PDF Text
Szöveg
JÁSZSÁG
T Á R S A D A L M I , M Ű V E L Ő D É S I , G A Z D A S Á G I É S I R O D A L M I FOLYÓIRAT
I. ÉVFOLYAM
JÁSZBERÉNY, 1 9 3 0 ÁPRILIS
7 - 8 . SZÁM
A t a n y a és a f a l u
Jászberény város képviselőtestületében nemrégiben elhangzott egy inditvány,
mely a berényi tanyák egy részének J á noshidához való csatolását célozta. — A
terv annak idején meghiusult, mert kiderült hogy annak nem célszerűségi szempontok, hanem csupán néhány ember
tulfütött érvényesülési vágya és holmi
apró kis adósérelmek voltak az igazi rugói. Maguk a vezetők is gyorsan elállottak az elszakadási mozgalomtól es néhány
szépenhangzó, de hamar szegreakasztott
igéret után maradt minden a régiben.
Ez az elszakadási mozgalom azonban nem véletlen és nem egyedül álló
jelenség a csikos-kutyinai tanyákon, olyan
tünet ez, mely az ország sok részében
felütötte már a fejét és amely sok gondot
fog még adni Jászberénynek és vele
együtt az ország többi nagyhatáru városának is.
A falu és a város szembenállása,
illetve a falusi földmivesnek a városi ipari
munkással való szembeállitása régibb keletű valami, a falu és a tanya érdekeinek
kiélezése azonban javarészben a háboru
utáni lerongyolt gazdasági viszonyoknak
a szülötte. Az érdekellentét a falu és
tanya között fennállott már azelőtt is, —
addig azonban, mig az ország régi határai megvoltak és amig minden egyes darabka terület oly sorsdöntően fontos szerepet nem játszott a termelés szempontjából, addig ez a kérdés országos jellegű
problémává nem sulyosodhatott.
Két érdek ütközik itt össze: a község érdeke, mely a mai határokat minden
áron és minden körülmények között fentartani igyekszik, görcsösen ragaszkodik
minden talpalatnyi területéhez, mert a tanyaiak épen ugy a község pénztárába
fizetik adójukat, mint a belterületen lakók
és ezen adók ellenében alig tizedrésznyi
ellenszolgáltatásra tarthatnak számot: s
másik az országos érdek, mely azt ki-
vánja, hogy az országnak minden olyan
területe, mely önálló közigazgatási életre
alkalmas, valóban azzá is váljék.
A trianoni Magyarország lakosságának jelentékeny százaléka kerül ki a tanyák népéből. A tanyaiak nagy tömege
az államnak és a községnek fizetett adók
fejében a közigazgatás által nyujtott előnyöknek csak a morzsáit kapja. Az Alföld községeinek legnagyobb része olyan
nagy határu, hogy tanyái és pusztái közigazgatását el sem láthatja rendesen. —
Utóbbi időben részben a tanyák mozgolódása, részben pedig a belügyi kormányzat
nyomása következtében egyes helyeken
tanyaközpontok szervezésével kisérletezgettek. Ezek a tanyaközpontok azonban
éppen az ellenkező eredményt fogják elérni,
mint amilyen célból őket létesitették. Figyeljük csak a jászberényi tanyaközpontokat.
Jászberény határában ilyen központok alakultak a pórtelki templom, a boldogházi állomás, a hajtai és a csikosi
iskola környékén. Legerősebb ezek közül
a központok közül Pórtelek, hol templom
és önálló helyi lelkészség is van. Ezek a
központok ahelyett, hogy megakadályoznák, vagy leszerelnék az egyes részek
önállósulási vágyát, ennek az önállósulásnak épen a legerősebb mozgatóivá
lesznek. Azt hiszem, nincsen messze az
idő, amikor Jászberény városa kénytelen
lesz Pórtelken valami közigazgatási kirendeltség-félét felállitani, ami az önálló közigazgatási életnek valami kezdetleges formája lesz és ami csak olyan laza viszonyban fog állani az anyavárossal, mint például az ottani helyi lelkészség a jászberényi plébániával. Veszélyesen tömörülnek
a házak a boldogházi állomás körül is,
hol már a templomon kivül üzlet, kocsma
és szálloda is van.
Az alföldi községek eddig nem igen
törődtek tanyáik közigazgatásával, utóbbi
időben azonban a már említett befolyások
A félszázados jubileumát ülő Jászberényi
Széppataki Róza-emléktábla.
kényszeritő hatása alatt kezdenek törődni
a tanyák életével is, ez a törődés viszont
többnyire oda irányul, hogy a tanyákat
megtartsák továbbra is mintegy gyarmati
állapotban és megakadályozzák az elszakadásnak sokszor igen fenyegető bekövetkezését.
Az elszakadás folytán a község területében, lakosainak számában, tekintélyében és adóbevételében
feltétlenül
veszit, ezzel szemben áll azonban az a
nyereség, amit az önállósulás a tanyának
és a köznek is jelent. A legfontosabb
nyereség az, hogy a tanyák népe meg-
2
Keresztény
(Vágó
Nőegylet által leleplezett
Déryné
Gábor szobrászmüvész
alkotása)
szabadul attól a kellemetlenségtől, hogy
legegyszerűbb ügyének elintézése végett
a sokszor igen nagy távolságra fekvő és
csak nehezen megközelithető községbe
kelljen mennie. Az önálló községgé alakulás feltétlenül maga után hozza a közlekedési lehetőségek megjavulását. A z uj
község bekapcsolódik a közigazgatás vérkeringésébe és utjainak kiépülése és karbantartása most már nemcsak a tanyaiaknak, hanem az oda szükségképen eljáró állami és megyei igazgatásnak is
érdeke. Az uj municipiumban megindul
a földárak emelkedése. A templom, iskola
A félszázados jubileumát
Janka-emléktábla.
ülő Jászberényi
és községháza körül fekvő szántóföldek
házhelyekké parcellázódnak és kialakul a
falu belterülete. A falu közelében elterülő
földek szintén nyernek értékükben és ez
által az értékemelkedések által a nemzeti
vagyon is gyarapszik. A községgé alakulás a fenti előnyökön kivül uj érvényesülési lehetőségeket nyit kereskedő, iparos,
utóbb orvos és gyógyszerész részére is.
Az önállósult tanyák és puszták fellendülésének iskolapéldáit találhatjuk meg
a Jászságban. Valamikor néhány száz
jászfényszarui telepes vetette meg alapját
Kiskunfélegyházának, mely az anyaközséget erősen tulszárnyalva, hatalmas várossá fejlődött. Lajosmizse alapítása alig
60—70 esztendővel ezelőtt történt. Az első
települések 1856-ban voltak és utána még
igen sok idő telt el, amig a mai község
körvonalai kibontakoztak a lajosi pusztán.
Azután a fejlődés gyorsabb iramot vett
és ma már közel 12.000 lakosa van Lajosmizsének. Jászszentandrásnak községgé
alakulása alig egy emberöltővel ezelőtt
történt, jászárokszállási telepesek létesitették.
A z önállósulás uj terheket is rak az
uj község lakóira, talán nagyobbakat, mint
azelőtt viseltek, ezek a nagyobb terhek
Keresztény Nőegylet által leleplezett Zirzen
(Vágó Gábor szobrászmüvész
alkotása)
azonban bőségesen megtérülnek azokban
a kulturális, politikai és gazdasági előnyökben, amelyekkel az önállósulás jár.
Az Alföld pusztái helyén valamikor,
a török idők előtt népes és virágzó községek voltak: Borsóhalma, Ágó, Négyszállás, Pórtelek mind egy-egy régi község
emlékét őrzik. A török feldulta ezeket a
községeket, lakosságuk vagy elmenekült,
vagy a már akkor is városnak számitó
Berénybe huzódott. A mai tanyarendszer
csak a törökök kivonulása után létesült.
Az elpusztitott területek benépesitése századokon keresztül tartott és tart még ma
is. Minden földmivelő országban a földmives nép egy jelentékeny része a város
felé igyekszik. Az Alföldön ez a vándorlás alig számbavehető és azt is teljes
mértekben ellensulyozza, vagy talán felül
is mulja azoknak a vándorlása, kik eladva
városi házukat, téli-nyári lakásra a tanyára
költöznek. Ezek a kiköltözködők mind a
nagy külterületeket népesitik és a már
ottlakókkal együtt nemsokára elkerülhetetlen történelmi szükségszerüséggel életre
hivják azokat a községeket, amelyek már
a török idők előtt is fennálltak.
Németh
Ferenc
3
Lámpafénynél, este, otthon
Mikor csendes a ház és a tavaszi
nappalra ráboritja az éj fekete köpenyét,
odaállok könyveim elé s lapozgatok. —
Néha döbbenetesen uj, friss sorokra találok s mikor szemem előtt futnak az ismerős betűk, gondolkozom, hány éve már,
hogy nem olvastam ezt se. Hány éve már,
hogy elfeledtem. S most ujra kinyilnak a
lapok csodálatos zengésükkel. Kint az
április s amilyen hihetetlen rövid ez a
tavasz, ugy olvasom, mintha most lett
volna:
A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta : a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve,
s egy ős evoét a fénybe kiált.
Régi kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a viz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
vig ditirambusza:
daktiluszok.
Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg
havason.
Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma
s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived?
Aztán elteszem a könyvet. Ez a vers,
mely a hóolvadásos erdélyi tavaszt hozza
belém, még mindig cseng. — És cseng a
neve — Áprily Lajos. Béke a vers körül,
béke az iró körül, aki az uj magyar
irodalom egyik ragyogása. Szemem odatéved egy másik könyvre. Egy másik
„erdélyi" — A d y Endre. Egy név, amit
minden politika ki fog egykor magának
sajátitani, mint Petőfit. . .
Itt valahol, ott valahol
Esett, szép, szomoru fejekkel
Négy-öt magyar
összehajol
S kicsordul gunyos
fájdalmukból
Egy ifju-ősi könny, magyar
könny:
Miért is ?
És utána mint a zápor
Jön a többi könny :
Miért is, miért is, miért is ?
S nincs vége könnynek és miértnek.
Fölöttük hahota
köszön,
Hahotája akik nem értnek
S akik sohase kérdik s kérdtek:
Miért is?
És csöpög a könny :
Miért is, miért is, miért is?
És hömpölyög fönt a hahota.
Hogy soha, soha, soha.
Ennyi busulással
fényesen
Nyilnék meg az Ég.
Ahol csak Egy és okos üdvösség
S itt nem elég.
Itt nem kell csak a könny.
S itt valahol, ott valahol
Esett, szép, szomoru fejekkel
Négy-öt magyar
összehajol.
Miért is, miért is, miért is ?
van
(*)
H a n g o s f i l m a Városi M o z g ó műsorán
A jászberényi Városi Mozgó április
1-én és 2-án hozza le Jászberénybe az
első éneklő, zenélő és beszélő hangosfilmet. A mozgó a Modern Fauszt cimű
hangosfilmet kötötte le, amely film a newyorki Metropolitan Opera Fauszt-előadását fogja leadni a világhirü operaház eredeti zenéjével, énekével és szereplőivel.
De hallunk magyar szót, magyar
zenét és magyar beszédet is! A mozgó
ezenkivül megszerezte Mindszenthy Tibor
magyar prológusát a hangosfilmhez, valamint azt az eredeti magyar felvételt, melyen Biller Irén Cselényi József társaságában és Bura Károly cigányzenekarával
— mulat.
4
A Városi Mozgó hangosfilmjének nagy
eseményt jelentő szenzációjánál nagyobb
Greta Garbo és John Gilbert utolsó együttes főszereplésével készült Végzet cimű
film, mely április 29-én és 30-án fog
szinrekerülni.
A mozgó műsorán egyébként áprilisban sorrakerül a Titkos parancs, —
Carlo Aldini főszereplésével, A névtelen
hősök, Az ellopott titkos szerződés, a Submarine (Acélkoporsó), a
Cirkuszhercegnő,
Harry Piel egyik nagy ujdonsága, valamint Cecil B. de Mille klasszikus műalkotása, az Istentelen leány és még számos
jobb film, valamint fényes és tartalmas
kisérő műsor.
Másnap r e g g e l
Elbeszélés
Széltől üzött nehéz fellegek közül
kivillant a nap aranyos tányérja. Hideg
téli sugaraival végigsimogatta a vedlettfalu
kicsiny házakat, megnézte magát törött,
papirral ragasztott ablakokban s megállt
egy gyermek feléje forditott fakó arcán.
Nem melegitett.
Tél v o l t . . . csak arra volt jó a sugár,
hogy jobban látszott a szenvedés, a fázás,
a nyomor, a gyermekarcon.
A kislány egy korcsma előtt állott.
Félénk fekete szemeit az ajtóra szegezte.
Várt. . . Nem jött senki. Belülről rekedt,
káromkodós hang hallatszott. A gyermek
összerezzent. Menni akart, gyámoltalanul
botorkált a csúszós, fagyott uton. Gondolkozott . . . Haza nem megy apja nélkül . . .
bemenjen . . .? megveri biztosan, de otthon
az anyja sir, hátha hazajön az apja, ha
hivja . . . Nem baj ha otthon meg is veri.
Visszamegy és megmarkolja a kilincset. Remeg, fél bemenni. Istenem, segits! fohászkodik és belép a mocskos ivóba.
Azonnal meglátja apját. Egyedül ül a
pirosteritős asztalnál. Előtte vagy négy kiürült borosüveg. Arcán a részegemberek
együgyü bambasága.
Kidolgozott, kérges keze jólesőn nyújtózik
el az asztalon, de ökölbeszorul ahogy a
lányát meglátja.
—Mit
akarsz itt, rival rá bömbölve,
anyád küldött, hinyje azt a . . .
— Nem
anyám küldött, szepeg a
kislány, én . . . magamtól jöttem. Édesapám! anyám nagyon s i r . . . tessék hazajönni.
— Nem megyek! T e ! . . . kotródj innen hazafelé mert elhuzom a nótád. No
megállj! lesz otthon nemulass, anyáddal
együtt.
— A p á m ! ő nem tudja, hogy itt vagyok, ijedez a gyerek, kifelé kullogva.
Az ajtónál megáll s mégegyszer kérőn
emeli szemét apjára. A z ember ránéz s
valamivel csendesebb hangon mondja:
— Menj haza, én is megyek nemsokára.
A kislány szomoruan köszön és
elmegy.
Foltos kabátjába odakinn belekap
a szél. Zászlóként lobogtatja két szárnyát, olyan mint a nyomor, a szegénység
gyászlobogója. Kezével kapkodja össze
didergő testén.
Az ég egész beborul és csipős, sürü
dara kezd hullani. A kislány sietve megy
végig az utcán és befordul egy mégszegényebb, vedlettebb utcácskába . . .
Meleg csapta meg fagyos, lila arcát,
ahogy belépett a lakásukba. Az anyja
mindenféle deszkadarabot és gallyat rakott
a tüzre, hogy meleg szobával várja az
urát. Gyermeke felé forditotta gondbarázdáktól szántott arcét, melyen remény futott keresztül.
— Majd jön apa, felel a kislány a
néma kérdésre és tüzhely felé tartotta
melegedni kezeit.
Az asszony nagyot sóhajtott.
— Nagyon részeg?
— Nem . . . csak olyan mint szokott,
mondja halkan a kislány, de ha hazajön . . .
ne szóljon anyám neki vissza, mert ujra
baj lesz, hiszen tudja anyám . . .
A szegényes szoba végében egy
másik gyermek játszott. Egy hatévesforma kisfiu, két évvel fiatalabb öccse a
a kislánynak. Nem ugy játszott, mint a
többi gyerekek, szomoruan, felnőttes unottsággal rakosgatta játékait.
Az ablak alatt elment valaki. Ropogott lépte alatt a hó. Bent hárman összerezzenve figyeltek az ajtóra.
— Apátok jön . . . suttogta halványan
az asszony maga mellé vonva a gyermekeket.
Az ajtó kicsapódott és betámolygott
rajta az ember. Megállt előttük.. . .
— Na itthon vagyok! ezzel boldogok
vagytok? röhögte durván. Asszony! mi a
vacsora?
— Nincs más mint krumpli, felel
félénken az asszony — nem volt pénzem
másra.
— Nem-e, hát hová tetted . . .? pazarolni azt tudsz. Én dolgozok mint egy
állat, te meg csak ugy pucolod a pénzt,
hová tetted asszony!?
— Hová tettem, hát mi az a pár
pengő, amit adtál a mult szombaton négy
szájra?
— Húst adj nekem! ne járjon a szád,
orditotta most már az ember s a bádog
tányért a krumplival földhöz vágta. A két
gyermek reszketve fogta meg egymás kezét.
A nagyobbik bátoritón suttogta:
— Ne félj Sanyika, téged nem bánt,
de a kis fiu ijedten visszafojtva sírdogált —
megveri anyut.
— Adj pénzt, szólt kérőleg az asszony,
szombat van . . . hozok akkor húst.
