikötőjét a világörökség
részévé választják. Megalakul az HEBC, a Magyar Európai
Üzleti Tanács. Megszületik az 1998-as évi III. törvény,
az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről.
És végül, de nem utolsósorban számunkra az 1998-as év
legfontosabb eseménye volt, hogy Göran Persson svéd
miniszterelnök jelenlétében ünnepélyesen felavattuk
az Electrolux jászberényi porszívógyárát, ezzel
meghonosítva a háztartásigép-gyártás új ágát
Magyarországon. Tíz sikeres év elteltével, 2008
márciusában ünnepelni jöttünk össze az Electrolux
jászberényi porszívógyárában. Van mit ünnepelnünk, hiszen
ma már az Electrolux egyetlen európai porszívógyára
működik Jászberényben, amely egyben Európa legnagyobb
porszívógyára is. Az elmúlt 10 év számai töretlen fejlődésről
tanúskodnak, s bizonyítják, hogy jó döntés volt
a porszívógyártást Jászberénybe hozni. Az eredmények azt
is tanúsítják, hogy a jászberényi porszívógyárunkban, ahogy
a többi magyarországi termelőegységükben is, olyan
kollektíva alakult ki, amely képes a legnagyobb kihívásoknak
is megfelelni. Köszönet érte mindazoknak, akik alakítói
ennek a sikernek! Az elmúlt tíz év fejlődése egyébként jó
például szolgálhat az ország közössége számára is, hiszen
ahogy több ezer ember egy vállalatnál, úgy tízmillió ember is
sikeres tud lenni, ha jól megfogalmazott célokért együttműködik! Reméljük, hogy sokan gondolják még
ezt így, s akkor másoknak is lesznek olyan örömteli
ünnepei, mint volt a miénk, amikor
a jászberényi porszívógyártás
10. születésnapját ünnepelhettük.

Az Electrolux magyarországi cégeinek lapja Felelős szerkesztő: Fekete Zsanett A szerkesztőbizottság címe: 5101 Jászberény, Pf. 64,

Electrolux Lehel Kft. Kiadja: Electrolux Lehel Kft. Felelős kiadó: Takács János vezérigazgató

Szerkesztési munkák: Szántai Tibor Grafikai tervezés, nyomtatás: Chili-Com Kft. Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1978

Tízéves
a jászberényi
porszívógyár
Az Electrolux 1998-ban nyitotta meg
jászberényi porszívógyárát, amelyet 2005
óta - létszám és volumen alapján - Európa

legnagyobb porszívógyáraként tartanak

számon. Az első évben 300000 darab
porszívó gördült le a gyártósorokról,
2008-ban pedig már több mint 2,7 millió

készülék gyártását tervezi a vállalat.
A jubileumi ünnepséget március 11-én

délelőtt a porszívógyárban rendezték,
melyen részt vett dr. Garamhegyi Ábel,
a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
szakállamtitkára, és Morten Falkenberg,

az Electrolux padlóápolási divíziójának

elnöke. Az ünnepi eseményen Vass Attila,
a porszívógyár igazgatója köszöntötte
a vendégeket, majd röviden felelevenítette

az elmúlt tíz év történéseit.

minőségbiztosítási tanúsítványt. E rendszernek, a termékés technológiafejlesztés eredményességének köszönhetően
folyamatosan javul a termékek megbízhatósága. A 2006-ban
bevezetett Electrolux Gyártási Rendszer (EMS) eredményeként,
pedig tovább javultak a produktivitási és a minőségi mutatók.
A szezont jelentő őszi hónapokban 5 másodpercenként
elkészül egy porszívó, ami naponta 17000 termék gyártását
eredményezi. Az Electrolux jászberényi porszívógyárából több
mint 40 országba, köztük Európába, az Egyesült Államokba,
Dél-Afrikába, Kelet-Ázsiába, Új-Zélandra és Ausztráliába
szállítanak termékeket.
Garamhegyi Ádám szakállamtitkár gratulált az elmúlt tíz év
eredményeihez, és annak a reményének adott hangot, hogy
a következő évtizedek is hasonló sikereket hoznak az Electrolux
jászberényi porszívógyárának.
- Számomra az egyik fontos emblémája ennek a gyárnak az,
hogy ebből a gyárból látjuk el nemcsak Európát, hanem ÉszakAmerikát is azokkal a prémium termékekkel, melyeket
egykoron bevásárló turizmus keretében Ausztriából hoztunk
be. Szakállamtitkárként mindig az Electroluxot idézem, amikor
a nemzetközi nagyvállalat szerepét megpróbálják
Magyarországon szembeállítani a kis- és közepes
vállalkozásokkal. Ez szerintem „műbalhé", hiszen minden egyes
gyári dolgozó mögött ott áll egy másik ember - ahogy
a statisztikákat átnéztem ez így van -, aki kisés középvállalkozásnál dolgozik, és önöknek szállít, önöknek
köszönheti a kenyerét. Szeretném, ha a magyar kormány

Tíz évvel ezelőtt, 1998-ban 150 alkalmazottal, három
szerelősoron, öt termékcsalád gyártásával kezdte meg
működését az Electrolux porszívógyára Jászberényben. Ott,
ahol napjainkban már több mint 650 dolgozó 20 termékcsalád
készülékeit szereli össze a 8500 négyzetméteres csarnokban,
amely - a gyár indítása óta közel 12 milliárd forintos
beruházásnak köszönhetően - 17 szerelősorral és modern
technológiai, minőségbiztosítási háttérrel működik. Az elmúlt tíz
évben, összesen több mint 16,6 millió termék készült
a jászberényi gyárban. A gyár 202 beszállítója közül 90 magyar
érdekeltségű, ezek további 1400 embert foglalkoztatnak
az alkatrészgyártás során. A magyarországi beszállítók
elsősorban műanyag alkatrészeket, csomagoláshoz szükséges
termékeket szállítanak.
A gyártási adatokat tekintve, az elmúlt években a Cyclon XL,
az Airmax, az Ergospace, az Ultrasilencer, az Accelerator
és a Twin Clean voltak a legnépszerűbb modellek. A Twin Clean
2007-ben Magyar Termék Nagydíjat nyert újszerű technikai
megoldásainak és funkcionális design elemeinek
elismeréseként. A jászberényi gyárban készül az Electrolux
Trilobite is, amely bevezetésekor a világ első robotporszívója volt.
A gyár 2001-ben megszerezte az ISO 9001-2000

electrolux

3

a következő tíz évben is önök mellé állíthatna dolgozókat,
s ő mögöttük ott állnának a kis- és középvállalkozások mondta dr. Garamhegyi Ádám.
Morten Falkenberg örömének adott hangot, hogy tevőlegesen
is részese lehet a jászberényi porszívógyár sikereinek.
- Öt éve kerültem az Electroluxhoz, és büszke vagyok arra,
hogy részese lehettem azoknak a döntéseknek, melyek
eredményeként Jászberényben Európa legnagyobb
porszívógyára, egy nagyon versenyképes gyár jött létre.

Ez a tíz év, az elért eredmények mind azt bizonyítják, hogy
érdemes volt itt meghonosítani a termelést. Azért is fontos ez
a sikeres gyár számunkra, mert az Electrolux szívében él
a porszívógyártás, olyan örökség ez, melyet világszínvonalon
kell továbbvinni. Soha nem szabad elfelejteni, hogy
az Electrolux története a porszívógyártással kezdődött.
Fantasztikus azt látni, hogy immár közel tízszer annyi termék
készül most Jászberényben, mint az első évben, miközben
az alkalmazottak száma még ötszöröse sincs az akkorinak.
Ez nagyon nagy teljesítmény. Legyenek büszkék az elért
eredményekre, s érjenek el hasonló sikereket a következő
években is - mondta Morten Falkenberg.
Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója
formabontó köszöntőt mondott. Tíz évvel ezelőtti híreket
olvasott, melyek egyike-másika nem kis derültséget okozott.
Szóba került a Viagra nevű gyógyszer megjelenése, az amerikai
elnök nőügye, valamint a népszavazásról alkotott törvény
és az is, hogy az Electrolux jászberényi gyárában kilenc hónap
alatt újjáépítettek egy leégett üzemet. A legfontosabb hírt,
az Electrolux jászberényi porszívógyárának átadását a végére
hagyta Takács János, aki nagy sikert aratott formabontó
köszöntőjével. Az ünnepi hangulatot - a gyárlátogatás előtt a Four Fór Dance táncosai emelték, akik nagy tapsot kaptak
produkciójukért, melynek során ezúttal stílszerűen porszívókat
is használtak.
Az ünnepi program keretében az újságírók kérdéseket
is feltehettek. Egy kérdésre válaszolván Morten Falkenberg
elmondta, hogy az Electrolux nem tervezi a magyarországi
gyártás kiszervezését. Amíg itt ilyen eredményesen dolgoznak,
s ez a profitban is realizálódik, addig nem lehet kérdéses, hogy
a porszívók gyártása a cégen belül Európában itt történik.
- Reményeink szerint ez így lesz a következő években is jelentette ki az Electrolux padlóápolási divíziójának vezetője.

A 2007. évet 200 milliárd fölötti
árbevétellel zártuk
Február 26-án, kedden délelőtt
a budapesti Café Értében tartotta

hagyományos év eleji
sajtótájékoztatóját Takács János,

cégünk vezérigazgatója,

az Electrolux kelet-közép-európai

holdingjának vezetője és Belényesi
Zsolt, az Electrolux Lehel Kft.

értékesítési divíziójának vezetője.
A téma az Electrolux, illetve

magyarországi érdekeltségének
2007. évi eredménye, a hazai
piac alakulása volt. Ahogy

az Electroluxot világszerte,
úgy magyarországi érdekeltségét
is a stabilitás és a növekedés

jellemezte.
Az elmúlt évben az 57 ezer alkalmazottat foglalkoztató
Electrolux 105 milliárd svéd korona árbevételt ért el. Az üzemi/
üzleti eredmény 4,6%, az árbevétel-arányos üzleti eredmény
4,8% lett. Tizenhét gyárat bezártak, háromnál csökkentették
a kapacitást és 9 gyárat építettek alacsonyabb költségű
országokban. A cégcsoporthoz hasonlóan az Electrolux
magyarországi érdekeltsége is sikeres évet zárt. A 200 milliárd
forint feletti árbevétel mögött elsősorban a jászberényi
és nyíregyházi gyárak termelési volumenének stabil
növekedése áll. A nyíregyházi hűtőszekrénygyárban - amely
2007-től a maximális termelési kapacitással működik - a tavalyi
év folyamán közel 30%-kal több készüléket állítottak elő, mint
2006-ban, derült ki Takács János bevezetőjéből.
- A növekedésnek köszönhetően 2007-ben vállalatunkhoz 348
új dolgozó csatlakozott, így az alkalmazotti létszám 4785 főre
nőtt. Az Electrolux 5,5 milliárd forint értékű beruházást hajtott
végre a tavalyi év során Magyarországon, melynek jelentős
részét, 3,36 milliárd forintot, a jászberényi hűtőszekrénygyár
és a fagyasztóládagyár szerelősorainak fejlesztésére
és az épületek korszerűsítésére fordította - mondta Takács
János, aki egy kérdésre válaszolván kijelentette, idén hasonló
összegű beruházást terveznek, s ennek döntő része
a termékfejlesztést szolgálja majd.
Takács János kiemelte, hogy a környezetvédelmi célkitűzések
hangsúlyos szerepet kapnak a gyártási folyamatok során is.
Az Electrolux 2007 novemberében elindította Magyarországon
is Green Spirit programját, melynek értelmében 2009 végére
a gyáregységek 15%-kal csökkentik az energiafogyasztást
és a vízfelhasználást azáltal, hogy tudatos energiafogyasztásra,
a hulladékok csökkentésére, valamint az erőforrások optimális
felhasználására ösztönzik kollégáikat. A hazai gyáregységek

2005-2009 között, a tervek szerint 12.132 MWH energia­
megtakarítást érnek el, mely körülbelül 4900 család egy évi
energiafelhasználásával egyenértékű.
Belényesi Zsolt a hazai piac alakulásáról tájékoztatta a média
megjelent képviselőit.
A hazai háztartási készülék piac tavaly a GfK piackutató intézet
mérései alapján 2,7 százalékkal bővült, a növekedés legfőbb
hajtóereje az alacsonyabb árkategóriában eladott termékek
számának növekedése volt. Az Electrolux ebben a piaci
helyzetben is növelni tudta részesedését, és külön figyelmet
érdemel, hogy a növekedés értékben háromszor akkora, mint
volumenét tekintve. Azon termékkategóriák (hűtőkészülékek,
beépíthető termékek, tűzhelyek, porszívók) mellett, melyekben
évek óta stabilan őrzi a vállalat piacvezető pozícióját, a tavalyi
év kiemelt sikere, hogy második helyre sikerült feljönni
a mosogatógépek piacán, valamint értékben számítva
a felültöltős mosógépek esetében is - mondta az Electrolux
Lehel Kft. értékesítési divíziójának vezetője.
Belényesi Zsolt arról is szólt, hogy az Electrolux globális
és hazai termékstratégiája külön hangsúlyt helyez
a környezetkímélő, alacsony fogyasztású termékek fejlesztésére
és értékesítésére. Ennek tükrében Magyarországon 2008-tól
a cég kizárólag „A” vagy annál jobb energiaosztályú hűtőket,
mosógépeket és mosogatógépeket forgalmaz. Ezzel egyre
hangsúlyosabb fogyasztói igényt elégítenek ki, mert tízből hét
vásárlónál a készülék kiválasztásakor a legfontosabb szempont,
az energiafogyasztás. Piacvezetőként az Electrolux formálja
a vevők és a piac elvárásait, valamint kézzelfoghatóvá teszi
a környezetünk iránti társadalmi felelősségvállalást is. A cég
hitvallása szerint, kiegyensúlyozott, stabil növekedést csak
korszerű, megbízható termékek értékesítésével lehet fenntartani.

electrolux

5

Jó évet zártak
a kereskedők
Nem elég jót és jól gyártani, azt értékesíteni
is kell. Nehéz lenne napjainkban kivetnivalót

találni ebben a megállapításban, hiszen
az egyes gyártók között mindennél
kiélezettebb verseny folyik a piacért,

a piacon a vevőért. A kereskedőknek

tehát nincs könnyű dolga, hiszen számos

külső körülmény is befolyásolja munkájukat.
Belényesi Zsolt, cégünk kereskedelmi
divíziójának vezetője mindezek ellenére

sikeres évről szólt, amikor a 2007-es
esztendőt értékelte, és hasonló folytatást
remél az idei évtől.
- Mit lehet elmondani általánosságban a tavalyi évről?
Éreztették-e hatásukat az elmúlt esztendőkben tapasztalt
trendek?
- Számunkra mindenképpen örömteli, hogy 2,7%-os
piacnövekedés mellett mind darabszámban, mind pedig
értékben is sikerült jelentősen növekednünk. Fontos
megjegyezni, hogy az értékbeni növekedés háromszorosa volt
a darabszám növekedésének. Tehát mindenképpen sikeres
évet zártunk. Ez azt is jelenti, hogy egyre több magasabb
kategóriájú terméket értékesítettünk, melyek nagy része
egyébként éppen a jászberényi és a nyíregyházi gyárainkban
készült. Ám az is igaz, hogy ez az év jelentősen különbözött
az előző esztendőktől. A korábban jellemző trendek közül sok
megváltozott, közülük kettő megfordult. Miközben évek óta
csökkent a nyitóáras termékek aránya, addig ez a trend
a tavalyi évben megfordult. Ez igen jelentős feladat elé állította
a gyártókat. Érezhető volt ugyanis a megszorító intézkedések
hatása, azaz az emberek érdeklődése az egyszerűbb, olcsóbb
készülékek felé fordult. Ez azért is nagy kihívás számunkra,
mert alapfilozófiánk, hogy úgy szolgáljuk ki a vásárlói igényeket,
hogy a minőségből nem engedhetünk, s nem is engedünk.
Az olcsóbb készülékek iránti nagyobb igény és kereslet
magával hozta egy másik trend megfordulását is. Míg a korábbi
években a szakkereskedők nyertek teret a hipermarketekkel
szemben, addig a tavalyi évben utóbbiak aránya nőtt.
Egyébként mind a szakkereskedők, mind a hipermarketek
esetében növekedés volt tapasztalható, csak a hipermarketek
piaci részesedése a tavalyi évben jobban nőtt.
- Mi jellemezte tavaly a magyar piacot?
- A magyar piac két legnagyobb szegmensét továbbra
is a hűtőgépek és a mosógépek adják, s feljövőben van
a mosogatógépek piaca. Ez a legkisebb szegmens, amely
azonban az elmúlt években folyamatosan növekedést mutat.

6

electrolux

Egyedül a szabadonálló tűzhelyek piacán érzékeltünk
stagnálást. Ugyanakkor örömteli számunkra, hogy növekedett
a beépíthető termékek részesedése a piacon. Ez az út
várhatóan még igen hosszú lesz számunkra, hiszen amíg
Nyugat-Európában a beépíthető termékek aránya már 50%,
addig Magyarországon ez még csak 13% körül alakult.
Az Electrolux ezen a téren is piacvezető, ezek a termékek már
1'8%-át adják cégünk forgalmának.
- Mi lesz az idei évben a kereskedők legnagyobb feladata?
- Amikor a magyarországi gyártást megterveztük, akkor
jellemzően nem az olcsó készülékek gyártása volt a fő cél.
Nagyon jó minőségű, magas hozzáadott értékű termékeket
gyártunk Jászberényben és Nyíregyházán is. Említhetném
például a Nyíregyházán készülő no frost készülékeket. Ez jó
döntés volt, hiszen ezeknek a forgalma a mi értékesítésünkben
megtízszereződött. Ez is magyarázata annak, hogy
az értékbeni növekedésünk háromszorosa volt a volumenben
elért növekedésünknek. Miközben ezt fenntartjuk, azon
is gondolkodnunk kell, hogy a megnövekedett igényeknek
megfelelően olcsóbb, de jó minőségű termékeket
is forgalmazzunk. Ennek az évnek az a fő feladata, hogy
megtaláljuk annak lehetőségét, hogyan tudunk egyszerűbb
kivitelű készülékeket a piacra vinni, melyek árfekvése
alacsonyabb, miközben a márkával szembeni
követelményeknek, a minőségi elvárásoknak is megfelelnek.
- Milyen célt fogalmaztak meg a 2008-as évre?
- Évek óta arra törekszünk, hogy a darabszámot tekintve
a piacnövekedéssel együtt növekedjünk mi is. Szeretnénk
javítani az átlagos termékmixünket. Piacvezetőként, a piacon
lévő legnagyobb gyártóként persze fejlődési lehetőségeink
szűkösebbek. Éppen ezért ki kell használnunk minden olyan
szegmenst, ahol mi vásárlói igényeket érzünk vagy vásárlói
igényeket tudunk kreálni (például termékfejlesztéssel).

V

Nagykonyhai gépek piaca
A nagykonyhai termékvonal 2006-ban igen sikeres évet zárt,
melynek ismétlését várták a 2007-es esztendőtől is.
Hogy ez sikerült-e, s az idei évet milyen reményekkel indították,

arról Giczi Csabát, a termékvonal értékesítési vezetőjét kérdeztük.
- Folytatódott-e az elmúlt évek trendje a 2007-es esztendőben
a nagykonyhai gépek piacán az Electrolux szempontjából?
- Igen, a 2007-es év is szép sikereket hozott. Az elmúlt
években folyamatosan, évről évre nő a forgalom, méghozzá
igen nagy lépésekben. A 2006-os év kiugróan jó volt, és ezek
után nagy elvárások voltak a 2007-es esztendőt illetően.
A tavalyi év igen nehéz volt, hiszen a mindenki által ismert
gazdasági megszorítások igencsak éreztették a hatásukat
a vendéglátóiparban is. A nehézségek ellenére
az Electrolux forgalma majdnem 15 százalékkal nőtt, ami
kimagasló eredmény, és jelzi, hogy a zsugorodó, jó esetben
stagnáló piacon komolyan nőtt a piaci részesedésünk.
Ezt a megfelelő termékkínálatnak, a magas minőségnek,
valamint a versenyképes áraknak köszönhetjük.
- Az eladások minden tekintetben a terveknek megfelelően
alakultak 2007-ben?
- Mint említettem, a 2007-es év nem volt könnyű, ám ennek
ellenére sok fontos projektet nyertünk el. Ezek közül
a legfontosabbak a következők voltak: a Parlament konyhája,
a Rába szálloda felújítása Győrben (Danubius szállodalánc), az
új IBIS szálloda Győrben (Accor-Pannónia szállodalánc), az új
4 csillagos Tanszálló szintén Győrben, az IBIS Hősök tere
(Accor-Pannonia szállodalánc), egy 4 csillagos wellnessszálloda Tiszafüreden, számos étterem, így a Leroy étterem

a MOM bevásárlóközpontban, a Vapiano étterem
a belvárosban, a Cascade étterem Budapesten, egy új
kávézólánc, a Coffeeshop több egysége, de mi szállítottuk
a hatvani Bosch üzem újabb konyháját is.
- Tavaly mely piacokon
értékesítették a legtöbb
Electrolux nagykonyhai gépet?
- A legtöbbet a hagyományos
területeken, a szállodáknak
és éttermeknek adtunk el.
Új terület volt, hogy
a közbeszerzéseken is
indultunk, és nagyon fontos
projekteket sikerült
megnyernünk. A legfontosabb
talán a Parlament
konyhatechnológiájának
szállítása volt.
- Melyek a legsikeresebb
Electrolux termékek
a nagykonyhai gépek piacán?
- Az Electrolux az ipari gépek
területén is az élen jár az
innovációban. A bevétel
4 százalékát kutatás­
fejlesztésre fordítja. Az Electrolux termékei tényleg
a csúcsminőséget jelentik. A kombipárolók területén tavaly új
termékkel jelentkeztünk, az AIR-O-SPEED típussal. Ez a világ
leggyorsabb kombipároló készüléke, a korábbi modelleknél,
illetve a konkurencia jelenlegi berendezéseinél átlagosan
50 százalékkal hamarabb elkészül benne az étel.
- Milyen lehetőségekkel számolnak a 2008-as esztendőre?
- Azt várom, hogy az eladások, akárcsak az elmúlt években,
tovább nőnek. Idén is 15 százalék körüli növekedéssel
számolunk. Már aláírt szerződés van a Gundel Étteremre, ahol
a komplett konyhatechnológiát lecserélik. Hihetetlen kemény
küzdelem volt ezért a projektért, számos konkurens világmárka
próbált bekerülni ide, hiszen hatalmas referenciaértéke van
ennek az étteremnek. Nekünk sikerült, áprilisban lesz
a beüzemelés. Szintén aláírt szerződésünk van az 5 csillagos
Ramada szállodára, ami Újpesten, Európa egyik legnagyobb
Aquaparkja mellett nyílik idén nyáron. A már korábban említett
Coffeeshop kávézólánc is több egységet nyit. Tavaly év végén
írtam alá a Hunguest Szállodalánc beszerzési igazgatójával
a szerződést, melynek értelmében az Electrolux hivatalos
beszállítója lesz ennek a láncnak is. így szinte már teljesen
lefedjük a szállodapiacot, az Accor Pannónia és a Danubius
Hotels után a Hunguest Hotels is a partnerünk lesz. Szintén
újabb kiemelt partner az Auchan, idén már több üzletbe mi
szállítottunk kombipárolót, amivel a grillcsirkéket sütik.
Ebben az évben szeretnénk befejezni a a viszonteladói
hálózat bővítését. Jó eséllyel indulunk több nagy projekten
is, de ezekről még egyelőre nem szeretnék beszélni.

electrolux

7

A kontrollingről Kövér Andrással
Kövér András 1994-ben szerzett
közgazdász diplomát a Miskolci Egyetemen.

Egy év katonaság után, 1995-ben került
cégünkhöz, az alkatrészgyártáson üzemi

kontrollerként kezdett dolgozni. Öt évvel

később a Fagyasztóládagyár kontrolling

vezetője lett, majd ezzel párhuzamosan
2003-tól a nyíregyházi zöldmezős gyárépítés
üzemi kontrolling részét irányította.

A tavalyi év áprilisában lett a jászberényi
Hűtőszekrény- és Fagyasztóládagyár
kontrolling szervezetének vezetője.
E tízfős szervezet bemutatására kértük.
- A kontrolling szervezet egyik legfontosabb feladata, hogy
információval lássa el a helyi és a nemzetközi menedzsmentet.
A helyi menedzsmentet a gyárigazgató, az üzemvezetők,
az összes menedzserkolléga jelenti. Számukra döntően
a költségekkel, a beruházásokkal, a beruházások
gazdaságosságával, a cash flow-val, produktivitással,
anyaghatékonysággal, logisztikai mérőszámokkal kapcsolatos
információkat biztosítjuk. Továbbá a késztermékek
költségszámítását is mi végezzük. A nemzetközi
menedzsmentet számunkra a brüsszeli központ és a stockholmi
pénzügyi központ jelenti. Számukra riportokat küldünk (mérleg,
eredménykimutatás, ScoreCard stb.), amely riportok
megmutatják a pénzügyi, gazdasági helyzetünket. A tényadatok
elemzésén kívül - ez a múlt elemzését jelenti - egy éven belüli
előrejelzést is elvárnak tőlünk. Ezeket profit szintig kell megfelelő
részletezettséggel és formátumban elkészítenünk.
- Honnan kapják azokat az információkat, melyekkel dolgoznak?
- Nagyon sok információval dolgozunk, hiszen a beruházások
elemzése mellett a különböző költségek, bérek elemzése,
a műszaki változások stb. elemzése is feladatunk. Nagyon sok
számítástechnikai rendszerünk van, s ezek közül a legtöbb
információt az SÁP- és a COPICS-rendszerekből nyerjük.
- Egy beruházás kapcsán például milyen feladata van
a kontrolling szervezetnek?
- A beruházásoknál nagyon fontos annak kiszámítása, hogy
mennyi idő alatt térül meg. Minél nagyobb egy beruházás,
annál mélyebb elemzéseket kell készítenünk. A beruházás
jóváhagyása után azt kell figyelnünk, hogy az a tervezett
költségkereteken belül valósuljon meg. A befejezését,
az aktiválást követően pedig azt is vizsgálnunk kell - egy
utókalkuláció során -, hogy az előzetes számításainknak
megfelelően történik-e a megtérülés. Tehát egy beruházás
kapcsán a kontrollingnak a megkezdés előtt, a kivitelezés alatt
és az aktiválást követően is fontos feladata van.
- A kontrolling szervezet feladatai közül minden bizonnyal
a döntéselőkészítés a legrizikósabb...
- Igen, ez valóban így van, hiszen megtörtént folyamatok
elemzését sokkal pontosabban lehet végezni, mint bizonyos
előrejelzéseket megadni. Nagyon fontos, hogy munkánk során

8

electrolux

a megfelelő elemzések, információk időben a döntéshozók elé
kerüljenek, s természetesen az is, hogy ezek az elemzések
a lehető legpontosabbak legyenek. Persze ez nem egyszerű,
hiszen sok esetben olyan külső tényezők alakulását kell előre
megbecsülnünk, melyre igazán nincs ráhatásunk. Ilyen például
az árfolyamok alakulása, de a gazdasági környezet számos más
összetevője is. Mivel mi sem 100%-osan biztos információk
birtokában dolgozunk, ezért fontos, hogy minden esetben a tény­
adatokat a tervezett adatokkal összehasonlítsuk. Értékeljük tehát
azt is, hogy az előrejelzéseinknek megfelelően alakultak-e
a tényadatok, ill. milyen mértékű és mik az eltérés főbb okai.
- Milyen végzettségű szakemberek dolgoznak az Ön által
vezetett kontrolling szervezetben?
- Talán meglepő, de nem csak közgazdászok alkotják a mi
csapatunkat. Néhány kollégánk műszaki végzettségű, míg
a többiek gazdasági végzettséggel rendelkeznek. A kontrolling
szakma elsősorban gazdasági ismereteket igényel, de közel
sem elhanyagolható
a tapasztalat sem. A számok
Kövér András
elemzéséhez, a becsléshez
nagy előnyt jelent, ha valaki
Életkor: 37 éves
többéves
tapasztalattal
Végzettség: közgazdász
rendelkezik.
A szervezeten
Hol, mikor szerzett
belül
mindenkinek
megvan
diplomát: Miskolci Egyetem
a maga feladata. Van, aki
(1994)
döntően a riportálásért, van,
Munkahely, beosztás:
aki
az üzemi területekért, van,
Jászberényi
aki
a beruházásokért, van,
Hűtőszekrénygyár
aki az IT-s fejlesztésért felel.
és Fagyasztóládagyár
- Hogyan mérhető
controlling vezetője
a kontrolling szervezet
Idegennyelv-ismeret: angol
hatékonysága?
Hobbi: család
- Azt mondhatom, hogy
konkrét hatékonysági
mutatószámaink nincsenek saját szervezetünk
hatékonyságának méréséhez. Cégen belül persze van
összehasonlítási lehetőségünk, s ennek ismeretében
nyugodtan állíthatom, hogy nem állunk rosszul. Az Electrolux
többi kontrolling szervezetéhez képest is hatékonyak vagyunk.

A legjobb pontgyűjtőket jutalmazták
Február 27-én - a selejtcsökkentő kampány jegyében - cégünk
jászberényi hűtőszekrénygyárában a dolgozók számára
meghirdetett pontgyűjtő verseny eredményét hirdette ki Sárosi
Endre, a gyár minőségirányítás vezetője a TT & Cabinet Üzem
tárgyalójában.
- A selejtcsökkentő kampány keretében rajzpályázatot
és ötletgyűjtő programot hirdettünk meg, s mindkettő
sikeresnek bizonyult. Nem kevesebb, mint 44 értékelhető ötletet
bíráltunk el. Ezek között több olyan is volt, amely éves szinten
1-3 milliós megtakarítást is eredményez. Összességében
a 2007-es év májusától az év végéig 6,8% fajlagos
költségmegtakarítást értünk el. Az ötletek is azt bizonyítják,
hogy szakmailag jól felkészült, kreatív emberek dolgoznak
nálunk - mondta Sárosi Endre.
- Az Electroluxon belül hamarosan indításra kerülő „Javasolj
és nyerj” ötletgyűjtő programhoz kapcsolódva a jászberényi
és a nyíregyházi hűtőszekrénygyárban, valamint a jászberényi
fagyasztóládagyárban hamarosan egy nagyszabású, egész
éven át tartó ötletgyűjtő verseny kezdődik. Egyértelmű ugyanis
számunkra, hogy dolgozóink bevonása és érdekeltté tétele
nélkül nem tudunk komoly eredményeket elérni
a selejtcsökkentés terén - mondta Szentpéteri Ferenc,

a jászberényi hűtőszekrénygyár és fagyasztóládagyár
igazgatója, aki ezt követően átadta az első három helyezettnek,
a programban meghirdetett pénzjutalmat.
Az első helyezett Borók Károly, a második helyezett Tábi József,
míg a harmadik Nagy István (Milán) lett az ötletadók közül.

Javasolj és nyerj!
A fenti címmel új, központi projekt indult az EMS keretein belül
az Electrolux európai gyáraiban. Erről tájékoztatta
a TT & Cabinet Üzem dolgozóit Szentpéteri Ferenc. A jászberényi
hűtőszekrénygyár és fagyasztóládagyár igazgatója stílszerűen az üzem
közepén felállított „Javasolj, és nyerjl” tábla előtt tartotta meg
tájékoztatóját.
- Szeretnénk, ha MINDEN kollégánk minél több javaslattal élne
a minőségre, a biztonságra és a gyártási folyamatokkal kapcsolatban.
Tulajdonképpen a munkahelyfejlesztésbe kívánjuk bevonni őket,
mégpedig úgy, hogy a legjobb ötleteket jutalmazzuk is. A három
kategóriában minden hónapban hirdetünk győztest, s az év végén
a kategóriák legjobbjait ugyancsak díjazzuk.
- Ehhez kapcsolódik az a programunk, amelyet tavaly meghirdettünk
a fizikai és inproduktív dolgozók részére, és ennek keretében mostantól
már nemcsak selejt csökkentésére, hanem minden hatékonyság növelő
tevékenységbe szeretnénk bevonni a dolgozóinkat.. Tehát egyrészt
Electrolux standardokat használunk, mint a „Javasolj és nyerj!" program,
másrészt a már meglevő saját „pontgyűjtő” rendszerünket is felhasználjuk
arra, hogy minél inkább motiváljuk a dolgozókat, bevonjuk őket
munkahelyük biztonságosabbá és eredményesebbé tételébe.
- A három kategóriában zsűri dönti el, hogy mikor ki kapja a legjobbnak
járó jutalmat. Havi szinten kategóriánként 25 ezer forintot, éves szinten
pedig 50 ezer forintot ér majd a legjobb ötlet. Az összes többi ötlet
esetében továbbra is él az a pontozásos rendszer, melyet mi magunk
alakítottunk ki a fagyasztóládagyárban és a selejtcsökkentő kampány
kapcsán a hütőszekrénygyárban - mondta Szentpéteri Ferenc.
Néhány fontos tudnivaló az ötletgyűjtő programról
Hogyan lehet javaslatot tenni?
A javaslattételhez ki kell tölteni egy speciális „Javasolj, és nyerj!"
formanyomtatványt, amely megtalálható minden EMS hirdetőtáblán
vagy ennek közelében, de kérhető a közvetlen munkahelyi vezetőtől is.
Milyen témakörökben lehet javaslatokat tenni?
A javaslatok vonatkozhatnak a biztonságra, minőségre,
a termelékenységre, a munkaszervezésre, a munkakörnyezetre
és az EMS bármely más elemére is.
Hogyan tudom meg, mi lett a javaslatom sorsa?

Csapatvezetője, művezetője, közvetlen főnöke 5 munkanapon belül
a javaslattevőnek visszajelez javaslataival kapcsolatban.
A „Javasolj és nyerj!” táblán folyamatosan követhető lesz a javaslatok
aktuális állapota. A javaslatok 4 csoportba lesznek sorolva:
1. nem alkalmazható
2. értékelés alatt
3. elfogadva
4. megvalósítva

- A részletes információk ki lesznek függesztve a „ Javasolj és nyerj”
táblán és természetesen a gyári változásvezetők és a munkahelyi
vezetők is tudnak válaszolni a felmerülő kérdésekre. Nagyon fontos
megemlíteni, hogy a pontgyűjtő akcióban a tavalyi évben több
dolgozónknak 150 és 200 ezer forint értékű jutalmat fizettünk ki
a fagyasztóládagyárban.

AEG csúcstechnológia
csendes kivitelben
Hogy stílusosak legyünk mondhatjuk, hogy zajos csend fogadta
az AEG-Electrolux csendesen működő beépíthető készülékeit
az április 18-án megrendezett sajtótájékoztatón, pont úgy, ahogy
az egy felsőkategóriás termékcsalád bemutatkozásának kijár.
Az A38-as rendezvényhajó különleges és ideális helyszíne volt
az eseménynek. A hajó gyomrában koncertteremként is működő
helyiség teljesen kizárta a külső zajt, így a légy zümmögését is
lehetett volna hallani - ha lett volna légy -, nemhogy a készülékek
moraját. De nem hallottunk semmit! Kivéve Belényesi Zsoltot, aki
a modern életvitellel járó zajártalomról, a konyha szerepének
felértékelődéséről és a csendes készülékek technológiájáról
tartott előadást. Az elmondottak bizonyítására bekapcsolta
a szagelszívót, és a mosogatógépet, melyek a hűtő állítólagos
zúgásával kiegészülve sem tudtak akkora zajt csapni, hogy
4 méterre a berendezésektől hallani lehessen őket.
Néma csend volt a teremben. Egészen addig, amíg Horgas
Eszter és a Jazz trió megkezdte koncertjét, demonstrálva,
hogy az AEG-Electrolux csendes készülékei mellett valóban
a szórakozás van a középpontban.
A mini koncertután az újságírók nagy érdeklődéssel vették
körül a beépített készülékeket, és kérdésekkel árasztották el az
Electrolux csapatát. A legnagyobb sikert talán a mosogatógép
aratta, hiszen zajos működése közismert az emberek körében.
Az AEG-Electrolux beépíthető mosogatógépe annyira csendesen
működik, hogy az ember azt hihetné, el sem indult.
Ugyanaznap este ugyanezen a helyszínen 50 kereskedelmi
partner ismerkedhetett meg az új termékcsaláddal. Számukra
a rövid bevezető után, Kovács Attila termékoktató tartott
részletes előadást az új készülékeket jellemző technológiai
és technikai újdonságokról.

Regionális EMS Díjat kapott
a jászberényi porszívógyár

*

>m(R«OK»Amim32007

•<,

4
t

F oc* Ctre

Már a múlt év közepén elkezdtük az anyaggyűjtést az EMS
Díjhoz szükséges prezentáció elkészítéséhez. Központi
témának a dolgozók bevonását és az általuk javasolt ötletekből
származó megtakarítások bemutatását szántuk. Többszöri
átdolgozás után, sikerült a december 21-i határidőre elkészíteni
anyagunkat. Január végén kaptuk az értesítést a nemzetközi
zsűritől, hogy a selejtezőből továbbjutottunk.
A területi döntőn, február 13-án egy on-line prezentáció
keretében kellett bemutatnunk versenyanyagunkat.
Az eredményhirdetéskor nagy megtiszteltetés ért bennünket,
hiszen a porszívógyár nevét is felolvasták a területi (regionális)
győztesek között. Nagy izgalommal vártuk a díj átadását,
amelyre március 4-én az Electrolux stockholmi központjában
került sor. Ennek keretében volt lehetőségünk véleményt
cserélni a többi területi győztest képviselő szakemberekkel
- olaszokkal, brazilokkal, amerikaiakkal, thaiföldiekkel - az
eddigi EMS lépésekről. Megosztottuk egymással a bevezetés
körüli nehézségeket és a dolgozóktól jövő elvárásokat is.
Nagyon sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak.
A Regionális EMS Díjakat Hans Stráberg, az Electrolux
Igazgatótanácsának elnöke adta át. A kötetlen beszélgetésen
külön is gratulált a porszívógyár EMS eredményeihez
és további sok sikert kívánt. A globális díjat a brazíliai,
curitibai gyár szerezte meg.
Számunkra az a díj a Bajnokok Ligája győzelemmel ér fel.
Rendkívül büszkék vagyunk, hogy a magyar gyárak közül
elsőnek a porszívógyár kollektívája kapta ezt a kiemelkedő

elismerést. A Regionális EMS Díj elnyeréséhez dolgozóink
elhivatott munkavégzése, és a vezetés támogatása alapján
bemutatható eredmények voltak az elsődleges szempontok.

Esélyegyenlőségi Terv az Electrolux Lehel Kft.-nél VII. rész
Mai lapszámunkban folytatjuk a vállalatunknál
megalkotott Esélyegyenlőségi Terv
ismertetését, melynek lényege, hogy
a munkavállalók hátrányos
megkülönböztetésének lehetőségét kizárja
és az egyenlő bánásmódot biztosítsa. Ezt
az esélyegyenlőségi tervet Electrolux Lehel Kft.,
mint munkáltató, a VASAS Szakszervezeti
Szövetség Electrolux Magyarországi Cégei
Szakszervezeti Szövetsége, mint
a szakszervezet együttesen fogadták el.
Nem jelenti az egyenlő bánásmód
követelményének megsértését
a/ a munka jellege vagy természete alapján
indokolt, az alkalmazásnál számba vehető
minden lényeges és jogszerű feltételre alapított
arányos megkülönböztetés;
b/ az adott foglalkozási tevékenység tartalma
vagy természete miatt indokolt, arányos

és valós foglalkoztatási követelményen alapuló
megkülönböztetés.
A kollektív szerződés a munkavállalók
meghatározott körére - a foglalkoztatási
jogviszonnyal vagy a munkavégzésre irányuló
egyéb jogviszonnyal összefüggésben előnyben részesítési kötelezettséget írhat elő.
A törvény alapján kiemelt egyes csoportok
foglalkoztatási helyzetének elemzése
Az Electrolux Lehel Kft.-nél a kiemelt egyes
csoportok foglalkoztatási helyzetének
alakulását az elemzés időpontjában
(2007. 01. 31.) az alábbi pontok tartalmazzák:
A nők foglalkoztatási helyzete
A munkáltatónál a vizsgált időpontban 1912 nő
és 2913 férfi volt munkaviszonyban. A 4825 fős
összlétszámhoz képest a nők 39,6%-ot
képviselnek.
A statisztikai állományban lévők között 25 nő

és 63 férfi vezető van.
A 40. életévüket betöltött munkavállalók
foglalkoztatási helyzete
A munkáltatónál 1859 fő életkora haladja meg
a 40 évet. Ez az összlétszám 38,5%-a.
Romák foglalkoztatása
Munkáltató a vizsgált időszakban nyilvántartást
nem vezet a munkavállalók nemzeti vagy
etnikai kisebbséghez való tartozásáról.
Fogyatékos személyek
Munkáltató a vizsgált időszakban nyilvántartást
nem vezet a fogyatékos munkavállalókról.
A munkáltatónál munkaviszonyban álló, két
vagy több, tíz éven aluli gyermeket nevelő
munkavállalók, és tíz éven aluli gyermeket
nevelő egyedülálló munkavállalók
foglalkoztatása.
A munkáltatónál 261 ilyen munkavállaló van,
az összlétszám 5,4%-a.

Az üzemorvos
válaszol
- Itt a tavasz, mit tegyünk
egészségünk védelmében?

Dr. Szabó Erzsébet:

Electrolux Green Spirit,
a fenntartható fejlődés útján
Vegyünk részt a megoldásban! - 3. rész
Folytatjuk a Vegyünk részt a megoldásban! című kiadvány

- A szeszélyes,
változékony tavaszi
időjáráshoz mindenképpen
alkalmazkodnunk kell.
Ebben az időszakban
jellemző a megfázásos
megbetegedések nagy
száma. Ezek megfelelő
öltözködéssel és étkezéssel,
valamint mozgással
elkerülhetők. Az étkezés
során a könnyű, vegyes,
vitamindús, kalóriaszegény
táplálkozást helyezzük
előtérbe. Magas C-vitamintartalmú ételek
- káposzta, alma, citrus­
félék - fogyasztásával,
valamint C-vitamin-tartalmú
tabletták szedésével
megelőzhetjük a bajt.
A vastagabb téli öltözetet
váltsuk vékonyabbra, de
rétegesen öltözködjünk.
Használjuk ki a napsütéses
tavaszi napok adta
lehetőségeket és minél
többet tartózkodjunk
a friss levegőn (kerti munka,
kirándulás).

tartalmának ismertetését. Ezúttal a Háztartási készülékek fogyasztása,

Az Eelectrolux ökológiai célkitűzése című rész következik.
Európában a teljes
villamosenergia fogyasztáson
belül a háztartások
energiafogyasztása jelenleg
több mint 30%-ot tesz ki,
s ezt elsődlegesen a háztartási
készülékek használata
határozza meg.
Hogy jobban megértsük,
mekkora ezeknek
a termékeknek a súlya
az európai fogyasztás
meghatározása szempontjából, elegendő annyit
mondanunk, hogy az Európában működő
összes hűtő- és fagyasztószekrény éves
energiafogyasztása Portugália és Belgium teljes
éves energiaszükségletével azonos.
Ezért a teljes energiafogyasztás és az általa
okozott üvegházhatás csökkentése szükség­
képpen megköveteli a háztartási készülékek
energiafelhasználási hatékonyságának
és ökológiai minőségének javítását.
Az Electrolux ezzel teljesen tisztában van,
s ezért háztartási készülékeinek fejlesztésénél
és tervezésénél mindig elsődleges szempont
volt, hogy olyan termékeket állítson elő, amelyek

környezetvédelmi szempontból
egyre tökéletesebbek,
s minimális legyen az energia-,
a víz- és mosószerfogyasztásuk.
Az Electrolux csoport által 2000
óta gyártott mosógépek,
mosogatógépek, hűtőgépek
és tűzhelyek energiafogyasztása
átlagosan mintegy 25-30%-kal
csökkent.
Harc az energiahatékonyságért
A háztartási készülékek
tervezésénél az Electrolux alapvető célja
az energiafogyasztás csökkentése, hogy ezzel
minimális legyen a készülék használata
következtében jelentkező környezeti hatás.
Háztartási energiafogyasztás Magyarországon
A fehértermékek a háztartási
energiafogyasztáson belül több mint 60%-ot
képviselnek. Közülük a hűtő- és
fagyasztószekrények fogyasztanak a legtöbbet,
együttesen egy magyar család átlagos
energiaszükségletének több mint harmadát
viszik el. Az adatok számításánál csak azokat
a családokat vették figyelembe, akiknél a
meleg víz előállítása és a fűtés nem elektromos.

Megkezdődtek a munkálatok
Amint arról előző számunkban beszámoltunk, Jászberény városa
sikeresen pályázott a hűtőgépgyári út felújítására, az ívkorrekció
kivitelezésére. Ennek kapcsán nyílt lehetőség az Electroluxnál lévő
buszmegálló felújítására is, melyet a város és cégünk közösen valósít
majd meg.
A beruházás kivitelezésének állásáról Lányi László, a jászberényi
polgármesteri hivatal városüzemeltetési iroda vezetője március közepén
a következőket mondta érdeklődésünkre:

- A beruházás kivitelezése a terveknek megfelelően megkezdődött. Ahol
szükséges volt, ott megtörtént a kerítések áthelyezése, s megkezdődött
a buszöblözetek kialakításának előkészítése, a tehermentesítő út
szélesítése, a kerékpárút és a zárt csapadékcsatorna kialakítása is. Folyik
az előkészítése a közvilágítás kiépítésének. A jelenleg több helyen folyó
földmunkákat a beruházás látványosabb részei követik majd. Várhatóan
április közepén megkezdődik a tehermentesítő út szőnyegezése, s a
terveknek megfelelően az első félév végére elkészül a teljes beruházás.

Érdekes emberek, érdekes hobbik

A zenekarvezető: Répási Róbert
Sorozatunkban ezúttal egy eddig még

nem szerepelt hobbi és annak művelője
bemutatására vállalkoztunk.

Hogy a IX-es Üzemet mi, pontosabban

ki köti össze a zenével, a zenéléssel,

az az alábbiakból kiderül.

Nyíri Zsolt lett, aki szájharmonikán több zenekarban is játszik.
Saját szórakozásunkra zenélünk, általában havonta egyszer
gyakorolunk, s évente 2-3 fellépésünk van. A tiszti klub
pincéjében február 16-án volt a legutóbbi nyílt fellépésünk.
Természetesen egy-egy fellépés előtt többször is összejövünk
gyakorolni. Egyébként korábban - az alakulást követően játszottunk például szalagavató bálokon is. Valamennyien
élvezzük a zenét, amely számunkra örömet, remek
kikapcsolódást is jelent. Ugyanakkor az is jó érzés, hogy
másoknak örömet tudunk szerezni egy-egy fellépésünk során
- mondta Répási Róbert a SIMS zenekar vezetője.

Répási Róbert 1984-1987 között a Klapka György Szakképzőés Szakiskola elődjének, a 606-os Ipari Szakmunkásképző
Intézetnek a tanulója volt. Gyakorlati idejét a Lehel
Hűtőgépgyárban töltötte, ahová került is az iskola befejezését
követően. Egy ideig a Célgép Üzemben, majd 1991 óta a IX-es
Üzemben dolgozik. Barátaival 1984-ben alakítottak egy
zenekart, amely kis szünettel azóta is működik.
- Baráti körben alakítottuk a zenekart, amellyel az első
időszakban elsősorban saját számokat játszottunk. Fiatalként
mi is szerettük volna megváltani a világot, ami bár nem sikerült,
ám az együttes - egykor Semmi 1987, ma már SIMS néven
lépnek fel - együtt maradt. Egy kis szünet 1991-ben kezdődött
zenés életünkben, amikor a katonaság és a családalapítás
miatt nem volt lehetőségünk együtt játszani. Azután 1999-ben
ugyanabban a felállásban újrakezdtük. A 80-as, 90-es évek
rockzenéjét játsszuk - például Beatrice, P-Mobil számokat,
s kedvencünk Radics Béla. Az ő dala, a Zöld csillag az a szám,
amely a legkedvesebb számunkra.
- Az együttest öten, jászberényi gyermekkori jó barátok
alapítottuk. Közülük Gyenis György basszusgitáron (több
együttesben is játszik), Sinka Csaba dobon, Nagy István
szólógitáron, Madarász Zoltán szólógitáron játszik, s én vagyok
a csapat énekese. Időközben kiegészültünk, s hatodik tagunk,

Felkészítő napok Miskolcon
Cégünk és a Miskolci Egyetem - korábban Miskolci Nehézipari
Egyetem - kapcsolata már több évtizedre tekint vissza. A felsőfokú
oktatási intézmények közül a miskolciak a stratégiai partnereink,
s ez nem véletlen, hiszen nekünk elsősorban műszaki végzettségű
szakemberekre van szükségünk. A gépészképzés pedig Miskolcon
olyan magas színvonalú, amely megfelel a mi igényeinknek
és elvárásainknak.
Cégünk és a Miskolci Egyetem között az elmúlt évtizedek során
széles körű kapcsolat alakult ki. Az intézmény oktatói és hallgatói
Electroluxos projektek részesei, továbbá a közelmúltban együtt
tartottunk felvételi tájékoztatókat jászberényi középfokú oktatási
intézményekben, s olvasóink a Svédületes közös programunkról
is kaptak tájékoztatást. Március közepén ez a kapcsolat a felkészítő
napok keretében tovább bővült. Az ottani diákiroda az egyetem vezetőit
és az Electrolux Lehel Kft.-t kérte arra, hogy segítsen a hallgatóknak
abban, hogy a fiatalok minél jobban felkészüljenek a felvételi interjúkra.
A programról Koncz Károly HR specialistánk érdeklődésünkre
a következőket mondta:
- Mintegy harminc, elsősorban végzős egyetemi hallgató vett részt
ezen a felkészítésen, melynek bevezetőjében dr. Csordás Tamás tartott
egy 20 perces előadást. A humánerőforrás tanszék tanára többek
között azzal foglakozott, hogyan öltözzenek fel, hogyan viselkedjenek

a jelentkezők egy-egy interjú során, s mire készüljenek fel.
Azt tanácsolta, hogy érdemes például a fizetés kapcsán előre
informálódni, hogy éppen azon a területen körülbelül milyen
bérezésre lehet számítani.
- Az elméleti felkészítést gyakorlati próba követte. A fiatalok
az interjúkon felmerülő kérdésekről érdeklődhettek tőlem magyar
és angol nyelven is. Illetve arra is volt lehetőség, hogy menet közben
nyelvet váltsunk. Tizenkét interjút „játszottunk" végig, s úgy érzem, hogy
az érintettek, s akik ezt hallgatták, azok is tanulhattak belőle. Korábban
sokszor elmondtuk, hogy vannak kifogásaink a végzős hallgatók angol
nyelvi tudásával kapcsolatban. Nos, most kedvező tapasztalatokat
szereztem, a hallgatók nyelvtudása érezhetően fejlődött. Ugyanakkor
az is kiderült, hogy a fiatalok hajlandóak egy-egy jó állásért akár
messzebbre is kimozdulni lakóhelyükről. Nagyon fontos része volt ennek
a programnak, hogy a hallgatók is értsék meg, hogy milyen konkrét
lehetőségeik vannak, s hogy a munkaerőpiac milyen követelményeket
támaszt velük szemben, s ehhez nekik is alkalmazkodni kell.
Koncz Károly a felkészítő napok keretében lebonyolított program
kapcsán azt is elmondta, hogy ez is annak a folyamatnak
a része, melynek során minél jobban fel kívánjuk készíteni
a fiatalokat az egyetem elvégzését követő időszakra, amely
a munkahelykereséssel kezdődik.

Sikeres beszállítóink:
T-Plasztik Kft.
A T-Plasztik Kft.-t három magánszemély alapította 1993. január
2-án. A cég fő tevékenységi köre gumi- és műanyaggyártás,
valamint habanyag-feldolgozás lett. A társaság székhelye
és telephelye Jászladányban volt, s a cégen belül a konkrét
termelőtevékenység 1993. április 1-jén kezdődött meg.
Az akkori egy fő vezető és az öt fő fizikai dolgozó akkor még
főleg műanyaggyártással foglalkozott. A gumigyártás 1994
januárjában indult be. A sikeres vállalkozást kérésünkre a cég
ügyvezető igazgatója, Katona Gábor mutatta be.
- Az elmúlt másfél évtized a folyamatos fejlesztések jegyében
telt cégünknél. Fontos dátum az életünkben 1996, amikor
zöldmezős beruházás keretében megkezdtük egy új
telephely - 830 négyzetméter alapterületű épületrendszer építését, s ez az év végén került átadásra. Ott már a kornak
megfelelő környezetben, korszerű gépekkel végezhettük
munkánkat. Az 1999-es esztendőben egy habfeldolgozó
üzemet alakítottunk ki, ahol különféle szűrőhabok, műszaki
habanyagok feldolgozása kezdődött meg. A következő
két év új üzemcsarnokokat és raktárhelyiségeket hozott,
valamint a gépparkunkat is fejlesztettük. A habfeldolgozás
területén 2002-ben olyan fejlesztéseket hajtottunk végre,
melyeknek köszönhetően a tevékenység végzéséhez
szükséges összes technológiával rendelkezünk. A következő
évben a járműparkot fejlesztettük és egy 1250 négyzetméter
alapterületű raktárcsarnokot építettünk. A 2006-os
esztendőben 375 millió forintot fordítottunk fejlesztésre - 3 ezer
négyzetméteres üzemcsarnok felépítése és szerszámüzem
fejlesztése melyhez pályázati úton 75 millió forint vissza nem
térítendő támogatást nyertünk a Gazdasági Minisztériumtól.
A beruházások eredményeként ma már egy olyan feldolgozó
komplexum áll rendelkezésünkre, ahol minden feltétel adott
a vevői igények maradéktalan kielégítésére. Cégünk árbevétele
2005-ben 1,8 milliárd forint volt, majd a következő évben
2,4 milliárd, tavaly pedig 3 milliárd volt. Folyamatosan nőtt
az alkalmazottaink száma is, ma már 240 fő dolgozik nálunk.
Árbevételünk 66%-át a szivacsüzem, 25%-át a gumiüzem,
9%-át a műanyagüzem adja. A Trade-Lóg Kft., amely kisebb

fajta logisztikai központként működik és az Electrolux Lehel Kft.
nyíregyházi gyárának kiszolgálása érdekben hoztunk létre, nettó
árbevétele 300 millió forint volt.
- Az Electrolux Lehel Kft.-vei mikor került kapcsolatba a cég,
milyen tevékenységet végeznek az Electroluxnak?
- Kapcsolatunk immár másfél évtizedes az Electrolux Lehel
Kft.-vei, hiszen az ő megrendelésükre kezdtünk 1993-ban
műanyag-termékeket gyártani.
Mára már szélesedett a paletta,
jelenleg műszaki műanyag, gumiés szivacstermékeket gyártunk
az Electrolux számára.
- Volt-e olyan fejlesztés, melyet
az Electrolux igényeinek,
megrendeléseinek következtében
hajtottak végre?
- Igen. Az elmúlt évek
során számos olyan gépet,
berendezést vásároltunk gumi, műanyag fröccsgépek,
tamponozó gép, kontúrvágó
gép, vízsugaras vágógép, gumi
extruder, automata stancolók,
célgépek -, melyekre azért volt
szükség, hogy az Electrolux
által igényelt mennyiségben
és minőségben tudjuk a
megrendeléseket teljesíteni. Továbbá az Electrolux nyíregyházi
gyárának ellátása érdekében hoztuk létre a Trade-Log Kft.-t
- Milyen partner az Electrolux?
- Megbízható, korrekt, stabil vevő az Electrolux, melynek
megrendeléseiből származik 3 milliárd forintos árbevételünk
38%-a. Örömmel mondhatom, hogy a gazdasági kapcsolatok
mellett - minden bizonnyal ennek köszönhetően is az Electrolux támogatja azt általunk már kétszer megrendezett
T-Plasztik teremlabdarúgó-tornát, melyre az ország minden
részéből érkeztek csapatok.
- Vannak-e területek, ahol a kapcsolat az Electroluxszal
továbbfejleszthető?
- Mindenképp, hiszen az Electrolux magyarországi
érdekeltségei mellett a svéd cég olasz és lengyel
gyártóbázisaival is folytatunk már tárgyalásokat, illetve kisebb
volumenű szállításokat már végeztünk is. Szeretnénk tehát az
Electrolux azon beszállítói közé bekerülni, akik a magyarországi
mellett a cég más, európai országokban működő gyárait is
ellátják a szükséges anyagokkal, alkatrészekkel.

Újabb ELactrolux játszótér Jászberényben

Március 13-án délután a második jászberényi
Electrolux játszóteret adta át cégünk
vezérigazgatója, Takács János, valamint dr. Győri
János, a Lehel Sport Kht. ügyvezető igazgatója,
Juhász Dániel alpolgármester és Tamás Zoltán,
a városfejlesztési bizottság elnöke a hűtőgépgyári
lakótelepen, a sportcsarnok mellett. Ott voltak
az ünnepségen a Maci Alapítványi Óvoda ifjai is.

- A földmunkák költségét az Electrolux
biztosította, a játékokat az önkormányzat
vásárolta, a padokat, a szemeteseket saját erőből
teremtettük elő, míg a fákat egy magánszemély
ajánlotta fel számunkra. Azaz, nem kis összefogás
eredményeként újult meg ez a játszótér.
Reményeink szerint ez csak az első lépés azon
az úton, melynek keretében további fejlesztéseket
szeretnénk megvalósítani sportlétesítményeinkben
és a strandfürdőnkben. Szeretnénk vonzóbbá
tenni létesítményeinket, szeretnénk
a jászberényieknek minél jobb szolgáltatásokat
biztosítani - mondta dr. Győri János.
- Jászberényben és Nyíregyházán már van egyegy játszóterünk, s most a harmadik átadására
jöttünk össze. A mi filozófiánkba jól beleillik
az ilyen, s ehhez hasonló támogatások sora. Mi
is szeretnénk, ha ez csak a fejlesztések kezdete
lenne, mert közel sem mindegy számunkra, hogy
dolgozóink szabadidejükben hol és hogyan
töltődhetnek fel. A Lehel Sport Kht. létesítményei
további fejlesztések eredményeként még jobb
lehetőségeket biztosítanak a pihenésre,
a kikapcsolódásra, a sportolásra. Lehetőségeink
szerint a későbbiekben is fogunk segíteni,
amennyiben úgy látjuk, hogy jó célokat
szolgálhatunk - mondta Takács János.

XIII. Electrolux
Díjugrató
Lovasverseny
Az Electrolux Lehel Kft. 2008. július
19-én, szombaton a Lehel Sport Kht.
füves labdarúgópályáján immár
tizenharmadik alkalommal rendezi meg
az Electrolux Díjugrató Lovasversenyt,
amely az elmúlt évek során mind
a lovasok, mind az érdeklődők, nézők
körében egyre népszerűbbé vált. Idén
is különböző versenyszámokban
mérhetik majd össze tudásukat
a lovasok, és számos kapcsolódó
program is a verseny vendégeinek,
látogatóinak szórakozását biztosítja.

Megkezdődött
a tavaszi
futószezon

Jász Múzeum támogatása
Vállalatunk vezérigazgatója, Takács János számos alkalommal elmondta már,
hogy az Electrolux Lehel Kft. számára fontos a társadalmi felelősségvállalás. így
túl a törvényi kötelezettségeken az oktatás, a kultúra és a sport támogatását
is felvállalja cégünk. Eseményeket, rendezvényeket támogatunk és számos
kiadvány megjelenéséhez is hozzájárultunk már.
Jászberényben a Jász Múzeum az egyik olyan intézmény, melynek
szponzoraciójat a privatizáció során megörököltük a Lehel Hűtőgépgyártól.
Az elmúlt több mint másfél évtizedben számos alkalommal támogattuk a Jász
Múzeum munkáját, s ez a folyamat idén sem szakad meg. Amint azt Dr. H. Bathó
Edit, a Jász Múzeum igazgatója érdeklődésünkre elmondta, már a nyomdában van dr. Selmeczi László:
Nemzeti ereklyénk a Jászkürt című könyve, melynek megjelentetését cégünk 300 ezer forinttal támogatja.

Immár hagyományosan a március
elején megrendezett Pécs-Harkány
országúti futóversennyel kezdődik
az hazai utcai, országúti futóversenyek
tavaszi szezonja. Nem volt ez
másképp idén sem. Március 9-én
délelőtt 531 futó gyülekezett a pécsi
rajthelynél, hogy a 25 km-es távot
leküzdve megérkezzen a harkányi
célba, ahol a gyógyfürdőben
áztathatták ki az út fáradalmait
az izmaikból. A versenyen tavaly óta
cégünk is képviselteti magát. Idén
Kocza István egyéniben vállalta a táv
teljesítését, melyet 2:02:40-es idővel
meg is tett. A Takács László, Kovács
Zoltán, Besenyei László trió „Elux
Team” néven a céges váltóversenybe
nevezett be. A fiúk 2:23:06-os idővel
a céges váltóverseny 16. helyét
szerezték meg, megelőzve többek
között az E-On, a BDnügyi
Helyszínelők és a BKV-Combinó
csapatát.

nyerjen velünk!

Totózzon é
Ebben a számunkban is játszhat
és nyerhet velünk, ha
az alábbiakban megtalálható
kérdéseinkre jól válaszol.
Tippjeit április 20-ig
Jászberényben a személyportán,
Budapesten a recepción,
Nyíregyházán a büfében
elhelyezett electroluxos ládába
dobhatja be.
A helyes megfejtést beküldők
közül ketten Electrolux terméket
nyernek.
A 2008. évi februári számunkban
közölt kérdéseink közül sajnos
a harmadiknál a válaszok közül
kettőnél egy egyes lemaradt
a számsor elejéről. A helyes
válasz az X lett volna
(1 361 112 darab hűtőszekrény).
Ezt a kérdést így most nem
számítjuk be az eredménybe.
A 2008. évi februári számunk
helyes megfejtése: X, 1, X, 2, X,
1,2, X, 1,1,2, X, 1.+1.X

A helyes megfejtést beküldők
közül Electrolux kisháztartási
készüléket nyertek:
Fodorné Kovács Éva (jászberényi
fagyasztóládagyár)
Barta Tibor (jászberényi
fagyasztóládagyár)
Balázs József (nyíregyházi
hűtőszekrénygyár)

1.

Milyen kollekció jelent meg
az Electrolux négy termékén az idei
év elején?
1 □ Lucia
X □ Thomas
2 □ Marcellina

9.

Hány millió forintos önerőt biztosított

az Electrolux a jászberényi tanműhely

fejlesztéséhez?
1 □ 4,2
X □ 3,5

2 □ 3,0

2.

Ki került a ll-es üzem élére,
a nyugdíjba vonult Dósa László

helyére?
1 □ Kovács Károly
X □ Dóka Róbert
2 □ Fekete József

10. Melyik egyetem vezetőivel együtt

tartottak beiskolázási tájékoztatót
február elején cégünk képviselői

három jászberényi középfokú
3.

4.

Ki válaszolt a „Mi a feladata
trénernek?" kérdésre előző havi

számunkban?
1 □ Kövér Tibor
X □ Nagy József
2 □ Kovács Attila

5.

oktatási intézményben?

Ki az ellátási menedzsment vezetője
a jászberényi hűtőszekfénygyárban?
1 □ Veress Zsolt
X □ Farkas István
2 □ Kelemen Péter

Az idei évben mennyi lett az étkezési
hozzájárulás mértéke vállalatunknál?
1 □ 6000 Ft/fő/hó
X □ 7000 Ft/fő/hó
2 □ 5000 Ft/fő/hó

1 □ Miskolci Egyetem
X □ Budapesti Műszaki Egyetem
2 □ Szent István Egyetem

11.

Melyik sikeres beszállítónkat

mutattuk be előző számunkban?

1 □ Jász-Plasztik Kft.
X □ Kód Kft.

2 □ T-Plasztik Kft.

12. Mikor lesz a második családi nap
az Electrolux nyíregyházi gyárában?

1 □ 2008. május 17.
X □ 2008. május 3.

2 □ 2008. május 10.

6.

Mennyi a szociális juttatások összege
vállaltunknál 2008. január 1-jétől?
1 □ 8500 Ft/fő/hó
X □ 8000 Ft/fő/hó
2 □ 7500 Ft/fő/hó

13. Mi a hobbija Sárköziné Pethő

Nikolettának, aki néhány hónapja

dolgozik a hűtőszekrénygyár HR
szervezetében mint személyügyi

7.

8.

Hány hatos, fedett buszváró épül
a jászberényi gyárunknál megújuló
buszmegállóban?
1 □ 15
X □ 20
2 □ 18

Hány millió forintos fejlesztést adtak
át februárban az Electrolux
jászberényi tanműhelyében?

1 □ 8,7
X □ 9,3
2 □ 10,2

előadó?

1 □ természetjárás
X □ hastánc
2 □ videózás

+1. Milyen estre invitálta február 5-én
cégünk a sajtó munkatársait?

1 □ latin

X □ spanyol
2 □ olasz

„Svédületes”
kapcsolatok

Tartalom
• Innovációs Nagydíj 2007

3

• A svéd nagykövet jászberényi gyárainkban járt

4

• Az Operation Center ünnepélyes megnyitója és audit 5
• Bemutatjuk a termékfejlesztés vezetőjét és szervezetét 6
• Javasolj és nyerj! - az első hónap nyertesei

7

• Elindult a „Javasolj és nyerj” projekt Nyíregyházán is
• Szakszervezeti hírek

9

• A jászberényi Porszívógyár első negyedéve
• XII. Nemzetközi Hűtőgép Kongresszus
• A jászberényi Hűtőszekrénygyár
és Fagyasztóládagyár első negyedéves eredményei
• Állásbörzéken jártunk






Negyven év a személyzeti vonalon
Egy vadász a nyíregyházi gyárunkban

Ingatlankezelés és színjátszás
Az üzemorvos válaszol
Mammográfiai vizsgálat vállalatunknál

9

10
10

11

12
12
13
13
14

14

• Electrolux Green Spirit, a fenntartható fejlődés útján 14
• Fókuszban a környezettudatosság
az Electrolux 2008-as termékválasztékában
15
• Megbízhatósági skálán csillagos ötöst kapott a Zanussi 15
• Fehér pompa az Electrolux Ultrasilencer by Pia Wallén
sajtóbemutatóján
16
• Művészi alkotás lett a világ egyik
legcsendesebb porszívója
17








Beépíthető tv az Electroluxtól

18

AEG-Electrolux, csúcstechnológia csendes kivitelben 18
Cseppnyi gyönyörűség a Zanussi tolmácsolásában
Tartani tudják a határidőt
Különdíjat kapott
Elkezdődött a budapesti futószezon
Totózzon és nyerjen velünk!

18
19
19
19

20

Magyarország az Európai Unió tagjaként nemcsak a világ
legnagyobb egységes piacához tartozik, hanem egy
értékközösséghez, olyan országokhoz, amelyek
elkötelezettek a demokrácia és az emberi jogok iránt.
Az uniós tagság számos lehetőséggel, előnnyel jár,
de hazánk csak akkor lehet sikeres, ha az Európai Unió
egésze is az. Ezért nemcsak feladatunk, de kötelességünk
is hozzájárulni az unió fejlődéséhez, sikeréhez.
Az egészséges verseny megőrzése mellett mélyebb
együttműködésre van szükség a tagországok között,
egységesebb nemzetközi megjelenésre és nagyobb
egyetértésre annak érdekében, hogy Európa egésze
versenyképes legyen az Egyesült Államokkal és Ázsiával
nemcsak szemben, de velük együtt is. Európa az alacsony
költségekkel nem tud versenyezni, de innovációs
potenciálját, 450 millió állampolgárának tudását a verseny
szolgálatába tudja állítani.
A nemzetközi tőke nem ismer országhatárokat,
a multinacionális vállalatok gyakorlatában már nem
beszélhetünk országstruktúrákról. Természetesen
a nemzetállamok, a nemzeti kultúrák nem tűnnek el,
így nagyon fontosak a bilaterális kapcsolatok, azok
folyamatos fejlesztése, erősítése.
Ennek jegyében látogatott el hozzánk a közelmúltban
őexcellenciája, Cecilia Björner, Svédország budapesti
nagykövete. A nagykövet asszony - aki egyben
a Svéd-Magyar Kereskedelmi Kamara tiszteletbeli elnöke egyik legfontosabb feladatának éppen a svéd-magyar
gazdasági kapcsolatok fejlesztését tekinti. Mint mondta,
a már hazánkban működő svéd érdekeltségek
jó alapot teremtettek arra, hogy a két ország közötti
gazdasági együttműködés tovább bővüljön és újabb,
közös sikereket érjünk el.
Azt gondolom, hogy ez a látogatás annak a közös
munkának az elismerése is, melyet immár több mint másfél
évtizede végzünk Magyarországon. A privatizációt követően
sikeresen integrálódtunk az Electrolux nagy családjába,
s annak elismert tagjai lettünk. Ma már az Electrolux Csoport
egyik legfontosabb európai gyártóbázisa és piaci stratégiai
központja Magyarország. Jászberényben és Nyíregyházán
az Electrolux beruházásai számos munkahelyet teremtettek
és hozzájárultak az ország ipari kultúrájának fejlődéséhez.
A nagykövet asszony véleménye szerint magyarországi
tevékenységünkkel, eredményeinkkel nemcsak
a cégcsoport sikereit biztosítottuk, hanem ugyanakkor
hozzájárultunk a két ország, a két nemzet
közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok
fejlesztéséhez, erősítéséhez. Erre
mindannyian - „Electrolux Lehelesek” büszkék lehetünk!

Az Electrolux magyarországi cégeinek lapja Felelős szerkesztő: Fekete Zsanett A szerkesztőbizottság címe: 5101 Jászberény, Pf. 64,

Electrolux Lehel Kft. Kiadja: Electrolux Lehel Kft. Felelős kiadó: Takács János vezérigazgató

Szerkesztési munkák: Szántai Tibor Grafikai tervezés, nyomtatás: Chili-Com Kft. Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1978

In memóriám Horst Winkler
Váratlanul elhunyt Horst Winkler, a Major Appliances európai gyárainak működéséért felelős vezetője.
„Ez nagyon szomorú. Nagyon fog nekünk hiányozni, mint barát, mint
kolléga egyaránt, és mindannyian mélyen együttérzőnk családjával”
- mondta Hans Straberg, az Electrolux AB elnök-vezérigazgatója.

„Ez egy tragédia a családnak, és óriási veszteség nekünk,
kollégáknak és a vállalatnak egyaránt” - mondta Magnus Yngen
a Major Appliances Europe vezetője.

Horst Wlnklert felesége és két fia gyászolja. 51 éves volt, 2005-ben került az Electroluxhoz.

Innovációs
Nagydíj 2007
Kiemelt elismerésben részesült

a nyíregyházi Hűtőszekrénygyárunk

A Magyar Innovációs Klub 2007-ben immár 15. alkalommal
hirdette meg a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot,
melyre 35 pályamű érkezett. A pályázatok elbírálásánál
három szempontot vettek figyelembe a bírálók:
- eredetiség, újszerűség, innovativitás,
- 2007-ben a pályázónál elért többleteredmény vagy
többletárbevétel és egyéb előny,
- társadalmi hasznosság.
A pályázat eredményhirdetésére március 28-án, a Parlament
Főrendházi Termében került sor, ahol elsőnek dr. Szabó
Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke köszöntötte
a megjelenteket, köztük Sólyom László köztársasági elnököt.
Ünnepi beszédet Závodszky Péter egyetemi tanár, a Magyar
Innovációs Alapítvány kuratóriumának elnöke mondott.
- Az innováció az egyetlen kitörési pontja a magyar
gazdaságnak. Egyébként remek elfoglaltság annak, aki ezt
teszi. Bizton állítható az is, hogy aki innovációval foglalkozik,
az optimista ember, hiszen előre tervez. Az innováció kulcsa
pedig az oktatásban rejlik. Az általános és középiskolákban,
no meg az egyetemeken dől el a jövőnk. Nem lehet csak
tömegoktatásban gondolkodni, kell, szükséges
a tehetséggondozás, melynek eredményeként a gazdaság
és az ország ismét a növekedés útjára léphet
- mondta Závodszky Péter.
Ahogy az előző években is történt, az Innovációs Magyar
Nagydíj mellett több minisztérium és szervezet innovációs
díját is átadták ezen a napon, és kiemelt elismerésben is
részesítettek pályázókat.
Utóbbiak kapcsán szólították Takács Jánost, cégünk
vezérigazgatóját, aki dr. Pakucs Jánostól, a Magyar
Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnökétől az Electrolux
Lehel Kft. Nyíregyházi Hűtőszekrénygyára Új alulfagyasztós
kombinált hűtőkészülék-család címmel készített pályázat
elismeréseként vehette át a bírálóbizottság által megítélt
kiemelt elismerést.

Az innováció eredményeként 2007-ben három gyártósoron,
három műszakban folyt a termelés a nyíregyházi
Hűtőszekrénygyárunkban. Több mint 1700 dolgozó
13 alaptípusból mintegy 900000 darab terméket állított elő.
A választék is bővült, hiszen megjelentek a színes festésű
és rozsdamentes acélból készült hűtők, az elektronikus
vezérlés, a légcirkuláció a normáltérben, a részleges, majd
a teljes nofrost rendszer. Ezzel párhuzamosan megjelentek
új esztétikák is: oszlophatású, középen síkdomború ajtó.
Az Electrolux mesterdesignhoz egy, a világpiacon eddig nem
elérhető ajtómegoldást fejlesztettek ki, ahol
az alak- és a szerszámkifejlesztés is jelentős innovációt
igényelt. A 2007. évben kezdték a gyártást két különleges,
speciális igények kielégítésére szánt termékkel: a zárt ajtón
keresztül vízadagolást biztosító vízhűtő-, szűrő- és
adagolórendszerrel ellátott készülékekkel és a Drinks
Express gyors italhűtő rekesszel.

A svéd nagykövet
jászberényi
gyárainkban járt
Április 17-én, csütörtökön, jászberényi

telephelyünket tekintette meg Cecília
Björner, Svédország magyarországi
nagykövete, aki korábban már járt

nyíregyházi gyárunkban. A gyárak
megtekintését követően sajtótájékoztatón

vett részt, melyen ott volt Kertész Tibor,
a Lehel Hűtőgépgyár privatizációját követő,

immár Electrolux tulajdonban lévő cég,

az Electrolux Lehel első vezérigazgatója is.
- A nagykövet asszony egy éve tölti be ezt a tisztséget
és nagy hangsúlyt fektet a svéd-magyar gazdasági
kapcsolatok fejlesztésére azon túl is, hogy a mindenkori
nagykövet a Svéd-Magyar Kereskedelmi Kamara tiszteletbeli
elnöke - mondta a sajtótájékoztató bevezetőjében
vezérigazgatónk, Takács János. Mint később kiderült,
ő volt az első magyar, akit a nagykövet asszony megismert.

