PDF Text
Szöveg
Jászberény.
1910.
1. évfolyam -
3. s z á m .
F e b r u á r 20
JÁSZ UJSÁG
SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI LAP.
SZERKESZTŐSÉG
Jászberény, Vásár-utca 2 sz., hova a lap szellemi
rész« és az előfizetési dij küldendő.
ELŐFIZETÉSI ÁR HELYBEN:
Egész évre
8. K
Kel évre . . . . . . . .
4.— K
Negyed évre
2.— K
AZ
Jászberény, febr. 19.
A vármegye törvényhatósági b i
zottsága tudomásul vette és levéltárba
tenni rendelte a Héderváry-kormány
tagjainak bemutatkozó leiratát és ezzel
kapcsolatos határozatában határozott
formában kijelentette, hogy a jelen
kormány iránt nem viseltetik biza
lommal.
Midőn ezen tényt a részünkre
meg nem engedett politizálás szándéka
nélkül leszögezzük,
konstatálnunk
kell, hogy a határozat kijelentő része
a vármegye 4 év
előtti
állás
foglalásának
következetes megismét
lése, míg rendelkező részében az al
kotmányos rend helyreállításának re
ménységet tartalmazva, a törvénytisz
telet és törvényes szabadság azon
korlátai között mozog, melyek nem
sértik, nem érintik ügyen a vármegye
TÁRCA.
H E T I KRÓNIKA.
I.
Felelöt szerkesztő:
B E L E Z N A Y LÁSZLÓ.
Megjelenik v a s á r n a p és csütörtök reggel
1 él évre
4.50 K
ÚJIDŐKBEN.
saját önkormányzati tekintélyét, de az
uj idők miként alakulására a perifé
riák jüvő megtartására nem nyújtanak
gyakorlati
tekintetekben irányt és
biztos formai alapot.
A törvényhatóság ezen határo
zatának kétféle magyarázatát is lehet
adni: egyik szerint ez a bizalom
kérdésével kapcsolatban a jelenlegi
kormánnyal szemben egyenes állás
pontra való helyezk .-t's. másik sze
rint ez a határozat várakozó állásfog
lalás, de egyúttal kilátásba helyezése
ásnak, hogy a kormány cselekedetek
alkotmányos és tönényes voltának
most megtagadott elismerését válasz
tások elrendelése s az alkotmányos
rend helyreállítása esetén készséggel
nyújtani fogja.
Ám jól van. itt azonban előtér
be lép a vármegye pártpolitikai állásNem szabad ugy csüggedezni, félni,
Eljö, itt lesz.
s minek akkor lámpa,
Minek veszne annyi v'llány kárba —
S világit a Hallei üstökös!
foglalásának kérdése ás az az álta
lunk szörnyű kíváncsisággal várt ké
nyes helyzet, hogy az ujidőkbe vetett
reménységgel,
bizakodással szivük
ben miként fogják fogadni a törvény
hatóság különböző pártárnyalatai az
uj főispánt, az ez időszerűit többség
gel még nem rendelkező kormány
küldöttét, aki legjob reményük sze
rint a vármegyei vezető társadalom
ból fogj n m< ye élére kerülni kétség
>,r
kívül a
t ö r v é n y e s s é g és alkotmányos
rend ápolásának
szándékával.
A hozott határozat tehát, ilyen
szempontokból mérlegelve a szava
kat, körülményeket politikus, körülte
kintéssel oldja meg a bizalom gordiusi csomóját és igy remélhetőleg a
perifériákon
megnyugszanak benne
az ujidőkben rémképeket látó Kaszszandra-jósok.
Tan hőstettet vittek \ éghez,
Hogy a tömeg igy tömjénez?
Megöltek egy öreg asszonyt
Hajaha,
Ez volt -d dolog java!
II.
Kóró.
Az meg Szögedében történt:
Esküdtek ugy láttak törvényt,
„S/eretnek engem SZ istenek rémmódra
szeretnek"
Mert lakni oly utcába helyeztek.
Hogy Jánossyt felmentettek
Hajaha.
Most |ÖH még csak a java!
Holt tenger a sár.
S orvul, alattomban egy-egy karó vár
Jánossy meg a Mariska
A járda mellett szépen meglapulva,
S ha este itt járok kii/köd ve. fúlva
A sártengerben evezve, dnlva.
Belé akadva nagyot zuhanok,
lis oszeesapnak rajtam a habok
Még így is á l d o m boldog végzetem,
Hogy nem tört eddig lábain vagy kezem.
Kgy gondolat vígasztalokig hat rám
Mi volna, ha a Villany-utcában laknám
Melynek sötétjét
nem zavarja tény
S hogy lámpa lesz ott, nincs is rá
remény
„Lesz még egyszer ünnep a világon".
S nem lesz e sötétség örökös,
— így hallék egy tanácsost beszélni: -
KIADÓHIVATAL :
Jászberény, Vásár-u. 2., hol hirdetések a legol
csóbban vétetnek fel. — Nvilttér sora 30 fiMér.
ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN:
Fogadéba tértek vissza,
.Winit csaptak, vigadoxtak
Hajaha,
Most jön meg csak a java!
Pezsgő durrog, zene járja,
Mariskát a tömeg wirja
S ke/.irá.st kér, virágot hoz
Hajaha.
Most jön még csak a java!
csak néhány újságíró üldögélt együtt egy
üveg bor mellett, A n t i i beszélgettek, hogy
milyen luieii írjak meg az eseményeket,
amelyekel itt vagy " t t megtudnak a város
ban. Élénken folyt a vita. Többen erősköd
tek, hogy a jó újságíró mindent megtud, a mit
csak akar. .\ beszélgetés hevében észre se
vettek hog> i\ mellettük levő asztalhoz egy
reg ui telepedett le s figyeli a társalgást.
— Mindem meg lehet tudni, de nem
mindent lehet meginni de meg vannak dol
gok, amelyekről nem is érdemes írni olyas
s^kat Például annak az orvosnak az .ön
gyilkossága tegnap. Tíz sor volt az a^es/
Védő urak, esküdt bácsik
A Mariskát dédelgetik,
Mint lovagok kiset ;etik
Hajaha,
Most jön még csak a java
Csalódás
KésŐ éjszaka volt már. A kávéházban
nem is érdemelt többel . . .
A/ Öreg ur, aki most meg jobban figyelt e
1
szavaknál beleszólt a társalgásba
Egyes szám ára 10 fillér. KAPHATÓ Lengyel I. Flóris nagytőzsdéjében
Hóji Vilmos fűszerkereskedésében é s a kiadó Pesti Péter nyomdájában.