— Nesze itt az egész! csapta le az
ember az asztalra, ugyhogy a lámpa
táncolt. Felesége mohón markolta össze a
tegnapesti és mai mulatás maradékát. Kendőt vetett magára és az ajtó felé tartott.
— Mi is megyünk anya, sirt a kisfiu
utána.
— Hideg van Sanyikám, mindjárt
jövök én.
Azok szepegve ott maradtak. A kislány várta, mikor veszi elő az apja, amiért
utána ment. De az nem szólt semmit.
Járt fel és alá, végül a vetetlen ágyra dült.
A sok ital s a meleg elálmositotta s mire
felesége visszajött a hussal, mély, részeg
horkolása hallatszott.
— Elaludt, könnyebült meg az aszszony, nem dühöngött mint máskor. A gyerekek most már előbbre mertek jönni és
anyjukkal leültek elfogyasztani szerény
vacsorájukat.
*
Másnap reggel az ember sápadtan,
rosszkedvüen ébredt. Ruhástól aludt az
ágyon. Dühösen keresett valakit, akin
rossz kedvét, mérgét kitölthetné. Fáradt
volt erre is. Ujra lehunyta szemét. Majdnem elaludt, mikor megütötte fülét a suttogás. A két gyerek beszélt. Odafigyel,
alvást tettetve.
— Ha nagy leszel, akkor csak anyut
viszed magaddal? kérdi Sanyi.
— Nem, apát is! Akkor ő jó lesz és
szeretni fog minket, ha lesz sok pénzünk,
neki nem kell dolgozni. Veszek neki —
tudod — egy nagy hordó bort, nem kell
neki a korcsmába menni, pedig jaj de
féltem.
Az embernek
szivébe hasitott a
gyermek hangja. Igy fél tőlem a lányom,
rossz lehetek én nagyon, ha berugok.
A kis fiu beszélt most.
— Én nem szeretem apámat, mindég
veri anyut, minket sem szeret, anyu mindég sir és azt mondja, hogy meghal egyszer, . . Ha én felnövök, megverem apámat!
— Jaj Sanyi, hogy mondhatsz ilyent,
megöl apánk, ha meghallja, riadozik a
kislány s megdermedve néz apjára, aki
hirtelen leszáll az ágyról. A kisfiunak is
eltünik minden vér az arcából. De azért
néz apjára merészen. A z ember nézi a
rámeredő sápadt arcocskákat, bent valahol mélyen háborog valami, fájón, kegyetlenül marcangolják szivét az imént hallott
szavak s a két halvány arc, gyermekei
félő, de mégis oly vádló arca.
— Bözsi, Sanyi gyertek ide! A két
gyermek biztosra veszi, hogy most meglakolnak előbbi beszédükért.
De nem ! Az apjuk rájuk néz, szemébe valami soha nem látott szelidség
lopódzik.
Mikor az asszony a piacról hazajött,
igy találta őket. A két gyerek az apjuk
térdén ült, a férfi szemén alig felszáradt
könnyek nyoma látszott.
Kolozsy
Sarolta
Fényes m e c s e t e k fővárosában
Úton a z a r a n y o s Konstantinápoly felé
Elsején este 8 órakor indult a hajó
Várnából Konstantinápolyba. Hivatalosan
este nyolckor, valóságban éjjel tizenegy
után. Oldalakat kellene irnom, ha el akarnám mesélni a hosszu kérdezősködést és
azt a balkáni tájékozatlanságot, amit a
bolgárok elárultak, ha a hajók indulása
felől érdeklődött az ember.
Utunk szép volt és nyugodt, másnap
megfürödtünk a fekete homoku Burgasban, Bulgária nagy kikötővárosában. Harmadnap reggel bekanyarodtunk a Boszporusba és ezzel elérkeztünk a mondák
és mitoszok világába. Mindjárt az ut elején a symplegadok sötét bazaltsziklái
emelkedtek ki a vizből, az „összecsapódók", amelyek alatt az argonauták menete
hajózott hajdan át az aranygyapjuért. —
Már itt a torkolatnál hatalmas erőditések
romjai, világrészek harcának volt itt a
szinhelye. Évszázadokon át innen inditotta
rohamra csapatait az izlám, a kétségbe
esetten védekező Bizánc és vele az egész
megöregedett európai kultura ellen. Nem
6
volt elég kitartó, szándéka — nem sikerült. Most igy élet-halálharcot viv a Boszporusz partján. Uj szokások és uj erkölcsök
indultak világhóditó utra és a régi büszke
várak, régi harcos kor emlékei elhagyatva
dültek össze.
Ahogy a torkolaton tuljutunk, a vidék képe egyszerre megváltozik. Fából
épitett fekete házak, csillogó fehér ablakszemekkel, mindenfelé erőditmények romjai. Büjükderó városa Bouillon Gottfried
platánjaival. A „Belgrádi erdő" legyezőformáju pineákkal, azután a Theraphia.
(Nem tudom, a „gyógyitás" innen kapta-e
görög nevét, vagy forditva?)
Európa az egyik part. a másik Ázsia.
Ha erre gondolok, egészen meghatódom,
nem sikerül bebeszélnem magamnak, —
hogy Ázsia csak egy név, csak egy földrajzi fogalom és hogy a tulsó part éppen
olyan, mint ez. Ázsia mégis az emberiség
bölcsője, kelet, a mesék és a hősök hazája.
Várromok, sűrű egymásutánban. —
Anandolu-Hissar az ázsiai parton, a Boszporus legkeskenyebb pontján, Mohamed
szultán első erőditése Bizánc ellen. Szembe
vele Rumeli-Hissar óriási védőbástyafalai.
Itt volt állítólag a hid, melyet Dárius veretett a Boszporuson. Itt úszott át Io, fehér bika képében, Ázsiából Európába. —
Meglátjuk az „ázsiai édes vizek" völgyét,
a mohamedánok pénteki kirándulóhelyét.
Az ázsiai parton egyszerre csak előbukkan Skutari. a háttérben nagy ciprusos
temetővel, előtérben kis fekete házakkal.
Jobboldalt, az európai parton Galata és
Pera, Konstantinápoly külvárosai. — Elől
Galata, igazi külváros, düledező viskók,
de szép zöld minden. Mögötte Pera, az
európai negyed, egészen newyorkias toronyházakkal. Az uton, a Boszporus partján mindenfelé káprázatos márványpaloták,
némelyik még teljes diszében, de a legtöbb leégetten, omladozva, régi, gazdag
világ szomoru maradványai. Sok szépség
közt tán legszebb maga a Boszporus, —
folyton kanyarogva, örök változatossággal.
Távol a ködben már előtűnik Sztambul. Először csak a világitótorony látszik,
azután a szeráj-csucs bukkan elő a dombok mögül, lassankint kibontakozik a világ legcsodásabb panorámája: hét dombon a sok tarka mecset kupolája, amint
szikráznak a nap fényében, a hegyesvölgyes Sztambul, a szultán márványkioszkjai a tengerparton, rengeteg hajó,
az Aranyszarv a nagy hiddal, örök sürgés-forgásával. És hajók, hajók, hajók.
Állnak, jönnek-mennek, füstölnek és tülkölnek, be- és kirakodnak. Távolban a
Marmara kék vize csillámlik.
A vizen rengeteg apró csónak. A
A szél fuj és ragyog a nap. Kiszállás
kis gondolákba, akár Velencében, át a
hajórengetegen a hid elé.
Hirtelen lezárul a meseszerü kép.
Vámvizsgálat és baksis, baksis, baksis,
rongyos utca, rongyos koldusok, piszok,
nyomoruság mindenfelé. Szűk sikátorokon
át vadul száguld a piszkos autó, csoda,
hogy el nem gázol senkit. Megérkezünk a
hotelbe. Néhány léhűtőt. akik mindenáron
vinni akarják a podgyászt, alig lehet elkergetni. A szálló szép, európai nivóju,
tágas szobák, vagy ablakok. Pár perc
pihenés után indulunk megnézni Kon
stantinápolyt.
Máskor, ha utazni megyek, rövid
slágvortokban gyűjtöm össze tapasztalataimat. Persze az ambició ! mesélni otthon
— sokat! Érdekesnek lenni! Csak valamit
ki ne felejtsek! „Majd előveszem a jegy
zetemet, azután mesélek!" Rendszerint
kisül, hogy a fejezet semmit sem tartal-
maz a cimén kivül. Ezek a slágvortok, —
ahelyett, hogy segitenék, csak megakasztják az embert. Tavaly például a Bükkben
barangoltam. Följegyzem a füzetbe: „ A
disznó megette a termosz dugóját!" Csodás! Hogy fognak pukkadni az emberek,
ha elmesélem otthon! Mi órákhosszat elröhögtünk rajta. Otthon előveszem a papirt, na gyerekek, majd mesélek valami
érdekeset. Válogatok, na mit meséljek ?
J ó lesz az, hogy: ..A disznó megette a
termosz dugóját." „Hogyne! Hogyne! Halljuk!" „Hogy is volt csak, képzeljétek, leesett a dugó a földre és a disznó megette . . .
Várom a hatást, de hiába. „Miért
nem nevettek? Nahát nem érted? Megette, ham-ham, megette a parafadugót,
a parafadugót, hallottál már ilyet?" Persze ásitozva néz rám mindenki és én
nem értem, hogy lehet nem nevetni ilyen
csodás történeten. Persze, ha az az ostoba slágvort nem lett volna, milyen nagyszerüen elmeséltem volna. Pedig igazán
mulatságos volt, most önökhöz fordulok
kedves olvasóim, megette, azt sem mondta,
hogy: mukk és megette... Mért nem nevetnek kérem ?
A slágvort-szisztéma nem vált be
és most kénytelen vagyok „alles oder
nichts" mindent megirni, vagy semmit
sem. Szeretnék finoman és könnyedén
mesélni, halk, ebédutáni stilusban. Hogy
félig álomban, sötétkék égről és aranyBizáncról álmodjon, aki olvassa. Lássa
maga előtt ezüstösen kigyózni a Boszporust és csillogni a kupolákat a napban.
Karcsu minareteket és olvasót pörgető
törököket lásson, tarka faragásokat és elfátyolozott török asszonyokat. Érezze a
folytonos, friss tengeri szellőt és büszke
hajókon lebegjen a Marmarán. Lássa az
ezernyi halászbárkát, az aranyszarv sötétkék vizén és a kis kajakokat, a tarka
ernyőkkel, egészen gondoliére-képű evezősökkel. Szorosan a viz partjára épitett
házakat lásson, fából, kiugró török-erkélylyel, kis, fehéren csillogó ablakokkal. —
Szeretném vele megsejtetni a régi Bizáncot,
az aranyvárost, keleti Rómát, mely ugy
csalogatta ezer éven át a barbárokat, —
mint az égő gyertya az éjjeli pillét. Hányan megégették szárnyukat lángjánál!
Még most is ott van — széttépett álomfoszlányok az élő életben. A vergődő és
nyomorult életben, düledező viskók, görbe
utcák, rongyos koldusok városában, erejét, hatalmát vesztett Sztambulban, mint
fájdalmas álmok állnak: márványpaloták
és drágakövek, dekadensül gazdag kioszkok, többezeréves büszke oszlopok és
obeliszkek és a világ legszebb temploma
7
az azóta átmázolt, kincseitől megfosztott,
de még igy, másfélezer év után is diadalmas, monumentális, lenyügözően szép
Aja-Sofia.
Ha Konstantinápolyról beszélek, elsősorban a Sofia-templomról kell beszélnem. Van néhány olyan igazán nagy élmény, amiért érdemes élni, amit soha se
lehet elfelejteni, ami, ha csak eszébe jut
is az embernek, már beleremeg a gyönyörüségbe. Ilyen élmény nekem az AjaSofia. (Templomok királynője, szabad rólad profán szavakkal beszélnem?)
Jusztinián császár épitette a Sofia
templomot, olyan müvet akart alkotni, —
mely tulszárnyalja az ókor minden remekét. Anthemos és Isidores épitőmesterek
emelték a templomot, az épités 532-ben
vette kezdetét. Több mint tizezer munkás
öt évig dolgozott rajta. 558-ban földrengés
döntötte be a templom kupoláját. A z uj
kupolát ifjabb Isidores, az épitő fia emelte.
Amikor a törökök Bizáncot bevették,
a templom kincsei prédául estek a megszálló seregnek. De már harmadnap, az
öldöklést megszüntetve, elrendelte a padisah a templom mecsetté való átalakitását.
Karcsu minaretteket épitettek melléje,
sirkamrákat, hivatalokat, kávéházat. Előudvarát lerombolták és átalakitották, a
mozaikokat bemeszelték, a márványpadlót
szőnyegekkel boritották és ezernyi csillárral aggatták tele a templomot.
A sok hozzáépités és átalakitás után
ma a templom kivülről egészen vad, —
bizarr képet nyujt. Inkább erődítménynek,
mint templomnak látszik. Ha az ember a
nagy rácsoskapun át belép a kertbe, baloldalt kis kávéház tűnik a szemébe, elől
a mosakodó kut az udvar közepén. A
templom bejárata elé, mint minden török
mecsetnél, majdnem fejmagasságig lelógó
szőnyeg van akasztva. A kapuban öreg,
szakállas bácsi áll, aki hozza a felső
papucsokat, melyeket mindenkinek fel
kell huzni a cipőjére. (A törökök mezitláb
végzik ájtatosságaikat.) A templom egész
padlóját drága perzsaszőnyegek boritják,
két oldalt egy-egy mosakodókut és egyegy óra, állandóan fölhuzva, tekintet nél
kül arra, hogy jól járnak-e, vagy rosszul.
Az ember először a szép, tágas,
boltozott előcsarnokba lép, a falon régi
aranymozaikok maradványai. A bejáratnál csodaszép bronzkapu, az egyetlen,
ami a templom eredeti bizánci berendezéséből megmaradt. Az előcsarnokból hét
kapu nyilik a főtérbe. Azokon belépve,
egyszerre meglátja a szem az egész templomot : az oldalhajók hatalmas iveit, a
szentélyt, gyémántként ragyogó ablakaival
és a kupolát, a nagy kupolát, mely lebegni látszik a templom felett.
Minden egyes oszlopfő faragott márvány, márvány az egész templom belseje,
még látszanak a mozaikok keretjei, de a
mozaikok helyében sárgára meszelt fal,
kacskaringós török diszek és zavaros török feliratok, melyek mindazonáltal nem
képesek elrontani a csodás harmóniát.
Állandóan jönnek és mennek ájtatosságukat végző törökök. Mohammed
nagy higiénus volt, látta, hogy a törökök
piszkosan és egészségtelenül élnek é s
azért elrendelte, hogy mindennap templombamenetel előtt meg kell mosakodniuk.
Épületes látvány, először a lábukat mossák meg, utoljára a kezüket, azután elővesznek egy-egy tarka kendőt, megtörülköznek és testileg, lelkileg megtisztulva
térdelnek le Mekka felé forditott arccal.
Preisich
Gábor
SZABÓ F E K E T E JÁNOS
kőfaragó és épületfakereskedő,Jászberényben
F a t e l e p : Bercsényi-utca 7 . Siremlékraktárak: Bercsényiu t c a 7 . a l a t t a f a t e l e p e n és a Köhid m e l l e t t (Spekonya-ház)
o
Ajánlja dusan felszerelt síremlékraktárát, hol a legolcsóbban beszerezhető: valódi és fényét megtartó fekete svéd gránit, továbbá mindenfajta és áru márványsiremlék. Mindennemű kőfaragó munkát
vállal sirbolt (kripta) készitést és az összes épitkezéshez szükséges kőfaragómunkát, vasból sirkeritést. Betonáruk. Kedvező fizetési feltételek
8
Két a s s z o n y a Golgothán
Elbeszélés
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan,
akik megfáradtatok és megterheltettetek
és én megnyugosztlak
titeket . . ."
Máté 11. 28.
Kemény légiók léptek a kövesuton.
Jaffából jöttek Pontius Pilátus parancsára,
mert a nép lázongott ujra.
Ma nagy napra virradt. Jeruzsálem
zsibongott, mint a megrugott
méhkas.
A hosszu uton, mely a kőkigyóként huzódó
vizvezeték alatt a tengerpart — Jaffa felől
kanyargott a város felé, a filiszteusok cifra
népe összevegyült a szamariabeliek egyszerüköntösü csoportjával s ez a nyughatatlan tömeg az eljövendő izgalmak
lázában égve, szüntelen zsivajjal özönlött
a nagyváros falai alá. A kapuk tárva
álltak és nagy sötét szájukkal nyelték a
népet, mely türelmetlen, nyers volt és heves.
De ahogy a légió parancsnoka, a
fehérlovas százados feltünt, némelyek lázongva és szitkot szórva az ut porától
szennyes szájukban, mások hajlongva és
szolgálatkészen, kézdörzsölés
közepette
félreálltak
öszvéreikkel, gyerekeikkel s
piszkos asszonyaikkal. Mintegy varázsütésre megtisztult az ut az ezüstösen csillogó légió előtt. . .