4

electrolux

Nem véletlen történt így, hiszen az Electrolux a legnagyobb
magyarországi svéd befektető. Amint azt Cecília Björner
elmondta, szerinte Takács János a magyar gazdaságpolitikai
környezet alakításában is szerepet játszik, ezért volt fontos
számára az első találkozó.
- A svéd import 600 millió euró, az export pedig 500 millió
euró Magyarország vonatkozásában. A gazdasági
kapcsolatok közül ki kell emelni a Gripen-ügyletet, amellyel
szerintem mindkét ország jól járt. Ennek keretében történtek
komoly svéd befektetések Magyarországon, többek között
a nyíregyházi Electrolux gyár felépítése is ezek közé tartozik.
Utóbbi a megállapodás egyik legfontosabb eleme - emelte
ki Cecília Björner, aki fontos feladatának tartja a gazdasági
kapcsolatok kialakítását és megtartását.
- Véleményem szerint a Gripen-megállapodással mindkét
ország jól járt. Ezt is beszámítva, ma Magyarország
körülbelül a 20. legnagyobb gazdasági partnere
Svédországnak. A Gripenek kapcsán felmerült költségek
110%-ának megfelelő befektetést vállaltunk, s ezek komoly
fejlesztéseket jelentettek Magyarországon. Bár néha
a médiákban is félreértelmezik ezt a megállapodást, úgy
gondolom, hogy Magyarország nagyon sokat profitált ebből
- mondta Cecília Björner, aki nagyon elégedett volt
az Electrolux jászberényi gyáraiban látottakkal.
A sajtótájékoztatón egy kérdésre válaszolva Takács János
elmondta, hogy a közelmúltban készült egy felmérés, melynek
eredményeként kiderült, hogy milyen további területeken van
lehetőség a magyar-svéd gazdasági együttműködés
fejlesztésére. Kilenc ipari és hat szolgáltatási terület került
így a fókuszba, így például a tradicionális feldolgozóipar
és a papírgyártás is ott van a lehetőségek között.
- A magyar és a svéd emberek között felfedeztem egy
nagyon fontos hasonlóságot. A magyarok is olyan
szókimondóak, mint a svédek és ez megkönnyíti velük
a kommunikációt és az ügyek intézését is - mondta arra
a kérdésre válaszolva Cecilia Björner, hogy egyéves ittléte
alatt milyen tapasztalatokat szerzett a magyarokról.

Az Operation Center
ünnepélyes megnyitója
és audit
Április 10-én két fontos esemény is történt jászberényi
Hűtőszekrénygyárunk TT&Cabinet üzemében.

Megnyitották az itt kialakított Operation Centert,

valamint ezen a napon az üzem egy részének
auditálása is megtörtént. Az átadáson jelen volt

Szentpéteri Ferenc, a Fagyasztóládagyár

és a Hűtőszekrénygyár igazgatója, valamint Gareth
Berry, az EMS európai programjának vezetője is.

- Először is megköszönöm mindazok munkáját, akik
az Operation Center létrehozásában részt vállaltak.
Remélem, hogy a napi munka részévé válik e center
használata, melyet azért hoztunk létre, hogy megfelelő
helyszínt biztosítsunk a megbeszélésekhez,
a problémamegoldáshoz - mondta köszöntőjében
Sárosi Endre, a Hűtőszekrénygyár minőségi vezetője.
Szentpéteri Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy
az Operation Center létrehozását követően ki kell használni
ezt a lehetőséget is, hogy a gyártás minden tekintetben
- volumen, minőség - még eredményesebb legyen.
- Nem egy új irodát, hanem munkahelyet nyitottunk,
amely része kell, hogy legyen a termelést segítő munkának.
Ennek a konkrét eredményekben is meg
kell majd mutatkoznia - mondta
Szentpéteri Ferenc.
Gareth Berry többek között arról szólt,
hogy az EMS-en belül nagyon fontos
a folyamatos fejlesztés, valamint
a fenntarthatóság, azaz az elért
eredmények standardizálása.
Ennek kapcsán kiemelte azt is, hogy
miért fontos az auditálás, amely nem
véletlenül esett éppen erre a napra.
Röviden elmondta a Hűtőszekrénygyár

jelen lévő vezetőinek azt is, hogy milyen szempontokat
vesznek figyelembe az auditálás során, melyek
pontszámban jelennek meg. A skála O-tól 4-ig terjed,
a négyes a legjobb eredmény.
Eszik Róbert, a Hűtőszekrénygyár változásvezetője röviden
az auditálás eddigi történéseiről adott tájékoztatást. Többek
között elmondta, hogy 2007-ben a TT&Cabinet Üzem
habosított szekrénytest-előszerelő része volt auditálva.
Ez az üzem 1/63 részét jelentette. Április 10-én az előző
évinél hétszer nagyobb területen történik meg az auditálás,
amely az előszerelősort, a vákuumformázót és a szerelősort
érinti. Az auditot követően, annak eredményéről Eszik
Róbert a következőket mondta érdeklődésünkre.
- Összességében azt mondhatom, hogy az audit nagyon
pozitív eredménnyel zárult, ami fejlődést jelent az előző
állapothoz képest. Ez persze nem azt jelenti, hogy
a későbbiekben nem kell tovább fejlődnünk, ám most elértük
azt, amit célként tűztünk ki magunknak. Jó szintet értünk el
az 5S bevezetésében, a műveletek szabványosításában,
a csapatmunkában és annak vizuális feltételeiben. Utóbbi
azt jelenti, hogy az auditált területen elhelyezett infotábláink
a tényleges kommunikációt biztosítják a menedzsment
és a csapat között. Elfogadható eredmények születtek
a logisztikában, valamint a veszteségek megszüntetésében.
E két területen még vannak tartalékaink, van fejlődési
lehetőség. Az eddig elért eredmények mellett mindenképpen
kiemelném ezek fenntartásának fontosságát. Ez a termelési
vezetők, művezetők és csoportvezetők maximális
elkötelezettségét is igényli.

Bemutatjuk a termékfejlesztés
vezetőjét és szervezetét
Három évvel ezelőtt került egy szervezetbe

A platformok létrehozása különösen fontos volt akkor,
amikor a termékfejlesztést és a termékkarbantartást
a termékfejlesztés és a termékkarbantartás. összevontuk. Ennek a lényege a következő: amíg korábban
Az „új” termékfejlesztési szervezet vezetője a 0-sorozat indításától a fejlesztő átadta a terméket
a karbantartóknak, addig most a platform vezetője a termék
Balázs Gyula lett, aki 1970-ben került
teljes élettartamáért felel az ötlettől az újrahasznosításig.
Egyébként nagyon szoros összhangban kell végeznünk
a Lehel Hűtőgépgyárba. Az Electrolux
a munkánkat a suseganai központtal. Amennyiben olyan
Lehel Kft.-n belül talán az ő általa vezetett
alkatrészen akarunk módosítani, amit más gyárainkban
is használnak, úgy azt jeleznünk kell a központnak, ahol
szervezet felépítése és tevékenysége
döntenek arról, hogy engedélyezik-e a változtatást.
a legkülönlegesebb. Hogy pontosan miért, Ha az adott szakmai terület felelőse rábólint a változtatásra,
akkor viszont a többi gyárban is az új alkatrészt kell használni,
az kiderül az alábbiakból.
azaz, bárhol történik sikeres fejlesztés az Electroluxon belül,
azt a többi gyárban is alkalmazni kell. Ez a standardizálás
már eddig is jelentős eredményeket hozott. így például már
Balázs Gyula 1970-ben Kecskeméten, a GAMF-on szerzett
üzemmérnöki diplomát és a Lehel Hűtőgépgyárban,
mi is fejlesztettünk ki olyan speciális hűtőszekrényegységeket,
az alkatrészgyártáson üzemmérnökként kezdett dolgozni.
alkatrészeket, melyeket a gyártás során az Electrolux összes
Később ugyanitt művezető lett, majd technológus. Gyári
hűtőszekrénygyárában használnak. Suseganában van egy
életének ezen szakaszát vezető
olyan 7-8 fős team is, amely szükség esetén
technológusként zárta, s közel másfél
támogatja a helyi termékfejlesztést.
évtizede került a termékfejlesztésre. Előbb
A közponi és helyi termékfejlesztés között
a termékkarbantartás, a darabjegyzékjól szervezett feladatmegosztás működik.
Életkor: 59
építés volt a feladata, mígnem három évvel
A gyáraknál dolgozó termékfejesztők a napi
Végzettség: gépész
ezelőtt a termékfejlesztés és
munka során a központ által kidolgozott
üzemmérnök
termékkarbantartás összevonásakor lett
megoldásokat, irányelveket úgy használják,
(GAMF, Kecskemét)
az új termékfejlesztési szervezet vezetője.
mint egy tudásbázist. A termékfejlesztési
Munkahely:
- A cégen belül talán miénk
a termékfejlesztés vezetője
a legérdekesebb szervezet. Közvetlen
Beosztás: supply chain
főnököm, Luciano Pesavento
manager
Olaszországban székel, míg az általam
j Nyelvismeret: angol,
irányított szervezetben vannak csoportok,
német
amelyek csak szervezetileg tartoznak
Hobbi: kertészet, úszás
hozzám, egyébként szakmai irányításukat
más végzi. Ilyenek a laborok
- a nyíregyházi és a jászberényi -, melyek központi irányítás
alá tartoznak, miközben az általunk igényelt vizsgálatokat
végzik. Az úgynevezett platformok is csak szervezetileg
tartoznak a termékfejlesztéshez. A csoportosítás a termék
szélessége alapján történik. így az 55 centiméteres
platform Jászberényben, a 60 centiméteres platform
munkája Nyíregyházán összpontosul. Az 55 centiméteres
platform új fejlesztési feladatait külön menedzser, Cserháti
Erika irányítja. Irányítási szempontból három terület tartozik
hozzám a termékfejlesztés szervezetén belül.
A termékkarbantartást Jászberényben és Nyíregyházán
folyamatok döntési pontokra tagozódnak, amikor a felső
külön csoport végzi. Az ő feladatuk a darabjegyzék-építés,
vezetést tájékoztatjuk a részeredményekről, ahol
a designvariációk felépítése, a DM költségcsökkentés
a vezetőkből álló vezetői tanács dönt a folyamat
és a minőségjavítás.
folytathatóságáról. Munkánk eredményessége abban
A csomagolásfejlesztés és a technológia labormérésekkel is
mérhető le, hogy a tervezett fejlesztések határidőre
segíti a munkánkat, mind a hűtőszekrénygyárak, mind
és az előre számított költségeken belül valósulnak-e meg.
a fagyasztóládagyár kapcsán. A csomagolási vizsgálatokat
Természetesen fontos az is, hogy a fejlesztés
itt végzik az összes európai hűtőszekrénygyárnak is.
eredményeként milyen anyagköltség takarítható meg,
Közvetlen irányításom alá tartozik még a 60 centiméteres
s a piacon egy jobban eladható, a vásárló számára
platform, amely Nyíregyházáért tevékenykedik. Ebből
értékesebb termékkel tudunk megjelenni. Minden feladatnál
adódóan is általában a munkaidőm felét Jászberényben,
az egyik legfontosabb cél, hogy minőséget is javítsunk és
felét Nyíregyházán töltöm.
a környezetvédelmi szempontból is jobb termék szülessen.

6

electrolux

Amint arról előző számunkban

beszámoltunk, Javasolj és nyerj! címmel
egy új, központi program indult az EMS

keretén belül az Electrolux magyarországi
gyáraiban. Három kategóriában
- minőség, biztonság, folyamat - lehet

javaslatokat tenni, s havonta értékelik
a legjobb ötleteket.
A kategóriák havi győztesei 25 ezer forinttal gazdagodnak,
míg az éves győztesek 50 ezer forintot kapnak majd.
Az első havi eredményhirdetés jászberényi
Fagyasztóládagyárunkban és Hűtőszekrénygyárunkban
április 8-án és 9-én volt. Mindkét gyárban Szentpéteri
Ferenc gyárigazgató értékelte röviden a projekt első
hónapját. Örömmel állapította meg, hogy a Javasolj és nyerj!
akció indítása sikeres volt, s egy kategória kivételével
- legalább három javaslatnak kell beérkezni, hogy eredményt
hirdethessenek, és a Hűtőszekrénygyárban a biztonság
kategóriában csak egy volt - nyertest tudtak hirdetni.
Amint azt vártuk, több nagyon jó és értékes javaslat érkezett
már az első hónapban is, melyek megvalósítása tovább
javíthat majd az eredményeinken. Nem kell azonnal nagyon
nagy dolgokra gondolni, ha valaki azon töri a fejét, hogyan
tehetné biztonságosabbá és eredményesebbé munkáját.
Sok kis ötlet is eredményezhet jelentős megtakarításokat.

- A győzteseknek gratulálok, s további eredményes munkát
kívánok - mondta Szentpéteri Ferenc, aki a TT&Cabinet
Üzemben az EMS sárga minőségi vizsga sikeres letételét
követően 16 dolgozónak adta át az erről szóló oklevelet.
A Javasolj és nyerj! eredményhirdetésére összehívott
gyűlésen kerültek átadásra a 2008-ban megszerzett EMS
sárga minősítések is!
Sikeres sárga minősítő vizsgát tettek a IV-es üzemben:
Farkas György, Gyephár László, Balogh Károly, Besenyei
Andrásné, Csinger Gábor, Csinger Ildikó, Csőke Roland,
Tóth Sándorné Mária, Fábián Zoltán, Farkas Éva, Marsi
Zsigmond, Gonda Lászlóné, Handzó Istvánná Ilona, Péntek
Zoltán, Pintérné Nagy Mariann és Kiss Zsolt.
Csinger Gábort kétszer is szólították, hiszen a Javasolj
és nyerj! projekt minőségi győztese lett az első hónapban,
s egyben a hónap legjobb ötlete is az övé volt. A IV-es üzem
TMK csoportvezetője 2000 óta dolgozik cégünknél
ugyanazon a munkahelyen. A nyertes ötlete a vákuumolók
gyorscsatlakozásának ellenőrzését szolgáló új eszköz
kialakításáról szólt. A korábbi eszköz kialakításának
is részese volt Csinger Gábor, aki továbbfejlesztette
azt, s ez egyrészt költségcsökkentést okoz, másrészt
a minőségjavítást is szolgálja.
- Ha az ember nyitott szemmel jár munkahelyén, akkor sok
ötlete lehet arra, hogyan lehetne még eredményesebben
dolgozni. Én már korábban is tettem javaslatokat erre,
s nem egy meg is valósult - mondta Csinger Gábor.
Dóra László, aki a IV-es üzem szerelősorán dolgozik,
ugyancsak a hónap győztese lett, mégpedig a biztonság
kategóriában. Ö 2001 óta dolgozik cégünknél és javaslatával

electrolux

7

- lemezvédő elhelyezése a kompresszortérben - a szerelés
biztonságát növelte. Örömmel vette a Javasolj és nyerj!
projekt meghirdetését és a továbbiakban is aktív részese
kíván lenni az akciónak.
A folyamat kategóriában Szarvas Béla lett az első hónap
győztese a Fagyasztóládagyárban. Ő 1996 óta dolgozik
cégünknél mint géplakatos karbantartó. Amint az kiderült,
igen sok ötlete van arra, hogyan lehet
eredményesebbé tenni a Fagyasztóládagyárban
a termelést.
- Folyamatokra és az alkatrészgyártásra tettem
több javaslatot is. A palást és a belsőkád- gyártás
kapcsán voltak ötleteim, melyekre több pontot
is kaptam - mondta Szarvas Béla, akitől
a későbbiekben is várható, hogy javaslataival segíti
a Fagyasztóládagyárban folyó munkát.
A Hűtőszekrénygyárban is három nyertest hirdettek ki.
Itt a minőség és a folyamat hónap győztesét
köszöntötték és egy különdíjat is átadtak.
A biztonság területére csak egy javaslat érkezett
- legalább három kell, hogy rangsorolhassanak -,
s így ebben a kategóriában most nem hirdettek
eredményt.
Kovács Mátyás két javaslatot adott be, melyek
közül a rövid teszten a szondaaljzat áthelyezésével
a minőségi kategóriában lett a hónap nyertese.
A MEO állományába tartozó és elsősorban
az esztétikai javítással foglalkozó munkatársunk már
1972 óta a jászberényi Hűtőszekrénygyár dolgozója,
s 1977-től dolgozik jelenlegi munkahelyén.
- A rövid teszten a termékek gyakran sérültek meg
a szondaaljzat elhelyezése miatt. Arra tettem
javaslatot, hogy ezt hova kellene áthelyezni, hogy
a sérülések számát csökkentsük. Én már korában
is tettem különböző javaslatokat, melyek egyikemásika meg is valósult - mondta Kovács Mátyás.
Kiss László is „öreg motoros” már cégünknél
- 1970 óta aktív részese az alkatrészgyártásnak aki
nem kevesebb, mint hét javaslatot adott le az első
hónapban és a folyamat kategória győztese lett.
- Az elpárologtató jelölésével kapcsolatos
javaslatomat értékelték a legjobbnak. Ennek

8

electrolux

az a lényege, hogy eddig külön egy ember
kellett erre a feladatra, míg a javaslatom
megvalósítását követően a hajlítást végző
dolgozó tudja ezt is végezni. Egy sablon
segítségével ugyanis egyszerre
12 párologtató jelölését lehet elvégezni
- mondta Kiss László, aki jelezte, hogy
a későbbiekben további ötletei is lesznek.
Juhász József 1976 óta cégünk
dolgozója, s 1981-től a panelgyártás
ajtógyártó területén tevékenykedik.
Korábban is megvalósultak már ötletei,
s most a panelgyártógép
hatékonyságának javításáért kapott
különdíjat. - Javaslatom lényege, hogy
a lemezelfordulást megakadályozzam,
s ezzel a munkafolyamat közbeni
meghibásodást csökkentsem. Ennek
érdekében a panelgyártógépre
oldalterelők felszerelését javasoltam
- mondta Juhász József.
Összességében megállapítható, ahogy azt Szentpéteri
Ferenc gyárigazgató is elmondta, hogy sikeres volt
a Javasolj és nyerj! projekt első hónapja, s ha a folytatás
is ilyen lesz, akkor jelentős eredményeket hozhatnak
dolgozóink javaslatai, amellett, hogy a saját munkájukat
is biztonságosabbá, hatékonyabbá (minőségében),
„komfortosabbá” tehetik!

Elindult a Javasolj és nyerj! projekt Nyíregyházán is
Nyíregyházi Hűtőszekrénygyárunkban Lipták László gyárigazgató tartott tájékoztatót mindhárom műszak produktív,
valamint az inpruduktív és szellemi állomány részére a projektről. A tájékoztatókon - amint az mellékelt fotónkon is
látható - részt vett Tóth István termelésvezető és Béla Ádám HR-koordinátor is.
Munkatársaink többek között azt is megtudhatták, hogy a program keretében a javaslataikat a művezetői irodánál
elhelyezett Javasolj és nyerj! gyűjtőládában helyezhetik el.

A főbizalmiak és az üzemi tanács tagjai számára
Mezőkövesd Zsóry-fürdőn tájékoztatást és képzést

tartott április 24-én és 25-én a Vasas

Szakszervezeti Szövetség cégünknél működő
munkahelyi alapszervezete.
Az első napon délelőtt a szövetség országos elnöke, Balogh Béla
és két alelnöke, Hódi Zoltán és Németh István, valamint a szervezet
nemzetközi titkára, Csurgó Sándor tartott tájékoztatót aktuális
szakszervezetpolitikai kérdésekről. Délután Kordás László,
a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Társadalmi Párbeszéd Központ
vezetője a hazai munkaerőhelyzetről és a pályázati lehetőségekről
tartott előadást. A második napon cégünk vezetői, Takács János

vezérigazgató, valamint a gyárigazgatók adtak tájékoztatást az idei év
eddigi eredményeiről, s következő időszak kihívásairól.
- A Vasas Szakszervezeti Szövetség munkahelyi alapszervezete idén is
rendez gyermeknapot Jászberényben, amelyre 10 éves korig várják
dolgozóink gyermekeit. Május 25-én, 10 órakor, a Déryné Művelődési
Központ Ifjúsági Házában a Dörmögő Duó 45 perces műsorát tekinthetik
meg a gyerekek és szüleik. Az ajándékosztás viszont már 8 órakor
megkezdődik és a műsor végéig tart. Aki esetleg nem tud részt venni
a rendezvényen, az a következő hét első három napján a gyermeknapi
kártya ellenében ugyanitt még átveheti az ajándékot.
- Az idei évben várhatóan június elején - a felújítási munkálatok
befejezését követően - indul az üdültetés Zamárdiban, a szakszervezeti
üdülőinkben - Tiszapüspökin és Abádszalókon - előreláthatólan július
közepétől kezdődik az idény. Jelentkezni most is a főbizalmiaknál lehet.
Befizetés: minden hétfőn 8 és 12 óra között, a Vasas Szakszervezeti
Szövetség irodájában, az V-ös épület első emelet 104-es szobában.

A jászberényi Porszívógyár
első negyedéve
A Porszívógyárban a tavalyi hasonló

időszakhoz képest 5 százalékkal

kevesebb porszívót gyártottak és
értékesítettek, a működési és

az anyagköltségeket viszont sikerült
csökkenteni. Ugyancsak pozitív változás,
hogy a szállítási megbízhatóság tovább
javult; a 95 százalékos szintet is elérték.
A szervizhívási mutató tovább csökkent az első
negyedévben, elérte a 2,28-os szintet. Ilyen jó eredményt
még eddig soha nem értek el. Tovább csökkent
az alapanyag-raktárkészlet és javult a termék audit
eredmény, már elérték az idei évre tervezett 0,48%-os
értéket. - Dolgozóink negyedéves bónuszkalkulációját most
végzik a kollégák. Azt már tudjuk, hogy a hiányzás
magasabb volt, mint az elmúlt évben, egy
influenzajárványnak köszönhetően, így várhatólag kevesebb
lesz a bonusz. Folytatódnak az EMS megbeszélések
a szerelősorok mellett, ahol a kollégák értékelik az elmúlt

hónapok eredményeit, és javaslatokat tesznek további
hatékonyság- és minőségjavító változtatásokra.
Talán a legfontosabb dolog a végére: két új termék
gyártásának indítása is megtörtént az első negyedévben,
amelyekről a lap hasábjain is beszámolunk majd
- nyilatkozta Vass Attila, a Porszívógyár igazgatója,
aki azt is elmondta, hogy március 11-én megünnepelték
a Porszívógyár 10 éves fennállását, s ennek kapcsán
minden kolléga egy széldzsekit kapott ajándékba.
- A következő időszakban egy logisztikai projekt
megvalósítása lesz a fő feladatunk, aminek eredményeként
lényegesen csökkenteni akarjuk a raktárkészletet és javítani
beszállítóink szállítási megbízhatóságát. A projekt az EMS
keretében kerül megvalósításra.
Júniusban ismét új termékkel jelentkezünk, amelyről később
tájékoztatjuk az olvasókat.
Részt vettünk az állásbörzéken, mert 3-4 pályakezdő
mérnököt szeretnénk alkalmazni. Részesei vagyunk
az integrált ISO 9001 és 14001 minőségbiztosítási rendszer
vállalati szintű létrehozásának is. Az auditra május végén
kerül sor. A már hagyományos TPS meetinget szintén május
végén tartjuk a vezetők és a kulcspozícióban lévő kollégák
részvételével - mondta az első negyedévről és a következő
időszak feladatairól Vass Attila.

XII. Nemzetközi Hűtőgép
Kongresszus
A Gépipari Tudományos Egyesület

Háztartási Gépek Szakosztály,

az Élelmiszer és Hűtőgép Szakosztály,

és az Electrolux Lehel Kft. 2008. október

- hűtőberendezések, gépek, készülékek szervizelése,
- fejlesztések, gazdasági vonatkozások,
- oktatás, továbbképzés.

A program része a világ egyik legkorszerűbb Electrolux
hűtőkészülékgyárának megtekintése.

15-17-e között rendezi meg Nyíregyházán

a XII. Nemzetközi Hűtőgép Kongresszust.
Fő témák:
- hűtőberendezések, gépek, készülékek,
- hűtőkészülékek konstrukciója, alkalmazástechnikája,
- klímaberendezések alkalmazástechnikája,
- háztartási hűtőkészülékek fejlesztése, gyártása,
- ipari hűtőberendezések,
- járműklíma,
- hűtőkészülékek szabályozástechnikája, méréstechnikája,
automatikája,
- környezetvédelem (hűtőközegek, olajok, zaj, rezgések),
- elhasznált háztartási készülékek ártalmatlanítása,
az anyagok újrahasznosítása,
- megújuló energiaforrások a hűtéstechnikában,

10 electrolux

Előadások, publikációk
A rendezvényre 20 perc időtartamú előadások jelenthetők
be a fenti témakörökből 2008. május 30-ig, maximum egy
gépelt oldalas összefoglaló egyidejű beküldésével.
A kivonatot elektronikus adathordozón júniusi5-ig, a teljes
anyagot augusztus 25-ig kérjük leadni
(e-mail: zoltan.kuzen@electrolux.hu).
A részletes programot a bejelentkezett résztvevőknek 2008.
szeptember 30-ig küldjük meg. A részvételi díj
a szakoktatási alapból finanszírozható.
A kongresszus hivatalos nyelve: magyar, angol
(szinkrontolmácsolással).

Jelentkezés
Kitöltött előregisztrációs lap (letölthető az e-gate-ről)
2008. május 30-ig történő visszaküldésével.

A jászberényi Hűtőszekrénygyár
és Fagyasztóládagyár első
negyedéves eredményei,
illetve néhány 2008-as terve
Jászberényi Fagyasztóládagyárunk és
Hűtőszekrénygyárunk idei első negyedéves

eredményeiről, valamint a 2008-as
esztendő további feladatairól, terveiről

Szentpéteri Ferenc, a gyárak igazgatója
a következőket nyilatkozta lapunknak.
- A tervezetthez képest, ami 271000 darab, valamivel több,
összesen 276000 darab hűtőszekrény készült az első
negyedévben jászberényi Hűtőszekrénygyárunkban.
A késztermékkészlet tavaly március végén 38,4 nap volt,
míg idén 34,8 nap. Ez jelentős csökkenés, amely kedvező
hatással van eredményességünkre. A gyártási
megbízhatóság 93,68 százalék volt az első negyedévben,
míg a cél 91 százalék volt, a szállítási megbízhatóság
szintén jól alakult, 90,7 százalék volt, a kitűzött
80 százalékos céllal szemben. Az SOR március végén
a jászberényi Hűtőszekrénygyár esetében 2,18 százalék, ami
a legjobb mutató az európai cold gyárak között. Május 5-12.
között az egyik szerelősor karbantartás miatt leáll egy hétre
a TT&Cabinet üzemben. A megnövekedett piaci kereslet
miatt a Combi Top üzemben a darabszám egy műszakban
650 helyett 670 darabra növekszik, valamint március végén
egy új alaptípus, a 190 literes álló fagyasztókészülék
gyártását kezdtük meg, ugyancsak a Combi Top üzemben.
A jelenlegi piaci előrejelzések alapján május elejétől
augusztus végéig mindegyik üzemben várhatóan jelentősen

növekszik a darabszám, így már az - elmúlt években
kialakult - munkarendnek megfelelően szombatonként
is tervezünk termelést.
Az EMS keretein belül az első negyedév legfontosabb
eseménye volt a Javasolj és nyerj! projekt elindítása,
melynek első kiértékelése már megtörtént.
Sárosi Endre kollégánk vezetésével elindult az első
negyedévben az egységes vállalati ISO audit megvalósítása,
amely magába foglalja a 9001-et és 14001-et.
Idén is folyamatosan zajlanak az EMS tréningek, mindezek
mellett természetesen forrasztói képzéseket, illetve
a robbanásveszélyes területen dolgozók részére tréningeket
is szervezünk. Április 30-tól körünkben üdvözölhetjük az új
HR-menedzsert, Stuberné Végh Szilviát, aki Bara Mária
utóda lesz.
Jászberényi Fagyasztóládagyárunkban az értékesített
darabszám az első negyedévben a tervezett 85529
darabhoz képest jobban alakult: összesen 88121 darab
terméket értékesítettünk az első negyedévben Európa
különböző piacain. A gyártott darabszám (88917) is jobban
alakult a tervezettnél (84600). A DSA a tervezett 91 százalék
helyett 92,6 százalék lett, míg az elsőre jól legyártott
termékek (NRFT) száma 57451 darab volt (a terv 60000),
ami jó eredménynek számít. Április 21-től egy műszakot
áthelyezünk a nagyládaüzemből a kisláda/box üzembe
előreláthatólag 4 hétre, valamint a magas készletszint
következtében mindkét üzem április végén leáll
5 munkanapra, amikor is megtörténik a karbantartás
és a beruházások előkészítése. Június 2-től felveszünk egy
műszakot a nagyládaüzembe, azaz itt megkezdődik a szezon.

Állásbörzéken jártunk
Április az állásbörzék ideje. Nem túlzás ezt kijelenteni, hiszen másodikén

a Miskolci Egyetemen, kilencedikén és tizedikén a Budapesti Műszaki

és Gazdaságtudományi Egyetemen tartottak állásbörzét. Utóbbival
kapcsolatban mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy ez Közép-

Kelet-Európa legnagyobb, Európa harmadik legnagyobb állásbörzéje.
Cégünk mindkét rendezvényen visszatérő kiállító már,
s hogy nem eredménytelen a megjelenésünk, azt
az bizonyítja, hogy az elmúlt években is sok olyan végzős
fiatal került hozzánk, aki e két egyetem egyikén szerzett
diplomát. Az idei állásbörzékről Koncz Károly HR-specialista
tájékoztatta lapunkat.
- Miskolcon 100, Budapesten 225 kiállító cég jelent meg
állásajánlataival. Koncepciónk a korábbiakkal szemben
idén az volt, hogy ne elsősorban HR-es vezetők, hanem
olyan fiatalok képviseljék cégünket, akik az adott egyetemen
végeztek, s ma már nálunk dolgoznak. Természetesen
a háttérből egy-két HR-es kolléga segítette a fiatalok
munkáját. Az olvasók minden bizonnyal emlékeznek még
a Miskolci Egyetemmel közösen lebonyolított Svédületes
programunkra. Nos, az állásbörzéken azok a fiataljaink
kaptak főszerepet, akik a „Svédületes arcaink" lettek.
Miskolcon Varga Rita, Szász Péter, Kisnémet Tamás, míg
Budapesten Varga Balázs, Mézes Zsolt, Nagy Gábor
és Kisnémet Tamás várta és fogadta az érdeklődő
egyetemistákat. Fiatalosan, dinamikusan, innovatív
termékekkel jelentünk meg mindkét állásbörzén,
melynek sikere volt.

Negyven év a személyzeti vonalon
Vállalatunk életében is meglehetősen egyedi eset, hogy valaki
40 éven keresztül egy szervezeten, tulajdonképpen ugyanazon
munkakörben végezze munkáját. Kissné Katika azon kevesek közé
tartozik, akik ezt elmondhatják magukról, hiszen 1967. szeptember
1-jén került a Lehel Hűtőgépgyárba, ahol a személyzeti osztályon
gyors- és gépíróként kezdte pályafutását. Nyolc évvel később
a személyzeti és szociális igazgatóságra került titkárnőnek, majd
2005. január 1-jétől a Porszívógyár személyügyi asszisztense lett.
A négy évtized alatt közel egy tucat főnököt „fogyasztott el", akik
valamennyien elégedettek voltak munkájával. Négyszer lett
a vállalat kiváló munkása (1974, 1979, 1982, 1985), míg 1986-ban
a Kiváló munkáért miniszteri oklevelet vehette át. A személyzeti
vonalon a stabilitást és a folyamatosságot is biztosította személye.
Két évvel ezelőtt, 2006. április 30-ával nyugdíjazták, ám tovább
dolgozott, s igazán „aktív" nyugdíjas 2008. május elsejétől lesz.

- Természetesen most sem üres kézzel mentünk
az állásbörzékre. Az üzleti területek vezetőitől bekértük
azon konkrét munkaköröket, amelyeket elsősorban
pályakezdőkkel szeretnének betölteni. Ezekből kiderült,
hogy többségében gépészmérnököket, villamosmérnököket
várunk a termelés, a termékfejlesztés, a gyártásfejlesztés
és a technológia területén. Összesen tizennyolc munkakört
ajánlottunk, melyek közül volt olyan, melynek
a létszámigénye nem csak egy fő. A mérnöki munkakörök
esetében voltak jászberényi és nyíregyházi ajánlataink,
de olyan is, amely mindkét gyárunkra
érvényes volt. A budapesti HUP-divízióba
három ajánlatunk volt. Mindkét állásbörzén
80-80 pályázatot adtak le hozzánk, ezek
feldolgozása folyamatban van, illetve
gyűjtő e-mail címünkre még további
pályázatok várhatók. A legalkalmasabb
jelölteket április-május során hívjuk meg
interjúra, ahol az adott terület szakmai
vezetőjével is találkozhatnak.
Összességében elmondhatom, hogy
mindkét állásbörze sikeres volt számunkra,
hiszen igen nagy érdeklődés nyilvánult
meg cégünk iránt - mondta Koncz Károly.

z

Érdekes emberek, érdekes hobbik
Egy vadász a nyíregyházi gyárunkban
A 26 éves Erdélyi Zoltán
az elmúlt év májusában
kezdett dolgozni

nyíregyházi gyárunkban,
ahol most mint

technológus mérnök
tevékenykedik.

A mezőgazdasági
gépészmérnök

végzettséggel rendelkező

fiatalember három

éve választott magának
új hobbit,
a vadászattal
kötelezte el magát.

- Milyen indíttatásból kezdett vadászni?
- A természet szeretete és védelme,
valamint az állatok iránti tisztelet az,
amiért elkezdtem vadászni három évvel
ezelőtt. Talán vannak, akiket ez a válasz
meglep, ám a vadászat nem csak abból
áll, hogy a vadászok megpróbálnak
bizonyos állatokat elejteni. Többek között
a vadgondozás is a vadászok feladata.
- Milyen rendszerességgel, hol vadászik?
- Főleg a téli időszakban vadászom
- amikor van rá lehetőségem -, mert
jelenleg még nem vagyok tagja egy
vadásztársaságnak sem. Az év többi
részében főleg dúvadvadászatban
és a vadak megfigyelésében, valamint
gondozásában veszek részt. A Buji
Táncsics Vadász Társaságnál
ténykedem, és egyelőre itt volt
lehetőségem vadászni.
- Milyen fegyvert használ?
- Egy orosz gyártmányú sörétes
fegyverem van.

- Mi volt eddigi legnagyobb
vadászélménye?
- Mivel még csak három éve kezdtem
vadászni, ezért különleges trófeával
még nem rendelkezem. Eddigi
legnagyobb élményem az avatásommal
egybekötött vadászat volt.
- Mit jelent az ön számára a vadászat?
- Azzal, hogy vadász lettem, számomra
elkezdődött egy életen át tartó és egy
életre szóló tanulás. A mindennapok
rohanásával ellentétben a vadászat,
a természet a nyugalmat, s olyan
kikapcsolódást jelent, amely feltöltődési
jelent számomra.
- Kollégái tudják-e, és mit szólnak
hobbijához?
- Sokan tudják és megoszlik
a vélemény. Van, aki ellenzi, van, aki
érdekesnek találja. Mindenkiben benne
van az ősi ösztön - horgászat, vadászat,
gyűjtögetés -, csak valakinél erősebben,
valakinél pedig gyengébben van jelen.

Ingatlankezelés
és színjátszás
A címben jelzett két elfoglaltság
hogyan fér meg egymás mellett,
arra a leghitelesebb választ
Major József adhatja meg.

Az operatív szolgáltatáson
ingatlankezelési koordinátorként
dolgozó munkatársunk ugyanis

a Jászárokszállási Görbe János

Színjátszó Egyesület aktív tagja.
A két világháború között több 8-10 amatőr
színjátszó csoport is működött
Jászárokszálláson. Méri Géza kutatta, dolgozta fel az akkori színiéletet,
és könyve megjelenését követően merült fel az igény, alakuljon ismét
színjátszókor Jászárokszálláson. Ez 1997-ben megtörtént,
és a jászárokszállásiak azóta már sok helyen bemutatták tudásukat.
Major József 2000 óta tagja az immár egyesületi formában működő
színjátszó csapatnak. Korábban énekelt és zenélt - zongorán játszott -,
s ez adta az indíttatást, hogy elinduljon a színészi pályán.
- Az első darab, amelyben szerepeltem, Molnár Ferenc: Doktor úr című
vígjátéka volt. Ebben Puzsér szerepét alakítottam (lásd fotó). Egészen
2004-ig - 4 darabon keresztül - aktív tagja voltam a csapatnak, majd
családi okok miatt - gyermekünk született - egy kicsit háttérbe került
a színjátszás. A színpadról leléptem, de a háttérből tovább segítettem
az egyesületet, amelynek jelenleg a titkára vagyok.

Évente jelentkezünk új bemutatóval, s helyben rendre 6-8 telt házas

előadásunk van. Minden évben fellépünk a környező településeken is 10-12 alkalommal, s eljutottunk már Segesvárra és a kárpátaljai Visken
is nagy sikert arattunk. Zenélni, énekelni mindig szerettem, ez vitt
a színjátszók közé. Nagyon jó a csapatszellem, Kovács Béláné
személyében kiváló művészeti vezetőnk van, az alkotó munka öröme
is nagyon fontos „kellék”. Természetesen munkatársaim is tudják,
hogy civilben színészkedem, voltak már olyan előadásunkon, melyben
én is szerepeltem. Négyéves szünet után már eldöntöttem, hogy jövőre
visszatérek a színpadra. Azt egyelőre még nem árulhatom el, hogy milyen
darabot viszünk színre, mert négy-öt mű közül választunk majd. Remélem,
hogy előbb-utóbb megdöntjük eddigi csúcsunkat, melyet a Charley nénje
című darab tart. Ezt 27 alkalommal adtuk elő - mondta Major József.

Az üzemorvos
válaszol

Mammográfiavizsgálat vállalatunknál

- Mit tegyünk a túlsúly ellen?

A MaMMa Egészségügyi Zrt. mobil

állomásával, a Primavera mobillal,
2008. május 26-án és 27-én kitelepül

az Electrolux Lehel Kft. jászberényi

telephelyére, az irattárral szemben,
a gyárudvarra, ahol a 40 éven felüli,
női dolgozók mammográfiás

vizsgálatát végzi.
Dr. Szabó Erzsébet:
- Sok túlsúlyos ember él
köztünk, számuk sajnos,
egyre szaporodik. Ezzel
nő a szív- és érrendszeri,
valamint a cukorbetegség
és a rosszindulatú
daganatos betegségek
lehetősége. Mit tehetünk?
A tél elmúltával a jó
időben sok lehetőség
van arra, hogy többet
mozogjunk. Közös családi
kirándulások, napi fél-,
egyórás séták, kocogás,
futás, kerékpározás
(folyamatosan 15 km
naponta az ajánlott adag)
sokat tehet egészségünk
védelme érdekében. Akár
úszhatunk is rendszeresen.
A táplálkozás változtatása
a másik lehetőség arra,
hogy súlyunkból tartósan
leadjunk. Figyelni kell
a bevitt kalóriára napi
ételeinknél, melyeket
jó 5-6 részre elosztva
fogyasztani. Pár órával
lefekvés előtt már ne
együnk. Sok finom salátát
készíthetünk, melyeknek
kevés a kalóriatartalma
(fejes saláta, uborka,
káposzta, paprika,
paradicsom, hagyma,
retek, sárgarépa). Ezeket
lehet például együtt, kevés
olívaolajjal, kalóriaszegény
öntettel fogyasztani.
A tejtermékeknél is
jó az alacsonyabb
zsírszázalék-tartalmúakat
ajánlott választani. Ezek
csomagolása többnyire
kék színű. Pékárúbóí
a teljes kiőrlésű lisztekből
készültek és a magvasak
ajánlottak. Halat bátran,
sokat fogyasszunk.
A következő lapszámban két
táblázattal próbálok majd
segíteni, hogy könnyebben
eligazodjunk a szükséges
kalóriákban.

A hölgyek az ÁNTSZ-től kapott listák alapján névre
szóló meghívót kaptak a szűrőállomásra, mely
meghívón egy korábbi időpont szerepel, amit nem kell
figyelembe venni, hanem csak a munkahelyen kapott
beosztást. Meghívót azok kaptak, akik az érintett

_

korosztályba (40-65 év) estek és két éve nem voltak
ilyen vizsgálaton. Mivel az igény szélesebb körben
felmerült, ezért üzemorvosi beutalóval a 40 éven felüli
dolgozók szintén részt vehetnek (ingyenesen)
a vizsgálaton, amennyiben több mint egy éve nem
jártak mammográfián.
Május 26-án, hétfőn, 9.00-12.00 és 12.30-18.00 óra,
míg május 27-én, kedden, 8.00-12.00 és 12.30-18.00
óra között tart a vizsgálat.
A szűrésre hozzák magukkal a korábbi mammográfiai
vizsgálatokon készült leleteiket, filmjeiket. Azok, akik
az Eelctroluxnál vesznek részt a mammográfiás
vizsgálaton, későbbi időpontban az üzemorvosi
rendelőben vehetik át negatív eredményüket.
A kiemelt dolgozókat további tisztázó vizsgálatra
(ultrahang stb.) a szolnoki MaMMa Centrumba hívják
vissza, ők a végső leletet akkor kapják kézhez.
- Ma már köztudott, hogy milyen nagy jelentősége
van a mammográfiás vizsgálatnak, mivel az
önvizsgálatot rendszeresen végzőknél is jelezhet
időben eltérést, melyet még kézzel nem lehetet
tapintani. így korán felfedezésre kerülhetnek
a gyógyítható elváltozások. Köszönjük az Electrolux
Lehel Kft. vezetésének, hogy az érintett dolgozóknak
munkahelyükön, munkaidőben mindezt lehetővé teszi
- mondta a mammográfiai szűréssel kapcsolatban
dr. Szabó Erzsébet üzemorvos.



Electrolux Green Spirit,
a fenntartható fejlődés útján

cpneen

Vegyünk részt a megoldásban! - 4. rész
Folytatjuk a Vegyünk részt a megoldásban! című kiadvány

tartalmának ismertetését. A Háztartási készülékek fogyasztása,

Az Electrolux ökológiai célkitűzése című rész folytatásaként most
a hűtő- és fagyasztószekrények következnek.
A hűtő- és fagyasztószekrények fogyasztják a legtöbb
energiát. Ezért a fenntartható fejlődés szempontjából
nyilvánvaló, hogy különös figyelmet kell fordítani
az ilyen típusú készülékek energiahatékonyságának
javítására.
Az Electrolux mindig kitűnt azzal, hogy rendkívül kis
energiafogyasztású hűtő- és fagyasztószekrényeket
tudott előállítani. Az Energia+ Európa versenyen
2001 óta minden évben komoly elismerést kapott
a cég. Legutóbb az Electrolux hűtőszekrények
az öt kategóriából négyben is az első helyen
végeztek. Jelenleg az Electrolux gyártmányú hűtőés fagyasztószekrények több mint 90%-ának olyan
alacsony az energiafogyasztása, hogy az A+ vagy
A++ energiaosztályba sorolhatók.
Magyarországon jelenleg mintegy 3,6 millió

hűtőberendezés, 2 millió fagyasztó-, 3,4 millió
mosógép és 300 ezer elektromos tűzhely működik
a háztartásokban, s ezek 35-40% a 8 évnél idősebb.
Mivel sokan nem tudják, hogy ezek a régi
készülékek mekkora többletköltséget jelentenek
és mennyire szennyezik a környezetet, ezért
az interneten országos program indult a régi,
energiafaló háztartási gépek cseréjére
(www.energiakalkulator.hu).
Az Electrolux mindig fontosnak tartotta
az energiatakarékos hűtő- és fagyasztókészülékek
gyártását és bevezetését a magyar piacra. A korábbi,
energiafogyasztás szempontjából igen jónak
mondható, azonos típusú A+ készülékek
energiafogyasztása 40%-kal magasabb, mint az A++
készülékeké, melyek több típusa már a piacon van.

Fókuszban
a környezettudatosság
az Electrolux 2008-as
termékválasztékában
Az Electrolux ökológiai célkitűzéseinek megfelelően
2008 januárjától már csak „A” vagy annál jobb

energiaosztályú mosógépet, hűtőt és

mosogatógépet forgalmaz Magyarországon.
A cég által végzett fogyasztói kutatások és a piac
visszajelzései alapján növekszik az igény
a környezetbarát berendezések iránt. Egy 2007 második
felében készült felmérés szerint az emberek 70 százaléka
szeretne környezetbarát gépeket használni otthonában.
A válaszadók azt vallották, hogy a készülékük
kiválasztásakor összehasonlították a különböző termékek
energiafogyasztását. A megkérdezettek több mint fele
sokkal környezettudatosabban él, mint néhány évvel
ezelőtt, a szelektív hulladékgyűjtés és az
energiatakarékos izzók használata például ma már
a háztartások 75 százalékában jellemző.
A háztartási készülékek az áramfogyasztásukkal okozzák
a legnagyobb környezetterhelést teljes életciklusuk
során. Ez a teljes környezeti hatásokból mintegy
72 százalékot tesz ki átlagosan, míg a vízfogyasztás
3,8 százalékos, az alapanyaggyártás 21,9, a gyártási
folyamat 2,1, a szállítás pedig 0,2 százalékos részesedést
képvisel a termék környezetterheléséből.
A környezetvédelem területén jelentős előrelépést hozna,
ha a nagy fogyasztású, 10 évnél idősebb háztartási
készülékeket lecserélnénk energia- és
költségtakarékosán működő gépekre. Magyarországon

közel 431 millió kWh villamos energiát lehetne évente
megtakarítani az új gépek használatával.
A háztartásokban a hűtő- és fagyasztószekrények
fogyasztják a legtöbb energiát, hiszen funkciójukból
adódóan szinte folyamatosan működnek. Ez az oka,
hogy ez a termékcsoport folyamatosan fókuszban van
a technológiai fejlesztések során. Az elmúlt évek
technikai újításainak köszönhetően ma már minden
AEG-Electrolux, Electrolux és Zanussi hűtőszekrény
A, A+ vagy A++ energiaosztályba tartozik.
A mosogatógépek szélesebb körű elterjedése lehet
az egyik pillére a vízfelhasználás optimalizálásának
a családok életében. Egy 12 személyes étkészlet kézi
mosogatásához átlagosan több mint 100 liter vizet
és közel 2 kWh villamos energiát használunk el.
Az új mosogatógépek ugyanezt a feladatot 14 liter
víz és 1,05 kWh energia felhasználásával oldják meg.
A víz- és energiafelhasználás a mosógépek
működtetésében is központi szerepet játszik.
Mindemellett az új gépek kevesebb mosószert is
használnak a ruhák tisztításához, ami egy újabb lépés
a környezetvédelem irányába.
Egy mosógép életciklusára vetített teljes költségének
elemzése során kiderül, hogy a termékek fogyasztói
ára a teljes költségnek 32 százalékát teszik ki.
A teljes költségből a működés közben felhasznált energia
24 százalékkal részesül, 9 százalék a vízfogyasztásra,
32 százalék a tisztítószerekre költött összeg és
3 százalék a szervizköltség. Érdemes tehát korszerűbb,
alacsonyabb fogyasztású készüléket vásárolni.

Megbízhatósági skálán csillagos ötöst kapott a Zanussi
A Reader’s Digest magazin "Európai Megbízható Márkák”
olvasói felmérésén idén is elvitte a pálmát

a Zanussi a konyhai nagygép kategóriában.
A Reader's Digest „Európai
Megbízható Márkák” felmérése
idén tizenhat európai
országban vizsgálta, mely
márkák élvezik a legnagyobb
bizalmat a magazin olvasói
körében. Magyarországon
a konyhai nagygép
kategóriában a Zanussi került
a dobogó legfelső fokára.
Az „Európai Megbízható
Márkák" kutatást 2001-ben
indította el a Reader's Digest
magazin. Mára az egyik legnagyobb
és legátfogóbb fogyasztói tanulmányok
egyike Európában, melynek elsődleges célja,

hogy felmérje, milyen márkák élvezik leginkább
a bizalmat a Reader’s Digest magazin
olvasóinak körében.
A Reader's Digest a legnagyobb
példányszámú hazai magazin,
134000 példánnyal. Idén
összesen 23651 olvasó töltötte
ki önkéntesen a kérdőívet,
az ő visszajelzéseik alapján
kapta meg a Zanussi
a legmegbízhatóbb márka
elismerést a kategóriájában.
Az olvasók a márkákat egytől
ötig terjedő skálán négy
kritérium - minőség, ár,
termékimázs, a fogyasztói
igények kielégítése - szerint
osztályozhatták. A Zanussi nem
először kapta meg az európai
fogyasztók elismerését. 2007-ben is hírt
adhattunk a márka sikeréről.

Fehér pompa az Electrolux
Ultrasilencer by Pia Wallén
sajtóbemutatóján
Fehér környezet fogadta a design és lakberendezési lapok képviselőit 2008. április
14-én, az Ultrasilencer by Pia Wallén sajtóbemutatóján. Budapesten, a White Heaven
(Fehér Mennyország) étterem fehér falai között beszélgettünk a világ első fehér

porszívójáról és a designról.
Az eseményen vendégünk volt
S. Hegyi Lucia, a Luan by Lucia
divatház vezető tervezője, aki
csapatával lakberendezési
kiegészítőket tervezett a fehér
porszívóhoz. A különböző
méretű és formájú párnák
és hálóruhák kézzel festett
műbőrből és selyemből
készültek, s látványos
dekorációt alkottak
a porszívó körül.
Szűk körben, családias
hangulatban folyt a beszélgetés,
amit Medveczki Erika,
az Electrolux marketing­
kommunikációs vezetője indított
az Ultrasilencer by Pia Wallén
porszívó bemutatásával.
A rövid bevezetést követően
S. Hegyi Lucia is bekapcsolódott
a beszélgetésbe, és napjaink
lakberendezési szokásairól,
a designról, mint az önkifejezés
eszközéről beszélt. Tapasztalata
szerint a mai fogyasztók egyre
jobban odafigyelnek
környezetükre, így azokra
a tárgyakra is, amelyekkel
körülveszik magukat
otthonukban.
A designmagazinok és -portálok
újságírói is megerősítették Lucia
észrevételét. A beszélgetés
során megosztották velünk saját
gondolataikat a hazai
és nemzetközi designtrendek
kapcsán, és megtudtuk
azt is, hogyan látják ők
a skandináv designt.
Az eseményt követően
a hófehér Ultrasilencer
országosan 10 Media Markt
áruházban és a két budapesti
márkaboltban is kiállításra kerül.

Az Electrolux Ultrasilencer
by Pia Wallén porszívó
a Luan by Lucia divatház
Angyali Álom kollekciójával

Művészi alkotás lett a világ egyik
legcsendesebb porszívója
Skandináv designer öltöztette hófehér
ruhába az Electrolux Ultrasilencer

porszívóját.
Az Ultrasilencer az Electrolux legcsendesebb porszívója,
bevezetése óta a márka legkedveltebb modelljei közé
tartozik. A fehérárupiacon egy újszerű együttműködés,
egy már bevezetett, népszerű termék új köntösbe
öltöztetése egy neves designer által, igazi különlegesség
megszületését eredményezte.
Pia Wallen skandináv designért, az Ultrasilencer porszívó
rendkívül halk működése inspirálta arra, hogy hófehér
ruhába öltöztesse a terméket. A könnyű, kis helyigényű
porszívó mindössze akkora hangerővel működik, amekkorát
tévézés közben érzékelünk. A kellemes duruzsolás a hóesés
tiszta, fehér, békés csendjét idézte fel a designer
gondolataiban, s ezt az érzést keltette életre a porszívó
új külsejének tervezése közben.

A teljesen fehér színű porszívó egyes részeit, például
a vezetéket, a szívófejet és a porzsáktelítettségkijelzőt narancssárga színnel emelte ki. Ezek az
elemek izgalmassá, élettelivé varázsolják a készüléket.
Az Ultrasilencer exkluzív változata a jászberényi
Porszívógyárban készül. A különleges
modellből mindössze 5000 darab kerül kereskedelmi
forgalomba a kiemelt viszonteladóknál Európában.

Beépíthető tv

az Electroluxtól
Az Electrolux beépíthető tévéje
a szórakozás élményét
varázsolja a konyhákba.

A 15"-os képátmérőjű,

LCD TV képernyője 170°-ban
elforgatható, így a konyha

bármely részéről jól látható.
A konyha egyre nagyobb szerepet kap az otthonokban, hiszen sok
esetben már nem csupán a főzés és étkezés helyszíne. Nem meglepő,
hogy sokan tartanak televíziót a konyhában, hogy ne maradjanak le
a fontos hírekről vagy kedvenc műsoraikról. Egy felmérés során kiderült,
hogy az európaiak több mint 33 százaléka, mintegy 152 millió ember néz
televíziót vacsora közben, hetente legalább háromszor. így megállapítható,
hogy ma már egy beépíthető tévé szerves részét képezheti a konyhának,

éppúgy, mint a sütő, a mosogatógép vagy a hűtőszekrény. Az Electrolux
Global Design beépíthető termékekkel összhangban a TV4U is
tökéletesen beleillik a modern konyhákba. A vízszintes vonalvezetés
és a rozsdamentes acél elegáns megjelenést kölcsönöz a tévének.
A készülékhez DVD-lejátszót is lehet csatlakoztatni, így főzés vagy
vacsora közben kedvenc sorozatunkat, filmünket vagy koncertünket
is nézhetjük, amikor a tévéműsor nem épp a kedvünkre való.

AEG-Electrolux,
csúcstechnológia csendes kivitelben
A technológiai újításoknak, a körültekintő termékfejlesztéseknek

és a magas szintű precizitásnak köszönhetően
az AEG-Electrolux új beépíthető készülékei
a piac legcsendesebb modelljei közé tartoznak.
A háztartási készülékekben a zaj legfőbb
forrásai a nagy teljesítményű motorok,
kompresszorok, ventilátorok.
A fogyasztói igények kielégítése
érdekében a zajcsökkentést
a teljesítmény fenntartása mellett kell
megoldani. Mindezek azt
az AEG-Electroluxtól már megszokott
precizitást feltételezik, mely a készülékek
alacsony energia- és vízfelhasználásában
is megmutatkozik.
Talán kevesen vannak vele tisztában,
de egy 3dB-lel alacsonyabb zajszinten
működő készülék fele olyan hangosnak

érződik. Éppen ezért nem mindegy,
milyen készüléket választunk, hiszen
a konyhában gyakran előfordul, hogy
egyszerre két gép is működik.
A zajmentes működés és az egyéni
igényeket is kielégítő funkcionalitás
mellett, természetesen a megjelenés is
hangsúlyos az AEG-Electrolux beépíthető
gépeknél. A készülékeket a szögletes
vonalvezetés, a letisztult formák, az inox
és üvegfelületek jellemzik, melyek jól
illeszkednek akár a modern, minimál
stílusú vagy a melegebb, barátságosabb
hangulatú konyhákba.

Cseppnyi gyönyörűség
a Zanussi
tolmácsolásában
Hamisítatlan olasz hangulatot idéz a Zanussi új,
kisméretű gáztűzhelye a magyar konyhákban.
Multifunkciós sütőjével a főzés maximális
élményét nyújtja, modern megjelenésével pedig
igazi gyöngyszeme a konyhai eszközöknek.
A Zanussi új, inox gáztűzhelye 50x50
centiméteres méretével kényelmesen befér
a kis konyhákba is. Az intuitív, igényes design
maximális funkcionalitással párosul. A tűzhely
kezelőfelületének kialakításakor elsődleges
szempont volt az egyszerű használhatóság
és a könnyű tisztítás.
Az 50x50 centiméteres kategóriában
különlegességnek számító inox felület,
a tűzhely színezett üvegteteje és a tükörüveges
sütőajtaja modern megjelenést kölcsönöz
a készüléknek. A percszámláló és
a szikragyújtás a sütőben a kényelmes
használatot szolgálja. A tűzhely aljában
edénytartó rekeszt alakítottak ki a tervezők,
ahol a sütéshez gyakran használt eszközöket
is lehet tárolni. A sokoldalúan kihasználható
sütőben a forgónyárs
használatával
grillezni is lehet,
a sütőtér-világítás
pedig garantálja,
hogy minden
pillanatban látható
legyen a hús
vagy a sütemény
állapota.

Tartani tudják a határidőt
Amint arról korábban már beszámoltunk, Jászberény

sikeresen pályázott a hűtőgépgyári út felújítására,
az ívkorrekció kivitelezésére. E beruházáshoz kapcsolódóan
nyílt lehetőség az Electroluxnál lévő buszmegálló felújítására

is, melyet a város és cégünk együtt valósít meg.
A beruházás állásáról Varga Józsefet, a kivitelező cég - Duna Aszfalt Kft.
- főépítés-vezetőjét kérdeztük, míg Horváth István, cégünk operatív
szolgáltatás vezetője a személyportánál elhelyezett fényújságról és az új
Electrolux lógóról adott tájékoztatást.

- Április közepén a teljes beruházást tekintve 50 százalékban vagyunk
készen a munkálatokkal. Most úgy látszik, hogy a május végi határidőt bár az időjárás időnként késleltette a kivitelezést - komoly erőfeszítések
árán teljesíteni tudjuk. A csapadékcsatorna építése már az utolsó
szakaszánál tart, míg az útfelújítás készültsége 30-40%-os. A Nagykátai
úttól a Hatvani útig tartó mintegy 4,5 kilométeres útszakasz aszfaltozása
májusban történik majd. A Nagykátai úttól a Hűtőgépgyárig egy
aszfaltréteg kerül az útra, míg a folytatásban a Hatvani útig az utat
szélesítjük és 2,5 méter széles kerékpárutat is építünk.
Az út és a kerékpárút szőnyegezése egy időben történik majd. Ennek
okán a május 18-i hétvégén péntek délutántól várhatóan vasárnap
délelőttig a Hatvani úti vasúti átjáró lezárásra kerül. A beruházás része
a zajvédő fal továbbépítése a buszmegállónál, illetve megépítése az állatés növénykertnél. Ez összesen 422 folyómétert jelent. Nem kis feladat
a buszmegálló átépítése. Amint a bővítés elkészül,
úgy a buszok az új részben várják majd az utasokat, hogy a régi megálló
átépítése is megtörténjen. Várhatóan április végére, május elejére már
teljesen készen lesz az átalakított és felújított buszmegálló.
- A buszmegálló átépítése a terveknek megfelelően halad. Mire ezen
lapszám megjelenik, már az első letelepített fedett várók is a helyükre
kerülnek, azaz mindenki láthatja, hogy milyen is lesz az új buszmegálló.
Az útfelújításról és ívkorrekcióról szóló beruházáshoz kapcsolódóan
vállaltuk mi a buszmegálló felépítményének megvalósítását, s ez május
végére teljes egészében el is készül - mondta Horváth István, aki egy
másik változásról is tájékoztatta lapunkat.
- Minden bizonnyal sokaknak feltűnt, hogy a személyportánál új,
elektromos lógót helyeztünk el és egy fényújság is megkezdte
működését. Utóbbinak az a funkciója, hogy az éppen aktuális
információkat ily módon is eljuttathassuk dolgozóinkhoz.

Különdíjat kapott
Április 1-jén a Déryné Művelődési Központ emeleti
nagytermében adták át a 2007. évi Sportleg-díjakat.
Az önkormányzat által a kilencvenes évek elején alapított elismerésben az adott évben
legjobb eredményt elért jászberényi sportolók, illetve csapatok részesülnek. Mivel egy
kategóriában csak egy leget lehet választani, miközben többen is érnek el kiemelkedő
eredményt, ezért már megszokott, hogy a leg-díjak mellett különdíjak átadására is sor
kerül ezen ünnepi eseményen.
így történt ez most is, s a különdíjasok között köszöntötték Kocza Istvánt, cégünk
alkalmazottját is, aki a magyar bűvöskocka-válogatott tagjaként ért el sikereket a 2007-es
esztendőben. István egy Európa-csúcsot és három magyar csúcsot tart, s mind a hazai,
mind a nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket ért el.

Elkezdődött a budapesti futószezon
Rekordlétszámú, 11 100 fős mezőny indult el április 13-án, vasárnap a 23. T-Com Vivicittá
Városvédő Futáson, Budapesten. A résztvevők a margitszigeti eseményen, amely a tavaszi
futószezon első nagy fővárosi rendezvénye volt, ragyogó napsütésben tehették próbára
magukat a három különböző távú futószám mellett gyaloglásban is, azonkívül bringapark,
valamint óriási játékok és kiállítók várták az embereket.
Az eseményen az Electrolux futói is képviselték cégünket. A Minicittá mezőnyében Páldeák
Judit és Kókai Ildikó, a Midicittá 6,5 km-es távján Tamás Péter volt jelen, míg a 12 km-es
távot Ali László, Kocza István, Sós Norbert, Szabó Katalin és Henrik Sundström teljesítette.
Forrás: MTI

Totózzon és nyerjen velünk!
Totózzon és nyerjen velünk!
Olimpiai totó Peking jegyében

I. forduló

Az előző számunkban megjelent
totó helyes megfejtése: *
1, X, 1,2,1,X, 1,X, -, 1,X, 2, X.
+1.1 (a 9-es kérdésnél a pontos
válasz 3,3 lett volna, ám mivel
3,5 jelent meg, ezért ezt
a kérdést töröltük).
Az előző havi nyertesek:
Kiss Ildikó, Porszívógyár;
Papp István Gábor, jászberényi
Hűtőszekrénygyár.

Melyik újkori, nyári olimpiai játék

megnyitóján hangzott el először

1.

Idén augusztusban a világ
legjobb sportolói Pekingben
találkoznak egymással, ahol
immár a 29. Nyári Olimpiai
Játékokat rendezik. Ennek
jegyében hirdetünk most egy
kétfordulós játékot. Mostani
és májusi számunkban egy-egy
13+1-es totót teszünk közzé,
melynek kérdései az újkori
olimpiai játékokkal lesznek
kapcsolatosak. Azok közül,
akik mindkét fordulóban részt
vesznek és a legtöbb jó választ
adják, hárman Electrolux
termékeket nyernek.
Tippjeiket legkésőbb
2008. július 10-ig Jászberényben,
a személyportán, Budapesten
a recepción, Nyíregyházán,
a büfében elhelyezett
electroluxos ládába
dobhatják be.

8.

az olimpiai eskü?

Mikor rendezték az első újkori, nyári
olimpiai játékot?

1 □ 1920, Antwerpen

1 □ 1892

XQ 1924, Párizs

XQ 1896

2 □ 1928, Amszterdam

2 □ 1900

9.
2.

Hol rendezték az első újkori, nyári

Mikor nyert olimpiai bajnoki címet

Keresztes Lajos?

olimpiai játékot?

1 □ 1928

1 □ Athén

XQ 1932

X □ Párizs

2 □ 1936

2 □ London

10. Mikor nyert először olimpiai bajnoki

3.

Kinek a nevéhez fűződik az újkori

címet a magyar férfi vízilabdacsapat?

olimpiai mozgalom elindítása?

1 □ 1928

1 □ Pierre de Coubertin

X □ 1932

X □ Demetriosz Vikelasz

2 □ 1936

2 □ Gustav Balek

11. Mikor szerezte első olimpiai aranyát
4.

Ki volt az első magyar tagja

Gerevich Aladár?

a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak?

1 □ 1932

1 □ Bély Mihály

XQ 1936

X.O Kemény Ferenc
2’lj Dr. Perger Ferenc

2 □ 1928
12. Hol rendezték volna az 1940-es nyári

5.

6.

Ki nyerte az első magyar érmet

olimpiai játékokat, amely

az újkori olimpiák versenyein?

a világháború miatt elmaradt?

1 □ Szokoly Alajos

1 □ Tokió

X □ Hajós Alfréd

X □ London

2 □ Halmay Zoltán

2 □ Los Angeles

Ki nyerte az első magyar aranyérmet

13. Milyen versenyszámban nyert

az újkori olimpiák versenyén?

olimpiai aranyérmet 1948-ban

1 □ Hajós Alfréd

a tornász Pataki Ferenc?

X □ Fuchs Jenő

1 □ műszabadgyakorlat

2 □ Dr. Prokopp Sándor

X □ lólengés

2 □ gyűrű
7.

Melyik újkori, nyári olimpiai játékok

megrendezését helyezte kilátásba

Budapest kapcsán a NOB?

0

13+1. Ki nyerte a kalapácsvetést
az 1952-es helsinki olimpián?

1 □ 1916-os

1 □ Németh Imre

XQ 1920-as

X □ Csermák József

2 □ 1924-es

2 □ Zsivótzky Gyula

Tartalom
• Electrolux EMS Factory Foundation program
a társadalmi felelősségvállalás jegyében
3
• A sokszínű és befogadó munkahely vállalati nagykövete 4
• Klikk3.0 - digitális játszótér a Millenárison
5
• Az első Sárga szintű EMS minősítések
a Porszívógyárban
6
• Új hűtő-, és fagyasztókészülékek Jászberényből
és Nyíregyházáról
7
• Bemutatjuk a jászberényi Hűtőszekrénygyár
műszaki szervezetét
8
• Bemutatjuk új munkatársainkat
10
• Javasolj és nyerj! - a Porszívógyárban is
12
• Javasolj és nyerj - április
13
• II. Családi Nap Nyíregyházán
14
• Sikeres beszállítóink
16
• Aubergine Design a Zanussi hűtőkben
17
• A megbízhatósági skálán csillagos ötöst kapott
a Zanussi
18
• Sherlock Holmes sem találná az ujjlenyomatokat
18
• AEG-Electrolux főzőlap Síidé Control vezérléssel:
tökéletes kontroll és irányítás
19
• Electrolux Energica, a 4 kilós energiabomba
19
• Pihentető kikapcsolódás a welness
és a golf otthonában
20
• Búcsú a gyártól 41 év után
20
• Mammográfiai vizsgálat jászberényi telephelyünkön 21
• Az ideális testsúly és az energiaigény
21
• Átadták az új buszmegállókat
21
• Csapatépítő tréning a Porszívógyárban
22
• Az Electrolux labdarúgócsapata az első helyen
végzett a csoportjában
22
• 8. Volvo Hegyvidék Félmaraton és Váltó a Normafánál 23
• I. Electrolux horgászverseny Nyíregyházán
23
• VII. Gazdasági Minisztérium Sárkányhajó Kupán
az Electrolux
23

Az Electrolux a világ számos pontján jelen lévő
multinacionális vállalat, amelynek a jó eredmények mellett
nagyon fontos az is, hogy figyelmet szenteljen a szűkebb
és tágabb értelemben vett környezetére. Arra a környezetre,
ahol dolgoznak, élnek munkatársai és nem utolsósorban
vásárlói is. A társadalmi felelősségvállalás alapját
az eredményes és sikeres gazdasági tevékenység biztosítja,
s e téren az Electrolux Csoport - benne az Electrolux Lehel
Kft. is - évről évre folyamatosan jól teljesít.
A csoporton belül Magyarországon is törekszünk arra, hogy
minél inkább megfeleljünk a társadalmi elvárásoknak. Ezek
keretében az elmúlt másfél évtizedben olyan támogatási
stratégiát építettünk ki, amely az élet számos területét érinti,
de mindenekelőtt a gyerekeket. Támogatjuk például
a jászberényi Maci Alapítványi Óvodát, a jászberényi Liska
József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium
és Kollégiumot, a Miskolci Egyetemet, továbbá a kultúrát
- Jász Múzeum -, és a sportot - Electrolux Kupa nemzetközi
röplabdatorna, Electrolux Díjugrató Lovasverseny, építettünk
Electrolux játszóteret Jászberényben és Nyíregyházán is.
Társadalmi felelősségvállalásunk egy új eleme az EMS
Factory Foundation program. Ez egy olyan globális projekt
az Electolux Csoporton belül, amely a jó szándék erejére
támaszkodik, s ezzel javítja vállalatunk teljesítményét.
Mindenki ismeri az érzést, milyen jó segíteni másokon,
és milyen fontos, ha segítséget kapunk, amikor szükségünk
van rá. Ez az érzés tölthette el mindazokat, akik részesei
voltak a projekt jászberényi indításának, ahol a Belvárosi
Általános Iskola Eltérő Tantervű Tagozata vehette át
az egymillió forintos támogatást.
Az EMS Factory Foundation azért is nemes gondolat, mert
mindenki nyertes, aki részese a projektnek. A versenyben
kiemelkedően szerepeltek jászberényi gyáraink, melyek így
sok pontot gyűjtve „hizlalták” a támogatásra fordítandó
összeget, miközben az önmaguk elé tűzött célok elérésében
is jelentős lépéseket tettek. Örömmel és büszkén
állapíthatom meg, hogy Jászberényben teljesítettük a projekt
kettős célkitűzését: kiemelkedő gazdasági eredményeket
értünk el, s ennek eredményeként tovább szélesítettük
azt a kört, melyben segítőként, támogatóként megjelenünk.
Ezúton is megköszönöm mindazok munkáját, akik részesei
voltak jászberényi gyárainkban az EMS Factory Foundation
projekt sikeres megvalósításának, s ezzel lehetővé tették,
hogy támogathattuk a Belvárosi Általános Iskola Eltérő
Tantervű Tagozatát. Azt az intézményt, ahol sérült
és halmozottan sérült gyerekek oktatása
folyik, és most már a mi támogatásunknak
is köszönhetően ez a jövőben egyre jobb
körülmények között valósulhat meg.