2 oldal
1910 február 20.
JÁSZ UJSÁG
HIVATALOS RÉSZ.
Városi
— Megyei közgyűlés. Jásznagykun
Szolnok vármegye törvényhatósága rendid*
vüli közgyűlési tartott csütörtökön Dr
közgyűlés.
Jászberény
város képviselő testülete t. hó 18-án pén
teken délelőtt rendkívüli közgyűlést tartott
Koncsek polgármester elnöklésével, mely
alka.ómmal a következő lontosabb ügyek
nyertek elintézést, ülep e kerültek tárgyalás
Benkó alispán elnöklete alatt, mely iránt te ául: A vakokat gyámolító országos egye
kintetei politikai fontosságú tárgyaira, a-' sület ilipesti fiókegykle
által havisegeív
egész vonalon nagy érdeklődés mutatko megadása iránti kérvény! a közgyűlés azon
zott. Mint közöltük, a közgyűlés első tár okból, mert már tagja a budapesti vakokat
gya: Dr. gróf Almássy Imre főispán búCSÓ- gyámolító intézetnek, elvetette. A kémény
levele volt. E tárgynál a közgyűlés hangu seprési szabályrendelet módosítására vo
lata egyértelmű volt lapunk legutolsó ve/ér- natkozóiig a közgyűlés eddigi állás pont
soraival. A különböző pártáruyalatokbői jára helyezkedett, vagyis a kéményseprési
álló gyi.iés osztatlan
ovációban része dijakat nem emelte fel. Megállapította a
sítette a legmagyarabb vármegye derék közgyűlés a városi jegyzők magán munká
gavallér búcsúzó főispánját, olyan' általános latára vonatkozó szabályrendeletet. Mosó
megtisztelésbeii, amilyennel kevés távozó Dezső árvaszéki Ülnök rés/ere
miután a
főispán dicsekedhetik az országban. E lo Szén. szabályrendelet szerint mar megál
jális lisztelet is elismerts
hangulatainak lapított második árvaszéki ülnök leendőit
folytatása volt azután a iörvényhatósági is végzi a másik árvaszéki Ülnök ily mi
közgyűlés azon tette, hogy
Apponyi
Albert gróf volt közoktatásügyi miniszter
nek a vármegye területén kifejteti kullurális
alkotásaién és Darányi Ignácz volt fö.'dmivelésügyi miniszternek a
íöhlmivelesügy
terén tett maradandó alkotásaiéri köszöne
tet szavazott
Ezután következeti a kemény dió. a
Héderváry kormány bemutatkozását tárgya
ié leirat, melylyei kapcsolatban a fc.'o'vasoti
határozati javaslat igen élénk vitát cs több
rendű felszólalást provokált.
A kormánypart és az ellenzéki pariok igen-igen heve-; vit ikozása után elfo
gadta a közgyűlés az állandó
választmány következő határozati javaslatát:
„Tekintve, hogy a kormány a parla
ment támogatás.it nem birja s az ország
gyűlést költségvetés hiányában elnapolta
es ezzel az alkoimáuy szellemét megsér
tette, a törvényhatóság a kormány iráni
politikai
bizalommal
nem
viselit ti!:, dt
ü-
gvelemmel arra, hogy a kormány kifejezet
ten a tervbe vett képviselőválasztás ahai
a nemzetre kivan hivatkozni s ez utou
magának alkotmányos többségei s/erezni
és igy megvan a lehetőséi;, hogy az al
kotmányos remi helyre all: a leirato
kat tudomásul veszi és levéltárba he
lyezi. Bizva a tisztikar törvéuytis/teictébeu. elvárja az alispántól - hogy azon
nem váíl esetben, ha e kormány az
1886. évi XXI. t. c. 2()§-át vagy az 1907.
évi LX l . c. 1. szakaszát senö rende
letet bocsátana ki: a most idézeti tör
vénycikk 7. szakasza szerinti intézkedé
seket haladéktalanul megteszi/
nőségben illető fizetési jutalékát folyósította
a közgyűlés.
A Mallár József lemondása folytán
megüresedett közj onti választmányi tagsá
gi helyre egyhangúlag Erdős András plébá
nos választatott meg. Llhatározta a köz
gyűlés a városi tanács javaslatához képest
,i rendőrségi épülel előtt lévő tejpiacnak
a tavaszszal leendő kikövezését A hehtei
es mészárszékek átalakítására v matkozó
árlejtés eredményének bejelentésére a mun
kálat Pifkó Dezső építő, mint legelőnyösebb
ajánlattevőnek adatott vállalatba. Dr. Neu-
man Lipót városi i.s/.n orvos W.tartás
iránti kérelmei a közgyűlés érdemileg ak
kor fogja tárgyalni, mikor majd az általá
nos tisztviselői fizetésrendezcs
kérdése
a miniszter dönt. se alapját] ismét sző
nyegre kerül.
Patronage.
Marosi Endre kir. járásbíró előtt ál
lott a napokban a hir; tlás Szerint az eJS-Ő
kiskorú bŰnÖS azóta, hogy a városházán
összeírták a patrimage-ra vállalkozókat. A
tudósítás szerint „partfogó* nem volt je
len. Hát az első után jön még több gye
rek - vádlott is, pártfogok máskor
sem
igen lesznek jelen, ha csak nem izraelita
vallású lesz a Vádlott, mert akkor az uj
Orsz. Izr. Patronage Egyesület helybeli bók
jából .! rendes vállalkozó tag bizonyára ott
lesz a tárgyalásim s védencére íeí is fog
ügyelni, mert fj$ nem kapkodva, haatm
— Csalódik uram : Önök nem tudnak dus, vagy rossz ember. A fiu hallgatott a
meg mindent, sőt nagyon keveset Á legtöbb Szóra, tie igen sajátszerű felfogással. Ugy
esetben jóformán semmit. Csak felszínesen vélte, hógy akik taulásra infjk, a/ok .lapjá
dolgoznak, nem iparkodnak a dolog mélyere ban VéVé heni is akarnak neki jot külön
tekinteni, vagy nines is kedvük hozzá, vagy ben nem vágnak a .--zeniébe folyton, hogv
nincs idejük, vagy tudja Is en mi az oka. ö milyen eftagyatott, hogy kegyelené kenyé
De nem hü króuika-ai az. eseményeknek
ren ei és hogy nilyeii senki. Meneküli is
A társaságban ülő újságírók hevesen a könyvei közé amint tehette És tannult.
c Holtak a vádakat, lurtattáka vén riportert, A könyvei lettek a jó barátai, a szülői,
aki hetykén odavágta a kérdést, hogy hat mindene, itt azt lehetett mondani, már
mondjon csak egy esetet is. amit nem hű gyermek korában nem törődött a világgal.
en írtak meg.