Benn, Heródes aranypalotájánál, mely
nem messze állt az uttól, ahol Pilátus
székelt, már a sokaság betöltötte a teret.
Szenvedélyes szavak szálltak:
— El kell neki veszni! kiabálták a
farizeusok és sürögve jártak a nép között.
Csikos köntösük csusszant az egyberagadt,
izzadt tömegben, mint a gyilkos penge az
emberi test izmai között.
— Keresztre kell fesziteni! — ujjongtak az ujvárosbeliek, akik olcsó vérszagra
tódultak a belsővárosba s mindenütt ottvoltak, ahol a pusztitás szele érzett.
— Bélpoklosok völgyébe vele! —
sivitották az asszonyok, akik ma mindenáron itélni akartak.
— Ki ez az ember? Egy sziciliai, ki
üzleti uton járt Judeában s akit a kiváncsiság dolgavégeztével idehozott, értelmetlenül állt a forrongó tömegben.
— K i ez az ember, akit ennyien
akarnak elpusztitani? Gyilkos, házasságtörő? Rabló? K i ez? — fordult a mellette
állóhoz, ki hallgatagon nézett el az emberek
fölött. Egy galileabeli volt, darócköntösü s
kezei erősmunkát árultak el. De szemeiben öntudat fénylett valami különös, magyarázhatatlan fájdalommal. Lassan a sziciliaihoz fordult és tagolva mondta:
— Isten . . .
A sziciliai csodálkozva nézett rá.
— Miféle Isten?
— A szegények Istene — mondta ez
és ujra elhallgatott.
A sziciliai most már értelmetlenül és
feszengve állt s izgatottan a forró tömegben az izzó napon. Nagyot csudálkoznak
majd, gondolta, ha én ezt otthon elmesélem, — á, jó lesz, legalább viszek haza
valami érdekes hirt is. A barátai jártak a
fejében, akik odahaza illatos olajoktól tiszták és napsütöttek s akik odahaza az antiumi partokon találkoznak vele majd,
mert ők is önző tengerjárók s mikor egymással találkoznak, léhán várják egymástól a hireket, népekről, vidékekről,
feniciai ágyasokról, egyiptomi barna lyányokról és különleges biborcsigákról.
De a galileabeli ezt nem vette észre.
Amilyen egyszerü volt lelkében és a
vidéki emberek öntudatlanságával gyermeki, azt hitte — ez az idegen ember,
HUBER RUDOLF
VIRÁGKERTÉSZETE J Á S Z B E R É N Y B E N
a levágott virágok, cserepes növények,
alkalmi
csokrok és koszoruk
legszolidabb
és
LEGELŐNYÖSEBB BESZERZÉSI H E L Y E
Virágüzlet: Apponyi-tér
8. szám. (Városház
épület). Kertészeti telep:
Jászberény, III. kerület, Árvaház-utca 14. szám alatt, hol állandóan nagyobb friss növénykészlet áll a mélyen tisztelt közönség
rendelkezésére.
9
aki nem átkozódik és kiabál, mint a többiek, ez nem ellenség, hanem barát.
— Magdalában lakom — kezdte halkan — és odajött egyszer az Ur.
— Miféle ur? — kérdezte a szicíliai.
— Ő — felelte a galileabeli és a
palotára mutatott. Fehér ruhában járt,
melyen az ut pora meg sem látszott és
betegeket kezdett gyógyitani. Azt hittük
először — csodatevő. De egyszer összegyüjtött minket, akik szeretettel néztünk
kékszemébe. Rólunk beszélt. A rokonainkról és szomszédainkról. És ezt mondta:
— A jó földbe vetettek azok, kik hallják
az igét és beveszik és gyümölcsöt teremnek . . . Vagy tán azért hozzák-é elő az
égőgyertyát, hogy véka alá tegyék, vagy
az ágy a l á ? És nem azért-e, hogy gyertyatartóba tegyék? . . . Én vagyok a világ
világossága, aki engem követ, nem járhat
sötétségben, hanem övé lesz az életnek
világossága . . .
- Mi ugy hallgattuk, hogy összeszorult a szivünk.
Hozzánk jött ez —
mondtuk magunkban — hozzánk, a szegényekhez, jókhoz. Nem a dőzsölőkhöz,
a templomban gajdolókhoz, a hatalmasokhoz dörzsölőkhöz, nem azokhoz. Nem
a papolókhoz, a szegényembert becsapókhoz, az istentszavalókhoz, az Istent
cégtáblának akasztókhoz, — hozzánk a
hallgatagokhoz, a legtöbbet szenvedőkhöz . . . A gyermekeink sirtak, mert az
asszonyaink zokogva néztek rá. Nekünk
meg megkönnyebbült a lelkünk. S azóta
nem hagyjuk el őt. . .
— Aha, értem — vetette oda elgondolkozva a sziciliai. És sehogyse fért fejébe a dolog.
De ekkor, mint a vizáradás, felzugott a tömeg.
— Barabást nekünk! Barabást!
Véres szemek forogtak és habzó
szájjal üvöltötték:
— Barabást! Barabást!
És ekkor egy férfialak tünt elő a
palota tornácának lila-mélyéből. A keze
elől kulcsoltan össze volt kötve, zöld pálmaág hajlongott csufondárosan benne, mint
valami pojácatoll. A férfi mélységes szomoruan nézett a megvadult tömeg ezerszemébe, mely nem értette őt. Egy kevéssé megingott, aztán messze-magasan
elnézett egy fénylő pont felé. amelyet
csak ő látott az üvöltő tömeg feje fölött.
Ugy állt ott szótlanul, mint a viharos vizpartok fája. Magányosan.
Akkor előjött Pilátus.
— Ime, az ember — szólt. Kérlelni
akarta az őrülteket. Nem értett az esztelen izgalomból semmit. S nem ismerte ezt
10
a különös embert. Nem is hitte azt, amit
odabenn ezek a csorgó száju főpapok
hadonásztak szét. Nem látott a vádakból
semmit, csak egy halvány embert, aki
hallgat s aki valami nagynak érzi magát.
Megakadt a szeme rajta. Kócosak szőke
fürtjei, kezei nagyok, de fehérek s puhák.
Egy álmodozó — gondolta még egyszer.
Aztán a saját ragyogókörmü kezére nézett.
A fürdőbe kell mennem, mondta magában.
Mikor ujra felzugott az eszelős tömeg,
elragadta őt a zaj:
— Vigyétek! mondta dacosan.
A galileabeli egy nehéz könnyet érzett szivében.
— Most fog elveszni ugy, ahogy
megjövendölte . . . mormolta magában és
elszántság fogta el. Kirántani azt a kardot, mely amott csillog élesen egy centurio oldalán és szétverni ezt az őrült
tömeget vele!
De az Ur szemét érezte gondolatán.
S halk zokogással belül megnyugodott.
A palota kapujánál feltünt egy iromba
ácsolt kőrisfakereszt, melynek két felsőszára imbolyogva uszott lassan a vérszomjas tömeg fölött.
— Gyerünk, gyerünk csak, érdekes
lesz
huzta a sziciliai ember szótlan
szomszédját. Gyerünk, érdekes lesz!
A galileai fölriadva rámeredt. Most
látta: ez nem ellenség és nem barát de
annál is rosszabb . . . De ment vele. Ment.
Valami huzta . . .
Mikorra kiértek nagy talpalás után
a Golgothára, mely nyegyedórányira magaslott a tértől, ahonnan a forrongó őrület
megindult, már elkéstek.
A kereszt állt, mely körül megtisztitva szürkéllett a hely és kemény
római katonák vontak kordont. — Két
asszony simult a durva fához.
A vérszomjas tömeg dühe kielégülést
nyert. A három kereszt tulontul jóleső
borzalmas látvány volt ahhoz, hogy elálljon
minden zaj s a tömeg a nagyszerü látványt eméssze halkan, kéjesen.
Csend volt. Néha felcsuklott a két
asszony benmaradt mély zokogása, néha
egy-egy vércsepp hullott a kiszikkadt
mészkőföldre az átütött kezekből.
A kövérkés sziciliai megdöbbenve
állt. A verejtéket törölte izzadt homlokáról.
A lába fájt a dombmászástól és égett a
talpa. Isszonyu, fülledt meleg volt. Az
opálos ég alja sulyosan feszült a láthatár
fölé. Mindenütt csend volt. A két szélső,
idegen emberben a kereszten nem élt
már a sziv és a harmadik teste a középen
alig pihegve függött. Lassan szivárgott a
vér. Csöppent a kezekről és folyt a lábról
a szomjas földre és végig a kőrisfán. Szörnyü volt a csend.
A sziciliai óvatosan megnézte a két
asszonyt. Nem kiváncsian, de vigyázva.
Már szégyelt minden kiváncsiságot, ugy
nézte a két asszonyt lopva, sajgón. A z
egyik már nem sirt, csak egy végtelen fájdalom mély árka árnyékolta kiszáradt szemét. A másik még pihegett, de halkan,
oly hangokkal, mint mikor egy ijedt galambot szoritanak durva ujjak.
Hirtelen egy villám lobbant. És rá
földrengetően megdördült az ég. Nagy robajjal nehéz felhők szaladtak a fülledt
horizontra. Egyszerre sötét lett, csak a
villámok villantak sürün.
És egy hangot hallottak, mely mintha
a keresztről jött volna elhagyottan.
A galileabeli szivét megütötte ez a
hang.
... Kiszenvedett!
jajdult fel és nagy,
nehéz térdekkel leesett a porba. Imádkozott.
A sziciliai megértette egyszerre társa
fájdalmát.
... Gyerünk — mondta ... gyerünk el
innen.
Különösen érezte magát és megváltozott nagy részvéttel, komolyan vezette
le nehéz társát a hegyről, aki még mindig hallgatott. A városból nagy porfelhők
csaptak fel. Melege volt nagyon és társa
sulyos, elárvult karja keményen nyomta
a vállát. De segitett neki.
Érezte, hogy nagy gomolyban tódul
ki agyából minden emlék. A régi partok,
viszontlátott hegyek, feniciai nők és suhogó
léptü, lágy tapintásu lányok, az istenitett
éjtszakák üszkös emlékei, bibor városok
borai, kacagó, fehérfogu cimborák. Nagy
áldomások a hajókon, tivornyák a kikötőben, minden régi emlék belőle. Utána
akart kapni. Nem engedni a régi biboréletet!
A galileabeli most feljajdult.
Vigyázz pajtás
mondta halkan
a szicíliai s vállára huzta erősebben karját.
Vigyázz testvér.. .
És barátait, az antiumi partokat, a
nőket, az emlékeket egyszerre megtagadta,
hirtelen.
Komáromy
József
„Rád nézett a T e m a r i n g a ! "
A s z e g e d i Alföldkutató Bizottság hét kérdéssel f o r d u l a Jászság
olvasóihoz.
H o g y a n h a n g z o t t a kun-miatyánk?
A Szegeden székelő Alföldkutató
Bizottság, mely az egyetemi könyvtár részére adatokat gyűjt a magyarnép néprajzi, társadalmi és nyelvészeti multjából,
legutóbb érdekes kérdéssel fordult hozzánk. A bizottság hét kérdéssel fordul
folyóiratunk utján a Jászság közönségéhez, oly hét kérdéssel, melynek mindegyike a régi népszokásokra és a nyelvészetre vonatkozik.
(Itt megjegyezzük, hogy pótolhatatlan
kár egy ilyen intézmény hiánya itt a Jászságban is valahol. Elvégre is egy ilyen
bizottsághoz nem kellenek diszes paloták,
elég egy-két lelkes ember összeállása.
De hol van nálunk ennyi lelkes ember?)
A bizottság által feladott hét kérdés
a következő, melyekre olvasóink válaszát
továbbitás végett
örömmel várjuk :
Élnek-e még az Alföldön oly öregek,
akik tudják a kunnyelvü Miatyánkot? Kik
ezek, hol laknak, kitől tanulták és hogyan
hangzik
tudomásuk szerint
ez az
imádság?
Minek tartja az alföldi magyarnép
az őskori kőbaltát ? Milyen célra használja? Miféle babonák fűződnek h o z z á ?
Szokásos-e az alföldi magyarnépnél
temetés alkalmával a már felhantolt sir
körüljárása? Ha szokás, ének közben
teszik-e vagy anélkül?
Népvándorláskorabeli
temetőkben
néha csontfésűt is találni a halott feje
mellett, vagy a feje alatt. Állitólag Kiszomborban még ma is eltemetik a halottal
azt a fésűt, amivel utóljára megfésülték.
Ki tud arról, hogy ez a szokás az ország
mely részében áll még fenn?
Ismerte-e az alföldi nép a Kunhalom
szót? Hol ismerik és mit értenek alatta?
Ismerik-e valahol ezt a kifejezést:
Rád nézett a Temaringa ? Kergesd ki a
Temaringát!
S végül: Mit jelent a nép nyelvében
a kúpol ige ?
*
Egyik tudós-munkatársunk a bizottság
első kérdésére máris értékes adatokat
tudott nyújtani. A rendkívül érdekes válasz szerint a kunok ősi miatyánkja a
mamár érthetetlen tatárizű nyelven az
irásos tanuságok szerint a következőképen
hangzott, melyet hiányos
latin-betüink
fonetikusan a következőképen tudnának
kiadni :
„Bézon Atamáz kemze kekte
Szenlészen szen adon,
Dösön szen köklön
11
Nizjegen gerde ali kekte.
Bézen akomozne
oknemezne
ber bezge pitbütör küngön,
ilbézon
ménemezne.
Neszem bezde jermez bezge utrogergenge
iltme bezne oldzsamanna,
kutkor bezge
oldzsamanga.
Szen bar szony bo kacsali
bo csonyigi terngeri, ámen."
*
Ha olvasóink között valaki a fenti
két kérdésre bármilyen csekély felvilágositást is tudna adni, kérjük, hogy azt vagy
velünk vagy egyenesen az Alföldkutató
Bizottsággal, Szeged, közölje.
V a l a m i a jászok és k u n o k
Sokan és sokat irtak már a jászok
és kunok nyelvéről, együtt és külön-külön
is. Sőt e lap hasábján is látott már ilyen
napvilágot. — Sok
tücsköt-bogarat
összeirtak a jász-kunok nyelvéről, mig végre
nyelvészeink kideritették az igazságot.
Ma már beigazolódott és megdönthetetlen igazságnak látszik, hogy a kunok
törökeredetü és nyelvü népek voltak, kik
beköltözésük után tanultak meg csak
magyarul. Ezen kérdés felett igen hosszu
és érdekes polémiát folytatott a mult század hetvenes-nyolcvanas éveiben Gyárfás,
a jász-kunok történetirója és gróf Kuun
Géza keleti nyelvészünk. — Gyárfás, hogy
ugy mondjam
"ortodox
történetiró volt
(valószinűleg a j ó öreg Horváth Istvánt
tartotta mesterének) s mint ilyen esküdött
a kunok magyar eredetére és nyelvére,
mig Kuun gróf a kunok törökeredetüségét
akarta beigazolni. Ez sikerült is neki a
Velencében előkerült Petrarca-codex szótártöredékével. Ezen szótártöredék feljegyzői hittéritő szerzetesek voltak, kik a kunok
Krim-félszigeti birodalmában éltek. Azonban Gyárfást ezen fontos nyelvemlékkel
sem lehetett meggyőzni, sőt a Kunszentmiklóson előkerült kun vagy tatár miatyánkkal sem. Holott ez is Kuun gróf állitását igazolta.
A jászok nyelvének hovatartozását
kideriteni és eldönteni nyelvészeinknek
hosszu ideig tartott s mondhatjuk, hogy
még ma sincs teljesen tisztázva. ... Gyárfás és követői magyar eredetünek és nyelvünek tartották. Volt azonban olyan is,
ki a jászok szláv eredetét vitatta. Jelenleg
nyelvéről
egyik legnagyobb
nyelvészünk, Melich
János foglalkozik a jászokkal behatóan
és kimutatta Lamanszkij orosz tudós után,
hogy a jászok
alánok.
Az alánokat a környező
népek
As-oknak nevezték s ebből lett szláv
hatás alatt jas vagy magyarosan jász.
Az alánok az indógermán-nyelvcsaládhoz
tartoznak, ellentétben a törökfaju kunnal
és az uralaltáji magyarral. Ő s hazájuk a
mai Dél-Oroszország volt. Vitéz, harcias
nép, mely sokat harcolt a szarmatákkal,
rómaiakkal, hunokkal, bolgárokkal, avarokkal, kunokkal. Legyőzik őket, egy részük
a győzőkkel tart és összeolvad velük,
de más részük az őshazában marad és
idők folyamán a Kaukázusba szorul.