Az Electrolux magyarországi cégeinek lapja Felelős szerkesztő: Fekete Zsanett A szerkesztőbizottság címe: 5101 Jászberény, Pf. 64,

Electrolux Lehel Kft. Kiadja: Electrolux Lehel Kft. Felelős kiadó: Takács János vezérigazgató
Szerkesztési munkák: Szántai Tibor Grafikai tervezés, nyomtatás: Chili-Com Kft. Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1978

Electrolux EMS Factory Foundation
program a társadalmi
felelősségvállalás jegyében
Az Electrolux Lehel, az EMS Factory
Foundation program keretében egymillió

forinttal támogatja a jászberényi Belvárosi

Általános Iskola Eltérő Tantervű Tagozatát.
A támogatás ünnepélyes átadására június
10-én, a TT&Cabinet Üzemben került sor.
Az Electrolux Csoport Magyarországon is elindította EMS
Factory Foundation programját a társadalmi felelősségvállalás
(Corporate Social Responsibility) tevékenységének részeként.
A koncepció egyszerű: minél jobban teljesít egy gyár, annál
több eredménypontot gyűjt. Az eredménypontokat
pénzösszegre konvertálják, amit azután a kiválasztott
jótékonysági szervezetek
adományként megkapnak.
Magyarországi gyáraink
dolgozói maguk
választhatták ki azt
a szervezetet, melyet
támogatni szeretnének.
Ezáltal minden dolgozónknak
lehetősége nyílt arra, hogy
azokon segítsen, akik erre
önmaguk nem képesek.
A jászberényi gyárainkban
dolgozók három lehetőség
közül választhattak:
- Jászkisér Gyermekeiért Alapítvány: segíti a rászoruló
gyermekeket, a szociálisan hátrányos helyzetűeket.
- Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola egyéni
haladásé csoport: iskolai tanulmányaikat eredményesen csak
kis létszámú osztályban, pedagógus, gyógypedagógus,
pedagógiai asszisztens segítségével tudják folytatni,
előmenetelük egyéni ütemű, ezért személyre szabott program
szerint tanulhatnak csak sikeresen.
- Jászberényi Belvárosi Általános Iskola Eltérő Tantervű
Tagozata: az enyhén és súlyosabban értelmi sérült gyermekek

nevelése, oktatása történik,
akiknél sok esetben társuló
sérülésként mozgás- és
érzékszervi sérülés, autizmus,
magatartás-, figyelemzavar,
valamint beszédfejlődési zavar is
megtalálható. Az iskola mindent
megtesz, hogy a gyerekek
a mindennapjaikat családias
hangulatban tölthessék.
Dolgozóink többsége az enyhén és súlyosabban értelmi sérült
gyermekek nevelésével és oktatásával foglalkozó jászberényi
Belvárosi Általános Iskola Eltérő Tantervű Tagozatát
választotta a program kedvezményezettjének. Az adomány
ünnepélyes átadására június 10-én került sor, ahol a gyerekek
egy kedves műsorral köszönték meg a gyár dolgozóinak
a támogatást. A gyerekek
műsora bizony sokak
szemébe csalt könnyet,
s mindenki
megállapíthatta: jó helyre
került az 1 millió forint.
- Jászberényi gyáraink
kiemelkedően szerepeltek
e program keretében.
A 22 európai Electrolux
gyár közül a jászberényi
Hűtőszekrénygyár
teljesített a legjobban,
mögötte az értékelések
szerint a Porszívógyár végzett a második helyen, s az első
nyolcba került Fagyasztóládagyárunk is. Gyáraink eredményes
munkájának köszönhetően lehetünk ma itt, s adhatunk át
1 millió forintos adományt az Eltérő Tantervű Tagozatnak,
ahol - amint az a műsorból is kiderült - magas színvonalon
foglalkoznak a sérült gyermekekkel. Köszönöm mindenki
munkáját, amellyel hozzájárult, hogy a Electrolux EMS Factory
Foundation programban ilyen sikeresen szerepelhettünk.
Az Eltérő Tantervű Tagozatnak azt kívánom, hogy használják
fel ezt az összeget körülményeik javítására, arra, hogy még
családiasabb környezetben végezhessék nehéz,
de nemes munkájukat - mondta az ünnepségen
Szentpéteri Ferenc, a jászberényi Hűtőszekrénygyár
és Fagyasztóládagyár igazgatója, aki jelképesen
átadta az 1 millió forintot Bárcziné Kulcsár
Júliának, a tagozat vezetőjének.
A környezet tisztelete mindig is része volt
az Electrolux Csoport értékrendjének és
filozófiájának. A társadalmi felelősségvállalás terén
végzett tevékenység elismeréseként a Csoport
idén májusban elnyerte a Globe Fórum Business
Network Globe-díját. Ezt a díjat azok a vállalatok
kapják, akik új ötletekkel segítik a fenntartható
fejlődést és a globális gazdaság létrehozását.

electrolux

3

A sokszínű és befogadó
munkahely vállalati nagykövete
Király Éva pályafutását általános iskolai
pedagógusként kezdte. Tanári pályájának

utolsó éveiben a Tanítóképző Főiskola
orosz speciál kollégistáinak tanítása
során belekóstolt a felnőttképzésbe,
s ekkor érezte meg, hogy a felnőttoktatás

irányába kell továbblépnie. Cégünknél

2004. szeptember 15-én kezdett dolgozni,
mint emberi erőforrás országos
igazgató, s 2008. április 30-ig

sikeresen tevékenykedett.
A nagy változást a rendszerváltás hozta
életében, hiszen 1992-ben a Europe-GAN
Insurance Co.-hoz szegődött üzletkötőnek.
Ezt követően a svéd-svájci tulajdonú
energetikai vállalathoz, az ABB Power
Generation Kft.-hez (volt Láng Gépgyár)
került, ahol először a vállalat képzési tervének
összeállításáért és megvalósításáért, majd
- már mint humánpolitikai vezető - a vállalati
humánfolyamatok kialakításáért volt felelős.
Eredményes munkáját látva megbízták
a humánpolitikai igazgatói teendők
ellátásával. Kiemelt feladatai közé tartozott
a vezető-utánpótlás és a karriermenedzsment
program kidolgozása. Az ABB magyarországi
vállalatainak humánpolitikai igazgatójaként 8
magyar vállalat vezetőivel működött együtt
a humánpolitikai feladatok megoldásában.
Időközben - szakmai tudásszomjának oltása
érdekében - elvégezte a Janus Pannonius
Tudományegyetem humánszervező szakát, hogy némi
elméleti tudással is megalapozza szakmai tekintélyét.
A MALÉV Rt. humánpolitikai igazgatójává nevezték ki
2001-ben, ahol a személyügyi tervezés és adminisztráció,
a felvételi és kiválasztási politika, a képzési és szakképzési
rendszer fejlesztése, valamint a teljesítményértékelési rendszer
kialakítása jutott neki osztályrészül. A MALÉV-től 2004-ben
került cégünkhöz, az Electrolux Lehel Kft.-hez, hogy
összehangolja a négy magyarországi gyárat működtető,
2007-ben több mint négyezer munkavállalót foglalkoztató
vállalat HR tevékenységét. Mindennek 2007-ben meg is lett
az eredménye, hiszen az Electrolux Lehel Kft. nevében ekkor
vehette át az ILO elismerését, „A Sokszínű és Befogadó
Munkahely Best Practice Vállalati Nagykövete” címet.
A humánerőforrás tevékenységek közepette nem mondott le
a tanítás öröméről, szívesen tart karriermenedzsment kurzust,
illetve a humánerőforrás-menedzsmenttel kapcsolatos
előadásokat. A szakképzés-fejlesztési stratégia végrehajtása
érdekében létrehozott bizottság munkájában az Electrolux

4

electrolux

Lehel Kft.-t képviselte, s részes volt a Felsőoktatási
Kerekasztal munkájának is, ahol az ÓÉT munkaadói oldalát
képviselte. Szabadidejében lelkesen hódol a sütés-főzés
művészetének, két unokájának általános megelégedésére,
de ha teheti, utazásokra is gyakorta elcsábul.
Király Éva sikeres éveket töltött vállalatunknál, nagyon jó
munkakapcsolatokat épített ki cégen belül és kívül is.
Előbbieket bizonyítják az alábbi vélemények, melyeket
munkatársai mondtak róla:
- Nagyon tiszteltem az Electroluxszal szembeni
elkötelezettsége miatt. Folyamatosan azon munkálkodott,
hogy a cég jó hírneve minél szélesebb körben terjedjen, hogy
a fiatalok kedvet kapjanak
ahhoz, hogy ezt a céget
válasszák első
munkahelyükként. Szakmailag
egy rendkívül nagy
tapasztalattal rendelkező, az új
dolgok iránt nyitott és fogékony
embert ismertem meg benne.
Ugyanakkor a tudására
egyáltalán nem volt féltékeny,
hanem azt szívesen
megosztotta a kollégáival.
Tanácsért bármikor lehetett
hozzá fordulni, soha nem
mondta, hogy most nem ér rá,
és ha nem is szolgált mindig
kész válaszokkal, de elindított
abba az irányba, amely aztán
elvezetett a végső
megoldáshoz. Nagyon
becsültem az egyenességét.
Ha valakivel problémája volt,
azt nem az illető háta mögött
beszélte meg másokkal, hanem
szemtől szemben közölte vele.
Az egyetlen dolog, ami talán
„beárnyékolta” az egyéniségét, az, hogy hangulatember volt.
Nehezen tudta palástolni a rossz kedvét. Ilyenkor talán kicsit
kötözködőbb, nyersebb volt a kollégákkal, de ezt az évek
folyamán szerintem mindenki megtanulta kezelni. (Sinka Judit
HR Manager Electrolux Lehel Ltd. Floor Care Factory)
- Mióta dolgozom még soha nem volt női főnököm. Ő volt
az első, ami kezdetben bizony okozott némi nehézséget,
de ahogy sokasodtak a feladatok, egyre jobban
„összecsiszolódtunk”, sokat tanultunk egymástól.
Ezt Éva többször ki is fejezte - és nemcsak az éves
teljesítményértékelő beszélgetések során, hanem
a „hétköznapokban” is - ami nagyon ösztönző volt
és rendkívül pozitív hatással volt munkámra, különösen
a nehezebb időszakokban. (Koncz Károly HR specialista
Electrolux Lehel Kft. - HR Igazgatóság)
- Én igazán azért szerettem vele dolgozni, mert van
humorérzéke, sokszor sikerült egy-egy poénnal feledtetnie,
hogy egyébként dolgozunk.
(Dr. Höfler Tamás, az Electrolux Lehel Kft. jogásza)

Klikk3.0 digitális játszótér
a Millenárison
A Twinclean is a kreatív gondolkodás eredménye
A Klikk3.0 Kutatás-Fejlesztés Innováció Kiállítás
a Millenáris B csarnokában, a Jövő Háza Kiállítás
területén, közel 1600 négyzetméteren
tekinthető meg 2008. május 9. - augusztus
20. között. Az interaktív kiállítás izgalmas és
közérthető módon mutatja be a hazai K+F+l
eredményeit, azokat a szabadalmakat és
találmányokat, amelyeket hazai tudósok
jegyeznek, amelyek megmutatják, hol tart ma
Magyarország technikai és technológiai fejlődése.
Az innovációt, a kreatív gondolkodást, a teremtő
ember megjelenését szimbolizálja a kiállítás, melyen
az Electrolux Twinclean porszívója is megtekinthető.
Innováció aiatt új ismeretek, ötletek, módszerek,
eljárások, új szervezetek, stratégiák, piacok, termékeket
és szolgáltatások értendőek - és mindezeknek
a létrehozása. Olyan célirányos, szakszerű fejlesztő
tevékenység ez, amely a szervezet, a működés,
a technológia, a termék,
a felhasználás többé-kevésbé
átfogó megújulását eredményezi.
Kiindulási pontja az új lehetőség
felismerése, végpontja
a felhasználók által elismert
megvalósítás. Az innováció körébe
nemcsak az abszolút újdonságok
tartoznak, hanem a már korábban
alkalmazott technológiák, termékek
javítása, tökéletesítése is.
A Klikk3.0 kiállítás azokra a területekre
helyezi a hangsúlyt, amelyek jól mutatják
a technikai, technológiai fejlődés
lehetséges irányait Magyarországon,
kapcsolódnak a világ más részein folyó
kutatási irányokhoz és innovációs trendekhez.

A kiállítás Innováció a mindennapokban című
részében kapott helyet cégünk Twinclean
porszívója, melyet a szervezők
a kiemelkedően fontos hazai fejlesztések
közé soroltak. Ezt bizonyítja a kiállítás
honlapján szereplő néhány sor is:
„Az utóbbi években a porzsák nélküli
készülékek piaca rendkívül gyors
növekedést mutatott, melyre az Electrolux
Lehel Kft., a vevői igényekből származtatott
koncepcióra alapozva, a saját fejlesztésű
Twinclean fantázianevet viselő termékével sikeresen
tört be. Az Electrolux jászberényi porszívógyárának
mérnök kollégák közreműködésével kifejlesztett
Twinclean porszívó egyedi, modern
designnal, ciklon elven alapuló,
porzsák nélküli készülék. A készülék
számos újdonsága közül
kiemelkedik a kategóriájában első és
egyedülálló, könnyen hozzáférhető,
„öntisztító’’ szűrőrendszer. A rendszer
képes a központi szűrőket a készüléken
belül megtisztítani. A szűrőrendszeren
túlmenően a Twinclean porszívó a piacot
alkotó átlagos készülékekhez képest nagyobb
hatósugarú, automatikus szívófejjel, „tűcsapdával”
és mosható szűrőkkel rendelkezik.
A porfelszedésben a kategória legjobbjává vált.”

Kt. első Sárga szintű EMS
minősítések a Porszívógyárban
„A jövőben minden kollégának tisztában kell lennie

az EMS alapjaival, amit a Sárga fokozat megszerzésével
IJ
kell bizonyítani.” Sárga szint: „Tanuló'
A Porszívógyárban is elérkezett az idő
a Sárga Fokozatú EMS minősítések
megszerzésére. A minősítéshez
a gyakorlati tapasztalat és a tréningek,
workshopok alatt megszerzett tudásról
kell egy vizsgán számot adni. Az EMS
alapjait képező 5S és 7W módszerek,
valamint a Vizuális gyár, és Standard
műveletek képezik a vizsga témaköreit.
Elsőnek, példát mutatva a kollégáknak,
Vass Attila, a Porszívógyár igazgatója
teljesítette a vizsgát.
„Az EMS bevezetése óta eltelt időszak
megmutatta a rendszerben lévő
lehetőségeket. A Porszívógyár termelési
területe alapjaiban változott meg.
A változások nagymértékben járultak
hozzá a gyár elmúlt két évben elért
eredményeihez. A Sárga Fokozat
megszerzése fontos volt számomra,
hogy ezzel is ösztönözzem kollégáimat
a minél több és aktívabb résztvételre
az EMS rendszer működtetésében és
továbbfejlesztésében” - mondta Vass
Attila. Öt követték a Termelésen,
Minőségbiztosításon és
Termékfejlesztésen dolgozó mérnökök,
művezetők, szerelősor-vezetők,
összesen 18-an.

A gyárak közötti kitűnő és rendszeres
együttműködésre jellemző, hogy
a vizsgáztatásban részt vett Érsek
Antal, a Fagyasztóládagyár EMS
Change Agentje is.
A különböző területeken dolgozó
kollégák saját munkájukon tapasztalják
az Electrolux Gyártási Rendszer (EMS)
alkalmazásának előnyeit. A vizsgán
mindenki beszámolt egyéni
tapasztalatáról is a rendszer kiépítése
és működtetése során.
Csonka Tímea sorvezető:
- Csoportvezetőként nagy segítséget
jelentenek számomra az EMS eszközei.
Napi munkánkat az 5S szerint
szervezzük, az anyagtárolás jelentősen
egyszerűbb, szervezettebb lett ezáltal
a gyártósorom mentén.

Kovács Béla termelési mérnök:
- Új platformok gyártásindításakor már
az EMS elvek alapján tervezzük meg
a szerelősori layoutot. Workshop
keretében a dolgozókat bevonva
alakítjuk ki a munkahelyeket.
Szilágyi László termelésvezető:
- Az EMS-hez csatlakozva üzemünk
ugrásszerűen fejlődött. Nőtt
a produktivitás, csökkent a selejt,
és kialakult egy kulturált, európai
színvonalú üzemi rend. A dolgozók
bevonásával a fő problémákra tudunk
koncentrálni az EMS workshopokon.
László Róbert EMS projektfelelős:
- A vizsgáztatást folytatjuk, további
kollégákat is bevonva, hiszen fontosnak
tartjuk az ismeretek széles körű
ismertetését és a dolgozók felé történő
átadását. A felkészülést, az elméleti
anyag elsajátítása - a már levizsgázott
kollégák bevonásával -, a gyakorlati
részt további workshopok szolgálják.

Vass Attila gyárigazgató, Szilágyi László termelésvezető, Ádám Tamás
művezető, Szathmári Sándor termelési mérnök, Radics Gábor
raktárvezető, Fehér András művezető, Fekete Gyula termelési mérnök,
Füzesi Imre termelési mérnök, Babucsné Szabari Judit EMS adm„
Kudra Piroska sorvezető, Kovács Béla termelési mérnök, Pásztor
Lászlóné EMS adm., Gedei Gábor termelési mérnök, Csonka Tímea
sorvezető, Tombor Tamás sorvezető, Bagi Tamás minőségi mérnök,
Fábián Csaba minőségi mérnök, Szappanos Ferenc laborvezető

Új hűtő,- és fagyasztókészülékek
Jászberényből és Nyíregyházáról
Továbbra is jól működik a stratégiánk, miszerint a fogyasztói igények alapján

folyamatosan fejlesztjük a termékeinket, ennek tükrében magyarországi gyárainkban
idén is több új termék gyártásának indítása kezdődött/kezdődik el.
Számos globális trend azt mutatja, hogy a vásárlók egyre
jobban érdeklődnek a jó designnal rendelkező készülékek
iránt, a vállalat emiatt a termékfejlesztés részeként jelentős
összegeket fektet a formatervezésbe, ezzel is erősítve
a márkát, növelve az árrést, és elősegítve az ilyen termékek
iránti kereslet növekedését.
Idén - Jászberényben és Nyíregyházán - a hűtő- és
fagyasztókészülékek területén a Frost free, az A++ és A+
energiaosztály, a nagy hasznos űrtartalom és
a rozsdamentes, valamint a színes készülékek kerültek
a középpontba. Ennek megfelelően az elmúlt hónapokban
számos új termék gyártása kezdődött meg, illetve kezdődik
az ősz folyamán.
A „hideg” termékvonal kapcsán az idei év legfontosabb
eseménye eddig az Arlekin terméksor népszerűsítése,
kiterjesztése volt az európai piacokon. A 190 literes 125
centiméter magas fagyasztószekrény érdekessége, hogy
250 literes ívelt ajtós hűtőszekrénnyel együtt side by sídé­
ként használható. A terméksor tagjai azok a beépíthető
hűtők, melyeket a kelet-európai piacra
gyártanak, valamint az elöl
kontrollos, mechanikus
fagyasztóládacsalád.
Az Arlekin terméksor
fejlesztése 2006-ban és
2007-ben Olaszországban és
Magyarországon történt, azaz
magyar szakemberek is

részesei voltak a termékfejlesztésnek. A termékekhez
szükséges alkatrészek többségét - előfestett lemez,
üvegpolc, kilincs - külföldi beszállítók, elsősorban olaszok,
a műanyag- és villamos alkatrészeket pedig külföldi és
belföldi beszállítók vegyesen biztosítják. Jelenleg egy
szerelősoron ezüst, sárga és bronz kivitelben készülnek az
Arlekin terméksor készülékei, 2008 őszétől pedig már fekete
színben is piacra kerülnek.
Az Arlekin egy teljesen új termékcsalád, amelynek gyártása
2007 júniusában kezdődött el, s éves szinten 10 ezer ilyen
készülék gyártása várható. A terméksor bevezetése
Olaszországban indult, majd folyamatosan történt a többi
európai piacra Electrolux márkanév alatt, így hazánkban is.
Az új terméksor legfontosabb színe az ezüst, de egyedi
megjelenésűek a kilincsek és az üvegpolcok, valamint, hogy
energiatakarékos, dinamikus levegőkeringetéssel működik
A levegőkeringtetés hozzájárul az étel minőségének
megőrzéséhez.
Egyéb termék-, és designváltozások a „hideg” termékvonalon
- A smart márkacsalád hűtőszekrényei, kombikészülékei új
színt és grafikát kaptak (padlizsánlila áttetsző műanyag
tartozékok). Piaci bevezetés 2008 tavaszán megtörtént.
- A Frost free Drink centre - Brita vízszűrő és gyors italhűtés
egy készülékben - Electrolux márkanév alatt várhatóan
2008 őszén kerül bevezetésre.
- Az új, energiatakarékos, 110 literes fagyasztószekrény
- megújult belsővel, extra nagy fiókkal - bevezetése 2008
őszére várható, minden márkanév alatt. Ez a struktúraváltás
folytatódik a 60 cm széles fagyasztószekrények esetében is
2009. év elején.
- Az A++-os termékcsalád újabb TT hűtőkészülékkel bővül,
melynek bevezetése 2008 őszére várható az AEG
és az Electrolux márkanéven.
- Fekete színű frost free AEG - Electrolux
alulfagyasztós hűtőkészülék bevezetése elsőként
az angol piacon fog megtörténni 2008. második
negyedévében.

electrolux

7

Bemutatjuk
a jászberényi Hűtőszekrénygyár
műszaki szervezetét
hogy ez igen nagy kihívásokkal teli időszak volt. Akkor már
elindult az a projekt a Bosch-Siemens háztartási
most a jászberényi Hűtőszekrénygyár
gépgyárával, amelynek keretében 12 modell gyártásának
feltételeit kellett biztosítani. Ez új üzem építését, a gyártás
műszaki szervezetével ismerkedhetnek
előkészítését és beindítását is jelentette. Szerencsés voltam,
meg olvasóink. A szervezet vezetője,
mert részese lehettem ennek
a projektnek, s nagyon sok
Kármán József azon kevesek közé
Kármán József
tapasztalatot szerezhettem.
Szóval egyből a mélyvízbe
tartozik, akik egykoron a Lehel
Életkor: 58 év
kerültem a Lehelnél.
Végzettség:
Hűtőgépgyárban kezdtek dolgozni,
Technológusként
tulajdonképpen
gépészmérnök (Miskolci
mindennel
kapcsolatba
kerültem,
s megragadtak első munkahelyükön.
Műszaki Egyetem),
s
német
nyelvismeretemet
is
vegyészmérnök (Budapesti
Kármán József immár
akkor sikerült fejlesztenem. Több
Műszaki Egyetem)
napos kiküldetések keretében
35. éve dolgozik cégünknél, s így
Munkahely:
közvetlen szakmai ismereteket
az Electrolux jászberényi
a nagy tapasztalatokkal rendelkező
szerezhettem, s a német gyártási
Hűtőszekrénygyár
mentalitást is megismerhettem.
kollégák egyikének számít. Éppen
Beosztás: műszaki vezető
Az
sem volt természetesen
Nyelvismeret: angol,
ezért a jászberényi Hűtőszekrénygyár
mellékes,
hogy az új technikai
német
fejlesztések rövid időn belül
Hobbi:
megújuló
energiák,
műszaki szervezetének bemutatását
eljutottak hozzánk. A magyar
hobbi házak, barkácsolás
az ő bemutatásával kezdjük.
háztartásokban még mindig
működnek olyan Licence-BOSCH
feliratú kompresszoros hűtőkészülékek, melyek az akkor
- A Lehel Hűtőgépgyár ösztöndíjasaként végeztem
felépített gyárunkból kerültek ki.
1973-ban a Miskolci Műszaki Egyetemen, s az utam
- Körülbelül 10 évig voltam a hűtőszekrénygyártás
természetesen a jászberényi gyárba vezetett. A technológiai
technológiai vonalán, beosztott, majd csoportvezető
osztályra kerültem, s így visszagondolva azt kell mondanom,
technológus. Ezt követően
a MEO műszaki osztály élére
kerültem. Itt megint sok kihívás
várt rám. Akkoriban a korszerű
minőségellenőrzési rendszerek
egyre inkább elterjedtek. Ezek
meghonosítása akkor a mi
úttörő feladatunk volt. Akkor
kezdtük el a hűtőkészülékek
úgynevezett minőségi
kísérőlapjának
adatfeldolgozását. Ez azt
jelentette, hogy egy műszaknyi
követéssel a vezetésnek
pontos információi voltak
a hibák alakulásáról. Később
ez lett a mai IMFR (Integrált
Minőség Felügyeleti Rendszer)
alapja, amelyre - nemzetközi
mércével is mérve - ma is
büszkék vagyunk, mint a MIR
egyik fontos pillérére. Ez is
nagyon érdekes időszak volt.
Néhány év múlva, a nyolcvanas
évek második felében, előbb

Folytatva egyes részlegek bemutatását

a Hűtőszekrény gyáregységnek, majd az egész
Hűtőgépgyárnak lettem műszaki főmérnöke. Akkor még
a hőcserélő-, a söröshordó- és az autoszifongyártás is
nagyon jelentős volt a kompresszoros hűtőszekrények
gyártása mellett. Fontos termékcsoport volt még
az abszorpciós hűtőszekrényvonal.
- Amikor a kilencvenes évek elején jött az Electrolux, ismét
nagy kihívásokkal kellett szembenéznünk. A német helyett
az angol lett a fő nyelv, s jelentős változások történtek
a termékstruktúrában is. Ebben az időszakban történt meg
az alkatrészgyártás kiszervezése, s ennek keretében a helyi
és környékbeli beszállítókat is támogatnunk kellett. Ez
az időszak 2000-ig tartott. Ekkor a gyártmányfejlesztés
európai központja Susegana lett, s változott a mi feladatunk
is. Az itteni termékfejlesztési részleg vezetése is oda került.
Nekünk pedig a technológia- és gyártásfejlesztés mellett
a beruházások lettek a súlyponti feladataink. Az elmúlt több
mint másfél évtized alatt mintegy 50 milliárdos beruházást
valósított meg a magyarországi kompresszoros háztartási
hűtőszekrénygyártás területén az Electrolux. Ennek két
csúcsa volt. Az ezredforduló előtt a legnagyobb
gyártóüzemünk leégett, s az új gyártócsarnok megépítése
példamutató módon történt. A másik csúcsot pedig
a nyíregyházi új gyárunk felépítése jelentette. Ez is nagyon
jelentős feladatot rótt ránk. Nagyon komoly támogatást
nyújtottunk az ottani gyár beindítására.

A műszaki szervezetről
- Három fő területet különíthetünk el a műszaki szervezeten
belül. Az egyik a technológiai terület, a gyártástechnológia.
Mi csak úgy mondjuk, hogy az ő feladatuk a mit, mivel és
hogyan meghatározása. A gyártási szükségletek - anyag,
szerszám, erőforrás - közül a szerszám és gép biztosítása
az a súlyponti terület, amellyel foglalkoznak
a technológusaink. A gyártóeszközöket specifikálják,
rendelik, megtervezik a gyártási folyamatokat és optimalizálják
is azokat. Ez egyfajta fejlesztési, s ugyanakkor napi fenntartási

tevékenység is. Szoktam mondani a kollégáknak, hogy ide
olyan mérnök kell, aki termelésközelibb munkát kíván
végezni. Ez fontos a kiválasztás során is. Az utánpótlást
mindig nagyon fontosnak tartottam, s elmondhatom, hogy
a két legnagyobb üzemünk vezetője is a mi osztályunkról
került ki. Egyébként mindenkinek elmondom, hogy
az Electroluxnál egyben biztos lehet, itt folyamatosan új és
új kihívásoknak kell megfelelnie. A másik specifikum, amit
ajánlok a kollégáimnak, hogy értékeljék a munka apró sikereit,
örömét is és munkájuk révén a termelés résztvevőinek
- vezetőtől a kétkezi dolgozóig - az elismerését, bizalmát
próbálják újra és újra megszerezni.
- A csapat másik részét a gyár- és
gyártásfejlesztéssel foglalkozó kollégáim
adják. Ezen a téren is folyamatos a változás.
Új üzemrészek optimalizálása,
gyártórendszerek átalakítása is az ő feladatuk.
Ide szükségesek a modern IT ismeretek,
a modern tervezés-szerkesztési ismeretek,
s azokat alkalmazni is kell. Mindenféleképpen
gépészként kell gondolkodniuk és
tevékenykedniük is, hiszen itt egy-egy gép­
berendezés specifikálásától, az üzembe
helyezésen át a hatósági jóváhagyásig a teljes
létesítési folyamatnak ők a gazdái. Széles
műszaki látókörre, gyakorlatra és önálló
munkavégzésre van szükség ezen a területen.
- A beruházások és azok követése személyes
felelősségi területem. Éves szinten átlagosan
2 milliárd forint az, amit termékfejlesztésre,
gyártásfejlesztésre és egyéb beruházásokra
fordítunk. Ezekből a gyártásfejlesztési rész az,
amelyet én irányítok. Van még egy csapat,
amelyik koordinatíve hozzám tartozik, bár egy
menedzser-mérnök a vezetője. Ez
a technológiai laboratórium szervezete.
Tevékenységük szervesen kapcsolódik a technológiai
gyártás-előkészítési munkákhoz. Egyrészt azért, mert
a vegyi technológiákkal ők foglalkoznak, másrészt pedig
fejlesztési vizsgálatokat is végeznek.
- A szervezet, melyet irányítok, most 13 főből áll. Ehhez jön
még a technológiai laboratórium mintegy 15 fővel. A mottónk
egy szó: kooperáció. Mindenkinek elmondom, hogy együtt
kell tudnunk működni, mert csak akkor lehetünk sikeresek.
Sok kis sikerből kell erőt meríteni ahhoz, hogy a következő
kihívásoknak meg tudjunk felelni. Ez a mi sikereinknek a titka.

electrolux

9

Amint arról egy korábbi számunkban már beszámoltunk, a Javasolj és nyerj! akció elindult

Jászberényben a Hűtőszekrény-, valamint a Fagyasztóládagyárunkban is. A sort június 5-én
a Porszívógyár folytatta, ahol a délutáni műszak kezdetét követően tartott tájékoztatót

Vass Attila gyárigazgató. Ezen elmondta a Javasolj és nyerj! akció lényegét, s az elmúlt
időszakban, korábban az Ötletládába eljuttatott legjobb ötletek gazdáit jutalmazták.
- Az Ötletláda akciót átalakítjuk és ezen
túl a Javasolj és nyerj! projekt keretében
várjuk munkatársaink javaslatait, melyek
javítják a minőséget, csökkentik
a költségeket, biztonságosabbá és
hatékonyabbá teszik a termelést kezdte tájékoztatóját Vass Attila.
- Számítunk mindannyiukra ezen
program keretében. Nálunk körülbelül
hat éven át működött az Ötletláda,
s a javaslatok döntő többségét az

alkalmazotti állománytól kaptuk.
Az EMS beindulásával ez a helyzet
jelentősen változott, a fizikai állomány
sokkal aktívabb lett. Ez nagyon fontos
számunkra, mert a Javasolj és nyerj!
akció lényege éppen az, hogy mindenkit
bevonjunk, mindenkit érdekeltté tegyünk
az eredményesebb, hatékonyabb,
biztonságosabb és a környezetet még
jobban kímélő gyártási folyamat
kialakításába.
- Az ötleteket, javaslatokat három
kategóriában értékeljük. Van egy
úgynevezett kiváló javaslatok díj. Azok
a kollégák, akiknek javaslatai, ötletei
jelentős költségmegtakarítást
eredményeznek, a megtakarítás
bizonyos százalékát megkapják.
A legjobb ötlet díja kategóriába azok
a javaslatok kerülhetnek, melyek
eredményét nehéz forintosítani, de
fontosak a biztonság, a környezet
védelme kapcsán. A havi legjobb ötletet
10 ezer forinttal jutalmazzuk.
Ugyanennyit kap havonta az, aki a Kis
lépések díját érdemli ki. Az előbbi két
kategóriába nem tartozó ötleteket
ugyancsak értékeljük, s aki a legtöbb
hasznosítható javaslatot adja be, az
kapja a Kis lépések díját. Az év végén

a legjobb javaslatot adó, illetve
a legtöbb hasznos ötletet adó
munkatársunk egyaránt 50-50 ezer
forinttal lesz majd gazdagabb.
Vass Attila azt is elmondta, hogy az
ötletek, javaslatok leadhatók az EMS
koordinátoroknál, illetve bedobhatóak
az egykori Ötletládákba, melyek
Javasolj és nyerj! ládákká lettek
átalakítva, s az étterem melletti EMS
ládába is elhelyezhető.
A tájékoztató keretében a 2007-ben
és a 2008 eddig eltelt időszakában
beérkezett 53 ötlet értékelését is
megtartották. Ezek közül 31-et fogadtak
el az értékelők, s több is már
bevezetésre került.
A három kategóriában az alábbi
munkatársak részesültek jutalmazásban:

Kiváló javaslat
Bálint László, Nagy István, Gedei Gábor,
Kárászi Melinda, Káliné Varga Mária,
Varga Ágnes, Bodor Ágnes, Bóta Erika

Legjobb ötlet díj
Béres Róbert, Farkas Endre, Fekete
Gyula, Gönczőné Tóth Annamária,
Kormos Imre, Nagy István, Nagy
Róbert, Nagy Zsolt, Zoozermaja Olga

Kis lépések díj
Hegedűs Péter

Javasolj és nyerj
- április
Március hónapban, amikor indult
a Hűtőszekrénygyárban a Javasolj

és Nyerj, összesen 19 javaslat érkezett.
A lehetséges 4 helyett csak 3 díj került
kiosztásra: Minőség, Folyamat és Különdíj
(ami szintén folyamat volt) kategóriákban.
Ezek a díjak 25000 Ft bruttó nyereményt

jelentenek a tulajdonosaiknak!
Április hónap statisztikája már jobban alakult: 53 javaslat
érkezett be, amelyekből 4 Biztonság, 11 Minőség
és 38 Folyamatok fejlesztésére irányult.
Biztonság kategóriában Bende Béla nyert az 1. minősítő
munkahely ergonómiai fejlesztésére tett javaslatával: rossz,
balesetveszélyes szerszám-elhelyezés, illetve egyéb
ész'evételek.
Minőség kategóriában: Nagy István javasolta a selejtté vált
mélytéri elpárologtatók „tisztítását”, aminek segítségével

szennyezett helyett teljes áron értékesíthetjük
az alumíniumot, így csökkentve a veszteség költségét.
Folyamat kategóriában André Józsefné
anyagköltség-csökkentésre irányuló javaslata lett a nyerő,
amivel a felhasznált tömítőanyag szélességének
csökkentésével érhetünk el eredményt.
„Felhívnám a figyelmet arra, hogy minden üzemben ki van
helyezve a program tájékoztatója, amelyben le vannak
fektetve a részvételi feltételek. Például: mindenki részt vehet
a programban, legyen produktív, improduktív, vagy szellemi
állományú! Egyedül a pontgyűjtésnél van az a kitétel, hogy
a szellemi állományú kollégák (illetve művezetői beosztástól
fölfelé) nem vehetnek részt a pontgyűjtésben! Fontos, hogy
nem feltétlenül a nagy megtakarításokat célozza a program,
hanem a munkahelyekre irányuló fejlesztéseket, biztonság,
minőség és folyamat szempontból, mivel a munkahelyekre
az ott dolgozó kollégáinknak van a legnagyobb rálátása!"
- mondta Szentpéteri Ferenc gyárigazgató a díjkiosztón
és gratulált a nyerteseknek.

II. Családi Nap Nyíregyházán
A II. Családi Nap kapunyitására kilenc és tíz

óra között került sor, amikor már látható
volt, hogy nagyon sokan jöttek el, hogy jó

hangulatban, kötetlenül, együtt töltsék
a II. Családi Napot az Electrolux

nyíregyházi Hűtőszekrénygyárában.
Az „emberrengetegben” feltűnt
egy busznyi jászberényi

electroluxos kolléga is,

akik a Fagyasztóládagyár
képviseletében jöttek

el a nyíregyházi

’ í W it

II. Családi Napra.

Elsőként Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere
köszöntötte a megjelenteket, akit két unokája is elkísért
nyíregyházi gyárunkba.
- Kívánom, hogy az Electrolux hosszú távra rendezkedjen be
nálunk, s Önöknek biztos munkahelyet, jó
megélhetést biztosítson. Mindenkinek szép
napot és jó időtöltést kívánok - mondta
Csabai Lászlóné, aki érdeklődésünkre
ezúttal is megerősítette, hogy
a gyárépítés kapcsán kialakult jó
kapcsolat a város és az Electrolux között
folyamatos. Számukra nagyon fontos, hogy
itt épült meg ez az új gyár, s évről évre egyre
több embernek biztosít munkalehetőséget.
Nyíregyháza polgármesterét Lipták László,
a nyíregyházi Hűtőszekrénygyár igazgatója követte
a megnyitón. Ó előbb megállapította, hogy
a rendhagyó, „családi napi műszakra”, kellő számban
és időben megjelentek a gyár dolgozói, majd néhány
szóban ismertette az Electrolux nyíregyházi gyárának
történetét.
- Az elmúlt négy év számai töretlen fejlődésről
tanúskodnak és bizonyítják, hogy megalapozott,
jó döntés volt itt ezt a gyárat felépíteni. Ezúton
is megköszönöm kollégáimnak és minden
dolgozónknak, a nyíregyházi és jászberényi
csapatnak, hogy munkájukkal hozzájárultak
eddigi sikereinkhez. Köszönöm Nyíregyháza
városának és üzleti partnereinknek, hogy
folyamatosan segítik tevékenységünket.

I

I

l

X

\

A köszönet jár dolgozóink családtagjainak is, akik megfelelő
hátteret biztosítanak ahhoz, hogy hozzátartozóik időben,
frissen, kipihenve jelenjenek meg munkahelyeiken, s ott
eredményesen tevékenykedjenek - mondta Lipták László,
aki ezzel a gondolattal nyitotta meg a II. Családi Napot
az Electrolux nyíregyházi Hűtőszekrénygyárában.
A köszöntőt és a megnyitót követően igazán sokszínű
program várta a felnőtteket és a gyerekeket is. Több mint két
és fél órán keresztül tartott a gyárlátogatás, mivel nagyon
sokan voltak kíváncsiak arra, hogy hozzátartozójuk hol, milyen
körülmények között dolgozik. Még a Jászberényből érkezett
csoportnak is tartogatott érdekességet a gyár megtekintése.
Számukra - amint elmondták - igen szokatlan volt a nagy
belső tér. - A mi üzemünk Jászberényben sokkal
családiasabb - mondta egyikük, s véleményével a többiek
is egyetértettek.
A gyár és a raktár között felállított sátorban jóízűen
fogyasztották a nap résztvevői az ebédet, s előtte és utána
számos más program is várta őket. A grillszigeteken gyors és
pontos volt a kiszolgálás, így zökkenőmentesen
zajlott az ebéd. Sokan töltötték ki
az Elektrotesztet, melynek

sorsolásakor három, kulonbozo tipusu Nyíregyházán gyártott
hűtőszekrény talált gazdára. (Nyertesek: Lakatos Edit, Szőllősi
Kitti, Nagy Józsefné) A színpadon folyamatosan vetélkedők
várták az érdeklődőket, míg a gyerekeket a kalandvár
és a bika szórakoztatta. Volt babajátszó, különböző asztali
játékok, mamutvadászat és hűtőfestés is. Ezúttal is nagy
sikere volt az arcfestésnek és a lufihajtogatásnak.
A jó hangulatról a különböző játékok mellett Hevesi Imre
és barátainak koncertje is gondoskodott.
A népes forgatagban összefutottunk Kasza Lajossal,
a Jász-Plasztik Kft. igazgatójával, aki elfogadta az Electrolux
meghívását, s mint a vállalat egyik legnagyobb beszállítója volt
jelen a családi napon.
- Mindig jó érzés az, ha a családot, és a munkahelyet ilyen
formában is össze lehet hozni. Kiváló ötletnek tartom, hogy
az Electrolux erre is figyel. A mi munkakapcsolatunk a céggel
jó, folyamatosan bővül. Amennyiben az Electrolux igényli,
akkor mi további fejlesztésekre is készek vagyunk - mondta
érdeklődésünkre Kasza Lajos.
Már jócskán benne voltunk a délutánban, amikor még mindig
tartott a sorsolás a színpadon. Rengeteg ajándék talált
gazdára, nem nagyon volt olyan gyermek, akinek nem jutott
valami. így azután elégedetten térhettek haza egy vidám,
jó hangulatú családi napot követően a nyíregyházi gyárunk
dolgozói, családtagjai és meghívott vendégeink is.

Sikeres beszállítóink
Sorozatunk következő részében egy olyan Jászberényben működő cég bemutatására

vállalkoztunk, amelynek egyik tulajdonosa és első vezetője korábban hosszú éveken át a Lehel
Hűtőgépgyár egyik osztályának vezetője volt. Takács László neve így sokak számára ismerősen

cseng, bár sajnos ő már nincs közöttünk. A ma már ILPEA-PROFEXT Műanyagfeldolgozó
Kft.-ként ismert cég bemutatására jelenlegi vezetőjét, Takács Rolandot kértük.
- Mikor és kik alapították a céget?
- Az ILPEA-PROFEXT Műanyagfeldolgozó Kft. elődjét,
a HAB Műanyagfeldolgozó Gmk.-t magyar magánszemélyek
1987. október 10-én alapították. A társaság 1992. január
1-jén alakult át PROFEXT Műanyagfeldolgozó Kft.-vé.
Nevében a PROFEXT szó a profil s az extrudálás szavak
rövidítéséből származik. A következő évben, 1993-ban a cég
jelentős részét külföldi befektetők vásárolták meg, míg
a fennmaradó rész az egyik alapító, Takács László
tulajdonában maradt. A cég nevébe 1997. december 15-től
került be annak a nemzetközi cégcsoportnak a neve,
melynek magyarországi bástyája az immár ILPEA-PROFEXT
Műanyagfeldolgozó Kft. A cég vezetője megalakulása óta
egészen haláláig Takács László volt, aki alapvetően határozta
meg az ILPEA-PROFEXT Kft. sikeres múltját, jelenét
és jövőjét. Én 2005. március 25. óta vezetem a vállalatot.
- Mi volt és ma mi az ILPEA-PROFEXT Kft. profilja?
- A cég fő profilja alapításakor és ma is a műanyagextrudálás
és hegesztés. Mágneses és mágnes nélküli tömítőkeretet
és szájnyílástakarót, számtalan különböző lágy, kemény
és koextrudált profilt gyártunk eltérő színekben, mind
az egyedi, mind a tömegcikk igényekhez alkalmazkodva.
- Hol, hány telephelyen végzi tevékenységét a cég, hány
embert foglalkoztatott az induláskor, s hányat ma?
- Az induláskor egy garázsban kezdték a munkát az alapítók,
majd fokozatosan nőtt a gyártóterület mérete
és az alkalmazottak száma is. Jelenleg 130 fővel dolgozunk
Magyarországon egy jászberényi 8000 négyzetméteres
gyártóterületen.
- Mióta állnak kapcsolatban az Electrolux Lehel Kft.-vei,
mit szállítanak az Electrolux gyárainak?
- A cég alapítása óta kapcsolatban vagyunk az Electrolux
Lehel Kft.-vei, azaz már elődjének, a Lehel Hűtőgépgyárnak
is egyik beszállítói voltunk. A jászberényi és a nyíregyházi
Hűtőszekrénygyárak részére mágneses tömítőkeretet,
a jászberényi Fagyasztóládagyár számára szájnyílástakarót,
illetve tömítőkeretet és kis mennyiségben további extrudált
profilokat is szállítunk.
- Történt-e a cégnél olyan fejlesztés, amelyet az Electrolux
megrendelései kapcsán hajtottak végre?
- Cégünk olaszországi anyavállalatánál a fejlesztések
folyamatosan történnek, hogy a vevői igényeket - elsősorban
a fehéráruk piacán és az autóiparban tevékenykedő cégek

16 electrolux

megrendelőink - minél jobb, esztétikusabb,
energiatakerékosabb alkatrészek szállításával elégítsük ki.
Amikor az Electrolux új termék bevezetését tervezi, akkor
mindig együtt dolgozunk azon, hogy az általunk gyártott
alkatrészek minél jobban ellássák majd funkciójukat,
beszerelésük minél egyszerűbb, könnyebb legyen. Mivel
napjainkban égető probléma az energiahordozók árának
folyamatos emelkedése, ezért olyan új profilmegoldások
kifejlesztésén dolgozunk, melyekkel a hűtőszekrények
energiafogyasztása csökkenthető.
- Milyen üzleti partner az Electrolux?
- Cégünk egyik legfontosabb vevője az Electrolux Csoport,
s nem csak Magyarországon. Az elmúlt évek során
folyamatosan jelentős kihívásokkal szembesültünk, hiszen
az Electrolux a minőség folyamatos javítása mellett
a költségcsökkentést is szem előtt tartja, s ezen
szempontokat nekünk is figyelmünk középpontjában kell
tartanunk. Ugyanakkor a konkurencia is jelen van a piacon,
s erre is fokozottan figyelnünk kell. Úgy gondolom, hogy
az Electroluxszal közös céljainkat eddig együtt gondolkodva,
együtt dolgozva mindig meg tudtuk valósítani, a minőség,
költséghatékonyság, rugalmasság hármast jól tudtuk ötvözni.
Ma már egy gördülékenyen együttműködő csapatot alkotunk,
amely képes az Electrolux igényeit magas szinten kielégíteni,
s ennek megfelelően a vevő-beszállító kapcsolatunk jól
működik. Remélem, hogy ez így lesz a következő években is,
hiszen az Electroluxszal hosszú távra tervezzük
az együttműködést.
- Mit érdemes még mindenképpen tudni az ILPEA-PROFEXT
Műanyagfeldolgozó Kft.-ről?
- Azt mindenképpen, hogy számunkra nagyon fontos
a szakmunkás-utánpótlás biztosítása, a szakmunkásképzés,
ezért szakképzési hozzájárulásunkat a jászberényi Liska József
Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégiumnak
adjuk, s a tanulók gyakorlati képzését is támogatjuk.

Aubergine Design
a Zanussi hűtőkben
Új hűtőszekrénycsaláddal jelenik meg a Zanussi
a magyar piacon. Az új modelleket kívül-belül
modern dizájnelemekkel látták el a tervezők.

Az Aubergine - padlizsán - elnevezés
a készülékek padlizsánlila zöldségtároló fiókjaira

és a hűtőajtó rekeszeire utal. Az Aubergine hűtők
megszínesítik a megszokott konyhai munkát.

Az Aubergine design letisztult formáit és átlátszó elemeit viselik magukon
az új egyajtós és a kombinált Zanussi hűtők is. A hagyományos fehér kivitelű
készülékek mellett egy elegáns, inox borítású modell színesíti a termékskálát,
mely tökéletesen illeszkedik a beépíthető termékekkel felszerelt konyhákba.
A fogyasztók sokszor választanak szabadon álló hűtőt beépíthető gépekkel
felszerelt konyhájukba, így számukra is kínál megoldást a Zanussi.
Az új megjelenés modern külsőt és belsőt kölcsönöz a termékeknek,
mindemellett továbbra is hangsúlyos a belső tér praktikus kialakítása.
A hűteni kívánt élelmiszerek és italok átlátható szortírozását az extra nagy
zöldségtároló rekesz, a palacktartók, üvegpolcok és az átlátszó
fagyasztórekeszek teszik lehetővé.
A Zanussi hűtőkre jellemző egyszerű és átlátható kezelhetőség az új modellek
tervezésénél is központi szerepet kapott. A hűtőszekrények ajtónyílása
megfordítható, így könnyen illeszkedik bármilyen konyhai elrendezésbe.
A cég által végzett fogyasztói kutatások és a piac visszajelzései alapján
növekszik az igény a környezetbarát berendezések iránt. A háztartásokban
a hűtő- és fagyasztószekrények fogyasztják a legtöbb energiát, hiszen
funkciójukból adódóan szinte folyamatosan működnek. Az elmúlt évek
technikai újításainak köszönhetően ma már minden Zanussi hűtőszekrény
„A" energiaosztályba tartozik.

electrolux

17

A megbízhatósági skálán csillagos
ötöst kapott a Zanussi
A Reader’s Digest magazin „Európai

Megbízható Márkák” olvasói
felmérésén idén is elvitte a pálmát

a Zanussi a konyhai nagygép
kategóriában.
A Zanussi nem először kapta meg a magyar
fogyasztók elismerését, a márka 2007-ben is
az első helyen végzett a felmérésben.
A május 27-én megtartott díjátadó ünnepségen
Belényesi Zsolt, az Electrolux értékesítési
igazgatója vette át a Zanussi márkának ítélt díjat.
- A Zanussi 1992 óta van jelen a hazai piacon, s rövid
idő alatt piacvezető pozícióba
került, melyet a mai napig
sikerült megőriznie. A márka
egyre népszerűbb a fiatalok,
első lakásukat berendezők
körében, ami a jó ár-érték
aránynak és a modern,
fiatalos dizájnnak köszönhető.

Nagy öröm számunkra, hogy a fogyasztók visszajelzései
is igazolják, jó úton haladunk
- mondta Belényesi Zsolt.
Az „Európai Megbízható Márkák" kutatást
2001-ben indította el a Reader’s Digest
magazin. Mára, az egyik legnagyobb
és legátfogóbb fogyasztói
tanulmányok egyike Európában,
melynek elsődleges célja, hogy
felmérje, milyen márkák élvezik
leginkább a bizalmat a Reader’s
Digest magazin olvasóinak körében.
A Reader’s Digest „Európai Megbízható
Márkák” felmérése idén tizenhat európai
országban vizsgálta, mely márkák élvezik
a legnagyobb bizalmat a magazin olvasói
körében. Magyarországon a konyhai nagygép kategóriában
a Zanussi került a dobogó legfelső fokára. Összesen
23 651 európai olvasó töltötte ki önkéntesen a kérdőívet, és
a magyar olvasók visszajelzései alapján kapta meg a Zanussi
a legmegbízhatóbb európai márka elismerést kategóriájában.
Az olvasók a márkákat egytől ötig terjedő skálán, négy
kritérium - minőség, ár, termékimázs, a fogyasztói igények
kielégítése - szerint osztályozhatták.

Sherlock Holmes sem találná az ujjlenyomatokat
Ujjlenyomatmentes bevonatot

kaptak az Electrolux
beépíthető készülékei.

Az AFIPRI (anti fingerprint)
felületkezelésnek

köszönhetően a foltok és
ujjlenyomatok nem hagynak

nyomot az inox felületű
háztartási gépeken.
Az AFIPRI bevonat segítségével
az Electrolux beépíthető készülékek
a mindennapos használat során is

megőrzik ezüstös fényüket. A felület
könnyen tisztítható, ellenáll a háztartási
tisztítószerek maró hatásának és nem
rozsdásodik. A borításnak köszönhetően
kevesebb időt kell tölteni a konyhai gépek
tisztán tartásával, hiszen ritkábban kell
letörölni a berendezéseket.
Az AFIPRI felület nagyobb higiéniát is
biztosít a konyhában., Mivel a bevonatnak
köszönhetően nem maradnak meg
a foltok és ujjlenyomatok a készülékeken,
nem tudnak elszaporodni a baktériumok.
Ujjlenyomatmentes bevonatot kaptak
az Electrolux beépíthető termékei közül
a beépíthető sütők, a TV4You beépíthető
tévé, a mikrohullámú sütők és a borhűtők.
A termékek megvásárolhatók
a szaküzletekben.

AEG-Electrolux főzőlap Síidé Control vezérléssel:
tökéletes kontroll és irányítás

Az AEG-Electrolux legújabb fejlesztése a Síidé Control vezérlés, amely
a főzőzónák hőmérsékletének gyors és precíz beállítását teszi lehetővé
a főzőlapon. A kezelőpanel hőmérséklet skáláján az ujj csúsztatásával,
vagy a kívánt teljesítményfokozat értékének közvetlen érintésével
egyszerűen és pontosan beállítható a főzőzónák hőmérséklete.
Az érintésvezérelt főzőlapok nagy részénél a felfelé és lefelé mutató nyilak
érintésével lehet beállítani a főzőzóna kívánt hőmérsékletét az 1—9-ig
terjedő skálán. A Síidé Control vezérlés kiváltja az utasítás „begépelését”
és közvetlenül a kiválasztott hőmérsékleti szint értékének érintésével vagy
az ujj skálán történő csúsztatásával beállítható a megfelelő fokozat.
A kezelőpanel az ujj érintését a teljes skálán érzékeli, így beállítható két
megjelölt érték közötti hőmérséklet is (pl. 7-8 fokozat között).
A négy főzőzóna külön-külön szabályozható, mindegyikhez önálló Síidé
Control vezérlő tartozik. A kezelőfelületek elhelyezése egyértelművé teszi,
mely vezérlő, melyik főzőzónához tartozik, így nem fordulhat elő, hogy
véletlenül másik főzőzónát melegítünk fel, mint amire az edényt
felhelyeztük. A direkt hőmérséklet programozásnak köszönhetően
az elektromos főzőlap gyorsabban éri el a kívánt hőfokot.

Electrolux Energica,
a 4 kilós energiabomba
Az Electrolux Energica kéziporszívója a magas szintű mérnöki
munka eredményeként ugyanolyan szívóteljesítménnyel rendelkezik,
mint a hagyományos porszívók.
Életviteli szokásaink változásával a takarítás menetrendje is átalakul.
A hétvégi nagytakarítás helyett ma már inkább hetente többször „végigszaladunk”
a lakáson. Ennek köszönhetően egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek
a kézi porszívók. A készülék kis helyen elfér, modern, esztétikus megjelenésének
köszönhetően nem kell a spájzba vagy a gardróbba rejteni.
- Az Electrolux Energica átütő újdonsága azonban a teljesítményében rejlik.
A porszívó tervezésénél a légcsatornák megfelelő kialakítása éppolyan fontos,
mint a hidroplán vagy a sportkocsi esetében. Az aerodinamikai kialakítás
mindhárom esetben jelentősen befolyásolja a teljesítményt. A levegő áramlásának
útját a lehetőségekhez képest maximálisan akadálymentesítettük, ezzel
biztosítani tudjuk a hagyományos porszívók szívóteljesítményét egy kisebb motor
beépítésével - mondta Belényesi Zsolt, az Electrolux értékesítési igazgatója.
Az Electrolux Energica kéziporszívója jellegzetes skandináv dizájn termék.
A praktikusság, kényelem és az ergonómia jegyében született. A fogófelületet
csúszásgátló gumival borították a tervezők, hogy a mindössze 4 kilogrammos
készülék stabilan irányítható legyen. A számítógépes egerek görgője ihlette
kezelő gombbal pedig egyszerűen szabályozható a kéziporszívó szíváserőssége.
Az Electrolux Energica porzsákos (ZS 201) és porzsák nélküli (ZS 203)
változatban egyaránt kapható. Az 1 400 wattos porzsákos modellben mikrofilter
gondoskodik arról, hogy a por az 1,5 literes porzsákban maradjon, s ne kerüljön
vissza a levegőbe. Az antiallergén porzsák 99,5 százalékos porszűrést biztosít.
A 6 méteres kábelt a készülék hátsó részén, a nyélen kialakított kábeltartóra lehet
feltekerni. A porzsák nélküli kéziporszívó 1 800 wattos motorral 8 méteres
kábellel, 1,5 literes, könnyen kezelhető portartállyal készül.
Mindkét változat ciklon rendszerű, és Vario 700 szívófejjel, résszívóval, illetve
portalanító ecsettel lett felszerelve.

Pihentető kikapcsolódás a welness és a golf otthonában
köszöntötte vendégeinket. Vezérigazgatónk
annak a reménynek adott hangot, hogy
az elkövetkezendő időszakban is lesznek
olyan eredményeink, melyek - remélhetőleg felkeltik az írott és az elektronikus média
figyelmét. Egyúttal megköszönte a sajtó
munkatársainak eddigi munkáját, s jó pihenést,
kikapcsolódást kívánt mindenkinek.
Az est kellemesen, zenével és tánccal telt.
Vasárnap a reggelit követően ismét a wellness

és a masszázs játszotta a főszerepet, de voltak
olyanok is, akik bepillantottak a golfpályán folyó
nemes versengésbe. Az AEG-Electrolux
Prémium Cup versenyzői már kora reggel
a pályán voltak, s már jóval elmúlt dél, amikor
az eredményhirdetés során Belényesi Zsolt,
az Electrolux értékesítési igazgatója köszöntötte
a győzteseket és a helyezetteket, akik értékes
AEG-Electrolux termékekkel a tarsolyukban
térhettek haza.

Vállalatunk életében már hagyomány, hogy
a velünk szoros kapcsolatban álló üzleti
partnerekkel, újságírókkal időről időre egy-egy
hétvégén kötetlen formában is találkozunk.
Június 7-8-án a média munkatársait invitáltuk
a wellness és a golf otthonába, a gödi Pólus
Palace Thermal Golf Club Hotelbe, ahol ezen
a hétvégén rendezték meg az általunk
támogatott, AEG-Electrolux Prémium Cup
elnevezésű golfversenyt is.
A megérkezést követő grill ebéd után - elméleti
és gyakorlati golfoktatás, lovaglás, íjászkodás
és különböző masszázsok várták azokat, akik
elfogadták meghívásunkat. A regenerálódást
követően - az esti vacsoránál - Takács János

Búcsú a gyártól 41 év után
Május elején kedves kis ünnepség keretében
búcsúztatták a Daraboló Üzemben Csáki Pált, aki
nem kevesebb, mint 41 évet töltött első és egyben
egyetlen munkahelyén, a Lehel Hűtőgépgyárban,
majd az Electrolux Lehel Kft.-nél.
Csáki Pál 1967-ben végzett és szerzett
gépszerelő szaktechnikusi minősítést, s már
tanulmányainak idején megismerkedett a Lehel
Hűtőgépgyárral, hiszen gyakorlati idejét rendre itt
töltötte. A jászberényi fiatalember számára így
egyértelmű volt, hogy a Lehel dolgozója lesz.
Tizenegy éven át a TMK-ban karbantartóként
dolgozott, majd a Daraboló Üzembe került.
- Egykoron az volt a vélemény a gyáron belül,
hogy a Daraboló Üzembe büntetés volt kerülni.

Én nem így éreztem. Szerettem itt dolgozni, mert
nagyon jó kollektíva tevékenykedett itt. Igaz,
az idők során a 135-ös létszám alaposan
lecsökkent, ma már csak 9-en dolgozzunk
az üzemben. Örömmel jártam be dolgozni, s azt
kívánom a mai fiataloknak, hogy becsüljék meg
itt a helyüket, és érjenek el ők is olyan
eredményeket, amilyeneket mi értünk el az elmúlt
évtizedekben - mondta Csáki Pál, aki
nyugdíjasként egyhektáros zárt kertjének
művelésével kíván foglalkozni.
Csáki Páltól az üzem dolgozói nevében Dósa Pál
üzemvezető búcsúzott el, aki egyrészt
megköszönte munkáját, másrészt jó pihenést
kívánt neki nyugdíjas éveire.

Mammográfiai vizsgálat jászberényi telephelyünkön
A 40 éven felüli, női dolgozókat várták erre
a vizsgálatra, akik a munkahelyi beosztás
szerint kereshették fel az állomást.
- Szerencsések vagyunk, hogy
munkaidőben, tulajdonképpen várakozás
nélkül vehetünk részt a vizsgálaton. Ez így
sokkal egyszerűbb, mintha a települési
szűrésen vennénk részt, ahol egyrészt
várakozni kellene, másrészt munka után
nehezebben találnánk időt a vizsgálatra
- mondta az egyik, a vizsgálaton már átesett
hölgy. Véleménye általánosnak is mondható,

hiszen jól szervezetten zajlott a vizsgálat.
Az első napon a telepítés során akadt
ugyan probléma, ám másnap korábban
kezdték a szűrést, s így a két nap alatt
113 főt vizsgáltak meg. Közülük 77-en
az ÁNTSZ-től kapott meghívó alapján,
míg 36-an beutalóval - elsősorban
az üzemorvosi beutalóval - vettek részt
a szűrésen. A létszám azért nem volt több,
mert sokan a városi szűrőnapok egyikén
keresték fel a szűrőbuszt a Szent Erzsébet
Kórház területén.

Az ideális testsúly és az energiaigény
Előző számunkban dr. Szabó Erzsébet
üzemorvos arra hívta fel a figyelmünket,
hogy mit tehetünk a túlsúly ellen.
A doktornő rendelkezésünkre bocsátott
két olyan táblázatot, amelyből kiderül,
hogy adott testmagassághoz milyen
normális és ideális súly tartozik, s az is,
hogy milyen munkavégzés esetén
mennyi az energiaigényünk. Ennek
ismeretében mindenki megállapíthatja,
hogy nála mi jelenleg a helyzet, küzd-e
túlsúllyal. Ha igen, akkor lapozza fel
előző számunkat, melyben dr. Szabó
Erzsébet tanácsait olvashatja.

A férfiak normális és ideális testsúlya, valamint napi energiaigénye különböző fizikai aktivitás esetén a testmagasság függvényében
(Az Ulmi Egyetem Anyagcsere- és Táplálkozástudományi Karának táblázata nyomán, 1975)
Testmagasság (cm)
160
Normális testsúly (kg) 63
Ideális testsúly (kg)
58
Energiaigény (Kai)
ágynyugalomban
könnyű munkánál
közepes munkánál
nehéz munkánál

1400
1850
2300
2750

162
64
59

164
65
60

166
66
61

168
67
62

170
68
64

172
70
65

174
71
67

176
73
68

178
74
69

180
75
71

182
77
73

184
79
74

186
81
76

188
82
78

190
84
79

1400
1900
2350
2800

1450
1900
2400
2900

1450
1950
2450
2900

1500
2000
2500
3000

1550
2050
2550
3050

1550
2100
2600
3150

1600
2150
2650
3200

1650
2200
2700
3250

1650
2250
2800
3550

1700
2300
2850
3400

1750
2350
2900
3500

1800
2400
3000
3550

1800
2450
3050
3650

1850
2500
3100
3700

1900
2550
3200
3800

A nők normális és ideális testsúlya, valamint napi energiaigénye különböző fizikai aktivitás esetén a testmagasság függvényében

Testmagasság (cm)
Normál testsúly (kg)
Ideális testsúly (kg)
Energiaigény (Kai)

150
50
47

152
51
48

154
52
49

156
53
50

158
54
51

160
55
52

162
56
54

164
58
55

166
59
56

168
60
58

170
61
59

172
63
61

174
64
62

176
66
64

178
67
65

180
69
67

ágynyugalomban
könnyű munkánál
közepes munkánál
nehéz munkánál

1150
1500
1900
2250

1150
1550
1950
2300

1200
1600
2000
2350

1200
1600
2000
2400

1250
1650
2050
2500

1250
1700
2100
2500

1300
1750
2150
2600

1300
1800
2200
2650

1350
1850
2250
2700

1400
1850
2300
2800

1450
1900
2400
2850

1450
1950
2450
2900

1450
2000
2500
3000

1550
2050
2550
3100

1550
2100
2600
3150

1600
2150
2650
3200

Átadták az új buszmegállókat
Amint arról az elmúlt hónapokban többször
is beszámoltunk, több százmilliós fejlesztés
zajlott az Electrolux mellett. Az út felújítása
és az ívkorrekció mellett kerékpárút és zárt
csapadékvíz-elvezető is épült, s a cégünknél
lévő buszmegállók is megújultak. Utóbbiról
Horváth Istvánt, az operatív szolgálatatás
vezetőjét kérdeztük.
-A 19 buszmegálló elkészült, s természetesen
Electrolux „kék színű" információs táblát
kapott. Ezeken feltüntettük, hogy honnan,
hová közlekednek a buszok. Június 1-je óta

teljes a nagyüzem műszakváltáskor. A délutáni
műszakváltáskor 28 helyközi busz szállítja
dolgozóinkat, az mintegy 1000-1200 ember
használja egy időben az új buszmegállókat.
Nagy örömünkre június elején az útpálya
is új burkolatot kapott, s a különböző jelzések
felfestése is megtörtént. Azok, akik néhány
éve nem jártak már felénk, bizony alaposan
meglepődhetnek, hiszen teljesen megváltozott
az Electrolux közvetlen környezete. A kornak
megfelelő színvonalú buszállomás várja érkező
és hazafelé tartó dolgozóinkat is.

Csapatépítő tréning a Porszívógyárban
Május 30-án és 31-én Pécsen a Porszívógyár
29 munkatársa, 11 menedzser és 18 kulcspozícióban lévő

kolléga vett részt egy csapatépítő tréningen. Az érintettek
közül többen nem először voltak részesei ilyen programnak,
hiszen a csapat gerincét az a 10-15 fő adta, akik az elmúlt

években voltak már ilyen tréningeken. A részletekről Vass

Attila, a Porszívógyár igazgatója tájékoztatta lapunkat.
- A TPS tréning 2001 óta kerül megrendezésre. A svédországi
gyáráttelepítést követően, a két évvel ezelőtti tréningen dolgoztuk ki
a Porszívógyár 3 éves tervét. Azt, hogy hogyan képzeljük el a gyár
működését, fejlesztését. Tettük mindezt azért, hogy folyamatosan
bizonyítsuk, a gyár hosszú távon is képes eredményesen működni.
E terv három alappillérre épült: 1. költséghatékonyság, 2. minőség,
3. rugalmasság és megbízhatóság. Ennek a „hármasnak” az összegzését
az idei tréningen végeztük el. Áttekintettük, hogy hol tartunk,
s megállapítottuk: a kitűzött célok háromnegyed részét sikerült
megvalósítanunk. Jelentős előrehaladást értünk el a gyár
komplexitásának csökkentésében. Ennek hatására, valamint a logisztikai
folyamataink átalakításával csökkentettük az alapanyag és készáru
raktárkészletet úgy, hogy közben a javítottuk megbízhatóságunkat és
nem csökkent a rugalmasságunk. A gyártás minőségi mutatói is pozitív
trendet mutatnak. Nagyon jónak értékeltük a gyár informatikai rendszerét,
mely folyamatosan fejlődik és egyszerűsödik.
- Ezúttal új rendszert alkalmaztunk. Az egyes részlegek
a 3 éves tervben számukra meghatározott feladatok teljesítéséről,
valamint arról számoltak be, hogy
a hátralévő időszakban még milyen
teendők várnak rájuk. Szó volt arról
is, hogy milyen, előzetesen nem
kalkulált hatások érték az adott
területet, s ezek mennyire
befolyásolták munkát. Miután
ezeket a hatásokat is kielemeztük,
3 csoportban folytattuk a munkát,
s azt vizsgáltuk, hogy a gyár
további fejlődését milyen akciókkal
lehetne még elősegíteni.
Úgy ítéltük meg, hogy a 3 éves

időszak végére céljaink akár 90 százaléka is megvalósulhat. A tréning
eredményének összefoglalása a következő 2-3 hét feladata lesz. Ennek
során összegezzük majd a csoportok által javasolt akciókat, s eldöntjük,
hogy ezek közül melyeket építjük be a gyári tervbe.
- A tréning második fele külső helyszínen zajlott outdoor jelleggel -,
melynek célja az volt hogy a résztvevők együttműködve, egymásra
„támaszkodva" oldjanak meg különböző feladatokat. A megoldás
keresése során nagy szükség volt az egyéni kreativitásra, s legalább ilyen
fontos volt a csapatmunka. Ezt csak ilyen „éles” helyzetben élhetik át
kollégáink, akikre idén is komoly kihívások várnak.

Az Electrolux labdarúgócsapata az első
helyen végzett a csoportjában
Az Electrolux Lehel Kft. labdarúgócsapata 2008-05-17-én vett részt
a meghívásos Nemzetközi Würth Partner Futball Kupa 2008 elnevezésű
tornán. A három fordulós viadalon a nevező csapatok először
regionálisan mérték össze erejüket, majd a legjobbak 2008. május 24-én
Szigetszentmiklóson mérkőztek meg a magyar bajnoki címért.
Az ausztriai döntőn a bajnokcsapat képviseli hazánkat. A nemzetközi
döntő mérkőzéseire 2008. június 7-én kerül sor Ausztriában, az osztrák
Würth központjában. Annak a csapatnak, amelyik a legeredményesebb,
és megnyeri a Nemzetközi Würth Partner Futball Kupát, különleges
élményben lehet része. A döntőt követően a Würth elviszi a győztes
csapatot a június 8-án, Klagenfurtban megrendezésre kerülő
Ausztria-Lengyelország Európa-bajnoki mérkőzésre.
Az Electrolux csapata Kiskunfélegyházán küzdött a régió bajnoka címért.
A regionális tornára még nevezett csapatok listája: MÁV Szolnoki
Járműjavító Kft., Bundy Kft., Ruuki Tisza Zrt., Magyar Honvédség 59.,
Magyar Honvédség 25/88. zászlóalj, Matic Kft., Autocent Kft., Ver-Bau
Kft., Kaefer-Heibl Isoliertechnik Kft..
A csapatunk a csoportmérkőzéseken mind a három mérkőzését
megnyerte, így a csoportjában az első helyen végzett.

Electrolux-Ver-Bau Kft.: 1-0
Electrolux-Bundy Kft.: 2-1
Electrolux-Matic Kft.: 4-0
A másik csoport győztese a Ruuki Tisza Zrt. (volt Aprítógépgyár)
jászberényi csapata volt, így a döntőben velük mérkőzött meg
az Electrolux csapata.
A Ruuki csapatában aktív és volt Jse-Vasas játékosok szerepeltek, de
a döntőben mégis csak kis szerencsével tudtak nyerni a nagyon szépen
és jól játszó csapatunk ellen. A végeredmény 2-1 lett, így a másik
jászberényi csapat jutott a szigetszentmiklósi országos döntőbe, ahol
a 7 régió győztesei mérkőznek meg. Csapatunk nem szégyenkezhet,
mert jó ellenféltől szenvedett vereséget, mint később kiderült a magyar
bajnoktól. Sok sikert nekik a nemzetközi döntő mérkőzésein.
Csapatunk tagjai: Farkas Lóránd, Cseh Zsolt, Pikó Norbert, Tóth Tibor,
Tóth Gábor, Rácz Tibor, Sárközi Ferencz, Németh Gábor.

8. Volvo Hegyvidék Félmaraton és Váltó a Normafánál
Háromezer-háromszázán gondolták úgy, hogy mozgással töltik
a vasárnapot, és kilátogatnak a Normafához, a Csillebérci Ifjúsági
és Szabadidő Központba. Az április 27-ei 8. Volvo Hegyvidék Félmaraton
és Váltó ugyanis remek programot szolgáltatott a futás szerelmeseinek.
A város felett, gyönyörű erdei környezetben rendezett sporteseményen
ugyanis egyéniben és háromfős váltóban teljesíthető hegyi félmaraton,
valamint a 2 kilométeres
félmaratonka várta a futókat.
A „legyőzhető távolságot”, vagyis
a félmaratont választó futók pontban
11 órakor startoltak el Pokorni
Zoltán, Budapest-Hegyvidék
polgármesterének pisztolylövésére.
A tömeg négy percig hömpölygőit
keresztül a rajtkapun, mire az utolsó
induló is kifutott a 316 méternyi
szintkülönbséggel nehezített,
dimbes-dombos pályára.
A hömpölygő futótömegben
az Electrolux futói is ott voltak,
Kocza István (1:44:00), Henrik
Sundström (2:00:13) és Takács
László (2:02:23) egyéniben futotta

I. Electrolux
horgászverseny
Nyíregyházán
Május 11-én első alkalommal rendezték meg
az I. Nyíregyházi Electrolux Horgász versenyt
a Székely-Özetanya horgásztavon. Gyönyörű
környezetben, verőfényes napsütésben remek
hangulat jellemezte a versenyt. Bár minden együtt
volt, ám igazi nagy hal nem került a horogra. Igaz,
a kitartók nem panaszkodhattak, hiszen délután
több 2-3 kilós ponty is partra került az ügyes
horgászoknak köszönhetően.

A verseny végeredménye:
Egyéni
1. Bajkó Tamás
2. Zsurkai Zsolt
3. Juhász Zsolt

Csapat:
1. Bajkó Tamás, Bajkó Tamásné, Zábrák Zsolt
2. Szürti Csaba, Matolcsi Róbert, Kozma István
3. Mitró László, Juhász Zsolt, Zsurkai Zsolt
A vállalat vezetése jóvoltából a győztesek és
helyezettek értékes Electrolux termékekkel
térhettek haza.

végig a félmaratoni távot, míg 3 fős váltócsapatunk (Kocza István, Ali
László, Szabó Katalin) 1:50:41-es idővel szerezte meg 158 csapatból
az 52. helyet. Megelőztük ezzel a nevesebb cégek közül a névadó
főszponzor Volvo, az OTP, az IBM csapatát, az NKÖM mindkét csapatát,
az Axel Springer mindkét csapatát, a Szépművészeti Múzeum mindkét
csapatát és a Raiffeisen Bank 2 csapata közül az egyiket.

VII. Gazdasági Minisztérium
Sárkányhajó Kupán az Electrolux
Május 24.-én immár 7. alkalommal került
megrendezésre Sukorón, a Velencei-tó
evezőspályáján a Gazdasági Minisztérium
Sárkányhajó Kupa, melyen a legnagyobb
hazai cégek mérhették össze erejüket
ebben a sportágban.
A versenynek a kezdetektől résztvevői
vagyunk, így idén is képviseltük cégünket
a megmérettetésen. A 16 csapatot
felvonultató mezőny először tét nélküli
időfutamokon mérte össze erejét.
Az Electrolux a Suzuki, a Trendex
és az Eximbank csapataival szemben
bizonyíthatott, s az időfutamot meg is nyerte.
Következtek
az előfutamok,
melyekben a WizzAir,
az Állami
Autópályakezelő és
a NIF Zrt. csapataival
kerültünk össze.
Utóbbit legyőzve
előfutamunkban
a 3. helyen
végeztünk, így
a 9-12. helyekért
folytatott
helyosztókon
folytathattuk
a küzdelmet.

Helyosztó futamunkban végül a KTI,
az EastPhone és az ITDH csapataival
szemben a 12. helyet szereztük meg
a 16 csapatból álló mezőnyben.
Az Electrolux csapat tagjai voltak:
Alpár Gabriella, Babusa Attila, Babusa
Emese, Babusáné Andrea, Bíróné
Johanna, Brecska Bernadett, Dmitrij
Guljajev, Gyetvai Róbert, Kocza István,
Komáromi Zsófia, Kovács Zoltán, Madarasi
Adrienn, Madarasi Csilla, Madarasi Zoltán,
Sós Nikolett, Sós Norbert, Suba Beatrix,
Székely Bertalan, Székely Edit, Tamásné
Franciska, Tóth József.

Totózzon és nyerjen velünk!
Olimpiai totó Peking jegyében
II. rész

Idén augusztusban a világ
legjobb sportolói Pekingben
találkoznak egymással, ahol
immár a huszonkilencedik nyári
olimpiai játékokat rendezik.
Ennek jegyében hirdettük meg
az előző számunkban egy
kétfordulós játékot.
Áprilisi és május-júniusi
számunkban egyaránt egy-egy
13+1-s totót tettünk, teszünk
közzé, melyeknek kérdései
az újkori olimpiai játékokkal
kapcsolatosak. Azok közül,
akik mindkét fordulóban részt
vesznek és a legtöbb jó választ
adják, hárman Electrolux
termékeket nyernek.
Mivel májusi-júniusi számunk
összevonva jelenik meg,
ezért a beküldési határidőt
meghosszabítjuk 2008. július
15-ig. Megfejtéseiket
Jászberényben a személyi
portán, Budapesten a recepción,
Nyíregyházán a büfében
elhelyezett electroluxos ládába
dobhatják be.

II. forduló
1. Melyik olimpián szerezte a legtöbb
aranyérmet Magyarország?
1 1952 Helsinki
X 1956 Melbourne
2 1960 Róma

8. Ki az újkori olimpiák legsikeresebb
magyar sportolója?
1 Gerevich Aladár
X Egerszegi Krisztina
2 Papp László

2. Hányszor nyert olimpiát a magyar
labdarúgó-válogatott?
1 egyszer
X háromszor
2 kétszer

9. Melyik sportágban szerzett olimpiai
aranyérmet a jászberényi Sárközi
István?
1 labdarúgás
X vízilabda
2 úszás

3. Hányszor volt olimpiai bajnok
az ökölvívó Papp László?
1 kétszer
X egyszer
2 háromszor

4. Pézsa Tibor 1964-ben, Tokióban
újravívásban szerezte meg
a kard egyéni olimpiai címet.
Milyen nemzetiségű versenyző
ellen vívta a mindent eldöntő
asszót?
1 lengyel
X szovjet
2 francia
5. Melyik sportágban szerzett olimpiai
aranyérmet Pólyák Imre?
1 szabadfogású birkózás
X kötöttfogású birkózás
2 súlyemelés
6. Kozma István hol szerezte második
olimpiai bajnoki címét?
1 1964 Tokió
X 1968 Mexikó
2 1972 München
7. Ki nyerte Magyarország 100. olimpiai
aranyérmét?
1 Hegedűs Csaba
X Hesz Mihály
2 Kulcsár Győző

10. Melyik súlycsoportban nyert olimpiai
bajnoki címet a jászberényi születésű
ökölvívó, Csík Tibor?
1 pehelysúly
X középsúly
2 harmatsúly

11. Ki volt az 1964-es olimpia gólkirálya
labdarúgásban
1 Albert Flórián
X Bene Ferenc
2 Farkas János

12. A magyar sportlövők közül
az egyetlen, aki kétszeres olimpiai
bajnok.
1 Takács Károly
X Hammeri László
2 Igaly Diána
13. Magyarország - Szerbia-Montenegró
8:7. Melyik olimpia vízilabda-döntőjén
született ez az eredmény?
1 2000 Sydney
X 2004 Athén
2 1996 Atlanta

13+1 Hány olimpiai érem birtokosa
Kőbán Rita?
1 három
X hat

Munka, pihenés
és szórakozás
Sokak szerint nyáron nem történik semmi érdemleges egy
vállalat életében, amikor is a nyári szabadságolások időszaka

zajlik. Nos, ezek a megállapítások nem érvényesek ránk,
mert az Electrolux Lehel Kft.-nél az idén rendkívül
mozgalmas a nyári szezon. Gyárainkban, üzemeinkben
szerencsére nincs uborkaszezon, sőt ez az időszak
a főszezon a hűtőszekrény- és a fagyasztóláda-gyártás
területén, amikor gyakorta megesik, hogy a hétvégeken is
folyik a termelés. Ezzel tudjuk biztosítani azt, hogy
számunkra ez az év sikeres lesz.
A munkához kapcsolódóan számos olyan esemény is történt
vállalatunknál a nyári hónapok alatt, melyek mindenképpen

Tartalom
• Electrolux Lehel Kft. - Vasas Szakszervezet

3

• Takács János a Menedzserek Országos Szövetségének

új elnöke

4

• Takács János a Miskolci Egyetem Díszpolgára

4

• HR-találkozó vállalatunknál

5

• Electrolux-logó a Waberer’s kamionokon
• Első félév a jászberényi hűtő- és fagyasztóládagyárban

6
7

• Stratégiai fontosságú termékek készülnek Nyíregyházán

8

• A Javasolj és nyerj! program első eredményhirdetése

8

Nyíregyházán
• Javasolj és nyerj!