Nem játszott a pajtáéival, nem hallott a
— Hát példán] az orvos esete, az a/ szeretet melegétől áthatott szót senkitől.
öngyilkosság. aniirŐI az imént beszeltek A
Igy nőtt tei. Később az egyetemre
legszomorúbb és legmegindítóbb tragédiák
egyike. Az a szegény ember meghalt, el kerülve, maga kereste a kenyerét. Az ifjumegkeserítette az anyagi gond. ez.
temették tíz sorban s a világ önöktől soha s
elöl is tudomány világában keresett mene
sem tudja meg azt a bús történetet, amely
külést. Társaságba nem járt, nem tellett rá
ből pedig sok a tanulság.
nem is kívánkozott! Végre is teljesen em
Az újságírók nem engedtek. Végre ber kerülővé lett. Nem is érdekelték a/
is az öreg ur rászánta magát, hogy elbe emberek. Nem is hitt bennök. Nem hitt
szélje a dolgot. Az öngyilkos orv-»s Pet- bennük, a gyermekkora fájó emlékei ott
neky Iván volt. Kora gyermekkorában jutotl éltek a szivében.
árvaságra, senkinek se keiiett. hit az árva
Csodálatos dolgok, hogy aztán, mint
házba került. Ormatl meg Isten tudja ho
gyan, idegenek közé nevelőbe. De akár hol orvos a betegeiért élt-halt. Korán bekerült
iégyen. mindenütt csak azt prédikálták a egy nagy korházba, ott is maradt Csak a
fülébe, hogy tanuljon és tanuljon, mert kü tudománynak élt. csak ebben hitt, mert
lönben semmi sem lesz bölöle c^-ak kol tv szerzett neki lisztéit ie\ tekintélyt, fényt
célirányosan dolgoznak a gyermekvéde
lemben is.
A vádlott bűnös gyermeket feltételes
szabadságra engedik, ügyeimébe ajánljak
pártfogójának, ki egy év múlva jelentést
tesz a hatóságnak védencéről. Hogy egy év
alatt n a . fog tanulmányozni a kirendelt párt
fogó s miről te.NZ jelentest, javulási vagy
visszaesést tanóságtételét mire alapítja, ezek
olyan kértlesek, melyékre nagyon röviden
lehetne felelni, egy szóval.
De mi nem felelünk, hanem az elót_
tünk fényeskedő példa kapcsán néhány szó
ejtünk a katholikusok ily irányú mozgalmá
ról is, mely már két éves eredményes múltra
tekinthet \h.s/a.
Az 1908. évi XXXVI. tc.-be iktatott
büntetőnovella, mellyel nemzetünk sok te
kintetben megelőzi és vezetni fogja a nyugateurópai jogfejlődést, azon elveken épült
löl, hogy aki a bűncselekménynek okával,
az erkölcsi sűlyedésnek előidéző tényezői
vel u. m az isteni parancsok megvetése,
szeretetlenség, gyermekek elhanyagolása,
eltévelyedettek megvetése, közöny mások
bajai, szenvedései, szükségletei iránt stb.
Szembeállítja az Istenhez való megtérést, a
szeretetet, a gyöngék támogatását, az elha
gyottak oltalmát: az a társadalom javainak
is sokkal nagyobb, maradandóbb védelmei
nyújt, mint a mult koiszak elavult és em
berietlen büntetési rendszere.
Ezekből az elvekből indultak ki grot
Pálffy Sándor és dr. Giesswein Sándor is,
midőn éppen kél éve megalakították a Kath.
Patronage Egyesületet. Miniszterileg jóvá
hagyott alapszabályaik szerint az egyesület
célja, hogy megelőzze a bűncselekmény el
követését :
a. ) a züllésnek indult és erkölcsi rom
lás veszélyének kitett kath. gyermekek és
fiatalkorúak védelmével, a feltételesen el
itéit és próbára b •csájtott fiatalkornak fölött
felügyelet gyakorlásával (pteventiv szak03 tfáty);
b. ) kath. letartóztatottak valláserkölcsi
vi gának megnemesitésével (fogházmisszió)
c. ) a letartóztatás! intézetekből sza
baduló Katii, vallású bűntetteseknek a becsületes társadalomban való elhelyezésével
és felügyeletével (elhelyező és felügyelő
osztály.)
A preventív szakosztály céljainak el
érésére :
a) társadalmi utón ellenőrzi a gyer
mekek nevelését és kipuhatolja a züllésnek
indult vagy az erkölcsi romlás veszélyének
mindent S betegein mutatta meg a tudo
mány az ö igazi hatalmát.
Petneky tömérdek embert meggyógyí
tói t de mind csak addig érdekelte amíg
. »!t. Addig az emberek mint egy
feli ibb hatalomra, ugy tekintettek 0 reá.
: könyörögtek engedelmeskedtek de,
ha meggyógyultak, fizettek, vagy nem
fizettek néhány köszönő szót mondtak,
aztán a faképnél hagyták a kórházal meg
a/, orvost Őröltek, hogy megszabadultak.
Mindezekből láthatják uraim, folytatta
az öreg ur elbeszélését, hogy Petneky az
az öngyilkos orvos, milyen lelkületű ember
volt. Hanem hát megjárta. Tudniillik egy
szer csak neki i> megmozdult a szive. Bele
szeretett egy leányba, a ki egyszer nagy
beteg lett Petneky meg akarta gyógyítani,
tie csakhamar belátta, hogy nem lehet. A
leány tfldóvéSZt kapod. A/ orvos ki tudta
számítani hetekre, hogy me; meddig viheti.
r.s nem tudott rajta segíteni lílhagyt 1 a
tudomány is. megrémült abban is a bizodalma.
Nem vallott ö a leánynak szerelmet
titkolta még maga előtt is érzelmeit. De
aztán egy napon, amikor kétségtelenül iájött, hogv hiába minden, akkor végtelen
elkeseredés fogta el.
1910 február 20.