Ezek az osszét-ok kik ma is itt élnek. - Sokan vándorolnak ki a kunokkal, sőt a Moldvában valaha létező kunbirodalom egyik városa ... Jassy (Jászváros)
ma is őrzi nevüket. A kunokkal
kerülnek a tatárok elől futva Magyarországba az as-ok vagy jászok.
Az Akadémia által kiadott Magyar
Nyelvtudomány
Kézikönyvében
fog megjelenni Melich Jánostól: A magyar nyelv
osszét elemi c. értekezés is, mely bizonyára sok ujdonságot és leszürt igazságot fog tartalmazni a jászokra vonatkozólag.
Leszögezhetjük tehát, a tudomány
mai állása mellett, hogy a kunok és a
jászok nem testvérnépek, bár együtt költöznek be hazánkba hanem különfaju és
és nyelvü nép.
Prückler József
Gombkötő József férfiszabó
Elvállalja a mai kor divatjának megfelelő férfiöltötönyök, felöltők és nyári ruhák, valamint gyermekruhák készítését a legolcsóbb áron. Tavaszi és nyári
gyönyörü mintagyűjteményével hivásra házhoz megy.
Kedvező fizetési feltételek!
Házhoz való hivást, a kiadóhivatalnál is be lehet jelenteni.
Jászberény, I I . , Lövész-utca 10
12
Film-asszonyi arcok
„His M a j e s t y , t h e Q u e e n "
Botticelli . . . a fehérhullámu selyem
a nyakon és vállon, redőzve Michelangelo
ruharedöinek szépségében, hátul a trecento
hüs levegője, a kék réttel és tömzsi fákkal . . . És a szem, az utolérhetetlen nagybőségü szem kerek a halálöblü fájdalmak
tavával. A szem nagy és tág s a zárt
ajkak szélén a szenvedés és szenvedély
éles ecsetvonása. A két arccsont csöppet
kiül, mintha fehér galamb tolná ki hamvas begyét egy finom tagozásu tornácon
a redőzött, szép lombok közül — a sötét
hajfürtök közéből.
Gloria Swanson.
Ajkának alsó párnái, az elmult sirások nehéz könnyétől terhes párnák bársonyból, meg-megremegnek ahogy átcsuklik fáradt testén a sirás utáni halk borzongás. Nem tud már élni és nem mer
már meghalni . . . Ahogy lehuny feketevonalas pillája és csendesen kisepri a
könnyet a szemgolyó telitett opálmezejéről — az már a lemondások és végtelen
fáidalmak élete. Abban mér ott a sóhaj
hangtalanul, ott a véd élek és véres karmok nélkül s ott a meghalás megnyugvás
reménye nélkül.
A szenvedés és szenvedély kitörölhetetlen festménye a néma vásznon.
Elnéztem egyszer a mozivásznat
nappal, közelről. Valahogy én is egy ut
előtt álltam, ahonnan elémremegett jövő
életemnek minden várható szenvedése,
mert előre megérzek sokmindent — és
nagyon belenéztem fehér, matt tükörébe.
Repedő, apró csatornák s tört havas mezők : ez volt a mozivászon. Mint az Ut a
boldogság felé jeges mezőinek s befagyott
néma folyamainak feledhetetlen, borzongató simasága, üzve a Lilian Gish fékezhetetlen rémületével. Nagyon megnéztem
ezt a vásznat. És nagyon fájt az én repedező, bolond, bolyongó életem.
Vajjon ez az asszony, a hollywood-i
nyomorgó statiszták közül és Vallace Beery
kinzó karmaiból kikapott gyönge teremtés, a fájdalom és a szerelem nehéz tanitásaiból — De la Falaise marquise-ig
emelkedett istenadta művész mit érez.
mikor a zizegő machine előtt sir, csókol
és örül? — én azt hiszem: nagyon sir,
nagyon csókol és kevesebbet örül. A
szája szélén felduzzadnak a mult nehéz
könnyeitől a hamvas párnák, a szájnak
az egész életet kisérő ezer mozdulatai, de
valahogy mindebből csak a fájdalom marad meg konokul. Hiszen ha véres testamentumot irunk, ha egy Mater Dolorosa
portréját festjük s ha Julia kisasszony
lelkét rakosgatjuk elő a strindbergi szinpadon — nem-e ugy nyulhatunk minden
fájdalomhoz, ha átszürjük a mi eddigi
összes bánatunk nehéz szövetén? Nem-e
ugy visszük arcunkat az Öröklét felé, ha
sirunk? Nem-e akkor megyünk a Szépségek felé, mikor a lelkünkben a multak
és jövendők fájása készül ? s nem-e ugy
vagyunk mindenkié, ha nagyon szenvedve
látnak minket ?
És én a mozivászonnak nappal is
hiszek. Mikor néma és szintelen. Mikor
hideg.
Lilian Gish a letörtek néma jelszava.
Pola Negri az örök asszony kegyetlen
kapzsisága, Nita Naldi az örökkön élő
bujaság, Laura la Plante a gyermekaszszony a mézeshetek szűzi, játékos vágyaival . . . s Glória maga a váratlan, farkasvermes élet. Ha zokog — a néma butorok és a halk fények is könnyet ejtenek,
ha csókol — liánszerü testének minden
öble ég párás izgalomban, ha mulat —
nemcsak kezében forr a pezsgő, de felgyulnak az összes ott lévő szemek fékezhetetlen izgalomban. En face-ban és profilban mindig az egész lelke fordul feléd,
mágikus sugárral és szájának két szögletén ott a vonás — az örök fájdalmak
nehéz irása. Arcának minden vonalán
ott ül a szenvedés sulyos iskolája. Talán
Vallace Beery kisértő, kemény arca éle,
tán a hollywood-i tizezer nélkülöző statiszta, tán egy még keményebb, éhező
ifjúság. De egy nagy, igaz szenvedés. —
Mint egy gyémánt, amely mesteri kézzel
csiszolt éleivel szórja könnyes ragyogásét
— ugy néz rád premier-plánban szeme.
Az élet csiszolta k i . Amely megrug, fölemel és ismét valahová dob. A z élet.
És ha igy nézzük, nézzük — az
maga Gloria Swanson.
Komáromy József
S i p o s Sándor nőidivatáruháza
Jászberény, Városház épület.
Legolcsóbb beszerzési forrás!
13
F r i e d m a n Ignác,
a Jászberényben is jólismert zongoramüvész — csaknem kétesztendős amerikai
körutja után március 9-én először hangversenyezett Budapesten s ez alkalommal
olyan hirek terjedtek el, hogy nemsokára
visszavonul.
Nem tudjuk valóra váltja-e elhatározását Friedman, aki mindössze 48 éves
most és zongorajátékának páratlan virtuózitása, amelyhez foghatót aligha találhatunk, ma sem vesztett semmit ragyogásából.
A kritika mostani felléptekor egyöntetűen megállapitotta ezt, — ugyanakkor
azonban szokatlanul éles birálatok hangzottak el játékának állitólagos modorosságáról és önkényeskedéseiről.
Az utóbbi vád nem uj s legfeljebb
csak a példátlanul éles hang szokatlan,
amelyet azonban a legjobb akarattal sem
lehet másként megmagyarázni, mint hogy
a budapesti kritikának a legutóbbi Galli
Curci-evés óta kissé tulzottan jött meg az
étvágya.
Bárhogy álljon is a dolog, ez az
eset alkalmat szolgáltat nekünk arra, hogy
végre revizió a l á vegyük a levegőben
röpködő vádakat s objektiv szemmel próbáljuk megállapitani azok alaposságát,
komolyságát.
Modorosság, önkényeskedések! —
Sajnos, a konkrétumok hiányzanak, — a
vád általánosságban mozog. S ez veti fel
bennünk főképen a kérdést, hogy lehet-e
eléggé alapos éppen az önkényeskedésnek általánosságban tartott vádja?
Mit jelent az önkényeskedés?
Százszor megállapitott igazság, hogy
egy műalkotásnak hajszálnyi pontossággal
való visszaadása illuzórius, de a fényképszerű reprodukció nem is lehet cél. — A
műalkotás első transzformálása már magánál a zeneköltőnél történik, akkor, amikor gondolatait hangszerre alkalmazza s
papiron rögziti meg. S megtörténik később
mindannyiszor, valahányszor a zenemüvet
előadják. Nem is kell, hogv idegen ember
adja elő. Maga a költő is feltétlenül transzformálni fog.
Fokozottabban áll ez a tétel, ha egy
romantikus szerzőről van szó. mint pl.
Chopin. A z egyéniség, a szabadság hangsulyozása, a mondanivalók sajátos természete nem igen tűri a papirost.
Következik ebből, hogy a papiros,
amely csak holt anyag, az életrekelésben
soha sem lehet elegendő segitőnk.
A művész saját fantáziája lesz tehát,
amely a gondolatot halottaiból fel fogja
támasztani.
Ezt mindenki elismeri, ha mégolyan
farizeus is.
Fantázia! — K i meri kétségbevonni,
hogy Friedmannak hatalmas fantáziája
van ?
A kritikák nyiltan, vagy hallgatólagosan, a hangoztatott vádak hamuja alatt,
mind elismerik ezt.
Csakhogy . . .
Azt mondják, hogy ez a fantázia
nem áll egy jó izlés szolgálatában.
A vita tehát tulajdonképen összezsugorodik az izlés, vagy izléstelenség
kérdésének tárgyalására.
Bár kecsegtető, hogy egypár megjegyzést tegyünk erre a fordulatra, de . . .
Azt hiszem kihagyhatjuk ezt a ziccert, mert veszélytelenül követhetünk mindenkit erre a térre is :
Nos, ha az izlés a kitaposott ut, a megemésztett gondolat százegyedszer való
visszakérődzése, ha az izlés az emlékezés muzeumában elhelyezett merev kristály, amely azonban a valamikor nagyon
is légnemü gondolatból készült. — akkor
Friedman kétségtelenül izléstelen. De csak
akkor!
E g y é b k é n t ! ? . . . Bennem a H moll
szonáta lecsepült fináléja sokkal hatalmasabb es szebb uj viziókat keltett, mint a
már sokszor hallott Sauer-tipusu interpretáció. En nem tudok még az izlés nevében sem közeteket látni ott. ahol valami
kor testetlen gondolatok voltak!
Sauer Emillel hasonlították össze
Friedmant. Sallerrel, aki pár nappal hangversenyezett Friedman előtt s többek között szintén játszotta Chopin H moll szonátáját.
Le keli szögeznem, hogv Sauer nem
az többé, aki csak tiz évvel ezelőtt is
volt. A virtuózitás tekintetében az összehasonlitás már kétségtelenül sántit.
A m i pedig a fantáziát illeti, — én
nem tehetek róla — az összehasonlitásnál Sauer a j ó tanuló, aki szépen padra
teszi a kezét.
dr. Sz. D.
H i r d e s s e n a „JÁSZSÁG"
14
folyóiratban
L e s z n e k - e még fehér gulyák és juhnyájak?
Dr. Györffy István muzeumi igazgatóőr, aki több irodalmi müvében foglalkozik az Alfölddel, egyik könyvében a
következő érdekes sorokat irja:
„Minden visszajöhet. Gulyák, ménesek, juhnyájak, kondák lephetik el ujból
a határokat, ha a buza és a tengeri, mely
a kotús földben évtizedeken át buján
termett, lassankint cserbenhagyja a kunokat. Ez a föld nem tűri az ekét! Visszavárja az árvizet, a fehér gulyákat, a lobogó sörényű méneseket, a számlálhatatlan juhnyájat. A délibáb ott settenkedik
a látóhatáron. Még nem tűnt el egészen.
Ugy látszik reméli, hogy csalóka hullámaival ujból eláraszthatja a kun földet."
"Bizony nagyon igaz az, hogy nagyapáink és szépapáink nem voltak földmives emberek. Szántottak, vetettek ugyan,
de csak annyit, amennyi kenyérnek éppen
elég volt. Ha j ó termés volt, a felesleget
elvermelték, ha nem ütött jól be az esztendő, éheztek, vagy jobbanmondva kenyérnélkül ették a hust, mintahogy az
1863-ban is történt."
A mult század közepe táján azonban
a szabadságharc utáni nyugodtabb években, más gazdasági berendeződés. más
termelési forma vette kezdetét az Alföldön. A kultura mindent átható szemeit a
kunok hazájára is rávetette, hadat üzent
a szilaj hullámu rakoncátlan vadvizeknek,
lecsapolta a feneketlennek hitt lápokat,
ekét vetett a kiszáritott tavak kotús talajának és ahol hajdan a büszketartásu.
villásszarvu gulyák ropogtatták a buja
legelőt, azon a helyen járombafogott utódaik feltört nyakkal huzták a földbevetett ekét.
Megtört az alföldi legelők sokszázados romantikája, szabadabb világ szüz
vidékére vándoroltak a vadmadarak, megritkultak a gulyák, elhallgattak a kolompok és csengők messzesiró hangjai, a
pásztorok utódai szántóvető parasztokká
lettek, a juhász nem varratott több cifra
virágokkal kirakott bárányfürtös
subát,
mert a kultura a juhnyájakat is kipusztitotta. Az inzsellér esze és keze tökéletes
diadalt aratott az Alföld világában.
És termett a szűz föld, ontotta a pirosmagu buzát, nagyranövelte a tengerit,
fehérfalu majorok és tanyák keletkeztek
a hajdani mocsarak helyén, szorgalmas
kezek törték a rögöt termékeny talajjá, a
nyájak egyre kevesbültek, a buzatermelés
egyre jobban fokozódott, érdemes volt
vele foglalkozni, keresték az acélos tiszavidéki buzát, megfizették az árát jól.
Igy tartott ez négy-öt évtizeden keresztül, a háboru utáni évekig.
Az ujabb időben azonban az Alföld
buzatermelő gazdái elé egyre nagyobb és
nehezebben elháritható akadályok gördültek. Egyik nagy baj a buzatermelésnél
az, hogy a hajdan dus erővel rendelkező
föld, az örökös szántás és hiányos trágyázás következtében kimerült. Nem ontja
már olyan pazarul a 10—12 mázsás terméseket, mint hajdan, szűzi erejének teltes birtokában. Sok táplálkozás — trágya —
kellene neki, hogy a gazda fáradságát
olyan bőséggel jutalmazza, mint feltörése
éveiben tette. Ehhez járul még a csapadékban szegény időjárás, ami a vadvizek
lecsapolása óta olyan borzalmasan nehezedik a hajdani nedvdus kunság fölé, —
mint egy elhárithatatlan átok. A szárazság a kultura fattyuhajtása, a paraszt
réme, az egész Alföld szerencsétlensége.
Másik nagy akadálya a buzatermelésnek a lemorzsolódott gabonaár, a nagy
munkával és sok kiadásokkal járó termelési költség és az értékesités nehézségei.
Amerika roppant területű szűz-földeibe
belevetette a csodagépek ezreit. Ősi erővel rendelkező földjein gépekkel dolgozik.
Jobb, könnyebb és tökéletesebb munkával
sokkal olcsóbban termel, mint a magyar
gazda és az egész világon lenyomja a
buzaárakat.
A buza és tengeri termelés kezdi
cserbenhagyni az alföldi gazdát és a jászok földjén kacérkodó délibáb, a pásztormagyarok ivadékainak reménytől mo
solygó szemei elé vissza-visszavarázsolja
a csendben legelő gulyák, a csengős
nyájak és a vágtató ménesek rég letűnt
világát.
JÁSZSÁG
társadalmi, művelődési, gazdasági és irodalmi folyóirat
Megjelenik évenként tizszer
Felelős szerkesztő: Komáromy József
Kéziratok és levelek:
Jászberény, Postafiók II. cimre küldendők
Előfizetések és hirdetések dija (mm-soronként 8 f) Kovács és Baranyi könyvnyomdába küldendő
Előfizetési ár egy évre P 3,80. félévre P 1.90 — Egyesszám ára 40 fillér
15
KOVÁCS
ÉS B A R A N Y I
KÖNYVNYOMDA
Készit
mindenféle
könyvnyomdai,
könyvkötészeti
munkákat,
kereskedelmi,
pénzintézeti,
gatási
legszebb
kivitelben
meghívókat,
seket.
Elvállal
lamint
községi,
készít
kocsi-
még
és
folyóirat
A hirdetések
dija
fillér, mely összeg
és a
feliratitáblákat,
mindenkor
lako-
A
A
soronként
előre
vaÁllandó
és hirdetéseket
milliméter
és
gyászjelenté-
elkészitését.
kiadóhivatala.
elfogad
MEGYEHÁ
közigaz-
báli és
nyomtatványraktár.
előfizetéseket
ipari
Legolcsóbban
névjegyeket,
gumibélyegzők
nagy ügyvédi
cimü
ugymint:
nyomtatványokat.
dalmi
litográfiai,
Jászság
Jászságra
felvesz.
nyolc
fizetendő.
JÁSZBERÉNY I I I ,
Nyomatott a felelős kiadók : Kovács és Baranyi könyvnyomdájában. Jászberény.