9

• XIII. Electrolux Díjugrató Lovasverseny

10

• Első fél év a porszívógyárban

12

• A porszívógyár termelési szervezete Nyíregyházán járt

12

• Az EMS-hez Te kellesz!
• Magyar Európai Üzleti Tanács - Az egyetlen út a fejlődés
• Az „Év beszállítója 2007” elismerésben részesült az Electrolux

13
14
15

• AEG-Electrolux Prémium Golf kupa
• Új Electrolux Clario, a trendi, csajos garzonok porszívója

15
16

• Az AEG-Electrolux mosogatógépek a minőségi élet fokmérői

16

• Alakítsuk környezettudatossá konyhánkat!

17

• Frissítő megoldások az Electrolux hűtőkből

18

• Rekordszámú magyar pályázat az Electrolux Design Láb idei

versenyén

18

• Hol, mivel tölti nyári szabadságát?

19

• Diákmunka és szakmai gyakorlat

19

• Megújul a kerékpártároló

20

• Nyugdíjas-találkozó

20

• Ili. Electrolux Kupa Nemzetközi Junior Női Röplabdatorna

21

• Negyvenhárom év a gyárban

22

• Svéd tanuló nyári gyakorlaton a porszivógyárban

22

• Búcsú 38 év után a Combi üzemtől
• Ötvenéves találkozó

22
23

• Az üzemorvos válaszol

23

• Nyíregyházi kollégák Jászberényben

23

• Futóversenydömping

23

• Totózzon és nyerjen velünk!

24

említést érdemelnek. Nálunk jártak például a Vasas
Szakszervezeti Szövetség vezetői, illetve mi rendezhettük
meg a hagyományos HR-találkozót. A Waberer's-szel olyan
megállapodást kötöttünk, melynek eredményeként már
Európa útjait járják azok a Waberer’s kamionok, melyek
oldalán a mi lógónk látható, olvasható. A Javasolj és nyerj!
programunk gőzerővel folyik, és egyre többen adnak be
javaslatokat, melyeket havonta díjazunk. Nyáron sem
szünetel az EMS-képzés, számos kollégánk vehette át
a sárga fokozat teljesítéséről szóló oklevelet.
A munka mellett persze a nyár a pihenésről és
a szórakozásról is szól, melynek ezernyi formája létezik.
Lehetőségeinkhez mérten vállalatunk ehhez is hozzá kíván
járulni. Lovasversenyünk már több mint egy évtizedet
megélt, s a nemzetközi junior leány röplabdatorna történéseit
is negyedik alkalommal kísérhették idén figyelemmel
a sportbarátok. Nyugdíjasaink több mint három évtizede
találkoznak már egymással nyaranta, s az idei nyáron több
olyan kollégánkat búcsúztatták munkahelyén, akik három­
négy évtizedet töltöttek el cégünknél. Névadó szponzorai
voltunk, vagyunk az AEG-Electrolux Prémium Golf Kupának,
melynek első versenye június 8-án volt, míg a második
versenyt augusztus 31-én rendezik majd. Futóink sem
pihentek ezen a nyáron, több országos versenyen is
indultak.
Összefoglalva: egy nagyon mozgalmas és sikerekben

gazdag nyárban van részünk. Aki esetleg kételkedik ebben,

annak azt ajánlom, hogy lapozza át mostani - összevont lapszámunkat, s meggyőződhet állításom igazáról.

Az Electrolux magyarországi cégeinek lapja Felelős szerkesztő: Fekete Zsanett A szerkesztőbizottság címe: 5101 Jászberény, Pf. 64,

Electrolux Lehel Kft. Kiadja: Electrolux Lehel Kft. Felelős kiadó: Takács János vezérigazgató

Szerkesztési munkák: Szántai Tibor Grafikai tervezés, nyomtatás: Chili-Com Kft. Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1978

Electrolux Lehel Kft.
- Vasas Szakszervezet
Példamutató együttműködés
Hazánkban igen vitatott kérdés napjainkban, hogy a szakszervezetek hogyan, milyen sikerrel

tudják tagjaik, a munkavállalók érdekeit képviselni. A Vasas Szakszervezeti Szövetség üdítő
példa lehet, s ez azért is fontos számunkra, mert cégünkön belül ez a szakszervezet
képviseli a dolgozókat. A Vasas Szakszervezet felső vezetése június 23-án látogatta meg
jászberényi telephelyünket, s akkor hangzott el a címben megfogalmazott megállapítás,

melyet mind a szakszervezeti vezetők, mind Takács János, cégünk vezérigazgatója
megerősített.
Június 23-án Takács János, cégünk
vezérigazgatója, Balogh Béla, a Vasas
Szakszervezeti Szövetség elnöke, Csurgó
Sándor, a Vasas Szakszervezeti
Szövetség nemzetközi titkára és Zsótér
András, a Vasas Szakszervezet Electrolux
Lehel Kft.-nél működő helyi szervezetének
elnöke tartott sajtótájékoztatót jászberényi
irodaházunk kilencedik emeieti
tárgyalójában. Mindkét oldal véleménye
egybecsengett, példamutató
az együttműködés az Electrolux Lehel Kft.
és a Vasas Szakszervezeti Szövetség
között.
- Az Electrolux 2006-ban megbízta
Magyarország első számú
vezetéstudományi iskoláját, a Corvinus
School of Managementet, hogy független
megfigyelőként készítsen egy jelentést
a vállalat társadalmi felelősségvállalásáról.
Ez a jelentés az Electroluxnak a
szakszervezetekkel kialakított kapcsolatát
„példamutatónak” nevezte.
A tanulmányban az is megállapításra
került, hogy az Electrolux Lehel vezetése
és a szakszervezetek között szoros
együttműködés alakult ki, amely a vállalat
sikerességének az egyik titka. Többek
között ennek az együttműködésnek az is
az eredménye, hogy kelet-közép-európai
szakszervezeti vezető első alkalommal

került az Electrolux Európai Üzemi
Tanácsába. Zsótér Andrást tavaly
októberben választották a tanács tagjává
- mondta Takács János, aki azt is
kiemelte, hogy az Electrolux kultúrájával,
filozófiájával magyarázható
a szakszervezetekkel kialakított jó
kapcsolat.
- Számunkra egyértelmű, hogy minden
olyan döntést megelőzően, amely
dolgozóinkat érinti, egyeztetünk, majd
megállapodunk a Vasas Szakszervezeti
Szövetség helyi vezetésével. Például
a beruházásoknál is a munkaerő
a legfontosabb számunkra. Az, hogy
megfelelő munkakörülményeket tudjunk
biztosítani - jelentette ki Takács János.
- A Vasas Szakszervezeti Szövetség ma
a legnagyobb magyarországi ágazati
szakszervezet mintegy 50 ezer tagjával.
Több mint 300 munkahelyen vagyunk
jelen a kohászat, az öntészet, a gépipar,
a járműipar és az elektronikai ipar
területén. Szervezettségünk átlagban
27-28%. Számunkra nagyon fontos, hogy
tagjainak stabil munkahelye legyen,
melyet kiszámítható környezet övez.
Tagjaink 80%-a kollektív szerződés
keretében dolgozik, s az Electroluxnál
kidolgozott kollektív szerződés
példaértékű, másoknak is ajánljuk

Klkxtmlu*

5

alkalmazását - mondta Balogh Béla.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke
kiemelte, hogy az Electrolux Lehel Kft.-nél
minden évben komoly bértárgyalások
eredményeként kerül megállapításra
a dolgozók bére, akik üdültetésére,
étkeztetésére és sportolására is jut pénz.
Mint mondta, az Electrolux a béren kívüli
juttatásokra is nagy hangsúlyt fektet és
a munkafeltételek javítására is
folyamatosan törekszik. Balogh Béla
példaértékűnek nevezte még azt
az Esélyegyenlőségi Tervet, melyet
vállalatunknál dolgoztak ki és be is
vezették. Csurgó Sándor többek között
arra hívta fel a figyelmet, hogy
az Electrolux Lehel Kft.-nél Etikai kódexet
is alkottak. Itt a dolgozókat partnerként
kezelik, s az alapvetői jogaikat több
dokumentum is rögzíti.
- Október 1 -jén immár húsz éve lesz,
hogy a Vasas Szakszervezeti Szövetség
helyi szervezetét az Electrolux Lehel Kft.-n
belül vezetem. így két évtizedes rálátásom
van az itteni történésekre. Elmondhatom,
hogy a vállalat vezetése mindig komoly
partnernek tartott és tart ma is
bennünket. Ez megnyilvánul
a bértárgyalások során, amikor a béren
kívüli juttatásokról is megállapodunk
- mondta Zsótér András, a Vasas
Szakszen/ezeti Szövetség cégünknél
működő szervezetének elnöke.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség
vezetői a következő héten a nyíregyházi
hűtőszekrénygyárunkat látogatták meg.
Itt Takács János vezérigazgató, a gyár
vezetése és Zsótér András, a VSZSZ helyi
szervezetének vezetője fogadta
a vendégeket. A programban
- ahogy az történt Jászberényben itt is megbeszélés, gyárlátogatás,
sajtótájékoztató és ebéd szerepelt.

electrolux

3

Takács János
a Menedzserek Országos
Szövetségének új elnöke
z ■

A Menedzserek Országos Szövetségének
(MOSZ) június 2-i tisztújító közgyűlésén,

a szövetség tagjai egyhangú döntéssel
Takács Jánost, az Electrolux Lehel Kft.

vezérigazgatóját választották meg új
elnöknek. A tisztséget az elmúlt tizenhárom

évben Lepsényi István töltötte be, akit
a szövetség tiszteletbeli elnökének

választottak. Takács János ezzel első
ciklusát kezdi meg a magyar gazdálkodó

szervezetek vezetőit összefogó,

Európai Üzleti Tanács elnöke, továbbá 2000 óta alelnöki pozíciót
tölt be a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségénél.
Takács Jánost a Menedzserek Országos Szövetsége az etikai és
humán tényezők, a társadalmi felelősségvállalás mértéke és
minősége, valamint a szélesebb közönség számára hasznos
tevékenysége alapján 2005-ben az „Év menedzsere” címmel
tüntette ki.
A közel másfél évtizede működő érdekképviseleti szervezet
a tisztújítás mellett alapszabály-módosítást is végrehajtott
a közgyűlésen. Ennek keretében létrehozták a „tiszteletbeli elnök”
posztot és hat operatív csoportot állítottak fel a szervezet
hatékonyabb működése érdekében. A hálózati, a nemzeti
fejlesztési és uniós, az egészséges életmódért, a kommunikációs,
a menedzsment szakértői, illetve a jogi, etikai és CSR csoport
létrehozásával a MOSZ új struktúrát állított fel, amelyben definiálta
az egyre szélesebb működési terület különböző szegmenseit.

és 730 tagot számláló szövetség élén.

A Menedzserek Országos Szövetségéről

A MOSZ képviseletén és az elnökség irányításán túl Takács
János feladatai közé fog tartozni a belföldi és a nemzetközi
szakmai kapcsolatok ápolása. Az új elnök emellett felelős
a szövetség gazdálkodásáért, tevékenységének folyamatos
megújításáért, stratégiájának kialakításáért és annak gyakorlati
megvalósításáért is.
- A szakmai csoport célkitűzése továbbra is a piaci igényeknek
és körülményeknek megfelelő vezetői kultúra kialakítása, illetve
fejlesztése. Úgy gondolom, hogy az üzleti élet vezetői
mindennapos munkájuk során nem feledkezhetnek meg
környezetükről, és a segítségre szorulókról sem - nyilatkozta
megválasztását követően Takács János, aki 1997 óta
az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója, 2004-től
a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Kamara, 2006-tól a Magyar

A Menedzserek Országos Szövetségének jogelődje, a Gazdasági
Vezetők Érdekképviseleti Szervezete (GÉSZ) 1989-ben alakult.
Önálló jogi személyként 1995 óta működik Menedzserek
Országos Szövetsége név alatt. Érdekképviseleti
tevékenységének lényege, hogy elősegítse a magyar gazdaság
fejlesztését, megújítását, a hazai vállalkozások fejlődését,
egyenrangú kezelését, és mind szélesebb körű nemzetközi
elismertetését.
A jelenleg 730 tagot számláló szakmai szervezet 1995-ben
tagsági megállapodást írt alá a Menedzserek Európai
Szövetségével (CEC). A szövetség minden évben kihirdeti
a védjegyoltalom alá helyezett „Év menedzsere" címet, és 2000
óta pályázat útján választja az „Év ifjú menedzserét" is, amivel
a menedzserek társadalmi presztízsét kívánja növelni. Szakmai
tevékenységéről a havonta megjelenő Menedzser című lapban ad
számot.

Vezérigazgatónk a Miskolci
Egyetem Díszpolgára
Vezérigazgatónk, Takács János, a Miskolci Egyetem
Szenátusától a Miskolci Egyetem Díszpolgára .címet
vehette át. A szenátus Takács János másfél évtizedes,
az egyetem életét is érintő munkásságát ismerte el
ezzel. A díszpolgári cím odaítélésekor az alábbiakat
vették figyelembe: Takács János az Electrolux
vezérigazgatójaként több mint 15 éve kutatási
megbízásokkal, az egyetem közéletében való
részvételével, tehetséges hallgatók személy szerinti
támogatásával, termelési gyakorlatok biztosításával
segíti az egyetem több karának képzési tevékenységét.
Külföldi tanulmányutak szervezésével hozzájárult
az egyetem nemzetközi kapcsolatainak építéséhez
és oktatói nemzetközi hírnevének erősítéséhez.
Irányításával az Electrolux sikeresen működik együtt
az egyetemmel a MLR-RET és Kooperációs Kutató
Központok keretében.

HR-találkozó vállalatunknál
Közel 15 éve már, hogy a UTAH (későbbi GE-Engine Services) cég humán erőforrás
menedzsere felvetette: a tőlük 50 kilométeres körzetben lévő multinacionális cégek

HR-vezetői, HR-szakemberei rendszeres időközönként találkozzanak egymással

és egyeztessenek az éppen aktuális HR-kérdésekben. A kezdeményezés nyitott fülekre
talált, s bár az elmúlt másfél évtized alatt a személyek változtak, a találkozókat
- évente kettőt - rendszeresen megtartják.
A találkozók céljai az alábbiak:
- első kézből kapjanak szakmai
információt, tanácsot és adatokat
egymástól,
- személyes ismeretség,
- önéletrajzok cseréje,
- együttgondolkodás a kedvezőtlen
munkaerő- és bérpiaci folyamatok
megelőzésére, mérséklésére.
A találkozóknak minden egyes
alkalommal más-más vállalat ad otthont.
Évente kétszer találkoznak így egymással
az érintett cégek HR-esei, ahol
bemutatkozással kezdődnek
a rendezvények.
Cégünk utoljára körülbelül 10 éve fogadta
a HR-es kollégákat, és most megint
aktuálissá vált, hogy újra megnyissuk
a kapukat a kollégák előtt. Június 18-án,
a koordinációs kör soros találkozóján,
veiünk együtt 15 multinacionális vállalat
(AVON, Bosch, Carrier, Caterpillar,

Clarion, Emcon, GE Aviation, GSK
Biologicals, Ibiden, Lear, Procter &
Gamble, Ruukki, Samsung, TEVA) vett
részt jászberényi gyáregységeinknél.
Tagja még a körnek az Actaris, a Delphi,
a GE Energy és a Sony is.

Az általunk javasolt témák az
alábbiak voltak:
- bérfejlesztés az Electrolux Lehelnél
2008-ban,
- a szakképzési alap felhasználása,
- üzemi étkeztetés,

- bérfelmérés,
- kulcsember program.
A szakmai információcserén túlmenően
gyárlátogatáson is részt vettek
vendégeink, akik jártak a porszívógyárban
és a hűtőszekrénygyár TT üzemében.
A vendégektől nagyon pozitív
visszajelzéseket kaptunk mind a találkozó
hasznosságáról, mind a szívélyes
fogadtatásról és a baráti légkörről.
Legközelebb novemberben találkozunk,
a Samsungnál.

Electrolux lógó a Waberer’s
kamionokon

Július 8-án, kedden délután, a berakodást követően indultak útra jászberényi
telephelyünkről az első olyan Waberer’s kamionok, melyek oldalán cégünk lógója

látható. A világban nem egyedülálló, ugyanakkor hazánkban még nem
- igazán - alkalmazott módszer az, hogy egy szállítmányozási vállalat kamionjainak
oldalán legnagyobb üzleti partnerét reklámozza, hirdeti.
Július 8-án Lajkó Ferenc, a Waberer’s International Zrt.
fuvarozási vezérigazgató-helyettese járt jászberényi
telephelyünkön, ahol Nagy László, a központi logisztika
vezetője és Huszár László logisztikai menedzser fogadta
Magyarország vezető logisztikai cégének képviselőjét.
A látogatás apropóját az adta, hogy ezen a napon rakodták
meg Jászberényben az első olyan Waberer’s kamionokat,
melyek oldalukon cégünk lógójával indultak útnak.
- A Lehel Hűtőgépgyár 1978-ban kapott import-export jogot,
s tulajdonképpen azóta vagyunk kapcsolatban a Waberer’s
céggel, pontosabban akkor még jogelődei, a VOLÁNTEFU és
a Hungarocamion szállították termékeinket, hiszen
a Waberer’s 2002-ben alakult, s azóta Magyarország vezető
logisztikai cége - mondta Huszár László.

/

Érdeklődésünkre Lajkó Ferenc elmondta, hogy a Waberer’s
jelenleg körülbelül 2400 gépjárművel rendelkezik. Ezek közül
1800 a Magyarországgal kapcsolatos nemzetközi
szállításokat végzi, 500 telephelye Romániában van, míg 100
gépjármű a belföldi üzletág rendelkezésére áll. Méreteit
tekintve a cég már Európában is az első 15 között van, míg
Kelet-közép-európában a legnagyobbnak számít.
- Közúti késztermékszállítási feladataink 60 százalékát
Magyarországon a Waberer’s végzi. A sikeres
együttműködés eredménye, hogy az Electrolux tavaly
augusztusban hároméves központi keretmegállapodást kötött
a Waberer’sszel európai szállításaira. A logisztika területén ez
az első ilyen szerződésünk. Az Electrolux késztermék
szállítási költségei Európában körülbelül 100 millió euróra
rúgnak, s ennek 30 százalékát a Waberer’sszel kötött üzlet
jelenti - mondta Nagy László.
- Természetes, hogy cégünk legnagyobb partnere igényeit
a lehető legmagasabb színvonalon kívánja kielégíteni. Ennek
megfelelően alakítottuk gépjárműparkunkat is az elmúlt
években. Számos olyan szállítóeszközt vásároltunk, amelyek
célzottan az Electrolux termékeinek professzionális
szállítására lettek kialakítva. Kapcsolatunk eljutott arra
a stratégiai szintre, hogy immáron kamionjainkon is meg
kívánjuk jelentetni, hogy az Electrolux szállítói vagyunk,
s az elkötelezettség hosszú távú és kölcsönös.
Ez jó reklám az Electroluxnak és nekünk is
- nyilatkozta lapunknak Lajkó Ferenc, aki vendéglátói
kíséretében megtekintette a berakodást, s tanúja lehetett
az első electroluxos lógót „viselő” Waberer’s kamion útnak
indításának is.

kz. első fél év a jászberényi hűtő-,
és fagyasztóládagyárban
A jászberényi

hűtőszekrénygyár és
fagyasztóládagyár első
féléves eredményéről

kérdeztük Szentpéteri Ferenc

gyárigazgatót, aki
érdeklődésünkre
a következőket nyilatkozta.
A jászberényi Hűtőszekrénygyárban
az első fél év az előzetes tervek szerint
alakult: 616 000 darab készüléket
értékesítettünk, míg a termelés elérte
a 660 000 darabot. A magasabb
termelési szám a nyári szezonra való
felkészülésből adódott, viszont
a felépített készletek augusztus végére
lecsökkennek. A gyártási
megbízhatóságunk javult, hiszen a 91 %
DSA helyett 93,58%-ra teljesítettünk.
A szállítási megbízhatóság szintén jól
alakult: a 92,2%-os eredmény 12,2%-kal
jobb, mint a tervekben kitűzött cél.
Mind az anyag, mind a késztermék terén
tartottuk a meghatározott készletszintet,
és ez várhatóan a jövőben is így alakul
majd. A minőség is hasonlóan kiválóan
alakult. Visszaforgási rátában (NRFT)
és a szervizreklamációk (SCR)
arányában is jók a trendek, az SCR
kapcsán az év végi 2,29-es értékhez
képest a június végi eredmény 2,5 volt.
A munkarendben változásokkal kell
számolni, először a Combi Top
üzemben, melyben a magas igények
miatt szeptember közepéig
szombatonként is folyik a termelés.
A TT- és a Cabinet üzemben pedig
beruházások miatt október második
felében az egyik szerelőszalag egy, míg
a másik két hétre leáll, így az egy hétre
leálló szalagon a leállás második
heetében 3 műszakos munkarendben
zajlik majd a termelés. Ez részben
szabadság-, részben munkaidő­
áthelyezéssel történik majd. Az EMS
teljesítménymutatói is a meghatározott
szerint alakultak, és a folyamatos
fejlesztések is jól haladnak. A terv szerint
alakultak a bónuszok, viszont ami
negatív, hogy a hiányzások mértéke nőtt
a tavalyi évhez képest.
A Fagyasztóládagyárban az első féléves

tervek a meghatározottak szerint
alakultak, azonban elmaradtak a tavalyi
adatoktól. Az értékesítés és a termelés
is 15 000 darabbal maradt alul az előző
évi eredményhez képest, idén az első
féléves értékesítés 198 000, a termelés
pedig 206 000 darab volt. A gyártási
és kiszállítási megbízhatóság a tervek
szerint alakult, a visszaforgás pedig

58 473 a 60 000 ppm-hez képest.
Az SCR viszont magasabb, mint
az elvárt szint, jelenleg 2,77, ami
elsősorban köszönhető a tavaly piacra
dobott új tetőnek, mellyel elektromos
problémák adódtak. Az EMS
bevezetése a terveknek megfelelően
alakult, a folyamatos fejlesztések és
a dolgozók bevonása mindkét üzemben
jól halad. A munkarend a nagyládaüzemben és a kisládaüzemben is
változik majd. Augusztus 18. és
szeptember 6. között egy műszak
átmegy a nagyládából a kisládába,
valamint ez a felállás két hétig
novemberben is megismétlődik.
A kisládaüzemben szeptember közepéig
szombatonként is folyik a munka,
a nagyládaüzem pedig október 24. és
november 4 között beruházás miatt
leáll. A nyári szabadságolás után
hasonlóan jó munkát és eredményeket
kívánok mindenkinek. A második fél
évben pedig a hiányzásokra és
a minőségre nagyobb figyelmet
szeretnénk fordítani.

electrolux

7

Stratégiai fontosságú termékek
készülnek Nyíregyházán
Az Electrolux Csoporton belül az alulfagyasztós
hűtőszekrénygyártás több mint 50 százaléka Nyíregyházán
történik, így a nyíregyházi hűtőszekrénygyár stratégiailag fontos
szerepet játszik az Electroluxon belül. Az Electrolux piaci
felmérései alapján a nyíregyházi hűtőszekrénygyárban gyártott
készülékek stratégiai fontosságú termékek. Az állandóan változó
piaci igényekhez alkalmazkodva 2009-től és 2010-től „új
generációs” hűtőszekrények gyártása kezdődik Nyíregyházán,
mely darabszámban évi 1 millió darab termék gyártását jelenti.
Az előzetes adatoknak megfelelően 2008 tavaszától úgy
az európai piacokon, mint hazánkban csökkenő kereslet
mutatkozott/mutatkozik az ebben az iparágban gyártott
termékek iránt. A gyár vezetése az előbbiek értelmében úgy
döntött, hogy idén nyáron - az eddigiektől eltérően - nem lesz
szombati munkavégzés, valamint szeptember 1 -jétől
8 műszakos munkarendre térünk át mindaddig, amíg
a kereskedelmi igényekben változás nem történik.

A Javasolj és nyerj! program első
eredményhirdetése Nyíregyházán
Múlt héten csütörtökön került sor
a nyíregyházi hűtőszekrénygyárban
az áprilisban bevezetett Javasolj és nyerj!
ötletgyűjtő program első
eredményhirdetésére, ahol két hónap április és május - értékelése történt meg.
Az ötletek száma ugrásszerűen megnőtt
az első hónapot követően. Érezhető,
ahogy a kollégák izgalommal várják
a faliújságra kikerült ötletek kiértékelését.
A benyújtott javaslatok mind nagyon
értékesek, amelyek kis módosításokkal,
apró lépésekkel fejlesztik a folyamatokat,
a minőséget vagy a biztonságot.
Az áprilisban beérkezett 23 javaslat közül
biztonság kategóriában Szmolka Mária
javaslata került elfogadásra, aki
a biztonsági felfestés módosítására
nyújtott be ötletet, amivel javítható a 2-es
csomagolónál a biztonság. Lenyu Tibor
pedig a sátorraktár portalanítására tett
megvalósítható javaslatot.
A májusban javasolt 54 ötlet közül Vida
Jánosné laboráns javaslata érte a legtöbb
pontot, hogy a használt PE-zsákokat
összegyűjtve, azokat veszélyes
hulladékgyűjtésre lehet felhasználni,
jelentős megtakarítást elérve. Minőség
kategóriában Csubákné Fehér Anna
minőségi ellenőr módosítása került
elfogadásra az esztétikai javítónál

8

electrolux

a világítás megváltoztatására.
Az okleveleket Karácsonyi Gyula az
Electrolux európai
hűtőszekrénygyártásának nemzetközi
projekt vezetője, Tóth István termelési
vezető, EMS-szponzor, Bonfanti Alessio
műszaki vezető és EMS-koordinátor,
valamint Koncsek László EMS change
agent adta át.
A díjazottaknak további eredményes
munkát, jó ötlet és pontgyűjtést kívánunk.

e enca

Javasolj és nyerj!
Sikeres a program
a hűtőszekrény­
gyárban és
a fagyasztóláda­
gyárban is
A jászberényi Hűtőszekrénygyárunkban
július 10-én munkásgyűlés keretében
tartották a Javasolj és nyerji program
júniusi díjátadóját, amikor a győzteseket
Szentpéteri Ferenc gyárigazgató
köszöntötte. Az előző hónaphoz
hasonlóan júniusban is számos értékes
javaslat közül kellett az értékelőknek
a legjobbakat kiválasztaniuk. Szokás
szerint mindhárom kategóriában
átadásra került az első díj, míg egy
javaslattevő különdíjat kapott.
Folyamat kategóriában Kállai János
javaslata bizonyult a legjobbnak visszacsatoló szelep szerelése
a tankolószelep elé -, minőség
kategóriában Bodnár Gábor - selejt
elpárologtató újrahasznosítása - lett
a júniusi győztes, míg biztonság
kategóriában - csak célforgalmi tábla
elhelyezése - Varga Andrásné lett
a díjazott. Minőség kategóriában Kovács
Mátyás - panelcsere helyett javítás javaslata különdíjat érdemelt ki.
A javaslatok részletei az információs
táblán tekinthetők meg.
A havi és éves díjak mellett érdemes
megemlíteni a pontgyűjtést is, mivel
a kollégák már rengeteg pontot
gyűjtöttek, ami szintén pénzre váltható.
Eddig a legtöbb pontot Kiss László
(Alkatrészgyártás - 13 pont), Szabó
Róbert (CT-üzem - 9 pont), Kovács
Mátyás (TT&C üzem - 8 pont) gyűjtötték!
Optimális esetben 6 pont bruttó 35 000
Ft fizetéskiegészítést jelenthet a fejlesztő
javaslatokat benyújtó kollégáknak.

A Fagyasztóládagyárban is gyűlnek
a jobbnáljobb javaslatok!
A Fagyasztóládagyárban nem volt
egyszerű a júniusi javaslatok értékelése,
ugyanis többen csapatban adtak be
jobbnáljobb javaslatot.
így nem meglepő, hogy ebben
a hónapban mindhárom kategóriában
egy-egy csapat lett a díjazott.
Biztonság: Iványi Tamás, Muhari Gábor
(II.-es testhabosítóra szervizajtó).
Minőség: Kun Sándor, Dósa László,
Muhari Gábor (Alu. fenéklemezdomborító szerszám módosítása
- 0 db selejt).
Folyamat: Iványi Tamás, Dósa László
(Tetőlemez pozicionálása, ha nincs
panelkivágás).
A pontgyűjtésben is jeleskednek a ládás
kollégák: Szarvas Béla 17 pontot, Dósa
László 11 pontot, Marsi Zsigmond
10 pontot könyvelhet el magának!
A Javasolj és nyerj! akció természetesen

tovább folytatódik. Ennek kapcsán nem
árt ismét feleleveníteni az EMS
alapeszméit:
1. A berögződött gondolatok
felülvizsgálata!
2. Tedd meg most! Ne magyarázkodj.
3. Használd az eszed, ne a pénzed!
4. Keresd meg a probléma gyökerét
kérdezéssel! - 5-ször Miért!
5. A fejlődés határtalan - a jobb nem
elég!
Az eddigi három hónap statisztikája
a javaslatok kategóriánkénti eloszlását
és a megvalósítás státusát tekintve:

Hűtőszekrénygyár, Jászberény
Javaslatok eloszlása kategóriánként

H Folyamat

Minősét]

| Biztonság

electrolux

9

XIII. Electrolux Díjugrató
Lovasverseny
Július 19-én immár tizenharmadik
alkalommal rendezte meg az Electrolux
Lehel Kft. a Lehel Sport Kht.-val,
a Zagyvamenti Lovassport Egyesülettel
és a Jászberényi Lovas Baráti Körrel
közösen az Electrolux Díjugrató
Lovasversenyt, amely idén is sok
versenyzőt és érdeklődőt vonzott. Remek
időben, nagyszerűen előkészített
és felépített pálya várta a lovasokat.
A délelőtt folyamán négy versenyszámot
bonyolítottak le. A B/1 a kezdő lovasok
versenyét Sladek Péter Róbert (Debreceni
LA Kht.) nyerte Nadjaval. A B/1b kezdő ló
kategóriában a Hetényegyházi Hullám
versenyzője, Kiss László bizonyult
a legjobbnak Loriana nyergében.
A C2 ifjúsági versenyét Vágó Eszter
(Halasi LK) nyerte Fenséggel, míg a nyitott
kategóriában Apró József (Heves Lovas
Baráti Kör) győzött Fenstherm Styxszel.
A látványos versenyt hozó stafétában
a Csilló Balázs (Csilló Lovasiskola

- Kemil)-Callsen Barbara (Kanizsa
Lovasklub) kettős nyerte.
Miközben a pályán versengtek egymással
a lovasok és a lovak, számos kapcsolódó
rendezvény is várta az érdeklődőket.
A gyerekek lovagolhattak, kipróbálhatták
kézügyességüket, és ugrálóvár is
rendelkezésükre állt. Természetesen nem
maradhatott ki a programból az Electrolux
főzőbajnoka címért folyó főzőverseny,
melyre idén 11 csapat nevezett.
A győztes ezúttal a Trend Kft. csapata lett
- Gál Sándor, ifj. Sinka Tibor, Halász
László és Ézsiás Tamás -, míg
a második helyet az Electrolux
porszívógyár, a harmadikat a Buck és
Társa szerezte meg.
A délutáni verseny, az Electrolux Nagydíj,
előtt a Mészáros testvérek látványos
pónibemutatójának tapsolhattak
az érdeklődők. A négy fiú - a 10 éves
Csaba, a 8 éves Balázs, a 13 éves László
és a 2 éves Bence - egyedülálló

produkcióval lepte meg a közönséget.
Ezt követően a hivatalos megnyitó során
a XIII. Electrolux Díjugrató Lovasversenyt
Takács János, az Electrolux Kelet-középeurópai Holdingjának vezetője nyitotta
meg. Vezérigazgatónk, aki több számban
is indult, a szervezőktől egy lovas szobrot
kapott a jászberényi lovassport
érdekében kifejtett, immár több mint egy
évtizedes tevékenységéért.
A XIII. Electrolux Díjugrató Lovasverseny
főszáma, az Electrolux Nagydíj nagyszerű
versenyt hozott. A 45 indulóból 16-an
teljesítették hibátlanul és alapidőn belül
a pályát, s kerültek az összevetésbe. Ott
már csak három hibátlan teljesítménynek
tapsolhattak a nézők. A győzelmet Csilló
Balázs (Csilló Lovasiskola) szerezte meg
Jégvirággal, míg a második és harmadik
helyezést is Apró József (Heves Lovas
Baráti Kör) szerezte meg. Corallal végzett
a második, Godzillával a harmadik helyen.
A jászberényi önkormányzat egészségügyi
és sportbizottsága által a legjobb
eredményt elért jászberényi ifjúsági, illetve
felnőtt versenyzőnek felajánlott különdíjat
Fülöp Petra és Csónaki István kapta.

J

Az első fél év a porszívógyárban
Az Electrolux egyetlen
európai porszívógyárának
első félévi eredményiről
kérdeztük Vass Attila

gyárigazgatót, aki
érdeklődésünkre

a következőket nyilatkozta.
A porszívógyár az első fél évben mintegy
1 150 000 darab porszívót állított elő
és értékesített, ez mindkét esetben
9 százalékkal kevesebb, mint a tervezett.
Sajnos, az európai piacokon visszaesett
az értékesítés, ezen belül elsősorban
a német piacon. A termékszegmenseken
belül az alacsonyabb kategóriás
termékeknél tapasztalható csökkenés.
Örvendetes viszont, hogy a prémium
kategóriában az Ultra Silencer Green
porszívónak köszönhetően tartani tudtuk
a terveinket.
A szervizhívási mutatót szinten tartottuk.

A gyártáshoz kapcsolódó minőségi
mutatók esetében, mint a termékaudit
vagy a gyártási selejtet illetően javítani
tudtuk az eredményeket. Szállítási
megbízhatóságunk jelentősen javult
az előző évhez képest. A DIP ma már
több mint 5 százalékkal jobb, mint
tavaly.
Jelentős elvárás a lekötött eszközök
minimalizálása. Ennek megfelelően
az integrált készáru készlet és
az alapanyagkészlet esetében az eddig
elért eredmények azt mutatják, hogy
elérjük a kitűzött célokat.
Továbbra is jól alakulnak a költségek,
úgy a közvetlen anyag, mint a működési
költségek területén megtakarításokat
értünk el, a jelentős alapanyagár, illetve
egyéb költségnövekedések ellenére.
Folyamatosan fejlesztjük a szervezet
működéséhez kapcsolódó rendszereket.
Óriási lépésként ma már a teljes
rendszerünk SÁP és Fourth Shift
programokon fut.
Az ez évi bónuszok a terveknek
megfelelően alakulnak.

A porszívógyár termelési
szervezete Nyíregyházán járt

)
A TPS (csapatépítési)-program keretén
belül július 29-én jászberényi
porszívógyárunk termelési
szervezetének tagjai látogatást tettek
nyíregyházi hűtőszekrénygyárunkban,
ahol megismerkedtek az ott folyó
gyártás mellett az EMS-projekt
megvalósulásának különböző fázisaival.
Tóth István termelésvezetőtől és
munkatársaitól a gyártásról és az EMS-

12 electrolux

ről a jászberényi vendégek részletes
tájékoztatás kaptak.
A gyárlátogatás során különösen
tetszett a jászberényieknek
az egylégterű gyártás a porszívógyárnak hat raktára és kettő
szerelőüzeme is külön van -, valamint
a termelés programozási rendszer.
Általános volt a vélemény, hogy az EMS
vizuális megjelenítése nyíregyházi

hűtőszekrénygyárunkban példaértékű.
A TPS-program egyébként egy nappal
korábban, július 28-án, Tarcalon
kezdődött, ahol a porszívógyár
szervezeti egységei tartottak
prezentációt, s tettek javaslatot a 3 éves
terv céljainak megvalósításához.
Az elmúlt időszak tapasztalatainak
ismeretében születtek javaslatok,
melyekkel kiegészítették a tervet.

Az EMS-hez Te kellesz!
Szerezz Sárga minősítést, hogy minél többen legyenek, akik elmondhatják:
„Hozzájárultunk a folyamataink javításához!”
Ünnepélyes keretek között vehették át az EMS alapfokozatát
május 16-án a Hűtőszekrénygyárban azok a kollégák, akik
már részt vettek a Folyamatos fejlesztő tevékenységben,
és számot tudtak adni a Sárga minősítésnél elvárt
tudásszintről (5S, 7veszteség, Szabvány Műveletek, Átlátható
Gyár)!
- Mindenkinek arra kell törekednie, hogy részt vegyen EMS
fejlesztő tevékenységekben, melynek során aktív részese
lehet a munkakörnyezete javításának a biztonság, a minőség
és a folyamatok szempontjából. Ez egyben a Sárga fokozat
megszerzésének feltétele is - mondta Simon Zsolt
változásvezető, aki ezen a napon a Zöld minősítést vehette
át, ami az EMS vezető szint elérését bizonyítja.
- Úgy gondolom, hogy mindenkinek célul kell kitűznie maga
elé az EMS-ben a minél magasabb fokozat elérését, mert
ezzel adhat számot arról az ismeretről és legfőképpen
gondolkodásmódról, aminek alkalmazása egy termelővállalat
jövőjét alapozza meg. Azzal hogy megszereztem a Zöld
fokozatot, szeretném felhívni vezető kollégáim figyelmét, hogy
szoros időbeosztás mellett is részt lehet venni a tréningen,
illetve a fejlesztésben, mivel az EMS eszközöket a napi
munkában alkalmazva lehet a legjobban elsajátítani! - mondta
Terebesi Sándor termelési igazgató, aki szintén a Zöld
fokozatot vehette át.
Az idei évben a dolgozók 10 százalékának kell Sárga
minősítést szereznie (kb. 140-fő) és 10 Zöld fokozatnak is
lennie kell a gyárban. Ennek a célnak az eléréséhez járultak
hozzá a következő kollégák: Tóth Tibor, Vasas László, Kállai
János, Pethő Sándor, Tábi József, Lucza Gábor, Németh
Sándor, Cseh György, Pesti Sándor, Gazda István, Palotai

László, Nagy Miklós, Molnár Csaba, Inges András, Majoros
Sándor, Szikra Tóth Sándor, Nagy Gábor, Dányi Judit, Simon
Zsolt, Szabó Zsolt, Dezső Róbert, Terebesi Sándor, Sass
Gábor, Juhász József, Varga Béla.
A Sárga fokozat megszerzését igazoló oklevelet, kitűzőt
és pólóra vasalható EMS jelet Szentpéteri Ferenc
gyárigazgató adta át Stuberné Végh Szilvia humán erőforrás
igazgató jelenlétében. Május 11 -én a 110-es tárgyalóban
újabb sikeres vizsgát tett, Sárga minősítést szerzett
dolgozókat köszöntött Szentpéteri Ferenc.
- Mivel a Sárga minősítést már megszereztem, így saját
tapasztalataim alapján mondhatom, fontos, hogy minél
többen részesei legyenek ennek a képzésnek, és tegyenek
sikeres vizsgát. Mindennapi munkájuk során tapasztalhatják
majd, hogy ez mit jelent számukra - mondta Szentpéteri
Ferenc, aki ezúttal 17 főnek adta át az oklevelet, a kitűzőt
és a pólóra vasalható EMS jelet.

EMS Sárga minősítést szereztek
Sárosi Endre, Nagy Roland, Kis László, Demeter Zsolt,
Szabó Albert, Kocsis Tamás, Fekete István, Dubecz
László, Petró István, Székely Mihály, Csibra József, Kirják
Zsolt, Nagy Judit, Fazekas Gyula, Herédi Miklós, Badari
Imre, Kis József.

Mindenkinek gratulálunk, és köszönjük a fokozat
elérésébe fektetett munkát!

Magyar Európai Üzleti Tanács
- Az egyetlen út a fejlődés

A Magyar Európai Üzleti
Tanács (HEBC) az Európai
Gyáriparosok
Kerékasztalának (ÉRT)

magyarországi üzleti
tanácsa, amely 1998-ban
alakult, azaz idén ünnepli

alapításának 10. évfordulóját.
Az ÉRT 45 európai iparvállalat legfelső
vezetőjét tömörítő fórum, 1600 milliárdos
összforgalommal, 4,5 millió alkalmazottal
világszerte. Legfőbb célja az európai ipar
versenyképességének előmozdítása.
A HEBC elnöke Takács János,
az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója,
az Electrolux Kelet-közép-európai
Holdingjának vezetője.
Megalakulása óta a HEBC
tevékenységének egyik legfontosabb
része az éves jelentések kiadása. Ezen
anyagokban a szervezet tagjai befektetői
tapasztalataikon alapuló, politikamentes
véleményüket fogalmazzák meg

14 electrolux

Magyarország érdekében. Többek
között két olyan, hosszú távon is
kulcsfontosságú témában, mint a sikeres
európai integráció és a versenyképesség
növelése. A HEBC véleménye szerint
közös felelősség és érdek olyan
gazdasági-társadalmi környezet
megteremtése, amely biztosítja
Magyarország dinamikus és fenntartható
fejlődését, nem kockáztatja
a felzárkózási folyamatok sikerét,
és egyúttal hozzájárul az Európai Unió
nemzetközi versenyképességének
erősítéséhez is. Ennek jegyében került
megfogalmazásra a HEBC 10. jelentése
is, melyet július 17-én, Budapesten,
a Hotel Intercontinentalban ismertettek
a sajtó munkatársaival. A rendezvényen
részt vett Veres János
pénzügyminiszter is.
- Egyetlen célunk, hogy segítsük
Magyarország fejlődését - mondta
köszöntője bevezetőjében Takács János,
aki ezúttal is kiemelte, hogy a HEBC 10.
jelentését is a szervezet tagjai írták,
s annak minden mondata
a konszenzuson alapul. Szavaiból
kiderült, hogy a jelentésben

megfogalmazott elemzésekkel és
ajánlásaikkal a stabilabb, hosszú távon
kiszámíthatóbb gazdasági környezethez
és Magyarország versenyképességének
növekedéséhez kívánnak hozzájárulni.
Ezúttal is összegezték azokat
a tényezőket, amelyek véleményük
szerint továbbra is Magyarország
erősségei, illetve lehetőségei,
s fel kívánják hívni a figyelmet
a gyengeségekre és a veszélyekre is.
A HEBC 10. jelentésének kiadása
alkalmából levélben köszöntötte
a szervezetet Sólyom László
köztársasági elnök, aki kiemelte, hogy
a piacon egyébként versenytársaknak
minősülő cégek vezetői együtt
fogalmazzák meg véleményüket, s nem
cégük, hanem Magyarország érdekeit
figyelembe véve konszenzusra tudnak
jutni. Ezt példaértékűnek nevezte
Sólyom László, aki a jelentés egy
mondatára külön is felhívta a figyelmet:
„Tudnunk kell helyünket átadni
másoknak.” A köztársasági elnök további
együttműködéséről biztosította a HEBC
tagjait, s köszönetét mondott nekik
eddigi munkájukért.
Gratulált a HEBC 10 évéhez, s egyúttal
megköszönte a szervezet nyílt,
konkrét véleményét és javaslatait Veres
János is. A pénzügyminiszter
hangsúlyozta, hogy a HEBC idei
jelentése is hű képet ad arról, hogyan
látják ma a gazdaság vezetői
Magyarország helyzetét.
- Az elmúlt két évben jelentős utat
tettünk meg. Olyan államháztartási
hiánycsökkentést valósítottunk meg,
amelyre nem nagyon volt példa az EU-n
belül sem. Jelentős előrelépések
történtek az adóegyszerűsítésben
és az adóelektronizálásban is.
Számomra fontos, hogy önök is
támogatják ezt az irányt, s egyetértünk
abban is, hogy kellenek a reformok.
Persze vannak vitáink is, de ez
természetes. Azt ígérhetem önöknek,
hogy nem fogunk visszafordulni
a megkezdett reformok területén.
Egyébként az idei év felénél gazdasági
fordulóponthoz érkeztünk, hiszen
az infláció mértéke csökken, míg
a gazdasági növekedés gyorsul.
A fellendülésből elért eredményeket
adócsökkentés formájában adjuk át
a munkáltatóknak - mondta Veres
János.

Az „Év beszállítója 2007”

elismerésben részesült az Electrolux
az üzletvezetők és a központ személyzete
által kitöltött kérdőívek eredményei,
Magyarország Kft.
és a vevői elégedettség alapján választotta
ki az idei díjazottakat. Az értékelési
ismét az Electroluxnak szempontok közé tartozott a márka
jövedelmezősége, az ár-érték arány,
ítélte az „Év
és a fogyasztók márkaértékelése.
beszállítója” címet
Szempont volt még a logisztika és
fehéráru kategóriában a marketingaktivitás, illetve a bevezetett
új termékek minősége, megjelenése,
a 2007-es
újszerűsége és azok aránya a teljes
termékválasztékban. Végül, de nem
együttműködés
utolsósorban szerepet kapott
alapján.
az értékelésben a vevőszolgálat
megítélése is. - Köszönöm kollégáimnak
A 3 éve alapított díjat 2005-ben is az Electrolux kapta, így már
kitartó és magas színvonalú munkáját, amelynek eredményeként
kétszeresen büszkék lehetünk sikeres együttműködésünkre.
átvehettem ezt a díjat. Azért is különleges most ez a díj, mert
A díj átadására az Euronics gálavacsoráján került sor, ahol
az elmúlt évhez képest egy keményebb piaci helyzetben tudtuk
Belényesi Zsolt, az Electrolux értékesítési igazgatója képviselte
felülmúlni versenytársainkat! - mondta Belényesi Zsolt,
a vállalatot. A hazánkban 138 boltot üzemeltető Euronics
az Electrolux értékesítési igazgatója.

Az Euronics

AEG-Electrolux
Prémium Golf Kupa
Az AEG-Electrolux a névadó támogatója a Pólus Palace Thermal Hotel golfklubjában június
8-án és augusztus 31-én megrendezésre kerülő golfversenyeknek.
A golf ugyanazt az exkluzivitást képviseli a sportok között,
melyet az AEG-Electrolux márka a háztartási gépek piacán.
A minőségi időtöltés, maximális kontroll és a részletekben rejlő
tökéletesség jelenti a kapcsolatot a két terület között.
- A golfjáték az egyik legérdekesebb sport, mert leginkább saját
magunkat kell legyőzni. Emellett pedig technikailag is nagyon
pontos, precíz és koncentrált kivitelezést kíván.
A golfjátékos minden mozdulatában a tökéletességre törekszik,
éppúgy, ahogy mi tesszük ezt az AEG-Electrolux készülékek
fejlesztése során. Ez a tökéletességre való törekvés indított
minket arra, hogy a márkanevet összekapcsoljuk a golffal.
- mondta Belényesi Zsolt, az Electrolux értékesítési igazgatója.
Az eseményen vendégül láttuk az újságírókat is. Na, nem
a pályán, hiszen arra csak golfvizsgával rendelkező játékosok
léphetnek, de lehetőséget biztosítottunk nekik arra, hogy
belekóstoljanak a golfozás örömeibe.
Vass Attila, az Electrolux jászberényi porszívógyárának
igazgatója segített a sajtó képviselőinek elsajátítani a golf alapjait.
Az elméleti és gyakorlati képzés után egy elegáns vacsorával
zártuk a napot, ahol Takács János, az Electrolux Lehel Kft.
vezérigazgatója köszöntötte a sajtó képviselőit, s megköszönte
eddigi munkájukat.
A következő napon, a golfpályán, kora reggel megkezdődött az
AEG-Electrolux Prémium Cup golfverseny. 75 játékos nevezett

különböző kategóriákban, s minden induló egy AEG-Electrolux
pólót, sapkát és katalógust tartalmazó csomagot kapott
a verseny elején.
A márka molinói és zászlói végigkísérték a játékosokat a 18
lyukú pályán, a golfklub területén és a szálloda homlokzatán is.
Az eredményhirdetésre
délután került sor, ahol
Belényesi Zsolt gratulált
a nyerteseknek, és átadta
nekik az értékes AEGElectrolux nyereményeket.
A verseny fődija egy AEGElectrolux csúcskategóriás
mosógép és egy Pro Steam
szárítógép volt.
Az AEG-Electrolux Prémium
Cup versenyről több
internetes sportoldal, és
a Sport TV is beszámolt,
a Gazdasági Rádióban pedig
a szponzorációról interjú
készült Belényesi Zsolttal,
a cég értékesítési
igazgatójával.

Új Electrolux Clario, a trendi

csajos garzonok porszívója
A magenta és egreszöld színekben

kapható új Electrolux Clario

porszívókat lehetetlen nem
észrevenni. A kisméretű, kompakt '
porszívók vagány külsejükkel kedvet

csinálnak a takarításhoz.

Bj Electrolux

*

Plasztikus, merész, élénk és vonzó. Ezekkel a szavakkal
lehet leginkább jellemezni a stílusos Electrolux Clario
porszívókat, amelyek kialakításakor az egyik cél az volt,
hogy az üzletekben magukra vonják a figyelmet.
Az Electrolux vásárlási szokásokról készített felmérése
szerint ugyanis a vásárlók 50 százaléka azt a terméket
veszi meg végül, amelyen elsőként megakad a tekintete.
Az új design egy valódi, könnyen kezelhető kompakt
készüléket takar. A kisméretű porszívó mindössze 4 kg
súlyával praktikus segítséget nyújt a takarítás során.
Kényelmesen hordozható és kis helyen tárolható.
Az új Clario 2 in 1 vezérlőgombjával ki- és
bekapcsolhatjuk a készüléket, eltekerésével pedig
fokozatmentesen állíthatjuk a szívóteljesítményt.
Ergonómiai szempontoknak megfelelően a kiegészítő
tartozékok a készülék hátsó részében kaptak helyet, így
mindig kéznél vannak.
A Vario 600 kombinált szívófejnek köszönhetően az új
Clario járólapon, parkettán vagy szőnyegen egyaránt
optimális teljesítményt nyújt. A puha kerekeken
könnyedén gurul a készülék, így nem kell attól sem
tartani, hogy megkarcoljuk vele a kényesebb felületeket.
Az egreszöld készülék (ZP 3510) 15 990 forintos,
a magenta színű modell (ZP 3520) 19 900 forintos
fogyasztói áron kapható a szaküzletekben.

L

Az AEG-Electrolux mosogatógépek a minőségi élet fokmérői
Az Electrolux Csoport európai
zajkutatása szerint

a megkérdezettek 66 százaléka
a csendes működéshez kiváló

minőséget társít a háztartási
gépek kapcsán. Az AEGElectrolux új mosogatógépei
tökéletesen megfelelnek ennek

az elvárásnak.
A felmérés szerint az elmúlt két évtizedben
négyszeresére nőtt az európai városok
zajterheltsége. Különösen sokat nőtt a zajszint
az otthonokban, az intenzív gépesítés miatt
elsősorban a konyhákban. Mivel napjainkban
egyre több időt töltünk a konyhában, így nem
meglepő, hogy a készülékfejlesztés a csend

irányába halad. A folyton megújuló design és
a funkcionalitásra irányuló fejlesztés mellett
egyre nagyobb hangsúlyt kap a gépek csendes
működése. Az AEG-Electrolux mérnökei ennek
szellemében megalkották a piac egyik
legcsendesebb mosogatógép családját.
A technológiai újítások következtében
az AEG-Electrolux csendes mosogatógépei
3 dB-lel alacsonyabb zajszinten működnek,
mint a néhány évvel ezelőtti modellek, így fele
olyan hangosnak halljuk őket használat közben.
A halk működésben jelentős szerepet játszik
az extra szigetelés, a csendes motor,
a folyamatos mosogatást felváltó pulzáló mosás,
a precíz szerelés és az elektronikai programozás is.
A zajszintcsökkentés mellett tovább csökkent
a mosogatógép vízfelhasználása is. A ProWater
rendszerrel az eddigi 14 literes vízfogyasztást
12 literre sikerült redukálni az energiatakarékos
programok esetében, ami átlagos használat
mellett, éves szinten 420 liter víz megtakarítását
eredményezi. Az AEG-Electrolux új

mosogatógépei energiatakarékosság, tisztítási
hatékonyság és szárítási teljesítmény
tekintetében is „A” osztályos besorolást kaptak.
A szabadon álló mosogatógépek
139 900-199 900 forint, a beépíthető
készülékek 249 900-279 900 forint közötti
fogyasztói áron megvásárolhatók
a szaküzletekben.

Alakítsuk környezettudatossá
konyhánkat!
A környezetvédelem

szerencsére egyre több

ember életében, mindennapi
gyakorlatában van jelen.

Újrahasznosítunk, hulladékot

szelektálunk, és

energiatakarékos izzókat

használunk, hogy

csökkentsük környezetünk
terhelését. De mit tehetünk

otthonunk legaktívabb

helyiségében, a konyhában,
környezetünk védelme

érdekében?
A környezetbarát konyha

megteremtéséhez

a legfontosabb, hogy
a lehető legkisebb

energiafogyasztású

a globális felmelegedéshez és
a klímaváltozáshoz vezető
folyamatokat. A készüléken lévő
energiacímke a termék
energiahatékonyságát egy A-tól G-ig
terjedő skálán jelzi, ahol az A-jelű
termékek fogyasztanak
a legkevesebbet. A hűtőszekrények
és fagyasztók esetében a besorolást
kibővítették az A+ és az A++ jelekkel,
amelyek még energiahatékonyabb
működést jelölnek.

háztartási készülékeket

3. Használjunk indukciós
főzőlapot.

használjuk és figyeljünk oda

Az indukciós főzőlapok sokkal
hatékonyabban használják fel
az energiát, mint a hagyományos
tűzhelyek: még a kerámialapos
főzőlapoknál is akár 25%-kal
kevesebbet fogyaszthatnak.

azok működtetésére.

Az Electrolux 10 pontba gyűjtötte
azokat a kritériumokat, melyek
szem előtt tartásával
kialakíthatjuk zöld konyhánkat.
1. Cseréljük le régi
készülékeinket.
A környezetvédelem területén jelentős
előrelépést hozna, ha a 10 évnél
öregebb háztartási készülékeket
lecserélnénk energiatakarékos
gépekre. A mai készülékek akár
60%-kal kevesebb energiát és vizet
fogyaszthatnak!

2. Figyeljünk
az energiafogyasztást jelző
címkékre.
A kevesebb energia alacsonyabb
számlával és kevesebb szén­
dioxidkibocsátással jár. így lassítjuk

4. Mosogassunk géppel.
A modern mosogatógépek
mindössze negyedannyi vizet
használnak, mint amennyit kézi
mosogatáskor elfolyatunk - 15 litert
60 liter helyett egy 12 személyes
étkészlet tisztítása esetén.
Ráadásul a felhasznált energia
és a mosogatószer is kevesebb!

5. Használjunk ökoprogramot
a gépi mosogatásnál.
A gép kevesebb vizet és energiát
fogyaszt, így csökken a szén­
dioxidkibocsátás.

6. Tartsuk távol a hűtőszekrényt
vagy fagyasztót a meleg
blokkoktól.

A fűtőtestek vagy tűzhelyek által
kibocsátott hő intenzívebb működésre
készteti a kompresszort és
a kondenzátort, ezáltal növeli
az energiafogyasztást.

7. Használjunk No Frost
készülékeket.
A fagyasztóban képződött 5 mm
vastag jégréteg 30%-kal növeli
az energiafogyasztást.

8. Használjunk súlykontroll
automatikával ellátott mosógépet.
A rendszer érzékeli a töltet
mennyiségét, és annak megfelelő
mennyiségű vizet használ a mosás
során. így mosásonként akár
35-50%-kal csökkenthető
az energia- és a vízfelhasználás.

9. Centrifugáljunk magas
fordulatszámon a szárítás előtt.
Törekedjünk arra, hogy a ruhák
a lehető legszárazabbak legyenek
a szárítógép használata előtt.
A túlságosan nedves ruha jelentősen
megnöveli a szárítási időt
és a felhasznált energiát.

10. Igyunk csapvizet.
Sok ember úgy gondolja, hogy
a palackozott víz biztonságosabb
és egészségesebb, mint a csapvíz.
A csapvíznek azonban gyakran
szigorúbb tisztasági előírásoknak kell
megfelelni, mint a palackozott víznek,
emellett kedvezőbb a környezetre
nézve. Ha nem szeretjük a csapvíz
ízét, választhatunk olyan
hűtőszekrényt, amely szűri.

electrolux

17

Frissítő megoldások
az Electrolux hűtőkből
Az Electrolux Brita és Drinks Express hűtőszekrényei speciális
kialakításuknak köszönhetően praktikus segítőtársak lehetnek

szervezetünk belső hidratálásában.
A víz szervezetünk legfontosabb alkotóeleme. Egy felnőtt
ember testének közel 70 százaléka víz, ezért jelentős
szerepet játszik egészségi állapotunkban. Hatással van
vérnyomásunkra, vérkeringésünkre, emésztésünkre,
Ízületeinkre és még bőrünk állapotára is. Agyunk
90 százalékát is víz alkotja, így felelős gondolkodásunkért
és érzéseinkért is.
Egy iráni orvos, Batmanghelidj szerint nem betegek vagyunk,
hanem szomjasak. Ő kizárólag víz itatásával gyógyított meg
gyomorfekélyt, allergiát, hátfájást és depressziót.
Módszerének egyik kulcsa, a betegeivel megitatott víz kiváló
minősége.
Az Electrolux a Brita szűrős és Drinks Express hűtőivel
a megfelelő mennyiségű és minőségű vízfogyasztásra ösztönzi
az embereket.
A Brita hűtő ajtajába egy 4 literes tartályt építettek be, melyet
csapvízzel kell feltölteni. A víz kellemesen hűs hőmérsékletét
a háztartási hűtőtér biztosítja. A hűtőajtóban elhelyezett Brita
Maxtra szűrőbetét hatékonyan lágyítja a csapvizet, kiszűri
a rossz ízű és kellemetlen illatú anyagokat, például a klórt és

a csővezetékekből származó nehézfémeket, többek között
az ólmot és a rezet. A tiszta, szűrt víz merőben más ízélményt
nyújt a fogyasztónak.
A hűtőajtón elhelyezett csap egyfelől folyton emlékezteti
az embereket a vízivás szükségességére, másfelől megkíméli
őket az állandó ajtónyitogatástól, ami a nyári melegben
jelentősen megnövelheti a készülék energiafogyasztását.
Az Electrolux Drinks Express egy beépített gyorshűtő modul
segítségével a hagyományos hűtőszekrényeknél hatszor, de
még a fagyasztóknál is gyorsabban hűti le az italokat. Ennek
eredményeként kevesebb mint 20 perc alatt kész
a kellemesen hűs frissítő. A gyorshűtő modul biztonságosan,
a megfagyás veszélye nélkül biztosítja a gyors hűtést.
A rekeszben nyolc 0,33 vagy 0,5 literes fémdobozt, vagy két
borosüveget, vagy egy másfél literes üdítőt tárolhatunk.
A rekesz az egyik zöldségtároló fiók helyén lett kialakítva,
így inaktív állapotban hagyományos tárolóként funkcionál.
A Brita (ENB39405S) hűtőszekrény 164900 forintos, a Drinks
Express (ENB38607X) hűtőszekrény pedig 174900 forintos
ajánlott fogyasztói áron megvásárolható a szaküzletekben.

Rekordszámú magyar
pályázat az Electrolux Design
Láb idei versenyén
Nem kevesebb, mint 23 pályamű érkezett

a hazai iskolákból az Electrolux Design Láb

nemzetközi versenyére, melyet idén hatodik

alkalommal hirdetett meg a vállalat.
A magyar pályázatokkal együtt a világ
42 országából több mint 600 nevezés

közül kell majd a kiválasztani a zsűrinek azt
a 8 pályaművet, amelyik a döntőbe kerül.
Az elmúlt években átlagosan csak két pályázat
képviselte Magyarországot a nemzetközi
háztartásikészülék-tervező versenyen.
Az áttörést Szabó Levente, a Moholy Nagy
Művészeti Egyetem hallgatójának tavalyi sikere
hozta, aki első helyen végzett E-Wash
elnevezésű mosógépével.
Az egyetemen egy hallgatói csoport a tavaszi
szemeszterben tantervi keretek között
foglakozott a témával, melynek eredményeként
jelentősen megnőtt a pályázó diákok száma.
A 23 magyar pályamű nemzetközi mércével
mérve is soknak számít. Ennél többen csak
Kínából (73), Dél-Koreából (42), Portugáliából
(34), Brazíliából (30) és a Fülöp-szigetekről (29)
pályáztak.
A nyolc döntős pályaműről június közepéig

határoz a zsűri, melyek közül október 9-én
Zürichben választják ki az idei verseny első
három helyezettjét. A Design Láb 2008 első díja
5000 euró és egy hat hónapos gyakornoki állás
az Electrolux valamelyik globális terméktervező
központjában. A második díj 3000, a harmadik
pedig 2 000 euró.
A 2008-as verseny témája a jövő háztartási
készülékeinek megtervezése az internetes
generáció számára. Olyan élelmiszertárolásra,
főzésre és/vagy mosásra alkalmas készülékekkel
lehet pályázni, amelyek 2-3 év múlva akár
kereskedelmi forgalomba is kerülhetnek.
Az internetes generációt azok a 25 és 35 év
közötti márkatudatos, független, önálló fiatalok
alkotják, akik kevés szabadidővel rendelkeznek.
Fontos számukra a környezetvédelem,

hétköznapjaikban jelentős szerepet tölt be
a technológia és gyakori látogatói az on-line
közösségi portáloknak. Az zsűri alapvető
értékelési szempontjai az elmúlt évekhez
hasonlóan az eredetiség, a kreativitás,
az Electrolux értékekhez való lojalitás és a valós
fogyasztói igények szem előtt tartása.
Indítása óta a diákok ezrei vettek részt
az Electrolux Design Láb versenyén, melyet
minden évben más téma köré építenek
a szervezők (2007: „Zöld” design, 2006:
egészséges étkezés), és a világ különböző
nagyvárosaiban tartják a gazdag programokkal
kísért eredményhirdetést. A tavalyi verseny
gálaestjét Párizsban rendezték, de Barcelona,
Stockholm, New York és Budapest is adott már
otthont az eseménynek.

Hol, mivel tölti nyári szabadságát?
A címben feltett kérdésre vártuk a választ jászberényi hűtőszekrénygyárunk kettő, illetve

porszívógyárunk három munkatársától. A válaszokból kiderül, hogy milyen sokféleképpen
lehet eltölteni a nyári szabadságot. Volt, aki már a nyaralás után, volt, aki még előtte
válaszolt kérdésünkre.
Háger Csaba Hevesről jár be majd tíz éve
már jászberényi hűtőszekrénygyárunkba,
ahol
a szerelősoron
dolgozik.
- Az idei nyári
szabadság
nekem
a lakásfelújítást,
ezen belül
a festést
jelentette.
Nagy munkába
kezdtünk, de
azért a családdal
- feleségemmel és két gyermekünkkel néhány napot Abádszalókon, a Tiszatónál is eliöltöttünk. Ez igazán remek
kikapcsolódás volt.
Füleki Béláné ugyancsak
a Hűtőszekrénygyárban dolgozik, 1970től munkatársa
cégünknek,
a kompresszorok
elektromos
bekötését végzi.
- Mi már
visszatérő
vendégei
vagyunk Balatonakarattyán egy
önellátós családi
üdülőnek. Július
közepétől két hetet töltünk itt a teljes
családdal. A Balaton varázsa régen
megfogott már bennünket, így nem
véletlen, hogy időről időre visszatérünk
ide. Reméljük, hogy jó időnk lesz, és

sikerül feltöltődnünk, hogy az év második
felében ránk váró feladatok megoldása
nem okoz majd gondot.

Fehér András
Hevesről jár
a porszívógyárba,
ahol 2004 óta
művezetőként
dolgozik.
- Feleségemmel
és két
gyermekünkkel
egy hétig
nyaraltunk a cég
Zamárdiban
található
üdülőjében, ahol
kiváló körülmények között tölthettük el
a hét napot. Nagyon jó időt fogtunk ki, így
volt lehetőségünk napozni és strandolni.
Persze, ha már a Balatonnál voltunk,
akkor nem hagytuk ki a kirándulási
lehetőséget sem. Jártunk Tihanyban és
egy pincelátogatást is a programba
illesztettünk.
A jászberényi Hudra Piroska 2004 óta
dolgozik a porszívógyárban

csoportvezetőként.
- Idén nem megyek nyaralni, mert nincs
rá időm. A nyári szabadságot ezúttal
otthon töltöm, mert van mit tennem. Nem
régen költöztem új lakásba, s ott még sok
a feladat. E mellett a kertészkedés jelenti
majd számomra a kikapcsolódást.
Vőlegényemmel azt tervezzük, hogy
jövőre már elmegyünk nyaralni. Korábban
egyébként 2-3 évente töltöttem
a szabadságomat nyaralással.
A tiszasűlyi Kovács Zoltán 2004 óta
minőségi ellenőr a porszívógyárban.
- Élettársammal és 2 éves kisfiúnkkal
augusztusban
egy hetet
szeretnénk
eltölteni
a Balatonnál.
Az előző két
évben nem
voltunk nyaralni,
mert
gyermekünk
még nagyon
kicsi volt, így
ez lesz az első
közös
nyaralásunk.

Gyermekkoromban iskolai kirándulás
keretében már jártam Siófokon, s annyira
megtetszett a város, hogy most ott
fogunk nyaralni.
Ha jó lesz az idő, akkor a Balaton
és környéke minden tekintetben kiváló
nyaralóhely lesz.

Diákmunka és szakmai gyakorlat
A nyári szabadságolási időszakban ma is
alkalmaznak a vállalatok diákokat, akik
időszakosan pótolják a nyári pihenőjüket töltő
kollégákat. így van ez cégünknél is. Jászberényi
gyárainkba három iskolaszövetkezet közvetített
fiatalokat nyári munkára. Idén a Meló-Diák
Szolnoki Iskolaszövetkezet, a Diákmunka
Központ Iskolaszövetkezet és a Pensum
Diákmunka iskolaszövetkezet több mint száz ■
diákmunkaerőt biztosított számunkra. Közülük
legtöbben a TT&Cabinet üzemben,
de a CT üzemben és a fagyasztóládagyárban is
dolgoznak nálunk.
A nyár a gyakorlatok ideje is. Idén 23 fiatal tölti
szakmai gyakorlatát jászberényi gyárainkban.
Középiskolások, főiskolások és egyetemisták

érkeztek hozzánk Jászberényből, Egerből,
Győrből, Budapestről, Szegedről, Kecskemétről,
Szolnokról és Újszászról. Közöttük van, aki
villamosgép- és berendezés technikusnak,
logisztikai műszaki menedzser asszisztensnek,
gépészmérnöknek tanul. Általában egy hónap
a gyakorlat, de lesz, aki 3 hónapot tölt nálunk.
A jászberényi Szarvas Andrea a Szegedi
Tudományegyetem Bölcsészkarának
kommunikáció és médiatudomány szakán volt
első éves és egyhónapos nyári gyakorlatát
Fekete Zsanett PR-menedzser mellett töltötte.
Tapasztalatairól a következőket nyilatkozta
lapunknak:
- Kisebb vállalatnál már jártam korábban, ám az
Electrolux új volt számomra. Az itt töltött egy

hónap alatt nagyon sok feladatot kaptam,
többek között cikket írtam, és kutatómunkát is
végeztem. Nagyon hasznos egy hónap volt,
s remélem, hogy velem is elégedettek voltak.
Szerencsém volt, mert jó időben voltam jó
helyen, s így eljuthattam például a HEBC
budapesti sajtótájékoztatójára is.
Szembesülhettem azzal, hogy mennyire más az
elmélet és a gyakorlat. Amíg az egyetemen
„csak” egy jegy jár az elvégzett feladatokért,
addig az életben mindennek tétje van.
Egyébként az egy hónap alatt nagyon sok
emberrel megismerkedtem, s ez a későbbiek
során, remélem, hasznomra lesz még.
Amennyiben lehetőségem lesz, szeretnék
többször is gyakorlatra jönni az Electroluxhoz.

Megújul a kerékpártároló
A hűtőgépgyári elkerülő út felújítása, az ívkorrekció és az új
buszvárók megépítése befejeződött. Jászberény város és
az Electrolux közös, döntő többségében pályázaton nyert
pénzből megvalósított beruházásának nem volt része annak
a kerékpártárolónak a felújítása a gyár mellett, amely mintegy
40 éve változatlan formában és egyre rosszabb állapotban
várta, várja a kerékpárosokat és a motorosokat. Mivel
a kerékpártároló környezete megújult, megszépült, így nem
lehet halogatni a kerékpártároló átépítését sem.
- Azt a jelenleg még meglévő kontrasztot kívánjuk
megszüntetni, amit a felújított környezet és a meglehetősen
lerobbant kerékpártároló együttes látványa kelt. Utóbbi
körülbelül negyven éve épült, s azóta alaposan
elhasználódott. Miután az út és a buszvárók felújítása
megtörtént, nem lehetett kérdéses, hogy a kerékpártárolóval
is kezdenünk kell valamit. Azt tapasztaltuk, hogy a 2800
négyzetméter alapterületre egészében nincs szüksége
a kerékpárosoknak és a motorosoknak, mivel a legtöbben
autóval járnak dolgozni. Ennek ismeretében döntöttünk arról,
hogy 1100 négyzetméteres kerékpártárolót alakítunk ki.
A beruházás értéke 12,5 millió forint, a kivitelezés határideje

Nyugdíjas-találkozó
Július 18-án, pénteken délután
rendezte meg az Electrolux Lehel
Kft. és a Vasas Szakszervezeti
Szövetség cégünknél működő
szervezete immár
hagyományosnak számító
nyugdíjas-találkozóját. A Lehel
Sport Kht. területén először
Zsótér András, a Vasas
Szakszervezeti Szövetség helyi
szervezetének elnöke köszöntötte
nyugdíjasainkat. Számítása
szerint ez már a harmincnegyedik
nyugdíjas-találkozó volt, melyen
Babucs József a vállalat
gazdasági igazgatója is szólt
a megjelentekhez.
Cégünk gazdasági igazgatója
a cégcsoport, majd az Electrolux
Lehel Kft. jelenéről, idei első
féléves eredményéről, majd
a következő egy-két év tervéről
tájékoztatta a megjelenteket.
- A cégcsoport első fél éve
volumenben gyengébbre,
eredményben valamivel jobbra
sikeredett a tavalyi év hasonló

időszakánál. Ezen belül az
Electrolux Lehel Kft. jobb első fél
évet produkált, mint volt a tavalyi.
A piacon egyre élesebb
a verseny, s nekünk
a fejlesztésekre kell
koncentrálnunk. Ezen a téren is
jól állunk, hiszen a közelmúltban
piacra dobott új termékeink
sikeresek, számos díjat is
nyertünk velük - mondta Babucs
József, aki további, egészségben
eltöltött éveket kívánt cégünk
egykori, ma már nyugdíjas
munkatársainak.
A hagyományoknak megfelelően
a szervezők ezúttal is műsorral
kedveskedtek a nyugdíjasoknak.
Előbb Budai Beatrix magyar
nótákat és operetteket adott elő
Budai Béla zongorakísérete
mellett, majd Poór Péter
következett. Meghívása
telitalálatnak bizonyult, hiszen
ő éppen annak a korosztálynak
volt nagy kedvence, akik ma már
nyugdíjas éveiket élik.

pedig 2008. szeptember 30. E program keretében egyébként
a gyár előtti parkot is megújítjuk - nyilatkozta lapunknak
Horváth István, az Operatív szolgáltatás vezetője, aki azt is
elmondta, hogy a fennmaradó 1700 négyzetméteren várhatóan 2009-ben - parkolót fognak építeni, személyautók
számára.

III. Electrolux Kupa
Nemzetközi Junior Női Röplabdatorna
A magyar válogatott emelhette magasba a kupát
Június utolsó hétvégéjén, immár harmadik alkalommal rendezte meg az Electrolux Kupa Nemzetközi

Junior Női Röplabdakupát vállalatunk, a Magyar Röplabdaszövetség és Jászberény Város
Önkormányzata.
Azt már a torna kezdetekor tudni lehetett, hogy
új név kerül a győztesek sorába, hiszen két éve
a németek, tavaly pedig a csehek sikerét hozta
a mérkőzéssorozat. Most viszont a németek egy
héttel a kupa kezdete előtt lemondták
a részvételt, s helyükre a szlovének ugrottak be.
A magyar és a szlovén nemzeti válogatott mellett
a szlovák és a lengyel korosztályos nemzeti
csapatot köszönthette a kupa ünnepélyes
megnyitóján Takács János, cégünk
vezérigazgatója, aki mindenkinek sok sikert
kívánt.
- Az Electrolux Kelet-közép-európai Holdingjának
vezetőjeként elmondhatom, hogy mind a négy
országban jelen vagyunk. Számunkra fontos
a társadalmi szerepvállalás, ezen belül a sport is,
ezért támogatjuk e nagyszerű esemény
megrendezését. Azt kívánom, hogy a legjobb
csapat nyerje a kupát, s nem árulok el nagy
titkot, hogy én a magyar csapat sikeréért szorítok
- mondta Takács János, akit a szervezők
születésnapja alkalmából egy dobostortával
leptek meg.
Ekkor egyébként már egy-egy mérkőzésen túl
voltak a csapatok. A körmérkőzéses alapszakasz
két 3:2-es mérkőzéssel kezdődött. A lengyelek 1 -2 évvel fiatalabb játékosokból álló csapattal
érkeztek - már kétszettes előnyben voltak
a szlovénekkel szemben, ám a vége 3:2 lett
Szlovénia javára. A magyar csapat
bemutatkozása sem sikerült, hiszen a szlovákok
nagy csatában 3:2-re verték lányainkat, akik
soraiban ott volt Sándor Renáta, a Jászberényi
Röplabda Klub kiválósága is. A szlovák csapat
egyébként olyan lendületbe jött a mieink feletti
győzelem után, hogy a lengyeleket és
a szlovéneket is legyőzték. így az első helyen

zárták a csoportkört, s a magyar válogatottal
mérkőzhettek a szombat esti elődöntőbe, mivel
lányaink a szlovénektől és a lengyelektől is 3:1-re
kaptak ki, s a negyedik helyen végeztek. A másik
ágon így a szlovének a lengyelekkel
mérkőzhettek a döntőbe jutásért.
Az első elődöntőben a magyarok a szlovákok
ellen a visszavágás reményében léptek pályára.
Az első szettet a mieink, a másodikat
és a harmadikat a szlovákok, a negyediket ismét
a mieink nyerték. A mindent eldöntő ötödik
szettben 6:1-re is vezetett már Németh Lajos
együttese, ám 13:13-nál együtt volt a két gárda.
Ezt követően már csak magyar pontok
következtek, így lányaink 3:2-es sikere döntőt
ért. A másik találkozón a szlovének 3:0-ra
„intézték el” a lengyeleket.
Vasárnap reggel előbb a szlovák és lengyel
gárda döntötte el a harmadik hely sorsát.
Az esélyeknek megfelelően a szlovákok 3:1 -re
nyertek, s megszerezték a harmadik helyet.
A mérkőzésről mérkőzésre jobb teljesítményt
nyújtó magyar válogatottat a szlovének sem
tudták megállítani a fináléban. Szoros három
játszmában kerekedtek fölül a mieink és 3:0-s
sikerük azt jelentette, hogy először nyerte
a magyar válogatott az Electrolux Kupát.
Az eredményhirdetés során Fekete Zsanett
PR-menedzser adta át a kupát a magyar
válogatott kapitányának. Cégünk egy-egy
különdíjat is felajánlott a csapatok legjobbjainak.
Ezeket Dominika Cérna (Szlovákia), Kikelj Tjasa
(Szlovénia), Mikovajevszka Evelina
(Lengyelország) és Sándor Renáta
(Magyarország) vehette át. Egy Electrolux
porszívót kapott a győztes csapat edzője,
Németh Lajos.

electrolux

21

Negyvenhárom év a gyárban
Kevesen mondhatják el magukról, hogy több
mint négy évtizedet töltöttek el egy munkahelyen.
Tamás Pálné ilyen, példaértékű pályafutást
mondhat a magáénak. Tizenöt éves kislányként,
1965-ben, akkor még Nagy Erzsiké néven lépte
át először a gyár kapuját. A hűtőelemüzemben
mint tárfűző kezdett dolgozni. A szorgalmas,
kitartó ifjú kolleginára gyorsan felfigyeltek főnökei

és a személyzeti osztályra helyezték.
Folyamatosan képezte magát, s az osztály
megbecsült, elismert tagja lett.
Részese volt a nagy átalakulásoknak, így
a privatizációnak, a csoportos
létszámleépítésnek, a területek összevonásának,
a kiszervezéseknek és az új gyárak
alakulásának. Nyugdíjba vonulásáig aktív

részese volt az éppen aktuális személyzeti
feladatoknak. Pozitív életfelfogásával,
optimizmusával mindig példát mutatott
munkatársainak.
Ezúton kívánunk neki jó egészséget és tartalmas
nyugdíjas éveket.