JÁSZ
kitett gyermekeket és fiatalkorúakat;
b) megállapítja a Züllésnek és az er
kölcsi romlás veszélyének okait és ezen okok megszüntetésére az eset körülményei
hez képest:
1) tanáccsal látja eJ vagy kötelessé
gük teljesítésére ngyclmezteti a szülőket;
2) ha gyermek vagy fiatalkorú megjavulása eddigi környezetében nem remél
hető és a törvényes képviselő beleegyezik,
Ugy a gyermekeket vagy fiatalkorút ' inas
megbízható kath. családoknál vagy saját
gazdasági telepén helyezi el vagy "a szük
séges intézkedés megtételére fiukén vala
mely hasonl0 Céltl egyesületet;
3) ha pedig hatósági közbelépés szük
séges, ugy annak megtétele végett az illető
hatósághoz fordul.
A fogházmisszió tagjai a letartózta
tottakat az igazságügyminiszternek vagy az
intézet igazgatóságának engedélyével a let irtóztatasi intézetben időnkint' felkeresik,
velük érintkeznek, nekik előadásokat tarta
nak, szükség esetén munkáltatásukról gon
doskodnak es ezzel erkölcsi világuk megnemesitésére törekszenek. A fogházmisszió
tagjai egyúttal a preventív osztállyal egyet
értve gondoskodnak a letartóztatottak nyo
mornak vagy erkölcsi veszélynek kitett
hozzátartozóiról is
Az elhelyező és felügyelő osztály a
leta.'tóztatási intézetekből szabaduló elítél
teket, ha megbízhatónak bizonyultak, meg
felelően elhelyezi. F: célból nyilvántartja az
elhelyezésre alkalmas földmives és Iparos
csaladokat vagy intézeteket. Ha a szaba
duló elitéltek megbízhatóságához kétség fér
vagy elhelyezésükre alkalmas hely nem ta
lálhatói azok ideiglenesen az egyesület ipa
ros vagy földmives telepén nyernek el
helyezést
Az egyesület sürgeti társadalmi úton
es az államhatalom előtt a bűncselekmények
ellet folytatott harcot minden irányban.
(ivermekv edö tevékenységében tágjai
lelke.esik az anyagi es erkölcsi nyomor
tanyáit, ahol lehet, uj irányi adnak ott az
életnek; ahol kell, anyagi támogatást, külö
nösen munkaeszközöket
nyújtanak;
ha
szükséges, gondoskodnak a gyermekeknek
egészségesebb környezetben való elhelye
zéséről. Gróf Zichy Gyula pécsi püspök
Nádasdy-kastélyát felajánlotta e célra s ott
már hatalmas gyermekvédő telep vau. Ki
válóbbnál kiválóbb buzgó papok vállal
koztak az intézet vezetéseié
Tárgyalást kezdeményezett az egye
sület a vall ésköz.okt. kormánnyal hosszabb
bérlet megkötése Iránt a vallás és tanul
mányi kath. alapok földjeiből, hol nagyobb
telepeket létesít es el a büntető novellában
a társadalomnak biztosítóit joggal, hogv a
javító nevek,re kélt fiatalkorúakat itt he
lyezze el. Kezére dolgozik az egyesülétnek
a ,21003 908. SZ. igazságÜgyminiszteri ren
delet is, amely 1909 év elejétől kezdve kö
telességévé tette a Ictartoztatási intézetek
vezetőinek, hog a fiatalkornak elhelyezése
vegeti érintkezésbe lépjenek a pat.ónageegv esületekkel.
H tzatérvoszobájába, összehányta köny
veit, műszereit nagy haraggal, kétségbeejtő
dühvel, hogv mie most már minden el
hagyta, a tudomány is épen akkor, amikor
azon kellett volna segítenie, akit tán az
elete árán is megváltott volna.
Amikor ott a szerteszórt műszerek,
könyvek közt a kórházi szobában megta
lálták a kartársai, mellette olvasták a kis
cédulát, hogy a tudomány mit sem ér. j á fogták a szerencséden emberre, hogv pilla
natnyi elmezavarban öHe meg magái
1'alán így volt helves. Az Igazi tragé
diák titkát az elbukott hős mindig magával
ViSZl az. örök; megsemmisülésbe.
N . K i s s József
UJSÁG
Az elhelyező Szakosztály a szabadu
ló fiatalkorúak elhelyezése érdekében érint
kezésben áll a munkaközvetítő intézmé
nyekkel, az egye-; ipari társaságokkal, a
Magyar Gazdaszövetséggel és egyesekkel
kik szívesen fogadták birtokaikra a szaba
duló ftatalkoi úakat.
Miért alakult meg a máris hatalmas
egye illet s rajta kívül a „Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Müve" kat
holikus alapokon ? Azért, amiért a/ Orsz.
l/.r. Patronage Egyesület izraelita alapokon
Mert máikén! mint v á l l á - , erkölcs alap
ján nem hiheti, hogy a nevelés erednie
nyéket érhessen ej. Gyermekeikért aggódó
bármily vallású szülök, neves pedagógusok,
miniszterek előtt (gr. A j . myi utolsóelőtti
rendelete) a vallásos neveles egyedüli he
lyessége, a vallásos erkölcs egyedül mara
dandó tekintélye: dogma igazolásra, nem
szoruló alapigazság, ami ' Jászberényben
bizonyítgatni valóságos sértés volna.
Az egyesület számtalan fiókot is léte
sített ket év alatt az országbán es áldásos
működést fejt ki; jótékonyságát nem plakatiroztatja. nem síppal-dobbal dolgozik, mint
a sorsjátékból panamát csináló Liga, ha
nem megy előre a maga útján: támogatni
a gyöngét, segíteni az elhagyottat, fölemel
ni az eltévelyedettel És ezt teszik vallásos
köteiességérzetből kath szellemben, kath.
fegyverekkel nemcsak papok, hanem világi
urak é: úrnők, katonatisztek es mágnások.
Az egylet munkássága távolról sem
partikuláris; a jótékonyságban nem tesz
különbséget ember es "ember között es
maga is közrehat, hogy hasonló szellemű
protestáns és zsidó egyesilletek alakuljanak,
amint viszont lelkes, jóakaratú támogatás
ban voit része kiváló pr ttestáns férfiak,
mint Meskó László igazságügyi államtitkai.
Balogh Jenő egyetemi tanár, Pekáry József
főkapitányhelyettes, Vajna Károly." gyüjtöfogházi igazgató rész*-ö\
A gyermekvédelem
terén működő
egyesület megérdemli a támogatást. Nem
a minden érzés nélkül odadobott fillérek
segítenek a bűnös gyermekeken, hanem a
céltudatos, fáradhatatlan, folytonos munka,
az erkölcstelenség állandó pusztítása, az erkölcsnélkülíségnek a vallásos nevelés útján
való folytonos csökkentése. És itt csak az
egész társadalom
összehangzó, állandó
munkája járhat eredménnyel.
