PDF Text
Szöveg
SZABAD FÖLD 2004. február 6.
Korszerűsítik vagy
A ]ászberényiKossuth Rt. a jogelőd ,
íenneló'szövetkezetek működését is
beszámítva eddigi ötvenöt évébó'l, ' -
az utóbbi két esztendő kivételével,
"nyereséges Volt. '
T.DÖGEI
VIMRE
Dolgozói hosszú idő után az idén először
nem számíthatnak béremelésre. Felemás ér—
zésekkel várják az uniós csatlakozást. Nem
is olyan régen még az hír járta, hogy korán
keljen az, aki tönkre akarja tenni a jászberé—
nyi Kossuth Rt.—hez hasonló mezőgazdasági
üzemeket. A jászok fővárosának határában
mintegy négyezer hektárbérelt földet műve-
lő gazdaság egymást kiegészítő tevékenyséf
geit úgyszólván a jövedelmező gazdálkodás—
mintájaként tartották számon. Pesti Gyulaja
gazdaság első embere nemcsak szakszerűen . ' '
művelt földjeikre és állattartótelepeikre volt
büszke, hanem hús- és tejfeldolgozójukra is.
A kilencvenes években a sertéshúst és a tejet
egyaránt saját üzemükben dolgozták fel.
Méghozzá a dolgozóik munkája által is hoz-
záadott érték segítségével - ahogyan ezt ko-
rábban a gödöllői agráregyetemen hallotta,
tanulta.
Leh úzzák a rolót
. Az eltelt évtizedek során azonban nagyot vál—
tozott a világ. Legalábbis ez rajzolódik ki sza-
vaiból, miközben a januári szürkeségben a
gazdaságot járjuk. Az út menti földeket né-
.hány centiméteres hótakaró fedi, a fehér fel-
hőket olykor károgó varjúcsapatok sötétítik
el. A húsüzem felé igyekszünk, miközben ar-
ról faggatom, miként indul náluk 2004, Ma-
gyarország európai uniós csatlakozásának
esztendeje.
— Nehezen —-.-válaszol röviden, majd a ká- .
tyúkat kerülgetve— bővebben is kifejti .—,'na-. _
gyon nehezen! December közepén itt jártak a
megyei állat-egészségügyi állomás szakembe—
rei. Szemléjük lesújtó eredménnyel zárult. Az
évente hat és fél ezer sertést és kétszáz vágó—
marhát feldolgozó húsüzemünket vagy záros
.. határidőn belül korszerűsítjük, vagy pedig be-
zárjuk. Az unió tavaly őszi országjelentésére.
hivatkoztak, miszerint nem lehet tovább halo-
gatni az unió igényeinek mindenben megfele-
lő élelmiszer-higiéniai követehnények teljesí—
tését. Költöttünk ugyan húsüzemünkre húsz-
_ millió forintot, ám ez kevés. Még nyolcvan-
millió kellene. Ennyi pénzünk nincs, egyelőre
lehúzzuk hát a rolót.
A húsüzemre újabb milliókat kellene költeni
. A helyszínre érve magam is megszemlél—
hetem a ,,fogyasztók egészségét súlyosan ve-
szélyeztető" kifogásokat. Az öltöző és maga az
üzem nem egy légtérben van, valamint ,,ke—
resztezik egymást a technológiai útvonalak".
Ez azt jelenti, hogy a füstölőbe ugyanazon az
úton tolja például a nyers kolbászt a fehér ru—
hás hentes, mint amelyiken visszaviszi a füs— '
tölt árutaraktárba. . ,
— Az egészben az a legszomorúbb kérdés,
hogy mi lesz az emberekkel — jegyzi meg az el-
nök—vezérigazgató. — Több mint húszan dol-
goznak itt, sokuknak ez az első munkahelye,
Kis LÁSZLÓ FELVÉTELE
néhányuknak csupán három-négy éve van a
nyugdíjig. Talán a tejfeldolgozóban lesz helyük.
_ — morfondírozrk,'m1közben Visszakanyaroj
dunk a Szolnokra vezető 32-es országútra.-
A tejüzemnek Berénytej néven 1993-ban
volt az első teljes éve, de értékesítési gondok
miatt mégegy évtizedig sem húzta ki. Az idén
lesz három éve, hogy bezárták. Amikor indult,
még termelőszövetkezet volta Kossuth, aztán —
mezőgazdasági szövetkezet lett belőle. Ami-
kor meg lakat került rá, már részvénytársa-
ságnak hívták. Kis magyar agrártörténelem
egyetlen mondatba sűrítve. ,
bezárják
Pedig akadt olyan esztendő, amikor a tej-
feldolgozás, hozta a legtöbb nyereséget — tu—-
dom meg-útközben. Csakhogy a kilencvenes .
években elterjeszkedtek a multik a tejiparban.
' ' Hiába adták ők a tejet olcsóbban, nem tudtak
teljes tejipari termékskálát szállítani az üzle-
' acról. A tejtermelésben tehát hamarabb elmú-
lott a saját feldolgozás dicsősége, mint a hús-
' ágazatban. '. — . _ '
' Hamarabb elmúlott, de remélhetően ko—
'ged következtetni a - szarvasmarhatelephez
Részvénytársaság. A Kossuth adta bele ap—
portként az épületet és a technológiát, két má-
' - sik Vállalkozás pedig a szabadalmat, a kész-
pénzt, hiszen a SAPARD-pályázaton elnyert
a feldolgozókat .