Svéd tanuló
nyári gyakorlaton
a porszívógyárban
Az elmúlt hónapban nyári
gyakorlaton vett részt az
Electrolux jászberényi
porszívógyárában a Svéd
Királyi Technológiai Intézet
tanulója, Victor Ageyev.
A hallgató már harmadik
tanévét kezdi ipari mérnök
és menedzsment szakon Svédországban, és most
arról kérdeztük, hogy miért választotta hazánkat
a nyári gyakorlat helyszínének, és hogyan érezte itt
magát. „Az ok, amiért Magyarországot választottam,
a személyes érdeklődésemen felül az, hogy
Európában ez az Electrolux egyetlen porszívógyára.
A munkám rövid ideje alatt a porszívógyárban
a szerelősoron dolgoztam, hogy még könnyebben
megértsem a gyár szervezetének összetettségét és
hatékonyságát, és örültem, hogy itt lehettem, még
ha ilyen rövid ideig - két hét - is. Remélem, hogy
az itt eltöltött idő olyan értékes tudást, tapasztalatot
nyújtott számomra, amit az egyetemen nem
kaphatok meg. Végül szeretném megköszönni
mindenkinek, aki asszisztált nekem a munkám
során, hogy megmutatták, milyen az igazi magyar
vendégszeretet. - mondta Victor Ageyev.

Búcsú 38 év után a Combi üzemtől
Herkules Jánosné 1970. január 5-én lépte
át először a Lehel Hűtőgépgyár kapuját.
Útja a ll-es üzembe (Combi üzem) vezetett,
38 évvel később ugyanonnan ment
nyugdíjba. Az elmúlt év végén lett nyugdíjas,
ám fél évet még vállalt, hogy utódját
betanítsa. Június 30-ával viszont végleg
búcsút vett munkahelyétől, ahol kollégái két
nappal később rendeztek számára
búcsúünnepséget. Ezen Dóka Róbert,
az üzem vezetője köszöntötte Erzsiké nénit,
akit fiatal munkatársai sokan Mamának,
Maminak hívtak. Ez jelezte az iránta érzett
tiszteletet és szeretetet is.
- Mamára mindig lehetett számítani, fontos
láncszeme volt üzemünknek. Amikor
valamennyiünk nevében megköszönöm neki
a 38 évet, akkor egyben azt is kívánom,
hogy hosszú boldog nyugdíjas évek
várjanak rá - mondta Dóka Róbert.
Mami búcsúztatóján ott volt az üzem
korábbi vezetője, Dósa László is, aki több
mint két évtizeden át dolgozott együtt Erzsi
nénivel, aki a következőket nyilatkozta
lapunknak az elmúlt 38 évről.
- Húsz évig a termelésben dolgoztam,
majd tizennyolc évet mint
szerszámraktáros. A munka mellett 22 éven
át az üzem bizalmija, majd főbizalmija is

voltam. A Jász Múzeumban dolgoztam öt
évig, s azt követően kerültem a Lehel
Hűtőgépgyárba. Itt megtaláltam
a számításomat, ezért soha meg sem
fordult a fejemben, hogy elhagyjam
a gyárat. Igazi leheles család a miénk,
hiszen a férjem sajnos 11 éve már nincs
közöttünk, ő is itt dolgozott közel négy
évtizeden át, s két lányunk is
az Electroluxnál, itt Jászberényben keresi
a kenyerét. A 38 év alatt természetesen
voltak könnyebb és nehezebb időszakok;
de a nehézségeken mindig úrrá tudtunk
lenni. Tulajdonképpen már fél éve nyugdíjas
vagyok, de vállaltam még egy fél évet, hogy
betanítsam utódomat. Ez megtörtént, így
nyugodt szívvel mehetek el. Kertes házban
lakom, s van egy hobbikertem is, így lesz
mit csinálnom. Sokkal szabadabb leszek,
magam oszthatom be az időmet. Szeretek
kirándulni és színházba járni, s most erre is
több időm lesz - mondta Erzsiké néni.
Búcsúztatóján megható volt, amikor ő szólt
néhány szót kollégáiról. További jó munkát
kívánt mindenkinek, miközben elnézést kért
azért, ha valakit akaratán kívül megbántott.
Azt a szeretetet látva, ami őt
a búcsúztatóján körülvette, nehéz
elképzelni, hogy sokakat megbántott volna.

Vevői látogatások vállalatunknál

Ötvenéves találkozó
Egykoron, pontosan 50 évvel ezelőtt, 1955-ben 24 fiatal kezdte meg
a lakatosszakma elsajátítását az akkor még „fiatal” termelőegységnek
számító jászberényi Fémnyomó- és Lemezárugyárban. Az egykori
tanulók - ma már ősz hajú nagypapák - találkoztak egymással
ötvenéves évfordulójukon. Az ötven évvel ezelőtti eseményekre
a találkozón megjelent kilenc egykori diák, egy oktató és tanár nevében
az egyik diák Kispál Antal emlékezett. Az elméleti oktatásunk a 606-os
számú Ipari Tanintézetben, míg a gyakorlati oktatásunk a Fémnyomóés Lemezárugyár szerszámüzemében történt. A mi évfolyamunk volt
az első, amely már hároméves szerződéssel indult. A gyakorlat során
nem kíméltek bennünket, a „reszelős” indításnak hamarosan meg lett
a nyoma a tenyereken. Persze nem panaszkodhattunk egyhangúságra,
hiszen az üzem akkori gyártmányai nem nélkülözték a kézi munkát.
Menet közben 24 fős létszámunk 22-re csökkent, és az első év végén
módosult a szakmai szerkezet is. A tanulást 18 szerszámkészítő és
4 lakatos folytatta. Oktatóink és tanáraink áldozatos munkájának,
valamint a mi kitartásunknak sikeres szakmunkásvizsga lett
az eredménye. A jubileumi megemlékezés során természetesen
felelevenítettük a régi emlékeket. Bizony egyik-másik emlék ma már
igen furcsának tűnt. Valamennyiünk arcára mosolyt csalt az egykori 50
filléres ebédhozzájárulás, az ingyenes tankönyv és munkaruha, a fekete
köpeny, az egyensapka, a térítésmentes balatoni nyaralás és a 100
forintos ösztöndíj. A kiadós vacsora és némi kísérő elfogyasztása után
jókedvű anekdotázás vette kezdetét. Az egyéni történetek, életutak
felidézése sokkal terjedelmesebb beszámolóba is csak nehezen férne
bele. A sors elsodort egymástól bennünket, volt, aki külhonba került.
E találkozó ideje alatt minden nehézségről, gondról megfeledkezve
örültünk egymásnak.

Nyíregyházi kollégák Jászberényben
A XIII. Electrolux Díjugrató
Lovasversenyre nyíregyházi
kollégák érkeztek a vállalatunknál
működő Vasas Szakszervezeti
Szövetség jóvoltából. A Nyírség
fővárosában lévő alulfagyasztós
kombinált hűtőszekrénygyár
dolgozói első alkalommal
lehettek részesei az egész napos
eseménynek. A szervezők
a kollégáink részére még
belépőjegyet is biztosítottak
a Jászberényi Állatés Növénykertbe.

Az elmúlt két hónapban több nagyobb vevőnk tett látogatást
vállalatunknál. A BÚT francia kereskedelmi hálózat június 17-18-án járt
a jászberényi TT-és fagyasztóláda-üzemben. A francia céget 1972-ben
alapították, 236 üzlettel rendelkezik Franciaországban. Termékpalettáján
elektromos készülékek és lakásfelszerelési termékek találhatók.
A QUELLE beszerzési részlegének
új csapata tett látogatást július 2-án
a jászberényi TT-üzemben, mivel idén
decembertől várhatóan új
termékekkel fogja bővíteni
termékskáláját Magyarországról.
A CONFORAMA francia érdekeltségű
kereskedelmi hálózat július 17-18-án járt a Nyíregyházi
hűtőszekrénygyárban, valamint a jászberényi TT-és
fagyasztóláda-üzemben. A vállalat fehér és barna termékek
értékesítésével foglalkozik, melynek 170 üzlete működik
Franciaországban.
A BÚT és a CONFORAMA az Electrolux fehérárú üzletágának
- a francia piacon - a három legnagyobb vevője között szerepel.

Futóversenydömping
A május és június minden évben
igazi futóversenydömpinget hoz,
nem volt ez másképp ebben
az évben sem.
Május 17-én a hölgyeké volt
a főszerep, hisz ekkor rendezték
a 20. Flóra Női Futónap és
Fitnesz Fesztivált, melynek
6,5 km-es távján Csillik Anett
és Szabó Katalin képviselték
cégünket.
Két héttel később, május 31 -én
az 5. Generáli Duna-parti
Futógálán már az urak is rajthoz
állhatták, így ott a Csillik Anett,
Henrik Sundström, Kókai Ildikó,
Sós Norbert, Szabó Katalin és
Takács László alkotta csapat
teljesítette a budapesti rakparton
kijelölt pálya 10 km-es távját.
Az egyéni versenyek után
„csapatépítés” következett,
hiszen a június 8-án
megrendezett 15. K&H olimpiai
maraton váltón 6 fős csapatok
feladata a maratoni táv teljesítése,
a váltótagok a Parlament körül
kijelölt 7 km-es pályán egymást
váltva futják le a 42 km-es távot.
A sportegyesületi csapatok
és baráti társaságok mellett idén
is sok volt a céges csapat.
Csapatunk (Ali László, Gyephár
László, Henrik
Sundström, Takács
László, Kocza István)
3:29.22-es idővel
a 118. helyen végzett
a korosztályos mezőny
426 csapata között,
megelőzve
az ismertebb cégek
csapatai közül
a Budapest Bank, és
az IBM csapatát,

a Graphisoft 2 csapata közül
az egyiket, a BRFK, a Cetelem
Bank, a Magyar Telekom,
a Bosch és a KPMG csapatait,
a Microsoft és az SÁP 2-2
csapatát, valamint a HP 3
csapata közül 2-t.
A 'pesti aszfalt után június 14-én
nehezített hegyi pályán tehették
próbára magukat futóink, a 11.
Gatorade Kékes Csúcsfutáson
ugyanis a Kékestetőre kellett
fölfutniuk a mátrafüredi rajthelyről,
a 11,6 km-es távot így 671 m-es
szintkülönbség nehezítette.
A versenyen Kocza István,
Takács László és Kovács Zoltán
mellett egy hölgy, Szabó Katalin
is képviselte cégünket.

Totózzon é
Legutóbbi két számunkban a 2008.
évi pekingi nyári olimpia kapcsán
olimpiai totót tettünk közzé. A két
forduló megfejtései:

1. forduló
1. X, 2. 1,3. 1,4. X, 5. 1,6. 1, 7. X,
8. 1,9. 1, 10. X, 11. 1, 12. 1, 13. 1,
13+1. X

nyerjen velünk!
1. Milyen elismerésben részesült

a 2007. évi Innovációs Nagydíj

8. Melyik szervezetet támogatta 1 millió

forinttal az Electrolux EMS Factory

átadásán nyíregyházi

Foundation program keretében

hűtőszekrénygyárunk?

cégünk?

1 □ Innovációs Nagydíj

1 □ A Belvárosi Általános Iskola Eltérő
Tantervű Tagozatát

. X O kiemelt elismerés

2 O minisztériumi különdíj

X □ A Jászkisér Gyermekeiért

Alapítványt

2. forduló
1.0, 2. X, 3. 2, 4. 2, 5. X, 6. X, 7. 1,
8. 1,9. 1, 10. 2, 11. X, 12. 1, 13. X,
13+1.2

2. Április 17-én jászberényi

Művészeti Iskolát

gyárainkban tett látogatást Svédország

magyarországi nagykövete.

A legtöbb helyes tippet beküldők
közül ketten nyertek értékes
Electrolux terméket:
Suba Beatrix, jászberényi
hűtőszekrénygyár
Babusa Attila, porszívógyár.

2 O A Jászapáti Általános és Alapfokú

Hogy hívják a nagykövetet?

1 O Cecilia Björner
X O Ulf Kristiansen
2 O Thomas Mortensen

9. Ki volt cégünknél a sokszínű és
befogadó munkahely vállalati

nagykövete?
1 O Farkas Krisztina
X O Király Éva
2 O Kovács Georgina

3. Ki a termékfejlesztés szervezetének

Mostani lapszámunkban ismét
közzéteszünk egy totót, melynek
kérdéseire a helyes válaszokat előző
két számunkban megtalálhatják.
Júliusi totónk beküldési határideje:
2008. szeptember 15.
Megfejtéseiket Jászberényben
a személyi portán, Budapesten
a recepción, Nyíregyházán a büfében
elhelyezett electroluxos ládába
dobhatják be.
A legtöbb helyes tippet beküldők
közül ketten értékes Electrolux
terméket nyernek.

vezetője?

10. Ki a vezetője a jászberényi

1 O Kovács Ferenc

hűtőszekrénygyár műszaki

X □ Balázs Gyula

szervezetének?

2 □ Fekete Balázs

1 O Kármán József
X O Tímár Gergely

4. Hol tartott tájékoztatást

2 □ Szatmári András

és képzést a főbizalmiak

és az üzemi tanács tagjai

11. Hány év munka után ment nyugdíjba

számára a Vasas Szakszervezeti

a jászberényi Daraboló Üzemből Csáki

Szövetség vállalatunknál

Pál?

működő szervezete

1 □ harmincöt

április 24-25-én?

X □ negyvenegy

1 □ Tihanyban

2 □ harminckilenc

X ö Tokajban

2 O Mezőkövesd Zsóry-fürdőn

12. Hány főt vizsgáltak meg a jászberényi

telephelyünkön tartott mammográfiai
5. Mikor lesz a XII. Nemzetközi Hűtőgép

Kongresszus?

1 0 2008. október 15-17.
X O 2008. október 22-24.

2 □ 2008. október 8-10.
6. Hol rendezik a XII. Nemzetközi Hűtőgép

Kongresszust?

vizsgálaton?
1 O 127
XD 132

2 0 117
13. Hányadik helyet szerezte meg cégünk

csapata a 7. alkalommal kiírt
Gazdasági Minisztérium Sárkányhajó

Kupán?

1 O Nyíregyházán

1 □ 15.

X □ Jászberényben

XO 12.

2 O Budapesten

2 0 7.

7. Mi a hobbija a 26 éves Erdélyi

13+1. Hol tartotta május végén

Zoltánnak, aki nyíregyházi gyárunkban

csapatépítő tréningjét jászberényi

dolgozik?

porszívógyárunk?

1 □ fotózás

1 O Szekszárdon

X O vadászat

X □ Sopronban

2 □ számítástechnika

2 □ Pécsen

újság
’-O
o
•s

)

^£z b e r é



.

%*■

.>■ •**

''Tfanfán'J
V

1 Electrolux

Az elismerések
csúcsa...

Tartalom
• Interjú dr. Gönczy Sándorral, az Electrolux európai hűtőszekrény­

gyártásának vezetőjével

3

• Európai termelést irányító vezetők látogatása

4

• A magyar gazdaság ünnepén...
• Új igazgató a nyíregyházi Hűtőszekrénygyár élén

5
6

• Első féléves eredmények a nyíregyházi Hűtőszekrénygyárból

7

• Elindult az EQE Infomarket tréning a nyíregyházi

Hűtőszekrénygyárban
• Bemutatjuk a jászberényi Hűtőszekrénygyár termelési részlegét

7
8

• Vezérigazgatói díj
• Átállás az IBM-ről a Fujitsura

10
10

• A jászberényi Hűtőszekrénygyár júliusi és augusztusi győztesei

11

• Két hónap alatt közel száz javaslat

12

• Javasolj és nyerj! program sikere a Porszívógyárban

13

• Egyszerű és hatékony...
• SAP-rendszer funkcionális bővítése a Porszívógyárban

13
14

• Brazil termékfejlesztő kollégák hűtőszekrénygyárainkban

15

• Négy évtized után nyugdíjba

15

• A társadalmi felelősségvállalás jegyében

16

• Kis készülékekkel bővül az Electrolux portfóliója
• Tíz tipp a hűtők és fagyasztók energiatakarékos használatához

17
17

• Praktikus kompaktok - mosógép és szárítógép - az Electroluxtól
• AEG-Electrolux elszívók - csúcsteljesítmény csendben

18
18

• 30 perc a higiénikus tisztaságig

19

• 23. Niké Budapest Nemzetközi Félmaraton

20

• Kié lesz az év képe?

20

• Electrolux különdíj a legjobb lövőnek

20

• Totózzon és nyerjen velünk!

20

• IKEA nyereményjáték az Electrolux TT és CT üzemében,

Jászberényben

20

Amint arról mostani lapszámunkban beszámolunk,
szeptember 3-án, a Parlamentben tartották meg
a tizenegyedik alkalommal kiírt Magyar Termék Nagydíj
pályázat eredményhirdetését. A díjátadó ceremónián
a nyíregyházi Hűtőszekrénygyárunk „alulfagyasztós
kombinált hűtőszekrénycsalád” pályázatát Elismert Termék
oklevéllel díjazták.
E hírhez tartozik, hogy a Magyar Termék Nagydíj pályázat
tizenegy éves története során cégünk, az Electrolux Lehel
Kft. is háromszor elnyerte már a nagydíjat, s többször
kaptunk elismerő oklevelet. Amennyiben egy vállalat több
alkalommal - minimum ötször - elnyeri a Magyar Termék
Nagydíjat, jogosult a Gazdaságért Nívódíj megnyerésére.
Őszintén remélem, hogy vállalatunk életében hamarosan sor
kerülhet a Gazdasági Nívódíj átvételére is. Ehhez pedig
„csak” annyi kell, hogy folytassuk azt a sikeres innovációs
munkát, amely cégünket jellemzi. Továbbá, mert céljaink
egybeesnek a Magyar Termék Nagydíj pályázati kiírásában
megfogalmazottakkal, azaz:
„A Magyar Termék Nagydíj® pályázati rendszer ösztönzi
a gyártókat a kiváló minőségű, EU-konform termékek
gyártására, a fogyasztóvédelem és környezetvédelem
előírásainak betartására, a folyamatos minőségfejlesztésre.
A Magyar Termék Nagydíj® emblémával ellátott termékek
kifejezik az előírt és önként vállalt gyártói és forgalmazói
garanciákat a fogyasztók és felhasználók előtt.
A Magyar Termék Nagydíj® elnyerése fontos azoknak a hazai
gyártóknak és forgalmazóknak, akik jó minőségű, tartós
termékekkel foglalkoznak és az erős piaci versenyben
növelni kívánják a termékeik iránti bizalmat.”
Ahogy az elmúlt években, úgy a következő esztendőkben
is folyamatos lesz a fejlesztés az Electroluxnál, így annak
magyarországi gyárainál is. Fejlesztő szakembereink nem
pihennek, s a gyártás során is minden a hatékonyságot,
a produktivitást és a minőséget szolgálja. Az EMS vállalati
bevezetése is ezeket a célokat segíti, s a Javasolj és nyerj!
programunk keretében minden munkatársunkat is be
kívánjuk vonni e munkába.
Azaz, a következő években sok olyan termékkel,
termékcsoporttal jelenünk majd meg a piacon, melyekkel
sikerrel pályázhatunk a Magyar Termék Nagydíjra.
A folyamatos fejlesztések célja persze elsősorban a vevői
igények minél magasabb szintű kiszolgálása, ám e nem
éppen könnyű úton mindig megerősítést jelenthet egy-egy
elismerő díj elnyerése.

Az Electrolux magyarországi cégeinek lapja Felelős szerkesztő: Fekete Zsanett A szerkesztőbizottság címe: 5101 Jászberény, Pf. 64,
Electrolux Lehel Kft. Kiadja: Electrolux Lehel Kft. Felelős kiadó: Takács János vezérigazgató

Szerkesztési munkák: Szántai Tibor Grafikai tervezés, nyomtatás: Chili-Com Kft. Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1978

Interjú dr. Gönczy Sándorral,
az Electrolux európai hűtőszekrény
gyártásának vezetőjével
Dr. Gönczy Sándort 2006. szeptember 1 -jétől nevezték ki az Electrolux európai hűtő­
szekrénygyártásának vezetőjévé. Az Electrolux első alkalommal nevezett ki magyar szakembert

páneurópai pozícióba, eddig a vezetői szintet mindig nyugat-európai kollégával töltötte be
a vállalat. A kinevezése óta eltelt két esztendőről beszélgettünk dr. Gönczy Sándorral.
termelési folyamatainak,
költségszerkezetének
jelentős javítását.

- Jelenleg milyen
nagyobb projektek
vannak folyamatban?

- Mi történt 2006 szeptembere óta?
- Az elmúlt időszak legfontosabb
teendője volt a „hideg termékvonal”
üzleti eredményének javítása.
Az Electrolux négy termékvonala közül
ebben az iparágban a legélesebb
a verseny, ez az a termékvonal, ahol
az új piaci szereplők a legkönnyebben
elindulhatnak, gondolok itt Kínára vagy
Törökországra. A „hideg termékvonal”
három fő stratégiai területet jelölt ki,
melyre folyamatosan fókuszál. Az első,
egyben legfontosabb, az iparági
legjobb minőség előállítása a gyártási
költséghatékonyság javításával, vagyis
az EMS (Electrolux Gyártási Rendszer)
bevezetése és folyamatos fejlesztése.
A következő fő terület új innovatív
termékek fejlesztése és gyors piacra
vezetése. Erre azért van nagyon nagy
szükség, mert az árak a különböző
piacokon folyamatosan csökkennek,
és az új innovatív termékekkel csekély
mértékben emelhető vagy fenntartható
a termékek ára. A harmadik végül,
de nem utolsósorban, a gyártási
költségek optimalizálása a gyárak
megfelelő volumenének és földrajzi
elhelyezkedésének kialakításával, ami
részben jelenthet termelésáthelyezést
és gyárbezárást, valamint az adott gyár

- Idén május végén
megszületett az a döntés,
miszerint az olaszországi
hűtőszekrénygyártás
átalakul, melynek
keretében a firenzei
hűtőszekrénygyárat
bezárjuk, és a suseganai
h űtőszekrénygyárat
költséghatékonyan
optimalizáljuk. Utóbbiban
a szerelősorok számának
csökkentésével, a gyártás
átszervezésével jelentős
fix költségeket tudunk megtakarítani,
amely nagyon jó alapot biztosít majd
a gyár versenyképessége szempontjából.
A suseganai gyárban a beépíthető és
a nagyméretű termékek gyártására
fogunk fókuszálni. Az előbbi lépéseknek
is köszönhetően jelentősen javítható
a költségszerkezetünk és ezáltal az üzleti
eredményünk. Az EMS kiterjesztése
szintén folyamatban van minden
gyárunkban, mivel ez egy folyamatos
program és egy soha véget nem
érő folyamat. A minőség fejlesztése
mellett a következőkben több figyelmet
fordítunk az üzemi anyagfolyamatokra,
anyagkezelésre, a készletek folyamatos
csökkentésére, valamint a termékeink
kapcsán folyamatosan dolgozunk új
innovatív termékek fejlesztésével mind
a szabadonálló, mind a beépíthető
készülékek területén.

- Az új innovatív termékek stratégiai
fontosságúak lesznek a következő
évek során. Néhány információt
kaphatunk a hazánkban készülő
innovatív termékekről?
- Magyarországi gyárainkban az új
innovatív termékek közé tartoznak
például a színes készülékek,
gondolok itt a bronz- ezüst- sárga,

fekete és rozsdamentes színűekre.
Nagy szerepet kapnak a különböző
No Frost (dérmentes) készülékek
fejlesztései, az elektronikai fejlesztések,
az energiafogyasztás és zaj csökkentése,
de a vízadagolós készülékek is egyre
fontosabbak a piacon. Az Electrolux
Csoport 2009-től beszállítója lesz
az IKEA-nak, és ennek köszönhetően
Magyarországról körülbelül 50000
darab terméket szállítunk Európa
összes IKEA áruházába. Konkrétan
jászberényi gyárunkból is kerül majd egy
új fejlesztésű fekete színű cabinet típusú
termék az európai IKEA áruházakba.

- Jelentett-e, jelenthet-e előnyt az ön
pozíciója a döntések során?
-Természetesen nem, mivel
az Electrolux Csoporton belül a döntések
nem nemzeti, hanem üzleti alapon
születnek meg.

- Ez az új kinevezés új feladatkörrel
jár, mely jelentősen különbözik
az előző munkakörétől. Mit jelent
ez pontosan a mindennapokban?
- Az új munkakörömet inkább
a stratégiai is mint az operatív feladatok
megoldása jellemzi. Igen, ebben
a pozíciómban sokkal több időt töltök
távol Jászberénytől, mint az előző
időszakban. A heti öt napból három­
négy napot vagyok külföldön, de
igyekszem úgy alakítani, hogy hétfőnként
vagy péntekenként Magyarországon
dolgozzam.

- A családja hogyan tudja önt
támogatni az új feladatkör maximális
ellátásában?
- Mielőtt ezt a pozíciót elvállaltam
volna egyeztettem a családon belül, és
tisztáztuk, hogy az új kinevezésem milyen
feltételekkel jár. Ebben a családom akkor
is és azóta is folyamatosan támogat, és
ez problémaként soha nem vetődött fel.
A nyugodt családi háttér biztosításával
segítenek nekem a mindennapokban,
a feleségemnek időnként olyan
problémákat is meg kell oldania, amiket

electrolux

3

eddig én csináltam. A lányom nagyon megbízható, önálló,
az iskolai feladatait is maximális szinten látja el, de amikor itthon
vagyok, érzékelhető, hogy rám nagyobb figyelmet szentel. Úgy
gondolom, hogy ezt a feladatkört nyugodt családi háttér nélkül
nem lehet megfelelő szinten végrehajtani.

- Az eddigi hobbijait mennyiben befolyásolja, hogy
kevesebb a szabadideje?
- Sajnos jelentősen, merthogy a borkultúra volt az elsődleges
hobbim, értem ez alatt a bortesztelést, borkóstolást, borvidékek
látogatását, régi borászati dokumentumok, térképek, régi
borászati és tokaji képeslapok gyűjtését. Mivel hétköznap
nem tartózkodom itthon, így gyakorlatilag a hétvégét csak
a családnak szentelem. így egyre ritkábban tudok hódolni ez
irányú szenvedélyemnek.

- A kinevezése óta eltelt időszakban mi volt az eddigi
legnagyobb nehézség, és legnagyobb öröm?
- Az első 3-4 hónap nagyon nehéznek bizonyult, mivel

párhuzamosan irányítottam a nyíregyházi gyárat, valamint
az európai gyárakat, és ez rengeteg időt, energiát igényelt.
A legnagyobb öröm a munkámról kapott pozitív visszajelzés,
illetve az, hogy az európai gyártási szervezet (ahová kerültem)
egy nagyon jól együttműködő és eredményorientált csapat,
ahol nagyon jó dolgozni.

- Ön szerint elképzelhető, hogy más magyar kollégák
is hasonlóan jelentős európai pozíciókba kerüljenek
az Electroluxnál?
- Természetesen látok erre esélyt, jelenleg is három kollégánk
dolgozik nemzetközi szinten. A karriertervezés jól működik
az Electroluxon belül, amely kapcsán jó néhány munkatársunk
a látókörünkbe került, közülük sokan máris lehetőséget kaptak
különböző vezetői kinevezések kapcsán és ha így folytatják,
jelentősen előrébb is léphetnek mind a magyarországi
szervezeten belül, mind nemzetközi szinten. Rajtuk kívül nagyon
sok tehetséges kollégánk van, kire szintén kiemelten kívánunk
figyelni és lehetőséget biztosítani nekik a jövőre nézve.

Európai termelést irányító vezetők látogatása

Az Electrolux jászberényi Hűtőszekrény­
gyára szeptember 4-én adott otthont
a rendszeresen zajló európai termelési
menedzsmenttalálkozónak, melyen
a következő európai szintű vezetők vettek
részt: Ernesto Ferrario, az Electrolux
európai gyárainak működéséért felelős
vezető, Michael Gartner, a termékek
minőségéért felelős vezető, Peter Truyens
a beszerzésért felelős vezető, Peter
Greiner, az európai gyárak kontrolling­
vezetője, Gareth Berry, az EMS európai
vezetője, és az egyes szektorokért felelős
vezetők: Carsten Franké, Volker Lorenz,
Alessandro Campesti, és dr. Gönczy
Sándor.
A találkozó befejező részében Szentpéteri
Ferenc gyárigazgató tartott prezentációt
a jászberényi Hűtőszekrény- és
Fagyasztóládagyár menedzsereinek
jelenlétében, ahol a legfontosabb
projektekről, a 2009-es feladatokról,
beruházásokról szólt. Az előadást
követően egy gyárlátogatásra került sor,
melynek keretében a TT üzemben egy
úgynevezett „Hands on quality”

4

electrolux

(termékbontás) zajlott. Ez pontosan azt
jelenti, hogy hét alaptípust visszahozattak
a késztermékraktárból és kicsomagolták
őket, majd minőség szempontjából
értékelték és a felmerülő problémákra
akciótervet készítettek.
Ernesto Ferrario a gyári eredményekkel
elégedett volt, az üzemi rend és

tisztaság kiváló és az EMS példaértékű
ütemben fejlődik.
Az előző napon, szeptember 3-án, EQE
(minőségi és EMS) audit zajlott
az Electrolux jászberényi Hűtő- és
Fagyasztóládagyárában, melyen Mikael
Gartner és Ruggero dél Perugia minőségi
vezetők vettek részt. A minőségre és
az EMS-re vonatkozó akciótervek
felülvizsgálata zajlott, melynek keretében
ellenőrizték az akciók megvalósítását
és folyamatát. Az audit eredményei
összességében sikeresek voltak.
„Őszintén reméljük, hogy a látogatás
és az auditok eredményeire vonatkozó
pozitív visszajelzések növelték
a magyarországi gyáraink iránti bizalmat
és jó hírnevet az Electrolux Csoporton
belül” - nyilatkozta a látogatásokat
követően Szentpéteri Ferenc
gyárigazgató.

A magyar gazdaság ünnepén...
A Parlamentben adták át a tizenegyedik alkalommal kiírt Magyar Termék Nagydíj pályázat
díjait. Az ünnepi eseményen érdekelt volt vállalatunk, az Electrolux Lehel Kft. is. Nyíregyházi
Hűtőszekrénygyárunk alulfagyasztós kombinált hűtőszekrénycsaládja Elismert Termék

Minősítő címet kapott.
A civil kezdeményezésű pályázat célja az, hogy az emblémájával
ellátott termékek és szolgáltatások fejezzék ki az előírt és
az önként vállalt gyártói, forgalmazói garanciákat a fogyasztók és
a felhasználók előtt. A Magyar Termék Díj tehát a gyártó,
forgalmazó és a kivitelező szervezetek minőségkultúrájának
fejlődését szolgálja, vallják a pályázat kiírói - Industorg Bt., TÜVSÜD Kermi Kft., Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, MEHIB
Zrt., EXIMBANK Zrt., Tere Kft., ITD Hungary np. Zrt valamint
a támogatók - Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium,
Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, Szociális és
Munkaügyi Minisztérium, Magyar Minőség Társaság - is.
A pályázatot kiíró tanács nevében Kiss Károlyné köszöntötte
az ünnepségen megjelenteket, köztük dr. Szili Katalint,
az Országgyűlés elnökét is.
Köszöntötte a díjazottakat dr. Szili Katalin is, aki örömének adott
hangot, hogy a magyar gazdaság ünnepén a magyar
demokrácia szentélyében kerül sor a díjátadó ünnepségre.
- A ma! nap a magyar gazdaság és a magyar minőség ünnepe.
A globális világban mindannyian keressük a megoldásokat
a kihívásokra. Saját nemzetünk, Európa, a világ számára is
megfelelő minőséget kell nyújtanunk, amikor egy-egy probléma
megoldását keressük. Ez pedig nem megy egyedül, csak
összefogással. Nekünk, politikusoknak, az a feladatunk, hogy
önöknek megfelelő körülményeket biztosítsunk ahhoz, hogy
minőségi munkát végezhessenek. Önök példát mutattak abban,
hogy Magyarország is lehet sikeres ebben a világméretű
versenyben. Fejet hajtok önök, s mindazok előtt, akik a magyar
gazdaságban nap mint nap teszik a dolgukat és kiemelkedő

i

eredményeket érnek el - mondta az Országgyűlés elnöke.
Podolák György, az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai
Bizottságának elnöke a magyar gazdaság előtt álló kihívásokról,
Egyed Géza, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium
szakállamtitkára pedig a gazdaságfejlesztésről és
a minőségvédelemről tartott rövid tájékoztatót, majd a díjátadás
következett.
Ebben az évben 33 pályázat érdemelte ki a Magyar Termék
Nagydíjat, míg öt pályázó vehette át az Elismert Termék Minősítő
Címet. Az Elismert Termék Minősítő Címet Egyed Gézától vehette
át cégünk nevében Takács János vezérigazgató.
A sikeres pályázati anyagot Szegedi Gábor kollégánk készítette.

Új igazgató a nyíregyházi Hűtőszekrénygyár élén
karbantartás). A feladataim mellett részt vettem a nyíregyházi
gyárunk logisztikai projektjében is. Talán ennek is köszönhető,
hogy a későbbiekben 9 hónapig segítettem a nyíregyházi
gyárunk munkáját, mint megbízott gyárigazgató.
2007 májusától az európai hűtőkészülék-gyártás nemzetközi
projektjének vezetői feladatait láttam el. A svédországi,
olaszországi és magyarországi gyárainkban jellemzően
a termelési folyamatok hatékonyságának javításával, termékeink
minőségének fejlesztésével, valamint stratégiai tervek
kidolgozásával foglalkoztam.

- Új pozíciójában milyen feladatokat kell ellátnia?
- A legfontosabb feladatomnak tekintem a jelenlegi minőségi
szintünk javítását és a folyamatos fejlődés fenntartását.
Javítanunk kell még a gyár hatékonysági szintjét, melynek
eléréséhez minden szervezet aktív részvételére, minden
kollégánk munkájára szükség van.

- Az előző munkaköréhez képest mennyiben más az új
pozíció, mennyivel több vagy esetleg kevesebb
elfoglaltságot jelent?
- A hosszabb távú feladatok felcserélődtek a mindennapok
problémáinak megoldásával.

- A családja hogyan támogatja új munkakörében?

Az Electrolux új igazgatót bízott meg
a nyíregyházi Hűtőszekrénygyár vezetésével.
A vállalatnál több mint tizennény éve dolgozó
Karácsonyi Gyulával az előző munkaköreiről,
új pozíciójáról és nem utolsósorban
gyermekkoráról, családjáról beszélgettünk.

- A családom egyelőre nem költözik Nyíregyházára, viszont
nagymértékben segítenek azzal, hogy mögöttem állnak és
mindenben támogatnak.

- Mikor és hol végezte felsőfokú tanulmányait?

- A legnagyobb örömöm a kisfiam megszületése volt,
legnagyobb nehézségem a jászberényi 110-es üzem leégésének
átélése volt.

- A Miskolci Egyetem gépészmérnöki karának logisztikai szakán
szereztem meg a diplomámat 1994-ben.

- Amennyiben visszaemlékszik mi szeretett volna lenni
gyermekkorában?

- Ha jól emlékszem, egyszer már átmenetileg ellátta ezt
a pozíciót, akkor miért csak átmenetileg, és most miért
véglegesen?
- Akkoriban a családi körülményeim mások voltak, hiszen nem
sokkal előtte született kisfiam, Kristóf.

- Mi volt az elmúlt 30 év legnagyobb nehézsége
és legnagyobb öröme?

- Ön szerint milyen a jó vezető?

- Ha jól emlékszem, mint sok gyerek, én is mozdonyvezető
szerettem volna lenni, amely gyermekkori álom maradt.

- Véleményem szerint a jó vezető tud alkalmazkodni
a változásokhoz, realista és minden esetben tudja motiválni
a kollégáit, környezetét a célok elérése érdekében.

- Mikor került az Electroluxhoz és hogyan, melyek voltak
az előző munkakörei?

- Elmesélné az Electrolux Újság olvasóinak, hogy hogyan
zajlik egy átlagos napja a munkahelyén?

- 1994 óta dolgozom vállalatunknál, itt írtam a diploma­
munkámat, amely a készáruk automatikus osztályozását és
megvalósítási lehetőségeit taglalta. Az év augusztusában
kezdtem el a pályafutásomat, mint termeléstervező
a Hűtőszekrénygyárban. 1996-ban történt az első nagyobb
változás a szakmai múltamban, mert bekerültem projekttagként
- a Dániából áttelepítésre került - fagyasztóláda projektbe.
Ez egy mozgalmas időszak volt, hiszen az üzemépítéstől kezdve,
a gépek áttelepítésének összehangolásán át a termelés indítása
is a mi feladataink közé tartozott. A Fagyasztóládagyárban
eltöltött 8 évemre nagyon szívesen emlékszem vissza, hiszen
egy nagyon jó csapatban dolgozhattam különböző területeken,
és rengeteg hasznos - gyakorlati és szakmai - ismeretre tettem
szert. Többek között voltam üzemvezető a 4-es üzemben és
logisztikai vezetői feladatokat is elláttam.
2004 augusztusától a Hűtőszekrénygyár termelési vezetője
lettem Jászberényben. Ebben a pozícióban eltöltött 2 évem is
izgalmas és eredményes volt. Nagyon sokat tanultam
a kollégáimtól és több területtel ismerkedtem meg (a teljesség
igénye nélkül: 2-es és 110-es üzem, alkatrészgyártás,

- A munkanapjaim elég változatosak, minden nap mást és mást
tartogat. Jellemzően 8 óra előtt kezdek és általában 18 óra körül
szoktam végezni. A reggeli és az esti időpontokban szoktam
a levelezéseket bonyolítani, míg napközben különböző
problémák és feladatok megoldásában, megbeszéléseken,
telefonkonferenciákon veszek részt.

6

electrolux

Karácsonyi Gyula
1970., Oroszlány
nős
magyar, angol
amatőr szintű fotózás
Wilbur Smith és Ken Follet
töltött káposzta
nincs kimondottan kedvencem, azokat
a filmeket szeretem, ahol sokat nevethetek
Kedvenc Electrolux termék: a nyíregyházi gyárunkban gyártott,
bronzszínű Arlekin hűtőszekrény

Név:
Születési idő:
Családi állapot:
Beszélt nyelvek:
Hobbi:
Kedvenc író:
Kedvenc étel:
Kedvenc film:

Első féléves eredmények
a nyíregyházi Hűtőszekrénygyárból
Az első fél év eredményeiről kérdeztük Karácsonyi Gyulát, az új gyárigazgatót.
Az Electrolux Csoporton belül az alulfagyasztós
hűtőszekrénygyártás több mint 50 százaléka Nyíregyházán
található, így a nyíregyházi Hűtőszekrénygyár stratégiailag fontos
szerepet játszik a csoporton belül.
Idén tavasztól a piaci igények úgy az európai piacokon, mint
hazánkban, csökkenő keresletet mutattak és ez a folyamat
jelenleg is tart. így az első fél évben az eredetileg tervezett
456 000 gyártással szemben 453 000 hűtőszekrényt
gyártottunk, 3 műszakos munkarendben a 3 szerelőszalagon.
A gyártott termékeinek fele nyugat-európai, míg másik fele keletközép-európai, főként lengyel, cseh, román, ukrán és magyar
piacokon kerül értékesítésre.
Az idei első féléves eremények tekintetében sajnos, nem sikerült
teljes mértékben elérni a tervezett szinteket. A gyár
kulcsteljesítmény-mutatói ugyan megközelítették a kitűzött
értékeket, de nem érték el azokat. Igaz ez a szállítási
megbízhatóságra (DSA), amely 52,6% lett a 80%-os elvárással
szemben, a gyártási megbízhatóságunk 93%-on áll az elvárt
98%-hoz képest, de a visszaforgási ráta (NRFT) is 97 906 ppm
a 97 500 ppm kitűzött értékhez viszonyítva. Javítanunk kell
az egy készülékre eső selejtköltségünk aktuális szintjét ismert
581 Ft/db lett az első fél évben a tervezett 485 Ft/db-hoz
képest. A termékeink minőségének javítása is nagyon fontos
feladat. A jelenlegi gyártási körülmények elemzése és a vevőink
visszajelzései alapján három fő területen kell változásokat
elérnünk:
• a termékeink tisztaságát kell fokozni,
• a készülékek sérülésmentességét kell elérni,
• a késztermékek csomagolását kell erősebbé tenni.

Ezek nem kis feladatok, viszont hiszem, hogy közös,
következetes munkával elérjük a kitűzött céljainkat, javítjuk
a vásárlóink megelégedettségét és tovább erősítjük gyárunk
stratégiai szerepét a hűtőkészülék-gyártás területén.

Az elmúlt fél év eseményekben is bővelkedett, hiszen
megrendezésre került a li. Családi nap májusban, ahol
a gyárlátogatás lehetőséget biztosított a kollégáink
családtagjainak, hogy megismerjék, milyen körülmények között
milyen munkát végzünk a gyárban. Az egyéb szórakozási
lehetőségek pedig segítettek a kikapcsolódásban, és egy kicsit
feledtették a mozgalmas, szürke hétköznapokat. Első ízben
került sor az I. Electrolux Horgászversenyre is.
Örömmel számolok be arról is, hogy az Electrolux Gyártási
Rendszer ( EMS ) keretében elindított „Javasolj és nyerj!"
programra beadott dolgozói ötletek első kiértékelése is
megtörtént. Ezt egy nagyon fontos programnak tartom,
melynek segítségével közösen tudjuk alakítani munkahelyi
környezetünket és folyamatainkat.
Természetesen folytatódtak a kollégáink bevonását elősegítő
tréningek. Gratulálunk a Sárga minősítést kapott kollégáinknak,
és biztatunk mindenkit, hogy aktívan vegyen részt
a programban.

Összefoglalva, a 2008-as évben legfontosabb feladatunk
a termékeink minőségi szintjének javítása, a folyamatos fejlődés
fenntartása és a gyár hatékonysági szintjének emelése.

Elindult az EQE Infomarket tréning
a nyíregyházi Hűtőszekrénygyárban
A terveknek megfelelően
2008. szeptember 15-én elindult
az EQE Infomarket tréningprogram
a nyíregyházi Hűtőszekrénygyárban.
A program során a gyár valamennyi
dolgozója nyolc rövid tréningen vesz
részt.
Az oktatások (5S; 7Veszteség;
Vizuális Gyár; Szabványos Munka;
Operation Center; 5D; Quality Gate;
8D) egyenként félórás elfoglaltságot
jelentenek.
A gyártás zökkenőmentességének
érdekében a csoportok létszáma
maximum 15 fő, így a programban
közel 800 tréning kerül
lebonyolításra, és ez várhatólag
2009 márciusáig tart.

electrolux

7

Bemutatjuk a jászberényi
Hűtőszekrénygyár termelési részlegét
Az Electrolux Lehel Kft. egyik legnagyobb magyarországi termelési egysége a jászberényi

Hűtőszekrénygyár, melynek termelési vezetője a 34 éves Terebesi Sándor, aki 2007. május
14-e óta dolgozik cégünknél. Több mint 1000 fő dolgozik irányítása alatt öt csapatban,
a TT & Cabinet Üzemben, a CT Üzemben, az alkatrészgyártásban - a daraboló és a 3-as

üzem -, a karbantartáson, a folyamatmérnökségen.

- Elöljáróban annyit mindenképpen el kell mondanom, hogy maga
a csapatvezetés is folyamatosan változik. Dósa László, aki a CT
Üzem vezetője volt, kikerült a szervezetünkből, ő már a nyíregyházi
gyárunkat támogatja, s az üzem vezetője Dóka Róbert lett. Dósa
László még az alkatrészgyártást is irányította, ezt a funkciót most
én látom el. Eszik Róbert pedig, aki nálunk a folyamatmérnökség
és a változásvezetés csapat vezetője volt, szeptember 1 -jétől
a közép-kelet-európai EMS koordinátori funkciót tölti majd be.
Az ő helyére Simon Zsolt kerül. Persze a folyamatos változás nem
csak a vezetői szintekre igaz, hanem az egész csapatra is. Ennek
természetesen vannak előnyei és hátrányai is. Mindig örülünk
annak, ha egy motivált, új kolléga kerül hozzánk. Az egyes
területek vezetői nagyon sűrűn találkoznak, hiszen a termelés
eléggé a középpontban van, s hetente, havonta értékelni kell
munkánk eredményét, s ennek megfelelően hozzuk meg
a döntéseket - mondta Terebesi Sándor, aki azt is megjegyezte,
hogy a vezetés második vonalába tartozó művezetők kapcsán is
folyamatos a változás. A nyugdíjba vonuló kollégákat elsősorban
házon belülről kívánják pótolni.
E rövid kis bevezető után nézzük a termelés egyes részlegeit.

A folyamatmérnöki csapat - Eszik Róbert
- Üzemenként és területenként vannak folyamatmérnökeink és
folyamattechnikusaink. A TT és Cabinet Üzemben Vidovich
Kálmán látta el a folyamatmérnöki teendőket, aki szeptember
1 -jétől távozik, s helyére október 1 -jétől Varga Béla kerül, aki
jelenleg a 110-es üzemünkben diszpécser. Deli Ferenc
folyamattechnikus az alkatrészgyártással foglalkozott, s az új
termékek bevezetése is hozzá tartozik. Kiss Csaba a CT Üzemben
folyamatmérnök, s hozzá tartozik a 110-es üzem
alkatrészgyártása. A csapat tagja Simon Zsolt, aki
változásvezetőként dolgozott mellettem, ő lesz szeptember 1 -tői
helyettem a csoport vezetője. Kollégáimnak az a feladata, hogy
támogassák az üzemeket a produktivitási célok elérésében, s
az EMS kapcsán is segítséget nyújtsanak. Folyamatosan
visszamérik az üzemek produktivitását, s ha szükséges, akkor
javaslatokkal élnek. Az elmúlt másfél évben jelentős
szemléletváltozás történt a területünkön, hiszen arra helyeztük
a hangsúlyt, hogy az üzemek, a termelés találja meg a lehetőséget
a produktivitás javítására, s ha szükséges, akkor ők kérjék
a folyamatmérnökség segítségét. Félállásban én a változásvezetői

posztot is betöltöttem, s ebben a pozíciómban az EMS
bevezetése volt a feladatom - mondta a folyamatmérnöki
csapatról Eszik Róbert.

A TT és Cabinet Üzem - Csibra József
- A TT és Cabinet üzemben két szerelősoron jelenleg 12 alaptípus
gyártása folyik, idén további öt, majd jövőre pedig 8 újabb
alaptípussal bővül a termékskála. Jelenleg üzemben
a kétműszakos gyártásban közel 500 ember vesz részt, az éves
darabszámúnk idén 720-750 ezer körül alakul. Az üzem
technológiai csoportok szerint hét területre oszlik: ajtó- és
oldalpalástgyártás, porfestés, elpárologtatógyártás, ajtóhabosítás,
testhabosítás, szerelés és minőség-ellenőrzés. Minden területet
egy-egy művezető koordinál, a műszakban dolgozó kiscsoportok
működését pedig műszakvezetők irányítják. Vállalatunknál 2005ben indult az EMS, s ennek a programnak a figyelembevételével
dolgozunk. Van egy bevezetési tervünk, melynek lényege az, hogy
kicsit nagyobb önállóságot adjunk a dolgozóknak, s az általuk
javasolt ötleteket jobban támogassuk. Látszik, hogy a tulajdonos
bízik ebben az üzemben, hiszen tavaly és idén is számos új gépet
kaptunk, s így lesz ez jövőre is. A legfontosabb feladat, ami előtt
állunk az, hogy a jelenlegi gyártási modellünkről (hosszabb
sorozatok, kevés átállás stb.) hogyan tudunk váltani egy
flexibilisebb gyártási modellre (kis sorozatok, több alaptípus, több
átállás) úgy, hogy egyidejűleg javítsuk a termék minőségét és
megőrizzük hatékonyságunkat.

Alkatrészgyártás
Darabolóüzem - Terebesi Sándor
- Ennek az üzemnek külön üzemvezetője nincs, ezt a feladatot én
látom el. A gyakorlati tevékenységet Győri János művezető végzi.
Molnár József pedig a gyártásütemezést és tervezést végzi, mint
programozó. Ő idén vette át ezt a feladatot a nyugdíjba vonult
Csáki Páltól. Úgy néz ki, hogy rövid idő alatt megtaláltuk a közös
nevezőt, hiszen nagyon lendületes kollégáról van szó, aki az évek
során minden bizonnyal megfelelő tapasztalatokkal lesz majd
gazdagabb. A CT Üzemben dolgozott, tehát az innen kikerülő
termékekkel találkozott. A vevői igényeket így maximálisan ismeri,
s ezért is esett rá a választás. Szezontól függően itt három
műszakban folyik a munka, s ha a szezon úgy igényli, akkor
szombaton is dolgoznak a kollégáink. Két darabológépünk van,
s összesen 12-en dolgoznak a darabolóüzemben. A termékek
vázát ők adják, így stratégiailag ez egy nagyon fontos üzem.

Ill-as Üzem - Terebesi Sándor
- Itt az üzemvezetői feladatot én látom el. Művezetői szinten
a napi feladatokat pedig Hajdú Attila felügyeli, illetve ha ő nincs,
akkor a helyettese, Tóth János. Tavaly ez a Ill-as Üzem még két
független üzemként működött. Külön volt az elpárologtató- és
a szívócsőgyártás, valamint a műanyag lemezeket gyártó extruder.
Úgy gondoltuk, hatékonyabb lesz a működés, ha összevonjuk
a két üzemet, s eddigi tapasztalataink alapján ez be is igazolódott.
Jelenleg háromműszakos termelés folyik a Ill-as Üzemben, ahol
három csoportvezetőnk tevékenykedik. Ők korábban egy-egy
területért feleltek, most már egy műszakon belül mindenre
figyelniük kell. A termékekről azt érdemes tudni, hogy itt gyártjuk
az ajtóbélés-, illetve a belsőkamra- alapanyagot - műanyag lemezt

-, s igénytől függően folyamatos műszak van, hétnapos termelés.
Főszezonban az is előfordul, hogy külső beszállítókat is igénybe
veszünk. Tulajdonképpen veszteség nélkül folyik itt a gyártás,
hiszen a hulladékot újradaráljuk és felhasználjuk. Az elpárologtatóés szívócsőgyártás pedig nemcsak a jászberényi, hanem
a nyíregyházi Hűtőszekrénygyárunk számára is történik.
A nagyüzemek igényeinek megfelelően, szükség szerint itt is folyik
a gyártás hétvégenként is.

Il-es Üzem - Dóka Róbert
- A főszezonban - nyáron - háromműszakos munkarendben,
szombaton is dolgozunk. Ezt nem könnyű megszervezni, hiszen
a szabadságolás is erre az időszakra esik. Jelenleg négy
alaptípust gyártunk. A CT-nek nevezett Combi top hűtőszekrények
a mi szerelősorainkról gördülnek le. Ebből három alaptípusunk
van, melyeknek a fagyasztótere a felső részben, a normál tere
pedig az alsó részben található. Van egy új termékünk, az FZ 190es fagyasztó, amely csak fagyasztófunkciót lát el. Ennek gyártása
idén kezdődött, s a darabszám szépen fut felfelé. Jövőre
várhatóan új késztermékek gyártása indul, s a fagyasztónak is lesz
egy új típusa. Az év második felében sok beruházással
kapcsolatos feladatunk van. Sor kerül a szerelőszalagok
módosítására, illetve új eszközöket és berendezéseket is kapunk
majd. Jelenleg 343 produktív, 27 improduktív és 8 szellemi
területen dolgozó munkatársunk van. A három műszakot nálunk
egy-egy művezető irányítja. Az ő feladatuk az előszerelés,
a habosítás, a szerelés és a csomagolás munkálatainak
lekövetése. Van egy művezetőnk, aki az alkatrészgyártást felügyeli,
ő egy délelőttös műszakban dolgozik. Ö átfogja
az alkatrészgyártás négy különböző területét, a vákuumszívást,
az elpárologtatógyártást, festést és panelgyártást. Van továbbá
még egy művezetőnk, aki a logisztikával foglalkozik. Most van
kialakítás alatt még egy művezetői státus, a minőség követése
lesz a feladata és a délelőttös műszakban fog dolgozni.

Karbantartás - Kiss Sándor
- A karbantartáshoz jelenleg 51 fő, az Electrolux állományába
tartozó kolléga tartozik. Közülük kilencen karbantartó mérnökök,
öten műszerészek, tizenöten gépbeáliító lakatosok, tizenhatan
pedig üzemi villanyszerelők. Ennek a szervezetnek az a feladata,
hogy Hűtőgépgyár teljes területén biztosítsa
a termelőberendezések rendelkezésre állását, a meghibásodások
lehető leggyorsabb kijavítását, valamint ami a legfontosabb,
a meghibásodások megelőzését is. Utóbbira megfelelő
karbantartási tervek készülnek, s ehhez az anyagi és a személyi
feltételeket is biztosítani kell. Az elmúlt időszakról elmondhatjuk,
hogy komolyabb termeléskiesést okozó nagyobb meghibásodás
nem volt. A karbantartás csapatáról elmondhatom, hogy egy
nagyon összeforrott társaság. Nálunk nem jellemző a fluktuáció,
többnyire csak a nyugdíjba vonuló kollégákat kell pótolnunk.
Figyelünk a folyamatos képzésre is, hiszen a világ, s így
a technika, a technológia is gyorsan változik. Feladatunk még
az úgynevezett gépberuházási terv megvalósítása is. A gépek
felújítását éves szintre tervezzük, s ebbe tartozik a megfelelő
vállalkozók kiválasztása is. Ez általában az év végén, a szokásos
leállás idején történik - mondta Kiss Sándor, aki azt
is megjegyezte, hogy jelenleg 72 külsős céggel tartják
a kapcsolatot, melyek segítik munkájukat.

Vezérigazgatói díj
A kollektív szerződést kötő cégek első számú vezetői a kiemelkedő teljesítményt nyújtó

munkavállalók ösztönzésére Vezérigazgatói díjat alapíthatnak, mint ahogy az cégünknél is
történt. Az elismerést évente két alkalommal adják át, ezúttal két csoport kapta meg a díjat.
Két csoport kapott elsimerést
A Vezérigazgatói díj célja biztosítani egy olyan célra orientált
gyors és hatékony ösztönzési folyamat kialakítását, amely
lehetővé teszi az alkalmazottak számára a napi munkán felüli,
jelentős többletmunka, az átlagon felüli, rendkívüli teljesítmény
azonnali elismerését. A díjban minden olyan alkalmazott
részesülhet, aki az Electrolux magyarországi cégeinek
valamelyikénél főállású munkaviszonnyal rendelkezik.
Az elismerést egyének és csoportok egyaránt elnyerhetik,
feltétele azonban, hogy a dolgozó munkaköréből nem
következő, szokásos napi tevékenységen felül nyújtott szokatlan,
jelentős teljesítményt érjen el.
A díj értéke bruttó 100 OOO-től 500 000 forint/főig terjedhet.
Ebben az értéktartományban ez lehet tárgyjutalom, külföldi
szakmai jutalomút vagy pénzjutalom. A Vezérigazgatói díjra
fordítható éves pénzösszeg az egyes cégek éves tervezett
bérköltségének 0,3%-áig terjedhet.
A Vezérigazgatói díjra való előterjesztést a terület vezetőjének
kell megtenni a felettes vezető egyetértésével. Az előterjesztés
kiértékelését egy háromtagú bizottság végzi, amely egyben
javaslatot tesz a díj mértékére is a vezérigazgató felé.
A bizottság tagjai: az érintett terület első számú vezetője, a HRország igazgató, a gazdasági ország igazgató.
Nos, a bírálóbizottság döntése szerint 2008-ban Vezérigazgatói
díjat kapott a Porszívógyár és a Számítástechnika egy-egy
csapata. A két gárda munkájának eredményeként egy integrált
SÁP megoldása biztosítja a Porszívógyár értékesítés- és készlet­
analitikájának teljes átláthatóságát, az üzleti volumen

növekedésének
lehetőségét.
A számla keze­
lésének folyamata
biztosítja a bejövő
számlák korábban
nem létező teljes
körű ellenőrzését,
automatikus, zárt
igazoltatási
folyamatát,
amelyek
megfelelnek
aSOA
elvárásoknak.
Az alapanyag- értékesítés SÁP integrálása teljes átláthatóságot
és kontrollt biztosít a nagy volumenű értékesítés számára.
Összességében a SÁP projekt egy átláthatóbb, kezelhetőbb
pénzügyi és üzleti folyamatot biztosít.
A díjazott porszívógyári csapat:
Szappanos Zs. Rozália, Fekete Péter, Sándor Szilvia, Szálka
Hajnalka, Csornán Zita, Mizsei Judit, Szabó Krisztina, Gunics
Gabriella, Lukácsi Józsefné, Mészáros Jánosné.
A díjazott számítástechnikai csapat:
Bakki Lóránt, Illés Zoltán, Dányi Borbála, Koczka Sándor,
Kisnémet Tamás, Meleg Judit, Tóta József, Dudás Attila.

Átállás az IBM-ről a Fujitsura
Az IBM in-scope számítógépek támogatása Magyarországon
(Jászberény, Budapest, Nyíregyháza) is hamarosan átkerül az új
szolgáltatóhoz, a Fujitsu Serviceshez.
Az átállás biztosan hét végén történik, amint a dátum
véglegesítését megkapjuk, minden Notes felhasználónak e-mailt
küldünk az időpontról.
Az átállás után a felhasználói hívásokat a Fujitsu Helpdesk
fogadja és rögzíti, a helyben megoldandó problémák is
a Fujitsu helyi képviselőihez kerülnek.
A magyar felhasználókat támogató Fujitsu Helpdesk fizikailag
Portugáliában van, helyi telefonszáma: 06 1 2355 352.
A jelenlegi IBM Helpdesk rövid hívószámok (5555, ill. 8888)
változatlanul használhatóak, a telefonközpontokban állítjuk át
a mögötte lévő hívószámot.
Az átállás során az IBM Helpdesk nyitott, megoldatlan
bejelentései átkerülnek a Fujitsu Helpdesk nyilvántartásába.
Lényeges változás, hogy a Fujitsu Helpdesk az év minden
napján napi 24 órában fogad magyar nyelven bejelentéseket
és amit meg tud oldani az első hívás során, azt meg is oldja.
A PC-támogatás, azon problémák megoldása, amelyet
a Helpdesk nem tud, vagy képes azonnal megoldani
Jászberényben és Nyíregyházán hétfőtől péntekig 6.00-18.00
között, Budapesten 7.00-18.00 óra között biztosított. Ez nem
feltétlenül helyszíni jelenlét, de a Fujitsu gondoskodik arról, hogy

távolról, vagy gyorsan a helyszínre érkezve valaki megoldja
a problémát a vállalt időkereten belül.
Az IBM-Fujitsu váltás nem csupán a Helpdesk átállítását jelenti.
A jelenlegi IBM szerver infrastruktúrát (Notes, Print, Fiié) is
kicserélik DELL eszközökre. A DELL szerverek üzembe
helyezése mind a három helyszínen megtörtént.
Az IBM-Fujitsu váltás során nem lesz számítógépleltár, gépcsere
és számítógép-beállítás változtatás. A Fujitsu a szeptember
19-én érvényes IBM adatbázis alapján veszi át a jelenleg
használt számítógépeket. A 2008. október 1. után rendelt új
számítógépek már DELL gépek lesznek, ill. A meghibásodott
IBM gépeket is DELL-re cserélik. A megrendelt új számítógépek
szállítási határideje 10 munkanap.
Az átállás ebben az ütemezésben nem annyira kihívásnak,
sokkal inkább megpróbáltatásnak tűnik. Magát a tényt
megváltoztatni nem tudjuk, de a korábbi tapasztalatok alapján
felkészültebbek vagyunk, és remélhetően képesek leszünk
jobban kezelni a felmerülő problémákat.
Bárkányi Mária
IT vezető

További információ: Bárkányi Mária

A jászberényi Hűtőszekrénygyár júliusi
és augusztusi győztesei
Fél évéhez érkezett a Javasolj és nyerj! program, örömünkre
a beadott javaslatok száma nem csökken.
Ebben a hónapban 35 javaslatot értékeltünk, így
a Hűtőszekrénygyárban 2 kategóriában hirdettek győztest:
minőség, folyamat.
A beérkezett javaslatok kategóriák szerint: 3 a biztonság
12 a minőség és 20 a folyamatok fejlesztésére irányult. Biztonság
kategóriában sajnos, nem tudtunk nyertest hirdetni, így a díj nem
került átadásra.
Ötletekből 12 lett elfogadva, 12 pedig nem alkalmazható.
11 db javaslat próbát igényel, illetve további vizsgálatot, ezért
értékelése a következő hónapban lesz.
Mindkét havi nyertesünk a 110. Üzem dolgozója, ezért
a díjátadás ünnepségét is itt tartottuk meg.

Az elmúlt fél év statisztikája: 202 db javaslat érkezett,
amiből 86 db elfogadott, 80 db nem alkalmazható és 24 db
bevezetését jelenti. 153 pont gyűlt össze összesen, amiből
20 került kifizetésre. Felhívjuk figyelmét a pontgyűjtő
kollégáknak, hogy az összegyűjtött pontok kivehetők.

Nyertesek
Minőség kategóriában:
Mészáros Zsolt, TT&C Üzem: rövid teszten lévő nyomóoldali
szivárgáskeresést fejleszti azáltal, hogy a kompresszort csak
a szivárgáskeresés után állítanánk le.

Folyamat kategóriában:
Dubecz László, TT&C Üzem: a TOP elpárologtatógyártás
területének átszervezésére tett javaslatot, amivel 1 főt meg lehet
takarítani műszakonként. Szükségünk van ilyen jelegű ötletekre,
mivel a DL célokat nehezen tudjuk teljesíteni.

Júliusban ötödik hónapjához érkezett a Javasolj és nyerj! program
jászberényi Hűtőszekrénygyárunkban. Harmincnégy javaslatot
értékeltek, s három kategóriában hirdettek győztest. A beérkezett
javaslatok közül hat a minőség, huszonnyolc a folyamatok
fejlesztésére irányult. Biztonság kategóriában sajnos, nem
érkezett javaslat, így ez díj nem került kiadásra, viszont különdíjat
átadtak. Az ötletekből tizenöt lett elfogadva, tizenkettő nem
alkalmazható, egy pedig már bevezetésre is került. Hat javaslat
próbát igényel ezért értékelése a következő hónapban lesz.
Már ebben a hónapban elértük a Javasolj és nyerj! programban
előírt éves célt - 100 db javaslat beérkezése, amiből 24 db
elfogadott, és 20 db bevezetését jelenti -, de a program tovább
folytatódik, mivel nagyon sok hasznos javaslat érkezik, amivel
az Electrolux megtakarításokat ér el. Júliusban a 3-a Üzem volt
a legaktívabb, így az e havi díjátadót ott rendezték.

Csapatkép (balról - jobbra): Simon Zsolt (változásvezető), Dubecz
László (CCA70 - folyamatkategória győztese), Terebesi Sándor
(termelési vezető), Mészáros Zsolt (CCA70 - minőség kategória
győztese) Szentpéteri Ferenc (gyárigazgató) Majoros Sándor
(CCA70 - művezető), Dóka Róbert (COMBI TOP üzemvezető)

szűk keresztmetszete.

Különdíj kategóriában:
Varga Andrásné, Alkatrészüzem: az extruder berendezésnél
a leszedő munkahelyet fejlesztette, ami által a munka
hatékonyan és ergonomikusan végezhető.
További sikeres pontgyűjtést és ötletelést kíván mindenkinek
az értékelő bizottság!
A csapatképen balról - jobbra látható: Hajdú Attila
(alkatrészgyártás művezető), Demeter Zsolt (CCC70 - folyamat
kategória győztese), Szentpéteri Ferenc (gyárigazgató), Varga
Andrásné (CCC70 - különdíjas, folyamat kategória győztese),
Terebesi Sándor (termelési vezető), Szabó Róbert (CCA60 minőség kategória győztese), Sárosi Endre (minőségbiztosítás
vezető), Simon Zsolt (változásvezető), Dóka Róbert (COMBI TOP
üzemvezető).

Nyertesek

Minőség kategóriában:
Szabó Róbert, CT Üzem: az FZ190-es
típusnál az ajtótartó csavar többször
kiszúrta a fűtőcsövet.
Javaslata: rövidebb és tompa végű csavar
használata, amivel a probléma
megszüntethető.

Folyamat kategóriában:
Demeter Zsolt, Alkatrészüzem: csőiírahajlító
berendezésen a legyártható mennyiség
növelésére tett kiváló javaslatot, ami azért
nagyon fontos, mert a berendezés az üzem

electrolux

11

Két hónap alatt közel száz javaslat
Harmadik hónapjához érkezett a Javasolj és nyerj! program a Porszívógyárban. Az elmúlt

időszakban a kollégák sok hasznos javaslatát bíráltuk el. Egy részük bevezetése azonnal
megtörtént, van, aminek az elbírálásához tesztek vagy költséghatékonyság- elemzések

szükségesek, másokat esetleg nem vezettünk be, de gondolatébresztőnek bizonyultak és
a jövőbeli fejlesztéseknék a felvetett ötleteket használni tudjuk.
Június és július hónap során 93 javaslatot adtak be a kollégák. Ezek
8-8%-a a minőségre, a munkabiztonságra, a szereléstechnológiára és
az anyagmegtakarításra, és IT-fejlesztésre, 10-10%-a konstrukciós
fejlesztésre és csomagolásmódosításra vonatkozik, 15%-a
a környezettel és a környezetvédelemmel kapcsolatos, 25%-a pedig
a munkaszervezésre vonatkozik.
Június hónapban 52 javaslat érkezett, s ezek közül tizenkét ötletet és
tíz ötletgazdát jutalmaztunk, s összesen 205 000 forint került
kifizetésre. Egyes kollégák több kategóriában is nyertek jutalmat
ötleteikkel. Vass Attila gyárigazgató július 2-án adta át az elismerő
okleveleket a Javasolj és nyerj! program nyerteseinek.
A Kiváló Javaslat kategóriába három javaslatot soroltunk, ezek
költségmegtakarítást jelentő, megvalósult ötletek. A jutalom ebben
a kategóriában a költségmegtakarítás arányában kerül megállapításra.
Két esetben a megtakarítás elemzése már megtörtént, 20 ezer, illetve
70 ezer forint kifizetésre került, egy esetben a költségmegtakarítás és a
további díjazás megállapítása később történt meg. A kalkulált éves
megtakarítás összesen 1,5 millió forint.
A Hónap Legjobb Ötlete díjat és a vele járó 10 ezer forint jutalmat nyolc

javaslat kapta meg. Egy további ötletet kiemelkedőnek minősítettünk és
25 ezer forinttal jutalmaztunk. A díjazott ötletek közül három már
megvalósult, négy bevezetése folyamatban van, egyet átadtunk
az Electrolux központi szervezetének, egy esetben a bevezetést
elhalasztottuk.
A Kis lépések, hasznos ötletek kategóriába 16 ötletet soroltunk. Ezek
az ötletek, havi összesítésben vesznek részt, és a legtöbb ötletet
benyújtó kollégát 10 ezer forint jutalomban részesítjük. Közülük kettő
javaslatot már bevezettünk.
Tizenhat ötletet nem tudtunk elfogadni, ezek vagy nem alkalmazható
ötletek vagy egyedi esetekről szólnak, illetve az ötletgazda munkaköri
kötelessége vagy már bevezetés alatt voltak az ötlet benyújtásakor.
Nyolc javaslat elemzése és értékelése június végén még folyamatban
volt.

Június havi nyertesek:
Kiváló Javaslat díj: Ragány Ferenc, Tombor Tamás.
A Hónap Legjobb Ötlete díj: Bagi Tamás, Eszesné Fürdős Éva, Gyárfás
Krisztián, Hegedűs Péter, Kovács József, Nagy István, Radics Gábor,
Ragány Ferenc, Tóth Ágnes.
Kis lépések, hasznos ötletek díj:
Hegedűs Péter.
Július hónapban 41 javaslat érkezett, s közülük tizenegy ötletet és tíz
ötletgazdát jutalmaztunk. Az előző hónapok Kiváló Javaslat kategóriába
tartozó költségmegtakarítások elemzése is megtörtént, két kolléga
részére a jutalmat most fizettük ki. Összesen 540 000 forint kerül
kifizetésre júliusban. Vass Attila gyárigazgató augusztus 5-én adta át
az elismerő okleveleket a Javasolj és nyerj! program júliusi nyerteseinek.
A Kiváló Javaslat kategóriába 3 új javaslatot soroltunk, ezek
költségmegtakarítást jelentő, megvalósult ötletek. A jutalom ebben
a kategóriában a költségmegtakarítás arányában kerül megállapításra
és kifizetésre kerül 120 ezer, 50 ezer és 40 ezer forint jutalom. Két
korábban benyújtott és bevezetett javaslat éves költségmegtakarítását
is megállapítottuk. Ennek alapján 150 ezer és 100 ezer forintos jutalmat
fizetünk ki. A kalkulált éves megtakarítás az öt javaslattal kapcsolatban
összesen 8,9 millió forint.
A Hónap Legjobb Ötlete díjat és a vele járó 10 ezer Ft jutalmat
7 javaslat kapta meg. A díjazott ötletek közül kettő már megvalósult,
négy bevezetése folyamatban van, egy esetben a bevezetést
elhalasztottuk.
A Kis lépések, hasznos ötletek kategóriába 12 ötletet soroltunk.
Az ötletek közül három már megvalósult, kettő elemzése folyamatban
van, hét esetben az ötletet értékesnek ítéltük, de a bevezetését nem
támogatjuk.
Tizenegy ötletet nem tudtunk elfogadni hasonló okok miatt, mint
amelyeket az előző hónapban megállapítottunk.

Július havi nyertesek:
Kiváló Javaslat díj: Bálint László, Fekete Gyula, Ragány Ferenc.
A Hónap Legjobb Ötlete díj: Gedon Gergő, Hegedűs Péter, Lukács
György, Meló Mónika, Nagy István, Ragány Ferenc, Zimonyi Zoltán.
Kis lépések, hasznos ötletek díj: Farkas Endre.

12 electrolux

Javasolj és nyerj! program sikere a Porszívógyárban
Az EMS Javasolj és nyerj! akcióhoz a Porszívógyárban eddig összesen 152 javaslatot

nyújtottak be a kollégák. A javaslatok közül 53-at nem találtunk felhasználhatónak, néhány
javaslat elbírálása jelenleg is folyik.
Összesen hetvenegy ötletgazda adott be javaslati lapot, döntő
többségben fizikai munkakörben dolgozók. A legtöbben
a termelés munkatársai, de több jó ötlet érkezett a porszívógyári
laborból, a raktárból, a belső logisztikáról és
a minőségbiztosításról is. A javaslatok egyharmadát
pénzjutalommal díjaztuk, s eddig 1 100 000 forint jutalmat
fizettünk ki 2008-ban a javaslattevőknek.
A javaslatok másik harmadát a Kis lépések, hasznos ötletek
kategóriába soroltuk, ahol minden hónapban 10 000 forinttal
díjazunk egy-egy ötletgazdát. A javaslatok harmadát nem tudtuk
hasznosítani, de a kollégák támogató észrevételeit
megköszöntük, míg 12 ötletet a Kiváló Javaslat kategóriába
soroltunk, mivel költségmegtakarítást eredményezett
a bevezetésük. Ezek a javaslatok több mint 14 000 000 forint
éves költségmegtakarítást jelentenek a Porszívógyárnak.
A költségmegtakarítások az alkatrészek megváltoztatásából,

egyes alkatrészvariánsok egységesítéséből, elfekvő készletek
felhasználásából keletkeznek.
Példa az egységesítésre: három termékcsaládhoz, három
különböző csomagolóbetétet használtunk. A Javasolj és nyerj!
akcióban egy kollégánk felvetette: lehetne-e ezeket egységesíteni?
Laboratóriumi teszteket végeztünk és megállapítottuk, hogy
a betétek egymással helyettesíthetők. A legolcsóbb típust
választottuk ki, így éves költségmegtakarításként 2 500 000 forintot
nyerünk. Az ötletadót 120 000 forint jutalomban részesítettük.
Harminc ötletet jutalmaztunk a Hónap Legjobb ötletei kategóriában
10-10 ezer forinttal. Ezekhez az ötletekhez nem kapcsolható
közvetlen költségmegtakarítás, de használatuk javulást
eredményezett valamely területen.
A hónap legjobb ötleteinek 54%-a a munkahelyre, 26%-a
a környezetvédelemre, 10-10%-a pedig a minőségre és
a biztonságra vonatkozott.