3 oldal.
ni érdekeink mellett való kardoskodásomat osztotta a főispán úr és jogosnak,
törvényesnek ismerte el a jászberényiek
nek követelését, de ez idő szerint —
már f. i. akkor - nem találta a méltányos
ság hataram belül megvalósíthatónak.
Ezen nézetei ervekkel is támogatta es
ezek között bizony megkelleti hajolnom
azon kijelentés előtt, hogy nines Jászbe
rénynek megfelelő közlekedési berendez
kedése. Végül pedig ekként fejezte be
beszélgetését: „Ha most eszük volna
a jászberényieknek más uton kezdemé
nyeznek a kérdés megoldásának munká
ját. . . . Telő, hogy majd meg kell clégedniÖk egy csonka törvényszékkel."
Tudtam, éreztem, ezzel vasúti hálóza
tnak primitív voltara céloz, és igy hallgata
gon be kellett ismernem, hogy érdekeink
elöbbreviteleuek nagyban akadálya az.
A veszteség, a mindenből való kifosz
tás fájdalmának tudatában felülkerekedett
azután bennem a jász, akinek bizony —
mert a kormányváltozások esetén létjogo
sultsága igen problematikus lenne — a
csonka törvényszék
nem kell. Csonka fának
látásakor nagyobb fájdalmat érezünk lel
künkben, mint amit már egy teljesen ki
s/áradt fa okoz, mert mindkettőnek fejSZecsapásra lehet reménysége. Tehát evi
dens, hogy csonka törvényszék jászoknak
nem kell. De meg azután elfogadhatott vol
na-e a jászság olyan törvényszéket is,
mint aminövel es aminő módon Polónyi
egykon igazságügyiminiszter azt a Házban
remekül
indokolva felajánlott Szerintem
nem. Avagy nem-e sértette volna minden
igaz jászberényi embernek erkölcsi érzését
az. ha a jog, törvény és igazság sokszor
hangoztat.-tt korában a méltányosság na
gyon tágkörű leple alatt kortes jutalom
gyanánt kaptunk.volna egy létjogosultság
gal nem bin,
hajszálon függő csonka
igazságügyi intézményt.
Jól mondta azt a város nagynevű
képviselője, hogv nekünk egy helyesen ala
pozott olyan jászt.>venvszékr'e van szüksé
günk, mely a jász vármegyének létesítésére
lehet alapozó erő.
De hat a létesítendők
munákjához
alap szükséges és ez. — mint már annyi
Sokszor hangoztattuk nem lehet más.
s
mint a jászvidék
vasúti hálózatának
ropolis, vagy is a körpont
előnyért
kifejlesztése.
a
met
történő
A Jászberényen át tervezett most ujszászM vasul vonal elejtése, a mostani nagykáta -hevesi
vasútvonallal szemben fel
Irta: Szabó János
merülő idegenkedés es az eddig kiépült
jászsági
községeket
érintő vasút vonalak
Hogy nekünk jászoknak, ezek között
első sorban nekünk jászberényieknek, m i felállításával mutatkozó tendenciák, mind a
lyen életszükséglethez van kötve egygÓCpontO jászság hegemóniájának megbontására irá
sitott vasúthálózat, ana példák • közgazda nyuló jelenségek, nem pediglen a jogos kí
sági eletünk sivársága, ellenségünknek ka vánalmakra rátermett jászsági központ es
runkon való dobzódása és igv a többek közös jász.erdek erősítése.
Ez az igazság !
között
a legérzékenyebb oldalunkat
érintve — a nagykataiaknak a méltánylás
terére való lelkei illése
Bátran kimerem mondani, hogy a mi
gyámoltalanságunknak köszönhető, miként
a jászmegye es jásztÖrvény*zék a térben
es időben nem letesitetett. Nem pusztán a
var<>> nagynevű országgyűlési képviselőjén
múlott
ez,
hanem
első
sorban
— Uj p l é b á n o s o k .
Megbízha
rajtunk jászberényieken, igaz, hogv a hol
takra hivatkozás talán nem bizonyíték sigy tó forrásból nyert é r t e s ü l é s ü n k sze
csak nézetem támogatására hozom fel ezen mit a Justus
József
halála
folytán
benső ügyeinket érintő kis epizódot :
Néhány évvei ezelőtt amikor a jász megüresedett alattyáni plébános! áiláspatmnátörvényszék ügye a parlament ele került ra a csornai p r é p o s t , mint
is
es mikor a százas deputáció járás is tns Barcsák S á n d o r v á r o s u n k b a n
megtörtént Nágykáta részéről, utazásom volt k á p l á n t , jeíenleg ujhutai
plébá
alkalmával találkoztam a vasúton Pest nost jelölte a/ egri bíboros é r s e k n e k
vármegye akk >ri főispánjával, megboldo
kinevezés végett. Réz K á l m á n v á m gult Gullner Gyulával, akihez régi isme
retség fflzött.
A találkozók szokásos Mink szülötte a jeles pnbliieista jelen
kérdése után a jásztörvénvszekre terel ben Sajógalgóci lelkes/, pedig tiszatem mindjárt a beszélgetés fonalát
Ho
palkonyi p l é b á n o s n a k neveztetetki.
Az igazság.
UJDONSÁGOK.
— Az uj párt alakulása. Jászbe
rényből számszerint hatan rándultak fel a
mai napon Budapestre kik az itteni kor
mánypárt képviseletében
vettek
részt a
„munka párt" megalakulásán.
— Elhalasztott e l ő a d á s .
La
punk mult számában „Böjti előadá
sok" cimen hirdetett a központi kath.
körben Dr B a r s y József által a mai
napon megtartani
szándékolt
elő
adás határideje az ugyanezen napra
és időre egybehívott kaszinói közgyű
lés miatt a jövő vasárnap délután 4
órájára halasztatott. A kör elnöksége
ezt ez uton adja az érdeklődök tu
domására.
— B u c s u l a k o m a . A távozó fő
ispán Dr gróf A l m á s s y Imre tiszte
letére folyó hó 20-án azaz ;na este
hticsulakomát rendez a vármegyei
tisztikar a szolnoki Fodor-szállóban,
amelyen kizárólag esak a vármegyei
és járási tisztviselők vesznek részt.
A bucsulakoma lefolyását csütörtöki
számunkban adjuk.
