PDF Text
Szöveg
ÚJ NÉPLAP 2004.június 15.
Földért életjáradék: Vegyes kép
Meglehetősen vegyes képet mutat a harma-
dik földért életjáradékot program a megyé-
ben. Míg a két hete indított lehetőség iránt a
Jászságban sok az érdeklődő, addig a megye
más területein igen gyér.
MEGYEI lNFpRMÁCIó
A Jászságban már az első két program során is
sokan ajánlották fel földjüket életjáradék fejében.
' A megyében a tavaly kezdődött kétszeri lehető-
ség során összesen ezernyolcszázan adták be pá—
lyázatukat. Az igények közel harmada a J ászság
ból érkezett.
Információink szerint a Jászság ismét az élen.
jár az újabb programban. A két hete elinditott le—
hetőség iránt máris közel húszan adták be pályá-
zatukat a jászberényi földhivatalban, ahol min—
dennap sok az érdeklődő. Úgy tűnik, hasonlóan
kiugró pályázati szám jellemzi majd a Jászságot
a mostani hatvan nap (ennyi a program időtarta-,
ma) alatt is, mint az első kettőnél volt. , ;—
meg foldjuktől
Mint megtudtuk, az első két program során a
Jászság mellett még Szolnokon és környékén él- '
tek sokan a pályázat nyújtotta lehetőséggel. Aki
betöltötte a hatvanat, és nem kíván bíbelődni
földjével, annak érdemes azt eladnia az állam—
nak
Életjáradék fejében átlagban 30 ezer forintöt ;
kap érte. Úgy hallottuk azonban, a Jászságban
van olyan idős ember, aki havonta több százezer '
forintot vehet át egykori földjéért. '
Tiszafüreden a jászberényivel szemben Való—
ban igen gyér a pályázatszám. Úgy tudjuk, az ed-
dig eltelt két hét folyamán mindössze egy pályá-
zatot adtak be a földhivatalba. Az érdeklődők
száma is igen csekély. A második földért életjára—
dék program során sem érte el a nyolcvanat a pá—
lyázatot beadók száma. Működnek még ugyanis
olyan szövetkezetek, arnelyek bérbe adás fejében '
fizetnek, illetve sokan készpénzért, nem pedig
évekig tartó életjáradék fejében szabadulnak, !
, "róni ÁNoRÁs — ,—