T Á R S A D A L M I , M Ű V E L Ő D É S I , G A Z D A S Á G I É S I R O D A L M I FOLYÓIRAT
I. ÉVFOLYAM
JÁSZBERÉNY, 1 9 3 0 ÁPRILIS
7 - 8 . SZÁM
A t a n y a és a f a l u
Jászberény város képviselőtestületében nemrégiben elhangzott egy inditvány,
mely a berényi tanyák egy részének J á noshidához való csatolását célozta. — A
terv annak idején meghiusult, mert kiderült hogy annak nem célszerűségi szempontok, hanem csupán néhány ember
tulfütött érvényesülési vágya és holmi
apró kis adósérelmek voltak az igazi rugói. Maguk a vezetők is gyorsan elállottak az elszakadási mozgalomtól es néhány
szépenhangzó, de hamar szegreakasztott
igéret után maradt minden a régiben.
Ez az elszakadási mozgalom azonban nem véletlen és nem egyedül álló
jelenség a csikos-kutyinai tanyákon, olyan
tünet ez, mely az ország sok részében
felütötte már a fejét és amely sok gondot
fog még adni Jászberénynek és vele
együtt az ország többi nagyhatáru városának is.
A falu és a város szembenállása,
illetve a falusi földmivesnek a városi ipari
munkással való szembeállitása régibb keletű valami, a falu és a tanya érdekeinek
kiélezése azonban javarészben a háboru
utáni lerongyolt gazdasági viszonyoknak
a szülötte. Az érdekellentét a falu és
tanya között fennállott már azelőtt is, —
addig azonban, mig az ország régi határai megvoltak és amig minden egyes darabka terület oly sorsdöntően fontos szerepet nem játszott a termelés szempontjából, addig ez a kérdés országos jellegű
problémává nem sulyosodhatott.
Két érdek ütközik itt össze: a község érdeke, mely a mai határokat minden
áron és minden körülmények között fentartani igyekszik, görcsösen ragaszkodik
minden talpalatnyi területéhez, mert a tanyaiak épen ugy a község pénztárába
fizetik adójukat, mint a belterületen lakók
és ezen adók ellenében alig tizedrésznyi
ellenszolgáltatásra tarthatnak számot: s
másik az országos érdek, mely azt ki-
vánja, hogy az országnak minden olyan
területe, mely önálló közigazgatási életre
alkalmas, valóban azzá is váljék.
A trianoni Magyarország lakosságának jelentékeny százaléka kerül ki a tanyák népéből. A tanyaiak nagy tömege
az államnak és a községnek fizetett adók
fejében a közigazgatás által nyujtott előnyöknek csak a morzsáit kapja. Az Alföld községeinek legnagyobb része olyan
nagy határu, hogy tanyái és pusztái közigazgatását el sem láthatja rendesen. —
Utóbbi időben részben a tanyák mozgolódása, részben pedig a belügyi kormányzat
nyomása következtében egyes helyeken
tanyaközpontok szervezésével kisérletezgettek. Ezek a tanyaközpontok azonban
éppen az ellenkező eredményt fogják elérni,
mint amilyen célból őket létesitették. Figyeljük csak a jászberényi tanyaközpontokat.
Jászberény határában ilyen központok alakultak a pórtelki templom, a boldogházi állomás, a hajtai és a csikosi
iskola környékén. Legerősebb ezek közül
a központok közül Pórtelek, hol templom
és önálló helyi lelkészség is van. Ezek a
központok ahelyett, hogy megakadályoznák, vagy leszerelnék az egyes részek
önállósulási vágyát, ennek az önállósulásnak épen a legerősebb mozgatóivá
lesznek. Azt hiszem, nincsen messze az
idő, amikor Jászberény városa kénytelen
lesz Pórtelken valami közigazgatási kirendeltség-félét felállitani, ami az önálló közigazgatási életnek valami kezdetleges formája lesz és ami csak olyan laza viszonyban fog állani az anyavárossal, mint például az ottani helyi lelkészség a jászberényi plébániával. Veszélyesen tömörülnek
a házak a boldogházi állomás körül is,
hol már a templomon kivül üzlet, kocsma
és szálloda is van.
Az alföldi községek eddig nem igen
törődtek tanyáik közigazgatásával, utóbbi
időben azonban a már említett befolyások
A félszázados jubileumát ülő Jászberényi
Széppataki Róza-emléktábla.
kényszeritő hatása alatt kezdenek törődni
a tanyák életével is, ez a törődés viszont
többnyire oda irányul, hogy a tanyákat
megtartsák továbbra is mintegy gyarmati
állapotban és megakadályozzák az elszakadásnak sokszor igen fenyegető bekövetkezését.
Az elszakadás folytán a község területében, lakosainak számában, tekintélyében és adóbevételében
feltétlenül
veszit, ezzel szemben áll azonban az a
nyereség, amit az önállósulás a tanyának
és a köznek is jelent. A legfontosabb
nyereség az, hogy a tanyák népe meg-
2
Keresztény
(Vágó
Nőegylet által leleplezett
Déryné
Gábor szobrászmüvész
alkotása)
szabadul attól a kellemetlenségtől, hogy
legegyszerűbb ügyének elintézése végett
a sokszor igen nagy távolságra fekvő és
csak nehezen megközelithető községbe
kelljen mennie. Az önálló községgé alakulás feltétlenül maga után hozza a közlekedési lehetőségek megjavulását. A z uj
község bekapcsolódik a közigazgatás vérkeringésébe és utjainak kiépülése és karbantartása most már nemcsak a tanyaiaknak, hanem az oda szükségképen eljáró állami és megyei igazgatásnak is
érdeke. Az uj municipiumban megindul
a földárak emelkedése. A templom, iskola
A félszázados jubileumát
Janka-emléktábla.
ülő Jászberényi
és községháza körül fekvő szántóföldek
házhelyekké parcellázódnak és kialakul a
falu belterülete. A falu közelében elterülő
földek szintén nyernek értékükben és ez
által az értékemelkedések által a nemzeti
vagyon is gyarapszik. A községgé alakulás a fenti előnyökön kivül uj érvényesülési lehetőségeket nyit kereskedő, iparos,
utóbb orvos és gyógyszerész részére is.
Az önállósult tanyák és puszták fellendülésének iskolapéldáit találhatjuk meg
a Jászságban. Valamikor néhány száz
jászfényszarui telepes vetette meg alapját
Kiskunfélegyházának, mely az anyaközséget erősen tulszárnyalva, hatalmas várossá fejlődött. Lajosmizse alapítása alig
60—70 esztendővel ezelőtt történt. Az első
települések 1856-ban voltak és utána még
igen sok idő telt el, amig a mai község
körvonalai kibontakoztak a lajosi pusztán.
Azután a fejlődés gyorsabb iramot vett
és ma már közel 12.000 lakosa van Lajosmizsének. Jászszentandrásnak községgé
alakulása alig egy emberöltővel ezelőtt
történt, jászárokszállási telepesek létesitették.
A z önállósulás uj terheket is rak az
uj község lakóira, talán nagyobbakat, mint
azelőtt viseltek, ezek a nagyobb terhek
Keresztény Nőegylet által leleplezett Zirzen
(Vágó Gábor szobrászmüvész
alkotása)
azonban bőségesen megtérülnek azokban
a kulturális, politikai és gazdasági előnyökben, amelyekkel az önállósulás jár.
Az Alföld pusztái helyén valamikor,
a török idők előtt népes és virágzó községek voltak: Borsóhalma, Ágó, Négyszállás, Pórtelek mind egy-egy régi község
emlékét őrzik. A török feldulta ezeket a
községeket, lakosságuk vagy elmenekült,
vagy a már akkor is városnak számitó
Berénybe huzódott. A mai tanyarendszer
csak a törökök kivonulása után létesült.
Az elpusztitott területek benépesitése századokon keresztül tartott és tart még ma
is. Minden földmivelő országban a földmives nép egy jelentékeny része a város
felé igyekszik. Az Alföldön ez a vándorlás alig számbavehető és azt is teljes
mértekben ellensulyozza, vagy talán felül
is mulja azoknak a vándorlása, kik eladva
városi házukat, téli-nyári lakásra a tanyára
költöznek. Ezek a kiköltözködők mind a
nagy külterületeket népesitik és a már
ottlakókkal együtt nemsokára elkerülhetetlen történelmi szükségszerüséggel életre
hivják azokat a községeket, amelyek már
a török idők előtt is fennálltak.
Németh
Ferenc
3
Lámpafénynél, este, otthon
Mikor csendes a ház és a tavaszi
nappalra ráboritja az éj fekete köpenyét,
odaállok könyveim elé s lapozgatok. —
Néha döbbenetesen uj, friss sorokra találok s mikor szemem előtt futnak az ismerős betűk, gondolkozom, hány éve már,
hogy nem olvastam ezt se. Hány éve már,
hogy elfeledtem. S most ujra kinyilnak a
lapok csodálatos zengésükkel. Kint az
április s amilyen hihetetlen rövid ez a
tavasz, ugy olvasom, mintha most lett
volna:
A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta : a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve,
s egy ős evoét a fénybe kiált.
Régi kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a viz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
vig ditirambusza:
daktiluszok.
Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg
havason.
Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma
s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived?
Aztán elteszem a könyvet. Ez a vers,
mely a hóolvadásos erdélyi tavaszt hozza
belém, még mindig cseng. — És cseng a
neve — Áprily Lajos. Béke a vers körül,
béke az iró körül, aki az uj magyar
irodalom egyik ragyogása. Szemem odatéved egy másik könyvre. Egy másik
„erdélyi" — A d y Endre. Egy név, amit
minden politika ki fog egykor magának
sajátitani, mint Petőfit. . .
Itt valahol, ott valahol
Esett, szép, szomoru fejekkel
Négy-öt magyar
összehajol
S kicsordul gunyos
fájdalmukból
Egy ifju-ősi könny, magyar
könny:
Miért is ?
És utána mint a zápor
Jön a többi könny :
Miért is, miért is, miért is ?
S nincs vége könnynek és miértnek.
Fölöttük hahota
köszön,
Hahotája akik nem értnek
S akik sohase kérdik s kérdtek:
Miért is?
És csöpög a könny :
Miért is, miért is, miért is?
És hömpölyög fönt a hahota.
Hogy soha, soha, soha.
Ennyi busulással
fényesen
Nyilnék meg az Ég.
Ahol csak Egy és okos üdvösség
S itt nem elég.
Itt nem kell csak a könny.
S itt valahol, ott valahol
Esett, szép, szomoru fejekkel
Négy-öt magyar
összehajol.
Miért is, miért is, miért is ?
van
(*)
H a n g o s f i l m a Városi M o z g ó műsorán
A jászberényi Városi Mozgó április
1-én és 2-án hozza le Jászberénybe az
első éneklő, zenélő és beszélő hangosfilmet. A mozgó a Modern Fauszt cimű
hangosfilmet kötötte le, amely film a newyorki Metropolitan Opera Fauszt-előadását fogja leadni a világhirü operaház eredeti zenéjével, énekével és szereplőivel.
De hallunk magyar szót, magyar
zenét és magyar beszédet is! A mozgó
ezenkivül megszerezte Mindszenthy Tibor
magyar prológusát a hangosfilmhez, valamint azt az eredeti magyar felvételt, melyen Biller Irén Cselényi József társaságában és Bura Károly cigányzenekarával
— mulat.
4
A Városi Mozgó hangosfilmjének nagy
eseményt jelentő szenzációjánál nagyobb
Greta Garbo és John Gilbert utolsó együttes főszereplésével készült Végzet cimű
film, mely április 29-én és 30-án fog
szinrekerülni.
A mozgó műsorán egyébként áprilisban sorrakerül a Titkos parancs, —
Carlo Aldini főszereplésével, A névtelen
hősök, Az ellopott titkos szerződés, a Submarine (Acélkoporsó), a
Cirkuszhercegnő,
Harry Piel egyik nagy ujdonsága, valamint Cecil B. de Mille klasszikus műalkotása, az Istentelen leány és még számos
jobb film, valamint fényes és tartalmas
kisérő műsor.
Másnap r e g g e l
Elbeszélés
Széltől üzött nehéz fellegek közül
kivillant a nap aranyos tányérja. Hideg
téli sugaraival végigsimogatta a vedlettfalu
kicsiny házakat, megnézte magát törött,
papirral ragasztott ablakokban s megállt
egy gyermek feléje forditott fakó arcán.
Nem melegitett.
Tél v o l t . . . csak arra volt jó a sugár,
hogy jobban látszott a szenvedés, a fázás,
a nyomor, a gyermekarcon.
A kislány egy korcsma előtt állott.
Félénk fekete szemeit az ajtóra szegezte.
Várt. . . Nem jött senki. Belülről rekedt,
káromkodós hang hallatszott. A gyermek
összerezzent. Menni akart, gyámoltalanul
botorkált a csúszós, fagyott uton. Gondolkozott . . . Haza nem megy apja nélkül . . .
bemenjen . . .? megveri biztosan, de otthon
az anyja sir, hátha hazajön az apja, ha
hivja . . . Nem baj ha otthon meg is veri.
Visszamegy és megmarkolja a kilincset. Remeg, fél bemenni. Istenem, segits! fohászkodik és belép a mocskos ivóba.
Azonnal meglátja apját. Egyedül ül a
pirosteritős asztalnál. Előtte vagy négy kiürült borosüveg. Arcán a részegemberek
együgyü bambasága.
Kidolgozott, kérges keze jólesőn nyújtózik
el az asztalon, de ökölbeszorul ahogy a
lányát meglátja.
—Mit
akarsz itt, rival rá bömbölve,
anyád küldött, hinyje azt a . . .
— Nem
anyám küldött, szepeg a
kislány, én . . . magamtól jöttem. Édesapám! anyám nagyon s i r . . . tessék hazajönni.
— Nem megyek! T e ! . . . kotródj innen hazafelé mert elhuzom a nótád. No
megállj! lesz otthon nemulass, anyáddal
együtt.
— A p á m ! ő nem tudja, hogy itt vagyok, ijedez a gyerek, kifelé kullogva.
Az ajtónál megáll s mégegyszer kérőn
emeli szemét apjára. A z ember ránéz s
valamivel csendesebb hangon mondja:
— Menj haza, én is megyek nemsokára.
A kislány szomoruan köszön és
elmegy.
Foltos kabátjába odakinn belekap
a szél. Zászlóként lobogtatja két szárnyát, olyan mint a nyomor, a szegénység
gyászlobogója. Kezével kapkodja össze
didergő testén.
Az ég egész beborul és csipős, sürü
dara kezd hullani. A kislány sietve megy
végig az utcán és befordul egy mégszegényebb, vedlettebb utcácskába . . .
Meleg csapta meg fagyos, lila arcát,
ahogy belépett a lakásukba. Az anyja
mindenféle deszkadarabot és gallyat rakott
a tüzre, hogy meleg szobával várja az
urát. Gyermeke felé forditotta gondbarázdáktól szántott arcét, melyen remény futott keresztül.
— Majd jön apa, felel a kislány a
néma kérdésre és tüzhely felé tartotta
melegedni kezeit.
Az asszony nagyot sóhajtott.
— Nagyon részeg?
— Nem . . . csak olyan mint szokott,
mondja halkan a kislány, de ha hazajön . . .
ne szóljon anyám neki vissza, mert ujra
baj lesz, hiszen tudja anyám . . .
A szegényes szoba végében egy
másik gyermek játszott. Egy hatévesforma kisfiu, két évvel fiatalabb öccse a
a kislánynak. Nem ugy játszott, mint a
többi gyerekek, szomoruan, felnőttes unottsággal rakosgatta játékait.
Az ablak alatt elment valaki. Ropogott lépte alatt a hó. Bent hárman összerezzenve figyeltek az ajtóra.
— Apátok jön . . . suttogta halványan
az asszony maga mellé vonva a gyermekeket.
Az ajtó kicsapódott és betámolygott
rajta az ember. Megállt előttük.. . .
— Na itthon vagyok! ezzel boldogok
vagytok? röhögte durván. Asszony! mi a
vacsora?
— Nincs más mint krumpli, felel
félénken az asszony — nem volt pénzem
másra.
— Nem-e, hát hová tetted . . .? pazarolni azt tudsz. Én dolgozok mint egy
állat, te meg csak ugy pucolod a pénzt,
hová tetted asszony!?
— Hová tettem, hát mi az a pár
pengő, amit adtál a mult szombaton négy
szájra?
— Húst adj nekem! ne járjon a szád,
orditotta most már az ember s a bádog
tányért a krumplival földhöz vágta. A két
gyermek reszketve fogta meg egymás kezét.
A nagyobbik bátoritón suttogta:
— Ne félj Sanyika, téged nem bánt,
de a kis fiu ijedten visszafojtva sírdogált —
megveri anyut.
— Adj pénzt, szólt kérőleg az asszony,
szombat van . . . hozok akkor húst.