A búza csendesen nyugszik a vékony hó
alatt, és csak remélni lehet, hogy nem lesz
olyan szegényes ez az év, mint a tavalyi meg
' az azelőtti volt. Hiszen utoljára 2001—ben volt
._ normális termés és a szokványos, másfél
teknek,ígyaztán fokozatosankiszomltakapi- -
. rábban talpra is áll majd. Legalábbis erre en:
közeli tejüzemnél látható sürgés—forgás. Kívül
_ _ még az átalakítás nyomait viseli az_ épület, ám. .
.. , odabent;aCsillogó—villogó tartályok és csövek .
erdejében már próbaüzemre készül a Garda ,
54 millió forint harmada sincs a fejlesztés tel- ' .
: jes költségének Leginkább. a Túró Rudihoz"
hasonlítható, ám hőkezelt, tartósítószer nél-
kü_li tejterméket gyártanak majd, kizárólag
nyugati exportra. A szabadalom tulajdonosa
. ' szerint nem lesznek eladási gondjaik. _ _
. 4 Nyugtával dicsérd a napot! — mondja
- Pesti Gyula, aki hatszáz tehenük évi négymil—
lió liternyi tejének remél ezáltal biztos, jól fize-
tő vevőt. Szerződésük értelmében a tejet az
ipar szokványos árán számolják el. Többletet
a GardaRt. várható nyereségének osztaléká-
_ — ból kapnak
Elmaradt béremelés '
,8
Aki,
milliárd körüli árbevétel. Akkor még osztalé—
kot is fizettek a hétszáz részvényesnek, lénye-
gében a tulajdonosoknak, a korábbi szövet-
kezet volt üzletrészeseinek. Aztán jött a
mélyütés: 2002, az első veszteséges évük. Kö-
vetkezett 2003, a deficites sertéshús— és tej-
termelés, valamint az újabb rendkívüli szá-
razság. Amikor a kilencszáz'hektár búza az
addigi öt— helyett alig kéttonnás fajlagos ter-
mést adott. De az említett években még volt
tartalék, volt erő például a béremelésekre. ]a-
nuár első hetében'viszont olyat kellett Pesti
Gyulának-bejelentenie a munkahelyek szo-
kásos év kezdeti látogatásakor, amire mosta—
nában náluk nem volt példa: neszámítsanak
nagyobb fizetésre, mint tavaly!
ll
— Hitel kényszerbo ,
Évtizedek óta ismerem ezt a magas növésű,
_mély érzésű, ötven év fölötti, tanyán felnőtt
embert. Tisztességet és furfangos parasztészt
egyaránt örökölt édesapjától, s valahogy min—
dig véghez vitte, amit elhatározott. De mi lesz
holnap? . _
'— Nem látom a jövőt, minden bizonyta—
lan. Január 12-ét irjuk, és még mindig nem je-
lent meg a Magyar Közlönyben, hogy mit, ho-
. gyan, milyen mértékben támogat a kormány-
. Megnézzük a közeli sertéstelepet is, a 32-es út -
másik oldalán. De nem a néhány éve felújított
.hizlaldákba megyünk, hanem az unió környe-
. zetvédelrni követelményeitől jelen állapotá-
f ban igencsak messze lévő-, földbe ásott hígtrá-
' gyatárolóhoz. . ,
- A környezetvédelmi. hatóságok szerint
zártmedence kellene, ahozzá való technológi-' _
ával '— mutat körbe. — A szarvasmarhatelepen
szalmás trágya 'keletkezikugyan, annak vi-
szont betonból készült tárolót kellene építeni.
Harminc—negyven százalékos támogatás re—
. ményében lehetne pályázni, ám ezenfelül kel—
lene még legalább 160 millió forint'saját erő.
. Ennyi aztán Végképp nincs — tárja szét karjait.
_ — Hiszen ez nagyobb teher lenne, mint ami-
lyen a megroppantó erejű tavalyi, 136 milliós
aszálykár volt, amelynek enyhítésére mind-
össze. 72 millió forintot juttatott nekünk a
kormányzat. .
. _Visszafelé menet az, autóból úgy tűnik,
mintha a határ téli álomba szenderült volna.
zat az uniós szisztéma szerint. A tejnek sincs
meghirdetett ára, csupán arról tudunk, hogy a
tavalyinál olcsóbban veszik. Minden kiló hí-
zósertésre hatvan—hetven forintot ráfizetünk,
hiszen a felvásárlási ára alig több, mint kétszáz
forint, a takarmány viszont rendkívül drága.
,-_ . Kérdéses az összesen 136 millió forintos gép—
vásárlási pályázatunk SAPARD-támogatása.
Tavaly novemberben adtuk be a dokumentu-
_ mokat, de még nem kaptunk értesítést a befo-
, gadásáról. Eredetileg negyvenszázalékos tá-
mogatási aránnyal számoltunk, amit az idei
költségvetési szigorítások valójában harminc
százalékra mérsékeltek. A támogatások ösz-
szege után ugyanis nem igényelhető vissza a
25 százalékos áfa. ' '
— Játsszunk el a gondolattal: milesz egy
év múlva, 2005 januárjában?
_ - Ha átlagos időjárású lesz ez az esztendő,
és javulnak az állati termékek árai, akkor a
Kossuth Rt. különösebb gondok nélkül túléli
az európai uniós'csatlakozás évét. Ha nem, ak-
kor meg kell válni—nélkülözhető vagyontár-
gyainktól. Lehetne hitelt hitelre halmozni is,
de ez szerintem kényszermegoldás.