Egyszerű és hatékony...
Tavaly januárban az Electrolux Újságban röviden
beszámoltunk már a Porszívógyár Simplicity
(gyártáskomplexitás-csökkentési) programjáról.
Az első évben a projekt az alkatrészek számának csökkentésére
koncentrált, hiszen a gyáráttelepítéseket követően ugrásszerűen
megnőtt a használt variánsok száma.
Ennek az első „nagytakarításnak" eredményeképpen csökkent
például:
• a fröccsöntött színek száma 160-ról 100-ra,
• a festett színek száma 30-ról 15-re,
• az elektromos kábelek száma 150-ről 70-re,
• a tartozékok száma 140-ről 90-re.
A Simplicity Program azóta is a Porszívógyár mindennapjainak
része. 2007-től a folyamat kiegészült a késztermékek
vizsgálatával és szemléletváltást eredményezett nem csak
a Porszívógyárban, de a Padlóápolási Termékvonal nagyon sok
szereplőjénél Amerikától kezdve Stockholmon át Ausztráliáig.
A folyamat ugyanis azzal kezdődik, hogy a gyár
termékmenedzsereinek szigorú rostáján eleve nem kerülhet
gyártásba olyan termék vagy alkatrész, ami bizonyos minimális
mennyiségi elvárásoknak nem felel meg.
Minden negyedévben indul egy vizsgálat, mely megmutatja:
hogyan teljesítenek a már futó késztermékek, és mennyi fogy
az alkatrészekből - megfelel-e mindez a gazdaságos gyártás
követelményeinek. Ebben az elemzésben segít egy külön erre
a célra kifejlesztett szoftver, ami a Porszívógyár IT kollégáinak
az érdeme.
Az első fázisban a késztermékek fogyásának elemzése történik
és nagyon komoly érvekkel kell a külső értékesítési és marketing­
szervezeteknek felvértezni magukat, ha rosszul teljesítő PNC-ket
szeretnének gyártásban tartani.
A második fázisban a Beszerzés, a Product Care és a Marketing
képviselőinek jut fontos feladat: az ő dolguk az, hogy a kis
mennyiségben fogyó alkatrészek helyettesítésére olyan
alternatívákat találjanak, ami több késztermékben is

felhasználható - mindezt természetesen úgy, hogy az összköltség
nem növekszik.
A fenti folyamat eredményeként a késztermékvariánsok számát
sikerült több mint 400-ról 320-330-ra lecsökkenteni, és közben
a PNC-nkénti átlagos mennyiséget 6100-ról 8300 darab
porszívóra növelni (lásd 1. sz. grafikont).
Az alkatrész-felhasználás kedvező tendenciáit jól szemlélteti
a 2. sz. grafikon, ami azt mutatja, hogyan csökken a problémás
(lassan fogyó, elfekvő) anyagok készletértéke. (Természetesen
ezen készletek jó része felhasználásra kerül a piacokkal történő
egyeztetés és jóváhagyás után)
A porszívógyári eredményeken fellelkesülve az Electrolux hasonló
programot szen/ez a „HOT” termékek olaszországi gyáraiban.

1. grafikon - Késztermék mutatók

2. grafikon - Elfekvő készletérték (M HUF)

■ Egyéb
a Marketing anyagok

■ Szűrök

□Papír
□ Tartozékok
■ Elektromos
P Műanyag

electrolux

13

SAP-rendszer funkcionális bővítése
a Porszívógyárban
A fejlesztés előtt a Porszívógyár a működéséhez kapcsolódóan az SAP-n kívül a FourthShift,
NetRak, NetSap, Netlnv, WMS rendszereket használta.

A 2006. év második felében a Floor Care termékvonal az SAPrendszer bővítése mellett döntött, így a Porszívógyárnak
lehetősége adódott az SÁP két modulját ( MM - Készletkezelés,
SD - Értékesítés/Számlázás) az üzleti folyamathoz illeszteni.

ahol a cikkek érvényes pénzügyi adatai alapján a Net havi két
alkalommal készített halmozott értékű feladást az SÁP felé,
melynek eredményeként az SAP-ban főkönyvenként egy-egy
érték jelent meg az alkatrészkészlet mozgásáról, a legyártott
készáru STK elemeinek elszámolásáról, ill. Az eladott áru
értékeiről.

A fejlesztés fázisai
1. A közvetlen anyag beszállítások szállítói számláinak
automatikus igazolása
A fejlesztés eredményeként a számlák igazolása a rendszerben
rögzített adatok automatikus egyeztetésével történik. Eltérés
esetén a rendszer automatikus üzenetet küld a felelős
személynek, további intézkedés céljából.
A bevezetést követően a számla igazolására fordított idő
lerövidült, az emberi hibázási lehetőség minimálisra csökkent.
Az elemzések az egy rendszerben lévő adatok alapján,
gyorsabban és pontosabban készülnek el.
A fejlesztés bevezetéseként - a projekt első fázisa - 2007
május 1 -jétől a közvetlen anyagszámlák igazolása SAP-ban
történik.

2. Az alapanyag-, alkatrész- és késztermékkészlet mennyiségi
és értékkövetése SAP-ban
Az alapanyag- és alkatrész készlet mennyiségi követése
a Porszívógyár által használt Fourth Shiftsben, a készárukészlet
követése pedig a WMS rendszerben történt.
A mennyiségi információk áttöltésre kerültek a Net környezetbe,

14 electrolux

Az elemzéseket az FS-ből, ill. Netből kellett elkészíteni, amikor
a főkönyvi adatokat/változásokat kellett értékelni. Csak hó végén
volt lehetséges a pénzügyi adatok elemzésére.

3. Számlakészítés SAP-ban
Minden típusú számla (készáru-, alapanyag-, alkatrész­
értékesítési, szolgáltatási számlák) készítése NetJnvben történt.
A fejlesztés során az EFS rendszerben lévő kiszállítási terv adatai
betöltésre kerülnek az SAP-ba, ahol ezen információk alapján
az értékesítési diszpozíció automatikusan elkészül.
Az SÁP környezetben a WMS-ben kezelt készáru-értékesítési
információk áttöltésre kerülnek, amely alapján elkészíthető
a számla. A tranzakciók biztosítják az adat-, ill. időbeli
egyezőséget a rendszerek között.

A projektben részt vevők:
Bárkányi Mária (projektvezető), Szappanosné Rozália, Fekete
Péter, Szálka Hajnalka, Sándor Szilvia, Csornán Zita,
Mizsei Judit, Szabó Krisztina, Mészáros Jánosné, Gunics
Gabriella, Lukácsi Józsefné, Koczka Sándor, Illés Zoltán, Dányi
Borbála, Meleg Judit, Tóta József, Kisnémet Tamás, Dudás
Attila, Bakki Lóránt.

Brazil termékfejlesztő kollégák
hűtőszekrénygyárainkban
Brazil Electrolux termékfejlesztésről érkezett három kolléga - André Sato, a termékfejlesztő

csoport vezetője, Eduardo Cantieri technológusfejlesztő és Carlos dós Santos laboros
fejlesztő - az Electrolux magyarországi hűtőszekrénygyáraiba.
A brazil szakemberek Jászberényben tanulmányozták a
tényleges tömeggyártásban a világon egyedül nálunk
alkalmazott alumínium kapillárissal épített termékeket és
magát a folyamatot részleteiben, az összes vizsgálati
eredménnyel. A magyarországi tapasztalatok alapján ugyanis
ők is szeretnék a költségeket csökkenteni. Nyíregyházán
pedig az isobután és ciklopentán mixelt gázzal történő
habosítás tanulmányozása segíthet nekik a költségek
csökkentésében és a ciklopentán alkalmazás előkészítésében,
ami a helyi törvények szerint a 2013-as évtől lesz kötelező.
Ehhez is gyűjtöttek információkat a most kezdődő nagy
projektjükben. Mindkét gyárban egy-egy napot töltöttek
és minden információt nagy örömmel fogadtak.
A tervezett program befejezése után arra is lehetőség volt,
hogy a magyarországi hűtőszekrénygyárak fejlesztőcsapata
segítségüket kérje az egyik legnagyobb minőségi probléma
megoldásához. Nagyon nagy örömmel segítettek a probléma
elemzésében, javaslatokkal is éltek, sőt azonnal beszerezték
számunkra a javasolt vizsgálathoz szükséges módszer leírását,
ami közelebb vihet bennünket a probléma megoldásához. Ezen

a területen ugyanis nekik sokkal több a tapasztalatuk.
A látogatás egy jó lehetőség volt szakmai kérdések
megvitatására és közös „együttgondolkodásra” egyaránt.

Négy évtized után nyugdíjba
A fagyasztóládagyár emeleti tárgyalójában
búcsúztatták július végén kollégái

a negyvenéves munkaviszony után nyugdíjba

vonuló Gyurkó Miklóst.
Mint művezető,
munkáját mindig
pontosan végezte,
az alaposság volt rá
jellemző.
Munkatársai és
vezetői is szerették
és elismerték,
mindenkihez tudott
egy pár jó szót szólni. Ez derült ki Szentpéteri Ferenc
gyárigazgató szavaiból is, aki a búcsúztatón köszöntötte
nyugdíjba vonuló kollégáját.
- A gimnáziumi érettségi után 1966-ban kerültem tanulóként
a Lehel Hűtőgépgyárba, majd 1969-től 1972-ig
Németországban dolgoztam és közben letöltöttem
katonaidőmet is. A leszerelést követőn jöttem vissza
a gyárba, a hűtőgépszerviznél voltam szerelő, az egész
országot bejártam. Amikor 1991-ben megszűnt a szerviz,
akkor az Ózon Hűtőtechnika Kft.-hez kerültem, s onnan

2000-ben „igazoltam” vissza az Electrolux Lehel Kft.-hez,
a Fagyasztóládagyárban voltam egészen nyugdíjazásomig
művezető. Végig jó volt a kapcsolatom a vezetőkkel és
munkatársaimmal is, szerettem itt dolgozni. A nyugdíjba
vonulás számomra azt jelenti, hogy több időm lesz
az unokámra, többet mehetek horgászni, de az is megeshet,
hogy valahol még vállalok munkát.

electrolux

15

A társadalmi felelősségvállalás jegyében
Rendhagyó tanévnyitó
A 2008/2009-es tanévet országszerte mintegy 1,4 millió diák kezdte el. Rendhagyó volt
a tanévnyitó a jászberényi Belvárosi Általános Iskola Eltérő Tantervű Tagozatán, amelyen
cégünk képviseletében részt vett Vass Attila, a Porszívógyár igazgatója, Stuberné Végh Szilvia,

a Hűtőszekrénygyár és Fagyasztóládagyár HR-vezetője és Fekete Zsanett PR-menedzser is.
Az Electrolux Lehel Kft. vezetése több alkalommal nyilvánította
ki, hogy mennyire fontos a cég számára a társadalmi
felelősségvállalás. Erről persze lehet sokat beszélni, de igazán
a tettek számítanak. Amint arról egy korábbi számunkban már
írtunk, az EMS Factory Foundation projekt keretében cégünk
egymillió forinttal támogatta a jászberényi Belvárosi Általános
Iskola Eltérő Tantervű Tagozatát.
A támogatásból az intézmény CD-s, rádiós, kazettás
magnetofonokat vásárolt - minden osztály és napközis csoport
kapott egyet-egyet -, hogy ezzel is javítsák az oktatómunka
lehetőségeit. Jutott a támogatásból udvari játékokra és arra is,
hogy a régen megálmodott játszóterüket végre létrehozhassák.
- Nagyon örülök, hogy itt lehetek közöttetek a 2008/2009-es
tanév megnyitóján. Azt látom, tapasztalom, hogy az intézmény
vezetése jól gazdálkodott az általunk biztosított támogatással.
Ennek eredményeként javulnak a tanulási lehetőségeitek,
s a tanórák közötti, valamint a délutáni szabad időtöket is
kellemes körülmények között tölthetitek el. Utóbbit szolgálja
az udvar azon része, ahol a játszótér kialakításra került,
ígérhetem, hogy lehetőségeinkhez mérten a későbbiekben is
segíteni fogjuk az iskolát. Mindenkinek jó tanulást és sikeres
tanévet kívánok - mondta Vass Attila, a Porszívógyár igazgatója.
A tagozat udvarán kialakított játszóteret Bárcziné Kulcsár Júlia
tagozatvezető electroluxos vendégei társaságában adta át
a gyerekeknek. A 2008/2009-es tanév megnyitására

a tagozatvezető Tamás Zoltánt, a Klapka György Szakközépés Szakiskola igazgatóját kérte fel. A két intézmény
együttműködése a 9-10. osztály működtetésére vonatkozik, de már
tervezik a 11-12. osztály indítását is, hogy szakmát is biztosítsanak
a végzős diákok számára.

Tizenöt éves a Maci Alapítványi Óvoda

Nagy volt a nyüzsgés augusztus 30-án
a Maci Alapítványi óvoda környékén.
Folyamatosan érkeztek a vendégek gyerekek és felnőttek -, hogy az óvoda
15. születésnapja alkalmából rendezett

16 electrolux

ünnepség részesei lehessenek.
A szülinapon természetesen ott volt
cégünk képviseletében Sinka Judit,
a Porszívógyár HR-menedzsere is,
hiszen az óvoda egyik kiemelt
támogatója az Electrolux Lehel Kft.
Vállalatunk képviseletében Sinka Judit
köszöntette a 15 éves intézményt.
- Biztosan vannak olyanok, akik még
emlékeznek arra, hogy ennek
az óvodának a története 1972-ben
kezdődött. A Lehel Hűtőgépgyár ekkor
hozta létre a Maci Óvodát, hogy
dolgozói gyermekeinek elhelyezéséről
gondoskodjon. így talán nem meglepő,
hogy saját gyermekünknek tekintjük
az intézményt, amely 15 év óta immár
alapítványi formában működik.
A privatizációt követően sok változás
történt a cégen belül, s az Electrolux ott
bábáskodott az alapítványi óvoda
létrehozásánál is. Természetesen azóta

is figyelemmel kísérjük az itt folyó
munkát, s nagyszerű tapasztalni, hogy
azt határainkon belül és kívül is
elismerik. Mivel két gyermekem is
idejárt, így szülőként is véleményt
formálhatok, s csak a legjobbakat
tudom mondani. Az Electrolux Lehel Kft.
Az elmúlt két évben saját termékeinek
felajánlásával segítette az óvoda
működését, s most sem jöttem üres
kézzel. Fogadják szeretettel és
használják sokáig azokat
a termékeinket, melyeket most hoztam
el önöknek - mondta Sinka Judit.

Kiskészülékekkel bővül
az Electrolux portfoliója
Hazai és nemzetközi tapasztalatok szerint gyorsuló ütemben nő a kisgépek piaca, ezért

ez a szegmens megfelelő környezetet biztosít a csoport legerősebb márkájának,

az Electroluxnak a további erősítésre.
- Az Electrolux kiskészülékek piaci
bevezetését integrált kommunikációs
kampány kíséri, így a fogyasztók
az értékesítési pontokon elhelyezett
információs anyagokból és
az Electrolux weboldaláról is
értesülhetnek a márka
portfoliójának
bővítéséről. A jövőben
rendszeresen új
t tervezésű, innovatív
termékeket
A \
mutatunk be,
/I 1
f I; j
melyek
' az Electroluxra
jellemző módon

remekül illeszkednek majd a modern
konyhákba és fürdőszobákba - mondta
Belényesi Zsolt, az Electrolux értékesítési
igazgatója.
Az Electrolux portfoliójának bővítésével
most már kávéfőzőket, vízforralókat,
kenyérpirítókat, gyümölcscentrifugákat,

konyhai robotgépeket, mixereket,
grillezőkészüléket, valamint vasalókat
is találunk a márka kínálatában.
Az Electrolux kiskészülékek
folyamatosan bővülő termékválasztékkal
kerülnek az üzletekbe.

Tíz tipp a hűtők és fagyasztók
energiatakarékos használatához
A háztartási készülékek közül az éjjel­

5.

nappal működő hűtő- és/vagy
fagyasztószekrények fogyasztják a legtöbb
energiát, így a zöld otthon megteremtéséhez

6.

vezető úton első lépés az energiatakarékos
hűtőberendezések használata.
Az A++ energiaosztályú gépek energiafogyasztása
a legkedvezőbb, így azok CO-kibocsátása, s ezáltal
környezetterhelése a legalacsonyabb. Az energiatakarékosság
azonban a megfelelő használaton is múlik. Néhány apró trükkel
és gondos odafigyeléssel környezetbarát módon használhatjuk
a hűtőt és a fagyasztót, és még a villanyszámlán is spórolhatunk.
1. Kerüljük a hűtőajtó felesleges nyitogatását, mert a beáramló
meleg levegőt a készüléknek le kell hűtenie, így több energiát
használ fel.
2. Használjuk az energiatakarékos funkciót, vagy állítsuk
a termosztátot a hűtőtérben 5-6 fokra, a fagyasztótérben
pedig -18 fokra. Ezeken az értékeken a legoptimálisabb
az ételek tárolása és a hűtők energiafogyasztása is.
3. Lehetőség szerint pakoljuk tele a hűtőszekrényt és
a fagyasztót. A nagyobb mennyiségű hideg étel segít lehűteni
az ajtó kinyitásakor beáramló meleg levegőt.
4. Legalább évente egyszer olvasszuk le a fagyasztót, ha
az nem rendelkezik automata leolvasztási funkcióval.
Ötmilliméteres jégréteg esetén ugyanis 30%-kal nő
az energiafogyasztás.

7.

8.

9.

10.

Ha nagyobb hűtőtérre van szükség, inkább vegyünk
nagyobb hűtőszekrényt, mint a meglévő mellé egy
második kisebbet. Egy nagyobb hűtő 20%-kal kevesebb
energiát fogyaszt, mint két kisebb, melyek együttesen
tesznek ki ugyanakkora rakteret.
Szabadon álló készülék esetén rendszeresen tisztítsuk meg
a kondenzációs rácsot és hagyjunk a hűtőszekrény hátulja
és a fal között minimum 5 centiméternyi rést, hogy
biztosítsuk a megfelelő szellőzést. A nem megfelelő
szellőzés akár 10%-kal is növelheti az energiafogyasztást.
Sose helyezzünk meleg ételt a hűtőszekrénybe vagy
a fagyasztóba, ugyanis ettől a hűtőtér hőmérséklete
pillanatok alatt megugorhat, ami felmelegítheti a többi
ételt is.
A konyha berendezésénél ügyeljünk arra, hogy
a hűtőszekrény vagy fagyasztó a „meleg blokkoktól" távol
kapjon helyet, mert a túl sok hő csökkentheti
a kondenzátor és a kompresszor hatékonyságát.
Időnként ellenőrizzük az ajtó tömítését. Ha az ajtó nem
érintkezik szorosan a tömítéssel, az apró réseken
kiszivároghat a hideg levegő, így megnövekedhet
az energiafogyasztás. Az ajtó feszességét úgy
ellenőrizhetjük, hogy egy papírlapot helyezünk az ajtó és
a tömítés közé. Ha a papírlap kihúzásakor gyenge
ellenállás érezhető, a tömítés még nem szorul cserére.
Ellenkező esetben lépjünk kapcsolatba a szervizzel.
Üzembe helyezés előtt olvassuk el a használati útmutatót,
ott megtaláljuk a fentieken túl az összes további
szükséges tudnivalót!

Praktikus kompaktok - mosógép
és szárítógép - az Electroluxtól
A kis alapterületű lakások népszerűsége mellett Európa-szerte megfigyelhető trend

az egyszemélyes háztartások terjedése. Utóbbi hátterében a válások számának
növekedése, az elöregedő népesség és a jól kereső fiatalok korai önállósodása áll.

Az Electrolux kutatása szerint, az elmúlt 5 év alatt 9%-kal nőtt az egy, illetve
kétszemélyes háztartások száma átlagosan az öreg kontinensen.
Az Electrolux kompakt mosógépe olyan kicsi, hogy
kényelmesen elfér egy kisebb fürdőszobában is. 3 kilogramm
ruhát tisztíthatunk benne egyszerre, ami 15 ingnek vagy
2 ágynemű- garnitúrának felel meg. Az elektronikus
vezérléssel működő készüléken több programot és egy szuper
öblítés! funkciót is beállíthatunk.
A kis alapterületű lakásokban nemcsak a nagy mosógép
elhelyezése nehéz, sokszor gondot okoz a tiszta ruhák
kiteregetése is. Az Electrolux kompakt szárítógépe, a piacon
egyedülálló módon, falra szerelhető. A mosógép fölé
elhelyezve rengeteg hasznos helyet spórolhatunk.
A kondenzációs szárítógép üzemeltetéséhez mindössze egy
konnektorra van szükség. A készülék maximum 3,4 kilogramm
ruha szárítására alkalmas.
A kompakt mosógép (EWC 1350) és a kompakt szárítógép
(EDC 3150) egyaránt 99 990 forintos ajánlott fogyasztói áron
megvásárolható az üzletekben.

AEG-Electrolux elszívók csúcsteljesítmény csendben
Az AEG-Electrolux 2007-ben készített
felmérése szerint a fogyasztók
a szagelszívót tartják a háztartások
harmadik leghangosabb gépének.
Az elszívót vásárlók harmada állította,
ha most vásárolna készüléket, akkor
figyelembe venné a termék zajszintjét is.

18 electrolux

Az AEG-Electrolux új fejlesztésű elszívói szinte
zajtalanul tisztítják, cserélik a konyha levegőjét.
Az új elszívóberendezés lelke, a PRO, kivételes
teljesítményt nyújt - alacsony zajszint mellett.
A PRO minden alkatrésze fémből készül,
garantálva ezzel a hosszú távon is a megbízható,
hibátlan működést.
Az elszívókban működő alacsony rezgésszámú
alumíniummotor, a márka számára fejlesztett
Silent Tech motorház, a levegőbeszívó,
a felhasznált szigetelőanyagok, az alkatrészek
pontos, precíz illesztése, a légáramlás
optimalizálása együttesen járul hozzá
a szupercsendes működéshez.
A márkára jellemző megbízható műszaki háttér
ezúttal is kifinomult vezérléssel és modern
designnal párosul. Az elszívási fokozatok
a finombeállítású nyomó-, illetve érintőgombokkal
(TOUCH-CONTROL) választhatóak ki.
Az elektronikus vezérlés ellenőrzi a szűrő
telítettségét; jelzi, ha a zsírfiltert cserélni kell, illetve
azt is, ha a fémszűrő tisztításra szorul.
A csúcsmodellek AUTO-SENSOR párafelismerés
funkcióval is rendelkeznek. Szenzoraik érzékelik
a hőt, a párát és azt, hogy milyen a levegő
mozgása. Ha ezek lényegesen változnak, akkor

az AUTO-SENSOR a megfelelő fokozatba
kapcsol, a páraelszívás végeztével pedig leáll.
Az AEG-Electrolux csendes elszívói
megjelenésükben is a minőséget tükrözik.
Az innovatív design, a rozsdamentes acél- és
üvegfelületek tökéletes összhangja professzionális
megjelenést ad a termékeknek.
Az AEG-Electrolux csendes szigetelszívója
379 900 forintos köményes elszívói pedig
199 900 és 219 900 forint közötti ajánlott
fogyasztói áron megvásárolhatók
a szaküzletekben.

30 perc a higiénikus tisztaságig
A Zanussi mosogatógépek 30 perces gyorsprogramja a fiatalok életviteléhez igazodva

praktikus és energiatakarékos működtetést biztosít.
Az első lakásukat berendező vagy önálló életet kezdő fiatalok
életében egyre kevésbé kérdés a mosogatógép vásárlása.
A készülék használatával évente átlagosan 2 hét szabadidővel
lehetnek gazdagabbak, nem beszélve arról, hogy nem teszik ki
a kezüket a forró víz és a mosogatószer szárító hatásának.

e_____ 3

A kényelemi szempontok mellett a környezettudatosság is
fontos szerepet kap a mosogatógépek használata kapcsán.
Egy 6 személyes étkészlet elmosogatásához körülbelül 60 liter
víz folyik el a kézi mosogatás során, míg a mosogatógép
ugyanennyi edényt 15 liter vízzel mos tisztára.

A Zanussi mosogatógépek
különböző programjainak
megfelelő használatával
a mosogatás kényelmesen
beilleszthető a hétköznapi
rutinba. A pörgős
hétköznapokon általában nem
jellemző a nehéz, zsíros,
ragacsos foltot hagyó ételek
fogyasztása, így az edények
sem lesznek annyira
szennyezettek. Ilyenkor
érdemes a szendvicses, tésztás
tányérokat 30 perces
gyorsprogrammal tisztítani,
a hagyományos 1,5-2 órás
helyett. Ezzel jelentős
mennyiségű vizet és
áramot lehet megspórolni.

J

A Zanussi gyorsprogram
65 fokos hőmérsékleten
tisztítja az edényeket, így
a rövid mosogatási idő
mellett is higiénikus
eredményt kapunk.
Természetesen a nagyobb
összejöveteleken
felszolgált, nehezebben
tisztítható ételszennye­
ződések eltávolítására
választható 70 fokos
program hosszabb
mosogatási
idővel, kevesebb edény esetén pedig féltöltet vagy
50 fokos bioprogram is.

Az egyszerűen kezelhető Zanussi mosogatógépek
mindegyikén LED-kijelző mutatja a választott
programot, valamint a késleltetett indítást.
A mosogatótér belsejében kialakított felső kosár
rugalmasan állítható, így a nagyobb edények is
könnyen bepakolhatok, a rakodótér pedig
optimálisan kihasználható.
A Zanussi mosogatógépek egyszerű vonalvezetésűk
miatt bármilyen stílusú konyhában jól mutatnak.
Hagyományos fehér színben és inox kivitelben
egyaránt elérhetők. A kis konyhával rendelkezők is
élvezhetik a mosogatógép nyújtotta előnyöket, hiszen
a termékválasztékban a 9 terítékes keskeny, 45 cm
széles készülékek éppúgy megtalálhatók, mint
a hagyományos 12 terítékes, 60 cm széles modellek.
A termékek megvásárolhatók 74 900-109 900
forintos fogyasztói áron a Zanussi termékeket
forgalmazó szaküzletekben.

electrolux

19

23. Niké Budapest Nemzetközi
Félmaraton

Electrolux különdíj a legjobb lövőnek

2008. szeptember 7-én a futás szerelmesei vették birtokba a budapesti
Városligetet és környékét, hogy részesei lehessenek a 23. Niké
Budapest Nemzetközi Félmaratonnak. Az ország legnagyobb
félmaratoni futóeseményén több mint hétezer induló sorakozott fel
a startvonalhoz, köztük 45 országból érkezett több mint ezer külföldi
futó. A mezőnyben ott voltak az Electrolux futói is: Kocza István, Sós
Norbert, Szabó Katalin, Takács László, Henrik Sundström, Gyephár
László és Ali László mind teljesítették a félmaratoni távot az embert
próbáló, 34 fokos hőségben.
Forrás: www.futanet.hu

Augusztus 23-án Jászfelsőszentgyörgyön rendezte meg
a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Sportlövő Szövetség a megyei
sportlövőbajnokság második
fordulóját. A versenyen indult
cégünk munkatársa, László
Róbert is, a Jászjákóhalmi

Lövészklub képviseletében.
László Róbert a központi
gyújtású pisztoly 20 lövéses
versenyszámában állt lőállásba
és 170 körös teljesítménnyel
a negyedik helyet szerezte meg.
A verseny krónikájához tartozik,
hogy az eredményhirdetés során
az Electrolux Lehel Kft. különdíját
is átadták.
Ezt a legeredményesebb
pisztolyos versenyző, Györkös
József (Jászfelsőszentgyörgy LK)
érdemelte ki, aki a központi
gyújtású pisztoly 20 lövéses
versenyszámot 187 körrel
megnyerte, míg a sportpisztoly
20 lövéses versenyszámban
179 körös eredménnyel a 3.
helyet szerezte meg.

Totózzon és nyerjen velünk!
Előző két havi játékunk szerencsés nyertesei:
Bajkó Tamásné, a nyíregyházi Hűtőszekrénygyárból és Kékesi Anikó,
a nyíregyházi Hűtőszekrénygyárból, egy-egy Electrolux márkájú
kiskészüléket nyert.

Kié lesz az év képe?
Ismét vége a nyárnak, amikor is a családi fotóarchívumok újabb
felvételekkel gazdagodtak. Igazán kár lenne ezeket elzárni
a nyilvánosságtól, hiszen az Electrolux magyarországi dolgozóinak szóló
2008. évi fotópályázat remek alkalmat teremt arra hogy képeink
bemutatásával megosszuk másokkal az élményeinket. Persze, nem csak
a nyáron készült fotókkal lehet pályázni az Electrolux tárgyjutalmakra,
hanem idén - bármelyik évszakban - készült bármilyen felvétellel is.
Tematikai megkötés nincs, a képeken tehát
nyugodtan szerepelhet ember,
növény, táj, felhő, nap, tenger,
hó, erdő, mező, autó, motor,
Combino villamos, kamion,
kerékpár, háztartási készülék,
locsolókanna, sőt, akár ezek
mind egyetlen képen is, ha
valaki megtudja oldani.

A pályamunkákat kétféle módon
lehet eljuttatni:
• a papírképeket (minimum 10x15
centiméteres méretben) leadni Jászberényben, a főportán, egy lezárt
borítékban névvel és elérhetőséggel ellátva, Nyíregyházán Balázs
Beátánál és Budapesten, a recepción, egy lezárt borítékban, szintén
névvel és elérhetőséggel;
• a digitális fotókat jpeg formátumban elküldeni a
zsanett.fekete@electrolux.hu e-mail címre, lehetőleg olyan, legalább
500 kB-os fájlméretben, hogy kiállításra kinyomtatva, illetve később
az Electrolux újságban is jól mutassanak.

A képekből kiállítás készül, a nyertes pályázók értékes Electrolux
tárgyjutalomban részesülnek.
Kezdődjék tehát az otthoni válogatás és a számítógépes szépítgetés.
A beküldési határidő: 2008. október 31.

IKEA nyereményjáték
az Electrolux TT és CT
Üzemében, Jászberényben
Az Electrolux és
az IKEA öt évre szóló
megállapodást írt alá
háztartási készülékek
beszállítására.
Az Electrolux
jászberényi és
nyíregyházi
H űtőszekrénygyára
2009-től
hűtőszekrényeket
szállít az IKEA európai
áruházaiba. Az IKEA
létrehozott egy
úgynevezett
Ügyintézési Kódexet
(IWAY), miszerint
minden IKEAbeszállítónak meg kell
felelnie a kódexben
megfogalmazott
követelményeknek. Az IKEA Ügyintézési Kódexe, amelyet minden
beszállító összes dolgozójának ismernie kell, több pontban hasonlít
az Electrolux Etikai Kódexéhez. Az IWAY-ben megfogalmazott
információk széles körű terjesztése érdekében minden IKEA-nak
beszállító Electrolux gyárban elindul/elindult az „IWAY VERSENY" (The
IKEA Way). A versenyben a jászberényi TT és CT Üzemben, valamint
az alkatrészgyártásban és karbantartáson dolgozó kollégák vettek
részt. A versenybe november végén bekapcsolódik a nyíregyházi
Hűtőszekrénygyár is. Azok a munkatársak, aki helyesen válaszoltak
a kérdőívben szereplő kérdésekre, és a kitöltött adatlapot
bedobták az IKEA—falnál elhelyezett gyűjtőládába, 2009.
szeptember 26-án nyereménysorsoláson vettek részt. A szerencsés
nyertesek POÁNG IKEA fotelt nyertek.

I

2008. október
XLIII. évi., 8. szám

□ Electrolux

Tisztelet és
köszönet...

Tartalom
• Újabb beruházást hajt végre az Electrolux Magyarországon

3

• Az év leginnovatívabb vállalata

4

• A Padlóápolási Termékvonal vezetésének látogatása

a Porszívógyárban

4

• Előttem az utódom a Szerszám- és Célgépüzemben

5

• Bemutatjuk hűtőszekrénygyáraink és Fagyasztóládagyárunk

emberi erőforrás szervezetét

6

• A Védelem Holding folytathatja az Electroluxnál

7

• Változások a Porszívógyári Logisztikán

8

• EMS Factory Foundation projekt Nyíregyházán is

10

• A Porszívógyár első háromnegyed éve

11

• EMS audit a Porszívógyárban

11

• EMS sárga minősítések díjátadó ünnepsége a Porszívógyárban
• Újabb díjátadó a Porszívógyárban

11
12

• Újabb díjazottak Nyíregyházán a Javasolj ős nyerj! programban

13

• Javasolj és nyerj! program a Fagyasztóládagyárban

13

• A „fenntarthatóság jelei" láthatók a Fagyasztóládagyárban

(EMS 3. alappillére: Folyamatfejlesztés)

14

• Szakszervezeti hírek

15

• A Javasolj és nyerj! program szeptemberi eredményei

15

• Az Electrolux keresi a hétköznapok konyhasztárjait

16

• Fotómontázs-pályázatot hirdet a Zanussi a kollégiumok között

16

• 50 legjobb háztartási készülék közül 9 az Electrolux terméke

17

• 10 tipp a mosogatógépek energiatakarékos használatához

17

• 50 éves az AEG Lavamat

18

• Többmodulos hűtőszekrény nyerte az Electrolux Design Láb 08

versenyét

19

• 23. Plus Nemzetközi Budapest Maraton®

20

• IKEA nyereményjáték az Electrolux TT és CT üzemében,

Jászberényben
• Programajánló

...volt az első gondolatom, amikor október
11 -én a Figyelő Top 200 Gálán átvehettem
az „Év leginnovatívabb vállalata” díjat.
A kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő
Figyelő Top 200 Gálán hat kategóriában
ismerték el a vállalatokat, köztük az Electrolux
Lehel Kft.-t is.
A lap hasábjain ezúton is köszönetét mondok
mindazoknak, akik nélkül nem lehettünk volna
a díjazottak között. „Tisztelettel és nagy
örömmel köszönöm a tisztelt zsűrinek, hogy egy
ilyen erős mezőnyben vállalatunknak ítélték
az „Év leginnovatívabb vállalata” díjat. Biztos
vagyok benne, hogy számos más vállalat
átvehette volna ezt a kiváló elismerést, így külön
köszönöm, hogy most az Electrolux
képviseletében én állhatok itt a díj átvevőjeként.
Köszönöm a partnereinknek; egyetemeknek külön köszönöm a Miskolci Egyetemnek -, hogy
nagy tudású mérnököket képeznek/képeztek és
indítottak szakmai útjukra, akik vállalatunknál
végrehajtották azt a tevékenységet, aminek
folyamodványaként átvehettem ezt a kiváló díjat.
Büszke vagyok vezető kollégáimra, akik
elkísértek az ünnepélyes díjátadó ceremóniára,
valamint a közel 5000 kollégámra Budapesten,
Jászberényben és Nyíregyházán. Büszke
vagyok beszállítóinkra, azokra a kis-, és
középvállalkozásokra, akik
az alkatrészellátásban naponta biztosítják
az újabbnál újabb alapanyagokat.
Ez a díj egy nagyon fontos elismerés vállalatunk
számára, elismeri munkánkat, és egyben kötelez
arra, hogy a jövőben is még több innovatív
tevékenységet végezzünk."

20
20

Az Electrolux magyarországi cégeinek lapja Felelős szerkesztő: Fekete Zsanett A szerkesztőbizottság címe: 5101 Jászberény, Pf. 64,
Electrolux Lehel Kft. Kiadja: Electrolux Lehel Kft. Felelős kiadó: Takács János vezérigazgató

Szerkesztési munkák: Szántai Tibor Grafikai tervezés, nyomtatás: Chili-Com Kft. Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1978

Újabb beruházást hajt végre
az Electrolux Magyarországon
Az elmúlt három év legnagyobb beruházási projektjét hajtja végre az Electrolux
magyarországi gyáraiban. A 3,5 milliárd forintos fejlesztést követően a jászberényi
üzemekben közel évi 300 000 termékkel, a nyíregyházi gyárban várhatóan 80 000

hűtőszekrénnyel gyártanak majd többet 2009-től.

Az Electrolux Csoport május végén
átszervezte olaszországi
hűtőszekrénygyártását, melynek
következtében a scandicci gyár
kapacitásának nagy részét,
a suseganai üzem gyártásának
pedig egy részét Magyarországra
telepíti. A suseganai gyárban
a jövőben beépíthető és nagyméretű
termékeket gyártanak majd.
A jászberényi és nyíregyházi gyárak
kapacitásbővítése 3,5 milliárd
forintos beruházás mellett valósul
meg. Idén a vállalat összesen 6,5
milliárd forintot fordít beruházásokra
magyarországi gyáraiban.
- A gyártási folyamatok
átrendeződésével hazánkban is
megkezdődik a beépíthető
termékek gyártása. A két
olaszországi gyárból körülbelül évi
250 000 beépíthető készülék és
további 40 000 egyajtós hűtő- és
fagyasztószekrény gyártása kerül
át a jászberényi termelőegységbe.
A nyíregyházi Hűtőszekrénygyár
80 000 alulfagyasztós kombinált
készülék előállításával bővíti
gyártási kapacitásait, így
az átszervezések eredményeként
közel évi 370 000 új termék
előállítását tervezzük 2009-től
gyárainkban. Az áttelepítés
várhatóan 200 fős
létszámnövekedést jelent mondta Takács János,
az Electrolux kelet-közép-európai
holding vezetője.

és profillal folytatja megújult
tevékenységét a hátrahagyott
scandicci gyár - tette hozzá
dr. Gönczy Sándor, az Electrolux
európai hűtőszekrénygyártásának
vezetője.
Az elmúlt évek legnagyobb
beruházásával a gyártókapacitás
bővítése mellett 15 új termékcsalád
kifejlesztésére is sor kerül, melyből
12 a jászberényi üzemek termelését
érinti. A megújuló termékskála
előállítása növeli a gyártás
komplexitását, ezért a beruházott
összeg egy része a gyártás
folyamatos fejlesztésére, valamint
a gyártórendszerek átalakítására
összpontosul.

A beépíthető készülékek
elsősorban nyugat-európai, míg
az egyajtós hűtő- és fagyasztó­
szekrények, valamint
az alulfagyasztós kombinált
hűtőszekrények kelet- és nyugat­
európai piacokon kerülnek
értékesítésre.

Az új termékcsaládok gyártása
2009. január 1-jén indul, amikorra
a tervek szerint mindkét érintett
termelőegység átalakítása lezárul.
2009 második felétől az üzemek
teljes kapacitással működnek.

- A suseganai gyárban végrehajtott
költséghatékony optimalizálás és
a gyártás átszervezése biztosítja
a hűtőszekrénygyártás
versenyképességét és
nyereségességét. Az Electrolux
közreműködésével új vállalkozóval
electrolux

3

/\z. év leginnovatívabb vállalata
Kilencedik alkalommal rendezték meg a Figyelő Top 200 Gálát 2008. október 11-én, ahol
átadták a Figyelő Top 200 díjakat, s hat kategóriában ismerték el a vállalatokat. Az év

leginnovatívabb vállalata kategóriában az Electrolux Lehel Kft. kapta az első helyet.

Az év leginnovatívabb vállalata
kategóriában egy önkitöltős kérdőív
alapján (Eurostat CIS kérdőíve
alapján: K+F költés, szabadalmak
száma innovatívágazatokban, humán
tőke intenzív szektorokba történő
befektetésének nagysága stb.),
valamint a zsűri objektív
mutatószámok alapján listákat
véleményezett, melynek
köszönhetően vállalatunk nyert.
A kérdőívek alapján első helyre
rangsorolt vállalat vezetőjével, Takács
Jánossal, dr. László Géza zsűritag
folytatott személyes konzultációt,
melynek eredményeként
a következőket foglalta össze.

„Szerintem több dolog is indokolja
díjazásukat. Természetesen
ez alkalommal egy tágabb értelemben
kell kezelnünk az innovációt, ahol
a termékfejlesztés, adaptálás, gyártás
előkészítés, a minőségbiztosítás
innovatív megújítása is része
a teljesítménynek. Néhány
legfontosabb eredményük a teljesség
igénye nélkül. Először is 2005-től
megépítették a nyíregyházi
Hűtőszekrénygyárukat, melynek
a harmadik gyártószalagja 2007-ben
készült el. Itt a legkorszerűbb
alulfagyasztós kombinált
hűtőszekrényeket gyártják.
A fagyasztóládák gyártása Európában - csak Magyarországon
történik és a termékfejlesztés is itt

f

zajlik (az egyéb részlegek
bevonásával). A jászberényi
Fagyasztóládagyárban fejlesztették ki
az első jegesedésmentes
fagyasztóládát. Az Electrolux európai
porszívógyártása is Jászberényben
történik. Évente átlagban 10 új
termékkel állnak elő, ami igényli
a termékinnovációt, újracsomagolást,
átalakítást.
Természetesen rákérdeztem
kudarcokra is, ennek kapcsán
mesélte el a távirányítós hűtőláda
fejlesztésüket, amire a piac nem volt
igazán »éhes«. Véleményem szerint
az, hogy valaki egy kudarcról is mer
beszélni, önmagában jó jel, akiknek
kevesebb eredményük van, jobban
hallgatnak a kudarcokról.''

-

A Padlóápolási Termékvonal vezetésének
látogatása a Porszívógyárban
A Padlóápolási és Kisháztartási Termékvonal európai vezetésének
október havi megbeszélésére a Porszívógyárban került sor. Klaus
Warmedinger európai elnök vezetésével Óla Carlsson gyártási és
beszerzési vezető, Harri Páivániemi eladásáért felelős vezető,
Thomas Jankevics tartozékok eladásért felelős vezető, Christian
Morandini controllingvezető, Monica Redolfi személyzeti vezető és
Philippe Weber kisháztartási gépek eladásáért felelős vezető vett
részt a megbeszélésen.
A vendégeket Vass Attila, a Porszívógyár igazgatója fogadta.
A látogatás első részében gyárlátogatásra került sor és
a Porszívógyár 2008. évi eredményeiről hallgattak meg egy
beszámolót. A termékvonal vezetése nagyra értékelte
a Porszívógyár erőfeszítéseit, hogy a kedvezőtlenebb eladási
lehetőségek ellenére a gyár pénzügyi eredményei, köszönhetően
a hatékony költségtakarékosságnak és jobb munkaszervezésnek,
javultak. Az alkatrész-raktárkészletek csökkenése és egy konténer­
fogadó állomás kialakítása lehetőséget teremtett a külső, bérelt
raktározás megszüntetésére. A gyárlátogatás során meggyőződtek
az EMS rendszer látható eredményeiről és a gyártás magas szintű
és a kiváló minőséget garantáló körülményeiről.

4

electrolux

A termékvonal vezetése havi
megbeszélésének napirendjén
nagyon fontos pontok
szerepeltek. Ezek elsősorban
a termékvonal jövőbeli
terveivel foglalkoztak. Elsőként
az európai padlóápolási
termékek üzleti fejlesztésének
megbeszélésére került sor,
majd pedig a kisháztartási
termékek hároméves tervéről és a szükséges erőforrások
biztosításáról tárgyaltak. Harmadik napirendként szintén stratégiai
jellegű téma került sorra. Döntéseket hoztak a Porszívó termékvonal
Zöld stratégiájának továbbfejlesztéséről.
Zárópontként a 2009-re szóló tervezés folyamatának állásáról
tájékozódott a vezetés és további intézkedésekről döntöttek
a célokra vonatkozóan.
A termékvonal vezetése megállapította, hogy a jövőben hasonló
kihelyezett vezetői megbeszélésekre gyakrabban kell sort keríteni.

Előttem az utódom a Szerszámés Célgépüzemben
Rendszeres olvasóink már megszokhatták, hogy időnként jelentkezünk az Előttem az utódom
rovatunkkal. Akkor, amikor egyik vagy másik gyárunk, üzemünk életében jelentős személycserére

kerül sor. Mégpedig úgy, hogy egy rutinos, több évtizedes múlttal nyugdíjba vonuló kollégától egy
fiatal szakember veszi át a vezetői posztot. Ez történt a Szerszám- és Célgépgyár üzemének életében

is, ahol október 1 -jétől Kocsis András vette át Furcsa Endrétől az üzemvezetést.

Furcsa Endre 1973. szeptember 1 -jén kezdett dolgozni
a jászberényi Hűtőgépgyárban, miután a Budapesti Műszaki
Egyetem gépészmérnöki karán gépgyártás-technológusként
végzett. Nem véletlenül került a jászberényi nagyüzembe, hiszen
gyökerei a Jászságban voltak, hiszen Jászladányban született.
Felesége is jászladányi születésű, s így a család hozta vissza
a Jászságba, Jászberénybe. Akkoriban az is vonzó volt
a Hűtőgépgyárban, hogy egy éven belül lakáshoz juttatta
a fiatalokat.
- A szerszámszerkesztési osztályon kezdtem, mint szerkesztő.
Abban az időben kezdődött a Bosch termékek felszerszámozása.
Akkoriban a szerszámosztályon még sokan dolgoztunk, s meg
voltak osztva a feladatok. Én kisebb munkákban vettem részt.
Amikor 1984-ben komoly vezetőváltások történtek - Pázmándy
István lett a műszaki igazgató, s az előző üzemvezető, Matula
József pedig főosztályvezető lett - neveztek ki engem
a Szerszámüzem vezetőjének. Ez a beosztás igen sok feladattal
járt. Közvetlen kapcsolatban voltunk a termeléssel, nem volt olyan
nap, hogy ne kellett volna valamilyen kihívásnak megfelelnünk.
Hiába dolgozott az ember 30 napig kiválóan, ha valami a 31.
napon nem sikerült, mert akkor ez rányomta a bélyegét az egész
évre - kezdte az elmúlt 34 év történéseit felelevenítő emlékezését
Furcsa Endre.
- Nagy esemény volt a privatizáció, amikor sok változás történt.
Összevonás keretében ekkor került hozzánk a Célgépüzem és
a TMK, így egy sokoldalúbb, de ismét jó összetételű üzemi
csapatot tudtunk kialakítani. Nagyon nagy kihívást jelentett
számunkra az az emlékezetes tűz, amely a volt Bosch-üzemben
történt. Ott nagyon sok gyártóeszköz megsemmisült. Ezeket
kellett pótolnunk. Azt mondhatom, hogy általános elismerést
szereztünk azzal a munkánkkal, amit akkor végeztünk - mondta
a búcsúzó üzemvezető, aki jól érezte magát a Lehelben, majd
az Electroluxnál. Tetszett neki az a munka, amit választott, tetszett
a város, mint mondta, nem is keresett más munkalehetőséget,
mert elégedett volt a helyzetével.

- A közel három és fél évtized alatt a szerszámvonalon két
kiemelkedő fejlesztés részese lehettem. Ezek gyakorlatilag
minőségben és produktivitásban is megváltoztatták
a szerszámgyártást. Az egyik a huzalos szikraforgácsoló
technológia alkalmazása, a másik pedig napjaink technológiája,
a lézeres hegesztés. Utóbbival sokkal gyorsabb a hibák javítása,
a szerszámok módosítása, s ennek a technológiának
a beszerzése is folyamatban van. A szolgáltatóüzemek közül ma
már csak a Szerszám- és Célgépüzem működik a cégen belül,
minden mást kiszerveztek. Ez is bizonyítja, hogy az üzem
stratégiai fontosságú a gyártás szempontjából. Kocsis András
1997-ben került hozzánk. Az elég nehéz időszak volt, mert nem
nagyon volt alkalmazotti felvetek Öt egy nyugdíjas helyére vettük
fel, s 2005-től közvetlen munkakapcsolatban voltunk, hiszen
akkor lett a helyettesem. Számára itt minden ismert, a váltás
zökkenőmentesen történt - mondta Furcsa Endre, aki olyan
ember, aki szereti a ház körüli munkákat, így nyugdíjas napjait is ki
tudja tölteni. Különösebb hobbija nincs, mindent megjavít, ami
elromlik. Ezt tudják az unokák is. s ha történik valami, akkor
kijelentik: majd a papi megoldja.
Az utód, Kocsis András, 34 éves, jászberényi születésű
fiatalember. Szülei itt építkeztek, s ő itt járt óvodába, iskolába és
itt végezte el a Liska József Erősáramú Szakközépiskolát. Útja
innen a Miskolci Egyetemre vezetett, ahol főiskolai szintű
gépészmérnöki képzésben vett részt, s diplomáját 1996-ban
kapta kézhez. Egy év katonáskodás után 1997. augusztus 11-én
a Szerszámüzemben, mint szerszámtechnológus kezdett
dolgozni. Egy fél évvel később - az akkor érkezett - CNC
mérőgéphez került, mint mérőgép-programozó, miközben előző
feladatát is végezte. Menet közben 2000 decemberétől a mérések
mellett a minőségirányítási terület vezetése lett a feladata. Öt évvel
később pályázat útján lett az üzem művezetője, majd idén október
1 -jétől az üzem vezetője.
- Szerencsére elég sok munkánk van. Jelenleg nyolc új
beépíthető hűtőszekrénytípus felszerszámozása a legnagyobb
feladatunk, miközben természetesen napi feladatainkat is ellátjuk.
Porszívóvonalon is részesei vagyunk bizonyos szerszámok
módosításának, illetve nemsokára új szerszámok készítéséhez is
nekikezdünk. Ez az üzem az évek folyamán létszámában igen
csak karcsúsodott. Sok értékes szakember ment nyugdíjba, de
még így is nagyon nagy erő van ebben az üzemben. Ami
a porszívó-, illetve a hűtőszekrénygyártáshoz szükséges eszköz,
azt mi elő tudjuk állítani. Mindezt az állandó rendelkezésre állás
mellett tesszük. Nagyon sok időt tudunk megspórolni
a javításoknál is, hiszen mi itt helyben vagyunk, s a legkisebbtől
a legnagyobb problémáig azonnal tudunk reagálni - mondta az új
üzemvezető, akinek szavait Furcsa Endre azzal egészítette ki,
hogy nagyon jó a kapcsolat a beszállítóknál működő
szerszámüzemekkel is.

electrolux

5

Bemutatjuk hűtőszekrénygyáraink
és Fagyasztó Iád agy árunk emberi
erőforrás szervezetét
Régen a személyzetisek, most pedig az emberi erőforrás szervezet foglalkozik a dolgozók
felvételével, képzésével és szinte minden őket érintő kérdések kezelésével. Jászberényi és

nyíregyházi Hűtőszekrénygyáraink és a jászberényi Fagyasztóládagyárunk emberi erőforrás

szervezetét Stuberné Végh Szilvia irányítja. Öt és csapatát mutatjuk be az alábbiakban.
Stuberné Végh Szilvia 2008. április 30-án pályázat útján került
cégünkhöz, s lett a két magyarországi hűtőszekrénygyárunk és
a jászberényi Fagyasztóládagyárunk emberi erőforrás
szervezetének vezetője. Korábban is hasonló feladatokat látott el
multicégek magyarországi vállalatainál. Az Electroluxot csak
hírből ismerte, s e rövid idő alatt is meggyőződött arról, hogy
milyen nagy szervezet életébe kapcsolódott be.
- Sokkal nagyobb kihívással találtam szemben magam
az Eiectroluxnál, mint korábbi munkahelyeimen. Lényegesen
nagyobb szervezet emberi erőforrás feladatait kell ellátnom,
melyek két - egymástól távoli - telephelyen működnek.
Szerencsére ez nem okoz számomra gondot a munkavégzés
során, mert Jászberényben és Nyíregyházán is felkészült
szakemberek alkotják az emberi erőforrás szervezet csapatát.
Már túl vagyunk az ismerkedésen a csapat tagjaival, s már
látom, hogy kire mit lehet bízni. Az elmúlt időszakban két napot
Nyíregyházán, három napot Jászberényben töltöttem, most
viszont fordított a helyzet, Nyíregyházán vagyok inkább
megtalálható, s ez így lesz az év hátralévő heteiben is - mondta
Stuberné Végh Szilvia, akit arra is megkértünk, hogy mutassa be
munkatársait.
- Jászberényben négy fő dolgozik velem. Két kolléga a felvételi
irodán végzi tevékenységét - a Porszívógyár és más területek is
hozzájuk tartoznak így például a fizikai munkavállalók
felvételét, a be-, és kiléptetés adminisztrációját, a munkaerő­
forgalommal kapcsolatos statisztikák elkészítését, a személyügyi
adminisztrációt, különféle ad-hoc adatszolgáltatást és zárási
adatok biztosítását is ők végzik többek között. A felvételi irodán
dolgozik Csontosné Antal Sarolta és Vakhalné Tóth Rozália.

6

electrolux

Családi állapota: férjezett, a 28 hónapos Dóra édesanyja
Foglalkozása: személyügyi szervező
Végzettsége: Janus Pannonius Egyetem
Munkahelye: Electrolux Lehel Kft.
Jászberényi és nyíregyházi Hűtőszekrénygyárak és
jászberényi Fagyasztóládagyár emberi erőforrás
szervezetének vezetője
Idegen nyelv: angol
Hobbi: utazás, család, olvasás

A másik két kolléga velem együtt az összes többi területtel
foglalkozik. Sárköziné Pető Nikoletta a képzések szervezésével,
adminisztrációjával, a szakképzési hozzájárulással, a szakmai és
nyári gyakorlatra jelentkezőkkel foglalkozik, s ő tartja
a kapcsolatot a munkaerő-kölcsönző cégekkel. Csillik Györgyné
jelentéseket készít, részt vesz a tervezési folyamatokban,
foglalkozik a szellemi és a fizikai dolgozók felvételének
koordinálásával, illetve napi szinten a munkavégzésemet
támogatja.
- Jászberényhez képest Nyíregyházán annyiban más a helyzet,
hogy ott az állományvezetők is az emberi erőforrás szervezethez
tartoznak. Az állományvezetők: Nagy Szilvia, Juhász Erika,
Farkas Nikoletta, Zellerik Mária. Nyíregyházán Hajnalné Györgyi
Csilla fogja össze a teljes HR-adminisztrációs területet. Hozzá
tartoznak az állományvezetők, és részt vesz a fizikai
munkavállalók toborzásában is. Farkas Tamáshoz a képzési és
a toborzásterület tartozik teljes körűen - mondta Stuberné Végh
Szilvia.
- Az emberi erőforrás területen jelenleg mindkét gyárban futnak
projektek. Folyamatosan kiemelt feladatunk a szakemberek

elegendő számban való biztosítása a gyártáshoz és
a fejlesztéshez. Pénzügyi, kontrolling, beszerzési,
logisztikai és emberi erőforrás területre kicsit könnyebb
munkatársakat találni. A fluktuáció és a hiányzás azon
területek, ahova az elmúlt hónapokban koncentráltunk,
és az akciók hatásai már látszanak - tájékoztatta
lapunkat Stuberné Végh Szilvia, aki a szezonalitásról
az alábbiakat mondta:
- A főszezon nálunk nagyjából májustól szeptemberig
tart, ekkor van nagyobb kereslet a piacon a hűtő-, és
fagyasztóládák iránt. Minél nagyobb a meleg, annál
nagyobb a kereslet. Ebben az évben a Fagyasztó­
ládagyárban vettünk fel egy pluszműszakot.
Az emberi erőforrás szervezet szorgos hangyaként
tevékenykedve legjobb tudásával járul hozzá a vállalat
hosszú távú, sikeres működéséhez - foglalta össze
területe tevékenységét Stuberné Végh Szilvia.

A Védelem Holding folytathatja
az Electroluxnál
A Védelem Holding Kft. 1991-óta nyújt biztonsági szolgáltatásokat az Electrolux
magyarországi telephelyei számára. A mai napon további két évre szóló megállapodást írt
alá Köles Ferenc, a Védelem Holding Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Takács János,

az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója.
- A Védelem Holding magas szintű
biztonsági szolgáltatást nyújt az Electrolux
magyarországi telephelyein.
Tevékenységük során állandóan
törekednek arra, hogy a vállalat védelmi
rendszerét folyamatosan fejlesszék mondta Takács János, az Electrolux
Lehel Kft. vezérigazgatója.
A Védelem Holding Kft. az Electrolux
jászberényi telephelyén 25 fővel, míg
Nyíregyházán és Budapesten 5-5 fővel lát
el komplex őrző-védelmi tevékenységet.
Az Electrolux részére objektumvédelmet,
telepített védelmi-technikai berendezések
működtetését, rendezvénybiztosítást,
gyors reagálású akciócsoport kivonulását
biztosítja.

A Védelem Holding Kft. a biztonság
specialistája, mely elsősorban nagy és
közepes méretű üzleti vállalkozások és
állami szen/ezetek számára biztosít
szolgáltatásokat. 1990-ben alakult, 100
százalék magyar tulajdonnal, és az ország
minden pontján megtalálható.
Szolgáltatásait kiterjesztette Európára,
Szlovákiában leányvállalata is működik.
A vállalat többségi tulajdonosa Baráth
László, az IBSSA (Nemzetközi Testőr és
Biztonsági Szolgálatok Szövetsége)
Magyar Alapítvány elnöke.

A legutóbbi alkalommal kötött
megállapodás idén januárban járt le,
melyet egy meghívásos tender előzött
meg, ahol négy pályázó közül a Védelem
Holding került ki győztesen. A szerződés
meghosszabbítására a mai napon ünnepélyes keretek között - került sor.
A pályázatokat az Electrolux Csoporton
belül erre a célra alakult nemzetközi
bizottság bírálta el, melynek tagjai voltak
európai színtű, valamint magyarországi
vezetők is.

electrolux

7

Változások a Porszívógyári
Logisztikán
Itt van az ősz, ami a Porszívógyár számára a főszezont jelenti, különösen a Logisztikán.
Ugyanez az ősz az Egyesült Államokban az elnökválasztást hozta meg, messze a jászberényi
porszívógyártástól, de azért egy dolog közös bennük: a VÁLTOZÁS. „Amiben hiszünk!”
A demokrata elnökjelölt, Barack Obama üzenete ez, és a változás az, amiben a Porszívógyár
Logisztika osztályán is hisznek, amikor az Electrolux Hírek találkozik a csapat néhány tagjával.

Új szervezet
Az elmúlt két év a változásról szólt, ebben mindenki egyetért.
Csépi Ágota, az alkatrészek kiszállítástervezője meséli, hogy
minden az átszervezéssel kezdődött. A részleg 3 csoportra lett
felosztva, amelyek élére 3 középvezetőt neveztek ki: Pataki Attila
gyártástervezési vezető, Szálka Hajnalka kiszállítás- és
termeléstervezési vezető, valamint Elchin Guliyev
anyaggazdálkodási vezető lett.

MPSII
- Az egyik első lépés, az MPSII (MPS - termeléstervező
rendszer) bevezetése volt - mondja Pataki Attila. - Magát
a tervezőprogramot módosítottuk úgy, hogy a rövid és a hosszú
távú tervezés elkülönülhessen. Szabó Krisztina, kiszállítás
tervező tette világossá ennek egyik nagy előnyét, nevezetesen,
hogy a kiszállítástervező csapat el tudta kezdeni a hosszú távú
tervezést már a rövid távú tervezéssel egyidejűleg, így kevesebb
az egymásra várakozás, a heti tervezésnek dedikált napokon is
időben be tudjuk fejezni a munkát.

elmagyarázta, hogy a rendelések a webről automatikusan
az alkatrészrendelő és anyagigény-tervező rendszerbe, a Fourth
Shiftbe kerülnek. A Fourth Shift on-line kapcsolatban van
a TsDispo rendszerrel, amelyen keresztül a rendelések a raktár
számára is láthatóvá válnak. A raktárban komissiózzák és
csomagolják a rendelt alkatrészeket, majd lezárják a rendelést,
elkészítik a szállítólevelet és SAP-ban a számlát.

A beszállítók számára készült egy kétnyelvű (angol és magyar)
használati utasítás a webportálhoz, valamint bemutató előadást
tartottunk a beszállítóknak a jászberényi Központi Informatika
oktatótermében, illetve telefon- és webkonferenciák keretében
is. Az anyaggazdálkodó csapat egy hónappal ezelőtt közös
vacsorával ünnepelte a 100. beszállítót a weben.
Ma már másodperceken belül, egy gombnyomással küldhetünk
rendelést az összes beszállítónknak. Ez óriási előrelépés, amely
az anyaggazdálkodók munkáját nagymértékben megkönnyítette
- foglalta össze Zsuzsanna.

A rendelési rendszer megújítása

e-LLIS

- Az alkatrészrendelés rendszerét is gyökeresen megváltoztattuk
- mondja Bakos Noémi, a Távol-Keletért felelős anyaggazdálkodó.
- A heti megrendelésekről napiakra tértünk át.
Korábban heti keretrendeléseket adtunk ki a beszállítóink felé,
majd napi lehívásokat küldtünk a rendelés terhére. Ma a helyi
beszállítók napi rendeléseket kapnak a tervezett gyártás előtt
1-5 nappal. Mindezt a rendszer egy új funkciója tette lehetővé,
valamint a beszállítói weboldal, ahol az eddigi heti előrejelzés
helyett már napi bontásban látható a tervezett anyagigény
beszállítónként.

- A többi magyar Electrolux gyárral közösen a Porszívógyár
tavaly év végén úgy döntött, hogy kiszervezi a bejövő
alkatrészek közúti fuvarozását a Központi Logisztikától
az e-LLIS-hez. Az e-LLIS a hollandiai központú, Ewals Cargo
Group vállalat része.

Beszállítói weboldal
A Porszívógyár tehát egy beszállítói weboldalt indított. Garai
Zsuzsanna anyaggazdálkodó szerint Henrik, a logisztikai vezető
a rendszer atyja. - Végiggondoltuk, hogyan segíthetné
a munkánkat, és a beszállítók segítségét is igénybe vettük
a teszteléshez. Összegezve a tapasztalatainkat és elvárásainkat,
lépésről lépésre fejlesztettük ki és indítottuk útjára a portált. Hat
hónap alatt stabil kommunikációs eszközzé vált, amelyen
keresztül a beszállítók fogadják és visszaigazolják rendeléseinket
és előrejelzéseinket. Az informatikai hátteret és támogatást Kajos
Gábor és az ADB Pro biztosította.
Ugyanezen a portálon arra is van lehetőség, hogy a beszállító
a Porszívógyártól beépülő alkatrészeket rendeljen. Csehné
Udvari Szilvia anyaggazdálkodó, aki a webprojekt felelőse volt,

8

electrolux

Leginkább az európai EXW beszállítóktól érkező anyagok
fuvarozásának megszervezéséért felelős. Költség- és
időtakarékossági szempontokat mérlegelve az optimális
megoldást kell, hogy megtalálják - magyarázta Zsuzsanna.
Az átállás nem volt problémamentes, az első hat hónapban
mégis 40 000 eurót takarított meg a Porszívógyárnak.
A költségek átláthatóbbá váltak. Az e-LLIS és a Porszívógyár
Logisztika csapata havonta egyeztető megbeszéléseket tart,
ahol az e-LLIS beszámol legfontosabb teljesítménymutatóinak
alakulásáról, valamint további fejlesztési lehetőségeket vitatnak
meg.

Szervizalkatrészek
- A szervizalkatrészek rendelési rendszere is átalakult. Ma
a Distriparts rendelési rendszere, a Rex küld rendeléseket
közvetlenül a Porszívógyár rendelési rendszerének, a Fourth
Shiftnek minden éjjel. Ma már a rendszerben tudok foglalásokat
készíteni a korábbi rengeteg kézi vezérlésű eljárás helyett. A Rex
és a mi rendszerünk közti közvetlen kapcsolat jelentősen
megkönnyítette a munkát - mondja Csépi Ágota.

SÁP bevezetése
Miután az Electrolux
budapesti porszívóellátó
egységében (HUP) az SÁP
(vállalatirányítási rendszer)
számlázási modulja
bevezetésre került,
a jászberényi Porszívógyár is
elérkezettnek látta az időt
e lépésre. Szabó Krisztina
úgy értékelte, hogy az SÁP
segítségével sikerült
szabályozottabbá tenni a munkát, automatizálni bizonyos
folyamatokat, ami így kevesebb kézi munkát eredményezett.
Az SÁP projekt tagja a Logisztikáról Szálka Hajnalka volt. Hátra
van még az automatikus számlázás élesítése, amire várhatóan
egy hónapon belül sor kerül. így 50%-kal tudjuk csökkenteni
a számlázással kapcsolatos munkát, ez egy teljes munkaidős
pozíciót jelent.

OTM
A Porszívógyár az OTM (Oracle Transportation Management)
bevezetésének is zászlóvivője lett. Az OTM egy fuvarfoglalási és
-követő rendszer, amely átláthatóságot teremt az ellátási
láncban. Noémi egyike a rendszert használó
anyaggazdálkodóknak, ő magyarázta el, mit is jelent az OTM
a gyakorlatban. - Már négy kínai beszállító számára tudunk
konténerfoglalásokat leadni innen, Jászberényből. Például,
amikor az egyik beszállítónk jelzi, hogy sanghaji raktárában
a rendelt motorok felvehetők, mi az OTM-en keresztül
elektronikus üzenetben lépünk kapcsolatba azzal a hajózási
vállalattal, mondjuk a Maersk Lines-szal, ami az árut Sanghajból
Jászberény felé továbbítja, és ezen üzenet keretében adunk
utasítást arra, hogy az áru számára hajóteret béreljen. Amikor
megkapjuk a visszaigazolást, az OTM e-mailben értesíti
a beszállítót, hogy rakja meg, és küldje a konténert a motorokkal
a sanghaji kikötőbe. Az OTM biztosítja az áru követhetőségét,
mivel a hajózási társaság az út során folyamatosan jelzi felé,
hogy pontosan hol jár a nevezett konténer - magyarázza Noémi.

milliárd Ft. Kelemen Szilvia, a készletcsökkentésért felelős
projekt vezetője szerint jelenleg 1,5-1,6 milliárd Ft-nyi
az alkatrészkészletünk, de nyáron már elértük az 1,4 milliárdot
is. Elchin, Szilviával és az anyaggazdálkodó csapattal együtt
a beszállítási határidők csökkentésén dolgozik. A helyi
beszállítók korábban 5-10 napos határidővel vállaltak fix
rendeléseket, mára ez a legtöbbjük esetében 1 -3 napra
csökkent, mondja Elchin Guliyev, anyaggazdálkodási vezető.
- Az alacsonyabb alkatrészkészlet lehetővé tette, hogy egy külső
raktárát bezárjunk, ami évi 20 millió Ft-os megtakarítást jelent.

Lótos Tibor, a gyár marketingvezetője egy úgynevezett Simplicity
programot vezet, melynek keretében negyedévente döntenek kis
forgalmú porszívómodellek és alkatrészek kivezetéséről,
nagymértékben hozzájárulva ezzel a készletcsökkentéshez.
Az egyes Simplicity futamok után Pataki Attila biztosítja, hogy
a kivezetett alkatrészeket felhasználják vagy kiselejtezzék.
- A marketing, a termékfejlesztés, a beszerzés és a logisztika
delegált képviselői együttműködésben keresik az optimális
megoldást a szóban forgó alkatrészek sorsát illetően - mondja
Attila.

Csapatszellem

A Porszívógyár nemrég kezdte el légi fuvarozásba is bevonni
az OTM-et a távol-keleti beszállítók viszonylatában. Eddig
a három légi fuvarozásban érintett beszállítónk közül egy
használja az OTM-et - mondja Noémi.

A csapat a fenti változásokon túl jó néhány izgalmas eseményről
is beszámol az elmúlt évek történetéből. Tavaly a logisztika és
a beszerzés közös szervezésében egy Beszállítói Nap keretében
mutatták be az új rendelési rendszert, ahol az anyaggazdálkodók
személyesen is találkozhattak a beszállítókkal. Az anyag­
gazdálkodók számára kommunikációs tréninget tartottak, meséli
Zsuzsanna. Krisztina az idén tavasszal megrendezett EFS
konferenciát említi, ahol az Electrolux értékesítési szervezeteinek
képviselői vettek részt, találkozhattak a két porszívóellátó egység
kapcsolattartóival és színvonalas továbbképzést kaphattak
a mindannyiuk által közösen használt előrejelzési és ellátási
rendszerről (EFS). Ágota hozzáteszi: - Excel és Access oktatást
is kaptunk, amelyeknek közvetlen gyakorlati hasznát látjuk
a mindennapi munka során.
- A többi porszívógyári részleghez hasonlóan a logisztika is
minden évben részt vesz egy kétnapos programon (Team
Planning Session), ahol a csapat tagjai értékelik az elmúlt év
eredményeit és megvitatják ötleteiket a jövőre vonatkozóan. Kiváló
lehetőség ez a csapatszellem erősítésére is - mondja Ágota.
- Gyakrabban látogatjuk meg beszállítóinkat és vevőinket - teszi
hozzá Krisztina. Noémi tavaly még Kínában is volt.

Raktárkészlet csökkentése

Változás és még több változás

Egyéni éves teljesítménymutatóink között tavaly óta szerepel
legalább egy készletcsökkentést célzó tétel is.
Az anyaggazdálkodók esetében a feladat az alkatrészkészlet
csökkentése. A cél tavaly a 2,2 milliárd Ft-os készletérték 1,8
milliárdra csökkentése volt, amit az anyaggazdálkodók
túlteljesítettek: 1,6 milliárd Ft-ra sikerült lemenni. Idén a cél 1,2

A változtatások még korántsem értek véget, számos projekt van
folyamatban olyan célokkal, mint például a raktárkészlet további
csökkentése, a fagyasztott gyártási program 10 napra
csökkentése, még több beszállító bevezetése az OTM
rendszerébe. A csapat már jelezte igényét egy Power Point
oktatásra, illetve sor kerül egy logisztikai tréningre még az ősz
folyamán.
További lehetőségeket látunk a beszállítók fejlesztésében
szakmai és megbízhatósági szempontból.

Hátsó sor balról jobbra:
Pataki Attila, Zsoltész Sándor, Pesti Krisztina, Szabó Krisztina,
Bakos Noémi, Csehné Udvari Szilvia, Elchin Guliyev, Szálka
Hajnalka, Henrik KN Sundström, Kerek László
Első sor balról jobbra:
K. Görbe Éva, Perlakiné Térjék Krisztina, Nyíri Anett, Mizsei
Judit, Csépi Ágota, Garai Zsuzsanna, Csillik Anett, Kelemen
Szilvia, Nagy Anikó, Borbély Csilla

electrolux

9

EMS Factory Foundation projekt Nyíregyházán is

Az EMS Factory Foundation egy globális projekt az Electrolux Csoporton belül,
amely a társadalmi felelősség vállalásra összpontosít a „jó szándék” erejére
támaszkodva, és ezzel is javítva a teljesítményt a gyárakon belül.

A projekt koncepciója nagyon egyszerű: minél jobban teljesít egy
gyár, annál több eredménypontot gyűjt. Az egyes gyárak
teljesítményét mérő havi teljesítménymutatók (KPI) zöld, sárga
vagy piros színnel jelennek meg. Ez a Factory Foundation projekt
eredményszámításának alapja. Minden színhez tartozik egy
pontszám, és minden „kör végén” összegezzük a pontokat,
majd az eredményt pénzösszegre konvertáljuk, amit azután
a kiválasztott szervezet adományként megkap. A projekt
keretében néhány hete a jászberényi gyáraink által kiválasztott
Belvárosi Általános Iskola Eltérő Tagozata kapott 1 millió forintos
adományt, szeptember 23-án pedig nyíregyházi
Hűtőszekrénygyárunkban tartottunk hasonló ünnepséget.
Nyíregyházi kollégáinknak is három intézmény közül kellett
kiválasztania azt, amely az általuk gyűjtött pontok értékét,
300 ezer forintot, jelképesen átvehetett a gyárban rendezett
ünnepségen. A Családok Átmeneti Otthona, a Huszár-tábor
(nyári napközi megvalósításához) és a Gyermekek Átmeneti

10 electrolux

Otthona közül utóbbi kapta a legtöbb szavazatot, s így
a Szőlőskerti Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekek
Átmeneti Otthonának fiataljai adhattak egy rövid kis műsort
a gyár dolgozóinak a délután 13.30 órakor kezdődött program
keretében. A szavalat és a népi tánc nagy sikert aratott,
bizonyítván, hogy jó helyre kerül az adomány.
- Az Electrolux Csoport világszintű kezdeményezése
a gyerekekről, a gyerekekért szól. Biztosan mindenki érezte már,
hogy mennyi erőt ad és milyen csodálatos érzés, ha valami jót
teszünk másokért, vagy ha segítséget kapunk olyankor, amikor
arra szükségünk van. Az önök munkájának köszönhetően
okozhatunk most örömet többek között azoknak a fiataloknak is,
akiket a műsorban láthattak. A Gyermekek Átmeneti Otthona
1999. szeptember 1 -jétől működik, s átmeneti időre nyújt
segítséget azért, hogy a gyerekek mielőbb visszatérhessenek
családjukhoz. Az átmeneti gondozás-nevelés a családi
neveléssel együtt, azt kiegészítve szolgálja a gyermekek
fejlődését - mondta köszöntőjében Karácsonyi Gyula
gyárigazgató, aki Vékony Zoltánná otthonvezetőnek adta át
jelképesen az adományt. Az ünnepségen részt vett Nagy László,
Nyíregyháza város alpolgármestere is.