— Nesze itt az egész! csapta le az
ember az asztalra, ugyhogy a lámpa
táncolt. Felesége mohón markolta össze a
tegnapesti és mai mulatás maradékát. Kendőt vetett magára és az ajtó felé tartott.
— Mi is megyünk anya, sirt a kisfiu
utána.
— Hideg van Sanyikám, mindjárt
jövök én.
Azok szepegve ott maradtak. A kislány várta, mikor veszi elő az apja, amiért
utána ment. De az nem szólt semmit.
Járt fel és alá, végül a vetetlen ágyra dült.
A sok ital s a meleg elálmositotta s mire
felesége visszajött a hussal, mély, részeg
horkolása hallatszott.
— Elaludt, könnyebült meg az aszszony, nem dühöngött mint máskor. A gyerekek most már előbbre mertek jönni és
anyjukkal leültek elfogyasztani szerény
vacsorájukat.
*
Másnap reggel az ember sápadtan,
rosszkedvüen ébredt. Ruhástól aludt az
ágyon. Dühösen keresett valakit, akin
rossz kedvét, mérgét kitölthetné. Fáradt
volt erre is. Ujra lehunyta szemét. Majdnem elaludt, mikor megütötte fülét a suttogás. A két gyerek beszélt. Odafigyel,
alvást tettetve.
— Ha nagy leszel, akkor csak anyut
viszed magaddal? kérdi Sanyi.
— Nem, apát is! Akkor ő jó lesz és
szeretni fog minket, ha lesz sok pénzünk,
neki nem kell dolgozni. Veszek neki —
tudod — egy nagy hordó bort, nem kell
neki a korcsmába menni, pedig jaj de
féltem.
Az embernek
szivébe hasitott a
gyermek hangja. Igy fél tőlem a lányom,
rossz lehetek én nagyon, ha berugok.
A kis fiu beszélt most.
— Én nem szeretem apámat, mindég
veri anyut, minket sem szeret, anyu mindég sir és azt mondja, hogy meghal egyszer, . . Ha én felnövök, megverem apámat!
— Jaj Sanyi, hogy mondhatsz ilyent,
megöl apánk, ha meghallja, riadozik a
kislány s megdermedve néz apjára, aki
hirtelen leszáll az ágyról. A kisfiunak is
eltünik minden vér az arcából. De azért
néz apjára merészen. A z ember nézi a
rámeredő sápadt arcocskákat, bent valahol mélyen háborog valami, fájón, kegyetlenül marcangolják szivét az imént hallott
szavak s a két halvány arc, gyermekei
félő, de mégis oly vádló arca.
— Bözsi, Sanyi gyertek ide! A két
gyermek biztosra veszi, hogy most meglakolnak előbbi beszédükért.
De nem ! Az apjuk rájuk néz, szemébe valami soha nem látott szelidség
lopódzik.
Mikor az asszony a piacról hazajött,
igy találta őket. A két gyerek az apjuk
térdén ült, a férfi szemén alig felszáradt
könnyek nyoma látszott.
Kolozsy
Sarolta
Fényes m e c s e t e k fővárosában
Úton a z a r a n y o s Konstantinápoly felé
Elsején este 8 órakor indult a hajó
Várnából Konstantinápolyba. Hivatalosan
este nyolckor, valóságban éjjel tizenegy
után. Oldalakat kellene irnom, ha el akarnám mesélni a hosszu kérdezősködést és
azt a balkáni tájékozatlanságot, amit a
bolgárok elárultak, ha a hajók indulása
felől érdeklődött az ember.
Utunk szép volt és nyugodt, másnap
megfürödtünk a fekete homoku Burgasban, Bulgária nagy kikötővárosában. Harmadnap reggel bekanyarodtunk a Boszporusba és ezzel elérkeztünk a mondák
és mitoszok világába. Mindjárt az ut elején a symplegadok sötét bazaltsziklái
emelkedtek ki a vizből, az „összecsapódók", amelyek alatt az argonauták menete
hajózott hajdan át az aranygyapjuért. —
Már itt a torkolatnál hatalmas erőditések
romjai, világrészek harcának volt itt a
szinhelye. Évszázadokon át innen inditotta
rohamra csapatait az izlám, a kétségbe
esetten védekező Bizánc és vele az egész
megöregedett európai kultura ellen. Nem
6
volt elég kitartó, szándéka — nem sikerült. Most igy élet-halálharcot viv a Boszporusz partján. Uj szokások és uj erkölcsök
indultak világhóditó utra és a régi büszke
várak, régi harcos kor emlékei elhagyatva
dültek össze.
Ahogy a torkolaton tuljutunk, a vidék képe egyszerre megváltozik. Fából
épitett fekete házak, csillogó fehér ablakszemekkel, mindenfelé erőditmények romjai. Büjükderó városa Bouillon Gottfried
platánjaival. A „Belgrádi erdő" legyezőformáju pineákkal, azután a Theraphia.
(Nem tudom, a „gyógyitás" innen kapta-e
görög nevét, vagy forditva?)
Európa az egyik part. a másik Ázsia.
Ha erre gondolok, egészen meghatódom,
nem sikerül bebeszélnem magamnak, —
hogy Ázsia csak egy név, csak egy földrajzi fogalom és hogy a tulsó part éppen
olyan, mint ez. Ázsia mégis az emberiség
bölcsője, kelet, a mesék és a hősök hazája.
Várromok, sűrű egymásutánban. —
Anandolu-Hissar az ázsiai parton, a Boszporus legkeskenyebb pontján, Mohamed
szultán első erőditése Bizánc ellen. Szembe
vele Rumeli-Hissar óriási védőbástyafalai.
Itt volt állítólag a hid, melyet Dárius veretett a Boszporuson. Itt úszott át Io, fehér bika képében, Ázsiából Európába. —
Meglátjuk az „ázsiai édes vizek" völgyét,
a mohamedánok pénteki kirándulóhelyét.
Az ázsiai parton egyszerre csak előbukkan Skutari. a háttérben nagy ciprusos
temetővel, előtérben kis fekete házakkal.
Jobboldalt, az európai parton Galata és
Pera, Konstantinápoly külvárosai. — Elől
Galata, igazi külváros, düledező viskók,
de szép zöld minden. Mögötte Pera, az
európai negyed, egészen newyorkias toronyházakkal. Az uton, a Boszporus partján mindenfelé káprázatos márványpaloták,
némelyik még teljes diszében, de a legtöbb leégetten, omladozva, régi, gazdag
világ szomoru maradványai. Sok szépség
közt tán legszebb maga a Boszporus, —
folyton kanyarogva, örök változatossággal.
Távol a ködben már előtűnik Sztambul. Először csak a világitótorony látszik,
azután a szeráj-csucs bukkan elő a dombok mögül, lassankint kibontakozik a világ legcsodásabb panorámája: hét dombon a sok tarka mecset kupolája, amint
szikráznak a nap fényében, a hegyesvölgyes Sztambul, a szultán márványkioszkjai a tengerparton, rengeteg hajó,
az Aranyszarv a nagy hiddal, örök sürgés-forgásával. És hajók, hajók, hajók.
Állnak, jönnek-mennek, füstölnek és tülkölnek, be- és kirakodnak. Távolban a
Marmara kék vize csillámlik.
A vizen rengeteg apró csónak. A
A szél fuj és ragyog a nap. Kiszállás
kis gondolákba, akár Velencében, át a
hajórengetegen a hid elé.
Hirtelen lezárul a meseszerü kép.
Vámvizsgálat és baksis, baksis, baksis,
rongyos utca, rongyos koldusok, piszok,
nyomoruság mindenfelé. Szűk sikátorokon
át vadul száguld a piszkos autó, csoda,
hogy el nem gázol senkit. Megérkezünk a
hotelbe. Néhány léhűtőt. akik mindenáron
vinni akarják a podgyászt, alig lehet elkergetni. A szálló szép, európai nivóju,
tágas szobák, vagy ablakok. Pár perc
pihenés után indulunk megnézni Kon
stantinápolyt.
Máskor, ha utazni megyek, rövid
slágvortokban gyűjtöm össze tapasztalataimat. Persze az ambició ! mesélni otthon
— sokat! Érdekesnek lenni! Csak valamit
ki ne felejtsek! „Majd előveszem a jegy
zetemet, azután mesélek!" Rendszerint
kisül, hogy a fejezet semmit sem tartal-
maz a cimén kivül. Ezek a slágvortok, —
ahelyett, hogy segitenék, csak megakasztják az embert. Tavaly például a Bükkben
barangoltam. Följegyzem a füzetbe: „ A
disznó megette a termosz dugóját!" Csodás! Hogy fognak pukkadni az emberek,
ha elmesélem otthon! Mi órákhosszat elröhögtünk rajta. Otthon előveszem a papirt, na gyerekek, majd mesélek valami
érdekeset. Válogatok, na mit meséljek ?
J ó lesz az, hogy: ..A disznó megette a
termosz dugóját." „Hogyne! Hogyne! Halljuk!" „Hogy is volt csak, képzeljétek, leesett a dugó a földre és a disznó megette . . .
Várom a hatást, de hiába. „Miért
nem nevettek? Nahát nem érted? Megette, ham-ham, megette a parafadugót,
a parafadugót, hallottál már ilyet?" Persze ásitozva néz rám mindenki és én
nem értem, hogy lehet nem nevetni ilyen
csodás történeten. Persze, ha az az ostoba slágvort nem lett volna, milyen nagyszerüen elmeséltem volna. Pedig igazán
mulatságos volt, most önökhöz fordulok
kedves olvasóim, megette, azt sem mondta,
hogy: mukk és megette... Mért nem nevetnek kérem ?
A slágvort-szisztéma nem vált be
és most kénytelen vagyok „alles oder
nichts" mindent megirni, vagy semmit
sem. Szeretnék finoman és könnyedén
mesélni, halk, ebédutáni stilusban. Hogy
félig álomban, sötétkék égről és aranyBizáncról álmodjon, aki olvassa. Lássa
maga előtt ezüstösen kigyózni a Boszporust és csillogni a kupolákat a napban.
Karcsu minareteket és olvasót pörgető
törököket lásson, tarka faragásokat és elfátyolozott török asszonyokat. Érezze a
folytonos, friss tengeri szellőt és büszke
hajókon lebegjen a Marmarán. Lássa az
ezernyi halászbárkát, az aranyszarv sötétkék vizén és a kis kajakokat, a tarka
ernyőkkel, egészen gondoliére-képű evezősökkel. Szorosan a viz partjára épitett
házakat lásson, fából, kiugró török-erkélylyel, kis, fehéren csillogó ablakokkal. —
Szeretném vele megsejtetni a régi Bizáncot,
az aranyvárost, keleti Rómát, mely ugy
csalogatta ezer éven át a barbárokat, —
mint az égő gyertya az éjjeli pillét. Hányan megégették szárnyukat lángjánál!
Még most is ott van — széttépett álomfoszlányok az élő életben. A vergődő és
nyomorult életben, düledező viskók, görbe
utcák, rongyos koldusok városában, erejét, hatalmát vesztett Sztambulban, mint
fájdalmas álmok állnak: márványpaloták
és drágakövek, dekadensül gazdag kioszkok, többezeréves büszke oszlopok és
obeliszkek és a világ legszebb temploma
7
az azóta átmázolt, kincseitől megfosztott,
de még igy, másfélezer év után is diadalmas, monumentális, lenyügözően szép
Aja-Sofia.
Ha Konstantinápolyról beszélek, elsősorban a Sofia-templomról kell beszélnem. Van néhány olyan igazán nagy élmény, amiért érdemes élni, amit soha se
lehet elfelejteni, ami, ha csak eszébe jut
is az embernek, már beleremeg a gyönyörüségbe. Ilyen élmény nekem az AjaSofia. (Templomok királynője, szabad rólad profán szavakkal beszélnem?)
Jusztinián császár épitette a Sofia
templomot, olyan müvet akart alkotni, —
mely tulszárnyalja az ókor minden remekét. Anthemos és Isidores épitőmesterek
emelték a templomot, az épités 532-ben
vette kezdetét. Több mint tizezer munkás
öt évig dolgozott rajta. 558-ban földrengés
döntötte be a templom kupoláját. A z uj
kupolát ifjabb Isidores, az épitő fia emelte.
Amikor a törökök Bizáncot bevették,
a templom kincsei prédául estek a megszálló seregnek. De már harmadnap, az
öldöklést megszüntetve, elrendelte a padisah a templom mecsetté való átalakitását.
Karcsu minaretteket épitettek melléje,
sirkamrákat, hivatalokat, kávéházat. Előudvarát lerombolták és átalakitották, a
mozaikokat bemeszelték, a márványpadlót
szőnyegekkel boritották és ezernyi csillárral aggatták tele a templomot.
A sok hozzáépités és átalakitás után
ma a templom kivülről egészen vad, —
bizarr képet nyujt. Inkább erődítménynek,
mint templomnak látszik. Ha az ember a
nagy rácsoskapun át belép a kertbe, baloldalt kis kávéház tűnik a szemébe, elől
a mosakodó kut az udvar közepén. A
templom bejárata elé, mint minden török
mecsetnél, majdnem fejmagasságig lelógó
szőnyeg van akasztva. A kapuban öreg,
szakállas bácsi áll, aki hozza a felső
papucsokat, melyeket mindenkinek fel
kell huzni a cipőjére. (A törökök mezitláb
végzik ájtatosságaikat.) A templom egész
padlóját drága perzsaszőnyegek boritják,
két oldalt egy-egy mosakodókut és egyegy óra, állandóan fölhuzva, tekintet nél
kül arra, hogy jól járnak-e, vagy rosszul.
Az ember először a szép, tágas,
boltozott előcsarnokba lép, a falon régi
aranymozaikok maradványai. A bejáratnál csodaszép bronzkapu, az egyetlen,
ami a templom eredeti bizánci berendezéséből megmaradt. Az előcsarnokból hét
kapu nyilik a főtérbe. Azokon belépve,
egyszerre meglátja a szem az egész templomot : az oldalhajók hatalmas iveit, a
szentélyt, gyémántként ragyogó ablakaival
és a kupolát, a nagy kupolát, mely lebegni látszik a templom felett.
Minden egyes oszlopfő faragott márvány, márvány az egész templom belseje,
még látszanak a mozaikok keretjei, de a
mozaikok helyében sárgára meszelt fal,
kacskaringós török diszek és zavaros török feliratok, melyek mindazonáltal nem
képesek elrontani a csodás harmóniát.
Állandóan jönnek és mennek ájtatosságukat végző törökök. Mohammed
nagy higiénus volt, látta, hogy a törökök
piszkosan és egészségtelenül élnek é s
azért elrendelte, hogy mindennap templombamenetel előtt meg kell mosakodniuk.
Épületes látvány, először a lábukat mossák meg, utoljára a kezüket, azután elővesznek egy-egy tarka kendőt, megtörülköznek és testileg, lelkileg megtisztulva
térdelnek le Mekka felé forditott arccal.
Preisich
Gábor
SZABÓ F E K E T E JÁNOS
kőfaragó és épületfakereskedő,Jászberényben
F a t e l e p : Bercsényi-utca 7 . Siremlékraktárak: Bercsényiu t c a 7 . a l a t t a f a t e l e p e n és a Köhid m e l l e t t (Spekonya-ház)
o
Ajánlja dusan felszerelt síremlékraktárát, hol a legolcsóbban beszerezhető: valódi és fényét megtartó fekete svéd gránit, továbbá mindenfajta és áru márványsiremlék. Mindennemű kőfaragó munkát
vállal sirbolt (kripta) készitést és az összes épitkezéshez szükséges kőfaragómunkát, vasból sirkeritést. Betonáruk. Kedvező fizetési feltételek
8
Két a s s z o n y a Golgothán
Elbeszélés
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan,
akik megfáradtatok és megterheltettetek
és én megnyugosztlak
titeket . . ."
Máté 11. 28.
Kemény légiók léptek a kövesuton.
Jaffából jöttek Pontius Pilátus parancsára,
mert a nép lázongott ujra.
Ma nagy napra virradt. Jeruzsálem
zsibongott, mint a megrugott
méhkas.
A hosszu uton, mely a kőkigyóként huzódó
vizvezeték alatt a tengerpart — Jaffa felől
kanyargott a város felé, a filiszteusok cifra
népe összevegyült a szamariabeliek egyszerüköntösü csoportjával s ez a nyughatatlan tömeg az eljövendő izgalmak
lázában égve, szüntelen zsivajjal özönlött
a nagyváros falai alá. A kapuk tárva
álltak és nagy sötét szájukkal nyelték a
népet, mely türelmetlen, nyers volt és heves.
De ahogy a légió parancsnoka, a
fehérlovas százados feltünt, némelyek lázongva és szitkot szórva az ut porától
szennyes szájukban, mások hajlongva és
szolgálatkészen, kézdörzsölés
közepette
félreálltak
öszvéreikkel, gyerekeikkel s
piszkos asszonyaikkal. Mintegy varázsütésre megtisztult az ut az ezüstösen csillogó légió előtt. . .