— Vadásztörténetek. Lapun!: egyik
munkatársa legközelebb ezen cimen kezdi
meg érdekes és mulattató helyi történetei
nek leírását, amit ajánlunk már előre t.
olvasóink figyelmébe.
— A kath. kör k i b ő v í t é s e . A hely
beli központi katolikus kör rohamosan fej
lődik előre e! annyira, hogy manapság mar
társadalmi gyülekező helyeink között az
első helyen all. Ezen körülmények bizonyí
tására elég legyen azt a ténybeli esetet
felemlítenünk, hogy van olyan nap. mikor
a kör forgalma
szazakra megy s igy
napról napra azt Kell tapasztalnunk, hogy
a kör tágastermei már már szűknek bizo
nyulnak. A kör vezetősége a már bizton
várható eshetőségre számítva a kör épüle
tének nagyobb arányú kibővítését tervezi
amely a nyár folyamán meg is teljesítetnek.
—
Önképzőköri
működés.
A
i ílybeli kir. főgimnáziumnak Dr. PintéiJenő jeles örténetiró munkatársunk vezeté
se alatt működű ifjúsági önképzőköre a
közelmúltban az irodalmi kultusz terén
való oly szép haladását nyilvánította meg.
amely kétségkívül méltó elsősorban meg
említésre és elismerésre.
Ünnepélveket
rendeztek egymás okulására egymás köré
ben, mely alkalommal a magyar irodalom
tr>bb jeleseinek emlékét idézték fel. Kazinei Ferenc 150 éves év fordulója alkalmából
az irodalomban szép gyakorlatukat mutat
ták be: Gugi Béla Tar Lajos Róth János
VIII. és Bathó Lajos meg Führing András
VII illetve VI. oszt. tanulók. Megünnepel
tek még azután Gyulay Pál költő gyászem
lékét és Horváth Mihály történet iró emlé
két, hol megint Gugi Béla, Mosó József.
Ficek Antal, báuer Nándor. Gergely Andor
Donáth Aladár és Róth János VlII-illetve
VII-ed oszt. tanulók működtek előadással
és szavalattal sikeresen.
-- A pinceszövetkezet
hasznos
ságát és célirányosságát — melyről már
mult számunkban említést tettünk — legkö
zelebb lapunk egyik közgazdasági munka
társa fogja kiiueritöleg és s/akszerüleg
méltatni. Az alakulóban levő pinceszövet
kezet szervező bizotságátol vett értesülé
sünk szerint, a tagsági gyűjtőivet a hét fo
lyamán már több mint négyszázan aláirtak
szŐHöbirtokosaink
1910 február 20
JÁSZ UJSÁG
4 oldal
köréből.
Meghívó A jászberényi magy kir
állami főgimnázium tanártestülete elhatároz
ta, hogy Jászberény városában népműve
lő mozgalmai indít, illetőleg az eddigi ily
nemű tevékeny éget szerves összefüggésbe
hozza, Frre az elhatározásra a műveltség
erkölcsi ereje, az országos és helyi állapo
tok késztették. Célját a Jászberényben a
tanítás hivatásának élő összes egyéneknek
segítségével tudja c^ak elérni.
Tisztelettel felkéri tehát városunk fisz
sz.es tanítótestületeit; hogy február hó 27én (vasárnap) d.e. 11 órakor a gimnázium
emeleti rajztermébe^ tartandó értekezletre
t. tagjainak lehetőleg teljes* Számával Meg
jelenni sziveskedjenvk
*
Az értekezlet
célja: a népművelés
módozatainak megbeszélése es a megvaló
sítás mikéntjének megállapítása.
Jászberény, 1910. évi február hó ló
én. A jászberényi magy. kir állami főgim
názium tanáritestülete neveben : Dr. Szombathy István kir. igazgató.
— Megrabolt temető. A vandaliz
musnak és kegyeletlenségnek egy páratlan
nemével találkozunk e hét rendőri hitei kö
zött A gyöngyösi -uton levő 1-sö kerületi
öregtemetöböl a halottak fejfáit. a szuette
régi fnkeresztekei már régebb idő óta
rendszerint lopkodták. Most legutóbb feb
ruár 15-ére viradóra is nem kevesebb
mint négy avult íakeresztet loptak el.
A rendőrség ez ügyben azonnal bevezette
a nyomozástés másodnap már elcsípte a tet
test Habencius Téglás Ferenc személyében,
kinek lakásán megtalálták a legutóbb elra
bolt temetői kereszteket, mielőtt azokat tü
zelőül felvághatta *olna.
— Nyilvános nyugtatás. Jászkerületi Népbank é s ^
Jászsági Hítelintézet
30 30 (harminc-harminc) koronát voltak
szivesék a Nöcgyj£t jótékony céljaira adományozni, mely nemes jótékonyságukért az
elnökség megbízásából ez uton f.ejezi ki
hálás köszönetét Perényi Ferenc, e. pénzt.
— A p o l g á r i k a s z i n ó uj helyiségében a redemptus közbirtokosság búzapiac
téri épületeben ujjeletre pendült. Ugyanis a
közbirtokosság^-avdta a polgári kör használatára épületem* a piactér felöl tágas
és kényelmes he'ségeit, melyek most a
kör céljait szolgáljak. Az egyesület elnöksége a tagsági dijakat leszállította évi 5
koronára, mely 4-lőnyös újításnál fogva
most tömegessentépuek be a kisbirtokos
osztályból a polg^i kaszinóba. Dicséret i l
leti a vezetőséget, hogy a közönyösség
miatt veszni készülő társadalmi tetstületet
uj életre keltették.
— Az ö z v e g y apa drámája. Nem
ritkaság, hogy a vagyonfelosztás szomorú
családi tragédiákat hoz létre. Igy történt a
héten Jászdózsáu "is. Gyurkó (Jámbor) János kis gazda özvegyen maradt Fgyik le
ánya férjhez menvén, kivette anyai jussát a
vagyonból, mi által a fiúgyermekek is vér
szemet kapván, szinten követelték 8Z öz
vegyi iiaszor.i\\e^eti joggal törvény szerint
nem rendelkező apjuktól az anyai résztt
Az apa látva gazdaságának széttagolási kí
sérletét és mert az ez irányban feltett pert
s elveszítette, bírnak hajtotta fejét és az.
ivásra adta magát Most azután folyó hő
16-án a Koroknyai-féle korcsmában fel pá
linkáivá hazatért és a kamrában felakasz
totta magát. Mikor fiai keresésere indultak
és megtaláltáK. mái halott volt. A szeren
csétlen, különbé i jóindulatú földmives szo
morú sorsa iráni nagy részvét volt Jászdózsán.