A Porszívógyár első háromnegyed éve
A Porszívógyár háromnegyed év alatt
1 740 000 darab porszívót állított elő és
értékesített, ez mindkét esetben mintegy
9 százalékkal kevesebb, mint a tervezett.
Ez csökkenés megfelel az első félévi
adatnak. Ez pozitív változás, mivel nem
folytatódott a korábban tapasztalt trend,
nem romlottak tovább az eladásaink.
Az európai piacok változóan reagáltak
a világpiacon tapasztalt jelenségekre.
Néhány piac, mint a német nagyobb
mennyiségi veszteséggel teljesít, viszont
örvendetes, hogy a svájci és az orosz
piac erősödött. A termékszegmenseken
belül további elmozdulás történt
a magasabb kategóriás termékek felé.
Biztató, hogy a prémium kategóriában
az Ultra Silencer Green terméknek
köszönhetően tartani tudtuk a terveinket.
Az év első felében bevezetett új termékek
is hozzájárulnak ezen kedvező
változásokhoz.
A szervizhívási mutató folyamatosan javul,
mert a hibás készülékek száma jobban

csökken, mint az eladásoké. Ez azt
bizonyítja, hogy termékeink minősége
javul. A gyártáshoz kapcsolódó minőségi
mutatók esetében, mint a termékaudit
vagy a gyártási selejt tekintetében tovább
tudtuk javítani az eredményeket. Szállítási
megbízhatóságunk jelentősen javult 2007hez képest. Ma már az átlagteljesítés
meghaladja 90 százalékot.
Jelentős eredményt értünk el mind
az integrált készárúkészlet, mind
az alapanyagkészlet csökkentése
esetében. Az integrált készletet 2007-hez
képest mintegy 30 százalékkal,
az alapanyagkészletet, pedig közel
10 százalékkal sikerült csökkenteni.
Továbbra is jól alakulnak a költségek.
Mind az alapanyag, mind pedig
a működési költségek területén
megtakarításokat értünk el.
A költségtakarékosság terén elért
eredményekhez jelentősen hozzájárult
az EMS rendszer. Az EMS folyamatos
fejlesztése révén elért eredmény

meghaladja a 67 millió forintot.
Ezen a területen elért eredményt
visszaigazolta a rendszer
fenntarthatóságát ellenőrző külső audit.
Az EMS alaprendszerek használatának
értékelésében többségében több mint 80
százalékos eredményt értünk el.
Az év hátralévő részének legfontosabb
feladata a vevőink zökkenőmentes
kiszolgálása mellett, egy új prémium
kategóriás készülék bevezetése.
Az ez évi bónuszok a terveknek
megfelelően alakulnak. Várhatóan a 14,5
napos alapbónuszt meghaladó kifizetésre
kerül sor.
Az év hátralévő részében november és
december hónapban, szombatonként,
ledolgozzuk a karácsony és újév közötti
napokat. Az év utolsó szerelési
munkanapja december 19-én lesz,
a leltározást pedig december 23-án
fejezzük be. A termelés 2009-ben január
5-én kezdődik.

EMS audit a Porszívógyárban
Az Electrolux jászberényi
Porszívógyárában 2008. október 7-én
lezajlott az első egész napos EMS
rendszeraudit. Mark Hobbs külső
szakértő (Industry Fórum) és Eszik
Róbert EMS koordinátor ellenőrizte
az üzem EMS iránti elkötelezettségét.
Az értékelés során Mark Hobbs
kiemelkedőnek minősítette az egységes

5S szemléletet, a csapatszellemet,
a problémamegoldást és a vizualitást,
valamint a szerelősorok
kiegyenlítettségét.
A fejlesztendő területekre
a mérnökcsoport és az EMS sárga
minősítésű kollégák vezetésével
az EMS Workshopok során akciótervek
készülnek.

EMS sárga minősítések díjátadó ünnepsége
a Porszívógyárban
2008. szeptember 10-én a Porszívógyárban újabb 7 kolléga tett
sikeres vizsgát, és ezzel megszerezte az EMS sárga minősítést.
A sárga EMS minősítésű kollégák száma ezzel együtt már 26.
Vass Attila gyárigazgató ünnepség keretében adta át a sárga
minősítéseket a kollégáknak október 6-án. Az ünnepségen még
sor került a „Javasolj és nyerj!” program havi díjátadójára. Ebben
a hónapban is több mint 500 ezer Ft jutalom került kiosztásra
a díjazottak között.

Sárga minősítést megszerző kollégák:








Agócs László minőségügyi mérnök,
Ballagó Gyula szerelősori csoportvezető,
Csikós Sándor HR művezető,
Jobbik Róbertné raktári csoportvezető,
Lukáts Ákos műszaki igazgató,
Nagy Lajosné Erika szerelősori csoportvezető,
Szőrös Attila logisztikai művezető.

electrolux

11

Újabb díjátadó a Porszívógyárban
A Porszívógyárban az ötödik EMS Javasolj és nyerj! díjátadóra került sor október 6-án. Szeptember

végéig 184 javaslatot nyújtottak be a kollégák, ebből 60 ötlet már megvalósult vagy bevezetése
folyamatban van, az ötletekhez kapcsolódóan 34,3 millió Ft megtakarítást sikerült teljesíteni.
A Porszívógyár dolgozóinak még jobb tájékoztatása
érdekében a hónap végén körlevélben küldjük el
mindenki e-mail címére a Javasolj és nyerj! program
összefoglalóját, valamint
az egyes ötletek
értékelésének státuszát.
Augusztus hónapban 40
javaslat érkezett, közülük
a megvalósított vagy
megvalósítás alatt álló ötletek száma
tizennégy. Augusztusban a régi
ötletgazdák mellett 14 új javaslattevő is
nyújtott be Javasolj és nyerj! ötletet. Tíz
ötletet jutalmaztunk, összesen 340 000 Ft
került kifizetésre. Vass Attila gyárigazgató
szeptember 5-én adta át az elismerő
okleveleket a Javasolj és nyerj! program
nyerteseinek.
A „Kiváló javaslat” kategóriába 3 új javaslatot soroltunk, ezek
költségmegtakarítást jelentő, megvalósult ötletek. A jutalmat
a költségmegtakarítás arányában állapítottuk meg és kifizetésre
kerül 228 ezer Ft, 22 ezer Ft és 20 ezer Ft jutalom. A kalkulált éves
megtakarítás összesen 6,2 millió Ft. Kiemelkedő Ragány Ferenc
javaslata: öntapadó fólia helyett krimp takaró használata Clario2
kábelfelcsévélőben. Az ötlethez tartozó megtakarítás 5,4 millió Ft.
A „Hónap legjobb ötlete” díjat és a vele járó 10 ezer Ft jutalmat
6 javaslat kapta meg. A díjazott ötletek közül négy már
megvalósult, kettő bevezetése folyamatban van.
A „Kis lépések, hasznos ötletek” kategóriába 12 ötletet soroltunk.
Az ötletek közül négy már megvalósult, nyolc esetben az ötletet
értékesnek ítéltük, de a bevezetését nem támogatjuk. Kilenc
kollégának volt kettő Kis lépések, hasznos ötletek kategóriába
sorolt javaslata, közülük választottuk ki a kategória havi nyertesét.
Három vagy több díjazatlan javaslattal senki sem rendelkezett.
Az előző hónapban vizsgálat alatt volt 18 javaslat, ezek értékelése
is megtörtént. Összesen 25 ötletet nem tudtunk elfogadni, ezek
vagy nem alkalmazható ötletek, vagy egyedi esetekről szólnak,
vagy az ötletgazda munkaköri kötelessége vagy már bevezetés
alatt voltak az ötlet benyújtásakor. Augusztus végéig 8 javaslatról
nem született döntés, három esetben az ötlethez kapcsolható
költségmegtakarítás elemzését végezzük, öt esetben
a véleményezés van folyamatban.

Szeptember hónapban 33 javaslat
érkezett, közülük négyet már
megvalósítottunk. 4 új javaslattevő is
nyújtott be Javasolj és nyerj! ötletet, így
az ötletgazdák száma 75 főre emelkedett.
Négy ötletet jutalmaztunk meg,
mindösszesen 497 000 Ft kerül kifizetésre.
Vass Attila gyárigazgató október 6-án adta
át az elismerő okleveleket a Javasolj és
nyerj! program nyerteseinek.
A „Kiváló javaslat” kategóriában
2 javaslatot díjaztunk, ezek
költségmegtakarítást jelentő, megvalósult
ötletek. Egy korábban benyújtott és
bevezetett javaslat éves
költségmegtakarítását most állapítottuk
meg, kifizetésre került 446 ezer Ft, 31 ezer
Ft jutalom. A kalkulált éves megtakarítás
összesen 16,7 millió Ft. Kiemelkedő
Radics Gábor javaslata: raklapok javítási
költségének csökkentése az ELUX „kék”
jelzésű raklap bevezetésével. Az ötlethez
tartozó megtakarítás 16,3 millió Ft.
A „Hónap legjobb ötlete" dijat és a vele
járó 10 ezer Ft jutalmat 1 javaslat kapta
meg. Az ötlet bevezetése folyamatban van. Öt további, elfogadásra
javasolt ötlet minősítése attól függően történik majd, hogy
a bevezetésük költségmegtakarítást eredményez-e?
A „Kis lépések, hasznos ötletek” kategóriába 12 ötletet soroltunk
Az ötletek közül kettő már megvalósult, kettő elemzése
folyamatban van, nyolc esetben az ötletet értékesnek ítéltük, de
a bevezetését nem támogatjuk. A kategória díját négy ötlettel
nyerte el a legaktívabb kollégánk.
Az előző hónapban vizsgálat alatt volt 8 javaslat, ezek értékelése is
megtörtént. Összesen 15 ötletet nem tudtunk elfogadni, ezek vagy
nem alkalmazható ötletek, vagy egyedi esetekről szólnak, vagy
az ötletgazda munkaköri kötelessége vagy már bevezetés alatt
voltak az ötlet benyújtásakor.
Szeptember végéig 11 javaslatról nem született döntés, hat
esetben az ötlet véleményezése folyik, két esetben
a költségmegtakarítás elemzését végezzük, három esetben
hosszabb tesztelés szükséges a javaslat elbírálásához.

Augusztus havi nyertesek:

Szeptember havi nyertesek:

A Kiváló javaslat kategória díjazottjai

A Kiváló javaslat kategória díjazottjai

Ragány Ferenc, Tóth Lajos, Rohoska Anikó.

Radics Gábor, Lukács György.

A Hónap legjobb ötletei kategória díjazottjai

A Hónap legjobb ötletei kategória díjazottja

Bálint László, Búzás Katalin, Gyárfás Krisztián, Juhász Tibor,
Sasné Bibák Erzsébet, Szikszai József.

A Kis lépések, hasznos ötletek kategória díjazottja

A Kis lépések, hasznos ötletek kategória díjazottja

Gyárfás Krisztián.

Lukács György.

12 electrolux

Fodor Zoltán.

Újabb díjazottak Nyíregyházán, a Javasolj és nyerj!
programban
Az Electrolux nyíregyházi Hűtőszekrénygyárában 2008. október 1 -jón vehették át
okleveleiket a Javasolj és nyerj! program legutóbbi díjazottjai.
Minőségfejlesztés kategóriában Lánczi
Orsolya és Tompa Zsolt részesült
díjazásban. Külön öröm, hogy Szmolka
Mária - aki rendszeresen jelentkezik jó
ötletekkel - ezúttal biztonságfejlesztés és
folyamatfejlesztés kategóriákban is
kiemelkedő teljesítményt nyújott, így
mindkét területen nyertes javaslattal
segítette elő a folyamatos fejlődést.
Az ünnepélyes átadáson vehették át
okleveleiket azok a kollégák is, akik EMS
Masterclass aktivitáson végzett munkájuk,
valamint az EMS stabilitási eszközeinek
(5S, 7 Veszteség, Szabványos Munka,
Vizuális Gyár) ismeretéből tett sikeres
vizsgájuk után jogosultak az EMS sárga
kitűző viselésére.
Az ünnepségen Karácsonyi Gyula
gyárigazgató és Eszik Róbert EMS
koordinátor is elismerését fejezte ki
az elvégzett munkáért.

Javasolj és nyerj! program a Fagyasztóládagyárban
Szeptemberben 22 javaslat érkezett: 3 a biztonság, 5 a minőség és 14 a folyamat
kategóriában.
Bevezetésre került ebből 4 javaslat, elfogadásra 8, míg értékelés
alatt van 3 és nem alkalmazható 7.

A Hónap ötlete lett: a kolléga egy átütő javaslatot tett
a tartozékok egyszerűbb, hatékonyabb csomagolására.
Nagyfokú DL hatása van, illetve DM megtakarítást is hoz.

Biztonság kategóriában győztes: a IV-es üzem habosító
területén dolgozók egészsége megőrzésére tett javaslatot.
A nagy hő elvezetése a munkaterületről.

Minőség kategóriában győztes: a 105-s üzem tetőgyártó
területén sok az előszerelési probléma, amire a kolléga
határminta (első jó előszerelt tetőbélés kirakása a munkahelyre)
beveztési javaslata volt. NRFT, illetve selejtcsökkenést várunk
az akciótól.
Folyamat kategóriában győztes: a IV-es üzemben
a kolléganő egy hatékony kéziszerszerszámot fejlesztett ki, illetve
meg is valósította, ami azt jelenti, hogy szeptemberi hónapban
30 százalékos hatékonyság-növekedést értünk el, ami más
tevékenységre fordítható.

electrolux

13

A „fenntarthatóság jelei” láthatók a Fagyasztóládagyárban
(Az EMS 3. alappillére: Folyamatfejlesztés)
Szeptember, illetve október hónapban három
művezető kolléga is megszerezte a zöld
minősítést. A zöld szintet elért kollégákat az
alábbi szemüvegen keresztül kell „értékelni":
Ismeri és tudja alkalmazni a LEAN (EMS)
eszközeit, valamint a tudás átadására is alkalmas.
Önállóan képes fejlesztési tevékenységet
végezni az általa bevont kollégákkal (KAIZEN Folyamatfejlesztés).
6000 €, azaz hatezer euro megtakarítást hajtott végre. Kritérium
a zöld fokozathoz, ami alapvetően nem kis feladat.
Változásvezető kollégák:
Pádár János (tetőhabosító művezető),
Kiss Zoltán (üzemvezető-helyettes a Nagyláda Üzemben),
Farkas György (üzemvezető-helyettes a Kisláda Üzemben).

Az interjúkhoz Szász Péter Ádám kollégám segítségét kértem.
Az első: Pádár János, aki egy éve jött át a 4-es üzemből,
elmondta, hogy a tetőhabosítás területén indítottak egy fejlesztői
tevékenységet, melynek a célja a sorkiegyenlítés volt. Elmondása
szerint a tetőgyártó leterheltsége alacsony volt, amivel
produktivitást vesztettek. A fejlesztői tevékenység befejezésével
sikerült műszakonként 2 főt megtakarítani.

Az EMS technikákról:
- Nagyon jól ki vannak találva, melyek segítségével egyszerűen
feltárhatóak és megoldhatóak a problémák.
Elmondása szerint már van 2 fő a csapatában, akik a sárga
minősítést is elérték.
Tapasztalat és vélemény a Master Classról:
- Nagy kihívást jelentett, hogy saját magunknak kellett vinni
a fejlesztői tevékenységet. Magas volt a mérce a vizsgáztatásnál is!
Akinek ez kötelező volt: Kiss Zoltán, aki maga is CA-ként
(változásvezető) kezdte, számos tréningen vett részt. Fő feladata az
5S bevezetése volt a tetőhabosítás területén, amiért a Sárga
minősítést is megkapta. Fontosnak tartja az 5S kiterjesztését
az üzem többi területeire is. Jelenleg a fenntarthatóság zajlik
az érintett területeken és a standard dokumentációk betartatása.
A zöld fokozat egy MC-re épült rá, melynek a témája az
„energiatakarékos belsőkád-gyártó SMED tevékenység” volt. Itt
célul tűzték ki az alábbiakat:
- átállásidő-csökkentés, WlP-készletcsökkentés, fölösleges
anyagmozgatási munka csökkentése.

14 electrolux

Eredmény: 50%-os átállásidő-csökkentés és további 60%-os
WlP-készletcsökkentés.

EMS technikákról:
- A mindennapi tevékenységbe szorosan beletartozik, főleg az 5S
tevékenység.

EMS tapasztalat:
- Törekedni kell a gyorsan bevezethető és kevés költségű
megoldásokra, beruházásokra.
Egy év EMS tevékenység után: Farkas György szintén
számos tréningen vett már részt (5S, 7W, művezetői, CIP).
A zöld fokozat eléréséhez egy Master Classt kellett vezetnie
a szerelőszalagon, melynek a témája a „szerelőszalag
hatékonyságának növelése, átszervezése (sorkiegyenlítés)” volt.
Az eredmény 2 fő/műszak megtakarítás.

EMS technikákról:
- Nagyon sokban segíti a dolgozók mindennapi munkáját. Mivel
nagy a fluktuáció, így a fenntarthatóság nehezebb.

EMS tapasztalat:
- Pozitív értelemben van jó hatása az EMS tevékenységeknek,
hiszen az 5S-sel rendszerezettebbé tehetjük a munkahelyeinket
és a 7W-vel pedig a probléma okai gyorsan feltárhatóak.
Elmondása szerint a későbbiekben a csomagolás területét
szeretnék fejleszteni!

Gratulálok a kollégáknak a precíz munkáikhoz, kérem, folytassák
a fejlesztő tevékenységeket, III. a kollégák bevonását.
Köszönetét szeretnék mondani Alessio Bonfantinak és Eszik
Róbertnek, Sárköziné Pető Nikolettnek a felkészítésért és
a szintfelmérésekben nyújtott segítségért, ill. Szentpéteri
Ferencnek és Tanczikó Tibornak a szponzorálásért.

Szakszervezeti hírek
A főbizalmiak hagyományos továbbképzésére szeptember
elején Zamárdiban került sor. A Vasas napon Balogh Béla
elnök általános tájékoztatást adott a szakszervezet
helyzetéről, valamint Csurgó Sándor nemzetközi titkár, az
Üzemi Tanács szakértője tartott felkészítést annak jegyében,
hogy Nyíregyházán november 5-én új választást kell tartani.
Másnap Huszár Imre, az európai beszerzési központ vezetője,
majd Belényesi Zsolt belföldi értékesítési igazgató, Sinka
Judit, a Porszívógyár HR-vezetője, Szentpéteri Ferenc,
a jászberényi Hűtőszekrénygyár és a Fagyasztóládagyár
igazgatója és cégünk vezetője, Takács János tartott
tájékoztatót többek között a jelenlegi helyzetről, a várható
munkarendről, a bónuszokról.

Szeptember közepén egy kihelyezett üléssel folytatódott
a továbbképzés, mivel a nyíregyházi kollégák a szeptember
eleji találkozón nem tudtak részt venni. Karácsonyi Gyula
gyárigazgató és Tóth István termelésvezető tartott
tájékoztatót, majd sok olyan kérdést tisztáztunk, amelyet
a nyíregyházi képviselők felvetettek. Október 13-án pedig
felkészítést tartottunk azon tisztségviselőinknek, akik
a november 5-i választáson indulnak. Fogarasi László,
a Vasas szóvivője és Csurgó Sándor Üzemi Tanács
specialista volt az előadó.

A Javasolj és nyerj! program
szeptemberi eredményei
Szeptemberben 21 javaslatot értékeltünk, így a Hűtőszekrénygyárban 3 kategóriában

hirdettünk győztest: biztonság, folyamat, különdíj! Múlt hónapról 6 ötlet értékelése húzódott

át erre a hónapra.
A beérkezett javaslatok kategóriák szerint:
6 a biztonság és 15 a folyamatok
fejlesztésére irányult. Minőség
kategóriában sajnos, nem érkezett
javaslat, így a díj nem került adásra.
Az ötletekből 11 lett elfogadva, 8 pedig
nem alkalmazható. 1 db próbát igényel,
illetve további vizsgálatot, ezért értékelése
a következő hónapban lesz. Örvendetes,
hogy 1 ötlet már bevezetésre is került.
Havi nyerteseink három különböző
üzemből vannak, ami azt mutatja, hogy
mindenki aktívan részt vesz
a programban. A díjátadás ünnepsége
a 003-as üzemben került megrendezésre.

Különdíj:
Farkas Tamás (CT Üzem)
a CT-készülékeknél a felső ajtótartó
csavarját rövidítené, amivel
anyagmegtakarítás érhető el.

További sikeres pontgyűjtést és
ötletelést kíván mindenkinek
az Értékelő Bizottság!

Csapatkép (balról-jobbra): Simon Zsolt
(változásvezető), Kis László (CCA70Folyamat kategória győztese), Farkas
Tamás (CCA60-Különdíj), Szentpéteri
Ferenc (gyárigazgató), Bende Béla
(CCA70-Biztonság kategória győztese),
Terebesi Sándor (termelési vezető),
Hajdú Attila (művezető).

Nyertesek
Biztonság kategóriában:
Bende Béla (TT&C Üzem) a tisztítószerek
tárolására tett javaslatot, amivel a baleset­
veszély csökkenthető, mivel sok helyen
üdítősüvegben tárolták a vegyszereket.

Folyamat kategóriában:
Kis László (Alkatrész Üzem) a Líra gyártó
gépsorba integrálná a tágító célgépet,
amivel 1 főt tudunk megtakarítani
a gyártósoron. Szükségünk van ilyen
jellegű ötletekre, mivel a DL célokat
nehezen tudjuk teljesíteni.

electrolux

15

Az Electrolux keresi a hétköznapok konyhasztárjait
Az Electrolux 90. születésnapja alkalmából keresi azt a 90 európai konyhatulajdonost, akik
konyhasztárként részesei lesznek a vállalat születésnapi „bulijának”.
A vállalat 2009-ben
ünnepli fennállásának
90. évfordulóját,
s ez alkalomból játékot
hirdetett az európai
fogyasztóknak.
A leendő
konyhasztároknak egy
képet kell elküldeniük
az info@
electroluxkitchenstars.
com e-mail címre,
melyen Zanussi,
Electrolux vagy AEGElectrolux
készülékükkel vannak
lefényképezve
konyhájukban. A kép
mellé rövid történetet
is vár a vállalat,
melyben a játékosok
megírhatják, melyik
volt az a pillanat,

amikor igazi sztárnak
érezték magukat
konyhájukban.

A történet szólhat egy
jól sikerült vacsoráról,
amivel a játékos a párját
lepte meg, vidáman
feldíszített muffinokról,
amit a születésnapi zsúrra készített, vagy lehet akár
egy jól sikerült felújítás története is.
A beérkező pályaművek közül
90-et választ majd ki az
Electrolux. A kiválasztott anyagok
beküldőit a többszörös
designdíjas Electrolux Ergorapido
kézi porszívóval ajándékozza
meg a vállalat.
A nyertes történetek és illusztrációik szerepelnek majd
egy fotókiállításon, egy könyvben, egy on-line fényképalbumban és
a születésnap kapcsán készülő egyéb kiadványokban is.

Fotómontázs-pályázatot hirdet a Zanussi
a kollégiumok között
„Buli a mosógéppel” címmel hirdette meg
pályázatát a Zanussi a magyarországi

kampuszok között. A márka célja, hogy
a fiatalokat a szórakozáson keresztül

vezesse rá arra, hogy egy könnyen kezelhető

készülékkel a mosás nem feltétlenül nyűg
az ember életében.

A Zanussi a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségével
(FEKOSZ) közösen hirdette meg fotómontázs-pályázatát a hazai
felsőoktatási kollégiumok között. A pályázati kiírás szerint olyan
fotómontázsokkal pályázhatnak a kollégiumok diákjai, melyeken
a mosógép vagy a szárítógép a buli aktív szereplője.
A kollégiumigazgatók és a diákok az október 3-5. között
megrendezett FEKOSZ őszi találkozóján, Miskolcon ismerhették
meg a pályázati kiírás részleteit, ahol Novák János, a FEKOSZ
elnöke hozta nyilvánosságra a szervezet és a Zanussi közötti
együttműködés tartalmi elemeit.

A diákoknak 1 hónap áll
rendelkezésére a pályamű
elkészítésére. A verseny
végén a Zanussi és
a FEKOSZ munkatársaiból
álló 5 fős zsűri 3 kollégiumot
jelöl majd meg díjazottként,
amelyek egy-egy Zanussi
mosókonyhával lesznek
gazdagabbak.
A pályázatokat november
14-ig lehet elküldeni a
campus@morpho.hu címre.

16 electrolux

Az 50 legjobb háztartási készülék közül 9 az Electrolux terméke
Az Egyesült Királyságban megjelenő The Independent című újság legutóbb publikált
anyagában „Az 50 legjobb háztartási készülék” címmel jelent meg egy cikk, melyben

az 50 termék közül 9 darab Electrolux háztartási készülék volt.
Az Electrolux Inspiro sütő
foglalta el a legelőkelőbb,
harmadik helyet
a rangsorban.
A versenytársak közül
a Bosch két terméke lett
megemlítve a listában, az LG
három termékkel és a
Whirpool csak egy termékkel
volt jelen a rangsorban.
Az Electrolux nyíregyházi
Hűtőszekrénygyárában
gyártott Electrolux márkájú
Brita szűrővel ellátott
alulfagyasztós kombinált
hűtőszekrény a 25. helyen állt
a listában.

Az alulfagyasztós kombinált hűtőszekrény (ENB 40405 S)
2 méter magas Brita vízszűrő tartállyal van felszerelve és
ezüstkivitelben kapható. Ez a termék elsősorban az angol és
az ír piacokon kerül értékesítésre 2008 év végéig, mert 2009ben az ezüstkivitelt felváltja egy elegánsabb szín,
a rozsdamentes acél utánzat.

Termékjellemzők:
• BRITA® szűrő - 4 literes víztartály Brita® szűrővel, mely
megtisztítja az áteresztett vizet a szennyeződésektől.
• Teljes No Frost rendszer - a rendszernek köszönhetően nincs
jégképződés, a belső tér mindig ideális hőmérsékletű, és ez
által hatékony az energiafelhasználás, és nincs többé gond
a leolvasztással.
• A energiaosztály - alacsony energiafogyasztást biztosít.
• LCD-kijelző - a révén könnyen és pontosan beállíthatja
a hőmérsékletet.

10 tipp a mosogatógépek
energiatakarékos használatához
Évente megközelítőleg 276 órát töltünk a konyhában mosogatással.
Ha a piszkos munkát a mosogatógépre bízzuk, közel két hét szabadidőt
teremthetünk magunknak.

A kényelmi szempontok mellett ne hagyjuk figyelmen kívül
a készülékek energia- és víztakarékos működését sem.
A mai mosogatógépek mindössze negyedannyi vizet
használnak, mint amennyi víz kézi mosogatáskor elfolyik.
Számszerűen ez azt jelenti, hogy 60 liter helyett csupán
15 liter vizet használunk el egy 6-7 személyes étkészlet
elmosogatásakor.
Az Electrolux 10 pontba gyűjtötte azokat az alapvető
lépéseket, amelyek betartásával környezettudatos
felhasználókká válhatunk.
1.

2.

3.

4.

Válasszunk alacsony energiafogyasztású készüléket!
Az „AAA” jelölésű mosogatógépek energia-, tisztítási és
szárítási hatékonyság szempontból is a legtakarékosabb
megoldást kínálják.
Mindig pakoljuk tele a mosogatógépet! Az egyes
programoknál így használható ki legjobban a programhoz
adagolt vízmennyiség.
Ha nem gyűlik össze annyi edény, amennyivel tele lesz
a mosogatógép, használjuk a fél töltet vagy az automata
program funkciót. Az automata program aktiválásakor
szenzorok érzékelik a bepakolt edény mennyiségét és
szennyezettségét, s annak megfelelő mennyiségű vizet
használ fel a rendszer a mosogatáshoz.
Használjunk ökoprogramot! A gép kevesebb vizet és
energiát fogyaszt, így csökken a szén-dioxid-kibocsátás.
Az AISE (International Association of Soaps and Detergents)

víz- és energiatakarékossági projektje szerint 388 000
tonna üvegházhatást okozó gáz kibocsátása előzhető meg,
ha az európai háztartások fele energiatakarékos programok
használatára vált.
5.
Kerüljük az edények elöblítését, mielőtt betennénk őket
a mosogatógépbe! Egy intenzív program képes
a legmakacsabb szennyeződések eltávolítására is, arra
azonban ügyeljünk, hogy a nagyobb ételmaradékokat
eltávolítsuk a tányérokról.
6. Sose helyezzük szorosan egymásra az edényeket és
az evőeszközöket! Az üvegeket és poharakat fejjel lefelé
pakoljuk rá a kosarakra!
7. Ellenőrizzük a víz keménységét lakóhelyünkön, és ennek
megfelelően állítsuk be a mosogatógép vízlágyító
kapcsolóját. így megfelelő mennyiségű vízlágyító só
gondoskodik a mosogatóvíz lágyságáról, amitől a készülék
élettartama hosszabb lesz.
8. A tisztítószereket a szennyeződés és a vízkeménység
szintje szerint adagoljuk, és kövessük a tisztítószer
gyártójának adagolási és tárolási javaslatait!
9.
Rendszeresen tisztítsuk meg a mosogatógép szűrőjét!
Győződjünk meg arról, hogy a szűrőt megfelelően helyeztük
vissza a gépbe, és ne működtessük a készüléket szűrő
nélkül!
10. Üzembe helyezés előtt olvassuk el a használati útmutatót,
ott megtaláljuk, a fentieken túl, az összes további
szükséges tudnivalót!

electrolux

17

50 éves az AEG Lavamat

Az AEG 50 évvel ezelőtt, 1958-ban mutatta be az első automata mosógépét, a Lavamatot. Az automata
mosógépek 50 évvel ezelőtti megjelenése forradalmasította a házimunkát. Jelentősen tehermentesítette a nőket,
akik így sokkal több szabadidővel rendelkeztek, s ez komoly társadalmi változásokat indított el.
Ennek ismeretében nem meglepő, hogy
az AEG automata mosógépét örömmel
üdvözölték a háziasszonyok. A fogyasztók
maximális elégedettsége már az ötvenes
években is kulcsfontosságú volt az AEG
fejlesztői, mérnökei számára. A vállalat
emberei személyesen keresték fel azokat
a háziasszonyokat, akik megvásárolták
a Lavamatot, hogy megmutassák nekik,
hogyan hozhatják ki készülékeikből
a maximumot. A mérnöki.precizitás
mellett a vásárlók és mosási szokásaik
megismerése ma is a magas minőség és
a csúcsteljesítmény záloga.

Napjainkban, az automatizált világban,
nehéz elképzelni, hogy mekkora
forradalmi újítást jelentett 1958-ban az
AEG automata mosógépe, a Lavamat.
50 évvel ezelőtt a nők elsősorban
háziasszonyok voltak, napjaikat a sütés,
főzés, kötés, varrás és a ház körüli munka
töltötte ki. A mosás egy egész napos
program volt az automata mosógép
megjelenése előtt Az áztatás, mosás,
öblítés, a ruhák kicsavarása, majd
teregetése mind külön munkafolyamat
volt és alaposan próbára tette a nők
állóképességét.

18 electrolux

Napjainkra a nők életritmusa jelentősen
megváltozott, mert a háztartások
gépesítésének köszönhetően sokkal
kevesebb időt vesz igénybe a házimunka.
Több idejük van magukra, a karrierjükre,
és ezzel együtt növekvő igényeket
támasztanak az új életvitelükhöz
illeszkedő háztartási gépekkel szemben.

50 évvel ezelőtt, ami nem is volt olyan
régen, a háziasszonyok még csak nem is
álmodtak a gyapjúprogramról, mellyel
a kényes ruhákat lehet a gépben mosni,
a vasaláskönnyítő opcióról, mely
megkönnyíti az ingek és a vasalást
igénylő ruhaneműk kezelését, vagy
a selyem darabok és a fehérnemű
mosására alkalmas programokról.

Az AEG-Electrolux Lavamat 5.0 névre
keresztelt mosógépében, mellyel a cég
a jubileumi évfordulót ünnepli, ezek
a programok már a szériafelszereltséget
jelentik.
Bár napjainkban a nők többsége nem
zoknistoppolással és gyümölcs­
befőzéssel tölti az idejét, a mosásra
fordítandó idő ma is kardinális kérdés.
Ezért a mosóprogramok igényre szabott
beállítása mellett a készülék lehetőséget
kínál 3 különböző mosási idő
hozzárendelésére is. Az alig szennyezett,
átöblítést igénylő ruhákhoz választható
20 perces gyorsprogram, s termé­
szetesen bármely mosóprogram
elindítható késletetéssel.
Az új modell a márka szellemiségéhez
híven maximálisan igazodik tulajdonosa
mosási szokásaihoz.

Többmodulos
hűtőszekrény nyerte
az Electrolux Design
Láb ’08 versenyét

*> f I / f
*y

Az Electrolux Design

melyet az Electrolux valamely globális
terméktervező központjában tölthet el.
A második helyezett díja 3000 euró, míg
a harmadik helyezetté 2000 euró pénzjutalom.

Láb idei versenyén,

több mint 600
pályamű közül az osztrák

Az Electrolux Design Láb idén hatodik
alkalommal került megrendezésre.
Idén 49 országból több mint 600 pályamű
érkezett a felhívásra, melyek közül 2 magyar diák
munkája is bekerült a legjobb 9 közé. Püspöki
Apor E-bag nevű hűtőtáskája és Sáfrány Attila
Stratosphere elnevezésű szobainasa az összes
döntős pályaművel együtt dicsérő elismerésben
részesült az október 9-i zürichi döntőn.

Stephan Buchberger több­
modulos hűtőszekrényét

minősítette a legjobb alkotásnak
a szakértőkből álló nemzetközi
zsűri.
A bécsi Iparművészeti Egyetem hallgatója olyan
hűtőszekrényt tervezett, amely megoldást kínál
az albérletek lakóinak különböző élelmiszer­
tárolási és hűtőtakarítási szokásaiból fakadó
problémáira. A Flatshare fantázianévre keresztelt
hűtőszekrény alapja egy központi hűtőegység,
amelyre négy tárolómodul helyezhető.
A különálló rekeszek lehetővé teszik, hogy
a közösség minden tagja saját hűtőtérrel
rendelkezzen, az egyes modulok pedig
személyre szabhatók a burkolat színének
megválasztásával, és egyéb kiegészítők
(sörnyitó, tábla) segítségével.

A verseny idei kiírása szerint olyan
élelmiszertárolásra, főzésre vagy mosásra alkalmas
készülékekkel lehetett pályázni, melyek az internetes
generáció igényeit szolgálják ki, és 2-3 év múlva akár
meg is jelenhetnek a piacon. Az i-Generáció fő
érdeklődési köre, a mozgás, a szabadság,
a kényelem, az idő, a szórakozás, a technológia és
a fenntarthatóság témakörét fedi le.
A zsűri értékelési szempontjai idén is több
területre terjedtek ki. Az elbírálás során
figyelembe vettek olyan tényezőket, mint
az innováció, a készülék gyakorlati
alkalmazhatósága, a piacképesség és
a leleményesség.
- A hűtőszekrényt alapvetően elég nehéz
átformálni. A Flatshare hűtő azonban humoros
és találékony megoldás a fiatal lakóközösségek

gyakori problémáira. A Flatshare tervezője
tökéletesen feltárta a célcsoport igényeit, és
ennek megfelelően alkotott meg egy piacképes
készüléket - mondta Henrik Ottó, az Electrolux
globális tervezési részlegének alelnöke.
Az idei verseny győztese nem csupán a zsűri,
hanem a közönség és a sajtó különdíját is
elnyerte.
A verseny második helyezettje a kínai Guopen
Liang, i-Basket elnevezésű, vezeték nélküli
hálózatra csatlakoztatható szennyestartó­
mosógépe lett, a harmadik helyen pedig
a francia Antoine Lebrun Coox néven
bemutatott görgethető multifunkciós főzőasztala
végzett.

A Design Láb '08 nyertese 5000 eurót és egy
hat hónapos gyakornoki álláslehetőséget kapott,

electrolux

19

23. Plus Budapest Nemzetközi
Maraton®
Tizenkétezer-kilencszázan választották vasárnapi programként
a Futás Napját, azaz a 23. Plus Budapest Nemzetközi Maraton és
Futófesztivált. Az október 5-én, a budapesti Hősök terén és
a Városligetben megrendezett eseményen a futást szeretők tíz
futószám közül választhatták ki a számukra ideálisát.
Elsőként a 3,5 kilométeres Maratonka két futama startolt el
a Műcsarnok mellől, ők a Városliget utcáin teljesítették a távot, majd
közvetlen utánuk a gyaloglók mezőnye indult. Ezután sorakoztak fel
az egyéni maratonisták, illetve a háromfős Maraton Staféta, és az ötfős
Ekiden Váltó első tagjai a startvonalnál, hogy Feiner Péter, a Spar
Magyarország ügyvezető igazgatója által elsütött pisztoly dörrenésére
nekivágjanak a 42,195 kilométer hosszú maratoni
távnak. A mezőny a Hősök terén keresztül az
Andrássy úton teljesítette a táv első szakaszát,
majd a Pesti alsó rakpart érintésével
keresztülfutottak a Margitszigeten. A táv 12, 195dik kilométerénél csatlakoztak a maratoni
mezőnyhöz azok a futók, akik a klasszikus távnál
valamivel rövidebb, 30 kilométeres futásra
vállalkoztak. A felduzzadt mezőny ezután a Dunaparton teljesítette a további táv nagy részét, majd
a városligeti cél felé vették az irányt.
A férfiak versenyét Rezessy Gergely, míg a nőkét a címvédő Földingné
Nagy Judit nyerte. A győztesek után még mintegy három órán keresztül
hömpölyögtek a célba a maratonisták boldogan és elégedetten, ki
mosolyogva, ki örömkönnyeket hullatva. A 23. Plus Budapest
Nemzetközi Maraton és Futófesztivál a külföldiek körében is igen
népszerűnek bizonyult, hiszen mintegy ötven országból több mint
kétezer induló érkezett, hogy a magyar fővárosban is sportoljon.
A mezőnyt az Electrolux futói is színesítették, Takács László 4:30-as
idővel, Kocza István pedig 4:48-as idővel teljesítette a klasszikus,
maratoni távot. Gyephár László ezúttal a 30 km-en indult, melyet 3:04es idővel teljesített. 3 fős stafétacsapatunk (Sós Norbert, Ali László,
Tamás Péter) 4:04-es idővel ért célba. 5 fős Ekiden váltóink közül
a Supply chain csapata, kiegészülve a porszívógyári Kovács Zoltánnal
(Slowmovers - Kovács Zoltán, Andrea Binotto, Baló Krisztina, Erik
Josefsson, Kemal Mehmedbegovic) 4:11 -es idővel teljesítették a távot,
míg a hölgycsapat (A Porszívógyár ciklonjai - Szabó Katalin, Kókai
Ildikó, Mészáros Judit, Palencsár
Erzsébet, Csillik Anett) 4:25-ös idővel.
Nyíregyházi csapatunk (Sallai András,
Zempléni Éva, Tömösvári Mónika,
Balog Imre, Balogh Imre) mindent
megtett a siker érdekében, különösen
a csapat befutóembere, aki erején felül
teljesített. Sajnos, ez ahhoz vezetett,
hogy a célegyenesben a leesett
vércukorszintje miatt összeesett, így
nem tudta befejezni a versenyt.
A csapat teljesítménye így is
várakozáson felüli volt. Sebaj!
Legközelebb a mostani
tapasztalatokkal felvértezve
biztosan sikerül!

IKEA nyereményjáték
az Electrolux TT és CT
Üzemében, Jászberényben
Az Electrolux és az IKEA öt évre
szóló megállapodást írt alá
háztartási készülékek
beszállítására. Az Electrolux
jászberényi és nyíregyházi
Hűtőszekrénygyára 2009-től
hűtőszekrényeket szállít az IKEA
európai áruházaiba. Az IKEA
létrehozott egy úgynevezett
Ügyintézési Kódexet (IWAY),
miszerint minden IKEA
beszállítónak meg kell felelnie
a kódexben megfogalmazott
követelményeknek. Az IKEA
Ügyintézési Kódexe, amelyet
minden beszállító összes dolgozójának ismernie kell, több pontban
hasonlít az Electrolux Etikai Kódexéhez.
Az IWAY-ben
megfogalmazott
információk széles körű
terjesztése érdekében,
minden, az IKEA-nak
beszállító Electrolux
gyárban elindul/elindult
az „IWAY VERSENY”
(The IKEA Way).
A versenyben
a jászberényi TT és CT
Üzemben, valamint az
alkatrészgyártásban és
karbantartáson dolgozó
kollégák vettek részt.
A versenybe november
végén bekapcsolódik
a nyíregyházi
Hűtőszekrénygyár is.
Azok a munkatársak, aki helyesen válaszoltak a kérdőívben szereplő
kérdésekre, és a kitöltött adatlapot bedobták az IKEA-falnál
elhelyezett gyűjtőládába, 2009. szeptember 26-án,
nyereménysorsoláson vettek részt.
A szerencsés nyertesek POÁNG IKEA fotelt nyertek. A kitöltött kérdőíveket
az IKEA falaknál elhelyezett gyűjtőládába dobhatták be a kollégák.
Nyertesek: Szalai Jánosné, Pappné Csikós Erika, Kazai Péter, Vasas
Péter, Fischer Aranka, Csordás Julianna, Boros Gyula, Kerekes
Istvánná, Botos Sándorné, Lukácsi Gyula, Kökény Mária, Szabó
Istvánná, Csákány Tibor, Pala Károly.

Programajánló
2008. november 7. Magyar

2008. december 13-14.

Színház - Füst Milán: Máli néni
(vígjáték két részben)

Kirándulás Fertőrákos,
Forchtenstein és Eisenstadt
útvonalon

2008. november 15. Budapesti
Operettszínház - Szakcsi Lakatos
Béla, Müller Péter, Kerényi Miklós
Gábor: Szentivánéji álom

2008. november 30. Papp
László Budapest Sportaréna Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán
lemezbemutató koncertje

További információért kérem,
forduljon Kun Erzsébethez az
57/416-232-es telefonszámon.

2008. november-december
XLHI."évf., 9. szám

4VX

újság

;

’ e*

1

K Electrolux

Boldog új esztendőt!

Tartalom
• Üzleti Etikai Díj 2008

3

• Kitüntetés vezérigazgatónknak

3

• Magyar Minőség Háza dijat kapott a nyíregyházi alulfagyasztós

kombinált hűtőkészülék-család
• Svédország a biztonságos munkahelyekért program
• Éves beszámoló a nyíregyházi Hűtőszekrénygyárból

4

5
6

• A jászberényi Hűtő- és Fagyasztóládagyár 2008-as eredményei

7

• A Porszívógyár 2008-as eredménye és 2009-es tervei

8

• Bemutatjuk a Porszívógyár termelési szervezetét
• Az Electrolux Lehel Kft. Alapnaptára 2009-re

9

10

• Electrolux Innovációs Akadémia indul a Miskolci Egyetemen

11

• Electrolux Vezető tréningprogram
• Ülésezett az Európai Üzemi Tanács

12
12

• Asszimilációs program új munkatársaknak

13

• Utánpótlás-nevelés az Electrolux támogatásával

14

• Eszik Róbert az új EMS koordinátor Magyarországon
és Romániában

15

• Javasolj és nyerj program októberben

16

• EMS sárga és zöld minősítések díjátadója

16

• Hatodik díjátadó a Porszívógyárban a Javasolj és nyerj program
keretében

17

• Javasolj és nyerj program újabb díjátadója a Porszívógyárban

18

• EMS látogatás a Porszívógyárban

19

• EQE tréning a jászberényi hűtőszekrénygyárban

19

• Rekordszámú termékbevezetés
• NÉGY (por)SZÍVÓS ÉVSZAK

20
21

• A gazdaságról Kóka Jánossal

23

• Utánpótlásnevelés az Electrolux támogatásával

23

• Finomságok egyszerűen a Zanussi gőzsütőjéből
• Új Electrolux mosogatógépek, legyen még egyszerűbb

24

a mosogatás

25

• Stílusos autós porszívó férfiaknak

25

• Maximális kapacitás, minimális energiafogyasztás

26

Az év végén megállunk,
visszatekintünk a nehézségekre
és a sikerekre egyaránt, de
egyben ünnepelünk és boldog új
esztendőt kívánunk. A kirobbant
pénzügyi és gazdasági válság
alapjaiban rengette meg a világot,
s ez alól nem kivétel
Magyarország és az Electrolux
sem. Válsághelyzetben a jól
menedzselt vállalatok
természetesen alkalmazkodnak
a helyzethez. Csökkentik
a költségeiket, ha kell, meghozzák
a fájdalmas döntéseket, de előrenéznek, s nem
feledkeznek meg a fejlesztésekről sem. Ezt tettük,
tesszük mi is. Azért is, hogy olyan relatív
versenyhelyzetbe hozzuk magunkat, amely
biztosítja, hogy jó pozícióból indulhassunk
a fellendüléskor. Az év végén persze nem csak
a következő esztendő kilátásait szoktuk
elemezgetni, hanem arról is szót ejtünk, hogyan
sikerült megvalósítani elképzeléseinket az adott
évben. Nos, nehézségeink ellenére elmondhatom,
hogy az Electrolux magyarországi érdekeltségei,
gyárai az idei évben is eredményesen
tevékenykedtek. Számos új termék bevezetése
kezdődött meg, miközben jelentős fejlesztéseket
is végrehajtottunk. Munkatársaink - mind
a szellemiek, mind a fizikaiak - mindent megtettek,
hogy minden előre nem látott probléma ellenére
minél jobb eredményeket érjünk el. Hogy ez
sikerült, azt számos évközi elismerés is bizonyítja.
Közben persze nem feledkeztünk meg társadalmi
szerepvállalásunkról sem. Támogattuk többek
között a Miskolci Egyetemet, a Klapka György
Szakközép- és Szakiskolát, a jászberényi Belvárosi
Általános Iskola Eltérő Tantervű Tagozatát,
a nyíregyházi Szőlőskerti Általános Iskola,
Diákotthon és Gyermekek Átmeneti Otthonát. Idén
is megrendeztük a leány röplabda ifjúsági
válogatottak tornáját, valamint az Electrolux
Díjugrató Kupát. Voltak családi napok gyárainkban,
s ezúttal sem feledkeztünk meg nyugdíjasainkról.
Szóval, sok minden történt nálunk a 2008-as évben
is, melynek végén köszönetemet fejezem ki cégünk
minden dolgozójának az idei teljesítményéért.
Egyben kérem, hogy hasonló elkötelezettséggel
kezdjék a jövő esztendőt is, s akkor együtt minden
nehézségen át tudunk majd lépni.
Sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánok
az Electrolux Lehel Kft. valamennyi munkatársa
és szerettei számára!

• Az AEG-Electrolux márkájú fagyasztóláda piacvezető

az elektronikus kiskereskedelem 400-500 eurós árkategóriájában
• Megyei Top 50

27
27

• Dolgozói körkérdés

26

Az Electrolux magyarországi cégeinek lapja Felelős szerkesztő: Fekete Zsanett A szerkesztőbizottság címe: 5101 Jászberény, Pf. 64,

Electrolux Lehel Kft. Kiadja: Electrolux Lehel Kft. Felelős kiadó: Takács János vezérigazgató
Szerkesztési munkák: Szántai Tibor Grafikai tervezés, nyomtatás: Chili-Com Kft. Eng. sz.: lll/UHV/130/Szo/1978

Üzleti Etikai Díj 2008
A multinacionális cégek közül mi kaptuk a díjat

Budapesten, a Radisson SAS Béke Hotelben adták át a 2008.
évi Üzleti Etikai Díjat, melyet 2000-ben László Ervin professzor,
a Budapest Klub alapító vezetője és Demcsák Mária, a Piac és
Profit Üzleti magazin főszerkesztője alapított. A díjat, melyet
az alapítókból és az előző évben díjazott vállalatok vezetőiből
álló zsűri jelölése alapján ítélnek oda, idén négy kategóriában
egy-egy, legalább három éve Magyarországon működő, hazai
székhelyű cég kapta meg.
Kilencedik alkalommal osztották ki idén az Üzleti Etikai Díjat,
melyet alapítói azzal a szándékkal hoztak létre, hogy minden
évben felhívják a hazai társadalom figyelmét azokra a cégekre,
vállalatokra, amelyek felelős tevékenységükkel és
gondolkodásukkal, magatartásukkal példát mutatnak, és erősítik
a bizalmat a társadalom és az üzleti szféra között.
- Az üzleti életben a felelősségteljes gondolkodásmód, a másik
emberre, üzletfélre, a szűkebb és tágabb környezetre,
a fenntartható fejlődésre tekintettel tevékenykedés széles körű
elterjedésére nagyobb szükség van, mint valaha. A klímaváltozás
egyértelmű hatásai az elmúlt években, valamint a gazdasági
világválság fenyegető jelenségei napjainkban mindenki számára
világossá tették, hogy nem élhetünk és gondolkodhatunk

ugyanúgy, mint előtte, mert rámehet a jövőnk. Ezért fontos
a példamutató vállalati viselkedés - mondta Demcsák Mária
a díjátadó kapcsán.
Idén 56 jelölt vállalatból 23-an pályáztak, tíz kisvállalat, hat
multinacionális vállalat, négy nemzeti vállalat, és három
vegyesvállalat. Közülük a zsűri különdíját az a cég nyerte el,
amely a klímaváltozás miatt a fenntartható fejlődés érdekében
példamutatóan sokat tesz.
A multinacionális cégek kategóriájában a díjazott cég
az Electrolux Lehel Kft. lett. Indoklásban a következők
szerepeltek: „Az Electrolux világelső a háztartási és ipari célú
berendezések gyártásában: évente 40 milliónál is több terméket
értékesít 150 ország vásárlóinak. 2005-ben az Electrolux
100 milliárd SEK árbevételt ért el és 57 000 főt foglalkoztatott.
Az egykor hazai, ma svéd tulajdonban lévő vállalat a két ország
és kultúra felelős gondolkodásmódját átvéve, egy sajátos, csak
rá jellemző cégkultúrát honosított meg. Az anyacég
fenntarthatósági normáit messze túllépve, a hazai üzleti élet
érdekeit is közvetítve, szűk hazája, Jászberény és Nyíregyháza
felvirágzását szem előtt tartva, példamutatóan tevékenykedik.
A cégünknek megítélt 2008. évi Üzleti Etikai Díjat az ünnepélyes
gála keretében vezérigazgatónk, Takács János vette át.

Az etikus üzleti magatartás elengedhetetlen feltételei
a 21. században
1. A vállalat felelős gondolkodásmódról cselekedetein keresztül
tesz tanúbizonyságot. Felelősséget vállal a munkatársaiért,
a szűkebb és tágabb környezetének jólétéért, a társadalom
fejlődéséért, a klímaváltozás negatív folyamatainak
visszafordításáért, az esélyegyenlőség javulásáért.
2. Tetteit nem elsősorban a mindenáron való haszonszerzés
irányítja, hanem a másokról való gondoskodás, a más
érdekeinek, jóllétének figyelembevétele is.
3. A környezet (szűkebb, tágabb, emberi, természeti, üzleti)
érdekei miatt képes átértékelni a várható üzleti hasznát, illetve
át tudja változtatni cselekedeteinek célrendszerét magasabb
rendű célok érdekében.

Kitüntetés vezérigazgatónknak
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megalakulásának 10.
évfordulója alkalmából Mercur Díj elnevezésű kitüntetést alapított
a rendszerváltás óta eltelt időszakban a magyar gazdaságban
kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozók, vállalkozásvezetők
elismerése céljából. A Mercur Díjak átadására 2005-ben első
alkalommal került sor a Kamara Gazdasági Évnyitó fórumán.
Október 31-én a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara XXIII. tisztújító küldöttgyűlése
újabb négy évre dr. Parragh Lászlót választotta meg a kamara elnökének.
A Parlament főrendházi termében tartott tisztújítás vendége volt dr. Szili Katalin,
az Országgyűlés elnöke, s itt adták át a 2008. évi Mercur Dijakat.
Az Electrolux Lehel Kft. dinamikus fejlődésében játszott meghatározó
tevékenységéért, a vállalkozás sikereit megalapozó, kiemelkedő gazdaságszervező
és tudományművelő munkájáért átvehette ezt az elismerést Takács János, cégünk
vezérigazgatója is.

electrolux

3

Magyar Minőség Háza díjat kapott
a nyíregyházi alulfagyasztós
kombinált hűtőkészülék-család
Idén 46 pályázat érkezett, s a pályázók közül 31-en vehették át a Magyar Minőség Háza

díjat. Köztük Karácsonyi Gyula, az Electrolux nyíregyházi Hűtőszekrénygyárának igazgatója
is. Nyíregyházi gyárunk az alulfagyasztós kombinált hűtőkészülék-családdal pályázott és

nyerte el a díjat.
Harmincegy vállalat
terméke,
szolgáltatása nyerte
el idén a Magyar
Minőség Háza díjat,
amelyet a XVII.
Magyar Minőség
Hét nyitó
rendezvényén adtak
át a Hotel Mercure
Buda Hotelben.
A Magyar Minőség
Háza díj
elnyerésére
a Magyar Minőség
Társaság és
a Nemzeti
Fogyasztóvédelmi
Hatóság írt ki
pályázatot.
Az ünnepélyes díjátadón Takáts Albert, a Magyar Minőség
Társaság ügyvezető igazgatója köszöntötte a meghívottakat.
Hangsúlyozta a minőség jelentőségét, s azt, hogy ezen
a területen is érnek el kiemelkedő eredményeket magyar
vállalkozások. A pályázat célja pedig éppen az, hogy a hazai
forgalmazású, kiemelkedő minőségű termékeket és
szolgáltatásokat népszerűsítsék.

Azon termékkel/szolgáltatással lehetett pályázni, melynek
jellemzői:
• Magyarországon forgalmazzák/gyártják,
• minőségjellemzői kiemelkedőek,
• minőségük egyenletes, mert a termék gyártása, a szolgáltatás
tanúsított minőségirányítási rendszerben folyik vagy
az egyenletesség egyéb módon bizonyítható,
• a termék gyártása és felhasználása, a szolgáltatás
környezetkímélő.

A díj elnyerése a következő előnyökkel jár:
• A nyertesek oklevelet és művészi, aranyozott érmet kapnak.
• Versenyelőny szerzése az érem fotójának adott felületen
(termék, csomagolás, prospektus, weboldal stb.) történő
elhelyezésével. (Az érem csak az évszámmal együtt
használható ily módon!)
• A pályázat nyerteseit a Magyar Minőség Hét keretében
sajtótájékoztatón mutatják be a nyilvánosságnak.
• Lehetőség a termék, szolgáltatás bemutatására a Magyar
Minőség Hét időtartama alatt rendezett exkluzív kiállításon.

4

electrolux

• A terméket,
szolgáltatást
népszerűsítik
a médiában és
kereskedelmi,
fogyasztói szervezetek
útján, valamint
a Magyar Minőség
elektronikus
folyóiratban.
• A díjnyertes termékek, szolgáltatások felsorolását Virtuális
Minőség Háza néven 12 hónapig szerepeltetjük a Magyar
Minőség Társaság portálján.
A szakmai zsűri értékelése szerint a nyíregyházi alulfagyasztós
kombinált hűtőszekrény-család megfelelt a pályázat kiírásában
szereplő kitételeknek, s ezért díjazásban részesült. Karácsonyi
Gyula az elismerést Pónyai Györgytől, a Magyar Minőség
Társaság elnökétől és Wittich Tamástól, a Nemzeti
Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatójától vette át.

MicsJános

i.

Svédország a biztonságos
munkahelyekért program

m

Bírt

^áonarpiK Electrolux

A Budapesti Svéd Nagykövetség a Svéd Kereskedelmi Kirendeltséggel közösen november

25-én Svédország a biztonságos munkahelyekért címmel tartott szemináriumot a svéd

munkakultúra és a munkahelyi biztonság kapcsolódási pontjairól. A program sajtóreggelivel,

majd sajtótájékoztatóval kezdődött, melynek keretében az Országos Munkavédelmi
Felügyelőség, az Electrolux Lehel Kft. és a házigazda Kinnarps is képviseltette magát.
A Svédország a biztonságos
munkahelyekért program elindítói
az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi
Főfelügyelőség (OMMF) védnökségével,
valamint az Electrolux és a Kinnarps svéd
vállalatok partnerségével egész napos
programsorozat keretében nyújtottak
tájékoztatást a megfelelő, ösztönző
munkahelyi környezet megteremtésének
fontosságáról. A program célja, hogy
a svéd munkakörnyezeti modell példáján
keresztül megismertesse a hazai
döntéshozókkal a biztonságos munkahely
nyújtotta pozitív hozadékokat.
- Hihetetlenül fontos a munkahelyi
környezet. Nem csak az alkalmazottak
jóléte és biztonsága szempontjából,
hanem végeredményben a kiemelkedő
minőség biztosítása, illetve az előállított
termék, a nyújtott szolgáltatás
hatékonysága miatt is. Nincs kétségem
afelől, hogy az az elégedett, egészséges
kolléga, aki jól érzi magát a munkahelyén,
hatékonyabb, és jobb termékeket, illetve
szolgáltatásokat állít elő. A kormányzat és
az üzleti világ is sokévnyi munkát fektetett
Svédországban a munkahelyi környezet
javításába. Rengeteg ismeretre tettünk
szert a folyamat során, és szívesen
megosztjuk másokkal a pozitív
tapasztalatainkat, de még mindig van mit

tanulnunk. Ezért nagy örömmel tölt el,
hogy a két ország szakértői, valamint
a svéd és a magyar üzleti világ képviselői
találkozhatnak ma, és tapasztalatot
cserélhetnek, aminek eredményeképpen
a jövőben mindannyian egyre jobb
munkahelyi környezetet fogunk tudni
kialakítani - mondta Cecília Björner,
Svédország magyarországi nagykövete.
Papp István, az Országos Munkavédelmi
és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke arról
adott tájékoztatást, milyen előírásoknak
kell megfelelnie a munkahelyeket
létrehozó és fenntartó vállalatoknak.
- Két éve hirdettük meg a Partnerség
a foglalkoztatás biztonságáért
programot, s ennek is köszönhetően
javult hazánkban a munkahelyi
biztonság. A biztonság nem csupán
pénz kérdése, hanem nagyon fontos
az akarat és a hozzáállás is.
Természetesen sok még a tennivalónk,
de a tendecia azt mutatja, hogy
hazánkban is egyre jobban odafigyelnek
a munkahelyi biztonságra, a munkaadók
és a dolgozók is fokozottan betartják
az előírásokat - mondta Papp István.
Vezérigazgatónk, Takács János kiemelte,
hogy az Electroluxon belül természetes
dolog, hogy minél biztonságosabbak
legyenek a munkahelyek.

- Fontos számunkra, hogy munkatársaink
jól érezzék magukat a munkahelyen,
s ez a gazdasági eredményekben is
tükröződjön. Tény, hogy a biztonságos
munkahely biztosítása költséges dolog,
de a befektetés a munka során bőven
megtérülhet. Az elmúlt években számos
elismerést kaptunk azért, mert nagy
figyelmet fordítunk arra, hogy dolgozóink
milyen körülmények között végzik
munkájukat - mondta Takács János.
Egy kérdésre válaszolván Cecilia Björner
kijelentette, hogy nincs tudomása arról,
hogy a Magyarországon jelen lévő svéd
cégek a világgazdasági válság hatására
dolgozókat bocsátanának el. Ez persze
a jelenlegi állapot, mert azt nem lehet
tudni, hogy a válság milyen mély lesz.
Ugyanakkor a nagykövet asszony azt is
elmondta, elképzelhető további svéd
befektetők megjelenése hazánkban, de
ezzel kapcsolatban konkrét tervekről nem
tudnak.
Takács János a cégünkkel kapcsolatos,
már korábban ismertetett 2009. évi
fejlesztésekről szólva azt is megjegyezte,
hogy a kutatók megállapítása szerint egy
magyarországi electroluxos munkahely
további 2,5-2,7 munkahelyet jelent
az országnak. A magyarországi beszállítói
bázis ugyanis már igen kiterjedt.

electrolux

5

Éves beszámoló a nyíregyházi
Hűtőszekrénygyárból
Az Electrolux Csoporton belül az alulfagyasztós hűtőszekrénygyártásban a nyíregyházi

Hűtőszekrénygyár stratégiailag fontos szerepet játszik.
A kitűzött három fő területen - termékeink tisztaságának
fokozása, a készülékeink sérülésmentességének minimálisra
csökkentése és a késztermékek csomagolásának megerősítése
- sikerült pozitív eredményeket elérnünk, hiszen új, megerősített
csomagolást vezettünk be késztermékeinknél és a termékeink
tisztasága, valamint sérülésmentessége is javul, bár itt még sok
teendőnk van.

Büszke vagyok arra is, hogy a munkánk elismeréseként Magyar
Termék Nagydíjat vehettünk át a Parlamentben, illetve elnyertük
a Magyar Minőség Háza nagydíját is az alulfagyasztós kombinált
hűtőkészülékeinkkel!
Összefoglalva: a 2008-as év legfontosabb feladataiban
a termékeink minőségi szintjének javításában, a folyamatos
fejlődés fenntartásában és a gyár hatékonysági szintjének
emelésében pozitív irányú változások indultak el, melyeket
folytatnunk kell 2009-ben is.

Azonban 2008 tavaszától a piaci igények úgy az európai
piacokon, mint hazánkban, csökkenő keresletet mutattak és ez
a folyamat jelenleg is tart és hatása lesz a 2009-es évre is. így
2008-ban várhatóan 840 000 db alulfagyasztós kombinációt
fogunk gyártani. Ez azt is eredményezte, hogy szeptember 1-jétől
átálltunk a 8 műszakkal történő gyártásra (2 szerelősorunkon
3 műszakban, míg a harmadik soron 2 műszakban termelünk).
Várhatóan 2008. december 12-én lesz az utolsó termelési
napunk és 2009. január 12-én fogunk elindulni a gyártással.
Ha megvizsgáljuk a 2008-ban elért eredményeinket, azt kell
mondjam, hogy nem sikerült teljes mértékben elérni a tervezett
szinteket, viszont az év második felében pozitív változások

indultak el.
A gyár kulcsteljesítmény-mutatói november hónaptól elérik,
elérték a kitűzött értékeket. Igaz ez a szállítási megbízhatóságra
(DSA), a gyártási, a visszaforgási rátára (NRFT) is.
Kiemelt projektként elindítottuk és év végére befejezzük az első
szerelősorunk átalakítását, amely a jobb munkahelyi kialakítást,
jobb anyagellátási folyamatokat és ezáltal hatékonyabb
munkavégzést tesz lehetővé. Külön köszönetét szeretnék
mondani minden érintett kollégánknak, a projekt- és alprojekttagoknak és projektvezetőknek az elvégzett munkáért. Itt fontos
feladatunk, hogy a 2009-es év első felében a második
és harmadik szerelősorunkat is átalakítsuk és természetesen
nagyon fontos, hogy a kialakított szintet megtartsuk
és folyamatosan tovább fokozzuk.
Továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítanunk az egy készülékre
eső selejtköltségünk csökkentésére, a termékeink minőségének
javítása is nagyon fontos feladatunk, valamint a gyári
hatékonyságunkat is fokoznunk kell.

6

electrolux

Engedjék meg, hogy ezúton köszönjem meg minden
kollégánknak az ez évben nyújtott munkáját,
valamint KELLEMES KARÁCSONYI

ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET
KÍVÁNJAK minden kollégánknak és
családtagjaiknak is!

A jászberényi Hűtő- és Fagyasztóláda­
gyár 2008-as eredményei
A legfontosabb termelési mutatók az év során minden szempontból jól alakultak. A piacok

lassulása egyelőre kismértékben érintette a gyárat. Az Electrolux jászberényi

Hűtőszekrénygyára 1 millió 245 ezer készüléket állított elő idén, ami 10 000 darabbal
kevesebb, mint a múlt éves mennyiség. A szállítási megbízhatóság a tervezett 80 százalékkal

szemben 93 százalék lett, ugyanez a múlt évben 78 százalék volt. A késztermékkészlet is
a tervezett 34 készletnap körül zárul.

A gyártási megbízhatóság a tervezett 91
százalékkal szemben 93 százalék lett.
A minőségi mutatóink is szintén
a tervszinten alakulnak, a szervizhívási
mutatót várhatóan 2,29 körül szeretnénk
zárni. Az elsőre nem megfelelő termék
célszáma a 40 000 ppm-mel szemben
37 000 ppm lett.
Az EMS kapcsán a tervezett projektek
mind megvalósultak, minden tervezett
workshop teljesült, illetve az elvárt
megtakarítások is megvalósultak. Idén
több mint 110 dolgozó szerezte meg
a sárga és 10 dolgozó a zöld minősítést.
A fenti eredmények is azt bizonyítják,
hogy a gyár működése stabilan alakult
a 2008-as esztendőben.
A Javasolj és nyerj program keretében
október végéig 246 javaslat érkezett,
melyből 101 darab került díjazásra és
bevezetésre. Természetesen az év
hátralévő két hónapjában is várhatóak
még további javaslatok.
A korábbi információknak megfelelően
a gyártásban sok új termék fejlesztése
valósul, valósult meg. Jövőre már az új

termékek gyártása kezdődik, márciustól
8 alaptípus gyártása indul meg a TT
üzemben. A beruházásokhoz
kapcsolódva sok új fejlesztés történt
az üzemek berendezését illetően.
Idén a TT üzemben az utolsó munkanap
december 12., míg a CT üzemben
december 11. lesz. Jövőre mindkét
üzemben a termelés január 12-én indul.
A jövő év első negyedéve a beépíthető
készülékek termékcsoportjairól, a 60 cm
széles fagyasztó megújításáról, valamint
az új berendezések végső telepítéseiről
fog szólni.
A jászberényi Fagyasztóládagyárban
a negatív piaci trendek ellenére az értékesítés
5000 darabbal növekedett A gyártás
kiegyensúlyozott volt, ennek megfelelően
az összes mutató a terv-szinten alakult,
kivéve a szervizhívási mutatót, mely
magasabb lett, mint a tervezett, az új
tetödesign elektronikája miatt. A szállítási
megbízhatóság a 80 százalék helyett 85 és
90 százalék között alakult, ez a mutató
tavaly 69 százalék volt. A gyártási
megbízhatóság a terv-szinten maradt, vagyis
91 százalék. A késztermékkészlet is szintén
a terv szinten alakult, vagyis 34 nap. A jövő
év is a termékfejlesztés és egy nagy

beruházás, a kondenzátorgyártás 105-ös
üzembe történő telepítésére fókuszál majd.
A kondenzátorgyártáshoz szükséges
előkészületek megtörténtek, az első
próbagyártás januárban fog történni.
Amennyiben a próbagyártás az elvárt
eredményeknek megfelelően alakul, úgy
a gyártás a gyáron belül zajlik majd tovább,
melynek eredményeképpen jelentősen javul
majd a termékek energiafogyasztása.
A fenti mutatószámoknak megfelelően
a bónuszszámok jól alakulnak. Mindkét
gyárban remélhetőleg elérjük a 14,5 napot,
de ez még csak a végső pénzügyi
záráskor fog véglegesedni. A bónusz
megállapítása minden esetben
egyénfüggő, hiszen az egyénenkénti
hiányzások alapján a bónuszkiírásnak
megfelelően korrigált bónuszösszeg kerül
majd 2009 januárjában kifizetésre.
Végezetül pedig szeretném
kollégáimnak ezúton megköszönni,
hogy kitartó munkájukkal hozzá­
járultak az idei év eredményességéhez,
és egyben szeretnék nagyon
kellemes ünnepeket és
boldog új évet kívánni
önöknek és szeretteiknek.

electrolux

7

A Porszívógyár 2008-as eredménye
és 2009-es tervei
A Porszívógyár várhatóan mintegy 2 360 000 porszívót állít elő a 2008-as esztendőben, ami

mintegy 125 000 darabbal kevesebb, mint a tervezett. Az utolsó negyedévben már erősen
hatott a gazdasági válság a piacokra.
Az európai piacok változóan reagáltak a világpiacon tapasztalt
jelenségekre. Néhány piac, elsősorban a nyugat-európaiak, jól
teljesítettek az utolsó negyedévben, de a kelet-európai piacok
közül az orosznál és az ukránnál az eddigi, számunkra kedvező
trend megfordult és jelentősen csökkentek az eladásaink.
A termékszegmenseken belül további elmozdulás történt
a magasabb kategóriás termékek felé. Örvendetes, hogy
a prémium kategória eladásai egész évben kedvezően alakultak.

Az év első felében bevezetett új termékek kedvező fogadtatásra
találtak mind az európai, mind pedig az Európán kívüli piacokon.
A szervizhívási mutató folyamatosan csökkent, de az eladások
jelentősebb csökkenése miatt a kitűzött célt - 2 százalék alá
kerüljön a szervizhívási mutató -, nem tudjuk elérni. Ez is azt
bizonyítja, hogy termékeink minősége javul. A gyártás minőségét
és a költséghatékonyságot reprezentáló célok esetében jelentős
eredményeket értünk el. A célokat meghaladóan javult
a termékaudit, a gyártási selejt, és a szállítási megbízhatóságunk.
A nehézségek ellenére jól alakultak a költségeink. Mind
az alapanyagköltségek, mind pedig a működési költségek
területén a terveket meghaladó megtakarításokat értünk el.
A költségtakarékosság terén elért eredményekhez jelentősen
hozzájárult az EMS rendszer. Az EMS folyamatos fejlesztése
révén elért eredmény megközelíti a 90 millió forintot.
Az ezen a területen elért eredményt visszaigazolta a rendszer
fenntarthatóságát ellenőrző külső audit. Az EMS alaprendszere
használatának értékelésében többségében több mint 80
százalékos eredményt értünk el.
December végén sikeresen elindítottuk az UltraOne prémium
kategóriás porszívó gyártását.
A sok nehézség ellenére várhatóan jó eredménnyel zárjuk
a 2008-as évet.

8

electrolux

Az ez évi bónuszok a terveknek megfelelően alakulnak.
Várhatóan a 14,5 napos alapbónuszt meghaladó kifizetésre
kerül sor.
A 2009-es év minden tekintetben kihívásokkal teli esztendőnek
tűnik a Porszívógyár számára. Még nem látni pontosan, hogy
a gazdasági recesszió milyen hatással lesz termékeink piacán.
Terveinkben mintegy 2,4 millió termék gyártása és eladása
szerepel. Ez valamelyest meghaladja a 2008-as várható
eredményeket.
Termékfejlesztéseinkkel tovább kívánjuk erősíteni pozícióinkat
a prémium és közepes kategóriájú termékek területén, valamint
a porzsák nélküli porszívók piacán. Az UltraOne prémium
termékhez csatlakozik még egy prémium kategóriás és egy
közepes kategóriás termék. Mindkettő gyártásindítására 2009
harmadik negyedévében kerül sor.
A legnagyobb kihívás a következő évben, hogy tovább javítsuk
a költséghatékonyságunkat. Ennek érdekében fejlesztjük
logisztikai folyamatainkat, a beszállítóinkkal javítjuk
az információs kapcsolatainkat. Ennek eredményeként
az alapanyagkészleteknek tovább kell csökkenni.
Meg kell találnunk a lehetőséget gyártási rendszerünk
hatékonyabbá tételére. Ezen a területen is tovább kell lépnünk.
Csökkentenünk kell veszteségeinket. Itt segíthet a jól működő
EMS rendszerünk. Növelni akarjuk az elméletileg is képzett
kollégáink számát, akik a gyakorlatban hatékonyabban tudják
kamatoztatni tudásukat.
2009-től már csak néhány nap választ el bennünket. Kollégáink
sokat tettek, hogy sikeres évet zárjunk. Következik a jól
megérdemelt pihenő a családtagok körében.

Kívánok minden dolgozónknak
kellemes karácsonyt és békés,
boldog új évet.

-J

Bemutatjuk a Porszívógyár
termelési szervezetét
Immár12 éve, hogy az Electrolux Csoporton belül Jászberényben megkezdődött az iparszerű
porszívógyártás. Az elmúlt több mint egy évtized alatt sok változás történt az Electroluxon

belül, s ma már a csoport egyetlen európai porszívógyára a jászberényi. Szilágyi László

a kezdetek óta a gyár termelésvezetője, így őt kértük meg arra, hogy mutassa be a gyár
termelési szervezetét.
Szilágyi László 1970-ben került
a Lehel Hűtőgépgyárba, ahol
a célgépszerkesztésen
célgépszerkesztőként
dolgozott, majd 1974-ban
a jászárokszállási
gyáregységbe került. Ott
hosszú ideig üzemvezető volt,
majd főmérnök, és később
a gyár vezetője. Onnan 1996
októberében pályázati úton
került a jászberényi
Porszívógyárba, melynek termelésvezetője lett.
- 1996-ban mindössze 36 fizikai dolgozóval indult
a porszívógyártás Jászberényben. Ekkor alakult ki
a Porszívógyár termelésvezetőjének feladata, ami ma már
a közvetlen termelésirányítás mellett a gyártásfejlesztést,
a karbantartást, a kihelyezett eszközök üzemeltetését,
karbantartását, az alkatrészek raktározását és a belső logisztika
irányítását is lefedi.
- Az üzem működtetése az elmúlt 12 év alatt nagymértékben
átformálódott. A legegyszerűbb szerelősori rendszertől, amikor

ezzel párhuzamosan műanyag alkatrészeket is gyártottunk, most
már eljutottunk oda, hogy napi 15-17 ezer készülék szerelése is
lehetséges.
- A termelési szervezet fejlődésében e 12 év alatt három
alapvető időszakot lehet elkülöníteni.
Először is, ki kellett alakítani a logisztikai rendszerünket, hiszen
naponta több ezer különféle alkatrésszel dolgozunk. Ennek
során nagyon nagy jelentősége volt az ISO 9001-es minőség­
biztosítási és felügyeleti rendszer bevezetésének, ekkor tudtuk
megfelelő rendszerszemlélettel lefedni folyamatainkat. Menet
közben, két új gyártmánycsalád sikeres hazai bevezetésének,
valamint az áttelepítéseknek és ezzel párhuzamosan
az Electrolux Csoport szakterületeivel történő együttműködésnek
köszönhetően, egyre nagyobb gyakorlatra tettünk szert. Minden
bizonnyal ennek is volt köszönhető, hogy az Electrolux vezetése
úgy döntött, hogy Jászberényben lesz a cégcsoporton belül
az európai porszívógyártás központja.
Második nagy lépés akkor volt az életünkben, amikor a műanyag
alkatrészek gyártása kiszen/ezésre került, s azt a továbbiakban
beszállítók végezték, ugyanakkor megszüntettük a száraz és
nedves típusú porszívók szerelését is. Ez a profiltisztítás azt
jelentette, hogy 2000-től már tisztán homogén termékcsoportot

- Üzemünkben sikerült egy jól működő, egyszerűsített szervezetet
kifejleszteni. Minden szerelősornak van egy sorvezetője,
s az egész üzem termelését átfogja egy műszakvezető művezető.
Rendkívül fontos a logisztikai folyamatok dinamizmusának
folyamatos biztosítása, hiszen említettem már, hogy több ezer féle
és több tízezer alkatrésszel dolgozunk, és ezért önálló logisztikai
csoportot hoztunk létre. Amikor 1996-ben elkezdődött a gyártás,
11 000 porszívó készült 1 év alatt, ma egy nap alatt akár
17 000 db készülék szerelésére is lehetőségünk van.
- Talán az eddig elmondottakból is kiderül, hogy nem kis
feladatot kellett megoldani a termelésirányítás csapatának
a Porszívógyárban. Jóleső érzéssel mondhatom: a Porszívó­
gyárban egy olyan ütőképes, fiatal termelési csapatot
alakítottunk ki, aminek tagjai az Electrolux mind magasabb
szintű termékeivel kapcsolatos igényeknek teljes mértékben
akarnak és képesek megfelelni.