Benn, Heródes aranypalotájánál, mely
nem messze állt az uttól, ahol Pilátus
székelt, már a sokaság betöltötte a teret.
Szenvedélyes szavak szálltak:
— El kell neki veszni! kiabálták a
farizeusok és sürögve jártak a nép között.
Csikos köntösük csusszant az egyberagadt,
izzadt tömegben, mint a gyilkos penge az
emberi test izmai között.
— Keresztre kell fesziteni! — ujjongtak az ujvárosbeliek, akik olcsó vérszagra
tódultak a belsővárosba s mindenütt ottvoltak, ahol a pusztitás szele érzett.
— Bélpoklosok völgyébe vele! —
sivitották az asszonyok, akik ma mindenáron itélni akartak.
— Ki ez az ember? Egy sziciliai, ki
üzleti uton járt Judeában s akit a kiváncsiság dolgavégeztével idehozott, értelmetlenül állt a forrongó tömegben.
— K i ez az ember, akit ennyien
akarnak elpusztitani? Gyilkos, házasságtörő? Rabló? K i ez? — fordult a mellette
állóhoz, ki hallgatagon nézett el az emberek
fölött. Egy galileabeli volt, darócköntösü s
kezei erősmunkát árultak el. De szemeiben öntudat fénylett valami különös, magyarázhatatlan fájdalommal. Lassan a sziciliaihoz fordult és tagolva mondta:
— Isten . . .
A sziciliai csodálkozva nézett rá.
— Miféle Isten?
— A szegények Istene — mondta ez
és ujra elhallgatott.
A sziciliai most már értelmetlenül és
feszengve állt s izgatottan a forró tömegben az izzó napon. Nagyot csudálkoznak
majd, gondolta, ha én ezt otthon elmesélem, — á, jó lesz, legalább viszek haza
valami érdekes hirt is. A barátai jártak a
fejében, akik odahaza illatos olajoktól tiszták és napsütöttek s akik odahaza az antiumi partokon találkoznak vele majd,
mert ők is önző tengerjárók s mikor egymással találkoznak, léhán várják egymástól a hireket, népekről, vidékekről,
feniciai ágyasokról, egyiptomi barna lyányokról és különleges biborcsigákról.
De a galileabeli ezt nem vette észre.
Amilyen egyszerü volt lelkében és a
vidéki emberek öntudatlanságával gyermeki, azt hitte — ez az idegen ember,
HUBER RUDOLF
VIRÁGKERTÉSZETE J Á S Z B E R É N Y B E N
a levágott virágok, cserepes növények,
alkalmi
csokrok és koszoruk
legszolidabb
és
LEGELŐNYÖSEBB BESZERZÉSI H E L Y E
Virágüzlet: Apponyi-tér
8. szám. (Városház
épület). Kertészeti telep:
Jászberény, III. kerület, Árvaház-utca 14. szám alatt, hol állandóan nagyobb friss növénykészlet áll a mélyen tisztelt közönség
rendelkezésére.
9
aki nem átkozódik és kiabál, mint a többiek, ez nem ellenség, hanem barát.
— Magdalában lakom — kezdte halkan — és odajött egyszer az Ur.
— Miféle ur? — kérdezte a szicíliai.
— Ő — felelte a galileabeli és a
palotára mutatott. Fehér ruhában járt,
melyen az ut pora meg sem látszott és
betegeket kezdett gyógyitani. Azt hittük
először — csodatevő. De egyszer összegyüjtött minket, akik szeretettel néztünk
kékszemébe. Rólunk beszélt. A rokonainkról és szomszédainkról. És ezt mondta:
— A jó földbe vetettek azok, kik hallják
az igét és beveszik és gyümölcsöt teremnek . . . Vagy tán azért hozzák-é elő az
égőgyertyát, hogy véka alá tegyék, vagy
az ágy a l á ? És nem azért-e, hogy gyertyatartóba tegyék? . . . Én vagyok a világ
világossága, aki engem követ, nem járhat
sötétségben, hanem övé lesz az életnek
világossága . . .
- Mi ugy hallgattuk, hogy összeszorult a szivünk.
Hozzánk jött ez —
mondtuk magunkban — hozzánk, a szegényekhez, jókhoz. Nem a dőzsölőkhöz,
a templomban gajdolókhoz, a hatalmasokhoz dörzsölőkhöz, nem azokhoz. Nem
a papolókhoz, a szegényembert becsapókhoz, az istentszavalókhoz, az Istent
cégtáblának akasztókhoz, — hozzánk a
hallgatagokhoz, a legtöbbet szenvedőkhöz . . . A gyermekeink sirtak, mert az
asszonyaink zokogva néztek rá. Nekünk
meg megkönnyebbült a lelkünk. S azóta
nem hagyjuk el őt. . .
— Aha, értem — vetette oda elgondolkozva a sziciliai. És sehogyse fért fejébe a dolog.
De ekkor, mint a vizáradás, felzugott a tömeg.
— Barabást nekünk! Barabást!
Véres szemek forogtak és habzó
szájjal üvöltötték:
— Barabást! Barabást!
És ekkor egy férfialak tünt elő a
palota tornácának lila-mélyéből. A keze
elől kulcsoltan össze volt kötve, zöld pálmaág hajlongott csufondárosan benne, mint
valami pojácatoll. A férfi mélységes szomoruan nézett a megvadult tömeg ezerszemébe, mely nem értette őt. Egy kevéssé megingott, aztán messze-magasan
elnézett egy fénylő pont felé. amelyet
csak ő látott az üvöltő tömeg feje fölött.
Ugy állt ott szótlanul, mint a viharos vizpartok fája. Magányosan.
Akkor előjött Pilátus.
— Ime, az ember — szólt. Kérlelni
akarta az őrülteket. Nem értett az esztelen izgalomból semmit. S nem ismerte ezt
10
a különös embert. Nem is hitte azt, amit
odabenn ezek a csorgó száju főpapok
hadonásztak szét. Nem látott a vádakból
semmit, csak egy halvány embert, aki
hallgat s aki valami nagynak érzi magát.
Megakadt a szeme rajta. Kócosak szőke
fürtjei, kezei nagyok, de fehérek s puhák.
Egy álmodozó — gondolta még egyszer.
Aztán a saját ragyogókörmü kezére nézett.
A fürdőbe kell mennem, mondta magában.
Mikor ujra felzugott az eszelős tömeg,
elragadta őt a zaj:
— Vigyétek! mondta dacosan.
A galileabeli egy nehéz könnyet érzett szivében.
— Most fog elveszni ugy, ahogy
megjövendölte . . . mormolta magában és
elszántság fogta el. Kirántani azt a kardot, mely amott csillog élesen egy centurio oldalán és szétverni ezt az őrült
tömeget vele!
De az Ur szemét érezte gondolatán.
S halk zokogással belül megnyugodott.
A palota kapujánál feltünt egy iromba
ácsolt kőrisfakereszt, melynek két felsőszára imbolyogva uszott lassan a vérszomjas tömeg fölött.
— Gyerünk, gyerünk csak, érdekes
lesz
huzta a sziciliai ember szótlan
szomszédját. Gyerünk, érdekes lesz!
A galileai fölriadva rámeredt. Most
látta: ez nem ellenség és nem barát de
annál is rosszabb . . . De ment vele. Ment.
Valami huzta . . .
Mikorra kiértek nagy talpalás után
a Golgothára, mely nyegyedórányira magaslott a tértől, ahonnan a forrongó őrület
megindult, már elkéstek.
A kereszt állt, mely körül megtisztitva szürkéllett a hely és kemény
római katonák vontak kordont. — Két
asszony simult a durva fához.
A vérszomjas tömeg dühe kielégülést
nyert. A három kereszt tulontul jóleső
borzalmas látvány volt ahhoz, hogy elálljon
minden zaj s a tömeg a nagyszerü látványt eméssze halkan, kéjesen.
Csend volt. Néha felcsuklott a két
asszony benmaradt mély zokogása, néha
egy-egy vércsepp hullott a kiszikkadt
mészkőföldre az átütött kezekből.
A kövérkés sziciliai megdöbbenve
állt. A verejtéket törölte izzadt homlokáról.
A lába fájt a dombmászástól és égett a
talpa. Isszonyu, fülledt meleg volt. Az
opálos ég alja sulyosan feszült a láthatár
fölé. Mindenütt csend volt. A két szélső,
idegen emberben a kereszten nem élt
már a sziv és a harmadik teste a középen
alig pihegve függött. Lassan szivárgott a
vér. Csöppent a kezekről és folyt a lábról
a szomjas földre és végig a kőrisfán. Szörnyü volt a csend.
A sziciliai óvatosan megnézte a két
asszonyt. Nem kiváncsian, de vigyázva.
Már szégyelt minden kiváncsiságot, ugy
nézte a két asszonyt lopva, sajgón. A z
egyik már nem sirt, csak egy végtelen fájdalom mély árka árnyékolta kiszáradt szemét. A másik még pihegett, de halkan,
oly hangokkal, mint mikor egy ijedt galambot szoritanak durva ujjak.
Hirtelen egy villám lobbant. És rá
földrengetően megdördült az ég. Nagy robajjal nehéz felhők szaladtak a fülledt
horizontra. Egyszerre sötét lett, csak a
villámok villantak sürün.
És egy hangot hallottak, mely mintha
a keresztről jött volna elhagyottan.
A galileabeli szivét megütötte ez a
hang.
... Kiszenvedett!
jajdult fel és nagy,
nehéz térdekkel leesett a porba. Imádkozott.
A sziciliai megértette egyszerre társa
fájdalmát.
... Gyerünk — mondta ... gyerünk el
innen.
Különösen érezte magát és megváltozott nagy részvéttel, komolyan vezette
le nehéz társát a hegyről, aki még mindig hallgatott. A városból nagy porfelhők
csaptak fel. Melege volt nagyon és társa
sulyos, elárvult karja keményen nyomta
a vállát. De segitett neki.
Érezte, hogy nagy gomolyban tódul
ki agyából minden emlék. A régi partok,
viszontlátott hegyek, feniciai nők és suhogó
léptü, lágy tapintásu lányok, az istenitett
éjtszakák üszkös emlékei, bibor városok
borai, kacagó, fehérfogu cimborák. Nagy
áldomások a hajókon, tivornyák a kikötőben, minden régi emlék belőle. Utána
akart kapni. Nem engedni a régi biboréletet!
A galileabeli most feljajdult.
Vigyázz pajtás
mondta halkan
a szicíliai s vállára huzta erősebben karját.
Vigyázz testvér.. .
És barátait, az antiumi partokat, a
nőket, az emlékeket egyszerre megtagadta,
hirtelen.
Komáromy
József
„Rád nézett a T e m a r i n g a ! "
A s z e g e d i Alföldkutató Bizottság hét kérdéssel f o r d u l a Jászság
olvasóihoz.
H o g y a n h a n g z o t t a kun-miatyánk?
A Szegeden székelő Alföldkutató
Bizottság, mely az egyetemi könyvtár részére adatokat gyűjt a magyarnép néprajzi, társadalmi és nyelvészeti multjából,
legutóbb érdekes kérdéssel fordult hozzánk. A bizottság hét kérdéssel fordul
folyóiratunk utján a Jászság közönségéhez, oly hét kérdéssel, melynek mindegyike a régi népszokásokra és a nyelvészetre vonatkozik.
(Itt megjegyezzük, hogy pótolhatatlan
kár egy ilyen intézmény hiánya itt a Jászságban is valahol. Elvégre is egy ilyen
bizottsághoz nem kellenek diszes paloták,
elég egy-két lelkes ember összeállása.
De hol van nálunk ennyi lelkes ember?)
A bizottság által feladott hét kérdés
a következő, melyekre olvasóink válaszát
továbbitás végett
örömmel várjuk :
Élnek-e még az Alföldön oly öregek,
akik tudják a kunnyelvü Miatyánkot? Kik
ezek, hol laknak, kitől tanulták és hogyan
hangzik
tudomásuk szerint
ez az
imádság?
Minek tartja az alföldi magyarnép
az őskori kőbaltát ? Milyen célra használja? Miféle babonák fűződnek h o z z á ?
Szokásos-e az alföldi magyarnépnél
temetés alkalmával a már felhantolt sir
körüljárása? Ha szokás, ének közben
teszik-e vagy anélkül?
Népvándorláskorabeli
temetőkben
néha csontfésűt is találni a halott feje
mellett, vagy a feje alatt. Állitólag Kiszomborban még ma is eltemetik a halottal
azt a fésűt, amivel utóljára megfésülték.
Ki tud arról, hogy ez a szokás az ország
mely részében áll még fenn?
Ismerte-e az alföldi nép a Kunhalom
szót? Hol ismerik és mit értenek alatta?
Ismerik-e valahol ezt a kifejezést:
Rád nézett a Temaringa ? Kergesd ki a
Temaringát!
S végül: Mit jelent a nép nyelvében
a kúpol ige ?
*
Egyik tudós-munkatársunk a bizottság
első kérdésére máris értékes adatokat
tudott nyújtani. A rendkívül érdekes válasz szerint a kunok ősi miatyánkja a
mamár érthetetlen tatárizű nyelven az
irásos tanuságok szerint a következőképen
hangzott, melyet hiányos
latin-betüink
fonetikusan a következőképen tudnának
kiadni :
„Bézon Atamáz kemze kekte
Szenlészen szen adon,
Dösön szen köklön
11
Nizjegen gerde ali kekte.
Bézen akomozne
oknemezne
ber bezge pitbütör küngön,
ilbézon
ménemezne.
Neszem bezde jermez bezge utrogergenge
iltme bezne oldzsamanna,
kutkor bezge
oldzsamanga.
Szen bar szony bo kacsali
bo csonyigi terngeri, ámen."
*
Ha olvasóink között valaki a fenti
két kérdésre bármilyen csekély felvilágositást is tudna adni, kérjük, hogy azt vagy
velünk vagy egyenesen az Alföldkutató
Bizottsággal, Szeged, közölje.
V a l a m i a jászok és k u n o k
Sokan és sokat irtak már a jászok
és kunok nyelvéről, együtt és külön-külön
is. Sőt e lap hasábján is látott már ilyen
napvilágot. — Sok
tücsköt-bogarat
összeirtak a jász-kunok nyelvéről, mig végre
nyelvészeink kideritették az igazságot.
Ma már beigazolódott és megdönthetetlen igazságnak látszik, hogy a kunok
törökeredetü és nyelvü népek voltak, kik
beköltözésük után tanultak meg csak
magyarul. Ezen kérdés felett igen hosszu
és érdekes polémiát folytatott a mult század hetvenes-nyolcvanas éveiben Gyárfás,
a jász-kunok történetirója és gróf Kuun
Géza keleti nyelvészünk. — Gyárfás, hogy
ugy mondjam
"ortodox
történetiró volt
(valószinűleg a j ó öreg Horváth Istvánt
tartotta mesterének) s mint ilyen esküdött
a kunok magyar eredetére és nyelvére,
mig Kuun gróf a kunok törökeredetüségét
akarta beigazolni. Ez sikerült is neki a
Velencében előkerült Petrarca-codex szótártöredékével. Ezen szótártöredék feljegyzői hittéritő szerzetesek voltak, kik a kunok
Krim-félszigeti birodalmában éltek. Azonban Gyárfást ezen fontos nyelvemlékkel
sem lehetett meggyőzni, sőt a Kunszentmiklóson előkerült kun vagy tatár miatyánkkal sem. Holott ez is Kuun gróf állitását igazolta.
A jászok nyelvének hovatartozását
kideriteni és eldönteni nyelvészeinknek
hosszu ideig tartott s mondhatjuk, hogy
még ma sincs teljesen tisztázva. ... Gyárfás és követői magyar eredetünek és nyelvünek tartották. Volt azonban olyan is,
ki a jászok szláv eredetét vitatta. Jelenleg
nyelvéről
egyik legnagyobb
nyelvészünk, Melich
János foglalkozik a jászokkal behatóan
és kimutatta Lamanszkij orosz tudós után,
hogy a jászok
alánok.
Az alánokat a környező
népek
As-oknak nevezték s ebből lett szláv
hatás alatt jas vagy magyarosan jász.
Az alánok az indógermán-nyelvcsaládhoz
tartoznak, ellentétben a törökfaju kunnal
és az uralaltáji magyarral. Ő s hazájuk a
mai Dél-Oroszország volt. Vitéz, harcias
nép, mely sokat harcolt a szarmatákkal,
rómaiakkal, hunokkal, bolgárokkal, avarokkal, kunokkal. Legyőzik őket, egy részük
a győzőkkel tart és összeolvad velük,
de más részük az őshazában marad és
idők folyamán a Kaukázusba szorul.