— Járda építés. Cementlap gyalog
járók építési munkálatait már a hét folya
mán megkezdték a város különböző része
iben. A járda épitö bizottságnak betekintett
járda fejlesztési tervezete szerint a folyó
év folyamán jelentékeny
hoszztávolságű
gyalogjáró fog kiépíttetni. Mint előbb ugy
most is megszívlelendő propoziciönként
emiitjük fei es ajánljuk a bizottság figyel
mébe az első és hatodik kerületet össze
kötő ÖZV. Moilosné háza elöti utvonalat,
továbbá a főgimnázium zagyva felöli részen
levő gyalogjárosak a sétatéren
egye
nes irányú gyalogjáró összekötését, és azt.
hogy előbb a város belső s csak ezután
a város külsöbbi területén építsék ki a
gyalogjárókat.
T ű z o l t ó s á g s z e r v e z é s e . Mint értesiltünk, a vármegyei tűzoltó szövetség
alapszabályszerü rendelkezése folytán a tűz
felügyelök legközelebb akcióba lépnek arra
nézve hogy amely városban és községben
a tűzoltóság az élet és vagyon biztonság
nak megfelelöleg a tüzrendészeti kormány
rendelet kívánalmaihoz képest szervezve
nincs, a szervezés munkáját megindítsák.
Minálunk is elkelne már az efelé moz
galom !
— Orvosi pályázat. A Jászárokszálláson megüresedett községi orvosi állásra
már meghirdetette a pályázatott a jászfelsö
járás főszolgabírója, mely szerint a pályá
zati kérvények a járási főszolgabíróhoz
címezve, a jövő március hó 20-ig adan
dók be. Az állás 1600 kor
évi
fizetés
4. ötödéves 200 koronás korpótlék és 500
korona lakbérrel van
egybekötve.
— Elszabadult ló. Tegnap délután
egy ló a főtéren a fogatból kiszabadult és
éppen akkor, mikor a gyermekek az. isko
lából kijöttek, örült vágtatással rohant ke
resztül kasul az utcákon, ki egészen a va
súti állomásig, hol szerencsére feltartóztat
ták.
9432 szám
1909 tkv
Árverési hirdeményi kivonat.
A jászberényi kir. járásbíróság, mint
tkvi hatóság Tábori Frigyes végrehajtatónak
Paksi Vince és neje: Zsidai Rozál végre
hajtást szenvedettek elleni ügyében a végre
hajtási árverést 500 kor. töke. ennek 1909
évi március hó 23-ik naplátói járó 5",, ka
matai. 122 kor. per és végrehajtási már
megállapított és a még felmerülendő költ
ségeknek, továbbá az ezznnel csatlakoz.ottnak kimondoti Jászárokszállási takarékpénztár-egyesület javára 195 és 262 kor. k ö
vetelés és járulékai kielégítése végett, az
1881 évi 60. t.-c. 144. §-a alapján, a hi
vatkozott t.-c. 146 $-a es az 1906. évi 41
t.-c. értelmében a szolnoki kir. torvényszék
és a jászberényi kir járásbíróság területén
lévő s a jászdózsai 906 szánni betétben A. 1.
4174 és 6786 hrsz. alatti ingatlanra 107 K,
az u. o. 907 számú betétben A. 1. 1521.
1522, 1523 és 1524 hrsz. alatti ingatlanra
605 kor. es végül az u. 0. 1283 számú
betétben A I . 1930 hrsz. alatti ingatlanra
343 kor. ezennel megállapitottkikiáltási ár
ban a következő feltetelek mellett elrendeli:
1. Az árverés megtartására határnapul
1910 évi március hó 18-ik napjának délelőtt
9 óráját tűzi ki Jászdózsa községházához
2. Kzcn árverésen a fenti ingatlanok
a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb
áron nem adhatók el.
3 Az árverezni szándékozók tartoz
nak bánatpénz fejében az ingatlan becsaranak 10 százalékát készpénzben, vagy az
1881 évi 60 t.-c. Yl. $-ában jelzett árfo
lyammal számított és az 1881 évi novem
ber 6-án 3333 szám alatt kelt J. M. ren
delet 3 §-ában kijelölt ovadékkepes érték
papírban a kiküldött kezéhez letenni.
Az ingatlanért a kikiáltási árnál ma
gasabb ígéretet tett. ha többet Ígérni senki
sem akar, köteles nyomban a bánatpénzt
az. áltate igért ár 10 százalékáig kiegészí
teni — Ha ennek a kötelezettségének eleget nem tesz. ígérete figyelmen kívül ma
rad és az árverésben, — melyet haladék
talanul folytatni kell.
részt nem vehet.
Ha az árverés folytatásában seiki sem
tesz ujabb ígéretet, előbb azonban más is
áfVereh, az ingatlan az által, illetőleg több
ily árverező között a legtöbbet igérö által
megvettnek jelentetik ki.
Ha ez az ige-
1910 február 20.
JÁSZ ÚJSÁG
ret a kikiáltási árt meghaladta, az előbbi
bekezdés szabályai alkalmaztatnak.
4. Vevő köteles a vételárat az árverés
jogerőre emelkedésétől számított egyenlő 3
részletben 15 napi időközben, minden egyes vételári részletnek az árverés napjától
számítandó 5", kamataival együtt, az 1881.
évi december hó 6-ik napján 39425 szám
alatt kelt J. M. rendeletben előírt módon, a
jászberényi kir. adó-, mint birói letétpénz
tárnál lefizetni. — A bánatpénz az utolsó
részletbe fog beszámíttatni.
Kelt Jászberényben, a kir. járásbíró
ság, mint tkvi hatóságnál 1909 évi január
hó 31-én.
Dr
BARÁTH, kir. járásbiró
Hirdetések
felvétetnek a kiadóhivatalban
Jászberény, Vásár-utca 2 sz.
Pesti nyomda.
ajánlja a nagyérdemű
1600 szám
1909.
Árverési hirdetmény.
Elsőséget igénylök felhivatnak beje
lentéseikre, Alap- és feiülzálogoltatók
kö
veteléseikért is, ha árverezési joggal birnak
és megjelennek, megtartható az árverés
törvényes kellékekkel.
Alulírott bírósági végrehajtó az. 1881.