összeszerelő üzemmé vált a gyár. Ennek megfelelően történtek
a fejlesztéseink, a raktározási rendszerünk és a szerelési
rendszerünk kialakítása is.
Harmadik alapvető változást a 2002-2005 közötti időszak
hozta a termelésirányítás rendszerében. Erre az időszakra esett
a rothenburgi (Németország) gyár áttelepítése. Ekkor már nagy
tömegben gyártottuk a porszívókat, s főleg az alap- és
a középkategóriás készülékek termelését vettük át. A harmadik
fázis második felét a vasterviki (Svédország) gyártás áttelepítése
jelentette. Innen zömében középkategóriás és prémium
készülékek gyártását vettük át, ami azt jelentette, hogy
a Porszívógyár már 19 termékcsoport szerelésére vált
alkalmassá. Ezzel a transzferrel olyan szereléstechnológia került
hozzánk, amellyel az üzem technológiai képét egységessé
tudtuk tenni.
- További jelentős lépés volt az életünkben, hogy 2000-ben egy
új raktárterületet kaptunk. így már koncentrálni tudtuk
az alkatrész-raktározást és kialakítottunk egy olyan belső
logisztikai rendszert 2005-re, amely alkalmas a teljes termelési
folyamat logisztikai kezelésére. Két évvel később pedig oda
jutottunk, hogy már a teljes termelési és minőségi folyamatokat
is számítástechnikai rendszeren keresztül percnyi pontossággal
tudjuk követni. Összességében elmondható, hogy eljutottunk
arra a termelésszervezési szintre, amely az ilyen nagy tömegű
gyártással szemben támasztott követelményeknek a legtöbb
szempontból megfelel.
- Az üzem dolgozóinak létszáma a termelésnek, a gyártási
igénynek megfelelően változik. Egyébként éppen kapacitás­
rugalmasságunk az egyik legnagyobb előnyünk. Elértük, hogy
kéthetes programfagyasztásokkal a kereskedelmi igényeket
teljes egészében ki tudjuk elégíteni. A termelési csúcsok
megnövekedett létszámigényét zömében kölcsönmunkaerő
alkalmazásával tudjuk kiegyenlíteni.

ALAPNAPTÁR
ELECTROLUX LEHEL KFT

K SZCSP
6 7 8 9 I
3 4 5 6
3 4 5 6
1 2 3 I
I 4
5 6 7 8 I
H
I 5
I 2
I 2

2
I 3

4
1
5 6
2 3
1

3
1
5
2
7
4
2

4
2
6
3
8
5
3

5
3
7
4
9
6
4

I
I
I
I
I

MUNKAÜGYI
H K
19 20
13
16 17
10
16 17
10
14
7
12
M8 19
16
9
14
7
11
17 18
8
14 15
13
19 20
10 11 12 13|
16 17
14 15
8 9 10 1l|
ÉK fizetett
sz nap

1H K
12
9
9
6

8
6
10
7
12
9
| 7

SZ CS P
14 15 wl
11 12 13
11 12 13
8 9 1ol
13 14 15
10 11 12|
8 9 10|
12 13 14|
9 10 1l|
14 15 16|

II 1513

SZ
21
18
18
15
20
17
15
19|
16
21
18
16

NAPTAR
CS P
22 23
19 20
19 20
16
21 221
18
16

171
191
1711
■n 21

2009

II 26
H K

I
I
II
I
II

23
23
20
25

22
20
24
I 21

17 löl
26
22
I 23
19 20]
I 21
17
254 MN munkanap

I

181

27
24
24
21
26
23
21
25
22
27
24
22

SZ CS P I
28 29 30
25 26
25 26
22 23
27 28 29
24 25 26
22 23
26 27 2öl
23 24
28 29 30
25 26 271
23 241
365NNnagöri

1
271
271
2411
1
241
2511

I H K SZCSP SZ V FÜ MN NN
5
4 1 21 31
4
4 0 20 28
4
5 0 22 31
30 31
4 4 1 21 30
27 28 29 30
5 5 1 20 31
4
4 1 21 30
29 30
I 27 28 29 30 31 4 4 0 23 31
I 31
5 5 1 20 31
4
4 0 22 30
28 29 30
5
4 1 21 31
4
5 0 21 30
30
4
4 1 22 31
28 29 30 31
52 52 7 254 365
P

MUNKANAP ÁTHELYEZÉS:

A 2008. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről még kormányreneíet nincs

ELECTROLUX LEHEL KFT

A várható módosításokat tartafrnazza.ezért ez egy munkaanyag

HÖCS P|

ÍKB
11 ^1
III
IV

1

V
VI
VII

1

Vili
IX
X 1
XI
XII

1

2
I

10 electrolux

H K SZCSP
5 6
7 8 9
2 3 4 5
2 3 4 5 6
1 2 3
1 4
5 6 7 8
2 3 4 5
1 2 3
3 4 5 6 7
1 2 3 4
5 6 7 8 9
2 3 4 5 6
1 2 3 4 I

6I

rrr
112
19
19
16
111
18
16
110
17

71

MUNKAÜGYI
H K
20
17
17
14
19
16
14
18
15
19 20
16 17
14 15

SZ CS
14 15 16l
11 12
11 12 13|
8 9 10|
13 14
10 11 12I
8 9 10I
12 13 14]
9 10 ni
13 Í4Í516M]M

10 11 12 b
9 10 llHlM
R

K
13
10
10
7
12
9
7
11
8

r. ll-u.1x.'MJ

isi

15l

M

111916
116
118
111513
117
114

NAPTAR
SZ CS P
21 22 231
18 19 201
18 19 20
15 16 171
20 21 221
17 18 191
15 16 171
19j
16 17
21 22 SS1
18 19 20
16 17 18

2]

2009

|
h
I 26
I
1
I
1

23
23
20
25

22
1 20
1 24

21
26
23
oi

K
27
24
24
21
26
23
21
25
22
27
24

SZ
28
25
25
22
27
24
22
26
23
28
25

CS p
29 30
26 27
26 27
23 24
28 291
25 261
241
23
27 28
24 251
29 30
26 27
MT1'T

H K SZCSP SZ V FÜ MN NN
5
4 1 21 31
4
4 0 20 28
4
5 0 22 31
30 31
4 4 1 21 30
27 28 29 30
5 5 1 20 31
4
4 1 21 30
29 30
27 28 29 30 31 4 4 0 23 31
31
5 5 1 20 31
4
4 0 22 30
28 29 30
5
4 1 21 31
4
5 0 21 30
30
28 29 30 31
4
4 1 22 31
nap
52 52 7 254 365

Electrolux Innovációs Akadémia indul
a Miskolci Egyetemen
Az elmúlt napokban kölcsönös előnyökön alapuló együttműködési megállapodást írt alá cégünk
vezérigazgatója, Takács János és dr. Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora Jászberényben,

a Lehel Gyöngye Étteremben. A kétoldalú szerződés keretében az Electrolux Lehel Kft. és
a Miskolci Egyetem a pályakezdő mérnökök elhelyezkedését, és az intézmény gyakorlatorientált

oktatásának fejlesztését kívánja elősegíteni.

Vállalatunk, illetve jogelődjei és a Miskolci Egyetem közötti
kapcsolat már több évtizedre tekint vissza. Ezen időszak
alatt sok végzős fiatal helyezkedett el, s dolgozik ma is
az Electrolux Lehel Kft.-nél. Az egyetem részese vállalatunk
kutatásfejlesztési tevékenységének is. Az együttműködés
újabb állomásához érkezett november 17-én, amikor egy
kétoldalú szerződés aláírásával mindkét fél kinyilvánította,
hogy érdekelt a kapcsolatok bővítésében és szorosabbra
fűzésében. A jászberényi Lehel Gyöngye Étteremben
sajtóreggeli keretében, a média munkatársainak, valamint
az Electrolux Lehel Kft. és a Miskolci Egyetem vezetőinek
jelenlétében írta alá a megállapodást Takács János
vezérigazgató és dr. Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem
rektora.
Az Electrolux és a Miskolci Egyetem között létrejött
együttműködési szerződés célja, hogy a két fél minden eddiginél
hatékonyabb párbeszédet folytasson, és közös erővel olyan
kutatásfejlesztési feladatot lásson el, amely támogatja
a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő tudású szakemberek
képzését.
- Az Electrolux egyik erőssége a vállalat humánerőforrás
menedzsmentjében rejlik. Magas szintű szakmai ismerettel
rendelkező mérnökeink kulcsszerepet játszanak a vállalat
eredményességében, ezért a kiválasztás során kiemelt figyelmet
fordítunk a potenciális munkavállaló szakmai ismereteinek
felmérésére. A Miskolci Egyetemen magas szintű mérnökképzés
folyik, ezért örömmel veszünk részt egy olyan
kezdeményezésben, amellyel tovább mélyíthetjük a hallgatók
gyakorlati ismereteit, és örömmel fogadjuk érdeklődésüket
vállalatunk iránt - mondta Takács János, aki hat pontban
foglalta össze az együttműködés lényegét.

1. Az Electrolux Lehel Kft. vezetői vendégoktatóként szakmai
előadásokat tartanak a vállalatról, eredményeiről, társadalmi
szerepvállalásairól, fejlesztéseiről, a mémökutánpótlás igényeiről.
2. Fontos az Electrolux Lehel Kft. termékeinek, eredményeinek,
különböző elismeréseinek kommunikálása. Ezen belül különböző
közös események rendezése, így Svédületes Napok
Jászberényben, Svédületes Est Miskolcon.
3. A Miskolci Egyetem az Electrolux Lehel Kft.-vel közösen tart
beiskolázási tájékoztatókat Jászberény középiskoláiban.
4. A Miskolci Egyetemen végzett kollégákat az Electrolux Lehel
Kft.-nél bevonják a felvételi interjúztatásba.
5. Az Electrolux Lehel Kft. dolgozóit folyamatosan tájékoztatják
a Miskolci Egyetem által biztosított képzési, továbbtanulási
lehetőségekről.
6. Cél az Electrolux Innovációs Akadémia létrehozása a Miskolci
Egyetemen. Ez több alprojektből áll. Szeretnék a gyakorlati
képzést erősíteni, a posztgraduális képzést segíteni, gyakorlati
időt biztosítani a fiataloknak, s a közös kutatásfejlesztést is
bővíteni. E program keretében alapítjuk meg az Electrolux
Akadémiai Díjat, amelyet a Miskolci Egyetem Gépészmérnök
és Informatika Karának végzős hallgatói kaphatnak meg.
Ez 300 ezer forintos pénzjutalom a legkiválóbb diáknak.
- Oktatási intézményünknél elsődleges szempont, hogy
hallgatóink az aktuális munkaerőpiaci igényekhez alkalmazkodó
tananyagot sajátítsák el. Az együttműködés jelentős előnyöket
kínál diákjaink számára. Egy nagyvállalat gyakorlatán keresztül
sajátíthatják el választott szakterületük gyakorlati ismereteit, így
diplomaosztás után máris konkrét szakmai tapasztalatokkal
lépnek be a munkaerőpiacra - mondta dr. Patkó Gyula,
a Miskolci Egyetem rektora, az együttműködési megállapodás
aláírását követően.

Az Electrolux Vezető tréningprogramot
csoportszinten első vonalbeli középvezetők
számára dolgozták ki 2003-ban,
s kiterjesztették az egész világra. Ennek

keretében különböző üzleti szektorokból

érkezett, különböző feladatokat ellátó
szakemberek találkoznak, cserélik ki

tapasztalataikat, építenek egymással
kapcsolatot. Az Electroluxon belül

14 országban közel 2000 vezető volt már
részese ennek a képzésnek.

Electrolux Vezető tréningprogram
A jelenleg is zajló programról Koncz Károly
HR-specialista, a program magyarországi
koordinátora a következőket nyilatkozta
lapunknak.
- A programot az adott országban a helyi
nyelven kell megtartani, a kidolgozott
koncepciótól eltérni nem lehet. A tréner
céget is ennek megfelelően választottuk ki
még 2003-ban. Kétszer 3 napos a tréning,
a kettő között 5-6 hét telik el.
A nemzetközi változat - angol nyelvű első modulját is már három éve
Magyarországon, Visegrádon rendezzük.
Ez az első szint. A második szintet,
az angol nyelvű nemzetközi
vezetőtréninget is Visegrádon rendezzük.
A következő szint a topvezetőké gyárigazgatók, divizióvezetők -, akiknek

angol nyelven már külföldön folyik
a képzés. A negyedik szint a TOP 200
vezetők EXEC-tréningje, melyet jövő év
elejétől indít a stockholmi
Vezetésfejlesztési Központ (MDC).
Hazánkban 2004 óta ez a hatodik
programunk, melyből öt már befejeződött.
Eddig 65 magyarországi vezetőnk vett
részt ebben a tréningprogramban.
A jelenlegi képzésben részt vevők:
Jászberényből Fekete Zsanett
PR-menedzser, Marton Tibor
energiaszolgáltatás-vezető, Szathmári
Sándor vezető termelési mérnök, Radics
Gábor raktárgazdálkodási művezető,
Kerekes Attila beszállítói
minőségbiztosítási csoportvezető, Csányi
Tamás mérnökbeszerző, Eszik Róbert

EMS-koordinátor Magyarország-Románia,
Dóka Róbert üzemvezető, Kiss Sándor
karbantartási vezető, Nyíregyházáról
Lakatos Krisztina logisztikai menedzser,
Barta Sándor termékmenedzser,
Budapestről pedig Losonczi László
minőségbiztosítási vezető.

Ülésezett az Európai Üzemi Tanács
November elején Krakkóban tartotta ülését
az Electrolux Európai Üzemi Tanácsa,
melyen Magyarországot Zsótér András,

az Electrolux Lehel Kft.-nél működő Vasas

Szakszervezeti Szövetség elnöke és Szécsi
Imréné alelnök képviselte. A tanácskozáson

történtekről Zsótér Andrást kérdeztük, aki
a következő tájékoztatást adta.
- A szokásoknak megfelelően az első napon
az országjelentéseket hallgatták meg a tanács tagjai. Számos
makrogazdasági mutató - infláció, munkanélküliség, GDP
alakulása - elhangzott, s természetesen szó esett arról is, hogy
a termelés során milyen problémák merültek fel, ezeket
sikerült-e, s hogyan megoldani.

12 electrolux

A résztvevők tájékoztatást adtak az EMS helyi eredményeiről is.
Természetesen a cég európai vezetői is jelen voltak
a tanácskozáson és saját területük eredményeiről, problémáiról
is beszámoltak. A tájékoztatók keretében kiderült, hogy nagyon
kemény küzdelem folyik a piacon, s a jövedelmezőség
érdekében a piaci versenytársak folyamatosan vizsgálják,
hogyan lehet olcsóbbá tenni a termelést. Nálunk
ez a COMPASS-projekt keretében történik.
A harmadik napon Hans Straberg, az Electrolux AB elnöke
átfogó tájékoztatást adott az Electrolux idei évéről, s ezen belül
Európára koncentrált.
A II. negyedév jó eredményeket hozott a cég számára
Európában, ám azt követően már érzékelhető volt a nyugat­
európai piacokon az igények csökkenése. Kelet-Európábán még
növekedés volt érzékelhető, de ez is lassult. Elhangzott
a tanácskozás során, hogy a befektetők továbbra is hisznek
a cégben, s látják a fejlődést. Többek között azért is, mert
a megrendelések csökkenése ellenére is folytatódnak
a beruházások, s ezzel a jövő megalapozása történik.

Asszimilációs program új
munkatársaknak
December 5-én, pénteken, jászberényi telephelyünkön asszimilációs programon vehettek részt

azon kollégáink, akik 2008 folyamán kerültek cégünkhöz. Az irodaépület 10. emeletén lévő

tárgyalóban a francia Cegos cég munkatársai irányításával számos feladatot kellett a délután során
megoldani a program résztvevőinek.
- A 90-es évek közepétől már létezett nálunk egy úgynevezett
beilleszkedési vagy más néven asszimilációs program. Akkoriban
ugyanis az volt a jellemző cégünkre, hogy tömegével vettük fel
a fiatal pályakezdő szakembereket. Az ő beilleszkedésük
elősegítését célozta meg ez a program. A szervezeti
átalakulásokat követően megszűnt a beilleszkedés ilyen jellegű
szervezett formája, s most ezt kívántuk ismét felújítani.
A program első része minden belépő számára a saját szervezeti
egységének megismerése, majd ezt követően kerül sor - évente
kb. két alkalommal - a résztvevők közötti csapatépítésre. Célunk
az asszimilációs program ezen második szakaszával az volt,
hogy a különböző területekről - Porszívó és Háztartási Kisgépek
Európai Beszerzési Központ, Porszívógyár, Hűtőszekrénygyár,
Szerszám- és Célgépgyár, Központi IT - érkezett fiatalokat egy
csoportba összevonva egyrészt megismertessük egymással,
másrészt találkozhassanak a gyárak vezetőivel. Fontos része volt
továbbá a mai programnak az is, hogy találjunk egy olyan közös
témát - ez most az együttműködés, az Electrolux értékek,
az Electrolux jövőkép volt -, amely függetlenül attól, hogy ki
melyik szervezetnél dolgozik, közös gondolkodást és közös
feladatmegoldást igényel a résztvevőktől - mondta
az asszimilációs programról Sinka Judit, a Porszívógyár
HR-vezetője.

Háztartási Kisgépek Európai Beszerzési Központ termékmérnök):
- Jól éreztem magam, s azt mondhatom, hogy pozitívan
csalódtam a programban. Jók voltak a feladatok, bár a délután
végére alaposan elfáradtunk. Talán ennek is köszönhető, hogy
az utolsó feladat - színdarab írása - kevesebb sikerélményt
hozott. Mindenki improvizált, de nem mindenkinek sikerült
a feladatot befejezni. Én egy kicsit rövidnek tartottam az időt,
talán korábban is kezdhettük volna. Esetleg 1 -2 napos tréninget
is el tudnék képzelni hasonló céllal. Legközelebb egy olyan
programban is szívesen részt vennénk, ami kimondottan azt
a területet érinti csak, ahol most dolgozom.
Német Krisztián (Szerszám- és Célgépgyár, Jászberény célgéptervező mérnök):
- Hasznosan töltöttük el ezt a délutánt egymással.
Kifejezetten tetszett a rajzos feladat, ahol mindenki
megcsillanthatta kreatív képességeit. Az utolsó feladat a színdarab írása és előadása - viszont nem mindenkinek
sikerült, s ezt kudarcként élhették meg. Véleményem szerint
jó lett volna, ha hosszabb a program időtartama, akár egy
1 -2 napos asszimilációs tréningen is szívesen részt vennék.
Szerintem mindenképpen elősegíti az ilyen és hasonló
program a munkakapcsolatokat.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy
a résztvevők hogyan értékelték
a program csapatértékelő részét,
milyen érzésekkel távoztak.

Timkó Péter (Porszívógyár - beszállítói
minőségbiztosítási mérnök):
- Véleményem szerint nagyon jó
volt ez a program, mert
találkozhattunk más területek
képviselőivel is. Bemutatkozással
kezdtük a programot, majd
megismerkedhettünk a területek
vezetőivel. Ezt követően
csapatépítő játékok következtek,
melyek közül számomra
a legérdekesebb az volt, amikor egy
filmes jelenetet kellett előadnunk.
Témánk a jelenlegi élet
az Electroluxnál volt, melynek sci-fi
változatát kellett megvalósítanunk,
ami nem volt könnyű feladat. Úgy
érzem, hogy eredményes délutánt
töltöttünk együtt.
Kelemen Gábor (Porszívó és

electrolux

13

Utánpótlás-nevelés
az Electrolux támogatásával
Cégünk, az Electrolux Lehel Kft. munkaerő-politikai célkitűzéseinek megfelelően évek óta

aktív szerepet vállal a hazai oktatási intézmények gyakorlatorientált képzési rendszerének
fejlesztésében. A megfelelő szaktudású utánpótlás-nevelés ugyanis mérnöki és

szakmunkás szinten is egyaránt fontos a vállalat számára. Ennek kapcsán tartott
sajtótájékoztatót december 4-én vezérigazgatónk, Takács János és Tamás Zoltán,

a jászberényi Klapka György Szakközép- és Szakiskola igazgatója.

Köztudott, hogy cégünk egyik
kulcsfontosságú partnerintézménye
a Miskolci Egyetem mellett a jászberényi
Klapka György Szakközép- és Szakiskola,
ahonnan évről évre jól képzett
munkatársak érkeznek a térségben
működő Electrolux gyárakba. A gyakorlati
ismeretek elsajátítására,
tapasztalatszerzésre az iskola és
vállalatunk együttműködésének
eredményeként létrejött Electrolux
tanműhelyben van lehetőségük
a diákoknak.
- Magyarországon jelentős hiány van a jól
képzett szakmunkásból. A munkaerő­
piaci adottságokat figyelembe véve
különösen fontos számunkra, hogy
gondoskodjunk a folyamatos munkaerő­
utánpótlásról. A szakközépiskolával
közösen olyan megbízható
szakismeretekkel rendelkező diákok

14 electrolux

kinevelésén dolgozunk, akik értéket
teremthetnek az Electrolux számára is mondta Takács János.
Jászberényi tanműhelyünk a folyamatos
beruházások eredményeként
a legkorszerűbb és a legjobban felszerelt
a régióban. A szakképző intézménnyel tíz
éve kötött megállapodásunknak
köszönhetően jelentős fejlesztések
valósultak meg itt, melyek többek között
a műhely szakmacsoportonkénti
átalakítását és a géppark cseréjét
érintették. A tanulók ma már a modern
CNC gépek használatát is elsajátíthatják.
- A legutóbbi beruházásnak köszönhetően
iskolánk 13 számítógéppel, és 7,
a forgácsoló szakmunkások tanításához
nélkülözhetetlen tasztatúramodullal
gazdagodott. Tovább emeli az oktatási
körülmények színvonalát az a szoftver,
melynek használatával diákjaink

elsajátíthatják a 3D-s számítógépes
tervezést is - mondta Tamás Zoltán.
A sajtótájékoztató keretében mutatták be
azt a két új gépet - egy eszterga- és egy
egyetemes marógép -, melyet cégünk
vásárolt majd 8 millió forintért, hogy
az oktatás feltételeit tovább javítsa.
- A gazdasági válság közepette sem
feledkezhetünk meg a fejlesztésekről.
Természetese a piac viselkedése
kihatással van a mi gazdálkodásunkra is.
Költségeinket a lehető legalacsonyabb
szinten kell tartani, ám a jövő érdekében
szükségesek az ilyen és hasonló
fejlesztések. Jó lenne, ha minél többen
gondolkodnának hasonlóan és
lehetőségeikhez mérten segítenék,
támogatnák a fiatal szakemberek
képzését - jelentette ki a tanműhelyben
tartott sajtótájékoztatón vezérigazgatónk,
Takács János.

Eszik Róbert az új EMS-koordinátor
Magyarországon és Romániában
Eszik Róbert szeptember elejétől került új pozíciójába, előtte mérnökként és EMS Change Agentként dolgozott. Fő feladata az EMS végrehajtásának koordinálása a fagyasztóláda-, porszívó- és
két hűtőszekrénygyárban Magyarországon. Hozzá tartozik még az Electrolux tűzhelygyára Satu

Maréban, Romániában. Közvetlenül Gareth Berrynek az EMS európai vezetőjének tartozik
beszámolással. Az új EMS koordinátort kérdeztük az EMS-ről, valamint az új pozíciójáról.
- Mióta dolgozik
az Electroluxnál?
- 1995-ben
kezdtem, mint
betanított munkás,
forrasztó,
csoportvezető és
gépbeállító. 2001 ben szereztem
meg a gépészmérnöki diplomámat, és
folyamatmérnökként folytattam
pályafutásomat. Amikor 2005-ben
az Electrolux bevezette az EMS-t
hazánkban is, megkértek rá, hogy vállaljam
el a változásvezető szerepét, amire a mai
napig is nagyon büszke vagyok. 2007-ben
kineveztek a Folyamatmérnökség
vezetésére a változásvezetői pozíció
mellett.

- Milyen tapasztalatokat szerzett az EMS
kapcsán?
- Sok személyes tapasztalatot szereztem
a szerelősorok optimalizálását,
minőségfejlesztést, és
veszteségcsökkentést érintően, melyek
mind EMS eszközök, és amelyek óriási
szerepet játszanak a folyamatfejlesztés
szempontjából. Én jelenleg kék fokozattal
rendelkezem.
- Miért fogadta el ezt az új feladatkört?
- Elkötelezett vagyok az EMS iránt, és
őszintén hiszem, hogy az EMS a legjobb,
amit tehetünk a vevői elégedettség
elérése érdekében, valamint
a beszállítóinkkal folyó együttműködésért.
Mint EMS-koordinátor, hozzájárulhatok,
és hatással lehetek a további
előrelépésekre, amely az EMS
végrehajtását segíti elő még további öt
termelési területen. Ez egy érdekes
kihívás és egyben egy logikus következő
lépés volt számomra.

- Melyek a fő céljai az új munkakörében,
és hogyan képzeli el az EMS-koordinátor
szerepét?

- A fő feladatot az ismeretek
továbbításában látom az EMS vezetése
és a gyárak között. Ez fontos annak
érdekében, hogy biztosítsuk az állandó
fejlődést a lean programban a régión belül
és világszerte. Továbbá nagyon fontos
még, hogy a különböző gyárakban
alkalmazott „legjobb megoldásokat"
terjesszük az üzemekben. Folyamatos és
közvetlen kapcsolatot szeretnék az EMS
vezetősége és a gyárigazgatók között,
hiszen ők azok, akik sikerre vihetik
az EMS-t, ezzel sikeressé téve
a gyárakat.

- Ön szerint milyen képességekre van
szükség egy ilyen munkakör ellátásához?
- Mindenekelőtt toleránsnak kell lenni
a csapattagokkal, meg kell érteni
a helyzetüket és meg kell hallgatni
a véleményüket a mindennapi munkájuk
során. Egyetértek Leonardo Bitsch új
nyugat-európai EMS-koordinátorral, aki
egy interjúban nyilatkozta, hogy
a legnagyobb kihívás a kulturális változás
megfelelő kezelése. Szeretek emberekkel
dolgozni, és szeretném, ha mindenki jól
értelmezné és lelkesedne az EMS
programért. Hiszem, hogy az EMS
mindenkinek hasznos, és örömet és sikert
hoz a munkában.
- Mit szeret az EMS programban?
- fxz EMS program standardizált
folyamatokról szól, de néha különbség
van abban, hogy hogyan hajtjuk végre
ezeket a folyamatokat, hiszen nem
egyformák a gyárak. A standard
folyamatok segítenek nekünk abban,
hogy ugyanolyan sikeresek legyünk
minden gyárban, növelve
a hatékonyságunkat és csökkentve
a hibákat, ami végül egy jobb minőséghez
vezet - ez az alapvető cél.
- Mi lesz ön számára a legnagyobb kihívás?
- A kulturális változás, valamint megtalálni
az egyensúlyt a munkám és
a magánéletem között.

- Van esetleg víziója az EMS-ről saját
területén?
- Ez a kulturális változáshoz kapcsolódik.
A termelésvezetőknek elkötelezettnek kell
lenniük az EMS iránt. Amennyiben minden
terület (Beszerzés, Logisztika, Műszaki
szervezetek stb.) alkalmazza majd
az EMS-t, akkor leszünk képesek igazán
haladni az úton, amin elindultunk három
évvel ezelőtt. Mivel az EMS egy program
és nem egy projekt, mindig nyitottnak kell
lennünk az új ötletekre, amely
a folyamatok javítását szolgálja.

- Végül egy egyszerű kérdés, hogyan
fogja kezdeni az új munkáját?
- Nem hiszem, hogy valami teljesen újjal
állok szemben. A munka tartalma, vagyis
az EMS program és a kollégák sem
változnak. Mint ahogyan a pozícióm
megnevezése elárulja, koordinálni fogom
a tevékenységeket és kapcsolatot tartok
az EMS csapat és a gyár vezetősége
között. Ezúton szeretném megköszönni
kollégáimnak az együtt eltöltött időt, és
hogy egy sikeres alapot hoztunk létre
az EMS számára, és azt várom, hogy
ugyanez a vonal folytatódjon. Továbbá
nagyon várom már, hogy megismerjem
az új kollégákat Nyíregyházán és
a romániai gyárunkban is.

„Róbert az egyik első Change Agent volt
az Electroluxnál, és egyike azoknak, akik
elsőként szerezték meg a kék fokozatot.
Én személyesen is támogattam Róbert
szakmai fejlődését az utóbbi néhány
évben, és nyomon követtem óriási
szorgalmának eredményeit, amelyekkel
elérte, hogy a jászberényi
hűtőszekrénygyár mérföldkő legyen
az EMS történetében. Ez az új pozíció
egy kihívás és egyben egy nagyszerű
lehetőség, hogy megossza szakértelmét,
és támogatást nyújtson a többi gyárnak
a régióban" - mondta Gareth Berry,
az EMS európai vezetője.

electrolux

15

Javasolj és nyerj! program
októberben
Október hónapban 23 javaslatot értékeltünk. Két kategóriában érkeztek be a javaslatok:
minőség és folyamat.
A javaslatok nagy része (22 javaslat)
a folyamat kategóriában érkezett be és
így a havi nyertes és a különdíjazott is
innen került ki!
Biztonság és minőség kategóriában
sajnos, nem tudtunk nyertest hirdetni, így
a díj ebben a hónapban nem kerül
átadásra.
A beadott ötletekből 10 lett elfogadva,
11 pedig nem alkalmazható. 2 db javaslat
próbát igényel, illetve további vizsgálatot,
ezért értékelésére a következő hónapban
kerül sor.
Nyerteseink a 110-es üzemből és
a II. üzemből kerültek kiválasztásra.

Az elmúlt 10 hónap statisztikája: 246 db
javaslat érkezett, amiből 102 db
elfogadott, 104 db nem alkalmazható és
34 db megvalósítva. 194 pont gyűlt össze
összesen, amiből 103 került kifizetésre.
Felhívjuk figyelmét a pontgyűjtő
kollégáknak, hogy az összegyűjtött
pontok kivehetők.

Csoportkép (balról jobbra):
Dóka Róbert (CCA60 üzemvezető),
Szentpéteri Ferenc (gyárigazgató),
Terebesi Sándor (termelési vezető),
Juhász József (CCA70 - havi
különdíjazott a folyamat kategóriában),
Molnár Attila (CCA60 - havi nyertes
a folyamat kategóriában), Ragó Gergő
(változásvezető)

További sikeres pontgyűjtést és
ötletelést kíván mindenkinek
az értékelőbizottság!

Nyertesek:
Havi nyertes a folyamat kategóriában
Molnár Attila, Combi top Üzem.
Javaslata a lefolyócső-tisztító cseréje
az N1112Y kompresszoroknál. Ezzel
a javaslattal komoly összeget sikerül
megtakarítani (1,2 millió forintot) éves
szinten.

Külön díjazott (szintén a folyamat
kategóriában)
Juhász József, TT&Cabinet Üzem.
Az új SD panelgyártósoron a lábsínberakó célgép módosításával jelentős
minőségjavulást érünk el, így javítva
a beépíthető készülékek ajtóbeállítását.

EMS sárga és zöld minősítések díjátadója
A jászberényi Hűtőszekrénygyár TT&Cabinet Üzemének Operation
Centerében november 26-án ünnepélyes keretek között került sor
a EMS sárga és zöld szintű minősítések díjátadójára. A díjakat
Szentpéteri Ferenc EMS szponzor adta át. Beszédében felhívta
a figyelmet az EMS eddigi eredményeire, sikereire, majd ezt követte
a díjak átadása. Az átadón 34 sárga és 6 zöld minősítés került
átadásra. Az idei évre tervezett célunk az, hogy 133 fő rendelkezzen
sárga és 10 fő zöld minősítéssel. Jelenleg 120 sárga és 10 zöld
minősítéssel rendelkező dolgozónk van.
A századikként sikeresen vizsgázott dolgozót egy ajándékcsomaggal
lepte meg az EMS csapat.

Hatodik díjátadó a Porszívógyárban
a Javasolj és nyerj! program keretében
A Porszívógyárban a hatodik EMS Javasolj és nyerj! díjátadóra került sor november 4-én. Október

végéig 206 javaslatot nyújtottak be a kollégák, ebből 65 ötlet már megvalósult vagy bevezetése
folyamatban van. Idén eddig 81 kollégánk nyújtott be javaslatot, az ötletekhez kapcsolódóan
35 millió Ft megtakarítást sikerült elérnünk és 1 836 000 Ft jutalmat fizettünk ki.
A Hónap legjobb ötletei kategóriában az oklevelet és a vele járó
10 ezer Ft jutalmat három javaslat kapta meg, melyek
bevezetése megkezdődött.

A Kis lépések, hasznos ötletek kategóriába hét ötletet soroltunk.
A javaslatok közül egy megvalósíthatóságának elemzése
folyamatban van, hat esetben az ötletet értékesnek ítéltük, de
a bevezetését nem támogatjuk. A kategória díját és a 10 ezer Ft
jutalmat három ötlettel nyerte el a legaktívabb kollégánk.

Az előző hónapban vizsgálat alatt volt 11 javaslat, ezek
értékelése is megtörtént. Nyolc ötletet nem tudtunk elfogadni,
ezek vagy nem alkalmazható ötletek, vagy egyedi esetekről
szólnak, vagy az ötletgazda munkaköri kötelessége vagy már
bevezetés alatt voltak az ötlet benyújtásakor.
Október hónapban 22 javaslat érkezett, közülük öt javaslat
megvalósult vagy megvalósítás alatt áll. Októberben a régi
ötletgazdák mellett 6 új javaslattevő is nyújtott be Javasolj és
nyerj! ötletet. Öt javaslatot jutalmaztunk meg, mindösszesen
90 000 Ft kerül kifizetésre.
Vass Attila gyárigazgató adta át az elismerő okleveleket
a Javasolj és nyerj! program nyertesei közül azoknak, akik
a délelőttös műszakban dolgoztak. A többi kolléga a munkahelyi
vezetőjétől veheti át az oklevelet.

Október végéig 13 javaslatról nem született döntés, három
esetben az ötlet véleményezése folyik, két esetben egyeztetés
történik a beszállítóval, öt esetben hosszabb tesztelés
szükséges a javaslat elbírálásához, három friss javaslat
véleményezése pedig még nem kezdődött meg.

Október havi nyertesek

A Kiváló javaslat kategória díjazottjai:
A Kiváló javaslat kategóriába két javaslatot soroltunk, ezek
költségmegtakarítást jelentő, megvalósult ötletek.
A jutalmat a költségmegtakarítás arányában állapítottuk meg, és
kifizetésre kerül 30 ezer és 20 ezer Ft jutalom. A kalkulált éves
megtakarítás összesen 610 ezer Ft.

Rohoska Anikó, Fodor Zoltán.

A Hónap legjobb ötletei kategória díjazottjai:
Dobák Ildikó, Székely Mihály, Tombor Tamás.

A Kis lépések, hasznos ötletek kategória díjazottja:
Bálint László.

Javasolj és nyerj! program újabb
díjátadója a Porszívógyárban
November végéig 229 javaslatot nyújtottak be a kollégák, ebből 70 ötlet már megvalósult

vagy bevezetése folyamatban van. Idén eddig 89 kollégánk nyújtott be javaslatot,
az ötletekhez kapcsolódóan 37 millió Ft megtakarítást sikerült elérnünk és több, mint
kétmillió Ft jutalmat fizettünk ki.
November hónapban 23 javaslat érkezett, közülük öt javaslat
megvalósult vagy megvalósítás alatt áll. Novemberben a régi
ötletgazdák mellett 8 új javaslattevő is nyújtott be Javasolj és
nyerj ötletet. Öt javaslatot jutalmaztunk meg. Hét ötleadó kapott
pénzjutalmat, mert volt közösen benyújtott javaslat is.
Mindösszesen 180 000 Ft kerül kifizetésre.
Vass Attila Gyárigazgató adta át az elismerő okleveleket
a Javasolj és nyerj program nyerteseinek.

A „Kiváló Javaslat” kategóriába egy javaslatot soroltunk,
ennek a komoly költségmegtakarítást jelentő ötletnek
a megvalósítása az Európai piacokon bevezetett porszívóknál
megtörtént. Az engedélyeztetési eljárások után az EU-n kívüli
piacokon is tervezzük a bevezetését, ezért további
megtakarítás és jutalom kifizetése várható 2009 februárjában.
A kalkulált éves megtakarítás 1 968 000 Ft.
A költségmegtakarítás arányában állapítottuk meg a jutalmat,
így most kifizetésre kerül 100e Ft.

A „Kis lépések, hasznos ötletek” kategóriába három ötletet
soroltunk. A javaslatokat értékesnek ítéltük, de a bevezetésüket
nem támogatjuk. A kategória díját és a 10 ezer Ft jutalmat négy
ötlettel nyerte el a legaktívabb kollégánk.
Az előző hónapban vizsgálat alatt volt 13 javaslat, ezek
értékelése is folytatódott. Összesen tizenkét ötletet nem tudtunk
elfogadni, ezek vagy nem alkalmazható ötletek, vagy egyedi
esetekről szólnak, vagy az ötletgazda munkaköri kötelessége
vagy már bevezetés alatt voltak az ötlet benyújtásakor.
November végéig 16 javaslatról nem született döntés, hat
esetben az ötlet véleményezése folyik, három esetben további
adatgyűjtés szükséges, négy esetben tesztelés alatt van
a javaslat, három friss javaslat véleményezése elkezdődött.

November havi nyertesek:
Kiváló javaslat kategória díjazottja
Nagy Róbert

Hónap Legjobb Ötletei kategória díjazottjai
A „Hónap Legjobb Ötletei” kategóriába négy javaslatot
soroltunk, melyek bevezetése megkezdődött. Egy esetben
három ötletgazda közösen adott be hasznos javaslatot,
ők is megkapták az oklevelet és a vele járó 10 ezer Ft jutalmat.

Gyárfás Krisztián, Kiss Sándorné, Nagy István, Bodor Ágnes,
Karászi Melinda, Káliné Varga Mária

Kis lépések, hasznos ötletek kategória díjazottja
Nagy István

EMS látogatás a Porszívógyárban

Magnus Schreiber gyárigazgató és Mikael
Ákerström termelésvezető az Electrolux
Filter AB részéről 2008. november 10. és
13. között gyárlátogatáson vett részt
a Porszívógyárban, ahol az EMS
bevezetését tanulmányozta. A látogatás

során lehetőség volt
a porszívógyári
mellett
a nyíregyházi,
valamint
a jászberényi
üzemek
megtekintésére is.
A porszívógyári
látogatás során
Szilágyi László
termelésvezető és
László Róbert EMS
CA mutatta be
a vendégeknek az
EMS bevezetésének
lépéseit. Részletes
áttekintést adtak
a 2006-os kezdeti lépésekről, és az azóta
eltelt időben végzett folyamatos
fejlesztésekről. Külön kiemelték
a dolgozók bevonásának szükségességét
a változtatások során.
Jövő év első negyedévében beszállítóink

EQE tréning
a jászberényi
Hűtőszekrény­
gyárban
Immár második alkalommal került megrendezésre a jászberényi
Hűtőszekrénygyárban az EQE (Electrolux Quality Exellence)
tréning. A II. üzemben az 50. héten, míg az azt követő héten
hétfőn a 110-es üzemben ismerkedhettek meg a dolgozók
az Electrolux globális gyártási stratégiájának eszközeivel.
A tréninghelyszíneken az alábbi témákkal foglalkoztak:
• 5S
• 7 veszteséq
• 8D
•5D
• Q-gate
• OP center
• szabványműveletek
• vizuális gyár
• Custumer quality
Az utóbbi témáról hallhattak bővebben a dolgozók. A két nap
alatt több mint 600 dolgozó ismerkedhetett meg ezekkel
az eszközökkel. Terveink között szerepel, hogy 2009-ben
a Hűtőszekrénygyár minden dolgozója ilyen tréningen fog részt
venni.

közül elsőként az Electrolux Filter AB
kezdi meg gyártási rendszerének EMS
irányelveknek megfelelő átalakítását,
amelyben számíthatnak a magyarországi
tapasztalatokra és támogatásra.

Rekordszámú termékbevezetés
Január-február
A Zanussi hűtő,- és fagyasztószekrények megújult belső kialakítással kerültek az európai piacokra.
A design kialakítása (színek, grafikák) tavaly Olaszországban és Belgiumban történt központilag
összehangolva a többi termékvonallal. Éves szinten 470 ezer db hűtő- és fagyasztószekrény készült
el 2008-ban.

Április
Idén került gyártásra a 190 literes, 125 cm magas fagyasztószekrény, melyet hazánkban és
Olaszországban fejlesztettek ki magyar mérnök kollégák közreműködésével. A termékek az összes
európai piacokra készülnek. Vásárlói szemmel nézve optimális a belső tér kihasználása ételek
fagyasztására, valamint a 125 cm magas hűtőszekrénnyel együtt side-by-side-ként is használható.

Május
Szintén hazánban történt az A++-os energiatakarékos felülfagyasztós kombinált
hűtőszekrények fejlesztése, mely termékek a 2-es üzemben készülnek, és az olasz
piacon kerültek elsőként értékesítésre. Ez egy teljesen új tagja a felülfagyasztós AEG
termékcsaládnak. A vásárlók körében közkedvelt, mivel 45 százalékkal kevesebb
az energiafogyasztása, mint az A-s energiaosztályú készülékeknek.

Május

i

Fagyasztóládák területén hazánkban fejlesztették ki magyar mérnökök a „retro” mechanikus
készülékeket, melyek a jászberényi 105-ös üzemben készülnek és európai országok piacain
kerülnek értékesítésre. A retro design az ergonomikus fogantyút és egy egyszerű kontrollt
takar. Ezek a készülékek A+ és B osztályban sikeresek Kelet-Európábán.

Szeptember
Idén került elsőként gyártásba még az 55 cm széles TT fagyasztó egy új, átervezett
formában, mely Electrolux és Zanussi márkanév alatt már kapható a magyar piacon is.
Vásárlói szemmel nézve előnyei, hogy energiatakarékos, 3 fagyasztórekesz található
a készülékben és a középső egy úgynevezett maxi fiók, amelyben akár egy nagyobb
méretű pulyka is lefagyasztható.

Október-december
Az idei év legnagyobb újdonsága a beépíthető hűtők gyártásának indítása volt, konkrétabban
a 88 cm magas beépíthető hűtők termékválasztéka a középszegmens részére, A++ és A+
energiaosztályban. A termékfejlesztés magyar mérnökök közreműködésével hazánkban és
Olaszországban zajlott. A készülékek gyártása idén októberben indult, kétfajta struktúrában.
Hazánkban már mind az Electrolux, mind a Zanussi beépíthető hűtőkészülék kapható.

20 electrolux

NÉGY (por)SZÍVÓS ÉVSZAK
A 2008-as év is bővelkedett új termékcsalád-bevezetésben a Porszívógyár. Nem volt olyan

évszak, amire ne jutott volna egy új termék. De haladjunk csak szépen sorjában.
A kemény tél...
...a Maximus porszívó bevezetésének ideje, ami
keménységében és erejében nem áll messze a Gladiátorban
Maximust alakító Russell Crowe-tól.

A Maximus egy igazi harcos: küzd a porral és
a szennyeződéssel. Teheti, hiszen az Electrolux eddig valaha
gyártott legjobb légszállítási és szívási tulajdonságaival
rendelkező termékcsaládja.
A teljesítmény fokozását a Power booster funkció az autótuninghoz hasonlóan segíti.
A készülék kiváló tulajdonságai kiegészülnek egy
csúcsteljesítményű szívófejjel, ami a Dúst Magnet (pormágnes)
nevet kapta. Ez a szívófej kereskedelmi forgalomba elsőként
a Maximus termékcsaláddal együtt került bevezetésre; az elülső
és oldalsó szívásteljesítménye olyannyira egyedülálló, hogy az
a szennyeződés, ami eddig csak számos oda-vissza tologatás
eredményeképpen tűnt el, az most fölösleges tornamutatványok
nélkül, egy mozdulatra.
Említésre méltó az is, hogy mennyire vékony ez a szívófej, hiszen
ez a bútorok alatti takarítást könnyíti meg.
A különleges tartozékok sora ezzel még nem ért véget: egyedül
a Maximus rendelkezik olyan „fedélzeti" (a tartozékfedél alatt
tárolt) textil turbószívófejjel, ami forgókeféjének köszönhetően
mindig kéznél lévő segítőtárs pl. a kutya-, illetve macskaszőr
eltávolításában, ha a gazdi is szeretné kedvenc fotelját birtokba
venni.
A Maximushoz volt az első termékcsalád, ami a 2008-as
színpalettát bevezette: ennek eredményeképpen vidámabb (és
világosabb) színeket kaptak az Electrolux; komolyabb (és
sötétebb) színeket kaptak az AEG-Electrolux márka alatt
értékesített termékek.
A Maximus legnagyobb felvevőpiacai: Franciaország, Ausztrália
és Lengyelország - csak ebben a három országban több mint
50 000 db termék talált gazdára 2008-ban.

A célcsoportot azok a fogyasztók jelentik, akik érzékenyek
a pénztárcájukra, de mégis szeretnének egy modern terméket
megbízható márka alatt vásárolni. Jellemzően kicsi lakásban
élnek - nagyon sokszor az első porszívójukat vásárolják.
Nekik lett kifejlesztve a Clario2, ami valóban könnyű: súlya
mindössze 4 kg, tárolása pedig igazán minimális helyet igényel.
Kis méretei ellenére körülbelül 9 méter sugarú körben lehet vele
takarítani, és szintetikus s-bag® porzsákja akár 50%-kal
hosszabb ideig használható, mint egy átlagos papír porzsák, sőt
még egy „kettő az egyben” tartozék kefe is található
a készülékben.
A termék kompakt jellegét jeleníti meg a csomagolódoboza is,
mely a készüléket egy könyvespolcon mutatja be.
A Clario2 legnépszerűbb a kelet-európai országokban: két
legnagyobb piaca Oroszország és Lengyelország.

Hosszú forró nyár...
Az Electrolux egyik sikerterméke az Ergospace platform, melyből
bevezetése óta több mint egymillió darabot gyártottunk.
Egy porszívó termékcsalád életében öt-hat év hosszú idő, ideje
volt már helyet adni az új generációnak. A megismételt
kutatások azt mutatták, hogy a fogyasztói elvárások nem
változtak: ugyanolyan fontos maradt, hogy lehetőség szerint
az egész lakást ki lehessen takarítani anélkül, hogy másik
konnektort keresgélnénk, és fontos maradt az is, hogy
a készüléket a lehető legkisebb helyen lehessen tárolni - és
ebből a szempontból a legnagyobb problémát a gégecső jelenti,
így került gyártásba a nyár folyamán a New Ergospace a Clario2 főié pozícionált termékcsalád, mely 9 méter hosszú
kábelével, 13 méteres hatósugarával és Ergoshock ütközőjével mely nemcsak a falat és a bútorokat védi, hanem a gégecső
rögzítésére is szolgál - eleget tesz a fogyasztói elvárásoknak.
A fentieken túl a modern design, a „három az egyben"
többfunkciós tartozék kefe, a Dúst Magnet szívófej már előre
jelezte a termékcsalád sikerét: a készülékből kevesebb mint fél
év alatt mintegy 100 ezer darab talált gazdára Európa szinte
összes országában.

A könnyed tavasz...

Bronzvörös ősz...

Kutatásainkból tudjuk, hogy a fogyasztók negyede elégedetlen
porszívójának a súlyával, és problémát okoz számukra a nagy
méretük is.
Ezért került bevezetésre a második negyedévben a Clario2,
az Electrolux márka legalacsonyabbra pozícionált
termékcsaládja.

A téli álomra készülődés helyett teljesen más jellegű készülődés
zajlik a Porszívógyárban: az utolsó simítások folynak
az Ultra One termékcsalád tömeggyártásra történő
előkészítésében. A tét nem kicsi: ettől a porszívótól várjuk, hogy
megszilárdítsa az Electrolux márka prémium szegmensbeli
szerepét.

Örökzöld Green

f\z elvárás az „1. számú porszívóival szemben nem kevés:
legyen a legjobb a minősítő intézetek teljesítménytesztjein s mindezt a versenytársakétól alacsonyabb zajszinten és
igazi ÉLMÉNY legyen vele a takarítás.
A termékfejlesztés számos újdonságot épített a készülékbe:
az „első érintést” szinte vonzó fogantyútól, az alumínium
alkatrészeket is tartalmazó tartozék rendszeren keresztül
a különleges görgőcsapágyas kerekekig.
A termékcsalád zászlóshajója a bronzvörös, metálfényű,
motoros szívófejjel ellátott modell lesz, ami a mintegy 100’Ft-os
fogyasztói árat megfizető vásárlóknak igazi prémiumélményt
nyújt majd. A termékről most elég ennyi, további részletekről
majd a termékbevezetés után...

Évszakoktól független az Electrolux üzleti modellje, amely
a fenntartható növekedésen alapul és hozzá kiván járulni egy
élhetőbb világhoz, a zöldebb környezethez.
Az első fecske a padlóápolási termékvonalon az Ultra Silencer
Green volt, mely azon túl, hogy alacsony energiafelhasználású
motort használ (az energiamegtakarítás értéke egyenértékű azzal
az összeggel, mintha a készüléket 30%-os árengedménnyel
vásárolnánk), mintegy 60%-ban tartalmaz visszaforgatott
műanyagot, és a termék élete végén közel 100%-ban újra
felhasználható.
A termékkoncepció szinte várakozáson felül bizonyult
sikeresnek: alig több mint fél év alatt mintegy 40 ezer készüléket
szállítottunk ki.
Az Ultra Silencer sikerein fölbuzdulva számos más
termékcsaládban is születtek kis zöld csemeték (Airmax Green,
New Ergospace Green), amelyek reményeink szerint
hozzájárulnak majd a fogyasztók környezettudatosabb
választásához, hogy ne csak a készüléken föltüntetett bemeneti
teljesítmény (watt) legyen a szempont, hanem a készülék valós
szívási teljesítménye és anyagai visszaforgathatósága.

ultrasilencer

EH Electrolux

■■■■ ■ ■■
■■■
■■■ ■ ■■
■■■■■
■■
■■■■
■ ■
■■■■■ ■■■■■ ■

■ ■




■■■■ ■
■■■
■■■ ■


■■■■




elfogadható például, hogy 2 millióan
adóznak, 2,3 millióan fizetnek tb-t, s ők
tartják el a 10 milliós Magyarországot.
Egyebek mellett elhangzott, hogy
egyszerűsíteni kellene az adózást, be
kellene vezetni az egykulcsos adót,
a vagyonosodási vizsgálatokra nagyobb
hangsúlyt kellene fektetni, s jobban kellene
támogatni a kis- és közepes
vállalkozásokat. Mindezekkel a vendég is
egyetértett, s reményének adott hangot,
hogy a politika, a politikusok is meghallják,
s el is fogadják majd ezeket az
észrevételeket. A találkozót követően Kóka
János a következőképpen foglalta össze
benyomásait:
- A politikusoknak hetente kellene egy-egy
ilyen beszélgetésen részt venniük, mert
számomra olybá tűnik, mintha
a parlamentben ülők sokszor elfelejtenék,
feladatunk az, hogy Magyarországon
10 millió embernek, több ezer vállalkozásnak
segítsünk sok millió munkahely megtartásán,
versenyképesebbé tegyük az országot,
vonzóbbá a tőke számára. Ennek nagyon jó

A gazdaságról Kóka Jánossal
Takács János vezérigazgatónk meghívásának eleget téve november 4-én Kóka János, volt

gazdasági miniszter, az SZDSZ frakcióvezetője találkozott városunk gazdasági életének

meghatározó személyiségeivel a Lehel Gyöngye Étteremben. A vendég előbb a válságból
kivezető, előttünk álló feladatokról szólt, majd a cégvezetők véleményét hallgatta meg.

A jelenlegi helyzet megoldására egy tíz pontból álló javaslatot
ismertetett Kóka János, melynek része például az úgynevezett
plafontörvény, amely korlátot szabna a kormánynak a kiadások
terén. Ebben, úgy tűnik, ötpárti egyetértés van, s van remény arra,
hogy más kérdésekben is megvan ennek a lehetősége.
Az élőmunkát terhelő adó mértékét mindenképpen mérsékelni
kell, ha a gazdaságot ismét be akarjuk indítani, derült ki Kóka
János szavaiból, aki nagyon fontosnak tartja, hogy eldöntsük
végre, mi az állam feladata.
- Talán hihetetlenül hangzik, de igaz, az állam 9045 feladatot lát
el. Ebben a kórházi ellátástól az útlevélkiadásig minden szerepel.
Kérdés persze, hogy szükség van-e ilyen állami gondoskodásra.
Szerintem nincs, azaz felül kell vizsgálni, hogy ezen feladatok
közül mit kell valóban az államnak ellátnia, s mit nem. Komoly
megtakarítást lehetne elérni, ha ebben egyetértésre jutnánk mondta Kóka János.
A vendég szavaiból kiderült, nem csak a kiadási oldallal kell
foglalkozni, hanem a bevételivel is. Az állam szerepének
tisztázása, a szükséges reformok elindítása - amelyek
megakadtak, azok újraindítása - elkerülhetetlen, ha az országot
hosszú távon rendbe kívánjuk tenni, s a versenyképességünket
javítani akarjuk. Ebben a jelenlévő gazdasági szakemberek
megerősítették Kóka Jánost.
A találkozó második felében a gazdaság képviselői mondták el
véleményüket, sorolták mindazt, amin változtatni kellene. Nem

gyakorlatait, példáit hallottam itt ma. Nem csak
az adócsökkentést, hanem a bürokrácia csökkentését, az ezzel
kapcsolatos vállalkozói igényeket is elmondták nekem.
A politikának ebből táplálkoznia kell. Minden olyan asztal körül,
ahol ma Magyarország jövőjét tervezzük, ott kell, hogy üljenek
a gazdaság szereplői, a vállalkozók is - mondta a találkozóról
Kóka János.
Elégedetten nyilatkozott a találkozóról annak végét követően
a meghívó Takács János is.
- Úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben nagyon aktuális
volt ez a találkozó, hiszen beszélgettünk a világválságról, annak
hatásairól, s arról is, hogyan látják a kiutat a politikusok,
s hogyan látjuk mi, a gazdaság szereplői. Öröm számomra,
hogy tulajdonképpen egyformán ítéljük meg a helyzetet, s talán
még a javaslataink is nagymértékben fedik egymást. Ami viszont
egy kis szkepticizmussal tölt el engem - bár örök optimista
vagyok -, az az, hogy megtörténnek-e mindazok a lépések,
amelyekben egyetértünk. Sokszor láttunk már arra ugyanis
példát, hogy az egyetértés ellenére sem az történt, aminek
történnie kellett volna. Talán egyszerre, egy időben nincs
lehetőség arra, hogy a szükséges reformlépéseket megtegyük,
de legalább a nagy dolgokban el kellene indulni. Pontosan azért,
hogy Magyarország jól kerüljön ki ebből a válságból
a versenytársaihoz képest, s a fellendülést helyzeti előnyből
kezdje - mondta cégünk vezérigazgatója.

electrolux

23

Finomságok egyszerűen
a Zanussi gőzsütőjéből
Gőzsütővel bővült a Zanussi termékválasztéka. A beépíthető készülék a hagyományos sütő összes

hasznos funkcióját gőzpárolással kombinálja, így az egészséges, ízletes ételek készítése

egyszerűen és kényelmesen megoldható.
a memóriába pedig beprogramozhatok
a jól bevált beállítások. A kisgyermekes
családok csemetéit gyermekzár és dupla
üvegezésű sütőajtó védi a forróságtól, így
a gyerekek nyugodtan játszathatnak
a konyhában is, ha anyukájuk közelében
akarnak lenni.
A tökéletes eredmény eléréséhez egy
hőálló üvegtálat ajánl a gyártó, melyhez
egy speciális csövet lehet csatlakoztatni.
A cső közvetlenül a tálba vagy akár a hús
belsejébe vezeti a gőzt, garantálva ezzel
a sült zamatos, teljes ízét.
A sütéshez használt gőz az 1,2 literes
tartályba tölthető vízből képződik.
A Zanussi praktikus tervezési gyakorlatát
jelzi, hogy a víztartály egyszerűen
kiüríthető, így minden használat előtt friss
vízzel lehet feltölteni a sütéshez.

A Zanussi könnyen kezelhető gőzsütőjével
az egészséges és finom ételek készítése
nem igényel többéves gyakorlatot vagy
komoly tapasztalatot a konyhaművészet
terén. A gőzsütőben az ételek megőrzik
vitamin- és ásványianyag-tartalmukat, míg

24 electrolux

a hús belseje lédús marad, külseje pedig
ropogósra sül.
A Zanussi gőzsütő nagyméretű
érintőkapcsolós kijelzőjén egyszerűen
beállítható a kívánt sütési funkció,
nyomon követhető a hátralévő sütési idő,

Az egyszerűen és kényelmesen kezelhető
sütő, híven olasz hátteréhez,
megjelenésében is figyelemre méltó.
Az inox felületen a fekete hátterű
kezelőpanel modern külsőt kölcsönöz
a készüléknek, melyet tovább erősít
a kezelőfelület és a sütőablak méretének
összehangolása, ami többnyire a felső
kategóriás modellek jellemzője.
A Zanussi gőzsütő (ZCB990XQ)
megvásárolható 229 900 forintos
fogyasztói áron a Zanussi termékeket
forgalmazó szaküzletekben.

Új Electrolux mosogatógépek,
legyen még egyszerűbb a mosogatás
Az új Electrolux mosogatógépek praktikus megoldásait azok értékelik majd igazán, akik már
megfogalmazták magukban, hogyan lehetne még kényelmesebbé tenni a készülékek

használatát. A mini evőeszköztartó, a pohárrögzítő gumitüskék és a kivehető tányértartók
a mosogatógép kényelmesebb használatát biztosítják.
A nagyobb összejövetelek után,
amikor halomban áll a szennyes
edény a konyhában, okozhat némi
fejfájást, hogyan is pakoljuk be
a sok mosatlant a mosogatógépbe.
Féltjük a borospoharakat, nem fér
el a levesestál, macerás a sok
mosatlan bepakolása. Mindezt
elkerülhetjük, ha az Electrolux új,
praktikus megoldásokkal felszerelt
mosogatógépét használjuk.

Az új készülékekben féltett poharaink, kedvenc csészéink is
biztonságban vannak, mert a felső kosár pohárrögzítő
gumitüskéi nem engedik, hogy
azok felboruljanak, rosszabb
esetben összetörjenek.
A gumitüskék nem csak
a mosogatás során biztosítanak
stabil helyet a poharaknak, már
a bepakolást is megkönnyítik.
A mosogatógépbe általában

nem egyszerre pakolunk be mindent,
hanem ahogy gyűlik a szennyes,
folyamatosan töltjük meg a piszkos
edényekkel a kosarakat. Az új, rugalmas
anyaggal bevont pohárrögzítő tüskék
megakadályozzák, hogy felboruljanak
a poharak a felső kosár ki-be húzogatása
közben.
Ahogy ezt már megszokhattuk, az alsó és felső kosár elemeit
különbözőképpen hajtogathatjuk, így az éppen aktuális szennyes
edények helyigényére szabhatjuk a rakteret, a nagy
evőeszköztartót pedig több helyre is állíthatjuk.

A felső kosárban található mini evőeszköztartó apró
figyelmesség a tervezőktől, mely praktikus lehet, amikor
a desszerthez használt kisméretű evőeszközöket kell
elmosogatni. Praktikus megoldás az alsó kosárban elhelyezett
két kivehető tányértartó, melyekkel egyszerre 14 tányért is
mozgathatunk, így gyorsabban megy az edények ki- vagy
bepakolása, mintha egyesével kellene mozgatni őket.

Az Electrolux új mosogatógépei fehér (ESF 66720) és inox
(ESF 66720X) kivitelben kaphatók 109 900, illetve 131 900
forintos ajánlott fogyasztói áron a szaküzletekben.

Stílusos autós porszívó férfiaknak
Lepje meg barátját, fivérét, vagy édesapját egy új, Electrolux CarVac autós
kéziporszívóval.
A szívünknek kedves férfiak biztosan örömmel fogadják majd
az Electrolux új, Rapido CarVac autós kéziporszívóját.
A Rapido CarVac praktikus
hordozótáskájában
kényelmesen és
kulturáltan tárolható
a csomagtartóban, így
az alig egykilós
készülék mindig
kéznél van. Amikor
kiborul valami
az autóban vagy
egyszerűen csak ráfér
már a kocsi belső terére a takarítás, csak csatlakoztassa
a szivargyújtóra és máris porszívózhat. 5 méteres kábelével
még a csomagtartóig is elér. A résszívóval minden kis
rejtett zug kitakarítható, a portalanító ecsettel pedig
a műszerfalat lehet kíméletesen, ugyanakkor hatékonyan
tisztítani.
Az exkluzív hordozótáskában a készülék mellett a tartozékai is
kényelmesen elférnek.
Az autós porszívó könnyen gurul a szívórése alatt elhelyezett két

kis görgőn, így egyszerűen irányítható, és nem karcolja össze
a kemény burkolatot az autóban.
A Rapido CarVac 13 990 forintos ajánlott fogyasztói áron
megvásárolható a szaküzletekben.

Maximális kapacitás, minimális
energiafogyasztás
Az Electrolux új, A+ energiaosztályú mosógépében akár 8 kg ruhát is moshatunk egyszerre.
A nagy kapacitású fekete készülék extra méretű betöltőnyílásán keresztül a ruhák be- és

kipakolása is sokkal kényelmesebb.
Az Electrolux új modellje mindkét kritériumnak megfelel. A 8 kg
töltőtömegű dobban egyszerre kimosható egy 5 fős család egy
heti színes ruhája vagy akár 4 ágyneműgarnitúra is.
A nagy kapacitású dobhoz nagyméretű betöltőablak is tartozik,
amelyen keresztül sokkal könnyebb a sok ruha be- és
kipakolása, és átláthatóbb a dob belső tere is. így nem kell
vadászatot indítani az eltűnt fél pár zoknik vagy alsóneműk után,
melyek időnként rátapadnak a dob falára.

Az óriási rakteret egy hagyományos mosógép méretei közé
építették be a fejlesztőmérnökök. A 60x60 centiméteres
alapterületű gép ugyanakkora helyet foglal el a fürdőszobában
vagy a konyhában, mint a kisebb, 5-7 kg kapacitású modellek.
A mosógép első látásra fényes, fekete burkolatával hívja fel
magára a figyelmet. Az új, fekete modell azoknak a vásárlóknak
készült, akiknek az igényeiket kielégítő funkcionalitás mellett
a design is fontos a termékválasztás során.

Az Electrolux fekete óriása természetesen kínálja mindazokat
az extra programokat, melyeket egy felsőkategóriás géptől
elvárhatunk. A nagyméretű LCD-kijelzőn keresztül igazolja vissza
a beállított programokat, melyek között találunk 14 perces
gyorsmosást és 3 új öblítési lehetőséget is. A készüléket Time
Manager funkcióval is ellátták a tervezők, így ön határozhatja
meg, meddig tartson a mosás.
Az Electrolux Thinking of You (Önre gondoltunk) filozófiáját fejezi
ki új mosógépének megalkotásával is A kereskedelmi
tapasztalatok azt mutatják, hogy növekszik az igény a nagy
kapacitású modellek iránt, s emellett egyre fontosabb szempont
a választás során a készülék energiafogyasztása.

Az Electrolux nagy kapacitású Time Manager mosógépe
(EWN14991K) 199 900 forintos ajánlott fogyasztói áron kapható
a szaküzletekben.

Az AEG-Electrolux márkájú fagyasztóláda
piacvezető az elektronikus kiskereskedelem
400-500 eurós árkategóriájában
A fagyasztóládák között az AEGElectrolux csaknem 13
százalékos piaci részesedést ért
el, mely négyszer magasabb
az előző évhez képest.
Az abszolút befutó ÖKO Arctis
60230GT A++ energiaosztályú
fagyasztóládánknak köszönhetjük
piacvezető helyünket a 400-500
eurós árkategóriában.
Ebben az időszakban a 6. helyről
a 2.helyre törtünk előre a toplistán
a fagyasztóláda-piacon.
Az alábbi aktuális kimutatás
szemlélteti legjobban a sikerünket.
Összegezve: minden
árkategóriában igen jól
szerepelünk vonzó fagyasztóláda­
választékunkkal.
így a piaci versenytársakkal
összehasonlítva a legjobb
fejlődést/javulást mondhatjuk
magunkénak.

GfK Retail and Techndogy

PANELMARKET GERMANY

Hitlists

FREEZERS CHEST

JUL08-AUG08

No.

Brand

Model

FIRST

WIDTHNO
FR

EN*
CL

acttvity

Sales

Dlstr.

Price

%

wgtd.

c

Price

1.

UEBHERR

GTS2112

84

NO

A+

FEB 03

10,8

43

360

91

2.

AEG-ELECTROL

ÖKOARCTIS 60230 G

119

NO

A *4- FEB 08

5,1

22

426

107

3.

TRADEBRAND

4.

BAUKNECHT

GTA 2112 OPTIMA

81

NO

A

3,8

19

300

75

5.

TRAOEBRAND

6.

TRADEBRAND

7.

UEBHERR

26

434

109

8.

TRADEBRAND

9.

BAUKNECHT

GTA 2501 OPTIKA

112

NO

A+

MAY05

2,1

12

330

83

UEBHERR

GTP 2226

100

NO

A + + MAR 03

2,1

12

602

151

11.

BOSCH

GTM 26 A 30

112

NO

A ++ MAY 08

2,0

10

450

113

12.

TRADEBRAND

10.

4,2
MAR 07

3,8
3,3
GTS2612

87

NO

A+

FEB 03

3,2
3,1

1,9

13.

UEBHERR

GTP 2626/GTPBL2626

114

NO

A++ > 2001

1,9

18

635

160

14.

SIEMENS

GT 26 MA 30

112

NO

A++ JUL08

1,9

7

466

117

15.

UEBHERR

GTS3612

113

NO

A+

1,6

5

637

160

100,0

84

398

100

FEB 04

Megyei TOP 50
Tizenharmadik éve az első helyen Jász-Nagykun-Szolnok megyében
A 2007. évi Megyei TOP 50 kiadványban a 2007-es
eredmények alapján vállalatunk ismét az első helyen végzett.
A kiadványt első alkalommal 1995-ben állította össze és adta
ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és
Iparkamara, valamint az APEH Észak-alföldi Regionális
Igazgatósága. Ahogy első alkalommal, s azóta minden
évben, a 2007-es esztendőben is cégünk, az Electrolux Lehel
Kft. áll a megye 50 legjelentősebb cégét, vállalatát
felvonultató lista élén.
A 2007. évi Megyei TOP 50 kiadvány bemutatásán és
átadásán Sziráki András, a Megyei Kereskedelmi és
Iparkamara elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket,
köztük dr. Veres János pénzügyminisztert és dr. Szikora
Jánost, az APEH elnökét.
Dr. Veres János is köszöntötte a Megyei TOP 50 megjelent
vezetőit, képviselőit. A pénzügyminiszter ismertette
a napjainkban zajló pénzügyi válság kialakulásának okait, s azt
is, hogy a magyar kormány milyen intézkedéseket tett, s tesz
várhatóan ezzel kapcsolatban. A pénzügyminiszter
tájékoztatójában kiemelte, hogy a nehéz helyzet ellenére
a kormány több mint ezermilliárdos csomagot kíván biztosítani
a vállalkozások működésének segítésére, a munkahelyek
megtartása érdekében.
Dr. Szikora János, az APEH elnöke a szervezet 2009-2012
közötti stratégiáját ismertette, majd Süveges-Szabó László,

az ITD Hungary Magyar Befektetési és
Kereskedelemfejlesztési Kht. üzletfejlesztési igazgatója az
általuk biztosított lehetőségekről tájékoztatta a megjelenteket.
Az előadásokat követően dr. Veres János és Sziráki András
adta át a TOP 50 2007. kiadványt az abban szereplő
vállalkozásoknak. A sort immár 13. éve az Electrolux Lehel Kft.
vezeti, cégünk 224 milliárd 646 millió forintos árbevétele új
megyei csúcsnak számít. A TOP 50 2007. évi kiadványát így
elsőként Takács János vehette át. A dobogó második fokán is
jászberényi vállalkozás áll, a Jász-Plasztik Kft. 24 milliárd 796
millió forintos árbevétele ugyanis a második helyhez volt elég.
Az 50-es listán számos jászberényi beszállítónk található még
meg.
Cégünk természetesen az ágazati listát - a legnagyobb
árbevételű gép- és járműgyártó vállalkozásokét - is vezeti, és
első a legmagasabb exportárbevételt (159, 108 milliárd forint)
elért vállalkozások között is. A legmagasabb adózás előtti
nyereséget elért cégek rangsorában második helyre került az
Electrolux Lehel Kft., de a legnagyobb foglalkoztató cég címét
2007-ben is elnyertük. További három kategóriában a legnagyobb mérlegfőösszeggel, a legnagyobb saját tőkével,
valamint a legnagyobb hozzáadott értékkel rendelkező
vállalatok - is az Electrolux Lehel Kft. a listavezető. Mindez
annak eredménye, hogy 2007-ben sikeres évet zártunk, s ezt
a számok is bizonyítják.

electrolux

27

Dolgozói körkérdés
Tesz-e fogadalmat szilveszterkor?
Szilveszter olyan, évente visszatérő alkalom, amikor

y

értékelhetjük az óév történéseit és tervezhetjük az új esztendőt.

Az emberek jelentős része ilyenkor ünnepélyesen fogadalmat
tesz, hogy mit csinál másként az új évben. Szilveszterhez

közeledvén a címben jelzett kérdést tettük fel a Porszívógyár és a TT
& Cabinet Üzemünk néhány dolgozójának. Arra voltunk kíváncsiak, hogy

szokás-e még ma is fogadalmakat tenni szilveszterkor.
Juhász Péter öt éve dolgozik a jászberényi
porszívógyárban, ahol mint sorvezető
tevékenykedik.
- Fogadalmat általában sem, így
szilveszterkor sem szoktam tenni.
Szilveszterkor, illetve előtte persze már
gondolkozom azon, hogy mi vár ránk az új
évben, mit kell másként csinálni majd.
Szerintem most a legtöbb embert az érdekli,
hogy mi lesz a gazdasággal, mi lesz
a munkahelyével. Úgy gondolom, hogy jövőre is mindent
megteszek azért, hogy munkahelyemen elégedettek legyenek
velem, legyen munkám. Ez most a legfontosabb.
Gedei Róbert két és fél éve dolgozik termelési
mérnökként a jászberényi porszívógyárban.
- Amikor még tanultam, akkor rendre
megfogadtam valamit szilveszterkor.
Az utóbbi három évben már nem tettem ezt,
mert sokszor bizony nem sikerült betartanom
a fogadalmat. Többször megfogadtam
például, hogy leszokom a dohányzásról, ami
végül sikerült is, de nem egy fogadalom
okán. Fogadalmat tehát nem teszek, de egy­
két célt kitűzök magam elé. Például jövőre szeretném
angoltudásomat tökéletesíteni, ami a munkámhoz is szükséges.
Szabadidőmben a jászberényi jégkorongcsapat, a Jászberényi
HC tagjaként kergetem a pakkot az OB2/B osztályában.
A csapat minél hasznosabb tagja kívánok lenni a jövő évben,
s remélem, hogy eredményeink miatt sem kell majd
szégyenkeznünk.

Mészáros Jánosné azon kevesek egyike,
akik a jászberényi Porszívógyár indítása óta
itt dolgoznak.
- Régebben tettem fogadalmat szilveszterkor,
esetenként máskor is, de ezek nem nagyon
jöttek be. így azután egy ideje már nem
fogadkozom, hanem inkább végrehajtom,
amit elhatároztam. A fogadalom csak akkor
ér valamit, ha be is tartják, függetlenül attól,
hogy mikor tették azt. Persze van, akinek
szüksége van fogadalmakra, s erre a szilveszter remek időpont.

Fülöp Tibor 1993 óta dolgozik a TT & Cabinet
Üzemben, ahol 1998 óta művezető.
- Korábban többször tettem fogadalmat
az év végén, de ezeket nem vagy csak rövid
ideig sikerült betartanom. Ezzel együtt lehet,
hogy idén is teszek fogadalmat. Le kellene
szoknom ugyanis a dohányzásról. Egyrészt
azért, mert egészségtelen, másrészt mert
költséges. Nekem egy doboz cigaretta két
napig elég, s csak a munkahelyemen
cigarettázom. Lehet, hogy ezt megfogadom szilveszterkor, s be
is fogom tartani.

Szöllösi Mónika 2000 áprilisa óta dolgozik
aTT& Cabinet Üzemben, ahol minőségi
ellenőr.
- Nem szoktam fogadalmakat tenni sem
szilveszterkor, sem máskor. Úgy gondolom,
hogy minden fogadalom csak annyit ér,
amennyi meg is valósul belőle. Annak nincs
sok értelme, hogy ideig-óráig betartsak
valamit, azután pedig nem. Szerintem ez
az egész az akaraterőről szól. Ha van elég
akaraterőm valamit betartani, akkor az sikerülni fog, ha nincs,
akkor nincs értelme a fogadalomnak. Tapasztalatból mondom
ezt, mert régebben próbálkoztam én is a fogadalomtétellel, de
ennek kevés eredménye volt.
Gondos György 1984 óta dolgozik cégűnknél,
1986 óta a TT & Cabinet Üzemben, ahol
forrasztó.
- Szoktam fogadalmakat tenni, de nem
mindig sikerül azokat betartani. Tavaly azt
fogadtam meg, hogy idén sikerül kispályás
focicsapatunknak egy osztállyal feljebb
kerülni a városi kispályás labdarúgó­
bajnokságban, s ez sikerült is. Azon még
nem gondolkoztam, hogy az idei
szilveszteren mit fogadok majd meg. Az biztos, hogy
a következő évben a legfontosabb az lesz, hogy az emberek
munkahelye megmaradjon. Nekünk sem lesz egyszerű
a dolgunk itt a TT & Cabinet Üzemben, hiszen számos új
termék gyártása kezdődik meg, s ezt is meg kell tanulnunk.