Ezek az osszét-ok kik ma is itt élnek. - Sokan vándorolnak ki a kunokkal, sőt a Moldvában valaha létező kunbirodalom egyik városa ... Jassy (Jászváros)
ma is őrzi nevüket. A kunokkal
kerülnek a tatárok elől futva Magyarországba az as-ok vagy jászok.
Az Akadémia által kiadott Magyar
Nyelvtudomány
Kézikönyvében
fog megjelenni Melich Jánostól: A magyar nyelv
osszét elemi c. értekezés is, mely bizonyára sok ujdonságot és leszürt igazságot fog tartalmazni a jászokra vonatkozólag.
Leszögezhetjük tehát, a tudomány
mai állása mellett, hogy a kunok és a
jászok nem testvérnépek, bár együtt költöznek be hazánkba hanem különfaju és
és nyelvü nép.
Prückler József
Gombkötő József férfiszabó
Elvállalja a mai kor divatjának megfelelő férfiöltötönyök, felöltők és nyári ruhák, valamint gyermekruhák készítését a legolcsóbb áron. Tavaszi és nyári
gyönyörü mintagyűjteményével hivásra házhoz megy.
Kedvező fizetési feltételek!
Házhoz való hivást, a kiadóhivatalnál is be lehet jelenteni.
Jászberény, I I . , Lövész-utca 10
12
Film-asszonyi arcok
„His M a j e s t y , t h e Q u e e n "
Botticelli . . . a fehérhullámu selyem
a nyakon és vállon, redőzve Michelangelo
ruharedöinek szépségében, hátul a trecento
hüs levegője, a kék réttel és tömzsi fákkal . . . És a szem, az utolérhetetlen nagybőségü szem kerek a halálöblü fájdalmak
tavával. A szem nagy és tág s a zárt
ajkak szélén a szenvedés és szenvedély
éles ecsetvonása. A két arccsont csöppet
kiül, mintha fehér galamb tolná ki hamvas begyét egy finom tagozásu tornácon
a redőzött, szép lombok közül — a sötét
hajfürtök közéből.
Gloria Swanson.
Ajkának alsó párnái, az elmult sirások nehéz könnyétől terhes párnák bársonyból, meg-megremegnek ahogy átcsuklik fáradt testén a sirás utáni halk borzongás. Nem tud már élni és nem mer
már meghalni . . . Ahogy lehuny feketevonalas pillája és csendesen kisepri a
könnyet a szemgolyó telitett opálmezejéről — az már a lemondások és végtelen
fáidalmak élete. Abban mér ott a sóhaj
hangtalanul, ott a véd élek és véres karmok nélkül s ott a meghalás megnyugvás
reménye nélkül.
A szenvedés és szenvedély kitörölhetetlen festménye a néma vásznon.
Elnéztem egyszer a mozivásznat
nappal, közelről. Valahogy én is egy ut
előtt álltam, ahonnan elémremegett jövő
életemnek minden várható szenvedése,
mert előre megérzek sokmindent — és
nagyon belenéztem fehér, matt tükörébe.
Repedő, apró csatornák s tört havas mezők : ez volt a mozivászon. Mint az Ut a
boldogság felé jeges mezőinek s befagyott
néma folyamainak feledhetetlen, borzongató simasága, üzve a Lilian Gish fékezhetetlen rémületével. Nagyon megnéztem
ezt a vásznat. És nagyon fájt az én repedező, bolond, bolyongó életem.
Vajjon ez az asszony, a hollywood-i
nyomorgó statiszták közül és Vallace Beery
kinzó karmaiból kikapott gyönge teremtés, a fájdalom és a szerelem nehéz tanitásaiból — De la Falaise marquise-ig
emelkedett istenadta művész mit érez.
mikor a zizegő machine előtt sir, csókol
és örül? — én azt hiszem: nagyon sir,
nagyon csókol és kevesebbet örül. A
szája szélén felduzzadnak a mult nehéz
könnyeitől a hamvas párnák, a szájnak
az egész életet kisérő ezer mozdulatai, de
valahogy mindebből csak a fájdalom marad meg konokul. Hiszen ha véres testamentumot irunk, ha egy Mater Dolorosa
portréját festjük s ha Julia kisasszony
lelkét rakosgatjuk elő a strindbergi szinpadon — nem-e ugy nyulhatunk minden
fájdalomhoz, ha átszürjük a mi eddigi
összes bánatunk nehéz szövetén? Nem-e
ugy visszük arcunkat az Öröklét felé, ha
sirunk? Nem-e akkor megyünk a Szépségek felé, mikor a lelkünkben a multak
és jövendők fájása készül ? s nem-e ugy
vagyunk mindenkié, ha nagyon szenvedve
látnak minket ?
És én a mozivászonnak nappal is
hiszek. Mikor néma és szintelen. Mikor
hideg.
Lilian Gish a letörtek néma jelszava.
Pola Negri az örök asszony kegyetlen
kapzsisága, Nita Naldi az örökkön élő
bujaság, Laura la Plante a gyermekaszszony a mézeshetek szűzi, játékos vágyaival . . . s Glória maga a váratlan, farkasvermes élet. Ha zokog — a néma butorok és a halk fények is könnyet ejtenek,
ha csókol — liánszerü testének minden
öble ég párás izgalomban, ha mulat —
nemcsak kezében forr a pezsgő, de felgyulnak az összes ott lévő szemek fékezhetetlen izgalomban. En face-ban és profilban mindig az egész lelke fordul feléd,
mágikus sugárral és szájának két szögletén ott a vonás — az örök fájdalmak
nehéz irása. Arcának minden vonalán
ott ül a szenvedés sulyos iskolája. Talán
Vallace Beery kisértő, kemény arca éle,
tán a hollywood-i tizezer nélkülöző statiszta, tán egy még keményebb, éhező
ifjúság. De egy nagy, igaz szenvedés. —
Mint egy gyémánt, amely mesteri kézzel
csiszolt éleivel szórja könnyes ragyogásét
— ugy néz rád premier-plánban szeme.
Az élet csiszolta k i . Amely megrug, fölemel és ismét valahová dob. A z élet.
És ha igy nézzük, nézzük — az
maga Gloria Swanson.
Komáromy József
S i p o s Sándor nőidivatáruháza
Jászberény, Városház épület.
Legolcsóbb beszerzési forrás!
13
F r i e d m a n Ignác,
a Jászberényben is jólismert zongoramüvész — csaknem kétesztendős amerikai
körutja után március 9-én először hangversenyezett Budapesten s ez alkalommal
olyan hirek terjedtek el, hogy nemsokára
visszavonul.
Nem tudjuk valóra váltja-e elhatározását Friedman, aki mindössze 48 éves
most és zongorajátékának páratlan virtuózitása, amelyhez foghatót aligha találhatunk, ma sem vesztett semmit ragyogásából.
A kritika mostani felléptekor egyöntetűen megállapitotta ezt, — ugyanakkor
azonban szokatlanul éles birálatok hangzottak el játékának állitólagos modorosságáról és önkényeskedéseiről.
Az utóbbi vád nem uj s legfeljebb
csak a példátlanul éles hang szokatlan,
amelyet azonban a legjobb akarattal sem
lehet másként megmagyarázni, mint hogy
a budapesti kritikának a legutóbbi Galli
Curci-evés óta kissé tulzottan jött meg az
étvágya.
Bárhogy álljon is a dolog, ez az
eset alkalmat szolgáltat nekünk arra, hogy
végre revizió a l á vegyük a levegőben
röpködő vádakat s objektiv szemmel próbáljuk megállapitani azok alaposságát,
komolyságát.
Modorosság, önkényeskedések! —
Sajnos, a konkrétumok hiányzanak, — a
vád általánosságban mozog. S ez veti fel
bennünk főképen a kérdést, hogy lehet-e
eléggé alapos éppen az önkényeskedésnek általánosságban tartott vádja?
Mit jelent az önkényeskedés?
Százszor megállapitott igazság, hogy
egy műalkotásnak hajszálnyi pontossággal
való visszaadása illuzórius, de a fényképszerű reprodukció nem is lehet cél. — A
műalkotás első transzformálása már magánál a zeneköltőnél történik, akkor, amikor gondolatait hangszerre alkalmazza s
papiron rögziti meg. S megtörténik később
mindannyiszor, valahányszor a zenemüvet
előadják. Nem is kell, hogv idegen ember
adja elő. Maga a költő is feltétlenül transzformálni fog.
Fokozottabban áll ez a tétel, ha egy
romantikus szerzőről van szó. mint pl.
Chopin. A z egyéniség, a szabadság hangsulyozása, a mondanivalók sajátos természete nem igen tűri a papirost.
Következik ebből, hogy a papiros,
amely csak holt anyag, az életrekelésben
soha sem lehet elegendő segitőnk.
A művész saját fantáziája lesz tehát,
amely a gondolatot halottaiból fel fogja
támasztani.
Ezt mindenki elismeri, ha mégolyan
farizeus is.
Fantázia! — K i meri kétségbevonni,
hogy Friedmannak hatalmas fantáziája
van ?
A kritikák nyiltan, vagy hallgatólagosan, a hangoztatott vádak hamuja alatt,
mind elismerik ezt.
Csakhogy . . .
Azt mondják, hogy ez a fantázia
nem áll egy jó izlés szolgálatában.
A vita tehát tulajdonképen összezsugorodik az izlés, vagy izléstelenség
kérdésének tárgyalására.
Bár kecsegtető, hogy egypár megjegyzést tegyünk erre a fordulatra, de . . .
Azt hiszem kihagyhatjuk ezt a ziccert, mert veszélytelenül követhetünk mindenkit erre a térre is :
Nos, ha az izlés a kitaposott ut, a megemésztett gondolat százegyedszer való
visszakérődzése, ha az izlés az emlékezés muzeumában elhelyezett merev kristály, amely azonban a valamikor nagyon
is légnemü gondolatból készült. — akkor
Friedman kétségtelenül izléstelen. De csak
akkor!
E g y é b k é n t ! ? . . . Bennem a H moll
szonáta lecsepült fináléja sokkal hatalmasabb es szebb uj viziókat keltett, mint a
már sokszor hallott Sauer-tipusu interpretáció. En nem tudok még az izlés nevében sem közeteket látni ott. ahol valami
kor testetlen gondolatok voltak!
Sauer Emillel hasonlították össze
Friedmant. Sallerrel, aki pár nappal hangversenyezett Friedman előtt s többek között szintén játszotta Chopin H moll szonátáját.
Le keli szögeznem, hogv Sauer nem
az többé, aki csak tiz évvel ezelőtt is
volt. A virtuózitás tekintetében az összehasonlitás már kétségtelenül sántit.
A m i pedig a fantáziát illeti, — én
nem tehetek róla — az összehasonlitásnál Sauer a j ó tanuló, aki szépen padra
teszi a kezét.
dr. Sz. D.
H i r d e s s e n a „JÁSZSÁG"
14
folyóiratban
L e s z n e k - e még fehér gulyák és juhnyájak?
Dr. Györffy István muzeumi igazgatóőr, aki több irodalmi müvében foglalkozik az Alfölddel, egyik könyvében a
következő érdekes sorokat irja:
„Minden visszajöhet. Gulyák, ménesek, juhnyájak, kondák lephetik el ujból
a határokat, ha a buza és a tengeri, mely
a kotús földben évtizedeken át buján
termett, lassankint cserbenhagyja a kunokat. Ez a föld nem tűri az ekét! Visszavárja az árvizet, a fehér gulyákat, a lobogó sörényű méneseket, a számlálhatatlan juhnyájat. A délibáb ott settenkedik
a látóhatáron. Még nem tűnt el egészen.
Ugy látszik reméli, hogy csalóka hullámaival ujból eláraszthatja a kun földet."
"Bizony nagyon igaz az, hogy nagyapáink és szépapáink nem voltak földmives emberek. Szántottak, vetettek ugyan,
de csak annyit, amennyi kenyérnek éppen
elég volt. Ha j ó termés volt, a felesleget
elvermelték, ha nem ütött jól be az esztendő, éheztek, vagy jobbanmondva kenyérnélkül ették a hust, mintahogy az
1863-ban is történt."
A mult század közepe táján azonban
a szabadságharc utáni nyugodtabb években, más gazdasági berendeződés. más
termelési forma vette kezdetét az Alföldön. A kultura mindent átható szemeit a
kunok hazájára is rávetette, hadat üzent
a szilaj hullámu rakoncátlan vadvizeknek,
lecsapolta a feneketlennek hitt lápokat,
ekét vetett a kiszáritott tavak kotús talajának és ahol hajdan a büszketartásu.
villásszarvu gulyák ropogtatták a buja
legelőt, azon a helyen járombafogott utódaik feltört nyakkal huzták a földbevetett ekét.
Megtört az alföldi legelők sokszázados romantikája, szabadabb világ szüz
vidékére vándoroltak a vadmadarak, megritkultak a gulyák, elhallgattak a kolompok és csengők messzesiró hangjai, a
pásztorok utódai szántóvető parasztokká
lettek, a juhász nem varratott több cifra
virágokkal kirakott bárányfürtös
subát,
mert a kultura a juhnyájakat is kipusztitotta. Az inzsellér esze és keze tökéletes
diadalt aratott az Alföld világában.
És termett a szűz föld, ontotta a pirosmagu buzát, nagyranövelte a tengerit,
fehérfalu majorok és tanyák keletkeztek
a hajdani mocsarak helyén, szorgalmas
kezek törték a rögöt termékeny talajjá, a
nyájak egyre kevesbültek, a buzatermelés
egyre jobban fokozódott, érdemes volt
vele foglalkozni, keresték az acélos tiszavidéki buzát, megfizették az árát jól.
Igy tartott ez négy-öt évtizeden keresztül, a háboru utáni évekig.
Az ujabb időben azonban az Alföld
buzatermelő gazdái elé egyre nagyobb és
nehezebben elháritható akadályok gördültek. Egyik nagy baj a buzatermelésnél
az, hogy a hajdan dus erővel rendelkező
föld, az örökös szántás és hiányos trágyázás következtében kimerült. Nem ontja
már olyan pazarul a 10—12 mázsás terméseket, mint hajdan, szűzi erejének teltes birtokában. Sok táplálkozás — trágya —
kellene neki, hogy a gazda fáradságát
olyan bőséggel jutalmazza, mint feltörése
éveiben tette. Ehhez járul még a csapadékban szegény időjárás, ami a vadvizek
lecsapolása óta olyan borzalmasan nehezedik a hajdani nedvdus kunság fölé, —
mint egy elhárithatatlan átok. A szárazság a kultura fattyuhajtása, a paraszt
réme, az egész Alföld szerencsétlensége.
Másik nagy akadálya a buzatermelésnek a lemorzsolódott gabonaár, a nagy
munkával és sok kiadásokkal járó termelési költség és az értékesités nehézségei.
Amerika roppant területű szűz-földeibe
belevetette a csodagépek ezreit. Ősi erővel rendelkező földjein gépekkel dolgozik.
Jobb, könnyebb és tökéletesebb munkával
sokkal olcsóbban termel, mint a magyar
gazda és az egész világon lenyomja a
buzaárakat.
A buza és tengeri termelés kezdi
cserbenhagyni az alföldi gazdát és a jászok földjén kacérkodó délibáb, a pásztormagyarok ivadékainak reménytől mo
solygó szemei elé vissza-visszavarázsolja
a csendben legelő gulyák, a csengős
nyájak és a vágtató ménesek rég letűnt
világát.
JÁSZSÁG
társadalmi, művelődési, gazdasági és irodalmi folyóirat
Megjelenik évenként tizszer
Felelős szerkesztő: Komáromy József
Kéziratok és levelek:
Jászberény, Postafiók II. cimre küldendők
Előfizetések és hirdetések dija (mm-soronként 8 f) Kovács és Baranyi könyvnyomdába küldendő
Előfizetési ár egy évre P 3,80. félévre P 1.90 — Egyesszám ára 40 fillér
15
KOVÁCS
ÉS B A R A N Y I
KÖNYVNYOMDA
Készit
mindenféle
könyvnyomdai,
könyvkötészeti
munkákat,
kereskedelmi,
pénzintézeti,
gatási
legszebb
kivitelben
meghívókat,
seket.
Elvállal
lamint
községi,
készít
kocsi-
még
és
folyóirat
A hirdetések
dija
fillér, mely összeg
és a
feliratitáblákat,
mindenkor
lako-
A
A
soronként
előre
vaÁllandó
és hirdetéseket
milliméter
és
gyászjelenté-
elkészitését.
kiadóhivatala.
elfogad
MEGYEHÁ
közigaz-
báli és
nyomtatványraktár.
előfizetéseket
ipari
Legolcsóbban
névjegyeket,
gumibélyegzők
nagy ügyvédi
cimü
ugymint:
nyomtatványokat.
dalmi
litográfiai,
Jászság
Jászságra
felvesz.
nyolc
fizetendő.
JÁSZBERÉNY I I I ,
Nyomatott a felelős kiadók : Kovács és Baranyi könyvnyomdájában. Jászberény.