I.X. t-e. 102. Vhn. 19—20 éí. mr. 9 §-a
értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a
jászberényi kir. járásbíróság 1909 V. 524 1.
sz. végzése következtében Dr. Brügler
Bertalan budapesti ügyvéd által képviselt
(Jászberényben helyettese D r S i p o s K.
B é l a ügyvéd) képv. bpesti Grün Mórnak,
jászberényi, az uri kaszinó mellett, épen a
Gyurkó kovács háza után, gépmiihelyes
saját házukban lakó, végrehajtónál bőveb
ben kitudható adós Bolcek János gépes/
ellen 118 kor 20 fill, s jár. erejéig foga
natosított kielégítési végrehajtás utján, adóstói Jászberényben, 1909 május 24-én
felülzálogolt és 3168 koronára becsült gőz
gép és cséplőgép, ugy úrias bútorok nyil
vános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a jászberényi kir. já
rásbíróságnak 1909 V. 524 8 szániára ügy
véd szerint hátralékos 70 kor. 84 fillér kö
vetelés és adóssal kölcsönösen kiinutatatulo
törlesztés és járulék erejéig Jászberényben
adósnak fentirt lakásán, azután a ket gép
nek fekhelyén, felsökülhatár,
négyszállási
iskolán innen Koncsik Mihály tanyáján, esetleg | két gépnek uj fekhelyén leendő
eszközlésére 1910 március l l - i k napjának
délután 1 órája határidőül kitüzetik és ah
hoz a venn: szándékozók oly megjegyzéssel
hivatnak meg. hogv az érintett ingóságok
az 1881. LX. t.-c 107 es 108 §-a értel
mében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet
ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni.
Hirlapoltatik egyszer helyben 102. §. Dr.
Brügler által.
SIPOS
IMRE,
kir. járásbíróság végrehajtó
Marha,
juh- és sertéshús
legolcsóbban
kapható mindig
Pesti
Pesenyánszky
Alajos
5 oldal.
Andrásnál
Az apróhirdetést sem tes
sék figyelem nélkül hagyni,
közönség szíves figyel mert az is arra vall, hogy
legolcsóbb áron akarjuk a
mébe elsőrendű
nagy közönségnek
BUTORraktárárát.
üzleti, kereskedelmi, aclás-\?ételi, tanonc-szer
zési vagy bármi más
céljainak elősegítését.
Még Jászberényben
hogy
egy
Ma
vasárnap
fillérért
nem volt
leközöljenek
háztulajdonosnak,
háza
nél
50
hogy
eladó. Többszöri
óriási
a
hirdetés
árengedmény.
nem eszünk,
anélkül is megleszünk,
Kis hirdetések.
de a
Kis hirdetések egyszeri közlése 10 szóig 90 filler,
minden tovabhi tzó SfiÜéf
A/ tí$Ö H vastaglbfa hitükkel Szedeti szavak kétszeresen s/a
mittatnak.
MOZIBA
felvétetnek Stern Izidorné melyben 2 szoba, 1 előiit'i os fehéniemii-s/aloii- •ZOba, i mellékszoba, 1
jában helyben.
konyha, cleskamara és
pince van á IV keiületben
Tanulóleányok
elmegyünk!
Lapunk
! kiadóhivatalában öt ujsághordó, egy nyomdász és
könyvkötőtanuló jó fizetéssel felvétetik.
Eladó ház
Egy
üzlethelyiség a/oniial ki BAvebbetl ;\ kiadóim.
adó, ugyanitt egj nagy
Egy
istálló Cini Pesti Pál IV.
26 éves, csapos es szolid
ker. Vásar-utca.
gazdáikodé, kinek 30000
Kiadó
korona értékű fekvő bir
olcsón két s/oba és cn> toka van. ez uton óhajt
konyha
Bővebbel a hozzá illó házias, szolid
es sikkes leánykával há
kiadohh italban.
zasságra lépni, B0QQ kor
azonnali
hozománnval
Eladó
Cím a kiadóhivatalban.
A 4 kerület Szabadság,
Bort
utca «i s/. alatti lakhál
\ s/ius hegyen Holczer vetzek; 30-25 hektó fe
Joszef m " tötzomazédsá- héret és 50 -60 hektó \ 1gában 1. lánc szöllo eladó
értekezni lehet Réz Joszef
lágoa silleit.
foltetlenu
tiszta ke/elesiit érvénesen
végrehajtónál 7. kerület magyar termelőtől.'Bö\ eb-
Attila ntCI
lakásán
17. s/, alatti bet
a
kiadóhivatalban!
1910 február 20.
JÁSZ UJSÁg
6 oldal.
Tessék elolvasni!
Legolcsóbb árak!
Miért legolcsóbb ?
Mert 2 gyorssajtóval é s 5 segédgéppel van felszerelve üzletem.
Ma m á r súlyt helyez mindenki a
Banki
formára.
és üzleti könyvek
előzetes
zöltetnek,
megrendelésre
eszkö
szavatosság
mellett
Pesti Péter
PESTI
A
legszebb kivitelben
készülnek
PÉTER
könyvnyomdája, könyvkötészete és
papírkereskedésében
Jászberény, Vásár-utca 2. sz.
JÁSZBERÉNY.
Pesti Péter
könyvnyomdai
múintézetében
JÁSZBERÉNYBEN.
Lakodalmi é s báli m e g h í v ó k , el
Könyv-, papír-,
Pénzt
író- és rajzszerkereskedés.
takarít meg, ha
jegyzési
kártyák,
gyászjelentések,
nagyobb müvek
dai
szakba
iskolai értesítők
é s minden nyom
vágó
Kaszinók, körök
heti és napilapokra
Könyvnyomda.
Pesti Péter
Tömöntöde.
Könyvkötészet.
könyvnyomdájában
Az utalvány
munkálatok-
és egyesületek-
árengedmény !
Rendkívül
olcsó
Lelkiismeretes
árak!
kiszolgálás!
fizet e l ö .
bélyegköltséget
cég
nek
névjegyek,
a
viseli.
Bámulatos
választékban
kaphatók
JÁSZ UJSÁG
kiadóhivatala.
levélpapirosok.
m i n c i e n t
fe,
GRAMOFONOK
ülmuló, kizárólag eredeti első*
V-tl C I I I 1 v rI v F I I v r I V
g^ gyártmányok legolcsóbban kaphatók
•
Pesti Péternél Jászberény. Nagy kétoldalú lemez 2.80 fillér.
ran
n
Nyomatott a kiirióttilfcjdonofl Pesti Péter kétfztatnyómó körforgó gyorssajtóján
Jászberényben
]